Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Today at 12:02 pm
írta: Balar
Éjszakai csapás - Balar&Vashti
Vas. Nov. 19, 2017 5:33 am
írta: Balar
Vad kecske Ivó - Rayan & Kraisorn
Szer. Nov. 15, 2017 6:17 pm
írta: Rayan
Reggeli beszélgetés; Thylia - Aicha
Hétf. Nov. 13, 2017 8:49 pm
írta: Aicha Khaled
aglaie && talen-jei
Pént. Nov. 10, 2017 8:29 pm
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Kedd Nov. 07, 2017 8:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Balar
 
Aicha Khaled
 
Rayan
 
Dana Amarah
 
Vashti Shohreh
 
Thylia Shaphire Beshenal
 
Admin
 
Kraisorn Suriyasen
 
Bassam Al Zaghar
 
Shaneeka
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Útban a Mahakam felé - Dana és Rayan

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Szept. 10, 2017 7:16 pm
~o~ A piac kútjánál, majd a főúton ~o~

Egy kis sikátoron keresztül robogva érkezem meg a piac kútjához, melyet sajnos homok borít nem víz, de ettől még az, ami. Öltözékem javarészt ugyanaz, mint amit napközben viseltem, leszámítva hogy egyszer inget cseréltem és eltűnt a kalap. Alaposan átgondoltam a beszerző körút mikéntjét és azt hiszem mindenképp a város széli Randir-nál fogjuk kezdeni. Tőle kapjuk meg a tevéket, a szekeret, az italokat, amivel Dana állítólagosan kereskedik, vagyis azzal is, a "jelmezeinket", és persze a következő hamis levelemet, amely speciel most az útitársamnál fog landolni, révén én leszek a szolgája. No ehhez a részhez abszolút nem fűlik a fogam, de azt nehezen venné be a társadalom gyomra ha egy neolita együtt kóricálna egy szabad emberrel, mert igazából sosem látni ilyent, se  a városban, se a közvetlen környékén, de még azon túl is igen ritka látvány. Itt el fogunk időzni, Randir-nak sok kacatja van még ami érdekes lehet, után pedig kitérőt kell tennünk a vízért és az élelemért.
Kicsit feszült vagyok, hosszú napom volt, szótlanul és gyorsan rohanok végig az utcán, majd fordulok jobbra és onnan át, elviharzok a kút mellett, egyenesen a sötétebb, árnyékot adó utcarészen állok meg, hátamat a falnak vetve, beolvadok a sötétbe. Itt kevésbé feltűnő a szorborzásom, rálátok a kútra és annak környékére, észre fogom venni ha megérkezik. Még megvan a szivarom, nem sikerült elszívnom, úgyhogy most rágyújtok. Nem vagyok egy nagy dohányos, de olykor elszívom, ha van és ez most egy testesebb, drágább darab, arra hivatott hogy ma bevégezze. Kicsit meg is nyugszom a füstölés közben.

Mikor meglátom csak füttyentek egyet neki, és ha észrevesz, akkor a szivar apró végét, mely épphogy csak pislákol már ledobom a földre a talpammal rátaposok, aztán azzal a lendülettel besorolok Dana elé, majd mellé egy apró mosollyal az arcomon köszöntöm és ösztökélem hogy menjünk is tovább, nem sok értelme van itt ácsorogni és beszélgetni.
- Szia. Menjünk is! Megvan minden?
Tekintek rá és aztán azokra a csomagokra, vagy holmikra, amiket magával hozott. Biztos feltűnhet neki hogy nálam nincs semmi, mert nem is hoztam magammal semmit. Ahova megyünk, ott olyan készletek vannak, hogy azt a palota is megirigyelhetné. Sőt, úgy tudom oda is szokott árut cipelni. Már várom mikor jön a kérdés, és amint kibukkan, el is kezdem sorolni az útvonal főbb állomásait.
- Figyelj! A menet a következő lesz. Először elmegyünk a város szélére, Randir-hoz. Az egyik raktáránál találkozunk vele, én tudom melyiknél. Már nagyjából összeszedte ami kellhet nekünk, te meg összeszedheted nála, ami neked kell...mármint a ruházatot. A tevéket is ott kapjuk meg. Utána át kell mennünk az oázishoz vízért és egyúttal ott megvehetjük az élelmet is. Nem kell sokat venni, tudok vadászni, úgyhogy ha később elfogyna, azért lesz mit ennünk. Inkább vízből legyen nagyobb rakományunk.
Zegzugos, tekervényes, szűk utcákon kanyargunk, míg kiérünk a főutcára. Ezt nem tudjuk elkerülni, rögtön észre is veszek egy járőr párost, akik velünk szembe haladnak. Ösztönösen lassítok is, feltűnő lenne ez a sietség nekik, sanda a gyanúm hogy amint közelebb érünk, engem igazoltatnak, ahogy szokták. Próbálok hozzá jó képet vágni, bár már kezd merülni a biológiai elem és a türelmem, hiszen egész nap ez ment. Egyszer még Dana-ra pillantok, aztán le a földre. A zsebemben kotorászok, kis ideig idegesebben aztán mikor a kezem megkaparintja a papírost már nyugodtabban tekintek fel a páros irányába. Pár lépésre tőlük még él a remény hogy talán nem..talán nem..de aztán de.
- Állj!
Mentem meg is állok, úgy vélem Dana is meg fog, csak nem akar magának bajt.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Hétf. Szept. 11, 2017 9:55 am
~o~  A piac kútjánál, majd a földúton ~o~

Nem mondhatni, hogy könnyű délutánom volt. Úgy döntöttem levelet írok atyámnak, hiszen bár viszonyunk messze nem felhőtlen, és sosem volt az, mégis valami módon szeretem őt, és tartozom neki, hiszen felnevelt, és más neolita nemesekhez képest még elég megengedő is volt irányomban.
Valami kifacsart módon még igaza is lett, ezt kissé keserű szájízzel ismerem el. Igaza lett abban, hogy óvott attól a fiútól, hogy mikor nőni kezdtem tiltott tőle.
Hogy felvilágosíthatott-e volna az igazságról? Nem tudom. Azt sem tudom, akkor hittem-e volna neki. Talán nem. Talán egy kamaszlánynak már maga a tiltás elég a lázadáshoz és ahhoz, hogy ne hallgasson semmiféle érvre.
De már mindegy, utána vagyunk, és ha van is bánat a szívemben, se nem dédelgetem, se nem hizlalom, inkább próbálom elfelejteni, ahogy már évekkel korábban meg kellett volna tennem.
Ugyanakkor atyámnak szóló levelemben nem könyörgés van, hogy bocsásson meg és fogadjon újra haza. Bár lehet, hogy megtenné, most, hogy bevallottam a hazugságomat, tényleg elképzelhető, hogy visszafogadna, és akár még az is, hogy a részéről megúsznám nehezteléssel, vagy enyhébb büntetéssel. A vőlegényem, ő viszont nem lenne kíméletes. Cápa genetika! Van még bárkinek kérdése?
Nem, haza nem megyek.
Már így is szégyentelennek tartanak és botrányos vagyok. Na igen, lehet mégsem úsznám meg atyám haragját sem, hiszen a család nevét bemocskoltam...
De akkor már épp itt az alkalom, hogy megtegyem, amit évek óta tervezek. Végre a tekercsek után induljak.
A titokzatos Jakabbal sikerült megállapodnom, és ez már egy aprócska diadal. Valami, aminek örülhetek.
Túl sokat készülődnöm nem kell, szánok néhány érmét egy apró dézsányi fürdővízre, hiszen nem tudom mikor lesz alkalmam újra fürödni. A bennem élő hal boldogan ujjong. Szegényke. Neki mindig nehéz a sivatagban, vagy bármely városon kívül. Tiszta fehérneműt és blúzt veszek fel, meg a korábbi nadrágot, kaftánt és köpenyt, és persze a turbánféle fejfedőt a nikábbal.
A többi ruhámat, ami nem olyan sok, három váltás fehérnemű, két másik ingblúz, egy nadrágszoknya és pár kendő, meg egy saru, zsákba teszem, melynek szíja pont akkora, hogy vállra tudom venni. A jegyzetfüzetem, az a bizonyos napló, az írószeres dobozkám, benne pár irón, egy üvegcse jól lezárt tinta, két tollszár, három tégely krém, mert szükségem van rájuk, meg a papírjaim egy bőriszákba kerülnek. A tőrkésem a csizmám szárába, az erszényem az érmékkel szintén az iszákba, de az övem is rejt némi tartalékot.
Indulás!
Az atyámnak címzett levelet a fogadósra bízom, mellé teszek két érmét, bizonyára gondoskodik róla. Tenni többet nem tudok az ügyben.
A fogadót magam mögött hagyom, éppen úgy, mint a botor kislányos ötleteket.

Alkonyodik, mire a kúthoz érek, pont ahogy megbeszéltük.
A piac kútja szárazon porzik, enyhe csalódottságomban, hogy nem tudom a kezem vízbe meríteni elhúzom a szám. Füttyszó harsan és még látom, ahogy egy parázsló csikk a földre hullik.
Ez jó, ezek szerint Jakab is időben érkezett. Tetszik, hogy már itt várt. Jó jelnek találom.
Az, ahogy mosolyogva elém lép valahogy felderít, visszamosolygok. Atyám gutaütést kapna, ha rájönne, hogy egy szerinte alkalmatlan polgári származású neolita katona helyett most épp egy emberrel készülök nekivágni az ismeretlennek. Talán ezt épp ezért nem írtam meg neki. Higgye csak, hogy a városban bujkálok.
- Szia! Ami a szállásomról kellett, az itt van. Eleve nem érkeztem nagy csomaggal.
Elindulunk, nem kérdezem merre, csak lépkedek Jakab mellett, de lehet, hogy a pillantásom elég, mert máris mesélni kezd.
Vagy csak szeret beszélni, ami engem cseppet sem zavar.
- Értem. Pár személyes dolgom itt van. Randírnál - ismétlem utána az ellátónk nevét, vagy éppen álnevét - majd körülnézünk, mi kellhet. Én úgy gondolom, inkább vigyünk négy tevét, de kocsit ne. Kettőt hátasnak, kettőre málhát. És igen, sok vizet!
Hogy ennek az ötletének én mennyire örülök!
Valóban a nikáb alatt fültől fülig vigyorgok, ha a vizestömlőket magam elé képzelem.
Aránylag sietős léptekkel vágunk át a sikátorok tömegén, mg egy főbb útra lukadunk ki. És amilyen szerencsénk van az esti járőr felénk közeledik.
Csodás!
Egy neolita nemes lány meg egy ember kettesben az esti utcán, miközben a hatóság feléjük tart, sőt! Már harsan is a parancs az egik katona szájából.
Megtorpanok.
Legszívesebben Jakabra néznék, de azzal elárulnám, hogy bizonytalan vagyok és hogy nem ismerjük még egymást túl régen. Csak fél napja.
Inkább kihúzom magam és hangomba nemesi dölyföt vegyítve kérdezem:
- Mi tetszik a katona uraknak?
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Hétf. Szept. 11, 2017 9:14 pm
A földre süllyesztem a tekintetem, nem mondanám hogy nem lett volna jó ha csak egyszerűen tovább engednek. De ugye itt az embereket semmibe veszik. Ékes példája, hogy megálltunk, Dana is megállt, ők meg fittyet hányva a jóérzésnek egyenesen elém lépnek. Le sem tagadhatnák a szándékaikat, de ahogy elnézem, nem is akarják. Mind a kettőn sisak van, oldalukon kard, izmos jószágok. A jobb oldali kinyújtja a bal karját, megfogja a grabancomat, igaz még finoman, repültem már neki házfalának ugyan ilyen helyzetben, úgyhogy ilyen szempontból még előzékeny is. Nálam van a papír, és a történésre hamar felkapom az arcára a tekintetem. Egy kicsit dühös vagyok, rettentően elfogyott a türelmem, legszívesebben nekitámadnék valamivel, de nem tehetem. Megmozgatom az orromat, melyet eléggé felfelé nyújtottam, csak hogy érezze a törődést, azt hiszem nem is tetszik neki, mert a homlokát redőzi. Ekkor csendül fel Dana finom hangja. Rá tekintenek, aztán vissza rám.
- Ez az ember nem tetszik. A tiéd?
Érkezik a kérdés, amire sandán oldalra tekintek. Hm. Nem akarom hogy előadja, hogy igen, mert nem. Egyébként sem kell megmentenie, tudok én magamra vigyázni. Bár most már koránt sincs olyan jókedvem. A jobb kezemmel előhúzom a papírost, a ballal pedig ráfogok az őr kezére.
- Szabad vagyok, itt a papírom. És engedj el!
Morcosan nézek rá, ő meg még morcosabban vissza, de a papír látványára elengedi az ingem, bár a papírt elveszi. Elkezdi hangosan felolvasni, persze tagoltan, vontatottan, mint egy hatéves gyerek, amikor olvasni tanul. A másik mellette csak a fejét vakargatja, úgy érzem nem igazán fognak ebbe belekötni, amikor olvasni is ilyen nehezen megy. Talán Dana most jót vidul magában, ha hallja ezt a sok sületlenséget, mert ha nemesi származású, akkor biztos tudja hogy nincs is ilyen család a nemesek között.
- Én, Tűznyelő Argus tanúsítom, hogy Keménykezű Jakabot, felaszabadítottam rabszolgaságából a lányom, Tűznyelő Frida életének megmentése okán. Örök hálám jeléül. Dátum, aláírás, pecsét..blabla..Heh...te vagy a Jakab?
A másik őr is megcsodálja a papírt, én meg csak bólintok igennel, még szép hogy én vagyok a Jakab, de ha történetesen Rozoga Piroska állna ott névként, akkor arra is bólogatnék. Körbejár köztük a papír, aki felolvasta, az csalódottan nyútja nekem vissza. Utána Dana-ra tekint.
- És te vagy a Tűznyelő Frida? Ha nem úgy mi dolgod ezzel...itt?
Fogalmam sincs kell-e erre válaszolni, valamiért azt hiszik ő az. Csendben elrakom a papírt és Dana-ra tekintek. Úgy tűnik most őt szemelték ki, tán csak nem tőle is kell-e valami papír? Mókás lenne, mert ha leveszi a nikábot, akkor láthatják hogy neolita. Várok egy kicsit, nem akarom megtörni a csevejt, de amint Dana befejezi és azok sem szólnak többet, akkor én leszek a következő csendtörő.
- Elmehetünk?
Az őr bólint egyet, megütögeti a társának a bal vállát, aztán elmennek mellettem. Tovább haladnak a főúton a maguk közepes tempójában. Végigsimítom a hajam és veszek egy mély levegőt, mert nem sok hiányzott hogy elszakadjon a cérna. Ha még nekiállnék befonni...
Mire Dana is napirendre tér a történtek felett már újra mi is elindulunk, végig kell mennünk az úton, aztán ismét letérhetünk néhány kanyargósabb elágazásra, hogy végül a város peremére jutva, Randír raktárához siessünk. Valószínűleg már nem fogunk őrjáratba botlani, elhagytuk a főutat. Ugyan kicsiny esélye még lehet, hiszen ezek össze vissza kalamolnak a városban, ez a dolguk, de javarészt inkább a főutcát és a palotába vezető szakaszt járják.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Kedd Szept. 12, 2017 12:01 pm
Jakab okosan cselekszik, gondolom magamban. Megáll, nem próbál menekülni az őrjárat elől, és ennek őszintén örülök, mert hiába sokszor nehézfejűek, vagy hígagyúak az ilyen szolgálatra beosztott bakák, azért nem okvetlen tudnám kimagyarázni a dolgot, az meg nem hiányzik, hogy összecsődítsék a társaikat. Ahogy egy üldözés sem a sikátorokban.
Az elég egyértelmű, hogy a társamat akarnák valamin rajtakapni, és ha Jakabnak nem is tűnik fel rögtön, lévén emberként megvan épp a maga baja, hisz a két hegomlás épp rászállt, de nekem annál inkább, hogy rám magas ívben tesznek, lévén nő vagyok. És lévén a két neolita díszhím azért ezt ki tudja szúrni a fajtársáról. Ahhoz ugyanis nem nőttem elég magasnak, hogy neolita hímnek nézzen bárki is. Sőt, mondhatni csak akkora vagyok, mint egy magasabb embernő.
Ló gének! Na persze! Talán valami muraközi pónilótól!
Ökölbe szorulnak a kezeim.
Emlékszem Jakab hogyan szólt rám, mikor napidíjért akartam a szolgálatomba fogadni, azt mondta társak leszünk. Nekem ez nem gond. De ennek a két baltafejűnek az életben meg nem magyaráznám.
A közbeszólásomra az értelmesebbnek tűnő visszakérdez.
A másik Jakab mellkasán markolja a ruhát, hogy meg ne léphessen az ember.
Úgy szeretném bokán rúgni!
- Hozzám tartozik - felelek. Igazat mondok. Egyébként sem csak a tulajdonom tartozhat hozzám.
Nem teszek hozzá többet, mert elkapom Jakab pillantását. Hát jó, gondolom magamban, mert kíváncsi vagyok, mit talált ki, hogyan vágja ki magát.
Az elővarázsolt szabadságlevél alapvetően nem lep meg. A Kelet Aranyában sem rabszolgák szoktak inni, és jellemzően a Mahakamba sem őket ajánlják kísérőnek. Éppen bőven lehet, hogy Jakabnak tényleg van szabadságlevele. Akár még valódi is.
Enni erővel még az is lehet, hogy valóban Jakabnak hívják, de ezt azért erősen kétlem.
A vezetőm és katona nem éppen baráti pillantást váltanak, majd a járőrök közül a képzettebb átveszi a papírt és olvasni kezdi.
Nem merek megszólalni, hogy haladjunk már, mert még magára venné, de eléggé türelmetlen vagyok. Ezt persze próbálom álcázni. A kezeimet karba rakom, a jobb lábamra teszem a testsúlyom és laza tartásban várok. Így legalább nem látják, hogy az ujjaim ideges dallamot zongoráznak az oldalamon.
Aztán a szemeim kissé kikerekednek.
Tűznyelő Argus, mi? Valami vásári komédiás, aki rabszolgát is tudott tartani?
A pillantásom a társamra vándorol.
Egek ura, beveszi valaki ezt a hantát?
Jakab bólogat, a két járőr meg összehajol a papíros felett, melyre az egyik ház ajtaja mellé kiakasztott viharlámpa vet némi fényt. Lehet ez a mi szerencsénk, hogy ilyen kevés fénynél nem látni jól a pecséteket.
De lehet, sőt igencsak esélyes, hogy amúgy sem otthonosak a nemesi családok nevei között, különben nem kérdeznék, hogy én vagyok-e Frida.
Nem nézek ki mutatványosnak. Sem.
De a kérdésre bőszen bólogatok. És közben reménykedem, hogy az én papírjaimat nem akarják majd látni.
Talán Jakab hamis szabadságlevelénél , mert esküdni mernék rá, g látatlanban is, hogy az, szóval még az ő papírjánál is nagyobb feltűnést keltenének, ha elővenném az irataimat rajtuk a nemes Amarah-ház nagypecsétjével és apám kalligrafikus aláírásával.
Bár valószínűleg abbahagynák a kekeckedést, de félek, magát az eseményt annál jobban megjegeznék, és ha elhencegnének vele a társaik körében, máris a nyomomra akadna a cápa.
- Frida. Igen.
A hangom is női, és már nyúlok is az arcomat elfedő nikáb felé, de csak tétován, úgy mozdulva, hogy észrevegyék a csuklómon az alkarvédő szegélének csillanását. Több nem is kell ahhoz, hogy azt mutassam nekik, gazdag vagyok.
Az amelyik az előbb Jakab papírjait kérte, most az enyémeket akarja. Megvetően fújok egyet, majd belekotrok az iszákomba. Az ujjaim megtalálják a személes irataimat, természetesen, de ugyanakkor egy másik tekercset is.
Szentimentális butaság, hogy magammal hoztam, hiszen a feltekert hártyán csak versek állnak, nem eg és nem kettő.  Most meglendítem, és a tekercs kibomlik, a földig gördül, ahogy ott tartom vállmagasságba emelt kézzel.
- A családfám és minden igazolás. Kívánja a tiszt úr végigolvasni?
Szerencsére a hangomból sikerül száműznöm a gúnyt és a megvetést, amit érezek, és ők csak azt látják, milyen készséges vagyok.
Természetesen nem kívánják végigolvasni.
Jakab kérdésére egy horkantás és egy bólintás a válasz.
Aztán az őrök elindulnak. Én sebesen tekerem fel újra a verses tekercset, miközben Jakabot nézem, aki épp hátrasimítja a haját.
- Valahogy azt hiszem, jobb iratokra lenne szükséged - jegyzem meg egyszerűen. - Ennél a te barátodnál kellene venni tiszta pergament, és vörös, meg zöld és kék tintát is.
Továbbmegyünk, újra letérve a főútról, kanyargós szűk utcákon haladva.
Várom, Jakab rákérdez-e, minek nekünk a színes tinta és hogy miért is hoztam ezt most külön fel, mikor megegeztünk, hogy az ellátmányt ő szerzi be.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Kedd Szept. 12, 2017 7:54 pm
Még egyet is értenék Dana-val, ha volna miért jobb iratokat beszereznem. Figyelem a pergamen feltekerését és úgy látom versek állnak rajta. Ha nem lenne rossz kedvem, most nevetnék egyet ezen, de így csak halovány mosollyal tekintek rá. Amúgy igaza van, az ördög a részletekben lakozik.
- Inkább egy üzleti partner. Pergamenje lesz, de tinta nem hiszem.
Elindultunk és a hölgy már is variál. Azért csak kibököm.
- Mihez kell a tinta?
Megfordult a fejemben netán rajzolni akar? Meg az is miért pont ez a három szín kell neki? Ezekből lehet más színeket kikeverni, de ahhoz még kellene fekete és fehér is. Neki viszont csak ez a három kell. Várok egy kicsit, nem szakítom félbe, úgyhogy csak utána csendül fel a hangom megint.
- Jól van. A tintát beszerezhetjük az oázisban, bár az az üzletfelem eléggé paranoiás és nem jeleztem neki előre hogy üzletelnék. Megeshet hogy elküld minket a csudába.
Randír-nál sok időt el fogunk tölteni, mire az oázisba érünk, már bőven éjszaka lesz, és olyankor kopogtatni Loel-nél, hát nem egy életbiztosítás. Persze ezt nem kötöm Dana orrára. Ha nem is járunk sikerrel, megsérülni nem fog, nem hagyom.
- Van még valami?
Félek nekiáll itt sorolni, pedig nem kellene túlzásokba esni, no meg én sem vagyok a csodatévő tündér keresztanyja. Feltettem a kérdést, úgy vélem válasz lesz rá. Végig kanyargunk az utcákon, én most csendben figyelek. Nem mondanám hogy mérges leszek ha elkezdi tényleg sorolni, de abban az esetben azt hiszem egyértelműnek kell lennem. Van, amit be tudok szerezni, van amit már nem. Ha délelőtt a listához csapta volna...
- Amúgy miért van szükségünk sok vízre? Félsz hogy szomjan halsz, vagy ennek köze van a neolita génekhez?
Utóbbit sejtem, bár az arca hosszúkás, nagy barna szemekkel és arról semmilyen vízi lény sem jut az eszembe, annál inkább a lovak. De azoknak nem kell sok víz, vagyis annyira nem, mint ahogy kihangsúlyozta délelőtt. Az útra terelődik a figyelmem, mert közben észrevettem az utca kezdetét, mely egyenesen a kolléga raktárához visz. Nemsokára odaérünk, úgyhogy kevés dologról tudom kérdezni, bár nem is baj, annyi hülyeség történik velünk útközben hogy akaratlanul is lecsúszik a lepel a piszkos kis titkainkról. Mint például az enyémről, mert már biztosan leesett neki hogy hamis volt a levél. Sőt, azt hiszem azt is tudja hogy Jakab nem az igazi nevem, nem kell hozzá lángelmének se lenni, ráadásul az őrökkel a matiné rásegített erre. Nekem viszont feltűnt hogy esze ágában sem volt odaadni az iratait, pedig úgy sejtem vannak neki. Persze erre most nem fogok rákérdezni.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Szer. Szept. 13, 2017 11:48 am
A szemem sarkából kiszúrom, hogy Jakab halványan elmosolyodik azon, ahogy a pergamen újbóli feltekercselésével veszkődöm.
Most bejött a mutatván, de nem lehetünk benne biztosak, hogy legközelebb is ugyanígy sikerül elámítanunk az igazoltató katonákat. Mi van, ha a következő alkalommal nem olvasni is alig tudó kétajtós szekrényekkel kerülünk szembe, hanem esetleg egy nemesi család kisebbik fiával, akit tiszti rangba ültettek?
Előfordulhat? Hajjaj!
Akkor sem Jakab állítólagos szabadságlevele, sem az én verseim nem húznának ki minket a dágványból.
- Értem. Akkor azzal boldogulunk majd, ami akad.
Szusszanok eget, hiszen végtére is egyszerű fekete tintával is meg lehet szerkeszteni az iratokat, legfeljebb a betűket kell még gondosabban cifrázni. De valahogy megoldható.
- Például egy valamivel hitelesebbnek tűnő szabadságlevélhez - vágom rá azonnal azt, ami elsőként eszembe jutott, és ami talán a legégetőbb gondunk. Szerintem. Aztán aprót sóhajtok. - Utána jó lehet még akkor is, ha megtaláljuk a könyvet és lemásolnád, vagy térképek rajzolásához akár.
Jakab válaszára megfontoltan bólintok.
- Nem abszolút fontosak. Ha sikerül, jó, ha nem, akkor megoldjuk abból, ami van.
Jakab újabb kérdése viszont arra jó, hogy még egy dolog eszembe jusson. valami, amit botor mód eddig elfeledtem, de mivel vélhetően nem eg-két napig leszek távol a várostól jobb előrelátónak lennem.
- Igen. Még valami eszembe jutott - dünnyögöm enyhe zavarban. - Nem nagy dolog, csak női apróságok...
Kínomban idegesen nyelek eget. Remélem, hogy Jakab barátja ennyiből is érti majd, merrefelé küldjön a raktárában.
- Meg elsősegélyhez kötszer, ilyesmik... - teszem hozzá, hátha úgy nem annyira feltűnő a dolog.
Egymás mellett haladunk újra, miközben válaszolok újsütetű társamnak.
Igyekszem nem túlzásokba esni, és egy kicsit szégyellem is, hogy most jut eszembe ez az egész és délután nem jártam utána magam a dolgoknak, de úgy gondolom, hogy még mindig jobb későn, mint soha. És inkább legen nálunk egy plusz csomag, a tevék elbírják, mint hogy odakint netán szükség legyen rá, és ne tudjunk mihez nyúlni. Ennyit az elsősegélyhez való dolgokról.
A többi nekem kell, és ha muszáj a hátamon is viszem. És remélem, Jakab van olyan tapintatos, hogy nem kérdez rá.
Bár igazából fogalmam sincs, alig ismerem. De eddig inkább megfontoltnak néz ki, leszámítva persze azt a kis balesetet a szivarjával.
Az emlék kicsit felvidít, ami sosem árt.
Jobb könnyű szívvel vágni bele az új felfedezésébe, a kalandba.
Oldalra sandítok, remélve, hogy Jakab sincs kiakadva azon, hogy pár dolog gy késve jutott eszembe. De tényleg nem toronyórát kérek lánccal és nem is ostoba butaságokat. Sőt ezek egy részére talán ő maga is gondolt már!
Elhallgatok és némán baktatok Jakab mellett, akiről csak annyit tudok biztosan, hogy sosem volt Argus nevű gazdája.
A csendet végül ő töri meg.
A kérdése meglep, bár, ha jobban belegondolok várható volt.
- Általában nagyjából ugyanannyira bírom a szomjúságot, mint egy átlagos ember. De persze sokkal jobban érzem magam, ha tudom, hogy van elég vizünk.
Ugyanakkor...
Hantázhatnék, vagy tagadhatnék, de lehet, hogy jobb, ha tudja mi a helyzet.
- Igen - bököm ki végül. - Ahogy mondod. Köze van hozzá. Hal géneket is hordozok.
És akkor hajrá, most lehet nevetni! Vagy bámulni rám, mint valami torzszülöttre keresve az uszonyokat és a kopoltyúkat. Egyiknek sincs nyoma. Nem látható rajtam testi elváltozás.
De ha erről Jakab többet szeretne tudni, akkor... nos, vagy kérdeznie kell, vagy nagyon figyelnie.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szer. Szept. 13, 2017 7:52 pm
- Randírtól kapunk új álcát.
Jegyzem meg elmésen vigyorogva rá, nem csodálom ha fél, van alapja. Tulajdonképpen amikor elolvastam a levelet, miután kézhez kaptam, az futott végig az agyamon hogy nem érem meg a holnapot. Mégsem lett így. A pecsét rajta eléggé hitelesnek tűnik. Persze ettől még rizikós volt a mai napom. A kérdésemre először mintha nem akarna válaszolni, aztán mellébeszél. Majd végül csak kiböki. Ó, pontosan tudom miről van szó, de milyen féléken mondja.
- Hát, nem vagyok a téma szakértője...
Kezdem némi cinizmussal kihangsúlyozva, hm egyébként ilyen veszélyes életmód mellett az embernek nincs ideje a nőkre, se a női lélek rejtelmeire, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám miről beszél, elvégre én is levetkőztem már a gyerekkort. Kissé feleslegesnek tartom ezt a titkolózást.
- ...úgy emlékszem lesz nála ilyesmi.
Nem tudom mennyire akar még erről beszélni, úgyhogy inkább befogom. Abszolút nem óhajtok a női dolgok rejtelmeiben vájkálni, mert még a végén előkerül a csontváz a szekrényből. Szerencsére témát váltunk, bevallja hogy hal géneket hordoz. Erre magasra fut a tekintetem, majd mosolyogva tekintek rá.
- Hal? Ugye ez nagyon ritka nálatok? Tehát egyedi vagy.
Manapság nagyon ritkán látok halakat, rendszerint az óázisokban.
- Nah és van valami haszna is?
Amennyit eddig láttam belőle, sehol sincsen a kopoltyú, se az uszony, de ki tudja mi van a ruha alatt. Jobb ha többet nem kérdezem erről, egyrészt a fene tudja még hány fajta gén van benne, a másik meg, hogy már csak néhány méterre van a raktár.
- El sem tudom képzelni milyen lehet neolitaként élni...
Talán most elmondja milyen jó neolitának lenni, mert porig alázhatnak minket, vagy épp pont az ellenkezője, hogy mennyi szenvedést okoz. Már egy párszor végig gondoltam, nem hiszem hogy mindegyiküknek rózsaszín baldahin az élete, amiben azt kap meg amit csak akar. Dana sem tartozik abba a rétegbe, különben szóba sem állt volna velem a kávézóban. Megállok a raktár kétszárnyas ajtaja előtt és elkezdek fütyülni hangosan. Sárga rigó hangját utánzom, amire kisvártatva hasonló fütyülés érkezik válaszul. Rendre ezután nyílik a kapu. Előre engedem Dana-t, ezért előzékenyen kinyújtom a karom magam előtt, övé az elsőbbség.
Én csak utána megyek be. Odabent tágas tér van, főleg fadobozokkal, kicsikkel és nagyokkal. Némelyiknek a teteje nyitva és mivel azok egy csoportképet képeznek, van egy olyan sejtésem ott vár minket a mi rendelésünk. Randír ott áll az egyik nyitott tetejű doboznál, valami jegyzetféle papírral a kezében és az írótolla hegyét nyálazza. Amint meglát minket vidáman felkuncog, még szép, egy vagyont fizetek neki. A nagy hasa megremeg, mintha a fején a szarvak is vele együtt mozognának. Amúgy önmagában mókás egy figura. Széttárja a karjait, és amint közelebb érünk, jól megszorongat.
- Omar! A jószerencse hozott titeket!
Kínosan vigyorgok, mert ez az a rész, amikor a csontjaim is belezörögnek és a csudába kívánom az ilyent. Elhiszem hogy örül, nemsokára megkopaszt mint a levágott csirkét. De hamar elenged, úgyhogy térjünk a lényegre.
- Egy kicsit módosítanék. Nem kell a kocsi, viszont kellene még két teve.
Összevonja a szemöldökét és közelebb hajol hozzám, lassan már kiszagolom mit vacsorázott.
- Az úgy drágább lesz.
Sejtettem és csak legyintek rá.
- Nem gond.
Azzal a lendülettel gyorsan tovalibbenek, megcsodálom a holmikat a dobozoban, de mivel eszembe jutott Dana kérése, gyorsan kiegészítem magam.
- A hölgynek is lennének még extra igényei.
Biztosan most fog lecsapni rá, remélhetőleg megtalálnak mindent neki, addig én szemrevételezem az álcánkat. valahol itt kell lennie azoknak a ruháknak is.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Csüt. Szept. 14, 2017 10:05 am
Értem, akkor lényegében utána nem is Jakab leszel – mondom egyszerűen, bár ebben semmi sem egyszerű.
A magam részéről nem lenne szükségem álnevekre, a papírjaim rendben vannak, más kérdés, hogy a kicsit sem kívánt vőlegényem úgy mégiscsak nehezebben találhatna rám, ha álnevet használnék. Ugyanakkor hamis papírokkal bebukni és börtönbe kerülni csupán emiatt, nem éri meg.
Nagy dilemma, hogy mi legyen.
A helyzet az, hogy nekem tökéletesen jó saját papírjaim vannak – szólalok meg, hogy ezt neki is elmondjam. – A családom ráadásul arról a különcségemről is tud, hogy szeretek régi tárgyak után kutatni. Nem mondom, hogy különösebben lelkesednek iránta, de tudnak róla. A hamis név számomra csak annyi, hogy nehezebben találnak meg, de nem alapvető fontosságú.
Halkan sóhajtok, mert sejtem, hogy neki viszont létszükséglet, hogy ne találják meg.
Remélem, minél egyszerűbbet találnak ki, csak hogy össze ne keverjem te ki vagy és én ki vagyok.
Ezen túllépve szerencsére az is kiderül, hogy az extra kérésemnek sem lesz akadálya. Persze a finom gúny átjön, így morcosan szusszanok egyet.
Eddig nem voltál a téma szakértője – mormogom –, csak hogy pontosítsuk! És ez nagyon helyes! De majd ezek után…!
Most miért ne húzzam az agyát, ha már ő képes volt így élcelődni és nem csak egy sima igent vetett oda?
De aztán mivel bölcsen döntve nem részletezi tovább a dolgot, én is elhallgatok. És közben persze jönnek a kéretlen gondolatok, hogy mikor és mennyire kerülhetek előtte kínos vagy éppen csak zavarba ejtő helyzetekbe, ha együtt fogunk utazni.
Mégis, egy férfinak mennyivel egyszerűbb már, csak odébb megy és simán hátat fordít, még a sivatagban is, ahol még bokrok se igen nőnek. Én meg? Mit csináljak én? Talán állandóan cigöljek magammal egy paravánt?
Komolyan hálás vagyok a témaváltásért, még akkor is, ha a génjeimre terelődik a szó.
Egyébként a felszökő szemöldöke és a mosolya alapján nem tudom eldönteni, hogy valójában csak nevetségesnek találja az egészet, vagy…
Rá kell jönnöm, hogy gőzöm nincs, milyennek láthatnak minket az emberek. Torzaknak? Undorítónak? Vagy éppen egzotikusan különlegesnek?
Milyennek láthattak minket, mikor megteremtettek? És vajon amikor fölébük kerekedtünk? Ez volt a terv? Az első tudós vajon saját magán kísérletezett, vagy épp szerencsétlen foglyokon? Nem mindegy.
Persze erről semmi nem szerepel a neolita történelemben, úgy el van kenve az egész, mint vaj a kenyéren, hogy homály borítsa a korai éveket!
Igen. Elég ritka. Nem tudom kinek az agyából pattant ki, hogy egy sivatagos világban a hal gének életképesek lehetnek.
Sóhajtok.
Bár azt mondják, illetve, nem mondják, de olyasmit hallottam, hogy a változások azzal kezdődtek, hogy megemelkedtek a tengerek. Lehet, hogy arra számítottak, hogy a víz elönti a síkságokat és akkor hasznos lett volna a hal gén is.
Vagy az is volt, teszem hozzá magamban, lehet, hogy a korai időkben az volt, és csak később vált ritkává.
Haszna? – Kapom fel a fejem az újabb kérdésre. – Hát, annyi van, hogy jól úszom, illetve egy emberhez, vagy egy nem hal génekkel rendelkező neolitához képest sokkal tovább bírom a víz alatt. Nehéz megfojtani. De hátrányai is vannak – teszem hozzá.
A hátrányokat egyelőre nem részletezem. Ha úgy alakul, úgyis meglátja majd őket.
Észreveszem, hogy Jakab végigmér. Elmosolyodom.
A lófejemen kívül – kezdem csendesen–, ami… hát azért még mindig emberi, szóval, nincs testi eltérésem. Semmi.
Csak csúnya vagyok. De hát hosszúkás feje másnak is lehet, nem igaz?
Megvonom a vállam a szavaira.
–  Olyan…, azt hiszem, éppen olyan, mint ezek a genetikai dolgok. Vannak előnyei is, például igen ritka, hogy valaki neolitaként rabszolga, és vannak hátrányai is.  Mármint társadalmi hátrányok, akár. A genetika a minden. Az, hogy mit érzel, vagy mit szeretnél, az nem számít. Vagy meghajolsz, és boldogtalan, megkeseredett és közönyös leszel… vagy fellázadsz.
Nem tudom, nyilván az emberek sorsához képest egy neolitáé könnyebb is lehet, de nem okvetlenül az. Egy selejté például akár nagyon szerencsétlenül is alakulhat.
Ha pedig a közízlés szerint nem elég jó a genetikád…
Megrázom a fejem.
A selejtek. Nekik mennyire jó?
Újra sóhajtok.
Én azt nem tudom, milyen lehet, ha valakiben nincsenek ott a plusz gének. De… de tudod ettől, ettől az egésztől – beszéd közben megérintem az arcom –, biztos van, akiben máshogy dolgozik, de én odabent… nem vagyok állat.
Igen, lehet, hogy az emberek félig állatnak látnak, undorító kimérának. De én nem vagyok állat.
Szerencsére megérkezünk, még mielőtt mást is mondanék, olyasmiket, amiket egy neolita nyíltan nem mondhat ki mások előtt. Más neoliták előtt. Bár valahogy úgy érzem, Jakab nem ítélne el.
Most füttyszót hallat. Én meg mellé lépve finoman megbököm az oldalát.
Biztos vagy benne, hogy nincs sárgarigó géned? – kérdezem súgva, csak hogy valahogy enyhítsem a feszültséget.
Aztán nyílik a raktár kapuja, különös társam előzékenyen enged maga elé.
Belépve ládákat látok, halmokban, rendezetten, meg zsákokat, ládákat és dobozokat, amiből nem kettőnket, de két egész karavánt fel lehetne szerelni. A korábbi két járőrt egy ilyen fogásért biztosan tisztekké léptetnék elő!
A ládák mellett íróveszővel és táblával egy testes alak áll, a fején szarvak.
Neolita, vagy félvér.
Jakabot ismerve inkább a másodikra tippelnék. Hamis papírok, ilyesmi. Egy félvér, aki a testi változásai miatt elkeveredik a neoliták között. Erre gondolok Randírt látva. De tévedhetek is.
Összeölelkeznek, és a fickó Omarnak szólítja Jakabot.
Ennyit a sejtésemről az álnevekkel kapcsolatban!
Jószerencse a házadra! – köszönök, és bölcsen nem szólítom néven, csak óvatosan elmosolyodom.
Ölelgetés nekem nem jár, de nem sértődöm meg az elmaradásán.
A tevék ügyére bólintok, majd halkan elmondom Randírnak miféle extra igényekről van szó. Mire ő nevetni kezd.
Nincs abban semmi extra Omar! Van nekem ám két lányom!
Ebbe a nagyhangú, vidám válaszba akaratlanul is belepirulok.
De mikor csak útba igazít, merre menjek a ládák között, és aztán válogassak csak kedvemre, megnyugszom. Hamar kiderül, van mindene, ami kell, még gyógyteák is. Hamar összekapkodom a szükséges dolgokat, jól rászámolva az időt is, ha úgy alakulna, hogy sokáig nem juthatok pótláshoz.
Én készen vagyok. – Állok meg utána Jakab, vagy inkább Omar, mellett, kezemben egy kisebb szütyővel. – Mit viszünk még? Mi lesz az új álcánk?
Ha ruhák kellenek, meg kellene nézni, jó-e a méret. Ha nem, az is jó. Kíváncsi vagyok.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Csüt. Szept. 14, 2017 7:53 pm
Széles mosoly terül el az arcomon, így veszem fel a dobozból a papírokat, jókedvre derít Randír sziporkázása. Speciel engem nem hoz zavarba a kijelentésével, gondoltam kultúráltan közlöm vele hogy a hölgynek tamponra van szüksége, de nah. Az ilyen magaslabdákat illik leütni és megtette, ezért is vigyorgok. Míg Dana távolabb megy tőlünk hogy összeszedje az "extra" holmikat magának, sandán Randírra tekintek, de most komolyra fordítom a szót, véget ér a nevetgélés egy kis időre. Engem tényleg Omarnak hisz, egynek a Marilla fiai közül, mert ezt hazudtam neki.
- Hallottál új híreket a palota felől?
Randír nemlegesen megrázza a fejét.
- Nem! Az új király jelöltet még nem koronázták meg hivatalosan.
Aztán közelebb hajolva hozzám a doboz szélére támaszkodik.
- Csak nem arra készültök, hogy lerohanjátok őket?
Erre a kérdésre én is elképedek.
- Dehogy!
Hogy a fenébe jut eszébe ilyen őrültség? Az hogy a magam életét kockára teszem rendben van, de sosem jutna eszembe az embereimét is. Sajnos nem tudja ki vagyok valójában, mert akkor most leszúrhatnám a képtelen felvetésért.
- Kár! Ezek a mocskok olyan adót vetnek ki, hogy azt egyszerűen képtelenség kitermelni. Mi lesz a lányaimmal? Előkelő iskolába akarom járatni őket. Legyenek okosak..és..
Jaj ne, most következik a szokásos panaszkodás. Elkalandozik a tekintetem, a dobozban kutakodva hamar meglelem a papírokat. Tudom Randírról hogy ez az adó csak duma, biztosan ki tudja termelni, más kérdés hogy nem tud annyit lefölözni magának. Amúgy egész jó dolga van itt, nem piszkálják, néha néha ő is összeakad egy két tahóval, de ennyi.
- Szóval ez lenne az álca.
Szakítom félbe, amire izgatottan felemelkedik, akár a kisgyerek a karácsonyi csomag felett.
- Adolf? Komolyan? Egyáltalán nem nézek úgy ki, mint egy Adolf.
Röhögve megveregeti a vállam, pedig most nem viccből mondtam.
- Ugyan. Egy rabszolgának tök mindegy milyen neve van, de minél idétlenebb, annál hihetőbb. Nah és a kelmék? Megteszik?
Még ráncolom egy ideig a homlokom míg napirendre térek az előbbiek felett, de a kérdésére lehajolok és megtapintom az anyagaikat. Finom, puha, selymes tapintású, pehelykönnyű. Az ilyent szívesen hordanám is, bár tudom róluk, mindegyik egy vagyonba kerül.
- Több, mint jó. Talia nagyasszony biztos elégedett lesz.
Ejtem ki vigyorogva a nevet, miközben Dana érkezik vissza újra a társaságunkba. Már korábban kifejtette mennyire nem akar álcát. Úgy tűnik összeszedte a motyóját és most az álcánk felől érdeklődik. Nagy komolyan a kezébe adom a papírost. "Talia Mondien, a Mondien kereskedőházból", áll a papíroson, jah és én vagyok a szolgája Adolf. A pecsét eredetinek tűnik, én azt hiszem nem hamisítvány, szerintem Randír egy valódi pecséttel látta el, amit a fekete piacon szerzett.
- Még most sem akar finom kelmékkel kereskedni?
Randír felröhög és gyorsan hozzáteszi.
- Kap mellé egy ügyes kezű rabszolgát is.
Megint hátba ver, majd egyet füttyent jókedvűen tovalibbenve.
- Gyertek! Odakint vannak a tevék. Ha minden rendben és Omar rendezte a tartozását, utána segítek felpakolni őket.
Mivel megindult én is elindulok utána, a tevék nagyon kellenek.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Pént. Szept. 15, 2017 10:43 am
Jakab, vagy inkább Omar, immár vigyorog, persze az én káromra. Bár igazából nem vagyok dühös Randírra én sem, de akkor is kínos, hogy a férfiak ennyire élvezik azt, ha egy nő zavarban van.
Mert való igaz, ami nem akkora gond, ha az ember a párjával kell, hogy megbeszélje, bizony igen nehéz téma lehet egy idegen férfival, főleg, ha az még csak nem is gyógyító.
Az arcomon pír, de csak legyintek rájuk, és megyek a mutatott irányba.
Csendesen mozgok, és közben nem vagyok rest hallgatózni sem.
Sajnos túl sokat nem hallok, csak a palota, meg utána az adó szavak érnek el hozzám, eléggé vigyáznak ők ketten.
Most bezzeg Randír is visszafogja egyébként nem csekély hangerejét, miközben a társammal tárgyal épp valamit.
Azt hiszik, hogy sokáig titkolózhatnak, és talán máskor és mással, más helyzetben a dolog működik is. Ugyanakkor Jakab és én most jó ideig együtt leszünk, napokig, vagy akár hetekig is tarthat ez a keresés. Kíváncsi vagyok, vajon időközben hány különböző álcába bújik majd. Annyit tudok biztosan, hogy eddig csak álneveit ismerem. De nem a név a legfontosabb.
Mire visszaérek Randír már épp a siránkozásnál tart, hogy az adók mennyire megnyomorítják őt, és a lányai jövője miatt ő nem engedheti…
Gondolom, ez valami alkudozásféle nyitánya lenne, hogy feljebb srófolja az árakat.
Megállok Jakab-Omar-Adolf mellett és a legközelebbi ládába pillantok.
Hm… – nem szégyellek én is az áru közé nyúlni és megtapintani a legfelső kelmét. – Minőségi anyag.
Egy ötlet jut az eszembe, gyorsan pörgetem magamban át a lehetőségeket, és persze eszembe jut anyám is…
Aztán felnézek, Randír egyenesen szemébe, majd félrebiccentett fejjel kérdezem:
Csak anyagok vannak a szállítmányban, vagy színben hozzájuk illő cérnák is? Esetleg szabászcenti, rőfös rúd, megfelelő olló? Ugye van az is? Lévén ezt a különleges türkiz árnyalatot nem varrhatja senki egyszerű zölddel.
A választ kíváncsian várom, ugyanis egy vészterv áll össze a fejemben. Ha ezt a sok holmit úgyis mind kifizetjük most, akár tényleg el is adhatjuk később, vagy így végben az anyagokat, vagy úgy, hogy varrok belőlük valamit.
Hát igen, csak jó valamire, ha egy nemes ház lányaként nő fel valaki! Hímezni muszáj megtanulni.
Aztán, hogy a kérdéseim élét elvegyem mosolyogva bólintok.
A kelmék nagyon is szépek, egy nemesi háremhölgy is örülne ilyesminek.
Komolyan mondom, a türkiz nekem is tetszik, és biztos van még olyan, melyet akár meg is tartanék.
És a szolgának is örülök – szurkálódom kicsit Jakab-Omar-Adolffal. – Adolfkával biztos nem lesz semmi baj!
A szám széle megremeg, de igyekszem visszatartani a nevetést.
Ugye? – pillantok a társamra. – Ha már nekem hirtelen Thalia nagyasszonnyá kell lennem! De remélem, az iratok szerint nem lettem azonnal öreg is!
Miközben Randír jókedvűen, mint aki épp valami sikeres csínyt követett el, kifelé indul, a tevékhez, én a társamra sandítok. Fekete haj, izzó sötét szempár, határozott arccsontok, hát tényleg nem egy Adolfhoz illő fizimiska.
Azt hiszem, élvezi, hogy kitolhat veled kicsit – jegyzem meg csendesen. – A következő ellenőrzésnél úgy néz ki, kénytelen leszel eljátszani a rabszolgát, én meg imádkozhatok, hogy az a pecsét Thalia Mondien papírjain megfelelően hitelesnek tűnjön.
Megcsóválom a fejem, majd halkan sóhajtok.
De legalább valóban eladható árut kapunk a pénzért. Gyere, Adolfka! Nézzük meg azokat a tevéket! Fontosabb, hogy ők egészségesek legyenek, mint a te neved.
Ami amúgy sem valódi, teszem hozzá magamban, majd arra gondolok, hogy vajon ha kiérünk a városból, és nem lesz más fül a közelben nekem elárulja-e a valódi nevét az én különös társam.
Majd eszembe jut, hogy a név, bár fontos, mégis az a legkevesebb, nagyobb gondot okozhat, hogy vajon Jakab képes lesz-e, ha csak átmenetileg is, de eljátszani a rabszolgát.
Remélem, hogy igen, annak ellenére is, ahogy a kávézóban odavágta azt a nemet, vagy, ahogy az őrjárattal szemben viselkedett.
Hiszen adott esetben az életünk múlhat rajta, hogy mennyire játszunk jól.
Minden rendben? – kérdezem hát tőle most tényleg komolyan, már szinte suttogva, hogy Randír ne hallja. A válasza lehet egy szó, vagy egy gesztus is, remélem felelni fog azért, mielőtt a raktár küszöbén átlépve a hátsó udvarra, a tevékhez érnénk.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Szept. 17, 2017 12:37 pm
Dana kérdésére még egyszer belenyúlok a ládába, kezeim valami gömbölyű izét tapintanak. Kihorgászom neki és felmutatom. Azt hiszem elégedett. Kimegyünk Randír után, közben személyes jellegű megjegyzéseket kapok. Nagyokat pislogok rá, de nem hiszem hogy reagálnom kellene. Ha Randír a vesztemet akarná, elég lenne csak rám csődítenie a palota katonáit, de még ha valójában nem is kedvel annyira, mint ahogy kimutatja felém, azért nem elhanyagolható szempont hogy az egyik legjobban jövedelmező üzletfele vagyok. Később persze leeseik hogy csak poénnak szánta, bár ekkor meg már nem tudok mosolyogni rajta, hülyén is nézne ki, hiszen "elment a hajó".
- A pecsét igazinak tűnt, szerintem a Mondien ház tényleg létezik. Akkor leszünk bajban, ha valaki nagyon jól ismeri őket és nincs Talia nevű tagja a családnak. Vagy ha összeakadunk eggyel közülük.
Utóbbi lenne igazán nagy baj. Dana a kelleténél jobban be van tojva a helyzettől, pedig a katonáknak is van jobb dolguk mint hogy mindenféle jött-menttel meg a papírjával mókoljanak. A többire bólintok igennel, ha nagyon megszorulunk, akkor eladhatjuk őket.
- Én rád bízom, ha úgy alakul a sorsunk.
Úgy láttam nagyon ért ezekhez, legalább is tudja miként lehet belőlük meseszép ruhákat készíteni és így valószínűleg a felbecsülhető reális értékükkel is nagyjából tisztában van.
- Jut eszembe.
Közelebb hajolok hozzá, mert csak vele akarom megvitatni ezt. Suttogva hadarom el neki, aztán gyorsan tovalibbenek Randír közelébe.
- Ha netán át akarna vágni az árral, jelez valahogy.
Besorolok testes barátunk mögé és onnan kukucskálok kifelé. A ház hátuljában van a kocsim is, amiben egyébként az aranyam rejtettem, a kocsi aljára van ragasztva a szütyőm. Még akkor csináltam amikor megegyeztünk az üzletről és senki sem figyelt. Randír kinyitja a hátsó ajtókat és kimegyünk rajta. A két teve ott legel az ajtó jobb oldali részénél, valamivel távolabb a kijárattól. A kocsim a szemközti bokor előtt különcködik. Nem hiszem hogy használta ma.
- Mindjárt elküldöm Noelt még két tevéért.
Vágja oda nekem foghegyről, aztán a tevékhez bandukolunk. Most kisorolok mögüle és szemügyre veszem őket, nem szeretnék lestrapált gebéken utazni, amelyek nagy valószínűséggel az út feléig kibírnák. Az állat fejéhez érek. Kiccsattanó egészségnek örvend, épp kérődzik a szalmán, amit szorgalmasan rágcsál. Végig simítom a nyakát, nem tűnik rühesnek. Áthaladok a másik mellé, az meg a kaktuszt csócsálja a földön, maga előtt. Ugyan olyan jó állapotban van, mint a másik.
- Részemről ezek rendben.
Remélem a másik kettő is ilyen lesz és akkor nem lesz túl sok gondunk velük. Azt hiszem most Dana-n a sor, és amíg ők ketten lefoglalják egymást, én kihorgászom a szütyőmet a kocsi alól. Úgyhogy erre a röpke időre eltűnök a látóterükből és a kocsinál kalamolok. Amint lehakjolok és alátekintek, már látom még mindig ott lóg. Benyúlok érte és egy határozott rántással magamhoz veszem. Egyébként régen használtam ezt a kocsit, kedvet érzek hozzá hogy kinyitva az ajtaját beüljek egy kicsit a sötétet és nyugalmat ígérő belsejébe. De aztán újra kijövök onnen, mert közben a többiek közelednek hozzám, Randír azt hiszem most fog alkudozni. És akkor vegyem számításba az előbbi sirámokat is? Kijövök, leugrom a talajra és becsukom az ajtaját.
- Bökd ki mennyivel jövök!
Randír komolyan összeráncolja a homlokát, majd felfelé nyújtott nyakkal kijelenti.
- 150 arany és a kocsid.
Kapkodom a fejem, nem gondoltam rá hogy a kocsim is az alku tárgyává válik.
- A kocsit nem adom.
Randír enyhébb arckifejezéssel mutogat rám.
- Nem örökbe, de lenne egy másik üzletem, amihez jól jönne.
Ha eddig húzogattam is a szám, most vigyorogva bökök vissza rá.
- Jó, legyen a kocsim és 100 arany.
Erre Randír rázza meg nemlegesen a kezeit.
- 130 arany.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Vas. Szept. 17, 2017 2:09 pm
Igazából a kérdésem félig móka volt, mert ha nincs is semmi a varráshoz, az anyagokkal, ha megszorulnánk, akkor is lehetne mit kezdeni. Szerintem Randír sem várja, hogy mindent visszahozunk neki az utunk végén. Nyilván nem, látszik a mozdulatain, az arcán is, de a hangjából is hallani, hogy nagyjából tudja, mi a helyzet.
Ha meg még nem tudja, hát majd hamarosan kiderül számára is.
Ugyanakkor Jakab-Omar-Adolf mintha jobban ismerne, pedig fél napja se, hogy először találkoztunk, és egy gombolyagnyi hímző cérnát mutat felém. Elmosolyodom és biccentek.
Kifelé menet a szavaimra a társam szemei kerekre nyílnak, és hirtelen van egy olyan érzésem, hogy ő nem látja annyira viccesnek a helyzetet, mint én. Pedig tényleg van benne valami mókás.
Ugyanakkor az is igaz, hogy nem tudhatom egészen pontosan mennyire érzékeny erre a témára és azt sem, hogy miért.
Még az is lehet, hogy túllőttem a célon, pedig tényleg nem akarom megsérteni. Ostobaság is lenne.
Halkan sóhajtok.
Nem néztem meg annyira a pecsétet, de azt hiszem, valóban vannak Mondienek. Hallottam már ezt a nevet, de nem ismerem őket.
A mellettem lépkedő férfira nézek a szemem sarkából. Ember, de magasabb nálam. Nem zavar, hogy így van, sőt, még jó is. Az sem zavar, hogy vele társultam az útra, úgy veszem észre, talán őt sem.
Pedig van ebben valami nagyon is szokatlan. Magamban megjegyzem, hogy később még ezt újra át kell gondolnom, de most nincs idő ilyesmin töprengeni.
Rendben – válaszolom.
Aztán csak nézek kicsit meglepetten, ahogy közelebb hajol, annyira közel, hogy az illatát is érzem.
Enyhe borszag, talán még a kávézó emléke, ahogy a dohány illata is, ezek mögött pedig még valami, mosószappan, gondolom az ingétől, meg még egy aroma, amit hirtelen nem tudok hova tenni. Talán a bőre illata.  Valószínűleg az, keverve valami fás illattal, enyhe illatszerrel.
Nem tudom.
Pislogok kettőt miközben felnézek rá.
Úgy lesz. Attól is függ, milyenek a tevék, és mennyi vizestömlőt ad.
A raktár mögé jutva a gyér fáklyafényben meglátom a két tevét, odébb az árnyékban meg valami kerekes járművet, ami se nem szekér, se nem…
Na, jó! Nem tudom mi az, de a társam pillantása alapján valami, ami neki fontos. Úgy néz rá…
A magam részéről én inkább a tevékhez lépek, kérdezgetni kezdem Randírt róluk, a korukról, nevükről, erre az utóbbira nagyon furcsán néz rám, meg persze a szokásaikról. De kiderül, a tevék személyiségéről szinte semmit sem tud.
A két jószág ettől függetlenül rendben el van látva, a nyergek is rajtuk vannak már. Nyilvánvaló, hogy Randír is úgy gondolta, hogy teveháton indulunk el.
Helyes – vágom rá. – Remélem, Noel nem kehes állatokat hoz. Mert amit a raktárban kikészített nekünk, Randír mester, azt mind felpakoljuk.
Elmosolyodom, mire megbillennek a szarvai.
Azt hiszem, úgy gondolta, ő odakészít mindent, mi meg beérjük két tevével, meg ami azokra fér, és így az áru felét majd itt hagyjuk.
Közben az én cseles társam a bokrok mellett álló jármű körül járkál. Úgy döntök, inkább nem hívom fel rá Randír figyelmét, helyette a tevéket járom körbe, majd a málhás nyergek után érdeklődöm.
És a tömlőket is megnézném! Sosem megyek úgy a város határán kívülre, hogy ne nézzem át a tömlőket… – mondom éppen, mikor a társam újra megjelenik.
Látom Noel is közeleg az újabb két tevével.
Kezdetét veszi az alkudozás, és így szinte azonnal megtudom, hogy a kerekes alkotmány a társam kocsija.
Távolról emlékeztet is talán arra a járműre, melyekről egyszer találtam egy képet egy könyv lapjai közé csúsztatva. Távolról.
Közelről meg nem tudnám mondani, hogyan működhetett annak idején ez az izé, vagy mi hajtotta. Ez van, nem igazán értek a technikai dolgokhoz. Most talán elé lehet fogni lovakat, vagy valamiféle vitorlája van? Így sötétben nem tudom eldönteni.
A lényeg, hogy ahogy látom a kocsi is alku tárgyát képezi Randírnál, de nem úgy a társamnál.
Én meg magamban gyorsan számolok.
Egy arany, az annyi, mint… és egy teve, ha az ára ezüstben… akkor az átváltva…
A gond, hogy nem tudom, a kocsi mennyit érhet, de azt igen, hogyha Randír ugyanúgy adja ki majd, mint nekünk a tevéket, akkor lehet, hogy a társam sose látja többé. Ami…
Mégis mennyit érhet az a kocsi?
Aztán Jaka-Omar-Adolf válaszából kitűnik, a kocsi megér ötven aranyat.
Máris könnyebb a helyzet!
Apró nemet intek felé, majd halkan megszólalok.
Száztíz.
Végtére is az én pénzem. Elvben.
A négy teve, a víz és az áru, meg a papírok megérnek ennyit. Új papírokat tudok írni, ha kell. Szóval lényegében a tevék, a víz és az áru.
Meg Randír hallgatása.
Várakozóan nézek a testes kereskedőre, majd óvatosan megérintem az karját és még egy kedves mosolyt is bevetek.
Kérem! Az utolsó aranyaink… Legyen belátó, Randír mester!
És nem, most nem pillantok a társam felé, majd utána elmondhatja, mit gondol a női praktikákról.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Szept. 17, 2017 4:08 pm
Amíg én a kocsinál időzöm, Randír körbevezeti Dana-t a tevéknél, megmutatja neki a vizes tömlőket és még Noel-t is sikerül előkeríteni, aki mire az alkunk véget ér, két újabb tevével gazdagítja a díszes egybegyűlteket. Dana nemlegesen int a fejével, ami számomra azt jelenti, kissé alul becsültem Randír-t. Jelenleg 110 aranynál tartunk, mindkettőnk szeme Randírra vettül. Aztán a társam beveti az olcsó trükkjeik egyikét. Ha meg tudnám számolni, hányszor kellett nekem is ugyanezt elszenvedni... Láthatóan Randír is megenyhül. Feltartja a kezeit és hangosan kurjant.
- Legyen. Megegyeztünk!
Nem tartott sokáig, míg beadta a derekát, pedig egy két leány gyermekes apukánál, valahogy kitartóbb fegyelmet várna az ember. Ő meg egy szempilla rebegtetésre feladta a küzdelmet. Ajvé!
Egykedvűen az újsütettű tevéinkhez megyek, körbejárom őket is.
- Rendben.
Jelentem ki, a magam részéről tényleg az. Az egyik teve idegesebb, fújtat és tajtékzik. Odahajolok az oldalához, hallom mennyire kalapál a szíve. Bár azt hiszem a sok ember látványa és hogy már nem hajtják apránként lecsillapítja. Megpaskolom a nyakát. Számomra egyértelmű hogy lopta a tevéket, nem vette, és hogy Noel honnan a jó fenéből hozott még kettőt..hát szerintem ne akarjam tudni. Nem is akarok rákérdezni, a lényeg hogy megvan a négy jó állapotú teve. Az egyik vizes vödröt odahúzom az állatnak, aztán Dana mellé lépkedek. Épp a kocsimat nézi.
- Régi darab. Letűnt korok emléke. De még mindig működik és jól karban tartható.
Tudom, manapság ezek ritkaság számba mennek, egy lovashintó..a leggazdagabb neolitáknak van tán ilyenje. Nem értem miért nézi annyira, sejtéseim szerint nem érti honnan futja nekem ilyenre? Akkor gondolom jobb ha nem mondom meg az igazat hogy örököltem az apámtól, ő meg az apjától és így tovább. Ha a világ társadalmát nézzük, hihetetlen, szerintem szimplán azt gondolja hogy loptam. Legyen úgy.
- A sivatagban nem sok haszna van, de földúton és kikövezett úton jobban szeretek ezzel utazni.
Teszem hozzá, hogy csak távol a városoktól, mert magamra vonnám vele a kéretlen tekinteteket. Amúgy meg jobban megbízom Randír-ban, mint amit a látszat enged, de ezt nem fogom Dana orrára kötni. Különben a kocsit sem hagytam volna csak így itt és lám, nem kélt lába.
- Megnézheted..beülhetsz...
Aztán Randír-hoz lépkedek. Lerovom a számlánk és bemegyek a dobozokhoz, megkezdem a pakolást. Át kell csomagolni az anyagokat, nem hagyhatjuk a faládákban. No meg azt hiszem azt Randír újra felhasználná. A tevéknek is jobb ha batyuban kötve rendezzük el őket a hátukon, meg úgy a vizes tömlők is odaférnek.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Vas. Szept. 17, 2017 9:45 pm
Száztíz arany és a társam kocsija pluszban. Azért ez igazán rendes ár, főleg, mert fogalmam sincs, Randír milyen üzlethez szeretné a kocsit felhasználni, de az nyilvánvaló, hogy Jakab, Omar, vagy akárhogy is hívják őt valójában, ragaszkodik hozzá. És lehet, hogy azt a kocsit sosem látja viszont.
Persze az is lehet, hogy legközelebb Randír fényesre glancolva adja át neki. Csak azt nem tudom, mikor lesz az a legközelebb.
Jelenleg azt sem tudom, mennyi időt töltünk majd a hegyekben. Azért ez így már kezd egész érdekes kalanddá válni.
És igen, bepróbálkozom Randírnál, és a dolog bejön! Tőlem ne kérdezze senki, hogy hogyan vagy miért, magam sem tudom, mert igazán nincs az a csábító démon csinibaba külsőm, amitől a férfiak csak úgy a lábam elé omolnának.
Viszont a testes kereskedő beleegyező kurjantásának őszintén örülök.
Azért vetek egy gyors pillantást a társamra. Nem tudom, mit várok. Talán egy mosolyt?
Bár az is lehet, hogy az most elárulna minket, hogy aránylag jó üzletet kötöttünk. Sőt, nem is csak aránylag.
Hát majd kiderül. Vagy az a baj, hogy nem csak integettem? Nem igazán tudtam, hogyan jelezzek, hogy ne legyen feltűnő. Vagy az a gond, hogy kicsit Randírra bazsalyogtam? Bár az meg miért lenne az?
Jakab-Omar-Adolf már a két új tevét veszi szemügyre, körbejárja őket. Különösebben nem érdekel, honnan vannak, csak az, hogy rendben legyenek, és hogy kijussunk velük a városból. Aztán odakint már mondhatunk, amit csak akarunk a származásukról.
De azért holnap, világosban, majd érdemes lesz átnézni őket, nincsenek-e billogozva.
Hátrébb állok, és figyelem Jakabot a tevékkel. Két dolog jut az eszembe: az első, hogy amint lehet, megkérem, mondjon nekem is egy nevet, ami konstans, és amin négyszemközt szólíthatom, a második, hogy láthatóan jó ember. Abból gondolom ezt, ahogy az állatokkal bánik.
Nem vagyok vak, hogy ne vegyem észre, ahogy megpaskolja az állat nyakát. Mégis elkapom a pillantásom és inkább a kocsit mustrálom a fáklyafényben, mikor felém fordul.
Nagyon szép – ismerem el és óvatosan érintem meg a feketére lakkozott felületet.
A következő mondatra azonban a társam felé fordulok, a szemébe nézek, a pillantása, nem is tudom, valahol óvatos, talán kicsit lemondó is, és nekem hirtelen leesik, most esik le, mit látok.
Soha életemben…
Még nem láttam ilyen… – nyelek –, hintót – bököm ki a szót, ami félig kérdés is, hogy vajon jól gondolom-e, hogy ez az.
Gondolom, látszik rajtam a vágyakozás, hiszen ilyesmiről eddig csak olvastam, és még csak nem is történelemkönyvekben, nem, hanem régi szinte porrá omló lapú regényekben. Kicsit elpirulok, bár nem tudom ez mennyire vehető észre a fáklyafénynél, elmosolyodom, halkan mondom:
Köszönöm.
Óvatosan nyitom ki a hintó ajtaját, második próbálkozásra jön össze, de csak sikerül, majd a felhágóvasra lépek. Beülök. Jó érzés, kényelmes. Hátradőlök az ülésen és elképzelem, hogy milyen lehet, ha kettő, vagy akár négy ló húzza ezt az alkotmányt és már értem, a társam miért ragaszkodik hozzá, és remélem, vissza is kapja majd.
Ujjaim megsimítják az ülés kissé már kopott bőr bevonatát. Milyen jó lenne ilyenen utazni. Mennyire kényelmes. De nekünk most teljességgel alkalmatlan, a kerekekkel nem boldogulnánk a homokdűnéken, úton a hegyek felé.
Halkan sóhajtok, majd kissé vonakodva, de leszállok a hintóról, az ajtót gondosan visszacsukom.
A társam és Randír már visszamentek a raktárba, így én is utánuk megyek.
Nem kéretem magam, segítek csomagolni. Hat kéz mégis gyorsabban boldogul, mint négy.
Málházni is segítek – ajánlom. – Utaztam már tevével.
Valóban így van, nem lesz ismeretlen számomra a dolog. Nem véletlen kértem négy tevét, így mindkettőnknek lesz málhás tevéje, a vizestömlőket is elosztjuk, víz nélkül egyikünk sem maradhat.
Ha elindulunk a csomagokkal kifelé, sem kell kétszer mondani, hogy fogjak meg valamit és vigyem.
Nem kéjutazásra készülök, és nem hiszem, hogy ki kellene magam szolgáltatni. Különben is a társam, akármi is a neve, világossá tette, ő nem szolga.
Én ehhez tartom magam.
Meg ahhoz is, hogy én állom a költségeket itt. Pont ezért tűnik fel, hogy Jakab-Omar-Adolf-Akárki nem kérte el az én bugyellárisomat.
De gondolom, majd ha megint négyszemközt leszünk. Valahol majd odakint a városon kívül.
Hajnalra már elhagyhatjuk a várost, ugye? – kérdezem halkan, és újra kilépve a raktárból a legközelebbi teve felé indulok.


// https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a5/Wien_Fiaker_geschlossen_20100930a.JPG    és   http://static.zoonar.com/img/www_repository3/c6/ae/48/10_c2369febeefb6a34a4410fc3efc02184.jpg  ilyesmik?//
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Hétf. Szept. 18, 2017 10:08 pm
Sandán figyelem hátulról mennyire örül a kocsinak, annak meg pláne hogy még be is ülhet. Úgy érzem ebből még órási bajom származhat, nem tudom miért. De a látványra oda vissza cikázni kezdenek az ingerek a hátamon, mint amikor a macska borzolja fel a szőreit. Randír-ban megbízom, de igazából Dana még mindig csak egy idegen a számomra. És ha egyszer, amikor hazatér elújságolja az otthoniaknak miben ült...beszél Randírról...nos igen, akkor még őt is belekeveri. Csak abban bízhatok, hogy nem rosszindulatú, ami eddig nem derült ki róla. De meg kell kérnem, éppen a szavakon rágódom, amikor visszatér az idillből.
- Rendben.
Kiveszem a batyut, amit készítettem ebből a ládikóból és rámosolygok.
- Szerintem osszuk ketté a pakkot, meg a tömlőket, úgy mindkét teve nagyjából ugyanazt a terhet fogja cipelni.
Néztem volna egyet ha a sivataggal a város határában nem ült volna még tevén. Van olyan is? Á, ezt inkább nem kérdezem meg, így is bőven kijár a rúd rám. Nem tudja a nevem, azt hiszi loptam a kocsit, szinte biztos hogy az üzletelgetésről is megvan a maga véleménye, szóval akkor mit is akarjak? Inkább befogom. Örülök, hogy nem csődített a nyakunkra senkit. Elindulok kifelé, hogy a tevére kössem ami a kezemben van, közben érkezik egy újabb kérdés, halkan. Körbenézek, de Randír úgy nézem távol van tőlünk, segít csomagolni.
- Előbb lesz az. El kell mennünk vízért az oázisba. És kellenek még a tinták is, nem?
Mielőtt tovább libbenne mellőlem, gyengéden megfogom az alkarját.
- Kérlek, a kocsiról ne beszélj senkinek!
Én is sugdolózom, még ha felesleges is, gondoltam megkövetem. Utána rögtön el is engedem, megyek tovább a tevéhez és hangosan kurjantok.
- És jössz nekem 110 arannyal!
Valahol a terem közepéről jön a hangos nevetés.
- És még 50-el, ha tönkremegy a kocsid!
Erre rögtön kimerevedek, mint a vakond, amikor kidugja a fejét a felszínre.
- Ha valami történik vele, én megfojtalak!
Rendre rá csapódik megint a lapátkéz a hátamon, hogy a csontjaim is belezörögnek.
- Ne aggodalmaskodj! Nem lesz semmi baja!
Ilyenkor nagy kedvem lenne vissza csapni neki, de csak egy mély lélegzetvételig futja, aztán nyomon követem a szememmel a csomag útját.
- Nosza, hopsz!
Dana épp felrakta a tevére ami nála volt, Randír meg feléje hajítja azt, ami nála volt. Aztán jókedvűen visszamegy tovább pakolni. Én csak forgatom a szemem, aztán a homlokom ráncolom. Miért van az hogy sokszor érzem úgy hogy hülyékkel vagyok körülvéve? Mire a tevéhez érek, már kifújom magam.
- Amúgy...
Kezdem hosszan elnyújtva, közben a málhához igazítom a pakkom.
- ...hogyan kellene viselkednem, mint szolga? Mit csinálnak azon kívül..hogy tudod...mindig beléjük taposnak..
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Kedd Szept. 19, 2017 1:17 pm
Tényleg örülök, előbukkan belőlem a régész, és a kocsi, hintó, vagy éppen fiáker, jut eszembe a letűnt idők szava, olyan ajándék, amire nem számítottam, Tudom, hogy nem az enyém, nyilván nem! De megérinthetem, felszállhatok rá, beleülhetek!
Hogy is érthetné ezt valaki, aki nem rajong úgy a régi dolgokért, mint én? Hogyan érthetné akár Jakab-Omar-Adolf-Akárki, akinek kijut egy ilyen csodálatos szerkezet?
Érdekes módon azon nem töprengek, hogy honnan van neki ilyesmije, azon már inkább, milyen lehet egy ilyen kocsin utazni.
Hátradőlök, lehunyom a szemem és élvezem az érzést, komolyan, ha hagynák, el is tudnék így aludni. Ujjaim öntudatlanul cirógatják az ülés bőr bevonatát. Valódi, igazi, tetszik.
Vonakodva hagyom csak ott a jó helyem, de ahogy kiszállok észreveszem, hogy a társam kicsit furán néz.
De aztán rám mosolyog, és ezen őszintén meglepődöm.
Azon is, hogy jólesik ez a mosoly.
Nincs célja, nincs oka, azt hiszem, csak úgy jött, én g gondolom. Nincs mögötte önös érdek. Nem lenne köteles mosolyogni rám.
Óvatosan visszamosolygok.
- Jó ötlet. És vízből legyen mind a négy tevén! Talán nem lesz vihar, de szükség esetére... Ne maradjunk víz nélkül!
Buta félelem, de attól még valós. Hiába tudom az eszemmel, hogy ugyanannyit kibírnék, mint Akárki - meg fogok bolondulni, ha mindig más nevet kell megjegyeznem, tényleg kell majd egy állandó, legalább magunk között -, attól még a hal gének is belejátszanak az egészbe. Félek a vízhiánytól.
Újra magamon érzem a társam tekintetét, kérdőn pillantok rá.
De aztán csak csomagolunk és málházunk, majd a kérdésemre megérkezik a válasz is.
- Akkor előbb az oázishoz.
A tinták említésére bólintok.
- Jobb leveleket tudnék írni, mint amiket vettünk. És valódiak lennének.
Na jó, atyám aláírása nem, de azt meg csak ő maga tudná megmondani, más senki.
Sóhajtok és lépnék tovább, de ekkor megérzem a kezét. A karomat fogja. Ruhán keresztül ér hozzám, nem úgy mint a kávézóban, mikor kezet fogtunk. Az alkaromat érinti, az alkarvédő és a kinövésem között. Semmi különös. Nem kellene, hogy ennyitől, egy valóban finom és gyengéd érintéstől forróság vágjon végig a karomon, fel a vállamig, vagy talán az arcom is elérje. Mert melegebbnek érzem a bőröm. Bár remélem a gyér fényben a pirulásom nem feltűnő.
- Nem fogom - felelem halkan.
Nem áll szándékomban.
Nem tudom, ki ő, de pár óra alatt a harmadik álnevet és személiséget ölti az orrom előtt, valahogy ezek után nem hiszem, hogy egyszerű a története.
Ennek ellenére ő a társam, és nincs szándékomban elárulni. A kocsiját sem.
- Száztíz - mondom én is.
És így persze már Randír is tudhatja, hogy valójában én fizetek. De nem izgat.
Műkincsvadász vagyok, ezt akartam, és végre nem csak álmodozom arról, hogy nekivágok az ismeretlennek is.
Randír persze rákontráz, és ahogy a társam erre megmerevedik, mintha pók harapta volna fenékbe, nyilvánvaló, hogy az a fiákerféle a szíve csücske. Sejtem, hogy ötven arany sem kárpótolná érte. Bár valószínűleg többet is ér annál, de valahogy úgy érzem, nem az aranyban számolt értéke miatt olyan drága az a jármű.
A szóváltásukra odafigyelek, ez egyértelmű. Arra következtetek belőle, hogy sokkal jobban ismerik egymást, mint azt nekem mutatni akarják. Ami viszont érdekes.
Randír barátságosan hátba veri Jakabot. Vagy bárhogy hívják.
Őket nézem, mert épp végzek az aktuális málhazsák felerősítésével. De már repül is felé a következő csomag. Valahogy sikerül elkapnom, de megbillenek azért.
Mi ez a fickó? Bika? Bölény?
Talpon maradok, hála a türelmes málhás állatnak, az oldala megtart. Aztán fordulok, hogy az újabb csomagot is felkössem rá.
Jakab Akárki a másik állatot málházza. Nem nézek rá, nem tudom milyen arcot vágott Randír húzására vagy az én megingásomra.
A hangjára azonban felfigyelek, ahogy az első szót elnyújtja, mintha kínos kérdést akarna feltenni. És valóban.
Hirtelen csak pislogok, nézem őt, a kezeit, az arcát, a szemeit.
- Nem vagy a szolgám - mondom egyszerűen, de aztán bólintok. Ő is tudja, és én is tudom, a papírjaink mást mondanak. - Adolf Thalia szolgája.
Remélem ebből érti a legfontosabbat, hogy négyszemközt nem kell szolgaként viselkednie. Tényleg nem.
- Egyébként változó, hogy ki hogyan bánik a szolgáival.Vannak házak, ahol jól. Ahol néha még pénzt is ajándékoznak nekik és engedik, hogy megváltsák magukat. Máshol korbácsolnak. Nekünk nincsenek emberi rabszolgáink - mondom ki, bár nem tudom hogyan reagál majd erre.
Hihetné bárki, hogy atyám hihetetlenül lágyszívű, de inkább csak nem akar embert megtűrni a házban.
- Atyám neolita selejteket alkalmaz. Így mondják... nos, azt, akivel genetikailag baj van.
Még mindig őt nézem. Aztán halkan sóhajtok.
- Nem kell tenned semmi különöset, lehetőleg ne ellenkezz, ha olyan helyzetbe kerülünk, és a rabszolgáknak nem engedik, hogy uraik szemébe nézzenek. De úgyis majd az adott helyzet hozza. Talán csak annyi, hogy mások előtt jobb udvariasnak lenned.
Óvatos, apró mosoly jelenik meg a szám sarkában.
- Nem mintha eddig nem lettél volna az.
Elismerés lenne? Igen. Valóban az.
Közben megérkeznek az utolsó zsákok is. Elhelyezzük őket. Egy-egy hátas, mögöttük vezetékszáron egy-egy málhás.
- Választottál tevét? -érdeklődöm, mert nekem mindegy, melyik tevére ülök majd. Nem ismerem őket és szemre nagyjából mind a négy egyformán kezelhetőnek tűnik.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szer. Szept. 20, 2017 8:39 pm
Tényleg soha nem lennék a szolgája, de ezt nem vethetem a szemére, mert úgy tűnik ő sem tartana szolgát. Tekintve hogy engem, mint embert megtűr, gondolom nincs velünk baja, de szerintem nem is nagyon érinti ez a gazda-szolga téma, nem hiszem hogy érdekli. Nekem ez jön le a szavai alapján. Megjegyzem a kapott tanácsokat, elvégre a szélhámoskodás érdekében azért eljátszom, ha muszáj lesz.
- Rendben, az menni fog.
Serényen pakolunk, közben ér a meglepetés bók, amire lassítok a következő holmikért lefelé nyúló két kezemen, és töprengve meg is állok pillanatnyi időre. Nem tudom mit feleljek erre, eszembe ötlik hogy felnézek az arcára, de aztán feladom. Biztos szivat.
- Köszönöm!
Vágom rá gyorsan, és hirtelen mozdulatokkal felveszem a holmikat, elkezdem őket összecsomagolni. Mire a tevék felé indulok megint, túl lendülünk az előbbieken, már a tevém felől érdeklődik.
- Nem tudom. Szimpatikus az a kócos.
Nyújtom a fejem az egyetlen olyan teve felé, akinek a feje tetején szanaszét állnak a szőrszálak. Ő volt az, akinek odahúztam a vizet. Fura egy jószág, nyakasnak tűnik, olyan lázadónak, amilyen én vagyok. Felpakolom a kettővel mellette állóra a cuccokat, aztán elé lépkedek. Széles vigyorral simogatom meg a nyakát, mire az horkant kettőt, majd amint arrébb lépek, le is köp.
- Mondom én, ő lesz az!
Mutogatok rá, de olyan büdös a nyála, hogy egyrészt lelohad az arcomról a vigyor, másrészt igyekezni kezdek letörölni magamról, mielőtt kibukik a róka belőlem. Ocsmány, döglesztő szaga van..azaz szagom lett. Megpaskolom az oldalát, miközben elviharzok mellette. Nekem pont ilyen teve kell. De most elmegyek, lemosom magamról a nyálát. Tudom ez a kegy nem fog kijárni a sivatagban már, de itt és most még megtehetem. Pár percre eltűnök Dana és Randír elől, a terem azon végébe megyek el, ahol helyet kapott a mellékhelyiség. Megmosom az arcom, aztán már komfortosabban robogok ki onnan.
- Valóban tudsz jobb leveleket írni? Nem lesz bajunk a családod felől emiatt?...tudod ha a fülükbe jut, mert ez megtörténhet.
Kezdem újra a beszélgetést Dana-val, amint mellé értem. Fogalmam sincs tudja-e a családja mire készül, és hát annak csak nem fognak örülni, ha megtudják hogy egy emberrel utazik, akiről ki tudja mit hazudna össze abban a levélben. De végül is, ha belefér? Közben elgondolkodtam, nem is lenne rossz. Akkor nem kellene Adolfot alakítanom, nagyon idétlen egy név. Kintről kiabálást hallok, azt hiszem Randír üvölti le Noel fejét, mert az ő hangjukat hallom. Kis ideig megy az adok kapok vitaest, majd egyszerre elcsendesülnek. Randír robog be az épületbe, vörös fejjel, én egész végig csak csendben fülelek. Amint meglátom, muszáj vagyok szólni hozzá.
- Baj van?
Erre legyint egyet és elviharzik előttem.
- Megoldom, de igyekeznetek kell!
A válaszra bent reked egy kis időre a levegő. Mi van? Igyekeznünk kell?
- Még a fele cucc itt van!
Nyögöm ki idegesen, de értettem a célzást, sietősebbre fogom. Egész eddig beszélgettünk, elidőztünk, most meg rohanjunk. Ha tudnám mit csinált Noel...
Randír és én mint a kávéval túrbózott nyúl, felpörögve pakolni kezdünk, Dana felé tekintek és bólintok neki, ha kérő tekintettel nézne rám. Randír nem szokott ilyesmivel tréfálni, tudom. Bajban leszünk, ha továbbra is húzzuk az időt.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Csüt. Szept. 21, 2017 10:32 am
A kezem is jár, nem csak a szám, és legalább a társam is láthatja, hogy tényleg értek is valamihez, még ha az csak a csomagok összerakása is, és nem azt várom el tőle, hogy mindent elvégezzen helyettem.
Vezetőt kerestem a hegyek felé, és nem szobalányt, számomra egyértelmű, hogy a feladata az, hogy megbízhatóan ismerje a terep, vigyen oda egészben és segítsen a felderítésben és nem az, hogy helyettem vágja fel a húst a tányéromon.
Igen, eszem húst, nem zavarnak benne a ló génjeim sem.
Mikor azt mondja, menni fog, elvigyorodom, majd halkan nevetni kezdek.
Nem volt kétségem.
Hogy is lett volna? Láttam mit alakított az őrjárattal is. Olyan a fickó, mint valami kaméleon. Fél nap alatt már a harmadik szerepbe bújik az orrom előtt, és pont emiatt érzem úgy, hogy van valaki más is ezek mögött, valaki, akit még nem láttam csak villanásnyi időkre.
Mint például most, mikor szinte lemerevedik, megáll mozdulat közben, és aztán azt mondja, köszönöm.
Ennyire megleptem volna?
Nem fűzök kommentárt a dologhoz, és ő sem, inkább indul a tevék felé, és igaza van, haladnunk kell, nem csak azért, hogy még pirkadat előtt kívül legyünk a városon, de ki tudja Randír is honnan szerezte az állatokat. Jobb a békesség, én így gondolom, még akkor is, ha bármikor mutogathatnék ujjal a kereskedőre, hogy ő volt, én nem tehetek semmiről.
Tevékről szólva hagyom, hogy Jakab-Akárki – valóban, ha négyszemközt leszünk, megkérem, mondjon már egy aránylag állandó nevet, mert nagyon furcsa három néven gondolnom rá – válasszon.
Aztán az állat reakcióját látva felnevetek, amolyan őszinte nevetéssel.
Látom! Szerelem első látásra. Ha nem léptél volna odébb, még csókot is kaptál volna – toldom meg, és még mindig pukkadozom, ahogy elrongyol mosakodni.
Mert látva milyen gyorsan fagyott a mosoly az arcára, majd az undorodó grimaszt, kevés kétségem van, hova igyekezett olyan nagyon.
Mikor visszatér, látom, igazam volt, az inge, és a hajtincsei végei nedvesek. Randír előkelőbb lehet, mint elsőre gondoltam, vagy gazdagabb. Hiszen mosakodni is lehet nála.
Még valamire rá kell jönnöm. A társam is agyal a dolgokon, a lehetőségeken, mert felhozza az iratok témáját.
Valóban tudok írni. És még hiteles is. Végszükség esetére talán nem lenne baj, ha lenne eredeti irat is kéznél, hiszen ha én írom, az, nos, az azért még mindig mondható eredetinek. Tudom utánozni atyám aláírását is, de használhatom a sajátomat is, nem hiszem, hogy a katonák meg tudnák mondani melyik melyik – célzok arra, hogy aláírásként elég valami macskakaparás is akár.
Aztán megvonom a vállam.
Neked nem lenne. Egy ember, akinek szabadságos levelet adok… Az én dolgom nem? Mondhatom, hogy az én pénzem, az én szeszélyem, nem? Más kérdés, akkor mi lenne, ha az apám kerestetne. Bár nem hiszem, hogy lefognának, azért azt egy katona sem teheti csak úgy. Mi csak ártatlan utazók vagyunk. Egy különc nemes, meg a…
Jakab-Akárkire sandítok.
A társa.
Halkan sóhajtok.
Bár az apám szerintem nem fog kerestetni. Ha előkerülnék… úgy gondolja, szégyent hoznék a ház nevére. Írtam neki egy levelet, megkapja majd, tudattam, hogy élek és kincset keresek…
Kissé elbizonytalanodva pillantok a sötét szempárba.
Az a… ő nagyobb gond lehet. Esetleg.
Megvonom a vállam.
Mindegy már.
Valóban nincs mit tenni, csak reménykedhetek, hogy az a férfi felfogja, mit is jelent, ha egy nő megszökik az esküvő elől. Más kérdés, hogy a következményeket nekem is viselnem kell.
De nem részletezem tovább a dolgot, mert az épület elől kiabálás hallatszik be, a társamra pillantok, kérdőn, de szerintem neki sem tetszik a dolog, mert már rá is kérdez a berohanó Randírtól.
Igyekeznünk kell! Na, ez jó!
Szerencsére bár még a holmink jó része bent van, de más nem ládákban.
Két-két csomagot kapok fel és viszem ki a tevékhez. Ha sietős, akkor sietős, csak legyen fent minden, vizestömlők mindegyik tevén aztán menjünk, majd ráérünk kint újra átrakni a málhát, valahol a pusztában, ahol se közel se távol nem lesz senki, főleg nem katonák, vagy a tevék eredeti gazdái.
A bólintásra csak intek, hogy rajtam nem múlik, újabb forduló és újabb szíjakat és köteleket húzok meg, majd ellenőrzöm Kócosteve és a másik, a csámpás Csámpás nyergeit is.
Az élelmet, ha van a nyergesekre, és induljunk! – mondom, mikor úgy látom, hogy nagyjából meg van minden. – Ki lehet menni itt hátul is?
Valahogy nem szívesen kerülnék az épület elejére.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Csüt. Szept. 21, 2017 8:05 pm
Nem tudom kire céloz az Ő alatt, de nagyon baljósan hangzott. Szóval az a bizonyos Ő simán megtalálhat minket, ha a saját nevén utazik. Csak tudnám ki a tököm lehet az az Ő. Közben kapkodni kezdünk, Dana is csak felkapja ládástól a holmijaink és igazából én is, mert sietnünk kell. Menet közben ahogy elhaladok mellette vaktában vágom oda neki, mert még szeretnék beszélgetni, más kérdés hogy rohanunk az életünkért. Se én, se Dana nem akarjuk megtudni mit csinált Noel, de szerintem ha minket is itt érnek, azzal komoly bajba sodornánk Randírt. Mert szerintem nélkülünk még simán kimagyarázza magát, vagy lefizeti azokat, akik érkeznek, de velünk? Tényleg gyorsan el kell pucolnunk.
- És mondd csak. Az az Ő mennyire veszélyes, ha netán rájön hol is vagy egy ellenőrzés alkalmával?
A végét kicsit elnyújtom, mert szó szerint rádobtam szerencsétlen tevére a pakkot, most biztos utál. Alaposan odaszíjazom és loholok a következőért. Közben próbálok tempót tartani Dana-val, hallani akarom mit válaszol. Meg ugye beszélgetünk.
- Biztos jó ötlet a saját neveden utazni? Az Ő a te életedre is törhet?
Valahogy nem kérdés hogy az enyémre biztosan. Olyan sejtésem van, egy pasijáról beszélünk. Nah az ilyen ügyekbe nem szeretek belekeveredni. De szerintem amikor rátalál, tök mindegy ki áll mellette a másik nemből, gondolom olyan fajta hogy nekiront..legalább is az előbbiek fényében. És hát ki más állna akkor mellette, most indulunk útnak. Marha jó. Nem repesek az örömtől, ez kiíródik az arcomra is néhány grimasz erejéig és egyszer az orrom is felfelé húzom kelletlenül. Nincs kedvem az Ő elé kerülni. Muszáj? Akkor inkább legyek Adolf. Megint egy pakkal a kezemben rohanok kifelé, közben ki is mondom a gondolataimat a társamnak.
- Neh...ha Ő ennyire agresszív, inkább eljátszom Adolfot és csúszok a sárban...megetetheted velem a tevék ürülékét is, vigyorogva fogom elfogyasztani, minthogy letoljak egy csörtét az Őddel!
Nem vagyok beszari, bár most biztos ezt gondolja rólam. Meg tudnám én védeni magam, más kérdés hogy ha lehet, inkább kerülöm az összeütközéseket, mert a felesleges köröket nem szeretem lefutni. Rengetegen számítanak rám, nem engedhetem meg magamnak az efféle kalandokat, bármennyire is izgalmasnak tűnik. Persze a palotai kis magán akcióm ez alól kivételt képez, mérlegeltem. Ott vagy sikerrel járok, vagy elbukom, de akkor bukjak gyorsan. A jó ügyért érdemes kockáztatni, de Dana Ő-je...hát nem tudom..megére-e ez a nő ennyit? Felszíjazom az újabb pakkot és kérdőn tekintek körbe. Hogy is volt? Elvileg csak szárított gyümölcsöket kértem tőle, mert élelmet tudunk az oázisban is venni a vízzel.
- Mindjárt hozom!
Jelzem Dana-nak hogy pattanjon fel a tevéjére, ehhez megemelem a jobb kezem felfelé, aztán hátat fordítva neki elviharzom be az utolsó málhánkért.
- Randír! Hol vannak a gyümölcsök?
Nézek rá hasas barátunkra kérdőn, ő meg a fejét csóválja.
- Ott előtted, kiszúrja a szemed! Siess már, az Isten szerelmére!
Meglepően gyors mozdulatokkal taszigál a láda felé, jó hogy nem felkap az ölébe és szalad velem kifelé.
- Sietek, nyugalom. Ne lökdöss már!
Rivallok a végén rá már az ajtó küszöbénél, amikor is még mindig nem hagyta abba a taszigálásom. Értem én hogy sietős, de értse már meg ettől nem fogok előbb oda érni a tevémhez, ettől csak előbb fogok itt orra bukni ha tovább csinálja ezt velem. Gyorsan odaszíjazom a többihez, aztán noszogatom Kócost cuppogó hangot kiadva a számmal hogy térdeljen már le. Bajosan felkapaszkodom rá, amint sikerült ez. Aztán megragadom az egyik málhás tevénk kantárját, melléje baktatva.
- Mehetünk! Gyííí!
Tulajdonképpen elindulhatunk itt hátul és pár házzal feljebb kikanyarodhatunk a földútra. Magam mögé tekintve még nem látom kiktől kellett rettegnünk, valószínűleg időben vagyunk. Még az előtt eltűnünk innen, mielőtt megérkeznek Randírhoz.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Pént. Szept. 22, 2017 12:55 pm
Fogalmam sincs, mi történhetett, bár Randír sürgetése alapján komolynak hangzik az ügy. Éppúgy lehet, hogy a Noel által valószínűleg ellopott tevék gazdái hívták az őrjáratot, ahogy az is, hogy valamely nagy hatalmú neolita nemes ház küldöttjei érkeznek egy törvényes üzlet miatt, és nem szabad, hogy minket itt találjanak.
Igazából nem is lényeges. Amúgy is indulni akartunk, csak picit talán ráérősebben.
De most kapkodnunk kell, ami már szinte biztossá teszi, hogy a város határán túl meg kell majd állnunk, hogy a málhát rendesen rögzítsük.
Gondolataimat Jakab-Akárki szavai törik meg, és rá kell jönnöm, ő is azok közé tartozik, akiknek egyszerre tud járni a kezük és a szájuk is.
Ennek egyébként örülnék is, sőt, örülök, tényleg, de a téma, amire ráharapott... Nos...
- Az attól függ, hogy atyám mennyire sározott be előtte.
Tényleg így gondolom. Ha azt hiszi, nem mellesleg helyesen, hogy még érintetlen vagyok, akkor ki tudja? Nem ismerem annyira, de kétszer látni bőven elég volt, hogy nagyon ne kedveljem. Ugyanakkor nem tudom, mit hozhat ki belőle, ha azt hiszi átverik.
- Ha elmondta neki, amit én kitaláltam, hogy már nem... akkor lehet, hogy magasról tesz arra merre járok, hiszen érdemtelenre minek vesztegetné az energiáját. De ha atyám valami más kifogással próbálta a dolgokat elkenni, akkor...
A társamra nézek, és kénytelen vagyok elismerni, hogy valahol igaza van.
- Lehet, hogy jobb az álnév, amíg csak lehet. Csak végszükségre gondoltam, ha azok a papírok bebuknának, amit Randír adott - hadarom, de közben újabb kötelet csomózok meg. - Rajtad segítene - teszem még hozzá.
Nekem ugyan bajom lenne belőle, de ő bármikor mondhatná, hogy semmit sem tud, ártatlan, megtévesztettem, őt csak felbéreltem, vagy bármi hasonlót.
Óvatosan pillantok az arcára, és látom, hogy nincs elragadtatva a lehetőségtől. Meg is értem.
- Ezért is kell a legjobb vezető. Aki jó és gyors utat tud a hegyekbe.
Nyílt hízelgés? Naná!
Nem szeretném, hogy most közölje, hogy ennyi volt az üzlet és mehetek magam.
- Hidd el, én nagyon nem szeretnék vele találkozni!
Halkan sóhajtok.
Megrázom a fejem. Hogy agresszív-e? Még az is lehet a cápa gének miatt. De sokkal inkább taszító és undortó.
- Nem akarok veled teveürüléket etetni - morgom válaszul. - Azt se akarom, hogy össze kelljen vele akaszkodnod, mert látni sem akarom azt az alakot! Soha!
Vajon ez mennyire világos így? Szerintem nagyon.
De vajon mennyire meggyőző?
Most mi mást tehetnék még? Mit mondhatnék? Igen, való igaz, nem tártam elé a szánalmas magánéletemet annak minden kis mocskos és kiborító részletével. Igyekeztem olyan profin viselkedni, ahogy csak tudtam. Mert mindaz, amit mondtam neki, igaz. Valóban műkincsekből szerzek jövedelmet, valami kis saját vagyont, ami függetlenné tehet az apám pénzesládájától. És valóban igaz mindaz, amit a naplóról, a könyvről és a tekercsekről mondtam. Ahogy az is, hogy fel akarom kutatni őket. A terv maga sem új. Bele akarok vágni már egy ideje. Valami nagy kaland, valami igazi felfedezés... vágyom rá, hogy én találhassak meg valamit, ami tényleg jelentős és ne csak a mások által innen-onnan előhordott rejtett boltokban felbukkanó, vagy épp szemétre dobott kincseket fedezzem fel. Látni akarom a hegyeket, megtalálni az elveszett városokat. Nem csak egy szobában hajolni mások beszámolói fölé és vágyakozni.
De való igaz, a sors úgy hozta, hogy most kell belevágnom. Hogy az út, ami egyszerre az álmom, egyben a menekülésem is lehet.
Vajon ezt megértené?
A szemem sarkából nézem, mit tesz most. Úgy érzem, nem örülne ha könyörögni kezdenék, vagy bármi hasonlónak. És nem is vagyok az a fajta. Nem lenne hiteles.
De mikor azt mondja, mindjárt hozza az élelmünket... az tényleg... Megkönnyebbülök. Örülök.
Szóval nem hagy cserben! Remek. Menjünk, lépjünk meg gyorsan most, csak ez jár a fejemben. Aztán, mikor lesz egy szusszanásnyi időnk, akár ki is faggathat. Ezek után tényleg jogos lenne.
Amíg hozza az utolsó csomagokat, én a málhás tevék kötőfékét rögzítem, és még egyszer, talán kicsit kényszeresen, ellenőrzöm a vizestömlőket.
Randír egyre türelmetlenebb, szinte kilökdösi a raktár ajtaján Jakab-Omar-Adolf-Akárkit, pedig attól nem lesz gyorsabb semmi, legfeljebb kaotikusabb.
De végre kész vagyunk.
Az én tevém nem kócos, csak csámpás, illetve annak tűnik, de legalább nem is köpköd. Szerencsére, mert most már nem lenne idő mosakodni, akkor sem, ha egy kis víz érintése a bőrömön nem csak öröm lenne, de meg is nyugtatna. Borogatás! Az milyen jó lenne.
És akkor arra ébredek, hogy bilibe lóg a kezem!
Számomra nehezebb tevére pattanni, mint a társamnak, mert ember létére magasabb nálam, de megoldom, elhelyezkedem a nyeregben és csettintek Csámpásnak. A tevék szokásos módján áll fel. Először a hátsó lábait egyenesíti ki és én ezzel szinkronban dőlök hátra, nehogy azonnal arccal töröljem fel Randír barátunk udvarát. Majd a mellső lábait is kinyújtja és én előredőlök, nehogy leesek hátrafelé. A málhás is okos állat, látja indulás van, ő is feláll, engedelmesen lépked a vezető Csámpás után.
Besorolok a társam mellé, innentől ő az, aki tudja, merre és meddig.
- Gyííí! - nógatom meg én is a tevémet.
Követem a vezetőmet át a hátsó udvaron, ki a házak mögé, majd kissé távolabb a földútra kanyarodunk, ami kifelé visz a városból.
Hátra-hátrafordulok, de se gyalog, se lóháton, se tevén közeledő üldözőket nem látok. Kezdek megkönnyebbülni.
A házak egyre ritkásabban állnak, az út pora mélyülni látszik.
Újra hátranézek a vállam felett, de senki.
Keleten már kezd világosodni az ég alja, de a nap még nem emelkedett a látóhatár felé. Ha a városon kívül látjuk majd a napkeltét, az gyönyörű lesz, jut eszembe, pedig ez a gondolat most annyira nem illik a helyzetünkhöz. Bár az is igaz, hogy a napkelte szépségét nem befolyásolja az, hogy mi, halandók éppen mit teszünk.
Az a változó, mennyire vagyunk képesek meglátni az egyszerű csodákat.
Rá kell jönnöm, hogy engem most megnyugtatna a látvány, egy percnyi megállás. De nem fogok szólni miatta.
- Melyik oázist vesszük célba? - kérdezem inkább.
Azt hiszem ez aránylag semleges téma. Nyitásnak pont jó lesz a korábbiak után.
Aztán majd csak alakul, reménykedem, igen, tényleg remélem, hogy Jakab nem némán fog tevegelni egész nap és csak arra várt ő is, hogy kiérjünk a házak közül.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Pént. Szept. 22, 2017 7:14 pm
Sietősen hagyjuk a hátunk mögött Randír raktárát, míg a házak között lavírozunk rengetegszer hátrafordulok és megkönnyebbülve tapasztalom hogy nincs vész. A földútra kikanyarodva viszonylag nyugodt tempóban folytathatjuk a tevegélést. Egy ideig nem tudom mit mondjak Danának az előbbiekre. Annyira nem érdekel az Ője, de maga mondta hogy jobb, ha álnéven utazunk. Én úgy érzem biztonságosabb ez a verzió, nekem. Neki talán nem, de ha azt nézzük hogy bármikor előállhat és megmondhatja valódi kilétét, akkor ugyanúgy csak én leszek nagy bajban, senki más. Ő kezdi meg a beszélgetést, én meg figyelek. Nem térünk vissza a korábbi témához, úgyhogy a fejemmel bólintok az irányba, amerre megyünk.
- Dél-Kelet.
A Farra oázist kihagynám, ha lehet. Ott annyi a katona, mint égen a csillag, felsokszorozódna a lebukás veszélye.
- Ismerek arra egy kereskedőt, akivel megegyeztem a víz és étel vásárlásról. És ha szerencsénk van, akkor talán tintát is kapunk. Nem akarok bemenni a nagy oázisba.
Talán még akkor sem, ha Dana-nak dolga lenne ott. Túl rizikós, rosszabb mint a város. A kisebb oázisokat nem őrzik, vagy ha igen, akkor sem annyian.
- Még mindig lógsz a 110 arannyal.
Jelentem ki szelídebben, de felfelé horgasztott orral. A tevém köpköd, szerencsére most csak maga elé kulázik olykor. A horizontot bámulom, nemsokára felkel a nap, aranyba kezd öltözni az ég alja. Egyszer hátrafordulok, nem jön senki, innen egyre jobban belátni a helyet s ahol az előbb voltunk, már csupán foszlányokká halványodnak a házak sziluettjei.
- Ám, szerintem itt megállhatunk megigazítani a málhát.
Jegyzem meg neki, és így is teszek. Akárkik igyekeztek Randírhoz, ők ott is maradtak, nem minket keresnek. Én nem tettem semmi olyant a városban, Dana meg hát nem tehetett és elmondása szerint az apja sem jönne utána. Mire az Ője meg értesül a dolgokról, nos, akkor szerintem már bőven az ég derekára fog vándorolni a nap. Megállok, leugrom a köpködősről, aztán hátul megkerülve őt a málhás tevéhez megyek, akire annak előtte csak rádobáltam a cuccokat. Ezeket most kioldom és elkezdtem rendezni a soraikat.
- Tudsz-e bármilyen fegyverrel bánni? Megtudod védeni magad, ha olyan helyzetbe kerülünk?
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Pént. Szept. 22, 2017 11:32 pm
Észreveszem, hogy nem csak én nézegetek sűrűn hátra, az én titokzatos társam sem tesz másként.
Nem tudom megállni, igaz, nem is nagyon akarom, eltöprengek rajta. Ha maradt volna a Jakab névnél, akkor talán nem gondolkodnék azon, ki is lehet ő valójában. Pedig tudtam, hogy a Jakab is csak egy álnév volt. Ahogy azt is tudtam, mikor megláttam, hogy erre szükség van. Egy vezetőt kerestem, aki biztonságosan el tud vinni a hegyekbe, aki ismeri a terepet, és hajlandó együttműködni velem egy kincskereső vállalkozásban.
Mikor a kávézóban megláttam őt, nem volt túl nehéz észrevennem, hogy ember. Innentől tudtam, hogy jobb, ha óvatosak vagyunk, hiszen egy ember, aki ismeri a hegyeket…
Nos, azért én sem most léptem le a falvédőről!
Aztán az álnevek, immár a harmadik egy fél nap alatt.
A fickó hihetetlen!
Ugyanakkor mindent kézben tart és megszervez.
Nekem senki se mondja, hogy ő átlagos ember!
A válaszára csak bólintok. Ismerem annyira a térképet és a földrajzot, hogy ebből tudjam, a Farra-oázist elkerüljük.
Világos – felelem és közben magamban sorra veszem a kisebb oázisokat, melyeket ismerek. Kíváncsi vagyok, melyiket célozzuk be. De egyértelmű, a Farrában túl nagy a helyőrség, és mivel unatkoznak, előszeretettel szállnak rá az átutazókra, vagy az új arcokra. Az meg nem hiányzik, nekem sem.
Azt hiszem, én sem. Arrafelé túlzottan ráérnek a helyőrségiek, hogy vegzálják a békés utazókat. Szóval én benne vagyok, menjünk a kisebb oázisba. Nekem mindegy, hol vesszük a vizet és az élelmet. A lényeg, hogy rendben legyen az ellátmány.
A többi mellékes. Gyanítom, hogy úgyis megbízható helyekre megyünk, van egy olyan érzésem, hogy ez a társamnak még fontosabb, mint nekem.
– Igen, igazad van. Az első pihenőnél odaadom, csak azért Randír előtt nem akartam… és úgy láttam, ott te sem.
Még egy darabig haladunk, de mikor a nap a látóhatár fölé emelkedik, a társam úgy dönt, már biztonságos is, nem csak időszerű, hogy megigazítsuk a sebtében felpakolt málhát.
Én is megállítom Csámpást, aki engedelmesen térdel le a hajcsároktól tanult vezényszóra. Leszállok a hátáról, és az én málhásomhoz lépek, megigazítok pár zsákot, szíjat és kötelet. Iszom is egy kortyot.
Aztán kihúzom a bő szárú nadrágom derekából az övet, majd kifordítom, egy mozdulat és egy kis csavarintás és már hullik is pár arany a markomba. Igaz, ide száztíz nem fér el, de a tízet innen számolom ki, másik húszat meg a helyén hagyok. Jakab-Akárki ha akarja, most láthatja az egyik rejtekhelyemet.
Aztán csámpáshoz lépek. A zsákomba túrok. Nagyjából számoltam én is a költségeket, így a zsákomban van egy erszény száz arannyal. Van még egy kis bugyellárisom másik tíz arannyal, és még egy rejtekhely némi tartalékkal, amihez leginkább nem szeretnék nyúlni.
A társamhoz lépek, a kérdésére elmosolyodom, de mielőtt válaszolnék, felé nyújtom a zacskót a bal kezemmel, a jobbomban meg a tíz érmét.
Ez száztíz.
A fejem félrebiccentve várom, hogy elvegye, hiszen így egyeztünk meg. De a kérdését sem hagyom válasz nélkül.
Két fivérem van, amikor ők tanultak, akkor én is, bár kicsi voltam és esetlen. De valamennyire tudok. Tőröm van, és az alabárddal tudok bánni, vagy egy bottal, seprűnyéllel.
Vágok egy apró grimaszt.
Vagy éppen öntöttvas serpenyővel, vödörrel, kancsóval, bilivel…
Aztán eszembe jut egy vad ötlet.
De, ha gondolod kipróbálhatjuk, vagy… ha úgy látod, szívesen tanulok új dolgokat is, ha tanítanál.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szomb. Szept. 23, 2017 2:39 pm
A felvetésre beleegyezően bólintottam igennel, valóban így jobb volt, bár Randír ettől függetlenül tudta hogy Dana fizeti a felszerelésünk. Most hogy megálltunk és a csomagokat igazgatom, ő is ficeregni kezd, aztán a végén sorra veszem a dugi helyeit. Úgy látom szereti dugdosni a pénzét és jól teszi. Persze nem feltűnően figyelem, csak néha odapillantok. Amikor felém nyújtja az aranyat, egy utolsót húzok a kötélen és elé lépek. Elveszem a pénzt. Nekem a szütyőm a nadrágom övére van kötve, és így kilóg az ingem alól, most is abba potyogtatom bele az aranytallérokat, aztán a szütyőmet a nadrág zsebébe csúsztatom.
- Tanítani? Itt? Úgy érzed tanításra szorulsz?
A felsorolt holmikat számolgatva és az alapján felhasznál ő minden környezeti tényezőt egy csetepaté alkalmával, ami adott esetben előnyös, igen. Nem úgy néz ki és én sem úgy mint egy tanár.
- Hát...tőlem.
Végül is annyit megér, megnézhetem milyen ha bevadul. Most komolyan, egy ilyen lehetőséget ki szalasztana el? Már poén szinten is kalandosnak ígérkezik, ezért is vigyorodom el szélesen és hátrafelé lépkedek, el a tevéktől.
- Kapj le egy serpenyőt és üss le!
Igazából itt nem akarom tanítani, még az sem biztos hogy tanulásra szorul. Inkább felmérhetem mennyire kell vele foglalkoznom, vagy mennyire számíthatok rá egy rossz helyzetben, amikor veszélyben az életünk.
- Bili az nincs, serpenyőt azt találsz..de tőlem a madzagokkal is megpróbálhatsz megfojtani!
Gondoltam akkor élje ki magát, verjen meg azzal ami a keze ügyébe akad. Persze ha tud. Akkor úgy is úgy kell nekem, én szólítottam fel rá. Nem menetelek sokáig hátrafelé, olyan tíz lépés után megállok egy helyben, kisebb terpeszben megállva várom hogy nekem rontson, valamivel.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Kedd Szept. 26, 2017 1:05 pm
Megállunk és szépen elővarázsolom azt a száztíz aranyat. Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem, Jakab-Akárki nem figyel. Igaz nem áll meg és nem bámul rám, de ez nem jelenti azt, hogy oda se bagózik. Annál ő sokkal éberebb, és úgy veszem észre, nagyon is képben van.
Nem mintha én nem nézném meg, hova kerülnek az aranyaim.
De valóban nem hiszem, hogy csak úgy véletlen ajánlották őt vezetőnek a hegyek felé.
A fickó ránézésre laza, mint a rigalánc -ezt a mondást sem tudom igazán hova tenni, de olvastam egy régi feljegyzésben és nagyon jól hangzik-, de ezzel együtt meg vagyok róla győződve, hogy ez csak a felszín. Hogy több van benne...
Egyfajta rejtély.
Igen. Biztos ezért gondolkodom rajta ennyit, ez lehet az ok.
Vagy legalábbis ez egy elfogadható ok lenne.
A kérdésére megvonom a vállam.
- Mindig van jobb és még jobb, nem igaz? És igen, el tudom képzelni, hogy tudnál mit tanítani.
Komolyan beszélek, a hangomban nincs semmi gúny. Valamennyire értek a fegyverekhez, a harchoz, se nem vagyok katona. Talán ő sem az. Ugyanakkor erre nem mernék mérget venni.
De lehet, hogy megleptem azzal, hogy neolitaként így beszélek vele. Ez esélyes.
Mégis, nem hagyhatom figyelmen kívül azt, amit már tudok róla. ember, szabad, túlélt idekint, megengedheti magának azt a fiákert, ismeri a hegyeket, hamis papírjai vannak, fura fazonokkal üzletel és még él. És szabadon kószál. Ez biztos nem véletlen és nem is csak isteni szerencse.
Végül beleegyezik.
Talán nem is baj, ha megpróbáljuk, ki mit tud. Nyilván nem akarok vért, eszembe sincs igazi sérüléseket ejteni, hiszen a társam. És attól sem félek, hog ő meg akarna sebesíteni. Nincs rá oka.
Döbbenten jövök rá, hogy valóban így gondolom, sőt, hisze, hogy ő is így gondolja. De ha tévednék, az most kiderülhet.
Mégis, úgy érzem, hogy igazam lesz.
Ember, aki büszke arra, hogy nem szolgája senkinek, de ezzel együtt sem gyűlöl engem. Legalábbis én nem éreztem egy percre sem, sem a kávéházban, sem Randír raktárában. És ez valahogy jó. Nagyon nehéz lenne úgy az előttünk álló napok sora, ha közben a felszín alatt ott motozna a gondolataiban, hog mennyire gyűlöl, hogy szívesen elveszejtene valahol...
De gondolom, ha ezt a munkát elvállalta, akkor nem így áll a kérdéshez, hiszen azt azonnal levette, hogy neolita vagyok, mégsem hagyott faképnél.
A torkomat sem vágta el még, és nem is úgy néz ki, mintha tervezné.
- Miért pont a serpenyővel? - kérdezem felvont szemöldökkel és kis félmosollyal.
- Nem mintha a serpenyő adott esetben nem lenne megfelelő eszköz - folytatom és közben laza léptekkel sétálok Jakab-Akárki felé.
Ő hátra lép egyet, én előre. És nem, nincs nálam serpenyő, sem sodrófa, sem seprűnél.
A tőr a csizmám szárában nem számít, úgysem akarom használni.
De szerintem igazából ezt az egészet ő sem veszi véresen komolyan, ugyanakkor tényleg nem árt, ha tudjuk, hogy a másiktól mire számíthatunk. Akármikor kerülhetünk szorult helyzetbe, és bár nagyjából biztosra veszem, hogy csak viccelt korábban, hogy inkább enne teveürüléket, de azért mégis jó lenne tudni, ha ránk borulna az a bizonyos bili, akkor mire számíthatok tőle.
Már persze a remek színjátékon és a szélhámoskodáson kívül. Mert abban nagyon otthon van, azt már láttam.
- Merész ajánlat, uram, nagyon merész - mondom és közben még közelebb lépek, karjaimat kissé széttárva magam mellett, két üres kezemet mutatva. - De igaz, valahogy csak megoldjuk bili nélkül is...
Ő végül megáll, lehet köztünk vagy tíz lépés.
Most tényleg azt várja, hogy mint egy dúvad nekirontok és nagy lendülettel megütöm valami súlyosabb fém tárggyal? Még fel sem emelhetném a karomat, már látná a szándékomat. Nyilván semmire sem jutnék vele.
Marad a másik megoldás, aprókat lépve csalom a távolságot és közben beszélek.
- Gondolkodtam rajtad. A társuláson is. Arra jutottam - lépek még kettőt közben -, hogy aki ajánlott, az nagyon is tudta, hogy téged érdekelni fog az üzlet, meg a kihívást sem veted meg.
Még három kis lépést teszek.
- Vagy arra számít, hogy kinyírjuk egymást. De nem úgy néz ki a helyzet, szerencsére.
A sötét szempárba nézek és elmosolyodom. Ezzel egyszerre nyújtom felé a kezeimet, mintha csak meg akarnám simítani, és még két lépést teszek.
Majd még eget, előre és oldalt, bal felé lépve, miközben a jobb lábammal hirtelen oldalra lépek, az ő bokái mögé, és próbálom meglökni.
Aztán ki tudja, ha a mosolyom és a szavaim elterelték a figyelmét, még akár sikerülhet is a gáncs, és akkor a fenekén vagy a hátán landol.
Ha magával ránt, esélyesen rá zuhanok. Vagy épp kivédi a támadást, és akkor ki tudja, milyen cselt indít ő ellenem...
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Kedd Szept. 26, 2017 10:36 pm
Valahogy úgy vagyok vele, ha muszáj megtanítanom bármire, akkor megteszem. De az előbbi felhívás a keringőre és az ez után történő cselekvése megint bebizonyítja hogy megvan a magához való esze. A legtöbben tényleg felkapnák a serpenyőt ahogy mondtam, és már üvöltve rohannának felém, és valljuk be, ez lenne a legrosszabb amit tehetnének. Ő nem teszi. Inkább visszakérdez, amire továbbra is sanda félmosollyal hümmögök és megvonom a vállam.
- Csak egy alternatíva volt.
Mit csinálok? Természetesen most árultam el magam. Szép. Bár ez még nem jelent semmit, ettől még nincs előrébb. Egyre közelebb kerül hozzám, én meg csendben figyelem és ha kell válaszolok neki.
- Ennek szívből örülök.
Őszinte mosolyom fakad, amúgy tényleg ciki lenne ha egy bilivel küldene a földre. Egy darabig párhuzamosan mozogtunk, de közben én megálltam. Ő meg mint egy a fenséges ragadozók közül, továbbra is csak jön és duruzsol a fülembe. Nem tudom a kérdése komoly-e vagy csak az egyébként nagyon nyilvánvaló elterelésének a részét képezi, én még is úgy érzem erre is őszintén kell válaszolnom. Ő meg vagy elhiszi, vagy nem.
- Aki ajánlott az nem ismer téged és igazából engem sem. Kétlem hogy ilyesmi az eszébe jutott volna. Nem lenne miért, nem lenne oka rá. Úgy hallottam jól megfizetted, szóval itt véget ért a történet a részéről.
Eszembe sem jutott az életét venni el tőle, nincs okom rá. Engem a pénze igazából nem vonz, csak fenntartom a látszatot. Amúgy egy kis mellékes mindig jól jön, és korrekt üzletet kötöttünk. Ha tartja magát a megállapodáshoz, akkor nincs okom bántani. Ha nem..talán akkor sem, amíg az életemre nem tör ő maga. De ha ez még is így történne akkor pocsék megfigyelő vagyok, ami meg nem igaz rám. Egy darabig egymás szemébe néztünk, ami ilyen helyzetekben a legbutább dolog, ezért is terelődik lefelé a figyelmem lassan az arcáról a nyakára, aztán a vállára és így tovább. Lassú mozdulatokat tesz felém, szinte már várom mi lesz a fordulat, mert eddig inkább táncnak tűnik ez. Hagyom hogy végig simítson az arcomon, vagy a nyakamon, nehéz kiszámítani mit akar tenni, mikor maga sem tudja egész biztosan és ez jó, legalább is a gyakorlás szempontjából. Arra azonban számítok hogy a hátamat célozza meg, ezért is fordulok vele. Talán nem pont egyszerre lépünk, ő gyorsabb, eltávolodik egy picit tőlem az előbbi felállásból, én viszont hátrafelé lépek, úgyhogy akkor pont elém kavarog be oldalról. Ha a gáncs nem is jön be, megpróbál taszítani rajtam egyet, ebből már sejtem hogy a lábamról akart leverni. Persze reflexből oldalra lépek, hogy a taszítás ne érjen el, ő maga meg menjen tovább, ha akar. Valószínűleg a lendület tovább viszi, amit kihasználhatnék, de nem teszem. Inkább csak elhátrálok tőle, széles vigyorral az arcomon.
- Egész jó!
Örülök neki hogy így csinálja, de akkor csinálja sokkal rafináltabban. Tegyük hozzá, hogy ez bizonyos helyzetekben működik, de nagyon sokban nem és több lesz az olyan helyzet, mint az ilyen, mert a világ tele van erőszakkal, empátia hiányos, szadista egyénekkel és retardáltakkal. Érdeklődve figyelem a továbbiakat, vajon most tényleg megragad valamit és ezzel együtt akkor nekem is magamhoz kellene vennem valamit a felszereléseinkből?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-
Ugrás: