Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Today at 12:02 pm
írta: Balar
Éjszakai csapás - Balar&Vashti
Vas. Nov. 19, 2017 5:33 am
írta: Balar
Vad kecske Ivó - Rayan & Kraisorn
Szer. Nov. 15, 2017 6:17 pm
írta: Rayan
Reggeli beszélgetés; Thylia - Aicha
Hétf. Nov. 13, 2017 8:49 pm
írta: Aicha Khaled
aglaie && talen-jei
Pént. Nov. 10, 2017 8:29 pm
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Kedd Nov. 07, 2017 8:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Balar
 
Aicha Khaled
 
Rayan
 
Dana Amarah
 
Vashti Shohreh
 
Thylia Shaphire Beshenal
 
Admin
 
Kraisorn Suriyasen
 
Bassam Al Zaghar
 
Shaneeka
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Lopott idő; Balar - Aicha

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Hétf. Okt. 23, 2017 11:52 am
Úgy érzem, megfulladok.
Nem mintha annyira rossz sorom lett volna a háremben, erről nincs szó, de nem is jó itt lennem. Nem panaszkodhatnék, sőt verhetném a földhöz a fenekemet, hiszen eddig nem hivatott magához senki, egy férfit sem kellett kiszolgálnom akaratom ellenére. Azt hiszem, azt nem is tenném, bár fogalmam sincs, van-e ellene bármiféle védelmem, hogy segítségemre sietnének-e az őrök, ha sikoltoznék.
De nem tett próbára a sors… vagy talán híre ment, hogy mennyire ellenemre lett volna egy ilyen próba. Nem igazán titkoltam.
Bár eddig csak egy férfival beszéltem, a Napherceggel, aki az óta eltűnt, pletykálják ezt, de semmit sem tudok arról, hogy valójában mi a helyzet. Őt kedveltem, stílusos volt, udvarias és elég jóképű is. Azt nem mondanám, hogy ismertem, de legalább volt bennünk valami közös. A szárnyaink. A vágy, hogy repüljünk. Ott volt a szemében.
Ő nincs itt.
Talán, ha jobban ismerhettem volna, akkor most hiányozna, és a hiánya fájna.
Így inkább csak egyedül vagyok.
Nem bánt senki, de nem is számítok senkinek. Nem fáj. Csak éppen fuldoklom a hárem zárt közegében.
Mennem kell. Ki, ki innen, és nem fogok engedélyekért kuncsorogni, meghajolni, térden csúszni, aztán testőrt magam után vonszolva csakis előre engedélyezett és ellenőrzött helyeket látni.
Otthon kimehettem, nem kísérgetett senki. Igaz, egy kicsiny oázisban laktunk, ez meg itt a birodalom fővárosa, de attól még visszatalálnék. A Palotát nehéz eltéveszteni, főleg a levegőből.
Gyakoroltam, minden nap edzettem a szárnyaimat, de fel nem repültem, ahogy a többiek sem, hiszen rajtam kívül más lányoknak is van szárnya. De őket sem láttam repülni.
A herceg elvitt volna.
A herceg nincs itt, talán vissza se tér, vagy ha mégis, hát nem én leszek a gondja. Másra számítanom botorság lenne. Nem élhetek álmok között, a valóság vesz körbe, és nem a tündérmesék, és ebben a világban kell léteznem.
De muszáj egy kis levegőhöz jutnom, csak pár órára, de muszáj. Aztán ráérek majd azon gondolkodni, mit kezdjek az életemmel, a sorsommal.
Pár órám van, aztán vége a dalnak. Mármint, már tudom, hogy kikerülök a háremből. Új ez a tudás. A rangom elvesztem, de alapvetően ez nem zavar. Az inkább, hogy a szüleim esetleg csalódnak, de talán mégsem. Talán…
Az éjszaka legsötétebb óráján emelkedem a hárem kertje fölé, aztán huss, a falak nem olyan magasak, hogy utamat állják. És amint kell a nap, úgysem számítanak már…
Nem megyek messze, a fáklyák fénykupolája fölé emelkedem csak és a város felett teszek pár kört, ez a tervem. De régen nem repültem és a szárnyaim hamarabb kezdenek fáradni, mint arra számítottam volna. Az egyik lapostető hívogat, aránylag nagyobb a többinél, a lenti fények alapján talán valami fogadóé lehet, teaházé esetleg.
Halkan dobbanok le rá, a csizmám szerencsére nem csúszik meg, bő nadrágszoknyám a bokám köré csapódik, ugyanaz, amiben utaztam, és a felső is a sajátom, fekete, elöl felér a kulcscsontomig és lefelé a csípőmre simul, de a hátamon széles egymást keresztező szalagok tartják.
Már épp gratulálni akarok magamnak a sikeres landolásért, mikor a tetőre vezető ajtó nyílni kezd, hogy a huzat nyitja, vagy épp valaki felfelé jön, fogalmam sincs, próbálok gyorsan elrejtőzni, mint valami betörő, pedig nem vagyok az, és siettemben véletlen felrúgok valami kannát, fémes csörömpölés visszhangzik végig a tetőn, miközben én egy falkiszögelés mögé húzódom, és igyekszem úgy tenni, mint aki éppen ott sincs.
A szívem a torkomban dobog.
Vajon felfedeznek?

Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Kedd Okt. 24, 2017 2:32 am
Kedvenc karosszékemben ülök, és masszív papirost tanulmányozok, mit az ölemben tartok. Fogytán van a levendula, és a méz sem fog kitartani három napnál tovább.
Elvileg holnap érkeznie kell a következő szállítmánynak, de nem emlékszem, kértem-e levendulát. Mézet biztosan, de a többire nem emlékszem. Előkeresem a kötegből a korábbi papírt, amire ez fel lehet írva. Úgy tűnik rendeltem. Csodálatos.
A szolgáló tölt egy csésze teát. Morranok felé valami köszönetfélét. Nem, mintha meg kellene köszönnöm, csak szórakoztat, ahogy összerezzen a hangomtól. Mióta torkon szúrtak, a hangom olyan, mint ha egy szikkadt gerendát darálnának le. Karcos, érdes, hörgős, és kicsit olyan, mintha ketten beszélnének egyszerre. Emlékszem, a seb gyorsan gyógyult, de a vér belekötött a légcsövembe, ha Hasfelmetsző nincs ott, hogy kikaparja a szerszámaival, minden felgyorsult gyógyulásom ellenére ott fulladok meg.
Ezen a hangon bármit mondok, az fenyegetésnek hangzik. Ha akarnék, se tudok kedvesen szólni senkihez.
Lentről alig hallatszik a muzsika, amit a drága pénzért felbérelt igric művel. Túl van fizetve. Felfelé kerekítve is középszerű, de neve van neki, név, ami csalogatja a vendégeket. Én meg elviselem a középszerűséget. Semmi más nincs itt, csak középszerűség. Orrukat felhőmagasan hordó ficsúrok, véreskezűségükre büszke de ostoba katonák mindenfelé, és mindenki más meg takarodjon az útjukból.
A szolgáló visszajön, hogy furcsa árnyékot látott a tetőteraszon.
Elhúzom a szám, mire szó szerint remegni kezd. Sose bántottam se őt se a többieket, de a hangom és a megjelenésem megteszi a magáét. Visszaküldöm, hogy nézze meg mi az.
A tetőterasz jelenleg zárva van, elvileg a szállítmánnyal érkeznek meg a bútorok és a párnák, amiket oda szánok. Ahogy a szolgáló távozik, odamegyek a nagy szekrényemhez, kinyitom, és végignézem az öléstechnikai célszerszámokat benne.
Egyik lehetőség, hogy nincs ott semmi. Akkor, ha már felmentem, gyakorolhatnék egy kicsit, kinyújtóztatnám, átmozgatnám a tagjaimat, elvégezném az  alapgyakorlatokat, amiket teaházas időszakom előtt életem minden napján megtettem, mióta az eszemet tudom. Amióta Kétcsapás ide küldött, bizony elhanyagoltam ezt, ha hetente kétszer szakítok rá időt, már jónak számít. De nem szabad elpuhulni. Nem szabad civilizálódni.
Lehet, hogy valami madár az - nyúlok a számszeríj felé. Vagy tolvaj, akinek le kellene vágni a kezét - simít végig tekintetem a kétfejű csatabárdon. Vagy ott a roppant kétkezes kard, családi örökség, több, mint háromszor öregebb nálam, és valami olyan fémből van, amin nem hagy nyomot se a rozsda, se az idő. Csorbulni se szokott, legalábbis csonttól nem, ami jó, mert élezni egyedül az otthoni, szélkerék hajtotta köszörűvel lehet, minden más elvásik rajta. Legalább három hónapja nem öltem meg semmit vele, szinte érzem is a neheztelését. Esetleg lehet csak agyoncsapni kéne, gondolkodom el a tüskés buzogányon. Az jó szűk helyekre is, mint mondjuk a teaház folyosója.
A kardért nyúlok, ha szűk helyen kell verekedni, majd használom az öklöm meg a csontkinövéseimet.
A szolgáló az északi lépcső felé indult, úgyhogy én a keleti felé megyek. A tetőterasz L alakú, és majd egyszer a rövidebb szár le lesz választva külön részlegnek.
Lerúgom a csizmám, ebben az etikett követelte vacakban nem lehet halkan menni, kopog minden lépés, szinte még a sivatag homokján is, puha talpú cipőm viszont nincs, így marad a mezítláb.
Bő fekete nadrágot viselek, világos inget mellénnyel, ezek nem fognak zajt csapni. Egyik szemem lecsukom, hogy szoktassam a sötéthez - ősi rabló trükk ez, sokszor mentette meg az életem -, nyitott szememet használva megyek a keleti feljáróhoz.
Már a lépcső alján vagyok, mikor hallom a csörömpölést. Nem tehetek róla, de mosolygok, végre történik valami, ami nem fahéj, tejsavó, méz, teafű témakörben mozog.
Hang nélkül lépek ki a tetőre, az L rövidebb szárán, és kinyitom az eddig csukott szemem, ami azonnal alkalmazkodik a sötéthez.
Csak van itt valaki.
Ahogy nézem, egy púpos alak gubbaszt az L hajlatánál, és figyeli a másik feljárót. Gondolom a szolga motoszkál ott, kijönni a tetőre nem mer, de legalább eltereli rólam a figyelmet. Látom kicsit odább az oldalán fekvő teáskannát, és az égiek se tudják megmondani nemhogy én, miért volt ez idefenn. El kell beszélgetnem a szolgálóval a rendrakásról.
Ez komoly? Tolvajra vadászom fegyverrel a kézben, és a rendrakás érdekel? Tényleg kezdek civilizálódni...
Alaposabban nézve ez az izé itt nőnek tűnik, és nem púpos, hanem szárnyai vannak. Mifene.
Körbenézek, de nem nagyon látok épületet, ahonnét le lehetne ide siklani. Mert szárnyakkal legfeljebb siklani lehet, repülni nem, ahhoz túl gyengék. Hacsak...
Persze az én "szárnyas" ismerőseim legfeljebb a por felkavarására, esetleg az ugrások növelésére használták a szárnyaikat, mert túl sérülékenyek, és bármi ami ekkora és repül, túl könnyű célpont egy íjásznak. De ficsúréknál lehet, hogy edzenek a repülésre. Amíg valaki le nem lövöldöz közülük egy-kettőt.
Na de ideje mókázni kicsit, vigyorodom el.
Öt-hat lépésnyire lehet tőlem, kardtávolságon kívül, tehát ha neki van valami meglepetése (savas köpet vagy hasonló), kívül vagyok a távolságon. Viszont legfeljebb másfél lépést kell tennem, ha támadni akarok, tehát ha menekülni próbál, meg tudom sebezni úgy az egyik szárnyát, hogy leessen. Levágni nem fogom, de megvágni...
Hozzákoccintom a kardot a terasz homokkő talajához, majd érces hangon megszólalok.
- Eltévedtél, Csirkehátú?
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Kedd Okt. 24, 2017 11:41 am
Igazából még fel sem tudtam mérni a helyet. annyi biztos csak, hogy elég tágas volt a leszálláshoz, és mintha elkanyarodna, talán L alakban. De az ajtó mozdul, és nem merek csak úgy a nyílt tér közepén maradni. Pedig valóban nem tettem semmi rosszat.
A ház lakóinak biztosan nem, vagy ha igaznak bizonyulna a sejtésem és ez tényleg valamiféle fogadó, hát nem okoztam kárt. Az a kanna is fémesen kondult, nem tört össze. Szerintem nem.
A szívem mégis a torkomba ugrik.
Azért szerintem errefelé sem szokás csak úgy felülről érkezni, bejelentés nélkül, de azt talán meg tudom magyarázni. remélhetőleg.
De a lebukásom esélyei jelentősen megnövekedhetnek azzal, ha valaki esetleg felismer, és rohan a hírrel a Palotába.
Kell pár másodperc, mire eszembe jut, hogy talán ennek már nincs is akkora jelentősége. Illetve mégis van, azért az nem mindegy, mivel kell újra atyám színe elé állnom.
Újra az ajtó felé nézek, kilesve a fal kiszögelése mögül, mikor azt hallok. valaki be is zárta.
Szóval felzárt a tetőre. Végtére is érthető, nincs itt semmi, a házba nem juthatok le, a tetőn meg nem sok mindent tehetek, ugye.
Mégis van egy furcsa érzésem, hogy nem vagyok egyedül.
Nem merek mozdulni, csak a szemem sarkából próbálok jobbra pillantani, a tető másik vége felé. A szemeim élesek, de főként nappal látok jól, most csak annyit érzékelek, mintha a sötétben egy még sötétebb árny lenne jelen. Nem épp megnyugtató tudat.
Próbálok a hallásomra és a szaglásomra támaszkodni.
ha valaki neolita, akkor valamennyire megtanulja használni az ember feletti érzékszerveit is, de itt is gyakorlás a tudás anyja. Én eddig nem igazán szorultam rá, hogy így próbáljak azonosítani valakit. Bárkit.
Az árny közelebb lép, és nagyon halkan mozog, puhán lép, talán női ösztön, de mégis tudom, hogy közelít. Ahogy azt is, hogy nincs igazán hova bújnom.
Az orrom pedig azt súgja, férfi. Szappan, talán borotválkozószappan is, langos tea illata, mézé is esetleg, és talán némi levendula. kicsit meglepve vonom fel a szemöldökömet, és önkéntelenül is az árny felé fordítom a fejemet.
Koccanást hallok, fém a kövön.
Fegyverrel jött fel!
De persze mégis mit képzeltem? Hogy csak úgy kiles ide valaki?
Mélyet sóhajtok. Felfedeztek, nincs értelme itt kuporogni, így hát felállok és kihúzom magam. A tetőt szegélező mellvéd mögöttem van. talán ha nagyon megszorulnék arra felmászva le tudnék ugrani és a szárnyaimmal némi siklás után földet érhetnék épségben. De ez attól is függ, milyen széles odalent az utca vagy a sikátor. Ezt nem tudom, és azt is csak feltételezem, hogy odalent valami nyilvános terület van, és nem valaki udvara. Rosszabb esetben a felém lépkedő árnyéké.
Már látom egy elég tekintélyes méretű kardot hozott magával. Illik hozzá, mert ő maga sem kicsi.
A hangja viszont... Nos, arra hirtelen nincsenek szavaim. A szám meglepetten elnyílik, ahogy a sötétben a szemeimet meresztve bámulok rá. Mintha kőkoloncot húznának végig valami darálón, leginkább olyan a hangja.
A kérdésre összerezzenek.
Nem azért, mert csirkehátúnak nevez. Kiszúrta a szárnyaimat, ennyi azonnal világos, de talán nem tudja mekkorák és mennyire jók.
De inkább az döbbent meg, hogy úgy gondolja eltévedtem. Habár ez is logikus lehetne.
De a jó hír, hogy ezek szerint eddig nem ismert fel. Bár fogalmam sincs, hogy valójában hányan ismerhetnek a városban. talán a palotából páran, meg akik látták az érkezésemet, azok esetleg emlékezhetnek, hiszen én nem ülhettem be egyik lefüggönyözött hordszékbe sem. A szárnyaim nem fértek volna el kényelmesen.
- Inkább csak elfáradtam - szedem össze magam, hogy válaszoljak a kérdésére. A megszólításra nem teszek megjegyzést. - Megzavartam a nyugalmát, uram?
Udvarias kérdés, a válasz nagyjából nyilvánvaló, de így... így talán lehetőséget adok, hogy kimorogja magát, és aztán, aztán meglátjuk...
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Kedd Okt. 24, 2017 1:40 pm
A szolga persze nem jött ki megnézni mi ez, csak lezárta az ajtót. Tényleg el kell vele beszélgetnem, mert nem ez volt az utasítása. Nem jó, ha az ismeretlentől jobban fél, mint tőlem. Nagyon nem jó.
- Kár. - jegyzem meg szárazon, bár nem teljesen barátságtalanul. - Reménykedtem némi csetepatéban.
Végignézek alkalmi vendégemen, fegyvert keresek, tolvajszerszámokat, bármit ami arra utalhat, nem véletlenül keveredett ide. Csizma, rettenetesen bő szárú nadrág, és furcsa felső, kimondottan tollas hátra szabva. A csizma zajos, nem alkalmas lopakodásra, és még egy tarisznya sincs nála, amibe a lopott holmit rakhatná. Nem tolvaj.
Az arca kedves, már-már klasszikus szépség. A szárnyak kicsit ormótlanná teszik az alkatát, szélesebbnek mutatják a felsőtestét mint amilyen, így a keskeny derék különösen hangsúlyos. Ugyanakkor a vállak és a felkar láthatóan határolódnak el egymástól, vagyis az erőnléte is rendben van. Ha már a szárnyak... nagyon érdekelne, hogy épülnek fel, hogy rögzülnek. A lapocka formája igen érdekes lehet, de az izmozás érdekelne főleg. A mellizom nyúlik hátra, vagy a széles hátizom módosult? Esetleg egy teljesen eltérő, szárnyatlan fajoknál nem létező izomcsoport tartja? Ez utóbbi a logikus, hiszen két extra végtagról beszélünk. Kár, hogy neolitákat felboncolni törvényellenes. Meg ez itt amúgy is életben van még, és jelenleg nincs is okom megölni.
Letámasztom a kardot a mellvédnek, heggyel lefelé. Elérem, ha muszáj, de mégiscsak jelzem, hogy nem szándékozom bántani.
- Igen, a nyugalmam odavan. Még nem döntöttem el, hogy megköszönjem-e. Egyébként a bejárat lent van, egész éjjel nyitva. A tetőkert még nem áll készen vendégek fogadására, így széket vagy párnákat is csak odalent tudok felajánlani. A fáradtságra.
Már utálom is magam a szavaimért. Ez itt hívatlanul idejött a tetőmre, levert egy kannát, én meg kedélyesen csevegek vele, pedig a torkát szorongatva kellene választ követelnem. De még a kérdéseket se tettem fel. Ráadásul mezítláb vagyok, ezt észre fogja venni, és ez zavar. Tényleg civilizálódom. Baj lesz ebből.
Erszényt se látok nála, és a felsője se olyan, hogy a keblei között rejthesse az érméket, tehát valószínű nem tudna fizetni az italért, ebből adódóan nincs értelme beinvitálnom a teázóba.
Különben is, ki a fene ez a csirke? Ha nem lenne tele az orrom a teaház szagával talán éreznék valamit, de így semmi. Ficsúrfélének tűnik, drága ruhák, pénz nélkül csavarog, hosszú, de ápolt körmök, amikkel dolgozni nem nagyon lehet, de ennél többet nem látok, túl sötét van.
Meg különben is, egy ficsúr mit keres egy ismeretlen tetőn felszerelés és kísérők nélkül?
- Üldöznek? - kérdezek rá.
Ha üldözik, esetleg érhet valamit, ha segítek elfogni. Vagy az érhet valamit, ha elbújtatom, netán levágom az üldözőt. Minden attól függ, ki ez és honnét keveredett ide, és ő vagy az üldözői a befolyásosabbak. Alapvetően szimpatikus a kis csirke, ritka, hogy valaki nem esik pánikba a jelenlétem okozta első benyomástól, de szimpátiából nem lehet megélni.
Ha meg nem üldözik, esetleg beinvitálhatom a teázó barátságosabb részeire. És nyakon vághatom a szolgát, hogy ettől a falatnyi cafkától ijedt meg.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Szer. Okt. 25, 2017 11:45 am
A szemem kezd hozzászokni a sötéthez, és egyet már egészen biztosan tudok, a férfi, aki velem szemben áll a tetőn és egy ménykű nagy kardot markol, talán kétkezes pallost, akkora, mint egy kétajtós szekrény.
Hatalmasnagy!
Erre kiböki, hogy csetepatéban reménykedett.
- Velem? - kérdezek rá a biztonság kedvéért, nem kicsit megdöbbenve.
Igaz, így szemtől szemben már biztosan ő is látja, hogy én nem vagyok számára ellenfél. Ha nekem jönne, simán bedarálna, kellene hozzá vagy egy perc, legfeljebb. Sőt, azt hiszem, még akkor is ő győzne, ha netán a herceg nem tűnt volna el, és lett volna ideje arra, hogy engem is megtanítson a szárnyaimmal is harcolni. Bár az olyasmi meg nem meg egyik napról a másikra, és ha csak arra gondolok, a repülés tanulásával mennyire megszenvedtem, máris biztos, hogy évek, vagy akár évtizedek gyakorlása kell ahhoz, hogy a szárnyaimmal is tudjak harcolni.
Ez jelenleg tehát nem opció, és ahogy a dolgok állnak, lehet, hogy sose lesz az.
Hökkent kérdésem még köztünk lebeg a levegőben, mikor a férfi a kardját a mellvédnek támasztja, hegyével lefelé.
A tartásából látom, hogy alaposan végigmér. Neki könnyebb dolga van, a hold halovány fénye inkább esik az én alakomra, arcomra, míg az övét árnyékban hagyja.
De a mozdulat, a gesztus már önmagában is árulkodó. Nem akar nekem rontani, és ez valahogy megnyugtat.
Még a durva és érdes hangja ellenére is. Még a termete ellenére is.
Végtére is arról nem tehet, hogy nagyra nőtt. Neolita, a neolita férfiak meg magasak. Bár nő létemre én sem vagyok annyira pici.
Az is igaz, hogy ez csak viszonyítás kérdése. Mert mégis mihez képest, ugye?
Alapvetően úgy gondolom, hogy a hangjáról sem tehet senki. Fogalmam sincs milyen genetikával rendelkezik, de a csalogány igen ritka, és jóval több az olyan faj, amely nem a dallamos hangjáról híresült el, legyen az farkas, medve, vagy éppen krokodil.
A fejem meghajtom arra, hogy sikerült megzavarnom.
- Nem volt szándékos - motyogom. - Mármint nem azért csináltam, hogy zavarjam.
Aztán önkéntelenül is elmosolyodom.
- Értem, és köszönöm. Valóban nagyon kedves. Egy ülőpárna teljesen megfelelne.
Igyekszem udvariasan felelni, bár nem tudom mennyire kedvesség és mennyire gúny az, amit hallok, de valahogy mégis inkább az előbbire szavaznék. A hangsúly teszi, azt hiszem, ami még a smirglifinomságú hangja mellett sem téveszthető el. Őszintén szólva meglep vele. Nem erre számítottam. Inkább felháborodásra, vagy arra, hogy rövid úton kiebrudalnak, de akkor is muszáj volt leszállnom és ez a tető nézett ki elég nagynak ahhoz, hogy biztonságban meg is tehessem.
- Sajnálom - mondom hát. - Az az igazság, hogy muszáj volt. Egy ideje már nem volt alkalmam repülni, kicsit elszoktam tőle, és nem gondoltam volna... nem számítottam rá, hogy menet közben le kell majd szállnom.
Megmozdulok, a szárnyaimat feljebb emelem és összébb csukom, miközben egy lépést teszek a férfi felé. Nem akarom őket a földön húzni magam után. Az annyira csúnya látván, ráadásul látványosan árulkodna a gyengeségemről, amit félig-meddig már így is kéntelen voltam elismerni. Ez már önmagában kínos.
ugyanakkor annak nem láttam semmi értelmét, hogy hazudjak.
Mégis mivel kellett volna etetnem? Hogy csak játszadoztam, vajon melyik ház tetején tudok észrevétlenül landolni? Valószínűleg azzal kihúznám nála a gyufát.
Nem olyan fickónak gondolom a házigazdát, aki elviselné, hogy palira vegyék. Még akkor sem, ha éppen mezítláb ácsorog előttem.
A fejem lehajtom, és elmosolyodom. Ez a felfedezés kicsit oldja bennem a feszültséget.
És persze rögtön magyarázattal is szolgál arra, hogy miért csak az utolsó pillanatban hallottam meg a lépteit.
Okos ötlet volt, tényleg.
A kérdésére kerekre nyílnak a szemeim, majd vállat vonok.
- Látod, ez egy nagyon jó kérdés.
A válaszban én magam sem vagyok biztos. Ha nem épp az elkövetkező reggel akarnának egyébként is az utcára rakni, akkor egészen biztos, hogy keresnének. De talán még nem ilyen hamar. Azt, hogy esetemben mi a helyzet, nem tudom egészen biztosan. De nem látom túl sok értelmét annak, hogy engem hajkurásszanak, hiszen már nem vagyok fontos. Már nem tartozom oda, a büntetésemet pedig már kiszabták.
- Talán nem, vagy még nem - válaszolom végül.
Nekem éppen más jár a fejemben, az egyik korábbi mondata. Az előbb azt mondta, a bejárat egész éjjel nyitva... Akkor...
- Ha lent sétáltam volna be, akkor nem ragadsz kardot? -kérdezek rá. - Valójában mi ez a hely?
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Okt. 26, 2017 2:14 am
- Bárkivel - vonok vállat. Engem aztán nem érdekel, kit sodort a balsors az utamba ha éppen olyan a hangulatom, a homok bárki vérét felissza. Igen, az enyémet is.
Figyelem, ahogy átmozgatja a szárnyait. A két hatalmas tollas legyező lenyűgöző látvány, de... valahol undorító is. Nem illik össze a női alkat a tollas csirkemancsokkal. Mennyi idős lehet vajon? 25? 30? Pár év, és ha így folytatja, tényleg púpos lesz és görnyedten fog járni. Azok a szárnyak nagyon nehezek, még ha üregesek a csontok is, mint a madaraknak. Nehezek, és ugyanazok az izmok tartják, amik reptetik. A madarakkal ellentétben a neolita alkat nem jó a szárnyak passzív tárolására, mert nincs mire felfeküdniük, az izmoknak kell megtartania őket. Egy madár egyszerűen ráhajtja a hátára, ha nem is teljesen, de majdnem vízszintesen, neki viszont a gravitáció ellenében tartania kell.
Persze lehetne valami hevederszerűt készíteni neki, ami megtartaná, de legalábbis elosztaná a szárnyak súlyát az egész felsőtesten, hasonlóan a kendőkhöz, amivel a nők tartják meg a kebleiket. Mert így előbb-utóbb előrefelé fog dőlni az alkata, ahogy rájön, a súly egy részét így rá tudná tenni a hátára és nem csak lógnának. Ahogy egyre jobban gyengülnek az izmok, egyre jobban előre fog dőlni.
Hacsak nem végez nap mint nap igen masszív testedzést, ami lehetséges, de ficsúréknál nem igazán szokás.
- Ahogy mondtam, idefönt nincs ülőpárna. Ez egy teázó. Teaház a kimérához. Ha az ajtón érkezel, nem is találkozol velem. - intek a fejemmel, hogy kövessen, azután megragadom a kardot, de nem a markolatnál, hanem a keresztvas mögött a pengénél fogva, és elindulok vissza le a lépcsőn.
Sötét van ugyan és alig látok, de mivel ismerem az épületet, ez nem okoz gondot. Nem nézek hátra követ-e, vagy inkább elég volt belőlem és tovarepül. De hallom, hogy jön, kopog a csizmája. Kedvem lett volna előre engedni, csak hogy megnézhessem jobban a szárnyak kapcsolódását, de ez egyrészt nem sürgős, másrészt ő nem ismeri a járást. Fene tudja, lehet később ha megkérem, megnézhetem nem lesből is. De ha nem, hát az se számít.
Két szintet megyünk lejjebb, hamarosan a zene is hallhatóvá válik.
A teázó fő helyisége meglehetősen nagy, és még nagyobbnak tűnik a vendégek alacsony száma miatt.  Alacsony asztalok ülőpárnákkal körberakva, illetve három kisebb box székekkel és magasabb asztallal, a falakon színezett lámpások árasztanak barátságos fényt, megtörve a faliszőnyegeken.
Ahogy belépünk, a sarokban muzsikáló igric keze megcsúszik a hangszeren egy pillanatra, ennyi idő után se sikerült hozzám szoknia. A vendégek is figyelgetnek, némi aggodalommal. Kétcsapásnak elment az esze, hogy engem küldött ide, nálam még Vak Ilpo, a kecskepásztorunk is alkalmasabb lett volna vezetni ezt a helyet. Az egyik fal melletti asztalhoz megyek oda, egy lila fényt árasztó lámpás alá. A felszolgáló leány felé felmutatom két ujjam, utána letelepszem az asztal egyik oldalára, a fal mellé fektetve a kardot. Alkalmi vendégem nem kínálom hellyel, gondolom magától is rájön, ezekről az ülőpárnákról beszéltem. Na meg roppant kíváncsi vagyok, hogy rendezi el azokat a legyezőket a hátán, hogy le tudjon ülni. Egyáltalán hogy tud bármit is csinálni? Például feküdni?
- Szárnyasok üldöznek ha üldöznek? - folytatom a beszélgetést. Ez a kérdés fontos, tudnom kell, hogy őrizni kell-e a tetőt. - A nevem Balar. Balar Chrima. Páran Pléhsuszternek hívnak. Honnét pottyantál ide?
Nem nyújtok kezet. Egyrészt nem vagyunk barátok, másrészt utálom fogdosni idegenek izzadt mancsát. Róla meg semmit nem tudok, és amíg nem döntöm el mihez kezdek vele, nem kell túlzásba vinni a haverkodást. Eszembe ötlik egy kósza gondolat a csirkehátú jövőjéről, de... meg kell vizsgálnom ezt több oldalról is.
Közben a felszolgáló hoz két csészét és egy kannát, amiből erős fekete tea illata árad. Sokféle teafüvünk van, de most kénytelen lesz ezt inni, mert nekem ez a kedvencem.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Csüt. Okt. 26, 2017 10:53 am
A válaszára felvonom a szemöldökömet. Fura válasz. Aztán átgondolom újra, hiszen nem tudhatta ki van idefent, és bár kisebb vagyok nála, lehetett volna nálam fegyver, akár nyílpuska is, vagy lehetne olyan a genetikám, hogy egy apró érintésem halálos.
Nem így van, de ezt ő nem tudhatja biztosan.
Világos – felelem hát.
A pallos felé pillantok.
Ha mindezt így gondolta, vajon miért tette le a fegyvert? Vagy ennyire veszélytelennek látszom?
Bár igaza van, tényleg nem vagyok sem harcos, sem orgyilkos, sem betörő.
Észreveszem, hogy engem néz a kevéske fényben, egyszerre kíváncsian, de az az ámulat nincs az arcán, ami a hercegén volt, sokkal inkább, nem is tudom, mintha egyszerre vonzaná és taszítaná a szárnyaim látványa.
Összecsukom, és a hátamra simítom őket, és kihúzom magam, szálegyenesen állok, a szárnyaim vége nagyjából a térdhajlatom magasságában van így, ahogy megtartom őket. Büszkén. Kissé sértetten.
A férfi ugyan nem mond semmit, de mégis, az a pillantás... Mintha valami torzszülött lennék. Pedig a szárnyaim igenis szépek!
Muszáj ezt hinnem, anyám is ezt mondogatta, mikor kislányként sírtam, ha más gyerekek tollashátúnak csúfoltak. Aztán abbahagyták, miután megtanultam repülni befogták a szájukat.
Egy teaház – ismétlem utána –, így már értem, miért nagyobb a tető.
Aprót szusszanok.
Akkor talán mégis jobb, hogy fentről érkeztem – jegyzem meg egy félmosollyal.
Cseppnyi hízelgés csak, ennyi sosem árt, ha az orrom előtt egy hegyomlásnyi termetű fickó magasodik, kinek keze ügyében egy pallos, ugye.
És most újra a fegyverért nyúl, de a markolat alatt fogja meg a penge tövét, ebből látom, hogy nem szándékozik használni.
Az intésére biccentek és megyek a nyomában, be az ajtón, majd lefelé a lépcsőn, a lépteim halkan koppannak, ő csendesen halad előttem, még mindig mezítláb.
Azért az nem semmi, hogy maga mögé engedett! Mégis mit csinálna, ha kiderülne, hogy eddig csak ügyesen rejtegettem a két szárnyam között egy skorpiófullánkot? Nem mintha lenne olyanom, de végiggondolni érdekes.
A lépcsőfordulók számából sejtem, hogy nagyjából két szinttel megyünk lejjebb, majd valóban egy teázóba lépünk be, ahol pár vendégnek muzsikál egy lantos. Mikor meglátja a velem lévő férfit melléfog, és a disszonáns hang szinte visszhangot ver a helyiségben.
Csak páran ülnek az asztaloknál, talán a kései óra miatt, de egyikük sem mer hosszabban felénk fordulni. Gyanítom, hogy nem miattam nem.
Követem a házigazdámat, mert úgy sejtem, vagy az övé a teázó, vagy ő vezeti, de mindenképpen valami magas rangja lehet a házon belül,  és megállok az asztal mellett, majd mikor ő leül vele szemben kiválasztok egy ülőpárnát én is, a szárnyaimat kicsit megemelem és könnyedén széttárom, igen, jót tettek a gyakorlatok az elmúlt hetekben, majd úgy ülök le, hogy a szárnyaim végét kicsit széttárom. Így a padozatra érnek, de ez számomra nem fájdalmas, nem is kényelmetlen, és a szárnyaim nem is fáznak, annyira nem hideg a padló. Meg aránylag tiszta is. Szerencsére.
A kérdésén csak egy pillanatig gondolkodom, majd megrázom a fejem.
Az nem valószínű. A herceg eltávozott. A király nem alacsonyodik le odáig. Az őrök között csak egyről tudok, aki esetleg tud repülni, de ő, ha jól emlékszem a király személyes testőre, érthető okokból.
Megvonom a vállam.
Meg szerintem értelme sem lenne már. Felesleges, ezért a pár óráért.
Őszintén és nyíltan beszélek, de közben nem gondolom végig azt, hogy ami nekem természetes, azt ő esetleg nem érti, ha nem ismeri a körülményeimet. Mikor erre rájövök, halványan elpirulok, de úgy érzem, a mentegetőzés csak rontana a dolgokon.
Különben is, ha kíváncsi, majd kérdez.
És valóban azt teszi, bemutatkozik és kérdez. Jó. Nincs ezzel semmi gondom. Azzal sem, hogy nem nyújt kezet. Úgyis azt tanították, hogy először nekem kell nyújtanom, ezzel mintegy engedélyt adva neki, hogy megérintse a kezemet.
Az enyém Aicha. Aicha Khaled. És fentől.
Elmosolyodom az aprócska tréfán, majd rendesen válaszolok.
A Palotából. Illetve, pontosabban a háremből. Kirepültem.
Ez mennyivel szebb szó, mint az, hogy kiszöktem! Nekem legalábbis sokkal jobban tetszik.
Bár igazán, szökés az, hogy most kijöttem, mikor tudtam, hogy reggel egyszerűen kiraktak volna a kapu elé?
A férfira nézek, a termete nem újdonság, a haja sötét, hátul összefogja, az arca karakteres, kemény vonású, a hangjára is megvan a magyarázat, egy sebhely szélét veszem észre a torkánál. Két dolog lep meg: a szája, mely nem pengevékony, és a szemei. Mert a szemei gyönyörű zöldek.
Óvatosan elmosolyodom, és mivel a bemutatkozáshoz tartozik, épp csak hajszálnyit előre hajolva a kezemet nyújtom az asztal felett.
Észreveszem, hogy a mozdulatot látva a felszolgálólány egy pillanatra szinte megdermed. Áll csak és bámul. Nem értem, mi a baja. Rendben, talán megilletődött, hogy a főnökét kell kiszolgálnia, aki épp nincs egyedül… de hát akkor is! Jó, rendben a fickónál egy bazi nagy pallos van, de lefektette a fal mellé.
És az ég szerelmére! Hát mezítláb van! Nem olyan félelmetes.
A lány lepakol, kitölti nekünk a teát. Halkan megköszönöm neki, majd újra Balar felé fordulok.
Vagy lehet, hogy mégis félelmetes? Az ő szemükben?
Mert velem eddig egész normálisan bánik.
Miért hívnak Pléhsuszternak? – csúszik ki a számon a kérdés, de közben a felém közelebb lévő csészéért nyúlok, és megemelve beszívom az aromás illatot. Önkéntelenül mosolyodom el, szemeim félig lehunyom.
Finom, valóban finom illat. Akkor is elbűvölne, ha nem lennék éppen szomjas.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Okt. 26, 2017 7:03 pm
Figyelem a kinyújtott kezét, de még nem mozdulok.
- A kézfogás értelme a maga idejében az volt, hogy a felek meggyőződjenek a másik fegyvertelenségéről. Diplomaták és ökölharcosok elsősorban. Megragadták a másik jobbját, és jól megrángatták, hogy az ingujjban rejtett fegyver kihulljon. Rajtad látszik, hogy nem rejtegetsz tőrt, nálam látszik a kard, így az egész értelmetlen. De nem a legértelmetlenebb dolog amit ma csináltam. - ezzel elfogadom a kezét. Határozottan, de ügyelve, hogy ne okozzak fájdalmat, nincs semmi okom erőt fitogtatni. Különben is, ha a kard nem lenne, akkor is csonttövisek állnak ki az alkaromból.
Amiket mond, nem hangzanak jól. A palotából, pontosabban a háremből jött, és a herceghez tartozik. Hiába "távozott el" a herceg jelentsen ez bármit is mivel nem követem ficsúrék napi életét, a herceg luvnyáját keresni fogják. Nagy erőkkel. Lehet saját kezűleg kellene visszavinnem, azzal tudnám a legjobban csökkenteni a problémákat, amiket okozni fog. Igen, ezt fogom tenni. De majd később. Most teázunk.
- Jó tetőt választottál - felelem. - Sokan nem szeretik nemeséket, és egy repkedő neolita majdnem biztosan nemesféle, ráadásul akár közepesen ügyes íjásznak sem nehéz célpont. Ha a vessző nem öl meg, a zuhanás igen. Sose találnák meg ki volt a lövész.
Aztán gondolkodom kicsit. Pár óráért? Eszerint vagy át akarták küldeni valahová, vagy kirúgták. Mégis mit művelhetett, hogy kivágták a háremből? Még pletykaszinten se hallottam ilyenről.
Ha viszont ki akarták rúgni és meglépett idő előtt, akkor buta, nagyon de nagyon buta. Mert a szökésért lehet, hogy példát akarnak statuálni vele. Főleg, ha úgyis elküldenék, nem kár érte, lehet túlreagálni a büntetést. Tőlem se azért félnek a szolgálók, mert bántottam őket, hanem mert tudják, mi történhet azzal, akire már nincs szükségem. Nem szoktuk eladni a fölösleges szolgákat, hanem elküldjük őket Hasfelmetszőnek, akinek mindig kellenek új alanyok tanulmányozni az anatómiát. Rosszabb esetben az élettant, ami élveboncolást jelent. Végülis csak akkor látni hogy dobog a szív, ha még életben van az alany, mikor felvágjuk a mellkasát. Nem a legszebb tudomány, de szükséges, az efajta ismeretek nélkül Hasfelmetsző nem tudta volna megmenteni az életem, mikor átvágták a torkom.
Persze ezt itt nem boncolnák fel. Nyilvános megszégyenítés, esetleg nyomorékká törnék a szárnyait. Nem vágnák le, csak összetörnék, hogy többet ne használhassa, viszont emlékezzen rá egész életében, mit vesztett. Netán saját maga kelljen levágatnia.
Plusz megkorbácsolnák az őröket, akiknek a szeme előtt meglógott, szintén nyilvánosan. Nem lenne több "kirepültem", az biztos.
- Vissza is szándékozol repülni? Vagy csak bízol benne, hogy elengednek csak úgy?
Nem mondom ki a tényleg lényeges kérdést, hogy vajon észrevették-e a szökését. A hárem amennyire tudom elég jól őrzött, ugyanakkor az őröknek diszkrétnek kell lennie. Az, hogy ő nem látott őrt, nem jelenti azt, hogy nem voltak jelen. Hiába hinné azt, hogy nem vették észre, nem tudhatja biztosan.
- Egyáltalán miért jöttél el? Ott adnak enned, innod, van fedél a fejed felett, nem vernek meg, rabolnak ki, megvédenek, meg minden ilyesmi, amiért az átlag neolita súlyos aranyakat fizet.
Persze megértem, hogy nem akar valami kimosdatott vadállat játékszere lenni, de azzal kell élni amink van.
Látom, hogy tetszik neki az ital. Egyszerű fekete tea, minimális ízesítéssel. Sokan szeretik a mindenféle egzotikusabb keverékeket, de nekem a tea az legyen tea. Ébren tart későig és élénkíti a képzelőerőt. Részemről nem pártolom a teaszertartásokat, a rituálét, amit egy csésze forró fűszeres víz mellé szokás keríteni. Itt megvan hozzá minden kellék, ha a vendég ilyet akarna, de a magam részéről csak időpocsékolás. Ennek ellenére szeretem csak az arcom előtt tartani a csészét, és érezni a forró gőzt kicsapódni az arcomon.
- Szerelek dolgokat. Megjavítom. Malomkerék áttételei, vízpumpa, számszeríj, ilyenek. Ezért neveznek így. Több lábon kell állni. Nem alapozhatom csak erre - pöccintem meg a kard pengéjét - az egész életem. Ükapám apja mondogatta mindig, hogy nem lehet megélni csak pofozkodásból. Sokáig semmiképpen. Vagy valami ilyesmit mondott. Régen volt, torzulnak a továbbadott szavak. Ha kell méz, tej, fahéj vagy valami más, szólj - bökök a csészéje felé.
Ez a csirke igen komoly bajban van, és vagy rettenetesen bátor, vagy csak fogalma sincs róla. Vagy tudja, csak el akar feledkezni róla egy kicsit. Gondolom van terve a hogyan továbbról, lehet csak visszarepül remélve senki nem vette észre a szökését, lehet valahol valaki vár rá és segít eltűnni, hisz ahogy mondta, nem itt akart leszállni, csak elfáradt.
Ha az őrök itt érik, és nem hiszik el, hogy nem tudtam ki ez (márpedig ha példastatuálásról van szó, nem fognak finomkodni), akkor azt nagyon megjárom. Vagy levágom az őröket, és kettesben menekülünk a csirkehátúval, mint a mesékben. Annyira ez sem hangzik rosszul. Ha a hárembe volt, valószínű magas születésű, a családja befolyásos, ami kihasználható. Mármint meggyőzni Kétcsapást, hogy ne rúgja le a vesémet a teaház elvesztése miatt.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Pént. Okt. 27, 2017 10:04 am
Látom, hogy a kezemet nézi, mintha valami alapvetően nagyon furcsa dolgot tapasztalna. Vagy mintha nem lenne hozzászokva ahhoz, hogy valaki, bárki, kezet nyújt neki.
Egyáltalán, hozzá mernek érni mások? Leszámítva mondjuk talán a közvetlen családtagjait, már ha vannak neki.
Nem csak arra volt jó – felelem egyszerűen, majd óvatosan elmosolyodom.
Aztán az ujjaink egymáshoz érnek, majd a tenyerünk is. Rendesen megfogja a kezem, de nem szorítja. A tenyere meleg és száraz. Ami jó, örülök, hogy nem lesz tőle csupa lucsok a kezem.
Aprót bólintok.
Én is azt hiszem, hogy végül is jót. Bár igazság szerint onnan fentről csak a méretét néztem, hogy rendesen le tudjak szállni. Megy ugyan egészen függőlegesen is, csak az nehezebb, meg hát sötét van még. Bár igaz, napkelte előtt jóval vissza akartam érni – teszem még hozzá.
Mi értelme lett volna, ha valaki csak úgy lelő? Az gyilkosság. De igazából még haszna sem lenne belőle.
Megrázom a fejem.
Nem vagyok én olyan jelentős valaki. És tegnap este óta már nemes sem vagyok.
Bár azt nem tudom, az apámnak hogyan fogom majd mindezt beadagolni. Sajnálom, hogy így alakult, hogy nem tudtam megfelelni, ugyanakkor a fülemben cseng anyám szava, hogy ő bízik bennem, és hogy tegyem azt, amit én helyesnek érzek.
Azt tettem. Mindig.
Most is azt teszem, mikor Balar szemébe nézek.
Csúnya lett volna, ha a küszöböd elől kell feltakarítanod. De valahogy úgy érzem, nem ezért mondod mindezt. Szóval… köszönöm.
Nem is ismer, mégis figyelmeztet valami olyanra, amire én magam nem gondoltam, egyszerűen azért, mert nekem eszemben sem lenne csak úgy lövöldözni valakire, akit nem is ismerek.
De hát miféle neoliták… és emberek élhetnek, akik ilyesmit művelnek!
Talán kicsit védett volt eddig az életem. Otthon, nálunk, abban a kis oázisban mindig biztonságban éreztem magam. És miért ne lett volna úgy? Hiszen az apám egyedül kiengedett a házból. Sosem történt semmi. Semmi, amíg meg nem érkezett a karaván, hogy engem Garamatesbe hozzanak.
Igen, úgy terveztem, hogy visszamegyek. Nincs sok holmim, de az még náluk van.
Bólintok, majd elgondolkodva nézek Balarra, aztán aprót sóhajtok. Nyilván így, félinformációk alapján, nem tudhatja, mi a helyzet. Ugyanakkor nem sok dicsekvésre ad okot az, hogy kitettek a háremből, nyílván nem azzal akartam kezdeni, hogy hahó, én vagyok az az engedetlen, akitől viharos gyorsasággal szabadultak meg. Milyen ajánlólevél lenne ez bárhova?
Lehajtom a fejem, mert már látom, nem lesz könnyű dolgom az elkövetkező időben.
Nem engednek el csak úgy. Nem így működik. De a helyzet az – kezdek végül bele –, hogy már az este megkeresett Kareem, a háremvezető, és közölte, hogy kitettek. A dolog el van intézve. Ki vagyok rúgva, és megfosztottak a rangomtól, mert engedetlen voltam. Azt engedélyezték, hogy napkeltéig maradhatok, hogy ne éjszaka kelljen egyedül a városban bolyonganom. Ennyi.
A pilláim alól nézem Balart, majd óvatosan újra az arcomhoz emelem a teáscsészét. A forró ital illata jótékonyan hat most.
Egyszerűen tudni akartam, tudni, hogy képes vagyok rá, tudni, hogy ha nem így alakult volna, akkor is lett volna egy utolsó lehetőségem, hogy el tudtam volna menekülni. És persze látni akartam a várost, a fényeket. Egy nagyobb körre gondoltam, és már visszafelé tartottam, de az, hogy heteken át nem engedtek repülni… Elszoktam tőle, muszáj volt leszállnom.
Így talán kicsit tisztább a kép.
Ezért nem gondoltam, hogy rám figyelnének. Az őrség is tudja már, hogy… De ha nem is így lenne, mi jár annak az őrnek, aki nem bír megfogni? Gondolod, annyira sietnének jelenteni, hogy tehetetlenek voltak, vagy inkább reménykednének, hogy a madárka visszatalál a kalitkába?
És hogy miért?
Megvonom a vállam. Ilyesmit csak egy férfi kérdezhet. Vagy nem is, inkább olyan valaki, akit még nem kényszerítettek semmi olyanra, amitől a hideg is kirázza.
Adnak enni és inni, sőt, pazarlóan bőkezűek. Van fedél a fejed felett. Nem rabolnak ki, mert valójában nincs semmid. A ruhák, az ékszerek, a cipők, semmi sem a tied. Minden a háremé. Én reggel egy utazózsáknyi holmit hozhatok el, annyit, amennyivel érkeztem pár hete. Hogy nem vernek meg? Ki tudja. Vannak kedves lányok, akik nem teszik, de olyan is van, aki megtépne, vagy megmérgezne, főleg, ha úgy véli, veszélyes vagy a pozíciójára, vagy az a férfi hívat, akit ő nézett ki magának. És ha úgy alakul, a hárem vezetője is megfenyít, vagy az őrök, vagy épp megver az, aki kikér egy éjszakára.
Szerencsés vagyok, hogy engem végül nem kért ki senki.
Vagy még rosszabbat tesz.
Újra belélegzem a tea illatát, majd úgy döntök, már nem olyan forró, hogy megégessem vele a számat, így aprót kortyolok.
Finom – mondom válaszul, és a hangomban ott az elismerés. – Talán, ha egy kis citromod lenne – kezdem –, de ha nincs, nem baj, így is jó.
Elgondolkodva pillantok a velem szemben ülő hatalmas termetű férfira.
A pallos alapján harcosnak gondoltam, őrnek, zsoldosnak. Aztán meglepett azzal, hogy úgy tűnik, ő ennek a helynek a vezetője. Egy teaházé. És most újra meglep.
A tekintetem a kezére téved. Hatalmas keze van. Erős. Meg sem gondoltam volna, hogy azok az ujjak képesek valamit megjavítani. Összerakni, ami szétesett.
Az ükapád igen bölcs lehetett.
Újra a szemébe nézek, és még egyet kortyolok az aromás italból.
És mire vagy a legbüszkébb azok közül, amit eddig javítottál, vagy szereltél?
Kérdezhetném ugyan azt is, hol csatázott eddig, de ez a pillanat most valahogy olyan nyugalmas. Félek, nem tarthat soká, és ki akarom használni.
Igen, valamiért úgy érzem, bőven lesz még alkalmam arra, hogy megismerjem, mennyire tud Balar harcolni és rombolni. Így most inkább arra vagyok kíváncsi, mit épített eddig.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Pént. Okt. 27, 2017 4:59 pm
- Értelem? Az nem lenne benne. - vonok vállat. - De aki frusztrált, ostoba, kiszolgáltatott, nem cselekszik értelmesen, az első adandó alkalommal mikor oda tud szúrni és megúszhatja, megteszi. A gyilkosság csak akkor probléma az ilyennek, ha elkapják. Jó lecke lenne a felfuvalkodottaknak, hogy nem tehetnek meg bármit. Ha meg mégsem nemes akit lelőnek, abból sincs hátránya.
Úgy mondta a gyilkosságot, mintha ez olyan szörnyűséges tett lenne, amit pusztán elvből nem tenne meg senki. Valahol szórakoztat a naivitása. Gyanítom eléggé elszigetelten nőtt fel. Nem mintha napi szinten kellene eltakarítanom a tetemeket a portáról, de tudom, milyen feszültségek vannak. Egyik oldalon ott vannak a hozzám hasonló de kevésbé szerencsés közemberek, akik reggeltől estig keményen dolgoznak, hogy legyen mit enniük, a másik oldalon meg ott vannak ficsúrék, akik lakomáznak, mulatoznak, és amikor keresztül utaznak a városon, mindenkinek félre kell állnia, meghajolnia, és a többi baromság. Nekem is szorult már ökölbe a kezem, amikor ezen semmirekellők miatt késtem el valahonnét.
- Az a baj a nemességgel, hogy örökletes, nem kiérdemelt. Akik a palotában hizlalják kövérre a seggüket a mi verejtékünkön nem tettek semmit egész életükben. A nagyapjuk, ükapjuk talán igen, hadjáratot vezetett, várost alapított, seregeket vert vissza, és kiérdemelte a címet. Ezek meg? Ott éltél közöttük, mond meg nekem, tesznek ezek bármi értelmeset, bármi olyat, amit nem tudna bárki más megcsinálni? Mégis kiváltságok tömkelege jár nekik. Ez pedig idegessé teszi a köznépet. Aki ideges, az meg nem gondolkodik csak cselekszik.
Lehet, hogy amit butaságnak néztem csak naivitás. Az jó, azon lehet segíteni. Aki buta mindig az marad, hiába tömi meg a fejét tudással, használni nem lesz képes. Aki naiv, az viszont tud tanulni, alkalmazkodni, túlélni. Valamiért ez megnyugtat. Nem reménytelen a kiscsirke, érdemes lehet rá időt és forrásokat szánni. Már csak arra kell kitalálni valamit, hogy ne törjék kerékbe a kiszökésért.
- A holmi mind pótolható. A te dolgod persze, de talán fontos tudnod, hogy ha észrevették a szökésed, bajba kerülhetsz. Te lennél a tökéletes balek bemutatni mi történik, ha valaki szökni próbál a háremből. Ostorozás, tömlöc, bármi ami az eszükbe jut, hogy minden háremhölgy lássa, mi történik a szökevényekkel. Mivel eleve ki akarnak rakni, nem károsítanak meg egyetlen nemest sem, és mivel elvették a rangodat, bármit megtehetnek veled. Csak neked mondták, hogy ki vagy rúgva, vagy a többi lány is hallotta? Ha többen is tudják, hogy elküldtek az ad némi védettséget, de ha nem, akkor a látszat az lenne, hogy még a napherceg nője sem dacolhat a szabályokkal. Ficsúréknál pedig minden a látszat.
Persze van egy nagyon kis esély, hogy nem vették észre, és arra is, hogy ha nem mész vissza nem fognak időt és költséget szánni a keresésedre, mert nem nyernek semmit, olcsóbb azt mondani, hogy kiraktak még az éjszaka. Az őrök meg... ha olyan helyről szálltál fel, amit több őr figyel különböző helyekről, akkor jelentik. Mert nem tudhatják, a másik őr jelenti-e. De ha rejtettebb volt... akkor az őrön múlik. A szökésért őt is megkorbácsolják. Meg lehet, a többi szárnyas háremhölgynek is megnyirbálják a tollait. Mint a tyúkoknak.

Megborzong, amikor a miértről kérdezem és kifejtem, mi minden járt neki ott. Érdekes. Eddig mindenki akivel beszéltem és ez szóba került reménykedett, hogy az ő lányát is beválasztják. Nem csak könnyű élet, de a tekintélyes mértékű pénz, amit a palota fizet. Lényegében idealizált rabszolgakereskedelem. Még maga a szolga se hiszi azt, hogy szolga, azt hiszi, kiváltságos. Végülis ez egy jó módszer, hogy nemes legyen a rabszolgád akivel bármit megtehetsz, és még hálás is érte.
- Ez pont úgy hangzik, mint rabszolgának lenni aranyláncon. Mégis, szülők küldik a lányaikat oda. Önként. Meg persze fél mázsa aranyért is, a pletykák szerint. Ráadásul a lányok is menni akarnak. De a szavaid alapján azt tesznek veled amit akarnak, hiába vagy nemes. Annyit érsz ott, mint egy tenyészkanca. Nem is feltétlen a jobb vérvonalból való tenyészkanca.
Intek a szolgálónak, hogy jöjjön ide, majd hozatok vele citromot. Abból bőven van, az átlag neolita nem szereti a savanyú ízeket, csak az édeset, émelyítően édeset. A fahéj, levendula, szegfűszeg és a többi vacak csak sznobizmusból kell nekik, de a mézet azt nagyon szeretik. Citromból mindig többet rendelek, mint ami elfogy, mert amennyire nem kell ide, annyira szeretik a palota szakácsai. Állítólag a héja kell nekik, bár fogalmam sincs minek. A héj meg akkor is jó, mikor a belseje már kezd löttyedté válni.
- Mi a terved, mit fogsz kezdeni magaddal? A nemesi cím nélkül nem fogsz évjáradékot kapni. Értesz valami hasznoshoz? Vagy hazamész a családhoz, remélve nem tagadnak ki a szégyenért amit rájuk hoztál? Meg a visszafizetendő pénz miatt. Persze ha a hárembeli feletteseid tényleg aljasak, esetleg megegyeznek a családoddal, hogy megtarthatják a pénz, ha kitagadnak.
Kérdés, mennyire akarnak alád vágni.

Elgondolkodom a kérdésén. Sose tekintettem büszkeségnek, hogy szerelek. Ez csak valami miatt csinálok az öldöklés mellett, a harctudásomra mindig büszkébb voltam. Pedig így belegondolva voltak érdekes, kiemelkedő munkáim. Mint amikor Valari kapta az a ki tudja honnét kiásott ősrégi babát, amiben fogaskerekek, illetve azok helye volt. Hetekig tervezgettem és próbálgattam a különféle alkatrészeket pótolni, de végül sikerült megjavítani, ha felhúzták egy kulccsal, a baba négykézláb mászni kezdett. A többiek ostobaságnak tartották erre vesztegetni az időt, de tudni akartam, képes vagyok-e rá. Persze Valari egy hét után megunta.
- Néhány éve a családom erődítményének a kapuja meghibásodott. A több tonnás rácsot egy tárcsa tekerésével lehetett emelni vagy leereszteni, és egy nap megakadt, és nem mozdult. Senki nem tudta, hogy épül fel a mechanika. Azt se, hol lehet hozzáférni. Napokig tanulmányoztuk az alaprajzot, mire megtaláltuk a bejáratot az ellensúly aknájába. Újabb napok kellettek feltérképezni, mi romlott el. De megjavítottuk. A fél család ezen dolgozott. És én irányítottam a munkát. Egyszer megjavítottam egy több száz éves játékbabát, ami tudott magától kúszni.
A családom elég régi, és sokuk tett nagy dolgot. Vagy mondott nagy dolgot. A legtöbbnek nincs értelme vagy csak ostoba bölcselkedés, de attól még gyerekként meg kellett tanulni. A család fontos.
Mi volt az utasítás, amit nem csináltál meg, amiért elküldtek?
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Szomb. Okt. 28, 2017 12:44 pm
Olyan könnyedén beszél az egészről, az értelmetlen gyilkolásról, hogy a kezeim önkéntelenül ökölbe szorulnak, bár nem tudom, inkább megütném-e, hogy ne, ne mondja tovább, fogja már be, mert rossz hallani is, vagy inkább átölelném és ringatnám, és azt suttognám, ne gondolj rá többé.
De hallom a hangjából a megvetést és a dühöt is.
Nem mind vagyunk olyanok.
Számít egyáltalán, hogy ezt mondtam?
Mi is nemesek vagyunk, illetve én csak voltam, de az apám az, a testvéreim is, meg az ő családjuk. De mi nem vagyunk olyanok, mint amilyennek ő most leír minket.
Én egy kis oázisban éltem, a hegyek felé van, mindegy… A szépapám fedezte fel, és mivel mindentől messze esik, megkapta birtoknak, meg mellé az adózás kötelességét is. Most egy kis falu áll már ott. Az apám minden nap dolgozik. Öntözőcsatornát tervez, egy újat, mert a régi már kicsi, és próbálja kitalálni, hogyan lehetne megjavítani, meg páraelfogókat is tervez. Sokszor kimegy a földekre is. A fivérem is kint dolgozik. A nővérem elköltözött, a férje családjával él a Farra közelében. Az apám nemes.
Mit mondjak még? Nem mind vagyunk olyanok.
De igaza van, a palotában sokakat láttam, akik igazából semmit sem tesznek. Akik csak könyökölnek és mások nyakára taposva másznak felfelé a ranglétrán.
Halkan sóhajtok.
De tudom, vannak olyanok, akikről beszélsz. Csak nekem új ez a város, az egész. És mióta ide hoztak nem voltam kint sehol. A karaván áthaladt a városon egyszer, de aztán csak a háremben mozoghattam. Oda nem jutnak be a hírek kívülről.
Talán jobb is nekik, a háremhölgyeket elzártan tartják. Tanulhatnak persze, éneket, zenét, festést, táncot… de a világot nem ismerhetik. Azt nem tudhatják, mi zajlik az utcákon.
Rabság. Aranykalitka.
Kerekre nyíló szemekkel hallgatom Balart.
Amiket mond, ahogy mondja, tudom, hogy nem csak kitalálja, hogy rám ijesszen. Különben is, mi haszna lenne belőle?
Igazából Balarnak semmi érdeke nem fűződik hozzám, még akkor sem, ha nemesnek gondol, vagy ha azt hiszi, a családom az. Igen, a családom még az, őket nem fosztották meg a rangjuktól, de most nagyjából hallhatta, hogy nem vet fel minket a pénz.
- Bajba – suttogom.
Igyekszem végiggondolni, valójában mi az, ami bent maradt. Pár váltás ruha, anyám varrta az egyiket, azt nagyon szerettem.
De megér egy ruha ennyit?
Többet érek élve, anyámnak is.
Lassan lehajtom a fejem, a csészét bámulom az ujjaim között, a tea remegését figyelem.
Csak nekem mondták. Kareem két háremőrrel bekísértetett egy kisebb helyiségbe, ott közölte. Volt ott még pár őr, akik elég furán méregettek. Mosolyogtak, de azoktól a mosolyoktól a hideg rázott.
A hangom halk, de jól érthető.
Aztán felnézek, ha sikerül elkapom Balar pillantását.
Nem vagyok a napherceg nője. Nem viseltem napsárga szalagot. Egyszer beszéltem vele, közvetlenül az érkezésem után. Megállította Kareemet, és megkérdezte ki vagyok, majd közölte beszélni akar velem, és mindenki más menjen el. Nem maradt egy őr sem, vele sem voltak testőrök. A palota első udvarán voltunk. Megkérdezte milyen genetikám van és azt is, hogy még az öreg király idejében hívattak-e vagy már Bassam király ült a trónon. Aztán azt, hogy mit szólok a palotához. Látni akarta a szárnyaimat. Kérdezte, tudok-e repülni. Meg azt, hogy mit szeretnék… És mondott még valamit, azt, hogy az őszinteség nem mindig kifizetődő. És azt is, hogy sok irigyem lesz a háremben.
Megvonom a vállamat.
Többet nem láttam. Elkísért a hárem bejáratáig. Arra gondoltam, hívatni fog újra, de pár nap alatt rájöttem, hogy nincs sehol. Nincs a Palotában. Ahogy arra is rájöttem, hogy nem akarták, hogy tudjam…
De az okot nem tudom, vannak ötleteim, de egyiket sem tudom bizonyítani. Néhány olyan vad, hogy én magam sem értem, mi értelme lenne…
Halkan sóhajtok.
Esélyes, hogy igazad van. Megbüntetnének. Talán ennél is durvábban.
Eszembe jut, mit mondott az őrökről, hogy megkorbácsolnák őket, aztán az is, ahogy ott álltak és vigyorogtak rám. Hirtelen már nem is sajnálom őket.
A többi lány? Mondhatják, hogy ők nem tudtak semmit. Azért Thyliát sajnálnám, ha levágnák a szárnyait. De ő a király hölgye, az talán megvédi. A másik lány meg nem is tud repülni, és ő is a király hölgye.
Olyan – ismerem el egy kis sóhajjal.
Aztán elkerekednek a szemeim.
Nem tudom, hogy apámnak fizettek-e, komolyan nem tudom. Büszke volt, igen, hogy eljöttek értem. De azt hiszem, nem igazán tudja, hogyan működik ez. Csak úgy vélte, ez megtiszteltetés, elismerés. Apa szeret engem.
Igen szeret, nem adna el.
Anya is szeret.
Nem adnának el!
Könnybe lábadnak a szemeim, de nem akarnék sírni Balar előtt. Ő nem értené. Meg olyan kínos lenne.
A szavaira bólintok.
Ha úgy születik kisbabája egy lánynak, hogy nincs szalagja, a babát elveszik tőle. Jó estben elküldik a családjának. A legjobb az, ha rögtön férjhez adják valakihez és esetleg a férje engedi megtartani a babát. De miért tenné, ugye? Ha van szalagja, akkor meg attól függ, aki rátette a szalagot. Ha nagyon szerencsés, akkor kaphat egy kis lakosztályt, ahol a kisbabával lehet. De a férfi bármikor elveheti tőle a picit. Hacsak nem olyan nagyon szerencsés, hogy akinek a szalagját viseli, az veszi feleségül.
Rázni kezdem a fejem.
Apa nem tagadna ki. Biztos nem.
De nem tudom, adtak-e neki aranyat, vagy akár felajánlották-e, hogy ha kitagad, megtarthatja. Azt tudom, hogy ezer helye lenne otthon a pénznek. Mi nem vagyunk gazdagok. És ha adtak neki aranyat, az az elmúlt hetek során már… Már meg sincs. A vízvezeték, élelem, még több víz…
Elsápadok.
Ha hazamennék, befogadna, ez biztos. Nem tagadna meg. De ha valóban fizettek neki értem, a pénzt nem tudná visszaadni. Lehetetlen helyzetbe kerülne.
Pár másodpercig csak bámulok a csészémbe, majd halkan mondom.
Nem mehetek haza. Akkor mondhatja, hogy nem tud rólam. Persze írhatok, hogy ne aggódjanak… nem tudom. Értek pár dologhoz. Egyszerű dolgokhoz csak, a házimunkákhoz mind, a kertészethez is, és tudok varrni, meg hímezni. És szőnyeget szőni.
Tudom, nem valami sok, de ez van.

Mit tudok én ennyivel kezdeni? Hova mehetek?
Túl sok ez egyszerre. Nagyon sok.
Idő, időre van szükségem.
Így inkább én is kérdezek. Én annyit beszéltem már magamról, most inkább a veszélyes külsejű új ismerősömről akarnék többet megtudni. Arról, hogy ő milyen fajta…
Mert ebben a pillanatban nincs más, aki bármit is mondhatna, vagy tanácsot adhatna, és tudnom kell, vagy legalább éreznem, mennyire bízhatok a szavában.
De amit mesél, azt igaznak érzem. Az erődítményt, a csapórácsot, még a játékbabát is.
Elmosolyodom.
De a következő pillanatban már meglepve pillantok rá. Nem gondoltam volna, hogy érdekli.
Kétféle dolgot. Volt többféle tanóra. Nem mentem oda arra, amikor arról volt szó, hogyan kell az ágyban viselkedni. Illetve az elsőnél még nem tudtam, hogy erről szól, mert… mert nem, de akkor felálltam és kisétáltam. Aztán volt valami rendezvény a palotában és pár nemes előtt táncolni kellett volna. Nem voltam hajlandó felvenni azokat a ruhákat.
Megvonom a vállam. A zöld szempárra emelem a pillantásomat.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szomb. Okt. 28, 2017 3:33 pm
A feszültségét látva egy pillanat alatt harckész leszek, de elég tapasztalt vagyok, hogy ne nyúljak látványosan a fegyverért. Megfeszülő izmok, mély lélegzet, más nem árulkodik. Aztán ahogy jött, úgy eltűnik ez, látva, csak a szavaim kavarták fel. Naiv. Nem buta, de naiv. Ezen lehet segíteni, kell is, ha azt akarom, hogy túléljen. Azt akarom? Igen, de megindokolni nem tudom. Egyelőre nem látom, miben lehetne hasznomra, hisz a szavai alapján pont semmi értelme visszavinni. Tényleg ennyire puhány lettem? Egy karcsú derék, szomorú szem, és már lesem, mit tehetnék érte? És ha igen, mit tehetek ellene? Akarok tenni ellene? Itt, a teaházban puhánynak lenni előnyös, de nem leszek mindig itt.
Nemes aki öntözőcsatornát épít? A saját két kezével? Az csak annyira nemes, mint ez a csirke háremhölgy. Viseli a címet, mint egy kaftánt, mint egy rossz, túlméretes kaftánt, de nem illik bele. Ismerem az ilyet, rabszolgák kapcsán. Valaki vagy szolga vagy nem, a születésnek ehhez semmi köze. Vagy szolga a fejében vagy nem.
- Akkor apád az a fajta, aki megérdemli a nemesi címet. És mert elég messze van, és eléggé elszigetelt, nem fogja egy "kuzin" kitúrni a rangjából. Egyike a kivételeknek, nem pedig a szabály.
Hallgatom, ahogy mentegeti magát, miért nem tud túl sokat a külvilágról. Lehet, hogy igaz, lehet, csak kifogás, én nem tudom megítélni.
Figyelem, ahogy az ottmaradt dolgairól beszélek, érzelmek hullámoznak át az arcán. Van ott valami, ami nagyon kell neki, érzelmi okokból, de fél, mi van, ha igazam van, és a vackai helyett korbács és csonttörő kalapács várja.
- Nagyapám testvére mondta mindig, hogy ha választanod kell mire hallgatsz, az eszedre vagy a szívedre, hallgass az eszedre. Az ész azért van, hogy gondolkozz, a szív meg csak egy pumpa. Gyógyító volt egyébként. Ha visszamész a holmidért, bajba kerülhetsz. Ha nem mész vissza, később, más úton még hozzáférhetsz. Pénz, szolgák vesztegetése, ismerősök. Nincs rá garancia, de a kínpadnál jobb.
Amit mond, egyre ocsmányabbul hangzik. A palota úgy érzem olyan, mint a kövek az oázis partján. Száraz és rideg, de ha megemeled a követ, láthatod a temérdek férget nyüzsögni. Csak megerősíti amit gondolok a nemességről. Rosszallóan csóválom meg a fejem.
- Gondolom tudod, mit jelentett az őrök vigyora. Megkaphatnak egy kékvérű háremhölgyet következmények nélkül. Vagy eladhatnak valakinek.  
Elkapom a tekintetét, nézem ezt a barna szempárt, és töprengek, mihez kellene kezdenem vele. Nem karolhatok fel minden szomorú szemű leányt aki a teraszomon felbukkan. Valóban nem, de ezt az egyet talán igen. Még úgy is, hogy nem jövök rá, mi hasznát vehetném. Elpuhultam.
- A szavaid alapján úgy tűnt, hozzá tartozol. Amikor kérdeznem üldöznek-e, a herceget mondtad először. Úgy tűnik kinézett magának, de nem jutott odáig, hogy hivatalossá tegye a dolgot. Gondolom mindenkit a szárnyad érdekel először. Keveseknek van. És azok se bánnak vele jól.  
Érzelmi vihar ismét, de próbálja rejteni. Nem buta de naiv, és erős a lelke is. Nem eléggé, de kezdetnek megteszi. Magamban elismeréssel adózom annak, aki kitalálta a hárem intézményét. Meg lehet vásárolni bármely nemesi família lányát rabszolgának, és még büszkék is rá. Mind a lány, mind a szülők. Fel se merül, mennyire kiszúrtak velük, mennyire tönkretették őket. Bárki találta ki, zseniális volt. Gusztustalan, de zseniális.
- Mi történik a gyerekkel, ha elveszik? Gondolj bele, nagyságos Bassam királyunk megkíván egy háremhölgyet, aki szül neki egy zabigyereket. A király valahová elsúvasztja a nőt, odaadja valakinek a gyereket. Ezután a király találkozik álmai hölgyével, feleségül veszi, gyerek születik, mindenki boldog. A fiú a trónörökös. Egészen addig, amíg a zabigyerek fel nem bukkan, hogy ő  az idősebb fiú, neki jár a trón. Ez az egész elkerülhető, ha rögtön megfojtják az asszonyt a gyerekkel együtt. Ennél még a rabszolgatelepeken is jobban bánnak a született gyerekekkel. Gondolom minden attól függ, milyen géneket hordoz az anya, érdemes-e életben tartani.
Figyelem, érti-e amit mondok. Tízből kilenc ilyen gyerek holtan végzi.
- Sok-sok éve, bohó ifjú koromban bekeveredtem a családi levéltárunkba, és találtam egy nagyon érdekes levelet. Valamelyik ősöm, már nem emlékszem melyik írta. Genetikai fejtegetés. Azt írta, nincs olyan, hogy farkas gén, medve gén, ló gén. Olyan van, hogy rendkívüli erő génje, nagy termet génje, szőrös alkat génje, téli álom génje. És ha ezek mind megvannak, azt mi medvének nevezzük. De ha a szőrösség és a téli álom helyett vízlégzés és vérszomj van, arra azt mondjuk, cápa. Mikor rákérdeztem erre Kétcsapásnál, azt mondta, szerinte ez hülyeség, csak arról szólt, hogy engedélyt kapjon elvenni egy rossz genetikájú nőt. Volt olyan jó beszélője, hogy megkapja az engedélyt.
Nálunk ha valaki be akar házasodni, nem nézik a genetikáját. Persze nem is vagyunk nemesek, de akkor is. Csak azt nézik, mit tud hozzátenni a családhoz. Ha semmit, akkor a párjának kell két neolita helyett dolgoznia, két neolita helyett teljesítenie, miközben mindenki biztatja, hogy dobja ki a párját. Előbb utóbb vagy kidobja, vagy hasznossá válik. De ahogy mondtam, mi nem vagyunk nemesek, nekünk nem célunk mindenféle vérvonal tisztán tartása. De gondolom a hercegnek, aki kinézett is voltak szárnyai. Micsoda véletlen. Tehát az utódnak is valószínűleg lennének. Tenyészkanca. Ennyit látott belőled.

Figyelem a kétségbeesést az arcán, ahogy kezdi megérteni, mennyire reménytelen helyzetben van. Nincs hová mennie, nem ért semmihez, és úgy tűnik, nem is ismer senkit. Innen egyenes az út a kolduláshoz, mert a másik lehetőség, a bordély még undorítóbb, mint a hárem, amit nem bírt.
Mindent elveszített, de eddig a pillanatig nem is vette észre. Ezért is fáj neki annyira, hogy nem mehet vissza a holmijáért. De ezért most nem tehetünk semmit.
- Ha hazamész, könnyen romlásba döntheted őket, főleg, ha nem tudják visszafizetni a pénzt. Akkor elvehetik tőlük a földet, a falut, mindent. Ha nem mész vissza, netán kitagadnak, mondhatják, hogy ők odaadtak, ami utána történt már nem az ő felelősségük. Én a helyedben legfeljebb levelet küldenék nekik, elmondva mi van. A válaszból megtudhatod, mit gondolnak. Ha nincs válasz, ki vagy tagadva. Ha jön válasz, akkor sem mehetsz haza, sőt, érdemes nekik javasolni, hogy névleg tagadjanak ki. Ezzel megvédik magukat, és ha leülepszik a por, egy-két év múlva hazamehetsz.  
Elvigyorodom, mikor elmondja, miért vágták ki. Mert nem akart a testiségről tanulni, és mert nem akart kendőbe öltözve táncolni ficsúrék előtt. Ez a csirke tényleg nem szolga, soha nem lesz az, bármit is tesznek vele. Felröhögök. Tudom, hogy durván és nem barátságosan, de nem tehetek róla, ezt lenyűgözőnek tartom.
- Azért azokat a leckéket kár volt kihagyni, később, ha férjhez mész, bizony hasznosak lettek volna.
Aztán elkomorodom. A helyzete nem vicces, nagyon nem az. A kérdés mit tehetek érte? Kell-e tennem valamit? Akarok-e tenni valamit?
- A tudásod egy cseléd szintjén van, ha eléri azt egyáltalán, míg a neveltetésed nem tesz az ilyen munkára alkalmassá. Márpedig valamit ki kell találnod. Valamiből élned kell, valahol laknod kell, és nem várhatod el, hogy mindent megkapj csak úgy szerencséből.
Igen, akarok tenni valamit, sóhajtok nagyot. Puhány - rovom meg magam.
- Ideiglenes megoldásként maradhatsz itt pár napot. Amíg kitalálod, hogyan tovább. Van egy szállás, ami nem nagy, nem kényelmes, nem tiszta. Normál esetben rabszolgák lennének ott, de most egy-két hétig üres. Ha van bármi egyéb lehetőséged, ismerősöd, azzal jobban jársz. Ha nincs, az utcánál jobb.
Nem teszem hozzá, hogy van három nem használt, de jól berendezett, kényelmes szoba is, kimondottan vendégeknek. Látni akarom, hogy viselkedik rossz körülmények között.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Szomb. Okt. 28, 2017 8:26 pm
Mindaz, amit Balar mond, egyfajta sokként ér.
Az én védett kis világom falai már nem csak inognak és repedeznek, és ami a falakon kívül van, nem okvetlen tetszik. De senki nem kérdezte, akarom-e. és a világ nem lesz attól más, hogy én azt szeretném. Nem változik meg varázsütésre minden, csak azért mert én durvának látom, mert szembesülnöm kell azzal, hogy nem igazságos, hogy nem becsületes és messze nem békés, ami körbevesz.
Úgy tűnik az apám engem, mint legkisebbet, túlságosan és túl sokáig óvott a rideg valóságtól.
És a háremen belül is egy torz valóságot toltak elém és azzal etettek.
Míg az apámra haragudni nem tudok, hiszen csak a szeretet vezérelte, addig a Palotára most dühös vagyok.
Érdekes módon Balarra sem haragszom. Talán más cirkuszolva támadna rá, azt kiabálva, hogy hazudik. De érzem, hogy igazat mond. Különben sem szokásom lenyilazni a rossz hír hozóját.
Ő meg.
Apró mosoly jelenik meg a szám sarkában, ahogy apára gondolok, és ahogy ennek a nagydarab férfinak a szavait hallgatom. Gyanítom, nem osztogatja könnyen az elismerést.
Nem is engedné magát csak úgy kitúrni. De mit sem érne a bitorló sem, megfelelő tudás és akarat és munka nélkül azt az oázist nem tudná fenntartani.
Majdnem kimondom, hogy ha találkoznának, akkor látná, hogy tényleg mennyire kivételes is az apám. De nem valószínű, hogy találkozzanak.
Pedig azt már én is tudom, milyen ritka az olyan neolita nemes, akinek a fia és a lánya is szerelemből házasodhat. A testvéreim esetében így volt, és nekem sem rendeztek el semmit. Ezért is hiszem, hogy apám tényleg csak a lehetőséget látta, és kitüntetésnek vette, hogy a hárembe visznek. Talán valami idealizált képe élt a helyről. Nem tudom.
Ahogy azt sem, hogy esetleg parancsba kapták, vagy a családom kérelmezte az egészet.
De már mindegy is.
Már mindegy.
Csak azt remélem, nekik nem lesz bajuk miattam.
Igazad van. Később valahogy lehet, hogy visszakapom. Ha meg mégsem… Nos, amíg élek, és amíg anya él… kaphatok újat. A tárgyak csak tárgyak. Az élet fontosabb.
Nincs min gondolkozni.
A fejcsóválásra Balarra nézek újra.
Azok a tekintetek, a vigyorok… – önkéntelenül is megrázkódom –, inkább az első. Az beleillene. Az engedetlen lányt betörik. Ha nem ment finom falatokkal, italokkal, szép ruhákkal, hát majd megy erőszakkal, hiszen nem visel szalagot.
Az arcom sápadt, de a szavaim tisztán érthetőek.
Egymás szemébe nézünk.
Bevallom, az első estén azt hittem, ki fog választani. Talán meg is tette volna. Lehet. De mondom, eltűnt. Azt sem tudom, előkerül-e még valaha.  Rendes volt, kedvesnek tűnt. De mindössze fél órát, ha beszéltem vele. Veled máris hosszabb ideje beszélgetek.
Megvonom a vállam. Ez alapján aztán tényleg nem mondhatja senki, hogy egy férfi és egy nő összetartoznak. Arra elég, hogy eldöntsük, a másik külsejéről mit gondolunk… talán arra is, hogy ki merjük jelenteni, inkább rokonszenves, mint ellenszenves, de ez még nem összetartozás.
Persze alakulhat.
Valóban keveseknek van. A naphercegnek is van, sasszárnyak, mint nekem, bár kicsit más fajták. Megengedte, hogy megnézzem őket, a gyógyult sebeket is rajtuk. Ő jól repül, a szárnyaival is tud harcolni. Én… látod én csak így. Nem repülök szépen. De a királynak is vannak szárnyai és a másik hercegnek a király öccsének is. A háremhölgyek körött is van kettő másik, de azt hiszem, csak az egyikük tud repülni is.
Talán a herceg keresett volna, ha előkerül, vagy hivatott volna, de ha azt hallja, hogy a fél őrséggel összefeküdtem… Fél óra nem lett volna elég, hogy elhiggye, hogy erőszak volt, és még ha el is hiszi… Az egekre! Ezt kitalálták!
És mi van, ha nem maga miatt nézett meg, csak úgy átvizsgált és mivel utána nem idomultam valaki megharagudott rám? Vagy éppen rá is? Mi van, ha csak meg kellett volna, vizsgáljon, de nem akarhatott volna ő magának? Ha ezért tűnt el a palotából? Ha elküldték?
Ha így van, remélem, hogy jól van.
De erre nem alapozhatok. Spekulációk csak.
A földön kell járnom. A jelenben kell élnem.
Bólintok Balar szavaira, mert akár ez is megtörténhet.
Megeshet. És a vége: vér. Bár úgy tudom, azokat a lányokat, akiket hívatnak, szóval azoknak meg kell inni valamilyen főzetet, hogy ne foganhassanak meg. Különben elég sok csecsemő lenne a palotában, vagy sokkal több lány sírna a kisbabája után.
Én biztos azt tenném. Akárki is lenne az apja.
Balarra nézek, a tekintetemben valahol ott az át nem élt, de elképzelt fájdalom.
Vagy nem dobja ki, mert szereti. Az ősöd is megpróbált mindent azért az engedélyért, nem?
Lassan elmosolyodom. Maga a történet érdekes és valahol kedves is, még akkor is, ha a családja egyébként nagyon gyakorlatiasan áll a kérdéshez. Egy rossz szavam sincs a módszerükre. Van olyan jó, mint az hogy a nemesi családok többsége csakis a genetika alapján válogat.
Voltak neki. – Bólintok.
Vagy igaza van Balarnak, vagy sincs. De valahogy azt érzem, nem bántani akar.
Mert ugye könnyebb lenne nekem is dühösnek lennem a hercegre, hogy csak játszott velem, mint sajnálnom egy férfit, akit kedveltem és sírni utána.
Nos, sírni nem fogok. Nem omlok magam alá bánatomban.
És értékelem, amit ez a kemény fickó tesz. Tényleg.
Megint őt nézem, majd az ajkamhoz emelem a csészét, és igen, immár citrom is került a teámba és kortyolok újra.
Aztán lassan bólintok.
Írni fogok nekik. De az elküldéséhez pénz kell.
Honnan szerzek pénzt? Dolgoznom kell, az odáig rendben. De hol? Kinek? Ki mer munkát adni?
Nézem, ahogy vigyorogni kezd a válaszomra. Legszívesebben ráölteném a nyelvemet.
Aztán felröhög.
Igen. Nagyon mókás!
De meglepetésemre az én szám sarka is felfelé görbül.
Azok?
Megrázom a fejem.
Mondtam, nem, hogy van egy nővérem, aki már férjes asszony? Gyerekei is vannak. Mondjuk úgy, hogy nem titkolózott a kishúga előtt.
Nem vagyok azért tudatlan.
Tudom – mormogom. Mert mi mást mondhatnék? Bár azért nem vagyok ám annyira tehetetlen. De minek mondogassam, Vagy hinné, vagy sem. Vagy legfeljebb, ha látná.
Inkább várom, mire akar kilyukadni.
Aztán Balar nagyot sóhajt, mintha a világ minden terhe az ő vállát nyomná, de én már mosolygok.
Köszönöm. Az utcánál sokkal jobb lesz. És ha kaphatok egy seprűt, rongyot, egy fél vödör vizet, akkor tiszta is lesz.
Már komolyan nézek rá.
Tudok dolgozni. A szállásért, ételért. Meg hogy a levél eljusson az apámhoz.
Kezdek magam előtt valamiféle utat látni. Még ködös, meg rögös. De azért a semminél jobb. Az én utam.
És anyám azt mondta, kövessem a saját utam.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Vas. Okt. 29, 2017 7:07 pm
- Úgy tűnik, szerencsés vagy, mert elküldenek, és nem betörni próbálnak. Könnyen lehet ebben a herceged keze. Látott valamit benned, és nem akarta, hogy elveszítsd vagy kiöljék. Hát kirakatott.
Szóval az egész királyi család szárnyas, és még a hárembe is gyűjtik a madarakat. Nekem úgy hangzik, valaki  nagyon szeretné a nemesi vérvonalat szárnyakkal is jelezni. Egyébként nem láttam hogy repülsz, már a teraszon találtalak.

Az ám, a terasz. Holnap érkeznek hozzá a bútorok, párnák. Lesznek székek, asztalok, ülőpárnák, és külön felszolgáló is. Holnap utánra terveztem, hogy elmegyek a rabszolgapiacra nézni valakit, akit pár nap alatt be lehet tanítani. Igazság szerint már vagy két hete be kellett volna  szereznem valakit, de mindig halogattam.
Ez amúgy is jó lehetőség kicsit megismerni, miféle népeket árulnak a piacon, hogy össze tudjam vetni a mi rabszolgáinkkal. Mivel nekem kell intéznem majd a rabszolgáink eladását is, meg kell ismernem a helyi lehetőségeket. Kétcsapás igazán küldhetett volna valakit, aki betanít. Eddig mindig Nagyszájú intézte ezeket, és habár nem túlzottam kedvelem ezt a sima modorú majmot, most örülnék a jelenlétének.
Kicsit elkalandoztam, újra a beszélgetésre fókuszálok.
- Ismerem azt a főzetet, mi is adjuk rabszolgáknak indokolt esetben. Vagy valami hasonlót. De az a főzet nem hülyebiztos. Ha nem jó az összetétel, vagy nem megfelelő dolgokat eszik-iszik mellé, bizony becsúszhat valami. Arról nem beszélve, mikor valaki akaratlagosan kihányja. Láttam ilyet. Gondolom a háremben ez különösen gyakori, mert sok nő hajlamos azt hinni, gyerekkel magához tudja kötni a férfit.
Ismét összenézünk, és a fájdalom a szemében elgondolkodtat. Mi van, ha kihagy részeket a meséből? Miért ne tehetné, csak egy idegen vagyok neki. Mi van, ha nem valami tárgy maradt ott, hanem egy gyerek. Akit előbb-utóbb ki akar hozni, de ha visszamegy kivégeztetni magát, azzal nem használ senkinek.
De nem hiszem, nem úgy néz ki, mint aki nemrég szült. Meg ezt nem tagadná le, főleg miután látja, hogy segíteni akarok (Puhány!).
Inkább csak belegondolt milyen lehet átélni mindazt, amiről beszélt.
- Azt mondják a szerelem mindent kibír, de én ezt kétlem. Ha valakinek hajnaltól napestig gürcölnie kell két ember helyett, mert a választottja haszontalan, nem képes csinálni semmit... Előbb-utóbb besokall. Elege lesz. Keres mást. Ha a párja nem is próbál hasznos lenni, meg is érdemlik egymást.
Az ősöm megkapta az engedélyt, de a választottja közel sem volt haszontalan. Az elmúlt kétszáz évben kétszer fordult elő, hogy valaki haszontalant hozott be a családba. Mindkétszer ki lett hajítva egy éven belül.

Végignézek ismét a madárkán. Fiatal, csinos. Elgondolkodom, milyen lehet a neolita szeme. Olyan, mint valami madáré? Vagy van benne valami más is?
Genetika ide vagy oda, azokat a szárnyakat tényleg nem lenne rossz továbbörökíteni, főleg, mivel repülni is tud velük. Tehát erősek. Hm. Orákulumnak, az unokatestvéremnek vannak szárnyai, viszont felesége, menyasszonya, szeretője nincs. Lehet érdemes lenne összeismertetni őket. Lehet az ideküldésem is Orákulum ötlete volt valami kóbor megérzés kapcsán? Mégpedig pont ez a madárka kapcsán? Ha így van, be fogom törni az orrát. Hogy nekem papírokat kellett tologatnom, fahéjat és levendulát rendszereznem csak azért, hogy párt találjon, az elég ok erre. Főleg, hogy mekkora volt az esélye, hogy nem vágom ki a teraszról a madárkát? Nem sok. Bárki más valószínűbb, hogy összebarátkozik vele. Én még most is azt keresem, hol tudok hasznot húzni az ügyből. Tudom, hogy sehol, de azért próbálkozom. Még próbálkozom.
A fejrázására csak tovább vigyorgok. Széles vigyor, de mögöttes kétértelmű tartalom vagy célzás nélkül.
- Ha tudod, hogy mit hova, az még édeskevés. Szerintem sokkal-sokkal kifinomultabb oktatás folyt ott. Sose fogod már megtudni, miféle titkokat és trükköket vesztettél.
Végül a tea mögé rejtem a vigyort. Jól lehet cukkolni a madárkát, ami szórakoztatóvá fogja tenni a következő pár napot. Pár napot? Úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy a pár nap után is maradni fog. holnap után vagy azután fel fogom ajánlani neki az egyik vendégszobát, ő meg kis tiltakozás után elfogadja.
Pillanatra elgondolkodom, hogy lehet, új szolgálót se kellene venni, főleg ha komolyan gondolja, hogy dolgozna itt. De nem, a szolgáló mindenképpen kell. A madárka azokkal a nagy légycsapókkal veszélyes lenne a szűk konyhában, önmagára és a berendezésre nézve is. Meg tényleg látni akarom a helyi portékát.
Ebből tovább is viszem a gondolatot, hogy ha madárka marad, neki is szüksége lesz dolgokra. Ahogy már korábban láttam, nemhogy pénze, még váltás ruhája sincs. Márpedig szárnyasokra tervezett ruha egészen biztosan nem lesz a teaházban.
- A levél miatt ne aggódj. Amint megírod és elmondod hova, mert ha már mondtad is, férfiasan bevallom, elfelejtettem, keresek karavánt vagy futárt ami arra megy és elvitetem velük.
Holnap reggel Rahesa
- intek fejemmel a felszolgálólány felé - körbe fog vezetni a teázóban, megmutatja mi merre van, mit hogyan csinálunk. Meg bemutatja Vulfiust, a másik szolgálót. Ő zárta be a feljárót amit figyeltél. Mert megijedt tőled.
Ha úgy érzed, részt tudsz venni a dolgokban, nincs ellenemre. Holnap, ha minden jól megy, még valaki csatlakozik a személyzethez. Akkor kitalálhatjátok, hogyan osszátok be a feladatokat. Csak két dolgot ne feledj. Első, hogy a konyha kicsi és szűk, ha leversz egy forróvizes kondért a szárnyaddal, oda lesznek a tollaid. A másik, hogy Rahesa és Vulfius ismerik a feladatokat itt, de ne hagy magad kóstolgatni. Ők rabszolgák. Te nem vagy az.  
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Hétf. Okt. 30, 2017 10:51 am
Igen, nézhetjük így is. Bizonyos szempontból tényleg szerencse. Bár, ahogy mondtad, ki tudja mi történt volna, ha nem támad kedvem éppen most repülni. Na, az már nem lett volna szerencsés helyzet!
Mert mi van, ha igaza van, mi van, ha az én megérzésem is helyes lett volna?
Ebben az esetben az sem lenne jó húzás, ha reggel a palota kapujában toporognék, hogy én csak a holmimért jöttem. Pedig ez is megfordult a fejemben.
Nem mintha olyan sok dolgom maradt volna ott. Pár ruhadarab, egy fésű, apróságok. És bár valahol mind az enyémek, és kedvelem őket, de a tárgyak nem érnek annyit, mint egy élet. A tárgyak pótolhatóak.
Az is felmerül bennem, hogy mi lenne, ha nem én mennék értük. Lopva Balarra pillantok.
Való igaz. De hidd el, nem a falon másztam fel! Nem a légy a másik genetikám.
Újra kortyolok a teámból, immár nem forró, csak kellemesen meleg. Megnyugtat kicsit. Halkan sóhajtok, mintha a feszültség egy részét is kiengedhetném ezzel.
A pilláim alól a férfit nézem, ahogy ott ül velem szemben, látszólag békésen és nyugodtan, a saját házában, de mégis fegyverrel a keze ügyében.
Sokkal könnyebben el tudnám őt képzelni egy csatamezőn, mint egy teázóban. És talán régebben valóban meg is járt pár csatát. Ott a nyakán az a heg.
Lehet, hogy a szolgálólány ezért tart tőle olyan látványosan? Nem tudom.
Nem hülyebiztos, ez jó mondás.
Megvonom a vállam.
Igazság szerint nem tudom. Nem töltöttem ott olyan sok időt, hogy megfigyeljem, van-e olyan lány, aki hánytatja magát. Ahogy azt sem tudom, van-e valamelyiküknek gyereke. De igazad van, valóban sokan azt gondolják, hogy ez a módszer működhet. De nem csak a háremben. Szerintem azért találták ki azt is, hogy ha egy nemes lány nem szűzen megy férjhez, akkor a férje az utcára lökhesse.
Bezzeg, ha a férfinek vannak mindenfelé szétszórt gyerekei, az persze nem gond.
De szerintem nem jó ötlet. Mármint gyerekkel zsarolni valakit. Lehet, hogy enged, de ha a nőt nem kedvelte, vagy nem akarta volna a gyerek nélkül is, akkor esélyesen ott később gondok lesznek.
Én így látom. De persze én csak egy vidéki lány vagyok egy távoli oázisból és lehet, hogy a fényes Garamatesben máshogy mennek a dolgok.
Aztán Balar mond valamit, amire megint csak bámulok rá.
Szerelem. Sok mindent kinéztem volna belőle, de azt nem, hogy ezt a szót kimondja. Még akkor sem, ha csak beszélgetünk.
A szerelem nem ugyanaz, mint a vágy. A vak szenvedély nem bírja ki. A szerelem meg olyat választ, aki megérdemli.
Én erről ezt gondolom. Még akkor is, ha azt mondják, hogy a szerelem vak.
Hasznos meg sokféle módon lehet valaki.
Ahogy mondod, az ősöd választottja sem volt haszontalan.
Engem néz, és nem tiltakozom. Nem tudom, miért fürkész ennyire, de valahogy úgy gondolom, jogos, hiszen azt már megbeszéltük, hogy neki is van némi kockázat abban, hogy itt vagyok.
Pedig nem akartam senkit bajba sodorni, de úgy tűnik, ez szinte elkerülhetetlen az én jelenlegi helyzetemben.
Vajon mire gondolhat?
Nyilván nem kérdezhetem meg, az nagyon udvariatlan lenne, ő pedig eddig csak segített rajtam.
De jön a megjegyzése, nekem meg tátva marad a szám, aztán levegő után kapok.
Majd összepréselem az ajkaimat, és nagy erőfeszítés révén, de megállom, hogy ne vágjak vissza, és ne mondjam azt… Mit is? Hogy majd az arra érdemes férfitól megtanulom azokat a trükköket?
Mindegy! Nem hagyom magam felbosszantani azzal, hogy itt csipkelődik.
Meg vigyorog! Nevet rajtam!
Aprót szusszanok.
Talán megéri, hogy visszafogom magam, nem tudom, akkor is felajánlotta volna, hogy segít eljuttatnom haza a levelet, ha valami visszavágással próbálkoztam volna az előbb.
A Kadda óázis.
Csak ennyit mondok, de közben figyelem, ismerős-e neki a név. Az otthonom innen Dél felé esik, közel a hegyekhez. Pici, szinte jelentéktelen hely, nem túl sokan ismerik.
Rahesa – pillantok a szolgálólány felé, aki a teát is töltötte –, és Vulfius.
Elmosolyodom. Valahol mókás, hogy valaki pont tőlem ijedjen meg.
Bólintok.
Nem szoktam leverni dolgokat. De figyelni fogok. A kopasz szárnyak nem túl vonzóak.
Aztán bólintok.
Nem, én nem vagyok rabszolga. Akár most felállhatnék, és kisétálhatnék. Csakhogy nincs hova mennem. Olyan bolond nem vagyok, hogy azt higgyem egyedül, minden nélkül hazajutnék, és az előbb beszéltük meg, hogy az akár veszélyes is lehetne a családomra.
Kaphatok esetleg pergament vagy papírost és írószerszámot? Reggelre elkészülne a levél.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Hétf. Okt. 30, 2017 11:30 pm
- Ha már szóba hoztad, mi a másik a koktélodban? - teszem fel a kérdést. Nem légy. Ezt gondoltam. Nehéz elképzelnem hogy bármely neolita is legyet hordozna magában, és ha így is van, kötelességemnek érezném, lecsapni egy légycsapóval. Vagy tüskés buzogánnyal. Utálom a legyeket. Rámásznak mindenre, beköpnek mindent, és a hangjuk is irritáló, kiirtani őket pedig majdnem lehetetlen.
- Nem mondtam, hogy kételkedek a szavadban. Csak azt, nem tudom milyen jól repülsz. Talán alkalomadtán bemutatod. Ígérem nem foglak kiröhögni, ha hibázol - hazudom könnyedén. Mert ki fogom röhögni, ha hibázik. Ha van humorérzéke megérti, ha meg nincs, jobb is, ha megsértődik és elvonul. De szerintem megértené. Aztán ő is kiröhögne engem, mikor hülyeséget csinálok. A humorérzék fontos.
Aztán felröhögök, durván.
- Ficsúrék nem érintenek olyan nőt, akit más már megkufircolt. Tapasztalt nő tudja ki a jó és ki a rossz szerető, és ficsúrék nem akarják ezt hallani.
Lehet nem kellene ezt a témát forszírozni. Engem ugyan nem zavar, de mintha vörösödne a füle vége.  Egy dolog az ilyen viccelődés barátok, harcostársak között, de ezt a madárkát egy órája se ismerem. Nem az zavar, hogy esetleg megbántom, hanem, hogy... tényleg, mi is zavar? Nem tudom. De zavar. Úgy érzem, hamarosan találnom kell valakit aki zsoldost keres valamire, vagy bármi egyéb okot, ahol megölhetek valamit ami méltó ellenfél. Lepillantok a fegyverre mellettem. Mintha szemrehányóan nézne rám, hogy nem látott vért hónapok óta.
Most meg a szerelemről beszél, nem kellett volna felhoznom. Hát kinek kellett ez? Nagyon naiv, rózsaszín álomvilágban él, és nem biztos, hogy nekem kellene kidurrantani ezt a buborékot.
A piszkálódásomra nem felel, pedig látom, hogy szeretne. Látom a szemén, hogy mondana rá valami gonoszan vicceset, de nem teszi. Lehet tart a reakciómtól. Kár. Azért remélem nem azért, mert attól fél, kihajítom, ha nem hajbókol nekem. Az nagyon sajnálatos lenne. Azt jelentené, egyenrangú felekből elcsúsztunk alá-fölé rendelt kapcsolatra, ami nem jó. Nem értem a dolgot. Négy-öt éve történhetett, mikor egy rabszolga-szállítmányt kísértem, és rablókkal futottunk össze. Kaptam egy vesszőt a lábamba, és csak azért nem kaptam a következőt a torkomba, mert Háromkéz is ott volt és leszúrta az íjászt. Az életemmel tartozom neki, mégis egyenlőek vagyunk. Mi ehhez képest az a pár tallér a levélre és a szállás egy patkánylyukban? Nem vagyok képes megérteni, miért isteníti mindenki a vagyont. Erősebb vagyok, mint ő. Ez fölé rendel? Nem. Lehet elég gyors és okos, hogy kompenzálja ezt. Fel tudok rakni a szekérre olyan ládát is amit ő nem. Ez fölé rendel? Nem. Meg tud kérni, hogy segítsek, mint ahogy én is tudok tőle olyat kérni, amiben ő a jobb. Akkor az, hogy vagyonosabb vagyok éppen itt és most, miért? A vagyonnak eszköznek kellene lennie, nem pedig célnak. Különben is, lehet valakinek bármekkora vagyona, az nem fogja megvédeni egy orgyilkostól. Ha felbérel engem, talán megvédhetem, de a vagyon ott is csak eszköz, nem pedig cél. Aki a barátom, azt ingyen is megvédem, akár az életem árán is. Nem értem.
- Sose hallottam róla. De a futárok megtalálják.
Bólintok, utána intek, hogy kövessen. Megfogom a kardot, most is a keresztvas alatt, a pengénél, felkelek, és elindulok felfelé.
Ugyanazon a lépcsőn megyünk amin lejöttünk, de csak egy szintet, utána a szobám/lakrészem/irodám felé veszem az irányt. sötét van a folyosókon, se ablak, se fáklya. Ismerem a járást, nem okoz gondot a tájékozódás, ő meg remélhetőleg lát valamennyire a sötétben. Mindenesetre igyekszem zajosan menni, ami mezítláb nem könnyű, de talán hallja merre megyek.
A szoba ahová vezetem kellemesen nagy. Szemben széles, boltíves ablak, valódi üveggel. Most ugyan nyitva van a meleg miatt, de ha túl sok homokot hoz a szél, be lehet zárni. Az ablak előtt széles íróasztal, feketére pácolva. Az asztal és az ablak között kényelmes bőrfotel, az asztalon olajlámpás ég, és papirosok szerteszét a teaházzal kapcsolatos feljegyzésekkel. Az íróasztal túloldalán két kisebb, kevésbé kényelmes karosszék, vendégeknek, üzletfeleknek. Az asztal felett zsinóron csengő lóg, amivel a szolgákat lehet hívni.
A szoba jobb oldalán kis kamra, ami mögött a fekhelyem van. Gazdagon hímzett vaskos függöny választja el az alvókamrát a szobától, ami függöny félig el van húzva, így látszik az ágyam.
Felmerül bennem, miylen következtetést fog levonni a korábbi beszédtémánk és az alapján, hogy felhozom egy szobába ahol jól látható az ágy. Aztán rájövök, nem túlzottan érdekel. Ha megijed, el tud menekülni, tudja merre jut ki. Megoldana egy csomó gondot. Ha azt hiszi, le akarom teperni, jobb is, ha megszabadulok tőle.
A másik oldalon szekrény, méltó lakója lenne bármely ficsúr otthonának. Jóval magasabb nálam, és két karommal éppen elérem a két szélét. Most nyitva van, jól látható a tartalma. Az alján ostromgépnek is beillő számszeríj, behajtott reflexekkel. Csillogó fa tusa, ezüstlapon rég elfeledett nyelven írt mottó: "Sic gorgiamus allos subjectatos nunc". Nem hiszem, van bárki az egész városban, aki le tudná fordítani. Én tudom a jelentését, legalábbis amit nagyapám, Négylándzsás mondott nekem jelentés gyanánt. "Lakomázunk azok felett, akik leigáznának."
A nyílpuska felett fegyverállvány, rapier, kétfejű csatabárd, üres hely a kardomnak, tüskés buzogány látható. Valamint a szekrény előtt egy pár levetett csizma árválkodik.
Gondos mozdulattal a helyére teszem a kardot, tekintetem végigsimít még egyszer fegyvergyűjteményemen. Orákulum mondta, hogy nőre nézni nem látott még engem olyan gyengéden, mint ahogy a fegyvereket figyelem.
Odalépek az asztalhoz, keresek üres papirost, előszedek egy üvegcse tintát.
- Adjak tollat is, vagy azt megoldod magad? - kérdem széles vigyorral, a háta felé bökve az állammal. Aztán persze előszedek tollat is, közben lehetőleg észrevétlenül belecsúsztatom az erszényem a fiókba. Jópár tallér van benne, elég lenne pár napra, még ha a teljes hazaútra nem is. Engem nem fog földhöz vágni ha elviszi, de legalább fontos dolgokat megtudok a jelleméről. Meg így segíteni olcsóbb is lenne, mint itt tartani, etetni, ruházni, főleg, ha kiderül, hogy nem bír lépést tartani Rahesáékkal.
- Itt megírhatod a levelet. Boríték a fiókban. Ha megvagy vagy elálmosodsz, gyere le, ott leszek, és megmutatom a szállást. Ha valami kell, tea, akármi, hívd Vulfiust - intek a csengőzsinór felé.
Ezzel indulok kifelé, útba ejtve a fegyverszekrényt, gondosan bezárva, a kulcsot a magamnál tartva. A fegyvereimet nem kockáztatom. Elvileg nem tudja kinyitni a szekrényt, de ha mégis... Ha elviszi a számszeríjat vagy a kardomat megkeresem, összeverem, majd elküldöm Hasfelmetszőnek. Vannak dolgok, amikkel nem játszunk.
Felkapom a csizmáimat a földről, majd kisétálok. Kint felveszem a csizmát, majd visszamegyek a vendégtérbe, ahol korábban ültem. Kérek egy újabb adag teát (hozatok citromot is még), és nézegetem az érkezőket.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Kedd Okt. 31, 2017 10:04 am
A kérdés várható volt. Csak egy pillanatig gondolkodom, hogy elmondjam-e neki, de igazából nincs semmi okom rá, hogy titkoljam. A nagymacska gének nem olyan ritkák és nem is igazán különlegesek.
- Gepárd.
Aztán visszakérdezek:
- És nálad? Bár tudjuk, nincs olyan, hogy medve-gén, csak mézimádat génje, meg hatalmas termet génje... De mégis?
Várakozón pillantok rá.
Aztán halványan elmosolyodom.
- Ígéred? Nos, akkor talán majd egyszer megmutatom. Egyébként elég jól repülök, csak nem szépen.
A durva röhögésre felvonom a szemöldökömet, és finoman összecsücsörített szájjal merőn bámulok rá. Megvárom, míg abbahagyja, és elmondja, amit szándékozik, majd végtelen udvarias hanghordozással felelek rá. De a tekintetemben ott van némi kis gúny.
- Szerintem maradjunk annyiban, hogy egyetlen férfi sem akarja azt hallani, hogy ő nem jó az ágyban. Azt meg főleg nem, hogy ez előző sokkal sokkal jobb volt, és nagyobb is volt neki.
Ártatlan arcot vágok, mintha csak a holnapi menüről beszélgetnénk.
- És úgy tudom, a harmadik dolog, amit nem akarnak hallani: csak ketten voltak előtted drágám: Aki tud tevegelni, meg aki nem!
Megvonom a vállam. Azért ne nézzen már totál tudatlannak.
Mellesleg kíváncsi lennék, hogy reagálna, ha ő kapná meg ezeket a mondatokat a nászéjszakáján.
Bár az is lehet, el sem tudja képzelni, hogy neki olyan lehet, és örül, ha fizetett kufircot kap. Amennyire a szolgálólány is retteg tőle, lehet, hogy a bordélyban is lesápad a madam, ha megjelenik.
De ezt már nem mondom ki, mert durván sértő lenne, én meg... Na igen, mivel kóstolgat, ezért persze, hogy kigondolom magamban a visszavágást. De attól még ott él bennem anyám nevelése is. Ő pedig azt mondta, nem szabad feleslegesen sértegetni azt, ki hozzád jó.
Épp ezért úgy érzem, pont elég, amit hangosan kimondtam.
Balar újra a pallosára pillog, én meg hirtelen arra gondolok, hogy most lefejez-e. Bár igazából nem félek ettől.
De azért lehet, hogy kicsit zavarba jött. Igaz, erre nem mernék nagy összegben fogadni, hiszen nem ismerem eléggé, de mint lehetőséget kizárni sem tudom.
Aztán csak néz rám, elgondolkodva, ahogy én is őt nézem.
Miért vesz a nyakába?
Nem tudok rájönni, hiszen minden észérv ellene szól.
Mégis megteszi. Már rég kihajíthatott volna. Igazából egy szavam sem lehetne akkor sem. Nem köteles pátyolgatni, tisztában vagyok ezzel.
Mégis itt ülünk és finom aromás teát kortyolhatok, és levelet írhatok haza.
Haza.
- Az lehet, kicsike hely. De azért lehet, hogy ez a citrom onnan való. - Intek a tányérka felé, ahol a vékony citromszeletek pihennek. Majd oda nyúlok, kiveszek egy darabot és ahogy van, csak úgy minden nélkül elrágom. Aztán elmosolyodom.
- Az íze hasonlít.
Balar kardjáért, ugyanúgy fogja meg, mint a tetőn, majd int, hogy kövessem. Megiszom az utolsó kort teámat is, majd talpra állok.
A lépcsőházat már ismerem, de most vissza, felfelé megyünk egy szintet, majd egy kis folyosó után, hol nem ég mécses egy tágasabb lakrészbe lépünk.
Ami először feltűnik az olajlámpás fénénél, az az üveg csillanása. Ablak, valódi üveggel. Nagyon szép, komolyan, szép, ahogy játszik rajta a fény.
A második, amit észreveszek, egy pár hanyagul levetett csizma, nagyjából Balar mérete lehet. Kevés kétségem marad, hogy hol is vagyunk éppen.
- Végül úgy döntöttél, hogy mégis inkább ezt a helyiséget kapom meg?
Igyekszem olyan naiv arccal fordulni felé, amilyennel csak tudok.  
És persze lesem a hatást.
Egyébként nyilvánvaló, hogy ez az ő birodalma, az ő szobája. Ahogy az is, hogy az elmúlt órában valamiért úgy döntött, hogy beenged engem ide.
Azért ez egyfajta bizalom.
Lépek kettőt az íróasztal felé, majd először a szekrény felé fordulok. Nem ruhák vannak benne, de nem is porfogó csecsebecsék.
- Gondolom, használni is tudod őket - jegyzem meg halkan.
Aztán tovább fordulok, egy helyben állok ugyan, de alaposan felmérem a szobát. A beugróban az ágyat is, melyet még nem bontottak meg éjszakára. Az asztalon a papírokat. Szóval éppen dolgozott.
Kivárok, mert nem tudom mit tervez.
Balar az asztalhoz lép, papírost és tintát vesz elő. A szám sarkában apró mosoly jelenik meg.
- Jobban örülnék, ha lenne tollad is - szúrom közbe, de a pillantásom derűs. Éppen ha nagyon muszáj lenne a sajátommal is tudnék írni némi faragás után, ugyanakkor kitépni fáj. Jobban szeretem az előkészített tollakat.
A fotel viszont, nos, nem az az ülőalkalmatosság, ami számomra kényelmes lenne. A háttámlája  túl zárt. Körbenézek, látok-e egy egyszerű ülőkét, vagy egy ládát. Halkan sóhajtok. Hirtelenjében semmi, írhatok állva, hacsak nem ülök az ágyára. Attól is függ persze találok-e valami táblát, vagy nagyobb könyvet alapnak.
Közben előkerül egy lúdtoll is. Aprót bólintok.
Látom, hogy egy apróbb erszényt viszont eltűntet az asztalról a házigazdám. Nem mintha bele akarnék kotorni. Azt árulásnak érezném.
- Köszönöm, úgy lesz.
Elmosolyodom.
Balar még megáll, hogy bezárja a fegyverszekrényt. Igazság szerint talán a rapier az, amivel esetleg boldogulnék, de eszem ágában sincs a fegyvereihez piszkálni, ugyanis annyit megtanultam apámtól, hogy többet árthatok magamnak, mint az ellenségnek, ha olyan fegyverrel bénázok, amihez nem értek rendesen.
Figyelem, ahogy felmarja a csizmáit a padlóról, majd azzal sem tölt el több időt idebent, hogy kényelmesen felvegye őket, csak kimasírozik. Hallgatózom. A folyosón csend van, majd csizmás léptek koppanása.
Lassan elvigyorodom, és megcsóválom a fejem. Ez itt az ő szobája, felvehette volna a csizmáit idebent, kényelmesen, végignyúlhatott volna az ágyon, nézhette volna, hogyan írok. Ehelyett kint a folyosón, a sötétben, a falnak támaszkodva rángatta fel a csizmáit.
Van ebben valami kedves.
Újra körbenézek, és végül úgy döntök, nem ülök az ágra. Egyébként is, valószínűleg észrevenné, és lehet, hogy nem tetszene neki. De én sem érzem úgy, hogy helyes lenne.
A fotel karfájára telepszem, így a szárnyaim is elférnek, majd a papírosra bámulok, aztán két perc múltán írni kezdek.
"Az élet úgy hozta, hogy kirepültem az aranykalickából. De a fészekbe megtérnem nem hozna most jót, nektek sem.
Bízzatok bennem, ne aggódjatok!
Ha az kell, tagadjatok le, ezt a levelet is akár, ha úgy a jobb, égessétek el.
Amint tudok, adok hírt.
Szeretlek titeket. Találkozunk még."

Nem írom alá. Felesleges is lenne, hiszen a szüleim felismerik a kézírásomat.
Borítékot veszek elő, megcímzem. A tintára port szórok, hogy száradjon, majd a felesleget lefújom, a levelet a borítékba zárom, az asztalon talált vörös viasszal pecsételem le. A még meleg viaszba két dolgot nyomok: egy hajszálamat és egy aprócska tollpihe-darabkát.
Kész. Alig tíz percbe telt az egész. Még egyszer körbenézek, majd eloltom a lámpást. Nincs értelme pazarolni az olajat, és így tűz sem keletkezhet.
Az ajtót beteszem magam után, majd egy emeletet megyek le.
Balart a korábbi asztalunknál találom.
- Elkészültem. Itt a levél.
Ahogy leülök, a borítékot feltűnésmentesen csúsztatom elé.
- Akkor? Megmutatod az én helyemet?
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Kedd Okt. 31, 2017 4:25 pm
- Gyík. És medve. A mézimádat kimaradt. Valamint nem tudom, milyen gyík és milyen medve. Nem volt annyira fontos, hogy feljegyezzék. - bólintok elégedetten. A szavaira ismét felröhögök. Ez már majdnem jó visszavágás volt. Még gyűjt egy kis bátorságot, és tényleg nagyon mókás szóváltásaink lesznek.
- Ez igaz, ezek egyikét sem szereti férfi hallani. Ennél csak az lehet rosszabb, ha nem a férfinek mondod, hanem a háta mögött. Ficsúréknál minden a hírnév, és egy ilyen pletyka több kért okozhat, mint egy jól forgatott pallos.  Csak amíg a teszem azt pék vagy kufár mindössze megsértődik, esetleg lekever egy pofont, egy ficsúr ki is végeztethet. Vagy csak szabad prédájává tesz bárkinek.
Szemem sarkából látom, hogy minden röhögésem újabb lépéssel viszi a szívroham közelébe a felszolgálót, és a vendégek is vetnek errefelé aggódó pillantásokat. Lehet, ez látszani fog a bevételen, de úgy kell Kétcsapásnak, miért pont engem küldött ide!
Én is a citromra nézek, és megrándul az arcom, ahogy magában megeszi azt a savanyú izét.
- Lehet. Nem tudom, honnan való, csak azt, melyik kerekedő hozta. De akkor azt a kerekedőt fogom először kérdezni a levél elviteléről.
Amikor felmegyünk a szobába, körbenéz, és kérdezi, hogy ezt a helyet kapja-e, pillanatra megdermedek. Ez az én szobám, egyértelműnek kellene lennie.
Aztán az ártatlan tekintete mellett, megpillantom a huncutságot a szemében. Beugrottam neki, nem rossz, nem rossz. Tényleg jól fogunk kijönni.
Majdnem rávágom, hogy csak akkor, ha megosztja velem az ágyat, de úgy érzem, ez már túlzás lenne. Viccelődni a testiséggel egy dolog, de nyílt ajánlat, főleg ha nem gondolom komolyan már egész más. A vicc csak akkor jó, ha mindkét fél érti, hogy vicc.
- Ez szép volt madárka, egy pillanatra megfogtál. Úgy érzem, jól meg fogjuk érteni egymást.
Ez itt
- mutatok a kardra - az ükapámé volt, de nem tudjuk, honnét szerezte és akkor mennyi idős volt. Nem acélból van, hanem valami erősebb, keményebb anyagból, nem tudjuk miből. Közönséges köszörűkő elkopik rajta. Sosem hagyott még cserben.
A nyílpuska hadizsákmány, tíz éve szereztük, de az ezüst feliratot már mi raktuk rá. Két lovat is le tud teríteni egy lövéssel.
A fejsze csak célszerszám, azért van itt, mert kellene gyakorolnom vele. De amíg a kardra sem jut sor, ez is csak porosodik itt.
A rapier nem a kedvencem, de ajándékba kaptam egy harc során, sok éve. Az előző gazdája kegyetlen összevagdosott és szurkált vele, de én maradtam felül. Utolsó szavaival a gyors halálért cserébe nekem adta a fegyverét. Ember volt, de egyike a kevés tisztességesnek. Méltó ellenfél volt.
A buzogány... igazából nem az enyém, hanem az unokatestvéremé, Orákulumé. Ritkán van itt, de azt kérte, tartsam itt a buzogányát. Meg használjam, ha kedvem van.
Értesz valamelyikhez?

Lehet ennyire részletesen nem érdekelte, de így járt, ezek eleve a rövidített verziók voltak. Aki egy harcost a fegyvereiről kérdez, jobb, ha felkészül egy hosszas monológra.
Aztán magára hagyom, hagy írja meg a levelet nyugodtan, nem zavarva senki által.

Gyorsabban végez, mint gondoltam volna, bár az újabb adag tea már az asztalon gőzölög.
Átveszem a levelet, és a pecsétviaszba nyomott tollpihe látványa mosolyt csal az arcomra. Bájos, és egyértelműen azonosítja minden szöveg és pecsét nélkül is. Bájos és praktikus.
Utána ismét irány a lépcső, de most lefelé megyünk, lámpással a kezemben. Ez már szélesebb lejárat, és jó mélyre visz. Határozottan hűvösödik lefelé menet, ami gyík énem rosszul visel, érzem, hogy elnehezül a szemhéjam. Ignorálom a fáradtságot és megyek tovább.
A teaház alsó szintje inkább tűnik tömlöcnek, mint pincének, de hát pont ezért ezt az épületet béreljük. Vagy Kétcsapás meg is vette volna? Ezt eszembe se jutott megkérdezni tőle. Alkalomadtán megteszem. Vagy megnézem, milyen szerződés van róla. Súlyos hiba, hogy ezt nem tudom. Nagyon súlyos hiba.
A raktárhelyiség amin átmegyünk hordókkal és ládákkal van tele, és mindent áthat a különféle teafüvek és kávéfajták illata. Egy láda van nyitva, legalábbis a teteje félig el van csúszva, és látszik a teafű benne. Felszisszenek. Nem lenne szabad nyitva hagyni a ládát, kimegy a teafű aromája. Rahesa orrára kell koppintanom, úgy érzem. Egyik polcon további olajlámpások állnak, elveszek egyet, de nem gyújtom meg, a már eleve nálam lévőnek a fénye elég.
A raktárból tovább menve cellák következnek. Rácsos ajtó mindkét oldalon, és szalmazsákok az összes bútor. Meg minden cella padlóján, a sarokban van egy lyuk, ami a szag alapján eléggé egyértelmű célt szolgál.
Nem emlékeztem a szagra.
- Ez undorítóbb, mint emlékeztem - morgom hangosan. Ennél még Vulfiusék szállása is jobb, de csak nem rakhatom össze a két rabszolgával. De ide se tehetem be, nem rakhatok ilyen körülmények közé valakit, akit szeretnék egyenrangúnak tekinteni. Sőt, kezdem úgy érezni, ez még a piacra szánt rabszolgáknak sem elég jó, és rendbe kéne rakatni Vulfiussal. Puhány. Megfordulok, és elindulok vissza. Megrázom a fejem.
- Ide nem rakhatlak be, ennél még az utca is jobb. Van vendégszoba, ami azért van, hogy ha a családomból jár itt valaki, legyen hol aludnia. Amíg viszont nincsenek itt, megkapod azt, hosszabb távra meg majd kitalálunk valamit.
Feltéve, hogy maradni akar hosszabb távon, teszem hozzá magamban. Na meg elkotyogtam, hogy maradhat hosszabb távon is, ha akar. Nem baj.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Kedd Okt. 31, 2017 10:23 pm
Nem szereted a mézet? – pillantok rá meglepődve. – Akkor arról vagy a gyík tehet, vagy jegesmedve.
Halkan nevetek. A jegesmedvékről csak olvastam, hogy szinte állandóan a jégmezőkön éltek, ami olyan volt, mint egy fehér és hideg sivatag. De virág bizonyára kevés nyílt arrafelé. Virágok nélkül pedig nincs méz sem.
Valakit a háta mögött kibeszélni mindig rosszabb – értek egyet, majd finoman felvonom a jobb szemöldökömet és Ballra pillantok. – Az azért már eléggé szélsőséges eset lenne, nem? De egyébként ezért kell egy lánynak jól választania. Már ha teheti.
Mert ez mindig ott lebeg a lányok feje felett, főleg, ha nemesi születésűek, de szerintem a polgárság köreiben is van bőven sok előre elrendezett házasság, ahol pont nem a leendő feleséget kérdezik arról, akarja-e. Bár az is lehet, hogy az leendő férjeknek sincs sok beleszólásuk a dologba. Legfeljebb ők talán könnyebben fogadják el a dolgot.
Balar nevet. Sőt!
A felszolgáló lány egyre sápadtabban pillog felén, és a vendégek is ide-idenézegetnek. Nagyon úgy tűnik, csak engem nem zavar a nevetése, ami, valljuk be, tényleg nem olyan, mint a finom kristályharangok csilingelése a lágy esti szélben. De én tudom, hogy egyszerűen csak mulat, jó a kedve, talán viccesnek találja a válaszaimat. Félig-meddig talán azok is, de félig komolyak.
Ahogy az is, amit a citromról mondok. Meg az is, hogy szeretem.
Balar nem kicsit megütközve néz, és az arca önkéntelen grimaszba rándul.
Apa szerint, amikor kijöttek az első fogaim, úgy ettem a pucolt citromot, mint más az édes körtét. Ham-ham, harapva.
Az emlékre elmosolyodom, szinte látom magam előtt apát, ahogy meséli ezt a történetet, a nővérem meg bólogat, hogy emlékszik.
Köszönöm, hogy megkérdezed. Hátha ismeri a helyet.
Reménykedem.
Aztán az én pillanatom odafent jön el, mikor Balar bevisz a saját lakrészébe, az arca minden pénzt megér, ahogy megütközve mered rám. Apró kis visszavágás, csekélyke diadal, de az enyém! Finoman elmosolyodom.
Az elismerésre meghajtom a fejem, és közben nyugtázom, hogy csirkehátúból előléptem madárkává. Ez már kedvesebb néz, jobban is tetszik.
Még az is lehet, Balar – felelem egyszerűen.
Aztán végignézem a fegyvereit és a bemutatásukra is figyelek, hiszen ez róla is mesél, akár tudja, akár nem. A történetek pedig mindig érdekesek, ahogy az is, hogyan beszél a rapier előző gazdájáról. Meg arról a fura nevű unokatestvérről is szót ejt.
Szokatlan egy név. Miért nevezik így?
Nem tudom – válaszolok a kérdésére –, talán a rapiert, de csak nagyon alapszinten. Nem harcosnak neveltek.
A levéllel gyorsabban kész leszek, mint gondoltam. De rövidre fogtam, hiszen előfordulhat, hogy olyan is beleolvas, akinek nagyon nem kellene, így nem mesélhetem el, hogy miért döntöttem így, mit miért tettem és mik a további szándékaim. De mégiscsak egy jelzés, hogy jól vagyok és élek.
Jobban érzem magam, hogy elküldhetem, és hálás vagyok érte, valóban, hogy Balar segít ebben.
Átveszi a levelet, megnézi és elmosolyodik. Azt hiszem tetszik neki az én egyedi és eltéveszthetetlen aláírásom.
De a pihe nem csak a személyemet jelöli, azt is mutatja, sértetlen-e a pecsét a borítékon. Ez pedig a jelen helyzetben igencsak fontos lehet. Örülök, hogy eszembe jutott ez az aránylag egyszerű trükk, és így mindkét problémát sikerült megoldanom.
Ez után már nem sokat tétovázik a házigazdám, elindulunk lefelé.
Van egy olyan érzésem, hogy nem állunk meg a földszinten, hanem pár kanyar után jóval az utca szintje alá jutunk.
Ablak sehol, a falak durván megmunkált csupasz kőből vannak. A levegő hideg, kissé dohos is, bár halványan tea és kávé aromáját érzem benne.
Mint kiderül, először a raktárakon megyünk át. Házigazdám szisszenő hangjára oldalra fordulok és én is észreveszem a hanyagul nyitva felejtett ládát.
Ezt az árut nem lenne szabad így tárolni. És itt sem. Nem tesz jót neki a hideg, sem a pára.
Bepenészedhet, de ezt gondolom Balar magától is tudja.
A raktáron áthaladva cellaszerű helyiségek, de inkább csak patkánylyukak következnek. Meg vagyok döbbenve. Nem luxusra készültem, de azért erre sem.
Ide nem lesz elég a seprű és a víz – bököm ki.
Az egész börtönnek néz ki, az ocsmányabbik fajtából. Rabszolgát se tennék le ide, amíg ez így néz ki.
Durva – értek egyet azonnal. – De ami rosszabb, hogy ezt nem nyomja el a tea illata sem. Sőt a füvek képesek lehetnek átvenni ezt a szagot.
Valamit ki kellene találni ellene.
Nem tudom a meszelés segítene-e. A latrinákba is kellene önteni meszes vizet. De félő ez a szag már a kövekből párállik elő.
Leesik persze, hogy Balar először valamelyik lyukat szánta szállásomul, ahogy az is, hogy meggondolta magát. Így újabb megjegyzés nélkül követem.
Kíváncsi vagyok, milyen a vendégszoba.
Meg arra is mit értesz hosszabb táv alatt és mit találnál ki.
De ezt nem mondom ki, még. Balar elszólta magát, de erre nem akarom felhívni a figyelmét.
Hogy össze ne keveredjek…– kezdem –, a vendégszoba melyik szinten van?
Még valami eszembe jut.
Várható valamelyik rokonod a közeljövőben?
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szer. Nov. 01, 2017 1:21 am
- Ésszerű mértékben szeretem a mézet. Ami kevesebb, mint amit átlag neolita pakol az italába. Nem bírom a hideget - rázom a fejem a jegesmedve emlegetésére. - Nagyon nem.

Figyelem a diadal jelét az arcán, mikor a fölém kerekedett a... miben is? Viccelődés? Szópárbaj? Akárhogy is, visszazökkentünk egyenrangúvá. Helyes. Tartsuk csak ezt fenn. Aztán a becenevekről kérdez. Végülis nincs benne semmi titkos, és ha már az egyik gyengeségemet nem titkoltam el (mégis mit kezdhetne vele?), ezt sincs okom elhallgatni.
- A családomban szokás becenevet adni mindenkinek. Én Pléhsuszter vagyok, mert tudok szerelni. Apámat Kétcsapásnak hívjuk, mert soha semmire nem kellett harmadik ütést szánnia. Orákulum pedig kiváló taktikus, és van valami a koktéljában ami korlátozott, de pontos előérzeteket ad neki. Nagyon ritkán téved, de nem tudná elmagyarázni, hogy jut az adott következtetésre. Az igazi neve Victor, de csak kívülállók, idegenek hívják így. Valamint vannak szárnyai is.
Szóval nem nevelték harcosnak? Ha tényleg marad hosszútávon, ezen változtatni kell. Meg kell tanulnia megvédeni magát. Más kérdés, hogy akarom-e én ezt is. Pont elég, hogy adok neki szállást, nem kell még kiképeznem is. Aztán meglátjuk. Ha tanítom, legalább gyakorolnék én is. Eh, ez még nagyon távoli dolog.

Mikor átmegyünk a raktáron, meglátom a nyitott ládát, kicsit nyűgös leszek. Mikor ő is szóvá teszi, pillanatra felhorkan bennem a medve dühe. Én is látom, nem kell engem kioktatnia a saját teaházamban. Nem ma kezdtem. Nem, hanem öt hete - higgadok is le gyorsan. Nem volt rosszindulat a szavaiban, próbál hasznos lenni.
- Ez Rahesa dolga lenne, nyakon fogom vágni érte - felelem, nagyon nem barátságos hangon. Nem a madárkára haragszom, hanem Rahesára, ennél többet várok tőle. Nem is rakom vissza a tetőt, amikor lehozom ide a szolgálót, látnia kell, mi a probléma.
Mindegy, továbbmegyünk.
- Ide olaj és tűz kellene - mondom a cellák állapotát látva. - Mikor bő egy hónapja átvettem a teaházat, ez nem így nézett ki, azóta meg nem voltam itt lent. Nagyszájú váltig állította, hogy minden rendben van, de úgy tűnik fontos részleteket felejtett ki. Mint például azt, hogy gond van a csatornával. Ez így nem maradhat, ide rabszolgát se lehet hozni. Felük lebetegedne az első itt töltött éjszaka után, és nem lehetne eladni őket rendes áron.
Sűrű napom lesz holnap. Elküldeni a leveled, venni egy új szolgálót, és megkeresni a reterát tisztítókat.

A tudatom hátterében egy vékony hang szól, hogy bocsánatot kellene kérnem, mert ide akartam berakni a madárkát. Nem figyelek rá, túl dühös vagyok most ehhez. Nagyon pofán fogom vágni Nagyszájút ezért, és Rahesa és Vulfius is fog kapni, mert erről nekem tudnom kellett volna. Nem fogom megkorbácsolni őket, itt nincs is rá hely, meg különben se akarom őket munkaképtelenné tenni, se az értéküket rontani, de Professzor több mint elég fegyelmezési módszert tanított nekem.
A hangja lelohasztja a dühöm. Eddig nem is tűnt fel, mennyire kis kedves hangja van. Vajon látta a dühöm, és nyugtatásul, a figyelmem terelésére beszél a vendégszobáról? Remélem igen. Mert ez azt jelentené okos, látja ha kezdek elborulni, és tudja kezelni is. Idővel majd kiderül. Hangos szusszanással kifújom a levegőt, de nem a kérdésére válaszolok.
- Amint látod, akadnak itt problémák. Rahesa és Vulfius jó szolgák, ügyesek,
dolgosak, de felelőtlenek. Félnek tőlem, mit félnek, rettegnek, hiába nem bántottam őket soha.
E félelem miatt hibáznak, nem szólnak amiről tudnom kellene, és folyamatosan elkerülnek, ha tehetik. Ezek a szállások gondolom hete, két hete sem voltak patyolat tiszták, de nem szóltak róla, pedig akkor még könnyebb és olcsóbb lett volna a takarítás.  

Igen, erre lenne szükségem. Valakire, akihez oda mernek menni, aki elől nem bujkálnak, valakire, akit könnyű kedvelniük. Valakire, aki átadja az utasításokat, és elég okos hozzá, hogy magától cselekedjen, ne várjon a jóváhagyásomra. De nem kérem meg erre, most még nem. Most elég sok átgondolni valója van, éppen kiszabadult az aranykalickából, fáradt, talán éhes is, ezt meg se kérdeztem tőle, de holnap, jóllakottan, kipihenten, ha átgondolta a lehetőségeit talán beszélhetünk erről. Vagy holnap után. Ha meg nemet mond... az sem baj. Már legalább tudom, mire van szükségem, és ha őt nem is érdekli, kereshetek valakit, akit igen. Megrázom a fejem.
- Az első emeleten van, ahol az én szobám is. Ne aggódj, nem olyan rémálom, mint ez volt. Ha minden jól megy, kicsit több, mint egy hét és érkeznek az enyémek egy szállítmány rabszolgával. Addig a szoba a tied. Már ha akarsz maradni addig.
Felmegyünk a lépcsőn, ha mást nem is, legalább a kitartási edzés meglesz.
Ahogy megyünk a folyosón, ezúttal lámpással, láthatóak a hímzett faliszőnyegek a két oldalon. Olcsó tucatholmik, majd ha jobban megy a bolt, szerzek valami igényesebbet, de egyelőre jó ez. Kicsivel túl az én szobámon, a szemközti oldalon kezdődnek a vendégszobák, három egymás mellett. A legelsőt nyitom ki.
Kisebb, mint az enyém, de van benne egy egyszerű, de rendkívül széles és kényelmes ágy, két fotel, egy asztal, és egy masszív láda. Az asztalon van olajlámpás, apró réztál dohánycsikknek, és az egyik falon ezüsttükör. Egy vagyonba került, de némelyik családtag elvárja. Ebben a szobában is van csengőzsinór, mint mindegyikben.
- Ez lenne az, remélem tetszik - mutatok körbe. - A szembe szoba a szolgák szállása, és a folyosó végén van a mellékhelyiség és a fürdő. Ha kell, Vulfius forralhat neked vizet. Tudom, Rahesa mint nő jobb lenne, de ő most elfoglalt odalent. Éhes vagy? Részemről tudnék enni. Nem ígérem, hogy ficsúrékhoz méltó lakomát biztosítok, de valami csak akad az éléstárban.
Az étel gondolatára határozottan jobb kedvem lesz. Még az se hangol le, hogy feltehetőleg nekem kell megcsinálni, mer Rahesa dolgozik lent, Vulfius fürdővizet fog forralni a madárkának, harmadik szolga meg csak holnap lesz.
Pillanatra elgondolkodom, hogy magammal hívjam a holnapi mászkálásra, de nem vagyok benne biztos, mennyire jó ötlet nyíltan a várost járnia. Összefuthat háremőrrel, a rabszolgapiacon pedig ficsúrral is. Kellene neki valami olyan ruha, ami kicsit elrejti a vonásait. Ez a háremhacuka minden, csak nem praktikus. Háremhacuka? Annyira nem tűnik jónak. Lehet, ez a saját gönce, de akkor is, túl sok látszik belőle.
- A szolgák holnap reggel mennek piacozni, ha beszélsz velük, hoznak neked valami ruhát. Vagy mehetsz velük magad is, ha gondolod. Te tudod, mennyire lehet problémád, ha ficsúrék meglátnak a városban császkálni. Van itt is mindenféle ruha, zöme a rokonaimé, de az egyetlen szárnyas közülük férfi, és nem is igazán a te méreted. Ezt az egy göncöt meg csak nem hordhatod állandóan.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Szer. Nov. 01, 2017 2:12 pm
Ésszerű mértékben – ismétlem utána –, megjegyeztem. És akkor jegesmedve kizárva. Bár lehet, a hideget a gyík miatt nem szereted. Igaz a medvék is téli álomba szenderültek, ahogy mesélték nekem. Nem tudom, élnek-e még a világon medvék. Talán valahol a hegyek rejtett magasvölgyeiben.
Eszembe jut, hogy egyszer megnézném azokat a helyeket.  Apa mindig ígérgette, hogy ha lesz ideje, majd felmegyünk a hegyekben, felvisz és megnézzük a keskeny szurdokokat, a magas csúcsokat. De mindig elfoglalt, mindig csinál valamit, ahogy mondja az oázis magától nem működik, ha magára hagyjuk a homok elborít mindent.
Balar láthatólag nem bánja az én apró diadalomat, sőt, mintha elismerés villan a zöld szempárban, aztán még a becenevekről is mesél.
Ezt ismerem – vetem közbe –, apa úgy mondta: egy ütés: temetés, a második már csak hullagyalázás.
Nem tudom illik-e ez az ő apjára. Valamikor az enyém is harcolt, mielőtt a nagyapám átadta volna neki az oázist, még bőven az én születésem előtt.
Értem. Azért ez az előérzetes dolog sokszor hasznos lehet, de sokszor csak fájó. Ha valami rosszat lát, és tudja, hogy bármit tesz is nem kerülheti el. Az biztos fájdalmas.
Észreveszem a pillantását, mikor azt mondom, hogy nem neveltek harcosnak. De ez az igazság.
Legkisebb gyermeke vagyok a szüleimnek, és engem inkább a békére tanítottak, és minden olyasmire, amit az oázissal kapcsolatban kell tudnom. A fivérem elment otthonról, a Keskeny-hegységhez közel lakik, karavánokat visz át a hegyen, a nővérem a Farra-oázisban lakik, a férje kereskedő, sokszor összedolgoznak a fivéremmel. Talán úgy gondolták, egyszer majd rám marad az oázis. Vagy megpróbálkoznak egy újabb fiúval, most, hogy nem vagyok otthon. Hiszen még nem öregek.
Azt sem bánnám persze, annak ellenére, hogy nagyon szeretem a Kaddát.
A nyitva hagyott teás ládát látva, főleg, hogy én is megszólalok, Balar felhúzza magát. Jogosan, nem tagadom. De elég hamar gurul dühbe. Talán a medve-természete teszi.
Értem. Egyébként tudja az a lány, hogyan kell tárolni az ilyen árut?
Mert teát főzni tud, az egy dolog. De egy normál háztartásban csak kis dobozka tea szokott lenni, nem annyi, mint ebben a raktárban. És attól, hogy valaki meg tudja főzni, még egyáltalán nem biztos, hogy a kezeléséhez is ért.
A cellákat látva bólintok.
A csatornarendszer eldugult, vagy épp patkányhullákkal van tele. Szellőzés semmi. Olaj, tűz, sok víz átmosni, aztán meszet is kell bele önteni. A cellákat sem ártana kimeszelni. Valami szellőzés is kellene. Meg a házról egy tervrajz, ahol látni, hova van bekötve a csatorna, lehet nem elég csak felülről átmosni, hanem ki kell bontani. Az nagyobb munka. Persze…
Megvonom a vállam, én azt feltételezem ez az épület Balaré, de legalább a családjáé, aztán nem tudom, ha csak bérlik, akkor, amit mondok, túl költséges lehet, és inkább a tulajdonos feladata lenne. Már ha rá lehet ilyesmire venni vagy szorítani. Ha nem, akkor még az is lehet, hogy inkább megérné lezárni ezt a szintet, és körbenézni a szomszédos épületekben, hogy lehet-e bérelni valamit.
De hát ez Balar dolga, én alig vagyok itt egy bő órája, nincs jogom beleszólni abba, hogyan vezeti a teaházát és mire mennyit áldoz.
Látom.
Aprót sóhajtok.
Félnek.
Egy percig gondolkodom, de aztán csak kimondom.
A termeted, a hangod, a sebhelyed. Ez, meg a múltjuk. Mikor a csinos és szép gazdaasszony is megkorbácsoltatta őket. Hát hogyne félnének tőled. Nem lehet könnyű neked, ha már attól is beijednek, ha valamit szépen kérsz.
Nagyon nehéz lehet így irányítania a rabszolgáit. Pedig alapvetően Balar nem olyan vészes. Harcos. És ennek megfelelően néz ki, de az átlagos házi rabszolgák, főleg Garamatesben, nincsenek ilyen gazdához szokva. Meg szerintem máshol sem.
Az egy hét az jó első ajánlat.
Elmosolyodom.
Nem kell tudnia, hogy ha más nem lett volna, elaludtam volna a raktárban is a teás ládák tetején is akár. A cellák egyikében azért nem, oda egy kutyát sem löknék.
Követem Balart újra fel a lépcsők során. Most lámpást is hoz, így látom az olcsó szőtteseket a falakon. Nem túl szépek, nem is minőségiek, de azért némi kényelmet adnak.
Teljesen jó – mondom a szobára. – Csak egy ülőkét szeretnék kérni, egy bármilyen szép megteszi, aminek nincs vagy csak keskeny a háttámlája.
A szemem sarkából pillantok a mellettem álló férfira.
Egy fotelben összegömbölyödni kényelmes lehet annak, akinek nincsenek szárnyai. De lefogadom, hogy Orákulumot sem sokszor látod fotelben üldögélni. Nekünk ahhoz fel, előre és oldalra kell emelnünk a szárnyainkat, amit persze meg tudunk tenni, de hosszú távon nem pihentető. Mintha neked oldalsó középtartásba emelt karokkal kellene ücsörögnöd. Meg tudod éppen tenni, de nem kényelmes. Az ágy viszont jó – teszem hozzá és elmosolyodom. – A tükör pedig nagyon szép. Tetszik.
A kérdésére bólintok.
Jelenleg inkább az étel, mint a fürdő.  Este még volt alkalmam fürödni… de enni már nem, vacsora helyett hívattak – mesélem. – Akár segítek is összeütni valamit, ami megteszi így hajnalban.
Legalább látná, hogy annyira nem vagyok ügyetlen a konyhában. Ha már befogadott ide, akkor gondolom legalább az előny, ha tudja, hogy képes vagyok a konyhán boldogulni.
Észreveszem, hogy újra engem néz. Most nem az arcomat, hanem… talán a ruháimat.
Hát, jelenleg ennyim van, de ezek a saját ruháim és szeretem őket.
Nem tudom, mennyire lenne okos ötlet máris a városban járkálnom velük. Ha keresnek, akkor két rabszolga nem tud megvédeni. Csak ők is bajba kerülnének, ha próbálkoznának. Az meg kár neked.
Már lenne persze, ha Balar vinne magával, de ezt nem említem neki. Különben is elég okos fickó, talán magától is erre a következtetésre jut.
Való igaz, hogy nem. Azért mosni is kell. De szárnyakkal más ruhát választani… azt meg nem tudom, Orákulum mennyire örülne, ha átalakítanám kicsit pár ingét. De… ha hoznak nekem valamit, nadrág vagy szoknya, az jó bármilyen, ami a méretem, felsőnek meg… – egy fél percig elgondolkodva nézek magam elé –, ha van a házban tű és cérna a varráshoz, meg olló, akkor jó pár férfiing is, nagyjából a te méretedben, hosszú ujjakkal, vagy pár sivatagi nikáb, tudod, az a hosszú pamutsál, amiből turbánt lehet tekerni. Abból már meg tudom magamnak varrni a felsőket. És fehérnemű is kellene. A többit Rahesának el tudnám mondani.
Újra átgondolom, mire lenne okvetlen szükségem, és rájövök, a dolog megoldható, akár úgy is, hogy csak meghozzák nekem. De majd kiderül, hogy Balar mit gondol. Inkább azt szeretné, maradjak a teaházban, vagy kockáztat, és ő jön velem.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szer. Nov. 01, 2017 9:02 pm
- Egy ütés temetés? Ritka aki ennyire jó. Van alapod büszkének lenni rá - nem teszem hozzá, hogy ha igaz és nem csak hencegés, netán szállóige. Egy ütésből ölni szerencse kérdése, vagy sok évtizedes tréning, beleértve komoly anatómiai tanulmányokat. Háromkéz képes ölni egyetlen mellkasra irányzott, nem is túl erős ütéssel, de ez nem megy neki harc közben, amikor az ellenfél mozog. Túl apró a pont amit el kell találni, és az időzítés is fontos. Én sosem foglalkoztam ezzel. Mindenkire annyi csapást szánok, amennyi szükséges a harc eldöntéséhez, akár ő marad alul, akár én.
- Üregi nyúl legyek, ha tudom hogy csinálja a megérzéseket. Mikor fiatalabb voltam, gondosan elmagyarázta, mindenféle idegen szót használva, mint kvantum, zodiák, én meg elhittem. Aztán észrevettem, mindig más magyarázatot ad. Apám aztán elmondta, hogy Orákuluum állandóan a könyvtárunkat bújja, és onnét szedi ezeket a szavakat, de ő se tudja a jelentésüket. A könyvtárban nagyon sok könyv a régi időkből van, de majd mind sérült, oldalak, fejezetek olvashatatlanok.
Szóval a békére készült. Mégis mit gondoltak a szülei, hogy fogja fenntartani a békét? Hogy védi meg az oázisát? Tévedés ne essék, nem a madárka hibája, de akkor is. A szüleinek több esze kellene, hogy legyen.
- Nálunk senki se lesz harcosnak nevelve, de mindenkinek meg kell tanulnia megvédeni magát. Nincs kivétel. Ha az otthon támadás alatt áll, senki nem rejtőzik, mindenki fegyvert ragad és harcol. Rabszolgák kivéve, természetesen.

Részemről egyelőre nem akarok több gondolatot vesztegetni a pince állapotára. Már ha rágondolok, kezdek ingerült lenni. Keresek egy hozzáértőt, aki megmondja mit lehet vele tenni.
Bár amit a madárka mond, mind igaz, és vagy fele nekem nem jutott eszembe. Mint például az alaprajz. Eh, nem értek én ezekhez.
- Őszintén szólva én sem vagyok biztos benne, hogy Kétcsapás megvette-e az épületet vagy béreli. Eddig nem volt fontos, nem néztem utána. Ott lesz a papírok között. Csak meg kell keresni.
Aztán hallgatom, ahogy védi a szolgálókat. Biztosan igaza van, ráadásul ez csak megerősít benne, hogy tényleg kell valaki, aki "ütközőként" funkcionál köztük és köztem. Nem lenne rossz, ha ő lenne az. Arról nem beszélve, ha tényleg megtetszik mint szárnyas Orákulumnak, hátha idejön és levált engem, én meg csinálhatok valami értelmeset.
- Ezek egyikével se tudok mit tenni. Nagyszájú szerezte őket, amikor elkezdte a teázót, de nem tudom, mi mindent mondott nekik rólam. Gondolom nem túl szépeket.
Rahesa felkarján láttam a korbács nyomát, gondolom a háta is tele van vele. Jó régi sebhely. Igazad lehet az előző gazdái kapcsán.
De mindez nem változtat azon, hogy dolguk van, amit meg kell csinálni, és teljesen mindegy miért nincs kész, ha egyszer nincs kész. Ha nem mernek a közelembe jönni, találjanak ki valami üzenő módot, nehogy már nekem kelljen alkalmazkodnom hozzájuk. Ha valamit nem tudnak, kérdezzenek. Aki kérdez, öt percig buta, aki nem kérdez, egész életében az. Ezt egyébként anyám öccse mondogatta mindig.  

Láthatólag a szoba tetszik neki, végülis tényleg nem rossz. Gondolom a nyomába sem érhet a palota háremének a kényelmének, de talán még Kadda is több luxust kínált. Viszont megvan minden, ami a lakhatáshoz kell, részemről bármeddig el tudnék lakni itt; persze én nem vagyok magasan született.
Az ülőke jogos, eszembe juthatott volna. Az egyik raktárnak helyiségben talán akad valami. Belegondolva mennyi mindent nem tud csinálni a szárnyak miatt, különleges ruhákat kell hordania... vajon megéri ez a repülésért cserébe? Gondolom igen. De ha nem, akkor sincs sok választása, mégsem vágathatja le őket.
Az meg különösen jól hangzik, hogy besegít az ételbe. Nincs gondom a főzéssel, meg kellett tanulnom ellátni magam, de valljuk be, azon túl, hogy megsütök valami húst, nem vagyok nagy szakács. Túl sok idő és túl sok alapanyag kell, több, mint ami a hátizsákomban elfér, mikor utazom valahova. Itt és otthon meg vannak erre szolgálók. Na meg legalább látom, hogy boldogul ezekkel.
Útnak indulok le a konyha felé, gondolom innentől visszatalál a szobába.
A konyha elég nagy, négy tűzhellyel, ebből kettő működik most, kondérban víz rotyog felettük. Asztalokon, polcokon a rengeteg teaféle, és a fallal egybeépítve két masszív kemence áll. Ha meglesz a harmadik szolgáló is, ételt is fogunk tudni felszolgálni. Semmi komolyat, de valami teasüteményt vagy hasonlót igen.
Megpillantom Rahesát, amint bejön a vendégtérből. Intek a madárkának, hogy várjon, utána odamegyek a szolgálóhoz. Kellemetlenül közel lépek hozzá.
- Lent a raktárban egy láda tele teafűvel nincs lezárva. A nyitott teafű bepállik, penészedik. - várok pár másodpercet. Remeg. Retteg tőlem, meg se mer szólalni, még mentegetőzni sem. Most éppen nem bánom. - Lesz ezzel problémám a jövőben? - kérdezem. Válaszul csak alig észrevehető fejrázást kapok, hát ellépek az útjából, és figyelem, ahogy szinte rohanva indul le a raktárba, rendet rakni. Visszamegyek a madárkához, majd elindulunk mi is le a pince felé, de nem a keleti lépcsőkön amit eddig használtunk, hanem az északin.
Az épületnek két pincéje van, az északi jóval kisebb, élelem tárolására használjuk. Pontosabban azon dolgoknak, amik nem a vendégek számára vannak itt.
- Orákulum véleménye az utolsó dolog ami érdekel - jegyzem meg közben. - Ha problémája van, majd szól nekem én meg ignorálom. Ahogy mindig. Egyébként nem is biztos, hogy Rahesa megy piacozni, legalábbis nem reggel. Délutántól késő éjjelig talpon van, nem várható tőle, hogy reggel is ébren legyen. Vulfius dolga a zárás után a rendrakás, és gondolom ő megy piacra is. Bevallom, nem nagyon érdekelt soha, hogy osztják fel a dolgokat.

Kérdés, mennyire fair a munkamegosztásuk. Még fontosabb kérdés, mennyire érdekel ez engem. Lényegében semennyire. Ha problémája van valamelyiknek, megkeres. Tudom, hogy úgyse, tehát nem az én dolgom.
- Semennyire nem okos ötlet a városban mászkálnod, főleg nem velük, de ha nem mehetsz sehova, akkor az egyik kalickát cserélted egy másikra. Én viszont meg tudlak védeni, úgyhogy ha van kedved, jöhetsz velem, és útba ejtjük a piacot is. Szeretném én látni azt, aki mellettem próbál ártani neked.
Ez még igaz is. Naaagyon szeretnék látni valaki ilyet.
A lépcső alján egyszerű reteszes faajtó, már kintről is érezni az ételek illatát. Különféle füstölt és sózott húsok, tojás, változatos savanyúságok, zöldségek, és ki tudja mi minden. Kíváncsian nézek a madárkára, ezzel rá bízva a választást.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Csüt. Nov. 02, 2017 10:59 am
Halkan elnevetem magamat.
Ez inkább egy mondás. Egy kicsit talán túlzó mondás, de a te Kétcsapásodra esetleg ráillene, nem?
Kíváncsi és derűs arccal pillantok rá.
Igazság szerint a hangulatom kezd javulni, talán azért, mert kezdek látni magam előtt egy lehetséges utat, mely nem kilátástalan és nem a katasztrófa és a végromlás felé vezet.
Akkor legvalószínűbben nem tudja ő maga sem, csak ezt nem akarta neked beismerni, és mindenféle meséket talált ki, és megtűzdelte az idegen szavakkal, nehogy véletlen rájöjj, hogy csupa sületlenséggel etet.
Talán nem akarta beismerni Balarnak az igazat, mert vagy imponálni akart neki, vagy ő is tartott tőle. Mindjárt kiderül.
Hány évesek voltatok ekkor?
Bólintok.
A ti rendszeretek elég értelmesnek hangzik. Helyesnek.
Most mondjam azt, hogy apám talán arra számított, hogy lesz egy párom, aki megvéd engem és az otthonunkat is? Nem mintha apa ezt bármikor az orrom alá dörzsölte volna.  Bár lehet, ez is benne volt abban, hogy elengedett…
A Kaddában, ha ki sem mozdulok, minimális esélyem lett volna. Nem jellemző, hogy túl sűrűn jelennének meg a küszöbünkön ismeretlen férfiak. És akkor még a szándékaik milyenségéről szó sem volt.
A pincében aztán bólintok.
Ezt okvetlenül tudni kell és mihamarabb, nem mindegy, kié az épület.
Akkor sem, ha csak festeni akarna, akkor sem, ha ilyen nagy karbantartásra van szükség.
Kellemesen lep meg, hogy úgy tűnik, hogy amit mondok, azt legalább átgondolja, és nem utasít el egyből. Ez, magamnak be kell vallanom, de tetszik.
Nem azért mondtam, hogy tudsz – szólalok meg halkan –, de így könnyebb kezelni a helyzetet, ha látjuk, mi miért lehet.
Aprót bólintok.
Mikor töltötte a teát láttam a nyomokat.
Elnevetem magam.
Ez egy jó mondás! De a baj az, hogy ők kérdezni is félnek. Legalábbis tőled kérdezni. Talán azért, amit az a nagyszájú mondott, talán csak a megjelenésed miatt. Nem mintha ezekről te tehetnél, de attól még a hatás ez. Egyébként ki az a nagyszájú?
Mire idáig jutunk, már a vendégszobában állok, mely, legalább egy ideig, az én birodalmam lesz. Őszintén örülök neki.
Elhatározom, hogy meg is dolgozok érte. Megteszem, amit csak tudok.
Látom Balaron, hogy a kérésemnek helyt ad, nem mondja, de mintha aprót bólintott volna, és megint a szárnyaim felé pillant.
A szót azonban nem szaporítja, hanem újra elindul, és meg ott talpalok a nyomába. Egy emeletet megint lemegyünk, de most nem a teázó helyisége felé kanyarodunk, hanem a másik irányba.
A konyha szerintem jó, elég tiszta is, és elég praktikus is. Van elég tűzhely, úgy látom, edények is akadnak, sőt sütő is van, falazott, épített, és nem érzek füstszagot, ami arra utal, hogy a kémény rendben van. De ennek nyilván én magam fogok utána nézni, ha valóban beszabadulok majd ide. Mert a biztonság fontos, és akárkié is a ház, felégetni nem lenne szerencsés.
Rahesa jelenik meg.
Balar ahhoz képest, hogy mennyire volt zabos odalent, egész nyugodtan szól hozzá, sőt azt is közli, miért kell figyelni a teafűre. Szegény lány közben ránézni is alig mer. A tartásából, a felhúzott vállaiból és a félig elfordított arcából látom, hogy ütlegekre számít, legalább egy hatalmas pofonra.
Szegény lány.
Balar a hangját sem emeli fel pedig. Az is igaz, hogy ha halkan beszél, az is elég félelmetes, a sérülése miatt.
Rahesa szó nélkül, szinte rohanva indul lefelé, hogy bezárja a ládát.
Szó nélkül sóhajtva nézek utána, és miközben mi egy másik lépcsőházhoz megyünk jegyzem meg:
Retteg. Talán a múltja. Talán más… Használható lány lenne pedig. A konyhában elég tűrhető rendet tart.
Közben az északi lépcsőn egy másik pincébe érünk. Ez szerencsére száraz és tiszta, és élelemraktárként funkcionál.
Szóval Orákulummal nem foglalkozunk – halkan nevetek.
Amíg beszél, körbenézek, mi lenne használható egy gyors és igen korai reggelihez.
Vulfius, gondolom, könnyebben cipekedik, hiszen férfi. Ez rendben is van addig, míg nem kell túl sok mindent venni. Főzni is ő főz?
Már ha főznek itt egyáltalán valamit.
Nem tudom a kérdés mennyire fontos Balarnak, az arckifejezése alapján különösebben eddig nem hatotta meg a teaház sorsa.
Egyáltalán miért ő vezeti? Ahogy a szavaiból kivettem, Kétcsapás, Orákulum, meg az a nagyszájú rokon kavartak itt körbe-körbe, aztán mégis Balart ültették ide Garamates közepébe? Vajon miért? Mi célja volt ezzel a családjának?
Velük nem túl okos.
Megvonom a vállamat.
Azért ezt nem érzem kalitkának. De ezt hosszú lenne elmesélni… talán majd evés közben, vagy később – vetem közbe.
De aztán leesik az állam. Nagyjából szó szerint. Majd elmosolyodom.
Van kedvem veled menni. És reggelit is van kedvem készíteni.
Körbepillantok, majd megragadok egy kisebb üres fa rekeszt és Balar kezébe nyomom, aztán elkezdek bele pakolni, pár cukkinit, paradicsomot és paprikát, meg hagymát, melléjük egy zsírpapírba csomagolt kisebb darab szalonnát. Én magam pedig négy tojást fogok a kezeimbe, több bele sem férne amúgy sem.
Megvagyunk, mehetünk. Kérlek, hozd a rekeszt! – szólok Balarnak, és lehet, hogy ezzel meglepem, hogy őt is befogom. – Ez elég lesz egy kis reggelire. Aztán majd kitaláljuk a többit. Úgy láttam, kenyér van fent a konyhában.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Nov. 02, 2017 1:37 pm
- Valahogy sejtettem - bólintok. - De ha netán igaz lenne, mert ez igen sok gyakorlással elérhető,
a kételyem sértés lenne neki is, neked is. Végülis illik Kétcsapásra is. Furcsa dolgok ezek a becenevek, hisz egy idő után nem állják meg a helyüket. Idővel az izmok megereszkednek, az ész megkopik, a tudás elfelejtődik. Kétcsapás az utóbbi pár évben kellett, hogy háromszor, négyszer üssön, Orákulum néha téved,  Árnyékjáró is vert már le vázát véletlen, és Nagyszájút is csapták már be. Mint ahogy én is találkoztam masinával amit nem hogy javítani, de megérteni sem sikerült. De ettől még nem veszítjük el a kiérdemelt neveinket.

Elgondolkodom, miféle nevet kaphatna a madárka, ha a családhoz tartozna, mert mondjuk Orákulum tényleg feleségül veszi. Nem Madárka, mert hiszem, remélem, hogy a repkedésnél azért többre képes. De még nem tudom, pontosan mire. Az idő majd erre is megadja a választ.
- Én tizenkettő voltam, Orákulum tizenhat. Mindig mindent jobban akart tudni, és jellemzően igaza volt. Ez a tulajdonsága rendkívül irritálóvá tette és teszi a mai napig. Szerintem se tudja ő maga sem, de fel akart vágni a nagy, okos szavakkal.
Ez a rendszer működik több generáció óta. Lehet, nem fog mindig működni, lehet idővel alakítani kell rajta, de most megfelel.

Az én tizenkét évem is bőven felnőttnek számított, ekkor már láncos buzogányt és pajzsot használtam, nem kellett távolról, számszeríjjal ölnöm. A láncos buzogány derék szerszám, a lánc miatt nem igényel akkora erőt, sokkal inkább technikát, hogy hatékony legyen. Valamint belendül az ellenfél pajzsa mögé.
- Nagyszájú Orákulum apja. Alacsony, vézna fickó, azzal a fajta pici vékony bajusszal amit naponta kell nyírni. Mesésen bánik a dobótőrökkel és a bicskával, de igazán veszélyessé akkor válik, ha kinyitja a száját. Egyszer ő vezetett egy karavánt, mikor rablók támadták meg.  Végül eladták neki a fegyvereiket, megvették fele áruját, híreket vittek neki a többi rablóról a környéken, és néhányan a zsoldjába is szegődtek. Az a fajta, aki kölcsönkéri a hajcsatodat, amit te örömmel vásárolsz vissza dupla áron, és biztos vagy benne, hogy jó üzletet csináltál. Feromonok. Meg jó beszélőke. Apám húgát vette feleségül, miután másfél órás beszéddel elérte, hogy apám majdnem könyörgött neki ezért. Eredetileg ő vitte a teaházat, így gondolom meg lett véve az épület az értékének a harmadáért. Vagy bérelve majdnem ingyen.
És igen, ezekben biztos van túlzás bőségesen, de tény, hogy nagyon jó üzletneolita.


Amikor Rahesát idomítom nem szól közbe, amit jól tesz. Majd beszélni kell a szolgákkal, hogy amit a madárka mond olyan, mintha én mondanám, de addig jobb, ha nem próbál nekik utasítást adni. Nem kell őket olyan helyzetbe hozni, hogy ne tudják, szabad-e engedelmeskedni vagy nem, mert abból hibázás lesz, és megint kénytelen leszek rájuk szólni tovább csökkentve a hatékonyságot.
Hatékonyság? Bevallom, ezt az egyet nem kerestem eddig. Kis odafigyeléssel legalább 20 százalékkal lehetne csökkenteni a költségeket, ha mondjuk előre gondolkodva rendelném a dolgokat és nem csak azt ami éppen fogytán van. Az épület fele idiótán pakolt kacatokkal van tele, amik jó részét ki lehetne dobni, más részét értelmesen pakolni, és máris lenne egy csomó helyiség. Ami hasznos lenne akár a szolgaszállás bővítésére, ha már hárman lesznek, akár végleges szálláshoz a madárkának. Na meg a harmadik szolga nem lesz elég, előbb-utóbb kell valaki, aki képes megvédeni a szolgákat a részeg/hülye vendégektől, ha nem vagyok itt. Az nyilván nem rabszolga lesz, hanem alkalmazott, de akkor is kell neki valami szállás.
Látom ahogy hozzáértő szemmel nézi végig a konyhát, mintha a levegőt is szimatolná. Szinte látom, ahogy a fejében kattognak a fogaskerekek, tervezi mit hogy lehetne optimalizálni. Valamint elég gyorsan átlátja, hogy Rahesa nem buta, nem lusta, csak megfelelően kellene irányítani.Várni akartam ezzel, de ha most került szóba, akkor beszéljünk róla most.
- Ha úgy véled jobban tudod irányítani őket, jobban tudnál kommunikálni velük, akkor hajrá, én nem foglak meggátolni, van rá egy heted, hogy kezdj velük valamit.  - kicsit megemeltem a hangom, nem nagyon, de érezhetően. Sértődésnek, haragnak tűnhet, pedig csak tesztelem, hogy... mit is? Semmit. Csak ehhez volt kedvem. aztán ha beválik, akkor a hét végén, feltételezve, hogy nem lép le korábban, tehetek neki konkrét ajánlatot, fizetéssel meg mindennel, hosszabb távra. Ha tényleg elkezdem komolyan venni a teázó dolgait, tudok annyit faragni a költségeken, hogy két új szolga is beleférjen, és még a madárkának is fizethessek. Vagy a negyedik szolga helyett jöhet a testőrféle. De ez még messze van, egyelőre legyen meg a harmadik szolga, és lássuk, a madárka mit tud kezdeni itt.
- Nem tudom, melyikük főz. Sosem érdekelt. Lehet mind a ketten, felváltva. Hol Vulfius, hol Rahesa hozza nekem az ételt. A vendégeknek még nem szolgálunk fel ételt, erre már nincs kapacitása Rahesának. Ha meglesz az új szolgáló, majd meglátjuk mit tudunk itt készíteni.
Nagyszájú azt mondta, mindkettő tud főzni, tud takarítani, jól bánnak az állatokkal, értenek hangszerhez, de nem tudom mihez, és énekelni is tudnak. Emellett itt az igric, aki gondolom már hazament, őt is Nagyszájú bérelte fel, bár ha jól emlékszem ez a felbérelés sokkal inkább kockaadósság miatti torokmetszés kidumálása volt amiért cserébe itt prüntyög napi hat-hét órát.  


Aztán lemegyünk az éléstárba, és figyelem, ahogy a kezembe nyomja a rekeszt és elkezdi megpakolni. Aztán meg hozatja velem. Egyre jobb. Tényleg egyenrangúak vagyunk. És ez jó. Felmegyünk a konyhába, megállunk az egyik tűzhely mellett. Figyelem, ahogy a madárka rutinos mozdulatokkal csinálja amit kell. Látszik, hogy kihagyott sok időt, de az is, nem az első alkalom, hogy ételt készít. Gyors és pontos, tudja mit csinál. Nem szólok bele, hagyom, hogy kedve szerint ízesítse a reggelinket.
Szemem sarkából látom a szolgálólányt is feljönni a pincéből. Aprót biccentek neki köszönetképpen, talán még el is mosolyodom kicsit. Látom megkönnyebbül, nem nagyon, de kicsit igen. Aztán megy vissza a vendégekhez.
Aztán idehozom a kenyeret, megszólalok.
- Részemről érdekel a hosszú mese is. Evés közben. Aztán lesz pár óránk pihenni, mielőtt el kell indulni piacozni. Minél korábban megyünk, annál türelmesebbek a kereskedők, és annál bővebb a választék. Reggel nagyobb eséllyel találunk karavánt a megfelelő irányba a levélnek. Valamint háremőrrel vagy ficsúrral is kisebb eséllyel találkozunk. Nem mintha bánnám, ha összefutunk egyel és meg kell vernem, de nem kell provokálni a sorsot a mókásnál jobban.
A szobámat javaslom enni, nincs külön étkezőnk. Előre megyek kerítek neked való széket, meg egyet a szobádba is.

Ezzel hátat fordítok, és útnak indulok fel. Két raktárnak használt szobát is át kell néznem, mire megtalálom a támla nélküli székeket, gondolom Nagyszájú Orákulum kedvéért szerezte őket.
Egyiket beviszem az ő szobájába, másikat az enyémbe, és az egyik vendégfotel helyére teszem. Odébb pakolom a papírhalmot, hogy ne koszoljuk össze, az ágy alól alkar hosszú tőrt szedek elő tokkal együtt, majd lerakom az asztalra, az ő oldalára. Egyszerű tőr, semmi díszítés, viszont hegyes és éles, a tokról bőrszíjak lógnak, mikkel az övre lehet rögzíteni.
Rahesa kiváló kezdeményezőkészségről téve bizonyságot hoz fel teát, és citromot is. Meg a zöldes színű fűkeveréket, amit szednem kell.
Örülök neki, hogy velem jön intézni a dolgokat. Jók a meglátásai, ami szükséges lehet mind a rabszolgapiacon, mind a reteráttisztítóval való alkudozásnál. Hogy én mennyire utálok alkudni... Hátha ő szeret. Lehet, már az első napon kitermelné az itt tartása költségeit. De ha nem, az se számít. Nem fogom kidobni akkor se, ha nem lesz hatékony, és összetör dolgokat - határozom el. Persze jobb lenne, ha kezdene valamit a szolgákkal, hosszú távon igen fárasztó a rettegésük, és már inkább problémát okoz, mint hasznot. Még csak az kéne, hogy megpróbáljanak megszökni. le kellene vadászni őket, venni új szolgákat, és nulláról betanítani őket. Nekem. Mindegy, ahogy lesz úgy lesz.
A maradék időben meg próbálom kikeresni a papírok közül azt, amiből kitalálhatom, hogy Kétcsapás megvetette-e Nagyszájúval az épületet.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Pént. Nov. 03, 2017 10:33 am
Nem okvetlen. Tudod, messziről jött ember azt mond, amit akar. Szerintem bizonyos egészséges mértékű kétkedés belefér. És ne mondd nekem, hogy te nem kételkedsz abban, hogyha leugranék egy magas szirtfokról, azt túlélném-e.
Finoman elmosolyodom. Nem tudom, eddig hány szárnyas neolitát látott, mármint Orákulumon kívül, ahogy azt sem, Orákulumnak miféle génjei vannak, és mennyire tud repülni.
Senki sem tökéletes. És attól, hogy van olyan szerkezet, ami kifog rajtad, még mindig meg tudsz javítani egy csomó másikat. Vagy tudsz újat építeni, ha van miből. Például egy szélmalmot… – elgondolkodva nézek magam elé fél percig –, vagy egy önitatót.
Megint az a fura érzés, és ahogy a szemem sarkából Balarra pillantok, észreveszem, hogy engem néz, elgondolkodva. Nem tudom, mi járhat a fejében.
Aztán mesél, a családjáról, Orákulumról, aki imádott felvágni előtte és Nagyszájúról, aki a szövegével bárkit levesz a lábáról. A mesében pedig ott van a szeretet. Balar szereti őket. Lehet, hogy senki mást sem, de a családját egészen biztosan, még akkor is, ha ennek ő maga sincs pontosan tudatában, vagy ha náluk ezt így nem mondják ki. Persze erre nem fogok rákérdezni. Csak örülök, hogy mesél róluk, valahogy… igen, olyan érzés, mintha nem lennék szálegyedül idekint, a világban.
Kaddában egy egész része voltam, a családomé, az oázisé. A palotában valamilyen szinten az első estétől elveszett voltam. Nem éreztem semmit.
Érdekes neoliták. A családod, úgy értem, érdekes egyéniségek lehetnek. Gondolom, sosem unalmas az élet velük.
És ezek után még jobban érdekelne, vajon miért pont a harcost küldték, hogy vezesse a teaházat.
Rahesa megy a dolgára, és ketten maradunk a konyhában és megint észreveszem, hogy Balar elgondolkodva néz, de most végre a száját is kinyitja.
Sértett, vagy haragos a megjegyzésem után? Nem tudom. A hangsúly mindkettőnek beillik, de abban igaza van, hogy közöm nem sok, csak belebeszélek itt a dolgokba. Ugyanakkor korábban volt róla szó, hogy a szállásért és az ellátásért dolgoznék is akár.
Akkor derül ki, ha belevághatok. Ha komolyan mondod. De akkor ezt neked kell megmondanod Rahesának és Vulfiusnak.
Nem, nem kérek bocsánatot, nem visszakozom, de a hangom nyugodt, és szelíd. Nem akarom bosszantani, de nem érzem úgy, hogy rosszat mondtam volna. Ha meg annyira nem akarta volna hallani, amit gondolok, fel sem kellett volna hoznia előttem a témát. De megtette.
Világos. Szóval valahogy folynak a dolgok, a fejedre dőlnek a számlák, rendelések… az alagsor bűzlik, az igric meg bármikor lepattanhat. Van egy olyan érzésem, hogy nem önként jelentkeztél a teaház-vezetői posztra.
Kérdőn pillantok Balarra, és remélem, hamarosan kiderül, hogyan is került ide. Az övé mindenesetre érdekesebb történetnek hangzik, mint az enyém.
A jelleme is érdekes a fickónak. Ádáz harcos, pallossal a kézben, meghökken, mikor kezébe nyomom a rekeszt, de nem tiltakozik. Vajon miért nem? Hány férfi megtenné pedig!
A konyhában aztán nekikezdek, először a szalonnából vágok csíkokat, beirdalom és odateszem sütni. Szerencsére nem bonyolult a tűzhely és gyújtós is van. A kéménnyel kapcsolatban is igazam lett, jól húz, nem jön vissza a füst.
A szalonna jó, Balar nem épp pici, ennie kell. Aztán nekiállok megpucolni a cukkinit, az gyorsan megy, majd kis kockákra vágom. A paradicsom sem gond. Körbenézek a polcokon és találok sót. Más fűszert viszont alig. Némi őrölt bors van még, de ennyi. Elhúzom a szám, majd sóhajtok.
A lényeg… én nem akartam a hárembe menni. Nem tudom, kinek az ötlete volt, de ezt mondtam már. De nem szerettem ott lenni. Nem tagadom, az első fél órában még reménykedtem, mikor a herceggel beszéltem, úgy nézett ki, hajlandó lenne tanítani… Aztán arról lehet elmélkedni, meg lehet kombinálni, hogy mi történt. Az tény, hogy nem kötött szalagot a csuklómra és az is, hogy sosem tudjuk már meg, hogy akart-e volna. De leszámítva a lehetőséget, hogy tanulhatok repülni, igazából nem élveztem a kötelező órákat.  Tánc, etikett, hajbókolás, csevegés a nagy semmiről… festeni nem szabad csak virágot… minden behatárolt, minden szűk. A hárem, a többi lány, akik gyanakodva néznek… Vigyáznod kell minden szavadra. Fojtogató az egész. És ráadásul én engedetlen voltam. Tehát jöttek a büntetések is. Kis dolgok, de akkor is. Meg nem szerették, hogy a saját ruháimat viseltem.  Megszoktam, hogy bizonyos dolgokat csinálhatok. Szeretek főzni – megvonom a vállam, de közben már a hagymát tisztítom és aprítom, a szemeim könnyekkel telnek meg. Jó is, hogy a hagyma most van soron, rá foghatom az egészet. – Otthon szabadon mehettem, sétálhattam, kimehettem a földekre is… Bezárva éreztem magam, és állandóan rettegtem, hogy odalöknek valami idegennek… Mindegy, már vége.
Leveszem a szalonnát a tűzről.
A többinek kell még pár perc. Majd beviszem.
Nem gond, tényleg nem. Úgyis ez lesz a dolgom, ahogy elnézem a helyzetet.
Balar kimegy. Most valahogy ezért is hálás vagyok. Nekitámaszkodom az asztal szélének és jól kibőgöm magam. A háremben sírni sem lehetett.
Aztán megtörlöm az arcomat és befejezem a reggelit. A szalonna után maradt zsírban üvegesre párolom a hagymát, aztán megy bele a cukkini, a paprika, paradicsom, só, és végül a tojások. Gyorsan kész.
Végül mindent tányérokra pakolok, azokat egy tálcára, evőeszközök mellé. A bögrék, teáskanna, szerencsére nem az én dolgom, Rahesa szótlanul bejön, összeszedi őket, félszeg mosollyal biccent és inal felfelé. Lehet, hogy hálás, hogy az ételt én viszem a gazdájának. Így is jól megrakodva megyek fel a lépcsőn, és nem ejtek el semmi, dacára a szárnyaimnak.
Balar szobájába lépve azonnal észreveszem, hogy várt. Van hely a tálcának, és van egy ülőke is, ami szárnyasnak is megfelelő.
Mosolyogva pillantok rá.
Köszönöm.
A szék felé biccentek, majd leteszem a tálcát.
Reggeli. Remélem, megfelel.
Leülök Balarral szemben. A pillantásom a tőrre esik.
És ez?
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-
Ugrás: