Desert Empire


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Yesterday at 1:26 pm
írta: Aicha Khaled
Ki kicsoda
Hétf. Jan. 15, 2018 8:39 pm
írta: Rayan
double the trouble - rayan && kraisorn
Pént. Jan. 05, 2018 7:04 pm
írta: Rayan
Khagra rend - Parancsnok
Csüt. Jan. 04, 2018 10:24 pm
írta: Admin
Khagra rend - Nagy Mester
Csüt. Jan. 04, 2018 10:05 pm
írta: Admin
Kancellár
Csüt. Jan. 04, 2018 9:43 pm
írta: Admin
Napherceg
Csüt. Jan. 04, 2018 9:34 pm
írta: Admin
Marilla Fiai - Tom ...
Csüt. Jan. 04, 2018 8:05 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Balar
 
Aicha Khaled
 
Rayan
 
Admin
 
Samir Bendak
 
Dana Amarah
 
Bassam Al Zaghar
 
Kraisorn Suriyasen
 
Talen-Jei
 
Statisztika
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Kiválasztottak 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Khagra rend 1 fő

Lopott idő; Balar - Aicha

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Pént. Jan. 12, 2018 9:30 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 125
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Napidíj inkább. – biccentek. – Engem nem érdekel a hova. Az már inkább, mennyi őr van összesen, és mennyi árut és személyt kell védeni. Van aki egyirányú útra is szerződik, én nem. Nem biztos, hogy találok elég hamar visszautat.

- Arról lekéstél pár évvel – vigyorgok. A hangom olyan, amilyen, sose lesz a régi, és nincs értelme ezen sopánkodni. De amúgy is, én szeretem ahogy most hangzok. – De nyugodtan vádolhatod Hasfelmetszőt. Miatta ilyen.
Bólintok, ebben is igaza van. Biztos vannak jó színészek, csak én nem láttam még olyat.
- Engem eleve nem nyűgöz le a színjátszás ötlete. Mikor olvasok egy könyvet, látom, magam előtt a történést. Elképzelem amit akarok. Nincs kompromisszum a zajos közönség és a tehetségtelen szereplő miatt.
Félmosollyal nézek a madárkára.
- De ha szeretnéd, valamikor elmehetünk színházba. Egy-egy nap zárva a teaház, valamikor olyankor. Nem szívesen hagynám csak a szolgákra a dolgokat.
Bólintok, én komolyan gondoltam, hogy van helye a Kimérában. Remélhetőleg ő is így látja.
- És úgy akarod? – kérdezem enyhe mosollyal. Pedig a kérdésem nagyon is komoly. Amit én kínálok csak akkor ér bármit, ha akarja egyáltalán.
Az elrablás téma viszont érdekes. Vajon hagynám? Talán. Talán nem. Sok függ attól, mit fog felelni arra, amit kérdeztem. Pontosabban azon, mit súgnak az ösztöneim, miközben felel. Erre a kérdésre értelemszerűen nem lehet azt mondani, hogy nem akarja, de talán, kis szerencsével érezni fogom, ha nem teljesen őszinte.
- Attól függ – mondom aztán. – Mikor az útjukban állok kivont karddal, mennyire jó és hihető érveket hoznak fel az elrablásod mellett.
Ha tényleg nem jó neki itt, és én nem veszem észre, elengedném. Nem fogoly. Viszont lehet, hogy egy hónapon vagy kettőn belül felbukkannék Kaddában, hogy kis gondolkodás után nem akar-e visszajönni.
Összehúzom a szemöldököm.
- Próbált volna meg elvinni az akaratod ellenére. Lehet eszméletlenre verem. Nem vagy senki bábja. Oda mész és azzal ahová akarsz, és senkinek nincs joga kényszeríteni. Pár hónap, év, és ereje se lesz hozzá senkinek.
Sóhajtok nagyot.
- Azért mond, hogy annyi esze van, legalább egy üzenetet küldjön az asszonyának, hogy miért nem megy haza.
Vagy legalább az öregnek legyen, hogy rászóljon. A legtöbb vándorló, zsoldos, hasonló nem gondol rá, hogy esetleg valaki várja otthon, és eleve aggódnak, főleg, ha nem érkezik meg a kijelölt napon.
- Persze, hogy vizsgáztatni fognak. Meg akarják majd érteni mi különlegest látok benned, és a családod is bele fog esni a szórásba.
Valószínű azt hiszik, valami románc van közöttünk, és tudni akarják majd, miféle szerzet jön a családba. Azt meg nem fogják elhinni, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Főleg, hogy úgy sejtem, a madárka se tudja, mit is akar pontosan.
Bólintok, hogy ők nevelték fel, és nem érdekel. Mit számít. Ők csak a hátteret adták. Nem lehet valakit gerincesre nevelni, se féregnek. A körülményeket lehet igazítani, de valaki vagy kedvelhető vagy nem, vagy hasznos, vagy élősködő.
- Minden viszonyítás kérdése. Találkoztam olyan neolitával, aki mellett soványnak tűntem, és olyannal is, aki mellett alacsonynak. Mellettem, hozzám képest törékenynek, vékonynak látszol.
Értetlenül nézem, ahogy a desszertekről, kompótokról beszél. Úgy érzem, valahol elvesztettem a fonalat.
- Ez most hogy jön ide?

Egyetértek, jobb megvárni, amíg a tetováló látja a kislány hátát és a madárka rajzát is. De csak bólintok, nincs kedvem szövegelni hozzá.
- Semmivel. Ugyanazt a billogot kapta Shannari, mint Rahesa, Vulfius vagy Duncan. Kívülállónak édesmindegy, hogy egy szolga az enyém, Falbontóé vagy a családé. Családon belül meg elég a szavam, meg ugye a tulajdonosi papír vitás esetekre.


Felveszem a felsőm, miközben elmondja, mi a gondja a tőrrel. Jó. Azt hittem azzal a tőrrel van baja, amit kapott tőlem. Így másként hangzik, bár nem tetszik, hogy meg akarja változtatni a szokásaimat. Ha én késsel a párnám alatt akarok aludni, akkor úgy fogok.
- Néhány éve kísértem egy karavánt. Holdtalan éjjelen álltunk meg pihenni, enyém volt az első őrség. Két órát őrködtem, majd mentem aludni. Egyszer csak felpattant a szemem, és tőrrel a kezemben riadtam fel, még éppen időben, hogy a tőröm a fölém hajoló, éppen a torkom elvágni készülő bandita arcába vágjam. Rajtaütés volt, tizenhét zsoldosból csak hatan maradtunk életben.
Az arcát figyelem, felfogja-e, amiről beszélek.
- Ez a reflex évek kemény munkája, és eszemben sincs bármilyen módon gyengíteni. Sokszor mentette meg az életem, és fogja is még néhányszor. A tudatalattim a három új szolga közül valakit veszélyesnek ítél, ezért riadok fel ilyen könnyen, és vagyok harckész azonnal. gondolom Hermann a probléma.
Teljesen felöltözve fordulok vele szembe, hüvelykujjam az övembe akasztva.
- Ne legyenek kétségeid, nem vagyunk veszélyben. Csak az agyam játszik velem. Ha csak hangyányi esélyét látnám, hogy bármelyik szolga ellenünk fordul, mind az öten a pincében éjszakáznának alaposan leláncolva.
Elhúzom a szám.
- Ki találta ki ezt a reggeli összeállítást? Csak egy ficsúr élvezheti a sült szalonnához a lekvárt.
Vissza az elejére Go down
Pént. Jan. 12, 2018 9:25 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 111
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
De legalább sokat láttál és sokfelé utaztál, nem igaz? – jegyzem meg arra, hogy a célállomás neki mindegy. – Értem, tehát a feladat nagysága. Ez teljesen logikus.
Egy percre elgondolkodom.
És ha felbérelnek csak egy odaútra, de visszafelé is fizetik a költségedet, és csak úgy lazán visszautazhatsz, mondjuk, mint aki éppen szabadságon van?

Kénytelen leszek a képzeletemre hagyatkozni. Bár szerintem korábban is mély hangod volt, talán csak nem ennyire karcos és érdes. – A vigyorát mosollyal viszonozom. – De egyébként nekem tetszik. Teljesen egyedi. Az biztos, hogy kukksötétben sem tudna senki megtéveszteni, tudnám, hogy te vagy-e az. Bárhol felismerném a hangodat, bármikor, bárhogyan.
Megrázom a fejem.
Nem, dehogy! Dehogy vádolom, inkább hálás vagyok neki.
Még akkor is, ha ezt esetleg nem is értik, egyikük sem. De ettől én még örülök annak, hogy összetalálkoztam Balarral, és a nővére nélkül ez egyszerűen lehetetlen lett volna.
Értem. Ebben is van valami. Azt hiszem, hogy ez változó, attól is függ, mi a történet, attól is, hogy olvastam-e már korábban, vagy nem ismerem még, nyilván attól is, hogy csak egy alkalmi csepűrágó áll-e a színpadon, vagy egy igazi varázsló. Az előbbiből sok van, az utóbbiból szerintem nagyon kevés.
A félmosolyát látva valami furcsa történik, nem is tudom, olyan meleg, jó érzés.
Valamikor olyankor, egyszer jó lenne. Ha épp valami jót játszanak. Kíváncsi lennék.
A szemem sarkából nézem Balart.
Szerintem attól is függ, miről szól az előadás. Úgy értem, ha megyünk, olyanra érdemes, ami érdekel.
Aztán már a Kiméráról van szó. Balar bólint. Ahogy mellette léptetek a lóval, félig felé fordulok, és úgy nézem őt.
Egy kérdés, és a szokásos széles vigyor helyett csak egy óvatos kis mosoly, szinte már szégyellős.
Hogy akarom-e?
A torkom összeszorul, egy szívverés.
Mert úgy érzem, ez nem arról szól, hogy akarok-e egy teaházban dolgozni, vagy akarok-e Garamatesben maradni...
Két szívverés...
Ha nem akarnám, most hazamehettem volna. Vagy mégsem. De ez erről is szól, ha most hazamehettem volna, szabadon, és minden félelem nélkül, elmentem volna-e...
Három szívverés...
Nincs visszakérdezés, nincs olyan lehetőség, hogy ugye így gondoltad, vagy mégsem, mert, ha nem akkor... Nem, egész pontosan elhangzott a kérdés, akarom-e az egészet, mindazt, ami ő maga.
Ha most nem lóháton ülnénk éppen, jóval könnyebb lenne a válasz, legalábbis nekem, mert van, amit nem szavakkal tudok a legkönnyebben elmondani. De így is érzékelem a feszültséget, mintha egy láthatatlan húr vibrálna kettőnk között, rezegne és zümmögne. Mintha meg tudnám érinteni.
Bólintok, felé nyújtom a bal kezem, nem érem el, rendesen nem, kicsit oldalra is dőlök, kihajolok a nyeregből, így tudom megsimítani a karját, hogy nézzen rám, de tényleg nézzen rám. Mert nem mosolygok, de ha felém fordul, akkor a szemébe nézek.
Úgy akarom.
A hangom is komoly, de teljesen őszinte.
Mennyi ideje is ismerem? Három nap. De három nap alatt máris többet tudok róla, mint amit más nők, akiknek csak elrendezett házasság jut, egész életükben megtudnak a férjükről. És igen, azért maradtam tegnap, azért, amire ott a tetőn rájöttem, amit ott láttam, miközben Balar gyakorolt, és azért is, ahogy odaadta a rózsákat, fejjel lefelé, és azért, mert azt mondta, szeretné, ha része lennék az életének... És nekem már nem kell ilyet mondanom, már a része. Azt akarom, hogy ne múljon el.
És igen, akarom a teaházat, az edzéseket is, találkozni a családjával, elmenni színházba, és talán elosonni a szünetben, ha mégsem tetszik az előadás, elmenni Kaddába, és hozzájuk is, megnézegetni azokat a képeskönyveket, megmutatni az angyalos képet, rózsát ültetni a tetőteraszon, talán elmenni együtt egy karavánnal, vagy várni őt haza... meghódítani a délvidéket és mentateát inni. Persze, hogy akarom.
Negyedik szívverés. Csak most mosolyodom el, és azt hiszem, az arcom kicsit rózsaszínes, bár talán ezt most nem értékeli pirulásnak Balar. Esetleg foghatom a hőségre is, ha muszáj. De remélem, nem lesz muszáj. Azt hiszem, most nem zrikálni akart. Most nem.
Azt hiszem, a te kivont kardod elég jó érv lenne nekik, hogy magad mellett akarsz tartani.
Nem tehetek róla, ahogy magam elé képzelem a jelenetet a mosolyom szélesebbé válik. Egyébként fogalmam sincs, mi szólna az elrablásom mellett, mi olyat mondhatnának, amivel egyetértenék.
Balart nézem, most már csak a szemem sarkából, de őt figyelem, a szemét, a száját, azt, hogy hogyan tartja a fejét, hogy ő is felém pillantgat-e.
Nem először gondolom azt, hogy bár tudhatnám, mi jár épp a fejében.
A válaszára a széles mosolyomból halk nevetés válik.
Ezt most elképzeltem. És valószínű, ha tényleg ölre mennétek, akkor nem nevetnék, hanem próbálnálak szétszedni titeket, de így valahogy... Pedig tudom, hogy komolyan mondod, hogy még neki sem hagynád, hogy kényszerítsen. Ez is az egyik okom. A sok másik mellett.
A kérdésre bólintok.
Ez például egy második ok, az, hogy ezt mondtad. És biztos küld neki. Még az is lehet, hogy apa úgy dönt, Adel menjen csak haza és ő maga jön. Őszintén, nem tudom, melyik a jobb.
Elképzelem apámat, amint szemügyre veszi Balart. Aztán engem. Nem is tudom, lehet, Adellel járnánk jobban. De az valószínű, hogy anya látni akar majd, ezek után több is, mint valószínű, és ha ez így lesz, akkor esélyesen apa fogja elkísérni.
Finoman felvonom a szemöldökömet.
És elmondod majd nekik, hogy mi különlegeset látsz bennem?
Tényleg érdekel, mármint az is, hogy valóban különlegesnek lát-e és miért, és az is, hogy ezt végül elmondja-e az övéinek.
A vizsgáztatás nem zavar, tényleg nem. Nem olyasmi ez, amitől meg kellene ijednem, szerintem bőven elég, ha önmagam maradok. Akinek úgy nem tetszem, azzal nem tudok mit kezdeni. A fontos az, hogy Balarnak jó vagyok-e így.
Egy ütemet most kihagy a szívem.
Tényleg ezen gondolkodom? És ő vajon…? Ő min? Miért próbál felkészíteni arra, hogy a családja vizsgáztatni fog? És miért vizsgáztatnának egy szimpla alkalmazottat? Bár, az előbbi kérdés nem úgy hangzott, mint amit bárki is az alkalmazottjának tesz fel.
Balarra pillantok, majd halkan kuncogni kezdek.
De te tudod majd, hogy nem vagyok az. Szerintem egy év múlva is annak fogok tűnni, az edzésekkel együtt is. Neked medve génjeid vannak, és mellé favágó alkatod, vagy harcos alkatod, magas vagy, széles vállakkal és mellkassal, erős csontokkal és izmokkal, én meg gepárdot hoztam a pusztai sas mellé. De ez miért zavar téged? Mármint, tudod, hogy nem török el, nem vagyok porcelánból…
Abbahagyom a kuncogást és komolyan nézem.
Ugye nem vette a szívedre annak az idióta húgyagyúnak a beszólását mikor a piacra indultunk?
Az utolsó kérdésére félrebillentem a fejem.
Csak úgy, hogy a sok edzés, meg a röfisült mellé, ha jön némi desszert is, akkor abból szerzek majd energiát, és a husikat be tudom majd építeni izomnak. Bár talán némi mézes krémes árán marad majd némi gömbölyűség is. És mégis csak jobb, ha nem egymagamban kell ennem.

Szóval ugyanaz a jel, családon belül nekik elég a papír. Ez logikus. Nálunk is így lenne, ugyanakkor azt hiszem, hogy Balar ajándéka kifejezetten nekem szól, ezért mondja, hogy az én jelem kerüljön Linára és Hermannra, pedig tudja, hogy most találom ki. Mégis, úgy érzem, nem lenne helyes Kadda jelét rájuk varratni. Még akkor sem, ha az enyémek, és utaána azt tehetek velük, amit akarok.
Mégsem érezném jóbak.
Holnap kiderül.

Balar a felsőjét veszi magára, és nem, most nem fordulok el. Eszemben sincs. Az igazság az, magam előtt minek tagadnám, hogy szeretem nézni. A termete ellenére kecsesen mozog, bár lehet, hogy harcosok esetében van erre valami találóbb szó, de az most nem jut eszembe.
A jó hír csupán annyi, hogy most nem pirulok pipacsvörösre. A rózsaszínes árnyalatra ráfoghatom, hogy csak megkapott a nap tegnap a sivatagban.
Balar beszélni kezd, egy történetet mesél, és hamar rájövök, az első mondat közepén, hogy ez nem rózsaszín szivárványos tündérmese lesz.
Az arcomról eltűnik a mosoly, a tekintetem komorrá válik. Teszek egy lépést felé, majd még egyet.
De nem szakítom félbe. Aztán szembe fordul velem, hetykén, az övébe akasztott ujjakkal áll.
Gondolom, ha veszélyben lennénk, szóltál volna, hogy éjjelre zárjam kulcsra az ajtómat és még ellenőriznéd is, hogy megteszem-e – felelem halkan.
Aprót bólintok. Nem, valóban nem hagyná, hogy ilyesféle baj történjen.
Pont ezért… próbálom jól megfogalmazni. Nem azt mondom, hogy ne legyen nálad a tőr, a párnád alatt, vagy akárhol, mert én sem akarom, hogy ez a képesség, amit kialakítottál magadban elhalványuljon. Csak azt mondom, hogy jó, hogy én jövök be reggel… Mármint eltekintve minden más előnyétől, jó, hogy csak én látom, hogy álmodból ébredve a tőrödért kapsz a saját házadban is. Rendben, megengedem, a Kiméra teaház, és a családodé, de ez részletkérdés. A lényeg, hogy nem lenne jó, ha bármelyik rabszolga bármilyen kis jel alapján azt hinné, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is, de tartasz tőle.
Balar halványzöld szemeibe nézek, komolyan, majd elmosolyodom.
A felriadás rendben, de ha azt szereted, hogy a tőr melletted van, mikor alszol, a kezed ügyében, akkor legyen olyan helyen, hogy észrevétlen tudj érte nyúlni vagy elengedni, ugyanakkor ne kelljen félned attól sem, hogy álmodban belefordulsz, vagy megvágod magad vele valahogyan.
Az ágya felé biccentek.
Te vagy az iparos. Egy titkos tartó valahol, valamilyen rekesz?
Arra, ahogy húzza a száját, csak aprót horkanok.
Először is sonkát mondtam és nem szalonnát. Másodszor én találtam ki. Harmadszor meg akkor mondd, hogy nem jó, ha már kóstoltad! Utána szabad. De előtte, az vaskos előítélet szegény ribizlidzsemmel szemben. Pedig a te Shannarid szúrta ki a piacon. Legalábbis Vulfius állítása szerint. Gyere, menjünk reggelizni! Illetve...
Kicsit közelebb lépek hozzá, mert eszembe jut valami. Én már mosakodtam, a körmeimet is megigazítottam, a hajam meg mára befontam, emlékezve a nap tervezett fénypontjára, az állapotfelmérésemre, de Balar állán, némi meglepetésemre, nem igazán látok sötét árnyékot.
Kinyújtom a kezem, és finoman végigsimítok az állkapcsa vonalán. Nem tudom, mi a helyzet, az is lehet, hogy tegnap este borotválkozott…
Azt hittem, a majdnem fekete hajad miatt is, de most látom, hogy mégsem… egész sima az állad…
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 13, 2018 8:11 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 125
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Elég sokfelé, igen – mondom. – De ne kérj felsorolást, a többsége apró koszfészek oázis volt, nem érte meg emlékezni a nevekre.
Megrázom a fejem.
- Nem vállalnám el. Aki ennyit hajlandó fizetni egy útért, az majdnem biztosan fel akar ültetni. Ostoba dolog lenne kockáztatni.

Vállat vonok. Olyan a hangom, amilyen. Jó, hogy tetszik neki, mert nem tudok rajta változtatni. Hasfelmetsző szerint amúgy is illik hozzám, gonoszul, erőszakosan hallatszik.
- A varázslókat kimondottan szeretem. Otthon van is valami könyv róluk, hogyan csinálnak egyes trükköket. Volt egy varázsló, ember, még a régi időkben. Repült a színpad felett, de ugye nem voltak szárnyai. Átment több méter vastag kőfalon. Sokszáz néző előtt eltűntetett egy óriási szobrot. Amit viszont nem viselek el, azok a kártyatrükkök.
Szóval színházba megyünk. Jó. Úgysem lehet állandóan otthon ülni, néha ki kell mozdulni.
- Őszintén szólva azt sem tudom, van-e Garamantesben színház. Majd utána kell nézni. Vagy figyelhetjük, mikor jönnek vándormutatványosok.
Erről eszembe jut valami. Főleg, ha már jól fog menni az üzlet.
- Esetleg valamikor meg is lehet hívni a Kimérába egy-egy ügyesebb de azért megfizethető valakit.
Felteszem a kérdést, és várok. Megfeszül a szája sarka, ráncolja a homlokát, nem veszi félvállról a kérdést. Jól teszi, mert tényleg fontos. Akármennyire elbagatellizálom dolgot, nem csak szállást és munkát adok neki, hanem egy új életet, ahol önmaga ura lehet. Szabadon, kedvére élhet, és senki sem mondhatja meg neki, mit tegyen. Nem mellesleg megnyitom magam neki, beengedem az életembe, vállalom, hogy alkalmazkodom hozzá. Nem csak egy napra, hétre hívom, vagy amíg nem talál jobbat. Hanem örökre. Évtizedek, talán még több időről beszélünk. Vegye is komolyan.
A szemem sarkából figyelem, és észlelem, ahogy nyúl felém. Én is nyújtom a kezem, és megfogom az övét, összeakad a szemünk, és elvigyorodom, ahogy kimondja amit hallani szeretnék. Komolyan is gondolja, ahogy érzem. Nos madárka, innentől kezdve a királyi sereg is kevés lenne, hogy elvigyenek a Kimérából. Picit szorítok a kezén (nem durván persze), mielőtt elengedem.
Határozottan jó kedvem lett, és ezennel hivatalosan megbocsátottam, amit korábban mondott, amivel belém rúgott.
- Nagyon érdekelne, mivel próbálnának meggyőzni, mielőtt visszazavarom őket a szobájukba majd rájuk zárom az ajtót.
Mosolyog, én is vigyorgok, elkapom a tekintetét, ahogy engem vizslat.
- Nem érzem úgy, hogy veszélyt jelentene rám. Horzsoláson túl semmiképpen. Az ilyet meg le lehet ütni komoly sérülés kockázata nélkül. Nem lenne komolyabb baja, esetleg egy-két ujja törne el, ha fegyvert vonna.
Végig is gondolom. Nem tűnt gyengének, és benne is gepárd lehet. Tehát erős és gyors is, viszont fáradékony. Nem tud erőt spórolni hosszabb távra. Ha képzett is, mármint veszélyesen jól képzett is, csak kicsit védekeznem kell, körbetáncolnom, míg kifullad. Utána egy csapás ököllel a feje tetejére és fekszik. Ha meg fegyvert von, ki kell rúgnom a kezéből. Na ott törhet el egy-két ujja.
- Amit mondasz, az alapján valószínű a szüleid jönnek, a bátyád nem. Hazamegy a családjához, vagy ott marad felügyelni a dolgokat, míg apádék távol vannak.
Hogy elmondom-e? Jó kérdés.
- Valószínűleg nem. Már csak azért sem, hogy bosszantsam őket. Szánják rá az időt, hogy megismerjenek ők maguk.
A kuncogásra felkapom a fejem, főleg, mert ami kérdést feltesz, az nem annyira a komolytalan kategória.
- Miből gondolod, hogy zavar? Egyébként meg az úgynevezett „erős csont” csak kifogás, amire a kövérek hivatkoznak, hogy magyarázzák a méreteiket. A csont nem szokott vastagabb lenni a kelleténél.
Homlokráncolva gondolkodom.
- Melyik húgyagyú és mit mondott? Rémlik, hogy összeakadtunk egy-kettővel.
Valószínű a vadállatozó ficsúrról beszél. Legalábbis az őrök nem nagyon mondtak semmit, a piacon meg bőven megtoroltam minden egyes szót.
- Energiát nem, legfeljebb zsírt nyersz a desszertből. Amíg figyelsz az arányokra, nincs is ezzel baj. A némi gömbölyűség jó  – vigyorgok elégedetten. – Én nem vagyok túl édesszájú.

- Ha veszélyben lennél, szólok, hogy zárd az ajtót, és kivont karddal alszom a küszöbödön. – felelem. A küszöbön alvás nem a legkényelmesebb, de legalább könnyebben ébredek.
- Először is, csak te jössz be a szobámba. Ha valamelyik szolga tenné meg hívás nélkül, kidobnám az ablakon. Még ha ébreszteniük kell is, nem lépnek be, amíg azt nem mondom nekik. Addig odakintről kopognak.
Nagyot nyújtózom.
- Másodszor, nem tartok tőlük. Csak nem bízom bennük. Ez két nagyon különböző dolog, és nem igazán számít, hogy a szolgák mit gondolnak. Aki meg azt hiszi, hogy bízni fogok a most vásárolt szolgában, nem túl okos.
Húsz éve alszom tőrrel a párnám alatt, még sose vágtam meg magam. A rekesz vagy hasonló csak akkor jó, ha vinni tudom magammal mindenhova, mert a tőrnek ugyanott kell lennie, akár itthon alszom, akár karavánkíséréskor a hálózsákomban.

A horkantásra csak vigyorgok, elégedetten.
- Szalonna vagy sonka, egyre megy, lekvárral szerintem legjobb esetben is ehetetlen. Nem fogom kipróbálni, nincs nekem egy egész napom a retyón ülni. Még ha kellemes hely is olvasni. De eszerint beszélnem kell ezzel a kettővel jóízlésről…
Felvont szemöldökkel figyelem, miért lép közelebb, és miért néz ennyire. Az orromat nézi. Vagy a számat? Utána megint érintés, bár most annyira nem riaszt el. Megint kezdek túl civilizált lenni.
Á, az arcszőrzet hiánya érdekli.
- Nekem nincs szükségem borotválkozásra  – felelem. – Azt hittem észrevetted már.
Legalábbis elég jól látszik, hogy nincs szőr se a karomon, se a mellkasomon, sőt, volt alkalma megfigyelni, hogy egyéb helyeken sem. Haj, hónalj, szemöldök, ez minden. Egyes nők ezt taszítónak tartják, mások csábosnak. Van, aki meg egyszerűen csak elfogadja. Remélem a madárka e két utóbbi valamelyike. Bár ez hamarosan kiderül. Mindent el fog árulni, hogy csökken-e az alkalmak száma, maikor ilyen-olyan okkal hozzám ér.
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 13, 2018 11:46 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 111
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
És van olyan hely, ahol még nem voltál, de szeretnéd látni? Akár a Birodalom határain kívül?
Kíváncsian nézem. Igazság szerint engem még a kis koszfészek oázisok is érdékelnének, hiszen Kaddán kívül szinte semmit sem ismerek. Kaddát, a Garamatesbe vezető utat, amin érkeztem, meg a városból egy keveset, amennyit Balarral láttam.
Értem, szóval, ha túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az legalábbis gyanús.

A vállvonására csak mosolygok. Nincs ezzel mit tenni, a sérülése, vagy a kardcsapástól, vagy Hasfelmetsző tevékenyégétől, immár végleges. De a hangja így se rossz. Szerintem nem az. Talán az első szava teszi, amit hallottam tőle: Eltévedtél? És utána képes volt Csirkehátúnak szólítani! De mégis az első szava volt az, amitől úgy éreztem, hogy… Hogyan is? Talán úgy, mint aki ugyan eltévedt, de jó helyre keveredett mégis.
Volt valami a hangsúlyában, amitől abbam a pillanatban megnyugodtam, és tudtam, nem lesz baj. Pedig lefogadnám, hogy a többség, úgy a neolitáknak is legalább a kilencvenkilenc százaléka, inkább lepisilte volna a bokáját, Balar hangját hallva egy sötét tetőn.
Repült szárnyak nélkül? De hogyan? – kérdezek rá ámulva. – Átment a kőfalon? Nem, én ezt nem hiszem, nem, nem, hol a csalás? Hogy csinálta?
A kártyatrükkökre csak bólintok, végtére is erről már beszéltünk, de egyszerűen annyi teendőnk volt, hogy még sakkozni sem értünk rá. Pedig azt szeret Balar, és én is kipróbálnám magam benne. Végtére is az egy olyan csata lehetne kettőnk között, ahol nem számít, hogy én még nem értek a közelharchoz és csak tizenhárom fekvőtámasznál tartok. Mától.
Majd körbenézünk, ráér a dolog – felelem egyszerűen, de kis mosollyal. Mert ez olyan jó, ilyen apróságokat tervezni. Vagy nem is olyan apróság ez, hiszen Balar nincs odáig a színházért, de a kedvemért eljönne. Ez nem apróság. Egyáltalán nem.
A javaslat teljesen ésszerű.
Akár. De még a bárd is jön párszor, úgy tudom, még négy estéje van hátra. Aztán lehet, hogy később is lesz kedve egyszer-egyszer nálunk dalolni.
Mert miért is ne? Végtére is a tea jó, és ha kapna mellé süteményt is, vagy pár ezüstöt…
Balar kérdez, csak úgy közbevetőlegesen, mintha nem lenne fontos, pedig talán a nap legfontosabb kérdése ez, és a válaszom, ahogy a szemem sarkából nézem, látom, hogy az is nagyon fontos. Számít neki.
Az egész pillanat olyan, mintha kiállnék egy szikla peremére, és ugranom kell, és hinnem benne, hogy ott lesz majd ő, és megtart. Akarom-e?
Akarom. És ugrok.
Felé nyúlok, megérintem a karját, de már mozdul ő is, ő is nyújtja a kezét, megfogja az enyémet.
Vigyorog, de a szemei is mosolyognak. Halványzöld szempár, de most olyan, mint otthon Kaddában az oázis tiszta vize, ahogy fölé hajolok és belepillantok, olyan, mély és tiszta, és a tekintetében is ott van, hogy örül. Finoman rászorít az ujjaimra, aztán elengedi a kezem.
Elmosolyodom, szélesen, boldogan.
Elkapott.
Elnevetem magam.
Fogalmam sincs, de lehet, hogy kiderül majd. Vagy sem. Nem tudom előre megjósolni.
Valóban nem tudom, hogy apám mit fog szólni ehhez az egészhez.
Nem tudom, lehet, igazság szerint nem láttam még Adelt komoly közelharcban. Viszont veszélyesen jó íjász. Szóval ne hagyd, hogy nyílpuskát fogjon rád!
Komolyan bólintok.
Logikusan átgondolva a dolgot ez esélyes. Csak akkor nem jönnének, ha valamelyikük nem bírná el az utat. Anya eleve el akart kísérni a palotába, csak… az nekem még nehezebbé tette volna. Így én kértem, hogy maradjon otthon, mondván, hogy nem lesz semmi bajom.
A válaszára felvonom a szemöldökömet és elmosolyodom, és közben arra gondolok, vajon milyen lesz, mikor egyszer majd nekem elmondja. Majd. Egyszer.
Ahogy visszakérdez, egy cseppnyit elpirulok.
Nem tudom, azt hittem…
Megrázom a fejem, mert tényleg nem fontos mit mondtak, már nem.
Némi. – Elnevetem magam. – Tudod, hogy három egész tortára azért én sem vállalkozom naponta, de igen, bevallom, édesszájú vagyok.
Azért kíváncsi leszek, mennyire áll majd ellen, ha végre egyenesbe lendül minden, és lesz időm és módom is sütni a teaháznak. A teaháznak is.

Tágra nyíló szemekkel nézek rá, aztán leesik, hogy nem viccel, és nem is túloz, megtenné. Komolyan és szó szerint.
Meg is tennéd – ki is bököm, de a hangomban az enyhe döbbenet mellé öröm keveredik.
Aztán csak pislogok. Én ugyanis ezt nem tudtam, na, jó, azért látva, hogy Rahesa rá se mer nézni, és Vulfius is kerüli sejtettem, de azért más hallani is a tényt.
Szóval kiváltságos vagyok! Ez jóóó!
Bólintok, mert a magyarázata világos, nincs mit ellene szólnom.
Értem. Akkor tényleg marad a párna. Húsz éve? Ezt is még kisfiúkorodban tanultad?
Azért ez érdekelne.
A vigyorgására magasra emelem az állam.
Már miért lenne ehetetlen? Nagyon is finom! – replikázom, de aztán elnevetem magam. – Nem tudom mi a gond, hiszen mióta itt jártak a reterátosok a lapátjaikkal már a csatornánk is jó!
Szélesen vigyorgok és magam elé képzelem, milyen arcot vág majd, miközben a sonkámra kenem a lekvárt…
Őszintén? Nem tudtam, hogy nem este intézed-e – jegyzem meg, magamban meg azt is, hogy nem kapta el a fejét, nem húzódott el azonnal. Ami valahogy jó érzés. A bőrét érinteni is jó.
A szemébe nézek, és lassan nagyon lassan kezd derengeni, hogy mire is gondolhat.
A pillantásom azzal szinkron vándorol lefelé rajta, ahogy a lelki szemeim előtt felidézem. A mellkasa is szőrtelen és… és…
Ó!
Igen.
Láttam.
Tudhattam volna, csak nem gondoltam, ugye…
Pedig Balar nem úri ficsúr, hogy mindenhol borotválkozzon.
Ó!
Azt hiszem, hallható, ahogy nyelek, mikor leesik, hogy mit kellett volna észrevennem. De hát annyira nem néztem meg, nem közelről, meg ilyesmi.
Érzem, hogy az arcom kissé melegebbé válik, de azért sikerül válaszolnom.
Az arcodon is csak most éreztem, ahogy megsimítottam, hogy kicsit sem szúrsz…
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 14, 2018 6:09 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 125
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Ezen a kérdésen elgondolkodom. Egyik hely olyan mint a másik, a homok mindenhol homok. A neoliták mindenhol tuskók. Mit is akarhatnék látni?
- Állítólag messze délen van még tenger. Azt megnézném.


- Ugye nem hiszed, hogy ezek tényleg varázslók voltak? – kérdem vigyorogva. – Trükk és csalás. De átlag néző sose jön rá, hogy csinálták. Gondolom köteleken lógott, amik olyan vékonyak voltak, hogy nem látszódtak. A többit nem tudom.
A falon átmenetelt tényleg nem tudom, hogy csinálták, de a szobor eltűntetését el tudom képzelni, hogy mindenféle különleges tükrökkel oldották meg.
A körbenézésre bólintok, tényleg nem sürgős. Meg egyelőre túl sok dolgot kell intézni. Szóval a bárdot még négy napig kell elviselnem. A későbbi felbukkanására kicsit húzom a szám, nem vagyok a képességeitől lenyűgözve.
- Nem bánnám, ha találnánk mást. Ennek a zenéje… középszerű. Semmi érdekes, semmi egyedi nincs benne. De részemről rád bízom.
Végülis nekem egy virágban is a tüskéi tetszenek, lehet, a dalokban sem az én ízlésemnek kellene a mérvadónak lennie.
Pillanatra mintha vibrálna a levegő közöttünk, ahogy megtárgyaljuk, hogy akarja is, hogy a Kiméra az otthona legyen. De lehet, csak a hőség miatt érzem így. Vagy a szerintem tök fölösleges, de láthatólag neki nagyon fontos érintés miatt.
Szóval íjász.
- Egy vesszőt, ha nem a fejemet vagy a szívemet éri, kibirok, és valószínű odaérek, mielőtt felajzaná újból a nyílpuskát. Mert ha fejre vagy szívre lő, akkor ölni akar, nem csak fegyelmezni. Vagy arra célzol, hogy ha a nyílpuskát kezdi felém irányozni, rögtön törjem el a karját? – kérdem vigyorogva, cseppet sem gondolva komolyan.
A szülei utazására is bólintok, nincs mit hozzáfűznöm, szerintem kitárgyaltuk. Jön aki tud, helyük meg lesz a teázóban. Egymás elviselését meg majd megoldjuk valahogy.
Nem tudom meg, melyik húgyagyúra gondolt. Tulajdonképpen nem is nagyon érdekel. Mind megkapta a magáét. Az első kivételével, de hátha még összefutok vele valahol, és kifejezhetem a nemtetszésemet neki.
- Honnét tudnám  – incselkedek vele. – Még nem láttalak egy helyiségben három tortával, így nem tudhatom, mit reagálnál. De esetleg kipróbáljuk valamikor.
Kis izom elfér még rajta, ami mellé mehet pici gömbölyűség. Nem sok, csak pici. Nem, mintha nekem komolyabb elvárásaim lennének a külsőségek terén, na de nem is biztos, hogy az én ízlésem a szempont. Majd az edzés és a torták során úgyis változni fog az alkata, onnantól meg csak rajta múlik, mennyire fogja kézben tartani ezeket a változásokat.

Bólintok. Nem szoktam olyasmit állítani magamról, amire nem vagyok hajlandó. A védelmem alatt áll, még jó, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a biztonságáért. De legalább van kis lelkesedés is a hangjában. ÉS elhiszi amit mondok. Ami jó, mert sokan állítanak ilyesmit, de eszük ágában sincs megtenni.
Újból biccentek.
- Igen, kiváltságos vagy – vigyorgok. – Még Hasfelmetszőt is kivágtam, mikor bejött a szobámba, amíg aludtam. Nem az ablakon, de kivágtam.
Jól van, sikerült megértetnem vele, hogy a tőrnek a párna alatt a helye. Tényleg utálnám, ha ezen kezdenénk problémázni.
- Igen, még gyerekkoromban. Amíg ez nem alakult ki, nem mehettem a karavánokkal. A rablók nem szoktak válogatni életkor alapján, és ha nem ébredek fel a közeledtükre, könnyű préda vagyok. Duncan sok-sok éjszakát töltött éberen, hogy szoktasson minket a gyors felébredésre fegyverrel a kézben.
Pontosabban változatos szolgákat küldött ébreszteni minket, lehetőleg durván. Mikor felriadtamban kiszúrtam az egyiknek a szemét, Duncan azt mondta, készen állok. De ezt talán jobb nem elmesélni a madárkának.
Csak a szemem forgatom, nem kívánok megjegyzést vagy magyarázatot fűzni, hogy miért nem akarok a wc-n ülni egész nap.
- Több benned a ficsúr, mint gondoltam  – felelem széles vigyorral.
Megint fogdosás jön. Azért elgondolkodom a szavai és az államon végighúzott kéz alapján, hogy a többi részemet is meg akarja-e hasonlóan vizsgálni. Mikor elkezd erősödni a színe hirtelen azt hiszem, ki is mondtam ezt a kérdést, de nem, csak neki is hasonló dolog juthatott eszébe. Persze, ő lángol fejjel menekül a szobájába, ha fürdőlepedőben látom, de ő meg kedvére fogdoshasson, hogy mennyire vagyok szőrös? Nem jó alku.
- Gyík genetika mellékhatása. – kommentálom teljesen feleslegesen, nem úgy néz ki, mint aki bármit is felfog abból, amit mondok. – Na de menjünk enni, sok dolgunk van, hosszú lesz ez a nap.
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 14, 2018 10:34 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 111
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
A tenger Délen az valami olyasmi, amit tényleg látni kellene, igen, egyszer valamikor el kellene oda menni. Annyisok víz, rengetegsok víz, meg kellene nézni.
Én is hallottam róla, azt mondják, már maga az oda vezető út is kalandos. És azt is mondják, szinte mindegy, hogy honnan indulsz Délre, akár Garamatesből, akár Kaddából, eljutsz a tengerhez, akkora nagy…
Meg kellene tudni, mi kellhet egy ilyen úthoz.

Megrázom a fejem, nyilván nem hiszem, a repülés nem megy csak úgy, még akkor sem, ha a neolitának szárnyai vannak.
Persze, hogy nem. Hogy repülhetne szárnyak nélkül? – morgom. – Még szárnyakkal sem egyszerű. Te is mondtad, én is tudom. Gondolj bele, csak gondolj bele, azt hiszem három éves koromban kezdtem el tanulni, és még mindig nem megy tökéletesen! Majd pont én fogom elhinni, hogy valaki csak úgy felemelkedik az akarata által? Ugyanmár!
Komolyan bólintok.
Vékony kötelek, és trükkök… talán tükrökkel, nem? A fény játéka az, ami becsapja a szemet, meg persze az, hogy hinni akarnak a csodában és nem figyelnek. Figyelemelterelés. Ez a kettő a harcban is fontos, ugye? A fény és a figyelemelterelés.
Aprót bólintok.
Én nem igazán hallottam játszani. Csak az első este kicsit, amíg a teázóban voltunk, de akkor jó párszor mellényúlt, kezdve azzal a pillanattal, hogy beléptél előttem az ajtón.
Apró kaján kis mosollyal pillantok Balarra.
De majd érdeklődöm, hátha van valaki jobb.
Ahogy kinyúl és megfogja a kezem, és még finoman rá is szorít, igen, pontosan tudom, hogy komolyan gondolja, hogy ő is komolyan gondolja.  De legalábbis nagyon remélem, hogy jól értem és így van. Mert én komolyan gondolom. És nekem számít az érintés is. Az meg még többet, hogy most ő is benne volt.
De lényegében korábban is benne volt, mikor megsimogatta az arcomat.
Képzelem, Adel mi mindent gondolhatott bele, mikor látta, mert biztos vagyok benne, hogy látta, ahogy abban is, hogy nem fogja róla tartani a száját. Kérni is felesleges lett volna, ezért is nem hoztam fel neki.
Amit mond, azt igyekszem úgy nézni, mintha éppen nem a testvéremről beszélne, csak egy akármilyen íjászról, és úgy rendben is van.
Csakhogy mégis Adelről van szó.
Nem hiszem, hogy meg akarna ölni. Az kizárt. Nem tesz olyat, amivel nekem fájdalmat okoz – mondom teljesen komolyan. – Azt elképzelhetőnek tartom, hogy esetleg cukkolni fog, még azt is, hogy valmi módon összeméritek a tudásotokat, de nem szeretném, ha bármelyikőtöknek komoly baja esne. És ezt a komolyat, most az én mércém szerint értsd, nem a sajátod szerint. Mert tudom, nálad az a komoly, ha valaki elveszti egy végtagját, de nem mindenki gyógyul úgy, mint te, Balar! Szóval, érted… mindketten fontosak vagytok nekem és…
Picit elpirulok, és még épp időben nyelem le a folytatást. De attól, hogy nem mondom ki, én még tudom… és érzem.
Szóval nem arra célzok! És hacsak nem bolondul meg, ő sem fog rád célozni. Nem, ha jót akar magának!
És nem akarja, hogy a húga kikaparja a szemét, teszem hozzá gondolatban.
Az incselkedésére felvonom a szemöldökömet.
De legalább az egyik habos torta legyen ám! Mert úgy hallottam, az jót tesz a férfiak arcbőrének!
Elnevetem magam, mert elképzelem, hogyan festene egy torsadobálás után, a dologhoz meg csak hozzátesz, hogy amint mondja, ő nem túlzottan édesszájú.

Ahogy bólint, az valahogy megmelengeti a szívemet. Jó érzés, jó tudni, hogy ennyire számítok, hogy ha úgy érezné, szükséges, ő tényleg szó szerint megtenné, hogy a küszöbömön aludna.
Bár az is igaz, hogy én meg nem hagynám kint a küszöbön. Behívnám. Az biztos.
De hát csak nem mondhatom meg neki, ugye?
A válaszára elmosolyodom, szélesen, örömmel.
És gondolom nem is parádéztál előtte pucéron egy éves korod óta – kicsúszik a számon, elpirulok cseppet, de aztán vigyorgok tovább. – De én nem is a nővéred vagyok!
Hála az égnek! Meg is ijednék magamtól, ha a fivérem ilyen érzéseket keltene bennem, mint ő. Nem véletlenül éreztem fontosnak, hogy azonnal tisztázzam Balar előtt, hogy attól, hogy talán szokatlanul szoros, meg nem is tudom milyen volt Adel ölelése, azért abban a világon nem volt semmi intim, vagy olyasmi, ami testvérek között nem helyénvaló.
De aztán elkomolyodva bólintok.
Ha találkozom Duncannal, megköszönöm majd neki – mondom egyszerűen.
Igen, mindenképpen szeretnék majd vele is beszélgetni kicsit. Bár az is lehet, hogy csak szídni fogom neki a kiképzőm hajthatatlanságát, ő meg csak nevetni fog rajtunk, a helyzeten. Balar történetei alapján ezt nagyon is elképzelhetőnek tartom.
Igazság szerint egyre kíváncsibb vagyok az övéire, Kétcsapásra, Hasfelmetszőre, Szélvészre, Orákulumra, még Nagyszájúra is.
A megjegyzésére nagy boci szemekkel nézek rá, és ártatlan arcot vágok.
Vagy csak szeretem a finom falatokat. És ha belegondolsz, nekünk Kaddában elég sok gyümölcs terem, anya mindig sokat tett el, és nem szabad, hogy tönkremenjen, ugye… Így rászoktunk.
Megvonom a vállamat.
Eszembe jut, hogy ő aránylag keveset mesélt, ha egyáltalán, az édesanyjáról. Megjegyzem magamnak, hogy majd rákérdezzek. Mert számít. Igenis számít.
De nem most. Most valami más fontosabb.
Ahogy visszahúzom a kezemet az álláról, olyan furcsán pillant rám.
Vajon mire gondolhat?
Érzem, hogy az arcom melegebb, de legalább nem kapom félre a pillantásomt. És igen, egy pillanatra, nem is, nem egy pillanat, mert eltelik öt szívverésnyi idő is, legalább, valóban elképzelem, hogy mit szólna, mit tenne, ha tényleg megérinteném máshol is, hogy valóban sima-e a bőre.
Pislogok egyet a hangját hallva.
Szóval a gyíkod tehet róla – bököm ki.
Aztán még egyet pislogok.
Aztán rájövök mit mondtam, és a szám szélébe harapok. De utána egy apró kis félmosoly jelenik meg az arcomon.
Határozottan jó genetikád van – Büszke vagyok magamra, hogy a hangom nem remeg.
Egy lépéssel közelebb lépek hozzá, a fejem felvetem, hogy a szemébe tudjak nézni.
De miért nézel most ilyen furán? – Van ugyan sejtésem, de egy cseppet provokálom. Csak picit. – Nem mondod el?
Finoman felvonom a szemöldökömet.
Hosszú? Ma csak a tetoválókhoz megyünk, némi edzés, este meg nyitás, nem?
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 15, 2018 10:43 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 125
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Megrázom a fejem.
- Nekem nem éri meg. Megnézném, de több, mint fél évet utazni csak odafelé, részemről teljesen kizárt.
Szép álom, de ha a madárka oda akar menni, lehet nélkülem fogja azt tenni. Nincs az a látvány, amiért én egy évet utazok.


Szórakoztat, ahogy megmagyarázza, amit épp az előbb mondtam. Trükk. Nem kell ennél jobban körül írni. Csak vigyorgok a hitetlenkedésén. Tényleg szórakoztat.
Azt nem egészen tudom követni, hogy jön ide a harc, de legyen.
- Vannak neoliták, akik mindenféle szemfényvesztő trükköket használnak a harcban. Füst, trükkös eszközök. Vigyázni kell velük, de jó tudni, hogy ezeknek a kacatoknak a kiismerése, elsajátítása sokkal nehezebb, mint megtanulni nagy ívben lendíteni a kardot. Ha ilyennel akadok össze, egyszerűen nem figyelek a trükkjeire, hanem bevállalok pár vágást, és odacsapok. Néhány karcolás árán félbe is vágtam.
Szerencsés madárka, nem hallotta a bárdot nyekeregni. Bár ezesetben komoly kérdés, hogy előző este, mikor ültünk és teáztunk, mire figyelt. Mindegy, megoldja, nem az én problémám.
- Nem fogom megölni, se darabokat lenyesni belőle  – mondom lemondó sóhajjal. Reméltem, hogy kinézi belőlem, van ennyi eszem magamtól is. Nincs ellenemre viaskodni kicsit, akár szkander, akár darts, de szerintem elég egyértelmű, hogy nem akarok kárt tenni benne. Legalábbis amíg ő sem próbál túl komolyan ártani nekem.
De az tetszik, hogy kiböki, fontos vagyok neki. Rájöttem már, de mennyivel jobb hallani. A tény, hogy örömmel hallom ezt, ismét rávilágít, mennyit puhultam. De most ezt se bánom.
Nem tudom, mi az a „nem arra” amire érthettem volna a célzást, de mindegy. Annyira nem is lehet fontos.
Fáradt lehetek, mert azt sem értem, hogy jön a habostorta az arcbőrhöz. Biztos csak én csúsztam le a poénról, mert a madárka nagyon kuncog. Ki érti a nőket.

A döbbenet ámulattá, majd elégedett mosolylá alakul, hogy hajlandó lennék az ajtajában aludni, hogy megvédjem. A pirulós megjegyzésére bólintok, akkor már legyen rendesen vörös az a fül.
- Nem. Ahogy mondtad, kiváltságos vagy, ez csak neked jár. Még ha nem is egy éves korom óta.
Bólintok, hogy nem a nővérem. Mit lehet erre mondani.
Duncannal való találkozásra sincs mit mondanom. Tény, hogy én is nagyon hálás vagyok mindazért amit tanított, de folyamatosan köszöngetni… sose érnék a végére.
Szóval rászoktak a lekvárra, mert sok a gyümölcs. Képzelem, mi volt ott, mielőtt elkezdtek lekvárt főzni. Gondolom az, ami nálunk van.
- Nálunk is sok a gyümölcs, de a tudni akarsz igazi életbölcsességet, hát figyelj: amiből lehet lekvárt főzni, abból lehet pálinkát is.  – vigyorgok. Pedig nem vagyok nagy ivó. A gyors gyógyulásom az alkoholtűrésemet is megnöveli, mire lerészegednék, már jön is ki belőlem a cucc. a kezdeti pá próbálkozás óta nem iszom. Néha egy-egy pohár bor, vagy sör a cimborákkal, de semmi komoly.
- Felőlem annyi lekvárt, mézet, cukrot teszel a sült szalonnádra amennyit akarsz, amíg nem velem próbálod megetetni. – továbbra is vigyorgok.
Ahogy végigsimít kicsit vörös fülekkel az arcomon, majd visszahúzza a kezét, ismét sikerül okosat szólnia. Elgondolkodtató, hogy tényleg véletlen, vagy provokál, és csak játssza az ártatlant. Nem kételkedem én a testi ártatlanságában, de akadt már dolgom érintetlen hölggyel akinek olyan mocskos fantáziája volt, amit bármely szajha a bordélyban megirigyelhetett volna. Vajon a madárka is csak incselkedik velem? Hát nem mondták neki, hogy csak akkor hergeljen férfiakat, ha akarja, hogy… felhergelődjenek? Vajon akarja, hogy felhergelődjek? Vagy csak tipikus nő, és az esze le van maradva a nyelve mögött?
Ahogy beharapja a száját, és az a mosoly, határozottan nem ártatlanságot sugall. Hanem fülledt erotikát.
- Netán tetszik a gyíkom?  – kérdezem elégedetten. – Pontosabban a sima bőr, amit ad?  
A fülledtség emelkedik, ahogy még egy lépést közelebb jön, pedig eddigis kartávolságon belül volt.
- Ha el akarnám mondani, nem lennék csendben   – felelem kaján vigyorral, majd a hatás kedvéért végignézek rajta, tetőtől talpig.
Utána a napi program említésére sóhajtok, bár a 2némi edzésre” kaján vigyorra váltok.  Ó, ha te azt tudnád, madárka. Holnap ki se fogsz tudni kelni az ágyból. Holnap valószínű én foglak kelteni téged.
- Az a tetováló legalább három óra lesz, de talán több is. Meg kellene javítanom a fürdő vezetékeit. Semmi kedvem Hasfelmetsző hisztijéhez, hogy miért nem működik.
Most már éhes vagyok, elindulok lefelé, követve a kajaszagot.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 15, 2018 2:28 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 111
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Elmosolyodom a fejrázására.
- Szerintem nem tart az fél évet, nincs annyira messze - jegyzem meg. Majd eszembe jut valami. - És ha munka lenne? Mondjuk egy karaván kísérete Délre? Akkor is nemet mondanál? Mármint persze úgy általában...
Mert azért nagyon remélem, hogy nem akarna csak úgy lelépni hosszabb időre.
Vagy mennék én is vele.
De akkor ki maradna a Kimérában?
Mire érnénk haza?

A vigyorgására szelíd kis mosollyal megvonom a vállamat.
- Értem, szóval tényleg létezik ilyen is. De őszintén szóval, a beceneved miatt, Pléhsuszter, ha léteznek ilyen trükkök, azt gondolnám, pont te tudsz párat. Vagy nem így van?
Kíváncsi vagyok, ez világos, még akkor is, hogyha pontosan tudom, hogy Balar igenis szereti kardi ki kard típusú összecsapásokat is. Nem is kicsit.
És jó is bennük, ez egyértelmű.
- Mert te már vagy olyan jó karddal - mondom azért végül.
Azt látom, hogy a bárdos megjegyzésemre kissé hitetlenkedve néz, vagy inkább furán, de mivel nem szól, így nem igazán tudom, mit mondjak. Majd meghallgatom a fickót ma este is, ha jön, aztán kiderül, mennyire jó. Igazság szerint az első éjjel nem igazán figyeltem rá, a zene is inkább irritált, egyszerűen túl feszült voltam, túl rémült, és nagyon kellett koncentrálnom mindarra, amit Balar mondott.
A lemondó sóhajára elmosolyodom.
Van benne valami mókás, hogy úgy tesz mintha, és most kegy lenne, hogy de mégsem. Tudom, hogy játszik. És nagyon jól jön ki az egész, annyira illik hozzá is, meg a helyzethez is.
- Köszönöm - felelem, és közben vigyázok, hogy ne vigyorogjak túl szélesen.
Nem mintha nem tudtam volna, hogy igazából nem ártana az enyéimnek, beleértve a sokszor idióta fivéremet is. Tudtam, teljesen biztosan, de jó ezzel évődni, hiszen, gondolom, ő is tisztában van vele, hogyha én egy percig is akár, de komolyan attól tartanék, hogy ő csak úgy minden ok nélkül ártana a családomnak, akkor nem lennék mellette. De itt vagyok. Mert tudom, hogy Balar nem olyan.
Ő ugyan nem hiszi, de én pontosan tudom, hogy becsületes. Megbízható. Szilárd. Kemény jellem, de egyenes.
Nem véletlenül vagyok vele. És nem is azért mert nem találnék mást, ha nagyon akarnék.
És tényleg fontos nekem. Nem is kicsit.
És az a villanás is, ahogy a zöld szempár egy szívverésnyire felragyog, mintha ékkő lenne. Nem szól, nem is mosolyodik el, mégis tudom, hogy örül ennek. Érzem.
És ettől valahogy minden jobb és könnyebb, még az lökött habostortás poén is, ami neki most nem esik le, legalábbis ezt sejtem abból ahogy néz rám, miközben én magam elé képzelem tejszínhabbal az arcán.
Bár lehet, hogy utána lecsókolgatnám róla.
Uhm.
A kuncogásom elhal, és már csak én is nézem őt, aztán előre fordulok újra, Garamates felé, és már csak lopott pillantásokat vetek rá a szemem sarkából.

A bólintására elmosolyodom, és a színem épp kezdene enyhülni, mikor megszólal.
Rendben, elpirulok. Amúgy rendesen, pipacsszínűre, ahogy kell. Ezt nem lehet elmismásolni, nem csak a fülem hegye piros, meg nem csak úgy érzem, mintha kicsit melegebb lenne az arcom. Semmi ilyesmi. Pontosan tudom, mi a helyzet, ő meg biztosan egész pontosan látja.
- Hát... valóban nem... - sikerül kimondanom -, tényleg csak három napja.
Akkor jöttem először ébreszteni. És tényleg nem dobott ki, az ajtón sem.
Amit mond, az akár poén is lehetne, csak a helyzethez illő beszólás, de én vagyok olyan bolond, vagy olyan álmodozó, hogy most komolyan veszem.
Mert mi van, ha tényleg így van? Ha ez csak nekem jár? Senki másnak... még Cassandrának sem.
Igaz, nem régről, csak három nap óta.
Mi lenne, ha tényleg igaz lenne?
Nem kapom félre a pillantásomat, őt nézem, és óvatosan elmosolyodom.
Az életbölcsessége viszont pont jól jön, jó oldani vele a feszültséget. Mármint nem a pálinkával, inkább a nevetéssel.
- Ezt szokta papa is mondani! - vágom rá azonnal.
Az előbbi mosolyom szélesebbé válik, apró kis nevetéssé, és már nem érzem zavarban magam, sőt inkább jól vagyok, tényleg jól.
Mintha minden a helyén lenne, olyan érzés.
Azon pedig egyáltalán nem kapom fel a vizet, amit Balar a pálinkáról mond, tudom, hogy nem iszik, mennyiséget biztos nem. Igazából fogalmam sincs, miért vagyok ebben ilyen biztos. Vagy mégis. Apró kis jelek, ahogy teát ivott, meg gyümölcslét, vizet, a tekintete, az arcvonásai, az egész habitusa, igen, ledöbbennék, ha azt látnám, hogy egy-két pohárnál többet dönt le.
- Sonka - mormogom, majd picit hangosabban folytatom. - És mellé eszem. És nyilván nem foglak kényszeríteni, hogy te is megkóstold. De azt ugye tudod, hogy a vadhús mellé is gyakran adnak erdei gyümölcsökből főzött szószt? És azt, hogy a röfipecsenyét lehet aszalt szilvával vagy datolyával is tölteni?
Igen, talán a töltött röfipecsenye képzete elgondolkodtatja.
Tudom, hogy imádja a hasát, és a húsfélék a kedvencei, a különböző sültek. Nem lehet, hogy tévedjek.
- Persze, ha nagyon nem bírod a gondolatát sem, akkor majd ha olyat készítek a te részedből kiszedem a tölteléket. Jó?
Végtére is ezt mindig felajánlhatom. Ha nagyon nem bírja, majd megeszem én a szilvát belőle.
Aztán eszembe jut, hogy esetleg még borotválkozna reggeli előtt, vagy valami, majd kiderül, hogy nem, neki nem kell, és...
És ég az arcom újra.
Mert sikerül olyat szólnom, ami nem kicsit kétértelmű.
Igazság szerint a genetikájára értettem, hogy ezek szerint az tehet arról, a gyík, hogy sima a bőre, ahogy nem mellesleg a gyors gyógyulási képességeiről is az tehet, csak ugye, ahogy erre felhívta a figyelmemet, hogy gondoljak vissza arra, amit láttam...
Mert tényleg láttam, csak akkor nem azon gondolkodtam, hogy vajon milyen genetika tehet arról, hogy szőrtelen, ha egyáltalán, sőt, igazság szerint akkor nem is gondolkodtam semmin, csak bámultam.
És igen, ilyen szempontból, khm, igen, tényleg az is tehet róla...
A gyíkja. Hogy mondhattam ilyet?!
De mire rájöttem, hogy hogyan válogattam a szavakat, illetve nem válogattam, már kint volt. Rögtön tudtam, hogy mit mondtam, nyilván. De ez már nem segített.
Ugyanakkor hallani a hangját... igen, tudom, hogy alapból reszelős, milyen is lenne, de most van benne valami selymes lágyság is... bár azt hiszem, körberöhögne, ha ilyet mondanék neki.
A legtöbb, amire most futja tőlem, hogy nem kapom el a tekintetemet.
Ha már lúd, legye kövér, ugye!
Aprót biccentek válaszként. Mert tetszik. Úgy egészében is. De a hangomban most nem igazán bízom.
Ő meg persze, hogy élvezi, hogy zrikálhat kicsit. De nem viszi túlzásba. Ugyanakkor, ahogy végignéz rajtam... Nyelek egyet.
De mivel nem mond semmi többet így a pirosság lassan lemúlik az arcomról.
A mai program nem tűnik vészesnek, bár egy kicsit gyanús az a kaján vigyor nekem. Összehúzott szemekkel méregetem Balart.
Vajon mit tervezhet? De csak nem lehet olyan vészes. Rákérdezzek? Ne kérdezzek? Végül úgy döntök, majd elmondja ő maga. Biztos elmondja majd idejében.
- Három óra? Az jó hosszú. Lényegileg ott nekem csak Linát kellene megnézetnem, hogy át lehet-e majd tetoválni a jelét. Viszont, amíg nincsenek itt a papírjaim, addig nem akarnám előre tetováltatni sem őt, sem Hermannt. Mit gondolsz ezzel kapcsolatban?
Ez tényleg érdekel és fontos is. Szeretném, hogy amikor a jeleket megkapják, amiatt ne kerülhessenek bajba, hogy a gazdájuk képtelen igazolni magát. A többiről nyilván ők nem tehetnének. De erről majd beszélnünk kell még. Még az is lehet, hogy ma lesz időnk... Három óra az mégis három óra.
Bólintok a vezetékekre, meg a szerelésre.
- Ha lehet, abban szívesen segítek. Nem azt mondom, hogy olyan ügyes vagyok javításból, de nálunk otthon is sok a csatorna, meg ha kell tudok jelezni, hogy épp folyik a víz vagy épp nem. Ilyesmik - ajánlom.
Aztán eszembe jut még valami.
Balar tegnap közvetlen utánam ment a fürdőbe, a folyosón össze is találkoztunk.
- Tegnap sokat kellett várnod a fürdővizedre? - kérdezek rá, de már a folyosón, miközben lefelé battyogunk, és igaz nem egy hosszú táv a lépcsőig, de addig megfogom a kezét, ha hagyja.
Vissza az elejére Go down
Yesterday at 9:57 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 125
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Vállat vonok.
- Egy kereskedő mondott nekem fél évet, aki a saját szavai szerint megjárta az utat. De lehet, ő nem sietett.
Hogy karavánt kísérni ennyire messzire? Kizárt.
- Nem tudnak nekem ehhez eleget fizetni. Ennyi időre nem vagyok hajlandó lekötni magam. Amúgy sem szeretnék olyan karavánt védeni, ami általam ismeretlen terepen halad.


- Mégis hol és kitől kellett volna ilyet tanulnom? Pléhsuszter a nevem nem illuzionista. Ezeket a trükköket nagyon keményen védték. Ha kiszivárog, bárki elcsaklizhatja a mutatványt.
Felvonom a szemöldököm. Ez igaz, de nem ezért, hanem a gyors gyógyulás miatt tudom lecsapni az ilyen trükközőket. Bevállalhatok egy-két vágást, mert tudom, hogy helyre jön.
- Lengetni a kardot és suhintani valakinek a fejére sokkal könnyebben tanulható, mint az, hogy hogyan tartsd pengét úgy, hogy a napot belevillantsd az ellenfél szemébe. Port rúgni meg a többi trükk szintén nehéz, sokfelé kell figyelni, és nagyon függ a lehetőségektől. Arról nem beszélve, hogy aki ilyenekre készül, többnyire megadott pozícióba akar helyezkedni, ezáltal kiszámítható. – a madárkára mutatok. – Még te is tudod, képzés nélkül, hogy az a jó, ha a nap a hátad mögött van. Ha valaki úgy mozog, hogy szembe legyen a nappal, akkor azt bele akarja tükrözni valahogy a szemedbe. Ez lehet fényes karimájú kalappal, kardpengével, ezer és egy módon. De a próbálkozás felismerhető.
Szépen megtárgyaljuk a bárd esetlenségét, és azt is, hogy ha nem provokál túlzottan, nem teszek kárt a bátyjában. A magam részéről azért remélem, hogy belém köt, és betörhetem az orrát. Ritka lehetőség ficsúrt verni, és ha okot ad rá, én bizony nem fogom kitérni. Meg eleve irritált. A madárka szeretné, ha jóban lennénk, és kevés dolog hoz össze olyan jól két férfit, mint egy jó kis verekedés. Lehet, ezzel a madárka nem értene egyet. Bár az is lehet, nem vele kellene verekedni, hanem elmenni egy kocsmába, ott belekötni valakibe, és ketten a többiek ellen. Ez se hangzik rosszul. Jó lenne valahogy mindkét verziót összehozni. Ha meg ő töri be az én orromat, az is rendben van.

Azért remélem nem számít arra, hogy minden nap bemutatót tartok az anatómiámból. Jó lenne tartani magam az elhatározásomhoz, hogy kicsit hátrébb lépünk, és kerülöm a kétértelmű dolgokat. Kétértelmű? Teljesen egyértelmű volt, amit csináltam. Egyértelmű, gyerekes és ostoba. Zavarba akartam hozni, de arra nem gondoltam, mi van, ha tényleg akar valamit. Eh, mindegy, ami megesett megesett, ez van, nem tudom visszacsinálni. Meg nem is akarom.
- Azért ha nem baj, nem csinálunk belőle rendszert. Még a végén megfázom a pucérkodásban, míg te nagykabátban szemlélődsz.
Tényleg nem bírom jól a hideget. Pár hónap és jön a hideg, lehet kellene meleg ruhákat is kerítenem lassan. Mert persze nem hoztam el őket otthonról, mikor ide jöttem. Majd. Még ráér.
- Igaza is van benne. Nálunk ezt hallottam Négylándzsástól, Kétcsapástól, Nagyszájútól és Sikítótól is. Meg a többiek is biztos mondtak, legalább egyszer.
Az étellel kapcsolatos véleményére megint csak húzom a szám. Ficsúr.
- Sonka vagy szalonna, majdnem ugyanaz. Megpróbálhatsz kényszeríteni, ha gondolod, de nem javaslom. Aki meg bármi mellé vadhúst eszik, az pont megérdemli. Én nem eszem vadat amíg nem éhezek legalább három napja. A rosseb tudja, mi mivé mutálódott, és miféle paraziták vannak bennük. Nem szeretném ilyesmivel tesztelni a gyógyulási határaimat.
Inkább nem mesélem el neki a rémmeséket, hogy zsoldosok mi mindent kaptak el egy-egy sivatagban fogott antilopból. Gombák, férgek, és egyéb nyalánkságok. A hátam borsódzik a gondolatra is. Ha Kaddában illetve a közelében lévő vadak tiszták és nem néznek ki gusztustalanul, az masszív szerencse, de erre építeni hosszú távon ostobaság.
- Mi lenne, ha az én részembe bele se raknád? Egyébként meg a gyümölcsszósz és a lekvár két eget rengetően különböző dolog.
Szóval tetszik neki a gyíkom, bár kimondani nem tudja. De azért biccent. Alig-alig biccentés, de azért felismerhető. Azt még el kell döntenem, jó -e ez nekem, mert pontosan tudom, hogy nem a gyík genetikára értette. Nem mintha olyan sokat láthatott volna, hogy legyen viszonyítási alapja, de egyet biztosan. Azért összehasonlítást inkább nem kérek tőle.
Ahogy végigmérem, ismét elgondolkodom, hogy mi van, ha tényleg akar tőlem valamit. Nem szeretőt, hanem valami komolyat. Hiába volt a szövegem, hogy mi a gondom ezzel, biztos meggyőzte magát, hogy ő lehet a kivétel, aki el tudja ezt fogadni. Vagy az, aki meg tud változtatni. Végülis már megkaptam, hogy felelőtlen vagyok és óvatosabban kellene házakat felégetnem, mint ahogy a párnám alatti tőrbe is próbált belekötni. Ami nem jó jel.
Magamnak nem hazudok, bennem is felmerült már, hogy esetleg adhatnánk egy esélyt a dolognak, de van ellene egy-két dolog. Az első, nyilvánvaló, hogy volt már próbálkozása, hogy változtasson rajtam. Ez kezelhető, egyszerűen el kell hajtanom, mikor ilyesmivel próbálkozik. A második probléma, hogy nem ismer senki mást. Könnyű összekeverni a hálát a vonzalommal. Erre jó lesz Szélvész jelenléte viszont. Ha akkor is rám fog tapadni úgy, mint most, akkor tényleg én érdeklem. Ha viszont összeáll Szélvésszel… nos, nekem az se nagy tragédia. Akkor valószínű ilyen-olyan ürüggyel Szélvész is marad itt, és a madárka talán képes lesz némi felelőséget verni Szélvész hülye fejébe.
Közben a napi programot elemezzük.
- Ezt már megbeszéltük. Sőt, nekik is így lett mondva. Csak akkor kapnak tetoválást, mikor ténylegesen a te nevedre kerülnek. De a kislány jelét jó lenne megnézetni. Jó lenne, ha lehetne tetoválni, nem kellene égetni.
Felkapom a fejem, tegnap óta akarok kérdezni valamit.
- Ki fogja Linát olvasni tanítani? Ehhez lehet nem lesz elég annyi könyv, ami itt van. Kellene valami gyerekkönyvet nézni a piacon.
Logikusan a madárkának és a szolgáknak kellene együtt. Talán Hermann lenne a legjobb választás. Valamiért Lina nagyon fontos neki, és ha hagyjuk, hogy sok időt töltsön vele, könnyebb lesz kezelni. Meg akkor indokolt esetben a büntetés lehet a kettő szétválasztása is.
- Linára talán öt percet fog szánni a tetováló, míg megnézi. Továbbiö t, míg megalkudunk az árról. Utána kitakarja Shannari jelét, na az lesz több óra. Nem muszáj ott várnunk, mehetünk piacozni, és majd visszanézünk mikor kész van.
Megrázom a fejem.
- Ezt jobb lenne Vulfiussal csinálnom. Ő ismeri a szerszámokat, és látott már ilyeneken dolgozni.
Ez csak félig igaz. Teljesen mindegy, ki segít. De akarok kis nyugalmat, csöndet. Birom a madárkát, nagyon kedvelem, de néha kezd kicsit sok lenni a csivitelés. Kell egy kis nyugalom. Vulfius meg képes csöndben maradni. Sőt, képes olyan nesztelen lenni, mintha nem is lélegezne.
- Várni? Azt nem.
Nem fejtem ki, hogy Vulfiusnak rossz a háta, Hermann meg el volt foglalva Linával, így én hordtam fel a fürdővizet magamnak. Még egy indok, hogy kezdjek valamit a vízvezetékkel.
Lendületesen vágtatok előre a kaja felé, ő meg megfogja a kezem. Nem bánom, bár kénytelen kissé mögöttem jönni, mert a folyosó nem elég széles kettőnknek. Kivéve, ha egymással szemben állnánk és oldalaznánk. De az túlzottan is erotikus töltetű lenne, én meg éhes vagyok. A kaja most jobban érdekel, mint a vörös fülek.
Vissza az elejére Go down
Yesterday at 1:26 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 111
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Lehet, vagy épp hantázott, hogy jelentősebbnek tüntesse fel magát. - Vonom meg a vállam. Aztán elmosolyodom. - De való igaz, ha tényleg fél év az út, akkor az túlságosan hosszú.
Eszembe jut valami más.
- Hozzátok haza, a Chrima erődbe mennyi ideig tart az út? Mesélsz majd róla? Vagy az erődről?
Érdekel, komolyan, persze beszédtémának is jó, de valóban érdekel, hogyan élt eddig.
Balar más, mint én, néhány dolgától feláll a hajam, de alapvetően van benne valami, határozottan van benne valami, és érdekel. Ő maga is, az, aki, és az is, hogy mi formálta.

Megvonom a vállamat.
- Nem tudom. Csak kósza ötlet volt, a távcső miatt jutott eszembe. Arról, hogy a lencsékkel kísérleteztél...
Elmosolyodom. Tényleg nem tudom, miért gondoltam ilyesmire, csak valahogy logikusnak tűnt, ahogy az is, hogy Balar érthet az ostromgépekhez is akár. Nekem belefér. Ezermester. Az is lehet, hogy nincs igazam. Még. De akár lehet is, a későbbiekben. Ki tudja mi lesz, ugye. Alapvetően olyan neolitának ismertem meg eddig, akit érdekel az ilyesmi, és húsz, harminc, vagy akár ötven év múlva lehet, hogy tényleg kedve lesz ilyesmivel szöszölni.
- Igaz. De attól még érdekesek lehetnek. Vagy legalábbis egy részük talán használható erre-arra.
Azon amit mond, elgondolkodom.
- Igen, ebben határozottan van valami. De a színekkel is lehet trükközni. És a természet is ezt teszi.
Ahogy vagyunk, nyeregben ülve nyitom ki a jobb szárnyamat, ami nem felé esik, majd úgy forgatom meg, hogy előbb a felső részét, majd az alsót is láthassa. A lovam már nem ijed meg, lévén kicsit már megszokott, másrészt nagyon lassan mozgatom a szárnyamat. De így látni, a felső része jóval sötétebb színű, mint az alsó.
- Még nálam is látszik - teszem hozzá, majd visszacsukom a szárnyamat és elrendezem a köpenyemet.
Aztán komolyan bólintok.
- Megtanítasz majd, hogyan ismerjem fel?
A szemem sarkából még utána is a mellettem lovagló férfi felé pillantok olykor, mikor végül elhallgatunk és csak csendben ügetünk egymás mellett.
Nem kényelmetlen a csend, nekem nem. Jó is tud lenni, mikor nem kínos vagy feszélyezett. És köztünk most nem az.
Gyanítom persze, hogy Balar töpreng valamin, tippem is van rá, hogy mi járhat a fejében, de nem kérdezősködöm. Úgyis kiderül, és szerintem inkább előbb, mint utóbb.

Balar engem néz, látszólag, de szerintem valamin nagyon jár az agya. De amikor megszólal, és amit mond, nem bírom megállni, elvigyorodom.
- Most az a bajod, hogy esetleg megfáznál, vagy az, hogy azt hiszed, rajtam nagykabát lenne? - kérdezek vissza évődve.
Még mindig mosolyogva csóválom a fejemet, de ami igaz, igaz.
- Nálunk mondta papa, apám és Adel is. - Egy pillanatra elgondolkodom, de aztán rákérdezek: - De ki az a Sikító? Lehet, hogy mondtad már, csak... - Bocsánatkérő arcot vágok.
Egyébként szerintem ez már amolyan szállóige, és sokfelé használják, sokan olyanok is, akik úgy általában nem isznak.
Ahogy szerintem Balar sem iszik. Nem úgy értem, hogy soha, kicsit sem, de azért itt élek már pár napja, látnám, vagy legalább hallottam volna talán, ha gondok lennének vele.
De ennek semmi jele, aminek a magam részéről őszintén örülök.
- Már miért kényszerítenélek? Nem vagyok én olyan.De lehetőséged lesz, hogy belekóstolj és eldöntsd ízlik-e valami új is a régi mellé. Én is ilyen vagyok. Biztos van pár dolog, amit te szívesen eszel, én meg még nem kóstoltam, ha Rahesa valami olyat készít, akkor miért ne? Kivéve a kagylót, csigát, ilyesmit. De szerencsére azok nagyon drágák is. Bár talán a kukacok annyira nem, de azt sem eszek, olyan izét... földigilisztát. Meg hernyót.
Mókásan forgatom a szemem, de azért kíváncsi vagyok, vajon mond-e olyasmit, amit ő simán megeszik, én viszont elzöldülnék tőle. Mert van egy olyan érzésem, hogy a hernyókért ő sincs oda.
A parazitás megjegyzésére bólintok.
- Igaz. Bár a legtöbb ilyen izé, ha jól meg van főzve vagy sütve a hús, akkor elpusztul. Ugyanakkor ha van más, tényleg nem kell kísérteni a sorsot.
A kérésére aprót bólintok.
- Na jó, akkor a te szűzpecsenyédbe nem rakunk aszalt gyümölcsöt, bár nagyon finom, és kiettem volna belőle... De legyen. Sajt, sonka, vagy zöldséges töltelék mehet bele? Mondjuk töltött csirke?
Kérdőn pillantok rá.
- Ne feledd, teaházat kell vezetnem, és szerveznem az életet, és egyszerűbb Rahesáéknak is, ha nem százfelé főznek. Meg nekem is.
Idevett, egy fedél alatt élünk, és ennünk nekünk is kell, nyilván szeretném tudni, hogy mi az amit szívesen megeszik, és mitől kap hideglelést. Ez teljesen normális dolog, nincs ebben semmi. Még csak kényeztetésnek sem nevezném. Ez nálam inkább olyan alap. Ha Kaddába vendégek jöttek, akkor anya ilyesmire mindig figyelt, próbálta előre megtudni, mi esne jól nekik.
Apropó vendégek. Balar családja egy héten belül érkezik, azt sem ártana tudni, ők mit szeretnek.
- Jut eszembe, a családod... akik jönnek, Hasfelmetsző, Szélvész, talán Nagyszájú is és esetleg az atyád, Kétcsapás... Hányan érkeznek pontosan? És van valami olyasmi amit valamelyikük nem szeret vagy éppen ellenkezőleg, ami a kedvence?
Semmiből nem tart ilyesmire odafigyelni. Jönnek, itt lesznek. Miért ne érezzék jól magukat?
Bár igazság szerint nem tudom a kérdésem eljutott-e Balarhoz. Nyilván hallotta, de megint úgy tűnik, mintha nagyon mélázna valamin. Elgondolkodva néz valahova maga elé a levegőbe, aztán mintha rám fordulna a tekintetet, majd megint töprengővé válik az arca.
Min agyalhat ennyire?
Sokért nem adnám, ha tudhatnám.
Szerencsére Balar felébred, vagy kijön a transzból, vagy nem is tudom, hol járt vagy két percig, de már újra jelen van, és ez jó.
- Rendben, tiszta sor. - Még jó hogy nem kell végig a tetoválónál ülnünk, gondolom magamban. - Akkor kimehetünk a piacra. Nem tudom lesz-e ott gyerekkönyv, de ha igen, akkor Lina segíthet választani. Nekem otthon Kaddában volt egy olyan könyvem, amiben sorban vannak a betűk, mindegyikhez van egy kis versike, meg rajzok is. Sok-sok kép. Nagyon régi könyv volt, egyes lapjai kijártak már. Aztán mikor nagyobb lettem, azokat a lapokat visszavarrtam.
Aprót sóhajtok, ahogy ez az apró emlék eszembe jut.
- Ha Hermann szeretné, akkor ő. De időnként én is tudok segíteni neki.
A fejrázásra bólintok.
- Rendben, értem, férfimunka. De legalább végre nekieshetek a felsőimnek. Már ha jut még rá idő.
Arra elmosolyodom, hogy nem várt a fürdőre. De aztán mégis összevonom a szemöldökömet, újra végigmérem.
És leesik, hirtelen tudom már, miért lett neki is olyan sürgős az a vízvezeték!
Közben már megyünk, végig a folyosón a lépcsőház felé, és nem, Balar nem úgy néz ki, mint aki bánná, hogy fogom a kezét, vagy nem kívánná, igaz ez a folyosó annyira nem széles, de csak negyed lépést maradok el mögötte, de csak azért, hogy a lépcsőnél elé perdüljek, és én induljak előbb lefelé.
A teázó terében a kedvenc asztalunk már megterítve vár, és a reggeli az, amit beharangoztam, frissen, melegen, ínycsiklandóan.
- Ahogy látom a te örömödre van szalonna is, nem csak sonka - jegyzem meg.
De van dzsem is, a színe alapján narancsra tippelek, ami jó, kifejezetten jó tud lenni, és szerintem nagyon illik a többi ételhez.
Lehuppanok Balarral szemben és elmosolyodom.
- Lássunk hozzá!
Szedek a tányéromra tojást és sonkát is, és mosolyt villantok a konyhaajtóból felénk kukkantó Shannarira és Rahesára, mert jól csinálták. A lekvár ugyanis egy nagyobb csuporban ül, benne egy nagyobb kanál, de hoztak két kisebb tálkát két kisebb kanállal. Az egyikbe szedek. A másik elvben Balaré.
Sose tudni, mikor gondolja meg magát valaki, ugye. Ugyanakkor egy szóval sem mondom neki, hogy kóstolja meg az ételt úgy, ahogy én eszem. Megteheti, ha kíváncsi, vagy nem teszi meg, és az sem gond.
Már a reggelim felénél tartok, mikor megjelenik Lina és Hermann, mindkettőjükön ott a rabszolgák szokásos nyakörve. Vulfius utánuk érkezik, megáll tőlünk pár lépésnyire, és türelmesen, de várakozóan függeszti a tekintetét Balarra.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
8 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

Ugrás :
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-