Desert Empire


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
I.N.F.E.C.T.E.D
Szomb. Jún. 02, 2018 10:42 am
írta: Vendég
Lopott idő; Balar - Aicha
Pént. Márc. 30, 2018 11:42 am
írta: Aicha Khaled
Ki kicsoda
Hétf. Márc. 12, 2018 11:17 am
írta: Dana Amarah
double the trouble - rayan && kraisorn
Szomb. Feb. 17, 2018 9:53 am
írta: Rayan
D S H
Vas. Feb. 04, 2018 5:55 pm
írta: Vendég
Seattleties
Vas. Jan. 28, 2018 6:59 pm
írta: Vendég
Khagra rend - Parancsnok
Csüt. Jan. 04, 2018 10:24 pm
írta: Admin
Khagra rend - Nagy Mester
Csüt. Jan. 04, 2018 10:05 pm
írta: Admin
A hónap válaszadói
Statisztika
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Kiválasztottak 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Khagra rend 1 fő

Lopott idő; Balar - Aicha

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Pént. Jan. 12, 2018 9:30 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Napidíj inkább. – biccentek. – Engem nem érdekel a hova. Az már inkább, mennyi őr van összesen, és mennyi árut és személyt kell védeni. Van aki egyirányú útra is szerződik, én nem. Nem biztos, hogy találok elég hamar visszautat.

- Arról lekéstél pár évvel – vigyorgok. A hangom olyan, amilyen, sose lesz a régi, és nincs értelme ezen sopánkodni. De amúgy is, én szeretem ahogy most hangzok. – De nyugodtan vádolhatod Hasfelmetszőt. Miatta ilyen.
Bólintok, ebben is igaza van. Biztos vannak jó színészek, csak én nem láttam még olyat.
- Engem eleve nem nyűgöz le a színjátszás ötlete. Mikor olvasok egy könyvet, látom, magam előtt a történést. Elképzelem amit akarok. Nincs kompromisszum a zajos közönség és a tehetségtelen szereplő miatt.
Félmosollyal nézek a madárkára.
- De ha szeretnéd, valamikor elmehetünk színházba. Egy-egy nap zárva a teaház, valamikor olyankor. Nem szívesen hagynám csak a szolgákra a dolgokat.
Bólintok, én komolyan gondoltam, hogy van helye a Kimérában. Remélhetőleg ő is így látja.
- És úgy akarod? – kérdezem enyhe mosollyal. Pedig a kérdésem nagyon is komoly. Amit én kínálok csak akkor ér bármit, ha akarja egyáltalán.
Az elrablás téma viszont érdekes. Vajon hagynám? Talán. Talán nem. Sok függ attól, mit fog felelni arra, amit kérdeztem. Pontosabban azon, mit súgnak az ösztöneim, miközben felel. Erre a kérdésre értelemszerűen nem lehet azt mondani, hogy nem akarja, de talán, kis szerencsével érezni fogom, ha nem teljesen őszinte.
- Attól függ – mondom aztán. – Mikor az útjukban állok kivont karddal, mennyire jó és hihető érveket hoznak fel az elrablásod mellett.
Ha tényleg nem jó neki itt, és én nem veszem észre, elengedném. Nem fogoly. Viszont lehet, hogy egy hónapon vagy kettőn belül felbukkannék Kaddában, hogy kis gondolkodás után nem akar-e visszajönni.
Összehúzom a szemöldököm.
- Próbált volna meg elvinni az akaratod ellenére. Lehet eszméletlenre verem. Nem vagy senki bábja. Oda mész és azzal ahová akarsz, és senkinek nincs joga kényszeríteni. Pár hónap, év, és ereje se lesz hozzá senkinek.
Sóhajtok nagyot.
- Azért mond, hogy annyi esze van, legalább egy üzenetet küldjön az asszonyának, hogy miért nem megy haza.
Vagy legalább az öregnek legyen, hogy rászóljon. A legtöbb vándorló, zsoldos, hasonló nem gondol rá, hogy esetleg valaki várja otthon, és eleve aggódnak, főleg, ha nem érkezik meg a kijelölt napon.
- Persze, hogy vizsgáztatni fognak. Meg akarják majd érteni mi különlegest látok benned, és a családod is bele fog esni a szórásba.
Valószínű azt hiszik, valami románc van közöttünk, és tudni akarják majd, miféle szerzet jön a családba. Azt meg nem fogják elhinni, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Főleg, hogy úgy sejtem, a madárka se tudja, mit is akar pontosan.
Bólintok, hogy ők nevelték fel, és nem érdekel. Mit számít. Ők csak a hátteret adták. Nem lehet valakit gerincesre nevelni, se féregnek. A körülményeket lehet igazítani, de valaki vagy kedvelhető vagy nem, vagy hasznos, vagy élősködő.
- Minden viszonyítás kérdése. Találkoztam olyan neolitával, aki mellett soványnak tűntem, és olyannal is, aki mellett alacsonynak. Mellettem, hozzám képest törékenynek, vékonynak látszol.
Értetlenül nézem, ahogy a desszertekről, kompótokról beszél. Úgy érzem, valahol elvesztettem a fonalat.
- Ez most hogy jön ide?

Egyetértek, jobb megvárni, amíg a tetováló látja a kislány hátát és a madárka rajzát is. De csak bólintok, nincs kedvem szövegelni hozzá.
- Semmivel. Ugyanazt a billogot kapta Shannari, mint Rahesa, Vulfius vagy Duncan. Kívülállónak édesmindegy, hogy egy szolga az enyém, Falbontóé vagy a családé. Családon belül meg elég a szavam, meg ugye a tulajdonosi papír vitás esetekre.


Felveszem a felsőm, miközben elmondja, mi a gondja a tőrrel. Jó. Azt hittem azzal a tőrrel van baja, amit kapott tőlem. Így másként hangzik, bár nem tetszik, hogy meg akarja változtatni a szokásaimat. Ha én késsel a párnám alatt akarok aludni, akkor úgy fogok.
- Néhány éve kísértem egy karavánt. Holdtalan éjjelen álltunk meg pihenni, enyém volt az első őrség. Két órát őrködtem, majd mentem aludni. Egyszer csak felpattant a szemem, és tőrrel a kezemben riadtam fel, még éppen időben, hogy a tőröm a fölém hajoló, éppen a torkom elvágni készülő bandita arcába vágjam. Rajtaütés volt, tizenhét zsoldosból csak hatan maradtunk életben.
Az arcát figyelem, felfogja-e, amiről beszélek.
- Ez a reflex évek kemény munkája, és eszemben sincs bármilyen módon gyengíteni. Sokszor mentette meg az életem, és fogja is még néhányszor. A tudatalattim a három új szolga közül valakit veszélyesnek ítél, ezért riadok fel ilyen könnyen, és vagyok harckész azonnal. gondolom Hermann a probléma.
Teljesen felöltözve fordulok vele szembe, hüvelykujjam az övembe akasztva.
- Ne legyenek kétségeid, nem vagyunk veszélyben. Csak az agyam játszik velem. Ha csak hangyányi esélyét látnám, hogy bármelyik szolga ellenünk fordul, mind az öten a pincében éjszakáznának alaposan leláncolva.
Elhúzom a szám.
- Ki találta ki ezt a reggeli összeállítást? Csak egy ficsúr élvezheti a sült szalonnához a lekvárt.
Vissza az elejére Go down
Pént. Jan. 12, 2018 9:25 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
De legalább sokat láttál és sokfelé utaztál, nem igaz? – jegyzem meg arra, hogy a célállomás neki mindegy. – Értem, tehát a feladat nagysága. Ez teljesen logikus.
Egy percre elgondolkodom.
És ha felbérelnek csak egy odaútra, de visszafelé is fizetik a költségedet, és csak úgy lazán visszautazhatsz, mondjuk, mint aki éppen szabadságon van?

Kénytelen leszek a képzeletemre hagyatkozni. Bár szerintem korábban is mély hangod volt, talán csak nem ennyire karcos és érdes. – A vigyorát mosollyal viszonozom. – De egyébként nekem tetszik. Teljesen egyedi. Az biztos, hogy kukksötétben sem tudna senki megtéveszteni, tudnám, hogy te vagy-e az. Bárhol felismerném a hangodat, bármikor, bárhogyan.
Megrázom a fejem.
Nem, dehogy! Dehogy vádolom, inkább hálás vagyok neki.
Még akkor is, ha ezt esetleg nem is értik, egyikük sem. De ettől én még örülök annak, hogy összetalálkoztam Balarral, és a nővére nélkül ez egyszerűen lehetetlen lett volna.
Értem. Ebben is van valami. Azt hiszem, hogy ez változó, attól is függ, mi a történet, attól is, hogy olvastam-e már korábban, vagy nem ismerem még, nyilván attól is, hogy csak egy alkalmi csepűrágó áll-e a színpadon, vagy egy igazi varázsló. Az előbbiből sok van, az utóbbiból szerintem nagyon kevés.
A félmosolyát látva valami furcsa történik, nem is tudom, olyan meleg, jó érzés.
Valamikor olyankor, egyszer jó lenne. Ha épp valami jót játszanak. Kíváncsi lennék.
A szemem sarkából nézem Balart.
Szerintem attól is függ, miről szól az előadás. Úgy értem, ha megyünk, olyanra érdemes, ami érdekel.
Aztán már a Kiméráról van szó. Balar bólint. Ahogy mellette léptetek a lóval, félig felé fordulok, és úgy nézem őt.
Egy kérdés, és a szokásos széles vigyor helyett csak egy óvatos kis mosoly, szinte már szégyellős.
Hogy akarom-e?
A torkom összeszorul, egy szívverés.
Mert úgy érzem, ez nem arról szól, hogy akarok-e egy teaházban dolgozni, vagy akarok-e Garamatesben maradni...
Két szívverés...
Ha nem akarnám, most hazamehettem volna. Vagy mégsem. De ez erről is szól, ha most hazamehettem volna, szabadon, és minden félelem nélkül, elmentem volna-e...
Három szívverés...
Nincs visszakérdezés, nincs olyan lehetőség, hogy ugye így gondoltad, vagy mégsem, mert, ha nem akkor... Nem, egész pontosan elhangzott a kérdés, akarom-e az egészet, mindazt, ami ő maga.
Ha most nem lóháton ülnénk éppen, jóval könnyebb lenne a válasz, legalábbis nekem, mert van, amit nem szavakkal tudok a legkönnyebben elmondani. De így is érzékelem a feszültséget, mintha egy láthatatlan húr vibrálna kettőnk között, rezegne és zümmögne. Mintha meg tudnám érinteni.
Bólintok, felé nyújtom a bal kezem, nem érem el, rendesen nem, kicsit oldalra is dőlök, kihajolok a nyeregből, így tudom megsimítani a karját, hogy nézzen rám, de tényleg nézzen rám. Mert nem mosolygok, de ha felém fordul, akkor a szemébe nézek.
Úgy akarom.
A hangom is komoly, de teljesen őszinte.
Mennyi ideje is ismerem? Három nap. De három nap alatt máris többet tudok róla, mint amit más nők, akiknek csak elrendezett házasság jut, egész életükben megtudnak a férjükről. És igen, azért maradtam tegnap, azért, amire ott a tetőn rájöttem, amit ott láttam, miközben Balar gyakorolt, és azért is, ahogy odaadta a rózsákat, fejjel lefelé, és azért, mert azt mondta, szeretné, ha része lennék az életének... És nekem már nem kell ilyet mondanom, már a része. Azt akarom, hogy ne múljon el.
És igen, akarom a teaházat, az edzéseket is, találkozni a családjával, elmenni színházba, és talán elosonni a szünetben, ha mégsem tetszik az előadás, elmenni Kaddába, és hozzájuk is, megnézegetni azokat a képeskönyveket, megmutatni az angyalos képet, rózsát ültetni a tetőteraszon, talán elmenni együtt egy karavánnal, vagy várni őt haza... meghódítani a délvidéket és mentateát inni. Persze, hogy akarom.
Negyedik szívverés. Csak most mosolyodom el, és azt hiszem, az arcom kicsit rózsaszínes, bár talán ezt most nem értékeli pirulásnak Balar. Esetleg foghatom a hőségre is, ha muszáj. De remélem, nem lesz muszáj. Azt hiszem, most nem zrikálni akart. Most nem.
Azt hiszem, a te kivont kardod elég jó érv lenne nekik, hogy magad mellett akarsz tartani.
Nem tehetek róla, ahogy magam elé képzelem a jelenetet a mosolyom szélesebbé válik. Egyébként fogalmam sincs, mi szólna az elrablásom mellett, mi olyat mondhatnának, amivel egyetértenék.
Balart nézem, most már csak a szemem sarkából, de őt figyelem, a szemét, a száját, azt, hogy hogyan tartja a fejét, hogy ő is felém pillantgat-e.
Nem először gondolom azt, hogy bár tudhatnám, mi jár épp a fejében.
A válaszára a széles mosolyomból halk nevetés válik.
Ezt most elképzeltem. És valószínű, ha tényleg ölre mennétek, akkor nem nevetnék, hanem próbálnálak szétszedni titeket, de így valahogy... Pedig tudom, hogy komolyan mondod, hogy még neki sem hagynád, hogy kényszerítsen. Ez is az egyik okom. A sok másik mellett.
A kérdésre bólintok.
Ez például egy második ok, az, hogy ezt mondtad. És biztos küld neki. Még az is lehet, hogy apa úgy dönt, Adel menjen csak haza és ő maga jön. Őszintén, nem tudom, melyik a jobb.
Elképzelem apámat, amint szemügyre veszi Balart. Aztán engem. Nem is tudom, lehet, Adellel járnánk jobban. De az valószínű, hogy anya látni akar majd, ezek után több is, mint valószínű, és ha ez így lesz, akkor esélyesen apa fogja elkísérni.
Finoman felvonom a szemöldökömet.
És elmondod majd nekik, hogy mi különlegeset látsz bennem?
Tényleg érdekel, mármint az is, hogy valóban különlegesnek lát-e és miért, és az is, hogy ezt végül elmondja-e az övéinek.
A vizsgáztatás nem zavar, tényleg nem. Nem olyasmi ez, amitől meg kellene ijednem, szerintem bőven elég, ha önmagam maradok. Akinek úgy nem tetszem, azzal nem tudok mit kezdeni. A fontos az, hogy Balarnak jó vagyok-e így.
Egy ütemet most kihagy a szívem.
Tényleg ezen gondolkodom? És ő vajon…? Ő min? Miért próbál felkészíteni arra, hogy a családja vizsgáztatni fog? És miért vizsgáztatnának egy szimpla alkalmazottat? Bár, az előbbi kérdés nem úgy hangzott, mint amit bárki is az alkalmazottjának tesz fel.
Balarra pillantok, majd halkan kuncogni kezdek.
De te tudod majd, hogy nem vagyok az. Szerintem egy év múlva is annak fogok tűnni, az edzésekkel együtt is. Neked medve génjeid vannak, és mellé favágó alkatod, vagy harcos alkatod, magas vagy, széles vállakkal és mellkassal, erős csontokkal és izmokkal, én meg gepárdot hoztam a pusztai sas mellé. De ez miért zavar téged? Mármint, tudod, hogy nem török el, nem vagyok porcelánból…
Abbahagyom a kuncogást és komolyan nézem.
Ugye nem vette a szívedre annak az idióta húgyagyúnak a beszólását mikor a piacra indultunk?
Az utolsó kérdésére félrebillentem a fejem.
Csak úgy, hogy a sok edzés, meg a röfisült mellé, ha jön némi desszert is, akkor abból szerzek majd energiát, és a husikat be tudom majd építeni izomnak. Bár talán némi mézes krémes árán marad majd némi gömbölyűség is. És mégis csak jobb, ha nem egymagamban kell ennem.

Szóval ugyanaz a jel, családon belül nekik elég a papír. Ez logikus. Nálunk is így lenne, ugyanakkor azt hiszem, hogy Balar ajándéka kifejezetten nekem szól, ezért mondja, hogy az én jelem kerüljön Linára és Hermannra, pedig tudja, hogy most találom ki. Mégis, úgy érzem, nem lenne helyes Kadda jelét rájuk varratni. Még akkor sem, ha az enyémek, és utaána azt tehetek velük, amit akarok.
Mégsem érezném jóbak.
Holnap kiderül.

Balar a felsőjét veszi magára, és nem, most nem fordulok el. Eszemben sincs. Az igazság az, magam előtt minek tagadnám, hogy szeretem nézni. A termete ellenére kecsesen mozog, bár lehet, hogy harcosok esetében van erre valami találóbb szó, de az most nem jut eszembe.
A jó hír csupán annyi, hogy most nem pirulok pipacsvörösre. A rózsaszínes árnyalatra ráfoghatom, hogy csak megkapott a nap tegnap a sivatagban.
Balar beszélni kezd, egy történetet mesél, és hamar rájövök, az első mondat közepén, hogy ez nem rózsaszín szivárványos tündérmese lesz.
Az arcomról eltűnik a mosoly, a tekintetem komorrá válik. Teszek egy lépést felé, majd még egyet.
De nem szakítom félbe. Aztán szembe fordul velem, hetykén, az övébe akasztott ujjakkal áll.
Gondolom, ha veszélyben lennénk, szóltál volna, hogy éjjelre zárjam kulcsra az ajtómat és még ellenőriznéd is, hogy megteszem-e – felelem halkan.
Aprót bólintok. Nem, valóban nem hagyná, hogy ilyesféle baj történjen.
Pont ezért… próbálom jól megfogalmazni. Nem azt mondom, hogy ne legyen nálad a tőr, a párnád alatt, vagy akárhol, mert én sem akarom, hogy ez a képesség, amit kialakítottál magadban elhalványuljon. Csak azt mondom, hogy jó, hogy én jövök be reggel… Mármint eltekintve minden más előnyétől, jó, hogy csak én látom, hogy álmodból ébredve a tőrödért kapsz a saját házadban is. Rendben, megengedem, a Kiméra teaház, és a családodé, de ez részletkérdés. A lényeg, hogy nem lenne jó, ha bármelyik rabszolga bármilyen kis jel alapján azt hinné, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is, de tartasz tőle.
Balar halványzöld szemeibe nézek, komolyan, majd elmosolyodom.
A felriadás rendben, de ha azt szereted, hogy a tőr melletted van, mikor alszol, a kezed ügyében, akkor legyen olyan helyen, hogy észrevétlen tudj érte nyúlni vagy elengedni, ugyanakkor ne kelljen félned attól sem, hogy álmodban belefordulsz, vagy megvágod magad vele valahogyan.
Az ágya felé biccentek.
Te vagy az iparos. Egy titkos tartó valahol, valamilyen rekesz?
Arra, ahogy húzza a száját, csak aprót horkanok.
Először is sonkát mondtam és nem szalonnát. Másodszor én találtam ki. Harmadszor meg akkor mondd, hogy nem jó, ha már kóstoltad! Utána szabad. De előtte, az vaskos előítélet szegény ribizlidzsemmel szemben. Pedig a te Shannarid szúrta ki a piacon. Legalábbis Vulfius állítása szerint. Gyere, menjünk reggelizni! Illetve...
Kicsit közelebb lépek hozzá, mert eszembe jut valami. Én már mosakodtam, a körmeimet is megigazítottam, a hajam meg mára befontam, emlékezve a nap tervezett fénypontjára, az állapotfelmérésemre, de Balar állán, némi meglepetésemre, nem igazán látok sötét árnyékot.
Kinyújtom a kezem, és finoman végigsimítok az állkapcsa vonalán. Nem tudom, mi a helyzet, az is lehet, hogy tegnap este borotválkozott…
Azt hittem, a majdnem fekete hajad miatt is, de most látom, hogy mégsem… egész sima az állad…
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 13, 2018 8:11 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Elég sokfelé, igen – mondom. – De ne kérj felsorolást, a többsége apró koszfészek oázis volt, nem érte meg emlékezni a nevekre.
Megrázom a fejem.
- Nem vállalnám el. Aki ennyit hajlandó fizetni egy útért, az majdnem biztosan fel akar ültetni. Ostoba dolog lenne kockáztatni.

Vállat vonok. Olyan a hangom, amilyen. Jó, hogy tetszik neki, mert nem tudok rajta változtatni. Hasfelmetsző szerint amúgy is illik hozzám, gonoszul, erőszakosan hallatszik.
- A varázslókat kimondottan szeretem. Otthon van is valami könyv róluk, hogyan csinálnak egyes trükköket. Volt egy varázsló, ember, még a régi időkben. Repült a színpad felett, de ugye nem voltak szárnyai. Átment több méter vastag kőfalon. Sokszáz néző előtt eltűntetett egy óriási szobrot. Amit viszont nem viselek el, azok a kártyatrükkök.
Szóval színházba megyünk. Jó. Úgysem lehet állandóan otthon ülni, néha ki kell mozdulni.
- Őszintén szólva azt sem tudom, van-e Garamantesben színház. Majd utána kell nézni. Vagy figyelhetjük, mikor jönnek vándormutatványosok.
Erről eszembe jut valami. Főleg, ha már jól fog menni az üzlet.
- Esetleg valamikor meg is lehet hívni a Kimérába egy-egy ügyesebb de azért megfizethető valakit.
Felteszem a kérdést, és várok. Megfeszül a szája sarka, ráncolja a homlokát, nem veszi félvállról a kérdést. Jól teszi, mert tényleg fontos. Akármennyire elbagatellizálom dolgot, nem csak szállást és munkát adok neki, hanem egy új életet, ahol önmaga ura lehet. Szabadon, kedvére élhet, és senki sem mondhatja meg neki, mit tegyen. Nem mellesleg megnyitom magam neki, beengedem az életembe, vállalom, hogy alkalmazkodom hozzá. Nem csak egy napra, hétre hívom, vagy amíg nem talál jobbat. Hanem örökre. Évtizedek, talán még több időről beszélünk. Vegye is komolyan.
A szemem sarkából figyelem, és észlelem, ahogy nyúl felém. Én is nyújtom a kezem, és megfogom az övét, összeakad a szemünk, és elvigyorodom, ahogy kimondja amit hallani szeretnék. Komolyan is gondolja, ahogy érzem. Nos madárka, innentől kezdve a királyi sereg is kevés lenne, hogy elvigyenek a Kimérából. Picit szorítok a kezén (nem durván persze), mielőtt elengedem.
Határozottan jó kedvem lett, és ezennel hivatalosan megbocsátottam, amit korábban mondott, amivel belém rúgott.
- Nagyon érdekelne, mivel próbálnának meggyőzni, mielőtt visszazavarom őket a szobájukba majd rájuk zárom az ajtót.
Mosolyog, én is vigyorgok, elkapom a tekintetét, ahogy engem vizslat.
- Nem érzem úgy, hogy veszélyt jelentene rám. Horzsoláson túl semmiképpen. Az ilyet meg le lehet ütni komoly sérülés kockázata nélkül. Nem lenne komolyabb baja, esetleg egy-két ujja törne el, ha fegyvert vonna.
Végig is gondolom. Nem tűnt gyengének, és benne is gepárd lehet. Tehát erős és gyors is, viszont fáradékony. Nem tud erőt spórolni hosszabb távra. Ha képzett is, mármint veszélyesen jól képzett is, csak kicsit védekeznem kell, körbetáncolnom, míg kifullad. Utána egy csapás ököllel a feje tetejére és fekszik. Ha meg fegyvert von, ki kell rúgnom a kezéből. Na ott törhet el egy-két ujja.
- Amit mondasz, az alapján valószínű a szüleid jönnek, a bátyád nem. Hazamegy a családjához, vagy ott marad felügyelni a dolgokat, míg apádék távol vannak.
Hogy elmondom-e? Jó kérdés.
- Valószínűleg nem. Már csak azért sem, hogy bosszantsam őket. Szánják rá az időt, hogy megismerjenek ők maguk.
A kuncogásra felkapom a fejem, főleg, mert ami kérdést feltesz, az nem annyira a komolytalan kategória.
- Miből gondolod, hogy zavar? Egyébként meg az úgynevezett „erős csont” csak kifogás, amire a kövérek hivatkoznak, hogy magyarázzák a méreteiket. A csont nem szokott vastagabb lenni a kelleténél.
Homlokráncolva gondolkodom.
- Melyik húgyagyú és mit mondott? Rémlik, hogy összeakadtunk egy-kettővel.
Valószínű a vadállatozó ficsúrról beszél. Legalábbis az őrök nem nagyon mondtak semmit, a piacon meg bőven megtoroltam minden egyes szót.
- Energiát nem, legfeljebb zsírt nyersz a desszertből. Amíg figyelsz az arányokra, nincs is ezzel baj. A némi gömbölyűség jó  – vigyorgok elégedetten. – Én nem vagyok túl édesszájú.

- Ha veszélyben lennél, szólok, hogy zárd az ajtót, és kivont karddal alszom a küszöbödön. – felelem. A küszöbön alvás nem a legkényelmesebb, de legalább könnyebben ébredek.
- Először is, csak te jössz be a szobámba. Ha valamelyik szolga tenné meg hívás nélkül, kidobnám az ablakon. Még ha ébreszteniük kell is, nem lépnek be, amíg azt nem mondom nekik. Addig odakintről kopognak.
Nagyot nyújtózom.
- Másodszor, nem tartok tőlük. Csak nem bízom bennük. Ez két nagyon különböző dolog, és nem igazán számít, hogy a szolgák mit gondolnak. Aki meg azt hiszi, hogy bízni fogok a most vásárolt szolgában, nem túl okos.
Húsz éve alszom tőrrel a párnám alatt, még sose vágtam meg magam. A rekesz vagy hasonló csak akkor jó, ha vinni tudom magammal mindenhova, mert a tőrnek ugyanott kell lennie, akár itthon alszom, akár karavánkíséréskor a hálózsákomban.

A horkantásra csak vigyorgok, elégedetten.
- Szalonna vagy sonka, egyre megy, lekvárral szerintem legjobb esetben is ehetetlen. Nem fogom kipróbálni, nincs nekem egy egész napom a retyón ülni. Még ha kellemes hely is olvasni. De eszerint beszélnem kell ezzel a kettővel jóízlésről…
Felvont szemöldökkel figyelem, miért lép közelebb, és miért néz ennyire. Az orromat nézi. Vagy a számat? Utána megint érintés, bár most annyira nem riaszt el. Megint kezdek túl civilizált lenni.
Á, az arcszőrzet hiánya érdekli.
- Nekem nincs szükségem borotválkozásra  – felelem. – Azt hittem észrevetted már.
Legalábbis elég jól látszik, hogy nincs szőr se a karomon, se a mellkasomon, sőt, volt alkalma megfigyelni, hogy egyéb helyeken sem. Haj, hónalj, szemöldök, ez minden. Egyes nők ezt taszítónak tartják, mások csábosnak. Van, aki meg egyszerűen csak elfogadja. Remélem a madárka e két utóbbi valamelyike. Bár ez hamarosan kiderül. Mindent el fog árulni, hogy csökken-e az alkalmak száma, maikor ilyen-olyan okkal hozzám ér.
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 13, 2018 11:46 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
És van olyan hely, ahol még nem voltál, de szeretnéd látni? Akár a Birodalom határain kívül?
Kíváncsian nézem. Igazság szerint engem még a kis koszfészek oázisok is érdékelnének, hiszen Kaddán kívül szinte semmit sem ismerek. Kaddát, a Garamatesbe vezető utat, amin érkeztem, meg a városból egy keveset, amennyit Balarral láttam.
Értem, szóval, ha túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az legalábbis gyanús.

A vállvonására csak mosolygok. Nincs ezzel mit tenni, a sérülése, vagy a kardcsapástól, vagy Hasfelmetsző tevékenyégétől, immár végleges. De a hangja így se rossz. Szerintem nem az. Talán az első szava teszi, amit hallottam tőle: Eltévedtél? És utána képes volt Csirkehátúnak szólítani! De mégis az első szava volt az, amitől úgy éreztem, hogy… Hogyan is? Talán úgy, mint aki ugyan eltévedt, de jó helyre keveredett mégis.
Volt valami a hangsúlyában, amitől abbam a pillanatban megnyugodtam, és tudtam, nem lesz baj. Pedig lefogadnám, hogy a többség, úgy a neolitáknak is legalább a kilencvenkilenc százaléka, inkább lepisilte volna a bokáját, Balar hangját hallva egy sötét tetőn.
Repült szárnyak nélkül? De hogyan? – kérdezek rá ámulva. – Átment a kőfalon? Nem, én ezt nem hiszem, nem, nem, hol a csalás? Hogy csinálta?
A kártyatrükkökre csak bólintok, végtére is erről már beszéltünk, de egyszerűen annyi teendőnk volt, hogy még sakkozni sem értünk rá. Pedig azt szeret Balar, és én is kipróbálnám magam benne. Végtére is az egy olyan csata lehetne kettőnk között, ahol nem számít, hogy én még nem értek a közelharchoz és csak tizenhárom fekvőtámasznál tartok. Mától.
Majd körbenézünk, ráér a dolog – felelem egyszerűen, de kis mosollyal. Mert ez olyan jó, ilyen apróságokat tervezni. Vagy nem is olyan apróság ez, hiszen Balar nincs odáig a színházért, de a kedvemért eljönne. Ez nem apróság. Egyáltalán nem.
A javaslat teljesen ésszerű.
Akár. De még a bárd is jön párszor, úgy tudom, még négy estéje van hátra. Aztán lehet, hogy később is lesz kedve egyszer-egyszer nálunk dalolni.
Mert miért is ne? Végtére is a tea jó, és ha kapna mellé süteményt is, vagy pár ezüstöt…
Balar kérdez, csak úgy közbevetőlegesen, mintha nem lenne fontos, pedig talán a nap legfontosabb kérdése ez, és a válaszom, ahogy a szemem sarkából nézem, látom, hogy az is nagyon fontos. Számít neki.
Az egész pillanat olyan, mintha kiállnék egy szikla peremére, és ugranom kell, és hinnem benne, hogy ott lesz majd ő, és megtart. Akarom-e?
Akarom. És ugrok.
Felé nyúlok, megérintem a karját, de már mozdul ő is, ő is nyújtja a kezét, megfogja az enyémet.
Vigyorog, de a szemei is mosolyognak. Halványzöld szempár, de most olyan, mint otthon Kaddában az oázis tiszta vize, ahogy fölé hajolok és belepillantok, olyan, mély és tiszta, és a tekintetében is ott van, hogy örül. Finoman rászorít az ujjaimra, aztán elengedi a kezem.
Elmosolyodom, szélesen, boldogan.
Elkapott.
Elnevetem magam.
Fogalmam sincs, de lehet, hogy kiderül majd. Vagy sem. Nem tudom előre megjósolni.
Valóban nem tudom, hogy apám mit fog szólni ehhez az egészhez.
Nem tudom, lehet, igazság szerint nem láttam még Adelt komoly közelharcban. Viszont veszélyesen jó íjász. Szóval ne hagyd, hogy nyílpuskát fogjon rád!
Komolyan bólintok.
Logikusan átgondolva a dolgot ez esélyes. Csak akkor nem jönnének, ha valamelyikük nem bírná el az utat. Anya eleve el akart kísérni a palotába, csak… az nekem még nehezebbé tette volna. Így én kértem, hogy maradjon otthon, mondván, hogy nem lesz semmi bajom.
A válaszára felvonom a szemöldökömet és elmosolyodom, és közben arra gondolok, vajon milyen lesz, mikor egyszer majd nekem elmondja. Majd. Egyszer.
Ahogy visszakérdez, egy cseppnyit elpirulok.
Nem tudom, azt hittem…
Megrázom a fejem, mert tényleg nem fontos mit mondtak, már nem.
Némi. – Elnevetem magam. – Tudod, hogy három egész tortára azért én sem vállalkozom naponta, de igen, bevallom, édesszájú vagyok.
Azért kíváncsi leszek, mennyire áll majd ellen, ha végre egyenesbe lendül minden, és lesz időm és módom is sütni a teaháznak. A teaháznak is.

Tágra nyíló szemekkel nézek rá, aztán leesik, hogy nem viccel, és nem is túloz, megtenné. Komolyan és szó szerint.
Meg is tennéd – ki is bököm, de a hangomban az enyhe döbbenet mellé öröm keveredik.
Aztán csak pislogok. Én ugyanis ezt nem tudtam, na, jó, azért látva, hogy Rahesa rá se mer nézni, és Vulfius is kerüli sejtettem, de azért más hallani is a tényt.
Szóval kiváltságos vagyok! Ez jóóó!
Bólintok, mert a magyarázata világos, nincs mit ellene szólnom.
Értem. Akkor tényleg marad a párna. Húsz éve? Ezt is még kisfiúkorodban tanultad?
Azért ez érdekelne.
A vigyorgására magasra emelem az állam.
Már miért lenne ehetetlen? Nagyon is finom! – replikázom, de aztán elnevetem magam. – Nem tudom mi a gond, hiszen mióta itt jártak a reterátosok a lapátjaikkal már a csatornánk is jó!
Szélesen vigyorgok és magam elé képzelem, milyen arcot vág majd, miközben a sonkámra kenem a lekvárt…
Őszintén? Nem tudtam, hogy nem este intézed-e – jegyzem meg, magamban meg azt is, hogy nem kapta el a fejét, nem húzódott el azonnal. Ami valahogy jó érzés. A bőrét érinteni is jó.
A szemébe nézek, és lassan nagyon lassan kezd derengeni, hogy mire is gondolhat.
A pillantásom azzal szinkron vándorol lefelé rajta, ahogy a lelki szemeim előtt felidézem. A mellkasa is szőrtelen és… és…
Ó!
Igen.
Láttam.
Tudhattam volna, csak nem gondoltam, ugye…
Pedig Balar nem úri ficsúr, hogy mindenhol borotválkozzon.
Ó!
Azt hiszem, hallható, ahogy nyelek, mikor leesik, hogy mit kellett volna észrevennem. De hát annyira nem néztem meg, nem közelről, meg ilyesmi.
Érzem, hogy az arcom kissé melegebbé válik, de azért sikerül válaszolnom.
Az arcodon is csak most éreztem, ahogy megsimítottam, hogy kicsit sem szúrsz…
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 14, 2018 6:09 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Ezen a kérdésen elgondolkodom. Egyik hely olyan mint a másik, a homok mindenhol homok. A neoliták mindenhol tuskók. Mit is akarhatnék látni?
- Állítólag messze délen van még tenger. Azt megnézném.


- Ugye nem hiszed, hogy ezek tényleg varázslók voltak? – kérdem vigyorogva. – Trükk és csalás. De átlag néző sose jön rá, hogy csinálták. Gondolom köteleken lógott, amik olyan vékonyak voltak, hogy nem látszódtak. A többit nem tudom.
A falon átmenetelt tényleg nem tudom, hogy csinálták, de a szobor eltűntetését el tudom képzelni, hogy mindenféle különleges tükrökkel oldották meg.
A körbenézésre bólintok, tényleg nem sürgős. Meg egyelőre túl sok dolgot kell intézni. Szóval a bárdot még négy napig kell elviselnem. A későbbi felbukkanására kicsit húzom a szám, nem vagyok a képességeitől lenyűgözve.
- Nem bánnám, ha találnánk mást. Ennek a zenéje… középszerű. Semmi érdekes, semmi egyedi nincs benne. De részemről rád bízom.
Végülis nekem egy virágban is a tüskéi tetszenek, lehet, a dalokban sem az én ízlésemnek kellene a mérvadónak lennie.
Pillanatra mintha vibrálna a levegő közöttünk, ahogy megtárgyaljuk, hogy akarja is, hogy a Kiméra az otthona legyen. De lehet, csak a hőség miatt érzem így. Vagy a szerintem tök fölösleges, de láthatólag neki nagyon fontos érintés miatt.
Szóval íjász.
- Egy vesszőt, ha nem a fejemet vagy a szívemet éri, kibirok, és valószínű odaérek, mielőtt felajzaná újból a nyílpuskát. Mert ha fejre vagy szívre lő, akkor ölni akar, nem csak fegyelmezni. Vagy arra célzol, hogy ha a nyílpuskát kezdi felém irányozni, rögtön törjem el a karját? – kérdem vigyorogva, cseppet sem gondolva komolyan.
A szülei utazására is bólintok, nincs mit hozzáfűznöm, szerintem kitárgyaltuk. Jön aki tud, helyük meg lesz a teázóban. Egymás elviselését meg majd megoldjuk valahogy.
Nem tudom meg, melyik húgyagyúra gondolt. Tulajdonképpen nem is nagyon érdekel. Mind megkapta a magáét. Az első kivételével, de hátha még összefutok vele valahol, és kifejezhetem a nemtetszésemet neki.
- Honnét tudnám  – incselkedek vele. – Még nem láttalak egy helyiségben három tortával, így nem tudhatom, mit reagálnál. De esetleg kipróbáljuk valamikor.
Kis izom elfér még rajta, ami mellé mehet pici gömbölyűség. Nem sok, csak pici. Nem, mintha nekem komolyabb elvárásaim lennének a külsőségek terén, na de nem is biztos, hogy az én ízlésem a szempont. Majd az edzés és a torták során úgyis változni fog az alkata, onnantól meg csak rajta múlik, mennyire fogja kézben tartani ezeket a változásokat.

Bólintok. Nem szoktam olyasmit állítani magamról, amire nem vagyok hajlandó. A védelmem alatt áll, még jó, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a biztonságáért. De legalább van kis lelkesedés is a hangjában. ÉS elhiszi amit mondok. Ami jó, mert sokan állítanak ilyesmit, de eszük ágában sincs megtenni.
Újból biccentek.
- Igen, kiváltságos vagy – vigyorgok. – Még Hasfelmetszőt is kivágtam, mikor bejött a szobámba, amíg aludtam. Nem az ablakon, de kivágtam.
Jól van, sikerült megértetnem vele, hogy a tőrnek a párna alatt a helye. Tényleg utálnám, ha ezen kezdenénk problémázni.
- Igen, még gyerekkoromban. Amíg ez nem alakult ki, nem mehettem a karavánokkal. A rablók nem szoktak válogatni életkor alapján, és ha nem ébredek fel a közeledtükre, könnyű préda vagyok. Duncan sok-sok éjszakát töltött éberen, hogy szoktasson minket a gyors felébredésre fegyverrel a kézben.
Pontosabban változatos szolgákat küldött ébreszteni minket, lehetőleg durván. Mikor felriadtamban kiszúrtam az egyiknek a szemét, Duncan azt mondta, készen állok. De ezt talán jobb nem elmesélni a madárkának.
Csak a szemem forgatom, nem kívánok megjegyzést vagy magyarázatot fűzni, hogy miért nem akarok a wc-n ülni egész nap.
- Több benned a ficsúr, mint gondoltam  – felelem széles vigyorral.
Megint fogdosás jön. Azért elgondolkodom a szavai és az államon végighúzott kéz alapján, hogy a többi részemet is meg akarja-e hasonlóan vizsgálni. Mikor elkezd erősödni a színe hirtelen azt hiszem, ki is mondtam ezt a kérdést, de nem, csak neki is hasonló dolog juthatott eszébe. Persze, ő lángol fejjel menekül a szobájába, ha fürdőlepedőben látom, de ő meg kedvére fogdoshasson, hogy mennyire vagyok szőrös? Nem jó alku.
- Gyík genetika mellékhatása. – kommentálom teljesen feleslegesen, nem úgy néz ki, mint aki bármit is felfog abból, amit mondok. – Na de menjünk enni, sok dolgunk van, hosszú lesz ez a nap.
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 14, 2018 10:34 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
A tenger Délen az valami olyasmi, amit tényleg látni kellene, igen, egyszer valamikor el kellene oda menni. Annyisok víz, rengetegsok víz, meg kellene nézni.
Én is hallottam róla, azt mondják, már maga az oda vezető út is kalandos. És azt is mondják, szinte mindegy, hogy honnan indulsz Délre, akár Garamatesből, akár Kaddából, eljutsz a tengerhez, akkora nagy…
Meg kellene tudni, mi kellhet egy ilyen úthoz.

Megrázom a fejem, nyilván nem hiszem, a repülés nem megy csak úgy, még akkor sem, ha a neolitának szárnyai vannak.
Persze, hogy nem. Hogy repülhetne szárnyak nélkül? – morgom. – Még szárnyakkal sem egyszerű. Te is mondtad, én is tudom. Gondolj bele, csak gondolj bele, azt hiszem három éves koromban kezdtem el tanulni, és még mindig nem megy tökéletesen! Majd pont én fogom elhinni, hogy valaki csak úgy felemelkedik az akarata által? Ugyanmár!
Komolyan bólintok.
Vékony kötelek, és trükkök… talán tükrökkel, nem? A fény játéka az, ami becsapja a szemet, meg persze az, hogy hinni akarnak a csodában és nem figyelnek. Figyelemelterelés. Ez a kettő a harcban is fontos, ugye? A fény és a figyelemelterelés.
Aprót bólintok.
Én nem igazán hallottam játszani. Csak az első este kicsit, amíg a teázóban voltunk, de akkor jó párszor mellényúlt, kezdve azzal a pillanattal, hogy beléptél előttem az ajtón.
Apró kaján kis mosollyal pillantok Balarra.
De majd érdeklődöm, hátha van valaki jobb.
Ahogy kinyúl és megfogja a kezem, és még finoman rá is szorít, igen, pontosan tudom, hogy komolyan gondolja, hogy ő is komolyan gondolja.  De legalábbis nagyon remélem, hogy jól értem és így van. Mert én komolyan gondolom. És nekem számít az érintés is. Az meg még többet, hogy most ő is benne volt.
De lényegében korábban is benne volt, mikor megsimogatta az arcomat.
Képzelem, Adel mi mindent gondolhatott bele, mikor látta, mert biztos vagyok benne, hogy látta, ahogy abban is, hogy nem fogja róla tartani a száját. Kérni is felesleges lett volna, ezért is nem hoztam fel neki.
Amit mond, azt igyekszem úgy nézni, mintha éppen nem a testvéremről beszélne, csak egy akármilyen íjászról, és úgy rendben is van.
Csakhogy mégis Adelről van szó.
Nem hiszem, hogy meg akarna ölni. Az kizárt. Nem tesz olyat, amivel nekem fájdalmat okoz – mondom teljesen komolyan. – Azt elképzelhetőnek tartom, hogy esetleg cukkolni fog, még azt is, hogy valmi módon összeméritek a tudásotokat, de nem szeretném, ha bármelyikőtöknek komoly baja esne. És ezt a komolyat, most az én mércém szerint értsd, nem a sajátod szerint. Mert tudom, nálad az a komoly, ha valaki elveszti egy végtagját, de nem mindenki gyógyul úgy, mint te, Balar! Szóval, érted… mindketten fontosak vagytok nekem és…
Picit elpirulok, és még épp időben nyelem le a folytatást. De attól, hogy nem mondom ki, én még tudom… és érzem.
Szóval nem arra célzok! És hacsak nem bolondul meg, ő sem fog rád célozni. Nem, ha jót akar magának!
És nem akarja, hogy a húga kikaparja a szemét, teszem hozzá gondolatban.
Az incselkedésére felvonom a szemöldökömet.
De legalább az egyik habos torta legyen ám! Mert úgy hallottam, az jót tesz a férfiak arcbőrének!
Elnevetem magam, mert elképzelem, hogyan festene egy torsadobálás után, a dologhoz meg csak hozzátesz, hogy amint mondja, ő nem túlzottan édesszájú.

Ahogy bólint, az valahogy megmelengeti a szívemet. Jó érzés, jó tudni, hogy ennyire számítok, hogy ha úgy érezné, szükséges, ő tényleg szó szerint megtenné, hogy a küszöbömön aludna.
Bár az is igaz, hogy én meg nem hagynám kint a küszöbön. Behívnám. Az biztos.
De hát csak nem mondhatom meg neki, ugye?
A válaszára elmosolyodom, szélesen, örömmel.
És gondolom nem is parádéztál előtte pucéron egy éves korod óta – kicsúszik a számon, elpirulok cseppet, de aztán vigyorgok tovább. – De én nem is a nővéred vagyok!
Hála az égnek! Meg is ijednék magamtól, ha a fivérem ilyen érzéseket keltene bennem, mint ő. Nem véletlenül éreztem fontosnak, hogy azonnal tisztázzam Balar előtt, hogy attól, hogy talán szokatlanul szoros, meg nem is tudom milyen volt Adel ölelése, azért abban a világon nem volt semmi intim, vagy olyasmi, ami testvérek között nem helyénvaló.
De aztán elkomolyodva bólintok.
Ha találkozom Duncannal, megköszönöm majd neki – mondom egyszerűen.
Igen, mindenképpen szeretnék majd vele is beszélgetni kicsit. Bár az is lehet, hogy csak szídni fogom neki a kiképzőm hajthatatlanságát, ő meg csak nevetni fog rajtunk, a helyzeten. Balar történetei alapján ezt nagyon is elképzelhetőnek tartom.
Igazság szerint egyre kíváncsibb vagyok az övéire, Kétcsapásra, Hasfelmetszőre, Szélvészre, Orákulumra, még Nagyszájúra is.
A megjegyzésére nagy boci szemekkel nézek rá, és ártatlan arcot vágok.
Vagy csak szeretem a finom falatokat. És ha belegondolsz, nekünk Kaddában elég sok gyümölcs terem, anya mindig sokat tett el, és nem szabad, hogy tönkremenjen, ugye… Így rászoktunk.
Megvonom a vállamat.
Eszembe jut, hogy ő aránylag keveset mesélt, ha egyáltalán, az édesanyjáról. Megjegyzem magamnak, hogy majd rákérdezzek. Mert számít. Igenis számít.
De nem most. Most valami más fontosabb.
Ahogy visszahúzom a kezemet az álláról, olyan furcsán pillant rám.
Vajon mire gondolhat?
Érzem, hogy az arcom melegebb, de legalább nem kapom félre a pillantásomt. És igen, egy pillanatra, nem is, nem egy pillanat, mert eltelik öt szívverésnyi idő is, legalább, valóban elképzelem, hogy mit szólna, mit tenne, ha tényleg megérinteném máshol is, hogy valóban sima-e a bőre.
Pislogok egyet a hangját hallva.
Szóval a gyíkod tehet róla – bököm ki.
Aztán még egyet pislogok.
Aztán rájövök mit mondtam, és a szám szélébe harapok. De utána egy apró kis félmosoly jelenik meg az arcomon.
Határozottan jó genetikád van – Büszke vagyok magamra, hogy a hangom nem remeg.
Egy lépéssel közelebb lépek hozzá, a fejem felvetem, hogy a szemébe tudjak nézni.
De miért nézel most ilyen furán? – Van ugyan sejtésem, de egy cseppet provokálom. Csak picit. – Nem mondod el?
Finoman felvonom a szemöldökömet.
Hosszú? Ma csak a tetoválókhoz megyünk, némi edzés, este meg nyitás, nem?
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 15, 2018 10:43 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Megrázom a fejem.
- Nekem nem éri meg. Megnézném, de több, mint fél évet utazni csak odafelé, részemről teljesen kizárt.
Szép álom, de ha a madárka oda akar menni, lehet nélkülem fogja azt tenni. Nincs az a látvány, amiért én egy évet utazok.


Szórakoztat, ahogy megmagyarázza, amit épp az előbb mondtam. Trükk. Nem kell ennél jobban körül írni. Csak vigyorgok a hitetlenkedésén. Tényleg szórakoztat.
Azt nem egészen tudom követni, hogy jön ide a harc, de legyen.
- Vannak neoliták, akik mindenféle szemfényvesztő trükköket használnak a harcban. Füst, trükkös eszközök. Vigyázni kell velük, de jó tudni, hogy ezeknek a kacatoknak a kiismerése, elsajátítása sokkal nehezebb, mint megtanulni nagy ívben lendíteni a kardot. Ha ilyennel akadok össze, egyszerűen nem figyelek a trükkjeire, hanem bevállalok pár vágást, és odacsapok. Néhány karcolás árán félbe is vágtam.
Szerencsés madárka, nem hallotta a bárdot nyekeregni. Bár ezesetben komoly kérdés, hogy előző este, mikor ültünk és teáztunk, mire figyelt. Mindegy, megoldja, nem az én problémám.
- Nem fogom megölni, se darabokat lenyesni belőle  – mondom lemondó sóhajjal. Reméltem, hogy kinézi belőlem, van ennyi eszem magamtól is. Nincs ellenemre viaskodni kicsit, akár szkander, akár darts, de szerintem elég egyértelmű, hogy nem akarok kárt tenni benne. Legalábbis amíg ő sem próbál túl komolyan ártani nekem.
De az tetszik, hogy kiböki, fontos vagyok neki. Rájöttem már, de mennyivel jobb hallani. A tény, hogy örömmel hallom ezt, ismét rávilágít, mennyit puhultam. De most ezt se bánom.
Nem tudom, mi az a „nem arra” amire érthettem volna a célzást, de mindegy. Annyira nem is lehet fontos.
Fáradt lehetek, mert azt sem értem, hogy jön a habostorta az arcbőrhöz. Biztos csak én csúsztam le a poénról, mert a madárka nagyon kuncog. Ki érti a nőket.

A döbbenet ámulattá, majd elégedett mosolylá alakul, hogy hajlandó lennék az ajtajában aludni, hogy megvédjem. A pirulós megjegyzésére bólintok, akkor már legyen rendesen vörös az a fül.
- Nem. Ahogy mondtad, kiváltságos vagy, ez csak neked jár. Még ha nem is egy éves korom óta.
Bólintok, hogy nem a nővérem. Mit lehet erre mondani.
Duncannal való találkozásra sincs mit mondanom. Tény, hogy én is nagyon hálás vagyok mindazért amit tanított, de folyamatosan köszöngetni… sose érnék a végére.
Szóval rászoktak a lekvárra, mert sok a gyümölcs. Képzelem, mi volt ott, mielőtt elkezdtek lekvárt főzni. Gondolom az, ami nálunk van.
- Nálunk is sok a gyümölcs, de a tudni akarsz igazi életbölcsességet, hát figyelj: amiből lehet lekvárt főzni, abból lehet pálinkát is.  – vigyorgok. Pedig nem vagyok nagy ivó. A gyors gyógyulásom az alkoholtűrésemet is megnöveli, mire lerészegednék, már jön is ki belőlem a cucc. a kezdeti pá próbálkozás óta nem iszom. Néha egy-egy pohár bor, vagy sör a cimborákkal, de semmi komoly.
- Felőlem annyi lekvárt, mézet, cukrot teszel a sült szalonnádra amennyit akarsz, amíg nem velem próbálod megetetni. – továbbra is vigyorgok.
Ahogy végigsimít kicsit vörös fülekkel az arcomon, majd visszahúzza a kezét, ismét sikerül okosat szólnia. Elgondolkodtató, hogy tényleg véletlen, vagy provokál, és csak játssza az ártatlant. Nem kételkedem én a testi ártatlanságában, de akadt már dolgom érintetlen hölggyel akinek olyan mocskos fantáziája volt, amit bármely szajha a bordélyban megirigyelhetett volna. Vajon a madárka is csak incselkedik velem? Hát nem mondták neki, hogy csak akkor hergeljen férfiakat, ha akarja, hogy… felhergelődjenek? Vajon akarja, hogy felhergelődjek? Vagy csak tipikus nő, és az esze le van maradva a nyelve mögött?
Ahogy beharapja a száját, és az a mosoly, határozottan nem ártatlanságot sugall. Hanem fülledt erotikát.
- Netán tetszik a gyíkom?  – kérdezem elégedetten. – Pontosabban a sima bőr, amit ad?  
A fülledtség emelkedik, ahogy még egy lépést közelebb jön, pedig eddigis kartávolságon belül volt.
- Ha el akarnám mondani, nem lennék csendben   – felelem kaján vigyorral, majd a hatás kedvéért végignézek rajta, tetőtől talpig.
Utána a napi program említésére sóhajtok, bár a 2némi edzésre” kaján vigyorra váltok.  Ó, ha te azt tudnád, madárka. Holnap ki se fogsz tudni kelni az ágyból. Holnap valószínű én foglak kelteni téged.
- Az a tetováló legalább három óra lesz, de talán több is. Meg kellene javítanom a fürdő vezetékeit. Semmi kedvem Hasfelmetsző hisztijéhez, hogy miért nem működik.
Most már éhes vagyok, elindulok lefelé, követve a kajaszagot.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 15, 2018 2:28 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Elmosolyodom a fejrázására.
- Szerintem nem tart az fél évet, nincs annyira messze - jegyzem meg. Majd eszembe jut valami. - És ha munka lenne? Mondjuk egy karaván kísérete Délre? Akkor is nemet mondanál? Mármint persze úgy általában...
Mert azért nagyon remélem, hogy nem akarna csak úgy lelépni hosszabb időre.
Vagy mennék én is vele.
De akkor ki maradna a Kimérában?
Mire érnénk haza?

A vigyorgására szelíd kis mosollyal megvonom a vállamat.
- Értem, szóval tényleg létezik ilyen is. De őszintén szóval, a beceneved miatt, Pléhsuszter, ha léteznek ilyen trükkök, azt gondolnám, pont te tudsz párat. Vagy nem így van?
Kíváncsi vagyok, ez világos, még akkor is, hogyha pontosan tudom, hogy Balar igenis szereti kardi ki kard típusú összecsapásokat is. Nem is kicsit.
És jó is bennük, ez egyértelmű.
- Mert te már vagy olyan jó karddal - mondom azért végül.
Azt látom, hogy a bárdos megjegyzésemre kissé hitetlenkedve néz, vagy inkább furán, de mivel nem szól, így nem igazán tudom, mit mondjak. Majd meghallgatom a fickót ma este is, ha jön, aztán kiderül, mennyire jó. Igazság szerint az első éjjel nem igazán figyeltem rá, a zene is inkább irritált, egyszerűen túl feszült voltam, túl rémült, és nagyon kellett koncentrálnom mindarra, amit Balar mondott.
A lemondó sóhajára elmosolyodom.
Van benne valami mókás, hogy úgy tesz mintha, és most kegy lenne, hogy de mégsem. Tudom, hogy játszik. És nagyon jól jön ki az egész, annyira illik hozzá is, meg a helyzethez is.
- Köszönöm - felelem, és közben vigyázok, hogy ne vigyorogjak túl szélesen.
Nem mintha nem tudtam volna, hogy igazából nem ártana az enyéimnek, beleértve a sokszor idióta fivéremet is. Tudtam, teljesen biztosan, de jó ezzel évődni, hiszen, gondolom, ő is tisztában van vele, hogyha én egy percig is akár, de komolyan attól tartanék, hogy ő csak úgy minden ok nélkül ártana a családomnak, akkor nem lennék mellette. De itt vagyok. Mert tudom, hogy Balar nem olyan.
Ő ugyan nem hiszi, de én pontosan tudom, hogy becsületes. Megbízható. Szilárd. Kemény jellem, de egyenes.
Nem véletlenül vagyok vele. És nem is azért mert nem találnék mást, ha nagyon akarnék.
És tényleg fontos nekem. Nem is kicsit.
És az a villanás is, ahogy a zöld szempár egy szívverésnyire felragyog, mintha ékkő lenne. Nem szól, nem is mosolyodik el, mégis tudom, hogy örül ennek. Érzem.
És ettől valahogy minden jobb és könnyebb, még az lökött habostortás poén is, ami neki most nem esik le, legalábbis ezt sejtem abból ahogy néz rám, miközben én magam elé képzelem tejszínhabbal az arcán.
Bár lehet, hogy utána lecsókolgatnám róla.
Uhm.
A kuncogásom elhal, és már csak én is nézem őt, aztán előre fordulok újra, Garamates felé, és már csak lopott pillantásokat vetek rá a szemem sarkából.

A bólintására elmosolyodom, és a színem épp kezdene enyhülni, mikor megszólal.
Rendben, elpirulok. Amúgy rendesen, pipacsszínűre, ahogy kell. Ezt nem lehet elmismásolni, nem csak a fülem hegye piros, meg nem csak úgy érzem, mintha kicsit melegebb lenne az arcom. Semmi ilyesmi. Pontosan tudom, mi a helyzet, ő meg biztosan egész pontosan látja.
- Hát... valóban nem... - sikerül kimondanom -, tényleg csak három napja.
Akkor jöttem először ébreszteni. És tényleg nem dobott ki, az ajtón sem.
Amit mond, az akár poén is lehetne, csak a helyzethez illő beszólás, de én vagyok olyan bolond, vagy olyan álmodozó, hogy most komolyan veszem.
Mert mi van, ha tényleg így van? Ha ez csak nekem jár? Senki másnak... még Cassandrának sem.
Igaz, nem régről, csak három nap óta.
Mi lenne, ha tényleg igaz lenne?
Nem kapom félre a pillantásomat, őt nézem, és óvatosan elmosolyodom.
Az életbölcsessége viszont pont jól jön, jó oldani vele a feszültséget. Mármint nem a pálinkával, inkább a nevetéssel.
- Ezt szokta papa is mondani! - vágom rá azonnal.
Az előbbi mosolyom szélesebbé válik, apró kis nevetéssé, és már nem érzem zavarban magam, sőt inkább jól vagyok, tényleg jól.
Mintha minden a helyén lenne, olyan érzés.
Azon pedig egyáltalán nem kapom fel a vizet, amit Balar a pálinkáról mond, tudom, hogy nem iszik, mennyiséget biztos nem. Igazából fogalmam sincs, miért vagyok ebben ilyen biztos. Vagy mégis. Apró kis jelek, ahogy teát ivott, meg gyümölcslét, vizet, a tekintete, az arcvonásai, az egész habitusa, igen, ledöbbennék, ha azt látnám, hogy egy-két pohárnál többet dönt le.
- Sonka - mormogom, majd picit hangosabban folytatom. - És mellé eszem. És nyilván nem foglak kényszeríteni, hogy te is megkóstold. De azt ugye tudod, hogy a vadhús mellé is gyakran adnak erdei gyümölcsökből főzött szószt? És azt, hogy a röfipecsenyét lehet aszalt szilvával vagy datolyával is tölteni?
Igen, talán a töltött röfipecsenye képzete elgondolkodtatja.
Tudom, hogy imádja a hasát, és a húsfélék a kedvencei, a különböző sültek. Nem lehet, hogy tévedjek.
- Persze, ha nagyon nem bírod a gondolatát sem, akkor majd ha olyat készítek a te részedből kiszedem a tölteléket. Jó?
Végtére is ezt mindig felajánlhatom. Ha nagyon nem bírja, majd megeszem én a szilvát belőle.
Aztán eszembe jut, hogy esetleg még borotválkozna reggeli előtt, vagy valami, majd kiderül, hogy nem, neki nem kell, és...
És ég az arcom újra.
Mert sikerül olyat szólnom, ami nem kicsit kétértelmű.
Igazság szerint a genetikájára értettem, hogy ezek szerint az tehet arról, a gyík, hogy sima a bőre, ahogy nem mellesleg a gyors gyógyulási képességeiről is az tehet, csak ugye, ahogy erre felhívta a figyelmemet, hogy gondoljak vissza arra, amit láttam...
Mert tényleg láttam, csak akkor nem azon gondolkodtam, hogy vajon milyen genetika tehet arról, hogy szőrtelen, ha egyáltalán, sőt, igazság szerint akkor nem is gondolkodtam semmin, csak bámultam.
És igen, ilyen szempontból, khm, igen, tényleg az is tehet róla...
A gyíkja. Hogy mondhattam ilyet?!
De mire rájöttem, hogy hogyan válogattam a szavakat, illetve nem válogattam, már kint volt. Rögtön tudtam, hogy mit mondtam, nyilván. De ez már nem segített.
Ugyanakkor hallani a hangját... igen, tudom, hogy alapból reszelős, milyen is lenne, de most van benne valami selymes lágyság is... bár azt hiszem, körberöhögne, ha ilyet mondanék neki.
A legtöbb, amire most futja tőlem, hogy nem kapom el a tekintetemet.
Ha már lúd, legye kövér, ugye!
Aprót biccentek válaszként. Mert tetszik. Úgy egészében is. De a hangomban most nem igazán bízom.
Ő meg persze, hogy élvezi, hogy zrikálhat kicsit. De nem viszi túlzásba. Ugyanakkor, ahogy végignéz rajtam... Nyelek egyet.
De mivel nem mond semmi többet így a pirosság lassan lemúlik az arcomról.
A mai program nem tűnik vészesnek, bár egy kicsit gyanús az a kaján vigyor nekem. Összehúzott szemekkel méregetem Balart.
Vajon mit tervezhet? De csak nem lehet olyan vészes. Rákérdezzek? Ne kérdezzek? Végül úgy döntök, majd elmondja ő maga. Biztos elmondja majd idejében.
- Három óra? Az jó hosszú. Lényegileg ott nekem csak Linát kellene megnézetnem, hogy át lehet-e majd tetoválni a jelét. Viszont, amíg nincsenek itt a papírjaim, addig nem akarnám előre tetováltatni sem őt, sem Hermannt. Mit gondolsz ezzel kapcsolatban?
Ez tényleg érdekel és fontos is. Szeretném, hogy amikor a jeleket megkapják, amiatt ne kerülhessenek bajba, hogy a gazdájuk képtelen igazolni magát. A többiről nyilván ők nem tehetnének. De erről majd beszélnünk kell még. Még az is lehet, hogy ma lesz időnk... Három óra az mégis három óra.
Bólintok a vezetékekre, meg a szerelésre.
- Ha lehet, abban szívesen segítek. Nem azt mondom, hogy olyan ügyes vagyok javításból, de nálunk otthon is sok a csatorna, meg ha kell tudok jelezni, hogy épp folyik a víz vagy épp nem. Ilyesmik - ajánlom.
Aztán eszembe jut még valami.
Balar tegnap közvetlen utánam ment a fürdőbe, a folyosón össze is találkoztunk.
- Tegnap sokat kellett várnod a fürdővizedre? - kérdezek rá, de már a folyosón, miközben lefelé battyogunk, és igaz nem egy hosszú táv a lépcsőig, de addig megfogom a kezét, ha hagyja.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 17, 2018 9:57 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Vállat vonok.
- Egy kereskedő mondott nekem fél évet, aki a saját szavai szerint megjárta az utat. De lehet, ő nem sietett.
Hogy karavánt kísérni ennyire messzire? Kizárt.
- Nem tudnak nekem ehhez eleget fizetni. Ennyi időre nem vagyok hajlandó lekötni magam. Amúgy sem szeretnék olyan karavánt védeni, ami általam ismeretlen terepen halad.


- Mégis hol és kitől kellett volna ilyet tanulnom? Pléhsuszter a nevem nem illuzionista. Ezeket a trükköket nagyon keményen védték. Ha kiszivárog, bárki elcsaklizhatja a mutatványt.
Felvonom a szemöldököm. Ez igaz, de nem ezért, hanem a gyors gyógyulás miatt tudom lecsapni az ilyen trükközőket. Bevállalhatok egy-két vágást, mert tudom, hogy helyre jön.
- Lengetni a kardot és suhintani valakinek a fejére sokkal könnyebben tanulható, mint az, hogy hogyan tartsd pengét úgy, hogy a napot belevillantsd az ellenfél szemébe. Port rúgni meg a többi trükk szintén nehéz, sokfelé kell figyelni, és nagyon függ a lehetőségektől. Arról nem beszélve, hogy aki ilyenekre készül, többnyire megadott pozícióba akar helyezkedni, ezáltal kiszámítható. – a madárkára mutatok. – Még te is tudod, képzés nélkül, hogy az a jó, ha a nap a hátad mögött van. Ha valaki úgy mozog, hogy szembe legyen a nappal, akkor azt bele akarja tükrözni valahogy a szemedbe. Ez lehet fényes karimájú kalappal, kardpengével, ezer és egy módon. De a próbálkozás felismerhető.
Szépen megtárgyaljuk a bárd esetlenségét, és azt is, hogy ha nem provokál túlzottan, nem teszek kárt a bátyjában. A magam részéről azért remélem, hogy belém köt, és betörhetem az orrát. Ritka lehetőség ficsúrt verni, és ha okot ad rá, én bizony nem fogom kitérni. Meg eleve irritált. A madárka szeretné, ha jóban lennénk, és kevés dolog hoz össze olyan jól két férfit, mint egy jó kis verekedés. Lehet, ezzel a madárka nem értene egyet. Bár az is lehet, nem vele kellene verekedni, hanem elmenni egy kocsmába, ott belekötni valakibe, és ketten a többiek ellen. Ez se hangzik rosszul. Jó lenne valahogy mindkét verziót összehozni. Ha meg ő töri be az én orromat, az is rendben van.

Azért remélem nem számít arra, hogy minden nap bemutatót tartok az anatómiámból. Jó lenne tartani magam az elhatározásomhoz, hogy kicsit hátrébb lépünk, és kerülöm a kétértelmű dolgokat. Kétértelmű? Teljesen egyértelmű volt, amit csináltam. Egyértelmű, gyerekes és ostoba. Zavarba akartam hozni, de arra nem gondoltam, mi van, ha tényleg akar valamit. Eh, mindegy, ami megesett megesett, ez van, nem tudom visszacsinálni. Meg nem is akarom.
- Azért ha nem baj, nem csinálunk belőle rendszert. Még a végén megfázom a pucérkodásban, míg te nagykabátban szemlélődsz.
Tényleg nem bírom jól a hideget. Pár hónap és jön a hideg, lehet kellene meleg ruhákat is kerítenem lassan. Mert persze nem hoztam el őket otthonról, mikor ide jöttem. Majd. Még ráér.
- Igaza is van benne. Nálunk ezt hallottam Négylándzsástól, Kétcsapástól, Nagyszájútól és Sikítótól is. Meg a többiek is biztos mondtak, legalább egyszer.
Az étellel kapcsolatos véleményére megint csak húzom a szám. Ficsúr.
- Sonka vagy szalonna, majdnem ugyanaz. Megpróbálhatsz kényszeríteni, ha gondolod, de nem javaslom. Aki meg bármi mellé vadhúst eszik, az pont megérdemli. Én nem eszem vadat amíg nem éhezek legalább három napja. A rosseb tudja, mi mivé mutálódott, és miféle paraziták vannak bennük. Nem szeretném ilyesmivel tesztelni a gyógyulási határaimat.
Inkább nem mesélem el neki a rémmeséket, hogy zsoldosok mi mindent kaptak el egy-egy sivatagban fogott antilopból. Gombák, férgek, és egyéb nyalánkságok. A hátam borsódzik a gondolatra is. Ha Kaddában illetve a közelében lévő vadak tiszták és nem néznek ki gusztustalanul, az masszív szerencse, de erre építeni hosszú távon ostobaság.
- Mi lenne, ha az én részembe bele se raknád? Egyébként meg a gyümölcsszósz és a lekvár két eget rengetően különböző dolog.
Szóval tetszik neki a gyíkom, bár kimondani nem tudja. De azért biccent. Alig-alig biccentés, de azért felismerhető. Azt még el kell döntenem, jó -e ez nekem, mert pontosan tudom, hogy nem a gyík genetikára értette. Nem mintha olyan sokat láthatott volna, hogy legyen viszonyítási alapja, de egyet biztosan. Azért összehasonlítást inkább nem kérek tőle.
Ahogy végigmérem, ismét elgondolkodom, hogy mi van, ha tényleg akar tőlem valamit. Nem szeretőt, hanem valami komolyat. Hiába volt a szövegem, hogy mi a gondom ezzel, biztos meggyőzte magát, hogy ő lehet a kivétel, aki el tudja ezt fogadni. Vagy az, aki meg tud változtatni. Végülis már megkaptam, hogy felelőtlen vagyok és óvatosabban kellene házakat felégetnem, mint ahogy a párnám alatti tőrbe is próbált belekötni. Ami nem jó jel.
Magamnak nem hazudok, bennem is felmerült már, hogy esetleg adhatnánk egy esélyt a dolognak, de van ellene egy-két dolog. Az első, nyilvánvaló, hogy volt már próbálkozása, hogy változtasson rajtam. Ez kezelhető, egyszerűen el kell hajtanom, mikor ilyesmivel próbálkozik. A második probléma, hogy nem ismer senki mást. Könnyű összekeverni a hálát a vonzalommal. Erre jó lesz Szélvész jelenléte viszont. Ha akkor is rám fog tapadni úgy, mint most, akkor tényleg én érdeklem. Ha viszont összeáll Szélvésszel… nos, nekem az se nagy tragédia. Akkor valószínű ilyen-olyan ürüggyel Szélvész is marad itt, és a madárka talán képes lesz némi felelőséget verni Szélvész hülye fejébe.
Közben a napi programot elemezzük.
- Ezt már megbeszéltük. Sőt, nekik is így lett mondva. Csak akkor kapnak tetoválást, mikor ténylegesen a te nevedre kerülnek. De a kislány jelét jó lenne megnézetni. Jó lenne, ha lehetne tetoválni, nem kellene égetni.
Felkapom a fejem, tegnap óta akarok kérdezni valamit.
- Ki fogja Linát olvasni tanítani? Ehhez lehet nem lesz elég annyi könyv, ami itt van. Kellene valami gyerekkönyvet nézni a piacon.
Logikusan a madárkának és a szolgáknak kellene együtt. Talán Hermann lenne a legjobb választás. Valamiért Lina nagyon fontos neki, és ha hagyjuk, hogy sok időt töltsön vele, könnyebb lesz kezelni. Meg akkor indokolt esetben a büntetés lehet a kettő szétválasztása is.
- Linára talán öt percet fog szánni a tetováló, míg megnézi. Továbbiö t, míg megalkudunk az árról. Utána kitakarja Shannari jelét, na az lesz több óra. Nem muszáj ott várnunk, mehetünk piacozni, és majd visszanézünk mikor kész van.
Megrázom a fejem.
- Ezt jobb lenne Vulfiussal csinálnom. Ő ismeri a szerszámokat, és látott már ilyeneken dolgozni.
Ez csak félig igaz. Teljesen mindegy, ki segít. De akarok kis nyugalmat, csöndet. Birom a madárkát, nagyon kedvelem, de néha kezd kicsit sok lenni a csivitelés. Kell egy kis nyugalom. Vulfius meg képes csöndben maradni. Sőt, képes olyan nesztelen lenni, mintha nem is lélegezne.
- Várni? Azt nem.
Nem fejtem ki, hogy Vulfiusnak rossz a háta, Hermann meg el volt foglalva Linával, így én hordtam fel a fürdővizet magamnak. Még egy indok, hogy kezdjek valamit a vízvezetékkel.
Lendületesen vágtatok előre a kaja felé, ő meg megfogja a kezem. Nem bánom, bár kénytelen kissé mögöttem jönni, mert a folyosó nem elég széles kettőnknek. Kivéve, ha egymással szemben állnánk és oldalaznánk. De az túlzottan is erotikus töltetű lenne, én meg éhes vagyok. A kaja most jobban érdekel, mint a vörös fülek.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 17, 2018 1:26 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Lehet, vagy épp hantázott, hogy jelentősebbnek tüntesse fel magát. - Vonom meg a vállam. Aztán elmosolyodom. - De való igaz, ha tényleg fél év az út, akkor az túlságosan hosszú.
Eszembe jut valami más.
- Hozzátok haza, a Chrima erődbe mennyi ideig tart az út? Mesélsz majd róla? Vagy az erődről?
Érdekel, komolyan, persze beszédtémának is jó, de valóban érdekel, hogyan élt eddig.
Balar más, mint én, néhány dolgától feláll a hajam, de alapvetően van benne valami, határozottan van benne valami, és érdekel. Ő maga is, az, aki, és az is, hogy mi formálta.

Megvonom a vállamat.
- Nem tudom. Csak kósza ötlet volt, a távcső miatt jutott eszembe. Arról, hogy a lencsékkel kísérleteztél...
Elmosolyodom. Tényleg nem tudom, miért gondoltam ilyesmire, csak valahogy logikusnak tűnt, ahogy az is, hogy Balar érthet az ostromgépekhez is akár. Nekem belefér. Ezermester. Az is lehet, hogy nincs igazam. Még. De akár lehet is, a későbbiekben. Ki tudja mi lesz, ugye. Alapvetően olyan neolitának ismertem meg eddig, akit érdekel az ilyesmi, és húsz, harminc, vagy akár ötven év múlva lehet, hogy tényleg kedve lesz ilyesmivel szöszölni.
- Igaz. De attól még érdekesek lehetnek. Vagy legalábbis egy részük talán használható erre-arra.
Azon amit mond, elgondolkodom.
- Igen, ebben határozottan van valami. De a színekkel is lehet trükközni. És a természet is ezt teszi.
Ahogy vagyunk, nyeregben ülve nyitom ki a jobb szárnyamat, ami nem felé esik, majd úgy forgatom meg, hogy előbb a felső részét, majd az alsót is láthassa. A lovam már nem ijed meg, lévén kicsit már megszokott, másrészt nagyon lassan mozgatom a szárnyamat. De így látni, a felső része jóval sötétebb színű, mint az alsó.
- Még nálam is látszik - teszem hozzá, majd visszacsukom a szárnyamat és elrendezem a köpenyemet.
Aztán komolyan bólintok.
- Megtanítasz majd, hogyan ismerjem fel?
A szemem sarkából még utána is a mellettem lovagló férfi felé pillantok olykor, mikor végül elhallgatunk és csak csendben ügetünk egymás mellett.
Nem kényelmetlen a csend, nekem nem. Jó is tud lenni, mikor nem kínos vagy feszélyezett. És köztünk most nem az.
Gyanítom persze, hogy Balar töpreng valamin, tippem is van rá, hogy mi járhat a fejében, de nem kérdezősködöm. Úgyis kiderül, és szerintem inkább előbb, mint utóbb.

Balar engem néz, látszólag, de szerintem valamin nagyon jár az agya. De amikor megszólal, és amit mond, nem bírom megállni, elvigyorodom.
- Most az a bajod, hogy esetleg megfáznál, vagy az, hogy azt hiszed, rajtam nagykabát lenne? - kérdezek vissza évődve.
Még mindig mosolyogva csóválom a fejemet, de ami igaz, igaz.
- Nálunk mondta papa, apám és Adel is. - Egy pillanatra elgondolkodom, de aztán rákérdezek: - De ki az a Sikító? Lehet, hogy mondtad már, csak... - Bocsánatkérő arcot vágok.
Egyébként szerintem ez már amolyan szállóige, és sokfelé használják, sokan olyanok is, akik úgy általában nem isznak.
Ahogy szerintem Balar sem iszik. Nem úgy értem, hogy soha, kicsit sem, de azért itt élek már pár napja, látnám, vagy legalább hallottam volna talán, ha gondok lennének vele.
De ennek semmi jele, aminek a magam részéről őszintén örülök.
- Már miért kényszerítenélek? Nem vagyok én olyan.De lehetőséged lesz, hogy belekóstolj és eldöntsd ízlik-e valami új is a régi mellé. Én is ilyen vagyok. Biztos van pár dolog, amit te szívesen eszel, én meg még nem kóstoltam, ha Rahesa valami olyat készít, akkor miért ne? Kivéve a kagylót, csigát, ilyesmit. De szerencsére azok nagyon drágák is. Bár talán a kukacok annyira nem, de azt sem eszek, olyan izét... földigilisztát. Meg hernyót.
Mókásan forgatom a szemem, de azért kíváncsi vagyok, vajon mond-e olyasmit, amit ő simán megeszik, én viszont elzöldülnék tőle. Mert van egy olyan érzésem, hogy a hernyókért ő sincs oda.
A parazitás megjegyzésére bólintok.
- Igaz. Bár a legtöbb ilyen izé, ha jól meg van főzve vagy sütve a hús, akkor elpusztul. Ugyanakkor ha van más, tényleg nem kell kísérteni a sorsot.
A kérésére aprót bólintok.
- Na jó, akkor a te szűzpecsenyédbe nem rakunk aszalt gyümölcsöt, bár nagyon finom, és kiettem volna belőle... De legyen. Sajt, sonka, vagy zöldséges töltelék mehet bele? Mondjuk töltött csirke?
Kérdőn pillantok rá.
- Ne feledd, teaházat kell vezetnem, és szerveznem az életet, és egyszerűbb Rahesáéknak is, ha nem százfelé főznek. Meg nekem is.
Idevett, egy fedél alatt élünk, és ennünk nekünk is kell, nyilván szeretném tudni, hogy mi az amit szívesen megeszik, és mitől kap hideglelést. Ez teljesen normális dolog, nincs ebben semmi. Még csak kényeztetésnek sem nevezném. Ez nálam inkább olyan alap. Ha Kaddába vendégek jöttek, akkor anya ilyesmire mindig figyelt, próbálta előre megtudni, mi esne jól nekik.
Apropó vendégek. Balar családja egy héten belül érkezik, azt sem ártana tudni, ők mit szeretnek.
- Jut eszembe, a családod... akik jönnek, Hasfelmetsző, Szélvész, talán Nagyszájú is és esetleg az atyád, Kétcsapás... Hányan érkeznek pontosan? És van valami olyasmi amit valamelyikük nem szeret vagy éppen ellenkezőleg, ami a kedvence?
Semmiből nem tart ilyesmire odafigyelni. Jönnek, itt lesznek. Miért ne érezzék jól magukat?
Bár igazság szerint nem tudom a kérdésem eljutott-e Balarhoz. Nyilván hallotta, de megint úgy tűnik, mintha nagyon mélázna valamin. Elgondolkodva néz valahova maga elé a levegőbe, aztán mintha rám fordulna a tekintetet, majd megint töprengővé válik az arca.
Min agyalhat ennyire?
Sokért nem adnám, ha tudhatnám.
Szerencsére Balar felébred, vagy kijön a transzból, vagy nem is tudom, hol járt vagy két percig, de már újra jelen van, és ez jó.
- Rendben, tiszta sor. - Még jó hogy nem kell végig a tetoválónál ülnünk, gondolom magamban. - Akkor kimehetünk a piacra. Nem tudom lesz-e ott gyerekkönyv, de ha igen, akkor Lina segíthet választani. Nekem otthon Kaddában volt egy olyan könyvem, amiben sorban vannak a betűk, mindegyikhez van egy kis versike, meg rajzok is. Sok-sok kép. Nagyon régi könyv volt, egyes lapjai kijártak már. Aztán mikor nagyobb lettem, azokat a lapokat visszavarrtam.
Aprót sóhajtok, ahogy ez az apró emlék eszembe jut.
- Ha Hermann szeretné, akkor ő. De időnként én is tudok segíteni neki.
A fejrázásra bólintok.
- Rendben, értem, férfimunka. De legalább végre nekieshetek a felsőimnek. Már ha jut még rá idő.
Arra elmosolyodom, hogy nem várt a fürdőre. De aztán mégis összevonom a szemöldökömet, újra végigmérem.
És leesik, hirtelen tudom már, miért lett neki is olyan sürgős az a vízvezeték!
Közben már megyünk, végig a folyosón a lépcsőház felé, és nem, Balar nem úgy néz ki, mint aki bánná, hogy fogom a kezét, vagy nem kívánná, igaz ez a folyosó annyira nem széles, de csak negyed lépést maradok el mögötte, de csak azért, hogy a lépcsőnél elé perdüljek, és én induljak előbb lefelé.
A teázó terében a kedvenc asztalunk már megterítve vár, és a reggeli az, amit beharangoztam, frissen, melegen, ínycsiklandóan.
- Ahogy látom a te örömödre van szalonna is, nem csak sonka - jegyzem meg.
De van dzsem is, a színe alapján narancsra tippelek, ami jó, kifejezetten jó tud lenni, és szerintem nagyon illik a többi ételhez.
Lehuppanok Balarral szemben és elmosolyodom.
- Lássunk hozzá!
Szedek a tányéromra tojást és sonkát is, és mosolyt villantok a konyhaajtóból felénk kukkantó Shannarira és Rahesára, mert jól csinálták. A lekvár ugyanis egy nagyobb csuporban ül, benne egy nagyobb kanál, de hoztak két kisebb tálkát két kisebb kanállal. Az egyikbe szedek. A másik elvben Balaré.
Sose tudni, mikor gondolja meg magát valaki, ugye. Ugyanakkor egy szóval sem mondom neki, hogy kóstolja meg az ételt úgy, ahogy én eszem. Megteheti, ha kíváncsi, vagy nem teszi meg, és az sem gond.
Már a reggelim felénél tartok, mikor megjelenik Lina és Hermann, mindkettőjükön ott a rabszolgák szokásos nyakörve. Vulfius utánuk érkezik, megáll tőlünk pár lépésnyire, és türelmesen, de várakozóan függeszti a tekintetét Balarra.
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 18, 2018 8:44 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése


- Lehetséges, de nem hiszem. Elég lenyűgöző teljesítmény lenne ez akkor is, ha rövidebb az út.
Picit gondolkodom. Mennyi is?
- Nagyjából két- három hét, attól függően, mennyire jók a tevék, és melyik úton mész. Mit meséljek az útról? Homok, szikla, homok, homok, szikla, otthon. Néha homokvihar. Az erőd pedig homokkő épületekkel körbevett udvar. A nagyrésze a sziklába van vájva, a föld alá.


Szó nélkül megrázom a fejem. Nem, nem foglalkoztam szemfényvesztéssel. Biztos érdekes és jó móka, de valahogy sosem érdekelt annyira, hogy megpróbáljak erről szóló könyvet keresni a könyvtárban.
- Sort fogunk keríteni ezeknek a felismerésére, és lehet, hogy egyet-kettőt meg is tanítok. Már ha jól haladsz. Nincs értelme trükközni, amíg nem mennek az alapok.
A köpenydobás lehetne az első. Ahhoz nem kell komolyabb előkészület. A köpködés is praktikus, de nem biztos, hogy ilyenre akarom tanítani. Majd úgyis meglátjuk, mi az, amihez van érzéke, és mihez nincs.
Mutatja a szárnyát, és igen, látom, hogy nem egyforma a színe mindenhol, de azt nem tudom megállapítani, ez mondjuk hol rejtőszín. Esetleg ha éjjeli ragadozó, akkor. De bevallom, nem tudom a sas, amije van, már elfelejtettem milyen, az mikor aktív. Bár különösebben nem is érdekel.
Utána csak élvezem a csendet. Ez most így tényleg tetszik. Csak baktatunk a sivatagban, együtt, egy szó nélkül, és lehet figyelni a neszekre. Ahogy a szél fúj. A homok görög a homokbuckán. Valami állat neszezik. A ló böfög. Na ez utóbbi nem hiányzott.

- Azt hiszem? Na mesélj, mi lenne rajtad?  – ha már ezt a témát feszegetjük, akár fejest is ugorhatunk. Érzem én, hogy nem jó ötlet, olyan irányba haladunk, ami nem jó, de legalábbis nagyon korai, de mindegy. Nem szokásom meggondolni magam. Ha már elkezdtem kocogni a fal felé, bizony leszegem a fejem és csak gyorsulok. – Van, amiért bevállalok egy megfázást. – szélesen vigyorgok rá. Nem teljesen egyértelmű vigyorral.
- Sikító a nagymamám.
Gondolom jön a szokásos kérdés, hogy miért hívják így, satöbbi, de nem akarok elébe menni. Ha meg nem kérdezi meg, nem mondom. Végülis mindegy.
Fintorgok egyet.
- Kagylót, csigát, polipot, férgeket és hasonlókat ha meglátok az asztalon, abból balhé lesz. Olvastam egy régi népről, a nevükre már nem emlékszem, de híresek voltak egy épületről, éjfél torony vagy hasonló, ők zabáltak ilyesmit. Akkor kezdték el, mikor éhínség volt, és nem fértek hozzá máshoz. Később is híresek voltak a különleges fűszereikről. Mivel a náluk termett étel magában ehetetlen volt, kénytelenek voltak az eredeti ízt fűszerrel elnyomni. A kenyerük is pici, lapos, hosszúkás volt, mert olyan ócska volt a búzájuk, hogy nem kelt meg rendesen.
Megrázom a fejem.
- Én jobb szeretek olyat enni, amit már ismerek. Próbáltak már megmérgezni, és ez a szokásom igen hasznosnak bizonyult. Azonnal éreztem a nem odaillő ízt, míg egy új ételnél nem tűnt volna fel.
Ugyanakkor amiket mond jogos, tényleg tudnia kellene, miket eszek meg és miket nem. Sajnos így hirtelen képtelen lennék felsorolást készíteni.
- Lehet jobb, ha előre szólsz mit tervezel, én meg jelzem, hogy kell-e nekem valami mást összedobni. – ha ő lekvárral töltött kacsát akar, had egyen azt, csak legyen nekem is valami rendes étel.
Viszont a kérdése megint nagyon jó. Tényleg, mit szoktak enni az enyémek?
- Szélvész, Hasfelmetsző és Nagyszájú biztosan jön. Háromkéz, Árnyékjáró és Professzor talán. Van esély Tahasshira és Mikalra is. Kétcsapás nagyon valószínűtlen. De meg nem mondom, ki mit szeret. Szélvészt minden érdekli, ami izgalmas, egzotikus. Ő megenné a csigát is. Hasfelmetsző sosem mondja meg mit akar, csak vinnyog, ha nem kapja meg. Emellett lesz még velük pár zsoldos, legalább egy karavánvezető, és vagy tíz, a piacra szánt rabszolga. Lehet több is.
Úgy néz rám, mintha azt ellenőrizné, ébren vagyok-e. Pedig folyamatosan beszélünk, ennek elég jó jelnek kellene lennie.
Bólintok.
- Úgy csinálod ahogy akarod, de én a helyedben minél többüket bevonnám az oktatásba. Shannarit is. Most már nem riválissok, mint a piacon voltak. Erősítené közöttük a köteléket.
A könyvekre csak bólintok, majd megnézzük, kérdezősködünk, végső esetben a madárka rajzolhat neki ilyen képeskönyvet. Úgyis szeret rajzolni.
Az kimondottan örömmel tölt el, hogy nem köt bele, hogy Vulfiussal akarok vízvezetéket szerelni.
- Ha úgy látod, nincs rá időd, csináltasd meg Rahesával legalább az egyiket. Nem az igazi, hogy mindig ugyanazt kell hordanod.
Igazából én érzem magam emiatt kicsit kellemetlenül, pedig nincs rá okom. Én megtettem amit tudtam, vettem neki ruhát, csak sajnos nem kapható készen olyan, mint amilyen kellene.
Végül letelepszünk az asztalhoz. Pakolok magamhoz szalonnát, mellé kis sonkát, melé némi gizgaz és cipó. Evés közben észreveszem, ahogy Lina és Hermann menetkész, ahogy Vulfius is. Vulfius elégedetten áll, a másik kettő valahogy… furcsa. Mintha nem találnák a helyüket. Vajon volt annyi eszük, hogy egyenek mielőtt elindulunk? Vulfius jólakottnak tűnik, de ha a másik kettőnek nem volt ennyi agya, így jártak. Csakhogy ők még újak, lehet azt hiszik, itt akkor esznek amikor engedélyt kapnak rá, nem pedig szabadon, amikor gondolják. Márpedig sokára jövünk haza.
- Ettetek?  – kérdezem őket, mire Vulfiustól határozott bólintás a válasz némi értetlenséggel, hogy ezt kérdezem, a másik kettő viszont nemet mond. – Akkor menjetek enni. Shannari is egyen.
A páros elvágtázik a konyha felé, gondolom Rahesa majd kiokosítja őket, hogyan megy ez nálunk. Azután végre befejezem a kajámat. A lekvárt messzire kerülöm.
Kicsit várni kell, mire a szolgák ismét felbukkannak, jön Shananri is, láthatólag harcol a nyakörvvel, nem bírja összecsukni. De végül kattan és záródik. Vulfius ideadja nekem a kulcsokat, és ha a madárka is készen áll, elindulunk.
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 18, 2018 11:50 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Magamban számolok, és igen, így logikus, hiszen Balar kezdettől mondja, hogy jönnek.
Akkor nagyjából félúton lehet most a családod – jegyzem meg. Majd mókás arcot vágok. – Akkor mi egyfelé lakunk! Kaddába menet is pontosan arra kell menni, ahogy mondod: homok, szikla, homok, homok, szikla, otthon.
A szemem sarkából pillantok rá és várom a hatást.

A fejrázásra kérdőn pillantok rá és egy cseppet hitetlenkedve. Nem is tudom, talán arra számítottam, hogy még ha nem is alkalmaz ilyen trükköket, de olvasott róluk. Végtére is hadászatról van szó, valamilyen formában.
Rendben. A felismerés mindenképp kellene, és hogy hogyan védekezhetek ellene.
Elgondolkodva bámulom a sivatagot, azon töprengek, mi az, amit meg kell tanulnom, amiben jó lehetek, vagy amivel én a hasznára lehetnék egy csapatnak, mondjuk egy karaván mellett. Kaddában ilyesmire nem volt szükség, a hely eléggé kiesik az átlagos karavánok útvonalától, és nem igazán várható, hogy megtámadják, plusz a természet maga is védi. De már nem Kaddában élek. Bár jó lenne tudni, hogy bármikor visszatérhetek, látogatóba, például.
Esetleg olyasmit is tanulhatnék, hogy egy adott helyzetben hogyan tudunk jelezni egymásnak, ha nem okvetlen akarom odakiabálni, hogy a szikla tetején hárman lapulnak, de azt akarom, hogy tudd… Vannak erre is bevált módszerek?
Látom, hogy a szárnyamra pillant, és azt is, hogy nem érti rögtön.
Fentről nézve beleolvadok vele a talaj színébe, szürkék és barnák, lentről nézve meg a levegőégébe, mert világos krém- és homokszín. Arra jó, hogy az ellenség nehezebben szúrja ki a madarat. Mármint a sasoknál is így van. De van még egy trükköm vele, le tudok úgy kuporodni, hogy a szárnyaim úgymond pajzsként magam elé, köré tartom, így egy szikla előtt, vagy ha előtte meghempergek a porban, akkor egy domboldalban is simán a terep részének nézhetnek. Mikor kicsi voltam, így bújócskáztam, volt, hogy Adel már tombolt, mert nem talált.
Aztán csak lovagolunk egymás mellett csendesen. Látom, hogy Balar ezt is élvezi, szemlélődik, mintha lenne valami látnivaló, de az is lehet, hogy csak megnyugtatja a tudat, hogy nincs semmi különös, nem mozognak apró kis alakok a látóhatár szélén sem.
Csak a ló böfög egyet. Mókás hang, kuncogni kezdek.

A kérdésre picit elpirulok, így jár ugye, aki képes maga elé képzelni bizonyos jeleneteket. De aztán eszembe jut, amit Balar a színházról, és ahhoz kapcsolódva az olvasásról mondott, és valahogy ettől megnyugszom.
Hm… mi is lenne? Semmi, amit a háremben akartak rám adni. De igazság szerint oda nem is vittem a saját ruháimat, illetve csak párat. Ebben az a jó, hogy amikor megjönnek a papírjaim, valószínűleg ruhákat is hoznak nekem majd otthonról.
Lassan elmosolyodom.
Van egy díszruhám, az alapja egyszerű fehér selyem, de erre jön egy bronzszínű csipke felsőruha, ami nincs rávarrva az alsóra.  A vállaimon csak pántok tartják, és nagyjából addig ér le, mint tegnap este a lepedő… Az egész vékony csipke, finom indák, virágok… Elképzelhető, hogy nem venném alá a fehér selymet…
Balart nézem, a szemeit, kíváncsi vagyok, változik-e a pillantása, a tekintete, a szeme színe. Esélyesen az enyém megint kezd aranyszínben játszani, mintha a barnára vékony kis aranyfátylat húznának, olyan lehet.
… és talán mást sem… – súgom még neki.
Vajon hogyan reagálna, ha tényleg abban a ruhában látna… úgy?
Pár szívdobbanásnyi ideig csak nézem, némán, aztán halkan kérdem.
Vagy vegyek fel inkább tengerzöld selymet?
Azt hiszem, megtenném, egyik nap egyiket, utána a másikat…
Aprót sóhajtok, majd pislogok. Semmi nem kijózanítóbb ilyenkor, mint egy nagymama említése.
A nemesi családokban a legidősebb nőrokon tartja nyilván a genetikát, sokszor ő az, aki kijelöli, kinek kit kell párként fogadnia. Bár Balar eddig úgy tett, mintha ez náluk nem lenne fontos, de fogalmam sincs igazából mi a helyzet. Valóban csak a hasznosságot nézi a Chrima család? Vagy a férfiak azt nézik, ellenben a nagymamája a genetikát is?
Nyelek egyet.
És a nagymamád miért kapta ezt a nevet? Milyen egyébként? Mesélsz róla egy kicsit?
Talán jobb, ha tudom, mire számítsak. Bár biztos így is érnek majd meglepetések, amikor Balar elvisz majd hozzájuk. Mert igen, remélem, hogy tényleg elmehetek majd, hiszen ő mondta, többször is.
Bólogatok, és nem is bánom, hogy ő sem szereti az ilyen puhatestű herkentyűket. Én sem vagyok odáig értük.
Én nem hallottam még róluk, de abból, amit mesélsz valahol érthető. Éhínség idején sok mindenre ráfanyalodik a neolita.
Ilyen szempontból szerencsésnek mondhatom magamat. Kaddában mi sosem éheztünk. Nem okvetlen voltak olyan előkelő holmijaink, mint más nemeseknek, de vízben és élelemben sosem szűkölködtünk.
A homlokom ráncolva nézek rá.
Megmérgezni? De miért? És ki? És hogyan?
Te jó ég! Az odáig rendben, már amennyire ilyesmi rendben lehet, hogy csatában megvágták, meglőtték… De megmérgezni?!
Dühös vagyok, igen, hirtelen elönt az indulat valami ismeretlen ellen, aki így, alattomosan támadt Balarra. Legszívesebben jól megtépném az illetőt.
Rendben, így is lehet. Bár nem mindig tudom előre, van, hogy csak odaálok a pult mellé a konyhában, körbenézek, mit találok, és abból lesz valami. Mint mikor először főztem neked.
Bár lehet, hogy Balar rá se jött, hogy akkor én főztem és nem Rahesa. De azért elég jól elvolt vele délidőig, mikor aztán a röfisültet ettük együtt a városban.
A szemeim kikerekednek.
Lehetséges az, hogy ahányszor beszélünk róla, mindig több és több rokonod várható? – kérdezek rá végül óvatosan.
Aztán csak sóhajtok.
Tehát egy egész hadseregre kell készülnünk. Jó, de laktató és nagy mennyiségben főzhető ételek kellenek. Pörköltféle, sűrű levesek, kenyér… Jó lenne majd tudnom, hogy hányan fognak nálunk enni. Ilyenkor mi a szokás? A kísérő zsoldosok is itt esznek, vagy ők a visszaútig szabadon a városban, ahol csak akarnak? A rabszolgák nagyjából mennyi időt töltenek majd a Kimérában?
Mert őket sem akarnám éheztetni. Jobban is kelnek el, gondolom, ha nincsenek kikoldulva.
Bólintok.
Ez jó ötlet. Tetszik. Ma vagy holnap megbeszélem velük. Attól is függ, a szobákkal hogyan haladunk. Ma délután talán már kezdhetünk pakolni.
A megjegyzésére kicsit elpirulok.
Mindent akarnék, és mindent egyszerre. Rahesa biztos segít majd, de először meg kell neki mutatnom, hogyan tudjuk átalakítani az ingeket. Nem varrt még ilyen ruhát, és nem várom el, hogy magától találja ki. De annyira nem bonyolult, csak kell hozzá két óra, amíg mást nem kell csinálnunk. Talán, amíg te és Vulfius a vízvezetéket bütykölitek. Shannari, Lina és Hermann addig pakolhatnak, csak rájuk kell néznem az elején, hogy mi hova kerüljön. Szerencsére a szőnyegek, falvédők és függönyök átszáradtak tegnap, a falak is jók lesznek délutánra.
Legalább a szobákkal elkészülünk. Van kettő nagyobb egy szinttel feljebb, meg két kisebb a mi szintünkön, plusz az enyém, és Rahesáéké, no meg Balaré. Ennyi már kész. És ha nagyon kell, egy kicsit még elő tudok készíteni a felső szinten. De ha a fél Chrima család megérkezik, félő, hogy nem lesz mindenkinek külön szobája. Még akkor sem, ha én addig átadom az enyémet.
És akkor addig vajon hol alhatnék?
Balarra pillantok.
Reggeli közben úgy látom a Kiméra ura elégedett az étellel, legalábbis az biztos, hogy az étvágyával nincs baja.
Se a megfigyelőkészségével, már előttem kiszúrja, hogy Lina és Hermann nem evett, sőt rájuk is szól miatta. Én meg vigyorgok, mint a vadalma, miközben a számba lapátolok még egy falatnyi tojást.
Vajon Balar tudja, hogy az ilyen apróságok, vagy annyira nem is apróságok, miatt tetszik nekem?
Hálás is vagyok neki, persze, de az nem lenne elég, ahogy önmagában a külseje sem. Mert nekem bejön, az igaz, de csak a külső nem lenne elég. De a többi, mindaz, ami ő, az tetszik.
Meg a zöld szempár pillantása is, ahogy rám néz, hogy mehetünk-e.
Igen, mehetünk, én is készen állok.
Vissza az elejére Go down
Pént. Jan. 19, 2018 11:28 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése


- Nagyjából. – hagyom rá. Mivel az út nem egyenletes a kiszámíthatatlan események, mint banditák és viharok miatt, lehetnek félúton, a harmadánál, vagy már majdnem a kapuban is. Igazából két nap, és akár be is futhat az előőrs. Annál hamarabb nem, mert túl hamar nem szoktak leválni, ahhoz nem elég biztonságos az út. Arról nem beszélve, hogy csak azt tudom, mikor érkeznek. Azt nem, mikor indultak és mi mindent ejtettek útba. A viccére csak vigyorgok.
- Lehet. Még a végén kiderül, hogy szomszédok vagyunk.

Valahol lenyűgöz, hogy még azt se tudja, melyik végét fogja a kardnak, de már a trükkök kivédése érdekli. Sajnos ez nem túl jó jel. Azt jelenti, jóval hamarabb rá fog unni az alapokra, mint rendesen elsajátítaná. Esélyes, hogy heteken át mást sem fog csinálni, mint a négy alap támadást gyakorolja majd.  Sok mázsa tököt és káposztát fog felszeletelni ezalatt. Ezt követi ezeknek az összefűzése folyékony mozdulatsorrá. Azután az alap védekezések ugyanennyi ideig. Végül egy-két hét támadások és védekezések kombinálására, riposztokra. Utána ellenfél ellen fogja gyakorolni ezeket a mozdulatokat megadott sorrendben újabb pár hétig. Ha ez is megvan, akkor jön a mozgás, lépegetés, szökkenés harc közben. Mindez feldobva erőnléti és egyensúly gyakorlatokkal. Nem hiszem, hogy a trükkökre sort kerítünk fél évnél hamarabb, és akkor már csodálatos tehetséget, vasakaratot, szorgalmat és villámreflexeket feltételeztem. Inkább egy év.
- Sort kerítünk rá. Idővel. De nem hiszem, hogy évnél, másfélnél hamarabb ott tartanánk.
A jelzésre is majdnem valami hasonlót mondok, de nem akarom letörni a lelkesedését. Azt majd megteszi az izomláz és a véresre hólyagosodott tenyér. Egyébként is, ha csak felderít meg repked mindenfelé, tényleg nem baj, ha tudunk kommunikálni valahogy.
- Egy fényes tőrrel vagy egy tükörrel látványos jeleket lehet leadni. Csak meg kell beszélni egy kódot. Vannak sípok, amik madarak hangjához hasonló hangokat adnak. Azzal is lehet üzenni. Látótávolságon belül meg ott vannak a kézjelek.
A rejtőzésre is bólintok.
- Hasznos adottság egy felderítőnek. Vagy orgyilkosnak. Csak ne feledd, sose tudhatod, kinek milyen érzékszervei vannak, ahogy beszéltünk róla korábban. Egy denevér-genetikás elől nem rejt a szín.
Ahogy csendben figyelem a tájat és élvezem a lovaglást, tudatosan lassítom a légzésem. Lecsendesítem a gondolataim, és hagyom, hogy a ló vigyen amerre menni akar (úgyis jó irányba fog menni). Érzem, ahogy az arcom kisimul, végtelenül nyugodttá válok. Duncan tanított a módszerre, ahogy le tudom csillapítani az elmém, és engedhetem az érzékeimnek, hogy tudatos kontroll nélkül regisztráljanak mindent. Érzem a nyerget, a kengyelt a talpam alatt, érzem a ló szagát, és hagyom, hogy az idő egyszerűen körülfolyjon, én meg csak sodródom, tudatos irányítás nélkül. Meditáció. Így nevezte az öreg fegyvermester.

A ruhákról beszélve egészen elkalandozik, szóba hozza a papírjait, miket küldenek neki otthonról, de aztán csak visszakanyarodik a mit viselne kérdésre. A szemei megint kezdenek változni, és nem igazán tudom, miért. Tény, hogy nagyon tetszik a szeme, de nem tudom, mi váltja ki a változást. Az én szemem akkor vált gyíkká, ha felbosszantanak, az izomzatom által biztosítottnál több erőt fejtek ki, vagy ha súlyosan megsebeznek és a regenerációm túlórázik. A madárka nem tűnik se dühösnek, se sérültnek, és erőlködőnek se. Lehet, tudja tudatosan szabályozni a dolgot. Vagy előhozza valami olyan is, amiről fogalmam sincs. Idővel úgyis kiderül. Vagy elkotyogja, vagy kitapasztalom. Ha belegondolok, mikor veszekedtünk, se változott a szeme. Szerintem kint a sivatagban láttam először.
Mindeközben a ruhákról értekezik, meg hogy mit milyen pánt tart és virágok vannak rajta, meg hogy mit vehetne alá. Meg tengerzöld selyemről.
A szemeiről való elmélkedés kicsit elterelte a figyelmem, és valahol úgy érzem, jobb is így. Egyébként meg ha szemléletes és erotikus ruházati leírást akart adni, hát én nem vagyok ficsúr. Nekem egy rongy csak egy rongy, akármilyen szépet mesélnek róla. Ha látom viselni, az más, már ha tudja valaki viselni azt. Sok nő csak magára veszi a melleket felpolcoló, mélyen dekoltált felsőt, és azt hiszi, erotikus. Mások meg képesek dögösen kinézni sivatagjáró ruhában is. Az egész fellépés és kisugárzás kérdése, semmi köze a viselt ruha minőségéhez.
Szóval nem bánom nagyon, hogy Sikító említésére szétesik a hangulat, még a végén valami meggondolatlan dologgal próbálkozott volna. Vagy én próbálkoztam volna. Nem tudom, melyik lett volna a súlyosabb hiba. Három nap, a fene bele. Hova a bánatba rohanunk.
- Idős neolita, aki egész nap a főzeteivel szöszmötöl. Néha kidugja az orrát a fészkéből, majd csalódottan megjegyzi, hogy még mindig nem változott semmi, és visszamegy. A nevét onnét kapta, hogy képes olyan főzetet készíteni, aminek egyetlen kortya elég, hogy bárki élete hátralevő részében velőtrázóan sikítson a fájdalomtól. És hosszú, hosszú hátralévő életről beszélünk. Néha kételkedem, hogy tudja egyáltalán a nevem, annyira nem foglalkozik semmivel a kotyvalékain kívül. De ha bármilyen főzetre van szükség a megfázás elleni teától kezdve a vasat percek alatt elrohasztó de neolitára ártalmatlan folyadékig, őhozzá kell fordulni.
Bólintok, éhinség sok mindenre ráveszi a neolitát. Ráadásul ez még az emberek idején volt, akik fele annyi ideig sem bírják, mint mi. Esett már meg velem is, hogy kifogyott az élelem, mikor balul sikeredett egy karaván őrzés. Víz szerencsére volt, de csúful ki voltam éhezve, és látványosan lefogyva, mikor lakott területre értünk.
- Néha bandita zsoldosnak kiadva magát csatlakozik karavánhoz. A zsoldosokat egyszerűbb és veszélytelenebb megmérgezni, mint kardélre hányni, és „ősi családi ételként” próbálta a mérgezett levest megetetni velünk. Én ragaszkodtam a hagyományos dolgokhoz, így nekem a sültemet szórta meg. Azonnal észrevettem, hogy valami nem oké. – félmosollyal nézek el a semmibe egy időre – Megtaláltuk nála a méregfiolát. Pár cseppet ledöntöttem a torkán. Nem volt könnyű halála. Se gyors.
A főzési módszerére bólintok, lényegében én is így főzök, és amennyire tudom, Rahesa és Vulfius is. Persze nem is tudnak másként, mert eléggé ahogy esik úgy puffan módra vásárolok, erre meg nem lehet tervezni. De én szeretem a meglepetés-étkezéseket. Kivéve, ha olyat kapok, amit nem szeretek. Így belegondolva a két szolga eddig igen jó munkát végzett, változatos ételt adtak nekem, elegendő mennységet, és nem untam meg semmit. Vajon ők mit esznek? Ugyanazt amit én, vagy külön főznek maguknak? Mernek egyáltalán főzni maguknak engedély nélkül, vagy csak hideget esznek? Belegondolva, fogalmam sincs. Lehet csak kenyeret meg vizet esznek, mert félnek bármi máshoz nyúlni. Ostoba dolog lenne, ennek utána kell járni. Kizárt, hogy az én szolgáim éhezzenek. Nem, nem kell utána járnom. A madárka majd megoldja, nem nézem ki belőle, hogy éheztetné őket. Ha meg kételyei vannak, hogy mit szabad a szolgáknak, majd kérdez.
- Nem. Hárman jönnek biztosan. Hasfelmetsző, Szélvész és Nagyszájú. Háromkéz néha elkíséri Nagyszájút. Az ikrek elég idősek karavánt kísérni, így lehet, ők is felbukkannak, és néha a szüleik is jönnek velük. De nem valószínű. A többiek közül csak a rabszolgák szállnak meg itt, az alagsorban. A zsoldosok, vezető mind valahol a városban laknak.  – Az ujjaimon kezdek számolni. – Tehát kell egy szoba Hasfelmetszőnek, és egy Nagyszájúnak. Szélvész sosem alszik itt, mindig elbóklászik valahová. Ha mégis itt akarna aludni, neki megfelel egy szobában Hasfelmetszővel. Háromkéz, ha jön, Nagyszájú szobájában lesz. Ha Árnyékjáró és Professzor jönnek, övék a harmadik szoba, és melléjük megy Mikal és Tahasshi is.
Vállat vonok.
- Háromra számítok, de biztos nem lesznek hétnél többen. Minimális esély van Orákulumra is, de nem hiszem, hogy Árnyékjáróékkal együtt jönne. A következőnél már lehet többen jönnek, ha az otthoniak kíváncsiak lesznek rád. Na akkor leszünk bajban szobákkal, de majd kitalálunk valamit.
Meg akkor, ha papamadárka is megérkezik a bandájával, Szélvészéket meg még itt eszi a fene. De nem baj, úgy szép az élet, ha zajlik. Legfeljebb nem szólunk nekik, hogy jönnek, és akkor nem lesz okuk itt tespedni.
Úgy látom, kicsit zokon vette, hogy szóvá teszem az előző napi ruhát. Igen, tudom, férfiként nem kellene ezeket észre vennem, de ez van.
Azután kaja, elhajtom a szolgákat is tápolni, közben a madárka vigyorog, bár nem egészen értem miért. Attól, hogy szolgák, még enniük kell.
Végül mindenki elkészül, nyakörv kulcsok a zsebemben, kard a hátamon, tőr a csizmámban, és irány a tetováló. Vajon ma hány orrot kell betörnöm a madárka miatt? Remélem, nem túl sokat. De legalább egyet azért lenne kedvem.
Vissza az elejére Go down
Pént. Jan. 19, 2018 7:05 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Magamban dédelgetem a pillanatot, mikor a viccemen elvigyorodott. Pedig csak buta kis tréfa volt, annyira nem is szellemes, de mégis jól jött ki, és ez öröm.
Közben persze a szemem sarkából azt lesem, mit felel arra, hogy érdekelnének a trükkök is, a kivédésük főleg, de legalább a felismerésük, hiszen az nyilvánvaló, hogy teljesen kezdőként én ilyesmire nem holnap leszek képes. Mármint a trükközésre.
Lassan bólintok.
- Nem is gondoltam, hogy már holnap menne. Hiszen az alapoktól kell kezdenem megtanulni mindent.
A jelzésre komolyan bólintok, mert azt tényleg ki kell majd valahogy találnunk, akkor is, ha harcolni még nem tudok rendesen, hiszen addig is adódhatnak olyan helyzetek, mikor szükség lehet rá.
Óvatosan elmosolyodom, mikor azt mondja, hasznos adottság lehet.
- Előle valószínűleg nem. Ha olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy pont egy denevért fogunk ki, akkor így jártam. De éppen egy oroszlán vagy egy farkas is kiszagolhat, ha a széljárás olyan, ugyanakkor a neoliták közül is sokan, hiába vannak más érzékszerveik, hajlamosak a látásukra támaszkodni. Nálam ez annyiból másabb, hogy a sas miatt a látásom tényleg elég jó.
Aztán csak lovagolunk egymás mellett.
Hazafelé.
Ízlelgetem magamban a szót.
Vajon mikor kezdtem ezt mondani a Kimérára, hogy haza?
Oldalra sandítok, Balart nézem. Lassan lélegzik, az arcán valami végtelen nyugalom, valami béke.
Lassan elmosolyodom.
Valami történt ma, valami fontos, valami jelentős, ami jó, és amit ő is érez, és így reagál rá, hogy hagyja, hogy a ló vigye, hogy a világ csak megtörténjen és hogy én lássam így. Azt hiszem, ezt nem engedné bárkinek. Nem tudom miért, de így érzem, hogy ez a bizalom egy foka.

Ahogy beszélek egyszerűen magam elé képzelem a jelenetet, hogy milyen lehetne, hogyan történhetne. Próbálom kitalálni, milyen szemekkel nézne rám Balar...
Egyébként valóban engem néz. De nem a nyakamat, vagy a mellemet, vagy a csípőmet, nem úgy, mint aki a gondolataiba beleveszve épp levetkőztet a lelki szemeivel, nem... Ő a szemembe néz.
Kutatón, mintha titkokat akarna látni és megfejteni.
Viszonozom a pillantását, aztán lassan elmosolyodom.
- A szemeimet nézted. Miért? - kérdezem kedvesen. Tényleg érdekel, nem is tudom miért, vagy talán csak egy megérzés.
De tetszik is, hogy így tett.
A szemeim azok hozzám tartoznak, sokszor árulkodóak, ha valaki tud belőlük olvasni. Talán most is elárultak?
Fel akartam kicsit húzni Balart, nem nagyon, csak kicsit cukkolni, és az, hogy megpróbálhattam, már az valami kis dévaj örömmel töltött el. És ha örülök, vagy nagyon jó a kedvem, vagy boldog vagyok, a szemeim akkor kapnak egy kis aranyos fényt. Legalábbis anyám megfigyelése szerint.
Lehet, hogy erre már Balar is rájött? Vagy észrevette?
Talán kiderül.
Halkan elnevetem magam.
- Ezt tudva, lehet, hogy inkább a te homokjáró köpenyedet veszem fel. Újra. - Kacsintok rá.
Nem bánom, hogy a nagymamájára terelődik a szó, sőt, nagyon is figyelek. Már csak tiszteletből is, hiszen ez egy idősnek kijár, akkor is, ha jelenleg ő maga nincs jelen.
- Akkor a nagymamád gyógyfüves. Érdekes hölgy lehet. És szerintem pontosan tudja a nevedet, le merném fogadni.
Elmosolyodom.
- Mit gondolsz, a receptjeit le is írta? Vagy legalább egy részüket?
Mert néhányat jól lehetne hasznosítani, ha tényleg ennyiféle dologhoz ért Sikoltó.
Balar néma bólintása nekem elég ahhoz, legalábbis most, hogy tudjam, átment már ilyesmin. Éhezett már. Talán és remélhetőleg nem tartósan, de megtapasztalta már a saját bőrén azt, amiről beszélünk.
Sokkal nehezebb és durvább élete volt, mint nekem. Keményebb. Hozzá képest én minden bizonnyal burokban éltem.
Nem mintha Kaddára nem jártak volna időnként rossz idők, de anya mindig mindent megtett, hogy mi, gyerekek, ezt a lehető legkevésbé érezzük. Bár a nővérem már majdnem felnőtt volt, mire születtem, de ő is hasonlókat mesélt.
Lassan bólintok.
- Ősi családi étel, na persze! Ő maga miért is nem evett akkor belőle?
Sóhajtok. A félmosolyra nem szólok semmit. Arra se, ahogy büntették a banditát.
- A társaid mind túlélték? - kérdezem inkább.
De utána elmosolyodom.
- Azt hiszem, akkor nagyon boldog vagyok, hogy az én főztömet minden további nélkül megetted.
Tényleg így érzek, és a tény, hogy így történt, valami belső elégedettséggel tölt el.
- Szerencsére ezzel gond nem lesz, Rahesa ügyes a konyhán, és ahogy láttam, Shannari szeretne tanulni. Linával együtt lesznek hárman, bőven lesz idő magunknak főzni, meg a teázó számára is készíteni mindig valamit. Egy kis előrelátás és tervezés kérdése az egész.
Holnap. A holnapi nap jó lesz arra, hogy felmérjem a készleteket és amit tudunk tárolni, azt beszerezzem. Vulfius és Harmann cipekedhetnek majd hazafelé a piacról. Azért valamire csak jó lesz a pár arany, amit Adel hagyott. Befektetés nélkül nincs üzlet, és talán a sütik dobnak majd a teaház forgalmán.
Meglátjuk. És végtére is a tizenöt százalék harmada az enyém lesz.
De ugyanakkor ott vannak a ruháim... az étel, a szállás, és főleg a két rabszolga...
Balarra pillantok és tudom, valahogy tudom, hogy meg is sértődne, ha ilyesmit hoznék fel neki most, vagy bármikor.
Marad tehát az igyekezetem, az odafigyelésem, és a makacs akaratom.
A szó közben a szobákra terelődik és én igyekszem nagyon figyelni.
- Értem. Ez így világos. De Hasfelmetsző és Szélvész egy szobában? Nem eszik meg egymást, ha netán úgy alakul? Egyébként fent már kész van két szoba vendégeknek, és két kisebb szoba a mi folyosónkon is pluszba, a saját szolgáinknak. Ha sikerül még egy vendégszobát elkészítenünk akkor minden rendben lesz.
Feltéve, ha az enyémek nem állítanak túl korán be. Jó lenne, ha csak Balar családjának távozása után érkeznének.
Komolyan bólintok.
Három vagy hét fő. Az nagyon nem mindegy. De megbirkózunk velük. Muszáj lesz.
Elvigyorodom.
- Igen, csak találunk megoldást.
Aztán leesik mit is mondott.
- De már miért lennének kíváncsiak rám, pont rám... és főleg annyira, hogy miattam vállalják az utazást?
Kérdő pillantással nézem Balart. Hiszen mi olyan különleges van bennem? Semmi. Igazán semmi. Csak egy átlagos nő vagyok, leszámítva a szárnyaimat, de azok sem lehetnek olyan érdekesek a családja szemében. A nemesi származásom inkább hátránynak számít, ahogy az is, hogy nem vagyok képzett harcos, sőt, ahogy Balar két napja lerámolt, úgy biztos, hogy a rabszolgákhoz sem értek tökéletesen.
Mi különlegeset láthatna, vagy akarna látni bennem a családja?
Ez érdekes kérdés, és Balar nem először céloz már rá, illetve mondja, hogy kíváncsiak lesznek rám. Igaz, én is kíváncsi vagyok rájuk, hiszen már annyit hallottam róluk. De ők nem is ismernek, azt se tudják, hogy a világon vagyok... Még.
Végül persze útra készen állunk, jobb a békesség alapon felkapom az új szürke köpenyemet, és ahogy kilépünk a Kimérából szokás szerint Balar felé nyújtom a bal kezemet.
- Akkor első a tetoválda. Messze van?
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 20, 2018 9:16 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Kicsit olyan érzésem van, azt gondolja, amint itt a kard, megyünk együtt karavánt kísérni, és minden lépésben banditákba fogunk botlani, minden lépésért harcolni kell majd. Én lent verekszem, ő fent figyel és figyelmeztet, mi történik körülöttem, közben jelentőségteljes pillantásokat váltunk, végül kézen fogva eltevegelünk a naplementébe. Hát persze. Még nincs birtokában a tudásnak, de ég a vágytól, hogy használja. Majd ha tíz óra kardsuhogtatás után nem lesznek hólyagjai, akkor talán, és ez egy nagyon nagy talán, készen fog állni, hogy élesben is harcoljon. Addig nem. Nem is fűzök többek a témához, csak élvezem az utazást.


- Mert az van szemmagasságban. Még ha nem is az enyémben. – idétlen poénnal térek ki a válasz elől. Nem érzem úgy, hogy áradozni akarnék most a szemeiről, és vájkálni se szeretnék, hogy mitől változik. – Ha jobb szeretnéd, ha más testrészed nézném, csak szólj, mond, hogy mit, alkuképes vagyok.
Azért nézem a szemeket mindig, mert a szemek változása előre jelzi, mi fog történni. Apró rebbenés, pici mozdulata valamelyik szemkörüli izomnak jelezheti a támadást. A pislogás pedig lehetőség nekem, hogy támadjak. Ha meg nem pislog, csak várni kell kicsit, és tele lesz könnyel a szem elhomályosítva a látást. Persze nem gondolom komolyan, hogy a madárka támadna, csak megszokás. Meg tényleg szép a szeme.
Felvonom a szemöldököm.
- Az én köpenyem? Miért nem a sajátod? Vagy a nem veszel a díszruha alá dolgokat úgy volt értve, hogy mivel durva szövetköpeny takar, úgyse látszik? – Szerintem azt hiszi, nem figyeltem oda a szavaira. Na jó, tényleg nem, de valami azért megmaradt.
- Igen, leírja. Olyan írásmóddal, kódolással, amit csak Valari fog megérteni. Gyakran kotyvasztanak együtt, Sikító sokmindenre tanítgatja. Valari meg élvezi, és valószínű ő fogja örökölni a kencefőzést a családban. Mint minden komoly alkimista vagy minek nevezzem, féltékenyen őrzi a titkait, és csak a tanítványával osztja meg, mit hogy készít.
Visszaemlékezem, hogy könyörgött a méregkeverő, mikor ketten fogták le én meg elkezdtem letekerni a fiola tetejét sötét mosollyal. Igért fűt-fát-tücsköt-bogarat-virágot, ha elengedjük. Csakhogy addigra volt már három halottunk, és egyvalaki haldoklott. Gondoltam ha van nála ellenszer, elő fog kerülni, amint megitatom a cuccal. Nem volt nála. Ott döglött meg a negyedik társunkkal együtt.
- Úgy tett, mint aki eszik, senki nem szokta a másik tányérját vizslatni kaja közben. Legalábbis addig senki sem tette. Azóta nekem az ismeretlen szakács mindig gyanús, ha kint vagyok a sivatagban.
Nemet intek a fejemmel.
- Négy halottunk volt a méregtől, és egy súlyos sérültünk, mikor a cimborái végül támadtak.
Elvigyorodom.
- Nehéz elképzelnem bármi okot, hogy ártani akarnál nekem. Semmit nem nyernél vele. A gyanút a logika felülbírálja. Őrültnek se tűnsz, aki ok nélkül cselekedne.
Felnevetek.
- Igen, előrelátás és tervezés kell. Ezeket mellőztem az elmúlt hetekben. Valamikor át kell nézni miből mennyi van. Elméletileg ma fog érkezni valamikor két-három ládányi cucc. Néhány ülőpárna, takarók, valamint fűszerek és ízesítők, mint méz, levendula, fahéj, meg a fene tudja még mi. Tegnap kellett volna érkeznie, de mivel nem tette, remélem ma már jönni fog. Utána lesz két nap leadni a rendelést, ami a következő hónapban érkezik. Tulajdonképpen lehet, hogy a cucc fele már Garamantesben van a kereskedőnél, akitől rendeltem, csak a maradékra vár, hogy egyben tudja elhozni. Ha jut rá idő akkor ma, ha nem, akkor holnap átvesszük a papírokat, mit mikor honnét kapunk, kik a beszállítóink, ilyenek. Ha bármelyiknél találsz jobbat, nekem megfelel. Felőlem akár Kaddát is bevonhatod az ellátóink közé, mintha a kaddai citromot dicsérted volna.
Gondolom tetszene neki is, ha az övéi tényleg rendszeresen jönnének ide, és ha a papamadárka úgyis jön, legalább meg lehet vele beszélni a részleteket. Erről eszembe jut valami.
- Részemről rád bíznám, hogy megalkudj a tieiddel, de nem szeretném, ha adományként kapnánk. Tisztes piaci ár. Esetleg picit kedvezőbb, de azért érje meg nekik is.
Eléggé szánalmas, hogy naponta kell a piacra járni, hogy tudjunk kiszolgálni. Drága is, kényelmetlen is. Ráadásul nekem is mennem kell majd. Mert Vulfius még csak-csak el piacozik egyedül, de a madárkának nem kellene, amilyen ütemben vonzza a bajt. Erre elvigyorodom. Ha két héten át csak napi egy fejet verek be a védelmében, talán lesz olyan hírneve, hogy békén hagyják.
- Nem, meglepően jól kijönnek. Mindkettőnek vannak rettenetesen hülye dolgai, de valahogy egymásét nagyon jól tolerálják. Néha ugyan megesik, hogy Szélvész nem csak itt alszik, hanem ezt nem egyedül tervezi tenni, de ilyenkor sincs balhé, Hasfelmetsző egyszerűen átjön az én szobámba aludni.
Abba nem gondolok bele, mi lesz itt, ha a madárkáék és az enyimék egyszerre lesznek itt, de majd rögtönzünk valamit. Meg reménykedünk, hogy csak a feltétlen szükséges hármas jön. Akkor a madárka szülei megkaphatnák a harmadik szobát. Ha a ficsúrmadár is jön, akkor már neccesebb. De valamit kitalálunk.
- Miért ne lennének? Nem szoktam csak úgy bárkit befogadni, és érdekelni fogja őket a miért. Persze nem biztos, hogy jönnek, de van rá esély.
Tényleg nem értem, ezen miért van meglepve. Ahogy az övéit érdekli, miféle alak fogadta őt be, az enyémeket érdekli, miféle nőt fogadtam be. Valószínű, hogy azt fogják feltételezni, hogy van köztem és a madárka között valami barátságnál, üzleti viszonynál több. És tudni akarják, pontosan kit akarok behozni a családba. Függetlenül attól, hogy nincs szó ilyesmiről. Még. Előbb lássuk meg, hogy viseli Szélvész bájolgását. Na meg azt, hogy hányszor fogjuk a következő napokban leüvölteni egymás haját.
Evés után indulni készülünk, a madárkán a köpenye meg minden, mikor eszembe jut, hogy szólnom kéne Rahesának az érkező cuccokról.
- Rahesa, a havi ellátmány valószínű ma megérkezik. Rakasd le velük itt, ha visszajöttünk, majd levisszük és szétpakoljuk.
A szolgálólány rémülten mered maga elé, céklavörös fejjel. Ráncolom a homlokom, hogy most meg mi van, mire Vulfius megköszörüli a torkát.
- Tegnapelőtt megérkezett, Balar úr. Mikor… fent voltak Aicha úrnővel. Levittük a pincébe…
Ő sem néz rám, láthatólag nem akarja kimondani, hogy mikor veszekedtünk. De akkor is szólniuk kellett volna. Látom a szemem sarkából, hogy a három újonnan érkezett lélegzetvisszafogva figyel. Észrevették, hogy Vulfius és Rahesa hibáztak, és várják, miféle büntetés lesz kiróva. Vetek egy pillantást a madárkára.
- Te tudtál erről? – mert ha nem, akkor tényleg nem szóltak senkinek, és akkor meg kell büntetnem őket. Persze, ha nem szóltak is, most állíthatja azt a madárka, hogy tud róla, amivel megvédi őket a büntetéstől, viszont ezzel feszültséget keltene közöttünk a szolgák előtt. De vajon ő tudja-e ezt?
Akár így, akár úgy, indulni kell.
Ellenőrzöm, hogy a tőre a madárkánál van-e, ha nincs, elküldöm érte, utána mehetünk.
- Tíz percre nagyjából. – felelem, utána megyünk.

A tetováló már vár minket, örömmel fogad, mutat is pár mintát, amivel el lehet takarni Shannari jelét. Hagyom a vöröst, válassza ki, ami tetszik neki, addigis Lina kerül sorra. Röviden elmondjuk a problémát, a mester pedig hümmögve nézi. Hermann és Lina is feszült, tartanak tőle, hogy nem lehet átütni a régi jelet.
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 20, 2018 11:57 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Elmosolyodom, lassan és lágyan.
Nem tudom, Balar mire gondolhat, de azt igen, hogy ő éveken át tanult Duncantól, aztán meg a saját kárán, és ezért tart ma ott, ahol. Ahogy én is éveken át tanultam repülni. Mindaz, amit ma látott tőlem, hosszú és kitartó munka eredménye.
Ha lennének megfelelő szárnyai hozzá, csak épp nem tudná használni, akkor én is tanítanám őt, és igen, próbálnék rá vigyázni, hogy le ne essen.
Igazság szerint tanítanám Orákulumot is, ha akarnák, és ha a szárnyai alkalmasak.
Mert a repülés az ilyen, ahhoz szárnyak kellenek.
A különbség az az, hogy nekem van plusz két karom, meg két lábam is, tehát elvben alkalmas vagyok arra, hogy vívni, harcolni tanuljak.
De ettől még nem hiszem, hogy könnyű menet lesz.
Újra Balarra sandítok.
Azt sem hiszem, hogy engedné, hogy felkészületlenül hülyeségeket csináljak. Inkább megkötözne.

Halkan elnevetem magam.
Akkor emelj fel kicsit, és a probléma megoldva! – vágok vissza.
Simán meg tudna emelni annyira, hogy a szemünk egy magasságba legyen. Elég erős hozzá, én is kapaszkodhatnék… ha megtenné…
Elnevetem magam.
Azt a részem nézheted, amelyikhez csak kedved van, hiszen én is így teszek!
Egyébként tényleg. Ha eddig nem vette észre, az talán csak azért van, mert nem számított rá.
Van egy olyan érzésem, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy egy nő megnézze magának, hogy ez a szerep náluk inkább Szélvészé lehet. De most így járt.
Amikor a veszekedésünk után a tetőn a formagyakorlatokat végezte, akkor is néztem, még ha esetleg nem is tudja, ahogy az előbb is, miközben öltözött, vagy tegnap, lovaglás közben, mikor a profilját figyeltem, és a kezét.
És igen, szeretem a szemeit is nézni, bár annak van egy hátránya, észrevétlen nem megy. Mindig kiszúrja, és akkor összeakad a tekintetünk. Ettől függetlenül a szemeit le tudnám rajzolni, a száját is. Bármikor. A heget is a torkán...
A nevetésem mosollyá válik, és a fejemet csóválom.
Nem, nem úgy. Azt jól értetted. És nem is tudom, lehet, hogy a köpenyed alá sem vennék…
Valari említésére aprót bólintok.
Az jó. Majd kérek tőle gyomorrontásra való teát, ha lehet, meg lázra valót. Igaz, te gyorsan gyógyulsz, de másnak azért még lehet sebláza.
Mondjuk akár nekem is. Elgondolkodom.
Valahol ez olyan szép, hogy Valari továbbviszi majd a tudást.
Elkomorodom, ahogy a méregkeverő bandita története kibontakozik.
Sajnálom a társaidat.
Valahol azt is sajnálom, hogy Balarnak meg kellett tennie, amit tett. Nem hibáztatom érte. Azt hiszem, én magam is ezt tettem volna. De őt is sajnálom. Nem gondolom, hogy értené, mert ezt nehéz megfogalmazni. Tudom, hogy nem érez lelkifurdalást miatta. Azt tette, amit kellett, amit muszáj volt. Ugyanakkor minden ilyen pillanat nyomot hagy a lélekben. Balar biztos azt mondaná, hogy nem számít, hogy nem fáj, ahogy azt is mondja, hogy élvezi a jelenlegi hangját. Mi mást tehetne? Visszacsinálni nem lehet úgyse, akkor már mégis jobb elfogadni, kihasználni, mint csak jajongani miatta…
De láttam a szeme villanását az első napon, mikor Rahesa szinte rá se mert nézni, és igen, akkor is mikor nekem felajánlotta, hogy ha nem akarok maradni keres másik helyet számomra… vagy amikor az öccsét említi… mintha nehezen hinné, hogy én benne látok valamit.
Mintha alig hinné, hogy ez valódi lehet.
Ingatom kicsit a fejem.
Örülök, ha úgy látod, nem tűnök őrültnek. És valóban nem akarok neked ártani. Akkor sem akarnék, ha valamit nyerhetnék vele.
Ösztönös mozdulat, a kezem emelkedik, megsimítom Balar mellkasát, pont a szíve felett.
Valamennyire sejtem, mikor körbevittél a Kimérán, akkor figyeltem, de a pontos összeírást ma délutánra terveztem – vetem közbe, aztán Kadda említésére elmosolyodom és bólintok. – Rendben. Megalkudunk rá, citrommal, naranccsal el tudnak minket látni. Mármint annyivel, hogy a teaház céljaira is elég legyen. És ha azt szeretnéd, alkudhatok velük én is az árra. De ott lehetnél mellettem.
Addig meg… Nos, az ő családja érkezik előbb, és így előnyben leszek Balarral szemben, látom majd, hogy Chrima klán mit gondol a teaházról és annak vezetéséről.
Remélem, nem veszik ki Balar kezéből.
Ha úgy lenne, ha őt hazahívná a családja valami miatt és nekem maradnom kellene… A szemeim hirtelen egészen fakó barnává válnak, halkan sóhajtok.
De aztán igyekszem úrrá lenni a gondolataimon. Nem szabad magam ilyesmivel kínoznom. Ha netán ilyesmi történne, majd akkor beszélünk Balarral. Igen. Mert nem hiszem, hogy csak úgy szó nélkül magamra hagyna.
Balar vigyorog. Fogalmam sincs miért. Jó lenne tudni.
Most mi olyan mókás? – kérdezek hát rá.
Hümmögök.
Szóval mégis bejárkál hozzád a nővéred? No és ha te sem lennél épp egyedül?
Most én mosolyodok el újra.
Szóval nem szoktál? Pedig én csak egy bárki voltam, és csak úgy befogadtál. Sőt, bajt vettél a nyakadba.
Ez az egyébként, ami engem is érdekel. A miért. És nem hiszek a feromonos elméletében. Nincsenek feromonjaim.
Mielőtt indulnánk, tényleg az utolsó percben, Balarnak eszébe jut, hogy szóljon a szolgáknak az ellátmányról. És ekkor borul a bili.
Rahesa vöröslő arccal áll, Vulfius dadog, és kiderül, az ellátmány megjött, csak épp mi nem tudtuk.
Tegnapelőtt…. Mikor fent voltunk. Az vagy a veszekedés ideje alatt történt, vagy utána, mikor Balar nálam volt és kibékültünk.
Halkan sóhajtok.
Nem, nem tudtam.
Aztán Rahesára és Vulfiusra nézek, majd újra Balarra.
De amilyen kedvünkben voltunk aznap, lehet a helyükben én még az óta is a pincében sunnyognék, elő se mertem volna jönni.
Újra a két selmára pillantok.
Mikor hazaérkezünk ellenőrizni fogom, hogy a ládák úgy vannak-e pakolva, ahogy korábban megbeszéltük. A szerencse, hogy azért kiderült az egész, még mielőtt reklamáltunk volna a kereskedőnél, de a késlekedés, ennyi késés nem jó.
Balarra pillantok, majd a szolgákra.
Amíg oda vagyunk, majd kitaláljuk, mi lenne megfelelő büntetés. Addig Rahesa, Vulfius, kezdjétek el bepakolni a szőnyegeket a felújított szobákba, és a függönyöket is fel kell tenni. Mindent megnézek, amikor hazaérünk.
Azok ketten meghajolnak, idegesnek látszanak, és okkal, de tudom, egész délelőtt nagyon fognak igyekezni, hogy mire érkezünk minden rendben legyen.
Aprót szusszanok.
Balar ellenőrzi a tőrömet. Nálam van. Nem mintha rendesen tudnék vele bánni, de kötelességtudóan magamhoz vettem.
A hátból kilépve aztán szokás szerint megfogom a harcos kezét.

A tetoválda aránylag rendes hely.
Hagyom Balart beszélni, mert ő jobban ért az ilyesmihez, mint én.
Shannari válogat a minták között, majd félénken megkérdezi, melyik hány aranyba kerülne.
A mester Lina billogját nézve hümmög, miközben Hermann a kislány kezét fogja. Azt hiszem, bátorítani akarja.
Aztán a tetováló felnéz, engem vesz szemügyre, majd Shannarit, aztán újra engem, nem szól semmit, csak szív egyet a fogán.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 22, 2018 12:30 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Megrogyasztom a térdeim, míg a szemünk egy vonalba nem kerül.
- Ez kevésbé fárasztó – vigyorgok. Pedig lehet, tartani őt könnyebb, mint félig hajlott térddel állni. Bár ki tudja. Hatvan-valahány kiló, már elfelejtettem pontosan, félig hajlított karral tartani fárasztó lehet. Meg így legalább elkerülhető egy teljesen felesleges érintés.
- Szóval így teszel? – kérdezem én is nevetve. – Jó tudni.
Nem tagadom, élvezem, ahogy bámul rám, és tagadhatatlan, hogy elég látványos a megjelenésem. Illik is annak lennie, amennyi energiát fektettem bele.
- Azon a köpenyen át úgyse látszik, hogy viselsz-e valamit alatta, tehát pont mindegy. Viszont a csupasz bőrt ocsmányul kidörzsölné.
Mindeközben leesik, hogy az emeljem fel nem visszavágás volt, legalábbis nem csak az. Hanem kérés. Mindegy, most már így járt, most már furcsa lenne.
Sikító pajzán humorát ismerve nem biztos, hogy jó ötlet tőle teát meg kencéket kérni. Sose lehet tudni, mi egyébre jó, amit adna a fejfájásra. Gyakran emlegeti mi a legjobb gyógyszer a fejfájásra, de azt most inkább nem említeném a madárkának. Négy nap után korai lenne, nagyon korai.
Bólintok rá, hogy Valari továbbviszi a tudást. Nem csak a füvekét. Még nem tudja, mi van a férfiak lába között és az mire jó, de olyan versikéket szaval, hogy a madárka égővörös füllel menekülne.
A méregkeverős megjegyzésre csak bólintok. Én nem. Óvatlanok voltak, megbíztak valakiben, akiben nem kellett volna. Meg így mi túlélők eloszthattuk a részüket. Meg jutalmat is kaptunk. Többségében az elesett zsoldos pénzét nem kapja meg a többi, mert különben egymást ölnénk, de most annyira hálás volt a kereskedő, hogy kifizette nekünk a teljes összeget.
Ahogy rám pillant, mintha aggodalmat látnék a szemében. Nem is aggodalom, inkább sajnálat. Nem igazi sajnálat, sokkal jobban leírná valamiféle szomorúság. Persze, az ő szemszögéből biztos szörnyű életem van. Eddig majd minden sztorimban amit mondtam kis híján ottmaradtam, és ez nem hangzik neki jól. Pedig mókások voltak, mondhatni élveztem ezeket. Na jó, Hasfelmetsző munkáját a nyakamon kevésbé, de a többi jó móka volt. Mit ér egy balhé, ha nem veszélyes.
- Helyes – felelem. Utálnám, ha tévednék és a madárka ellen kellene fordulnom bármilyen okból. Nem szeretek nőkkel verekedni, még kevésbé nőket ölni.
Persze ez nem jelenti, hogy megúszom a fogdosást, most a mellkasom van soron. Mindegy, ez van, nem tudja vagy akarja megszokni, hogy engem ez irritál, így kénytelen leszek én alkalmazkodni. De azért ne várja tőlem senki, hogy élvezzem. Még ha jelenleg nem is utálom annyira, mint normál esetben tenném.
- Azért a ruházatodnak legyen elsőbbsége. – tényleg zavar, hogy egy nőnek, aki az oltalmam alatt áll nincs egy váltóruhája, és semmit sem tehetek az ügyért. Jó, persze utasíthatnám Rahesát, hogy varrjon, de úgyis kellene hozzá a madárka instrukciója, és ő is tudja a szolgát ugráltatni. Semmi értelme nem lenne beleszólnom.
Bólintok rá, hogy ott legyek, mikor tárgyal, bár nem értem minek. Az apja vagy a bátyja csak nem fogja átverni. Nyilván kell majd kicsit alkudni, asztalt csapkodni hajat tépni és sírni, ahogy vérbeli kereskedőkhöz illik, de tisztességesebb lesz, mint amit én tudnék elérni.
Homlokráncolva nézem, hogy egyik pillanatról a másikra minden ok nélkül bánatossá válik. Láttam már iylet Hasfelmetszőn, Árnyékjárón, Falbontón, Háromkézen és sok más nőn, de képtelen vagyok felfogni mi történik. Egyedül Cassandra volt mentes ezektől a hirtelen hangulatváltásoktól. Lehet, részben ezért is szerettem vele tölteni az időm.
Megrázom a fejem.
- Nem lényeges. – látom, nem fogom ennyivel megúszni. – Csak eszembe jutott, milyen hangja volt az őrbohócnak, mikor eltörtem az alkartüskéjét.
Erre mit mondhatnék. Az engedéllyel bejön, és a besunnyog amíg alszom vagy félálomban vagyok két teljesen külön dolog.
- Ha hívom, bejöhet. – a kérdés második része viszont problémás. Úgy érzem, nem kellene emlegetnem, hogy nem hozok ide senkit a bordélyból és Cassandra se jön soha Garamantesbe. – Az egy érdekes helyzet lenne. De mivel ez a helyzet nem áll fenn, nem kell miatta aggódnom.
Vállat vonok a mosolyra.
- Már mondtam, hogy a feromonaid miatt – vigyorral jelzem, hogy nem gondolom, tényleg feromonokkal manipulálna. Legalábbis szándékosan biztosan nem.
Vulfiusék hibázása, még inkább a tény, hogy olyan balhét vágtunk a madárkával, hogy nem mertek keresni ilyen hülyeséggel, sokkal inkább szórakoztat, mint bosszant. A madárkának igaza van, tényleg az a csoda, hogy a szemünk elé mertek kerülni egyáltalán. A ládákban, ha azt küldték amiket kértem, nincs olyan, ami egy nap pince alatt megromlana vagy tönkre menne. Selyempárnák, levendula, méz, egyéb kacatok. De tényleg tudnom kellett volna róla.
Mikor a madárka mondja, hogy kitaláljuk a büntetést, érzem, hogy egy pillanatra felvillannak a hüllőszemeim. Ezen még Shannari is megremeg, pedig nem ő van bajban, és eddig nagyon jól leplezte, hogy tart tőlem. A két jómadár viszont halálsápadttá válik. Ugyanis én már pontosan tudom, mi lesz a büntetésük. Viszont nem mondhatom most, mert azzal meghazudtolnám a madárkát. Arról nem beszélve, hogy a büntetésük tényleg komoly része az, amíg haza nem érünk, és rettegnek, hogy mi lesz velük.

Végül útnak indulunk.
A tetováló mester ad egy pofátlan magas árajánlatot a kislány hátára, magyarázva a régi égetés nyomait, meg hogy hegszövetet nem fog be a festék, és az égetett részre eleve drágább festék kell, és a tű is tönkremegy, és nem úgy állnak a csillagok se. Türelmesen meghallgatom, majd szétszedem az érveit, kiemelve, hogy esetleg meg kellene kérdeznem Garamantes másik tetováló mesterét, aki úgyis rabszolgákra specializálódott, de akkor Shannarit is oda viszem, mire egyből nem tűnik olyan nehéznek a feladat, amit kérek tőle. Végül százhetven aranyban egyezünk meg, Hermanné kereken egy százas lenne. Morcossá válik a mester, mikor kiderül, hogy ezt a kettőt nem most akarjuk csinálni, de végül elkezdi Shannari combját. Hat órát mond rá.
- Shannari, ha nem helyénvaló módon ér hozzád, szólsz nekem. Ha rád erőlteti magát, gondoskodom róla, hogy tömlöcbe kerüljön, ahol a többi rab fogja ugyanezt tenni ővele.
A vörös bólint, a tetováló sápad, és megjegyzi, hogy tulajdonképpen három és fél óra is elég lesz a jel elkészülésére.
Innét megyünk a piacra, a madárka a kezemet fogja, Hermann és Lina szintén kézen fogva, egy lépéssel lemaradva jönnek mögöttünk és nézelődnek. A kislány vidám, Hermann is annak tűnik, bár próbálja leplezni.
Azután szétnyílik a tömeg, és egy gyaloghintó jön szembe, amit erős, de kissé elhízott emberek hordoznak. A hintó előtt és mögött katonák, de nem a szokásos címerrel. A hintó lefátyolozott, csak az utas körvonalai látszanak, aki nagyon határozottan nőneműnek tűnik. Gyorsan térek ki az útból és húzom a madárkát, a két rabszolga ösztönösen megtette ezt még előttünk.
Az egyik őr és a hintó utasa is mintha minket nézne, ráadásul az őr úgy, mint aki nem hisz a szemének. Az őr arca halványan ismerős, mintha láttam volna a teázóban vendégként.
Ekkor leesik, miféle címert látok rajta és a hintón is. A háremét.
B@sszameg.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 22, 2018 9:16 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Kevésbé?
Halkan nevetni kezdek, Balar ugyanis nem felemel, hanem megrogyasztja a térdeit és ez valahogy mókás. De a lényeg, hogy a szemünk egy vonalba kerül. A kérdésére bólintok, a szemébe nézek, abba a gyönyörű halványzöld szempárba, mely most jókedvűen ragyog, aztán kicsit előre hajolok, de csak annyira, hogy épp az orrunk hegye ér egymáshoz.
- Bizony így - felelem és halkan nevetek.
Jó vele bolondozni. Picit, éppen csak, az övéhez dörzsölöm az orrom, aztán elhúzódom.
- Nem biztos, hogy kidörzsölné - vetem ellen évődve -, ahogy nem is kell okvetlenül látszódnia. Ha tudod, hogy úgy van, akkor onnantól már... hm... Bár nekem talán könnyebb elképzelnem, ugye...
Végignézek rajta, most tetőtől talpig, és elmosolyodom.
Akár le is tudnám rajzolni, azt hiszem, menne. De nem akarom elkapkodni. Így az a bizonyos kép még várat magára.
Aztán újra felfelé nézek rá, mert minden bizonnyal kiegyenesedik, és közben fogalmam sincs, mi járhat a fejében éppen, de a tekintetében van valami, valami különös. Vajon mire gondolhat, mikor bólint, és közben ilyen átható pillantással néz? Mi juthatott eszébe?
A szemében ott az a kaján csillogás, mint mikor valamivel zrikál, és azt akarja elérni, hogy fülig piruljak, de most nem szól semmit.
Nem hiszem el, hogy nem tervez éppen valamit, akármit, hogy ugrasson, vagy csak kicsit zavarba hozzon.
Jó lesz figyelni rá!
Aztán újra bólint.
Tudom, hogy ő máshogy számolja a veszteségeket, és hogy nagyjából úgy gondolja, aki hülye, haljon meg. Ebben is van valami, nyilván. De az is igaz, nem mindenki kapott egészen kicsi kora óta olyan gondos kiképzést, mint ő.
Nem tagadhatom, magam előtt semmiképpen, de biztos vagyok benne, hogy Balar is észrevette, hogy szíven ütött, hogy egész kicsinek már harcolni tanítják a családjában a gyerekeket. Ugyanakkor az tény, hogy a rendszerük hatékony. Aránylag. Hiszen a Chrima családból is... igen, náluk is voltak áldozatok. De talán nem annyi, mint máshol. Talán jobbak az esélyeik. És ez fontos.
Sőt!
És az is igaz, hogy Balar nem fog sajnálkozni, de mégis, mikor megesett a baj, nem csak megvonta a vállát. És nem pusztán céltalan szadizmusból itatta meg méreggel a banditát. Bár ebben az esetben akár a bosszú is elegendő ok lehetett volna. Halkan sóhajtok.
Azt mondja, helyes, én meg bólintok egyet.
Az, hogy megérintem apró, futó mozdulat csupán, egy könnyű és röpke simítás, de nekem sokat jelent.
Engem néz és, talán ő nem is tudja, megrebbennek a szempillái, de nem löki el a kezem és nem is húzódik hátra. Nagyon helyes. Én meg nem teszem próbára a szokottnál jobban a tűrőképességét. Nem megy az egyik pillanatról a másikra, hogy megszokja, hogy valaki hozzáér.
Nem számolva a harcot, és Cassandrát, meg akiket még... szóval nem számolva őket, azért borzasztó kíváncsi lennék, vajon hány neolita érhet Balarhoz csak úgy? Gyanítom, hogy a két kezemen bőven összeszámolhatnám őket, sőt, talán az egyik is elég lenne.
Arra, amit a ruhámról mond, muszáj mosolyognom.
- Rendben, úgy lesz.
Picit oldalra billentem a fejem, és kíváncsian pillantok rá.
- Szerinted milyen színű legyen az új?
Le merem fogadni akár nagyobb összegben is, hogy soha eddig nem törődött a női ruhákkal, ezért valahogy meghat, hogy gondol arra, hogy nekem legyenek. És persze érdekel, hogy milyen öltözetben látna szívesen. Ugyanakkor Balar nem az a fajta, aki ilyesmiről hosszan képes lenne értekezni, így a színekre kérdezek csak rá. Most. Mert lehet, hogy legközelebb majd a fazonra.
Bár egyáltalán nem biztos, hogy használható választ kapok majd, hiszen láthatóan akkor sem figyelt, mikor én meséltem a díszruhámról.
Vagy nagyon is figyelt, csak éppen másra. És persze az sem kizárt, hogy meglepetést fog okozni nekem ezen a téren is.
Az újabb biccentésére elmosolyodom.
- Apám hajlamos lenne csak úgy ajándékba adni a citromot - mondom egyszerűen. - Ha csak velem tárgyal, akkor legyint az egészre, és valami egészen jelképes összeget mond. Ha ott vagy, még akkor is, ha éppen nyitott szemmel alszol közben, a dolognak üzleti jellege lesz, és nem pusztán úgy tekint majd rá, mint a lánya kérésére.
De még így is nagyon kell majd figyelnem, hogy olyan alkut kössünk, ami nekik is jó, és Balarnak is. Mert tudom, hogy ő túl büszke és túl egyenes, hogy csak úgy elfogadjon ilyesmit. Nagyszájú valószínűleg mindenféle lelkifurdalás belemenne a dologba. Ugyanakkor kötve hiszem, hogy ő befogadott volna.
És akkor még Balar hümmög, mikor én becsületesnek nevezem!
Képzelem, akkor hogy hümmögne, ha rájönne, hogy, mire is, hogy azért szomorodtam el, mert eszembe jutott, hogy a családja akár le is cserélheti a Kiméra éléről. Nem szeretném, hogy megtörténjen. Nem szeretném, hogy őt elvigyék, vagy elküldjék, miközben nekem maradnom és várnom kell, mert a papírok miatt én most semerre sem mehetek. Ha csak nem kényszerülök épp menekülni, akkor a Kimérában kell maradnom. De nélküle nem lenne ugyanolyan.
A válaszára elmosolyodom.
- Nem örült neked - jegyzem meg egyszerűen, majd hozzáteszem. - Pedig még hozzám sem ért.
Bár akart, csak Balar megelőzte. Én pedig örültem, hogy megelőzte.
Finoman csóválom a fejem, és magamban somolygok. De a feromonok említésére elnevetem magam.
- Igen, igen, a nem létező feromonjaim, melyek rád valahogy mégis hatnak.
Vigyorog, tehát biztos vagyok benne, hogy még ha úgy is véli, valóban vannak feromonjaim, pedig nincsenek, azt nem gondolja, hogy szándékosan szórakoznék vele. Egyébként majd rájön, ha megérkezik a családja, hogy senki más még csak fel se hozza majd ezt a feromon kérdést. Eddig se vette fel soha senki. Balar az első.
Mikor kiderül Vulfiusék hibája a szemem sarkából Balarra sandítok. Nem úgy néz ki, mint aki túlzottan dühös. Sőt, inkább talán mulat az egészen. Most.
Nem tudom, akkor is ilyen lazán állna-e a kérdéshez, ha azt mondtam volna, hogy tudtam a ládákról, mikor nem úgy volt. De azt hiszem, hogy nem. Azt hiszem, ha csak a legkisebb gyanú is felmerülne benne, hogy én megpróbálom átverni, akkor megint olyan lenne, mint egy viharfelhő. De így egészen nyugodt.
Ugyanakkor észreveszem a felvillanó neolita-szemeit.
Most mégis mit mondtam? És mi a bánatot mondhattam volna mást? Majd kitaláljuk, mi legyen. Ő kitalálja. Ha túl kemény lenne, akkor próbálom majd valahogy enyhíteni a hangulatát. De azt hiszem, igaz, csak megérzés, hogy nem lesz indokolatlanul súlyos a büntetés.
Ugyanakkor Rahesa, Hermann és Lina előtt nem mondhattam azt, hogy nem lesz büntetés, de azt se, hogy mi lesz majd az. Vulfiusék Balar rabszolgái, a családé, nekem túl nagy beleszólásom elvben nincs is a dolgokba, sőt én magam nem is büntethetem őket.
De addig is kaptak feladatot, és úgy gondolom, bármit is talál ki Balar, ha ma délelőtt jól teljesítenek, akkor erre való hivatkozással is kérhetek akár enyhítést nekik. Például.

A tetoválónak jó vastag bőr van a képén. Az első árajánlatára én sem tudok mást mondani, mint azt, hogy vérlázító.
Linára pillantok, majd Hermannra, aki megfogja a kislány kezét. Tudom, elszánta magát, inkább billogozást fog kérni, csak hogy Lina tetoválást kaphasson. De ahogy látom, Balar is elszánta magát, hogy Lina tetoválást fog kapni.
Keményen érvel és alkudozik, sőt fenyeget is, hogy akkor máshova megyünk. Azt hiszem, meg is tenné, ha a tetováló nem juhászkodna meg. Még a százhetven arany is elég magas ár, sőt a száz is, mikor a billog ingyen lenne… ugyanakkor én nem akarom Linát billogozni.
Mélyet sóhajtok. Egy követ el fogok adni majd. Erről van szó. De sebaj!
Ugyanakkor eszembe jut, hogy Balar nekem is billogról beszélt, nem tetoválásról, mint végső megoldásról. Akkor honnan is jött ez most neki?
Fürkészve pillantok rá. Lehet, hogy az én kedvemért teszi? Vagy ő is megsajnálta Linát? Vagy a kettő együtt?
Észreveszem, hogy Hermann is Balart nézi, komolyan, és valami vonakodó elismeréssel a tekintetében, amihez aztán meglepetés is társul, mikor Lina tetoválása után Balar az övére is alkuszik.
Van egy olyan érzésem, hogy ezzel nagy lépést tett Hermann hűségének elnyeréséért.
Felhorkanok, mikor a mester hat órát mond Shannari combjának áttetoválására. De láthatóan nem csak nekem nem felel meg a dolog.
Balar szavai után Shannarira mosolygok.
Az hétszentség, hogy nem fogjuk hagyni, hogy valaki bántsa. Nem mondom, hogy teljesen megenyhültem irányába, még mindig nem bízom benne, ugyanakkor azzal, hogy a virágot ő javasolta, meg a tegnapi munkájával sokat lendített a dolgon. És ezen kívül is az van, hogy nőként tökéletesen megértem, hogy írtózik attól, hogy mindenki prédája legyen.
Csak még nem tudtam neki elfelejteni, ahogy felajánlkozott Balarnak.
Végül kiderül, három és fél óra is elég a combján lévő jel elfedésére. Ez már reálisnak tűnik.

A piacra szokás szerint kézen fogva megyünk, Balar láthatóan már megszokta ezt, az meg valahol, nem is tudom, valahol kedves, hogy Hermannék ugyanígy követnek minket.
Alapvetően jó a kedvünk. Balar elégedettnek tűnik, én remekül érzem magam, máris azt nézem, merre lehet kész ruhákat és merre finomabb kelméket venni, mögöttünk Lina vidáman cseverészik, és láthatóan Hermann is jól érzi magát, bár igyekszik komolyan viselkedni, és visszafogottan felelget a lánykának.
Engem épp egy kirakat köt le, könnyű alsóingeket, fehérneműket árulnak, azt bámulom menet közben, mikor érzem, hogy Balar ráfog a kezemre és félrehúz az útról. Lina és Hermann az út másik oldalán állnak, ugyanígy félrehúzódva.
A gyaloghintó pedig már csak pár lépésnyire van tőlünk...
A hintó utasa a hintó keretéről leomló díszes fátylak és függönyök mögött nem felismerhető számomra, de a címert álmomból ébresztve is le tudnám rajzolni.
A levegő hirtelen bennem reked, szinte lefagyok.
A Hárem címere. Bár talán nem egészen olyan, mintha a háttér színe más lenne. Vagy egy csíkkal több került a címerpajzsra? Nem tudom.
A hintóvivők mindkét rúdnál elől is hátul is ketten vannak, azaz összesen nyolcan, nem néznek semerre, csak előre, és gépies egyenletes járással haladnak.
A hintó előtt és mögött őrség jön. Ismerős egyenruhák.
A szívem úgy kalapál, hogy majd átszakítja a bordáimat. Óvatosan megszorítom kicsit Balar ujjait, majd elengedem a kezét. Akármi is van, a fegyverforgató jobbja legyen szabad. Fél lépést hátra is lépek mellőle és picit inkább mögé húzódom. A szárnyaimat ellazítom, hogy lógjanak, ugyanakkor igyekszem úgy tartani őket, hogy minél inkább a hátamra simuljanak, hogy minél kevésbé lehessen őket szemből észrevenni. Talán a köpeny is takar valamennyit. Ugyanakkor a csuklya nincs a fejemen, az arcom és a hajam is fedetlen.
És a hintó előtt haladó egyik őr úgy bámul rám…
Nyelek.
Minden erőmre szükségem van, hogy ne mozduljak, ne szaladjak, ne kezdjek sírni sem.
Az az őr ott volt, ott volt, mikor Hakeem közölte, hogy nem tartozom többé a hárembe, hogy a rangomat elvették, és másnap hajnalban az utcára tesznek.
Ott volt.
Köztük volt.
És most engem néz.
Most mi lesz? – kérdem alig hallhatóan suttogva Balartól.
Legszívesebben megmondanám Balarnak, most, azonnal, ki az a fickó, csak félek, hogy mit tenne, ha megtudná. A zsúfolt piac közepén megtámadni a palota őreit, vagy akár csak összetűzésbe kerülni velük…
Tartok tőle, hogy ezek nem hagynának minket békén, mint a másik kettő. És többen is vannak.
A nyelvembe harapok és hallgatok.
A gyaloghintó utasa megfogja az egyik fátyolt és kicsit félrehúzza. A résen át látom a ruhája vörös selymét megcsillanni. Nem tudom ki ő, ennyiből nem. Ugyanúgy lehet akár a királynő is, mint Thylia, a király vörös szalagot viselő hölgye, vagy épp egy másik lány.
Szinte érzem magamon a tekintete súlyát.
Az őr felénk lép egyet, már csak alig ötlépésnyire van. És merőn néz engem.
Egyszerre kívánom azt, hogy menjen tovább, menjen innen, és azt, hogy valahogy láthatatlanná válhassak. Vagy Balar rejtsen el valahogy! Bárhogy!
Az idő mintha megmerevedne, az őr még ott áll, és minket bámul.
Egy szívverésnyi idő.
Ekkor a hintó utasa int. Nem nekem, hanem a hintócipelők vezérének, aki elbődül:
Tovább!
A hintóvivők ki sem esve a ritmusból lépnek, majd újra, és újra, a hintó lassan halad.
Vissza az elejére Go down
Kedd Jan. 23, 2018 11:43 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése


- Kevésbé. – felelem elégedetten. Nekem nyomja az orrát, ami eléggé céltalannak tűnik számomra, hacsak… De csak nem. Összeér az orrunk, utána elhúzódik, és nem mondhatom, hogy bánom. Ez már tényleg és nagyon túl közel van. Benne az aurámban, ahogy Orákulum mondaná.
- Igaz. Tulajdonképpen ülhetsz Kaddában a pincében a köpenyemben alatta nem hordva semmit, én meg itt, tudhatom ezt. Ugyanott vagyunk.
Tudom, mennyire nem, de azért szórakoztat a dolog.
- Részemről a képzelgésnél a KÉZZELFOGHATÓ –– nyomom meg a szót – valóságot jobban kedvelem.
Tovább kéne lépnem és hagyni ezt a témát, mielőtt belemászom egy olyan csapdába, ahonnét vagy vesztesen, vagy meggondolatlansággal tudok csak kimászni. Az a baj, hogy túlzottan szeretem az ilyen témájú heccelést, és nem fogok tudni megállni. Már csak azért sem, mert nem akarok megállni. Mindegy, valahogy majd csak lesz, legrosszabb esetben pár napig fagyos és kellemetlen lesz a légkör itthon, de majd csak oldjuk valahogy. Jó esetben meg jól szórakozunk.
Túllépünk a mérgezős banditán, tényleg nincs mit hozzátenni. Belémkötött, megette a saját főztjét, szó szerint.
A ruhája akkor rendben lesz, gondolnám, mikor jön a kérdésével. Hát mit érdekel engem? De valamit csak kell mondani, ha nem akarom, hogy a csend kellemetlenné váljon, vagy hogy azt higgye, nem érdekelnek a dolgai. Noha el kell ismernem, a ruhájának a színe valóban nem érdekel.
- Legyen piros – biccentek – Azon nem fog látszani, mikor vért izzadsz az edzéstől.
Bólintok a családjával kapcsolatos üzletre. Igaza van. Tényleg odaadná az öreg, ha a madárkával tárgyal. Lehet, mégis nekem kellene ezt intéznem. És nem Nagyszájúnak. Megvenné Kaddát fillérekért, és érvként használná, hogy megmentettük a madárkát. Mintha lett volna benne bármi része.
- Ahogy mondod. A fejét tépem le, ha hozzád sikerül érnie – morgom sötéten, teljesen komolyan gondolva minden szót. Egyszer próbáltam fejet letépni, de csak a nyakát sikerült kitörni a szerencsétlennek. Igaz, nem voltam annyira dühös, mint akkor lennék, ha hozzáért volna a madárkához annak engedélye nélkül. Földre kell vinni, hátulról átkulcsolni a törzset a lábbal, a kezekkel ráfogni a fejre, majd gerincből, teljes erővel hátrahajolni, lehetőleg rántással. Elméletben, szigorúan elméletben ettől eltörik a nyak, és ha elég erősen rántottam, az izmok is szakadnak. Az inakat lehetetlen eltépni, de az izmok viszonylag könnyen szakadnak.
A lényeg az, hogy nem nyúlunk hozzá másik neolitához, még kevésbé nőhöz annak engedélye nélkül. És még annyira se ahhoz a nőhöz, aki a védelmem alatt áll. Nem bonyolult. Az őrnek is ment volna, több esze van, mint egy vikócmajomnak.
A levegő érezhetően lehűl amikor Rahesáék büntetése kerül szóba, így nem is baj, hogy megyünk. Úgy érzem, mire visszajövünk, minden ragyogni és csillogni-villogni fog, és hatalmas adag sörrel locsolt bőrös malacsült lesz az ebéd, gombás töltelékkel töltve, kovászos uborkával. Meg lehet, lesz sütemény is. Komoly erőfeszítés, hogy ne mosolyogjak el a gondolatra, de szerencsére egyik se mer az arcomra nézni.

A séta igen jó hangulatban telik, talán mert a velünk lévő három szolga kívül van a büntetésen, amit Vulfiusék provokáltak ki. Shannari ugyan már itt volt, de hát aznap érkezett, hogy is kellene tudnia, hogy miről szóltak nekem és miről nem, vagy egyáltalán miről kellene szólni. Gyanítom kíváncsiak is miféle büntetés lesz kiróva, mert sokat elárul a jövőjükről. Meg úgy érzem, a madárka is nagyon szeretné tudni.
A tetoválónál ismét vethetek egy pillantást Shannarira a maszk mögött, mikor nem engedem, hogy a tetováló használja őt. Mert ha ráparancsol, hogy tartsa a száját, kénytelen lenne engedelmeskedni, én meg magamtól ugye miért kérdeznék rá. De így, ha használná is, már hiába parancsolna hallgatást, hisz az én parancsom felülbírálja őt, és tudja jól, hogy ha ilyesmit tesz más tulajdonával engedély nélkül, akkor bizony jó eséllyel megy tömlöcbe. És ott bizony őrajta töltik kedvüket a bentlakók.
Hermann is jókedvűnek tűnik legalábbis majdnem, úgy vélem, igen tetszett neki, hogy a tetováló nem nyúlhat a vöröshöz. Mert ha a vöröst megvédem, akinek talán úgyis mindegy lenne, akkor Linát se hagyom bántani.
De most van három óránk, míg visszajövünk. A malacsültnek, amit Vulfiusék feltehetőleg készíteni fognak, a beszerzést is beleszámítva kell vagy öt óra, úgyhogy úgy kell időzíteni a hazatérést. Vagyis a tetoválás után még egy órát valamivel el kell ütni. Belegondolva, meg se néztem, Shannari milyen mintát választott a tetoválónál. Mindegy. Terveim szerint úgyse fogom soha látni.

A gyaloghintó elvonulása közben vadul pörög az agyam, terveket, elképzeléseket veszek végig, majd vetek el, a gondolataimból a madárka kérdése ránt ki.
- Semmi. Nem követtél el bűnt.
A hintó távozik, nézek utána. Az őr nem néz vissza, viszont tudja, hol talál meg, elég feltűnő volt, ahogy kézen fogva sétáltunk. Nem lehet véletlen járókelőknek nézni minket.
- Tudtam, hogy be kellene festetni a hajad, hogy ne legyél ilyen könnyen felismerhető – morgom, mert persze ez eszembe se jutott korábban. –  De már mindegy. A fickó tudja, hol dolgozom, így megeshet, hogy betoppan. Lehet, nem lenne baj, ha pár napig rejtőznél nyitvatartási időben. Aztán majd rögtönzünk.
A kérdés, a fickó melyik fajta őr. Aki ki akarta használni a madárka rangvesztését, vagy egy normális, lelkiismeretes. Ha az utóbbi, akkor nincs baj. Ha az előbbi, két lehetőség van. Felbukkan magányosan, hogy zsaroljon, vagy elárulja a feletteseinek. Az előbbi nem gond, el fogom ásni. Ha szól a feletteseinek, két lehetőség van. Vagy törődnek az üggyel, vagy nem. Ha az utóbbi, minden rendben. Ha az előbbi, akkor… akkor bizony jogi ismeretekre lesz szükség. Büntethető-e a madárka, ha kirúgták a háremből, de megszökött, mielőtt kikísérték volna. Kétlem, de jobb lenne keresni egy jogtudort. Sajnos azok mind drágák.
Sóhajtok egy nagyot.
- A bürokrácia lassú, és őrségben nem fog ilyesmivel foglalkozni ez a katona. Szóval van jópár óránk. Vagyis nem kell elrontani ezt a tökéletesen induló napot. – ezzel megyek tovább a piacon, és édességárust keresek. Veszek némi cukorkát, magamnak meg a madárkának is, végül egy Linára vetett pillantás után még egy adagot, amit hátraadok Hermannéknak, hozzátéve, hogy hagyjanak kicsit a másik háromnak is.
Én akartam izgalmasabb életet, megkaptam. Nincs alapom panaszkodni.
Vissza az elejére Go down
Kedd Jan. 23, 2018 9:20 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Az elégedett válaszát egy meglepett pillantás kíséri. Szerintem nem arra számított, hogy az orrom hegyével simogatom meg az övét, pedig ehhez is érinteni kell. És Balar el se rántotta magát, mint aki megijed, vagy nem bírja az ilyesmit, és le se fejelt. Szerencsére.
Elégedetten mosolygok, és közben a szemébe nézek.
Aztán nevetni kezdek, mert amit mond, az annyira képtelen, és valahogy mókás, és tetszik.
Nem ugyanaz – felelem, amikor a jókedvem csitul. – Nem ugyanaz. Mert elképzelni más...
Eszembe jut, hogy én már láttam őt, így könnyen beszélek, el tudom képzelni, bármikor magam elé képzelhetem, és igen, érzem, az arcom melegebbé válik, de nem fordulok el tőle.
Ő sem visszakozik. Nem marad csendben.
Lehet, hogy tovább kellene lépnem, és hagyni ezt a témát, de már a második reggelén sem ment, akkor sem rohantam ki sikoltozva a szobájából.
Kézzelfogható – ejtem ki kicsit elmélázva, közben újra a halványzöld szempárba nézek, és hagyom, hogy szó kicsit közöttünk lebegjen.
Majd megfogom Balar kezét, óvatosan, hogy ha úgy érzi megijedt vagy nem bírja tovább, el tudja húzni.
A jobbommal fogom a jobbját, finoman, majd felemelem, és a tenyerét az arcomra simítom, csak könnyedén, és közben végig a szemébe nézek, egy szívverés, kettő, aztán lejjebb vezetem a kezét, végig a nyakam oldalán. Lassan, nem kapkodva. Majd egy picit még tovább, le a vállamra. Eltolom a felsőm pamutanyagát az útból, hogy a tenyere a bőrömhöz érjen, hogy a keze alatt érezze a kulcscsontomat, az izmaimat, a bőrömet...
Hátrahajtom kicsit a fejem, lassan mozdulok, állok fel lábujjhegyre.
Hacsak nem hátrál el, vagy húzza el a fejét, és nagyon remélem, hogy nem teszi, így elérem az állkapcsa vonalát.
Az előbb akár meg is csókolhattam volna. Talán most is megtehetném.
De nem, mégsem. Az a férfi dolga.
És nem kell kapkodni.
Egy apró puszit adok hát közvetlen az állkapcsa alá, oda ahol érezni az ütőér lüktetését, a szíve ritmusát. Finom érintés, lágy cirógatás. Talán a heg nem érzékeny a nyakán, de ez a rész remélhetőleg más.
Még egy szívverés, kettő.
Jó illata van.
A bandita dolgát letudjuk, nem fogok nyavalyogni miatta.
A ruhák már más kérdés, bár a legtöbb férfit előre nem érdekli, mi van egy nőn, és ki nem állják a vásárlást, és főleg az azzal járó hercehurcát... de utólag bizony cöccögnek.
A választására kicsit felvonom a szemöldökömet.
Piros? Nem is rossz ötlet!
Az indoklásra viszont oldalba bököm, igaz csak mérsékelt erővel.
Szóval vért fogok izzadni? Na, szép!
Nem mintha nem venném komolyan az edzéseket, erről szó sincs, hiszen tanulni akarok. Teljesen komolyan gondolom az egészet. Ugyanakkor remélem, azért ez előbbit csak képletesen értette Balar.
De majd kiderül, hogy tetszem pirosban.
Végtére is a pirosnak, a vörösnek, sokféle árnyalata van.
A bólintásra aprót szusszanok, ezt is megbeszéltük, úgy tűnik, Balar pontosan érti, mi a bibi. Ha egyedül ülnék ott, apával alkudozva, akkor nagyon nehezen tudnám meggyőzni, hogy nem ajándékot akarunk. Ugyanakkor Nagyszájúnak biztos nem hagynám, hogy bepalizza a családomat. Bár, lehet, hogy őt anyával kellene összeengedni. Igazság szerint ilyen téren és ilyen ügyben, azt hiszem, Balaron kívül Kétcsapás lehet az, aki korrekt mód tárgyal.
Csak pislogok, majd újra.
Szó szerint érted...
Nem kérdés.
Tényleg nem kérdés.
Kezdem felfogni, mennyire gondolja komolyan ezt az egészet. Teljesen. Egészen. Halálosan komolyan.
Van ebben valami, a pillantásában, a tekintetében, benne, igen, amitől tudom, hogy... Mit is? Láttam, ott voltam és láttam, ahogy lemorzsolta az őr alkartüskéjét.
A szeme sem rebbent, és meggyőződése, hogy jól tette és jogosan, mert senki nem nyúlhat hozzám, ha én nem engedem.
Őt nézem, a szemeit, az arcát, a száját. Ahogy morog.
De tényleg komolyan gondolja, ahogy végigpergetem az elmúlt nap eseményeit, arra jutok, hogy nem csak komolyan gondolja, de nagyjából magára nézve is kötelezőnek tekinti a saját szabályait. Ez nagyon tetszik benne.
És innen nézve még jobban örülök, hogy pár perce nem szavakkal feleltem meg neki, hanem kézzelfogható tettekkel. És jó volt, jó érzés volt. És tényleg finom az illata. És ez is tetszik benne.
Ahogy az a selma pillantás is, ahogy Vulfiusékra néz.
Vulfius és Rahesa sápadtan állnak, láthatóan meg vannak ijedve. Nem tudom, mi minden játszódik le bennük, milyen lehetőségektől tartanak, persze Hasfelmetsző vendégszeretetén kívül, de biztos vagyok benne, hogy ma délelőtt minden tőlük telhetőt megtesznek majd, hogy kiváló munkát végezzenek.
Balarra pillantok a szemem sarkából, majd újra, hogy biztos jól látok-e, de teljesen olyan, mintha felfelé rándult volna a szája sarka.
Csak nem fog most vigyorogni?!
Mielőtt hazaérünk, valahogy beszélnem kell vele, hogy megtudjam, miféle büntetést talált ki. Bár szerintem bőven elég, hogy Vulfiusék egész délelőtt ezen agyalnak majd. Én igazán csak valami kis jelképes dolgot mondanék. Valami nagyon enyhe irgumburgumot.

Útközben most nem igazán beszélgetünk, de fogjuk egymás kezét, mondhatni szokás szerint. De most jó a csend. Lenne mondanivalóm, és kérdéseim is, de nem olyasmi, amit a szolgák orrára kötnék, és tudok várni. Ahogy, van egy olyan sejtésem, Balarnak is lenne mondandója, és ő is vár.
De az egész, az, hogy együtt sétálunk, nem kínos, és cseppet sem érzem kényszeredettnek a helyzetet.
Bár arra nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Vulfiusék büntetése, megállom, és nem kérdezek rá. Majd, ha kettesben leszünk. Hiszen csak lesz pár percünk magunkban.
De a tetoválónál való viselkedése jó okot ad a reménykedésre.
Shannari láthatóan egyszerre megkönnyebbült és boldog, de Hermann is megnyugszik, egyrészt azért, hogy nem fogunk sajnálni újabb százhetven aranyat a kislány hátáért. Másrészt, és talán ez a fontosabb, most egészen nyilvánvaló, hogy Balar odafigyel a rabszolgáira. Nem csak elvár, de ad is.
A tetoválónál Shannari lemarad, a fickó mellett nyitva a mintakönyv, és mikor kifelé megyünk, látom, hogy épp egy balzsamos tégelyt tart Shannari elé, a vörös abba nyúl bele, majd buzgón kenegeti a combját.
Helyes, amennyit fizetünk neki is bőven kijár az érzéstelenítő kencéból.

A piaccal minden rendben volt addig a pillanatig, míg fel nem ismertem az elvonulók címerét. A Palotából jöttek.
Azt az őrt meg, mondhatni, személyesen is ismerem. És a szemein látom, hogy ő is felismert.
Félek. Nem tagadom, nagyon félek.
Elsősorban attól, hogy Balarnak esetleg eldurran az agya, ha megtudja ki az, vagy, ha a fickó netán valamit mond nekem, vagy nekünk. Vagy, ha ostoba mód itt és most lármázná fel a társait.
Szerencsére ez nem történik meg, az azonnali összecsapás, ami katasztrófális következményekkel is járhatna akár, elmarad.
Remegni kezdek. Ami persze butaság, mert szinte már túl is vagyunk rajta, a hintó távozik, az őr nem néz vissza. Nem jött oda hozzánk, egy szót sem szólt.
Az ujjaim Balar ujjai köré fonódnak, és finoman reszketek.
Nem követtem el bűnt – ismétlem.
Egek! Annyira jó lenne, ha most átölelne, ha hozzábújhatnék.
Fogalmam nincs, eszébe jut-e, lehet, hogy nem, hiszen ilyen helyzetben valószínűleg még ő sem volt. Kérni meg nem fogom. Az is lehet, hogy itt feltűnő is lenne a dolog.
Balar maga elé morog, én meg oldalról nézek rá.
Befesteni?! Egy fél szóval sem említetted. És egyébként is… El sem tudom képzelni, hogy néznék ki úgy!
Soha fel sem merült bennem korábban, hogy vörösre, vagy netán szőkére színezzem a hajamat, azt sem tudom menne-e, mert annyira sötét barna, hogy talán világosabb színt el se viselne magán…
És a hajam túl sötét, majdnem, mint a tied. Lehet, hogy a tervezett szőke helyett zöld lenne a végén. El tudnád viselni, hogy hetekig zöld hajjal mászkáljak? Lehet, hogy inkább le kellene borotválni akkor.
Pedig azt sem szeretném, de a tartósan zöld hajnál lehet, hogy mégis csak jobb lenne.
Aztán megmerevedek a hírre, elkerekedő szemekkel bámulok fel Balarra.
Lehet, hogy betoppan? És ezt csak így, ilyen nyugodtan mondod?
A szám szélére harapok, majd mély levegőt veszek.
Mondd, hogy van valami terved ilyen esetre!
A javaslatára, hogy néhány napig nyitvatartási időben húzzam meg magam, csak bólintok.
Az megoldható. A hajamra tudok majd egy kendőt kötni, esetleg otthonra is rögtönözhetünk egy könnyű köpenyfélét, vagy pongyolát, ami eltakarja a szárnyaimat. Maradhatok a szobámban, vagy a lakószintünkön, esetleg a konyhába be tudok nézni, arra a részre, ahová a vendégtérből nem látni be. Az jó?
Igen, ez megoldható.
A rögtönzés, nos, szükséges lehet, bár igazság szerint én jobban örülnék, ha lennének terveink.
Lina és Hermann felé pillantok. Még a másik oldalon állnak, de mindketten minket néznek.
Azt hiszem, észrevettek valamit. – A hangom halk. – A szolgák… Mi van, ha beállít valaki és őket kezdi kérdezgetni? Mit tegyünk? Mondjunk nekik valamit?
Balar szavai, a hangsúlya, a nyugalma lassan lecsendesít. Már tudok gondolkodni, csak épp még megoldásom nincs a problémánkra.
Az a fickó, tudod – célzok az előbbi őrre –, ott volt öt napja este, amikor Hakeem közölte, hogy kitesznek. Azok között volt, akik úgy méregettek. Igaz, ő maga nem tett akkor semmi megjegyzést. Nem szólt egy szót sem. De ott volt.
Talán jobb, ha Balar ezzel tisztában van.
Lassan induklunk tovább, a kezem az övében, az arcom még sápadt, de a remegésem elmúlt. Úgy látom Hermann is elindul a nyomunkban Linával. Akármit is látott vagy gondol, de jön utánunk a kislánnyal.
Nem kell elrontani – ismétlem utána és próbálok mosolyogni. Talán még nem megy tökéletesen, de azért bátor kísérlet.
Balar fürkészőn nézi a tömeget, majd elindul egy irányba, hogy aztán egy édességárus előtt torpanjon meg. Cukorkát vesz. Egész zacskóval.
Finoman megrángatom a kezét.
Kaphatok olyat, ami citrusos ízű?– kérdezem reménykedve.
A helyzet az, hogy a cukorkák közül a hagyományos savanyú cukorkákat szeretem, főlega citrom és a narancs ízűt. Talán még a málnásat. Meg a gyógynövényeseket. De az inkább a gyógyfüveseknél szokott lenni.
Balar vesz egy adagot Lináéknak is. A kislány fültől fülig mosolyog, de még Hermann szája sarka is felfelé kunkorodik, főleg mikor megkapja az utasítást, hogy hagyjanak a másik három társuknak is.
Nem tehetek róla, de ezt hallva én is vigyorgok.
Csakis súlyos büntetés járhat Balar eszében, ha még arra is gondol, hogy Vulfiusnak és Rahesának is jusson a cukorkából.
Az első szemet máris bekapom, és ahogy újra elindulunk lassan szopogatom. Az édes-savanyú íz még jobban megnyugtat. Meg a tudat, hogy Balar nem fogja hagyni, hogy baj történjen. Kitalálunk valamit. Egészen biiztos.
De előbb arra vagyok kíváncsi, milyen büntetést gondolt ki Vulfiusék számára. Miközben a ruha és kelmeárusok felé ballagunk rá is kérdezek.
Milyen büntetést eszeltél ki Vulfiuséknak?
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 24, 2018 10:15 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Kellett nekem provokálni – gondolom, de most már nem visszakozhatok, most már végig kell menni az úton, amira léptem a meggondoltalan szavaimmal. Nem gondoltam, hogy ennyire be van indulva, hogy konkrétan ráhúzza a kezem magára, de most már mindegy. Nem érzek ösztönös késztetést, hogy üssek, mert hozzám ért, ami pozitív, de azt se mondhatom, hogy kényelmesnek találom a helyzetet. Egészen a válláig húzza a kezem, érzem a forró bőrt, és érzem a vér lüktetését. De ez még nem elég, lábujjra emelkedik, és megpuszilja a nyakam, szinte provokálva, hogy vigyem tovább a mozdulatot. Szinte? Nincs ebben semmi szinte, nyílt provokálás, pontosan látom mit akar, és ezzel igen megnehezíti az életem.
Hát tényleg nem érti, miről beszéltem a témával kapcsolatban, és miről tépem a szám folyamatosan?
Egy apró mozdulat, és nem kizárt, hogy még ma, de legalábbis napokon belül megkapnám a testét. Csakhogy ha a testét akarnám, azt megszerezhettem volna már ott fenn a tetőn, semmit se tehetett volna ellene. Engem nem a teste érdekel. Nem csak. Nem elsősorban. És semmiképpen se elsőnek. Négy nap telt el, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy biztosan ki merjem mondani, őt akarom, csak őt, és senki mást. A teste vonz, kit nem vonzana, de testet annyit kaphatok, amennyit akarok. Engem a neolita érdekel a barna szempár mögött, a személyiség, akivel ha így megy tovább, a következő évtizedeket tölteném. De négy nap alatt még a felszínt se kapargatjuk túl mélyen, én meg nem vagyok hajlandó belemenni ilyesmibe vele, amíg nem gondolom komolyan. Ha rámozdulok, az egy döntés lesz, miszerint amíg élünk, nem akarok mást. De ilyen döntéshez még nagyon korán vagyunk. Ha csak a testiség érdekelné, mint Cassandrát, más lenne a helyzet.
Ugyanakkor ahogy nyomul rám, úgy vélem, a testi vágyak elveszik az eszét. Nem gondolkodik. Csak követi amit a vágyai mondanak. Vagyis nekem kell okosnak lennem.
Lassan eltolom, pedig nehezemre esik a mozdulat. Minden idegszálam azt mondja, ne toljam el, hanem húzzam közelebb, aztán lesz ahogy lesz, de tényleg okosnak kell lennem. Előbb nézzük meg, mit reagál, ha pár napot Szélvész közelében töltött.

A ruha színnel kapcsolatos véleményemre érdekes arcot vág, el is vigyorodom rajta.
- Megeshet. Ma délután elvégzel egy gyakorlatsort újra és újra, amíg bírod. Igazából ezzel kellett volna kezdeni. Ebből fogom látni, mennyire vagy edzett, mennyire kell az alapoktól kezdeni az erősítést.
Igazából nem hiszem, hogy vért izzadna. Izzadni fog, az biztos, és tényleg lehet, hogy nekem kell majd levinni, és másnap egész nap fájni fog mindene, de nem baj. Fájdalom nélkül nincs eredmény.
- Bizony – felelem. – Oltári szerencsés volt a fickó, hogy elkaptam, mielőtt hozzád ér. Meg kellett volna köszönnie. – ez utóbbinál már somolygok kicsit, ahogy elképzelem, ahogy hálálkodva szedegeti össze a törött csontdarabokat. Jó lecke lett volna neki. Talán így is az volt, bár kétlem, hogy tanulna belőle.
Akárhányszor katonával, városőrrel találkozom, mind úgy tesznek, mintha annyival különbek lennének, mint én, a zsoldos. Pedig ugyanazt csináljuk, pénzért megvédjük akit kell. Meg nekik van csinos egyenruhájuk, és állandóan megmondjak nekik mit és hogyan tegyenek. Nem tagadom, az az egyenruha tényleg jól néz ki, és a csoporthoz tartozás is jó érzés lehet, de megpróbálhatnának méltón viselkedni. Végülis az én adómból kapják a zsoldjukat. Tényleg úgy vélem, az egyik őr jót akart, aggódott a nagydarab, rosszarcú sebhelyes vadállat által vonszolt fiatal hölgyért. Kár, hogy a másik is ott volt, és elrontott mindent. Az első őrt meghívtam volna a teázóba. Szeretem, ha szolgálaton kívüli katonák oda járnak, néha kedvezményt is kapnak. Csökkenti a kötözködők harci kedvét egy őr jelenléte, még ha civilben van is. De most már mindegy.

A hátamban érzem az aggodalmas pillantását a két szolgának, és szinte hallom, ahogy győzködik egymást, hogy ne lesznek megkorbácsolva, se átadva Hasfelmetszőnek, hisz ez csak nem lehet akkora hiba. Már majdnem meg is sajnálom őket, de csak majdnem. Ha van kis eszük tudják, hogy nem adom őket Hasfelmetszőnek. Attól még az orrukra kell koppintani, és tény, hogy a várakozás a rosszabb része lesz a büntetésüknek.

A tetováló után a háremfogat. Nem hiányzott. Nagyon nem. De mindegy, az van ami van, ezzel kell dolgozni. Talán jobb is, hogy így alakult, mert hamarabb derül ki, most mi a helyzet, és hamarabb végetér a bizonytalanság.
Nagyon szorítja a kezem, miközben nézünk a távozók után. Nem tiszta, most mitől fél, mikor épp távoznak, vagyis most megúsztuk. Gondolom zsoldosnak kell lenni, hogy ha a következő öt perc túlélhetőnek tűnik, az már jó hírnek számítson.
- Azt mondtam tudtam, nem azt, hogy mondtam – vigyorgok. – A zöld nem rossz. Egzotikus. Különleges. Menne a légycsapóidhoz. De a kopasz se rossz. Áramvonalas repüléskor.
Csak félig bolondozom, nekem nincs bajom se a zöld hajjal, se a kopasz nőkkel.
- Úristen – kiáltok felháborodott, magas hangon – Az az őr lehet, hogy bejön a Kimérába. Most mi lesz? – visszaváltok a normál hangomra vigyorogva. – Így jobb volt?
Megrázom a fejem.
- A tervemet már ismered. Mentatea és Nagyszájú megkoronázása. Meg a többi. Lent lehetsz a vendégtérben, de csak ha én is ott vagyok. Az én jelenlétemben senki nem fog téged sehová elvinni. A szolgák nem kell, hogy tagadjanak bármit is, és őszintén szólva nem akkora tragédia, ha letisztázzuk a helyzetet pár napon belül. Ha valamivel vádolnak, azt el kell mondaniuk, keresünk jogtudort, és kiderítjük, mik a lehetőségeink.
Szóval ez az őr a féreg fajta. Jó tudni. Nem kell vele óvatosan bánni.
- A legvalószínűbb, hogy bejön egyedül, hogy zsaroljon. Meg fogja kapni a pénzt amit akar – vigyorgok sötéten, mert pontos tervem van erre az esetre, - pedig könyörögni fog, hogy mégsem kéri. Ha meg hivatalos minőségben történik valami, nem ez egyszerű katonát küldenek, hanem valakit, akivel lehet tárgyalni.
Nem teszem hozzá, hogy a legvalószínűbb, hogy semmi nem fog történni. A katona felbukkan, teázik, távozik. Esetleg fel se bukkan. Nem hiszem, hogy a hárem intézménye így, napok után bármit ugrándozni akarna valaki miatt, akit eleve ki akartak rakni.
Nem teljesen őszinte a mosolya, de a cukorka segít ezen, megkapja a citrusost.
Hogy Lináék is kaptak, nem csak őket, de a madárkát is lenyűgözi. Érdekes, pedig azt mondta, náluk egész szolgagenerációk vannak, és együtt élnek velük. Tudnia kellene, hogy elégedett szolga sokkal jobb munkaerő, mint a depressziós, reménytelen, megvert, és a többi. Egyébként meg ez is része Hermann betörésének. Selyemkesztyű. Professzor szokta mondani, hogy selyemkesztyűbe csomagolt vasrúd kell a rabszolgákhoz. Simogatunk a selyemkendővel, de ha az nem elég, még mindig kéznél a vasrúd.
A kérdésére elmosolyodom.
- Vulfius erősödni akar. A büntetésük fejenként negyven fekvőtámasz lesz. Vulfius átvállalhat Rahesáéból amennyit akar.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 24, 2018 7:46 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Hogy provokálom-e Balart? Nyilván. Ahogy ő is ezt tette. Szégyentelenül és nyíltan provokált!
Kézzelfogható, mi?
Hát most kap valami picike kézzelfogható dolgot! Egy kicsit. Hátha párszor eszébe jut majd. Remélem.
Az más kérdés, hogy nekem is eszembe fog jutni, bár az én helyzetemen már nem ront a dolog. Így is, úgy is eszembe jut, ahogy Balar a zavar legcsekélyebb jele nélkül totál pucéran kikelt az ágyból és az orrom előtt ment el az asztaláig a nadrágjáért. Színtiszta provokáció volt!
Tudom egyébként, hogy nehezen megy neki az érintés, de azt is, hogy nem reménytelen eset. Tegnap is megsimogatta az arcomat. Ez sem sokkal több, igazán nem. Csak egy picikével.
Csak egy könnyed érintés és egy röpke puszi. Még csak nem is csók.
Ugyanakkor mégis más ez most, mint mikor a bátyám esküvőjén a teraszon csókolóztam a sógornőm egyik unokafivérével. Bár az sem volt rossz, sőt!
De ez más.
Nagyon más.
Még akkor is, ha már nem először puszilom meg Balar nyakát. Megtettem már két napja is, mikor bejött hozzám és a rózsákat hozta. Igaz, akkor másra figyelt. Az is igaz, hogy akkor, meglepetésemre, ő lépett vissza hozzám, és ölelt magához. De azt hiszem, tényleg annyira csak az járt a fejében, hogy minden rendben lesz köztünk, hogy nem fagyos csendben fogunk egymás mellett létezni, hogy a megkönnyebbülés elvonta a figyelmét az apró kis érintésről. De én azért emlékszem. Most viszont Balar is erre figyelt. Erre a picike mozdulatra.
Igazából én nem is akarnék még semmi nagyot. Korai lenne.
Pedig tetszik nekem. Nyilván. Lehet, hogy sokan megdöbbennének, de erre mondják, hogy ízlések és pofonok. Nem rettent el a magassága, sem a széles vállak, sem az, hogy csupa izom, hogy olyan, mint egy harci gépezet. Hogy jobban néz ki, mint a figurák azokon a régesrégi festményeken. Nem zavar, hogy karcos és érdes a hangja. Nincs gondom azzal, hogy a haja olyan sötét, majdnem fekete, és a szemei... Azok a halványzöld szemek, melyek időnként átváltanak sárgásba, főleg, mikor dühös, de most... most, ahogy lassan eltol magától a szemei egészen mély sötétzöldek, úgy csillognak, mint a smaragd.
Vajon tudja magáról? Nem, nem hiszem. Szerintem fogalma sincs róla.
Nem bánom, hogy eltol, nem érzem rossznak, vagy elutasításnak. Azért nem, mert nem is terveztem mást. Most nem. Még nem. És nem is számítottam igazán másra. Tőle nem. A legtöbb egy könnyed csók lehetett volna.
De azt Balar már nem kockáztatta meg. Én pedig nem hibáztatom miatta.
Mert nem könnyedén, nemtörődöm módon lök el, és nem vigyorog.
És ez jó.
Mert közben úgy érzem, kaptam valamit, azt a smaragdzöld tekintetet, és a mozdulatából észlelhető vonakodást.
Igazság szerint ennyit akartam. Persze, ha nem számolom azt, hogy jó volt újra éreznem a bőrét. És tényleg olyan sima, ugyanakkor egyáltalán nem lányos. Sőt nagyon is férfias. És persze, hogy vágyom rá, de nem egyből behabzsolni akarom. Mert mindennek ideje van.
Ennek is, mikor épp csak egymáshoz érünk... és tudom, hogy Balar magától nem tette volna meg. Még biztos nem. Pedig nem baj, ha eszébe jut majd, ha a tenyere emlékszik majd az érzésre, a bőröm tapintására, vagy ha rám néz, mikor elmosolyodom, és eszébe jut, milyen volt, mikor a szám az állkapcsa alatt a bőréhez ért.
A szemébe nézek, lassan elmosolyodom.

A megjegyzésemre a vörös szín miatt csak vigyorog.
De amit mond, és hogy felmérés...
- Délután? De ugye nem közvetlenül ebéd után?
Azt hiszem, ez az egy lényeges kérdésem van csak. Ebédelhetek-e vagy sem?
A többi nem kérdés, amit mond, bármilyen gyakorlatot, igyekszem majd a legjobban megcsinálni, illetve a lehető legtöbbször. Mert, ahogy hallom, ez a cél, hogy tudja, mennyit bírok el.
És végtére is ez így teljesen logikus. Még akkor is, ha Balar némileg kaján pillantással néz rám.
Ahogy somolyog én a fejem csóválom.
- Szerencsés volt...
Szerintem inkább a másik volt az, aki időben rájött, hogy tévedett. Szerencsés vagy okos. Vagy a kettő együtt.
De talán hamarosan ilyesmiből már nem lesz baj, hiszen minden csoda csak három napig tart. Majd megszokják, hogy időnként Balar oldalán látnak, legalábbis a környékbeliek. Aztán a többi meg nem is számít majd.

Ahogy végül nekiindulunk a városnak, a vállam felett lopva pillantok hátra. Vulfius és Rahesa épp összenéznek.
Azt hiszem, egyikük sem csinál semmi őrültséget, itt lesznek, mire visszatérünk. Elvégzik a kapott feladatot, méghozzá a lehető legjobban.
Azt pedig már gyanítom, hogy a büntetésük nem lesz elviselhetetlen.
Balar nem olyan. És nem is történt semmi katasztrófa, tényleg csak egy kis semmiség volt.

Ahogy a gyaloghitó elhalad, szinte satuként szorulnak az ujjaim Balar kezére. Aztán rájövök, mit csinálok, és lazítok a fogásomon, bár az ő keze annyival szélesebb és erősebb az enyémnél, hogy szerintem nem okoztam komoly fájdalmat.
A remegésem még kitart azért.
Azt hiszem, ez egyfajta késleltetett reakció. Amíg az őr a közelben volt és minket bámult visszanéztem rá, nem próbáltam elfordulni, és láthatóan nyugodt maradtam. Most jön ki a feszültség. Nem ez az első ilyen eset életemben, mikor lovagolni tanultam, akkor is volt egy ilyen, a ló megbokrosodott, de én rajta maradtam. Végül befordult az istálóhoz vezető ösvényre, és megállt a végén. Elléptettem vele az istállókig, leszálltam róla, kikötöttem, majd elmentem a hátsó bejáratig, csak ott csúsztam le a fal tövébe és kezdtem remegni. Azt hiszem, ez is egy hasonló helyzet.
De Balar vigyorog. És hülyeségeket beszél. Hajfestésről, zöld hajról, arról, hogy azt se bánná, hogy egzotikus lennék vele, különleges. Még a légycsapóimat is felemlíti. Meg azt, hogy kopaszon legalább áramvonalasabb lennék repülés közben!
Hát hogy mondhat ilyeneket?!
Óvatosan elmosolyodom, kezdek felengedni.
Ne gonoszkodjál! – morranok rá még mindig mosolyogva, és finoman oldalba bököm.
Bolondozik, tudom, és a kedvemért teszi.
Aztán felkiált azon a falzettes hangon és belőlem szinte kirobban a nevetés. Alig hiszem, hogy ilyesmire képes a nyílt utcán, a piac közepén. De megtette. És láthatóan nem izgatja, hogy néznek-e minket. Pedig néznek, Lina és Harmann is.
Bólintok, majd újra, és fültől fülig mosollyal nézek fel rá. És közben lassan tudatosul bennem, hogy az a furcsa magas hang, ami valahogy kijött belőle, sem érdes, sem karcos nem volt. De magyarázatom, az nincs rá.
– Igaz. És a mentatea mindig jó. És ha sikerül Nagyszájút megkoronázni, akkor biztos teljes amnesztiát kapunk. Szóval támogatom ez előttem szólót!
De aztán Balar komolyra fordítja a szót, én pedig figyelek.
Rendben.
Pár pillanatig elgondolkodom.
Szerintem igazad van. Ha valamivel meg akarnának vádolni, nem lenne könnyű dolguk. Végtére is, velem már közölték, hogy ki vagyok rakva, de kegyesek, és megvárhatom a reggelt a palotában. Annyit tettem csak, hogy inkább elmentem a fivérem egy megbízható barátjához. Ugye?
A fejemet félrebillentve Balarra nézek, várva van-e megjegyzése. Hiszen végtére is ismerik egymást Adellel. Immár.
Az meg csak nem bűn, hogy a fivérem is csak utólag értesült róla, mert hiszen épp csak elkerültük egymást. Hiszen elvittél a karavánhoz… És az talán bűn, hogy nem siettem visszatérni a holmimért?
Remélem, egy jogtudor képes kezdeni valamit ezzel a helyzettel, és talán még a dolgaimat is visszakapom. Az egyébként jó lenne, örülnék neki. Van köztük pár apró, de a szívemnek kedves személyes tárgyam.
Közben Balar a lehetőségeket fontolgatja.
Hogy zsaroljon?
A mosolyát nézem. Én az őr helyében százszor is meggondolnám egyáltalán feltátsam-e a számat valamiért.
Miféle terv jár a fejedben? – kérdezek rá.
De közben elérünk az édességekig és kapok cukorkát. Citrusosat. Savanyúcukrot, amilyet kicsi koromban papától kaptam.
Nem tudom, miért nyugtat meg, de így van és fel is vidít. Talán az íz teszi, felidézi a gyermekkoromat, mikor úgy tudtam, a világ szép, és jó, és nincs mitől félni. Beveszek egy szemet és lassan szopogatom. Talán az édes–savanykás íz és maga a cukor is jó hatással van a kedélyemre.
Meg a felfedezés, hogy Vulfius és Rahesa is kapnak majd cukorkát, hogy igazam lesz, és Balar valami jelképes büntretést talált ki számukra.
És valóban.
Ez… ez teljesen jó. Egyetértek. És kíváncsi vagyok, Vulfius hány fekvőtámaszt vállal majd át. Egyébként végezheti őket megszakítással is?
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 25, 2018 11:52 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Vajon mikor fog ürügyet találni rá, hogy ruhátlanul lássam, még ha csak egy pillanatra is? Tegnap még paprikavörös lett pusztán a fürdőköpeny miatt, viszont valahogy úgy érzem, egy nap, esetleg kettő, és „véletlen” fel fog bukkanni a látóteremben igen lengén öltözve. Nem mintha baj lenne, azzal tényleg kvittek lennénk.
Azért valahol mókás, ahogy feszegeti a határaimat. Egyfelöl provokatív, és nehéz gerincesen viselkednem. Alig pár nem teljesen őszinte szavamba kerülne, és… Másfelől igen komoly bizalom, hogy hergel, és ez a bizalom sokat jelent nekem. Bizalom, hogy nem fogok visszaélni az erőfölényemmel.
Még azért nem bánom, ha megvárjuk, hogy reagál Szélvészre, és ha utána még mindig így állunk, jön egy végső próba. El fogok menni egy pár napos küldetésre, karaván kísérésre, és meglátjuk, hogy viseli a tudatot, hogy életveszélyben vagyok. Egyáltalán megpróbál-e megakadályozni, hogy menjek. Remélem nem, mert az azonnali elbukása a próbámnak. Ha meg akar változtatni, az nem elfogadható számomra. Hamarosan kiderül. Addig meg ügyelni kell, hogy tartsuk fenn ezt a forró hangulatot, de ne lépjük túl a határokat. Mókás lesz.
Biccentek a mosolyára, majd halkan megszólalok.
- Ideje enni – majd vágtázom le a kajához végre.

- Nem  – rázom a fejem. – Valószínűbb ebéd előtt. Evés után az energia az emésztésen van, nem az izmokban. Órákig.  
Egyébként is, ha hamarabb akar enni, gyorsabban fog mozogni. A darabszám ettől nem lesz nagyobb, de ez is sokat fog elárulni az állapotáról. Ez a gyakorlatsor a karokat annyira vészesen nem készíti ki, de a lábakat, hátat, mellkast eléggé, így enni egyedül fog tudni, még ha lépcsőzni nem is nagyon. Persze attól is függ, mennyire zsigereli ki magát. Ha tényleg igazán nagyon komolyan fogja nyomni, úgy, hogy az utolsót csak félig tudja megcsinálni mert összeesik benne, az értelemszerűen fárasztóbb, mint ha abbahagyja, mikor „úgy érzi”, nem bír még egyet.

- Mi ebben a gonoszság? – kérdezem értetlenül. – Láttam zöld hajú nőt, és nem állt neki rosszul. Szerintem neked se állna. De ha a kopaszságot preferálod, én nem szólok bele. Sőt, lehetne a kettő együtt. Egyik fele a fejednek borotvált, a másik zöld.
Szerintem tényleg jól állna neki. Esetleg a zöld hajszálak végét lehetne lilára festeni.
- Egyébként meg akinek jó a koponya-formája, annak jól áll a kopaszság. Az én fejem egyszer tuskónak nézték, és rácsaptak egy fejszével. Meggyógyult, de kicsit szabálytalan a koponyám. A hajam rejti, de nekem nem állna jól a kopasz fej.
Fiatal voltam eléggé, tizenöt talán. Valószínű a regenerációm még nem volt ereje teljében, legalábbis a csont igen furcsa alakú a fejtetőmön. Hasfelmetsző szerint fel kellene nyitni, újból összetörni, és helyre igazítani a csontokat. Vagy hosszúra hagyni a hajam, hogy ne látszódjon. Részemről ez utóbbit választottam.
Ahogy a madárka nevetgél, a szembejövők megmosolyognak minket, érezhetően javul a hangulat. A viharfellegek és az aggodalom elvonul a ficsúrszajha pereputtyával együtt, de tény, hogy végiggondolva az egyetlen baj az lehet, ha az őr esetleg a haverjaival felbukkan bajt keverni. De akkor feltörlöm velük a Kiméra előtti macskaköveket.
- Nem csak amnesztiát, hanem fele királyságot is kapunk Nagyszájútól, úgy vélem. Vagy legalább harmadot.
Bólogatok a szavaira.
- Ahogy mondod. Nincs mivel vádolniuk, hacsak azzal nem, hogy csökkentetted a költségeiket és hamarabb eljöttél. Ezt kifizethetik neked, ha ragaszkodnak hozzá. Azt meg csak nem várhatták, hogy az utcán lakj, kellett menned valahová. A „fivéred barátja” meg pont rendelkezett vendégszobával.
Bólintok a kérdésére.
- Lényegében az őrök az egyedüli sértettek, és ők is csak annyiban, hogy lemaradtak egy nemesi muffról mert kirepültél. Ezért próbálhatnak valami módon elégtételt venni. Három elképzelésem van, hogy kaphatják meg a pénzt. Az egyik, hogy egyesével lenyomok minden tallért a torkukon. A másik, hogy bevarrom a bőrük alá. Egyesével azt is persze. Végül pedig tarthatja a markát, amibe egyesével rakom a vörösre izzított érmeket. Ha többen jönnek, lehet variálni is a módszereket.
Szerintem mindhárom módszer megvalósítható. Én ugyan nem vagyok gyógyító, mint Hasfelmetsző, de tudom az alapokat. Tudok olyat vágni, ami fáj, de nem halálos. Sebet is tudok varrni, ha szükséges.
Utána cukorkát eszünk egy darabig. A közelben valahol pecsenye sül, ezt érzem, és kedvem lenne oda menni, de ugye arra számítok, hogy Vulfiusék ma túlteljesítik magukat kaja ügyben, így nem akarok teli hassal hazaérni. Viszont legalább öt óra, amíg hazaérünk. Ám a pecsenye laktató, esetleg nem tudnék rendesen enni abból, amit sütnek. Akkor eszek keveset, legfeljebb egy-két óra után megdézsmálom megint. A töltött malac finom hidegen is. Viszont nem olyan rég reggeliztünk. Rá kell jönnöm, nem is vagyok igazán éhes. Pech.
- Nagyjából a felét. Többet szerintem Rahesa nem fog hagyni. Menet közben meg kiderülhet, hogy ő bírja jobban. Könnyebb, ugyanakkor erős karjai vannak. Valamint anatómiai okokból a nők könnyen csalnak a fekvőtámasszal. Két órájuk lesz megcsinálni, onnantól, hogy hazaértünk. – pontosabban onnantól, hogy felszolgálták a kajánkat, egészítem ki magamban. Tudom, hogy nem kellene így beleélnem magam a kajába, hisz lehet, egész mást főznek, mint ahogy az is lehet, nem csinálnak semmit, mert eleve sok a dolguk. Ráadásul a csalódástól csak még morcosabb lennék rájuk ami súlyosabb büntetést jelent. Tehát nem nagy baj, hogy megosztottam a madárkával a terveim, így nem mondhatok ennél komolyabbat.
Hátrapillantva félmosollyal nyugtázom Lina arcát, ahogy a savanyú cukorral küzd. Gondolom édesre számított, erre pont a citrusos került a kezébe. Hermann is csak vigyorog, teli szájjal.
Tehát van még két és fél-három óránk, amit el kellene ütni valamivel. Mi a bánatot csinálnak a normális neoliták mikor van pár felesleges órájuk?
Jobb ötlet híján a piac sűrűbb részei felé irányzom a lépteim. Errefelé kell lennie a gyerekeknek szóló dolgoknak, ott hátha látunk valami könyvet, ami olvasás tanítására való. Persze lehetne mondani, hogy a madárka meg is rajzolhatná ami kell, de hátha kapunk direkt erre tervezett könyvet. Valaki nekem jön, reflexből kapom ki az erszényem a kezéből, közben lökök rajta egyet, hogy felborul, majd egy „bocsesz” kíséretében lépek is tovább. Remélem a madárka nem hozta magával a bátyjától kapott erszényt, mert azt lehet, hogy meglovasítják útközben. Biccentek egy távolabbi ismerős alaknak, gondolom vendég a teázóban, ott láthattam. Utána elérem a célom, és nézem a sok-sok rongybabát, mackót, fa építőkockát, furulyát, és igen, akad pár képeskönyv. Kérdőn nézek a madárkára, innentől ráhagyom a választást.
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 25, 2018 9:56 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
A mosolyom még akkor sem enyészik el, mikor végül reggelizni indulunk. Kézen fogva. Ami itthon azért újdonságnak számít, de nekem nincs kifogásom ellene.

Értem, akkor tehát még ebéd előtt.
Megfontoltan bólintok, azt is végiggondolom, mit tudok felvenni, illetve azt, hogy hogyan tudok majd lemosakodni, de végül megoldhatónak látom a problémát, és az időpontot jobbnak érzem, mintha délutánra tette volna Balar a felmérő idejét.
Rendben. Igyekszem felkészülni rá. Lélekben - teszem hozzá apró huncut mosollyal.
Végtére is fizikálisan nem tudok mit tenni, amilyen az erőnlétem, olyan, pár óra alatt nem fog változni se egyik, se másik irányba, hacsak valami mennykő be nem csap.

Szóval láttál zöld hajú nőt – ismétlem döbbenten.
Nem értem, tényleg nem, hogy valaki miért festené szándékosan zöldre a haját, de ez lehet, hogy csak az én gondom.
Borotvált és zöld – a szemeimet forgatom –, nem kívánsz te egy kicsit túl sokat tőlem? – kérdezem végül apró félmosollyal.
Igaz, elgondolkodtató, hogy vajon akkor tetszenék-e neki, és ha igen, akkor azért, mert szereti az extrém dolgokat, vagy azért, mert mindegy a hajam, a ruhám, ha én vagyok az.
És nem, ezért sem húzom fel magam ezen, és azért sem, mert jó mókázni is, mert jó, hogy itt van és zöldségeket beszél, mert addig sem gondolok az őrre, arra, hogy hogyan nézett most, vagy arra, hogyan bámultak rám akkor este.
És jó a koponyaformám? – kérdezem ártatlan arccal. A szemem sarkából pillantok rá, ahogy közben lassan sétálunk a forgatagban. – Egyébként eddig azt hittem, ilyennek szereted a hajamat, amilyen.
Mert pontosan emlékszem, hogyan nézett rám, mikor meg akarta fricskázni az orromat, de elfordítottam a fejem, és hajam lebomlott, szinte könyékig beborítva a karját. Ahogy arra is, hogy mikor magához ölelt, arra a pár szívverésnyi időre, bizony éreztem a lélegzetét a hajamban. Nagyon közel hajolt, nagyon közel.
Fejszével? – kérdezek aztán vissza hökkenten. – Lehet, hogy rá kell kérdeznem majd Hasfelmetszőnél, hogy ebből maradt-e vissza valami szerinte...
Húzom csak a második mondattal, nyilvánvaló, de igyekszem jól csinálni, és nem elnevetni az egészet. Ugyanakkor, ha jobban figyel, vagy éppen rám néz, láthatja, hogy valójában csak mókázom.
De aztán komoly arccal fordulok felé.
Kemény koponyád van. Meg se mondtam volna. A hajad tényleg takarja, de azért... majd egyszer megnézném. Nem kopaszon, de lehet, hogy vizes hajjal is látszik, vagy...
Kicsit felemelem a szabad jobbomat és megmozgatom az ujjaimat.
Az is lehet, hogy inkább kézzelfogható nyoma van... – Az ő szavát használom, és nem teljesen véletlenül. Az egyébként igaz, hogy szívesen beleturkálnék a hajába, meg az is, hogy nyilván nem tudom csak úgy orvul megtenni, lévén, hogy ahhoz minimum sámli kellene.
Vagy inkább az, hogy ő is akarja.
Egyébként változó, hogy ezzel hogy állnak a férfiak. Ha csak a családomat nézzük, az apám kifejezetten szereti, ha anyu megmasszírozza a halántékát, vagy a tarkóját, és a hajába is beleturkálgat közben. Nem egyszer láttam őket így, apa anyu lábához kuporodott a szőnyegre, mert úgy pont jó magasságba esett a kobakja. A fivérem viszont nem bírja, ha bárki a hajához ér. Kicsiként sokszor bosszantottam azzal, hogy ha alkalmam nyílt rá, jól összekócoltam. Nem állhatott bosszút, legalábbis nem azonnal, mert később persze mindig talált rá valami módot.
A szép emlékek, Balar mókázása, a keze, ahogy az enyémet fogja, igen, mind segít, javul a kedvem, már tudok mosolyogni, nevetni, és ahogy ide-oda sodródunk a piacon, mintha a szembejövők, legyenek neoliták vagy emberek, érzékelnék ezt, ránk pillantanak, elmosolyodnak, úgy mennek tovább.
Jó érzés.
Fele királyságot? Hm… lehet, hogy megérné korteskedni.
Szélesen mosolygok. Egyébként Nagyszájútól azt hiszem mindenféle szélhámosság kitelik, viszont, és ez most jut eszembe, talán ismer egy jogtudort. De még az is lehet, hogy ő maga is ért kicsit a dologhoz.
Egyébként jogtudor ügyben lehet, hogy ő ismerhet valakit, nem? – kérdezek rá nagy bátran.
Balar összefoglalja a történteket, és tényleg van benne logika így. Más kérdés, hogy ők hogyan is nézik. De lényegében hivatkozhatok arra, ha kell, hogy velem közölték az elbocsátás és a rangvesztés tényét és csak utána mentem el.
A gond inkább az, hogy erre elvben nincs bizonyítékom.
És az, hogy nem tudom, szükségem lenne-e rá. Mert lehet, hogy Hakeem bármikor készséggel közli, hogy ő bizony már este kirúgott és csakis szívjóságból, meg sajnálatból engedte volna, hogy maradjak reggelig, de megkönnyebbült, mikor már éjjel elhagytam a palotát.
Ha ezt mondaná, le lenne a baj. Rólam is, meg róla is.
Meg az őrökről is.
Végtére is azért, mert csúnyán néztek rám, még nem vonhatom kérdőre őket.
Én nem. Balar igen.
Szerintem meg is tenné, ha a kezei közé kerülnének.
Azt hittem, az egyedüli sértett én vagyok, mert kinézték maguknak az én… – na jó, itt elvörösödik a fülem, biztosan így van, mert úgy érzem, szinte lángol, de mégsem bírom a piac közepén elismételni az iménti szót –, szóval mert úgy néztek. Rám.
A három elképzelés, meg az elégtétel szóra finoman összevonom a szemöldökömet, de aztán Balar részletes magyarázatát hallva kisimul a homlokom.
Nem igaz a fickó! De tudom, hogy nem a levegőbe beszél, ha valaki megjelenne, hogy zsaroljon minket, azt elintézné.
Már ha jelen lenne. Ezért is tartok attól, hogy nehogy a családja hazahívja. Nem tudom, akkor mi lenne.
Veszek a cukorkából, majd újra, aztán odakínálom a zacskót Balarnak is.
Ideiglenesen csökkenti a pecsenyeevési vágyat – súgom közben neki. Én is érzem az illatot, de szerintem még túl korán van enni, plusz én nem is ehetek, mert mikor hazaérünk, akkor lesz az erőnléti felmérésem, és azt nem lenne jó teli gyomorral csinálni.
A válaszra bólintok, végtére is rahesa tudja, hogy Vulfius háta nem száz százalékos, és ő maga is hibázott. Minden azon múlik, tud-e fekvőtámaszozni.
Mégis hogyan lehet csalni a női anatómia miatt? – kérdezek rá, mert a válasza után ez az, ami nem világos.
Egyébként a negyven fekvőtámasz két óra alatt nem annyira vészes büntetés. Teljesíthető, és nem okoz semmi kárt se rahesában, se Vulfiusban. És még cukorkát is kapnak majd utána.
Valahogy tudtam én! Igen, tudtam, mikor indulás előtt láttam Balart arcát, ahogy somolygott.
Most is ott a szája sarkában a mosoly, de való igaz, Lina mókás arcot vág, talán mert mézes cukorkára számított vagy valamilyen más édes ízre. Pedig a citromos, a narancsos és a málnás savanyú cukorka, ami úgy elolvad az ember szájában az az igazi. Bár a töltött kemény cukorkát is szeretem, abból főleg a mentolos fajtát, de a csipkerózsás vagy a zsályás is jöhet.
A narancsos édesebb – szólok hátra Linának, és még látom, ahogy Hermann a lánykára nyújtja a nyelvét, és ott van rajta az olvadóban lévő narancsszín pasztilla.
Halkan elnevetem magam, aztán önkéntelen mozdulattal karolok Balarba.
A piac közepe felé tartunk, itt mintha a tömeg is nagyobb lenne, némi lökdösődés is van. Engem nem igazán zavar a dolog, egyrészt a lökéseket Balar fogja fel, másrészt csak pár aranyat hoztam, és az egy szütyőben a nyakamban lóg, a felsőm alá csúsztatva. Tolvaj legyen a talpán, aki úgy tud kotorászni a blúzomban, hogy én azt nem veszem idejekorán észre!
De úgy tűnik Balar is résen van.
Végül ott állunk egy jókora stand előtt, ahol gyerekeknek kínálnak mindenféléket. A mellettem tornyosuló harcosra pillantok, aztán a hökkent Hermannra, majd a kerek szemekkel bámuló Linára.
Aztán a gyerekkönyvekre.
Intek Linának, aki közelebb jön.
Mit szeretsz jobban, az állatmeséket, vagy a hercegnőkről szólókat?
A lány az ajkába harapva gondolkodik. Én meg odahúzom a két képeskönyvet, és mindkettőt kinyitom neki, hátha úgy könnyebben dönt. Őszintén megmondva nekem az állatos tetszik jobban, sokkal szebbek a rajzok benne, és ki is vannak színezve.
Lina nagyon óvatosan érinti meg a könyvet épp csak ujjbeggyel, a szemében vágyakozás.
Ez olyan szép.
Bólintok az árusnak.
Ezt kérjük! Meg azt a csomag építőkockát is – teszem hozzá hirtelen, mert eszembe jut Adel kisfia. Majd elküldöm neki. Aztán az egyik mackóra téved a tekintetem. Aprót sóhajtok.
Túl öreg vagyok már egy mackóhoz. Egy játékmackóhoz.
Észreveszem, hogy Hermann az egyik furulyát nézi, a legegyszerűbbet, a legdísztelenebbet. Hirtelen döntök.
Visszük azt a furulyát is! – mutatok az ominózus darabra.
Az árus mond egy összeget, én meg benyúlok a kis erszényemért, és kiszámolom a kért négy aranyat. Nem nagy összeg. De már csak egy arany marad nálam. A mackóra már nem elég.
Ez van.
Aprót sóhajtok, amíg az árus mindent összecsomagol nekem, lopva megsimítom a mackó bundáját.
Nyelek.
Meg kellene nézni még a ruhákat is – préselem ki magamból –, nem hoztam el mindent, amit Adel adott, de otthon…
Igen, otthon kifizetem, igazán nem várhatom el, hogy Balar ruházzon. Eddig is annyi mindent kaptam már tőle.
Az jobb kezem ujjai még mindig érintik az arasznyi játékállat bundáját, mikor Hermann készséggel nyúl és kiveszi a bal kezemből a csomagot. Újra Balar keze után nyúlok.
Indulhatunk.
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 27, 2018 5:49 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Nem tűnik teljesen meggyőzöttnek, hogy jó lesz ebéd előtt edzeni, de így járt. Nem kérdezem ki a véleményét, megmondom mi lesz. Az edzéssel és gyakorlással csak így lehet eredményt elérni, finomkodással nem. De a világ többi részében nyugodtan hozhatjuk ketten a döntéseket, megegyezés alapján. Mert miért ne.

- Láttam, bizony. – bólogatok. – Valami elkényeztetett nemesi fruska volt, és kísértük valami világvégi oázisba. Váltig állította, hogy a genetikája miatt ilyen. Csakhogy amikor kettesben maradtak, Szélvész megdicsérte a szépségét és egyediségét, mire kibökte, hogy festett. A szüleit akarta bosszantani, és a kijelölt vőlegényét elijeszteni. Nem jött be, mert igen cukin nézett ki azzal a hajjal.
Szélvész csak az ágyába akart jutni, azért mondott ilyeneket, de be kell valljam, nekem tényleg tetszett a zöld haj. Egyedi volt. Különleges. Persze én tüske alapján veszek virágot, és vonzónak tartom  a sebhelyeket az arcon, úgyhogy lehet, nem az én ízlésem a mérvadó.
- Amíg van hajad, nem tudom. Ez a trükk benne, csak akkor látszik, ha már túl késő visszacsinálni.  – vállat vonok vigyorogva. – A te hajad, a te döntésed mit kezdesz vele. Nekem tetszik, de nem vagyok ellene a változásoknak.
A tervem elértem, most már szinte el is feledkezett a kis közjátékról és a várható problémákról, amit ez okozhat. Helyes. Minden napnak elég a maga baja, a későbbel foglalkozunk akkor, ha aktuális lesz.
- Nem kell ehhez Hasfelmetsző, gondolom estél fejre eleget repülés tanulás közben, szerintem szakértő vagy a témában. – incselkedem kicsit vissza.
Akármilyen komoly az arca, a szeme huncut, ami elárulja, hogy mókázik. Mint amikor amnéziás lettem, mert fejbevágtak lapáttal. Bár most hihetőbb az előadás kicsivel.
- A hullámos haj előnye. Nem tervezem borotválni a fejem, de amilyen kiválóan találsz okot a fogdosásomra, gondolom majd megoldod a kézzelfogható módot – kacsintok. Végülis amennyit tapogatott, ezen már nem múlik, megfogdoshatja a koponyám. Na nem itt, a város közepén, hanem majd otthon. Valamikor. Tehát úgy ki kell fárasztanom minden nap, hogy ilyesmi az eszébe se jusson. Azt hiszem, az menni fog.
Mosolygok, mikor Nagyszájú és a fele királyság kerül szóba. Igen, megkapnánk, kölcsönbe, jó pénzért, haszonélvezeti joggal, háromszáz oldalas szerződés mellett. Nagyszájú mindenkivel szemben szereti védeni a hátát, még a családtagokkal szemben is. Talán csak a felesége a kivétel. Lehet ez az oka, amiért nem korlátlan a bizalmunk felé. Professzor ugyanúgy befogadott, sőt, harminc évvel később jött, mint Nagyszájú, mégis mindenki közénk valónak érzi. Nagyszájú viszont a határon ingadozik, hol ezen, hol azon az oldalon állva. Ha nem tartana Háromkéz hisztijétől, gyanítom, Kétcsapás már vagy kivágta volna vagy betöri.
- Minden bizonnyal ismer, de legalábbis ő maga kiválóan ért a joghoz. Ezt felelné, és elég meggyőző lenne, hogy higgy neki. Aztán kiderülne, hogy vagy fogalma sincs, vagy húsz éve elavult a jogi tudása.
Igen, ez lenne a legvalószínűbb. Még nem hallottam őt elismerni, hogy valamihez nem ért.
- Csak kinézték, de nem kapták meg. – felelem, és nagyon szórakoztat, hogy nem bírja kimondani a muff szót. – Akkor lennél sértett, ha megkapták volna. Különben meg nem a te összes csontod fog Ízzé-porrá törni, ha felbukkannak behajtani amiről azt hiszik jár nekik, úgyhogy nem te vagy a sértett.
Itt elgondolkodom, mit is mondott Hasfelmetsző, hány csontja van egy neolitának. Kétszáz kilenc. Vagy kétszáztizenhét? A szárnyakat, ormányt, farkat nem számolva, természetesen.
Veszek a cukorkákból. Tényleg ennék a pecsenyéből, de tele vagyok. Csak az orrom kívánja. Persze egy kisebb darabka lehet még belém férne, de inkább majd visszafelé, amikor össze akarjuk szedni Shannarit. A fene a medve génekbe, állandóan enni akarok, akkor is, amikor torkig pakoltam magam minden jóval. Enni, utána meg aludni.
- A fekvőtámasznál a lényeg, hogy vidd a mellkasod olyan közel a talajhoz, amennyire csak tudod. Nos, ha egy nő nem lapos, mint egy deszka, a mellkasa kijjebb van, tehát úgy néz ki, mintha mélyebbre menne le.
Szerintem ezt nem kell jobban kifejtenem. Egyértelmű. Az egyetlen nő akit szabályos fekvőtámaszt láttam csinálni, az Hasfelmetsző volt. Mondjuk Cassandra sosem nyomott fekvőtámaszt a jelenlétemben, de szerintem még ő csinálná szabályosan. Senki más, még a rokonok között se.
Nézem, ahogy a két szolga bohóckodik a cukorkákkal, és én is vigyorgok. Még a végén nem kell betörni Hermannt, használható lesz így is.
Azért megfeszülök, amikor a madárka belém karol, ez már kimondottan zavar. Lényegében az egész oldalam akadályozva van, ha mozogni akarnék. Nem lenne baj, ha erre rájönne magától, kellemetlen lenne mindkettőnknek, ha szóvá kellene tennem.
Lina eszéről viszont egyre alacsonyabb az értékelésem. Tizenhat éves, ha jól emlékszem, de Valari okosabbnak tűnik. Kiválasztják a könyvet, nem is figyelem melyiket, utána építőkocka, nagyon remélem, hogy nem Linának, egy furulya Hermannak, ötletem sincs minek, de legalább a játékmackó marad. Látom a madárkán, hogy szeretné, de úgy döntök, nem fogom megvenni. Végülis nem a kitartottam. Ha eredményesen viszi a teaházat, pikk-pakk vehet mackót, amennyit szeretne. Képletesen értve. Nincs korlátlan mennyiségű szobánk mackóknak.
A ruhákkal kapcsolatban sem egészen értem, mire céloz. Két vagy három napja nem vettünk eleget? Mi maradt ki? De mindegy, felőlem veszegethetünk még ruhákat, ha akarja.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Vissza az elejére Go down
8 / 10 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Ugrás :
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-