Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Today at 12:02 pm
írta: Balar
Éjszakai csapás - Balar&Vashti
Vas. Nov. 19, 2017 5:33 am
írta: Balar
Vad kecske Ivó - Rayan & Kraisorn
Szer. Nov. 15, 2017 6:17 pm
írta: Rayan
Reggeli beszélgetés; Thylia - Aicha
Hétf. Nov. 13, 2017 8:49 pm
írta: Aicha Khaled
aglaie && talen-jei
Pént. Nov. 10, 2017 8:29 pm
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Kedd Nov. 07, 2017 8:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Balar
 
Aicha Khaled
 
Rayan
 
Dana Amarah
 
Vashti Shohreh
 
Thylia Shaphire Beshenal
 
Admin
 
Kraisorn Suriyasen
 
Bassam Al Zaghar
 
Shaneeka
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Reggeli beszélgetés; Thylia - Aicha

 :: Kelet Birodalma :: Királyi palota Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Pént. Okt. 13, 2017 11:31 am
Két nap telt el mióta a Palotába érkeztem, vagy talán már három is, de úgy érzem, kezdek megfulladni.
Az első óra még adott okot némi reménykedésre, de a reményeim elfakultak.
Persze tudom én, hogy vannak lányok, akik akár évekig is várnak itt a háremben, türelmesen, sorsukba beletörődve, aztán vagy kiválasztja őket valaki, vagy sem. Egy éjszakára, egy hétre, egy hónapra, vagy akár örökre is.
Azt is tudom, hogy van, akit utána a Palota házasít ki, nemesek megbecsült feleségei lesznek, és akár még jobban is járnak a férjeikkel és a házasságaikkal, mintha a családjaik rendezték volna el azokat.
Mi bajom van hát?
Miért érzem úgy, hogy repülnék, hogy elrepülnék?
Hiszen nincs rossz dolgom itt, nem bánt senki, nem is kellett egy férfit sem kiszolgálnom.
Igaz, a herceg sem akart újra beszélni velem.
Azt is pletykálják, hogy ki tudja hova és mennyi időre, de eltávozott a Palotából, és lehet, hogy mire visszatér, már máshogy gondolja a dolgokat, talán nem is ugyanaz a férfi lesz, aki pár napja olyan bámulattal nézte a szárnyaimat, mintha tényleg különlegesek lennének…
Pedig nincs bennem semmi igazán különleges, leszámítva talán a szárnyakat. De az van más háremhölgyeknek is. Talán a szárnyasokat gyűjtötték össze, mivel a királyi család férfi tagjainak is vannak szárnyaik.
A herceg azt mondta ez ritkaság. De lehet, hogy nem is saját maga miatt érdeklődött. Ő kedves volt, még tetszett is volna. De ki tudja mi volt a valódi oka? Célok, politika, rejtett okok, utalások.
Én nem igazodom ki ebben a világban.
A királynak már vannak hölgyei, piros szalagot viselnek, van szárnyuk.
Nem akarom őket kitúrni a helyükről.
Több oka van ennek is, több réteg… mint a hagyma héjai.
Kora reggel van, itt állok a hárem kertjében és kitárom a szárnyaimat, újra és újra, háromszor, tízszer, harmincszor.
Nem repülök fel, még nem. Nem kell tudniuk, hogy menne.
A herceg sejti, de hallgatni fog. Ebben az egyben valahogy bízom, ha másban nem is.
Vajon az a lány sejti? Akinek a fehér hattyúszárnyai vannak, a nevét nem tudom, vajon ő tudja?
Tegnap láttam, piros szalagja van.
Összezárom és a hátamra simítom a szárnyaimat.
Ötvenkettő.
Még párszor!
Nem állok le, csak száznál, akkor megfordulok, és befelé indulok a közös terembe, hátha találok valaki mást is, aki már ébren van.
Vissza az elejére Go down
avatar
Hozzászólások száma : 10
Join date : 2017. Oct. 02.
Vas. Okt. 15, 2017 3:16 pm
Hónapok teltek el. Azt hiszem, lassan egy éve is lesz már, hogy a hárembe kerültem. S bizony, már annak is van pár hete, hogy még ennél is mélyebbre húzott a zord valóság. Nem simán háremhölgy vagyok már, hanem egy azon kiváltságosok közül, akik a Király tulajdonai. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a felkaromon viselt majd négy ujjnyi széles piros karszalag. Ugyan olyan, mintha ékszert, felkarperecet hordanék éppen, hiszen a szalagra finom mívű foglalatokba apró ékköveket illesztettek. Talán, hogy ne legyen annyira drasztikus a megjelölés szerepe. Kötelezvény, melyet valami módon viselni kell, még sem izgat már túlságosan. Megszokom lassan, részesévé válik öltözékemnek. Csak kicsit kell odafigyelni, hogy ízléses is legyen.
Most például padlizsán lila selymet tekertem magam köré, melyet vállaimon apró csatok fognak össze, derekamra pedig halvány lila öv simul, megkötője majdnem térdeim vonaláig leér. Lábamon papucsot viselek, vékony pántok tartják a talpat. Nyakamban ékszer helyet, az öv színével azonos keskeny selyemsál pihen. Nem mintha hideg lenne. Hajamat ezúttal néhány csattal tűztem fel, csak egy-egy rakoncátlan tincs szabadul el néha, melybe könnyedén kaphat bele a lágy szellő, mely beszökik a palotakertbe.
Vágyakozom kifelé. Régen, mielőtt még a hárembe kerültem volna, sokat járhattam szabadon a városban. Igaz, kísérő nélkül azt sem hagyhattam el, de még is csak szabad voltam. Most szó szerint falak vesznek körül, bezárják a világomat. Hiába lehet nagyobbacska sétákat tenni ebben a belső kertben, ez még is csak egy kert, melynek határát nem léphetem át. Úgy érezhetem magam, mint holmi ketrecbe zárt oroszlán. Körbe, csak körbe, mindig ugyanazt az utat megtéve.
A legnagyobb luxus, amivel itt bent találkozhatunk, az nem szimplán a víz. A víznek olyan pazarló használata, mely már-már felháborító lenne. Bár, ritkán folyik el belőle. De a kert közepén szökőkút magasodik, melyben folyamatosan kering a víz. Most a legalsó medence szélére ülök le, a hűs folyadékba mártom bal kezem, tenyeremmel kanalazok, hogy arcomra löttyintsek kicsit belőle. Fák ágai adnak árnyékot éppen, nem tűzi fejemet a nap, még is érzem melegét. Frissítőt kéne hozatnom. Körül pillantok. Távolabb megpillantok egy szolgálót, magamhoz intem. Megkérem, hozzon valami frissítőt ki a kertbe.
Míg ennek megérkezésére várok, továbbra is a medence peremén ülök, ujjaim hegyével kavarom a vizet, játszom vele, a fényeket csodálom, ahogy felcsillannak s eltűnnek. Köröket formálok, kicsiny örvényeket kavarok, s visszagondolok a két éjszakával korábbi estére. Az éjjelre, melyet újfent a Király hálótermében töltöttem.
Fájón villan belém a vágyakozás. Nem, nem a Király után. Valaki után, aki talán már el is felejtett, akinél ott hagytam a szívemet, s aki talán soha többé nem láthatok. Megpróbálom elhessenteni a kínzó gondolatot. Minek is gyötörtetem magam vele? De hát mit tehetnék a gondolatok ellen? Azok jönnek, felbukkannak, belemarnak a lélekbe. Sírhatnék. Felsóhajtok, majd újra merítek a vízből, hogy arcomra hintsem. A víz jótékonyan rejti el, mossa le a kibuggyanni kész könnyeket.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Hétf. Okt. 16, 2017 10:45 am
Befelé indulok, mikor meglátom. Ott ül az egyik medence szélén, micsoda pazarlás, gondolom, medence, és ő mást sem csinál, csak az ujjával mintákat rajzol a vízbe. Én szeretem a vizet, annak ellenére, hogy a szárnyaimat nem éppen egyszerű megszárítani, de már megtanultam, hogyan kell és rendben is tudom tartani őket.
A másik szárnyas lén jut eszembe, akivel pár napja találkoztam.
A Napherceg.
Nem tudom, hol van, és azt hiszem, senki más sem tudja. Azt sem tudom, visszajön-e még, és mikor, ahogy azt sem, keres-e majd. Lehet, hogy nem. Lehet, hogy az a beszélgetés csak szeszél volt és ő soha többé felém se néz.
De nem tudhatom azt sem merre jár, azt sem visszatér-e és ha igen milyen állapotban, és most nem testi sérülésekre gondolok.
Ugyanakkor furcsa módon nélküle kicsit elveszett vagyok itt, magányos, bezárva egy helyre, ahol nem én dönthetek magamról. Nem mintha valaha is lett volna igazi lehetőségem. Sose volt. Vagy csak nem láttam?
Rabah azt kérdezgette, mennyire tudok repülni és megnézte a szárnyaimat.
Az óta senki más nem vizsgálta meg őket, senki nem hívott, és szerencsére egy férfi sem rendelt magához. Nem ismerem őket, nem akarok hozzájuk menni.
Nem tudom, a többi lány hogy van ezzel, nem is nagyon látom őket, mintha a hárem valami furcsán csendes hely lenne. Vagy csak történt valami, amiről én nem tudok, de ők igen, és emiatt olyan távoli mindenki.
A lány a medence szélén fehér szárnyakat visel, jó nagyokat, hattyúszárnyakat. Kíváncsi vagyok, vajon ő is tud-e repülni.
Félig háttal van nekem, vizet mert a tenyerébe, és belehajol, az arcára folyatja, és bár nem látom, de valahogy érzem, hogy sír.
A karján ékköves piros szalag. Hihetném dísznek is, egyszerű ékszernek, de újabban a szalagokra nem tudok úgy tekinteni, mint régen. A hajamba sem kötök már szalagot, csak egy bőrzsineget, az is ugyanúgy egyben tudja tartani a tincseimet.
A hattyúlány a király hölgye, ez egyértelmű. Bassam kiválasztottja. Mi baja hát?
Persze tudom, ezer baja lehet, és valószínűleg én sem lennék odáig, ha a helyében lennék. Bár nem igazán tudom, miért. Bassam jóképű. Talán a Naphercegnél is csinosabb.
De tudom én is, ez nem minden. A lányt nézem.
De még mennyire nem minden!
Lassan megyek közelebb hozzá.
- Szép reggelt! - köszönök rá, megállok két lépésnyire, hiszen ő a rangidős, szalagja van, piros szalagja. meg valami megnevezhetetlen megfoghatatlan nagy bánata.
- Leülhetek melléd? Van kedved beszélgetni?
Ha elküld, elmegyek. Nem akarok erőszakos leni, tolakodó sem. Szívesen meghallgatnám, szívesen megismerném, de kényszeríteni nem fogom, ha inkább egyedül maradna. Így várok türelmesen a válaszára.
Vissza az elejére Go down
avatar
Hozzászólások száma : 10
Join date : 2017. Oct. 02.
Szer. Okt. 25, 2017 1:14 pm
Forrónak érzem arcomat, mintha lázas lennék. Szemeim is égnek a visszafogott könnyektől, és nem akar hűsíteni rajta a víz sem, melyet csak az imént locsoltam arcomra. Néhány cseppje ruhám elején landol, de nem bánom. Foltot nem hagy, ugyanakkor legalább hűsít kicsit. Ölembe ejtem kezeimet. A hátam mögött felhangzó szavakra összerezzenek kissé, vállam felett fordulok hátra, hogy végig mérjem az érkezőt. Láttam már persze, emlékszem arcára, sas szárnyai valamivel kisebbek, mint az enyéim. Elmosolyodom.
-Szép reggelt neked.
Sóhajtok fel, kifordulok, helyet mutatok magam mellett a szökőkút peremén.
-Szívesen beszélgetek persze. -Újabb sóhaj, tekintetem egy pillanatra elsiklik a fölénk hajló fák lombjaira.- Már most milyen hőség van. Még a víz sem ad enyhülést szinte.
Ráfogom a melegre, hogy fél tenyérnyi vízzel újra meghintsem arcom, majd egy másikkal tarkómat is. Közben a szolgáló is visszatér másod magával. Egyikük egy kisebb asztalkát hoz, másikuk kancsóban friss gyümölcslét, poharakat, gyümölcsöket tálcán. Nézem, ahogy elénk pakolják, töltenek, majd meghajlás után távoznak is.
-Thylia vagyok.
Mutatkozom be halkan, elvégre ennyire még nem ismerjük egymást. Én sem tudom az ő nevét, de biztosra veszem, gesztusomra válaszolva elmondja ő is.
-Ugye nem rég óta vagy a háremben?
Kérdezem, bár biztos vagyok a válaszában. Csupán pár napja lehet itt, mert nem emlékszem arcára korábbról. Annyira azért meg nem vagyunk sokan.
-Miért kerültél ide?
Kérdésem persze, már azután hangzik fel, hogy elárulja nekem a nevét. A miértre ezernyi válasz lehetséges, ezernyi variáns. Lehet olyan ok, mint nekem. Vagy épp szülei, családtagjai elvesztése, bármi, amivel erkölcsét a jelen férfiuralmi társadalom megóvni kívánja. Mindegyikünknek más a története, más titkokat hordozunk, más vágyak hajtanak előre. Van olyan lány, aki szinte élvezi ezt a semmittevő életet, és nem is vágyik másra. Elhiszi, hogy épp a megfelelő ez így neki. Megteszi, amit kérnek tőle, cserébe jól tartják. Nem követelőzik, nem reklamál. Alázatos és szolgalelkű.
Szinte magamról is mondhatnám ezt épp, mert kívülről belőlem csak ennyi látszik. A lelkem azonban szenved, napról-napra nehezebben tűrve az igát, melyet nyakába akasztottak. Csak halovány enyhet ád a tény, hogy a Király kiválasztottja lettem. A lelkem kalitba zárt madárként vergődik, elmém beszűkül az itt elérhető elfoglaltságokra. Hát persze, hogy változatosságot jelent az új arc, a beszélgetés. Hogyan is utasítanám el?
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Csüt. Okt. 26, 2017 5:18 pm
A hattyúlány viszonozza a köszönésemet, bár nem tévesztettem el, ahogy az előbb összerezzent a szavaimra, most próbál mosolyogni. Bátor. Azt hiszem az, hogy próbál teljesen összeszedetten viselkedni.
Mert a sóhaj és a kipirosodott szempár azért árulkodik.
Leülök mellé, a szárnyaimat kicsit oldalra tartom, ahogy ő is, hogy ne legyen útban. Ez könnyedén megy, nem fáradok el miatta, főleg, mivel az elmúlt napokban, ha nem is repültem, a szárnyaimat azért rendszeresen tornáztattam.
A válaszára kedvesen elmosolyodom, az újabb sóhajra a szemem sarkából pillantok rá.
- Igen, pedig még csak épp kezdődik a délelőtt - jegyzem meg én is.
Az időjárás veszélytelen téma, és jó indítás lehet, aztán majd kiderül, merre kanyarodik a beszélgetésünk.
Csak ülök a hattyúszárnyú lány mellett csendesen, figyelem, ahogy újra megmossa az arcát, majd a tarkóját is benedvesíti.
Közben két szolgáló érkezik, kis asztalkát hoznak, gyümölcsöket és italokat is. A gepárdom érzi a gyümölcsös aromát, narancslé lehet, és talán ananász leve is.
Micsoda luxus!
A családomnak ugyan neve van, de gazdagok nem vagyunk, nem igazán vagyok a fényűzéshez szokva, amit itt tapasztalok. Valahol persze elkápráztat, de mégsem érzem azt, hogy e nélkül nem tudnék létezni.
- Thylia - ismételem meg a nevét, majd aprót biccentek.- Engem Aichának hívnak.
Nem mondok családnevet, hiszen ő sem tette. Talán itt ez a szokás, vagy talán egyszerűen nincs jelentősége.
A következő kérdés már kicsit személyesebb és konkrétabb, de lényegében egyszerűen csak arról szól, amit bizonyára tud már.
- Csak pár napja érkeztem. Még nem igazán ismerem a... - habozok - a többieket és a Palotát sem.
De az újabb kérdés már fogósabb.
A neve nekem nem mond semmit, a piros szalag se túl sokat. Pár nap alatt annyit sikerült kiokoskodnom, hogy valamiféle rangjelzés lehet.
Innentől kezdve nem tudom, mi lenne a jó válasz, vagy a jó taktika. Aztán rájövök, hogy annyira nem is érdekel.
Eddig egy valaki beszélt velem, nagyjából fél órát, az a Napherceg volt. Kedvesnek tűnt, és igen, tetszettek neki a szárnyaim. De az óta nem láttam, és már tegnapelőtt is hallottam, ahogy azt suttogták, hogy eltűnt a Palotából.
Új vagyok, de süket nem, ostoba sem.
Most mégis úgy döntök, a legjobb út az egyenes.
- Nem tudom. Az anyám szólt az indulásom előtti estén, hogy csomagoljak, mert másnap eljönnek értem és a Palota háremébe kerülök. Ő örült, az apám büszkén mosolygott. Nem akartam nekik csalódást okozni, és időm se lett volna semmire. Azt mondták, ne féljek, mert minden rendben lesz és ők bíznak bennem, és abban, hogy tudom majd, mi a jó döntés.
Thyliára nézek.
- Nekivágtam, mert az apám szerint ez dicsőség a családnak és nekem is.
Egyre inkább úgy érzem viszont, hogy kezd eljönni az ideje annak, hogy én magam tudja, hogy rájöjjek, mi a jó döntés.
Eddig egyet hoztam meg. Illetve kettőt. Elutasítottam a kötelező öltözetet és a saját ruháimban vagyok, szerencsére itt hivatkozhattam a szárnyaimra.
És nem vettem részt a csábításról szóló tanórákon. Nem hivatkoztam semmire, egyszerűen ellógtam őket.
Thyliára pillantok.
- És te hogyan és miért kerültél ide? - teszem fel ugyanezt a kérdést neki. De megtoldom egy újabbal: - És mit jelentenek a szalagok, például a te piros szalagod?  
Vissza az elejére Go down
avatar
Hozzászólások száma : 10
Join date : 2017. Oct. 02.
Vas. Okt. 29, 2017 11:19 am
Nem gondolom azt, hogy majd az időjárásról fogunk unalomba fúlóan diskurálni egész délelőtt. Biztos vagyok benne, hogy ez csak bevezetés, talán némileg néhány titok feltárulásához. Elválik. Azért kissé bizalmatlan vagyok. Mi van, ha Bassam parancsára történik mindez. Kutatón, lopva pillantok a lányra, ki leereszkedik mellém a szökőkút kávájára.
-Örülök Aicha.
Ismétlem el a nevét, apró mosollyal megfűszerezve pillantásomat. Végig mérem. Csinos. Arca bájos, alakja tökéletes, és a szárnyai is szépek. Ügyesen eltartja, ahogy teszem azt én is. Két okból is. Némileg árnyékot vet, ezzel is hűsítve körülöttem a levegőt, és amellett, hogy nem lesz vizes, még egyféle erősítésnek is betudható. Ja igen, ez már mondhatni hármas indok. Részletkérdés végül is.
A szolgálók távoznak, és míg ő mesélni kezd magáról, addig én gyümölcslét töltök magamnak, majd várakozóan pillantok rá, hogy ő is kér-e. Ha igen, neki is töltök. Aztán iszom is pár kortyot. Jól esik. Más talán mindezt szokatlan és túlzó luxusnak tartaná, de én hozzászoktam. Családom elég rangos helyet tölt be a Főváros életében, és bizony otthon is, ha nem is ilyen mértékű, de kellően kimagasló körülmények között éltem.
Mintha évezredekkel ezelőtt lett volna. Egyre nehezebben viselem a bezártságot, egyre jobban lehangol, szinte már fizikai fájdalmat okoz. De erről most nem akarok merengeni. Inkább figyelmesen hallgatom szavait.
-Egy leánynak akár szerencsét is hozhat a hárembe tartozni. Nem mindegy ki rendezi el a sorsodat. Előre eltervezett házasságba lépni azért nem mindegy kinek az oldalán történik meg. A Palota mindig a legjobbat választja a Hölgyeknek. Már akinek megengedik ezt. Mert sokan épp emiatt kerülnek be a Hárembe, hogy megfelelő házasságot kössenek.
Egészítem ki a szavait, bár mindezeket vélhetően ő maga is tudja. Vannak persze, olyan háremhölgyek is, akik a csábítás tükrében élik le életüket, hol ezt, hol azt a férfiút szolgálva ki, s talán nem is akarnának tisztes életet élni, egyetlen férfihez tartozni. De erről most nem mondok többet. Természetes, hogy visszakérdez, hogy őt is érdekli az én sorsom. Felsóhajtok.
-Hasonló módon, ahogy te is. A szüleim úgy vélték, hogy jobb helyem lesz a háremben, hogy könnyebben találnak itt bent nekem megfelelő férjet. Hiszen, kitüntetés itt élni. Nemeshölgyként sok kérővel számolhatnék, és a genetikai adottságaim is vonzóvá tennének.
Feltételes módban mondom mindezt, hiszen ez egy lehetséges alternatív jövő képe. Amely már soha nem fog bekövetkezni valószínűleg. Az igazi okot pedig nem mondom el. Egyelőre. Még nem tudom, bízhatok-e benne valóban? Bárki is lehet, nem tudom.
-Ahogy bekerültem, pár napra rá érkezett haza Őfelsége, és kiválasztott. Szinte azonnal. Ezt jelenti a piros szalagom. A Királynak három hölgye lehet, ők mindig piros szalagot viselnek. A szürke szalagos hölgyek a hercegé, míg a napsárga szalagot viselők a Napherceghez tartoznak. A mesterek számára kiválasztott hölgyek királykék szalagot viselnek.
Összefűzöm a saját szalagomat az általános felvilágosítással. Tekintetem felkaromra téved, melyen most is ott virít a piros anyag, rajta az ékkövekkel, elmosolyodom kicsit keserűen, de aztán próbálom elhessenteni a fájó érzést. Felpillantok.
-Őfelsége… kiváló férfiú. –Őt akarom meggyőzni, hogy örülök ennek, vagy magamat?- Büszke… vagyok, hogy kiválasztott.
Tényleg így gondolom? Tényleg büszke vagyok? Vagy egyszerűen csak megnyugvással tölt el, hogy egyetlen férfi óhajait kell csak kielégítenem? Szerethetném is… Talán jó lenne szeretni őt.
Belekortyolok a frissítőmbe, csak hogy eltereljem kissé a helyzetről a gondolatokat.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Vas. Okt. 29, 2017 4:38 pm
A másik lány, Thylia, engem néz, lopva, de kutatón. Mintha fel akarna mérni, rájönni, miért vagyok itt, ki vagyok, mit akarhatok.
Azt mondja, örvend. És még az is lehet, hogy igaz, hogy tényleg nem azért jött, hogy kilesse, ahogy a szárnyaimat tornáztatom.
Igen, a könnyei valódinak tűntek, hiába mosogatta az arcát, leplezni próbálva a valót. Bár honnan tudhatnám én, hogy az itteni nők mennyire jók, ha színészkedésről van szó? Mégis kockáztatok. Arra teszem a képzeletbeli voksomat, hogy Thylia nem játssza meg magát.
Szép lány, szabályos vonások, az enyémnél valamivel világosabb barna haj, hófehér szárnyak.
A szárnyait ugyanúgy tartja oldalra, mint én, és magamban megkockáztatom, hogy repülni is tud.
Azt viszont nem tudom, mikor repülhetett utoljára.
Én otthon, az indulás előtti napon.
A várakozó pillantására aprót bólintok. Ugyanabból a kancsóból kérek, amiből magának is öntött.
Aprócska óvatosság.
Köszönöm, Thylia.
Elgondolkodva hallgatom, és közben azt kérdezem magamtól, hogy ő valóban elhiszi-e ezt.
Eszembe jut a fivérem és a nővérem. Pontosan tudom, hogy mennyire ritka, de ők mindketten szerelemből köthettek házasságot. Nem hiszem, hogy az apám csak ezért ide küldött volna.
És akkor azokat a lányokat nem hívatja soha senki? – kérdezek rá.
Ezt elég nehezen tudom elképzelni.
Valahogy nem hiszem, hogy a Palota jótékonysági intézményként, vagy házasságközvetítőként működne.
Lassan bólintok.
És valami távoli helyen éltél?
Mert egyébként miért örültek volna annyira, hiszen ahogy mondta, sok kérője akadt volna és a genetikája is jó. Sőt, nagyon jó.
Aztán csak nézem kíváncsian és hallgatom, ahogy a kiválasztásáról beszél. Maga a király választotta ki.
Értem. Tehát a piros szalagod azt jelenti, Bassam király hölgye vagy. Akkor más nem hívathat, ugye? Az jó, nem?
Az ellógott órának a témáját alapul véve már eleve jó, ha valakin van valamilyen szalag. Jelent némi védettséget. Talán.
Persze az sem mindegy, ki teszi rá.
A szavaira bólintok. Én nem találkoztam a királlyal, csak annyit tudok, nem öreg.
A szalagot ő maga tette rád? Vagy elküldte? Lehet úgy is, hogy elküldi valaki?
A saját érkezésem jut eszembe, a beszélgetésem a Napherceggel, ami olyasmit sejtetett, hogy újra találkozunk majd. De ő nincs sehol. Akkor először nem adott szalagot, így nem véd semmi. És nem is küldött. Vagy ha mégis, azt nem adták át.
És mi van, ha nem is maga miatt érdeklődött?
Annyit már tudok, hogy a királynak, és a királyi hercegnek is vannak szárnyai.
Önkéntelenül is összébb préselem az ajkaimat.
A királynak már hölgyei is vannak, Thylia, és a másik lány, a szőke. És ott van a szürke szalagos lány is. Ha a Napherceg más nevében vizsgálódott… akarnék én a sokadik lenni?
De ha a maga nevében, akkor mire várt?
Halkan sóhajtok.
Kiváló – ismétlem Thylia szavait.
Vajon van olyan is, hogy visszavesznek egy szalagot? Nem akarom ezt kérdezni, nem akarom, hogy Thylia azt gondolja, a helyére pályáznék. Ugyanakkor a kérdés nagyon érdekel. De még várok. Az is lehet, hogy esetleg magától is elmondja. Inkább azt kérdezem:
Boldog is vagy?
Vissza az elejére Go down
avatar
Hozzászólások száma : 10
Join date : 2017. Oct. 02.
Csüt. Nov. 02, 2017 1:50 pm
Töltök hát neki is a gyümölcsléből, melyből magam is iszok. Ha olyan megfontolásból választotta ezt, hogy netán mérget cseppentettem volna bele, hát hibás a képzet. Soha nem tennék ilyet. Itt a palotában amúgy sem élne senki ilyesmivel. Legalább is így vélem. Bár volt már rá példa, de az igen régen történt, talán mi még akkor meg sem születtünk.
Kérdésére elmosolyodok, és kicsit megcsóválom a fejemet.
-Nem. Őket más nem hívhatja. Van ebben jó is.
Sóhajtok, és itt bár nem mondom ki, de önmagamra gondolok. Akármennyire nem szeretem azt, hogy itt kell lennem, még is csak van abban valami jó, hogy a Király hölgye vagyok. Végül is egyféle házasság ez is. Hiszen egyetlen férfihez tartozom hűséggel, életemmel, vágyaimmal. Legalább is, mindenki ezt híheti körülöttem, és én hagyom is, hogy ezt higgyék.
Aztán rájövök, hogy nem teljesen a szalaggal megjelöltekre gondolhatott, hanem arra, hogy csak azért vannak itt lányok, hogy a palota házasítsa ki őket.
-Illetve, van, akit elhívhatnak. De a háremből feleséget választani, nem csak a választottnak kitüntetés, de a választójának is. Tudom, kissé bonyolult rendszer ez.
Sóhajtok fel végül. Valóban kissé zavaros, kusza. Aki nem születik bele, nem feltétlenül látja át. Ám ezen nem érek rá merengeni, hiszen már is jön a következő kérdés, melyre halkan felkuncogok.
-Óh, nem! Itt éltem a városban. A szüleim háza nincs is olyan nagyon messze a palotától. Neolita nemesek közé tartozunk. Talán már hallottál a Beshenal családról?
Kereskedelmi érdekeltségek, régiség-kutatás, és még sok más. Olyan szerteágazó érdekeltségekkel, melyekről én számot nem is tudok adni. Igaz, azelőtt soha nem is érdekelt.
-És igen, más nem hívathat, csak Őfelsége.
Felsóhajtok, és tekintetem elfut a feje mellett, a háta mögé. Arra pontra, ahol Bassam Király magánlakosztálya található a palotán belül, az erkélyre, melyről épp erre a kertre is rálátni. Az újabb kérdésre visszafordul felé a pillantásom.
-Igen. Ő maga nyújtotta át az első éjjelen. Gondolom vannak olyan lányok, akiknek elküldik a szalagot. Nem tudom másnál miként zajlik ez.
Valóban nem tudom, és igazából eddig nem is gondoltam erre. Annyira nem izgat a dolog. Talán mert nem vagyok túlzottan kíváncsi természet. Nem, ez így végül is nem igaz. Kíváncsi vagyok magam is, de mással voltam elfoglalva. Próbálom a lelkemet gyógyítani, a lelkemet és a szívemet, melyet kint hagytam a palotán kívül.
Újabb kérdése épp ezért váratlanul is ér. Már éppen elkalandozott a tekintetem, néztem a kertben burjánzó növényeket, a megcsillanó vizet. A gondolataim is újra csak egy valaki felé futnának el. Ebbe az elmélázásba vág bele a kérdés, mint egy késpenge.
-Boldog?
Felkapom a fejem, tekintetem az arcára siklik. Elmerengek a szón. Boldogság. Mennyi összetevője is van annak, hogy valaki magát boldognak érezze. Boldog. Nem. És talán már soha nem is leszek az. De hogyan is mondhatnám ezt el neki?
-Hát persze.
Sóhajtom, de szavaimmal éles ellentétben van arcom és tekintetem, melyet elfordítok. Úgy is sejtheti, hazugság, amit mondok, de azért nem kell, hogy belebámuljon a szemembe. Elég az érzés.
-Miért is ne lennék boldog?
Felsóhajtok, és felpillantok a fölénk boruló lombokra.
-Hiszen mindenem megvan. Nem szenvedek semmiben sem hiányt, és Őfelsége is figyelmes velem. ~És nem hív többször magához, mint amennyi már elviselhetetlen lenne.~
Bár a gondolat sem egészen őszinte, hiszen minden érintése emlékeztet arra, hogy csupán rabszolga vagyok, éljek is bár akármekkora fényűzésben.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Pént. Nov. 03, 2017 11:51 am
Thylia tölt nekem is, majd kortyol. Utána én is, és kicsit megnyugszom. Bár szerencsére ő azon lányok közé tartozik, akik kedvesebbek. Ennek megfelelően kicsit inkább talán visszahúzódó.
Igazság szerint én is az vagyok, legalábbis itt, a háremben.
Otthon nem ilyen voltam, de itt nem érzem, hogy önmagam lehetnék. Volt egy pillanat, egy fél óra, de az elmúlt.
És nem vagyok bolond, hogy vaktában reménykedjek.
Nyilván van. Csak jobb, ha egyé valaki és nem mindenkié.
Persze az is kérdés, milyen az az egy. Ilyen szempontból talán Thyliának nem olyan rossz. A fiatal király jóképű.
Bár tudom, a külső nem minden.
Aztán eszembe jut, hogy más lányt is láttam piros szalaggal. Talán ezért mindig olyan szomorú Thylia? Fogalmam sincs.
Fura rendszer – mondom halkan. – De értem, a lányok igen magas rangú férjet kapnak, a férfi meg jó genetikájú nőt, és nem kéri rajta számon, szűz-e még. Meg semmit.
El tudom képzelni, hogy van, akinek megéri. Egy lánynak, aki kikerül abból a körforgásból, hogy minden éjjel más férfinak szolgáljon… egy férfinak, akinek a születése jogán sose lett volna esélye nemesi származású feleséget kapnia, de tett valamit, kiválóvá vált és így a háremből nősülhet… Talán ők ketten még jobban is járnak végül, mint sokan mások.
Nem ítélhetek előre.
Talán nekem is ez lenne a sorsom. Csak én nem akarok előtte minden éjjel más ágyban szolgálni.
Bólintok.
A név ismerős. Talán kereskedik is a családod, ugye?
Mintha rémlene, hogy vettek tőlünk fűszert. De ezt most nem hozom fel, talán majd később. Lényegesebb az, hogy a háremről tudjak meg pár dolgot, és talán Thyliáról magáról.
Szerencsés vagy – mondom neki, mert lényegében tényleg kitüntetés, ha valakit a király kedvel.
Észreveszem, hogy nem engem néz, valamit mögöttem a vállam felett. Arra fordulok, egy erkélyt látok ott.
Újra Thyliára nézek, ezúttal kérdő pillantással.
Tehát így történt, de lehet máshogy is.
Amit felel, az megerősíti a sejtésemet. A napherceg vagy nem gondolta komolyan, vagy nem volt alkalma… Ha az első, akkor nem érdemes gondolnom se rá többé, ha a második, akkor… Nos akkor remélem, megállja a helyét. Talán csak egy-két nap, annyi, ha nem kerül elő, akkor nincs mire várni. Remélem persze, hogy nem lesz semmi baja, hiszen kedves volt hozzám… De mi van, ha csak más megbízásából tette? Az is lehet.
Nem! Ezen nem töprenghetek tovább, és nem élhetek a mi lenne ha, meg a mi lett volna, vagy mi lehetne, a feltételes mód bűvöletében.
A kérdésemre felkapja a fejét, és visszakérdez. Nem jó jel.
Tudom, hogy hazudik, annyira egyértelmű és nyilvánvaló. Az ő érdekében remélem viszont, hogy más nem tudja. Nem tudom, mit tennének, ha kiderülne, hogy nem az. Igaz, azt se tudom, érdekelne-e ez egyáltalán valakit, amíg Thylia engedelmes.
Én nem vagyok az. Ezért nem kaphatok könyveket, és nem olvashatok. Ez a tegnapi büntetésem. Valahogy kibírom. Legalább nem vertek meg, de gondolom egy háremhölgy zúzódásokkal nem éppen kívánatos.
Az jó, ha figyelmes veled. Van olyan, hogy valamelyik férfi nem az? Hallottál olyanról?
Tudnom kell, nagyon is fontos kérdés ez, ha valakinek nincs szalagja.
Vissza az elejére Go down
avatar
Hozzászólások száma : 10
Join date : 2017. Oct. 02.
Vas. Nov. 05, 2017 5:46 pm
Néhány másodpercig fogva tartja még tekintetemet az erkély, melyen annyiszor álltam már vágyakozva. Vágyakozva a szabad életem után, a szerelmem után, a repülés után. Minden után, mely a boldogságomat jelentette még néhány hónappal ezelőtt is. Felsóhajtok. Talán örökre le kéne mondanom arról, hogy újra megízleljem annak az életnek édességét, csodás zamatát, mely eltölti a szívet és a lelket. Elképzelni nem tudom, hogy valaha is újra kijussak, és szabadon szárnyalhassak.
Megmozdítom a szárnyaimat, szinte magam sem veszem észre, ahogy a szimpla kis eltartásból néhány pillanat alatt, szélesre tárt, repülésre kész állapotba jutnak. Erős árnyékot borítanak fölénk. Eszmélek, ahogy az árnyék arcomra vetül, sóhajtok és lassan engedem vissza őket.
-Így van. Nem kérnek rajta számon semmit.
Helyeselek rá halkan a szavaira, kicsit még fejemmel is biccentek, miközben a poharat az asztalkára visszateszem, és egy reggeli süteményt csippentek ujjaim közé. Halk kordulása gyomromnak jelzi, hogy valóban enni kell. El is felejtettem eddig. Elmosolyodom, és beleharapok az ételbe, lassan majszolom.
-Így van. Kereskednek. Is.
Teszem hozzá két falat között, némi biccentéssel egybefűzve, miközben elmerengek azon, hogy valóban szerencsés vagyok-e? Nézzük csak. Őfelsége kiválasztott, és ez jó olyan szempontból, hogy nem vagyok mások kényének-kedvének kitéve. Azonban az is biztos, hogy elég kevés az esélyem arra, hogy valaha is kikerüljek a háremből, vagy akár megfelelő időn belül Őfelsége kegyeiből. Rám biztosan nem vár pár hónapon belül kielégítő házasság. Nem mintha ennek nem örülnék. Hiszen attól még a szívem épp annyira szenvedne, mint most. Az is tény, hogy egy gyermek lehetőségére sincs bizonyosan esélyem, ha csak a királynő nem súg megfelelő ajánlásokat Bassam fülébe. Csapda ez, akárhogyan is nézem. Aranykalitka egy törött szárnyú madárnak.
Gondolataimat megint csak Aicha hangja szakítja félbe, rápillantok. Közben végzek a két falatnyi süteménnyel, s mielőtt újat vennék, kissé elgondolkodom a válaszon, csak utána felelek.
-Nem hallottam még róla, hogy bárki is bántalmazott volna egy lányt. Azt hiszem, azt a nemest kizárnák a háremlátogatás lehetőségéből. Úgy vélem, ezt egyetlen nemesi család férfi tagja sem engedheti meg magának. Őfelsége meg szerintem nem tűrné, nagy büntetésben lenne része. Gondolom. Így érzem.
Persze, biztos nem vagyok a dologban, de ezt most nem teszem hozzá. Az a nemesi család, melyet elzárnak ettől a lehetőségtől, attól is elesik, hogy esetleg egy kimagasló genetikával rendelkező, szintén nemesi családból származó lányt vehessen feleségül. Mondjuk itt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azért nem mindenki innen nősül. Van, ahol már előre elrendezték a házasságot a gyermekek között a szülők. Hallottam olyat is, bár ebben nem tudom mennyi az igazság, de az oázisból érkezett kereskedők mesélték, hogy az ilyen gyermekkorban elrendezett, és bizony, megkötött házasságokat ugye, a kor miatt elhálni nem tudják időben, így, hogy a leány tisztasága megmaradjon, a férj szülei házába kerül, a férj szülei nevelik, vigyáznak rá, míg a megfelelő kort el nem éri. Hát egy biztos, én ezt sem szerettem volna. A legjobb, ha szerelemből születhet házasság, de ez a lehetőség sajnos nem mindenkinek adatik meg.

Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Hétf. Nov. 06, 2017 1:10 pm
Thylia még mindig azt a bizonyos erkélyt nézi, én meg őt. Aztán egyszerre csak széttárja a szárnyait. Teljesen. Nem csak kicsit eltartja őket, de kitárja, úgy, hogy a fehér tollak mindkettőnkre árnyékot vetnek.
Mintha bármelyik pillanatban felrepülhetne.    
Képes lenne rá. Ezt meg se kell kérdeznem, látom a mozdulatából, ott van a tekintetében.
Miért nem megy?
Nem kérdezhetem meg tőle, ez világos. Ha meg is tenném, biztos, hogy nem kapnék választ.
Vagy ki tudja? Talán mégis, de nem érezném magam jobban tőle.   
Thylia leengedi a szárnyait, a pillanat elmúlt, az őrök hihetik, hogy csak a napsütés ellen védekezett.
A válasza rövid és velős. meg kellene, hogy nyugtasson, de nem érzek megkönnyebbülést. Nekem annyi jön le ebből, hogy aki nem kap szalagot, az mindenki prédája, még csak azért sem fogják kímélni, hogy később esetleg egy arra érdemes alattvalónak adják jutalomképpen.
Thylia vesz a süteményből, és követem a példáját.
A hárem eddigi egyetlen előnye számomra, hogy valóban finomak a sütemények. De ez szánalmasan kevés, ha a hátrányait nézem.
Az újabb válaszára udvariasan biccentek, így már nagyjából tudom hova tenni, bár azért szívesen rákérdeznék apától is. De ő otthon van.
- Finom a sütemény - mondom inkább egyszerűen, és veszek egy fügéset.
A füge az otthonomat is felidézi, a fánkat az udvaron, a kút mellett. Lassan eszem, mert az íze valóban hasonlít a mi fügénkére.
Haza akarok menni!
Nézem a velem szemben ülő lányt, és próbálom elképzelni, milyen lehet a király hölgyének lenni.
Kiválasztottnak. Kivételesnek. Kivételezettnek. De nem egyedülinek.
Ha valaki mást szeretnék, akkor beleszakadna a szívem. Ha a királyt, valószínűleg akkor is.
Csapda az a piros szalag, amiből nincs menekülés.
Eszembe jut, a lehetőség, a mi lenne ha... Ha most egy napsárga szalagom lenne. Más lányon nem láttam olyat. Az más lenne?
Számítana? Elérte volna a herceg, hogy akarjam azt a szalagot? És én elértem volna azt, hogy meg se forduljon a fejében, hogy másnak is adjon?
Halkan sóhajtok. Lehet töprengeni hiábavalóságokon. A végeredmény egy.
Már csak egyetlen dolgot kell tudnom ezzel kapcsolatban.
- Aki ad egy szalagot, az később vissza is veheti? Az megengedett?
Thylia közbe felel egy másik kérdésemre.
Elmosolyodom.
- Jó tudni, hogy ez így van, hogy azért van némi védelmünk.
Bár ott motoz bennem a kétség is.
Igaz, az is lehet, hogy a csábítástani órákon részletesen elmondják, hogy mit és hogyan lehet, és mennyit követelhet az, aki kiválaszt valakit, és mi az, amit már nem muszáj megengedni. Nem tudom. Mivel nem akarok ott ülni, és hallgatni, ahogy... ahogy sima tornagyakorlattá fokozzák le azt, ami pedig gyönyörű is lehetne.
Thyliára pillantok.
- A nővérem azt mondta, hogy gyönyörű és csodálatos - csúszik ki a számon, de utána sem kapom félre a tekintetem. Szerintem ő is tudja, mire gondolok, hiszen nem a vízfestményekről beszélgetünk.
- Ez igaz?
Vissza az elejére Go down
avatar
Hozzászólások száma : 10
Join date : 2017. Oct. 02.
Vas. Nov. 12, 2017 5:57 pm
A repülés. Úgy hiányzik néha, mint egy falat kenyér. A múltkor még mintha Bassam is észrevette volna a vágyakozásomat. Szívem szerint megtenném, hogy kitárt szárnyaimmal csapok egyet, és huss! Már itt sem vagyok. Elrepülök valahová messzire, és soha vissza nem térek. Vajon küldenének utánam katonákat? Elmerengek olykor ezen a kérdésen. S ha igen, és elfognának, visszahurcolnának? Megbüntetnének? Bizonyára.
Most azonban nem érek rá ezen merengeni, sokkal inkább figyelek Aichára. Furcsa a számomra, hogy hirtelen megszólított és beszélgetni kezdett velem. Különös, szokatlan. Kérdése meg is lep kissé, kutatón nézem az arcát, majd lassan megcsóválom a fejem.
-Fogalmam nincs. Tényleg nem tudom. Nem találkoztam még ilyennel, nem is hallottam róla. De el tudom képzelni, hogy igen. Hiszen… -Nagyot sóhajtok.- …bárkit meg lehet unni. És… -Újabb sóhaj.- …Őfelsége is gondolhatja úgy, hogy legkedvesebb háremhölgyét ajándékozza oda egy nagy hőstettért, jutalomként.
Nem, ezt nagyon nem szeretném, de ezt nem teszem hozzá. De láthatja rajtam, hogy ez lenne számomra az egyik legrosszabb lehetőség. Vagy még sem? Ha… ha a szívem elrablója tenne valamit, amiért neki ajándékozna oda Bassam! Az maga lenne a földi mennyország.
Gondolataimból egy újabb kérdés zökkent ki, kissé értetlenül pillantok szemeibe.
-Hogy mi? Mi a gyönyörű és csodálatos?
Nem értem. Hiába néz rám úgy, mintha értenem kéne, nem tudom mire gondol. Zavarba jövök. Hogy eltereljem, újra a poharam után nyúlok, kortyolok a frissítőből. Ez a kérdése megint csak gyanút ébreszt bennem. Nem tudom mit akar tőlem ez a lány? Talán még is csak Bassam kérte meg, hogy kutassa ki neki, mit érzek iránta? Vajon, tényleg fontos lenne ez a Király számára? Számítana neki az, hogy én mit érzek? Nem hiszem, hogy ennyire fontos lennék. Néha úgy érzem, csak pótlék vagyok. Valaki helyett ölel, valaki helyett csókol. S ez lehetne akár megalázó is. Próbálom nem így felfogni, próbálom elfogadni a helyzetemet. De az ilyen beszélgetések mindig felkavarnak.
-Tudod… itt a lányok nem nagyon beszélgetnek. Gondolom, észrevetted már.
Ha nem vak és ostoba, akkor minden bizonnyal észlelte, hogy mindenki mennyire visszahúzódó. Na jó, nem mindenki. Vannak lányok, akik annyira könnyedén vesznek mindent.
De nekik, nincs szalagjuk.
Lepillantok a karomra simuló anyagra.
-Te még ugye, nem voltál senkivel?
Bizonytalanná válik a hangom, ahogy megkérdezem ezt tőle. Ha nem akar, nem is muszáj válaszolnia rá, enélkül is sejtem, hogy így van.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Hétf. Nov. 13, 2017 8:49 pm
Figyelem a másik lányt, Thyliát, ahogy felfelé pillant, az erkélyre, majd még feljebb, fel az égre. Hirtelen biztos vagyok benne, hogy ő is tud repülni, de már rég nem tette, a szemeiben ott a vágyódás.
Miért nem tette?
Érdekelne, komolyan, magam miatt is. Az udvar felett nincs se rács, sem háló. A falak és az ajtók mást talán bent tarthatnak, de engem nem. Tudom, hogy tudja, a Napherceg tudja rólam, én magam se tagadtam le, de szerintem látta is a pillantásaimat, mikor felmértem a palota falait, mégis hagyják, hogy itt legyek, egy nyitott kertben.
De ez csak az egyik furcsaság idebent. A másik maga a hárem. Fiatal nők, de a hangulat nyomott és fagyos. Mintha mindenki elhúzódna a másiktól, akik pedig mégsem, azoktól aztán tényleg óvjon az ég!
Thylia fürkészőn néz, majd megcsóválja a fejét. Már kezdem azt hinni, hogy ennél konkrétabb választ nem is kapok, de végül felel. Nem egyszerű igent, vagy nemet, és csakis őfelségét emlegeti.
Értem.
És tényleg, leesik, hogy magára vette a kérdésemet. Pedig én nem rá céloztam, csak általánosságban érdekelt. Nem! Ez nem igaz. Azért érdekelt, mert tudni akartam, hogy a Napherceg biztonságba tudott-e volna helyezni idebent, és immár tudom, hogy igen, megtehette volna, minden későbbi kötelezettség nélkül. És mégsem tette.
Ha nem akarta, akkor magamra vagyok utalva, ha meg akarta, de valami miatt képtelen volt rá, akkor még inkább. Egyedül vagyok.
Sajnálom – mondom, mert látom, Thylia nagyon a szívére vette a lehetőséget. – Nem rád gondoltam, sőt senkire sem gondoltam konkrétan, csak úgy általánosságban érdekelt. Vagy, hogy hallottál-e már ilyesmiről…
Aztán látom, hogy sikerül zavarba hoznom és ez valahol megdöbbent. Azt hittem, ha valahol egy háremben lehet ilyesmit kérdezni. Vagy mégsem? Igaz, ha úgy vesszük, idegenek vagyunk, hiába hiszi a világ, hogy idebent közösségként élünk. De ez nem igaz.
Bocsáss meg! – suttogom halkan, mert már rájöttem, ilyesmit nem lett volna szabad kérdeznem.
Arra, amit mond, csak bólintok. Nem lehet nem látni, nem érezni. Nem elég, hogy be vagyok ide zárva, ráadásul olyan, mintha szálegyedül lennék, pedig látom a többieket is.
Thylia újra a szalagjára pillant majd rám, a kérdése pedig elég egyértelmű.
Nem, szerencsére itt nem hivatott senki.
Nem fordulok félre. Végtére is én hoztam fel a témát, most nem futamodhatok meg.
A hárembe kerüléshez pedig úgy tudom, alapfeltétel. Vagy mégsem? De miért érdekel? Vagy… ostobaságot kérdeztem?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Királyi palota-
Ugrás: