Desert Empire


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Today at 12:54 am
írta: Balar
I.N.F.E.C.T.E.D
Szomb. Jún. 02, 2018 10:42 am
írta: Vendég
Ki kicsoda
Hétf. Márc. 12, 2018 11:17 am
írta: Dana Amarah
double the trouble - rayan && kraisorn
Szomb. Feb. 17, 2018 9:53 am
írta: Rayan
D S H
Vas. Feb. 04, 2018 5:55 pm
írta: Vendég
Seattleties
Vas. Jan. 28, 2018 6:59 pm
írta: Vendég
Khagra rend - Parancsnok
Csüt. Jan. 04, 2018 10:24 pm
írta: Admin
Khagra rend - Nagy Mester
Csüt. Jan. 04, 2018 10:05 pm
írta: Admin
A hónap válaszadói
Aicha Khaled
 
Balar
 
Statisztika
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Kiválasztottak 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Khagra rend 1 fő

Lopott idő; Balar - Aicha

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Vas. Jan. 06, 2019 10:38 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Senki aki nem ismeri – pontosít Hasfelmetsző. – Láttam én őt kézfejnyi mechanika körömnyi alkatrészeit csipesszel, nagyító alatt szerelni. Tud ő kifinomult lenni. Ha akar.

A leves mellé innivalónak vizet és gyümölcslét kapunk, a hús mellé almabor jár. A szemem sarkából látom, ahogy Árnyékjáró szemmel tartja Mikalt, mennyit iszik, de nem kell beavatkoznia, egy pohárnál nem kér többet. Ebből a szempontból Tahasshi rosszabb, rá oda kell figyelni.
Be kell valljam, nem bánom, hogy Szélvész nincs itt, és nem csak a madárka miatt. És nem is azért, mert ő is irdatlan mennyiséget bír felfalni és kevesebb jutna nekem. Egyszerűen most nem hiányzik a folyamatos viccelődése és okoskodása, se az, amikor a hóditásairól fecseg.
A húsból rendesen megpakolom a belem, de az almaborral óvatosan bánok. Akármennyire enyhe, ha alábecsülöm, gyorsan a fejbe száll, és nem hiszem, hogy azzal lenyűgözném a madárkát. Tuskónak és vadállatnak lenni egy dolog, de a családi ebédet/vacsorát vagy mi ez illik józanul végig ülni.
Így vagy úgy, de eltelik az étkezés, mindenki pufira tömte magát, tényleg jól sikerült a kaja. Szinte már túl jól. Még a végén sokáig itt akarnak maradni.
Fél gondolat erejéig eszembe jut, hogy rá kellene nézni a piacra szánt szolgákra a pincében, keríteni nekik tiszta ruhát, esetleg rendes kaját. De most nem érdekel. Ezt vagy megoldották Rahesáék, vagy nem, de akkor meg most már csak kibírjak még egy kicsit. De ha nem, jelenleg az se érdekel.
Megtárgyaljuk süteményezés után, hogy két óra van emészteni, utána megyünk kocsmázni. Két óra bőven elég, ha nem akarjuk leszedni a ruhákat is. Márpedig azt nem akarjuk. Nem mintha nagyon tiltakoznék, ha a madárka elkezdi, de én még nem tervezem. Kicsit kénytelen lesz várni azzal a portréval.

Kézenfogva megyünk fel, pár szempár kereszttüzében, de nem bánom. Semmi közük hozzá. Jobb kezemben a madárka keze, balban egy lámpás. Sötét van a  folyosón, és a fürdőnek is csak apró ablakai vannak.
Azért amikor „véletlenül” a válla is a karomhoz ér, bizony elégedetten vigyorgok.
Bólintok.
- Úgy tűnik, ez nálunk családi szokás. Én is keményen befenyítettem annak idején a férjét.
Persze nekem majdnem be kellett váltanom a fenyegetést. Nem rajtam múlt, hogy nem kellett, és jobb, sokkal jobb lett volna, ha mégis én vagyok az aki megteszi.
- Gondolom nem hatottak rád a feromonjai, ezért érzed úgy, hogy nem nagyon nyomult. Általában nincs rá szüksége, szinte bárki a lábai elé omlik, elég egy mosoly hozzá.
Megrázom a fejem.
- Ha törés lesz, akár felszín alatti akár nyílt, az Szélvész csontja lesz mert tiszteletlen veled. Úgyhogy erre a kérésedre nem tudok biztosat ígérni.
A fürdő ajtaja nyitva, jó kéttenyérnyi darab hiányzik belőle, ott volt a zár. Amikor Hasfelmetsző belerúgott az ajtóba, az kinyílt, a zár viszont maradt a helyén. A zár minőségi volt, az ajtó nem annyira. Lesz vele munkám holnap. Azóta a zár le lett véve és elpakoltam, az ajtónyílásban csak a zöld, hímzett függöny log. Nem a legvastagabb ami csak elképzelhető, de nem is túl áttetsző. Félrehúzom a függönyt a madárkának ügyelve, hogy a lámpással se őt se a szövetet ne gyújtsam fel, majd ha belépett, megyek utána. Gondosan visszaigazítva a függönyt.
A fürdőben kis asztalka van, egy szék, háromszögletű kád közvetlen a fal mellett, ami falon futnak a vízcsövek. Egy zuhanyrózsa van, valamint egy cső, ami a kádat tölti meg. A falból három csap áll ki, és egy kar.
- A karral szabályozod, hogy a kádat akarod-e tölteni vagy a zuhanyt használni. Jelenleg zuhanyra van állítva. A csapok pedig, az alsó hideg, a felső meleg, a középső pedig fele-fele arányú keverék. Tudom, elég lett volna kettő is, de… mindegy. Így lett megoldva.
Rábökök a csövekre.
- Itt nem szélkerék van, hanem ellensúlyok és egy kicsi gőzgép. Az ellensúlyok miatt nem kell nagy erőt kifejteni a gőzgépnek, ugyanakkor a működéshez a konyhában mennie kell a kemencének, vagy a pince szintjén lévő kazánt kell begyújtani. Többnyire elég a kemence. Ugyanígy a kemence melegíti fel a vizet.
Megrázom a fejem.
- Nem én terveztem a rendszert. Nekem ez túl bonyolult, és nem is teljesen értem, mi miért működik. Én csak lemásoltam az otthoni rendszert, és beépítettem ide. Két hónapom ment rá. Mármint az alkatrészek elkészítésére. És még egy a beszerelésre és a kőművesmunkára, amit ezek igényeltek.
Felemelem a kezeim, és két oldalról megsimítom az arcát.
- Ügyesek bizony – felelem, és hacsak valami extrém okból tiltakozni nem kezd, megcsókolom. És keményen küzdők, hogy a kezem ne menjen derékvonal alá. Legalábbis ne az első pár percben.

Madárkázás után határozottan elégedetten megyek le. A kardot most nem viszem, de azért a buzogányt felkötöm az oldalamra, sose lehet tudni. Hasfelmetsző fel-alá járkál lent türelmetlenül, felcsillannak a szemei, ahogy megpillant. Egyszerű sötét nadrágot és ujjatlan inget visel, és persze nála is van egy láncos buzogány. Persze ezeket nem fogjuk használni a kocsmában, de oda el is kell jutni, a visszaútról nem beszélve. Van nálam tucatnyi arany, annak elégnek kell lenni, gondolom Hasfelmetsző eleve fog fosztogatni.
Szó nélkül, vidáman útnak indulunk.
A kocsma, amire a választás esett a kapu mellett van, tevehajcsárok és zsoldosok járnak oda, nem lógunk ki a sorból.
Bemegyünk, rendelünk pár kört, közben hangosan, becsmérlően beszélünk az egyik kereskedőházról, amelyiknek a címerét észrevettem az egyik itt iszogató zsoldos pajzsán. Hamarosan szóvá is teszi a cimboráival együtt, mire Hasfelmetsző egy „unatkozom” kíséretében leüti a szószólót. Rögtön utána repülni kezdenek az üvegek és székek, majd mindenki felugrik, szerintem sokan csak az ürügyre vártak. Ütök, védek, vért köpök, valaki kést ránt, könyökön rúgom, hogy valami törik, valaki kirúgja a lábam, odébbgurulok, szóval zajlanak az események.
Mikor tisztul a fejem, csak hárman állunk, én, Hasfelmetsző, meg egy zsoldos aki valószínű szintén nem szerette a nevezett kereskedőházat, legalábbis velünk harcolt. Hasfelmetsző alaposan össze van verve, mindkét szeme fel van dagadva, vérzik az orra, vágás a homlokán, és masszívan vigyorog. Én se festhetek jobban, rémlik, hogy volt valaki akit kegyetlenül lefejeltem, egyszer a térdét, egyszer a bakancsát. Nyelvvel ellenőrzöm a fogakat, úgy tűnik azok rendben vannak, ami jó, mert a visszanövésük igen fájdalmas.
Nővérem, ahogy sejtettem, el is kezd erszényeket kutatni, újdonsült cimboránk be is segít. Végül a zsákmány felét odaadjuk a pult mögött rettegő kocsmárosnak, a károk fedezésére. Utána indulás haza.
Otthon meg lemosom a vért magamról, utána kidőlök, gondosan magamon hagyva a nadrágot.
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 06, 2019 7:05 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Hasfelmetsző szavaira elmosolyodom.
Kicsit másként kifinomult azért valaki egy mechanikus szerkezettel, mint egy élő és lélegző neolita lánnyal. De ezt talán ő is tudja.

Az étkezés remekül zajlik.
Szerencsére az italok ellen sem ágál senki. Én úgy gondoltam, egy családi vacsora az legyen barátságos, ízletes, bőséges, de nem kell az italról szólnia. Inkább az egyszerűségre szavaztam és úgy látom, jól tettem.
A röfisült ötlete Balaré volt alapvetően, a leves és a sütemény az enyém, elmondtam a szolgáknak mit szeretnék, és nagyon jól helyt álltak.
Az plusz öröm, hogy úgy látom, mindenkinek kedvére voltak a fogások, éhen senki nem maradt, és minden rendben zajlott.
Simán kettesben hagytak minket. Illetve, ki minket hagyott, kit mi hagytunk, a lényeg ugyanaz.

Idebent Balar a jobbját nyújtja nekem. Jobban szeretek a jobb oldalán menni, az a rendes nők helye, de megértem, ha a városban azt akarja, hogy a fegyverforgató keze szabadon maradjon.
Látom, hogy mosolyog, bár már alkonyodik odakint, így a folyosó erősen félhomályos a baljában lámpást hoz, így látjuk egymást.
Pontosan tudom, hogy a fürdőszoba és a csapok megmutatása jelenleg csak ürügy, de legalább jó ürügy, hihető.
Meg tudná mutatni máskor is, meg magamtól is ki tudnám találni, mi micsoda, és hogyan működik, azért annyira nem lehet bonyolult, de ez most pont jó így. Plusz a fürdőszobán kívül gyakorlatilag csak valamelyikünk szobájában lehetnénk háborítatlanul egyedül… És nem biztos, hogy az… nos, de, biztos, egészen biztos, hogy jó lenne, de azért talán még kicsit korai.
El tudom képzelni.
Ennyit felelek csak. Bár tudom, Hasfelmetsző férje már nem él, és kíváncsi vagyok, mi történt, de megígértem, hogy kivárom, míg el akarják mondani. Valahogy kezdem úgy érezni, hogy nem baleset érte.
Halkan kuncogni kezdek.
Szélvésznek is vannak feromonjai? Komolyan? Úgy, mint Árnyékjárónak?
A fejem oldalra billentem.
Lehet, hogy nálam valami másképp működik, A Chrima féle feromonok közül egyedül egy Pléhsuszter nevű illetőét érzem. Nem ismered őt véletlenül?
Ahogy a fejét rázza, és arról beszél, eltörné az öccse csontjait, nem is tudom, egyik részem tudja, hogy megtenné, ha arról lenne szó, hogy Szélvész erőszakos velem, vagy durva, akkor megtenné. Másrészt kezdem érezni, hogy ez egyfajta játék is köztük.
De azért megrázom a fejem.
Nem, nem volt az.
Inkább lelkesnek tűnt, utána meg csalódottnak. De mivel épp csak most találkoztunk, nem hinném, hogy mélyebben megbántottam. Remélem, hamar rendben lesz a dolog köztünk. Sokkal könnyebb lenne úgy.
A fürdő ajtaja jelen formájában nem zárható, de azért ott van, a törést meg letakarja egy zöld függöny, elég egyértelműen látszik, ha valaki használja a helyiséget, szóval szerintem nem lesz gond.
A lámpás az asztalkára kerül.
A vízvezeték tényleg jópofa, bár bonyolultabb, mint otthon. Nézem a csöveket és a csapokat, a zuhanyt is, az nagyon tetszik. Meg a kád mérete is tetszik. El lehet benne férni, akár ketten is.
Nem mondom ki, a nyelvembe harapok és nem mondom ki, csak mosolygok és bólogatok.
De így végül lehet egynegyed és háromnegyed arányű keveréket is csinálni – jegyzem meg okosan és Balarra mosolygok. A szemébe nézek.
A két tenyere az arcomra simul.
Ügyes kezek, igen, erős ujjak, érezni a tenyerében és az ujjain a bőrkeményedéseket a pallos markolatától, a bal tenyere simább, mindkettő finom meleg. Óvatosan tartja az arcom. Gyengéden ér hozzám.
Nem tiltakozom, mikor fölém hajol, felemelem az állam.
Olyan, mint a tetőn, csak még jobb. A fürdő kisebb, a tér, a falak szinte oltalmazón borulnak körénk, a mécses táncoló lángja mintákat fest Balar bőrére, a szemeit hol halványzöldnek, hol feketének látom így.
Közelebb simulok hozzá, átölelem a nyakát, magasabb nálam, így lábujjhegyre is állok, és mivel a térdeim mintha hirtelen kocsonyából lennének, neki is dőlök, érzem az izmait… kénytelen megtartani, azt hiszem, különben a padlón kötnénk ki. Belemosolygok a csókba, miközben megsimítom a tarkóját, és résnyire nyitom a szám.

Hallottam, mikor útnak indultak. Nem akartam még lemenni, túl… túl egyértelmű lett volna mit csináltunk.
Később persze lemegyek. Beszélek Rahesáékkal. Lina és Hermann is előkerülnek. Shannari nem mutatkozik, de Lina szerint jól van, és ruhákat javít. Bízom benne, így nem megyek ellenőrizni.
Vulfius és Hermann visznek vacsorát az alagsorba is.
A Kiméra pedig kinyit estére. A forgalom közepes. Én a hátsó asztalnál vagyok, közel a konyhához és a gazdasági lépcsőhöz, Hermann szolgál fel, és Rahesa is besegít.
Mikal lejön, megnézi magának Linát, de nem szól hozzá, inkább Rahesától kér még egy szelet húst, meg süteményt. Leül az asztalomhoz, egy széket kihagyva. Rámosolygok.
Unatkozol? – kérdezem halkan.
Logikus lenne, Szélvész valahova eltűnt, a szülei romantikáznak, Balarék meg kocsmáznak…
Egy percig komolyan nézem.
Nem tudtam a teljes történetet, Balar csak azt mondta el, te mentetted meg. Bocs, hogy elszóltam – mondom ki most hangosan is. – És köszönöm, hogy megtetted. Nagyon jó lövész lehetsz. Szívesen megnézném valamikor, amikor ráérsz…, gondolom a számszeríjat rendbe raktad már.
Lehet, hogy suta próbálkozás, de azt hiszem, Mikallal szemben nekem kell próbálkozni. Kölyök, okos, és valószínű ő magától nem merne nyitni, bár biztos csomó kérdése van, és tudom, hogy nagyon odafigyel minden beszélgetésre.
És rá is érünk kicsit, lévén a teázóban csak közepes a forgalom és nincs semmi balhé.
A legnagyobb problémánk az este alatt, hogy korábban fogy el a kókuszos keksz, mint a vendégek. Úgy tűnik kedvelik a süteményeket. Az egyik férfi egy vas nyakörvet viselő félvér rabszolgát oda is küld hozzám, azzal, hogy nagyon alázatosan kérje el tőlem a receptet.
Ez a Kiméra titka – felelem halkan. – De mondd meg a gazdádnak, hogy amennyiben kedvére van, veszünk fel rendelést rá. Lehet kérni egytől akár öt dobozkáig való mennyiséget. Ha érdekli a lehetőség, akkor dobozkánként négy arany, az ötödik dobozka engedményesen csak három arany.
Ennyit az üzletről…
A rabszolga visszamegy a gazdájához, aki bólogat. Tíz perc múlva öt dobozkára kapunk rendelést, másnap estére.
Mikal az orra alatt somolyog.
Én is örülök.
A zárás után beszélek Rahesával az extra rendelésről, hogy a bevásárlásnál figyeljenek oda.
Aztán jóéjt mondunk egymásnak Mikallal.
Fáradt vagyok, nagyon fáradt, hosszú nap volt, hamarosan lefekszem.
De csak akkor alszom el, mikor hallom Balar nehéz lépteit a folyosón és azt, hogy a szomszédos szoba ajtaja csukódik.

Reggel, illetve már délelőtt, a szokásos időben kopogok Balar ajtaján. Fekete bő szárú nadrág van rajtam, és a szokásos csontszín felső, a hajam csak lófarokba fogva.
A kopogásra szerintem nem ébred meg, nem szokott, így benyitok, egy lépést beljebb megyek és beteszem magam mögött az ajtót.
Balaron nem látok sérülést, ami nem nagy csoda.
Elmosolyodom, majd hangosabban szólalok meg.
Jó reggelt! Hasadra süt a nap!
Ha látom, hogy moccan, akkor az ágyig sétálok.
Hahóóóó, álomszuszék medve… Ébren vagy már?
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 07, 2019 4:06 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
Ha egy hete valaki azt mondja nekem, hogy egy szárnyas neolita csajszival fogok kézenfogva osonni a fürdőszoba felé, hogy enyelegjünk, legenyhébb esetben is kiröhögöm. Erre most itt vagyok, kézen fogva osonok egy neolita csajszival a fürdőszoba felé. És alig várom, hogy odaérjünk.
Azért mókás, mikor érzem, hogy icipicit lelassít a szobám előtt, félig-meddig talán öntudatlanul. Sort kerítünk arra is előbb-utóbb, de most maradjunk a fürdőnél.
Nem fejtem ki a fenyegetést bővebben, se azt, mi történt Jornal. Azt mondta, most még nem akarja tudni, majd ha kicsit jobban megismert. Ami az én olvasatomban azt jelenti, majd rákérdez. Remélem annyi esze azért lesz, hogy engem kérdezzen, ne Hasfelmetszőt. Nem lehet tudni, a bolond nővérem hogy reagálna, a „semmiközödhozzá”-tól a jobbegyenesen át a részletes mesélésig bármi megeshet.
- Vannak, de nem olyanok, mint Árnyékjárónak. Inkább Nagyszájúéra hasonlít, de azzal sem egyforma. Szélvészt majd minden nő vonzónak találja, és volt már rá példa, hogy férfi is. – felröhögök. –  Látnod kellett volna, ezen hogy kiakadt.
Kétkedve nézek rá.
- Szóval azt mondod, a feromonjaim miatt fogod a kezem, nem a saját akaratodból? Hogy rákényszerítelek erre? – vállat vonok vigyorogva. – Nos, akkor így jártál, most már nem szabadulsz.
Biccentek, Szélvész tényleg nem szokott nagyon nyomulni, mivel a munka oroszlánrészét elvégzik a feromonjai. Amikor ez mégse jön be, rendszerint visszavonul, hogy kezelje a csalódást, majd vagy keres könnyebb célpontot, vagy ha épp olyanja van, visszamegy új stratégiával. Ami nem szokott összejönni. De azért próbálkozik.
A fürdőszoba tetszik neki szerintem, legalábbis csillogó szemekkel méri végig a kádat és a csöveket, de úgy sejtem, nem teljesen a vízvezeték nagyszerűségének örül.
Nem fejtem ki, hogy ezt a keveréket két csappal is el lehet érni. Ő is tudja valószínűleg, csak azért beszél, hogy járjon a szája.
Hát lefoglalom a száját, noha nem azért, mert zavar ahogy beszél.
Belém kapaszkodik, érezhetően rám helyezi a súlyát, amit megtartok, nem okoz nehézséget.
Elengedem az arcát és jobbal átkarolom a derekát, szinte meglep, mennyire karcsú. Pedig nem törékeny, csak hozzám képest látszik annak. Ballal a nyakán simítok végig, lefelé egészen a válláig, mindeközben beszívom az alsó ajkát, óvatosan, finoman harapdálva.
Kedvem lenne a hátával a falnak dönteni, de egyelőre nem tiszta, mennyire mozgékonyak a szárnyai, mármint milyen irányokba hajlanak, fájdalmat meg nem akarok okozni. Mikor végül levegőt kell venni, végigpuszilom az arcát egészen a füléig, pici harapás a fülcimpára, majd a nyaka oldalára. Mit tehetnék, szeretek óvatosan harapdálni, főleg nyakat.
Azért a miheztartás végett a bal kezemmel  a szárnyát is végigsimítom, de most nem csak a tollakat, hanem a „húsos” részeket, gondosan ügyelve, hogy az első ízület után tegyem. Érdekes a tapintása, de nem kellemetlen, sőt. Csak szokatlan. Hát fogom nem erősen, de érezhetően, hogy megszokjam. Meg mert tetszik.

Mikal csak vállalt von, nem felel az unatkozás kapcsán. Enyhe lenézéssel végigméri a vendégeket, halkan megköszöni Rahesának, mikor kihozza neki az ételét, kedves mosolyt csalva a rabszolga arcára.
Felnéz a szemébe lógó hajtincsek alól Aicha szemébe.
- Mindegy. Nem lehet örökké titkolózni.
Utána biccent, majd láthatóan próbál egy mosolyt elnyomni.
- Ahhoz ki kell menni a sivatagba. Itt nincs távolság, és nem szeretnék senkit véletlen meglőni.
Sóhajt, rosszallóan.
- Működik. De nem tudtam megcsinálni. Kellett Pléhsuszter.
Legyűri az utolsó falatot, majd hátradől, a vendégeket nézve, enyhe nehezteléssel a hangjában megszólal.
-  Pléhsuszter nincs otthon, és kell valaki, aki rendben tartja a gépeket. Orákulum csak okoskodik, Nagyszájú nem ért semmihez, Kétcsapás és az apám túl elfoglalt új dolgot tanulni, Tahasshi meg komolytalan. Csak én maradok, mert ez nem női munka, de egyedül megtanulni piszok nehéz. A könyvek nem pótolják a tanárt. Kétcsapás szólhatott volna időben, hogy Pléhsuszter eljön.
Aichara néz komoly, korához képest nagyon is felnőtt tekintettel.
-  De ez nem a te gondod. Nem fogom kérni Kétcsapást, hogy hívja haza amíg betanít.
Szótlanul figyeli az üzletkötést, kis somolygással, ám gyorsan eltűnnek az érzelmek az arcáról.
- Igaz, hogy még sosem öltél? – kérdezi hirtelen. – És hogy a szüleid eladtak a ficsúrbordélyba?

A kocsmázás után, szétvert kobakkal, émelyegve vetődöm be az ágyba, közben csak egy dolog jár az eszemben: a madárka előtt kell ébrednem, hogy rendbeszedjem magam, mert biztos nem akar így itt találni.
Azután bealszom.
A zsoldosélet egyik nagy előnye az éber alvás. Sokéves gyakorlat, hogy jelekre ébredjek, amiket a tudatom nem is regisztrál, de mégis megindítja a vészcsengőt. Ugyanígy, ha valamiért fontos egy bizonyos időben ébrednem, és tényleg, igazán, nagyon fel akarok kelni, akkor fel fogok.
Fel is pattan a szemem, mikor még sötét van odakint. Először arra gondolok, csap pár percet aludtam, de a verés okozta fájdalom hiánya azt sugallja, hogy nem, mert immár teljesen meggyógyultam.
Az meg a medve gének mellékhatása, hogy ha kell, képes vagyok rögtön ébredés után harckésznek lenni. Most meg éppen kell. Visszateszem a tőrt (fogalmam sincs mikor vettem elő), majd félmeztelenül, mezítláb lelopakodom a konyhába. A kemence ilyenkor nem megy, tehát a fürdő nem működik, se melegvíz nincs, se a víz nem megy fel odáig. A konyhában viszont van mosdótál, alaposan átdörgölöm magam, kiöblítem a szám, civilizált állapotba hozom magam. Mikor már biztos vagyok benne, hogy nem szaglok a szesztől, kiürítem a dézsát, és visszamegyek a szobámba. Továbbra is lopakodva, hisz tudok én nagyon halkan is menni, ha muszáj.

Hallgatom, ahogy kopog, de nem reagálok, mint ahogy arra se, ahogy bejön a szobába, és szólongat. Végül halkan nyöszörgök, mint aki masszívan másnapos, de nem nyitom ki a szemem.
Ha kartávolságra jön, akkor bizony elkapom és magamra rántom. Ha nem, akkor… akkor egy-két perc után kinyitom a szemem és felnézek rá.
Vissza az elejére Go down
Kedd Jan. 08, 2019 2:29 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Balar szélesen mosolyog, és közben a kezemet fogja, és nem igazán hiszem, hogy annak örül ennyire, hogy megmutathatja nekem, milyen remekül megszerelte a fürdőszobai csapokat. Főleg a tetőn megesett csók után nem hiszem. Meg az után, ahogy a lábát az enyémhez szorította az asztal alatt.
Ami egyébként nem kicsit lepett meg tőle. Főleg úgy, hogy közben ott ül a fél családja, és mind árgus szemekkel lesnek minket.
Úgy látszik, szeret veszélyesen élni.
Vagy csak nem érdekli, ha a teljes Chrima klán megtudja, hogy... Mit is? Hogy vonzódunk egymáshoz?
Az biztos, hogy nekem nagyon is tetszik. Van benne valami... valami megfoghatatlan. Talán a szemei, igen, a szemei is, ahogy engem néz... Valóban igaza van Hasfelmetszőnek? Igaza lenne, hogy úgy bámuljuk egymást, mint akik készek azonnal letépni a másik ruháit?
Nem tudom. Az biztos, hogy ahányszor ránézek, annyiszor jut eszembe, milyen volt, mikor először felébresztettem. Pedig pontosan tudom, hogy akkor nem elcsábítani akart, hanem zavarba hozni, kicsit talán meg is ijeszteni.
Az első össze is jött neki.
Félni viszont azóta sem félek tőle.
Most sem. És ez jó érzése, felszabadító. És igen, tudom, mi jár a fejében, és még sincs bennem félelem. Kíváncsiság igen, és mi tagadás, vágyakozás is.
Lehet, hogy szégyentelen vagyok?
Nem tudom. Nem is akarok rajta töprengeni.
A fürdő egy egész más világ most. Talán nem sokan gondolnák romantikus helynek, pedig van benne valami, például az, hogy itt le szoktunk vetkőzni, a zuhany, az is... Egyébként is szeretem a fentről hulló vízcseppeket. Az esőt.
Az eső csodálatos dolog, ha valaki döntően sivatagi környezetben él.
Felhő és esők. Eszembe jut, mire mondják még ezt, illetve mondták, valamikor nagyon régen egy olyan nép tagjai, akik a derekukon mindig két kardot hordtak. Egy olyan könyvben olvastam. Elpirulok. És vélhetően összevissza fecsegek a csapokról és a langyos víz előállításáról. Pedig legszívesebben hátradőlnék, neki Balar mellkasának és élvezném, ahogy átölel, ahogy végigsimít a hasamon fel és le, és feljebb és lejjebb.
De meg akarom várni, hogy ő lépjen először.
Emlékszem, mikor először fogtam meg a kezét, akkor még félig-meddig védelmet keresve, megrándultak az ujjai, mintha az egész idegen lenne neki.
Pedig ő a tapasztaltabb.
Igaz, nekem is tanítottak dolgokat, főleg persze a háremben, és korábban meg magam kutattam ki pár könyvet a kaddai könyvtárban, de gyakorlati tapasztalatom nem túl sok van. Pár lopott csók, illetve a bátyám esküvőjén kicsit ölelkeztem a sógornőm egy távoli rokonával, aki megcsókolt, meg kicsit elvándorolt a keze... de túl messze nem jutottunk, lévén kevés híja lett végül, hogy nem buktunk le. Abból hatalmas botrány lett volna.
Immár nem érdekel a botrány. Azzal, hogy kiraktak a háremből, megszabadultam a kötöttségektől is, már csakis saját magamnak kell megfelelnem, csak az számít, hogy szerintem valami jó-e.
És Balar jó.
Vele nevetek, mikor Szélvész feromonjairól ejt szót.
- Talán majd megkérem, mesélje el az esetet - felelem kuncogva.
A kételkedő pillantására elmosolyodom, apró nemet intek. Nem, nem csak azért, bár az igaz, hogy szeretem az illatát.
- Nem is akarok - súgom.
És igen, zavarban vagyok kicsit, de csak addig, míg Balar oda nem hajol hozzám.
Olyan, mint a tetőn. Dehogyis! Jobb annál! Sokkal jobb.
Átölelem, hozzásimulok, érzem, az izmait, ahogy lélegzik, a karját a derekam körül, ahogy közelebb húz. Az arcomat simítja, a nyakamat, miközben csókol. Biztosan érzi, milyen sebesen ver a szívem.
Visszacsókolóm, lágyan, aztán kicsit erősebben is, aprót harapva a felső ajkára, megízlelve a száját. Most sütemény és almabor és Balar íze van. Igen, van valami benne, amit már a tetőn is éreztem, valami mámorító. Nem tehetek róla, ilyet nem éreztem még más férfi csókjában, igazi kellmég-érzés. Akarom tőle.
Belesóhajtok a szájába. Az apró harapásoktól melegség támad a mellkasomban, aztán a hasamban is.
Kicsit szorosabban ölelem Balar derekát, kezem a mellénye alá csúszik, az inge vékony anyagán át tapintom ki az izmait, a bordáit, a másik karom még a nyaka körül, de muszáj érintenem. Szeretem érinteni, szeretem az erejét. És igen, az illatát is, igazat mondtam, és az ízét.
És azt, hogy ennyire figyel rám, gyengéd, de érzem benne a tüzet. Mikor megharapja a fülcimpámat, megremegek, a testem az övéhez feszül.
A szárnyamat simítja újra, most nem csak a tollak felszínét. Megfeszítem az izmaimat, a szárnyam megemelkedik kicsit, arra figyelek, hogy a fürdőben ne verjek le semmit, de szeretném, ha érezné, az is élő, nem moccanatlan, hanem mozdul, remeg, érez. Ugyanúgy érzem, mintha a térdem simogatná, vagy a könyököm belsejét. Nagyon finom érzés, nekem az. Tudom, Balarnak szokatlan, és pont ezért, egyfajta hála is elönt, hogy megteszi, és persze izgalom, mert megteszi.
Kicsit hátrahúzom a fejem és őt nézem, esélyesen aranyszínben játszó szemekkel. Aztán hozzá hajolok, kicsit fel kell ágaskodnom, és a nyakára csókolok én is, majd lassan végignyalom, egész lassan, előbb az ere felett, aztán a heget követve.
Annyira finom...

Mikal vállvonására aprót biccentek. Az viszont tetszik, ahogy Rahesával viselkedik, rendes kölyök.
- Végtére is tényleg nem. És már épp elég idő eltelt.
Megérdemli, hogy tudják, hogy mennyire helyén volt a szíve a döntő pillanatban.
- Hm. A sivatagi túra hamarosan esedékes. Hasfelmetsző meg akarja vizsgálni a szárnyaimat, és beleegyeztem, azt is megmutatom neki, hogyan használom őket, és ahhoz sincs elég hely. Ha van kedved, jöhetnél te is - vetem fel. Örülnék, ha jönne, de ha inkább maradna, az sem baj, ő dönti el.
Megszervezni nem ügy, ha meg Hasfelmetsző valóban hamarabb vissza akarna jönni, lenne társasága hazafelé.
A sóhajtásra Mikal szemébe nézek.
- De lefogadom, hogy most már meg tudnád te magad is.
Biztos vagyok benne, hogy nagyon figyelt.
- Csak te maradsz - bólintok komolyan és fontolgatva nézem. - Amennyire tudom ma is együtt szereltétek meg a vizet. Ba... Pléhsuszter mesélte, hogy maga sem érti, hogy működik pontosan a rendszer, csak lemásolta az otthonit - árulom el Mikalnak halkabbra fogva a hangomat. - De szerintem nálatok az erődben valahol megvan az eredeti leírás. Biztos a padlóra esne Pléhsuszter álla, ha te előbb értenéd meg a dolog trükkjét, mint ő.
Lassan bólintok.
- És ha szólt volna időben... Akkor megkérted volna Pléhsusztert mutasson még pár fogást? Vagy Kétcsapást, hogy ne küldje még el?
Aztán lassan bólintok.
- Ez rendes tőled.
Elgondolkodva nézem.
- Ha innen elhívná, akkor ide kellene neki új neolitát küldenie. Orákulumot? Rá nagyobb szükség van otthon, nem? Nagyszájút? Pléhsuszter szerint az katasztrófa lenne... Apádat? Nem jönne el egyedül, de négyen meg nem jöhettek... Ki marad? Szélvészt? El tudod képzelni, mit művelne? - kérdem összeesküvő módjára. - Te jó lennél, például, de akkor megint ugyanott tartunk. Plusz - nem mondom ki amit először akartam, hogy még fiatal hozzá, biztos tudja. Inkább a következő nyilvánvaló dolgot. - Plusz akkor megint nem lennétek egy helyen. Illetve... a teázó vezetését is tanulni kell. Szóval... - töprengve nézem Mikalt. - És az segít, ha amíg itt vagy kikérdezed erről-arról a bácsikádat? Meg, amennyire tudom, ott az ajtó ügye. Azt is meg kell szerelni, azt biztos megmutatja.
Még valami eszembe jut, bár picit bizonytalan vagyok, de Mikal szimpatikus kölyök. Ugyanakkor nem tudom mit szólna ő, vagy a szülei, Kétcsapás, vagy akár Balar.
- Esetleg, ha akarsz, maradhatsz kicsit tovább, ha úgy gondolod - vetem fel azért neki. - Tanulni.
Nézem, ahogy a teaházat figyeli, aztán én is a vendégeket kezdem tanulmányozni.
A hirtelen kérdése kicsit meglep, de bólintok.
- Igen, igaz.
A második kérdés kicsit mélyre is szalad.
- Ez így már nem egészen. A ficsúrbordély... gondolom a háremet érted alatta. És igen, oda küldtek a szüleim. De amennyire jelenleg tudom, nem kaptak ezért pénzt.
Mélyet sóhajtok.
- Nekem úgy adták elő, hogy ez megtiszteltetés, hogy ott csupa előkelő dolgot tanulok majd meg, és a legelőkelőbb urak onnan választanak feleséget. Ettől függetlenül nem volt sok kedvem menni. De megtettem. És igaz, van olyan is, hogy egy előkelő úr onnan választ feleséget. Megtörtént már. És olyan is van, hogy egy-egy lányt, akit senki nem választ ki, a nagyurak, meg ki tudja azok milyen cimborái, úgy használnak, ahogy egy szajhát szokás. És még csak nem is fizetnek érte.
Komolyan nézek Mikal szemébe. Fiú, a férfivá érés kapujában. Gondolom, már érdeklik a lányok is. És biztosan őrült kíváncsi.
- Kérdezhetsz - mondom halkan, és apró kis mosollyal bólintok.
Ha lesz mersze kérdezni, igyekszem neki mindenre felelni. És nem, nem sértődöm meg.
Hm... lehet, hogy ez nagyon érdekes este lesz.

Egészen az ágyig sétálok.
- Balar... ne morogj! Már bőven délelőtt van, korábban szoktam jönni...
Lehajolok, hogy finoman megrázzam a vállát, bár sejtem félig már ébren lehetett.
Ha most, rám ébredt volna fel, már a kezében lenne a tőre. Valószínűleg már csak szundikálhatott.
- Balar! - szólok hangosabban és a karjához érek.
Egészen gyorsan mozdul és magára ránt. Meglepetten sikkantok, a szárnyaimat ösztönösen tárom szét, mintha esést vagy zuhanyást fékeznék velük, de mégis a mellkasán landolok, a teljes súlyom rá nehezedik.
- Balar! Te!... Mit?... - levegőért kapok, és meglepetten pislogok.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 09, 2019 10:00 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
Nem válaszolok a szavaira, tulajdonképpen oda se nagyon figyelek. A beszéd most jelentéktelen. Rám tapad, szorítom is magamhoz amennyire sérülés okozása nélkül lehet. És persze ügyelek az alkartüskékre, se az enyémek, se az övé nem ér bőrhöz és ruhába se akad be.
Hogy lehet ilyen jó illata valakinek?
Ahogy végigfut a keze a mellény alatt az ingemen, kénytelen vagyok a csípőm enyhén hátrébb húzni, mert bizonyos… testi tüneteket nem szeretnék még ilyen közvetlen módon a tudomására hozni. Még nem.
A jobbomat feljebb vezetem a hátán, éppenhogy érintve a bőrét, annyira magasra, amennyire tudom, hogy azután határozott mozdulattal lefelé végighúzzam a gerincén, lényegében erősen végigmasszírozva a gerinc két oldalán húzódó hosszúkás izmokat.
Mindeközben a nyaka oldaláról a szám végigvándorol a torkán keresztül a nyaka másik oldaláig, aholis finoman harapdálva felfelé haladva egészen a fülcimpájáig jutok.
Ennyi kitérő egyelőre elég, rátapadok a szájára, érezni akarom az ízét, az ajkai érintését, és a nyelvét.
A komoly késztetést, hogy a bal kezem tegyem át a fenekére sikeresen leküzdöm, amiben nagy segítségemre van az izmok játékának kitapintása a szárnyában. Finoman masszírozva a hüvelykujjammal, végighúzom a kezem a szárnyvég felé. A tollak tapintása hűvös volt, mai egyrészt érthető, másrészt nem túl izgalmas, de ez, ahol most fogom, ez forró. És mozog. És lüktet. Főleg, ahogy sikerül egy ütőeret kitapintanom. A nyakán nem vettem észre, milyen szaporán ver a szíve, de a szárnyán tökéletesen érzem.
Mit mondhatnék madárka, nagyon elkaptál engem, hiába próbáltam ellenkezni. Csak az vígasztal, hogy úgy hiszem, én is elkaptalak téged.

Mikal bólint, kicsit közönyösen, mintha nem lenne számára jelentősége az ügynek.
Elgondolkodónak tűnik, de sokkal inkább olyannak, mint aki kifogást keres, de nem akar udvariatlan lenni.
- Meglátjuk – feleli végül. – Attól függ melyik nap.
Kicsit piszkálja az ételt maga előtt.
- Talán. Ha ugyanaz a baja, mint most volt, akkor igen. Az én hibám volt, nem bántam jól a fegyverrel. Jobban oda kell figyelni, nem lehetek ilyen felelőtlen. Ha lett volna egy támadás, tehetetlen vagyok.
Ingerülten rázza a fejét.
- Ostoba hiba, nagyon ostoba.
Bólint, kicsit elgondolkodva.
- Pléhsuszter mondta, hogy kereste a leírást, de nem találta. Attól még ott lehet, de ha eldugva… sok idő mindent átnézni.
Halványan elmosolyodik.
- Tényleg leesne az álla. Biztos büszke lenne rám.
Felnéz, Aicha szemébe.
- Akkor a nyakán lógtam volna folyamatosan, hogy mutasson meg mindent. A kapumechanikát, a szélkereket, a ballistákat, mindent.  Még ha kértem volna is, hogy maradjon még otthon, nem hiszem, hogy Kétcsapás rábólint.
Vállat von.
- Ha haza akarnám hívatni, akkor se biztos, hogy hallgatna rám. A többiek nem látják, mennyire fontos ezeket a gépeket rendszeresen ellenőrizni. Azt hiszik, ha senki nem nyúl hozzájuk, örökké működni fognak.
Elkerekedett szemekkel néz arra, hogy ő jó lenne ide.
- Én? Nem hiszem. Nem akarom, és különben is, engem nem venne komolyan egy vendég se. Amíg el nem töröm valamijét. – mutatja fel a kezét, jól láthatóvá téve a tenyerén és az ujjpercei belső felén lévő lapos csontfelületeket.
- De akkor meg nem jön vissza, ami rossz az üzletnek.
Felsóhajt, lemondóan.
- Nem, kérdezgetés nem jó. Ezt látni kell. Csinálni. Elmondani nem nagyon lehet, ha nem tudsz rámutatni az alkatrészre. Az ajtó meg… az inkább asztalos munka lesz, mint gépjavítás.
Beharapja a száját, mint aki komolyan elgondolkodik a lehetőségen.
- Jó lenne. De nem hiszem, anyáék belemennek. Meg Tahasshit se jó túl sokáig egyedül hagyni. Meg tényleg kell karbantartani az otthoni gépeket. A homok komolyan rongálja őket.
Miután Mikal mindent megevett, Rahesa bukkan fel, hogy elvigye a tányért. Megkérdezi, hozhat-e még húst, vagy bármi egyebet, ez utóbbi kérdésnél Aicha nyakára is pillant. Mikal hosszan néz a távozó rabszolga után, majd újból Aichára figyel.
- És nem is tanultál komolyan harcolni – mondja. Nem kérdezi, kijelenti. –  Hogy szoktad megvédeni magad? Testőreid vannak?
Biccent a hárem szóra.
- Igen, az. Nem jutott eszembe a neve.
Figyelmesen hallgat, és szinte érződik, ahogy őrölnek a fogaskerekek a fejében.
- Találkoztál is ilyen előkelő urakkal? Akit szeretted volna, ha feleségül vesz?
Pár pillanatig csendben figyeli Aichát.
- De téged nem választott ki senki. – ismét kijelentés, nem kérdés. A kérdést nem mondja ki, de látszik rajta, nagyon szeretné tudni.

A hasamon fekszem, a bal kezem lelóg az ágyról egészen a földig, a takaró derékig fed. Érzékelem a közeledtét, és újra és újra eljátszom magamban a mozdulatsort, végigelemezve a lehetséges veszélyforrásokat. Asztal sarka, beütheti a lábát, ha rossz szögben húzom. Lefejelheti a falat, ha túl lendületes vagyok. A szárnyak hozzáérhetnek az ágykerethez. És sok egyéb lehetőség, minden újabb tervvel egy újabb veszélyforrást iktatok ki.  Ahogy megérint, mozdulok. Megragadom a karját a balommal, átfordulok a hátamra húzva őt magammal, és amint a jobbom is szabad, azzal is segítem a mozdulatot. Nem vagyok durva, gyorsan mozgok, de ügyelek, nehogy megrántsam bármijét, végül a mellkasomra megérkezik. Lehet, valamit levert, mert mintha csörömpölést hallottam volna, de nem baj, nem érdekel. Ha eltörött akkor úgyis mindegy, bármi legyen is az, ha meg nem, akkor vissza lehet majd tenni.
Ahogy félúton a levegőben kijjebb nyitja a szárnyait, lelki szemeimmel tollfelhőt látok, lelki füleimmel kotkodácsolást hallok. Ettől elvigyorodom.
- Mi a baj? – kérdem vidáman, majd elengedem, hogy ha nem tetszik neki a helyzet, nyugodtan lemászhasson rólam. – Hisz tudtad, hogy ébren vagyok.
Összehúzom a szemöldököm.
- Mert ha azt hitted alszom, most nagyon le kell szidjalak. Mivel közel jöttél, megérintettél. Én meg kértem, hogy ha semmi mást, ezt az egyet vedd komolyan, nem akarlak véletlen bántani.
Kisimul a homlokom, vidáman nézek rá, és várok, mit fog tenni. Most jelképesen és szó szerint is ő van fölényben. Vajon leszáll rólam, vagy…
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 09, 2019 1:02 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Ahogy végigsimítok Balar oldalán hátrébb húzza a csípőjét, aprót billenünk és belenevetek a csókba. Élvezem, az érintést, az ölelést, a csókot is, és azt is, hogy elárulta magát. Igaz, ha nem húzódik el, akkor is rájöttem volna mi a helyzet.
Érintetlen vagyok, mondjuk így, és nem ostoba.
Nem mintha Balarnak számítana. Illetve azt mondja, nem számít, de azért ebben nem vagyok egészen biztos. Bár igazán nagyvonalú gondolkodásra vall, ahogy az egészhez állt, de azért, amennyire én tudom, a férfiak ilyen téren is eléggé birtoklóak tudnak lenni. Amit mondjuk nem bánok, én sem vagyok az az osztozkodós típus. Nagyon nem. Egyáltalán nem.
A hátam ívbe hajlik, ahogy Balar végigsimogat, az épkézláb gondolatok pedig kiszöknek a fejemből, halk nyöszörgéssel homorítok. A fejem hátra billentem, hogy odaférhessen a nyakamhoz, mert jó érzés, az apró puha csókok sora mint egy-egy kicsi villámütés... finomak, izgatóak.
Balarba kapaszkodom. Az egyik karom a nyakában, a másik a mellkasa körül, ahogy újra csókoljuk egymást, megsimítom a nyelvét a sajátommal, utánozva az ő mozdulatait, aztán az ajka belső felszínét is. Picit hozzádörgölőzöm, élvezve a mellkasa keménységét, az izmait. És megemelem neki a szárnyamat. Érzem, ahogy az ütőerem sétáltatja az ujját. A szárnyamban is van, éppen olyan erősen ver, mint a karomban, de mivel ott valóban csak izmok futnak, igen, a gömbölyűségből a szárnyaimnak nem jut, a csípőmnek inkább, a combjaimnak is, még a karjaimnak is, de a szárnyaimon jól érezni az ereim lüktetését. De most nem úgy tűnik, mintha ez zavarná Balart.
Engem sem zavar, csak épp rá kell jönnöm, tévedtem, nem csak a szárnyaim töve érzékeny...
Bár lehet, hogy ennek Balar az oka.
Valószínűleg ő.

Aprót bólintok. Ha Mikal nem akarja, akkor nem fogok erőszakoskodni a fiúval.
- De tanultál belőle - mondom egyszerűen, a hangomban se gúny, se lenézés, semmi, csak egyszerű tényt közlök. Számomra ennyi a lényeg. Nem történt baj, szerencsére, és ilyen többé nem fordul el.
Utána viszont elmosolyodom.
- Az biztos.
Hallva, ahogy mesél, komolyan bólintok.
- Azt hiszem, igazad van, kellett valaki ide, nem csak a teázó miatt, hanem az alagsori dolgok miatt is.
Mikal úgyis tudja, miféle szállítmányt hoztak ide magukkal, és miért is van igazán szükségük a Kimérára. Az, hogy teázóként üzemel egyébként, csak melléktevékenység, de annak legalább békés és kellemes, ami nem kelt igazán feltűnést.
- Szóval nem, Kétcsapás nem halasztotta volna el a terveit. Az majdnem kizárt.
A fejem kicsit félrebillentem.
- És téged valóban érdekelnek a mechanikus szerkezetek, vagy csak úgy gondolod, valakinek muszáj odafigyelni, és nincs más rajtad kívül?
Lassan bólintok, azért Mikalnak van némi igaza is.
- Ba... Pléhsuszter mondta, hogy majd haza fogunk menni, az erődbe... De erről vele kell majd beszélned.
A szemem sarkából nézem.
- Hm... Még valóban nem, de pár év múlva simán.
Ahogy a kezét megemeli, odapillantok, a szemeim kikerekednek.
- Hűha. Ez milyen genetika? - kérdezem és már emelném is a kezem, hogy megsimítsam a tenyerét, de időben megállítom a mozdulatot. - Szabad?
Az érveire újra csak bólintok.
- Nagyon nem könnyű helyzet. De talán valamit együtt ki tudtok találni.
Rahesa közben újra felbukkan, kedves, és láthatóan készséges, én nem kérek semmi mást, Mikal sem, így csak megköszönöm neki és elbocsátom.
- Nem, komolyan nem. Pár önvédelmi fogásra tanítottak, de kezdem azt érezni, az elég kevés. Kaddában voltak őreink. Ott teljes biztonságban voltam. A karavánjainkat is őrök kísérik, és íjászok. Mikor a Palotába vittek, akkor is őrizték a karavánt, odabent meg ott volt a palotaőrség. Logikusan egy nemesi férj otthonában is lettek volna őrök, testőrség.
A nyílt kérdésre komolyan bólintok.
- Mikor a karaván a palotába ért, épp csak kijött elénk a hárem vezetője, rajtam kívül más lányok is érkeztek akkor, szóval kijött elénk és épp el akarta mondani mi a rend, mikor engem kihívtak a sorból. A Napherceg, a király nagybátyja. Teljesen normálisan viselkedett, megkérdezte tudok-e repülni, milyen a genetikám... megnézte a szárnyaimat. Udvarias volt, kedves, még jóképű is. Végül azt mondta, az ő testőrei majd visszakísérnek, és este találkozunk. Soha többé nem láttam és aztán híre kélt, hogy eltűnt a palotából. Állítólag még azon a napon, mikor én érkeztem.
Elmondom Mikalnak, mert kérdezte, és mert semmi olyat nem mondok, amiről Balar ne tudna. Neki is elmondtam mindent.
Úgy vettem észre, kellően dühös is a hercegre. Dühös is. Most már arra gondolok, volt ebben némi féltékenység is.
Pedig a herceg csak egy haloványka lehetőség volt, míg Balar maga a kőkemény valóság.
Megrázom a fejem.
- Nem, nem választott ki senki, nem kaptam színes karszalagot.
Elmosolyodom.
- És mivel olyan renitens voltam, amilyen - súgom kicsit közelebb hajolva hozzá - így úgy általában sem kértek engem. Illetve, tettem róla, hogy aki kérne, inkább mégse kérjen, és ne akarjanak senkinek csak úgy odalökni.
A mosolyom szélesebbé válik, cseppet gonoszkássá. Hát igen, azért egy nőnek is lehetnek trükkjei.
De most, ahogy Mikal ezt a kérdést kapirgálja jövök rá, hogy lehet, hogy Balar is tart tőle, hogy valahogy mégiscsak bántottak, csak nem mertem elmondani neki. Nem is annyira a szavak, mint inkább a tekintetük...
Hm... nem tudom, de remélem, kiderül majd.

Ahogy Balar mozdul, már tudom, hogy ezt előre kitervelte, máshogy nem lehet.
Gyanús volt ő nekem!
És most vigyorog, mintha a csínye jól sikerült volna. Ami egyébként, mi tagadás, de igaz.
A mellkasára érkezem, de nem igyekszem lemászni róla. kicsit elpirulok.
Tényleg tudtam.
- Igen. És akkor mi van? Nyilván tudtam, hiszen nem tőrrel a kezeden ültél fel hirtelen, mint kit rugón rántanak ki az ágyból, hanem mindenfélét morogtál, így csalva közelebb engem, a védtelent, hogy aztán orvul magadra ránts!
A lamentáló mondat végén azonban elmosolyodom.
- Igen, közel jöttem és igen, tudom, hogy véletlenül sem szeretnél bántani. De sejtettem, hogy ébren vagy.
A mellkasára könyökölök, az alkarom bőre a csupasz izmaira simul, az alkartüském finoman oldalra hajlik, hogy ne karcolja fel. Tudom, van akinek teljesen merev az alkartüskéje, de az enyém, azt hiszem, valahogy rugalmasan ízesül, vagy porcosabb. Nem tudom.
Állam a két kezemre támasztom, mélyet sóhajtok, így a melleim finoman Balar mellkasához nyomódnak.
- Hogy vagy? - kérdezem egyszerűen.
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 10, 2019 9:40 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
Mókás, ahogy nevet, miközben összeérnek az ajkaink. Mélyet szívok az illatából, belesóhajtok a nyakába, és csak szorítom magamhoz, mintha sose akarnám elengedni.
Tetszik, ahogy a madárka élvezi amit a nyakával művelek, főleg ez a nyöszörgés. Meg tudok őrülni az ilyen hangokért. Főleg, ha nem tudatosak, mert azt észreveszem. Van amit nem lehet eljátszani. Sokmindent igen, és ha van némi tapasztalat akkor még hihető is lesz, de az ilyen felnyögés nem megy akarattal. Nem lesz ugyanolyan. Viszont ez teljesen eredeti, teljesen ösztönös.
Nyelveink játszanak egymással, miközben mozgatja a szárnyát a kezem alatt. Kicsit hátrébb húzom a fejem, hogy belenézhessek a szemeibe, amik megint csillognak. Újból két kézre fogom az arcát, épphogy érintve a bőrét az ujjaimmal, továbbra se bírva visszafogni a vigyorom.
Két-három szívverésig a szemei látványát élvezem, majd ismét a szájaké a főszerep.


- Pléhsuszter is ezt mondta – jegyzi meg Mikal rezignáltan.
Ismét a vendégeket nézi egy darabig.
- Valaki kellett ide, akkor amikor Pléhsusztert küldte. Nem hetekkel később. Nagyszájú eleve túl sok bajt csinált – siklik a tekintete Rahesára egy pillanatra.
Elgondolkodik, mint akinek ez a kérdés még nem jutott eszébe.
- Eddig csak annyira érdekelt, amennyire a nyílpuskámhoz kellett. Pléhsuszter szerint van érzékem hozzá, de… sosem foglalkoztam vele mélyebben. Amíg meg nem hibásodott a keleti torony ballistája.
Megvakarja a fejét.
- Lényegében érdekel is, de tényleg nincs is más rajtam kívül, aki odafigyelhetne.
Odatartja a kezét, hogy Aicha megérinthesse. Testmeleg, de nagyon kemény a tapintása. Jobban megnézve inkább tűnik kitinnek, mint csontnak, még ha a színe inkább a csontra emlékeztet is.
- Orákulum szerint skorpió, ami nem lehetetlen, mert a dédapámnak voltak skorpió jegyei, amik senki máson nem jöttek ki. Professzor oldaláról – teszi hozzá magyarázóan.
- Nem csak nagyon kemények a tenyerem és az ujjbegyeim, de a szorításom is nagyon erős. Legalább háromszor erősebb, mint amit az izmok indokolnának. Ütni sajnos már nem tudok ekkora erővel. De legalább szerszám nélkül húzom meg a csavarokat – mondja félmosollyal.
Aichát figyeli pár pillanatig.
- Benned mi van?
Ismét félmosoly.
- Nem is akartad megtanulni megvédeni magad? Értem, nem volt rá szükséged, de most…
Félrebillentett fejjel nézi Aichát.
- Kérd meg Pléhsusztert, hogy tanítson. Nála csak egy jobb harcost ismerek, de ő messze van.
Komolyra vált arccal figyeli Aicha mondandójára.
- Udvarias, kedves, jóképű – ismétli. –  De szeretted volna, ha kiválaszt? Úgy értem, tényleg akartad őt, vagy csak elfogadhatóbb lett volna a többi lehetőségnél? Neked tényleg semmi beleszólásod nem volt, hogy ki vegyen el?
Beharapja a száját.
- A szüleid tudták, milyen a hárem? Hasfelmetsző azt mondta, ha Valariért bukkannának fel, ficsúrok vagy sem, élvenyúzná az összeset.
Enyhén elvörösödik, félrenéz, mintha zavarban lenne, de csak visszafordítja a tekintetét.
- Hogyan? – kérdezi halkan.

Nem bírom visszafogni a vigyorom, ahogy fekszik rajtam, és nem is akarom. Élvezem a testhőjét, és a súlyát rajtam, és az enyhe elszíneződést is.
A közelségére persze a testem reagál, és most nem is tudom hova elhúzni a csípőm. Nem baj, legalább kiderül, mit gondol erről. Rossz esetben felpattan és menekül, jó esetben megkapom a vörös fület. Meg persze bármi megeshet e kettő véglet között.
Mivel nemhogy leszállni nem akar rólam, de még a kebleit is hozzám nyomja, mert ez bizony szándékos volt sejtésem szerint, rárakom a kezeim a hátára. Pillanatra felmerül, hogy a szárnyait is érinthetném, de most nem fogom. Még a végén azt hinné, kényszerítem magam, hogy minden alkalommal a tollazatához nyúljak. Utálok tévedni, de el kell ismernem, tévedtem a szárnyak kapcsán, nagyon is illenek hozzá, és nagyon is jó helyük van ott, ahol van, és nagyon is élvezem, mikor hozzájuk érek. Ugyanakkor nem fogom elkövetni azt a hibát, amit a lordficsúréknál szokás, miszerint a szárny az egyetlen fontos. Most például a csípője a fontos, mert oda teszem a kezem. Föl-le mozdulatokkal simogatom is, nem csak pihentetem, és még a fürdőszobainál is erősebb a késztetés, hogy lejjebb csúsztassam a tenyereim.
De ezzel még várok. Kellemetlen lenne, ha rákényszeríteném, hogy nyomja az ágyékát az enyémnek, mert nem akar kezeket még a fenekén. Nekem nem sürgős, tudok várni. Asszem.
- Szólj, ha nem tetszik a helyzet – vigyorgok elégedetten. Kicsit feljebb emelem a fejem, de nem annyira, hogy neki ne kelljen mozdulnia, ha akar valamit.
- Amint látod, sértetlen vagyok. Hasfelmetsző viszont nem hiszem, hogy ma használható lesz. Neked hogy telt az estéd? És mi a terved mára?
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 10, 2019 3:44 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Az után, amit az utcán mondott ma Balar, valahogy éreztem, hogy eljön ez a pillanat.
Lehet, hogy várt valamire, valami jelre… nem tudom, vagy épp csak minden így jött ki.
De jó így.
A csók a tetőn… az az édes első csók… éreztem, hogy nem lesz elég mára. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de tudtam… Talán valahogy a családja is közreműködött, az, hogy megjöttek, a nővére, talán a kérdései tették, hogy Balar esetleg valamit átgondolt magában, vagy lehet, hogy egyébként is ma esett volna meg. Lényegében mindegy.
Mert jó. Jó így, jó átölelni, és érezni, ahogy szorosan magához von. Megcsókolni a nyakát, az állát, érezni a melegét, az illatát… és a csókjait.
Lehet, hogy rendbe kell majd szednem magam, mielőtt újra lemegyek. Esélyes.
A gondolatra elpirulok. De le nem fordítom a fejem, és nem bánom, ha Balar látja a pirulásomat, vagy akár az aranyszínt az íriszemben.
Egyáltalán nem bánom.
Végül persze kénytelenek vagyunk elengedni egymást.
Nemsoká indulni akartok – mondom kissé fátyolos hangon. Van még persze némi idő addig, de lehet, hogy Balar sem akarja, hogy Hasfelmetsző azonnal kiszúrja, mit is műveltünk.
Bár esélyesen azért sejti, de az akkor is más, mint látni is.

Aprót bólintok, mert ez nem kíván további megjegyzést. Tanult belőle és ennyi, legközelebb nagyon oda fog figyelni, és ha netán mégis történni valami, az ő számszeríjával, vagy máséval, képes lesz rendbe hozni. Ez pedig előny. Tehát minden rosszban van valami jó is.
- Kétcsapás bizonyára jól átgondolta a dolgokat. Van, hogy egyszerűen nem lehet tökéletes döntést hozni, akkor be kell érnünk a lehető legjobbal.
Komolyan hallgatom.
- Ha ő azt mondja, hogy van érzéked hozzá, akkor az úgy is van. Nem szokott ilyen dicséretekkel csak úgy dobálózni. Az mindig hasznos, ha a szükséges karbantartást el tudod végezni, és ha ezen felül a fegyverek mechanikája még érdekel is, szerintem az nagyon is hasznos és jó, neked is, és a családnak is.
Mikalra mosolygok.
- Akkor ez jól is jön ki, hogy nincs ellenedre a dolog.
Finoman, óvatosan simítom meg a tenyerét, furcsa, mert a tapintása kemény, ugyanakkor testmeleg.
- Értem. Skorpió. - Halkan nevetek. - Nem jártál vele rosszul. Egy skorpiófaroknál például sokkal jobb, kérdezd csak meg Pléhsusztert! - Majd bólintok. - Az is jó tudomány. És még pár dologra biztos jó. Mondjuk narancslé préselésben is biztos ász vagy.
A kérdés jogos.
- Gepárd. Szóval Szélvész mellélőtt a találgatásával. Macskaféle ugyan, de pontosan nem tudta. És pusztai sas. Innen a szárnyak. De ahogy nálad, úgy nálam is kimaradt pár generáció. Talán az üknagyapámnak voltak szárnyai, de nem tudom pontosan. Megérintheted - ajánlom. - Csak a szárnyak tövénél ne!
Elmosolyodom.
- Valamennyire. De Kaddában tényleg nem volt rá szükségem. Békés hely. Messzi mindentől. És elég fegyveresünk van. És igen... ahogy mondod, most más a helyzet, bár Balar... Pléhsuszter szívesen betöri bárki képét, de nem lehet mindig mellettem. És igen, már beszéltünk erről. Jelenleg az erőnléti feladatoknál tartok, napi ötször tíz ismétlés van kiadva, de már megy az ötször tizenöt, csak ne áruld el neki! - kérem összeesküvő módjára.
A kérdésére megvonom a vállam.
- Nem ismertem annyira, hogy erre tudjak mit mondani. És nem tudom, mi lett volna, ha... egy találkozás alapján nem mondhatom azt, hogy igen. Ha az érdekel, nem volt szerelem első látásra, mint a könyvekben. És többé nem láttam. Az pedig ilyen szempontból nem számít, hogy húúú milyen gazdag, meg rangos.
Az újabb kérdését megfontolom.
- Odahaza Kaddában volt. Apa azt mondta, ha valakit nem akarok, azt mondjam meg, nem kell elfogadnom senkit, akit nem akarok. Még nem sürgettek. Hébe-hóba bemutattak egy-egy vendégnek, vagy mi mentünk valahova, de nem éreztem kényszert. Bár lehetséges, hogy őket a szüleim jelöltekként kezelték, ahogy az is, hogy kifogytak az ötletekből és azt hitték, majd a Palotában találkozom valakivel. De mikor elbúcsúztunk... akkor is azt mondták, nem kell elfogadnom, akit nem akarok. És én nem is tettem.
Mélyet sóhajtok.
- Nem vagyok róla meggyőződve. Tudtommal egyikük sem járt ott soha. A családomnak, bár nemesi rangunk van, de akkora befolyása sose volt, hogy a háremből választhattak volna feleséget. És... nos... tudod, ritkák a szárnyas neoliták, azt meg mindenki tudja, a királyi család milyen nagyra van azzal, hogy a tagjai tudnak repülni.
Bólintok arra, amit Mikal Hasfelmetszőről mond.
- Azt kell mondanom, igaza van. Bár lehet, hogy nem a nyílt harc lenne a célravezető. De erről majd beszélek vele, ha érdekli.
A halk kérdésre elnevetem magam.
- Ó, egy nőnek ezernyi trükkje van. Ezt jó, ha tudod. Az egyszerűek közé tartozik, ha közli épp a hónapnak a nehéz napjain tart. Ezt legtöbbször nem ellenőrzik, elhiszik, főleg ha kissé sápadtabb... Lehet betegségeket szimulálni. Léteznek oroszlánszagú parfümök.. szóval, ha büdös... bár ugye sose tudni, melyik férfi min akad ki. De azon a legtöbben igen, ha az ölükbe rókázol. Egy-két gyógynövény a szájban, megfelelő időzítés, és bamm.
Igyekszem nagyon ártatlan arccal pillantani Mikalra.
- De van akinél az is elég, hogy tiltakozol, vagy köpsz, esetleg megrúgod... ugyanakkor van, akire ez nem hat, röhög és közli, ő szereti durván is... Az egyik lányt, szegényt, nagyon megverte egy nemesúrfi - szinte köpöm a szót. - Szóval adtam neki is abból a gyógynövényből.
Mikalra pillantok, vajon hogyan reagál. Tényleg érdekel. Érdekel, hogyan gondolkodik az ilyesmiről, úgy általában a nőkről, a kapcsolatokról.

Balar engem néz, és láthatóan elégedetten, sőt, nagyon is elégedetten vigyorog. Én is mosolygok.
Nem bánom, hogy látja, picit elpirultam, ahogy azt sem, hogy magára rántott. Trükkös volt.
Azt is érzem, hogy nagyon is tetszik neki, hogy összesimulunk. A férfiak teste úgy van kitalálva, hogy ezt nem nagyon tudják elrejteni ilyen közelségből. A halványzöld szemekbe nézek és icipicit mocorgok rajta, a hasamon érzem a vágyát, a méretét. Hűha! Nyelek, picit mélyebben pirulok, beharapom a szám szélét, és kérdőn pillantok Balarra.
De nem pattanok fel, nem esem pánikba, és nem játszom meg azt se, hogy jaj, de rettenetesen tiszteletlen és sértő. Hiszen nem az. Csak... nos, a tegnapi nap után valahogy jó érzés tudni, hogy kíván.
Mert... nos, mert én is.
És ez valahol új. Hogy ennyire így érzek.
Ahogy megérinti a hátam, elmosolyodom. Könnyed érintés, egy ölelés. Egy kis simítás a csípőmig.
A két tenyerem a mellkasára simul, tetszik a bőre tapintása, az, ahogy megrebbennek az izmai, hogy érzem a szívverését. Jó érzés, ki akarom élvezni, épp ezért nem bánom azt se, ha meg se moccanunk, csak fekszünk még így egy kicsit.
- Ó, fogok. Ebben légy biztos! - felelem. Látom, ahogy megfeszülnek a nyakizmai, megemeli a fejét és kivár. Egy szívverésnyi idő csak, picit lehajtom a fejem, a szájára puszilok.
- Csak azt látom, hogy mostanra meggyógyultál - közlöm tényszerűen. - De ismerve téged, a sérüléseid nagy része valószínűleg még az éjjel a kocsmából hazafelé jövet rendbe jött. A többi meg itthon.
Mosolygok, az orrom hegyét a mellkasához érintem.
- És megmosakodtál. Amit jelen körülményeink között nagyra értékelek - teszem hozzá.
Aztán elmosolyodom.
- Egész jól. Jó forgalmunk volt a Kimérában. Kaptunk extra rendelést is, pofátlanul magas árat kértem érte, de azt is megkaptam... és Mikal remek társaság volt. Beszélgettünk. Mára? Hm... lássuk csak, Rahesának adtam már egy listát a bevásárláshoz, aztán némi könyvelés. Linát tanítom majd egy kicsit. Shannarira is rá kell nézni. Itt van még a családod is. Valószínűleg már szélvész is visszajött. Lehet, hogy meglátogatom Hasfelmetszőt. Mondta, hogy ki kellene mennünk a sivatagba? Szeretne látni repülni is... És persze jól jönne némi edzés is, már ha ráérsz.
Elgondolkodva nézem.
- És bár imádnám, ha akkor csak ketten lennénk a tetőn, de lehet, hogy Mikal is csatlakozna, most, hogy itt van. Azt hiszem, örülne némi időnek veled.
Lassan elmosolyodom.
- Ugyanakkor... még van mondjuk fél órám...
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 10, 2019 7:01 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
Nagyon érdekes dolog, és talán sokat el is mond rólam, hogy nem emlékszem az első kufircomra, de az első csókra nagyonis. Emlékszem az első csókra minden nővel, akivel valaha dolgom volt, míg a testiség… arra vagy igen vagy nem, és ahol igen, ott is homályosak a részletek. Látszik, mi jelent nekem többet. Na nem, mintha beérném ennyivel, de mi a fontos.
Morgok valamit, a fenéért kell észben tartania. Úgy érzem, Hasfelmetsző nem venné nagyon zokon, ha áttevődne holnapra a kocsmázás, mert „fürdőszobát mutogatok a madárkának”.
Az egyetlen előnye a dolognak, hogy így biztos nem fogom átlépni a határt amit magam elé állítottam, azzal, hogy távol tartom a kezeim az intim helyekről. Azt majd holnap, vagy még inkább holnapután. Vagy még később. Ha elkezdek fogdosni, látványosan csökken a türelmem és egyre többet és többet akarok egyre gyorsabban és gyorsabban. De akkor is piszok nehéz féken tartani a mancsaim. Sóhajtva elengedem, igaza van, tényleg készülődni kellene.

- Kétcsapás mindig azt mondja, egy vezetőnek nem kell jó döntést hoznia, csak határozottat. A rossz döntést ki lehet utólag javítani. A félszeget nem.
Megrázza a fejét.
- De ez csak üres okoskodás szerintem. Nem szokott rossz döntést hozni, ha pedig mégis, azonnal elismeri és korrigál.
Ismét elmosolyodik.
- Igen, ezért tőle sokat jelent. Nagyszájú szokott dicsérni olyanért is, ami semmi erőfeszítést nem igényel, és ez egy idő után irritáló. Egyébként meg tényleg érdekes javítani ezeket a gépeket. Kár, hogy már nincsenek olyan masinák, mint amit a régi könyvek említettek.
Kétkedve felvonja az egyik szemöldökét.
- Narancslé? Hogy könyékig ragadjak? Inkább nem. Ezt oldják meg a szolgák. Azért vannak.
Sóhajt.
- Tényleg örülök, hogy nincs skorpió farkam. De attól félek, hogy amikor lesz gyerekem, ő furcsa lesz. Ollókkal a kezek helyén. Vagy farokkal. Esetleg csáprágóval.
Bólint, és óvatosan megérinti a tollakat, a kézhátával.
- Nem rossz – mondja, majd elmosolyodik. –  Vicces érintése van. Nem egészen olyan, mint a madártollak, de gondolom ezt tudod.
Felnevet, majd biccent.
- Megtartom a titkot. Ha megtudná, holnap esetleg tízszer húszat akarna.
Komolyra vált a hangja.
- A lényeg, hogy a pontos végrehajtás fontosabb a számoknál. Inkább fele annyi pontosan, mint egyel több rosszul. És ne hanyagold el a bemelegítést. Se edzés előtt, se párbajnál.
Homlokráncolva figyel.
- A háremben is úgy volt, hogy akit nem akarsz, azzal nem kell… elmenned? Bár ha ennyire nagyra tartják a szárnyakat, csak nem dobnak oda bárkinek. Voltak ott szárnynélküliek is?
Figyelmesen hallgatja Aicha szavait. Néha fintorog, néha mosolyog. Végül bólint.
- Mindig azt hittem, nemesnek lenni jó dolog. De ha a nemes lányokkal is így bánhatnak… nálunk még a szolgáknak is jobb dolga van ennél. Eleve milyen dolog megverni egy nőt, ha nem rendes harcról van szó?
Kicsit maga elé mered, majd felemeli a tekintetét fejmozdulat nélkül, hogy ismét a szeme elé lógó haja mögül nézzen Aichára.
- Holnap vagy holnapután el akarok menni a piacra körülnézni és venni ezt-azt. Van kedved jönni? Én is meg tudlak védeni, ha belénk kötnek.

Ahogy összesimulunk, érzékelem, hogy észrevette a vágyamat. Sőt, nem csak észrevette, de ő is vágyik rám. Ezt tisztán érzem az illatán. A szaglásom csak éppenhogy jobb egy emberénél, de ilyen közelről egy ennyire jellegzetes illatot nem lehet eltéveszteni.
Mert azt, hogy azért van ilyen illata, mert valaki ágyából mászott ki, úgy érzem, a madárka esetén teljesen kizárhatom.
De azért a színe és az arckifejezése is igen beszédes. Főleg amikor mocorog, mert arra méginkább reagál a testem. Kérdőn néz rám, mintha magyarázatot várna. De mégis mit mondhatnék? Állítólag tapasztalatlan de nem tudatlan. Pontosan tudja, mit érzékel, még ha azt nem is, mit kezdjen a dologgal.
Most még semmit, madárka, most még semmit. Túl korai, és ismét megállapítom, kettőnk közül nekem kell gondolkodni, mert szerintem ha most elkezdeném lehúzni a ruháját, csak látszatból tiltakozna. De nem fogom. Mert egyrészt tévedhetek és lehet szemérmesebb, mint ahogy most épp kinéz, másrészt tényleg túl korai.
Kapok egy puszit, áthelyezem a kezem, hogy meg tudjam érinteni a haját. Mondanám, hogy tetszik a haja, de most őszintén, mi nem tetszene rajta? Még azt is megbocsátom neki, hogy vagy húsz kilóval könnyebb, mint amit normál esetben szeretek. Sőt. Nagyon is tetszik az alkata.
- Annyira nagyon nem voltam sérült. Hasfelmetsző többet kapott.
Ez igaz, én legalább próbáltam védekezni, míg ő inkább pusztított.
Biccentek.
- Még csak az kellene, hogy holmi alkoholfoltok és szeszszag miatt meggondold magad velem kapcsolatban.
Nem hiszem, hogy ennyi elég lenne neki visszalépni, de sokat rombolna a kapcsolatunkon. Mellesleg tényleg szinte semmi erőfeszítésbe nem került fél órával korábban kelni és megmosdani.
Bólintok a terveire, amennyire a testhelyzet lehetővé teszi.
- Mikal jó fej. Csendes, de éles eszű. Ezek szerint nem haragszik rád. Shannarira figyelni kell valóban. Friss égetés a hátán, nagyon óvatosan kell mozognia. És rendszeresen kenni kell a sebét. Szélvésszel is beszélnem kell róla. Nem szeretném, ha bepróbálkozna nála.
Felröhögök.
- Hát Hasfelmetszőhöz ha bemész, ne vigyél lámpást, és ne beszélj mert fáj neki a fény és a zaj. Inkább várd meg amíg előkerül magától. Ma nem fogunk menni sehová. Holnap talán, de valószínűbb a holnapután. Kegyetlenül másnapos tud lenni.
Visszateszem a kezeim a csípőjére.
- Igen, megcsináljuk az állapotfelmérésed ma mindenképpen. Én nem bánom Mikal jelenlétét, ha téged sem zavar, hogy le fog alázni. Bár kinézem belőle, hogy szándékosan lassítani fog, hogy ne legyen annyira látványos a fölénye.
Sóhajtok, ahogy eszembe jut amit még csinálni kell.
- Kell majd nagyjábóli méretet venni a szolgákról, és venni nekik ruhát a piacon. Nem drágát, de valamit amiben civilizáltabban néznek ki. Apró trükk, de ha nem rongyokat viselnek, jó öt százalékkal többet lehet elkérni értük.
Vissza az elejére Go down
Pént. Jan. 11, 2019 12:31 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Halkan kuncogok, ahogy Balar morog, nem tudom tudja-e, hogy bár nem összefüggően, de valami olyasmit mond, hogy Hasfelmetsző várhatna még egy napot. Meg, hogy kellett nekem emlékeztetnem.
Adok egy puszit a nyakára, belélegzem az illatát, hozzásimulok, csak ölelem. Nem mintha nem kívánnám, mintha nem akarnám újra megcsókolni, de most valahogy jó így.
És persze mindjárt indulnia kell.
Ami talán jó is valahol, mert jobb lassan haladni. Nem mintha nem akarnám ugyanúgy, mint tegnap..., kicsit elpirulok , mert igen, magam előtt úgysem titkolhatom, de élvezem ezeket a lopott csókokat, azt, hogy hagyunk magunknak időt, hogy lépésenként haladunk és apránként fedezzük fel egymást. Ettől valahogy még jobb. És persze nekem könnyebb is, mert így mégis... megismerem Balart ezen a módon is, hogy mire hogy reagál, a hangját, a mozdulatait...
Jó így.
Végül elengedem, az arcom kipirult, a hajam kicsit zilált, de mosolygok.

- Lehet, hogy ő így gondolja a kijavítást. Nem halogatja. Ez meg jó döntés, nem? - kérdezem mosolyogva.
Egyre kíváncsibb vagyok Balar apjára. Kétcsapás kivételes neolita lehet.
Bólintok, Nagyszájú fura fazon lehet. Igazság szerint rá is kíváncsi vagyok, de a véleményétől nem fogok hasra esni. Kétcsapásé viszont úgy érzem igenis számít majd.
- Milyen masinákra gondolsz?
Fogalmam sincs milyen könyvekről beszél, de jó témának tűnik.
A narancslés megjegyzésén kuncogni kezdek. Elképzelem könyékig ragadósan.
- Nem mondtam, hogy a fejed fölé kell emelned közben a kezed. Nem ragadnál. - Még mindig nevetek. - Én például tudok citromot facsarni kézzel, sőt egész jó vagyok benne. Te meg azt mondod, erős a szorításod, plusz a kezed nagyobb, mint az enyém...
Kihívó pillantást vetek Mikalra, de közben szélesen mosolygok. Én benne lennék egy versenyben, még akkor is, ha ő nyerne. Egyszerűen és simán élvezném a mókát, és ha a többiek is beszállnának, még jobb lenne.
A sóhajára és a szavaira azonban elkomolyodom.
- Ezt nem tudhatjuk. Bár jóval kisebb az esély rá, ha a majdani párod nem rendelkezik skorpió vagy más ízeltlábú genetikával. De igazából... az én szüleim sem vártak szárnyas gyereket. Nem gondolták... Anyu elmesélte, hogy mennyire meglepődtek, meg is ijedtek. Én meg, mivel senki mást nem ismertem szárnyakkal, torznak hittem magam. Egészen addig, míg az anyukám nem mutatott egy nagyon régi képet, egy festményt, még a neoliták előtti időkből. Egy férfit ábrázolt, szárnyakkal. A kép Kaddában van. Utána kezdtem el repülni tanulni.
Elmosolyodom.
- Attól függ, milyen madárra gondolsz. De talán kicsit erősebbek, hiszen nagyobb súlyt emelnek. Ebből a szempontból jó, hogy a gepárd a másik genetikám... az macskában a legkarcsúbb, és a repülés miatt ez számít.
Bólintok, elmosolyodom.
- Kitelik tőle, igen.
Aztán komolyan nézek rá, van benne valami nagyon kedves, ahogy tanácsot ad.
- Igen, a bemelegítés megvan és igyekszem nagyon pontosan csinálni. Meg nyújtó gyakorlatokat is végzek.
A komoly kérdésére komoly válasz jár. Főleg mert elég bátor ahhoz, hogy a háremről kérdezzen, és ezt mindenképp értékelem. Nyílt, őszinte, és igyekszik, úgy látom tényleg igyekszik ennek ellenére is tapintatos lenni.
- Alapvetően az a rendszer, hogy ha egy lányt valaki kiválaszt, és karszalagot ad neki, akkor onnantól a lány mással nem megy el, ahogy mondod. De egy karszalag sem jelenti okvetlenül rögtön azt, hogy az az úr azonnal le is fekszik a háremhölggyel. Megteheti, elvben, de nem kötelező. De ha valakit választ, szalagot ad, arra általában igyekszik is odafigyelni. Hogy is mondjam? Megtudtam azt, hogy még a királyi család tagjai sem választhatnak akárhány lányt, ugyanakkor akiken más szalagja van, azokkal maga a király sem fekhet le. Ilyen szempontból egy nemesnek, vagy... nos néha főrangú katonák, fontos méltóságok vagy megbecsült törzsfők is kapnak szalagot, hogy választhassanak... szóval nem érdekük, hogy a lányt, akit választottak, maguk ellen fordítsák. Nincs másik lehetőségük. Ezért a normálisabbja jól bánik a háremhölggyel. És, az igazság az, hogy sokan nagyon-nagyon hálásak egy karszalagért, ami megmenti őket a mocsok perverzektől. De persze van, aki nem szerencsés. Attól, hogy valaki nappal bölcs miniszter, éjjel még lehet egy ocsmány féreg.
Halkan sóhajtok, ahogy eszembe jut az egyik állandóan mélabús, sápadt lány.
- De akinek nincs karszalagja, az elvben szabad préda. Ugyanakkor az is igaz, hogy napok is eltelnek, míg valaki olyan érkezik, aki a szabad lányok közül egy éjszakára választ. És az is, hogy szörnyű érzés, hogy próbálsz eggyé olvadni a falakkal, a függönyökkel, eltűnni a padlóban, hogy csak ne rád nézzen. Csúnyának látszani, betegnek, elmebetegnek... akitől bármi kitelik...
Lassan ingatom a fejem.
- Egyszer csak egyszerűen nemet mondtam. Azt mondtam nem, igaz elég erélyesen, hogy nem megyek. Közölte, a hárem vezetőjének jelenti és majd megbüntetnek. Mondtam, csak tegye...  Öt napig csak vizet kaptam, enni semmit. Aztán megtagadtam pár gyakorlati tanórát...
Komolyan nézek Mikal szemébe.
- Azt hiszem, ezért hagytak békén az elején. A szárnyaim miatt. A herceg ugyan eltűnt, de a hárem vezetője talán nem tudta biztosan, visszatér-e még. Aztán próbálkoztak, de én meg... ahogy mondtam engedetlen voltam. Lehet, hogy ha nem lennének szárnyaim, komolyabb büntetést kapok. Vagy... nem tudom. Igazság szerint nem is akarom tudni, hallottam pár rémtörténetet. Igen, persze. Volt egy másik lány, hattyú genetikával, aki a király piros szalagját viselte. Ennek ellenére nem tűnt boldognak. Neki is tilos volt repülnie. És voltak szárny nélküliek is, természetesen.
A kifakadására elmosolyodom.
- Alávaló dolog. De ettől még vannak férfiak, akik megütnek egy nőt. Teljesen mindegy milyen társadalmi osztályba tartozik valaki. Nálunk otthon Kaddában ez... hogy mondjam, apám sosem ütné meg anyámat, engem sem. Tiltja mindenkinek. A fivérem sem ütött meg soha. Nálunk ez nem szokás. A szolgálólányokat sem ütjük meg. De egyszer, pár éve, csak úgy beállított anya egyik unokanővére, hogy pár napra vendégségbe jött. Vékony volt, sápadt. Aztán véletlen megláttuk, vacsoránál nyúlt a merőkanálért, és felcsúszott a ruhája ujja, a karja csupa kék-zöld volt, az alkatüskéjét letörték... Vannak ilyenek. Nem szép dolgok.
Megrándul a szám széle.
- És vannak olyanok, akik nem értik, ha egy nő nemet mond, kényszerítenék bárhogy, erővel, zsarolással...
Hálásan mosolyodom el, mikor Mikal a piacot említi.
- Van, igen. És biztos vagyok benne, hogy meg tudsz - Mosolygok rá. Végtére is már csaknem olyan magas mint Szélvész. Na jó, csak fél fejjel alacsonyabb. És tanult harcos. És Chrima. - Mit szeretnél venni?

Elpirulok picit, nyilván, és igen, kicsit kikerekednek a szemeim. Nem ostoba vagyok, csak egyszerűen nincs sok tapasztalatom. Ne jó, az az egy ölelkezés, akkor is éreztem, de a sógornőm unokatestvére, hát, ő nyilvánvalóan kisebb volt, jelentősen kisebb. A háremben aztán láttam pár férfit, tényleg csak láttam, így nagyjából sejtem, Balar mekkora. Nem óriás, ormótlan, de arányos. Tényleg az.
És azt hiszem, élvezi, hogy pirulok.
Lehet, hogy illene felugranom, de biztos, hogy azt is élvezné, nevetne... Így maradok. Kicsit mocorgok csak.
Érzeni őt, nos, ez olyasmi, ami igenis hatással van a neolita lányára, jelesül rám. Bizsergek tőle. Picit hozzányomom magam, de nem igazán segít. Forróság támad a mellkasomban, aztán levándorol a hasamba, a combjaim közé, muszáj picit összeszorítanom a lábaimat.
Balar meg úgy néz... átható halványzöld tekintete az enyémbe kapcsolódik, és tudom, hogy érzi...
A pupillái kicsit kitágulnak.
Mélyet sóhajtok.
Fészkelődöm kicsit. Balar  a hajamba túr. Lassan sóhajtok, a vállára ejtem a homlokomat.
Óvatosan érint, és ezt szeretem benne, ezt is. Nem sürget. Nem mintha nem akarnám látni, érinteni, de most így... másodikra, mert egy pillanatra tegnap is éreztem a fürdőben, szóval most jó így. érzem, ahogy a hasam aljához préselődik.
Apró puszit adok Balar csupasz vállára.
- Örülök, hogy vigyáztál kicsit magadra.
Arra nem tudok mit mondani, hogy Hasfelmetsző verekedni akart. Nem ismerem annyira, nem ítélhetem el, bár én biztos nem vágynék ilyen kikapcsolódásra.
Felvonom a szemöldökömet.
- Kezdesz megismerni. Nem szeretnélek úgy látni. Soha. - Komolyan pillantok rá. - Azt sem szeretném, hogy részeg legyél, aztán azt halljam vissza miket műveltél. Nem lenne jó érzés nekem.
Nem tehetek róla, biztos van, akit ez nem zavar, én szégyenkeznék. Helyette is. És ismerve magamat, nem bírnám sokáig, ha... ha...
De remélem, Balar nem olyan!
- Nem, egyáltalán nem. Szeretne elvinni a piacra - bököm ki.
Shannarira csak bólintok, egyrészt mert egyetértek vele, másrészt az ő rabszolgája.
Lassan ingatom a fejem.
- Akkor nem megyek be hozzá. Az ő dolga, mit tesz... de valahogy nem vágyom egy másnapos neolitára - kimondom és komolyan nézek Balar szemébe. Tényleg remélem, hogy ő olyan, amilyennek megismertem, és nem derül ki, hogy ha megjelenik a többi Chrima vagy barátok vagy bármi akkor leissza magát.
Halkan sóhajtok, ahogy újra a csípőmet fogja meg.
Józan, nincs kocsmaszaga, nem látszik másnaposnak... ez jó. Mégis bántana, ha kiderülne, hogy éjjel ő is a sárga földig itta magát. Akkor is, ha ő gyorsan gyógyul és már nem látni, mi volt. Gondolkodom, aztán rákérdezek halkan:
- Te is leittad magad?
Az állapotfelmérésre bólintok és Mikal jelenléte nem zavar, tudom, hogy jobb nálam, nem versenyzek vele. mindegyik Chrima jobb harcos nálam. Valari is. Ez tény.
Ugyanakkor még mindig Balart nézem, feszült vagyok, szeretném hallani a válaszát az előző kérdésemre. És persze reménykedem, hogy nem kell csalódnom benne. Nagyon remélem.
- A ruha nem gond.
Tényleg nem az, láttam tegnap pár árust, mielőtt Madam Olgához mentünk, el lehet intézni. Az előző kérdésem még mindig sokkal jobban izgat. Felkönyökölök és Balart nézem.
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 12, 2019 12:59 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
Lassan elengedem, mit tehetnék, igaza van. Ha nem akarjuk a nővérem vinnyogását hallgatni egész héten, kell neki megfelelő szórakozást biztosítani. Fejek betörése és sokliter pia pedig ilyen szórakozás.
Sóhajtok, egy utolsó puszi, utána indulok is rendbe szedni magam.

- A könyvek szerint régen voltak gépek, amik olyan gyorsan tudtak menni, hogy felrepültek. Emberek ezrei utaztak ezeken nap mint nap. Szekér, ami igavonó nélkül megy. Lámpás, ami tűz nélkül világít. Lápcső, amire csak rá kell állni és felvisz. Doboz, mai egy szívverés alatt lefest bármit. Sok csodája volt az embereknek. Kár, hogy szinte semmi nem maradt belőlük.
Ránéz a kezére, lassan ökölbe szorítja, majd újból kinyitja.
- Eléggé… értelmetlen felhasználása lenne a képességeimnek. Meg tudod csinálni a genetikám nélkül is, tehát nem kellek hozzá.
Félmosoly jelenik meg az arcán, miközben enyhén vörösesebbé vált az arca.
- Lehet… de ha nála is lappang, mint apámnál… nem lehet tudni. Pléhsuszter szerint mindennek az esélye ötven százalék. Vagy igen vagy nem. De van amit jobb nem kockáztatni.
Végignéz a vendégeken.
- Lehet, a nevesek között kellene keresgélnem. Azok felírják, kinek mi van a koktéljában generációkra visszamenőleg.
Elnéz Aicha válla felett, egyenesen a szárnyakra.
- Szerintem szépek. Nagyok. Érdekesek. Orákulumé kissé csoffadt.
Félrebillenti a fejét.
- A csontjaid is üregesek, mint a madaraknak?
Homlokráncolva hallgatja Aichát, és látszik, nem tetszik neki amit hall.
- Szélvész szerint a bordélyban is van ilyen. A kuncsaft kiválaszt egy lányt, és az nem mehet máshoz. Jó drága mulattság, de házasodni nem szoktak. Meg a bordélyból szó nélkül kihajítják, aki nem jól bánik a lányokkal. Mármint nem fizet eleget, hogy a lány elviselje. Kidobják, és megüzenik a többi bordélynak is. Tényleg úgy tűnik, ott jobb soruk van, mint a háremben.
Értetlenül néz.
- Gyakorlati tanórát?
Ismét félmosoly.
- Próbálna csak valaki megütni egy Chrima lányt. Letépné a kezét. Vagy mását. Duncan külön tanít nekik technikákat ilyen esetekre. Tudod, alapvetően egy férfi mindig erősebb egy nőnél, ha ugyanannyit edzenek. De a nők gyorsabbak, rugalmasabbak, és gyorsabban gondolkodnak. Duncan pedig mutat módszereket, hogy lehet valakinek a saját erejét ellene fordítani. Majd biztos megtanít neked is párat, mikor találkoztok.
Kicsit elgondolkodik.
- Tahassinak, Valarinak és Lukanak vinnék valamit. Még nem tudom mit, de remélem találok valami érdekeset.

Nem csak pirul és nem ugrik fel, de érzem a szagán, hogy erősödik a vágya. Utána meg fészkelődni kezd, még jobban hozzám dörzsölve magát, összeszorítva a combjait, növelve a nyomást azon a részemen. Élvezettel sóhajtok, tetszik amit csinál, még ha nem is tudja, mit művel. Mert szerintem nem tudja. Vagy csak játssza a szendét és nagyon is tudja, ez az egész meg nyílt provokálás, hogy mozduljak már.
Ismét elhatározom, hogy nem reagálok, nem reagálok, nem reagálok, nem reagálok…
- Nem fogsz, ha rajtam múlik – felelem, de kezd megint rossz érzésem lenni. Már majdnem egy nap eltelt, mióta nem próbálta megszabni hogy éljek, mióta nem próbált változtatni rajtam. Úgy látom, eddig bírta. Kezd olyan érzésem lenni, nem igazán én kellek neki, hanem van egy elképzelése, és engem, mert történetesen én vagyok elérhető, próbál beletuszkolni abba a skatulyába. Márpedig az nem fog menni.
Elengedem a derekát, és átkulcsolom az ujjaim a tarkóm alatt. Gondolom fél percen belül le fog szállni rólam, hogy hatásosabban oktathasson ki.
- A kocsma közönsége nem éppen teaház-látogatókból állt, szóval hacsak nem keresed őket, nem fogsz velük találkozni. Ha meg mégis, akkor se hiszem, hogy azzal dicsekednének, hogy ketten hülyére vertük húszukat.
Szóval piacozni menne Mikallal. Majdnem rávágom, hogy rossz ötlet, de… végülis Mikal is meg tudja védeni szinte bármitől, ami itt felmerülhet. A katonák legjobb esetben is csak közepesen képzettek, az átlag utcai baromarc meg még Valarinak se lenne ellenfél.
Bólintok.
- Ezért is mondtam, hogy ma inkább hagy őt békén. Majd előkerül, ha használható lesz.
Sóhajtok.
- Egyébként meg igen, ittam, nem keveset. De nem voltam részeg. Spicces igen, de nem részeg. A fenének kell a másnaposság. Évente kétszer, háromszor van ilyen alkalom. Többnyire Hasfelmetszővel. Ennyinek bele kell férnie.
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 12, 2019 4:34 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Kissé elámulva hallgatom Mikalt.
A szekérről olvastam, meg van odahaza egy nagyon régi képeskönyv, elég rongyos már, abban még képek is vannak olyan szekerekről. Színesek voltak, piros, meg zöld, és kék, és fehér, meg ezüstösen fényló, mint a kardok pengéi.
Elmosolyodom.
Meg lehet oldani, nyilván, és nyilván máshogy is tudod használni a képességeidet, de ha belegondolsz, nem kell mindig komolynak lenni, lehet mókázni is. – Elnevetem magam. – Az én szárnyaim sem tollseprők, de meg tudom velük csinálni… Egyszer fogadásból meg is tettem.
Lassan ingatom a fejem.
Persze, ez az a régi vicc, hogy átrepüli-e a teve az óceánt. Ötven százalék esély van. De valójában azért, ha belegondolsz, nem túl gyakori az ízeltlábú genetika sem.
Észreveszem, hogy pirul.
Hacsak nem egy konkrét lányról beszélünk…
Kérdőn pillantok Mikalra.
Persze nem vagyok benne biztos, hogy van-e egy kislány, aki esetleg tetszene neki, főleg a következő mondtata után, hiszen az is lehet, hogy még csak általánosságban beszél.
Szerintem az sem kizárt – mondom komolyan. – Mikal, a világon minden viszonylagos. És semmire sem lehet azt mondani, hogy az teljesen lehetetlen. Éppen az is lehet, hogy a sorsod majd egy nemes házból való lánnyal hoz össze, és igen, a legtöbb nemesi házban lejegyzik a családi genetikát is. De ettől még érhet meglepetés bárkit. És végül az is lehet, hogy nem a külső lesz a döntő.
Ahogy a szárnyaimat nézi, megemelem neki a balt, elfordítom, és kinytom, hogy lássa a tollak mintázatát. Nem törődöm azzal, hogy a teázóban valaki felnyög a hátam mögött, egy másik vendég meg köhögni kezd, mintha hirtelen félrenyelt volna.
Köszönöm, Mikal – felelem kedves mosollyal. – Azt tudod, hogy Ba… Pléhsuszter először torznak gondolt miattuk?
Az előző szavai miatt kérdezek rá. Az aggodalmai, a skorpiógének miatt. Mert igen, lássa a példát, a bácsikája kezdetben mást gondolt, és mást most. Tudom, hogy már máshogy gondolja.
Hú… nem tudom, nem tudom őket belülről megnézni. Olvastam, hogy régen volt egy gép és azzal meg lehetett nézni a csontokat is. Izgalmas lehetett. Szóval nem tudom, de lehet, ugyanakkor még nem tört el semmim. Illetve de, egyszer az orrom, elestem és bevertem a lépcső szélébe. De az alkatomba a gepárd gének is beleszóltak.
Komolyan bólintok.
Én is hallottam már ilyet. Ugyanakkor a háremből előfordul, hogy házasodnak is. A bordélyba mindenféle nő bekerül, sokszor félvérek, vagy emberek is. – Eszembe jut Shannari, hogy mennyire félt, hogy oda kerülhet. – A hárembe a legjobb genetikájú lányokat választják be. Akárhogy is nézzük, ez tény. És előfordul, hogy egy nemesnek, vagy valakinek, aki jó szolgálatot tett, például egy testőrnek, katonának… van olyan, igen, hogy felajánlják, hogy a háremből választhat feleséget magának. Ez egyfajta jutalom, dicsőség… hogy a birodalom legjobb genetikájú lányait nézheti meg. A lánynak pedig biztonság, mert azért valljuk be, egy nő egyedül nincs túl jó helyzetben ebben a világban. És egy katona férj, aki fiatal, és nem is csúf… az lehetőség. A férfi nyilván azért választja a lányt, mert tetszik neki, és kiderülhet, hogy a lány szerencsés. Hiszen, ha tetszik a férjének, az vélhetően igyekszik vele jól bánni… ilyesmi… már sokkal több, mint ami sok lánynak adatik. Ne hidd, hogy a háremben a lányok nem becsülnek meg egy ilyen lehetőséget. Persze van, akit megelőz a híre, akár jó, akár rossz. Vannak, akiktől félnek.
Bólintok.
A háremben a lányok nem kapnak fizetést. Lehetőséget kapnak, hogy próbálják magukra felhívni valaki figyelmét. Csakhogy ez kétélű fegyver, ugye. Lehet, hogy olyat vonzanak be, akit nem akartak. És vannak olyanok, akiket nem lehet kidobni. Túl rangosak, túl fontosak, és ha a sima bordélyokból kidobták őket, a háremből akkor sem fogják.
Keserű a hangom, mert tudom, hogy van ilyen is.
Aztán lassan bólintok.
Tudod, míg csak éneket kell tanulni, meg táncot, az nem gond. Még jó is. Aztán olyasmit, hogy hogyan öltözz, hogyan csinálj frizurát magadnak, hogyan legyél csinosabb, feltűnőbb… Sok lány élvezi. Aztán jön az a része, hogyan tedd-vedd magad, hogy tessél a férfiaknak. Aztán az, hogy mit kell csinálni az ágyban. A legtöbb nemes lány ezt csak az esküvője előtti napon hallja az édesanyjától, de a háremben tanórák vannak. És addig még nem is olyan nagy baj, míg csak mesélnek, meg egy-egy rajzot mutatnak… csak ülünk, kuncogunk, eltakarjuk az arcunkat, zavartan mosolygunk… illetve vannak lányok akik fölényesen mosolyognak… de a gyakorlati óra… – halkabban folytatom, szinte suttogva –, akkor behívtak egy testőrt. Be volt kötve a szeme, és levetkőztették és megparancsolták, hogy sorban mindenki térdeljen elé, és amit korábban hallott, mutassák hogyan látnának neki…
Elhúzom a szám.
Na, akkor mondtam, hogy én nem. Akarták, hogy de akkor is. Mondtam nem, és ha kényszerítenek én kárt teszek benne, meg akiben csak tudok. Persze jött a büntetés.
Arra már elmosolyodok, amit az önvédelemről mond.
Szeretnék ilyesmit tanulni. Ba… Pléhsuszter is ígérte, pár fogást mutat. Meg ugye, ki tudja, én mikor láthatom Duncant.
A terveire bólintok.
Jó. Szerintem találunk.  Valarinak, ha gondolod, segítek lányos dolgokat keresni.

Önkéntelenül, ösztönösen szorítom össze a combjaimat, és picit meglepve veszem észre a hatást.
Bevillan egy elméleti tanóra a háremből, mikor erről is beszéltek. Akkor elképzelni sem tudtam, ez hogyan is működne, de most leesik a dolog. Ugyanakkor nem volt szándékos. Viszont mégis jó. Tetszik, ahogy balar sóhajt alattam.
Az a hang, az nagyon bejön.
Mély levegőt veszek, a szemeit figyelem.
A válaszára lassan engedem ki a levegőt. Megkönnyebbülök.
Rajtad múlik – mondom egyszerűen, csendesen.
Balar elenged, a tarkója alát teszi a kezét. Ha állna, most bizonyára szigorú védekező pózba vágná magát, karba tett kezekkel. De fekszik. És a vágya még észlelhető.
Én meg nem ugrom le róla, csak felkönyökölök, a mellkasára támaszkodva. Nem hiszem, hogy túlzottan nyomnám, az én súlyommal.
Elég valószínű, hogy nem.
Ebben egyetértek. De hát… amitől félek, amiért félek, és amiért nem csak nem szeretem, de nem is bírom az ittas neolitákat, és persze félvéreket vagy embereket sem, az ennél bonyolultabb. Ahhoz van köze, amit láttam, anyám unokanővéréhez, a kék zöld foltokhoz a karján, a letört alkartüskéihez, mindenhez… Igaz, erről még csak Mikallal beszéltem. Vele hozta ki a szó.
Így eszembe jut az is, amit Mikalnak ígértem, hogy elmegyek vele a piacra.
Úgy látaom, Balar szívesen mondana valamit, de a végén mégis hallgat. Bár láthatóan feszültebb, mint pár perce.
Úgy lesz. Nem megyek a közelébe addig. Ne vedd zokon, de inkább nem.
Nem akarom Balart megsérteni, de tényleg nem bírom az ittas neolitákat.
Balar sóhajt és beszélni kezd én meg hallgatom, inkább a nyelvembe harapok, de nem vágok közbe, hagyom, hogy végigmondja, még figyelek is.
Aztán lassan bólintok. Örülök, hogy elmondta, és hogy nem kamuzik. Az bántana. Nem is kicsit.
Értem – felelem halkan, majd pár másodpercig gondolkodom, hogyan is fogalmazzam meg, amit szeretnék, és ami nem olyan lehetetlen szerintem. Egy kérés csak. És azt hiszem Balar teljesíteni tudja, ha számítok neki. Akkor szerintem ez nem annyira nagy dolog.
Hogy is mondjam? Szóval… – nyelek egyet, komolyan nézek Balar halványzöld szemeibe, és igen, még mindig rajta fekszem, hiszen nem dobott le – Azt értem, hogy elkíséred a nővéredet. Ismerve őt, már amennyire én ismerem, jobb is, ha nem egyedül megy. – Jobb, ha Balar vigyáz rá. – És... és még csak azt sem mondom, hogy egyáltalán ne igyál. De annak nagyon örülök, hogy nem voltál részeg – még bólintok is egy aprót nyomatékul –, és még jobban örülnék, ha… ha spicces se lennél. Én bízom benne, hogy ha akarod, meg tudsz állni még az előtt. Nagyon szeretném. Ezt szeretném tőled kérni. Mert most elaludtam, de lehet, hogy máskor ébren leszek, mikor megjössz. Vagy épp egy karavánúton én is ott leszek melletted. És tudod.. én tényleg… én valóban nem szeretnék ilyesmi miatt aggódni. Talán nem olyan nagy kérés, hogy egy kicsivel kevesebbet igyál… Igazság szerint, verekedni józanul is tudsz. Sőt!
Egy ujjal megsimítom az állkapcsát.
Mit gondolsz Balar? Meg tudnád ezt ígérni a kedvemért? Hogy mikor elmentek, akkor erre figyelsz?
Még mindig a szemébe nézek, és reménykedem. És persze elég zavarban is vagyok, mert ez nagy kérés, és fontos. És mert nem vagyok gyakorlott az ilyesmiben, de mégis, sokat számít.
És azért számít, mert Balar számít! Különben nem érdekelne, mit csinál.
Tudom, hogy általában nem iszol vagy csak alig, és annyira, de annyira remélem, hogy a kedvemért figyelni fogsz erre, hogy alkalmanként se legyen túl sok, hogy ne kelljen ilyen miatt aggódnom. Amúgy is lesz épp elég dolog – lévén ő az, aki –, ami miatt akárki akármit mond, aggódni fogok. Legalább az ital miatt ne kelljen, kérlek! – kérem kedves hangon.
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 12, 2019 6:40 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Úszni a narancslében nem mókás – morogja merev arccal, de a tekintete egy pillanatra igen vidámnak tűnik. Aztán elkerekedett szemekkel néz.
- Söpörtél a szárnyaddal? A tollak nem túl törékenyek ehhez? Vagy csak arról szólt, tudsz-e elég finom mozdulatokat tenni velük?
Határozottan rázza a fejét.
- Nem, nincs konkrét lány. Nincs nekem időm erre – jelenti ki enyhe gőggel.
- Biztos nem a külső lesz a döntő – rázza a fejét. – A külső nem lényeg, egyetlen ügyetlen mozdulat, egyetlen elhibázott védés, és a szépség odavan. De azért nem szeretnék skorpiófarkas utódot. Te is mondtad, hogy torznak érezted magad. Nekem meg nincsenek képeim a múltból skorpiófarkas emberekről, hogy megnyugtassak egy gyereket.
Nézi a szárnyakat, látszik rajta, hogy nagyon tetszenek neki.
- Nem tudtam, de gondoltam. Néha mesél miféle alakokkal találkozott zsoldosként. Nincs jó véleménye a nem… emberszerű neolitákról. Téged biztos különlegesnek talál.
Megrázza a fejét.
- Nem, úgy értem a testsúlyod. Orákulum csontjai üregesek. A testsúlya jóval kisebb, mint lennie kellene a magasságához és az erejéhez képest. Ez meg is nehezítette a harctanulását, mivel túl könnyű volt feldönteni. Duncannak speciális technikákat kellett kifejleszteni a számára. Orákulum mondta, hogy a madárcsontok üregesek, ezért olyan könnyűek a madarak.
Kicsit elgondolkodik.
- Nagyon ocsmány törés kell ahhoz, hogy lásd, üregesek valakinek a csontjai.
Viszolyogva hallgatja a szavakat.
- Mintha lovat venne valaki. Vagy tevét. Megnézi, jók-e a képességei, elég erős-e, az állat meg reménykedik, hogy jó gazdája lesz. Valaki aki nem veri. Vagy nem a húsáért kell. Reménykedik, de nem tudhatja.
Maga elé mered kicsit, majd felnéz.
- Szerinted mekkora része tudja az apáknak, hogy hova küldi a lányát? És miféle alak lehet, aki odaküldi úgy, hogy tudja mi van ott?
Nagyot fújtat.
- A ficsúrok gusztustalanok. Nem tudnak udvarolni, ezért a háremből kényszerítenek valakit magukhoz.
Aicha szemébe néz.
- A bordélyból a legnagyobb nemest is kidobják, ha úgy viselkedik. Ha meg elkezdene bajt keverni, van húsz másik hasonló rangú nemes, aki szintén oda jár, és ők megvédik a bordélyt. Legalábbis Szélvész szerint.
Paprikavörösre vált a feje.
- Úgy érted, azt akarták, hogy szájjal…. -elkerekedett szemekkel néz. – Ott, mindenki előtt? Fúj. Undorítók. Jól tetted, hogy eljöttél. Rájuk kell omlasztani az épületet.
Dühösen rázza a fejét, mint aki alig hiszi el, amit hall. Nem kételyből, hanem mert túl van a számára elfogadható dolgokon. Az öklét ki-be zárja, lassan csillapodik, végül nagyot fúj. Az arca is visszanyeri eredeti színét. Újból Aicha szemébe néz.
- Köszönöm, hogy elmondod ezeket. Nem lehet könnyű beszélni róla.
Utána halványan elmosolyodik.
- Anyám szerint két-három hónap. Legalábbis ezt ígértette meg Pléhsuszterrel.

Ha eddig nem is tudta mit csinált, mostanra rájött, és tudatosan alkalmazza, én meg nagyon de nagyon utálom, hogy több réteg ruhaanyag van közöttünk, beleértve egy pokrócot. Eddigis vágytam rá, de most… most tényleg szeretném, ha a csupasz testünk érne össze mind derék fölött, mind derék alatt. Ahogy Négylándzsás mondta mindig, bár akkor még nem értettem ezt csak viccesnek találtam, az ideális távolság nő és férfi között mínusz tíz centi.
Újból sóhajtok, nem tudom elfojtani, pedig érzem, hogy kellene, de ahogy nézem, neki is tetszik a dolog.
Aztán kénytelen vagyok fókuszba rántani az agyam, ami nem könnyű, lévén a vérem nem a fejemben van, de legalább nagyjából koncentrálnom kell.
Igen, meg akarja változtatni a szokásaim, mondhatni menetrendszerűen. Ahogy meg akarta magyarázni, hogy mindig én tervezzem meg a rajtaütéseimet, hiába van ott ebben nálam jobb. Vagy ahogy le akart szoktatni a tőrrel alvásról. Kétszer ellenálltam, de nem adja fel, és próbálkozik, át kell szerveznie a dolgaim.
Ugyanakkor ez mégse olyan, mint az előző alkalmak, mert míg ott nekem volt igazam, amit érvekkel alá tudtam támasztani, most nehéz bármi indokot hozni, hogy miért jó, ha spicces vagyok. Azon túl, hogy szolidaritás Hasfelmetszővel. Viszont másik oldalról, ha most engedek, holnap jön a következő óhajával. Igazából nekem is ki kellene találni valamit, hogy mi zavar benne, min változtasson, és akkor fair lenne a kérése. Akkor mindketten változtatunk, akkor ez kompromisszum, nem pedig behódolás. De jelenleg azon túl, hogy hordjon a jelenlétemben kevesebb ruhát, nem jut eszembe semmi. Azt meg csak nem kellene kérnem. Ráadásul ez most amit csinál, aljas és gonosz módja a nőiesség használatának, mert ha egy férfi fel van hergelve, bármit megígér, bármit bevállal, hogy a kedvére tegyen a lánynak. És ami a legrosszabbá teszi ezt, hogy teljesen rendben vagyok vele. Most épp úgy érzem, ostoba tulok vagyok mert itt puffogok, ahelyett, hogy megígérném akit akar, mert akkor hátha mozgatja még a csípőjét és a combjait, mint az előbb. Négylándzsás figyelmeztetett erre, hogy figyeljek milyen nővel kezdek, mert a kanos férfi bármire rábólint, és a nők ezzel szoktak élni. Ezért csak olyan nővel kell kezdeni, akinek a kéréseit hajlandó vagyok amúgy is teljesíteni. Ráadásul tényleg nincs értelmes és logikus érvem az ital mellett, nem vagyok függő, nem követel ilyesmit a genetikám sem. Tehát mi olyan nehéz benne? Az, hogy kér valamit ami egyértelműen az életem megváltoztatása én meg nem kérhetek cserébe semmit mert nem tudom mit kérhetnék. A kevesebb ruhát előbb-utóbb úgyis megkapom.
Aztán rádöbbenek. Mit kérhetnék még, hogy változtasson? Nemesi kastélyból és a hárem luxusából került átlagos körülmények közé, ahol nem csak nem lesik szolgák minden óhaját, hanem dolgozni is kénytelen. Hazamehetett volna, vissza a védett burokba, a szolgák közé, de úgy döntött, itt marad velem. Meg persze be vagyok indulva, és keményen harcolok, hogy találjak okot a kedvében járni.
- Ezt nem tudom megígérni – döntök végül. – Mivel szándékozom betartani a szavam, nem ígérhetek olyat, hogy sosem leszek spicces, se pedig azt, hogy sosem leszek részeg
Kicsit habozok, hogy folytathatnám, hogy magyarázhatnám el érthetően, nem beszélve olyasmiről amiről nem kellene.
- Sok éve, miután megö… miután meghalt Hasfelmetsző férje, teljesen maga alatt volt. De mivel látszólag vidámkodott, csak én láttam rajta. Emellett egyre felelőtlenebb lett és egyre több kockázatot vállalt, feleslegesen. Akárhányszor próbáltam beszélni vele, lerázott, vagy kitért a válasz alól, és ahogy mondtam, a többiek nem is látták, hogy gond van. Egy napon leületettem három egy üveg pálinkával, egy pohár neki, egy nekem, és egy mondat. Mire a végére jutottunk a második üvegnek, sírva dühöngött, átkozódott, arról beszélt, miféle undorító aljas és felesleges alak ő, hogy része volt a gyereki félárvává válásának, és mindenkinek mennyivel jobb lenne, ha ottmaradna egy csatamezőn. Kihisztizte magából amit kellett. Mondanom se kell, csacsirészegek voltunk mindketten, de onnantól újból normálisan kezdett viselkedni. – elvigyorodom. – Úgy értem, magához képest normálisan.
Figyelem kicsit, érti-e amiről beszélek.
- Na azt tudom megígérni, hogy az ilyen eseteket leszámítva nem leszek se részeg, se másnapos. Elfogadható ez?
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 12, 2019 10:02 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Az ugye helyzetfüggő. Tudod, hallottam a családi párbajaitokról. Elképzeled, ahogy Szélvész is narancslében úszik? Vagy éppen Tahesshi? Esetleg Kétcsapás?
Nem, nem vagyok gonosz, de lehet, hogy ezzel most fegyvert adtam Mikal kezébe. De ez a legkevesebb, ami jár neki azért, mert megmentette Balar életét.
Nem egészen – Nevetek halkan. – Egész pontosan letöröltem velük a port egy magas szekrény tetejéről. A bátyámmal fogadtam, azt mondta nem tudom megtenni, főleg nem létra nélkül. Én nyertem.
Mikal kijelentésére komolyan bólintok, igen, nagyon igyekszem nem mosolyogni.
Értelek. És valóban így volt. De nálunk külsőre mindenki emberi formájú volt, sem szárnyas nem volt, sem semmi más… extra külső jegy. Nálatok, a Chrima családban ott van Orákulum, akire mindig lehet hivatkozni. Szárnyas kisbabánál főleg, de akár skorpiófarkasnál is, hogy kicsim ne sírj, Orákulum bácsinak meg szárnyai vannak és még repülni sem tud velük, neked meg milyen mozog a skorpió farkad és harcban is milyen hasznos.
Komolyan nézem Mikalt, ahogy ő is a szárnyaimat, látható tetszéssel. Óvatosan a kezéért nyúlok és megsimítom a tenyerét.
Akármilyen lesz majd az a lány… és majd ha gyermeked lesz, akármilyen lesz, teljesen emberszerű, vagy kitin lesz rajta, vagy szárnyai lesznek… Tényleg Orákulum melyik ágról örökölte a szárnyakat? Szóval bármilyen is lesz, a lényeg úgyis a szeretet. Hogy szeresd. És akkor mindegy… akkor minden lehetséges. Neoliták vagyunk, ez az adottságunk, tudunk élni az extráinkkal. A lényeg az elfogadás, és ha szereted, akkor már nem is baj az az extra.
Megvonom a vállam.
Talán csak arról van szó, amit az előbb mondtam. És persze hozzátesz az, hogy gyakorlatilag mióta a nyakába csöppentem, egy fedél alatt élünk. Ennyi idő alatt többet látott belőlem, mint más látott volna szokványos körülmények között fél év alatt.
Elgondolkodom.
Ó, értem. A súlyom. Balar szerint könnyű vagyok – kiszalad a számon a neve, ahogy én szólítom. – De nem tudom, igazából nem tudom mennyivel vagyok könnyebb mint kellene. A gepárd gének miatt is inkább nézek ki vékonyabbnak, de az izmaim erősek, ha nem is kigyúrt módon és a szárnyaknak is van súlyuk. Egyébként Orákulumnak igaza van. De az se mindegy, mennyire és hogyan üreges a csontozata, ahogy az se, miféle madár génjeit kapta. Mert… tudod, ha netán strucc… vagy emu… na akkor nem repülnie kell tudni.
Mikalra kacsintok. Aztán bólintok.
Nagyon ocsmány. Lehet abból még Pléhsuszter is három napig gyógyulna. Szóval nem akarjuk megnézni.
Sóhajtok.
Kicsit. De az az igazság, hogy ez az emberek között is így ment a régi időkben. Olvastam könyvekben – mondom komolyan. – Nem okvetlen számított olyan bolondság, mint hogy kit szeret a lány, vagy épp a fiú. Nem okvetlen jó ez, tudom, de azt olvastam, hogy régen, mármint ez emberek között régen, a házasság először döntően gazdasági közösség volt. Itt meg… sokaknál szintén a pénz számít. Meg a genetika.
Sóhajtok.
Nem tudom. Szerintem nem mindenki. Van aki megtiszteltetésnek veszi, mert azt hiszi, akarja hinni, hogy a lányát a remek genetika miatt választották, ami egyébként igaz, és így lehetősége lesz nemesi férjet találnia. Ami akár szintén megtörténhet. És van aki csak azt látja. Csak a fényt, és az árnyakat nem. De ezer és egy oka lehet. Akár arany, akár kényszer… túlzott büszkeség. Butaság. Vagy épp , nos, ott sem egyformák a lányok… nem mindenki… hogy is mondjam, nem mindenki jó. Van olyan is, hogy én azt mondtam magamban, hogy otthon örültek, hogy megszabadultak tőle.
Elnevetem magam.
A ficsúrok is mindenfélék, Mikal. A fivérem például udvarolt, és imádja az asszonyát. Van egy kisfiuk is. Pléhsuszter ugyan nem kedveli, mert Adel elléggé dühös volt rá először. De gondolj bele. Épp a városba érkezett, berángatták a Palotába, ahol közölték vele, hogy megszöktem a háremből és a magaviseletem miatt kidobtak, minden rangomtól megfosztottak és ismeretlen helyen tartózkodom… megy hazafelé a hírrel, és mit lát a várostól alig két órányira a sivatagban? Hogy a húga ott áll a karavánja útjában és épp ölelkezik egy igen hírhedt zsoldossal a Chrima klánból. És add hozzá azt, hogy Pléhsuszter örömmel rájátszik a külső adottságaira. Elképzeled mi volt?
Megcsóválom a fejem.
Szélvész jobb helyekre jár, ezek szerint. Legalább tart egy bizonyos színvonalat. De nem minden bordély ilyen, hidd el!
Az elvörösödő fejét látva igyekszem nem mosolyogni. A téma ugyanis nem vicces. Mikal viszont kifejezetten aranyos, bár biztos megsértődne emiatt a jelző miatt.
Úgy. Úgy értem.
Alapvetően azzal nem is lenne bajom. Mármint nem tudom milyen szájjal, mert akkor egyszer, az esküvőn, csak kézzel fogtam meg, de alapvetően nem undorít.
Inkább a mindenki előtt része az, ami… na. – Elhúzom a szám. – Az nekem taszító. De volt olyan lány aki mosolyogva megtette.
Elnevetem magam.
Pléhsuszter felgyújtani akarta. Én meg azt akarom, hogy ne keveredjetek bajba emiatt.
Aztán csak bólintok arra, hogy megköszöni. Igazából ugyanazt mondtam neki is, mint Balarnak, csak talán kicsit részletesebben. Igaz, Mikal nyíltabban kérdezett.
Aprót füttyentek.
Ezt ígérte Árnyékjárónak? Nem semmi. Nekem még egy évet mondott.
Elvigyorodom.
A párbajra gondolok a tetőn, meg arra az édes első csókra.

Nos, valóban, az első mozdulat ösztönös volt. Csak enyhíteni akartam azt a fura sajgó érzést a combjaim között. De ahogy balar sóhajtott, a hangja, a szemei, ahogy a pupillái kitágultak, az izmai.. és igen az illata is. Erősebb lett. Olyan, amitől oda akarok bújni hozzá, belecsókolni a nyakába, belélegezni, átölelni…
Megsimítom a vállát.
És lehet el kéne távolodnom tőle, amíg beszélünk, de nem megy. Túl jó így.
És… és nem akarok eltávolodni. Az olyan lenne, mintha a téma miatt elvonnám magam tőle. Azt hihetné, hogy csak úgy kaphat vissza, ha mindenre bólogat. Nem akarom, hogy ezt higgye, azt szeretném, ha megértene engem.
Látom, hogy elgondolkodik a szavaimon és várok. Várom, mit fog mondani.
Az első mondatain elkomorodom, a szemeim ha lehet, még sötétebb barnák lesznek.
De Balar még nem végzett és a történet, amit mesél, azt hiszem, az a történet, amit pedig csak később akart elmondani.
Nem mondom, hogy nem döbbent meg.
Komolyan nézem őt.
Elkomorulva.
Mert amit hallok, az egy családi tragédia részlete. Valami, ami örökké fáj. Talán mindenkinek. Hasfelmetszőnek vélhetően igen, a gyerekeinek.. és talán Balarnak is.
A szívem majd megszakad érte.
Mélyet sóhajtok, Balar fölé hajolok, finoman rácsókolok a szájára, majd felemelem a fejem, mert mondanivalóm is van.
Ilyen eset remélhetőleg azért nem adódik minden évben, és talán minden évtizedben sem – kezdem halkan. És arra gondolok, hogy talán ekkora baj, ami csakis így oldható meg remélhetőleg nem lesz soha többé. – De ha ilyen nagy baj lenne, ha úgy látod, csak így tudsz segíteni, akkor azért…. Hm… hogy is mondjam, ha egymás életének részei leszünk, szólj nekem is, kérlek! És akkor megbeszéljük, és ha tényleg nincs semmi más segítség…
Szusszanok egyet. Egészen aprót bólintok.
De mondjuk a tegnapi kocsmázós verekedős buli nem ilyen volt, nem igaz?
Most halványan elmosolyodom.
Az ilyeneknél, mint a tegnapi, ha betartod, akkor, akkor az jó. Így rendben lenne neked is?
Remélem, hogy ez már így jó lesz. Nyelek.
Tudod… Mikallal is feljött ez szóba, bár nem egészen ugyanígy és tudom te nem vagy olyan… Mégis, okkal kérem...
Nehéz ezt elmondani, de majd megteszem. Majd. Mindjárt. Vagy valamikor.
Most inkább őt nézem.
Újra megmoccanok. Egy újabb kis csók a szája bal sarkába. A combjaim is megmozdítom, kicsit széttárom őket, majd újra megfeszítem a csípőm és a belső combizmaimat.
Egyszerűen tudni akarom, akar-e még.
Vissza az elejére Go down
Szomb. Jan. 12, 2019 11:45 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Diót töretni velük puszta kézzel annyival mókásabb – vigyorog gonosz arccal, majd komolyra vált. – Sajnos nem illik olyan párbajt választani, amiben a genetika ennyit számít. Szóval ez csak Tahasshival menne, neki ugyanilyen a keze.
Fészkelődik kicsit, láthatólag kezdi már kényelmetlenül érinteni a téma.
- Ez még úgyis messze van. Ha így lesz így lesz, megoldjuk valahogy.
Vállat von.
- Nem tudom. Egyik szülőjének sincs szárnya, és úgy tudom, a nagyszüleinek se volt. Sosem kérdeztem utána.
Elfojt egy mosolyt, mikor Aicha azt fejtegeti, Balar többet látott belőle mint más fél év alatt, de láthatóan nem akad fenn a Balar néven.
- Pléhsuszter szerint a malomkő is könnyű. Amit senki más nem bír felemelni – morogja.
- Mi az az emu – kérdi kíváncsian.
- Neki amúgy sem üregesek a csontjai, felesleges lenne tördelni őket – ért egyet.
Széttárja a karjait.
- Szóval így ment az emberek között. Valaki egyszer elmagyarázhatná nekem, hogy ha valami rossz, miért elég magyarázat rá, hogy így volt az emberek között is. Nem kellene nekünk jobbaknak lennünk?
Hallgatja Aichát, majd felkapja a fejét és értetlenül néz.
- Hogy lehet egy gyerek olyan rossz, hogy az apja meg akarjon szabadulni tőle? Mi olyat tehet egy lány, hogy a családja ilyen helyre küldje?
Elmosolyodik.
- A fivéred nem is a hárembe járt feleségért, igaz? -felnevet – Belekötött Pléhsuszterbe? Mi történt?
Zavartan vállat von.
- Nem tudom, nem ismerem a bordélyokat. De nehéz hinnem, hogy van olyan, ahol Szélvész még nem járt.
Vörös fejjel mered maga elé, tördelve a kezeit. Beharapja a száját, láthatóan nagyon zavarban van.
- Azt hittem, ilyet csak a bordélyban csinálnak. Nem pedig nemesek várják el a sajátjaik lányaitól. Tényleg volt aki megtette? És még örült is neki?

Amíg beszélünk, mozdulatlanná válik. Sajnos ez rajtam nem segít, nem lesz tisztább a fejem, csak arra tudok gondolni, hogy nekem kellene mocorognom. Nagyon szeretném ha… de nem, nem gondolok erre, arra kell figyelnem amit mond.
Hát válaszolok. Az első szavaim nem tetszenek neki, de ahogy folytatom, figyel. És látom rajta, hogy érti. A részleteket nem tudja, de sejtheti, ez milyen mély seb volt a családon. Mindenkin. Ugyanúgy érintette Kétcsapást, mint Árnyékjárót, de tagadhatatlan, hogy Luka és Valari szenvedett tőle a legjobban, hisz elvesztették az apjukat, és nem is értik miért. Meg persze Hasfelmetsző. Az ő döntése volt, és bármennyire is próbáltam megelőzni, ő tette meg. Egy napon pedig ezt el kell majd magyarázni a két gyereknek. El kell magyarázni, miért döntött úgy az anyjuk, hogy megöli az apjukat. Miféle események vezettek egy ilyen döntéshez. Annyival jobb lett volna, ha én teszem meg. Ha engem utál a két gyerek, az elfogadható, míg ha az anyjukat… Mert nincs rá garancia, hogy megértik a miértet.
De megérti, látom a szemében, hogy érti. Megcsókol. Majd beszél.
- Nagyon remélem. Nagyon de nagyon remélem. Nem tudom, mi mást tehettem volna. Tucatszor tucatnyi alkalommal próbáltam beszélni vele, és láttam, hogy egyre súlyosabb sebekkel jön haza. A többiek meg egyszerűen nem hitték, hogy bármi gond lehet. Hisz Hasfelmetsző kemény, csak a gyerekeket védte, és az ő döntése volt. Ugyan mi baja lehetne.
Nagyot sóhajtok, ezúttal nem a vágytól, érzem, hogy a testi tünetek is alábbhagynak kicsit.
- Ez az utolsó utáni lehetőség volt, hogy kezdjek vele valamit. Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen túl vagyunk a dolgon, de remélem legközelebb simán szavakkal is tudok rajta segíteni.
Bólintok, már amennyire a lehetőségek engedik.
- Szólni fogok. Csak vedd komolyan, ha azt mondom, baj van a nővéremmel. Akkor is, ha nem látod, hogy baj lenne. Jobban ismerem őt, mint bárki más a családból.
Halványan elmosolyodom.
- Nem, a tegnapi nem olyan volt. Ha előbb tudom, hogy ez ennyire zavar…
Nem fejezem be a mondatot. Úgy is tudja. Akkor nem iszom. Vagy melléöntöm.  
- Mikallal..? - nézek értetlen. Mi van a kölyökkel? –  Azt mondod Mikalnak alkohol gondjai vannak?
Ezt nehéz elhinnem. Nem hiszem el, hogy Árnyékjáró és Professzor nem szúrta volna ki. Vagy amiatt aggódik, hogy…
- Vagy úgy érted, rossz példát látna tőlem?

Újból mozdulnak a combjai, mire a testem rögtön reagál, mint korábban, én meg nem bírom tovább, picit fordítok a fejemen, hogy ne csak a szám sarkát kapja el, és mélyen belenyalok a szájába. Mennyivel jobb ez, mint a szövegelés.
Kezeim a fejem alól mennek vissza, jobbommal a hátát simogatom.
Ballal pedig, mielőtt komolyabban belegondolnék mit is csinálok, ráfogok a fenekére.
Hátha nem pofozza le a képemet érte.
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 13, 2019 1:59 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Lehet, bár szerintem az megy nekik. Pléhsuszternek biztos – jegyzem meg. – Értem. Mert egyformák vagytok. Legalábbis első pillantásra.
Egyébként biztos nagyon mások, erre már Mikal is célzott.
A fészkelődésén igyekszem nem mosolyogni. Rendes fiú, kedves, és ahogy elnézem jóképű férfi lesz belőle. Egy lány nagyon jól jár majd vele. A Chrima klán meg tesz róla, hogy ezt fel is fogja. Eszembe jut Árnyékjáró és Hasfelmetsző és a figyelmeztetéseik.
Néha nem lehet tudni, mit össze nem kevertek bennünk, neolitákban.
Halkan nevetek.
A medve gének. Biztos attól van. A gyík az másra jó neki. És nem, neki biztos nem azok – értek egyet a csontokkal kapcsolatban is. – Az emu pedig egy madár, nagyjából olyan magas, mint te vagy én, szürke tollai vannak, erős lábai, vannak szárnyai, de repülni nem tud, viszont remekül fut.  Van Kaddában egy régi könyv, abban vannak képek is. Mókásan néz ki.
A kérdésén elgondolkodom.
De, elvben igen. Ezért kísérleteztek velünk. Ők alkották meg a neolitákat, a saját genetikájuk használatával, és míg bizonyos dolgokban jobbak lettünk, néha úgy érzem másban meg nem tudunk túllépni rajtuk.
Zavartan hallgatok el, mert ez olyan gondolat, amit sok neolita nagyon rosszul fogad, egyesek árulásnak tartják.
Bár mások nem. Nem mindenki gondolja az embereket félig állatoknak.
Ez megint olyasmi, amit minden család máshogy értelmez. Apám biztos nem küldött volna el azért, hogy megszabaduljon tőlem, és lám mégis elküldött másért... – sóhajtok. – Balar neheztel is rá – újra így csúszik ki a számon, de úgy vettem észre Mikal az előbb sem akadt fenn a dolgon. Talán azért, mert az apja is Fatimának szólítja az anyját. Biztos nem egyszer hallotta ezt így. – Amikor megjön, meg fogom tőle kérdezni, illetve biztos vagyok benne, hogy Pléhsuszter saját maga is rákérdez majd. Akkor kiderül ő mit gondolt. De a háremben volt olyan lány is, aki elviselhetetlenül pöffeszkedő és fölényes volt, gonosz, igen, mondhatni ezt is, ugyanakkor alig várta, hogy kiválasszák egy-egy éjszakára, és nem zavarta ki, sőt dicsekedett vele, hogy kivel mit csinált.
Nem. Ő nem. A fivérem sokszor kísérte Kadda karavánjait, így ismerkedtek meg. És, végül is nem kötött bele nyíltan, például az íjászok nem nyúltak a tegezükhöz… semmi nagyon durva nem történt, de érezhető volt, fölényeskedni próbált, éreztette vele, hogy nem kedveli, Pléhsuszter meg vissza. Tipikus farokméregetés. Odaálltam kettejük közé, aztán kértem, hadd beszéljek Adellel kettesben pár percet. Adel nagyon védelmez engem. Pléhsuszter meg… tudod milyen tud lenni… Adel nehezen értette, hogy a marcona zsoldos, akinek a híre olyan, amilyen, jól bánik velem, hogy menedéket kínált, és még annál is többet.
Elnevetem magam.
Szélvész… nos, nem tudom, de azért inkább azt tippelem, megvannak a kedvenc helyei.
Aztán szinte gyengéd mosollyal nézem a vöröslő arcát. Annyira zavarban van, és ezzel együtt olyan kedves, és valahol ártatlan, sokkal inkább, mint én, pedig én is… De mégis többet tudok, mint ő.
Mikal, ez nem úgy van. Ahogy mondtam, nem tudom van-e apa, aki ilyet elvárna… a hárem meg, hát épp magad mondtad. Ugyanakkor valamit hadd mondjak én, ha eddig más nem mondta – kicsit lehalkítom a hangomat –  Igen, csinálnak ilyet bordélyban is. Ez tény. Az is, hogy ott elvárás. Egy bordélyban minden elvárás, és mindenért fizetni kell. Ami ott történik, az csak üzlet. Lehet, hogy fizikálisan kielégítő, de attól még üzlet, semmi más. Érzelmileg semmi sem ad. Ott ahol érzések vannak, ahol kölcsönös vágy van, ott nincsenek ilyen elvárások. Ott igen, térdre akarsz borulni a másik előtt, pedig ő nem várná el, de te akarod. És mielőtt azt hiszed, ez a nőkre vonatkozik, csak közlöm, igen a férfiak is letérdelnek.
Kíváncsi vagyok, erre rákérdez-e, vagy inkább majd Balart, vagy Szélvészt faggatja-e ki. Valahogy úgy érzem, ezzel nem az apjához menne.
Hm… talán inkább Balarhoz.

Nem mocorgok ugyan, de el sem húzódom, így érzem, hogy Balar még mindig kemény.
Ugyanakkor becsületére legyen mondva, igyekszik a beszélgetésre figyelni és nem akarja elmismásolni a dolgot.
És amit mond, még mindig nem tudok részleteket, de kezd összeállni a kép. Egy családi tragédia képe. És sajnálom, sajnálom Hasfelmetszőt, a két gyereket, Balart is.
Halkan sóhajtok.
Apró csók, néma jelzés, hogy értem. Nem tetszik, de értem. De hát látom rajta, hogy neki sem tetszett, hogy ha tehetett volna bármit, ami ezt megelőzi, biztos megtette volna. De néha nehéz döntésekre kényszerülünk. Fájó döntésekre.
A gyerekeket védte… – Rá fogok majd kérdezni, hogy mitől pontosan. De ez most nem az a perc. – De attól még ez fájó döntés, nagyon nehéz…
A sóhaját hallva csak hozzásimulok, egyszerű ölelés ez. Most tényleg arról szól, hogy értem, hogy mellette állok.
Reménykedjünk! Talán, ha látod, látjátok, hogy újra erőt vesz rajta a kétség és a bánat, korábban tudsz lépni, és akkor talán könnyebb.
A halvány mosolyára és a szavaira felvonom a szemöldököm. Igen, érdekel, mi lett volna, ha hamarabb tudja, de ahogy néz és a hangsúlya… úgy hiszem sejtem, mire gondol.
Lassan elmosolyodom.
Aztán megrázom a fejem.
Dehogy! Csak beszélgettünk. A háremről is. Sok mindenről. A kényszerről, arról, mit gondol a nőkről, a bántalmazásról… és így említettem anyám unokanővérét… de hosszú történet, és nem … nem vidám, nem mostanra való. Majd elmesélem.
Aztán bólintok.
Abban légy egészen biztos, hogy téged példalépnek tekint, Pléhsuszter!
Most ezt a nevét mondom, mert Mikal is ezt használta.

Az újabb csókra azonnal reagál. A szája bal sarka volt a célpont, de Balar megmozdul alattam. Az izmai megfeszülnek. Érzem őt, a takaró vékony anyaga mintha nem is létezne.
Elfordítja a fejét, és igen, ebből nem puszi lesz, de mély csók. Forró és édes, és ízlelgetősen nedves. Vágyakozó.
Újra magához ölel, a hátamat simogatja. Beleborzongok az érzésbe, finoman hozzádörgölőzöm. Olyan jó volt az előbb.
A tenyere a fenekemre feszül, magához húz és az az új fajta sajgás újra kezdődik.
Aprót billentek a csípőmön, picit mozdítok a combjaimon. Hozzábújok, közelebb. Még.
Visszacsókolok, finoman harapva a szája szélére. Megsimítom a csupasz vállait. A bőre sima, tökéletes. A sok csatának csak egy nyoma van.
Mikor halk nyöszörgéssel elszakadok a szájától újra a nyakára csókolok. Nem zavar a heg, a hangja sem. Akarom, hogy tudja.
És persze érezni akarom, hogy kalapál a szíve, hogy lüktet a nyakán az ér. Érezni. A nyelvemmel. Megnyalintom. Csak picit.
Aztán a fejem megemelve nézek a szemébe, hogy lássam, jó-e. Hogy lássam…
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 13, 2019 7:34 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Az első tucat megy – bólint – utána kezd érdekes arckifejezésük lenni közben. A huszadik után egyenesen mulatságos lesz a fejük.
Fintorog egyet.
- Orákulum szerint ez eleve több száz éve volt. Azóta meg nagyon mások lettünk, mint az eredti teremtmények voltak.
Elgondolkodik kicsit.
- Sok könyvetek van Kaddában?
Bólint.
- Orákulum szerint csak a testi jellemzőkben vagyunk jobbak náluk. Kétcsapás szerint mindenben. Szóval nem tudom. Én sok embert látok, és vannak közöttük nagyon kegyetlenül gonoszok, ahogy gerincesek és jók is – pislant ismét Rahesa felé.
- De amit a neoliták tesznek velük néha, az… az… mint amit Hasfelmetsző tett Bedlammal – mondja nagyon halkan.
Megvakarja a fejét, felnéz Aicha szemeibe.
- Majd elmondod nekem, miért küldtek oda? Már ha el szabad – fordítja el a tekintetét. Majd homlokráncolva visszafordul.
- Várjunk csak. Úgy érted, idejön az apukád? Mikor?
Sóhajt egyet.
- Nem hiszem, hogy meg tudnám tagadni a… a lányom, akkor se, ha gonosz, utál engem és minden éjjel mással hál.
Felkuncog a „farokméregetés” szóra, utána fémosollyal biccent.
- El kellene menniük valahová verekedni egymás oldalán. Rögtön összebarátkoznának.
Mikal is nevet Aichával.
- Igen, vannak kedvenc helyei, de azt mondja, honnét tudná, hogy egy hely nem a kedvence, ha sose járt ott.
Enyhen alább hagy a vörös színe, de továbbra sem tud Aichára nézni.
- Szélvész azt mondta, ha elég idős leszek, el fog vinni a bordélyba, hogy tanuljak. De nem tudom… amit mondasz… az nagyon kevés. Olyannal meg nem akarok, aki nem önként van ott. De honnét tudhatnám.
Elkerekedett szemekkel pislant Aicha felé fél szívverésre, és színe visszatér a paprikavöröshöz.
- Férfiak… de mit tudnak csinálni térden…

Hallgatok, nehezemre esne bármi egyebet mondani az ügyről. Több éve volt, de az igazság az, hogy én se vagyok túl ezen. Ölni egy dolog, de családtagot ölni… még ha „hivatalosan” nem is családtag. Akkor is Hasfelmetsző férje volt, és lehet, nem az én kezemben volt a kés, de pont annyira részem volt az ügyben mint neki. Meg se próbáltam megállítani vagy lebeszélni. Amit Jorn tett a Chrimák elárulása, de nem vagyok benne biztos, hogy visszafordíthatatlan volt. Most már az. Mert Hasfelmetsző így döntött. Mert mi mindannyian így döntöttünk.
Bólintok. Ha észreveszem, hogy gond van, cselekedni fogok. Nem fogom megvárni az utolsó utáni pillanatot. Madárkával fogok róla beszélni, de senki mással, mert még most sem látják, mennyire komoly baj volt. Azt hiszik, túlreagáltam, csak Hasfelmetsző szokásos hisztije volt. Mert persze az, hogy a nővérem okkal ok nélkül hisztizik, nem teszi felismerhetőbbé a tényleges bajt.
Arra azért megnyugszom, hogy Mikal nem iszik. Nagyon fiatal még ehhez. Valahol mókás, hogy nyolc évesen már ölnek a mieink, de tizenhatig legfeljebb egy pohár bort ihatnak étkezésenként. És azt is csak azért, hogy érezzék, teljesen közénk tartoznak.
Tehát az unokanővérét bántja a férje, barátja, akármije, és senki nem tesz semmit. Mert ha a múltban lett volna ez csak, akkor nem lenne most ez kellemetlen téma.
- Kétcsapás és Duncan elég komolyan belénk neveli, hogy nem bántjuk provokáció nélkül a gyengébbet. Meg azt is, mi az a fajta provokáció, ami már elég indok.
A két kövérre gondolok, akiket Homárral elkaptunk. A halálba küldtek minket elég provokáció. Meg is haltak, az egyik általam, a másik Homár pengéjétől.
Érzem a késztetést, hogy feszegessem ezt az unokanővér témát, majd tegyek egy apró látogatást náluk elbeszélgetve a fickóval. De nem az én ügyem. Legalábbis amíg a madárka vagy az unokanővér nem kéri a segítségem, vagy nem látom személyesen a sebeket.
Elvigyorodom, hogy Mikal példaképnek lát. Jó érzés. Ugyanakkor ez azt jelenti, már két okom is van jobban vigyázni magamra. Nem kellene a fejjel a falnak dolgot eltanulnia tőlem. Még a végén tényleg el kell kezdenem vigyázni magamra. Nem baj, majd amikor a madárkával gyakorlunk, én is gyakorlom kicsit a hárító mozdulatokat. Azok a képességeim leggyengébb pontjai.
Közben leesik, hogy Pléhsuszternek nevezett, amire megint vigyorgok. Nem szokott feltűnni, melyik néven hívnak, mindkettőre reagálok. Tudom, hogy neki a Balar jobban tetszik, és nincs is ezzel gond. Csak… a Balar nevet kaptam csak úgy, míg a Pléhsusztert kiérdemeltem. Ezért többet jelent nekem.

Szorosan húzom magamhoz, élvezem az érintését, a testhőjét végig magamon, a szája ízét, az ajkai puhaságát, és amit művel a nyelvével… Moccannak is a dolgok a nadrágomban, és erővel kell kényszerítenem magam, hogy ne arra gondoljak, mi mindent tud még ez a száj. Nem kapkodunk.
Mélyet szívok az illatából, félig ösztönösen feljebb emelem a csípőm, hogy szorosabban érintkezzünk – nem mintha tudnánk ennél közelebb lenni. Legalábbis a ruhák levétele nélkül.
Nem tiltakozik a kezem ellen, így nem csak tartom a fenekén, de simogatni is kezdem. Mozgatja a combjait ahogy korábban, masszírozva engem, majd a nyakam kapja el.
A sebhely majdnem teljesen érzéketlen, a forró kés elintézte az idegeket. De csak majdnem. Érzem az ajkai forróságát, a nyelve tapintását, és alig várom, hogy a fogait is érezzem. Nem csak harapni szeretem a nyakakat, azt is imádom, ha az én nyakam harapják. Szó szerint meg tudok őrülni érte. Felsóhajtok megint, ahogy korábban tettem, mert tetszik és nem akarom, hogy abbahagyja.
Tudom, lassan le kellene menni, mert vannak tennivalók, hogy mást ne mondjak, a hasam halk korgással jelzi, hogy enni kellene valamit, de nem érdekel, ez most túl jó így.
Aztán persze elenged, és a szemembe néz. Elégedetten vigyorgok rá, egyik kezem a hátát, másik a fenekét simogatva.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 14, 2019 11:47 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Mert addigra elfárad a kezük? - kíváncsiskodom.
Ez a logikus ötletem, és igazság szerint tényleg megnéznék egy ilyen versenyt.
- Amennyire tudom valóban nagyon régen volt, és igen, az első neoliták fellázadtak és kiszabadultak az ellenőrzés alól. A nagyapám ezt mesélte. Van valahol egy olyan könyv is Kaddában, ami a genetikáról szól. Nagyon vastag. Egyszer elkezdtem olvasni, hátha írnak benne a szárnyakról is... de nagyon bonyolult. Bár lehet, hogy Orákulum vagy Hasfelmetsző értené.
A kérdésre egyszerűen csak bólintok. Elég sok könyvünk van, mármint ahhoz képest, és sok köztük a nagyon régi.
Észreveszem, ahogy Rahesa felé pillant, és lassan bólintok.
- Értelek.
Arra, hogy Hasfelmetsző mit tett Bedlammal, nem tudok mit mondani, mert egyszerűen fogalmam nincs róla, így csak nézek Mikalra kérdő szemekkel, bár sejtem, hogy ha valamin még egy Chrima fiú is kiakad, az tényleg durva lehet.
A kérdésére lassan bólintok.
- Hacsak nem olyasmi, amivel ártanék a családomnak, akkor el. Megígérem.
Komolyan is gondolom. Kedvelem Mikalt, de talán nem is akkora meglepetés ez. Árnyékjáró és Professzor... őket is kedvelem. Mikal pedig alapvetően az ő nevelésük.
- Úgy. Nem teljesen biztos, de eléggé valószínű.  Mondjuk úgy nagyjából kilencvenöt százalék az esélye, és pár héten belül. A fivérem most azzal a hírrel megy haza, hogy kidobtak a háremből. Hacsak a palota nem küldött már ő előtte postagalambbal vagy gyorsfutárral üzenetet akkor, erőltetett menetben két hét az út Kaddába. Adel nem a saját asszonyához megy most, hanem apánkhoz. Egy nap felkészíteni a karavánt a visszaútra, és két hét ide. Hacsak nem kapta meg a hírt tényleg galambpostával, mert akkor máris errefelé tarthat.
Mikal sóhajára lágyan elmosolyodom.
- Mert te jó neolita vagy. Én meg nem hiszem, hogy egy ilyen férfi lánya úgy viselkedne, hogy az apjának szégyenkeznie kelljen miatta.
Tudom, még nem férfi, még kölyök, de ezt most megelőlegeztem neki.
A megjegyzésén elvigyorodom.
- Esélyes. Adel magas, de vékonyabb Pléhsuszternél. Benne is van gepárd. Gyors. Pontos a keze. A fivérem remek íjász. És nem csak nyílpuskával, hanem hagyományos íjjal is. Nagyon gyors. Jó az egyensúlyérzéke is. Csak tud kellően öntelt is lenni. Mikor előveszi a nemesi neveltetését...
Halkan nevetek, ahogy eszembe jut, hogy nézett Balarra, csoda, hogy nem vágta érte azonnal képen. Bár, ugye ott voltam én is. Azt hiszem ez is segített.
Én is nevetek, a fejem csóválom.
- Nem lehet a világon minden nőt megfektetni!
Mélyet sóhajtok, nézem a fiút... és nehéz mit mondani, nehéz, mert a világunk kötött, túl sok a szabály, túl sok a következmény, mert a Chrima erődben nem okvetlen tud fiatal lányokkal találkozni... és végtére is a bordély valamilyen szinten mégis hasznos intézmény. Sajnos.
- Mikal, hogyan is mondjam, a bordély úgy általában nem az a hely ahol a lányok önként vannak, azért mert mindig is arra vágytak, hogy pénzért vadidegen férfiakat engedjenek az ágyukba és a testükbe. De ahány lány, annyi történet. Van, akit eladnak egy bordélyba, rabszolgaként. Ember és félvér lányok. - Eszembe jut Shannari. - Vannak akik rettegnek ettől, mások meg azt mondják, még egy bordély is jobb annál, ahogy addig éltek. Tudod, sokan bármit és mindent megtesznek a rabszolgáikkal, olyasmit, amit egy normális neolita sose. Mások ugyan talán önként vannak ott, nem rabszolgák, de kényszer sokféle van. Megözvegyül valaki, nincs munkája, a házából kirakják, nincs vagyona.. az utcára kerülne, és van mondjuk két-három gyereke, akiknek enni kell adnia. Semmihez nem ért... De gondolom azt is tudod, mivel büntetik a nemes lányokat, ha a nászéjszakájukon kiderül, hogy nem szüzen mentek férjhez... És persze biztos vannak olyanok, akiket motivál a könnyű pénz és nem érdekli őket mit kell tenni. A nők se mind jók.
Sóhajtok.
- Szélvész tudhat olyan helyet és olyan nőt, aki rendes lesz majd veled, és kedves. Talán még kedvel is majd téged. De a bordélyok alapvetően nem a szerelemről szólnak. Ahogy a hárem sem. Kizárni nem lehet a lehetőségét, csak épp... hogyan is mondjam, nagyon kicsi az esélye.
Az elkerekedett szemek és a mélyvörös szín... valahogy mosolyognom kell, és talán azért nem leszek én is paprikavörös, mert ő viszont az. Sőt! Bíbor!
- Alapvetően azt amit a nők. Mármint... - nyelek, megköszörülöm a torkom. - Szóval, ha egy férfinak jó érzés, ha egy nő a szájával is becézi, akkor az fordítva is az. - Igyekszem nem túl bőbeszédűen fogalmazni, de azért érthetően. Úgy, azok alapján, amit abban a hárembéli könyvben olvastam. - Azt biztos láttad már, hogy egy férfi arcon csókol egy nőt, vagy megpuszilja a vállát. Ezt néha látni, mondjuk esküvőkön, ilyesmi... Ahogy valaki vállát meg lehet puszilni, meg lehet a combját is. Például.
Elhallgatok. Mikal nem ostoba, és nem akarom zavarba hozni... még ennél is jobban, ahogy magamat sem. De így válaszoltam. Egy kis iránymutatást kapott, és azt hiszem van elég képzelőereje.

Balart figyelem, lassan bólintok, majd a homlokához támasztom az enyémet, így kicsit bandzsítva nézem.
- Mikallal beszélgettünk, tudod, és ezt észrevettem közben. Rendes fiú. És elhiszem, komolyan, hogy Kétcsapás és Duncan nagyon odafigyel minderre.
Látom, hogy valamin töpreng. Tudom, hogy előbb-utóbb rá fog kérdezni, és azt is, hogy én felelni fogok.
Gondolom, az unokanővérem említésén töpreng, meg az italon. Mert épp ezt hoztam fel és Mikalra rá is kérdezett. És válaszoltam is. Csak a többi az hosszabb történet, és most időnk sem lenne rá, és a hangulatot sem szeretném elrontani.
Még úgy sem, hogy a kocsmázás kérdése, meg Hasfelmetsző bajainak említése kicsit lelombozott minket.
De csak kicsit.
Azért teljesen nem. Ezt érzem, lévén még mindig Balaron fekszem.
Balar már vigyorog. Gondoltam, hogy tetszeni fog neki, hogy Mikal felnéz rá, ahogy az is, hogy Pléhsuszternek hívom. Ilyenkor belefér. De mikor meg akarom csókolni...  Akkor...
- Balar - súgom neki halkan.
Szorosan ölel, ahogy újra csókolózunk. Lassan, ráérősen, mintha a világ minden ideje a mienk lenne, és közben érzem a hasam alján, és a combomon is kicsit, ahogy moccanok felette, rajta, hogy újra erősebben nyomódik nekem.
Izgató érzés, és a tudat is, hogy ez tőlem van, hogy én váltom ki belőle, új és csodás.
Érzem, ahogy a nyakamhoz hajolva levegőt vesz. Ha igaza van és vannak feromonjaim, amit én még mindig kétlek, akkor most jó adagot magához vesz belőle, az biztos. De ő akarja...
Lehunyt szemekkel mosolygok, majd újra Balarra nézek, felém emeli a csípőjét. Hűamindenit!
A szem meglepetten nyílik el, aprót nyögök.
Simogatja a fenekemet, és ettől muszáj mozgolódnom. Kicsit hozzádörgölöm magam, óvatosan, próbálgatva jó-e. Nekem jó, nagyon is.
Az ő pupillái is kitágulnak.
Újra őt bámulom. Az a sóhaj! Tetszett nekem. Hallani akarom. És nem érdekel, ki mit tart a hangjáról, én beleborzongok, ha hallom, de a jó értelemben. És igen, a combom között már nem csak sajog, de mintha nedvesebb is lenne.
Elpirulok.
Beharapom a szám szélét, nézem a széles mosolyát.
- Na jó... még egy picit...
Mert hallom, utána más fajta éhségét is ki kell majd elégítenem.
Előrehajolok, újra megcsókolom a nyaka oldalát, végignyalok a heg mellett, át a másik oldalra és ott finoman megharapom. Nem fájósan, de azért hogy érezze kicsit. Aztán ha újra sóhajtana, akkor kap még pár finom kis harapást, lágyan, apró kis csókokkal keverve.
Közben a jobbom lassan végighúzom a mellkasán, le a bordáin, a gyomráig.
Vissza az elejére Go down
Kedd Jan. 15, 2019 9:16 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Elfárad és fáj – vigyorog. – A dió nagyon kemény.
Bólint.
- Hasfelmetsző talán. Orákulum valószínű azt mondaná érti, akár így van akár nem.
Nagyot sóhajt.
- Bedlam volt itt a szolga Vulfius előtt. Bedlam elrontott valamit, lett némi kár, Nagyszájú meg, aki akkor vezette a Kimérát, feldühödött és túlreagálta. Megvakíttatta, és hazaküldte Hasfelmetszőnek azzal az üzenettel, hogy legalább negyven órán át haldokoljon.
Megborzong, elnéz a bejárat felé, main túl valahol Hasfelmetsző épp iszik és/vagy verekszik.
- Hasfelmetsző megtette amit kellett, ehhez.
Felnéz, egyenesen Aicha szemeibe.
- Párbajra hívtam, hogy soha kezet ne emeljen Rahesára se másra a Kimérából.
Vállat von.
- Vesztettem, de megadta nekem, és megígérte, nem fogja bántani őket. Ha úgy alakulna, hogy meg kellene ölnie őket, fájdalommentesen fogja tenni.
Félig meghajon ültében.
- Köszönöm. Biccent aprót.
- Tehát jó esetben két hét, rossz esetben öt. De ezek szerint te nem küldtél galambpostát.
Picit vörösebbé válik a dicséretre, megint maga elé néz, pontosabban az ölében lévő kezeire.
- Duncan szerint a neolitát öt éves korig nevelik a szülei, utána mindenki magát neveli, maga felelős azért amilyen lesz. Utat lehet mutatni, de nincs ígéret.
Felrakja a kezeit az asztalra.
- Nem sokan testesebbek Pléhsuszternél. Láttam már olyat, de az is inkább kövér volt, mint erős.
Megrázza a fejét.
- Aki maga jár a karavánjával az csak címében nemes. Egy nemes sose adná fel a palotája kényelmét, hacsak nincs kényszer. És akkor is nyivákol.
Újból elmosolyodik.
- Talán nem, de ezt Szélvész nem tudja., Vagy nem hiszi el, mert próbálkozik.
Megvakarja a fejét, vörösödve.
- Ezt még át kell gondolnom, akarom-e. Mondjuk Szélvész szerint úgyis csak két év múlva lesz aktuális.
Kérdőn néz.
- Nem is tudtam, hogy büntetik őket ezért.
Olyan vörös lesz, hogy szinte kigyullad.
- Értem… - nyögi ki nehezen, majd nyel egy nagyot, gondosan az asztallapot fixírozva.

Mókás, hogy összeér a homlokunk, és úgy néz a szemembe. Vigyorogva helyeslek.
- Odafigyelnek. Pár generáción belül szeretnénk klánná válni. De az csak akkor megy, ha nem leszünk időközben csürhe.
Elhessegetem a megvert rokont a gondolataimból. Majd egyszer, ha aktuális lesz, foglalkozom az üggyel. Már ha tényleg feltétlen nekem kell megoldani. Nézetem szerint ostoba a nő aki elviseli, hogy a férje verje. Ott kell hagyni az ilyen barmot. Ha másként nem megy, megkéselni az éjjel. Mindenki alszik valamikor, és a többség nem ébred fel a közeledésre. Aki meg mégis, arra rá lehet gyújtani a házat. Vagy meg is mérgezheti, mert gondolom főz neki. De mit tudhatom én, ezer és egy oka lehet, hogy elviseli ezt. Például, ha a mérleg még ezzel együtt is pozitív. Vagy ha ki van szolgáltatva neki. Második kísérletre sikerül ténylegesen befejeznem az ezen való elmélkedést.
Persze amikor a nevem sóhajtja és a számra tapad, lényegesen könnyebben megy.
Továbbra is mocorog, amit nagyon jól tesz, és én is mozgok kicsit. A hangok alapján nem csak én élvezem a dolgokat, felváltva dörgöli magát az ágyékomhoz és a tenyeremhez ami a fenekén van.
Tiszta szerencse, hogy szárnyai vannak, mert különben már fordítanám is át hogy én legyek felül, és nem biztos, hogy nem kezdenék lefelé csúszni a törzse mentén.
Így viszont, hogy én vagyok alul, emiatt nem kell aggódnom. Amiatt már inkább, hogy ne kezdjem el a felsőjét leszedni.
Így csak kihasználom, hogy a szárnyak miatt a ruhája háta majdnem teljesen nyitott. Azért arra ügyelek, hogy néha a simogatás közben legalább a fél kézfejem a ruhaszövet alá kerüljön, közvetlen a forró bőrére.
Ráadásul ez a nyögés még jobban tetszik, mint a vörös fülek, úgyhogy megvan az új cél, ezeket a hangokat kell kiprovokálnom. Szerencsére erre bőven van módszerem.
Újból élvezettel sóhajtok, mikor megérzem a vágyát jelző illat felerősödését, és a fenekén kalandozó kezemmel végigsimítok a combja külső és hátsó oldalain. Egyfelől tudom, hogy most kellene visszavonulni, hisz nem sietünk, másfelöl meg arra sincs okom, hogy feleslegesen húzzam az időt. Haladunk ahogy haladunk, ha valami gyorsabban vagy lassabban történik meg, nem hiszem, hogy bármelyikünk panaszkodna.
- Még egy pici mit? – kérdem vissza suttogva, látható jókedvvel.
Inkább éhen halok, mint elengedjem most. Főleg amikor ráharap a nyakamra. Erre ismét felnyögök, ezt nagyon imádom, bele is markolok a fenekébe, határozottan, de nem fájdalmasan.
Nagyon szeretném megérinteni a haját, simogatni a fejét, tarkóját, de melyik kézzel? Se a fenekét nem akarom elengedni, se a bőrét. Úgyhogy egyelőre marad így, és közben irigylem a háromkezű neolitákat.
Amúgy se baj, ha kimarad a reggeli, mert ahogy végighúzza a kezét a hasamon, érzem, hogy akad ott némi zsírpárna amit a túl kényelmes életmód növesztett. Azért ott a kemény izomzat, de akkor is zavar. Mint ahogy az is, hogy a gyomormagasságban megáll a keze, nagyon szeretném, ha menne tovább, és tovább és tovább….
Vissza az elejére Go down
Kedd Jan. 15, 2019 1:48 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Fáj is? - kérdezek vissza. - Mindenkié?
Az enyém nyilván fájna. Még papírhéjú diót se tudok csak úgy fél kézzel feltörni. Kettővel már igen, de nem olyan sokat, aztán elfáradok. De az én kezeim picik, és nincs kitinborításuk sem.
Erről jut eszembe még valami.
- És a tapintásod milyen? Ha finom dolgokról van szó... például csukott szemmel tudod, hogy milyen ruhaanyagot érintesz?
Arra csak mosolygok, amit a könyvre mond.
- Nagyapám hobbija. Szereti olvasgatni.
A sóhajára felfigyelek, úgy látom, most egy nemszeretem történet következik. Nem szólok közbe, akkor sem, mikor eszembe jut, hogy Balar már mesélt Bedlamról. Valahogy ehhez volt aztán annak is köze, hogy Nagyszájú helyett végül ő került ide.
De ettől függetlenül Mikal beszámolója árnyaltabbá teszi a képet. Árnyaltabbá, de nem szebbé.
A fejem csóválom Nagyszájú tettére.
Követem a tekintetét.
- És senki nem szólt közbe? Kétcsapás sem? - kérdezem halkan.
Aztán a tekintetünk találkozik és most látom, a fiatal Chrima fiú szeméből valóban egy férfi néz rám.
- Ez nagyon bátor dolog volt tőled. És nagyon jó.
Komolyan nézem őt. Gyerek, de megszégyenítette az egész családot. Nem semmi fiú!
- Igen, nagyjából. És nem, én nem. Akartunk levelet küldeni. Én is akartam, de Pléhsuszter is mondta, hogy jó lenne, hogy a családom ne aggódjon, hogy tudassam, jól vagyok, és kellene egy papír is, amivel úgymond megtagadnak. Hogy rajtuk ne állhassanak bosszút azért, ami a Palotában történt. Meg is írtam... kimentünk a kapuhoz, ahol a karavánok pihennek, hogy megtudjuk, ki tudná elvinni és ekkor derült ki, hogy a Kadda karavánja is épp Garamatesben van. Az öreg vezetőnk megismert... Adelt pont akkor hívatták a Palotába. Ezért mentünk ki utána a sivatagba, tudtuk mikor indulnak, és Pléhsuszter arra gondolt, hogy biztos szeretném látni a testvéremet. Kivitt, hogy találkozhassunk.
Kivitt, hogy örömet szerezzen.
Kuncogni kezdek.
- Duncan félvér, ugye? Bár bizonyos téren lehetnek jók a meglátásai, de mondjuk inkább úgy, hogy az első öt évben is nevelni kell egy gyermeket, hogy utána haszna lehessen bármiféle iránymutatásnak.
Átgondolom a megjegyzését és bólintok.
- Valóban nem. Magas és vállas is és edzett mellé. Mint egy harci gépezet. És nincs rajta sok háj.
Mondjuk kevés se, már amennyit én láttam belőle.
- Erre játszik rá. Csak előveszi azt a hideg pillantását és már szaladnak is el az útjából. - Halkan nevetek. - Jó géneket kapott.  Eleve olyanokat, amikkel egy harcos jól jár, és mellé a medve genetikát. És valószínűleg nem a bohókás pandát, hanem a grizzlyt.
Megvonom a vállamat.
- Pedig Adel kísér karavánokat, igaz, már kevesebbet, mióta megnősült és megvan a kisfia is. Apa is kísért. Így ismerkedtek meg anyuval.
Látom, hogy Mikalnál se nagyon fér ez meg azzal, hogy a ficsúrok közé tartozunk, de attól még igaz. Van nemesi címe a családomnak, de nem olyan haj de jelentős. De a cím önmagában még semmi. Ezt meg a nagyapám szokta mondogatni.
Visszamosolygok.
- Lehet, hogy tényleg nem hiszi. Vagy csak keres valamit, amit eddig még egy nő ágyában sem talált meg.
Mikalra kacsintok.
Aztán megvonom a vállam.
- Teljesen a te döntésed. De abban igaza van Szélvésznek, hogy egy kicsit még jobb várni vele. Két év, vagy ha te várnál hármat, akkor annyi. És erről megkérdezheted az édesapádat is. Biztosan nem fog furán nézni miatta. Ahogy Pléhsuszter sem.
Nagyszájúhoz vagy Orákulumhoz azért nem küldeném ilyen ügyben, de Professzor normálisnak tűnik, Balart meg eleve nagyon kedveli. Talán nem árt neki, ha tőlük is hall pár dolgot.
A kérdő pillantásra bólintok.
- Hogy ezt jónak vagy rossznak gondoljuk, az most mindegy, de egy neolita nemes lány felé elvárás, hogy szüzen menjen férjhez. Ezt várják el a neolita nemesek, a leendő férjek, a férj családja és a lány saját családja is. Ha a nászéjszakán kiderül, hogy a férfi szűz menyasszonyra számított, de nem azt kapott, akkor általában megtagadja a nőt. Kidobja a házából. Ez szégyen a nőre, és szégyen a családjára is. És egy nemesi származású lány legtöbbször nem ért semmihez, amiből eltarthatná magát. Ugyanakkor a családja is kitagadja... legtöbbször..., hogy ezzel mutassák, a lány nem csak a férjét csapta be, de őket is. Az ilyen lányok közül aztán vannak valóban, akik bordélyokban kötnek ki -mesélem. - Nagyon-nagyon ritka, hogy egy nemes megtartson olyan feleséget is, aki nem vele hált először. Kivétel talán, ha tudja, hogy özvegyet vesz el. Ez rettentő bonyolult és köze van ahhoz is, amit korábban mondtál, hogy pontosan vezetik a genetikai örökséget is. De igen, alapvetően így működik...
Én ebben nőttem fel, ezért számomra borzasztó nagylelkűnek tűnik Balar felfogása, aki azt mondta, nem kéri számon a szüzességet, hiszen ő maga nem az. Határtalanul nagyvonalú gondolkodás. Nem csoda, hogy a nemes lányoknak nem mondják el, hogy ilyen is van! Félnek, hogy megnéznénk magunknak a zsoldosokat, a pékeket, a tetőfedőket és ki tudja kiket még...
Az utolsó válaszomra, ha lehet Mikal még mélyebben pirul el és az asztallapra bámul.
- Vannak könyvek - mondom halkan neki - , kicsit zavarba ejtőek, de elsőre talán könnyebb olvasni erről.
Eszembe jut, hogy Szélvész mit mondott a lapozásról, meg az is, hogy ezt a családban biztos mindenki tudja róla, Mikal is.
- Persze nem Szélvész számára! - teszem hozzá és kuncogni kezdek. - De te biztos tudsz magad lapozni.

Elmosolyodik, jó szélesen. Ilyen közelről ő is bandzsít. Nem baj, viccesen néz ki, ugyanakkor így se tudom nem meglátni, milyen szépek a szemei. A sötét, majdnem fekete haja mellé a halványzöld szempár, valahogy egzotikus. Nagyon tetszik.
- Akkor tényleg nagyon kell figyelni. Így kicsit érthetőbb Szélvész keménykedése is a nevekkel. Fegyelem!
Halkan kuncogok. Igazság szerint, bár a nevek is fontosak, de a viselkedés még fontosabb.
Tudom, hogy nem egyszerű félretenni neki anya unokanővérének az ügyét. Talán könnyebb lenne, ha tudná, hogy tíz éve történt, de most igazán nem akarnám elmesélni. Majd. Mikor éppen nem rajta fekszem. Most nincs hozzá kedvem és ez talán érthető is.
Ugyanakkor mégis tetszik, hogy Balar nem lép csak úgy túl az egészen, nem rázza le, mint kutya a vizet. Ha összeadom magamban, amit ő mondott és ahogyan Mikal reagált, nagyon úgy tűnik, hogy alapvetően így állnak hozzá az oktalan erőszakhoz, vagy a nők bántalmazásához. Erre talán rátesz, hogy nekem, ha távolról is, de közöm van hozzá, de azt hiszem, ez egyfajta szemlélet a Chrima családban, és ez tetszik.
Ahogy a korábbi ígérete is.
Az nagyon sokat számít nekem.
Eddig is bíztam Balarban. Ezért maradtam itt, a Kimérában, és ezért maradtam vele.
Ezért is. És ezért fekszem most itt vele. Hiába lenne csak jóképű. Az önmagában kevés.
De így már, így, most, egészen más a helyzet.
Más. És izgalmas.
A fenekemet fogja, simogatja, magához húz, és nem, nem igazán tudom eldönteni, de nem csak én dörgölőzöm hozzá, de ő is. Érzem. És ettől hirtelen melegem lesz. Az egész szoba meleg... mintha tüzet raktak volna benne, pedig az eszemmel tudom, hogy nem.
Végigsimogat, amitől picit libabőrös leszek, pedig nem fázom, és a keze sem hideg. Balar ujjai a bőrömön mintha tüzes nyomot hagynának, mert igen, benyúl a blúzom alá.
Új darab, tegnap sietve alakították át nekem Madam Olgánál, de a szabása olyan mint a feketéé. A hátamon nyitva van a szárnyak miatt, a derekán széles szalag... elöl apró gombok.
Vajon kigombolja őket?
Milyen érzés lenne, ha megtenné? Ott is olyan finoman simogatna, ahogy a hátamat?
Mélyet sóhajtok, aprót nyögök, picit még jobban a mellkasához szorítom a melleimet, aztán kicsit lefelé mozdulok, majd fel, hozzásimulok.
Hallom, ahogy sóhajt, hallom belőle, hogy tetszik neki. Ez is, meg amikor a nyakára csókolok az is.
Meglepett vagyok, diadalmas és boldog. örülök, hogy tetszik neki, hogy Balarnak is jó érzés.
Pedig ő sokkal tapasztaltabb, mint én.
A combomat simogatja, igaz a nadrágszoknyám anyagán át, de akkor is. Közelebb akarok kerülni a kezéhez, hogy jobban elérjen, felfelé húzom a térdeimet, de nyilván nem akarom megrúgni, így viszont azt veszem észre, hogy a combjaim szétnyílnak, és a két térdemmel a csípője két oldalán támaszkodom. Ami nem rossz, így jobban elér. csak közben én meg még jobban érzem. Meg, azt hiszem, nagyobbnak is.
- Egy pici... - pirulva nézek le rá, bal kezemmel a vállán támaszkodom, a jobbom a bordáin, a hasán.
Valamit mondani kellene...
Nyelek, elmosolyodom, a szám szélébe harapok.
- Egy pici kóstolót - súgom végül.
Aprót harapok a nyakába.
A hatás, úgy érzem, azonnali. Balar felnyög, és a fenekembe markol, még közelebb húz, egészen összesimulunk.
Magamban átkozom a takarót. Elsőnek a takarót, bár szerencsére nem túl vastag.
Aztán ahogy a tenyerem egy picit még lejjebb csúszik, már Balar nadrágját is.
Nadrágot vett!
Érzem a derékpánt szélét az ujjaim alatt.
Kicsit feltámaszkodom a mellkasán és komisz mosollyal nézek rá, ahogy a jobb kezem mutatóujját a nadrágja dereka alá csúsztatom félig és picikét ide-oda mozgatva megsimogatom a bőrét.
Hm... ez vajon tetszeni fog?
Vissza az elejére Go down
Kedd Jan. 15, 2019 5:53 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Tahasshié és az enyém nem – feleli. – Mindenki másé igen. Általában ők két diót fognak kézbe, míg mi egyet. De így se bírják sokáig.
Felemeli a kezét és végignéz a tenyerén, majd a kézhátán.
- A tenyeremen és az ujjaim belső részén, ahol a kemény rész van, alig érzek bármit. Tapintani a kézhátammal tudok.
Pár pillanatig csak mered maga elé.
- Kétcsapás… úgy tudom, négyszemközt leordította Nagyszájút, legalábbis egy szolga hallotta az ordibálást. Nyíltan nem mondott semmit. A többiek meg… Szélvész és Pléhsuszter nem volt otthon, és amúgy sem szoktak beleszólni Hasfelmetsző dolgaiba. A többiek meg Kétcsapásra bízták a dolgot. Végülis csak egy szolga volt.
Grimaszol.
- Utána Kétcsapás közölte, hogy mivel ennyire felnőtt vagyok, ideje átesnem a rabszolgák kezeléséhez szükséges próbán. Normál esetben évekkel később történt volna meg.
Elmosolyodik.
- De így is megérte.
Bólint a karavánnal való találkozásra, de nem fűz hozzá semmit.
- Igen, félvér. Én is, illetve ő is azt mondja, az első öt évben lehet és kell is nevelni. Utána neveli önmagát.
Félmosoly.
- Nem csak jók a génjei, de annyit edz, hogy kihozza magából a maximumot. Szeretnék én is ennyit edzeni, de Duncan szerint ennyit nem bírna el a testem. Nem, nem panda, bár nem tudni, pontosan milyen medve. Nincs bundája.
Bólint.
- Igen, vannak, akik csak a címükben nemesek, a vérükben meg hasznosak.
Megrázza a fejét.
- Szélvésznél sose tudni mit akar. Szerintem ő se tudja.
Homlokráncolva hallgat, majd kicsit gondolkodik.
- Eddig érthető. De azt hogy állapítják meg, hogy a vőlegény szűz-e?
Grimaszol.
- Tényleg olyan buták a nemeslányok, hogy ha már együtt alszanak valakivel, nem tanulnak semmi hasznosat arra az esetre, ha ez kiderülne? Vagy csak nem hiszik el, hogy ez számít?
Ismét kezd színesedni az arca.
- Szerintem elsőre jobb olyan, aki tapasztaltabb. Nincs értelme összeereszteni két olyat, akik nem… akik még… úgy értem… - megrázza a fejét, láthatólag nem tudja hogy kifejezni amit szeretne. Kis habozás után szólal meg újból.
- A lányoknak számít? Hogy a férfi volt-e valakivel előttük.
Megdörzsöli a tűzvörös homlokát, néz minden irányba.
- Szélvésznek nem hiszem, hogy kell ilyen könyv. De körbenézek otthon…

Kezdem érezni a nyomást a halántékom mögött a bandzsítástól, úgyhogy inkább lehunyom a szemem. Gyerekkoromban mindig azzal ijesztgettek, hogy nem szabad bandzsítani, mert úgy marad. Nem hiszem, hogy ez igaz, ennek ellenére jobb nem kockáztatni.
Biccentek amennyire fekve tudok, bár szerintem Szélvész erősen túlreagálta a dolgokat, akár fontosak a nevek akár nem.
Az unokanővérére immár nem vesztegetek gondolatot, jobban érdekel a rajtam fekvő madárka. Rá se gondolatot vesztegetek, mert a vér nem agyamban van, hagyom az ösztöneimet dolgozni. Meg a számat és a kezeim.
Kicsit kipirul az arca, ahogy a fenekét fogdosom, nem úgy, mint amikor elvörösödik, ez másfajta. Csak az orcáit érinti. De nem baj, jól áll neki.
Föl-le mozog a kezem a csupasz hátán, nagyon élvezem a tapintását, érzem a bordákon az izmokat. Nem túlizmolt, de azért akad ott némi erő. Igyekszem olyan mélyen benyúlni amennyire csak lehet, hogy elérjem az oldalát is. Vajon csikis? Remélem nem, nem akarom megugrasztani. Legfőképpen meg nem szeretném kivenni a kezem onnét.
A fene ebbe a felsőbe. Új, és nem figyeltem meg eléggé, hogyan épül fel, hogy nyílik. Persze, vannak gombok elől, de ennél összetettebb a dolog. Letépni róla meg mégiscsak túlzás lenne. Majd egyszer, később, ha kiderül, hogy szereti a vadulást is, lehet ilyet játszani. Szigorúan pótolható ruhákkal. De gyanítom, most ez az egy ruhája van azon kívül amit napok óta hord, csak nem kellene tönkre tenni. Még akkor se, ha úgy érzem, határozottan nem tiltakozna.
Sóhajtozom, ahogy csócsálja a nyakam, és elvigyorodom, ahogy helyezkedik, hogy jobban hozzáférjek a hátsójához és a combjához.
Elengedem a fenekét és a felsője alól is kihúzom a kezem, hogy páros manccsal túrjak bele a hajába a tarkójánál. Amikor pirulva néz, és a keze a hasamon kalandozik.
- Benne vagyok – felelem, noha nem tiszta, hogy kóstolás melyik oldalán szeretne lenni. Nekem mindkettő megfelel, bár pillanatra felmerül, lehet nem ugyanazt értjük kóstolás alatt.
A francért kellett nadrágot vennem, milyen mókás lenne látni az arcát, mikor észreveszi, hogy nincs rajtam semmi. De mindegy, ez a karaván már elment, kénytelen lesz leszedni rólam, ha tényleg hozzám akar férni.
Márpedig hozzám akar, legalábbis a keze kezd a nadrág alá kúszni.
Egyetértésem jeleként a fejét kicsit közelebb húzom közben megemelem a sajátom, hogy újból meg tudjam csókolni. Közben mindkét kezem végigvezetem a hátán, óvatosan érintve a szárnytöveit, végül a fenekén/combján kötve ki.
Utána merészet gondolok, de mivel a melleit folyamatosan nekem dörzsöli, úgy érzem, majdnem annyira vágyik erre mint én, úgyhogy mindkét kezem elindítom vissza felfelé, de nem a hátán, hanem az oldalán, és a tenyereim épphogy oldalról hozzáérnek a melleihez. Úgyis bíztatott korábban, hogy nézzem meg jól.
Ha pedig nem érzek tiltakozást, nem vet rám felháborodott pillantást, akkor enyhe hozzáérésből teljes tenyérrel finoman ráfogás lesz.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 16, 2019 10:08 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Azt hiszem, ez nem csoda. A páncél jelentősen növeli a kezetek erejét.
Én is Mikal kezét nézem, ahogy felmeli, forgatja, és hirtelen világos lesz, miért kézháttal simogatta meg a szárnyamat.
De ha azzal tudsz, az már jó.
A történetre bólintok. Lényegében igaz. Csak egy szólga volt. De mégse kellett volna olyan hosszan szenvednie.
Ugyanakkor nem tudom, kit hibáztassak jobban. Nagyszájú hülyesége, persze, de Hasfelmetsző meg megtette, amire kérte. Nem lett volna vele kénytelen.
Csak pislogok, erről a próbáról még nem hallottam.
Milyen próba? – kérdezek rá. – És ez mikor volt?
Aztán bólintok. Ha Mikal szerint megérte, neki hajlamos vagyok elhinni. A próba, arraól majd balart is megkérdezem. Csak rá ne felejtsek!
Visszamosolygok, mikor Duncanról beszél. Úgy tűnik, őt mind kedvelik, annak ellenére, hogy félvér.
Aztán elnevetem magam.
Nem tehetek róla, én örülök, hogy nincs bundája. Azért a grizzlyt mondtam, mert az jó nagy volt állítólag. Meg mert ezen az éghajlaton nem valószínű, hogy jegesmedve legyen. Eddig nem úgy tűnt, mint aki állandóan el akarna ájulni a hőségtől. Az edzés meg? Megteszed, amit tudsz. Egyébként is, úgy hallottam, Duncan mindenkinek személyre szabja.
Arra amit utána mond, apró bólintok.
- Úgy tűnik, ez a családomra igaz.
Elmosolyodom, mert valahogy jólesik, hogy ezt mondja, még akkor is, ha már Balar is mondta, hogy nem vagyok az a tipikus ficsúrlányka.
- Szélvész ráér még kitalálni, nem?
Balar mondta, hogy van köztük jó pár év, és Szélvész korban Mikalhoz áll közelebb. Igazából, így visszagondolva, az arcán is látszik még némi kölykös báj.
A kérdésre felvonom a szemöldökömet, majd beharapom a szám szélét.
- Azt sehogy. Nem lehet biztosra megmondani. - Halkan szusszanok. - Nincs igazság, ugye? De náluk annyira nem is lényeges, mert hát... szerintem ez két dolog miatt izgatja leginkább őket, az egyik a genetika, hogy nehogy a lányról ne csak az derüljön ki, hogy nem szűz, de az is, hogy hoppá, koraszülött lett az első gyermek... Érted ugye? - Pillantok rá. - A másik meg a vagyon, ugyanezen okból. Nehogy a nő egy kakukkfiókát csempésszen a családi fészekbe. Ami ugye elvben később is megtörténhet.
Halkan nevetek.
- Nem tudom, biztos vannak buták is. Meg ugye eleve arra számítanak, hogy egész életükben nem kell semmit csinálniuk. Nem kezdenek el már tíz évesen szőni tanulni abból a megfontolásból, hogy jaj, majd mikor tizennyolc évesen valakinek engednek az esküvő előtt, akkor legyen majd miből élniük. Még tizenhét évesen sem jut eszükbe. Mikor meg ott tartanak, addigra késő. Gondolom.
Azért mondom ezt így, mert azért én tanultam pár dolgot otthon. A rajz és a festés csak kellemes kikapcsolódás, de az, hogy meg tudom csinálni a Kiméra könyvelését már inkább tudás. vagy az, hogy tudok főzni. És varrni is. És még a virágokkal is boldogulok.
Ahogy pirul és amit mond, lassan bólintok.
- Van ebben némi igazság. Nyilván könnyebb úgy, ha legalább egyikük tudja mit csinál. De ha szeretik egymást, valóban, és türelmesek, és legalább olvastak a dolgokról, vagy beszélgettek valakivel, akkor két tapasztalatlan is elboldogul. Hogy is mondjam... ha netán előbb lesz majd egy lány, akit megszeretsz, minthogy Szélvész elvinne a kedvenc helyeire... és már ő van neked, akkor már ne menj bordélyba csak azért, hogy tapasztaltabb legyél, mert ha megtudja, és hidd el, meg szokták tudni, akkor az fájna neki. Jobban fájna a tudat, hogy képes voltál máshoz menni, tanulni, úgymond, mintha az első pár alkalommal ügyetlenkednél kicsit.
A következő kérdésén elgondolkodom.
- A lányok általában nem szoktak azért haragudni, ami az előtt volt, hogy egy férfi ismerte volna őket. Vagy netán ha ismerik egymást régebbről, akkor ami az előtt volt, hogy hozzájuk közeledni próbált volna. Kivéve, ha a férfi előző kapcsolata még tart. Van persze, akit nem érdekel, hogy a férfinek jegyese vagy felesége van, akkor is próbálkozik... van olyan nő, aki azzal is beéri, ha csak ágyas, vagy alkalmi szerető. Általában őket úgy is kezelik. Igencsak ritka az, mikor egyszerűen nincs más lehetőség. Talán csak az uralkodóknál... de ez már másik mese, úgy gondolom.
Nevetek.
- Sose tudni. De a piacon is elmehetünk a könyveshez - vetem fel.
Én ugyan nem fogom gúnyolni miatta, sőt, még csak el se mondom másnak, ha netán vesz valamit.

Balar pislog, én meg kuncogok.
Látom is és érzem is, ahogy biccent, de ragozni nincs már mit Szélvész dolgán. Gondolom ma valamikor előkerül majd ő is. Nem mintha most számítana. Most senki más nem számít, csak ez a férfi, itt, aki velem van.
Nem foglalkozom sem a Chrima családdal, sem a sajátommal, sem a Kimérával, csakis rá figyelek.
Balar a fenekem gyúrja, és a hátam simítja, valahogy bejutott a blúzom anyaga alá, és a csupasz bőrömet érinti. Izgalmas érzés, jó, és finom, mert gyengéd, és látom rajta, hogy neki is tetszik.
Biztos testezik neki, mert már nem csak az ujjai, de az egész tenyere a hátamon van, a derekamon, az oldalamon.
Halkan sóhajtok. Rápuszilok a vállára. Nem tudom, szokás-e ilyet csinálni, de a könyvben az volt, bárhol meg lehet puszilni a másikat, aztán csak figyelni kell hogyan reagál. Próbálok rá figyelni, tetszik, mikor sóhajt, vagy nyög, a hangja olyankor egészen... hogy is mondjam, különleges, vágyteli.
Újra a nyakára harapok, csak finoman, nem sebzem meg a bőrét, bár lehet, hogy valami kis nyoma marad, pirosas foltok talán, mert úgy veszem észre, ez bejön neki. Ahogy nekem is, mikor a combomat simogatja. És az is, ahogy az ágyékunk egymáshoz simul a ruhák és a takaró rétegein át.
Megremegek, ha csak elképzelem, milyen lehetne a textilek nélkül. Biztosan más. Vadabb. Erőteljesebb.
Aztán rájövök, hogy nekem könnyebb dolgom van, hiszen Balaron nincs ing. Megsimogatom a mellkasát, aztán a hasát is. Izmos és feszes és a bőre meleg. Sose gondoltam volna, hogy egy férfinek ilyen lehet a bőre. Az övé finom tapintású, csak egész picit érzem másnak, mint a sajátomat. Mégis új, és különleges. Izgalmas.
Balar a hajamba túr, a hajtűim meg megadják magukat, a hajam lebomlik, és így jut belőle az ő arcára, nyakára, vállára is.
Kicsit megmozgatom a fejem, hogy érezze, megsimogatom a bőrét a tincseimmel, miközben gyengéden, de határozottan húz lefelé.
Nem tudom, tudja-e hogy most más a hangja, rekedtes persze, mint rendesen, de kicsit mélyebb, és van benne valami más is, egy másfajta színezet.
Újra csókolózunk, most lassan, érzékien. Immár jobb kezem négy ujja csúszik a nadrágja dereka alá, érzem, hogy megrándulnak a hasizmai, érzem az erejét, miközben ízlelgetjük egymás száját.
És érzem a kezeit is, ahogy a szárnytöveimre simít. Pont oda.
Belenyögök a szájába. Az arcom forróvá válik, de még a melleim is, döbbenten veszem észre, hogy a combjaim között egész nedves leszek.
Te jó ég!
Eddig csak egyszer ért férfi a szárnyaimhoz ott, de akkor nem reagált így a testem, akkor csak megborzongtam, aztán elhúzódtam tőle, mondjuk épp időben ahhoz, hogy Adel ne kapjon minket rajta. És ennyi volt, Elhúztam tőle a kezem és elhúzódtam, hátraléptem és megjelent a bátyám.
Most viszont... most azt veszem észre, még inkább Balar testéhez feszülök. Most nehogy nem zavar az érintés, de akarom.
Mit művel velem ez a férfi?
Halkan nyöszörgök, ahogy újra végigsimogat, le, egészen, majd a kezei visszafelé indulnak.
Megnyalom a felső ajka belső oldalát, és kihúzom az ujjaimat a nadrágja öve alól. Mély levegőt veszek, a szája szélére harapok finoman. Úgy vélem, az eddigi reakciói alapján, hogy ezt szereti. Én is szeretem.
Ahogy azt is, hogy megérinti a melleim oldalát. Megfeszül a testem.
Azt hiszem az ő keze egy pillanattal előbb borul a mellemre, mint az enyém az ágyékára. Persze csak a szöveteken át. Átkozott takaró. Fel kéne kelnem ahhoz, hogy ne legyen útban, de azt nem akarok, így azon és a nadrágján át érintem. Megremegek.
Majdnem biztos vagyok benne, Balar pontosan érzi, hogy nagyon is tetszik... a mellbimbóm keményen feszül a tenyerének.
Picit rászorítom a tenyerem... azt hiszem egy kicsivel hosszabb... Húha!
Levegőért kapok.
Egy pillanatra megemelem a fejem és a szemébe nézek, aztán a nyaka oldalához szorítom égő arcomat.
Ilyet se csináltam még...
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 17, 2019 8:49 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Jobb, mintha teljesen érzéketlen lenne az biztos – biccent, továbbra is a kezét nézve. – A teljes skorpió olló például érzéketlen lenne.
Felhúzza az ingujját, és egy régi égésnyomot mutat a felkarja belső oldalán.
- Nálunk az a szabály, hogy aki rabszolgákkal akar foglalkozni bármilyen fokon, annak ki kell bírnia a fájdalmat, amit a bélyeg átégetése jelent. Én vagyok az egyetlen, akinek húsz éves kora előtt csinálták. Szóval csak annyiban próba, hogy lehet mondani, hogy valaki nem akarja. De akkor ő nem foglalkozhat a rabszolgákkal. Márpedig mi rabszolgákból élünk.
Bólint.
- Igen, a bunda nem praktikus ilyen hőségben. Edzeni meg annyira sokat szoktam, amit Duncan még enged.
Vállat von, kicsit szégyenlősen.
- Ráér. De szerintem rajtam fog múlni, hogy akarom-e. Még nem tudom. Van bőven mit gondolkodni ezen.
Értetlenül néz.
- Koraszülött? Már az is a nő hibája, ha korábban születik meg a gyerek?
Óvatosan mosolyog.
- Nehéz elhinnem, hogy ez „csak úgy” megtörténik. Aki ilyen, szerintem nem az esküvő előtt fog együtt aludni valakivel, hanem az első adandó alkalommal. Talán már tizenhat évesen. Tehát bőven lenne ideje felkészülni. Aki meg önként megy a bordélyba mert azt élvezi… hát kinek mi köze hozzá. Részemről remélem, hogy ha megyek, én is ilyet fogok találni.
Megrázza a fejét.
- Nem, sose mennék máshoz tanulni a kedvesem helyett. Az nagyon ízléstelen lenne. Gondolom ficsúréknál ez nem ritkaság. Mármint az igazi ficsúroknál – javítja gyorsan. – Nem hiszem, hogy akár te, akár a fivéred ilyenek lennétek.
Összevonja a szemöldökét.
- Tehát a lányok rendben vannak vele, ha a férfinek volt előttük valakije, míg a férfiak nem tudják elfogadni, ha a lánynak volt előttük valakije. Nem lehet, hogy a lányoknak a sarkukra kellene állni, és nem nyújtani többet, mint amit kapnak? Vagy nagyon naiv vagyok?
Határozottan rázza a fejét.
- Neem, kizárt, én ilyen könyvet nyíltan nem veszek, ha visszajut Szélvészhez, hónapokig rajtam fog röhögni.

Vigyorgok, ahogy a vállam puszilja. Aranyos. Amikor visszatér a nyakamhoz, csak sóhajtozom, annyira élvezem, és markolászom a fenekét. Kedvemre való, formás, kerek, pont annyira kemény, ahogy szeretem.  Felnyögök, ahogy kicsit erősebben harap, lehet három-négy percig nyoma is lesz. De nem baj, tetszik, élvezem a dolgot.
Azon elmélkedem, hogy lehetne megszabadulni a takarótól, mert meleg van, nem kell rám, másrészt egy extra réteg anyag közöttünk. Látom ám, hogy őt is zavarja kicsit.
Elvileg a csípőjénél fogva fel tudnám emelni a madárkát, és ha figyel a lábaira, gond nélkül le tudom rúgni a takarót magamról.
Hm. Ez működhetne. De még nem most. Egyelőre elvagyok, ha meg őt elkezdni nagyon irritálni, pillanatok alatt megszabadulhat tőle. Gyorsabban és könnyeben, mint én tehetném.
Az nagyon mókás, mikor kibomlik a haja, ez már az első alkalommal nagyon bejött. Most viszont függönyként borít be minket, érzékien csiklandozva a bőröm. Kevésbé érzékien meg valahogy belemászva a számba. Próbálom kifújni a számból, de mivel az ajkam nedves, egy-két szál rátapad, úgyhogy csak el kell engednem a fenekét, hogy felszabaduljon a kezem ehhez. Hát igen, ha két hosszúhajú összeáll, ilyenek történnek. Fogunk még furcsa helyeken hajat találni egymáson, de nem bánom, ez is hozzátartozik a dologhoz.
Csókolózunk, határozottan, nyelvemmel tapintom az ő nyelvét, ráharapok az alsó ajkára, és nagyon élvezem, ahogy a haja elborít minket. Mélyen beszívom a nyelvét, tartom pár pillanatig, majd elengedem. Felnyögök, ahogy beljebb kerülnek az ujjai a nadrágomba, immár csak centikre, hogy megérintsen ott.
Megborzongok, ahogy rájövök, mennyire vágyom rá, hogy tegye meg a hiányzó távolságot az ujjaival, utána meg… igen, nem tagadom, nagyon akarom érezni az ajkait. Pedig ez nem jó ötlet. Nagyon nem. Még nem.
Ettől független, nem hiszem, hogy meg fogom állítani, ha próbálkozna. Legalábbis nem azonnal. Végülis kóstolóról volt szó, nem lakomáról. De bármennyire is nem érzem úgy, az agyam maradékával tudom, hogy jobb lenne, ha nem próbálkozna most. De azért kicsit remélem, hogy fog.
Már csak azért is lenne jó, mert abból megtudnám, rákényszerítették-e ilyesmire a háremben. Bárki bármit mond, senki nem lesz jó szerető elsőre. Ahhoz gyakorlat kell és a másik nem testének az ismerete. Aki sose csinálta, nem tudja mit kezdjen a helyzettel, nem tudja, hogy érintse a másikat. Túl durva lesz, nem tud figyelni a fogaira és fájdalmat okoz, ezer és egy apróság. Már a második alkalommal is ügyesebb lesz valaki, főleg, ha a háremben isntruktálták, mit hogyan tegyen. Már pedig nagyon szeretném tudni, rákényszerítették-e, hogy térdeljen. Nem, mintha az én viselkedésem felé bármit változna, vagy bosszút követelve megrohannám őket, csak… szeretném tudni.
Úgy tűnik a szárnytöve tényleg érzékeny, legalábbis felnyög és durván felerősödik a vágyának az illata. Vajon nekem is van ilyen jellegű szagom? Valószínű. Vajon érzi? Nem tudom. Sose kérdeztem, milyen a szaglása, ha meg mondta, hát én bizony nem emlékszem rá.
Megérintem a melleit, ő meg kiveszi a kezét a nadrágomból. Visszafognám a mozdulatot, mert ez az ellenkezés jelének tűnik, de késő, visz a lendület, rámarkolok a kebleire. Pont amikor ő fog rá a hancúrlécemre a ruhákon át. Felsóhajtok, nagyon de nagyon élvezem az érintését.
Ez meglepett, nem kicsit, de kellemes meglepetés. Ösztönösen mozdítok aprót a markában lévő testrészemen, hüvelykujjaimmal a mellbimbóját érintem. Kellemes keblei vannak, formás, tenyérbemászó. Nem irritálóan nagy de nem is pici, és ami a lényeg, feszes, nincs megereszkedve.
Vörös fülekkel néz rám, mint aki maga se hiszi, mi van a kezében. Utána igen cuki módon kimászik a látóteremből azzal, hogy a nyakamra borul. Nagyon cuki. Rámfogott, kényelmetlennek és cikinek érzi, de annyira azért nem, hogy elengedjen.
Simogatom a melleit, nem kihagyva a mellbimbókat, majd egyik kezemmel visszatérek a hátára, pontosabban a szárnytövére.
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 17, 2019 10:28 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 174
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Elképzelhető, hogy tényleg, de nem tudom biztosra. De biztosan lennének más előnyei. És valószínűleg lenne a testednek más része, amit tapintásra tudnál használni. Szerintem azért a skorpióknak is van tapintásuk. Azt hiszem.
Kell hogy legyen, ugye...
Figyelem ahogy mozdul, majd a nyomot, a heget látva aprót szisszenek. Eszembe jut, hogy Balar mesélt erről, csak rajta ugye nincs heg. Mikalon viszont van. Ugyanakkor azt tudom, hogy Balar is kiállta ezt a próbát, ő is érezte a fájdalmat, pontosan tudja, mit csinál, mikor bélyeget süt egy rabszolgába.
- Tényleg te? Előtted még senkinek? - ámulok el.
Nem semmi a fiú! Hisz valamiben, vannak elvei és kiáll értük. Akkor is ha rabszolgákról van szó. Komolyan különleges.
- Nem praktikus. Maradjunk annyiban, Mikal, hogy úgy látom, a Chrima családban alapvetően praktikus dolgokat örököltök. Lehet, hogy még Orákulum szárnyai is annak indultak.
Végtére is Balar mesélte, hogy valahogy szülés közben sérültek a szárnyai, a bába elrontott valamit, vagy csak az, hogy nem számítottak szárnyas kisbabára.. ki tudja. Sok oka lehet.
Arra, hogy mennyit edz bólintok. Biztos vagyok benne, hogy nem lógna el semmit. Kemény kölyök.
- Te is ráérsz. - Mosolygok rá.
Az értetlen pillantására egy másodpercig szélesebb lesz a mosolyom, majd közelebb hajolok hozzá.
- Úgy értettem, Mikal, hogy a lány más gyerekével a méhében megy férjhez, majd azt próbálja beadni a teljesen érett csecsemőről, hogy az koraszülött. Egy valódi koraszülésnél a baba kisebb, gyengébb, fejletlenebb és sérülékenyebb is. De mondjuk jó gyanakodni, ha egy négy kilós újszülöttre próbálják azt mondani, hogy hét hónapra jött. Jó esetben az apa maga a férj, és csak titkolni igyekeznek, hogy az esküvő előtt is együtt háltak. A nagyobb baj az, ha másé.
Megvonom a vállam.
- Attól függ. Aki nem bír a vérével és viszket neki és alig várja, hogy valaki jól megvakarja, az az első adandó alkalommal, meg a másodikkal és a többivel is. De ha egy lánynak kijelölnek valakit férjnek, akit nem ismer... rosszabb esetben ismer, de nem kedvel... az hajlamos lehet kétségbeesett lépésekre. - Köhintek. - Kérdezd meg Pléhsusztert a zöldhajúról! - ajánlom. - Szerintem el fogja mesélni.
Elvigyorodom.
Aztán bólintok a szavaira.
- Mert te rendes vagy, Mikal. Az ízléstelen meg enyhe szó. Mi nők az ilyesmit hajlamosak vagyunk máshogy nevezni. Árulásnak! És meg is toroljuk, így vagy úgy. Hogy hol ritkaság? Nem tudom. Nem minden férfi gondolkozik egyformán ebben a kérdésben. Van, aki azt hiszi, bármit megtehet, mert egy nő nem ér annyit mint ő, így biztos nem is érdemel annyit... És ez nem ficsúrság-függő. Látni ezt mindenhol.
Aztán elmosolyodom.
- Én biztos nem. És tudtommal Adel sem. Imádja az asszonyát, nem nézne más nőre mellette.
Kuncogok.
- Lehet. De ez sok idő. És a férfiak sem mind egyformák.
Eszembe jut Balar, ahogy azt mondta, hogy ha a hárem után nem lennék szűz, akkor se haragudna, akkor is ugyanúgy bánna velem. Elhittem neki. Az más kérdés, hogy az vagyok.
De úgy látom, Mikal is ilyen. Nem lepődnék meg, ha ez derülne ki Szélvészről is.
És az is hozzátartozik, hogy általában a férfi az idősebb, és így legtöbbször rendben vagyunk azzal, hogy tapasztaltabb is.
Más kérdés, hogy én például idősebb vagyok Balarnál, igaz, csak egy évvel, és mégis ő a tapasztaltabb.
Lassan ingatom a fejem.
Alapvetően nem vagy naiv, inkább, hogy is mondjam, elég liberális nézeteid vannak.
És ezért lehet, hogy egyszer egy lány még nagyon hálás lesz neki.
És ha nem jut vissza hozzá? Ha gondolod megveszem én! – ajánlom és nagyon bátornak érzem magam.

Megpuszilom a vállát, mert jólesik, és finoman a nyaka tövére harapok, mert a sóhajai alapján azt szereti.
Tanítottak mindenfélét a háremben, még könyveket is olvastam, de most egyáltalán nem gondolok arra, hogy azokban mit írtak, meg hogy ki mit mondott. Nem számít. Ha Balarnak az tetszik, hogy a nyakát becézem, akkor azt fogom tenni.
Eszem ágában sincs a könyvben leírtak szerint haladni, sem manipulálni őt, egyszerűen csak… csak azt akarom, hogy ez jó legyen. Neki, nekem, nekünk együtt. Jó és szép.
És ha ettől romlott és erkölcstelen perszóna vagyok, hát az sem érdekel.
Nem érdekel. Úgyse akarok már valami nemes úr felesége lenni, eszem ágában sincs. Hogyan is akarhatnám ezek után?
Az után, hogy ismerem őt…
Balar a hajamba túr, ami leomlik, jut belőle a szájába is. Halkan nevetek, ahogy oldalra sepri.
Bocs!– súgom, aztán újra megcsókolom.
Mikor beszívja a nyelvemet, mintha apró kis villámcsapások indulnának el a testemben, a számtól a mellkasom felé, majd lejjebb a hasamba, a hasam aljába, a combjaim közé.
Belenyöszörgök a szájába.
De Balar is nyög, ahogy a hasát simítom. Lejjebb, ameddig csak érek, anélkül, hogy kinyitnám a nadrágját.
Lehet meg kellene tennem, kigombolni a sliccét, benyúlni, megérinteni. De ennyire még nem vagyok bátor.
Érzem, hogy megfeszülnek az izmai, a nyaka tövére puszilok újra. Talán tényleg bátrabbnak kellene lennem, talán legközelebb az is leszek.
Most annyira futja, hogy a szöveten át érintem.
Hát nem kicsi! Mondjuk Balar maga sem az, magas, vállas, arányos. Nem is számítottam másra, de azért eszembe jut, hogyan fogunk majd boldogulni a méretével. Aztán meg az, hogy ahol egy kisbaba kifér, ott ez is befér, ugye. Ugye?
Ekkor ér a szárnyaim tövéhez.
Megremegek. Nagyon jóóó! Nem tudom más nőnek van-e ilyen pontja, de nekem a szárnyaim töve nagyjából olyan, főleg belül, mint a combjaim belső része. Érzéki hely. Ezt persze nem tudja mindenki, de nem véletlen, hogy nem engedek csak úgy a szárnyaimhoz érni.
Halkan nyöszörgök, ahogy simogat. Érzem, hogy immár nem csak a bőröm nedves odalent, de valószínűleg az alsóneműm is… picit kínos, picit. Ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy Balart ez zavarná. Lehet, hogy észre se vette…
Nem nyúlt a combjaim közé, tehát lehet, hogy nem is tudja. Igen.
Mélyet sóhajtok.
A kezei a melleimre csúsznak.
Megemelem a fejem és kissé zavartan pislogok.
Hogy jutott a blúzom alá? Fogalmam sincs. Talán akkor lazult meg a szalag a derekam körül, mikor egymáshoz dörgölőztünk, vagy mikor benyúlt a hátamon lévő hasítékon, hogy simogasson, de most már nem tart, így Balar a bőrömet érinti.
Újra sóhajtok. Eszméletlen érzés! A bimbóim megduzzadnak, megkeményednek, ahogy simogat.
A kezem akaratlanul zárul rá, finoman rászorítok a vesszejére.
Az arcom a nyaka oldalához simítom, aprókat lihegek, levegőért kapok. Még egyszer megszorítom kicsit, aztán elengedem, a bordáin simítok végig, és a kezem helyett az ágyékom nyomom hozzá.
Balar újra a szárnyam tövét simogatja az egyik kezével, a másikkal meg a mellem.
Reszketek.
Képtelen vagyok ellenállni neki, nyöszörgök. El sem hiszem, hogy ez a hang az enyém, halk, kéjes, vágyódó… a szám a nyakára szorítom, miközben ösztönösen mozogni kezd a csípőm, finoman ringatózom, egyfolytában Balarhoz dörgölőzve, miközben az ujjaim a bordáit simítják, a derekát.
Te jó ég!
Mit művel velem?
Vissza az elejére Go down
Pént. Jan. 18, 2019 11:01 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 189
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
Felhördül, és határozottan tiltakozik
- Még csak az kéne, hogy olyan csápjaim legyenek, mint az ilyen csúszómászóknak  
Megborzong.
- Akkor már inkább ne legyen tapintásom.
Visszahúzza a ruhát, elrejtve az égetést.
- A legfiatalabb előttem tizenhét éves volt, de ne kérdezd ki, nem tudom. Mindenki maga választja meg, hol legyen a heg. Hasfelmetszőnek a lapockáján van, Pléhsuszternek a vádliján.
Elhúzza a száját.
- Nem nevezném praktikusnak, hogy nincs tapintásom. Se azt, hogy Szélvész nem lát közelre. Meg voltak csúf esetek régen, van róluk feljegyzés.
Homlokráncolva néz.
- Van olyan, aki elhiszi egy négy kilós gyerekről, hogy koraszülött? Ennyire a ficsúrok se lehetnek sötétek. Ha meg csak nem vártak az esküvőig… az miért baj? Ha nekik megfelel, kinek mi köze hozzá?
Megvakarja a fejét.
- Szerintem ez nem rendesség kérdése, hanem gerincé. Nem kérni többet, mint amit adni tudok.  – elvigyorodik – Duncan azt mondja, inkább száll szembe húsz mutáns vadállattal fegyver nélkül, mint teljes felszereléssel menjen egy megbántott nő ellen. Márpedig ő biztos tudja.
Felsóhajt.
- Az ilyeneknek teljesen mindegy, ki milyen nemű, mindenki kevesebbet ér náluk. Kicsit mint Nagyszájú, bár ő legalább minket elfogad egyenlőnek. Kétcsapás szerint minél többre tartja magát valaki, annál valószínűbb, hogy egy haszontalan élősködő. Aki valahonnét örökölte a rangot, mert kiérdemelni az ilyenek nem szoktak semmit.
Bólint.
- Adél idősebb vagy fiatalabb nálad? Mennyi ideje házasok? Ők szűzek voltak?
Értetlenül néz.
- Liberális? Ezt a szót még nem hallottam.
Tenyereibe temeti az arcát.
- Ha csak megtalálja, meglátja nálam, már végem van. Annál csak az a rosszabb, ha Duncannak is elmondja.
Felnéz az ujjai mögül.
- Vagy szeretnél te is belenézni? – kérdi minden gúny nélkül, őszinte kíváncsisággal.

Nem válaszolok, csak vigyorogva odébbsöpröm a haját az arcomból, de ha már ott a kezem, végig is simítok a hajzuhatagán, végül az arcán is.
Így belegondolva, sokszor láttam az arcát, de sose figyeltem meg igazán. Valami fontosabb ügy mindig volt. Vagy csak nem vagyok jó az arcokban. Mind majdnem ugyanolyan, egy száj, két szem, orr, a különbségek többnyire apróságok, elegek, hogy megkülönböztessem egymástól a népeket, de sose igazán mélyedtem el senki arcvonásaiban.
A madárkának is inkább a szemeit néztem, sosem az arcát.
Enyhén mandula alakú szemek, határozott járomcsontok, széles áll. Sötét selymes haj, és igen, picit elálló fülek. Amiknek a színe pirosabb a szokottnál, de messze van az igazi vöröstől, amit annyira szeretek. A bőre sima, mentes a hibáktól. Realizálom, hogy szép arca van. Sose érdekelt az arc szépsége, mindig abszurdnak tartottam a gondolatot, hogy a neoliták a másik arca alapján döntik el, szájra veszik-e a másik intim részeit. Ostobaságnak tartottam, mert ami a ruha alatt van, extrém genetikát leszámítva ugyanolyan, akár szabályos arca van valakinek, akár nem. De én furcsa vagyok.
Ugyanígy, ahogy nem akadtam fent foghiányon se. Harcosokkal ismerkedtem mindig, egy-egy ütés bizony becsúszik, törhetnek a fogak, és kevesek olyan szerencsések, mint én, hogy visszanő. Az egyetlen kitételem mindig az volt, hogy ne legyen rossz szaga. Izzadtság, fegyverolaj, ezt megértem. De a rossz lehelet az odafigyelés hiányát jelenti, valamint esélyesen komoly szájbetegség is lehet, amiből nem kérek.
A madárka arca viszont nem csak szabályos, hanem nagyon szép is. Talán minden korábbi hölgyismerősöm közül neki van a legszebb arca. Vagy egyedül neki van szép arca? Lehet. Mindegy. A szépség úgyse tart örökké. De amit most művelünk… az tarthat. Vagy ha nem is örökké, de „csak még egy napig” igen. Ahogy Négylándzsás mondta.
Ugyanakkor az illata is több, mint rendben van, és nem csak azért, mert érzem, menyire be van indulva rám. Enélkül is jó illata van.
Habozik, miközben markolászik, ahogy végigfogdos, döbbentnek, és kicsit talán ijedtnek is tűnik. Mókás, egyfelöl jól esik, hogy ennyire nagynak talál, másfelől tudom, hogy ez csalóka, én nem számítok nagynak a neoliták között, még úgy se, ha a kimondott monszter lécűeket nem számítjuk.
Szenvedélyesen csókolózunk, miközben markolászik, már amennyire a két réteg szövet engedi, de én se pihentetem a kezeim. Ennek a testhelyzetnek, mármint hogy én vagyok alul, komoly hátránya, hogy nem látok reális módszert, amivel a combjai közé nyúlhatnék, így csak reménykedem, hogy előbb-utóbb csak akad valami lehetőség. Csak át kellene fordulni valahogy.
A szárnytöve érintésére úgy felerősödik az illata, mintha a fejem közvetlen a combjai között lenne. Vajon szőrteleníti magát…? Ahogy ösztönösen megnyalom a szám szélét, mélyet sóhajt, és a következő pillanatban csupasz bőrt és mellbimbót érzek az ujjaim alatt. Mikor és hogy raktam a kezeim a ruhája alá? Főleg azért ciki, mert ezt még nem akartam. Na jó, akartam, de nem olyan nagyon. Pillanatra értetlenül néz rám, már majdnem bocsánatot kérve elkapom a mancsaim, mikor ismét élvezettel sóhajt. Jól van, tehát ha meg is leptem, nem haragszik érte. Sőt, tetszik neki, legalább annyira, mint nekem. Hihetetlen jó érzés a puszta bőrét érinteni, a kerek formáit a ruha zavarása nélkül élvezni. Érzem a késztetést, hogy le kéne szedni róla, most már úgysincs sok értelme rajta maradnia, főleg, hogy elég rendesen ki is bomlottak rajta a szalagok. Arról nem beszélve, nem fair, hogy rajta több ruha van, mint rajtam.
Felhördülök az élvezettől, ahogy erősödik a szorítása rajtam, ahogy a forró arca a nyakamhoz ér, bár mikor elengedi a micsodám, kicsit csalódott leszek, bevallom, arra számítottam, hogy elindul lefelé. Kis hang a fejem hátuljában azt mondja, hogy jobb ez így, ez még túl korai, de lemorgom, most épp nem érzem túl korainak, a később meg nem érdekel per pillanat.
Azért az se rossz, mikor az ágyékával kezd masszírozni, már csak azért sem, mert ez az ide-oda helyezkedés és matatás közben sikerült kicsit lejjebb piszkálni a takarót, így az már csak a combközepemtől lefelé fed.
Viszont ez a póz jó lehetőséget ad, úgyhogy a szárnyáról a kezem végigsimít a hátán, fenekén, hogy az ujjaim pont elérjenek a combjai közé, ahol még gyanítom, senki se érintette meg. Nedves. Hm. Nem rossz.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Vissza az elejére Go down
12 / 13 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Ugrás :
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-