Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Today at 12:02 pm
írta: Balar
Éjszakai csapás - Balar&Vashti
Vas. Nov. 19, 2017 5:33 am
írta: Balar
Vad kecske Ivó - Rayan & Kraisorn
Szer. Nov. 15, 2017 6:17 pm
írta: Rayan
Reggeli beszélgetés; Thylia - Aicha
Hétf. Nov. 13, 2017 8:49 pm
írta: Aicha Khaled
aglaie && talen-jei
Pént. Nov. 10, 2017 8:29 pm
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Kedd Nov. 07, 2017 8:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Balar
 
Aicha Khaled
 
Rayan
 
Dana Amarah
 
Vashti Shohreh
 
Thylia Shaphire Beshenal
 
Admin
 
Kraisorn Suriyasen
 
Bassam Al Zaghar
 
Shaneeka
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Útban a Mahakam felé - Dana és Rayan

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Szer. Szept. 27, 2017 12:58 pm
Nagyjából biztos vagyok benne, hogy Jakab-Akárki elég sok dologra megtaníthatna, akár a harc terén is. az, hogy így próbára teszem őt és magamat is, természetesen, viszont nem csak a harcról szól.
Gyanús nekem a fickó.
De mondhatni jó értelemben az. Azt hiszem több van benne, mint amit mutat, és természetesen egészen biztos vagyok benne, hogy valamit takargat. ez tény! Elég csak számos álnevére gondolnom, hogy ne maradjon bennem kétség.
A magam részéről nem vagyok igazán képzett harcos, vagy verekedő, és még ez a mondat is fellengzős túlzás. Bár ha valóban az életem múlna rajta, azt hiszem nem válogatnék sem az eszközökben, sem a módszerekben.
Ugyanakkor az üvöltve kivitelezett hosszú roham a legritkábban válik be az egy egy elleni küzdelemben. Más lenne a helyzet, ha egy egész gyalogezredet küldenék így az ellenségre, de most ezt választani nem csak haszontalan lenne, de ostobaság is.
És remélem, hogy ostoba azért nem vagyok!
A sanda félmosolyra halkan nevetni kezdek.
- Hát igen, jobb mint a bili, ugye?
Ő elmosolyodik, és ettől valahogy megváltozik az arca, ő maga is, mert a mosoly most eléri a szemeit is.
- A szobatrónus királyoknak való - szalad ki a számon, hogy aztán hirtelen rájöjjek, jó, hogy nincs a közelben egy fia katona sem. Jakab-Akárkiről meg nem gondolom, hogy nagyon kiakadna egy ilyen élcen.
A szavaim félig-meddig komolyak, bár a jelenlegi fő célom velük az elterelés.
Ami azonban csak részben sikeres. Ugyanakkor annak mégis örülök, hogy a társam komolyan válaszol. g kicsit megint többet tudok meg róla, a gondolkodásmódjáról, a meglátásairól.
- Logikus - felelem. - És jól hallottad.
Egy apró kis mosoly, a hangomban elismerés. Valóban tetszik, ahogy gondolkodik.
A szemébe nézek, és érzem, hogy nincs okom tartani tőle, azzal együtt sem, hogy én neolita vagyok, és ő jó eséllyel lázadó.
Elég sok jel mutat erre ahhoz, hogy ne csak megforduljon a fejemben az ötlet, hanem gyanakodjak, de igazából nem bánom ezt a felállást sem.
Az biztos, hogy akkor sem rohannék a katonákhoz, ha a gyanúm teljes igazolást nyerne.
Nincs személes bajom a királlyal, sem a hercegekkel, sem egyetlen más hivatalos személlel sem, nem akarok a saját fajtámon bosszút állni semmiféle személes sérelemért. De nincs bajom Jakab-Akárkivel sem és ez után a pár óra után kezdem kicsit megkedvelni, nem szeretném rácsok mögött látni.
Ahogy én magam sem szeretnék rácsok mögé kerülni, de jelenleg úgy vagyok vele, hogy a társam sorsa az enyém is. Ha valami gond lenne, nem ráznám le magamról, mint kutya a vizet.
És ennek jelenleg semmi köze ahhoz, hogy mennyit tudok a lázadókról és a céljaikról és mit gondolok róluk. mert az egy egészen más kérdés, és elképzelhető, hogy egyszer még egy igencsak hosszú beszélgetés tárgya lesz majd.
De most más módon beszélgetünk, úgymond.
Az érintés is figyelemelterelés, női fegyver akár, vagy az akar lenni a jelen pillanatban, ugyanakkor meglep, hogy sem félre nem tolja, sem el nem kapja a kezemet.
A társam nem az a fajta, aki hagyná magát kizökkenteni, és nem felejtette el, hogy alapvetően harcol lenne szó, még akkor is, ha csak gyakorlásról, vagy inkább egymás felméréséről. Nem mintha saját magamat olyan magas polcra tenném, de attól, hogy valamit nem tudok megfelelően kivitelezni, még felismerhetem, ha más jól csinálja. És ő jól csinálja, úgy látom.
Amire nem számítottam, hogy fura érzés lesz hozzá érnem, akkor is, ha csak egy pillanatra. A kézfogás után nem gondoltam volna, hogy más, ha az arcához érek. Az is igaz, hogy túl sok tapasztalatom nincs ilyen téren. Neolita férfiak arcát sem igen érintettem eddig, nem hogy emberekét. Most a helyzet ellenére van benne valami bensőséges, amitől cseppet zavarba jövök, pislogok és elveszem a kezem és megpróbálom azt a gáncsot...
Amiről azonnal kiderül, hogy nem jön be.
Jakab-Akárki elegánsan lép oldalra, engem meg visz előre a lendület.
Azért sikerül megállnom két botladozó lépés után, és nem esek orra. Szerencsére.
- Hát igen, egész jó, de nem elég jó. Ugye? - felé fordulok úgy kérdezem. Az arcomon apró fintor, majd egy mosoly kezdeménye tűnik fel. - És mondd, hogy csinálhatnám még jobban? Persze egy ötletem van. Ha nem húztam volna el a kezem az arcodról, csak közben felrántom a térdem... De azt nem akartam, azért ez nem arról szól. - Vonom meg a vállam.
Újra szembe fordulok vele, készen rá, ha most mutat egy cselt azt próbáljam eltanulni, vagy éppen kivédeni.
- És ha most te próbálkoznál? Bevallom, engem inkább védekezni tanítottak... De ha nem sikerülne, akkor kegyesen nem fogom megkérdezni az igazi neved - ajánlom kicsit mókázva.
Még nem, ezt már csak magamban teszem hozzá.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szer. Szept. 27, 2017 6:37 pm
A felvetésre bólintok. Nah igen. Megtehette volna akár azt is, és most jegelni kellene. Még mindig hátrálok előle, nagyjából egy 3 méter távolságra. Megállok, ő meg feladja, vagy nem is tudom. Újra beszélgetünk.
- Pontosan, ezért néztem lefelé.
Persze éles helyzetben nem cicázik az ember a másikkal, mi meg valljuk be perverzkedünk ezen, különben én sem engedtem volna hogy megérintsen. Élveztem, még úgy is hogy arra számítottam hogy majd jól khm... Az előbbi rövid jelent kudarc volt a számára, számomra csupán azt az arcát mutatta meg, amelyik feltalálja magát és azt hiszem ez a legfontosabb. A utolsó mondattal meglep. Majdnem bennreked a levegő. Valamiért tudni akarja a nevem.
- Akkor sem mondanám meg ha ájulásig ütnél a szobatrónussal.
Incselkedek vele egy kicsit, mert ilyen nyíltan a tudtomra adta hogy tudni akarja a nevem. Lehet hogy elárulhatnám, lehet hogy nem tenne semmit még ha tudná is valójában ki vagyok. De ez a gesztus kétélű fegyver és ehhez még alig ismerem.
- Ha ennyire fontos egy név, akkor hívj Omar-nak. De amúgy meg Adolf vagyok.
Szegény, most csak azért is ránézek hogy láthassam a fintorát, ami biztos jól áll majd neki, én meg nyelvet ölthetek rá. Bár az sem kizárt hogy erre a válaszra számított. Mivel nem fog megint kezdeményezni, akkor jövök én. Megindulok felé, összeszorított ököllel állok meg előtte, úgy hogy amikor előre lépek a jobb lábammal, kellő erőt és lendületet tolhassak a bal kezemnek, az arcát célzom, ami nem szép dolog. De az előbbi mondatán agyalva arra jutottam, úgy is kivédi. Vagy félre táncol előlem, és akkor oldalról megtámadhat, vagy megfogja a kezem és megfordulva velem megpróbál átrepíteni a földre. Nos, ez a legvalószínűbb, én erre apellálok, mert akkor tényleg sebezhetővé válnék. No meg az előbb mondta hogy őt védekezni tanították meg. De mi van akkor, ha a mozdulatunkat felhasználja az ellenfél? Ha eltáncol, én is megtehetem hogy eltáncolok, nem teljes erőből ütöttem, így nem fogok tovább lendülni semerre, csak picit előredőlök és lehet elég időm kivédeni őt, hogy aztán arrébb mehessek, vagy adott esetben támadjak, ha van rá lehetőségem. Ha viszont az utóbbi, akkor vele együtt forgok és arra lehet figyelmes, hogy ahelyett hogy áthajítana, csak átgördülök rajta, és tartva a finom kacsóját, tovább fonva a lendület és energia fonalát, most ő fog megemelkedni a talajtól és ha nem tesz semmit, bizony előttem fog földet érni. A kezem már mozdult, fejben lesakkoztam a lehetőségeket, most ő lép.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Szer. Szept. 27, 2017 9:35 pm
Újra beszélgetünk, de ez nem azt jelenti, hogy a tudásfelmérésnek, nevezzük így, vége lenne. Csak épp két menet között kell némi szusszanás, meg a helyzetelemzés se jön rosszul. Nekem se, de szerintem neki sem.
Kell egy másodperc, mire rájövök, miről is beszél, de akkor elnevetem magam.
A nézés nem okvetlen óvott volna meg.
Beharapom a szám szélét, hogy mégse nevessek már annyira, majd kibököm.
A halat már mondtam. A másik a ló. Tudod, az az állat, amelyik hátul rúg. Azt hiszem, ez a része nekem is megy. De… nos… nem akartam súlyos károkat okozni.
Tényleg nem, komolyan nem. Ugyanakkor elég közel akartam kerülni a gáncshoz és valamivel elvonni a figyelmét. De elég éber maradt. Nem hibáztatom érte, sőt igazából ebben a helyzetben inkább dicséretes. Az egészet nem úgy élem meg, hogy húú, egy nálam csinosabb nőnek ez most biztos sikerült volna, vagy, ha nem neolita lennék, akkor…
Azt hiszem, ez a trükk Jakab-Omar-Adolffal szemben senkinek se jött volna össze.
Az utolsó mondatommal viszont láthatóan meglepem. Engem viszont nem ér készületlenül a válasza, valami hasonlóra számítottam.
Ez a veszély nem fenyeget, már csak azért sem, mert azt nem sózott ránk Randír barátod. Ó, mellesleg nem csináltunk ám rossz üzletet! – teszem hozzá az igazságnak megfelelően. A málhába rakott áru ugyanis bőven megéri az árát.
Megvonom a vállam. Igazából nem a név a minden, csak mégis kell valami állandó, amin hívhatom a sok álnév között.
Nyilván, ha valaki felbukkan, akkor Adolf, ahogy a papírokban áll és én Thalia. Csak el ne felejtsem! Az Omar megteszi egyelőre.
Egyszerű szavak, mégis bennük van, hogy tudom ez is csak álnév. De mit tehetnék? Az igazit, ahogy mondta, akkor sem árulná el, ha tényleg bilivel klopfolnám.
Legalábbis még nem.
Aprót szusszanok, és csak cseppet húzom el a szám, de nem erőszakoskodom, nem toporzékolok, nincs is miért. Omar olyan fickó, aki ezer réteg mögé rejti a valódi énjét, legalábbis így érzem. Nem várhatom tőle, hogy csak úgy fél nap után félretegye a szokásait vagy az óvatosságát. Főleg akkor nem, ha ez az utóbbi adott esetben a hátsónkat mentheti meg.
Nyelvöltés?
Ez komoly?
Csak nézek kerekre nyíló szemekkel.
És majdnem el is vétem, hogy Omar közben pár lépéssel elém plántálja magát. Jobb lábbal lép ki, és a bal öklét lendíti.
Balkezes lenne? Egy pillanat, átcikázik rajtam a gondolat, de nem tudom a választ. Ha az, akkor le akar tarolni. Ha nem, akkor viszont épp előnyt ad.
Nem gondolkodom azon, hogy Omar mire számíthat. Egyszerű megoldást választok.
Ő üt, az arcomra céloz. Én alacsonyabb vagyok nála kicsit, igen, nem épp törpe, akkor sem, ha ember, így azt, hogy ő a magasabb használom. A kilendülő karja alá bukok, és majdnem elkések, érzem, ahogy az ökle oldala a turbánomhoz ér és hátralöki azt, esélyesen le is repül a fejemről és így kibomlik a hajam. Sűrű sötétbarna sörény, nagyjából a hátam közepéig ér, enyhén hullámos. De nem a hajam a lényeg, bár őt talán meglepheti…
Ahogy talán az is, hogy a karja alatt lendülök előre, és nem éppen kisasszonyos modorban próbálok fejjel a gyomrába csapódni. Ha sikerül, akkor esélyesen kiterül én meg rá… ha nem, akkor az valószínűleg fájni fog.
De ez mindjárt kiderül.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Csüt. Szept. 28, 2017 7:33 pm
Előre dőlök az ütésem után, de a bal lábam érkezése és a törzsem megállít, egyébként sem teljes erőből ütöttem. Dana viszont roppant kockázatos dolgot vállalt be. Elhajol az ütésem elől, de nem oldalra, hanem lefelé. Éreztem a turbánja súrlódását, és a hajának lágy szellőjét, ami a finom illatát is felém kavarja. Igazából ez nagyon suta húzás, ha akarnám akkor itt bevégezhetném, de ha történetesen elkésik a mozdulattal, akkor sanszosan képen vágom, amit nem vettem számításba. De tekintve hogy gyakorlás és nem akarok benne maradandó kárt okozni, így marad az ösztönös mozdulat, mellyel magam elé rántom a karjaimat védekezőleg, de ezzel egy időben hátrafelé is dőlök, mert hát gyomron fejelt, ergo lök hátrafelé, még ha nem is fáj mindaz, amit művel. Nagyon gyorsan a földön kötünk ki és én egy ideig csendben figyelem, komoly tekintettel azt az angyali arcot, amit most az a szép, dús hajkoronája keretez. Aztán ahelyett hogy valami kedveset mondanék neki, csak egyetlen szót tudok kinyögni.
- Meghaltál.
Juj, lehet jobb lett volna ha befognom, mindenesetre félig igyekszem felülni, de nem megy, mert Dana még rám nehezedik. Hm, lehet csak menekülni akartam innen gyorsan, mert nem kapok levegőt. Most egy kicsit megenyhül a tekintetem, így tekintek rá fel ismét, és várom hogy valami kérdést vagy szemrehányást tegyen. Elvégre semmi kedveset sem mondtam neki és még le is ráznám, vagy mifene. Kell neki magyarázkodnom? Nem tudom. Az biztos a gyakorlásnak vége. Ha élesben csinálja ezt, akkor a következő lehetőségek közül választhatna: nem tud időben elhajolni lefelé és jól arcon vágják, vagy fejbe rúgják térddel, vagy csak kitörik a nyakát, egyik sem szép látvány, főleg egy nő esetében. Persze én puhány vagyok, belátom. Akár arra is apellálhat hogy legyőzött, úgy is itt fekszem a földön ő meg felettem. Egy bizonyos szemszögből kényelmes, még ha felette lennék. Most inkább nem akarok megint felülni, amíg ő le nem mászik rólam, bunkó dolog lenne arrébb lökni, úgyhogy türelmesen várok. Mi sül ki ebből? Reménykedem abban, legalább megkérdezi mit tehetett volna másképp.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Pént. Szept. 29, 2017 11:45 am
Valahogy tudom, hogy Omar nem teljes erejével üt. Igazából nem tudom, hogy mi lenne, ha mindketten beleadnánk mindent, az ő ütése erősebb lenne-e. Esélyesen igen. Mert bár én neolita vagyok, ő viszont férfi. A rúgásokkal esetleg más lehet a helyzet a genetikám miatt. Fogalmam sincs, és azt sem tudom, hogyan lehet ilyesmit mérni.
De most biztos nem próbálkoznék ilyesmivel, hiszen csak gyakorolunk. Ezért nem is próbáltam a csizmám felé nyúlni, mikor előre lendültem.
Ugyanakkor viszont talán ezzel a mozdulattal meglepem Omart. Nem tudom miért, talán a csel esztelensége miatt.
És már borulunk is. Ő dől hátrafelé, jeléül, hogy nem tartott ellen nekem, én meg zuhanok rá, és vélhetően azért kiszorítom belőle a szuszt, hiszen nem vagyok pehelysúlyú, szintén a ló genetikának hála.
A mellkasán támaszkodom. Nem fáj semmim, nem ütöttem meg magam, főleg a fejem nem, mégis picit mintha szédülnék.
Omar szemébe nézek, mélybarna pillantás. A hajam előrebukik az arcom körül, a bőréhez ér, a hajához.
Nem tudom, mire számítok, igazán nem. Talán semmire, az egész annyira szokatlan. Fel kellene pattannom. Mit fekszem itt rajta?
Amit mond, az azért szúr kicsit.
A szemeim elkeskenyednek, a szám összeszorítom és jobb kezem mutató és középső ujjával bökök a bordái alá. Nem igazán fájón, de nem is túl finoman.
Biztos vagy benne? Szerintem még élek.
Omar próbál megemelkedni, de nem vagyok épp túl készséges, hogy segítsek neki és arrébb mozduljak.
Mikor visszahanyatlik a földre, a tekintete megváltozik, és így az enyém is. Egy pillanatra ellágyul.
Végül halk sóhajjal gördülök le róla pár másodperc elteltével, azért figyelve arra, hogy ne támaszkodjak bele valamely kényesebb testrészébe.
És ha a tőröm is a kezembe került volna?
Ott fekszem mellette a földön, a pillantásom a reggeli égre szegezem, de aztán mégis felé fordulok. Kíváncsi vagyok, mit felel.
Gondolom, hogy van, akit nem tudtam volna így ledönteni – kezdem végül halkan, kicsit talán tétován is. – De azok egyébként is elkapnának, nem? Vagy… vagy lett volna biztosabb út?
Érdekel, ő hogyan látja az egészet, hiszen abból tanulhatok és biztos nem véletlenül mondta, hogy meghaltam. De ő is meghalhatott volna, ha akkor mikor előre lendülök, a tőrömet is előhúzom.
Vajon tudja?
Vagy lehet, hogy annyira jó, hogy akkor is simán lenyomott volna, ha akar?
Úgy értem, hogy azon kívül biztosabb út, hogy elfutok.
Az arcomon egy aprócska pajkos mosoly jelenik meg. A ló gének másik előnye, hogy elég jól tudok futni.
De vannak olyan helyzetek, mikor nem lehet elfutni…
A mosoly eltűnik, és most már komolyan nézem Omart.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Pént. Szept. 29, 2017 6:13 pm
Dana oldalra csúszik, le rólam, aztán mellettem terül el a földön. Láttam az arcán nem esett jól neki amit mondtam. Viszont amiket ő mondd és kérdez, hát miközben felülök, térdre, és elkezdem leporolni a ruhám, elkap a kacagás. Mikor észreveszem az egyébként halál komoly fekete bogyó tekintetét, akkor abbahagyom és veszek egy mély levegőt. A sajgó bordám masszírozom.
- Valóban elővetted volna a tőröd ellenem? Miért itt? Miért most?
Megvonom a vállam, mert én bizony nem számítottam erre, hisz annyi lehetősége lett volna rá hogy belém állítsa a bicskáját. Egyébként meg azt sem tudja ki vagyok és nem tűnik szociopatának. Ráadásul nem rúgott meg ott, ahol fájt volna. Egyszer végig tekintek rajta, aztán beleegyezően bólintok. Legyen.
- Azt mondtad védekezni tanítottak. A védekezés mozdulatai között nem szerepel a másik gyomron fejelése, mert az esztelenség. Úgyhogy igen, megleptél vele. De ha komolyan veszem ezt a csörtét, akkor halott lennél. És ahogy mondtad, vannak olyan harcosok, akiket nem érdekel hogy nő vagy, öreg vagy, gyerek vagy, kegyetlenül elveszik amit akarnak és megölnek. Egy ilyen az életedbe kerülhet.
Megint kicsit összeszidom, pedig úgy hiszem, talán nem is fogja többé ezt csinálni, vagy ha igen, akkor meglesz a miértje. Miért gondolom így? Nem tudom. A nőkön nehéz kiigazodni, úgyhogy halvány fogalmam sincs miért ezt választotta a gyakorlás közben. Megint befejezem a homlokom redőzését és felállok. Kedves mosollyal nyújtom neki a kezem hogy felsegítsem.
- Ha az illető nem olyan nagy darab, elég ha megragadod a kezét, kicsavarod, és előre hajolva a hátadon keresztül átlódítod le a porba. Kevesen tudják kivédeni és a tiéd a következő lépés is. Megrugdalhatod a földön, előveheted a késed, de el is szaladhatsz. A sivatagban vannak még jó barátaid, mint a homok, amit ha a másik szemébe szórsz, ideiglenesen megvakul. A kaktusz, vannak errefelé mérgező kaktuszok, amikkel ha megszúrod, ideiglenesen lebénul. Kövek, szikladarabok, ezekkel súlyos sérüléseket okozhatsz.
Hm, most felsoroltam jó pár dolgot, ami a hasznára válhat. Direkt nem mondom a kígyókat és a skorpiókat, mert az már veszélyes rá nézve is, ilyenekkel inkább ne játsszon, vagyis nem örülnék neki. De miért nem? Elmerengve figyelem a mozdulatait és amikor már ténylegesen előttem áll, finoman végigsimítok a felkarján.
- Jól vagy?
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Szomb. Szept. 30, 2017 9:54 am
Omar felül, majd feltérdel, ahogy tápászkodik, a ruháját porolja, nem mintha annyira számítana, mikor a sivatagba készülünk, és délutánra már sokkal porosabbak leszünk. Aztán nevetni kezd.
Fogalmam sincs mi annyira mókás, mármint persze azon kívül, hogy itt fekszem a porban és arról elmélkedem, hogy bár szégyen a futás, de alkalomadtán kétségkívül hasznos.
De aztán egymás szemébe nézünk és ő is elkomolyodik.
A kérdésére lassan megcsóválom a fejem. Hiszen a válasz annyira egyértelmű.
Nem – vágom rá tétovázás nélkül. – Úgy nézek én ki? Egyébként is, miért tenném? Semmi értelme nem lenne.
Meg okom sincs rá. Nekem nem ok az, hogy ő ember, én meg neolita vagyok. Különben is, ostobaság lenne, és csak magam alatt vágnám a fát.
Arról nem is beszélve, hogy… Omar-Akárki, szóval ő… egyáltalán nem olyan, mint amilyennek korábban gondoltam. Sőt! Nagyon más.
Most is csak megvonja a vállát, pedig az egész annyira nem egyszerű.
A hamis papírjai, az álnevek, a hintó, az is, ahogy verekszik, ahogy mozog, hogy ismeri a hegyeket… Mindez egyfajta irányt mutat számomra. Ember, aki sosem volt rabszolga, amennyire én tudom, nincsenek rendes papírja és mégis Garamatesben parádézik. Ki tesz ilyet csak úgy?
Vajon ha a feltételezésem helyes, akkor mi az oka annak, hogy mégis társult egy neolitával? És miért nem ütött teljes erővel?
A szavaira halkan sóhajtok.
Tudom. Azt hiszem – mondom egy sóhajjal és én is felülök, kicsit még a ruhám ujjait is leporolom. – Őrültség volt, ugye? Jó, bevallom, meg akartalak lepni. Kiléptél a gáncs elől… Én meg... – megvonom a vállam, tényleg ez az igazság, csak egyszerűen le akartam dönteni valahogy a lábáról. Talán azért, hogy vegyen komolyan. De valóban igaz, tanultam ugyan valamennyit harcolni, de nem vagyok profi. Ez a tény. – Én meg valahogy meg akartam mutatni, hogy nem vagyok reménytelen eset.
És közben megtudtam azt is, hogy ő sokkal jobb a közelharcban, mint én. Nem az a fajta egyszerű ember, aki mindig csak falhoz lapulna, vagy a homokba bújna, ha jön egy neolita katona. Hiszen rólam sem tudhatta, mennyire vagyok képzett.
Pont ezért fogadom el tőle a szidást.
Lassan bólintok.
Megeshet. De végül, ha arra kerül sor, melyik a rosszabb, egy törött arccsont, vagy egy tőr a tüdődben vagy a gyomrodban?
Felhúzom a jobb lábamat és most megmutatom neki a tőrt. Végig ott volt. De most is csak félig húzom elő, majd visszatolom a csizmám belsejébe rejtett tokba.
Omar feláll, majd a kezét nyújtja nekem. És közben mosolyog, de nem gúnyosan, ahogy azt vártam volna, hanem inkább kedvesen.
Odanyújtom a kezem, az ujjaink összekulcsolódnak, ahogy a kávézóban is. Majdnem úgy. Felsegít, nem mintha egyedül nem tudtam volna felállni, és én elfogadom, pedig tényleg nem huzatom magam, és azt veszem észre, hogy visszamosolygok rá.
Tehát ha nem túl nagy, akkor dobjam át. Értem. Vagy hintsek port a szemébe.
Megfontoltam bólintok.
Kicsi koromban arra is tanítottak, hogy hogyan támaszthatok le a kezemre, mintha csak kézen akarnék átfordulni, és rúghatok ki közben lábbal. Tudod, valahogy úgy, ahogy a lovak is csinálják. De itt ahhoz túl laza a talaj, kifordulhatott volna a könyököm vagy a csuklóm. Ahhoz a trükkhöz nem jó a laza homok. De igazad van, régen gyakoroltam.
Nem tudom, mennyire menne most. Valóban tanulnom kellene, főleg most, hogy nekivágunk a sivatagnak, majd a hegyeknek.
Azt a vállon átdobást alkalomadtán szívesen megtanulnám tőled – teszem még hozzá, és komolyan is gondolom.
Már ott állok előtte, és látom, ahogy pislant egyet, mintha kicsit elbambult volna, pedig nem nézett máshova, az égre vagy a látóhatárra.
Végigsimít a karomon, olyan könnyedén, finoman…
Meglep. A kérdése is.
Jól.
Eszembe jut az az egy pillanat, mikor az ujjaim az arcához értek, a bőre melege. A szemeim kicsit tágabbra nyílnak.
És te? A gyomrod? – A hangom egy árnyalatnyival lágyabb, mint általában.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szomb. Szept. 30, 2017 2:14 pm
Hallgatom a hangja trillázását és jószerivel gombóc kerül a torkomba. Annyi haszontalan információt összehord, nem tudom eldönteni hogy most szívja a véremet, vagy komolyan gondolja. Mindenesetre a felé nyújtott balost elfogadja és feláll, úgyhogy én is befogom és nem akarok neki válaszolni erre a sok sületlenségre. A tőrjét megmutatta, most már tudom hol rejtegeti, még jól jöhet. Hogy ki tanította arra amire nem kellett volna, azt nem tudom. Mondanék még néhány hasznos információt neki, de mivel már felállt, közölte hogy jól van, azt hiszem ennyiben hagyhatom a dolgot. Nem feltétlen kell neki egyszemélyes hadsereget alakítania, nekem az is elég ha megfontoltabb lesz. A kérdése azonban kizökkent. Megint meglep a hirtelen téma váltás és a hogy létem felől érdeklődik. Egy kicsit hunyorítok, lefelé hajló tekintettel, még egyszer megtapogatva a sajgó bordámat.
- Teljesen jól vagyok.
Szélesen elmosolyodom, ó, tudom jól hogy úgysem akarta használni a kését. Egyszeriben sarkon fordulok és vissza indulok a tevékhez.
- Nem vagy haszontalan. De ha jót akarsz magadnak, akkor elfelejted azt amire tanítottak. Nem tudom szándékosan vezettek félre, vagy csak alkalmatlan volt aki tanított, de az első számú szabály egy harcban, legyen az bármilyen, hogy kerülöd a felesleges mozdulatokat és nem akarsz balettozni közben. Az jó ha ennyire előnyödre van a rúgás, de erőből rúgni veszélyes. Ha mégis megvan hozzá a helyzeti előnyöd, akkor sem körívesen, hanem csak egyszerű, gyors, pontos mozdulattal.
Megállok mellette, és szembe fordulok vele.
- A sivatagban több időnk lesz ilyesmivel foglalkozni.
Örülök neki hogy semmi baja, annak is hogy ilyen okos és ügyes, de most jobb ha visszaülünk a hátasokra és megyünk tovább az oázis felé, különben csúszni fog a menetrend. Elszórakoztuk itt az időt. El sem hiszem hogy rávettem magam. Most komolyan tanítani akarom? Miért is? Hogy ne essen baja? Um. Már érzem valami baj van az agyammal. Szótlanul megindulok mellette, majd előtte vissza a tevéhez és felülök a nyeregbe.
- Gyere, lépjünk ki! Jó lenne egy órán belül az oázisba érkezni.
Hangom szelíd, nem parancsoló. Várakozóan pillantok rá, mert nélküle semerre, míg a tevém két pofára rágcsál valami szárazra aszódott kórót a vége még kilóg a szájából és hangos. Megzavarja a beszélgetésünket.
- Miért van az hogy akármit csinálunk, ez a jószág csak eszik és eszik? Meg..köpköd...
Legalább egy óra míg odaporoszkálunk a következő pontra és ráadásul kerülünk is egy óriásit a Farra oázis miatt. Utána majd nyargalhatunk megint észak felé, ugyanúgy kerülő úton persze. Engem megzavart, Dana-ról rá emelem a tekintetem és a kócos fejtetőn keresztül szörnyülködve figyelem a kóró bekebelezését. Jó ég! Lassan odanoszogatom a málhásomhoz, elkapom a kantárát és ha addigra már Dana is készen áll, akkor megindulunk.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Szomb. Szept. 30, 2017 10:14 pm
Omar nem szól semmit arra, amit mondok. Igazából inkább zavarban vagyok, kezdem ugyanis átlátni, hogy amit nekem tanítottak az talán szépen néz ki valami díszbemutatón, vagy egy szabályos harci játékon, valami lovagi torna félén, de kint a vadonban, vagy akár csak egy poros oázis egyik sikátorában az életembe is kerülhet.
De mindezt miért egy embertől kell megtudnom?
Azt hitték, hogy jobb, ha úgy hiszem a palotán kívül is megállom a helyem a tudásommal, melyről most kiderül, hogy inkább balett és éles helyzetben kevéssé használható?
Tényleg, mi lett volna, ha Omar úgy gondolja, itt az idő, meg egy neolita nő, akin törleszthet, ki tudja miért?
Más kérdés, hogy szerintem ő nem tenne ilyet, illetve most már biztos, hogy nem tett. Hiszen túl vagyunk az egészen.
Aprót szusszanok. Megkaptam a magamét az biztos, de kénytelen vagyok elfogadni, mert jogos volt, és mert… azt hiszem, Omar az én érdekemben mondta, amit mondott.
Biztos egyszerűbb lett volna csak megvonnia a vállát és rám hagyni az egészet.
Pont ezért nem veszem bántásnak a dolgot, és így csak úgy jön, természetesen, hogy visszakérdezek. Örülök, hogy jól van, a mosolyának meg, magam sem tudom, miért, de még inkább. Fura érzés. Ha mosolyog, akkor valahogy megváltozik, mintha… Nem tudom megfogalmazni.
De talán nem is kell, Omar a tevékhez indul, és miután felszedem a porból a fejfedőmet, mely félig kibomlott és nagyjából leporolom a ruhámat, én is követem.
Értem. Egyszerű, gyors, pontos mozdulatok. Semmi felesleges sallang.
Úgy felelek, mint egy kiskatona a kiképzőjének.
Valahol komoly, de mégis mókás is. Én neolita vagyok és ő ember. Mégis ő a jobb. Ebben biztosan.
Ami meglepőbb, hogy úgy tűnik, hajlandó tanítani.
Szembe fordul velem, és a szemébe nézek. Mosolygok, aprót bólintok.
Jó.
Omar újra a tevék felé indul, nem szól, nem tudom, talán bánja, amit az előbb ajánlott. Vagy csak magát is meglepte vele?
Jövök!
A kilátás, hogy nagyjából egy óra múlva egy oázisban lehetünk, felvillanyoz. A hosszú pamutcsíkot, amit majd a fejemre tekerek, most csak nagyjából hajtom össze, menet közben is fel tudom tenni.
Nyeregbe szállok én is. Csámpással szerencsére nincs sok gond, aránylag simán áll fel és a málhás se kódorgott sehova, a vezetőszárát meg eleve Csámpás nyergéhez rögzítettem, hogy ne szakadjanak el egymástól.
Mert igazi túlélő – felelem vidoran. – Eszik, amikor csak teheti. Iszik, mikor vízhez jut, és alszik, mikor hagyod. És köpköd, hogy egyedinek lássuk és megkedveljük.
De most nem alhat egyik tevénk sem, mert megindulunk.
Omar halad elöl, én tőle kicsit lemaradva és jobbra. Mikor megszokom a ringó mozgást Csámpás nyergében, nekilátok, hogy újra feltekerjem a turbánomat, egyszerű a dolog, bár azért gyakorolnom kellett már párszor, hogy így menet közben is sikerüljön. De nem akarom hátráltatni a haladásunkat, sem Omart felhúzni, ugyanakkor a nap ellen kell valami fejfedő.
Ha a Farrát elkerüljük, melyik oázis felé tartunk? – kérdezem pár perc csend után.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Okt. 01, 2017 2:18 pm
Egyet kell hogy értsek. Túlélni, ez a lényeg. Ez a teve meg profi benne, úgyhogy kis idő múlva már inkább bájosabb arcot fürkészek az ő rendezetlen üstöke helyett. Bár az én málhásom elkóricált, nem jutott messzire, valószínűleg nem is akart. Most pedig rendületlenül folytatjuk az utunkat, tartjuk a Dél-Keleti irányt.
- A Canal-ba tartunk. Állítólag a legkisebb, de élnek ott kereskedők és ugyanúgy van víz, mint a Farra-ban. Úgy fél órát még keleti irányba megyünk, aztán észak felé fordulunk, így pont elkerüljük a Farra-t.
Nagyjából elmondtam az útitervem, nem árulok zsákba macskát, nem akarom átverni, sem félrevezetni. Csak azért kerülünk ekkorát, hogy a bajt is elkerüljük. Ha lehet szeretnék minél előbb elindulni, főleg mert nagy út az, amibe belevágjuk a fejszénket és én ráadásul vissza akarok még jönni ide, mert dolgom van a városban, de ezt nem köthetem Dana orrára. Logikus hogy minél előbb odaérünk, annál előbb megtaláljuk a könyvét, már ha létezik és aztán szépen elválnak útjaink. Olyan könnyen sorba vettem, pedig ez akár hónapok kérdése is. És miért tölt el szomorúsággal az elválás? Egyszer oldalra sandítok felé, aztán gyorsan vissza az előttünk hatalmasodó útra.
- Amíg odaérünk, érdekelne mi vesz rá egy ilyen vonzó és gazdag családból származó nőt, hogy az Isten háta mögötti hegy tárnáit járva egy könyv után kutasson? Kérlek, csak azt ne mondd, hogy unatkoztál.
Vigyorgok rá felvont szemöldökkel, valamivel el kell ütni az időt és ez a kérdés már egy ideje motoszkál a fejemben. Nem számonkérő, csupán érdeklődő. Miért hagyta el a biztonságos otthonát?
- Annyira gyorsan el akartad hagyni a várost. Volt ennek oka? Ő elől menekülsz?
Megint szóba került az Ő, bár esküszöm nem akartam, de talán mégis lehet valami köze a gyors távozáshoz. Hiszen mondhatta volna hogy neki nem jó ez az időpont, menjünk később, de nem. Nem fogok viccelődni ezzel már eldöntöttem, még a végén olyasmibe mártom magam, amibe nem kellene. Vagy feleslegesen megbántom. Az ő dolga, de jobb ha tudok róla. Úgyhogy a kérdésem után abbahagyom a vigyorgást, megpróbálok komoly képet vágni és inkább hagyom, hadd folyjanak a dolgok a maguk medrében. Ha nem mondja el, akkor nem mondja el, többször nem faggatom erről. Bőven árulkodóak tudnak lenni a pillanatnyi reakciók, a kontextus, vagy a gesztusai, úgyhogy amint beszélni kezd többször rápillantok.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Vas. Okt. 01, 2017 7:10 pm
Elindulni nem tart soká, a tevéink elég jól bejáratott, harcedzett jószágok, és mikor felveszik a menettempót már nincs velük nagy baj. Legalábbis az én Csámpásommal nincs, meg szépen Omar Kócosa után, mint a tábornokát követő szárnysegéd.
A szemem sarkából oldalra pillantok, és észreveszem, hogy a társam engem néz. Azt nem tudom, mennyi ideje, lehet, hogy csak pár másodperce, de az is, hogy végig figyelt, miközben a turbánom újra felhelyezésével piszmogtam.
A Canal. Értem. Hallottam már róla, de még nem jártam ott.
Mi tagadás, kíváncsi vagyok, de ezt nem mondom külön, szerintem Omar a nélkül is sejti.
Világos. Szép nagy kört teszünk, de azt hiszem, megéri. A Farrában három járőrt is láttam, mikor Garamatesbe jöttem hat napja. Nem biztos, hogy jó lenne nekik előadni a kényes kereskedőasszony és az ő Adolf nevű ölebe, akarom mondani szolgája című színdarabot. Én legalábbis nem vágyom rá.
A kerülő teljesen rendben van, a nap irányából is látom, hogy merre haladunk, de azért jó érzés, hogy Omar tájékoztat is. Egyszerűen így sokkal könnyebb együttműködnünk, és igaza van, valami módon társak is vagyunk. Belevágtunk ebbe a kalandba, és végig akarom csinálni. Nem csak a kincsek miatt, de az önbecsülésem miatt is. Szükségem van rá, hogy legyen valami, amit felmutathatok, amire azt mondhatom, akartam, mindig is akartam és most sikerült.
Hogy ne csak egy botrányos és haszontalan nemesi rangú nőszemély legyek.
Omar hallgat, ahhoz képest, amit mondtam épp talán kicsit tovább, mint szokott.
De talán nem is annyira figyelt a fecsegésemre, a kérdése számomra erről árulkodik.
Már azon kívül, hogy úgy meglep, hogy az első pillanatban tátva marad a szám. A szó szoros értelmében.
Vonzó?
Omar felé fordulok. Tényleg ezt mondta volna rám?
Aztán rádöbbenek, hogy várja a választ és igyekszem valahogy úgy megfogalmazni, hogy ne legyen se túl patetikus, se túl semmitmondó.
Omar ugyan vigyorog, de ettől függetlenül valamiért úgy hiszem, tényleg érdekli a válasz.
Mikor kicsi voltam szerettem a meséket. A szolgálónk egy régi könyvből olvasott. Így kezdődött. Régi könyvek, ősi mesék. Aztán már magam is keresgettem az ilyen könyveket. Így kezdődött, aztán kezdtek érdekelni a szavak, az, hogy mit jelentenek… És így a történelem, utána a régészet, tanulgattam a saját fejem után, és bár az apám tanítót nem fogadott mellém, de azt hagyta, hogy beszerezzem a könyveket. Aztán vásárolgatni kezdtem dolgokat, amiket továbbadtam, titokban persze, mert ez nem illő a mi családunkban, vagy ha úgy akarjuk fogalmazni a mi köreinkben. Piacok, apró boltok, szemétre dobott tárgyak, amikben más nem látta az értéket. Vannak gazdag neoliták, akik gyűjtenek ilyesmiket. Hobbi, szenvedély és még pénzforrás is lehet. A könyvek mellett sokat érhet az is, ha találunk egy okulárét, vagy egy golyóstollat. Akkor is, ha az előbbire nincs szüksége a vevőnek, az utóbbinak meg semmi hasznát nem veszi.
Omarra pillantok.
Egy ideje tervezgettem már, hogy belevágok. Mióta az a napló hozzám került. Hogy nem csak álmodozni fogok róla, hanem megteszem.
Most minden úgy alakult, hogy nem is tehetek másként. Nincs igazán más út, hogy megőrizzem önmagamat.
És jön a következő kérdés, és nem mondhatom, hogy nem jogos.
Omar van itt velem, és valóban, ha egy őrjárat jobban odanéz a dolgokra, vagy ha a családom, vagy esetleg cseppet sem kívánt vőlegényem tényleg kerestetni kezd, akkor esélyes, hogy ő is belekeveredhet.
Mondhatnám, hogy semmi más oka, mint a felfedezés izgalma és a kalandvágy. Ugyanakkor az időzítés most pont jól jön ki. Vagy belevágok most, vagy lehet, hogy soha többé nem lesz rá lehetőségem. Az apám, ha rájön, hogy átvertem…
Megrázom a fejem, ezt még így tevegelés közben is láthatja Omar.
Nem könnyű erről beszélnem, de egyszer, azt hiszem, mégis muszáj. És akkor már ez így esetleg könnyebb, mint egy tábortűz mellett ülve. Könnyebben tehetek úgy, mintha nem számítana.
Menekülés? Valamennyire az. Ő, nos, az a fickó, aki el akar venni feleségül, elég befolyásos és gazdag ahhoz, hogy az apám beleegyezzen a dologba, sőt, talán valahogy sakkban is tudja tartani, valami módon, hogy ki se hátrálhasson olyan egyszerűen. Nem mondhatja neki azt, hogy meggondolta magát. Próbáltam meggyőzni az apámat. Undorodom attól a fickótól. Taszít. De a genetika mindenek felett, és az én hal génjeim nagyon vonzónak tűnnek a szemében. Az nem érdekli, hogy egyébként ki vagyok.
Fogalmam sincs, az emberek hogyan és mi alapján választanak párt. Azt hiszem, náluk talán nem számít a genetika. Vagy nem úgy, ahogy a neolitáknál.
Megfulladnék mellette. Elsorvadnék. Mindent elvenne, és semmit sem adna. De az apám beleegyezett a frigybe. Ekkor utolsó lehetőségként kitaláltam, hogy nem vagyok ártatlan, hogy egy gyerekkori baráttal… évekkel ez előtt… és hogy ő bármikor elvenne. Az évek során rangot ért el, feljebb emelkedett a neolita társadalomban, megkerestem, kértem, hogy ha tud, segítsen. Nem küldött el, de végig éreztem benne, hogy… Nem is tudom mit. Talán hogy álarc mögé bújik. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Hogy nem őszinte hozzám. Így aztán írtam neki, hogy sajnálom, hogy sajnálom, hogy belekevertem és tisztázom a nevét. Nagyjából ennyi.
Halkan sóhajtok.
De a helyzet az, hogy apám senki mást nem lett volna képes elfogadni. Még őt is csak alig. Nem tudom, tudod-e mit tesznek azzal a neolita lánnyal, aki… aki már nem tiszta? Csak hát…
Megvonom a vállamat. Egy orvosi vizsgálat, de egy bába is elég, hogy rájöjjenek, hazudtam.
Lehetetlen helyzetbe kerültem. Haza nem mehetek csak úgy.  Bujkálhatnék, de mi értelme lenne? A sorsom is így akarja, a csillagok is azt mondják, most kell belevágnom ebbe az útba.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Okt. 01, 2017 7:55 pm
Haladunk előre, Dana apránként választ ad és minél előrébb kerülünk, annál jobban fagy rá az arcomra a döbbenet. Jeges borzongás járja át a hátam miután befejezte. Egy ideig csendben emésztem a hallottakat, mereven tekintve a horizontra, ne lássa rajtam mennyire beleéltem magam a válaszba. Aztán nyelek egyet és megint rá szegezem a tekintetem.
- Abból amit elmondtál, semmi jóra sem számíthatsz otthon. Mihez akarsz kezdeni, ha megtaláltuk a könyvet?
Kezdem parányit elhaló hangon, igazából még nem tértem napirendre a hallottakon, bár ezt nagyon profin leplezem, leszámítva a komolyságot ami az arcomra íródott. Gondoltam hogy Ő elől menekül, de ez a történet amit elmondott azért sokkal komplexebb annál, amire én számítottam és amin igazából jót vigyorogtam. Arra tippeltem Dana megszökik a vő-jelölt elől, de tulajdonképpen hátra akart hagyni mindenkit, még azokat is, akiket szeret.
- Fogalmam sincs mit csinálnak azokkal a nőkkel...
Kezdem eltöprengve, bután pislogva magam elé, mert valahol szégyen hogy nem tudom mikor tudnom kellene? Azt hiszem mindjárt felvilágosít és akkor lehet hallok egy még hátborzongatóbb tényt.
- ...de mit gondolsz ha apádról leszerelnénk Őt, vissza fogadna? Megtörténne..a tudod..amit nem tudok..
Szokásosan előre gondolkodom. Lám, most derül ki milyen rossz is az élete némely neolitának, az elnyomóknak. Bár lehet nem kellene így hívnom őket. Azt eddig is tudtam hogy a selejtekkel rosszul bánnak, de ahogy így végig gondolom az egész társadalmuk selejt. Visszatértek az ősrégi szokásokhoz, amiket az ember valaha már levetkőzött, elfelejtett. És mégis!
- Hogyan lehetne megtudni, mivel tartja sakkban, ha igaz?
Bököm még ki, aztán észbe kapva kedvesen elmosolygom magam felé.
- Már ha visszatértedkor arra vetemednék hogy segítek.
Még nem fejeztem be, magam elé rakom a kezem hogy előre bökjek a mutató ujjammal, majd kitárjam azt a karom a mondat végére, megvonva a vállam.
- Tudod, megeshet hogy én is visszamegyek. És a szélhámoskodásban profi vagyok, egy próbát megérhet a dolog! Mit ajánlasz cserébe? Köthetünk egy újabb üzletet erre.
De mocsok vagyok, amiért ezt a szót használtam. De látja rajtam, tudja hogy tartom magam a megállapodáshoz, úgyhogy ilyen szempontból megbízható vagyok. Még ha a nevem nem tudja, és azt sem ki vagyok valójában. De ez nem lényeg. Ő van szorult helyzetben. Én mindig is rázósan éltem, nekem az életem sosem volt egyszerű, de ennél a kényszerű szolga helyzetnél ami rá vár, minden jobb. Nem valódi alkudozás ez, bár ezt nem tudja.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Hétf. Okt. 02, 2017 11:08 am
Csak a szemem sarkából pillantok oldalra Omarra, de azt azért látom, az arca hogyan komorodik el.
Talán valami egyszerűbb válaszra számított, mókásabbra, valami olyasmire, hogy a gazdag elkényeztetett lányka lázadozik? Nem tudom. Fogalmam sincs, és nem is akarok erről feltételezésekbe bonyolódni. De őt nézve, azt hiszem, elmondhatom, hogy megdöbbent.
Újra felém fordul, és abban amit mond, nem is tudom, keserűség van. Sajnálat is talán. Mondjuk, jogos. Bár akkor sem akarom, hogy sajnálkozzon rajtam, az egyébként sem változtatna a tényeken.
A világ nem fog csak úgy egyik pillanatról a másikra megváltozni, és az apám sem.
- Nem igazán - mondom egyszerűen. Fogalmazhatnék durvábban is, de szerintem Omar így is érti. - Vannak neoliták, gazdagok, akiket érdekel az ilyesmi, fizetnek érte. Aztán elosztjuk, ahogy megegeztünk. A maradék is elég egy időre, vagy a következő útig. Valahogy csak lesz.
Igen, idáig terveztem meg. Ennél tovább nem. Csak lesz valahogy, valahol majd meghúzom magam, bérelek egy kis szobát, vagy ilyesmi. Ez máris több, mint ami egyébként jutna.
Omar felé pillantok, és kicsit fel is zárkózom, Csámpás most már az ő tevéje mellett halad, így nem kell olyan hangosan beszélnünk.
- Megbélyegzetté válnak. A családjuk kitaszítja azokat a lányokat, akiknek érintetlennek kellene lenniük, de mégsem azok. Ha a nászéjszakán derül ki, a férj az utcára teszi, ahogy van, éljen ahogy tud, és általában a szülei sem fogadják vissza. A szégyent szinte lehetetlen lemosni, csak egy még előnyösebb házasság segíthet. Nagyon ritkán a családjuk visszafogadja őket, de legtöbbször házon belül szolgák lesznek, vagy selejtté nyilvánítják őket. Nem is hallottam még olyat, hogy a lánynak a családja csak úgy megbocsásson.
Ez a helyzet. Igaz, olyat is alig, akit akárcsak selejtként visszafogadtak volna a szülői házba. Csak pletykák és mendemondák, de nevet, nos, azt nem tudnék mondani.
Halkan sóhajtok.
Nem mondhatom, hogy nem tudtam, mit kockáztatok.
- Hogy visszafogadna-e? Nem tudom. Nem bocsájtaná meg, hogy átvertem és hazudtam. Nem egykönnyen. Nálunk... - nyelek, de már nincs miért tétováznom -, a két bátyám számított valamit, de én inkább csak értéktárgy vagyok. Az apám szereti fenntartani a látszatot, hogy ő sikeres és a családja tökéletes. De nem egyszer ütött meg. Az a fiú... én még csak tizenhat voltam, ő azért pár évvel több, első gyerekkori szerelem, legalábbis részemről, figyelt rám, légvárakat építettünk persze, de mindegy... Apám a bőrt is lenyúzta volna a hátáról, ha elkap minket, pedig meg se csókolt soha, épp csak átöleltük egymást. Utánam küldte az őrséget, én féltettem őt, inkább ellöktem, elszaladtam tőle, ne együtt kapjanak el minket. Azt hiszem, ő árulásnak vette. Most azt mondta, jó, segít... de más lett. Nem az, akit ismertem. Mindegy. Ez nem a te nyomorod, csak az enyém.
Megvonom a vállam.
- Bocsáss meg, hogy ilyesmivel terhellek!
Egy fél percig magam elé meredek, még Csámpás nyakát sem látom.
- Nincs sok illúzióm. Ha hazamennék, és hason csúszva könyörögnék, az apám először is talán megvizsgáltatna, majd ha azt látná, még eladható vagyok, bezárna. Aztán vagy odaadna valakinek, vagy ott fonnyadnék el egymagam. Nem lenne több lehetőségem. Soha. Már ha egáltalán erre hajlandó lenne.
Így érzem most.
Aztán a következő kérdésre koncentrálok. Nem annyira azért, hogy apámon segítsek, hanem inkább az anyámon, vagy talán majd más lányokon, akiket utánam választana az a... Elgondolkodom.
- Hatalom és pénz. Jó hírnév. Vagy zsarolja apámat valamivel, vagy kecsegteti. Talán inkább a második, de szerintem egyik sem áll távol tőle. Ha kiderülne, hogy a fickó sáros valamiben, amivel meg lehetne fogni, az talán segítene. De ezekről nem sokat tudok.
Ismét oldalra pillantok, és Omar mosolyog.
Nem tudom hirtelen hova tenni a dolgot, de az ötlet tetszik, hogy betartsunk annak az alaknak. Még akkor is, ha...
Ha ezzel együtt sincs igazán remény arra, hogy az apám megenyhül.
Elég hiú ábránd, azt hinni, hogy olyan hálás lenne, hogy elfelejtené, amit tettem, vagy hogy ne zavarná a tény, hogy Omar ember.
És akkor itt a "zavarja" nagyon enyhe kifejezés.
Eszembe jut, Omar mit mondott korábban, hogy inkább enne teveürüléket, mint hogy összeakaszkodjon azzal a bizonyos Ő-vel. Most meg azt mondja, segítene. Szélhámoskodna a kedvemért. Nem mintha nem lenne benne jó, de miért tenne ilyet?
Ettől függetlenül mosolyt csal az arcomra. Már az is jó, ha csak kitalálunk vadabbnál lehetetlenebb terveket. Felvidít vele.
Az újabb üzlet kifejezésre felvonom a szemöldökömet, de aztán az egész gyanús lesz, Omarnak elvben nem kellene azzal törődnie, mi lesz velem ez után az út után, most mintha mégis erről lenne szó.
És végtére is miért ne? Üzlet? Alku? Hívhatjuk bárminek.
Hiszen csak tervezgetünk, beszélgetünk.
És ő már elég sok mindent tud rólam, bőven többet, mint akár a saját családom. Akkor most hadd tudjak meg egy kicsit én is róla! Ha így, hát így.
- Valóban. - Bólintok hát rá a dologra. - De kezdjük inkább azzal, hogy te mit szeretnél? Mit adhatnék én neked?
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Hétf. Okt. 02, 2017 6:39 pm
Kapok egy kerek egész történetet és magyarázatot arra, hogy sajnos az elképzelésem sem teljesen komplett. Szóval hiába fingatnám meg Őt, ettől még az apja ugyanolyan görény marad. Továbbra is komoran bámulok magam elé, ízlelgetem a szavakat, a lehetőségeket. Nem sok választása marad. Felesleges pedzegetnem a dolgot.
- Van még egy lehetőséged. Az hogy szabad leszel. És talán apád, mielőtt még távozik az élők sorából belátja, hogy a gyermekei többet értek volna annál, mint amit adott...de ez nem mérvadó.
Most bukott elő a sötét humorom, bár nem viccnek szántam, egyáltalán nem vagyok vicces kedvemben, meglehet pont emiatt cinikus éllel zártam le a mondat végét. Félig állatok, ugyan mit tudhatok én róluk? Biztos akad olyan emberem aki tud róluk, de akkor azt alaposan ki kellene kérdeznem. Persze észbe kapva felkapom a tekintetem a horizontról, Dana irányába tekintek. Mintha mosolyogna és ebből egy kicsi ragad rám is.
- Nekem a könyv kéne. Belátom. Szerintem a neoliták zöme nem tudná értékelni a benne rejlő tudást, csak kirakná trófeának a polcára.
Tisztában vagyok azzal hogy sokat kérek. Lehet meg tudnám fizetni, csak Dana nem fogja eladni nekem. Úgy vettem ki a szavaiból hogy ő vissza akar menni a városba és élni. Csak élni, ha hagyják.
- Mennyit ér a könyv?
Megvárom a választ és elkomolyodok.
- Hírnevet kéne szerezned vele, és mással is, hogy komolyan vegyenek. De aki ennyire nem tervez, az nem jut semerre. És amikor jutnod kéne valamerre, vissza fogsz kanyarodni a kezdetekhez. Én a helyedben elgondolkodnék a jövőmön. Ha vissza tudod szerezni a régi életed valamilyen módon, akkor tedd. Ha nem, akkor hagyd magad mögött és kezdj új életet, olyant, amilyet szeretnél.
Most volt szófosásom, megint elfordulok tőle a horizontra meredve bámulom a csillagok alábukó fényét. Ahogy terveztem, minden úgy alakul. Mire magunk mögött hagyjuk Garamantest és környékét, már pirkadni fog.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Kedd Okt. 03, 2017 2:07 pm
Valamiért jólesik az, amit Omar mond, az üzleti ajánlattal együtt is. Talán, mert ő az egyetlen, akit érdekel annyira ez az egész, hogy egyáltalán vegye a fáradtságot és végiggondolja, mit tehetne, hogy hogyan segíthetne.
Még ha csak unalmában agyal ilyesmin, akkor is bőven többet tesz, mint eddig bárki más.
Még ha az ötlete nem is tökéletes, lévén az apámat honnan ismerhette volna, de akkor is ott van benne a szándék.
És nem hiszem, hogy csak élvezkedni akarna egy neolita nő sorsán, és az orra alá dörgölni, hogy lám, a te életed sem fenékig tejfel.
Nem hiszem, hogy az érdeklődése csak unalomból született volna.
És nem a szavai gőznek meg, hanem az arca. A tekintetet. Ahogy maga elé bámul, komoran, mintha ez az egész őt is érintené.
Pedig lerázhatná magáról, mondhatná, hogy nem az ő dolga, hogy oldjam meg magam.
Mert megtehette volna azt is, hogy nem kérdez semmit.
Én meg hazudhattam volna valami szépet.
Nem tudom, miért nem tettem.
Mi van benne, ami előhozta ezt belőlem?
Aztán már tudom, nem igazán az eszemmel, ezt másfajta tudás, de ezért amit mond, legszívesebben megölelném, és egy fikarcnyit sem törődve azzal, hogy milyen fajú, hogy ember.
- Hogy szabad leszek - suttogom halkan.
Aprót bólintok, és most én vagyok az, aki a látóhatárt bámulja, miközben nem látok semmit, de pislogni nem merek.
Hogyan kell szabadnak lenni?
Aztán mégis Omarra pillantok a szemem sarkából.
- Talán.
Nem túl nagy rá az esély. De talán az anyám. Az elképzelhetőbb. Eszembe jut, hogyan próbálta jobb belátásra bírni az apámat, persze eredménytelenül. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem löktek az utcára. Azt hiszem, erről is anya győzte meg az apámat.
Óvatos mosoly jelenik meg a szám szélén.
Észreveszem, hogy Omar engem néz.
- Anyám. Ő más kicsit. Én vagyok az egyetlen lánya. És ritka géneket hordozok.
Halkan sóhajtok.
- Bár más lenne a világ!
A Szigeti Hatalmak jutnak az eszembe és a Keskenyhegység birodalma.
Szerencsére Omar ad nekem egy kis időt, lehetőséget, hogy összekapjam magamat.
Az előzőek után a könyv olyan téma, amiről sokkal szívesebben beszélek.
- A neoliták zöme talán valóban, de azért köztünk is vannak olyanok, akiket érdekel a világ, az, hogy mi történt, hogy miért lett ilyen. Nem ilyennek indult. Olvastam. Olvastam olyan könyveket, amiket akkor írtak, mikor még mi nem léteztünk. Csak ti. Csak emberek.
Omarra nézek.
- Nem tudom, nekem miért fontos. Az a könyv... az emberek Bibliája, az Ő két szövetségük története. De nekünk neolitáknak hol a helyünk ebben? Minket az emberek alkottak. Tudtad? Gondolom, tudtad. Valahol a pusztaságban még ott vannak a romok, ahol születtünk. Ott vannak az írások, hogy mit tettetek magatokkal, hogy mi létrejöjjünk.
Elhallgatok, nem akarom vádolni, ő ugyanúgy nem tehet arról, hogy mit műveltek valaha az ősei, ahogy én sem. Vagy talán az ő őseinek köze sem volt hozzá. Talán ők már akkor is tiltakoztak.
- Arra gondolok, hogy abban a könyvben ott lehet a válasz. Talán. Azt olvastam, hogy egykor sokaknak választ adott. Talán, ha találnánk egyet, ami nem hiányos... Nem tudom, mindenesetre érdekes lenne olvasni. És hogy mennyit érhet? Nem tudom pontosan. A régi történetek szerint, volt akinek az élete se volt érte túl nagy ár, de most attól függ, kinek lehetne eladni. Azt hiszem, egy teljes másolatért is komoly összeget fizetnének aranyban, például a palotában.
Nem felejtettem el, hogy Omar el akarja olvasni az eredeti könyvet és talán le is másolná. Most mégis úgy érzem, a szíve szerint az eredetit tartaná meg és a másolatot adná tovább. Nem hibáztatom érte.
Olyannyira nem, hogy ugyanez az én fejemben is megfordult már.
Csak tudnám, milyen hosszú lehet a hiánytalan könyv!
- A napló szerint ott van a Könyv az egyik barlangban és ott vannak az ősi tekercsek is.
Hírnév?
Elgondolkodva nézek Omarra.
- Talán sikerülne. De egy nőnek nem olyan egyszerű boldogulni a férfiak világában.
Ezt most jónak mondom, hiszen ő is férfi. Beharapom a szám szélét.
Ha meg arra jönnek rá, hogy aki segít nekem, nem csak férfi, de ember is, akkor nemsokára nem híres leszek, hanem hírhedt!
A szám sarkában apró kis mosoly jelenik meg.
Vajon az a szabadság, hogy jelenleg ez egyáltalán nem izgat?
De amit mond...
Őt nézem, hosszan, miközben a látóhatárt fürkészi és nem néz felém.
- Ez az új élet dolog... - kezdek végül bele -, tudod, ez nem is hangzik olyan rosszul.
Kimondtam. És most könnyebb. Elvigyorodom.
- Mondtam már, hogy nem csak azt az egy könyvet találhatjuk meg? Lehet ott más is, ami a hasznunkra lehet.
Idáig jutok, mikor rájövök, hogy igazából nem felelt.
Újra Omarra pillantok, fürkészőn. Hiszen a könyvről már eleve volt szó. Valóban ennyi lenne, hogy az eredetit kéri és nem a másolatot?
Egy őrült ötlet kezd formálódni az elmémben.
- Mondd csak, mennyire vagy jó szélhámos? Be tudnád adni egy neolitának, hogy te is az vagy?
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Kedd Okt. 03, 2017 7:10 pm
Összezavarodok, amikor az anyjáról kezd el mesélni. Azt hiszem bogarat ültettem a fülébe. De jön még a könyv háttér történetének töredéke, amire csak bólintok most.
- Valóban. Lehet hogy ezért utálni fogsz, de úgy gondolom hiba volt.
Mondom ki nyíltan, kerek perec. Ne szépítsük, mi emberek mindig is pusztító hajlammal voltunk megáldva. De nálunk a neoliták még rosszabbak.
- A mi fajtánknak mindig is sok hibája volt, de a társadalmunk mérföldkövekkel letisztultabb volt a tiéteknél, amihez hosszú út vezetett....talán egyszer eljuttok odáig. Viszont a te néped nagyobb része nem ismeri azt a fogalmat hogy emberség, holott félig emberek vagytok.
Miután kereken felvázolta nekem sanyarú sorsát, úgy hiszem tudja mire gondolok. Az apja is pont ilyen, vagy ide sorolhatnánk az Őjét is. Bár az apja még rosszabb, mert meg sem tűri az embereket, ha megtudná hogy velem kóricál és később a kezére kerülnék, hát nem lenne szép halálom.
A kijelentésére azért kikerekedik a szemem. Mintha az én hibám lenne, hogy így van.
- Amit akarsz, az sikerül. Amit nem akarsz, az nem fog sikerülni. Amit meg kudarcra ítélsz, abba jobb ha bele sem fogsz.
Megvonom a vállam, én mosom kezeimet, nekem közöm nincs a társadalmukhoz, úgyhogy fel sem veszem. Ez egy olyan akadály, amit le kell küzdenie. A könyvről azonban még eszembe jut egy s más.
- Ha nagydobra vered, akkor veszélyben lesz az életed. Ugye tudod? Lesznek akik úgy gondolják pokolba a másolattal, megpróbálják elvenni tőled az eredetit pénzzel vagy vérrel. Ezt hogyan akarod kivédeni?
Csak egyszer tudnám leállítani az agyam, de az folyton csak pörög és kattog minden apróságon.
- Új életet sem olyan könnyű kezdeni...mikor a fél világ az életedet venné.
Megint a távolba tekintek és elkalandozom közben, de a kijelentése aztán bőven olyan, mintha felvillanyoznának. Kapkodom is a fejem rá.
- Egészen addig el tudom hitetni vele, amíg ki nem szagolja, vagy tényleges vizsgálatot le nem folytat rajtam.
Jajám, én piszok jó szélhámos vagyok mindaddig, amíg nem akarnak bizonyosságot szerezni a dologról. Meg ugye náluk a genetika..ha valamelyiknek szaglása van..lehet már ráfaragok.
- Szóval ha így alakulna, akkor mivel támaszthatom alá?
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Szer. Okt. 04, 2017 10:12 am
Megvonom a vállam. Mit mondhatnék erre? Hogy én is úgy gondolom? De ettől függetlenül létezem, létezünk, és nem, nem akarok elpusztulni.
-Talán.
Aprót bólintok.
- Azt hiszem, nekünk még nem volt időnk se, megtenni azt a hosszú utat. A tekercsek, amikről beszélek, amik vagy ott vannak, vagy sem, tudod... több, mint háromezer évesek. A mi fajunk mennyi is?
Lehajtom a fejem és halkan sóhajtok.
- És félig állatok, ugye? Nézz rám! Állat vagyok? Húsom van és vérem, és csontjaim és bőröm, de érzéseim is, és lelkem...  Gondolkodom, beszélek, írok, eszközöket használok... Állat vagyok?
Rosszul esik, nem tehetek róla, ez most rosszul esik.
Nyilván nem vagyok úgy ember, mint ő. Valamikor valakik, emberek, hozzábabráltak az őseim génjeihez, azokhoz az ősökéhez, akik szintén emberek voltak.
De erről én nem tehetek. Alapvetően Omar sem tehet róla. Bőven a mi időnk előtt történt az egész.
Sok minden mocsokság történt akkoriban. Számos jó dolog is persze, de sok rossz is.
Nem kellene ezen kiakadnom. Tudom, hogy nem vagyok ember. Valami más vagyok, és azt is tudom, állati gének is vannak bennem, de ettől nem lettem állat. Neolita vagyok.
És most először kell arra gondolnom, vajon az emberek azon kívül, hogy általában gyűlölnek minket, mint elnyomó fajt, undorodnak-e tőlünk.
Engem taszít a vőlegényem, de ő maga személ szerint, és nem minden eges neolita... Nem az a bajom vele, hogy neolita, hanem az, hogy milyen alak.
Tudom, hogy sok neolita rátarti, vannak ennek biológiai vagy élettani okai is, a gyorsaság, az erő, állóképesség, mindaz amit a gének manipulálásával nyertünk, úgy gondolják, különbek. Az apám is ilyen.
De mit gondolnak az emberek? Borzadnak a fertelemtől, amit valaha épp ők alkottak saját magukból?
Omar, ha rám néz, vajon hányingere van? Épp csak elvisel? A haszonért? A könyvért?
Vagy tényleg számít neki, ki vagyok, vagy az, hogy veszélybe kerülhetek?
És a többi ember? Ha egyedül állnék köztük, vajon rögtön nekem esnének? Vagy mi lenne?
Hiszen ha nem lennének a kinövéseim az alkarjaimon, akkor nem is tudnák megmondani mi vagyok. Embernek látszom. Egy csúnya nőnek. Ennyi.
De Omar talán mégsem ilyen.
Beletérdelhetett volna az arcomba. Nem tette. Sőt!
Nem kellene kételkednem. A szavak csak szavak, a tettek többet mondanak.
- Akarom - mondom csendesen.
Elgondolkodom a kérdésén.
- Nem azt mondtad, hogy te is a könyvet akarod? Szerinted hogyan védjem ki, hogy ha megtalálom, elvedd tőlem?
A szemem sarkából pillantok rá, kíváncsi vagyok, mit felel erre a merőben hipotetikus kérdésre.
Igazából nem tudom, ha valaki sokat akarna fizetni érte, lehet lenne akkora összeg, hogy odaadjam az eredeti könyvet is... A vér... nem tudom.
- Lehet, hogy egyszerűen csak nem kürtölöm világgá. Az is egy megoldás, nem?
Most már megint Omar felé fordulok.
- Gondolom, nem az. Így az első cél, próbáljuk elérni, hogy ne vadásszanak ránk. Ez jó kezdet lenne, nem?
Észre sem veszem, hogy többes számban fogalmazok, nem tűnik fel.
de mégis ennek köszönhető valahol a kérdésem is. Azt hiszem, megleptem vele és nem is kicsit.
- Hát... a szaglás, igen, van aki ki tudja szagolni, bár vannak illatszerek, amik becsaphatják az orrot, de valóban kockázatos. Igen, ha gyanakodnának, akkor pár feladat, és rájöhetnének.
Elgondolkodom.
- A legnagyobb gond a szaggal lehet, illetve illattal. A külső jegek, hát rajtam sincs más, csak a két csontkinövés. Azt.. bár persze nem egyszerű, de két heg a megfelelő helyekre, és máris előadhatod, hogy elfogtak, megkínoztak, megcsonkítottak... A képességek pedig...
Fejemet oldalra fordítva elgondolkodva nézem, miközben Csámpás az ő tevéje mellett baktat.
- Az ugyan nehezen adhatnád be, hogy neolita nemes vagy, de azt talán sikerülne, hogy megszöktél a selejtezés elől. Nem mintha ezt várnám tőled. De alkalomadtán lehet, hogy jól jönne egy ilyen trükk is.
Csücsörítve pillantok Omarra újból.
- Már csak az illattal kell valamit kezdenünk, és akkor elvben lehetne egy újabb álcád.
A szám sarkában mosoly tűnik fel, mutatva, hogy van egy ötletem.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szer. Okt. 04, 2017 6:32 pm
Mélyen a szemébe tekintve szomorúságot és undort látok, de utóbbit nem tudom megmondani mitől. Tőlem nem undorodik, azt már észre vettem volna. A szavaim ugyan sértőek lehettek rá, de kerültem a sértő kifejezéseket. A kínos csend arról árulkodik, hogy szerintem átgondolja a kérdéseim súlyát. Aztán jön egy nagyon nyomi akarom. Felhúzom a szemöldökömet rosszallóan, de közben megbombáz a kérdéseivel. Pedig nem azoktól ered. Igaza van, el is vehetném tőle, de én beérem a másolattal, amit amúgy sem értékesíteni akarok, ezt már megmondtam. Csupán szóvá tettem hogy nem szívesen látnám viszont egy sznob neolita könyvtárában. Mit csinálna vele? Naponta leporolja? Jó ég! Hiszek az ő tapasztalatában is mely szerint vannak, akik érdeklődnek iránta..de akkor is. Még félig ebben a gondolatmenetben csapja hozzám a tudnivalókat, kissé olyan, mint amikor az ember éppen felébredő állapotban bambán pislog a másikra, hiszen egy kukkot se értett. Történetesen én értettem, csak szünet van a fejemben, ezért nem is szólalok meg rögtön. Próbálom összerendezni amit mondani szeretnék neki. Jó darabig csak szemezünk, kétszer megvonom a vállam, aztán mikor végére értem a listának, én töröm meg a csendet.
- Az az akarom nem volt meggyőző. Valóban akarod, de félsz a következményektől? Vagy csak azért mondtad, mert előtte szó volt róla?
No, amíg erre kapok választ megfogalmazhatom a következőt is virágnyelven.
- Ha annyira ki akarnék veled cseszni, egyszerűbb lenne elvennem tőled a jegyzetet és elmenni a hegyre, hogy megkeressem az instrukciók alapján. Sohasem látnál viszont, se a jegyzeted...nem akarom elvenni tőled...viszont ha átversz, megtalállak.
Nem teszem hozzá mit teszek vele, azt a fantáziájára bízom. Bár baljósan hangzott, igazából csak elvenném tőle, akkor már tényleg és soha viszont nem látásra. Azért most rá sandítok, nagyon összevont szemöldökkel, hogy féljen tőlem. Legalább nem jut eszébe átverni engem. Meg tudom találni, csak plusz munka. Ha találkozik a tekintetünk, úgy később megenyhülök, abbahagyom a fenyegetőzést és szelídebben folytatom.
- Az egyetlen hely, ahol nem vadásznának rád, az a Mahakam. De ott, ha valaki lenni akarsz, akkor két dolgot tehetsz. Vagy felmutatod az ajánló leveled a fővezértől és békén hagynak...talán. Vagy kivívod magadnak a tiszteletet. Különben még nagyobb veszély is fenyeget annál, mint hogy elvegyenek tőled egy könyvet.
Röviden vázoltam a lehetőségeket. Halvány dunsztja sincs a fővezér kilétéről, úgyhogy marad a b verzió. Erről biztos kérdezgetni fog még, akkor készséggel válaszolok neki. De most térjünk rá a még kezdetleges tervének megvitatására.
- Van olyan illatszered, amivel becsaphatom őket?
No erre felcsillant a szemem. Nincs is mókásabb annál, mint neolitaként trollkodni. Úgy érzem nem lesz hosszú életű a dolog, csak egy ötletet adtam neki, amit ő tovább gondolt és úgy gondolja, lehet ebből valami.
- Először mindenképp nemesnek kellene ki adnom magam. Ugye?
Rákérdezek azért, de egyértelmű.
- És ha elkapnak példálózhatok ezzel. És mit tesznek egy selejttel ilyenkor? Például ha elzárnak tömlöcbe, ki tudsz hozni onnan?
Vegyük akkor sorra a lehetőségeket elvégre vásárra viszem a bőrömet miatta. És ha úgy látom kivitelezhető, legyen bármily veszélyes, vagyok olyan elvetemült hogy megteszem.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Szer. Okt. 04, 2017 10:41 pm
Nem értem, miért vonogatja a szemöldökét, mi baja van.
Azt hiszi talán, olyan egyszerű elhatározni, hogy mindazt, ami eddig volt elhagyjam? Hogy azt az életet, ami ugyan messze nem volt tökéletes, de legalább ismertem, most magam mögött hagyjam?
Akarom, de félek is.
Ki ne félne az ismeretlentől?
De igazából nincs visszaút, már akkor tudtam, mikor eljöttem otthonról, csak reménykedtem. De az igazság az, hogy mindent elölről kell kezdenem, és ebben az új életben egy kicsit elveszettnek érzem magam.
Ha nem lenne Omar, valószínűleg legyőzne a pánik, és egy sarokba gömbölyödve sírnék.
De ő itt van, és így van valami, amibe kapaszkodhatok. Ez az út, ez a küldetés, ez kézzelfogható és belátható és ez olyasmi, amit fel tudok mérni, mert ha az eljövendő hosszú éveken agyalnék, akkor szétzuhannék.
És azt nem akarom. Én nem vagyok az a fajta nő, aki csak úgy összeomlana!
Omarra nézek, és ő rám. Bár tudnék olvasni abban a mélybarna szempárban! De még alig ismerem, bármi, amit feltételeznék, ugyanolyan eséllyel lehetne téves, mint helyes.
Valóban akarom.
A hangom most határozottabb.
De igazad van, félek is. Félek az ismeretlentől. Attól… – megvonom a vállam – attól, hogy összeomolhat minden, még az is, amim most van. De azt hiszem, csak egy bolond nem félne.
Mégis belevágok. Félek, de nem hátrálok meg. Nem ezt nevezik bátorságnak?
Szerencsére a bizonytalan jövőmről elterelődik a szó a kevésbé bizonytalan együttműködésünkre.
Végtére is igaz. Megtehetnéd. Az előbbiek után tudjuk, hogy még esélyed is lenne rá. De valahogy mégsem térdeltél az arcomba, ahogy én sem húztam elő a tőrömet.
Megvonom a vállam.
Ugyan miért vernélek át? Megegyeztünk. De ha még eszembe is jutna olyasmi, hogy túl sok az a negyven százalék, mert igazából egy kanyit sem akarok neked adni, akkor sem igazán lenne hova szöknöm. Hiszen épp most beszéltük át. És ahogy mondod, megtalálnál. Ezt pontosan tudom, hiszen én akartam a lehető legjobb vezetőt a Mahakam felé.
Magam sem tudom miért, de valóban hiszem, hogy aki őt Jakab néven ajánlotta, valóban a legjobbat szedte össze. Más kérdés, hogy a neve nem Jakab. Nem is Omar. Ebben is biztos vagyok. És semmi szín alatt nem Adolf.
Őt nézem, a társamat, miközben összevont szemöldökkel és mord arckifejezéssel méreget. Komolyan megijednék tőle, ha… ha nem engedett volna beülni abba a fiákerbe, ha nem simította volna meg a karomat azt kérdezve jól vagyok-e. Ha nem akart volna segíteni megfékezni a faképnél hagyott vőlegényemet, hogy haza mehessek.
Azt hiszem, tényleg megtenné, ha ezzel segíthetne. A kérdés csak az, hogy miért?
Nem kapom félre a tekintetemet, és egy idő után, talán pár perc telhet el, annyi sem, Omar megenyhül. A hangján is hallom, de az arcán is látom, nem hiszem, hogy tévednék.
A Mahakam.
Oda tartunk.
Te most valóban a lázadók fővezérére célzol?
Elnevetem magam.
Kötve hiszem, hogy pont egy szökött neolita nemesnek adna ajánlólevelet. Még ha meg is találnám…
Elhúzom a szám. Nem igazán valószínű, hogy ilyesmi megtörténne. Nagyjából annyi az esélye, mint egy kéthetes folyamatos esőzésnek a sivatag felett. És lehet, hogy a hatása is olyan lenne. Pusztító.
Nem hiszem, hogy a Mahakam lakói oda meg vissza lennének a gyönyörűségtől, ha meglengetnék előttük egy ilyen levelet. Inkább hinnék hamisítványnak.
Halkan és hosszan fújom ki a levegőt. Mondhatnánk nagy sóhajnak is, csak éppen nem könnyebbülök meg utána.
Gondolod, hogy ott van esélyem? A városban egy különc neolita nő lennék. Vagy éppen egy bukott neolita nő, egy megbélyegzett. De ott nem akarnának széttépni.
Be lennék zárva a szokásaink és az előítéletek börtönébe, de az életem nem lenne veszélyben.
A hegyekben viszont… ott esélyesen én leszek a neolita, aki végre egyedül van, és remek célpontja lehet a bosszúnak. Vagy talán azt mondod, ilyen nem történhet?
Bármi megtörténhet. Ezzel tisztában vagyok, és ezért is nem tudok még tervezni. Mert a jövő túl képlékeny, változékony. Most egy olyan pillanatban létezünk, mikor az utak elágaznak, mikor az egymás mellett létező lehetséges jövőkből kiválik egy, és valósággá lesz.
Tudom, hogy beszélnünk kellene róla, de úgy érzem nem most. Nem ebben a pillanatban. Talán hamarosan. De mindenképp nyugodtabb körülmények között.
Hogy ne csak némán tevegeljünk, annál jobb az is, hogy mindenféle szélhámosságokon agyalunk.
Például azon, hogyan hitethetnénk el a világgal, hogy Omar valójában neolita, mikor egyébként nem az.
- Kávé. Az néha megvezeti a kutyafélék orrát. Vagy bors. Olyan parfümök, melyekben ez a két anyag, vagy ezek egyike, vagy bármi hasonló hatású van. De lehet, hogy önmagában ez is kevés. Viselned kellene egy állat szagnyomát, vagy éppen egy neolita szagnyomot. Vagy mindezeket egyszerre. Nem tudom. Az én szaglásom nem olyan, mint a ragadozó génekkel rendelkezőké.
A kérdésére aprót ciccegek, majd elmosolyodom.
Meg lehetne próbálni. De ha nem sikerül, akkor a büntetés elég súlyos lehet – teszem hozzá, bár van egy olyan gyanúm, hogy jelen pillanatban ez nem foglalkoztatja.
Ha elkapnának, lehet, hogy ki tudnálak hozni. De fogalmam sincs, milyen gyorsan. És hogy mit tennének? Tényleg nem tudod, mit tesznek a selejtekkel?
Nem tudom, most viccel-e, vagy esetleg valóban nincs képben ebben a kérdésben.
A selejteket terméketlenné teszik.
Adom meg a választ.
Jó esetben ezt úgy végzik el, hogy csak a termékenységük sérül, de az ritka. Gyakrabban egyszerűen kasztrációt jelent. Csekély a kétségem veled mit tennének, főleg, ha rájönnének, hogy nem selejt vagy, hanem ember.
És bár Omar lazán vette az újabb szélhámoskodás lehetőségét, mintha csak lételeme lenne, hogy újabb és újabb álruhákba bújjon, de azért azt gondolom, ilyen kockázat mellett kétszer is jól meggondolja a dolgot.
És ha arra gondolok, amit valószínűleg tennének vele, akkor esélyes, hogy én magam is azért könyörögnék, hogy gondolja meg magát, hogy ne csinálja. Sőt, több mint esélyes!
Ha nem sikerülne, túl nagy árat fizetnél, és… és azt nem akarom – csúszik ki a számon, és fülig pirulok.
Inkább mesélj nekem valamit a Mahakamról, kérlek! – próbálkozom, hátha sikerül elterelnem a szót. És egyébként is előbb a hegyi terepet kell leküzdenünk. – A sivatagban már jártam karavánokkal, de a hegyekig nem mentünk soha. Mi a legelső dolog, ami eszedbe jut arról a helyről?
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Okt. 08, 2017 9:38 am
A nevetésére csak bólintok igennel. Pontosan, arra céloztam. De Dana nem bolond, jól felvezeti, amire én rá akartam vezetni. Szóval marad a b verzió, de fogalma sincs azt hogyan kellene megvalósítania.
- Nos igen, a többség tiszteletben tartja a fővezér rendelkezéseit, de ez nem jelent semmit. Nem valószínű hogy adna.
Értek vele egyet, egyúttal elkönyvelve magam egy minden hájjal megkent szemétládának, de tényleg nem adnék neki, mert ahogy mondtam, nem jelentene semmit. Ha csak magam személyesen nem jelenteném ki a csőcselék előtt, hogy márpedig ez és ez van..de minek tegyem? Szerintem ő feltalálná magát, még ha most ódzkodik az ötlettől és fél minden újdonságtól. Ráadásul úgy érzem, ez nagyobb veszélyt jelentene rá, ha az alvezér megtudná hogy ő ismer engem, akkor ő is felkerülne a listájára és még nem vagyok benne biztos hogy erre fel lenne készülve, hogy meg tudja védeni magát tőle.
- Valakinek a tiszteletét kivívni nem csak erővel lehet. Magadnak kell rájönnöd hogyan csináld. Nem ígérhetek olyant, ami valószínűleg nem lesz..de megvédhetlek ha még is úgy történne.
Én hoztam fel az ötletet, persze semmi kedvem időtlen időkig kimenteni a hátsóját a bajból, úgyhogy örülnék neki ha hamar feltalálná magát, de ezt nem kötöm az orrára. Bár úgy hiszem ha alaposan átgondolja, akkor ő is erre a következtetésre jut, mert egy jó érzésű személy nem akar a másik terhére lenni. És ha sokáig töketlenkedne ott, bizony annak érezném, jól tudom. De bízok benne, bízom abban hogy hamar túljut ezen a ponton, ha erre adja a fejét. Még az sem biztos hogy ez lesz. Nem akarom ezt tovább ragozni, neki magának kell eldönteni, és közben témát váltunk. Szörnyülködve hallom a rideg tényeket és bizony felszisszenek, ha arra gondolok hogy nekem...a fenébe is! Megrázom magam, na ez annyira nem csábít.
- Ismerek néhány személyt...selejtet..ahogy ti nevezitek..de sosem beszéltek nekem erről.
Mély barázdák jelennek meg a homlokomon és megint elréved a tekintetem a távolba. Talán ki tudnám magam vágni egy olyan helyzetből, talán nem. És ha nem. Az pech! Jó nagy pech! Ezt alaposabban át kell gondolni.
- Igazad van. Egyenlőre hagyjuk pihenni ezt az ötletet és járjuk körbe alaposabban..később.
Az nálam azt jelenti, hogy majd azután, miután beszéltem a királlyal és túléltem a találkát. Utána remélem túlélem ezt is és megmaradnak a golyóim. Mert ha nem, nyugodtan kést döfhetek a szívembe, vagy ihatok keserédes mérget jóízűen, viszlát, kegyetlen élet! Megint összerezzenek, de aztán a szavai kizökkentenek ebből, és nem akarom vizualizálni többé már, elhessen, mint az őszi szellő. Kijelentésére komoran biccentek egyet, de aztán ívelődnek a vonásaim, kedvesen vissza mosolygok rá.
- Nekem, az otthont.
Válaszolom derűsen.
- A kocsim pedig a szabadságot.
Lehet ezt nem fogja megérteni, úgyhogy folytatom az eszmecserét.
- Tudod, a hegy belseje tele van szűk járatokkal, javarészt sötét van, de vannak utak, amiket megvilágítottunk. Vannak terebélyes barlangrészek, de ezek többsége veszélyes, mind embernek, mind neolitának, vagy félvérnek. Általában beomlás fenyeget, vagy olyan zord a terep, hogy szinte járhatatlan, de ha mégis járni óhajtod, akkor az lassan fog menni, aprólékos körültekintéssel. És még úgy is életveszélyes. Én sokszor bezárva érzem magam ott. De ettől még az otthonom...ahogy a többieké is. Úgyhogy a szűk járatokat járva az sem mindegy kihez óhajtasz betérni, mert lehet nem veszi jó néven és fenyegetésnek venné. Megvan mindenkinek a maga terepe, a maga útja, és ezt komolyan veszik. Kérlek, ha ott leszünk, ne akarj önkényesen bemenni sehova, se kinyitni akármilyen ajtót, vagy elhordani egy szikla torlaszt!
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Pént. Okt. 13, 2017 5:32 pm
Sőt, igencsak meglepődnék, ha adna! – teszem hozzá, még mindig vigyorogva.
Erősen megkérdőjelezné az a cselekedet a fővezér józan eszét, legalábbis az én szememben.
Egyébként sem érne sokat egy darab papír, ha nincs mögötte tartalom. Ezzel én is tisztában vagyok. Különben is, nem mi beszéltünk nem is olyan régen hamis okmányokról?
Erről ennyit.
Fogalmam sincs, mi vár rám a hegyekben. Azt sem tudom, hogy egyáltalán találkozunk-e majd ott másokkal is, vagy Omar igyekszik inkább olyan helyekre vinni, ahol nem futhatunk bele lázadókba.
A tieid hogy vennék azt, ha kiderülne, hogy társultál velem? – kérdezek rá hirtelen, mert ott él bennem a gyanú, hogy nem okvetlen örülnének neki.
Lehet, hogy nem is csak nekem kellene elfogadtatnom valahogy magamat, de neki is a döntését, hogy miért kezdett velem üzletelni? Vagy egyáltalán miért állt szóba egy neolitával?
Még az is eszembe jut, hogy magamra is hagyhat akár. Csapdába is csalhat akár.
Újra oldalra pillantok, Omarra, aztán elmosolyodom, és a kétségeket hagyom a csudába. Ha ártani akarna nekem, már rég megtehette volna. Ennyi.
Remélem, azért nem lesz olyan sok gondod velem. Még gyanakodni kezdenének rád, hogy egy neolitát védesz, és az kinek lenne jó?
Apró kis mosollyal kérdezem, mintha nem nagyon számítana az egész, de ez nem igaz. Igenis foglalkoztat.
Azzal pontosan tisztában vagyok, mit tennének a neoliták, vagy hogyan néznének rám, ha én próbálnám őt védeni. És persze próbálkoznék, nyilván, hiszen társak vagyunk, nem igaz? De rá kell jönnöm, fogalmam sincs hogyan működik az emberek közössége, hogy ők hogyan tekintenek ránk. Nem a rabszolgák, vagy a városi felszabadítottak, hanem azok, akik a hegyekben élnek.
A lázadók.
Nincs sok kétségem felőle, hogy Omar közéjük tartozik, és annál érthetetlenebb számomra, hogy miért ment bele ebbe az egészbe. Bár lehet, hogy úgy gondolja, ha már egy neolita a Mahakamba megy kutakodni, akkor jobb, ha ő rajta tartja a szemét.
Ez logikus lenne.
Csodálod? Szerintem ez nem az a téma, amiről szívesen beszélnének. Igazság szerint erről nekem sem lenne szabad tudnom.
Halkan sóhajtok.
Hallottam már olyanokról, akik megszöktek az eljárás elől. Üldözik őket.
Nem ez az a téma, amiről egy nemesi születésű lánynak sűrűn mesélnének. Én is döntően csak pletykákat ismerek.
Olyasmi ez, amit jól meg kell fontolni és ki kell gondolni, azt hiszem. Mert túl sok a vesztenivalód, ha nem sikerül. És… nem akarom, hogy bajod essen csupán ostoba hősködésből.
Nem tudom, ezt miért tettem hozzá. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy elég veszélyes életet él, hamis papírok, hamis nevek, csereberélt személyazonosság, a hintó, az, hogy ismeri a hegyeket… Én se most léptem le a falvédőről! De vannak dolgok, amiket muszáj megtenni és létezik ésszerű kivédhetetlen kockázat, meg van az esztelenség, ami már egészen más eset.
Szerencsére eszembe jut egy jobb és vidámabb téma, Omar mosolya számomra azt jelenti, jó kérdést tettem fel. És valamiért szeretem látni, hogy mosolyog.
Az otthonod.
Ahogy mellette haladok Csámpáson, felé fordulok, úgy hallgatom, hogy egy szót se mulasszak el, egy hangsúlyt, egy gesztust se. Valahogy mindegyik fontos lehet, ezt érzem.
Értem. Világos. Ha egy ajtót látok, vagy ilyesmit, akkor arra gondolok majd, valaki ott lakik, és nem illik engedély nélkül belépni más otthonába. Megkérdezem, szabad-e. Ha nem, akkor nem. Én nem azért megyek, hogy erőszakkal próbáljak valamit elvenni az ottaniaktól.
Őt nézem, próbálom elkapni a pillantását, ha csak pár szívdobbanásnyi időre is.
Nem tagadom, a könyvet keresem, és a tekercseket. De ez olyasmi, mintha azt mondanám, keresem a kísérletek leírásait, hogy miért és hogyan lettek a neoliták.
Megvonom a vállamat.
Tudod, még az is lehet, hogy azt hamarabb találnám meg. És az is lehet, hogy nem találok semmit a világon. Vagy éppen mást találok. Gondolj bele, a napló szerint az ember, aki újra elrejtette a tekercseket és mellé a könyvet, tudós volt. De a tekercseket gyakorlatilag ellopta egy múzeumból, mert úgy vélte az többé nem biztonságos. Eldugta őket valahol.
Omarra sandítok.
Tegyük fel például, hogy te tolvaj vagy hatszáz évvel ez előtt, és valamit elrejtenél! A kérdés jelenleg nem az, hogy hol. Valahol egy barlangban. Ez a része lényegtelen. De mit viszel magaddal az útra a barlangig, és mit használsz a barlangban is? Gondoljuk át! Egyedül vagy, üldözhetnek is. Mi van nálad?
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Okt. 15, 2017 3:02 pm
Nemlegesen rázom többször is a fejemet Dana-nak. Bár megértette amit mondtam, azt hiszem a női ész mégis túlkombinálja a dolgokat, az összefüggéseket. Nem kell mindenben azt keresni.
- Semmi közük hozzá. És ha azt hiszed hogy a többségüknek a neolitákkal van baja, akkor nagyot tévedsz.
Hangom határozott, de elkerülöm a cinizmus legapróbb morzsáját is. Tudom, ismerem jól az enyémek zömét. Nekik szabadság kell, egy normális életre van szükségük gazdák és korbácsok nélkül. Semmi másra. Persze vannak kivételek, őket viszont felesleges beleszámolni a nagy egészbe. Nekik a véleményük akkor sem fog változni, ha elérjük, amit szeretnénk. Úgy gondolom mégis, ők sem akarnak maguknak feleslegesen bajt generálni, akármerre veti őket a sors. vagy hozza elébük utálatuk tárgyát. Lassan felhagyunk a selejtekről folytatott diskurációval, bár ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne vennénk újra elő ezt az ötletet csiszolni még.
- Úgy vélem mindenre van megoldás, de igen! Hagyjuk pihenni, amíg több összeköttetésem és információm lesz az ötleted megvalósításához.
Mosolygok rá szelíden. Semmi gond. Utána járok ennek, gondolom ő is, és akkor majd összerakjuk a kirakós darabjait egy egésszé. Így aztán hamar témát váltunk, örömmel tapasztalom hogy a figyelmeztetésem nem talált süket fülekre, úgyhogy szerintem a meglepetéseket is el fogjuk kerülni. Ennek hangot ad, lényegében semmi újat nem hoz a tudomásomra. Ám amikor rátérünk a napló témára megint...
- Hát az kissé bizarr, de ha úgy gondolta, akkor azt hiszem mások is kereshetik.
Elgondolkodtató. De ha józan ésszel végig gondolom, elsősorban rengeteg pénz van benne. Másodsorban pedig rossz dolgokra is felhasználhatják, önző, kapzsi érdekekből. Már maga az hogy embereken kísérleteztek....brrr. Képzeletben összerezzenek megint. A kérdésére felpattannak a szemeim. Nos. Ez miért érdekes?
- Alapvető felszerelést a túléléshez. Ha bemész egy barlangba, számítanod kell rá hogy megeshet sokáig nem találsz vissza a felszínre. Bár ha az az ember elkeseredett volt, akkor lehet úgy indult útnak, hogy számított rá ott leli majd a halálát. De! A naplót az élete árán is el akarta rejteni.
Kíváncsian tekintek Dana-ra, szerinte mit vihetett magával? Tudós volt, fogalmam sincs egy intelligens, városi ember mi a jó nyavalyát vihetne magával ha egyedül van, azokon kívül, amit szóvá tettem. Nem volt buta, szóval biztos nem cipelt magával több, nehezebb bőröndöt, meg ruhát, meg egyebeket. Csak azt, amiről azt gondolta hogy szükséges lehet, amik között mondjuk később kiderült hogy hasznavehetetlen, hiszen tapasztalata nulla lehetett egy ilyen terepen. Akkor pedig néhány dolgot biztosan eldobált útközben, ahogy haladt egyre beljebb és beljebb.
- Még az  sem kizárt, hogy néhány feleslegesnek ítélt eszközét elhajította.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Hétf. Okt. 16, 2017 1:09 pm
A hirtelen válasz, a három szó, először meghökkent, aztán meglep, és végül valami fura megmagyarázhatatlan jó érzéssel tölt el.
Annyira magától értetődően közli, hogy senkinek semmi köze... Az érzés, az a megfoghatatlan előérzet, ami először a kávéházban jelentkezett, aztán az úton, majd a hintónál is, vagy nem is olyan régen, mikor a kezét nyújtva segített fel, egyre inkább kezd valóssá válni.
- Értem - felelem halkan.
Azt hiszem, értem. De inkább érzem.
És persze próbálom felfogni is, próbálom elhelyezni az egészet a nagy képben, amit eddig a világról tudtam, és ami, mint most kezdek rájönni, igencsak hiányos volt.
- Nem a neolitákkal, hanem amit sok neolita tesz velük.
Lassan bólintok.
- Tudod, elmélkedhetnénk a tyúk vagy a tojás esetéről, vitatkozhatnánk rajta, mi miért lett, de az magában nem segítene.
Az emberek túl akartak élni, akartak valami szuperembert és játszadozni kezdtek a természettel. Sikerült alkotniuk valamit, minket, neolitákat. De nem tudták, mit csinálnak. Nem lettünk tökéletesek. Teli vagyunk hibákkal, és erre jönnek még az állati génjeink is.
- Ember vagyok, kis extrákkal - dünnyögöm magam elé.
Sosem mondtam még ezt így ki, de néha már gondoltam rá.
Olvastam a könyveket, olvastam a lóról, a szamárról, meg az öszvérről. Nem vagyok öszvér. Egy neolitának és egy embernek lehet közös utóda, és az sem öszvér. mert a félvéreknek is lehetnek utódaik, neolitákkal, emberekkel vagy más félvérekkel is. A régi emberi biológia azt mondja ki erre, hogy egy faj.
Akkor én is ember vagyok.
Akkor is az lennék, ha ujjak helyett patáim lennének a ló géneknek köszönhetően. De nincsenek. Szerencsére.
Az már tényleg durva lenne.
- Hm? - Felpillantok, újra Omarra fókuszálok, és rájövök arról beszél, hogyan adhatná ki magát neolitának.
Igazából aránylag egyszerűen, de a ragadozók szaglását meg kellene tévesztenünk hozzá, meg kellene egy picike heg, illetve kettő. Nem tudom azoknak mennyire örülne. De eljátszani, ahogy így elnézem, el tudná.
- Információ, persze.
Bólogatok.
- Meg valaki, aki ragadozó génekkel szaglászik. Kutya-, vagy macskaféle, az gyakoribb. Valaki, aki hajlandó segíteni. És akiben meg lehet bízni.
Ennyit még hozzáteszek, mert úgy érzem, fontos lehet.
Nekem hirtelen nem jut eszembe senki, de ahogy Omar engem ismer, ismerhet másokat is. Vagy eltöprenghet.
Elmosolyodik, és én viszonozom.
Nem tudom miért, jön az egész, természetesen és könnyedén, mintha mindig is g lett volna, pedig tudom, hogy nem. Az eszem tudja, de valami belső ösztön mást mond. Nem tudom megmagyarázni. Ellentétben áll mindennel, amit eddig láttam, amire tanítani akartak.
Könnyebb téma most a kutatásunk, számomra sokkal könnyebb.
- Nem okvetlen bizarr. Gondolj bele! A múzeum, ami valaha a tekercseket őrizte, már nincs sehol. nem áll. Vagy valahova a homok alá van temetve. A hegyek meg megvannak. Talán úgy gondolta az épületek nem elég biztonságosak, vagy nem elég rejtettek. Azt mondják a Nagy Katasztrófa előtt máshogy nézett ki a világ, máshol voltak a tengerek például.
Megvonom a vállamat.
- Elképzelhető, hogy mások is keresgélnek. Az is lehet, hogy a naplóból is több másolat van. Én úgy hiszem, az enyém eredeti, de valójában... nem tudom bebizonyítani. Tudom, hogy voltak rá módszerek régen, de... régen arra is volt módszere az embernek, tudása és technikája hogy a génekkel játszadozzon. Most meg nincs.
Lehet, jobb is, ki tudja, miket művelnénk akkor.
- Pontosan. A naplót, a könyvet vagy könyveket és a tekercseket is. De a napló mégis megvan és a többi nincs. Ebből arra gondolok, hogy azok máshol vannak. Hogy sikerült neki.
Ez csak találgatás, tudom én is, egyszerűen csak próbálok logikusan gondolkodni és elképzelni, én mit tennék.
- Túlélés, és naplóírás. Tudós. Volt vele kulacs, kellett, hogy legyen. A naplója, azt írta valahogyan, tehát volt írószerszáma. Toll, tinta, vagy... golyóstoll - mondom ki a furcsa régies szót. - Tudós, biztosan idősebb, még akkor is, ha jól tartja magát. Hozzáfért a tekercsekhez, tekintélyes. Talán volt okuláréja. A napló alapján férfi... Borotva? Fésű?
Omarra sandítok.
- A te személyes csomagodban mi van?
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szomb. Okt. 21, 2017 4:23 pm
- Igen, ezt mondtam.
Bólintok igennel a kimondott szavai nyomán. Végül is bevéshetjük a nagy könyv alá lábjegyzetként, hogy "tudomásul véve", mert ahogy korábban szó volt róla, magukat az elnyomókat és az ezzel járó élet helyzetet gyűlölik.
- Ilyen a természetünk. Mindegyikünknek.
Aprót felsóhajtok és a messzeségbe tekintek. Lassan körvonalazódik az Oázis külterülete, ami tulajdonképpen nagyobbra nőt homokbuckáktól és magasra nőt, fenséges pálmafáktól övezett pocsolya. Persze a vize kristály tiszta. Van ennek a helynek egy megmagyarázhatatlan varázsa, olyan, amit a Farra-ban sosem tapasztalna az ember fia. A napfény csillogása a forrás felszínén, ahogy visszaverődik, a szivárvány összes színe felvetül a palettáról. Elmosolyodom Dana szavain, mely szerint ember lenne kis extrákkal. Valahol igaza van. Megvonom a vállam erre.
- Az emberek közt is voltak elnyomók.
Szóval nem az állati gének hibája, talán csak felerősítik ezeket az örökölt tulajdonságokat.
- A megalománia az egy fajta hajlam, az elnyomók többségében jelen van.
Megint mosolygok, tréfának szántam, pedig a téma amiről beszélgetünk meglehetősen komoly problémákra vetít fényt. Ugyanakkor megmagyarázza azt is, miért kell valakinek szolga.
- Persze még ezer fajta hajlamot felsorolhatok, a vége ugyanaz. Ezek a személyek gonoszak, hatalom éhesek, kapzsik és az együtt érzés mint olyan...nem szerepel a fogalom tárukban.
Kimerítjük a témát, én befogom, mert már kezdek sok lenni úgy érzem, Dana ráadásul belekezd a másik izgalmas témánkba, mely szerint mit rejtenek a csomagjaim. Ó, ez már személyes. Hamar újra összebarázdálódnak a ráncok a homlokomon. Most kezdjem azzal amim van? vagy térjünk rá arra mit cipelhetett a mi tudósunk?
- Ha volt okuláréja, amit egyébként szemüvegnek csúfoltak...az nem a tekintély alap pillére, csupán egy eszköz ahhoz, hogy élesen lásson. Biztos baja volt a szemének.
Sandán Dana-ra pillantok megint. Tényleg tudni akarja mi van a csomagjaimban? Nah, jó. Elgondolkodva meresztem az égnek az orromat és jobbra fordítom a fejemet, aztán módszeresen lassan visszafelé. Valahol a távolban mozgás van, egyszemélyes teve-lovasa kutyagol előttünk talán 1 kilométerre.
- Én kést használok. De neki lehetett borotvája. Fésűje. Kellett neki világítás gyanánt valami, ha írni akart. Ahhoz már fény kell. Akkoriban csak a hegy lehetett...mármint mi nem voltunk..viszont a tudósunknak megvoltak a korszerű eszközei, mint a zseblámpa, golyóstoll, elem, kötelek, csákány, élelmiszerek, inni való...és talán voltak fegyverei...meg merem kockáztatni hogy volt váltás ruhája, termo hálózsákja és még sorolhatnám..az a baj nem ismerem az összes olyan kacatot, amit akkoriban használtak, csak olvastam és láttam pár holmit...például az élelmiszereket konzervekben tárolták, az ilyen fémdoboz volt és felnyitották bicskával.
Mutogatok neki menet közben. Jól elfelejtettem az előbbieket, amiről beszéltünk, hogy kellene valaki ragadozó génekkel. Közben eltűnt az alak előttünk, már biztosan beért az oázisba.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 66
Join date : 2017. Aug. 23.
Vas. Okt. 22, 2017 9:05 pm
Elmosolyodom, ahogy megerősít, hogy nem, nem hallottam félre, és nem, nem értettem félre, és valahogy ettől az egésztől megkönnyebbülök.
Mert ez számomra azt jelenti, hogy lehet esélyem.
Omar gyakorlatilag egy új élet esélyét csillantotta meg előttem, és most azt mondja, hogy nem vagyok eleve kudarcra ítélve a neolita származásom miatt.
Ezen nem csodálkozom – mondom egyszerűen.
Akár neolita valaki, akár ember, akár félvér, nyilván nem kedveli azt, aki a nyakára akar lépni. Ez egyértelmű.
Hallom Omar sóhaját, és megértem, ez az egész nem könnyű téma, nem épp szívderítő, de talán ezért jó rajta így az elején túlesni, aztán nem kell újra rágni, hacsak valami olyasmi nem történik.
Látom, hogy elfordul, a messzeségbe néz, követem a pillantását, és akkor veszem észre, a dűnék között valami zöld mozdul.
Pálmafák koronája, ahogy az enyhe szellő játszik a legyezőszerű levelekkel.
Sosem jártam még ezen a helyen, nem tudom, mekkora a vízfelület, fogalmam sincs lakják-e állandó jelleggel a helyet, de Omar arcát nézve arra gondolok, hogy biztos szép lehet.
Várom, hogy odaérjünk.
Ott a távolban a dűnék mögött… Mi a neve a helynek? – kérdezem kíváncsian, de egyben valahogy megbűvölten is. Fel nem tételeztem volna, hogy a Farra árnyékában a városhoz aránylag ennyire közel egy rejtettebb oázis bújik meg.
Az emberi elnyomásra aprót bólintok, olvastam történeteket, párat mesélnek is, arról is, hogyan lettünk mi, a mi fajunk.
- Való igaz. Bár valaki lehet megalomán elnyomási hajlam nélkül is. Jó esetben kimerül abban, hogy hatalmas házat akar építeni, vagy tízhelyiséges barlanglakást kivájni a sziklában. Ha mellé még egy kicsit mániákus is, akkor saját maga dolgozik rajta.
Próbálom átvenni a tréfás hangnemet, bár nem tudom mennyire sikerül. Talán. Talán mégis. Jobb lenne kicsit bogaras, de ártalmatlan alakokról beszélgetni, mint diktátorokról.
Bólintok, mert egyetértek Omarral. Vannak ilyenek, a neoliták között bőven, de szerintem az emberek között is akad. Most is.
Csodabogarak is vannak köztetek? – kérdezek rá. – Azt mondtad a Mahakam az otthonod. Gondolom, nem egyedül élsz arrafelé.
Sőt, tudom, hogy nem.
Nem akarom, hogy bárkit kiadjon az övéi közül, de jól esne hallani az ottaniakról, akár név nélkül is. Talán van valami történet, amit elmondhat.
De addig is agyalhatunk azon is, mi mindent találhatunk még a könyveken kívül.
Ugyanakkor a példám mintha érzékenyen érintené Omart.
Elképzelhető, hogy volt, nem? – kérdezek azért vissza. – Olvastam egy régi könyvet, abban az volt, hogy egy szereplő azért hordott szemüveget – mondom ki odafigyelve az új szót –, mert idős volt és a miatt nem látott jól, ha olvasni vagy hímezni akart.
A szemem sarkából Omart nézem, ahogy a homlokát ráncolja, ahogy töpreng, hogy mit feleljen, mennyit osszon meg velem.
Bízik bennem, valamennyire, de még nem teljesen. Nem hibáztatom érte, hiszen nem ismer még elég ideje.
Ugyanezt persze magamról is elmondhatom, de nekem nincs sok választásom, ő az egyetlen, akiben jelenleg bízhatok. Ez így alakult. Én tudom, de nem akarom ezzel Omart terhelni, bár az is lehet, hogy magától is kitalálta már.
Rendes kést, vagy borotvakést? – kíváncsiskodom.
Ugyanakkor gondolj bele, egy régimódi borotva, vagy egy fésű… abból az izéből… műanyagból, na – bököm ki.
Vajon mennyit érhet egy műanyag fésű? Elvben az az anyag megmaradhatott. Lehet, hogy megpucolva olyan lenne, mint új korában.
Zseblámpa, még ha nem is működik. Golyóstoll – a homlokomat ráncolom –, szerinted az működhet? Vagy csak szép, vagy érdekes? A csákány jó lehet. A kötelek… attól függ, miből voltak, ugye, étel ital, akkor voltak mondjuk evőeszközei, valami kulacs, kanál, kés, vagy bicska, vagy hasonlók, csupa hasznos tárgy, akár értékesek is, vagy éppen jobbak, mint a mostaniak.
Újra oldalra pillantok a társamra.
Szerintem egy ötszáz-hatszáz éves konzerv már nem ehető, de a doboz, az lehet, hogy használható. Tárolásra, vagy páragyűjtésre is. Mit gondolsz? Vagy eladhatjuk fém alapanyagként, ha nem kell semmire, esetleg valami gyűjtő megveszi, csak mert régi… Hát nem?
Az ötletek kezdenek felvidítani. Valami, amit tervezgethetek, valami, amin agyalhatok, mindig fel tud rázni. Célt látok, lehetőséget, és ez jót tesz.
Te például mit tennél, ha találnánk egy tucat régi konzervet? – teszem fel a következő kérdést, és igen, tényleg kíváncsi vagyok, milyen ötletei vannak, akár komolyak, akár agyamentek.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-
Ugrás: