Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Today at 12:02 pm
írta: Balar
Éjszakai csapás - Balar&Vashti
Vas. Nov. 19, 2017 5:33 am
írta: Balar
Vad kecske Ivó - Rayan & Kraisorn
Szer. Nov. 15, 2017 6:17 pm
írta: Rayan
Reggeli beszélgetés; Thylia - Aicha
Hétf. Nov. 13, 2017 8:49 pm
írta: Aicha Khaled
aglaie && talen-jei
Pént. Nov. 10, 2017 8:29 pm
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Kedd Nov. 07, 2017 8:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Balar
 
Aicha Khaled
 
Rayan
 
Dana Amarah
 
Vashti Shohreh
 
Thylia Shaphire Beshenal
 
Admin
 
Kraisorn Suriyasen
 
Bassam Al Zaghar
 
Shaneeka
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Lopott idő; Balar - Aicha

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Kedd Nov. 14, 2017 7:36 pm
Figyelmesen hallgatom Balart és arra jutok, hogy nincs okom kételkedni a szavában. Hiszen belebabráltak a génekbe is, és erről olvastam. Vannak feljegyzések a mi kis könyves szobánkban is, és nagyapa is szórakozik valamivel, amit úgy hív, nemesítés. Valami régesrégi könyvből szedte az ötletet, és nem akarja elárulni, mit művel, folyton csak az hajtogatja, meglepetés lesz.
- Hiszek neked - mondom végül egyszerűen. - Bár bevallom, nem tudom elképzelni, ez hogyan lehetséges. Szóval szívesen megnézném a képeskönyveket. Biztosan nagyon érdekesek.
Balar nem csak ígérgette, hogy elmeséli a történetet, de bele is kezd. Azt hiszem, arról a bizonyos szent könyvről már én is hallottam, idézik sokszor, de sosem volt még egy sem belőle a kezemben.
Apa is beszélt egyszer róla, hogy venne egyet talán, de egyfelől nagyon drágák, másfelől meg elég ritkák.
- Nektek megvan az a könyv otthon? - kérdezem meg a biztonság kedvéért.
Ha igen, talán meg tudná mondani Balar, honnan van. Akkor megírhatnám apának. Legalább ennyit. Biztosan örülne.
A mesét aztán figyelmesen hallgatom végig. Nem is mese, inkább egyféle példabeszéd, jövök rá közben. Balar hangja egyébként már egyáltalán nem zavar, de az valahogy, nem is tudom, nincs rá jobb szó, de aranyos, ahogy megköszörüli a torkát. Viszont annál több eszem van, hogy ezt az orrára kössem. Úgy hiszem, nem örülne a jelzőnek.
Nem szakítom félbe a történetet, de a végén aprót bólintok.
- Azt hiszem, ebben a mesében a szamár volt a legokosabb. Gondolj bele! Isten nem adott egyértelmű parancsot, csak azt mondta az angyalnak, állítsa meg a varázslót. Nem gondolta, hogy az angyal korlátolt. Az angyal meg korlátolt is volt, meg... meg rögtön gyilkolni akart. Miért? Ostobaság, hiszen a végén mikor felfedte magát a varázsló engedelmeskedett a szavának. Miért nem kezdte ezzel? A varázsló meg buta volt, és bántotta szegény szamarat. Pedig sokszor megmutatják az állatok, ha veszély leselkedik. A nővéremnek például volt egy macskája. Az sosem evett olyan ételt, ami megindult, ami régi vagy esetleg romlott lehetett. Akármilyen éhes volt, ha a tej nem volt jó, nem itta, és az ételt sem ette. Volt, hogy így próbáltuk meg, hogy egy-egy vadász milyen húst akar ránk sózni. De a lényeg. Szerintem a szamáron kívül mindenki eltolt kicsit valamit.
A szemem sarkából Balarra pillantok, mert fogalmam sincs, ő is így látja-e ezt a történetet.
De ő újra beszélni kezd. Én próbálom valahogy úgy elmondani, milyen a szárnyakkal, ahogy egy kívülálló láthatja, vagy értheti. Ő meg azt hiszi, hogy én magam is úgy érzem.
Így végül a direkt megközelítési mód mellett döntök.
- Azt hiszem, minél előbb ki kell mennünk a sivatag szélére, hogy megérts! Oda, ahol nem láthat meg közben senki. Mert nem fogod érteni, amíg nem látod, és mert ott tudom megmutatni.
Dühös vagyok? Igen, kicsit az. Ugyanakkor nem tudok egészen és teljesen dühös lenni, mert érzem, valahol mélyen valami ezt súgja, mert tudom, hogy próbálkozik.
Olyan most ő, mint a varázsló, aki üti a szamarát, hogy eljusson a csata színterére. Én meg lehet, hogy az angyal vagyok, akinek fel kell fednie magát, hogy a varázsló meglássa és megérthesse.
- Most olyan vagy, fejben, ahogy te mondod, mint én voltam úgy két évesen. Mármint a szárnyaimmal kapcsolatban. De már nem vagyok kétéves! Próbáltam megmutatni a szobádban, de ott épp csak ki tudtam tárni őket. Azt akartam, hogy lásd! De igazán akkor látnád, ha látnál repülni. Akkor látnád, hogy nekem mit jelent ez az egész. És nem, nem akarnám, hogy levágják a szárnyaimat. Te talán akarnád, hogy levágják a jobb karodat? Ugye, hogy nem?
A hangom kissé sértett, de csak kissé.
- És... és szerinted annyira könnyű? Attól, hogy én elfogadom, még csirkehátúnak nevezel... Nem mellesleg nem is baromfi génjeim vannak, hanem pusztai sas. Annak meg örülj, hogy nem csőröm van! Mert így legalább pontosan érted a szavaimat! Jobb, ha átgondolod, hogy én nem látom magam korcsnak, de a mostani szavaid alapján úgy tűnik, te annak nézel. Azt mondod, a herceg csak a szárnyaim miatt figyelt fel rám, és ez milyen rossz. De te meg, mondhatni, a szárnyaim ellenére. Nem tudnál esetleg a szárnyaimmal együtt nézni?
Halkan sóhajtok, majd a szemébe nézek.
- Legszívesebben most levenném ezt a köpenyt, tudod? És nem azért nem teszem, mert nincs melegem, vagy mert szégyellem a szárnyaimat, vagy mert kímélni akarom a te érzékeny szemeidet, vagy a piaci tömeget a látványtól. Azért nem teszem, mert ha keresnek, akkor ez egy elég feltűnő jellegzetesség. A köpeny alatt mondhatom az is, teve vagyok, vagy bármi hülyeséget...
Újra szusszanok.
- Ez van. Érted? Hát ezért ajánlottam, hogy megérintheted. De mindegy. Nem muszáj.
Ha undorodik a szárnyaimtól, akkor... akkor lényegében tőlem undorodik.
Elfordítom a fejemet.
Most lehetősége van mondani valamit. Ha akar.
- Nagyszájú meg tudja, mit miért mond. Nem hiszem, hogy ne tudná, elég okos fickónak tűnik abból, amit meséltél.
A cellákról szólva a hangom már nem olyan komoly és kemény, mint az előbb. Kevésbé izgat, hogy eredetileg oda akart csukni, mint az, amit a szárnyaimról mondott, meg amit rólam hisz.
Még hogy levágatni őket!
A kalap más kérdés, annak örülök. Jól fog jönni még, praktikusnak is tűnik, könnyű és nem is meleg, és jó a formája is.
Gondolok eget, és a fejemre teszem, a szalagot nem kötöm meg, most a levegő sem rezdül, nem fog leesni.
- No, nézz ide Balar! Milyen? - kérdezem és elmosolyodom. Igazából nem haragszom rá. Nem esett jól az előbbi beszéde, de egyet tudok, nem szándékosan tette. Ennyire már ismerem.
Most is csak olyan volt, mint az a kisfiú, aki meghúzgálta Orákulum tollait. Akkor sem tudta, hogy fájdalmat okoz.
Végül egyszerűen megfogom az ujjait és megszorítom őket. Nem nagyon, csak úgy finoman, jelzésértékűen.
- Na, gyere, már csak itt kell befordulni és… és... biztos érzed te is!
Mert én érzem. A szag magáért beszél és szerintem látható is, olyan tömény és penetráns, belengi az egész környéket.
A puceválók főnöke alacsony neolita, apró fekete szemekkel, idegesen mozgó orra alatt sötét bajusszal.  Ránézek, majd a cégérre, és végül nem hátrálok meg, maradok a helyemen, és várom, miben egyeznek meg Balarral. Gyanítom, hogy az árról majd akkor lesz szó, ha kiderül, pontosan milyen nagy a probléma.
Holnap reggel várjuk – toldom meg Balar bólintását. Valahogy jobban örülnék, ha napvilágnál zajlanának a javítások. Ha a csatornában nem is, de legalább a felszínen legyen világos közben.
A munka megrendelve és mi mehetünk. Balar szavaira aprót bólintok.
Esetleg ma este ki kellene tenni egy táblát, hogy javítási munkálatok miatt két napig zárva lesz a teázó. Biztos, ami biztos. Nem tudhatjuk így vaktában, mekkora a baj.
Aztán eszembe jut még valami.
Menjünk a parfümárusok felé! Van egy ötletem.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szer. Nov. 15, 2017 10:11 am
- Úgy legyen – bólintok, és részemről a téma lezárva. Aztán beszélünk erről a vallási könyvről. – Igen, megvan, két példányban is. Kicsit más a szövegezése a kettőnek, és mindkettő sérült, sok fejezet hiányzik vagy olvashatatlan.
Aztán elmesélem a mesét. Érdeklődve hallgat, úgy látom tetszik neki.
- Én ott akadok fel először, mikor a főisten elküldi az angyalt, hogy állítsa meg a varázslót. Az a főisten, akit megkérdezett a varázsló, hogy menjen-e. Az angyal csak tenni akarta a dolgát. Gyorsan, hatékonyan, tudva, az emberek hajlamosak hazudni. A varázsló megölése tűnt a legegyszerűbb módszernek. Egy másik mesében, a részletekre már nem emlékszem, egy angyal besegít a főisten népének egy csatában. Egymaga az éjszaka alatt száznyolcvanháromezer embert öl meg. Egyszer kiszámoltam, hogy ez mennyi ember percenként, ha nyolcórás éjszakával számolunk. Nagyon sok. De egyetértek, ebben a mesében a szamár az egyetlen, aki okos. Még a főisten sem az.
Aztán kifakad a szárnyak kapcsán. Igen, nem csak elmentem valami mellett, hanem csúnyán félre is értettem. Figyelem egy darabig, gondolkodom, hogy tudnám megfogalmazni amit gondolok a dologról.
- Nem, nem vágatnám le a jobb karom. De ha egy olyan fajba tartoznék, aminek normálisan csak bal keze van, én meg rendelkezem jobbal, az más helyzet. Rendkívüli előnyöket ad, de különccé, korccsá is tenne. Akkor sem rohannék lebaltáztatni, de ha valaki, mondjuk egy dzsinn felajánlaná, hogy olyanná tesz, mint a többiek, és se én, se ők nem fogunk emlékezni rá, hogy valaha is korcs voltam… elgondolkodnék. Nálad sem levágatásról beszéltem, hanem eltüntetésről, mintha sosem lett volna. Nyilván nem akarod levágatni, és személyesen tépem ki a gerincét annak, aki megpróbálna megcsonkítani téged.
Kimehetünk a sivatagba, és repkedhetsz pár kört, nem ma, mert már régen aludnom kellene, de holnap vagy inkább holnapután, nincs akadálya. Ugyanakkor kétlem, hogy bármit változtatna a véleményemen. Számomra az a normális, ha valakinek van két keze, két lába, egy teste és egy feje. Ami ettől eltér, az furcsa és szokatlan. Paták, skorpió-farok, kitinpáncél, fullánk, rákollók, és igen, a szárnyak is. Nekem ezek furcsák, és nem illenek egy humanoid testre. Még Orákulumot is furcsának tartom, pedig vele nőttem fel. Irreális tőlem azt várnod, hogy túllépjek az évtizedes beidegződéseimen ilyen gyorsan, csak azért, mert téged történetesen kedvellek.  A napficsúr csak a szárnyaidat nézte, én meg ahogy mondod, a szárnyaid ellenére nézlek. Látom a szárnyaidat is, tudom, hogy a részeid, és igen, elismerem, hogy félreértettem a szavaid, igen, értem, hogy nem tartod magad torznak. Látom a szárnyaid, és továbbra is furcsának, oda nem illőnek érzem. Ez minden bizonnyal változni fog idővel, ahogy egy fedél alatt lakunk
– hacsak nem martalak most el, teszem hozzá magamban, – de ehhez az a három óra amióta ismerlek, nem volt elég.
Egyébként meg mikor megláttalak a tetőn, nem tudtam milyen génjeid vannak. Nekem egyik szárny olyan, mint a másik.

A szárnyak érintése ismét. Eh, ha tudom, hogy ez ennyire lényeges neki… megúszhattam volna ezt az egészet. Mindegy, most rábólintani minimum furcsa lenne, viszont valamit mondanom kell rá, mert látom, hogy ez az elutasítás nagyon mérgezi a lelkét.
- Nem fogok most a szárnyadhoz érni, mert ahogy mondtam, most még furcsa nekem. De amikor eljutok oda, hogy a te szavaiddal élve a szárnyakkal együtt lássalak, az engedélyed fogom kérni.
Ahogy Négylándzsás mondta, ha egy nő kiborul rád, ne ellenkezz, ismerj el mindent, ígérj meg mindent, és ha kihisztizte magát, mehet minden tovább, mint eddig. Ez lesz az első alkalom, hogy próbára teszem a nagyapám eme bölcsességét, kíváncsi leszek az eredményre.
Ahogy Nagyszájúról beszél, kicsit ridegen hangzik, ami érthető a mostani kitörése alapján. Egyfajta vihar utáni jégeső.
De a kalap tetszik neki. Nők. El kell vinni őket vásárolni, és egyből minden rendben van. Még a kezem is megfogja ismét. A csatornabúváron gyorsan túlesünk, amit szerintem egyikünk se bán túlzottan. Kicsit aggódom is, hogy ennyi idő alatt is átveszi a ruhám a szagot. Lehet ki kell mosatnom Rahesával, ami nem jó, mert eleve sok dolga van. Persze ha holnap este úgyis zárva tartunk… akkor holnap lesz rá ideje, és nem terhelem túl. A két nap zárva tartás nem rossz ötlet, legalább meg tudjuk nézni, melyik szobákat lehet átalakítani a madárkának meg a szolgálóknak. Sőt, akkor a két szolgáló kaphatna egy extra szabadnapot. Legalább nem lesznek láb alatt a szobák átpakolásánál.
- Ez jó ötlet. Ha ásniuk, vésniük kell, úgysem lesznek meg egy nap alatt. De az is lehet, holnap csak megnézik, mi a helyzet, javítani később jönnek. Tudja a bánat, hogy működik ez.
Utána útnak indulunk, mert parfümöt akar. Sose szerettem a pacsulikat. A legtöbb veszettül erős, mert az a célja, hogy elnyomja az eredeti szagot. Sok neolitának van furcsa szaga a furcsa gének miatt. Főleg a rovarféléknek. Nem tudom megmondani milyen, de az én medve orrom számára kimondottan büdösek. A macskafélék rendben vannak, de a halak…
Ezek a parfümök meg arra vannak kitalálva, hogy a medve vagy farkas génekkel bíró, igen jó szaglású neolita se szúrja ki mondjuk a skorpió szagot. Egy szippantás ezekből az izékből, és egész nap nem fogok más szagot érezni. Mindegy, követem, vissza a piacra. A parfümöst már igen messziről érzem, és fel is támad a késztetés, hogy hátra arccal távozzak. De a madárka húz, így megyek vele. Meglátjuk mit akar.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Szer. Nov. 15, 2017 1:12 pm
Tetszik, hogy Balar beleegezik, hogy majd megnézhetem azokat a vékony könyveket az emberekről, meg a hangos és mozgó képekről. Érdekesnek ígérkezik. Ezenkívül úgy hiszen, nem mindenkinek vannak ilyen könyvecskéi. Ritkaságok lehetnek, és azok érdekesek. Én meg szeretek tanulni. A képeket is szeretem.
- Az jutott most eszembe, hogy ha azok a mozgó képek történetekről szólnak, hátha kiderülne, hogy miféle történetekről. És ha képek vannak róluk... Tudod, mikor otthon olvastam a könyveket, azokban nem voltak képek. Csak a szöveg. Próbáltam elképzelni a dolgokat, de nem tudom, sikerült-e. De lehet, hogy nálatok azokban a vékony képeskönyvekben vannak képek... a regényekhez. Vagy ahhoz a színműhöz. Érted így? Vagy zavarosan mondom?
Nem tudom, sikerül-e jól megfogalmaznom ezt az ötletet. mert csak ötlet. De amolyan miért is ne ötlet.
Az pedig, hogy nem is egy, de rögtön kettő szent könyvük van... Hát szinte álom!
- Igen, itt valami össze lehet keverve. Hiszen a főisten eleve parancsolhatta volna, hogy a varázsló maradjon otthon. Nem igaz? Mert gondolom, ugyanarról az egy főistenről van szó.
Az angyal pusztításának mértékét hallva viszont megborzongok.
- A háború istene volt tán az, kiről beszélsz?
Nem tudom, egyszerűen nem tudom.
Ahogy azt sem tudom, hogy csúszhatott ennyire félre ez a dolog a szárnyakkal kapcsolatban.
Halkan sóhajtok, de hagyom, hogy elmondja, amit akar.
Ha állandóan közbeszólnék, félő, hogy minden összezavarodna, és az egésznek csak újabb félreértések lennének a következményei, és fájdalom.
Próbálok nyugodt maradni, és, nos igen, ha valamit megtanítottak a szárnyaim nekem, az a türelem és a makacsság. Legalábbis bizonyos fontos kérdésekben. Különben sose tudtam volna megtanulni repülni.
Óvatosan elmosolyodom.
- Szóval eltüntetés. Mintha sose lett volna. beszélhetünk róla, természetesen, filozofálhatunk rajta, csakhogy nem lehetséges. Dzsinnek csak a mesékben vannak - mondom végül, de közben meghatottan nézek rá.
Mert így más, persze, és főleg más úgy, hogy nem hagyná, hogy bárki is bántson.
Balarról nem nehéz elhinnem, hogy szó szerint érti, valóban nekimenne annak, aki kezet akarna rám emelni.
És nem is csak elhiszem. Ez nem hit kérdése. Már láttam. Már megtette. Annak az őrnek az alkarkinövése bánta.
- Értem - sóhajtok végül és bólintok. - De a furcsa máris jobb, mint a torz. A furcsa, vagy a szokatlan, az jobb.
Tényleg nem várhatom, hogy alig pár óra alatt természetesnek lássa azt, ami ritka, és idegen számára. Hazugság lenne. Én pedig nem szeretném, hogy Balar hazudjon nekem.
- Tudod, ez nem olyasmi... igen, sokaknak nincs külső jellegzetességük. Neked sincs, ha nem vesszük a termetedet. De még az is belefér abba, ami egy neolitához illik. A gének neked mást adtak. De ott vannak a feromonok, azok is furcsák, vagy a mérgek... Igaz az én jellegzetességem látható. Mintha a természet a képébe tolná mindenkinek, hogy nézzék csak, mit tettek velem. De azért annyira nem vészes ám.
Megvonom a vállam.
- Úgy értem a mindennapokban. Mindent meg tudok csinálni, amit egy átlagos neolita nő. Minden mozdulatot. Le tudok guggolni, tudok tevegelni, futni, sőt gyorsan futni, táncolni is. És kevés, aránylag kevés az a dolog, amire figyelnem kell. A ruhák, például. De most őszintén, nekem olyan darabok kellenek, amiknek a hátát át tudom alakítani, neked meg olyanok, amik jók a kétméteres termetedre, meg a széles vállaidra. Meg a székek. Nehezebben gömbölyödöm össze egy fotelben, de vannak olyan bútorok, amik kifejezetten kényelmesek nekem is. És a szoba, amit adtál, az jó. Tényleg az. Az ágy például tökéletes benne...
- Holnapután is jó lesz - felelem arra, hogy kijönne velem a sivatagba. - Akkor majd meglátod.
Kíváncsi vagyok, mit fog mondani, igazán az, és talán kicsit izgatott is, mert...
- Én is kedvellek - jegyzem meg még halkan.
Ezért vagyok itt. Vele. Hiszen Balar megmondta, nem vagyok fogoly.
Ha nem kedveltem volna meg, akkor valamit kitaláltam volna, bármit, valamit csak tudtam volna tenni.
Hiszen a háremből is csak úgy eljöttem, akkor sem volt előttem semmi határozott cél vagy biztos menedék.
Komolyan pillantok rá.
Ez így rendben van, ennél többet nem mondhat, nem ígérhet, és én nem kérhetek semmi többet.
És most nem pirulok el, mikor azt mondja, engedélyt fog kérni.  Nem kérdezgetem róla, mikor, hogy... semmi ilyesmit. Majd. Majd lehet, hogy akkor pirulni fogok. Még nincs itt az ideje.
Majd.
Az pedig, hogy megfogom a kezét természetes, nem a kalap miatt van. Nem a vásárlás miatt.
A kalap önmagáért tetszik, meg mert elképzeltem, hogy milyen jó szolgálatot tenne Kaddában, mikor nagyapa virágjai között dolgozom. A tűző napon kell valami a fejemre. Eddig nikábot hordtam, de az melegíti a nyakamat is, ez az új szalmakalap sokkal szellősebb és praktikusabb lesz.
Örülök neki.
Balar kezét meg azért fogom, mert kedvelem, és mert azt mondta, megvédene bárkitől. És a mozdulat több, mint a szavak.
Nem akarom, hogy azt higgye, hogy haragszom rá, vagy duzzogok.
Csak ki kellett mondani bizonyos dolgokat.
Bólintok, és elmosolyodom, hogy ő is gondolja.
- Esélyes, hogy lesz némi bontás is, de majd kiderül. Nem tudom, pontosan hogyan is fog lezajlani ez az egész. De amíg odalent meg a munka, fent úgysem használhatjuk a lefolyókat. A poharakat sem tudnánk elmosni. Hova öntenénk a szennyes vizet? És ha fürödni akarunk, azt is még ma kell, mert lehet aztán pár napig nem lesz rá mód. Hacsak nem mégy közfürdőbe.
Kicsit elhúzom a szám.
Az elég egyértelmű, hogy én közfürdőbe nem mehetek. Ezekkel a szárnyakkal, főleg most... Nem mintha egyébként akarnék. A legtöbb fürdő olyan, amilyen, nem vonzanak. Bár akadhatnak kivételek, de mindjárt kiderül, Balar ismer-e egyet.
A parfümök említése láthatóan nem tölti el örömmel Balart.
Alapvetően nem hibáztatom érte, nagyon sok van, ami túl tömény, és arra találták ki, hogy megtévessze a neoliták túl kifinomult szaglását.
De azért vannak más fajták is.
- Arra gondoltam, ha a csatornások munkához látnak, akkor jól jönne valami, ami segít megmaradni a teázóban. Vannak erre kitalált dolgok, úgy is nevezte őket papa, hogy purrik. Nem tudom, mit jelent maga a szó, de az egész úgy néz ki, hogy egy tálba teszünk pár növényi részt, szirmokat, leveleket, akár szárítva is, majd ezekre permetezünk egy kis vizet és némi illóolajat, aztán a tetejükre kerül egy lukacsos fedél. De léteznek párologtatók is. Hasonlóan működnek, egy agyagtálkába víz kerül, arra pár csepp illóolaj, a tálkát egy állványkára kell rakni és alatta mécsest gyújtani. Világítani is jó, meg az illata segít a ... tudod. Ezek nem olyan erősek, hogy tönkre vágják egy medve orrát. És többféle olaj van, olyat választhatunk, amilyet csak akarunk.
Némi habozás után hozzáteszem:
- És kellene egy szappan is.
Hiszen ruhára ételre már gondoltunk, de azért jó lenne, ha tisztálkodni is tudnék. Jó érzés lenne.
A szemem sarkából Balarra pillantok, hátha, ezt tudva, már nem lesz olyan kelletlen.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Nov. 16, 2017 10:56 am
- Meglehetősen sokfajta van, és szerintem több mint felük csak kitaláció. Van, ami arról szól, hogy az emberek a Holdra utaznak. Van olyan, amiben beszélő állatok vannak. Igen, vannak képek ezekben a vékony könyvecskékben, többnyire egy-egy jelenete a mozgó képnek.
A könyvtárszoba egyik polca csak ezekkel van tele, és hiába sok sérült, olvashatatlan, a többség teljesen ép. Az anyaguk is furcsa, nem papír. Ezt már nem is mondom, mert ha az eddigiek is kételyt keltettek benne, erre biztos azt hinné, csak szórakozom vele.
- Igen, ugyanaz az egy isten, nem is ismeri el több isten létezését. Nem említi a könyv, hogy hadisten lenne, de tény, a népe nem éppen a legbékésebb volt, és az angyalai is inkább pusztítottak, mint építettek volna.
Nagyszájú mondta, hogy az ő apjának a könyvtárában is volt egy szent könyv, de az más volt. Az egy másik istenről szólt, de nem emlékszem a nevére. És persze abból a könyvből nem olvastam semmit.

Sétálunk tovább az óbégató árusok között, és úgy tűnik, sikerült eloszlatni a vihart. Négylándzsás bölcs neolita volt, magamban hálát mondok a tanácsáért. Be kell ismernem, nem nagyon tudom, hogy kell az asszonynépséggel beszélni. A rokonaimon és egy-két harcostárson kívül igen kevés nőt ismerek, és azokat se érdekelte, hogy szólok hozzájuk.
- Nem lehetséges, de ilyen semmire vezető gondolatokkal múlatni az időt pont olyan jó, mitn bármi más. Tehát lássuk, ha jönne a mesebeli dzsinn, nem a gonosz, hanem a másik, és három napot eltölthetnél a szigetén, milyen lenne az a három nap? Mi lenne a kívánságod?
Megint kapok egy pillantást, amit nem tudok értelmezni. Kedvesség, hála, és… és nem tudom mi. Túl sok érzelem. Hogy képes hallani a saját gondolatait, ha ekkora káosz van a fejében?
- Egyébként meg ne aggódj, fél év, legfeljebb egy, és nem lesz rám szükséged, hogy feltöröld a sivatagot azzal, aki bántani próbál.
Ezt komolyan is gondolom. Ennyi idő, ha keményen gyakorol, elég lesz rá. Legalábbis az alapokra. A többit csak élesben lehet megtanulni. De a madárka okos, menni fog.
- Na látod, haladunk. Már a furcsánál tartunk. Abban egyetértek, hogy a feromonok és a mérgek is furcsák. és az én növelt alvásigényem is nagyon… furcsa. És bármikor megszabadulnék tőle, ha lehet.
Az a lényeg, hogy te nem tartod magad to… furcsának. Egyébként Orákulum állandóan valami hámszerűséget hord, amik megtartják a szárnyait, így nem az izmait fárasztja vele egész nap. Hasfelmetsző szerint hosszú távon ártana nekik, és valószínű pár évtizeden belül púpossá válna nélkülük. A madarak szárnya felfekszik a hátukra, mikor nem használják, de neked állandóan tartanod kell őket. Én nem tudom, neked ez mennyire gond, Orákulumnak az volt. De neki ugye gyengébb az izomzat, ami a szárnyait tartja.

Bólogatok arra, hogy mindent meg tud csinálni a szárnyaival. A bútorokban tényleg igaza van, bár elgondolkodtat, miért az ágyat említi. Főleg így, hogy a mondat vége lóg a levegőben. Remélem nem arra gondolt, hogy… de csak nem. Ennél több esze kellene, hogy legyen, és eddig nem tűnt ostobának. Azzal poring rombolná a szépen alakuló barátságot. Végülis az első balhénk is megvolt.
Tehát holnapután megyünk sivatagot járni, hogy lássam, ahogy repül. Reméltem, ezt megúszom. Addigra meglesz az új szolgáló, és vele kellene foglalkozni. A sivatagba meg nem lehet csak úgy „kisétálni”. Ahhoz fel kell készülni, hisz ha tényleg repülni akar, akkor látótávolságon túl kell menni, ami ilyen időben hat-hét óra is lehet. Az egész nap odalesz, de ha ez kell, hogy megbékéljen, akkor ez kell. Lehet, el kéne csúsztatni mindent. Elhalasztani a szolgáló vásárlást és a tetőtér megnyitását, legalább egy nappal. Persze ha úgy alakul a budivakarókkal, akkor lesz az több nap is.
De legalább elfogadta, hogy most nem akarom megfogni a tollazatát. Ez is valami. Itt nem csak arról van szó, hogy nem szeretek hozzá érni a madártollakhoz, hanem… ahogy a hajat is mondta. Nem akarom egy kopasz neolita fejét megfogdosni, csak, hogy lássam, milyen az. Mindegy, egyelőre az ügy elnapolva, aztán majd csak lesz valahogy. Csak tartsam észben, hogy valamikor sort kell keríteni rá.
Önkéntelenül elmosolyodom, mikor mondja, hogy kedvel. Nem véletlen mondtam ám neki, hogy kedvelem. Nem baj, ha tudja. Aztán fogja a kezem, és megyünk, senki sem állhat az utunkba.
Közfürdő? Ha nincs más, legfeljebb akkor, végülis mikor karavánt kísérek, gyakran nem fürdök hetekig. Más kérdés, mi a madárka tűréshatára ezen a téren. Nem csak a saját tisztálkodása, de mondjuk az én szagom, ha sokáig nem mosdok. A medve gének nem teszik éppen kellemessé ilyenkor a jelenlétem.
- Van közfürdő a kapu mellett, a karavánok érkezési pontjánál. Mindig zsúfolt, büdös, és habár le lehet mosni a sivatag porát, amit cserébe összeszedhetsz… hát én kihagynám. A piac mögötti utcáról is nyílik egy fürdőház. Az már jobb, használtam, mielőtt teázónk lett itt. Két-három személyes, elzárt medencék, szappan, illatszerek, tiszta törölköző. Vagy ha eladjuk a teaházat és Rahésáékat, elmehetünk a ficsúrnegyed fürdőjébe. Azt mondják, tizenhét különböző hőmérsékletű víz közül lehet választani, illatszerek és kencék tucatszor tucatnyi változatban, és még a holmidat se fogja senki áttúrni vagy ellopni, amíg ott vagy. Ez utóbbi megeshet mindkét olcsóbb fürdőházban.
Részemről kellett már hetekig nélkülöznöm a mosodást, mivel a legtöbb karaván nem visz magával fürdővizet az útra.

Szóval parfümöt akar illatoztatni a teaházban… Nem vagyok benne biztos, melyik szag az elviselhetőbb, a budi vagy ezek a pacsulik. Ha meg tényleg gyengék, akkor pont a szagot nem nyomja el. Lehet, tényleg elmegyünk a sivatagba bohóckodni, amíg ezek feltúrják a csatornámat. A szappanban viszont igaza van. Az tényleg kellene neki.
Rábólintok, és megyünk szappant venni. Meg ilyen bűzölgőket.
A parfümösnél hagyom a madárkát érvényesülni, majd, ha kiszórakozta magát, útnak indulunk a városkapu felé. Tulajdonképpen majdnem elfelejtettem, hogy egy levelet is el kellene küldenünk. Álmosodom. Egy-két őr megnéz minket, de mivel láthatólag mindketten jókedvűek vagyunk és meglehetősen határozottan haladunk, nem kapunk egy-egy pillantásnál többet.
A kapu előtt bodegák állnak, ahol a különféle ügynökök várják az utazni vágyókat. Aki karavánnal megy, gyakran szeretne utasokat maga mellé, némi tallérért, aki meg egyedül van, szívesen csatlakozik karavánokhoz, növelve a túlélési esélyeit. Mondani se kell, az „ügynökök várják” nem azt jelenti, hogy állnak és várnak, hanem azt, hogy folyamatosan óbégatnak, hogy ki mikor merre megy, és másznak mindenkinek az arcába, mielőtt egy másik ügynök csap le a potenciális kuncsaftra.
Az egyik lépne is hozzánk, de egy másik félre löki, hogy elterül a földön, majd újdonsült ismerősünk el is kezdi reklámozni magát, levegővétel nélkül, Nagyszájúhoz hasonló modorban.
- Nagyuramnagycsádhovautaznakénismerekittmndenkittízszázalékkedvezménymertbarátságos arcotokvan – itt levegőt próbál venni, így van módom közbeszólni.
- Utazók Kaddába. Merre vannak? – hangom a torkára forrasztja a szót, ám a keze lendül a megadott irányba, így nem foglalkozom már vele, se azzal, ahogy üvöltözik utánam, hogy nem ingyen akarta adni az információt. De ez az ő baja, legközelebb majd előre gondolkodik. Utánunk jönni azért nem akaródzik neki.
A mutatott irányban öreg neolita áll, erősen kopaszodó fejjel, magában dalolászva csutakol egyet a két tevéből, ami ki van kötve mellé. A teve csendesen kérődzve, arrogáns pillantást vet ránk, részemről csak biccentek felé. Nem akarom felbosszantani a tevét, ritka ocsmány dögök, ha megharagszanak. Okosak, felismerik a hangokat, gesztusokat, és bosszúállóak. Ha leköp, dobhatom ki a ruhámat, mert nincs az a tisztítószer, mai kiszedné a szagot belőle.
Az öreg tevehajcsár felénk néz, foghíjasan ránk vigyorog, pontosabban nem rám, hanem a madárkára. Ami azért érdekes, mert nem úgy néz rá, mint egy idegenre, hanem mint rég látott ismerősre.
- Ismered őt? – kérdezem a madárkától, miközben elnyomok egy ásítást..
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Csüt. Nov. 16, 2017 5:53 pm
Ámulva hallgatom, amit Balar mond azokról a vékony képeskönyvekről, és egyre kíváncsibb vagyok rájuk. Persze tudom, hogy az még nagyon sok idő, amíg esetleg elmehetek hozzájuk. Ő ugyan említette, hogy esetleg majd valamikor elvisz, de tudom, hogy az még hetek, vagy hónapok múlva lesz. Ha egyáltalán...
- Ez érdekes. Mármint az, hogy többféle istenről is vannak szent könyvek. Biztos érdekes lenne összehasonlítani, melyikben mit írnak.
Én magam nem vagyok különösebben vallásos, sőt egyáltalán nem, talán azért, amit nagyapa mondott, hogy azt biztosan lehet tudni, hogyan lettek a neoliták. Az emberek csinálták őket. A neoliták keletkezése körül nincs semmi misztikum.
Halkan sóhajtok.
Ahogy tovább haladunk úgy veszem észre Balar valahogyan megkönnyebbül. Nem tudom, mire számított, tényleg nem. A Kadda egy elég kicsi hely, és nem igazán ismerem a világot. Az hogy történeteket hallgattam, vagy olvastam a királyi városról nem ugyanaz, mint látni. Az, hogy hallottam harcosokról nem ugyanaz, mint beszélni eggyel, még akkor sem, ha történetesen épp teaház-vezetőnek álcázza magát valamilyen okból.
- Végtére is megteszi - értek egyet. - Hogy mit szeretnék? Olvastam egy könyvben egy városról, ami valaha állt, híres város volt, úgy hívták Párizs. És volt benne egy hely, nem jut eszembe a neve, olyan fura név volt egymás után volt benne o és u. Ez egy nagy épület volt, és azt írta a könyv, hogy gyönyörű képeket őriztek ott. Sok angyalos képet is. De másfajta képeket is. Harcosokról, például. Szeretném látni a képeket.
Elpirulok. Talán a szemében ez ostoba kívánságnak tűnik. Talán azt hitte, azt kérem, ne legyenek szárnyaim.
De eszembe jut valami más.
- Vagy tudod mit? Lehet, hogy azt kérném, hogy három napra neked is legyenek szárnyaid - mondom ki bátran, és közben őt nézem. - Bár lehet, mégsem. Gonosz kívánság lenne, mert sajnálnálak, mikor a három nap végén elveszítenéd őket, és nem tudnál többé repülni.
Megcsóválom a fejemet.
- Talán igen, de attól még lehet szükségem rád.
Könnyedén beszélek, épp olyan könnyedén ahogy lépek, nem akarok nagy feneket keríteni a dolognak, a halovány sejtésnek, ami feldereng bennem.
Balar talán azt hiszi, ő csak addig kellhet valakinek, amíg a harci képességei miatt hasznos?
De hát ez butaság!
A szavaira bólintok.
Aztán csak kibukik belőle valami, amire én nyilván nem kérdeztem rá, mert fel se merült bennem. Orákulumnak tartóhámot kell viselnie. Szegény. Így érthetőbb az is, ahogy Balar érez az egésszel kapcsolatban. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert Orákulum valami másfajta madár géneivel rendelkezik, vagy hibás a szárnyainak a felépítése, de gyanítom a második. Sajnálom miatta. Mintha egy kisgyerek lábacskái vagy kis karjai rossz módon fejlődtek volna ki.
Lehet, hogy az ő szárnyai valóban torzak? Tud ugyan velük siklani, de valami mégsem egészen normális bennük?
- Igazából nem tudom, mi a különbség. Talán ki lehet deríteni. Én annyit tudok, hogy nekem nem okoz nagyobb megterhelést tartani a szárnyaimat, nem másabb érzés, mint a karjaim. Nyilván el tudok fáradni. De ha valaki túl sokat gyalogol, az is elfárad, fájnak a lábai, nem? De nincs szükségem tartóhámra. A napficsúr, ahogy te nevezed, neki sem volt hám a szárnyain, pedig... hát száz évnél is idősebb. Nem láttam, hogy bármi gondja lenne, nem volt meggörbülve a háta. A szárnyain voltak hegek, sérülések nyomai, ilyesmik, de azt mondta még harcolni is tud a szárnyaival. Sokáig tartott megtanulnia, de azt mondta, én is meg tudnám tanulni. És igazat mondott, láttam a nyomait, sebhelyeket... de ezt már mondtam. A háremben volt még két másik lány szárnyakkal. Az egyiket csak egyszer láttam, messziről, futólag, kicsi fehér galambszárnyai voltak. Szerintem azokkal nem tud repülni. De a másik... neki hatalmas hattyúszárnyai vannak, és ő is tud repülni, nem hord semmi hámot. Szóval, nem tudom biztosan, de azt hiszem, valami Orákulum szárnyaival nem egészen olyan, mint lennie kellene.
Hirtelen elhatározom magam.
- Ha Hasfelmetsző meg akarná vizsgálni az enyémeket, meg fogom neki engedni. Csak ne vágja őket fel!
Hátha ezzel is tudok segíteni.
Balar bólogat arra, mikor arról beszélek, hogy a szárnyaim valóban nem akadályoznak semmiben. Remélem, talán kezd megérteni. Nyilván más lesz, ha látja és tapasztalja is, és ezért már előre örülök, hogy valamelyik nap kimehetünk majd a sivatagba egy kicsit.
Vágyom a repülésre, és szükségem is van rá, de a város felett egyelőre azt hiszem veszélyes lenne próbálkoznom.
De aztán feltűnik, hogy kicsit hökkenten, elgondolkodva néz rám.
Először nem értem miért. Mi rosszat mondtam?
Átgondolom, és akkor leesik.
És elvigyorodom.
- Ne nézz így! - szólalok meg nyugodtan, de még mindig mosolyogva. - Azért mondtam az ágyat, mert a szárnyaim miatt szélesebb kell, és abban a szobában jó széles. Kényelmesebb benne aludnom, jobban elférek, nem kell összekuporodnom.
Továbbra is fogom a kezét, ahogy egymás mellett megyünk, az emberek utat adnak nekünk, én meg vidoran folytatom:
- Ha azt hinném, hogy te a segítségedért cserébe elvárnád, hogy háton fekve szolgáljak, akkor nemhogy nem kedvelnélek, de már rég itt sem lennék.
Ugyan a hangom könnyed, de a szavaimat teljesen komolyan gondolom.
A szemem sarkából pillantok Balarra.
Ez nem épp az a téma, amit egy született úrilány megtárgyal egy férfival, pláne nem a nyílt utcán, de nem akarom, hogy ilyesmin töprengjen. Tudom, hogy nem voltak ilyen jellegű hátsó szándékai.
Balar annál becsületesebb.
Sőt, mondhatom, igazi úrineolita.
Szerencsére a közfürdőkre terelődik a szó.
- Részemről meg úgy gondolom csak van a Kimérában egy megfelelő dézsa - nevetem el magam. - A víz hőmérséklete akkor egészen biztosan pont megfelelő lesz.
A parfümökre Balar még mindig húzza az orrát, de legalább a szappanra bólint. Már ez is haladás. Férfiak!
Egyébként nem totojázom sokat a vásárlással. A legegyszerűbb párologtató után két kis üvegcse olajat választok. Az egyik citrusos, a másik levendulás. És egy szappant, annak jázminillata van, amit nagyon szeretek. Az alkudozás is gyorsan megy, sőt a megszokottnál gyorsabban, talán mert a mellettem álldogáló kolosszus már kezd úgy kinézni, mint egy igen bosszús fogfájós medve.
Kilépve a boltból Balar jókedvűbbnek tűnik. De nem csodálkozom, igencsak próbára tettem a tűrőképességét a sok vásárlással. Gyanítom, hogy nélkülem legfeljebb a pöcésekhez ment volna el, és már rég otthon durmolna.
Azt hiszem, kezd álmosodni. Igaz, én is.
Mégis elmegyünk a városkapuhoz is, ahonnan a karavánok többsége indul.
- Ezt a helyet ismerem, mi is itt jöttünk be a városba - súgom oda Balarnak, de aztán csak megyek vele, csendesen, hagyom, hogy, hogy ő intézkedjen, de figyelek mindenre.
És ő elég hatékony, sőt, nagyon hatékony, így pár perc múlva már egy tevéket csutakoló öreg neolita mellett állunk.
Ahogy felém fordul és széles vigyorral néz, csak dicsérni tudom az öreg eszét és önuralmát. Nem mozdul felém, hogy megöleljen, csak néz és vigyorog.
A kérdésre bólintok. Ibra bácsi.
Megállom, én se mozdulok felé, csak állok, mintha csak egy ügyfél lennék.
- Ő hol van? - Nem mondom ki a fivérem nevét. Az sivatagjáró öreg az ő karavánvezetője, totyogós korom óta ismer.
És nem szól, nem kérdez. Szabad neolita, de a családunk embere. Sírig hű.
- Ő a Palotában. Az őrség bevitte. Rólad kérdezik. De igazat mond, nem látott, és nem tud semmit. Ki fogják engedni.
Az öreg engem néz, aztán Balart. Nem is csak nézi. Felméri.
- Jó harcos. Vigyáz rád? - kérdi, és én bólintok. Majd a harcos felé nyújtom a kezem, szavak nélkül kérve tőle a borítékot.
Ha megkapom akkor átadom az öregnek.
- Ezt a gazdád atyjának add! A saját kezébe. Csakis mikor odaértek. Előbb ne is említsd! Semmit.
Az öreg nem mond igent, nemet sem, nem ígér semmit. Szavakkal nem. A boríték eltűnik a kezéből, én sem látom hirtelen hova rejtette.
Aztán elfordul, mintha csak egy kellemetlen tolakodó idegen lettem volna.
Én is elfordulok. A kezemet Balar felé nyújtom, várva, hogy megfogja.
- Menjünk haza! - kérem csendesen.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Pént. Nov. 17, 2017 9:00 am
- Érthetetlen számomra, minek kellett nekik annyi vallás. Nagyszájú szerint volt fagy féltucat olyan vallás, ami elterjedt volt világszerte, és tucatnyi egyéb, kisebb. A nagy vallásoknak is tucatnyi változata, és mind azt hirdette, övek az egyetlen igazság.
Számomra eléggé felfoghatatlan a gondolat is, hogy természetfeletti erőt tulajdonítanak valami lénynek, amit sosem láttak, sosem hallottak, nincs semmi bizonyíték, csak sokszáz, ha nem ezer évről fennmaradt szövegek. Mennyire kell ehhez kétségbe esettnek lenni?
A kívánsága érdekes. Képeket szeretne látni, amik egy rég elfeledet város rég elfeledett épületében voltak. Angyalokról, harcosokról, sok egyébről. Tényleg érdekes. Nem is tudom, mire számítottam. Igazából semmire, nem ismerem annyira, hogy tudjam, mire vágyik. Tudást szeretne, de ahogy nézem, elsősorban művészetekről. Nem rossz.
Megint kapok vörös fület, de ezúttal nem tudom, miért. Lehet kényelmetlennek érzi előttem, hogy képeket szeretne látni? Lehet.
Abban igaza van, ha három napra lennének szárnyaim, amikkel tudok repülni, majd elveszíteném őket, az rosszabb, mintha sosem lettek volna. Ezért is gondoltam, hogy a hárembeliek büntetésből tönkretették volna a szárnyait, ha nem menekül el időben.  
- Ha szükséged lesz rám, itt leszek. Valahol. Valószínűleg. – végülis nem tudhatom biztosra, felelőtlenül ígérgetni meg nem akarok. - Ha nem lesz rám szükséged, akkor is. Nem kell mindent a szükségnek diktálnia.
Nem kell kifejtenem bővebben, látom, hogy érti. Ha szükségünk lesz egymásra, ott leszünk, ha nem, akkor is tudunk egy fedél alatt lakni.
Orákulum gyenge szárnyaira látom, hogy meghökken. Eszébe se jutott, hogy valakinek ilyenre lehet szüksége. Tényleg erősek a szárnyai, ha gond nélkül képes tartani őket egész nap.
- Azért a napficsúrról nem tudhatod, milyen állapotban van, mikor senki nem látja. Bár igazad van, náluk valószínűleg a gondos válogatás miatt nincs gyenge szárny. Őszintén szólva nem tudjuk, Orákulum szárnyai mifélék. Orákulum szerint bagoly, Hasfelmetsző szerint strucc, de nagy összeget tennék rá, hogy csak bosszantásból mondja ezt. Egy időben, amíg kicsik voltak, Árnyékjáró állandóan Orákulumot ijesztgette. gondolta, ha megpróbálja a fejét a homokba dugni, akkor Hasfelmetszőnek volt igaza. Aztán egyszer Kétcsapás elmagyarázta, hogy a struccok nem ijedtségre dugják a fejük a homokba, hanem vizet keresnek.
Hasfelmetszőt biztos érdekelni fogja a szárnyad, de a nem felvágni részt azért említsd neki – teszem hozzá félig komolyan. Normál esetben sosem tenne ilyesmit, de ha valamiért azt hiszi, ezzel segíthet Orákulum szárnyain… nem érdemes kockáztatni, jobb szólni neki. Valószínű viccre veszi, de ha mégsem, legalább tisztázva lesz.

Gyorsan eltisztázzuk, nincsenek ágybéli tervei velem. Jó. Vannak dolgok, amiket nem kellene keverni. Na meg eszerint tud a hátán feküdni… Viszont nem lesz vörös a füle, ami már majdnem csalódás. Mindegy, nem kell mindig piszkálódni. Néha viselkedhetek felnőtt módra is.
- Akad több dézsa is, és mind Vulfius, mind Rahesa igen szófogadó, nem fogják leégetni a tollazatod a túl forró vízzel. Ha mégis, majd megszidom őket.
Még beszerezzük a parfümöket, szappanokat, olajokat, nem tudom miket, mivel nem igazán figyeltem oda. Valahonnét pecsenyeszagot hoz a reggeli szellő. Sajnos a pacsulik hamar eloszlatják a sülő malac illatát, így képtelen vagyok meghatározni az irányt. Mindegy. Amíg ezzel foglalkoztam, megszerezte amit kell, mehetünk tovább.
Tehát ismeri az öreget, de a részleteket nem akarja itt mondani. Átadom a levelet, amit az öreg elsúvaszt valahová.
Ne tudom, kit keresett az öregen, gondolom valami rokont. Azért nem baj szemmel tartani a dolgokat. Egyrészt, mert ha nem engedik ki, arról tudni kell, hogy tehessünk lépéseket. Másrészt, hátha odaadják neki a madárka holmijait. Akkor legalább a papírokra nem lenne gond. Meg az az izé is meglenne, amit annyira hiányolt.
Aztán ismét kezet nyújt, és elsétálunk. Apró félmosoly, ahogy otthonnak nevezi a Kimérát, de látom, ez most nem az öröm pillanata. Látom, hogy megviseli, hogy nem találkozhat a rokonával, akárki legyen is az.
Távoztunkban megragadom az egyik ordibáló ügynök grabancát.
- Mikor megy az ott Kaddába? – intek fejemmel az öreg felé, majd odacsúsztatok egy ezüstöt az ügynöknek.
- Két nap múlva, hajnalban – feleli a fickó. Elengedem, és megyünk tovább, nem érdekel tovább a létezése.
Jócskán eltávolodunk a kapu teréről, csendben sétálunk, látom, hogy el van foglalva a gondolataival, zavarni meg nem akarom. De végül csak megszólalok.
- Ha már úgyis ki akarunk menni repkedni, csinálhatjuk úgy, hogy pont az útjukba essünk… - aztán várok a reakciójára. Nem tudom, mennyire akar találkozni azzal az akárkivel, már ha elindul egyáltalán, mert ha valami gond lesz az őrséggel… akár itt is tarthatják napokig, vagy akár hetekig is. Mégis ki akadályozná meg őket.
Közben lépteinket a keleti piac felé irányzom. A város túlfelén van, de muszáj legalább körülnézni.
- Még nem haza megyünk, ha bírod még. A keleti piacon meg kell nézni a szőnyegeket. Csak ott kaphatók. De előtte – kapom fel a fejem, ahogy ismét megérzem a pecsenyeszagot – még benézünk valahová.
A reggeli, amit csinált finom volt, de a pecsenye az pecsenye. Nekem kicsit több ételre van szükségem, főleg, ha álmos is vagyok. Így, hacsak nem tiltakozik, bőszen szimatolva keresem, melyik étkezdében sül a malachús.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Pént. Nov. 17, 2017 3:46 pm
Megvonom a vállam, mert ezen még sosem gondolkodtam el, de aztán eszembe jut valami.
Talán mert mikor kitalálták őket, az nem egy helyen történt?  Azt el tudnám képzelni. Lakik valaki a hegyekben, de sosem merészkedik le a sivatagba, mégis, nem tudom miért, kitalál egy istent magának. Vagy többet. Egy másik meg a sivatag közepén lakik egy oázisban és sosem mer nekivágni a homoktengernek, és ő is kitalál egy istent. Így nem lehet?
Elgondolkodtató kérdés. Balarra pillantok, de láthatóan nem érti, hogy is találhat valaki ki ilyesmit. Pedig az még érthető. Ha valaki nagyon egyedül van, ha úgy érzi, rettentően egyedül van a világban, akkor hajlamos lehet kitalálni valakit, akivel beszélhet. Egyénileg is, vagy akár így is…
Aztán kibököm a vágyamat, hogy szeretném látni a régi festményeket, sokat, sok szép festményt, nem csak egy képeskönyvben, hanem úgy, igazából.
Talán nevetséges, de mégis van bennem egyfajta félénkség, vagy talán valami szemérmes félelem, eddig kevesen látták a képeimet, a rajzaimat, és azt a pár festményt, és azok a kevesek mind elfogultak. Anyám, aki azt mondta csodálatosak, apa, aki egyet a dolgozószobájában tart a falon… De Balar nem családtag. Azt sem tudom, mit szólna ilyen dőreséghez, ami csak viszi a pénzt, hasznot nem igazán hoz.
Óvatosan elmosolyodom, és közben eldöntöm, megcsinálom neki az alaprajzot. Aztán ha akarja, elégetheti. Bár talán nem fogja. Talán.
Talán nem, vagyis valószínűleg nem. Mert, amit Balar mond, az már majdnem ígéret.
Ránézek, a szemébe, és elmosolyodom. Gyengéden, kedvesen.
Valóban nem. Azért is lehet, mert kedvünk van hozzá. Mert jó.
Nem beszélünk erről többet, felesleges, úgyis értem, és szerintem ő is.
- Ez is igaz. De engedte, hogy megnézzem a szárnyait.
Mondjuk így kicsit más, nem csak a szava volt, de némi bizonyíték is.
Ugyanakkor tényleg nem értem, mi lehet a gond Orákulum szárnyaival és sajnálom is. Őt tényleg sajnálom, ismeretlenül is, és ez más, mint ahogy Balarral kapcsolatban érzek. Kíváncsi lettem volna rá, milyen volt a hangja a sérülés előtt, de ennyi. Rajta nincs semmi, ami szánni való lenne.
Elmosolyodom a gyerekkori történeten, és magam elé képzelem őket.
- A bagoly bölcs, ezt mondják rá. A strucc viszont nem tud repülni, vannak szárnyai, de alapvetően futómadár.
A mosolyom szélesebbé válik.
- Meg fogom neki említeni, meg azt is, hogy mit mondtál azoknak a gerincéről, akik bántani akarnak engem. Szerintem meg tudom majd győzni, hogy ne vegyen kést a kezébe.
Látom, azon megkönnyebbül, hogy tudom, nem olyasfajta ellenszolgáltatást vár tőlem. Igazság szerint Balarral kapcsolatban ez nem fordult meg a fejemben.
Hogy miért?
Talán mert mikor meglátott, a szemembe nézett, és nem lejjebb. És mert nem olyan volt a pillantása, mint a háremőröknek. És mert zavarba jött, mikor megérintettem a kezét. Mármint első alkalommal. Mintha ez valami ritka dolog lenne. És talán az is. Ez ugyan csak feltételezés, de látva Rahesa mennyire tart tőle, vagy a piacon hogyan reagáltak rá, vagy akár az a ficsúr... Már én is így mondom magamban... Ficsúr.
Mi jogon nevezte vadállatnak?
A szemem sarkából pillantok rá. Magas, van vagy két méter, vagy pár centivel több is, széles vállak, csont és izmok, háj sehol. Egy csatagép. És mi van akkor? A medvegének biztos besegítettek, de ez nem olyasmi, amit bárki felróhatna neki. Sötét haj... tiszta pillantású zöld szemek. Nekem tetszenek a szemei. A hangja, hát, az megszokás dolga, de egyedi, az biztos. És én nem érzem félelmetesnek. Biztos tud az is lenni, nem kétlem. De velem más, ahogy mosolyog, vagy néz elgondolkozva, és azzal szórakozik, hogy ő is zavarba hozzon, talán cserébe azért, hogy láttam, mikor egy apró érintéssel alig tudott mit kezdeni.
- Nem fogják. - Megcsóválom a fejem. - Arra nem lesz szükség. Tudok egyedül fürdeni, és meg tudom nézni milyen meleg a víz. Tudod, nagylány vagyok.
Kacsintok egyet.
A parfümösnél gyorsan végzünk, Balar látványosan unatkozik, én meg igyekszem. Mégis, ha szigorúan vesszük, ő a főnököm. Ha nem vesszük szigorúan, akkor is a szárnyai alá vett - mit szólna vajon, ha ezt mondanám neki?-, és annyit segített pár óra alatt, mint eddig idegen sosem, szóval nem akarom túlzottan próbára tenni a türelmét.
A városkapunál őszinte hálát érzek, hogy Balar se nem kérdezősködik, se nem akadékoskodik. Látom rajta, hogy szívesen megtenné, mégis kivár és ezt nagyra értékelem.
Ahogy Ibra bácsi okos reakcióit is.
Nagyon nehéz, nagyon, legszívesebben megölelném az öreget, és tudom, ő is ezt akarná, órákig tudnám kérdezgetni az otthoniakról, de nem lehet. Túl feltűnő lenne. Még akár veszélyessé is válhatna, számukra is.
Elsétálunk és nem nézek hátra, fegyelmezem magam, még mosolygok is.
De Balar megtorpan, állok mellette, szót sem szólok, de a szemeim kerekre nyílnak. Mit akarhat?
Szinte fáj, hogy nem kérdezhetek rá azonnal, de várok. Nem könnyű.
Elsétálunk, fogom Balar kezét, ahogy eddig, de egyikünk se szólal meg egy ideig, aztán ő töri meg a csendet.
Egy percig csak nézek rá, hátrahajtott fejjel, mert annyival magasabb nálam, aztán némán megölelem. Nem gondolkodom rajta, hogy lehet-e, szabad-e, illik-e, akkor nem. Csak átölelem, és az arcom a mellkasához nyomom. Fogalma sincs róla, mit adott éppen most nekem.
Aztán, talán egy szűk perc után, eszembe jut, hogy mennyire kínosan érezte magát, mikor megérintettem a kezét.
- Nem baj, ugye?
Nem a találkozóra értem, vagy talán arra is, de most inkább a hirtelen ölelésre.
- Ugye nem csináltam bajt vele? Mármint... - keresem a szavakat, de végül úgy döntök, jobb egyenesen rákérdezni. - Nem hoztalak kínos helyzetbe, ugye? Az öleléssel... Mármint, ha feleséged van... vagy ilyesmi...
Mert már azt is nehéz lenne elmagyaráznia, miért sétál egy másik nővel kézen fogva, de ez az ölelés, ez már komolyan vihart is kavarhatna, és nekem csak most jut eszembe, hogy bőven lehet, hogy Balar nem független.
Ezt a kérdést pedig hamar tisztázni kellene.
Még akkor is, ha kínos kérdés, legalábbis nekem nem volt egyszerű feltennem.
Bólintok.
Szőnyegek. Rendben. Nem tudom hova szánja őket, de rendben.
- A keleti piac. Jó. Én bírom.
Naná, hogy bírom, megyek, ahova mondja, bárhova, ha... Ha láthatnám őket, a fivéremet...
- Hova szeretnél benézni? - érdeklődöm halkan, és remélem, felel, remélem, nem dühös rám az előzőek és a kérdésem miatt.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szomb. Nov. 18, 2017 7:46 am
- Kitalálnak maguknak képzeletbeli barátot aki megoldja minden gondjuk? Lehet. Ahelyett, hogy szerezne ismerősöket, és megoldaná a saját gondjaikat. Tipikus emberi. Így talán érthető, miért nincsenek neolita istenek. Mi nem vagyunk ennyire gyengék.
Részemről az egész „vallás” dolog idegen. Valami nagyhatalmú lény, aki meg tudná oldani minden bajom. Lehetnék gazdag, egészséges, tökéletes. De nem teszi, és mégis imádják őt. Ki érti ezt?
- Az tagadhatatlan, hogy Orákulum bölcs. Az is, hogy tud futni. A fejét ugyan nem dugja a homokba, ha szomjas és huhogni se szokott, de lehet, hogy mind bagoly, mind strucc gének vannak benne.
Kicsit mintha szomorú lenne, mikor Orákulumra terelődik a szó. Lehet, számára Orákulum a torz, mert vannak szárnyai, de nem tud repülni velük.
- Azért a gerinces részt csak óvatosan említsd neki. Nem fél tőlem és szeret provokálni, ne akarj az ürügye lenni ennek  – húzom tovább. Biztos, hogy pusztán ezért Hasfelmetsző nem fog belevágni, de pont olyan jól lehet erről mókázni, mint bármi másról.
Látom, ahogy végigmér, alaposan. Nem néz rám direktbe, de mivel általában észreveszem, ha figyelnek, most is látom a pillantását. Ugyan megerősíti, hogy nincsenek ilyen tervei, de azért kicsit zavar, ahogy végigméri a felsőtestem. Kicsit megint elidőzik a torkomon a pillantása. Eddig nem merült fel bennem, de most érdekel, mire gondolhat. Sajnálat? Vagy tetszik neki? Vannak nők, akik szerint a sebhely férfias, mert túlélt csatát jelent. Szerintem ez ostobaság. A sebhely azt jelenti, a harcos valahol hibázott. Azt mondja, hogy nagylány, aztán kacsint hozzá. Most el kell gondolkodnom, hogy e mögött is van-e bármi másodlagos jelentés, vagy nincs. Nők. Lehetetlen kiigazodni rajtuk.
- Az jó, legalább kevesebb dolga lesz Rahesáéknak. Én jobb szeretem, ha már kész fürdő fogad, és nem nekem kell felmelegítenem hozzá a vizet.
Piac, parfümös, városkapu, majd amikor felvetem, hogy végülis el tudjuk csípni a karavánt odakint, amikor már nem kompromittálná akárkit is akar ott látni… tág szemekkel néz rám egy darabig, mint akit sokkolt a lehetőség, majd jóformán a nyakamba ugrik. Hát kellett ez nekem?!
Kapaszkodik belém, szorosan nekem préseli a fejét, én meg érzem, hogy minden izmom megfeszül. Le kell küzdenem a késztetést, hogy eltaszítsam, mert ha valaki így nekem ugrik, az többnyire a kézitusa velejárója. Szóval csak állok egyhelyben, igyekszem elűzni a feszültséget, és nem tudom, mit csináljak. Ha átölelem, a szárnyait fogdosom, amit megbeszéltünk, hogy majd egyszer, kérés alapján. Ha csak állok egyhelyben, az rideg.
Mielőtt dűlőre jutnék, észbe kap, és elenged. Végre felmerült benne, hogy esetleg nem rajongok az érintésért. De valahogy ezt csak kulturáltan kellene megfogalmazni.
- Gondolom észrevetted, nem vagyok az érintés nagy rajongója. Nekem fontos a személyes terem, és aki azon belül van, hajlamos vagyok fenyegetésnek látni. Aki kartávolságon belül van, az el tud érni akár egy zsebkéssel is. Kínos helyzetbe nem hozol, de… kényelmetlen nekem.  
Még hogy feleség? Úgy érzem, a madárka tévesen lát velem kapcsolatban egy-két dolgot. Úgy érzem, ez egy indirekt kérdés volt, ami arra utalhat, akar valamit tőlem a jövőben. Ezt pedig nagyon gyorsan tisztázni kell.
- A családunkban nincs kimondottan olyan, hogy valaki csak harcos, mindenki ért valami máshoz is. Azonban vagyunk páran, akik elsősorban harcosok. Értek a mechanikához és a dolgok javításához, de elsősorban harcos vagyok. Mint Szélvész. Mint harcos, nem elkerülöm a veszélyt, hanem belemegyek. Keresem a bajt, mondhatni. Ez a seb a torkomon nem az egyetlen, és koránt sem a legrosszabb, amit valaha kaptam, de eddig mindig szerencsém volt. Gyors gyógyuló gének és Hasfelmetsző vagy más gyógyító gyors közbeavatkozása. Harcos vagyok, felesleges kockázatot vállalok, és ez nem fog megváltozni. Szeretek verekedni, élvezem a csata forgatagát, és tudom, egy nap, talán messze a jövőben, talán már holnap, ki fogok fogyni a szerencséből. Egy nap Orákulum vagy Hasfelmetsző fog felbukkanni helyettem, és azt fogják mondani, többet nem jövök. Hogy ennyi voltam. Lehet rám mondani, hogy barbár, hogy vadállat, de ennek kitenni valakit, arra nem vagyok hajlandó. Ha valaki valaha annyira fontossá válik, hogy feleségül akarjam venni, akkor fontosnak kell lennie annyira, hogy megkíméljem ettől, és elengedjem.
Figyelem egy darabig, hogy érti-e amiről beszélek. Most itt vagyok, sétálgatunk, nevetgélünk, de egy nap egyedül hagynám, és teljesen kizárt, hogy ennek az érzésnek kitegyem. Akkor már inkább elmarom jóval előbb.
- Ha valaha is kételyeim lennének, csak Hasfelmetsző szemébe kell néznem. Az ő férje is harcos volt, de nem úgy gondolkodott, mint én. Hét éve halott, és habár Hasfelmetsző lógott együtt más férfiakkal, messze nincs túl rajta. Szélvésszel együtt hárman vagyunk testvérek, de volt négy másik bátyánk, akik jelenleg csak egy név felvésve a homokkő falra.
Részemről csak olyan nővel kezdek, akit nem érdeklem komolyan. El se hinnéd mennyi ilyen van a zsoldosok között.  Sokan gondolkodnak hozzám hasonlóan, és még többen csak nem akarják hallani a „szállj ki amíg lehet” jellegű szöveget. Ha meg még sincs ilyen elérhető, hát ott a bordély.
Ha én valaha is házasodni akarnék, le kellene tennem ezt
– érintem meg a kard markolatát, - és nincs nő, akiért erre hajlandó lennék.
Aztán csak sétálunk, sétálunk. Tehát először malacsült, utána a keleti piac, hogy… mi a fenét mondtam én korábban?
- Dehogy szőnyeg, rabszolga. Fáradt vagyok, és összevissza beszélek, ne foglalkozz velem. Érzed ezt az illatot? Sült röfi. Akarok sült röfit. Utána keleti piac, ott vannak a rabszolgák, amiket meg akarok nézni.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Szomb. Nov. 18, 2017 12:22 pm
- Talán ezért nincsenek neolita istenek. Nagyapa azt mesélte, hogy mikor az emberek az első neolitákat életre hívták, már nagyon sokan közülük sem hittek az isteneikben. Talán ezért akartak utána minket elpusztítani…
Nem tudom, bele kellene nézni azokba a könyvecskékbe otthon, azokban sok dolog le van írva. Vagy újra beszélnem kellene papával. Vagy Balarnak kellene beszélnie vele.
Óvatosan a mellettem lépkedő harcosra sandítok. Fogalmam sincs, mit mondana erre, de nem hiszem, hogy most kellene felhoznom a dolgot.
Még az is lehet – Bólintok egy aprót. Nincs kizárva. Miért ne lehetne? Sőt az is lehet, hogy nem is tudják. A polgári családoknál sokszor nem jegyzik fel olyan akkurátusan a származást, mint a nemesi házaknál.
Elmosolyodom.
Talán valóban nem fél, de hát… biztos oka van rá, miért nem. Ugyanakkor, ez az ok elegendő lehet ahhoz, hogy ne bántsa azt, aki miatt te nekimennél.
Hasfelmetszőre gondolok, a nőre, aki a fivére mellett térdel a homokban, és aki a saját fájdalmát elnyomva vágja fel a testvére nyakát, hogy kipucolja a légcsövébe alvadó vért és ezzel megmentse az életét.
Vajon mennyire félt? Biztos félt, hogy nem sikerül, hogy a testvére ott fog meghalni a kezei között. Mégis megpróbálta. Bátor nő. És szereti Balart. Szeretik egymást. Akár kimondják, akár nem, akár tudatában vannak, akár nem. Ez ott van Balar szavaiban, a hangjában. Hasfelmetsző sosem ártana annak, aki a fivérének fontos. Ebben olyan biztos vagyok, mintha az az ismeretlen neolita nő, akit sose láttam, aki engem sosem látott, itt és most tenne esküt.
- Mindenkinek van valami gyengéje. Kinek a meleg fürdő, kinek mondjuk a csokoládé.
Elmosolyodom. Legalább tudom már, mi az egyik dolog, amit szeret.
A lehetőség, hogy láthatom a testvéremet… Tudom, hogy Balar nem tudja, hiszen nem volt alkalmunk védett helyen megbeszélni mindazt, ami lezajlott a kapunál, tudom, ő nem érti, minek örülök ennyire és mit jelentenek a szavai számomra most…
Aztán rájövök, hogy a nyílt utcán ölelgetem. Nem éppen illő.
Majd azt is észreveszem, hogy szinte ledermedve áll, mint aki nem tudja mit is kezdjen ezzel az egésszel. Beugrik, hogy attól is zavarba jött, mikor a Kimérában először érintettem meg a kezét.
De aztán, most a városban már nem próbálta elhúzni, ahogy körbesétáltunk.
Lassan bólintok.
Szokatlan. Megértem.
Még mindig jobb, mintha kínos helyzetbe hoztam volna, és akaratlanul is bajt kavartam volna.
Aztán beszélni kezd, és én hallgatom, őt nézem, a szemeit, ahogy próbálja elmondani, hogyan gondolja a dolgokat, hogyan látja. És mindez nagyon ésszerű, nagyon világos és nagyon tisztességes.
Igazam volt hát Balar becsületét illetően.
Nem egy átlagneolita. Harcos. És becsülete a harcos becsülete.
Értem, amit mondasz.
Halkan sóhajtok. Ott állunk egy utca közepén, neoliták és rabszolgák mennek körülöttünk a dolgukra, hangok, kiáltások, kerekek zörgése, tevék halk léptei, egy kutya csahol valahol. Hőség. Por. Minden mozog, minden tele van színekkel, szagokkal és zajokkal.
A lehető legalkalmatlanabb hely és idő ez egy ilyen beszélgetésre, de úgy érzem, mégis felelnem kell, mert ha most hallgatok, akkor ez a téma többé sosem kerül elő. És azt sajnálnám. Nem tudom miért, igazán végig sem akarom gondolni most, de érzem, hogy így lenne.
Nagyapám mondja: van vakmerő harcos, és van öreg harcos, de vakmerőből sosem lesz öreg. Az öreg harcos az, aki igazán megérdemli a harcos nevet, mert jól csinálja, amit csinál. Erről beszélhetünk még, mert bár harcos nem vagyok, ismerek párat…
Őt nézem, és tudom, belül állok kartávolságon, és egy fél lépést még közelebb lépek, bár így picit jobban hátra kell hajtanom a fejemet.
A másik meg… sose tudhatjuk, mit hoz a jövő. Orákulum se tudhatja – a hangom, halk, komoly –, akármit mond, ő se lát előre. Csak nagyon okos, és az ismert adatok alapján felvázolja az eshetőségeket, majd kiválasztja a legvalószínűbbet. De nem tudhatja… És mi van akkor, ha az a lány, aki miatt talán esetleg elgondolkodnál, hogy előadod neki az előbbi beszédedet – folytatom, mintha nekem nem most mondta volna el teljesen komolyan -, ha ő megy el előbb? Bármi történhet, nem igaz? Megbetegedhet, és a gyógyítók nem tudják megmenteni… vagy baleset érheti, megvadul egy ló, vagy egy teve, és agyontapossa… vagy éppen, mert te nem maradtál mellette, valaki gonosz szándékkal támadja meg, megcsonkítják, vagy akár meg is ölik.
Ő maga mondta nekem, hogy akár kereshetnek is és a büntetés szörnyű is lehet.
- Nem bánnád utólag? Nem lenne mindig ott a gondolataid között, hogy mi lett volna, ha…?
Halkan sóhajtok. Sajnálom a vesztességeit és értem a fájdalmát, és a félelmét is. De nem vezérelheti a félelem. Ugyanakkor nem hiszem, hogy jó néven venné, ha most ezt mondanám neki.
Egyszerűen csak megfogom a kezét, amikor az elhunytakat említi, és összefűzöm az ujjainkat.
Ha azt gondolta, hogy majd megrettenve hátrálok, akkor tévedett.
Mondhatod, hogy én összevissza fecsegek csak, de biztos forrásból tudom, nem ugyanaz, ha valaki csak úgy meghág valakit, mint… mikor érez iránta. Szerintem a férfiaknak sem ugyanolyan.
Bár tudom, nekik könnyen megy úgy is, ha a világon semmit sem éreznek. De láttam a nővérem szemét, mikor mesélt nekem a férjéről, meg a házasságról, és emlékszem Thylia pillantására is. Azt nem lehet elfelejteni. És Thylia egy kiválasztott hölgy, a király hölgye, olyan messze áll a bordélyban fellelhető, nem is tudom, hogyan nevezzem őket, szóval azoktól a lányoktól, mint a csillagok a teveszaros portól.
A kardját érinti a másik kezével.
Halkan sóhajtok.
Nem ismered még az összes nőt.
A fejem picit oldalra billentem.
Lehet, nem kérné, hogy tedd le a kardod. Erre még nem gondoltál?
Nem várok azonnali választ, ha rágódni akar az elhangzottakon, tegye csak nyugodtan. Én is végiggondolom újra, most is, és lehet, hogy később is.
De most felesleges ezen agyalni. Nekem jelenleg épp elég, hogy nem sértettem meg egy másik nő érzéseit… Balar meg majd megszokja, hogy képes vagyok kartávolságon belülre lépni hozzá. Kénytelen lesz hozzászokni, ha már egyszer így alakult és felvett a Kimérába. Mert nem fogok félve elhúzódni előle.
Továbbindulunk, és most sem húzódom el. Mondott, amit mondott. Örülök, hogy kimondta és nem hazudott. Ez is csak hozzátesz valamit a képhez, amit kezdek összerakosgatni róla.
Rabszolga – ismétlem és elmosolyodok.
Azért érdekelne, ha nem lenne fáradt, akkor hallhattam-e volna tőle az előbbi kis monológot? Vagy csak keményen és szúrós pillantással nézett volna rám, hogy aztán némán összeszorítsa a száját és udvarias közönnyel induljon tovább megszemlélni a rabszolgákat?
De most inkább én is mélyet szippantok, majd bólintok.
Már érzem. Akkor legyen először a sült röfi! Kaphatok én is?
Nem tagadom, kezdek én is megéhezni és a sülő hús illatára összeszalad a számban a nyál.
Végtére is a pusztai sas és a gepárd is ragadozó.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Vas. Nov. 19, 2017 5:12 am
- Négylándzsás, a nagyapám mesélte egyszer, hogy mikor a neolitákat alkották, szolgának szánták őket. Nem volt tervben, hogy magunktól szaporodjunk, az emberek úgy gondolták, ha valamifajta génkombinációra van szükség, majd alkotnak olyat. Aztán persze önállóak lettünk, és szaporodunk, létrehozva olyan génkombinációkat, amik nem szerencsések. Mint Orákulum szárnyai. Gondolom neki valami olyan gének kellettek volna mellé, amitől mondjuk apró termetű lesz. Akkor elbírnák a szárnyai. Talán. A ficsúrság próbálja kezelni a géneket, de valljuk be, csak vaktában kereszteznek neolitákat összevissza. Kíváncsi lennék, hányan tudják közülük egyáltalán mi az a „gén”, amire hivatkoznak.
Mi minden készen kaptunk az emberektől. Tudást, nyelvet, szavakat, eszközöket. Sajnos ezen eszközök többsége elveszett. Gondolom azért nincs neolita vallás, mert a vége felé az emberek se nagyon hittek már semmiben. Az meg, hogy Négylándzsás mennyire pontosan tudta ezeket és mennyire csak a saját véleményét hangoztatta… már sosem fog kiderülni.

Így belegondolva, a madárkán kívül Hasfelmetsző az egyetlen, aki sosem mutatott félelmet irányomban. Még Kétcsapás is volt, hogy inkább kitért az utamból, és ugyan Orákulummal gyakran hecceljük egymást, de ő sose lép túl bizonyos határokat. Hasfelmetsző viszont…
- Radzsina nem fél tőlem, mert pontosan tudja, hogy sose bántanám, se szándékosan se hirtelenségből. Orákulumot vagy Szélvészt simán megtépem, ha felbosszantanak, de Hasfelmetsző valahogy más. Ne kérdezd miben. Csak más. Na meg irigy a kardomra. Rám hagyták, pedig ő is szerette volna. Legutóbb csak úgy volt hajlandó összefoltozni valakit a kérésemre, ha két hétre kölcsön kapta. Végleg szerette volna, de sikerült lealkudni.
Nem teszem hozzá, hogy ha annyira nagyon akarta volna a kardot, csak hagy megfulladni. Kell neki a kard, de nem bármi áron.
Mikor végre sikerül kimásznom az öleléséből, várok kicsit, hátha végre kiböki, ki van a karavánnal, kivel szeretne ennyire találkozni. Nem teszi. Végülis mindegy, nem az én dolgom. Távol álljon tőlem ilyenen fennakadni. Gyanítom, észre se vette, hogy én nem tudom, kit akar látni. Csak azt, hogy nagyon szeretné. Még ha ez azt is jelenti, hogy tényleg ki kell jönnünk megnéznem a repkedését. Bár ha ismerőst látogatunk, hátha ez elfelejtődik.
Az mondja megérti, hogy nekem kényelmetlen az érintés. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy figyelembe is veszi, de mindegy. Valahogy kibírom. Ez se rosszabb, mint amikor izzó késsel vágják a torkom. Legalábbis nem sokkal.
Aztán előadom a monológot, amit a felém érdeklődő nőknek szoktam. Talán ha ez a harmadik eset, hogy a végére jutok, már sokat mondok. Többnyire félbeszakítanak, hogy hálótársat keresnek az éjszakára nem férjet a jövőre.
Azt mondja érti, de az alapján ahogy folytatja, szerintem nem nagyon.
- Ha ez a két kategória létezik, én a vakmerő vagyok, és valószínűleg sosem leszek öreg. De inkább élek röviden a kedvem szerint, mint hosszan az ellen. Ha ötven év múlva még életben leszek, lehet átgondolom a dolgot.
Bárki megsérülhet, meghalhat idő előtt, de egy harcosnak erre jóval nagyobb esélye van, mint… egy teaház vezetőnek. Az érzésektől való távolság két oldalú, engem is véd. Ha lemegyek a piacra répáért és mézért, nem gondolkodik senki, hogy vajon utoljára lát-e. De ha rablókat megyek kergetni, vagy karavánt védeni törvényen kívüliektől, akkor ez a gondolat nagyon is helyénvaló. Én meg elég sokszor megyek ez utóbbi okból. És nem fogok kitenni egy nőt ennek az érzésnek. Nem arról beszélek, hogy ki mikor fog várhatóan meghalni, hanem arról, hányszor kell úgy elköszönnie tőlem, hogy az jár a fejében, lehet, most lát utoljára. Normál esetben ez a gondolat fel sem merül. Két módon tudok ettől valakit megkímélni. Az egyik, hogy elengedem, esetleg elmarom magam mellől. A másik, hogy szögre akasztom a kardom. Nem arról van szó, hogy ő kéri, hogy hagyjak fel a harccal, hanem arról, hogy így tudom megvédeni. Elméletben megvan az esély, hogy túléljem azt, aki egész nap ki sem mozdul, csak otthon hímez, de ez az esély nem túl nagy.

Megint a kezemet fogja, minta bármi sajnálni való lenne abban, amiről beszélek. Ezek tények és egy döntés, ami két neolita életét is könnyebbé teszi. Felmerül a kérdés, nem érti amiről beszélek, vagy nem akarja érteni? Esetleg azt hiszi, együtt tud ezzel élni? Lehet. De nem én fogom ebbe belevinni, az biztos.
- Egyébként sem arról van szó, hogy csak „meghágni” valakit. Az legfeljebb a bordélyban van. Vonzalom, szenvedély, minden, amit csak vársz egy kapcsolattól belezsúfolva egy éjszakába. Minden, amit valaha kerestél, belelátva az aznapi partnerbe. Reggel pedig elköszöntök, és mindenki megy a maga útján.
Az összes nőt valóan nem, de egy-kettőt igen. Én nem viselném el, hogy az életem társa nap mint nap az életét kockáztassa. Milyen jogon várom el, hogy ezt elviseljék tőlem? Az utolsó szeretőm, nagyjából fél éve vagy kicsit több, találkoztunk utoljára, Kandaha oázisban lakik. Jó három hét az út oda, de gyakran küldtünk rabszolgákat. Zsoldos ő is, annak dolgozik, aki megfizeti, szabadidejében meg olyan dolgokra vadászik, amit épeszű neolita hadsereggel se támad meg. Sosem ígértünk egymásnak semmit, se hűséget, se mást. Tudjuk, hogy aligha vagyunk az egyetlenek egymásnak. De ez nem is arról szól, csak a testről. A nők többsége azt hiszi, meg tud változtatni minket, vagy hogy meg fogunk változni a kedvükért. Ha nem is tudatosan, de reménykedek ebben. Most talán azt hiszed, de el tudnád fogadni, hogy a férjed minden héten úgy indul el, hogy lehet, soha többet nem jön haza. És ha megszervezett házasságról van szó, talán igazad is lenne. De ha nem, előbb utóbb az aggodalom rávesz, hogy győzködd, változzon meg. Nem fog, de eltávolodik tőled, mert egyre jobban irritálod. Egyfelöl érthető, mert ha fontos neked, persze, hogy biztonságban akarod tudni, akár azon az áron is, hogy megharagszik. Másfelől meg… nem mondhatod meg neki, hogy élje az életét, akkor se, ha a döntései rád is hatással vannak.

Hagyom kicsit töprengeni, és remélem, most már tisztább neki a kép. Azért figyelem a arcát, mikor Cassandráról beszélek. Érdekel a reakciója, sokat elárulhat, pontosan miért is beszélünk ezekről. De aztán a malacsült közbejön, én meg kicsit zokon veszem, hogy egyáltalán feltételezte, hogy hagyom őt csak nézni, amíg én eszek.
Szóval besétálunk az étkező bódéjába, felmutatom két ujjamat, és rábökök a forró fémlapon sercegő hússzeletre, majd a kirakott cipókra is. Odaadom az árát, és igyekszem nem beszélni, mert még a végén megretten és leejti a kajámat.
Fatálon kapjuk meg az ételt, le is telepszem az egyik kerek asztalhoz. Jó mélyen beszívom az illatot, aztán jöhet a kaja.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Vas. Nov. 19, 2017 10:32 am
Vannak erről feljegyzések a nagyapámnál – bököm ki. – Az emberek, az emberek tudósai, összevesztek rajtunk. Azon, hogy miért kellünk mi, hogy miért fogtak bele, és hogy egyáltalán szabad volt-e ilyesmit csinálni. És voltak, akik azonnal le akartak minket mészárolni.
Megvonom a vállam. A szaporodás, az egy másik dolog. Először azt hiszem, egyszerűen csak túl akartunk élni.
Nem tudom, mi a gond Orákulum szárnyaival. Lehet, hogy ha látom, rájövök. Az is lehet, hogy nincs vele semmi baj. Nem minden madár tud repülni. Ott van rögtön a strucc, amit már említettél.
Egyébként az se biztos, hogy a hámot viselnie kell. Nem akarom megkérdőjelezni Hasfelmetszőt, de érted, neki nincsenek szárnyai, és talán nem is nézhetett meg eddig egyet sem közelről.

Lassan bólintok.
Mondhatni igen, vaktában, mert a régi feljegyzések ki tudja, hol vannak, valahol a sivatag homokja alatt. És nem is biztos, hogy jó lenne, ha előkerülnének.
Szomorkásan elmosolyodom.
Négylándzsás elképzelése van olyan jó, mint bárki másé, azt hiszem. Szerintem ebben a történetben nem csak egyfajta igazság létezik, és nem csak egy leckét tanít nekünk… és az embereknek is.
Aprót bólintok. Radzsina, biztos ő Hasfelmetsző. Próbálom megjegyezni a nevét, és remélem, nem keverem majd össze, ha tényleg eljönnek Balarhoz.
Radzsina, szép név. Értem én. Ő más.
Ő nő, a testvére, és Balar vigyáz rá, mert szereti.
Nem várom, hogy ezt ki is mondja, hallom a hangján, minden szavában ott van, ahogy a családjáról beszél. Radzsináról, és a többiekről is.
Szívesen megnéztem volna azt az alkudozást – jegyzem meg. – Meg azt is, ki volt ennyire fontos, hogy két hétre odaadtad érte a kardodat.
Hiszen a kardja a kincse. Ez világos. Ha elvinném az aranyait, legfeljebb káromkodna egy sort, de hagyna futni, tudom, hiszen kipróbált. Csak egy idióta nem vette volna észre. De ha a kardját lovasítanám meg, kiüldözne a világból.
Mikor elválunk egymástól, látom, hogy megleptem az öleléssel, és még valamit látok, nagyon szeretné tudni, kivel akarok találkozni. Hogy ki ilyen fontos nekem.
Talán majd elmondom, de ezt semmiképp nem itt a nyílt utcán.
Apró kis mosollyal nézem, ahogy elhúzza a száját, amit talán észre sem vesz, mikor azt mondom megértem. Hát igen, nem azt mondtam, hogy jó, többé nem ölelem meg, nem ígérek ilyet.
Még szélesebben mosolygok, mikor az előző után Balar egy újabb monológba kezd. Mondjuk ez sem éppen az utca közepére való téma, de félek, ha most félbeszakítom, akkor totálisan begubózik. Én meg kíváncsi vagyok a mondandójára. Rá. Rá magára.
Azt hiszem, kicsit feszegetem a határait is. Na, nem a harcosét. Azzal nincs gond. Tudom, hogy nem támadna rám, mióta szétcsaptam a szobájában a szárnyaimat, azt is tudom, hogy hirtelen indulatból sem tenné.
Ahogy nem támadja meg Radzsinát sem. Ez éppen olyan.
Ezek másféle határok. Olyasmi, amiben ő hisz, és amit eldöntött, de még sosem kellett megvizsgálnia a döntését.
Mintha azt mondaná magának valaki: szárnyas neoliták pedig nincsenek, de ha vannak, sem tudnak repülni, és kész, így döntöttem, aztán meg találkozna velem. Úgy döntött, hogy nem ismert minden létező lehetőséget, és még nem kellett sosem felülvizsgálnia a döntését, mert eddig minden illett abba a világképbe, amit magának felvázolt.
Egyébként elismerem, magamban persze, hogy elismerem, hogy igyekezett helyes, és jó, és becsületes döntést hozni.
És most se hazudtolja meg önmagát.
De azért érdekes lenne… Vajon mit felelne, ha megkérdezném, miért érzi fontosnak, hogy erről nekem beszéljen? Hát nem mindegy neki, hogy én mit gondolok?
Az az egy éjszaka akkor csak öncsalás. Egy kétségbeesett kísérlet, hogy megtalálj egy álmot, miközben tudod, hogy nem, nem következik be ma éjjel sem. Szomorú a reggel.
A fél év említésére cseppet felvonom a szemöldökömet. Aprót csücsörítek, de aztán nem füttyentem el magam. Az olyan durva lenne. És nem ezt érdemelné, mikor épp olyasmit mesél az életéről, amit… nos, azt hiszem, a férfiak ilyesmit nem nagyon szoktak csak úgy bárkivel pertraktálni.
Ha innen nézem, akkor mondhatom, kivételes vagyok és megtisztel ezzel.
Ha meg arra számít, hogy elhúzom a kezem tőle, mert az alkalmi szeretőjét említi, akit fél éve nem látott, hát téved. Ha az a nő a szerelme lenne… na, akkor húznám el a kezem.
Ahogy mondod, a testről szólt. Ha elmennél a Kandahába, és ott találnád egy másik férfi karjaiban, aligha éreznéd magad elárulva. Nem fájna. Gondolom, csak biccentenél, aztán vagy sok szerencsét kívánnál nekik, vagy kivárnád a sorod, attól függően mennyire van gusztusod közvetlen egy másik férfi után…
Nem mondom ki a szót, mert ez most nem lenne szép szó. De azért elég egyértelmű, hogy mire gondolhatok.
Tudod, mi van? Az a nő azért választott, mert harcos vagy, és tudja, semmit nem akarsz tőle. Azok, akiket ez a beszéd elijesztett, annak ellenére akartak volna, hogy harcos vagy. De mi lesz veled, ha valaki azzal együtt szeret majd, hogy harcos vagy?
Igen, majdnem azok a szavak, amiket a szárnyaimmal kapcsolatban mondtam neki. Én tudom. Neki eszébe jut majd?
Látom, kicsit zokon veszi, hogy rákérdezek a malacsültre, hogy kapok-e. Tudom, hogy nem hagyna éhezni, a kérdés nem is közvetlen az ételre vonatkozik, inkább arra, hogy akkor most el akar-e zavarni… a teaházból, vagy úgy általában.
Aztán már az asztalnál ülünk, és Balar a sült fölé hajol.
Éhes medve.
Együnk! Jó étvágyat! – mondom neki, és én is nekilátok, sőt, hagyom, hogy ő is egyen.
Egy férfit könnyebb kezelni, ha nem morgós és éhes.
Egyébként tudod… az van, hogy nem mi döntjük el, kit szeretünk meg. Ez nem így működik. Ha így lenne nem jöttem volna el… onnan – célzok a háremre –, hiszen akkor akárki hívott volna, eldönthettem volna, hogy igen, őt szeretem. Ha így lenne, nem lenne semmi baj a ficsúrok elrendezett házasságaival sem. Mind sikeres és boldog lenne, hiszen eldönthetnék, hogy igen, ők egymást innentől szeretni fogják. Utópia! Ilyen nincs. Nem mondom, hogy sosem sikerül, de sokkal gyakrabban van az, hogy csak valahogy léteznek egymás mellett, örök keserűségben. Hát ez a helyzet.
Újabb falatot veszek a számba, és szinte kidudorodik az arcom, ahogy rágom, biztosan mókásan nézek ki, és közben őt figyelem. Egyszerre komolyan, de valahogy mégis jókedvűen.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Hétf. Nov. 20, 2017 10:49 am
- Hát nem jött be nekik – teszem hozzá elégedetten, mikor a lemészárlásról beszél. – Ehelyett többségük rabszolga, a maradék meg menekül.
Így belegondolva én se tudom, mi a gond Orákulummal. A nagy pofáját és mindigmindenttud hozzáállását leszámítva.
- Tulajdonképpen lehet, semmi baj a szárnyaival. Lehet, tudna repülni, ha valaki elkezdené tanítani, és növesztene némi izmot is a szárnyaira. Ő örülne neki a legjobban, ha kiderülne, nem kell a hám. Már csak azért is, mert néha megkapja Árnyékjárótól, hogy melltartó.
Ha elő is kerülne bármiféle feljegyzés, párszáz évvel elavult. Nem hiszem, hogy bármiben is aktuális lenne a mostani neolitákra. Összemixeltük magunkat annyira, hogy ne lehessen visszavezetni, ki mit honnét örökölt.

Bólintok.
- Négylándzsás mindig ügyelt rá, hogy a szavai legyenek olyan jók, mint bárki másé. Mesterien keverte a tények közé a saját fantáziáját, és neolita a patáján, aki szét tudja válogatni utólag. Nekem annyit tanít, hogy aki manipulálni vagy kiirtani próbál, azt elásom. Ha szerencsés, megölöm előtte.
Elvigyorodom, ahogy visszagondolok, mikor Homár gyógykezeléséért veszekedtem vele.
- Mókás volt, az biztos. Valami sima nyelvű csavargó, akinek az élete akkor és ott fontos volt, hogy nyakon tudjunk csípni valakit, aki komolyan felbosszantott. Félig Orákulum hibája volt, de ő család, az ő hátsóját nem rúghattam szét, valakiét meg muszáj volt.
Folytatjuk a beszélgetést a párkapcsolatok és én témában, és amennyire kergeti a témát, kezdem úgy érezni, jóval nehezebb lesz Orákulum nyakába sóznom, mint eredetileg gondoltam.
Az a baj, hogy álmos vagyok, és néha belezavarodom a mondandómba. Na meg időnként nem a jó szót használom. Nem csoda, ha nem teljesen érti amiről beszélek. Pláne, ha tényleg egy világvégi tanyán nőtt fel, tündérmeséket hallgatva. Nem minden herceg szőke és menti meg a hercegnőt, és nem minden sárkány gonosz. Emlékeztetnem kell magam, hogy tapasztalatlan. Nem buta, de naiv.
- Tapasztalatból mondod, hogy az egy éjszaka az csak öncsalás? – kérdezem, és kíváncsi vagyok, lesz-e vörös fül. – Nem csak kísérlet, tényleg megtalálom az álmot, amit keresek. De, mint álom, reggel véget ér, egészen a következő alkalomig. Nincs ebben semmi lenézendő. Mindketten azt kapjuk, amit várunk. A reggel pedig nem szomorú, hanem elégedett. Kevesen találnak igaz párt évtizedekre, a többség egy alig elviselhető kapcsolatban senyved ahonnét esetleg, néha, titokban kikalandozik, másoknak ennyi se jut. Valamint sokan kikalandoznak az igaz pár mellől is.
Figyelem az arcát, ahogy csücsörít, valamit mintha mondani akarna, de nem teszi.
- Ha Cassandrát valaki mással látnám, nem lenne semmi. Azt tesz és azzal, amit csak akar. De megjegyzem, ő nem szajha, nincs nála sor. Harcos, és azért választott, mert… Ahogy mondtam, ő szabadidejében fenevadakkal birkózik. Fegyver nélkül. Egy tigris szép csíkot mart az arcára  – mutatom négy ujjammal a bal halántékomtól a nyakam jobb oldaláig -, így viszonylag ritkán akad meg rajta mások szeme. Illetve gyakran, de nem vonzalomból. Engem meg lenyűgöz az ereje és a bátorsága. És ezt ellenállhatatlanul vonzónak tartom. Viszont még gyakrabban provokálja a kaszást mint én, és mélyebb érzéseket nem akarok valaki felé, aki ennyire önveszélyes. Minden egyéb szempontból tökéletes lenne. Ugyanakkor e jellemzője nélkül meg nem ragadná meg a figyelmem.
Engem sose érdekelt a fizikai szépség. Pár évtized, egy kósza dobóbalta, és az odavan. De ha van benne, valami különleges, valami, ami megragad, valami több, ami nincs meg senki másban...

Kíváncsi pillantást vetek a madárkára.
- Na de ennyit az én ilyen dolgaimról, most mesélj te. Miféle legény dobogtatja meg a ketyegőd?
Ismét haladunk szó nélkül, majd jön a malacsült.
- Csak ismételni tudom, amit a nagyapám, Négylándzsás testvére mondott. Ha választanod kell mire hallgatsz, az eszedre vagy a szívedre, hallgass az eszedre. Az ész azért van, hogy gondolkozz, a szív meg csak egy pumpa. Nem mondom, hogy könnyű. De néha kell nehéz és fájdalmas döntést hozni a másik fél érdekében. Még ha a másik fél nem is látja ennek előnyeit.
A következő percekben, ahogy Orákulum mondaná a sakktábla felett, malacsült üti madárkát, vagyis teljesen ignorálom szárnyas ismerősöm, amíg le nem gyűröm az utolsó falatot is a torkomon. Utána elégedett morranással, készülődni kezdek.
Ha a madárka is megvan, mehetünk, ha nincs, akkor kicsit még várunk.
Aztán indulok a keleti piac felé, oldalamon a madárkával. Hátha ezúttal elfelejtkezik a kézfogásról. Nem bánnám. Hosszú az út a másik piacig, át kell kelni az egész városon, lényegében megkerülve a ficsúrtanyát. Mármint nemesi negyedet.
A piacon állatok és emberek tömkelege, és mind vagy ketrecben, vagy láncot visel. Egyelőre ugyan nem akarunk venni semmit, de érdekel, mibe fáj egy nagyjából húszas-harmincas éveiben járó, tűrhető megjelenésű, jó állapotú ember nőstény. Ostornyom észszerű mértékben lehet, de rossz vagy hiányos fogazat nem. Valamint ki kell deríteni, hogy ha idősebb mint húsz, miért adják el. Jó szolgát nem szoktak eladni, rossz szolga meg nem kell.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Hétf. Nov. 20, 2017 8:00 pm
Hát nem – válaszolom rá, és a szám sarkában gonoszkás félmosoly jelenik meg. Aztán aprót bólintok. – Pedig volt erről is valami meséjük. Olyasmi, mintha jóslat lett volna, csak éppen nem vették komolyan.
Megvonom a vállam.
Nem tudom. Ehhez látni kellene. De az igaz, hogy azok az izmok, amit valaki nem használ, sorvadni kezdenek és elgyengülnek végül. Ezt bárki tudja, akit egy-egy sérülés hosszabb időre ágyba kényszerített.
Bár Balar azt mondta gyorsan gyógyul, de ismerhet olyanokat, akik nem, és láthatta már más harcosokon, hogy igazat mondok.
Értem.
Ez világos beszéd, és igaz is. Én nagyon nem szeretném, hogy Balar ellenségként gondoljon rám. Bár eddig nem tette. Még odafent a tetőn sem. Ami jó, mert azt látom belőle, hogy alapvetően ad esélyt mindenkinek, hogy lehet vele beszélni, hogy nem mindent rögtön erőből és erőszakosan akar megoldani, hogy nem csak izmai vannak, de esze és szíve is.
Kíváncsian vonom fel a szemöldökömet.
Egy csavargó? Szóval nem ficsúr, legalább, ugye? Érdekes fickó lehet. És nyakon csíptétek azt a valakit?
Az fel sem merül bennem, hogy a tag ne lenne neolita. Hiszen Balar odaadta érte a kardját két egész hétre!
Aztán persze jön az újabb téma. Igazság szerint kezdem úgy érezni, túl sok mindent tudok meg róla túl hirtelen. Igaz, azt még nem részletezte, mi a kedvenc pozitúrája, de lényegében már csak ez hiányzik, hogy teljes legyen a kép.
Ehhez képest egész jól bírom a tempóját, én, a naiv vidéki kis liba. Nagyjából annak lát, úgy hiszem. Meg persze torznak.
Csak nem elfelejteni! Az csak egy fokkal jobb a nyomoréknál!
A kérdése meghökkent. Aztán rájövök, hogy provokál, és elég durván.
Nem a fülem pirul el, hanem az arcom, a kezeim pedig ökölbe szorulnak. Aztán szusszanok. Az arcszínem még kitart, érzem, hogy meleg a bőröm, de a dühömet a szusszanással kifújtam.
Balar szemébe nézek, elképesztő zöld mélység, mint egy tiszta vizű tó az oázisban. Szép szemei vannak. Emlékeztetnem kell magam, hogy ennek ellenére éppen provokál és minden vágya, hogy zavarba hozzon.
Nem tudom, ezt miért kérdezed, mikor pontosan tudod, hogy még nem… hogy én még… – nyelek, aztán kimondom –, hogy szűz vagyok. Nem mintha ez számítana. Szóval igen, kimondtam, lehet nevetni, meg gúnyolódni, meg a kitanításomról beszélni. Majd. Mert most nem számít.
Megcsóválom a fejem.
Nem néztem le. És igen, mondták nekem, hogy a férfiak ilyen téren máshogy működnek. Nekik nem számít ez az egész annyira… Egyszerűen így vannak felépítve. Azt mondják, ezt még az emberi gének teszik, abból a korból, mikor az emberek még félig állatok voltak… Na, mindegy! Nem tartozik a tárgyhoz! De tudod, az valahol szánalmas, ha valaki azt a párját is megcsalja, akit valaha szeretett. Mert ha nem szereti már, ha sehol sincs az egész, ami valaha volt, legyen elég bátorsága és gerince elé állni, és megmondani neki. Ha meg még szereti, csak valami épp nem működik, akkor is, akkor ez kettőjük ügye, hát szóljon, próbálják rendbe tenni, próbáljanak harcolni érte. Csinálják becsületesen. Ne a másik háta mögött sunnyogjanak! Az megalázó.
Nem tudom, Balar hogyan reagál a szavaimra.
Naivnak látsz ugye? – Egy kis keserű mosolyféle lebeg a szám sarkában. – Tudom én, hogy hányan sunnyognak. Hányan gyávák, vagy épp csak…
Megvonom a vállam.
Te sem csak becsületes harcosokat ismersz, ugye? Van aki a szemedbe barát, amúgy meg hátba döfne, amint elfordulsz…
Arra, amit a nőről mond, bólintok. Nem számítottam másra. Mondjuk a fél év, az azért rendesen meglepett. Csak azt nem tudom, sajnáljam-e érte, vagy csodáljam az önfegyelmét. Habár ugye, még mindig ott a keze. Igen, bár ezt a fivérem máshogy mondta, frappánsabban. Csak aztán apa belé fojtotta a szót.
Pont ezt mondtam. Ez a Cassandra nem lakik a szívedben. Nem azt mondom, hogy nem látsz benne semmit, vagy nem tiszteled, ne érts félre! De más lenne az, ha úgy éreznéd, ha nincs veled ő, akkor valami állandóan fáj. Hogy akkor is ott van melletted, ha soknapi tevegelés választ el tőle. Hogyha más karjában látnád, úgy éreznéd, meghal egy részed belül, és fáj annyira, mint a kardforgató kezed elvesztése. Sőt jobban fáj.
Újra csak megvonom a vállam.
Nem mondtam, hogy az lenne. Csak egyfajta példa volt. Lehet szerencsétlenül fogalmaztam.
Aztán csak nézem, ahogy megmutatja hol a seb azon a nőn. Valahol értem az egészet. És mégsem értem. Sajnálom Cassandrát, sajnálom, ha a sebe miatt elhitette magával, hogy nem érdemel igazi szerelmet, és akkor is, ha netán mégis szerelmes lenne Balarba, mert az világos, hogy Balar nem szereti viszont. Nem úgy. És Balart is sajnálom… valahol őt is.
És ha most ezt az egészet nem azért zúdítaná rám, hogy megmarjon, akkor megkérdezném tőle, hogy hány évesen szedte össze azt a heget a nyakára.
Meg is fogom majd kérdezni. Ez biztos. De nem most.
Mert most ő kérdez.
Nekem meg majdnem tátva marad a szám.
Most komolyan ezt akarja tudni? És azt hiszi, majd elmondok mindent, hogy még jobban mulasson rajtam?
De azért válasz nélkül nem hagyom. Kihúzom magam, és enyhén hátrabillentett fejjel nézek a szemébe.
Lássuk csak! Először is legyen magasabb nálam, és vállas, keménykötésű. Nem bírom azt, mikor azt kell éreznem, hogyha kicsit erősebben meglökném, hanyatt esne.  Tudom, hogy nem igazán látszik rajtam, de ragadozó géneket hordozok. Szóval, magas, izmos, igazi harcos alkat. Olyan, aki nem rogy össze se egy pallos súlya alatt, se akkor, ha ládákat kell rakodnia teli gyümölccsel. Sötét hajú, ne kérdezd miért!
Az ajkam biggyesztem, mint egy igazi kis affekta nemesi leány.
Zöld szemek. Erős kezek, megvillanó mosoly. Nem bánom, ha feketét visel, vagy bőrvértet, belefér. Határozott, takarékos mozdulatok. Mi is van még? Jó hozzáérni. Jó az illata. Az fontos. És a hangja mélyen zengő bariton.
A pilláim alól nézek fel Balarra.
De anyám mindig azt mondta, hogy ilyen férfi csak a mesében létezik, szóval térjek magamhoz, és szálljak le a földre és adjam alább. Azt hiszem, igaza van. Így rájöttem, kénytelen leszek engedni az elvárásaimból.
A dolog kifejtősre sikeredett, cseppet talán provokatívra is. Már mindegy.
Azért, ha Balar figyelt, akkor még valamit észrevehetett, csak külső dolgokról beszéltem. A megjelenésről. Pedig nem az a legfontosabb. És annyira már ismer, hogy ezt tudja rólam. Mármint rájöhet, ha átgondolja, amiket eddig mondtam.
Az étkezdében meglehetősen csendesen telik az idő.
Talán, mert Balar igyekszik úgy tenni, mintha ott se lennék. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy a malacsült süketté és vakká tette volna, csak talán épp nem tud mit felelni arra, amit mondtam. Nekem jó. Rágódjon csak rajta, nehezebben emészthető, mint a sült röfi, az egyszer biztos!
Igen, szerintem hallotta minden szavamat, legfeljebb úgy csinál, mint aki elengedi a füle mellett az egészet. De biztos figyelt. Lefogadnám, hogy ha valaki beszólt volna, vagy újabb őrjárat jelent volna meg, akkor nem csak a tányérjába bámulva tömte volna befelé a húst.
Mindegy!
Igyekszem nem bosszankodni, és magától értetődő természetességgel fogom meg a kezét a keleti piacra menet is.
Ez a hely jóval szomorúbb, mint a másik. Nem szeretem a láncok és bilincsek látványát, akkor sem, ha tudom, hogy itt szükséges kellékek.
Milyen idős felszolgálót akarsz? Olyasmit, mint Rahesa? – kérdezek rá. – Látsz valakit, aki megfelelő lehet?
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Kedd Nov. 21, 2017 10:16 am
- Egy jóslatot én se vennék komolyan – csóválom a fejem. – Láttam egy-két jóst, és az összes csak jó megfigyelőkészséggel leolvasható dolgot mondott, minden mást olyan ködösen fogalmazott meg, hogy bármit bele lehessen magyarázni. Szélhámosok.
Amit mond, igaz. Láttam bőven ilyet.
- Igaz. Orákulum pedig ugyan gyakorolta a szárnyak használatát, de ki tudhatná megmondani, hogy az elég volt-e. Mindegy, majd Hasfelmetsző megnéz téged is, és akkor talán kiderül.
Visszaemlékszem a nyomozásra amit műveltünk. Pontosabban Homár nyomozott, én meg álltam a háttérben, buzogánynál a kézben.
- Legyen annyi elég, hogy nem volt elvesztegetett az idő amit a kergetésére szántunk. Egyébként nem ficsúr volt, nem tudok ember nemesekről. Igazából legalább három neve volt a srácnak amiről én tudok, és szerintem egyik se az, amit az anyja adott neki. Végülis megértem, nem vághat mindenki utat magának karddal, mint én. Van akinek a nyelvére kell hagyatkoznia, és az eszére.
Megkapom a vörös fület ami jár, és nem is csak azt, az egész feje majdnem világítani kezd. körbenézek, észreveszi-e valaki, de mindenki a saját dolgával foglalkozik, ránk se néznek, csak annyira, hogy ne legyenek az utunkban. Valamint ezúttal fel is bosszantottam, megfeszül a válla, és remeg az ökölbe szorított keze.
Maximálisan elégedett vagyok magammal, vidáman lépkedek mellette.
- Honnét tudtam volna – felelem könnyedén. – Csak azt mondtad, a háremben nem nyúltak hozzád. Mit tudhatom én, milyen életed volt előtte. Hallottam én érdekes dolgokat vidéki nemeskúriákról, ahol a nemeskisasszony több férfivel hált huszonöt éves korára, mint amennyi ellenfélbe én fegyvert mártottam, márpedig ez utóbbi ocsmányul magas szám. Ha a szénabálák mesélni tudnának…
Picit hagyom, hagy nyerje vissza az eredeti színét. Még a végén ezért állítana meg egy újabb őrjárat.
- Azt nézel le akit akarsz és azért amiért akarsz. Amíg nem dörgölöd ezt mások orra alá, és nem várod, hogy mások a te elvárásaid szerint éljék az életüket. Egyébként gondjaid akadnának. Amiről beszélsz, igaz, így kellene működnie. Becsületesen. Aztán jön a realitás, és minden átértékelődik. A világ nem fekete-fehér. Majdnem minden szürke.
Rá pillantok a szemem sarkából.
- Igen, eléggé naivnak tűnsz. Az elején azt hittem, buta vagy, de nem, nagyon is jól vág az eszed, de nincs igazi tapasztalatod. Ez egyfelől jó, mert meglátsz olyasmit is, ami mindenki másnak már észrevehetetlen mert természetes, másfelől viszont vigyázni kell, mert becsaphatnak.
A sunnyogás és a gyávaság mellett ott a praktikum és a hallgatólagos megegyezés. Mellesleg amiről valaki nem tud, az nem fáj.

A „becsületes harcos” dolgon megütközöm. Ez még hozzá képest is ostobán naiv. Még hogy becsületes harcos.
- Harcosban a becsületes a halott szinonimája. Mégis ki nem használná ki a pillanatnyi előnyét? A párbaj persze más, de a harcok nagyon ritkán párbajok. A piszkos trükkök teszik ki a lényegét a dolgoknak. Valaki vagy ravasz, vagy halott. Olyan nincs, hogy becsületes harcos. A legtöbb akit ismerek szemben barát, de ha valaki többet ajánl, gond nélkül ellenem fordul. Aztán ha mindketten túléljük, nincs harag, mert nem személyes, ez csak üzlet. Ha nekem ajánlanak többet, én is elfogadom valószínűleg.
Cassandra… ha neki mondják, hogy vadállat, elpirulna, és megköszönné a dicséretet. Furcsa szerzet. Jó vele az ágyban, jó az oldalán harcolni, és inni is úgy tud, mint senki más.
- Nem, ilyen valóban nincs velünk. Úgy érzem, ha ezzel elé állnék, kipofozna a sátrából. Jogosan tenné. – felröhögök. – Cassandra legalább tudja, mit kezdjen magával az ágyban. A legtöbb ficsúr dáma azt hiszi, ha hanyatt vágja magát széttett lábakkal, már meg is tette ami az ő része.
Úgy tűnik, ismét megleptem a kérdésemmel. Tátott szájjal néz rám, én meg remekül szórakozom ezen is. A leírása igen érdekes, és el kell gondolkodnom, sekélyességből szorítkozik csak a külsőre, vagy játszik velem. Valószínű ez utóbbi.
- A mamád téved. Van ilyen. Csak rá kell szánni az időt. Lényegében csak olyasvalaki kell, aki magasabb nálad, zöld a szeme, és megfelelő a hangja. Minden más csak öltözködés, illatszer, testedzés és hajfesték, esetleg vendéghaj kérdése. Megoldható. Rögtön itt, a piacon látok hármat is.
A következő fertályóra a malacpecsenye élvezetével telik. Hallom, amit mond, és biztos igaza van, de nincs kedvem semmit hozzáfűzni.
Nem úszom meg a kézfogást. Mindegy, ha eddig hagytam, most már nem tiltakozhatok. Nincs rá túl jó indokom.
A piacon végigsétálunk a rabszolgák során. Neoliták jönnek oda, próbálják kipuhatolni, mit akarunk, és meggyőzni, hogy micsoda véletlen, nekik pont olyan van, de elhajtom őket.
- Mint Rahesa – értek egyet. – Elfogadható külső, kizárólag ember vagy félvér. Mert ahogy az őrség ellenőriz minden nyakörv nélküli embert, ellenőriz minden nyakörves neolitát. Az meg kinek kell. Ott látok egy tűrhetőt, azt a sötét hajút. Kicsit távolabb meg van egy, amelyiknek a csillag alakú égetés van a csuklóján – mutatok a két alkalmasnak tűnőre. Ha jó állapotban vannak, és megfelelnek… hm… ha most megvenném a megfelelőt, nem kellene holnap vagy holnapután visszajönni. De a szállásuk nincs még meg. Affene. Hacsak nem abszolút tökéletes áron alul, nem kellene most megvenni.
- Korábban azt mondtad, fel tudod mérni a rabszolgákat. Akarsz próbát tenni ezzel a kettővel?
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Kedd Nov. 21, 2017 2:31 pm
- De végtére is megvan nekik is a maguk hasznuk - mondom apró kis mosollyal. - Egyébként komolyan így gondolom, egy jó jós, ha például ért a hadászathoz jó elemző is lehet. Attól függ, mi mindenhez ért még. Akár a kereskedésben is hasznát lehet venni. Más kérdés, hogy a piti szélhámoskodás esetleg épp eleget hoz a konyhájukra, és nem kell hozzá extra szakértelem sem.
Nem nagyon tudok mit mondani Orákulummal kapcsolatban, látatlanban semmiképpen nem.
Arra aprót bólintok, hogy Hasfelmetsző megnézne.
- Talán ki. De nem tudom biztosan. De ahogy mondtam, megvizsgálhat, ha nem vág fel és nem csinál fájós dolgokat.
A történetet érdeklődve hallgatom.
Egy ember! Balar komolyan együtt dolgozott egy emberrel? Nem semmi! És tetszik is.
Nagyfokú rugalmasságot és ésszerűséget feltételez a részéről és ez jó. Azt eddig is észrevettem, hogy jól bánik Rahesával és Vulfiusszal, és ez is jó. Nincs értelme a felesleges kegyetlenkedésnek és erőszaknak, egy okos neolita anélkül is elérheti a céljait.
Igazság szerint... pontosan tudom, hogy Balar képes erőszakra, sőt, jó benne, de annak célja van és értelme az adott pillanatban. Harcos. Így kell élnie.
Harcos, de nem szadista.
De ezek szerint képes tovább látni az orránál, na jó, ez eddig is feltűnt, és összefogni egy emberrel is, ha az ügy úgy kívánja.
Sőt, még azt is elismeri, hogy az embernek megvolt a magához való esze.
Nem semmi.
Aprót biccentek.
Egyébként Balarnak is megvan a magához való esze. Amit most épp arra használ, hogy engem zrikáljon.
Pontosan tudom, hogy ezt teszi.
Elgondolkodom, hogy mi lehet a leghasznosabb reakció. Ha hagynám, és ostobának teszem magam, megunná. Aztán hallgathatnánk nagyokat, és én is unatkoznék, a végén meg fogná magát és keresne mást, akinek a társasága kellemesebb. Mondjuk ott van például a légy a szobája falán.
Ha hagyom magam provokálni, és mindig visszavágnék, csak nevetne.
Azt azért nem akarom, hogy kinevessen. Nem vagyok én önkéntes labda, akit rugdalni lehet.
Próbálok hát egyensúlyozni, lesz, ami lesz.
A könnyed hangvétele nem téveszt meg, szúrós pillantás rá a válasz.
- Legalább ne nézz ostobának! - felelem.- Pontosan tudtad. Te sem vagy ostoba.
De amit utána mond, hát igen, tudom én is, hogy létezik ilyen.
- Ha valaki elég gazdag és kiváló a genetikája talán megteheti. Bár a matriarchák figyelnek, és nagyon nem szeretik, ha kakukktojás pottyan a fiuk fészkébe. Meg tudják keseríteni azoknak a nőknek az életét. Nem tudom, mennyire ismered a szokást, ami ficsúrék köreiben még igencsak elterjedt. De ha egy ifjú asszonyról a nászéjszakán kiderül, hogy csak kamu volt az ártatlanság, a férj családja az utcára dobhatja, minden nélkül. Szóval, igen, lehet, hogy a saját családja inkább eltartja és eltűri, hogy miket művel, csak megússzák a nyilvános szégyent. Vagy beadják a hárembe. Vannak ott ilyen lányok is. Aztán onnan majd férjhez adják, a férfi meg úgysem tehet semmit a hatalmas megtiszteltetés ellen.
A hangomban ott rezeg némi gúny és némi sajnálat is.
Aprót bólintok.
- Így. Becsületesen. Hát miféle neolita az, aki azzal is így bánik, akit pedig szeret? És nem, nem az érdekházasságokról beszélek. Én is tudom, hogy az más, és én is tudom, hogy ficsúréknál majdnem csak az van, és talán nem is csak náluk. Előre elrendezett ügyek. Üzlet.
Megvonom a vállam.
- Butának? Miért?
Nem szoktam hozzá, hogy butának gondoljanak. Az is igaz, hogy a legtöbben Kaddában kicsi koromtól ismernek, és pontosan tudják, nem vagyok az.
Kaddán kívül meg nem sokat jártam. Csak Farrában, a nővéremnél.
- Praktikum és hallgatólagos megegezés lehet ott, ahol üzlet az egész. Ott nem számít.
Aprót sóhajtok.
- Amiről nem tudnak, nem fáj? És ha kiderül a hazugság? Mert ki szokott derülni... Megéri egy hazugság miatt elveszíteni valakit, aki fontos?
Nem tudom felel-e.
- Tudod, Balar, sokban igazad van. Nagyon sokban. De én egy olyan családban nőttem fel, ahol a szüleimet nem a kényszer és nem az üzlet hozta össze. Nem azért vannak együtt, mert nem lehetnének másokkal is, hanem mert ők egymást választották. Szeretik egymást.
Elgondolkodva pillantok rá.
- Én nem ismerem a családodat, de amit meséltél, abból esélyesen Nagyszájú is ezért van a párjával. Bár mondom, nem tudhatom biztosan.
Megvonom a vállamat.
Lehet, hogy túl sokat akarok, lehet, de legalább azt tudom, hogy nem lehetetlent.
- Nem okvetlen halott. Lehet nem jó szót használok. De igen, egy harcosnak is lehet becsülete, lehetnek belső szabályai. Lehet az is a becsületed része, hogy pontosan tudják rólad, annak szolgálsz, aki többet fizet. A többieknek nincsenek illúziói. Tudják mire számíthatnak, ahogy mondják, tudják, hogy nem személyes. De lehet az is a becsület része, hogy nem fordulsz a saját csapatod ellen. Mondjuk, ha kísértek egy karavánt, akkor véded a karavánt és véded a társaidat, akkor is, ha előző nap összevesztetek a kockadobáson. Vagy ha valaki a barátod, akkor nem vállalod el a munkát, ha őt kell levadászni. De legalább szólsz neki, hogy cimbora, kapsz egy napot, indulj, mert utána a nyomodban leszek. Ez is becsület. Akár. Bár a harcosok világát nem igazán ismerem. Talán az is becsület, hogy miután az ellenfél halott, nem gyalázod meg a holttestét.
Balarra nézek a szemem sarkából.
- Miért is kaptad a rapiert? És miért nem adod tovább?
A szám sarkában halovány mosol tűnik fel.
A röhögésére nem reagálok. Valahogy úgy érzem, nem rajtam röhög. A hang kicsit disszonáns most, és fogalmam sincs mennyire jön jókedvből, és mennyire inkább valamiféle távolságtartás mindattól, amiről beszélünk.
Aztán mégis elhúzom a szám.
- Ez azoknak a férfiaknak is a hibája, akik szerint az előjáték legfeljebb annyiból áll, hogy kinyitják a sliccüket - vágok vissza.
Most mit mondjak többet? Mit mondjak, amit komolyan is venne, azok utána, hogy alig pár perce kicsúszott a számon, hogy én még... De egyébként igen, ezt hiszem, ezt is. A mondatomban is ott volt az a nagyon fontos is. A férfiaké. És a nőké, az anyáké, nagyanyáké, nővéreké, mindenkié, aki csak a nagy szent genetikát nézi, a vérvonalakat és nem a vonzalmat és az érzéseket. Az előre elrendezett házasságok hibája és azé is, hogy mindent üzletnek tartanak. De végül is, miért akarna egy nő bármi többet is tenni, ha csak hozzákényszerítik egy idegenhez?
Aztán Balarra pillantok újra, ahogy egymás mellett vagyunk, baktatunk és fogom a kezét, és eszembe jut a bájgúnár, aki azt kérdezte, miért vagyok egy vadállattal?
Próbálom elképzelni a dolgokat, az ő szemszögéből nézni...
Egy ficsúr dáma, ahogy ő nevezi, lehet valóban szétteszi neki a lábát, talán mert érdekesnek látja a lehetőséget, hogy a semmilyen férje helyett egy igazi harcost kapjon. Csak Balar nem nemes, és ott a hege, a megjelenése... és az a dáma úgy viselkedik, mintha szívességet tenne, és már az is kegy lenne tőle, hogy hanyatt dől, pedig... Pedig csak kihasználja. Balar meg gyűlöli érte.
Na jó! Ez azért elég vad ötlet.
De értelmet adna annak, hogy...
Aprót szusszanok. Kellett neki ennyit mesélnie magáról?
Egyre inkább úgy érzem, hogy meg kell tudnom, mikor sebesült meg.
A válaszára megrázom a fejem, és elmosolyodom.
- Á, az nem lenne ugyanaz!
Nem húzom fel magam, mert miért is tenném? Szerintem rájött, hogy kicsit játszottam vele, szóval a válaszát is így veszem. Jókedvűen.
Az sem veszi el a kedvem, hogy nem vitatkozik velem evés közben.
Nem mindenem a vita. Balar meg éhes is. Amekkora, biztos rendesen kell ennie, mogorva és nehezebben kezelhető, ha nem teszi, és ebben a medvéje is benne lehet. Plusz már majdnem eltelt a nap fele. Én is megéheztem. Bírtam volna még, de jólesik a sült. Finom, és nem hagyták nyersen, aminek külön örülök, nem szeretem a véres húst.
Újra felkerekedünk és megfogom Balar kezét. Túl azon, hogy így nem sodornak el mellőle a tömegben valahogy biztonságot is nyújt. Látják, hogy vele vagyok, és vele nem kekeckednek csak úgy a népek. Remélhetőleg.
És jól is esik, erre ugyan nincs magyarázatom, de attól még nem tagadom le magam előtt. A tenyere meleg és száraz, az ujjai meg erősek, mégsem roppantja össze a kezemet, véletlen sem.
A rabszolgapiacon lassan haladunk, az árusok bepróbálkoznak, de furcsa mód Balar nem áll le velük. Azt hittem, megteszi, arra számítottam, de neki láthatóan más elképzelései vannak.
Arrafelé nézek, amerre a két rabszolgalányt mutatja, majd aprót bólintok.
- A sötét hajú... nem tudom, nem látom a szemét. A másikat megégették. Az előző gazdája bizonyára bántalmazta. Elképzelhető, hogy használható lesz, attól függően, mennyire retteg tőled. Meg attól is függ, mihez értenek.
A fejemet cseppet oldalra biccentem, és felmosolygok Balarra.
- Miért is ne?
Már indulnék is, talán fél lépéssel lemaradva követem Balart, mikor egy kéz tapad a vállamra, majd a kölcsönköpenyemet félresodorva a szárnyamra fog.
- Nicsak, micsoda kis félvér csibe!
A fickó még mindig marokra fogja pár tollamat, és talán csak erre figyel, nem tudom, bár a szám dühösen szorítom össze, és a pillantásom sem sok jót ígér, ahogy felé fordulok. Megrúgnám, úgy, ahogy kell, lábközt, de a mocsok biztos kitépné a tollaimat. Ha egymagam lennék...
De nem vagyok egedül! Ujjaim egy pillanatra Balar ujjaira szorulnak, erősen, majd szinte azonnal akarattal lazítom el őket, hogy ha úgy alakulna, Balar szabadon mozoghasson.
Egyáltalán a most elénk lépő kesehajú sötét szemű, durva arcú neolita rabszolgakupec felfogja, mibe tenyerelt? Vagy ez az idióta is azt hiszi, egy ilyen lány, mint én csakis kényszerből, rabszolgaként, állhat Balar mellett?
- Mit kérsz érte, sebhelyes? Megegyezünk! Tudnám mire használni a csibét!
A mocsok még mindig a szárnyamat, a tollaimat szorítja és húzza a bal kezével, a szájából alkoholpára és áporodott hagymaszag csap felénk, a jobbjával viszont elég egyértelmű mozdulatot tesz az ágyéka előtt.
- A szárnyamat fogja... - sziszegem.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szer. Nov. 22, 2017 10:14 am
- Ne keverd a tapasztalatot és a tudást a jóslással. Ha valaki évtizeden át tanulja a hadvezetés művészetét, úgy tűnhet, előre látja a csata mozdulatait, pedig csak felismeri a mintát. Ahogy a kereskedő se csontokból olvassa ki, mikor milyen árut érdemes szállítania, és mely területeket kell elkerülnie. Jóslásnak tűnik, de nem az. Tapasztalat és gyakorlás.
Úgy látom meglepte, hogy nem neolita volt az illető. De miért? Hihetetlennek tartja, hogy egy embert hasznosnak tartok? Jó, elismerem, eddig nem beszéltem túl pozitívan az emberekről, de akkor is.
- Majd egyszer talán elmesélem a részleteket is. Még jobb, egy nap talán összefutsz vele, és elmeséli ő a részleteket. Gyanítom szórakoztatóbban beszél mint én, és hozzátenne olyan részleteket is, amik jól hangzanak, de sosem történtek meg. Nagyon sok mese így alakult ki.
Végül is ki más tudna jó papírokat szerezni a madárkának, ha nem Homár? Vagy akár neki lehetnek kapcsolatai a palotában visszaszerezni a holmiját.
Nézem, ahogy töri a fejét, hogy reagáljon a szavaimra, hogy fölém kerekedhessen. Nem fog menni madárka, ezen a módon semmiképpen. A szobámmal kapcsolatos vicc ütött, de a testiséggel neked nem kellene próbálkozni szópárbajt nyerni. Előbb-utóbb rájön, addig meg szórakozom.
- Sejtettem – biccentek elégedetten. – De tévedtem már korábban is. Egyébként se az én dolgom. Bár érdekelne, te miért érzed úgy, hogy ezt a részletet az orromra kötöd…
Csak hallott ő is a „kiváló genetikájú, elég gazdag” dámák játékairól.
- Én azt sajnálom, aki szerint praktikus dolog érintetlenül férjhez adni a nőket. Már csak azért is, mert ez egy remek formája a ficsúrok közötti hazudozásnak. Megvannak a praktikák, hogy nászéjszakán szűznek tűnjön a nő, akin átment a fél hadsereg. Meg különben is, milyen dolog már, hogy a nőtől elvárják, legyen ártatlan, de a férfi azzal kufircol a házassága előtt, akivel csak akar. A bordély népessége tudna mesélni. Néha meg is teszik, csak neveket nem mondanak. Főleg a furcsa kívánságokról, amikkel egyes nemesurak előállnak a könnyűvérű hölgyek előtt.
Ha az eddigiektől elpirult, ki is gyulladna, ha hallaná, miket mesélt nekem egy-egy örömlány, mikor nem csak fél órára látogattam, hanem iszogattunk is kicsit. A királyi testőrség magas rangú tisztje piros szoknyában takarított az örömlány parancsára. Valamelyik komornyik a palotából meg azt akarta, hogy rabszolga nyakörvet viselhessen, és megpálcázzák a hátát. És ezek még a normális kérések. A kötelek, tűk, bilincsek téma még nekem is sok volt.
- Butának tűntél, mert kilógtál a háremből órákkal azelőtt, hogy szabadon eljöhettél volna. Hátra hagytad mindened, még annyi sincs, hogy igazold magad, ha leszállsz valahol és megfog egy őr. Utólag már értem a dolgokat, de az elején nagyon ostoba döntésnek tűnt.
Már nem tartom butának. Remélem ezt észrevette. Mert ha nem, akkor… akkor mégiscsak buta. Elmosolyodom erre a gondolatra. Aztán fókuszálok arra, amit mond, és igen, fenntartom, naiv.
- Idővel az érzelmek csitulnak, és a megszokás válik úrrá. Idősödően, közös vállalkozáson, közös házban, közös gyerekek felett ülve változnak a szabályok. Sokszor jobb szemet hunyni, mint rikácsolni és romba dönteni nem csak a saját és a másik életét, de az utódokét is.
A hazugság pedig nagyon ritkán derül ki. Csak a mesékben bukik le a hazug azonnal. A valóságban, ha a hazudozó okos, sosem fog lebukni. Főleg, ha fel se merül a gyanú.

Megvakarom a tarkóm.
- A családod szerencsés. Nagyon-nagyon szerencsés. Nemeseknél nem szokott így lenni. És te is szerencsés vagy. Már nem vagy nemes, nincs hozományod, azzal állsz össze akivel akarsz, nem valószínű, hogy bárki is érdekből akarná a kezed. Innentől kezdve legalább fele részben rajtad múlik, miféle férjed lesz. Ha nem jön össze, csak magadat okolhatod. Meg a másikat persze, de a felelős nagyrészt te leszel.
Széttárom a kezem Nagyszájúék emlegetésére.
- Szerintem Háromkéz csak azért van még vele, mert Nagyszájú állandóan kidumálja magát a bajból, amibe a viselkedése keveri – mondom, és tudom, ez nem igaz. Tényleg odavannak egymásért, és Nagyszájú képes akár tíz percig is csendben maradni, ha Háromkéz kéri rá.
Azt hiszem, elbeszéltünk egymás mellett. Amiről ő beszél, az nem becsület. Abban igaza van, hogy ez az, ahogy egy harcosnak viselkednie kell, ha akarja a többiek támogatását és elismerését.
- Elvek. Amire te gondolsz, azok az elvek. Majd mindenkinek vannak, de szerintem ez nem becsület. Meglehet, csak játék a szavakkal, de nekem például a becsület kizárná a lesből, hátulról támadást, meglepetésből számszeríjjal valaki lelövését, ilyeneket. Elveim azok vannak, de sose nevezném magam becsületes harcosnak. Ha más annak tart, tegye, nem az én problémám, ha pofára esik vagy kiröhögik miatta.
Aztán megint olyan arcot vág, mint aki évtizedes tapasztalattal bír, és a szavai is erre utalnak, de ahogy hangzik, valahogy hiteltelen. Csak vigyorgok rajta.
- Miért, mi más kellene még? Tényleg érdekel. Te jártál ilyen órákra, nem én. – vigyorgok, és igen, tudom, hogy nem járt be ezekre az órákra, de érdekel, mit fog mondani erre. Vajon elkezdi kifejteni? Nem hiszem. Elpirul? Lehet. Megpróbál visszavágni? Nem rossz, csak elmés legyen.
- Tehát készen kell minden, az nem elég jó, ha hajlandó erőfeszítést tenni neked, hogy olyan legyen, amilyennek látni akarod. Értem. – bólintok mindent tudóan.
Aztán étel, majd rabszolgapiac.
Az ipse aki megragadja… végignézek rajta. Buta tekintet, félig nyitott bőr mellény, széles fegyveröv, szablya az oldalán. A madárka nyakán nincs rabszolganyakörv, vagyis egyértelműen nem rabszolga. Ilyen hibát rabszolgakereskedő nem vétene. Valamint itt, ennél az árusnál csak emberek vannak, tehát neolita szolgát nem ide hoznának eladni. Ez a fickó nem rabszolgakereskedő, hanem egy vásárló, aki úgy gondolta, kihagyja a kereskedői árrést. Körbenézek, és meglátom az igazi árust, aki sápadtan néz, mert az, hogy egy vásárlót az ő áruja előtt inzultálnak, igen kellemetlen neki. Aztán észre veszem az őrt, nem városőr, hanem a kereskedő alkalmazottja, aki megfegyelmezi a problémás rabszolgákat, és elkergeti a felszabadítani próbálkozó önjelölt hősöket. Az őr, nagydarab neolita dús szakállal, kezével a fegyvere markolatán már elindult felénk. Kérdőn felvonom az egyik szemöldököm, fejemmel a tökfej felé intve, mire vigyorogva biccent. Magam is rabszolgakereskedő vagyok, értjük egymást szavak nélkül is. Megkérdeztem, lecsaphatom-e a baromarcút, ő meg azt felelte, erre a vendége vagyok. Nem ölhetem meg, de ha megverem, abból nem lesz baj, a kereskedő és a testőre fedez mind fegyverrel, mind a szavakkal, akár az őrség előtt is.
Hát elengedem a madárka kezét, és ráfogok alkalmi ismerősünk felkarjára, kicsivel könyök felett. Szorosan tartom, hátha ettől kinyílnak az ujjai, de ha nem, akkor is, legalább a madárka tollait ne tudja kitépni.
Közelebb lépek, majd szabad kezemmel, ököllel beleütök a szájába. Normál esetben nem ütök szájra, részben a sok neolitára jellemző hegyes fogak miatt, részben a fertőzésveszély miatt. De ennek az alaknak nincsenek hegyes fogai, másrészt most kimondottan szeretnék felrepedt bütyköket.
Hát ütök, megtántorodik, vér és fogdarabok potyognak. A kezem nem repedt fel, hát ütök megint.
Ezután könnyeden a fickó háta mögé kerülök két lépéssel, a hóna alá nyúlva megtartom, nehogy összeessen.
- Önvédelem, első lecke. Milyen hangja van egy puffanó meláknak a földön. Jobb láb hátralendít, majd rúgd meg a fickó térdét, körívesen, hogy oldalról találd el. Akármelyik lábát célozhatod, de ne szemből rúgd meg mert nyomorékká töröd, és még te kerülhetsz bajba, hanem oldalról. Azzal legfeljebb kificamítod.
Figyelem, ahogy csinálja, ha hajlandó. Amikor rúg, elengedem a fickót, aki várhatóan összecsuklik a kiforduló lába miatt.
Ha meg nem hajlandó rá, akkor csak a földre lököm.
Közben megérkezik a tulajdonos, és sűrű bocsánatkérések közepette felajánlja, hogy hívja az őrséget, akik becsukják a fickót. A madárkára nézek, akar-e őrséget, feljelentést. Végülis őt támadták meg.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Szer. Nov. 22, 2017 9:30 pm
- Azt hiszem, fejben nem keverem. Talán a megfogalmazásom nem pontos. Nevezzük előrejelzésnek? - kérdezem és kissé oldalra billentem a fejem. - Csak azt hiszem, vannak emberek, akik ebben jók. Valamiért átlátják a mintákat, a helyzeteket, könnyedén elemezni tudják az információkat. Ha éppen fegyverforgatást tanulnak, lehet belőlük kiváló taktikus vagy stratéga. Ha kereskedelmet, akkor ott jutnak előnyhöz. Vagy csak tönkrevernek bárkit sakkban. Ha pedig hajlamosak szélhámoskodni, akkor keresett jós válhat belőlük. Akár.
Az ígéretet hallva aprót biccentek és elmosolyodom. Biztos lehet benne, hogy nem fogok megfeledkezni a dologról.
Majd kiderül, előbb elmeséled te, aztán ő, vagy ketten együtt.
Nem csak az lep meg, hogy így beszél egy emberről, hanem az is, hogy elképzelhetően tartja, hogy én is találkozzam vele. Ez valóban gyökeresen eltér a nemesi szokásoktól. Nem mintha én nem ismernék embereket, rabszolgákat is, de pár szabadost is.
Az, hogy provokált, immár teljesen nyilvánvaló.  Azt is pontosan tudom, hogy élvezi a dolgot, a szópárbajt, azt, hogy zavarba hoz, azt is, ha elpirulok. Tudom, hogy szórakozik rajtam. De ugyanakkor kíváncsi is. Különben miért feszítette volna a húrt?
Az elégedett arckifejezés, a biccentés, az elismerés. Sejtette. Naná.
Egyébként elhiszem neki, hogy így van. De ha amúgy is sejtette, miért akarta ennyire, hogy kimondjam?
Nem is tudom – vonom meg a vállam –, talán csak úgy kicsúszott. De egyébként nem szégyenletes titok, hogy el kelljen miatta takarnom az arcomat. Meg egyébként is, ahogy mondod, sejtetted.
Balar szemébe nézek, és gyengéden mosolygok rá, majd hozzáteszem:
És végtére én is tudom, mikor voltál utoljára nővel. Hacsak nem hazudtál. De mi okod lett volna rá, ugye?
A fejem kicsit oldalra biccentem és még mindig mosolygok.
Szóval, azt hiszem, kvittek vagyunk.
Gondolom, itt lezárjuk a nem túl eseménydús magánéletünk kitárgyalását, és talán tényleg, mert Balar, bár még mindig a szüzesség témánál tart, de legalább már általánosságban beszél az egészről, mintegy részeként a nemesi házasodási szokásoknak, és amit mond, az nem is butaság. Sőt!
Tudod, ezek egész haladó gondolatok. Azt hiszem az egész a genetikából indulhatott, de mára már a vagyonról szól. A gazdag nemesek nem szeretnék, hogy az asszonyuk egy idegen gyermeket adjon el nekik sajátjukként. Ezt még értem is. Ugyanakkor az nem zavarja őket, ha ők potyogtatnak szét a világban gyerekeket. A legtöbbjük még csak nem is gondoskodik róluk, egyetlen aranyat sem áldoz. Képmutatás.
Szusszanok.
Azt hiszed, én nem tudom? Vagy nem értek egyet veled?
Újra a szemébe nézek, komolyan, láthatja, nem fogom mentegetni a nemesi réteg nyilvánvaló hibáit.
Csak, ahogy Balar is mondta, nem minden fekete-fehér. Joggal bírálja a ficsúrokat, igaz, de a nemesek sem mind egyformák. Ahogy az egyszerű polgárok sem. De szerintem ezt ő is tudja, csak valamiért nagyon a bögyében vannak a ficsúrok. Talán majd rájövök, miért.
Elmosolyodom, már-már valóban boldogan, hogy ezt mondja.
Hát igen, a látszat elsőre eléggé ellenem szólt.
Nincs ezen mit tagadni, és azt is el kell ismernem, hogy lényegében amit mond azt jelenti, hogy hisz a szavaimnak, a megérzéseimnek. Hiszen nem volt ott, és tárgyi bizonyítékokkal nem szolgálhatok.
Tudod, amiről beszélsz, az… igen tudom, hogy létezik, sokan, nagyon sokan élnek így, és talán még el is hitetik magukkal, hogy ez jó. De számomra ez mégis szomorú. Nem értem őket. Várj! Ez valahol furcsa, mert észérvekkel el tudom magyarázni, felfogom az okaikat, az indokaikat, azt amit mondasz, csak egyszerűen nem értem, hogy képesek rá.
Megvonom a vállam. Lehet, hogy ki fog nevetni, vagy bolondnak néz.
Talán mindez azért van, mert, ahogy te is mondtad, szerencsés vagyok. Igen, az vagyok. És tudom, ez milyen ritka, milyen ritkán adatik meg. Vagy mégsem olyan ritkán. A nővérem is ahhoz mehetett, akit szeret. A fivérem is elvehette azt a lányt, akit ő akart. Biztos ez is befolyásol.
Egy pillanatra elgondolkozva nézek valahova a válla fölé, majd újra megkeresem annak a zöld szempárnak a pillantását.
Arra gondolok, hogyha ketten így vágnak neki a közös életnek, hogy egymást választották, akkor nem szabad, hogy puszta megszokássá laposodjon a kapcsolatuk. Egy neolita, de most épp mindegy is a faj, szóval, valaki, akit szeretünk, az érdekes, mindig van valami, ami érdekel benne, ami tetszik, ami új, egy pillantás, egy gondolat, egy mozdulat, egy új ősz hajszál, valami, ami ő, amit eddig nem ismertünk, de meg akarunk ismerni. És biztos vannak rossz napok is, mindig vannak.
Halkan sóhajtok.
Egyszer, még kislány voltam, nyolc éves, vagy kilenc… a szüleim nagyon összevesztek, az egész oázis hallotta, már nem is tudom, min kezdődött, talán egy szétesett csatornán, nem tudom… Nagyon megijedtem. Féltem. Hogy most úgy összevesznek, hogy nekem nem lesz többé családom. Zokogtam, ide-oda rohangáltam köztük, hogy ne, hogy hagyják abba… szaladtam ki az ültetvényre apám után, aztán vissza a házba anyámhoz. Emlékszem a félelemre. Aztán anya magához ölelt és azt mondta, nyugodjak meg, majd elrendeződik minden, és igen, dühös apára, de attól még szereti… De én egész nap kint álltam az ajtóban, azt néztem, apa nem hagy-e el minket. Aztán este bejött a házba, odament anyámhoz… nem hallottam miket suttogott neki, de anyám mikor kiszedte nekünk a vacsorát, neki is ő szedett. Aztán azt mondta: egyél! Másnap már nem veszekedtek, csak apa káromkodott éktelenül a csatorna miatt. Ők így voltak. Most is így vannak. Nem tudom elképzelni, hogy máshogy lennének, vagy, hogy valamelyikük hazudna a másiknak.  Ötvenöt éve vannak együtt. És nem megszokásból.
Halkan nevetek.
Majd megkérdezem Háromkezet, ha találkozom vele, jó?
Megvonom a vállam, aztán elvigyorodom.
Elvek. Becsület. Játékszabályok. Nagyapám kártyázni tanított. És csalt. Ha úgy vesszük, elég átlátszóan csalt. Észrevettem, dühöngtem, ő meg nevetett. Aztán én is csaltam vele szemben, aztán eljött az idő, hogy már egyformán jók lettünk. A csalásban is. Mindketten egyformán jól tudtunk csalni, így hát becsületes játék folyt. Szerintem ez igaz egy harcosra is. Ha te ismered a piszkos trükköket, de az ellenfél is ugyanúgy, akkor egyenlők vagytok. Alkalmazhattok trükköket mindketten. Vagy kitalálhatjátok, hogy ezt most lovagias párbaj és nincsenek trükkök. De mindkettő becsületes, mert egyenlő alapokról indultok és tudjátok a játékszabályokat.
Már kezdek reménykedni, hogy a becsület, harc és lovagiasság témakörnél kötünk ki végre, amiről nyilván csak elméletben tudok filozofálni és a nagy harcos, de legalább Balart szeretném beszéltetni, hátha elszól valamit, ami miatt még többet megtudok róla, jobban megismerem, de ő visszakanyarodik az előző témához.
És vigyorog. És láthatóan élvezi, hogy zavarba hozhat.
Igazság szerint én is élvezem az egészet, azt, hogy beszélgetünk. Persze azt kevésbé, mikor betalál egy-egy élce, de hát… Igazság szerint, még azt sem bánom annyira. Mert egyet tudok, nem akar bántani. Az nem célja.
Azért kicsit elpirulok, majd elképzelem, mit szólna, ha valami tényleg komoly választ adnék, olyasmit, amit nekem adott a nővérem erre a kérdésre. Mondjuk, igazán zavarba ejtő lenne elmondani Balarnak.
Itt. Az utcán. Most.
Még mindig őt nézem.
Vajon milyen lenne elmondani egy férfinak egy meghitt szobában, egy mécses táncoló fényénél? Milyen lenne akkor elmondani, ha komolyan kérdezné, hogy mit szeretnék?
Újra Balarra pillantok, majd nyelek.
Azt hiszem, most már eléggé pirulok.
Majd összeszedem magam, és megszólalok.
Igazán, nos, szép próbálkozás, hogy valami újat tanulj tőlem, olyasmit, amit még nem tudsz. Értékelem. De épp az előbb nevettél ki. Miért engem kérdezel hát?
Azt hiszem, nagyon bátor vagyok, hogy egyáltalán felelni merek.
De tudod, a hely nem alkalmas, az idő meg még nem jött el.
Aztán persze megint beszól. Számíthattam volna rá. Biztos rájött, hogy játszottam vele.
Dehogy érted!
Finoman oldalba bököm.
Csak fel akarsz húzni, hogy meséljek, és elmondjam minden titkomat!
A pirulás múlik, és már mosolygok újra.
De a rabszolgapiacon már nyoma sincs a mosolyomnak. Fáj az a szorítás. Értem, hogy húzza és csavarja a tollaimat. Ha nem is szakadnak ki, be fog vérezni a tövük és valószínűleg duzzanat is marad majd.
Balar elengedi a kezemet, a támadóm felkarjára markol rá. A szemem sarkából látom a rabszolga kereskedő őrét, ahogy közelebb lép, látom azt is, hogy megtorpan.
Balar ökle kivágódik, telibe kapja a fickó száját. Vér, fogak, fájdalmas nyögés, mindez egy szempillantás alatt.
Most semmi másra nem figyelek, mintha csőlátásom lenne. Csak őket látom, a kesehajút az összetört szájával, és Balart, aki a sértetlen öklét nézi. Magas, sötét hajú harcos, tomboló vihar. Újra lecsap. A figura nagyjából használhatatlanná válik. Balar bütykein felszakadt a bőr, az ő vére is folyik.
Mi a bánatért ütött újra?
Mögé kerül és elém tartja. Rúgjam meg! Rúgjam meg?
A szárnyam lüktet, és a tollaim egészen biztosan kicsavarodtak. Balarra nézek. Ő engem figyel.
Előre lépek, szinte a támadóm jobb oldala mellé. Valahogy nem sajnálom. Arra gondolok, mit tett volna, ha nincs itt Balar. Vagy mit tett volna egy másik lánnyal… Hány lánnyal viselkedett már így?
Nem, nem sajnálom.
Felhúzom a jobb térdem, és kirúgok jobbra. A fickó jobb térdének külső oldalát kapom telibe, talppal, mintha csak rátaposnék. De erőt adok a rúgásba. Bár nem köríves.
Azért esélyesen, ha Balar elereszti, a földre zuhan, és lent is marad.
Bocsi – nézek bűnbánóan a mesterre –, de még nem tanítottál körívesen rúgni. De nem szemből csináltam…
A kereskedő közben már ott is van, hajlong, a bocsánatunkat kéri, nem mintha bármiről tehetne. A támadóm a földön agonizál, a térdét markolja két kézzel, és talán káromkodna is, de ahhoz túlsággal össze van törve a képe, így leginkább csak nyög és vinnyog.
Én nem kívánok az őrséggel beszélni – felelem a kereskedőnek. – De önnek jogában áll olyan módon elpucolni a területe közeléből ezt a mocskot, ahogy azt a legjobbnak látja.
Két dolog jut eszembe, illetve három, de csak kettő lényeges. A kereskedővel kezdem.
Ezt a szerencsétlen közjátékot elfeledtetheti velünk, ha holnap tud nekünk mutatni baráti áron olyan fiatal házi rabszolgát, aki megbízható a feladatok teljesítésében, tiszta, és fel tud szolgálni egyszerre három csésze teát. Lehetőleg egy elfogadható külsejű fiatal nő legyen. Az arcán pedig ne legyen sérülés. Holnap, uram? – kérdezek rá, mint valami igazi előkelő nagyasszony, és a kereskedő készséggel bólogat.
Szerintem megéri neki körbenézni, már csak a hírneve megőrzése végett is.
Nem tudom, Balar mennyire elégedett velem, de ami késik nem múlik, nem félek attól, hogy magában tartaná a véleményét.
De mielőtt megszólalna, beelőzöm.
És most tényleg menjünk haza! A kezedet el kell látnom.
A nadrágszoknyám rejtett zsebéből egy kisebb pamutkendőt halászok elő. Zsebkendőt. Azt tekerem Balar sérült bütykeire óvatos finom mozdulatokkal, majd az épp kezét fogom meg.
Remélem, nem akarsz ezen most vitatkozni – súgom neki oda nagyon halkan, hogy lehetőleg csak ő hallja. – Aláásnád az előbbi szavaimat a kereskedő szemében.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Nov. 23, 2017 9:55 am
- Ész. Én így nevezem ezt. Ész és tudás. Bármire lehet használni, és nem mindenki használja a többiek előnyére. Az ember, akiről beszéltem, aki miatt kölcsön kellett adnom a kardomat, ő arra használta a tudását, hogy becsapjon másokat, ezzel jusson előrébb. Ugyanakkor tudja, kit lehet becsapni és kivel jobb őszintének lenni. Nagyszájú például ez utóbbit szokta benézni. Nem veszi észre, kit nem kellene szekálni.
Úgy tűnik, őt is érdekelné Homár, szívesen találkozna vele. Nem tudom, mennyire lenne az jó neki, és azt se, Homár miféle dolgokba vinné bele. A madárka naiv, tehát pont tökéletes zsákmány lenne Homárnak, ugyanakkor nem látom be, miféle előnye származhatna ebből. Amúgy is, Homár gerinces a maga simlis módján. Csak el ne felejtsem, hogy Omarként mutassam be, ne Homárként, Csúnya Ferencként vagy hasonlóként.
Csak úgy kicsúszott. Értem én. Megkérdezném, gyakran csúszkálnak-e dolgok ki vagy be, de az megint csak a túl durva kategória lenne. Most még mindenképpen. Szóval tudja, mikor voltam nővel. Jó neki. Nem hazudtam. Tényleg fél éve nem láttam Cassandrát. De a férfinép szerencséjére nem ő az egyetlen nőstény a világon. De ezt se akarom részletezni, nekem jó, ha fél évet hisz, minek terhelném bordélylátogatási szokásaimmal. Biccentek.
- Kvittek vagyunk.
Úgy érzem a madárka nem látja, hogy ő nem olyan nemes, mint azok, akik a palotában tespedve hámoztatják maguknak a szőlőt. A madárka apja, nagyapja csak címben nemes, egyébként ugyanolyan dolgos és értelmes, mint egy pék vagy egy pásztor. Persze, hogy házasodhattak kedvük szerint.
- Ha a gazdag nemes odafigyelne az asszonyára, lehet az nem máshol keresné a törődést, és nem máshol csináltatná fel magát. Érdekes módon a te nemes szüleidnél ez működik, mindenféle zsarolás meg háttéralkuk nélkül is.
Ezek a fattyúk szoktak az árvaházba kerülni, onnan rablóbandákba, onnét meg a föld alá, ha összetalálkoznak valami hozzám hasonlóval.

Ásítok egy nagyot, pedig figyelek, és ezt sikerült pont akkor, mikor a butaságról csevegünk. Vajon milyen következtetést von le ebből…
- Azt gondolom, pár éve a legtöbbjük maga is elítélte volna amit tesz. De az érvek, elvek, motivációk lassan elsodródnak. Önmagának mindenki könnyebben bocsátja meg azt, amit másoknak sosem. Ha én félrelépek az oké, van rá okom, a körülmények áldozata vagyok, baleset volt, és a többi, de ha a feleségem teszi, hű, micsoda szajha.
A tieid a ritka kivétel, de erre számítani mindenhol… önámítás. Az idő nem szépít meg senkit, se kívül, se belül. Ha olyasvalakit találsz, aki a fél életedben melletted áll hűséggel, már több jutott neked, mint a neoliták kilencvenöt százalékának.

Hallgatom a történetet, és közben gondolkozom, láttam-e valaha a szüleim veszekedni. Nem emlékszem rá. Jó, Kétcsapás a vezér, az van amit ő mond, de akkor is. Viszont olyan volt, hogy másnapra Kétcsapás meggondolta magát valamiben, főleg, ha az adott témák érintettek engem vagy valamelyik testvérem. Ugyanakkor Háromkéz és Nagyszájú állandóan balhéznak, ami elég ijesztően tud hangzani. Árnyékjáró viszont egyszer azt mondta, számukra ez szórakozás. Nem komoly. Hasfelmetsző azt mondta, évekkel ezelőtt a férjével olyat játszottak, hogy ki tud olyan szakító szöveget mondani a másiknak, amit az képes komolyan venni és nem elröhögni magát. Idővel ez eltolódott oda, hogy minél abszurdabb indokot találjanak a szakításra. De az enyémek elég furcsák.
- Ha tudod, hogy lehet csalni sakkban is, igazán megtaníthatnál rá. Van egy sakktáblám a teaházban, néha játszom is, ha van kivel, de mondhatni tízből tizenötször kikapok. Egyébként nem szoktam megkérdezni az ellenfelem, milyen piszkos trükköket ismer, mielőtt a szemébe köpök. Annál többre értékelem az életem. Harcban az egyenlő alap olyasmi, amit el kell kerülni. Legyél te előnyben. Akar a fene megsérülni vagy meghalni a becsület nevében.
Ismét kapok piros fület, és igen, látom rajta, hogy azért élvezi ezt a beszélgetést is. Kattognak a fogaskerekek a fejében, ahogy töpreng, mit mondjon, és ez rendkívül szórakoztat. Vajon miket felelne, ha nem a nyílt utcán beszélgetnénk, és nem látná, ahogy egy-egy neolita furcsa, érdeklődő pillantást vet ránk, ahogy elsétál mellettünk. Engem nem zavar a külvilág, őt láthatóan kicsit igen. Vagy nem is kicsit.
- Téged kérdezlek, mert te tanultál ilyesmit, tehát hozzáértőnek számítasz. Én meg úgy vélem, sosem késő tanulnom valami újat. Cassandra biztos hálás lenne érte…
Aztán felröhögök, ez a „dehogy érted” nagyon tetszik. Megrándulok, ahogy oldalba bök, csikis vagyok.
- Persze, hogy érdekelnek a titkaid, te már szinte mindent tudsz rólam.

Nem pont úgy gondoltam, hogy talppal rúgjon, de igaza van, ezt tanulni kell. A tompa roppanás alapján ez nem bicsaklott, hanem tört, de ahogy nézem, a kereskedő és a testőre el fogják sikálni az ügyet. Tulajdonképpen szerencsés, még ha a jövőben csak bottal fog is tudni járni. Meg persze nem mosolyoghat soha többet nyitott szájjal.
- Kezdetnek jó lesz – dicsérem meg védencem. Az agresszió megvan benne, erre már lehet építeni. Pár órán belül másodszor kötnek bele, ami azt jelenti, hogy „áldozat-szaga” van. Ez lehet valami feromon amit tudat alatt gerjeszt, de lehet az is, hogy magányos, védtelennek érzi magát, és fél. Lehet nem tudatosan, de fél. Ezt meg az ilyen paraziták, mint ez megérzik. Az agresszió viszont ellensúlyozza ezt. Főleg, ha tényleg megtanulja megvédeni magát. A kard mellett kell majd tanulnia öklözni, kést forgatni, és az alkar tüskéit is használni. Igazi vadmadárkát faragok majd belőle.
Viszont ahogy utána kezeli a dolgokat, nagyon jó. Ügyes, jól válogatja a szavakat, és majdnem biztos, hogy holnap itt lesz a nekünk megfelelő szolgáló, áron alul. Közben hallom, hogy egy tompa puffanás után abbamarad a fickó nyöszörgése: a testőr leütötte.
Hagyom, hogy a madárka rátekerje a zsebkendőt a sérült kezemre. Mikor már nincs a szeme előtt, ütemesen ökölbe zárom majd kinyitom, hogy késleltessem a gyógyulását, és tényleg legyen lehetősége rendesen ellátnia. Persze nem tűnne el a seb hazáig, de próbálom elérni, hogy ne kössön meg a vérem teljesen.
- Mi okom lenne vitatkozni? Teljesen jól csináltad. Az eset tanulsága, hogy nem ütünk szájra. Az a legpuhább rész egy fejen, de tele van fogakkal, és olyan gyulladást lehet összeszedni, amire rámehet az egész kezed. Ha van lehetőség, akkor állcsúcs, lentről felfelé. Szétszedi a kezet, de zombivá változtatja az illetőt, azt se fogja tudni, hol van és miért. A szemek is jók, ha feldagad, nem lát. Valamint az orr. A törött orrtól könnyezni kezd a szem, és szintén nem lát.
Ahogy kézen fogva távozunk, még egyszer összeakad a pillantásom a testőrrel, aki a fickót veszi éppen a vállára. Vigyorogva csóválja a fejét, mivel ő látta, ahogy szándékosan horzsoltam meg a kezem a fickó fején. Azt hiszi, azért, hogy felkeltsem a madárka védelmező ösztöneit irányomba, mert vérzek, és el kell látnia. Bár… félig meddig ezért is csináltam. De sokkal inkább azért, lássa, mivel jár a pofozkodás. Mindenesetre biccentek az őrnek és a kereskedőnek is, aki örül, hogy nem csak megússza a komoly balhét, de még üzletet is csinálhat. Közben eszembe jut, a madárka arca nem volt épp felhőtlen, mikor a baromarcú megragadta. Lehet, komoly kárt is okozott.
- A kezem jól van, holnapra nyoma se lesz az ügynek. Te hogy vagy? Mennyire tépett meg a baromarcú? Kereshetünk gyógyítót, ha szükséged van rá.
Elég részletesen kifejtette, hogy a szárnyak mennyire érzékenyek, és ha tényleg most rögtön segítségre van szüksége, azt meg kell kapnia. De mivel a gyógyítók nem olcsók, esetleg nem meri kérni magától, csak mikor már nagyon fáj neki, de lehet, addigra túl súlyossá válik a dolog.
A szavaitól függően megyünk vagy haza, vagy a gyógyítóhoz. Közben elhatározom magamban. hogy két kegyelem egy napra elég, aki harmadiknak hozzá mer érni a madárkához az engedélye nélkül, azt meg fogom ölni. Akkor is, ha maga a király az.
Ahogy a neoliták térnek ki az utamból, úgy érzem, ez az elhatározás látszik rajtam…
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Csüt. Nov. 23, 2017 9:52 pm
Komolyan bólintok.
Világos. Emberként gondolom muszáj gógyisnak lennie. Fizikailag valószínűleg gyengébb, mint egy vele nagyjából egyforma termetű neolita, ezt pótolnia kell. Sebesség, ész, beszélőke.
Elgondolkodva nézek Balarra.
Nagyszájú sűrűn kerül bajba?
Kíváncsi vagyok, és hátha mesél egy újabb történetet, azt élvezném.
Mintha Balar is gondolkodna valamin, de aztán az arckifejezése megváltozik, a zöld szemekben kifejezetten komisz fények villannak. Már tudom, hogy megint valami rosszat mondtam. Vagy kétértelműt, vagy amit ki tud forgatni. Vagy amiről eszébe jut valami, ami…
Amire nem biztos, hogy rá kellene kérdeznem. Azt hiszem, magától is el fogja mondani.
De aztán mégsem teszi, biccent és elismeri, kvittek vagyunk és ebből már biztosan tudom, hogy elsunnyog valamit. A téma ismeretében meg kevés kétségem van arról, hogy mit.
No persze – felelem, és a hangsúlyból tudhatja, hogy tudom, rájöttem. Nem vagyok ám annyira vak.
De miért szólnám le azért, amit egy vagy két hete tett egy akármilyen nevenincs nővel? Nincsen közöm ahhoz, hogy…
És itt elakadok, mert alig félnapi ismeretség után valójában elég kevés dologhoz van közöm, ahogy ez igaz rá is. És mégis…
Mi ütött belénk? Amiket mondtam… és amiket ő is mondott... Nem hiszem, hogy ez átlagos lenne.
A szemem sarkából pillantok Balarra.
Így van. Ha odafigyelne. Bár ez nem csak a nemesekre vonatkozik. Rájuk is, de szerintem mindenkire.
Komolyan bólintok.
Igen, náluk nincsenek alkuk, semmi ilyesmi – erősítem meg mosolyogva.
Aprót bólintok.
Ez is egy lehetőség. Gondolom, ezerféle módja van annak, hogy valaki egy rablóbandában kössön ki. Kifelé, el onnan viszont kevesebb út vezet, nem?
Beszélgetünk és ásít. Az első dolog, ami beugrik, hogy unja a témát. De ahhoz képest a válaszai nem egyszavasak, így eszembe jut az is, mit mondott az alvásigényéről. Medve. És egész éjjel ébren volt, főleg miattam.
Biztos fáradt, de erre nem teszek megjegyzést, lehet, hogy nem örülne neki.
Sokan így vannak vele, más mércével mérik a saját bűneiket. Ez nem tisztességes.
Megvonom a vállamat.
Gondolom, nevetségesnek tartod az elveimet. Tudom, hogy ahogy én gondolom… csodabogár vagyok, igaz? De tudod, azt hiszem, hogy sokan csak túl kényelmesek, mindig mindent a könnyebb úton akarnak elérni. Ez odáig rendben, ha valaki egy karavánt visz, és a könnyebb utat keresi. De nem okvetlen működik a kapcsolatok terén. A könnyebb út az, hogy akkor a másik le van ejtve, nem érdekel, csinálom, amit akarok, és rá nem is figyelek. Aztán csak kapkodja a fejét, mikor a másik is betart. Vagy faképnél hagyja. Lehet, hogy furcsa hasonlat, de olyasmi ez, mint párban harcolni. Mint mikor két harcos egymásnak veti a hátát. Ismerni kell egymást, tudni, hogyan mozog a másik, odafigyelni rá. Védeni a hátát, hogy ő is védhesse a miénket.
Harcos hasonlatot mondok, mert úgy lehet, jobban érti, mire gondolok, aztán eszembe jut, hogy gőzöm nincs milyen így harcolni valójában, csak példának hoztam fel.
Ez nagyon rossz hasonlat? – kérdezek rá.
Aztán csak sóhajtok.
Mindenhol nem lehet rá számítani, tudom. De lehet keresni. Próbálkozni. Ha valaki nem is próbálja meg, akkor biztos nem sikerülhet.
Csak elmosolyodok, mikor a hűséget mondja. Hát nem erről beszélünk? Része az is. Viszont több eszem van annál, minthogy azt kimondjam, hogy lám, már ő is kapiskálja, mit próbálok megfogalmazni. Hogy érti ő, és tudja, ritka. Hát én is tudom. Ritka, és értékes, és nincs csak úgy, magától.
Tetszik, hogy nem szól közbe, mikor én kezdek mesélni, hogy figyel, hogy érdekli, amit mondok. Ez jó. Mert végtére is, el is engedhetné az egészet a füle mellett, hiszen nem csatáról, vagy más férfias dologról van szó, és őt magát nem is érinti az egész.
Aztán elnevetem magam.
Kártyában tudok pár trükköt. Sakkban is lehet, ha valaki elég jó, de abban csak a bábucserét ismerem. És persze le lehet vele bukni. De ha szeretnéd, megmutatom. Ugyanakkor előre bocsátom, sakkban nem vagyok annyira jó, a lényegét értem és ismerem az alaplépéseket is, de nagyjából ennyi.
Meglepve pillantok rá, mikor azt mondja, hogy általában kikap.
Ha van kedved, meg jut időnk, sakkozhatunk majd – ajánlom fel.
Miért is ne?
Harc és egyenlő alap, az azt jelenti, hogy mindketten tudjátok, hogy mindent lehet. Erre mondta nagyapám: a kard hegyével vágni is lehet, az élével szúrni is lehet, a markolattal meg ütni, de ha az a célszerű, rúgd tökön, kicsim.
Elvigyorodom. Szerintem Balar is valami hasonlóra gondol. Csak cizelláltabban.
És nem, és nem marad meg a harcnál. Komolyan, kezdek arra vágyni, hogy a számszeríjakról csevegjünk. Az olyan jó téma. Vagy a kardokról.
Bár a kardok veszélyesek. Ha megkérdezném az övé mekkora pontosan, biztos kiforgatná a szavaimat.
Ha hozzáértőnek gondolsz, tudva, amit tudsz, az megtiszteltetés – mondom lágy hangon és elmosolyodom. – De az igazság az – most a szemem sarkából pillantok rá –, hogy kissé önző is vagyok. Így ezt a tudást, és vele a gyakorlati oktatást, megtartom annak a férfinak, aki irántam érdeklődik, és nem valaki más iránt.
Balar nevet. A hang furcsa, elsőre disszonánsnak éreztem, de már kezdem megszokni. A sérült hangszalagjai nem csak a beszédhangját torzítják, de a nevetését is. De már tudom, egyszerűen csak tetszik neki, ahogy visszavágtam. Ez jó, valami kis elégedettséget érzek.
Ahogy akkor is, mikor megrándul, ahogy megbököm az oldalát.
Mi a csuda! Hiszen csiklandós! Ezt jó lesz megjegyezni!
Arra megint elpirulok, hogy érdeklik a titkaim. Az egyik legkedvesebb mondata ma. Persze ezt a szót nem fogom kimondani előtte, lehet, hogy kiakadna miatta.
Mindent? Messze nem. De mondjuk úgy, hogy igyekszem.
Én is nevetek.
A járókelők meg megbámulnak minket.
A veszélyes külsejű drabális harcos, pallossal a hátán, meg a mellette törékenynek tűnő lány, kéz a kézben, hangosan nevetve az utcán. Alig vagyunk feltűnőek. De rá kell jönnöm: nem zavar.

Az már inkább, amit az a nyomorult művel a piacon. És fáj a szárnyam, és igen, talppal rúgok ki. Azt hiszem, a hang alapján elég komoly sérülést sikerült okoznom, de valahogy nincs lelkiismeret furdalásom miatta.
Balar dicsérete meglepetés, nem számítottam rá, de valahogy jólesik.
Erről beszélt korábban, meg arról, hogy megtanít megvédeni magam, és ahogy kinéz, szükségem is lesz rá. Kaddában sosem zaklattak így. De Kadda aránylag kis hely, egy nagyjából zárt közösség, pici, békés sziget.
Hátralépek a földre zuhant vinnyogó testtől, nem akarok a közelében lenni. De a dolgokat el kell rendezni, a kereskedő is vár valamit tőlünk, és igen, valahol ő is benne van, de szerencsére nem kezd kérdezősködni, patáliát sem csap, és a biztonsági főnöke, nevezzük így, már gondoskodik is arról, hogy a probléma el legyen sikálva.
De ettől még Balar keze elég csúfosan néz ki. Nagyon csúfosan.
És a sérülését engem védve szerezte.
És talán tényleg fáj neki, nem tudom, illetve biztos fáj, ami inkább meglep, hogy engedi, hogy bekössem. Ő, aki egyébként zavarba jött, mikor először a kezéhez értem, és az óta is húzza a száját miatta, most engedelmesen hagyja, hogy a sérült ökle köré csavarjam a zsebkendőt.
A zöld szempárba nézek.
Miért csinálta vajon?
Értem. Nem ütünk szájra. De ha ezt ennyire tudod, miért is ütöttél oda másodszor is?
Picit félrebillentem a fejem, de aztán megfogom az ép kezét.
Férfiak! Ha bemutatót akart nekem tartani, hogy milyen jól megvéd, odacsaphatott volna a mocsokládának könyökkel is.
A kezed majd megnézem otthon, és akkor kiderül, mennyire van jól – morgom, mikor kissé elkésve nekikezd az én sérülésem semmiség, erős férfi vagyok típusú szövegnek. Hallottam már hasonlókat. Nem csak harc közben lehet megsérülni, és bár a Kaddában a verekedés ritka, de annál gyakoribb, hogy valakit fejbe csap egy gereblye, vagy beszorul a keze a csatornaelemek közé, és más hasonlók.
Szusszanok.
Aztán megrázom a fejemet.
- A legjobb gyógyító, akit ismersz Hasfelmetsző, neki megmutatnám, de nem fogok valami kóklerhez menni, aki még életében nem látott szárnyakat. Majd otthon megnézem.
Felnézek Balarra, és ekkor veszem észre a tekintetét, mintha komor lenne, talán mintha aggódna is. De láthatóan nem a saját keze izgatja.
- Na jó, menjünk haza! Otthon megvizsgáljuk jobban, rendben?
Közben mozdulok, hogy a köpenyt visszaigazítsam, hogy kicsit rendesebben álljon, a vállam felett pillantok hátra, és akkor meglátom… egy pici bíborszín villanás az egyik evezőtollamon. Remélem, Balar nem veszi észre. Nem tudom, hogy reagálna. Ahogy elindulunk, lopva pillantok vissza, de a kövezet tiszta, egy pihe sincs rajta, egy csepp vér se.
Ujjaim Balar ép keze köré fonom.
Kérlek!
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Yesterday at 9:38 am
Elgondolkodom a kérdésén Nagyszájú kapcsán. Képtelen csöndben maradni, és valahogy mindig tudja, kit mivel lehet a legjobban felbosszantani. Vagy lenyugtatni, motiválni, ha arra van szüksége. De elsősorban bosszantani szokott, legalábbis családi körben. Sajnos azt már nem mindig tudja, kit érdemes piszkálni és kit nem.
- Attól függ, mi számít gyakorinak. Kellett már miatta zsáknyi aranyat költeni vesztegetésre, és kellett már végigverekedni egész falkányi haramián, mert nem bírta befogni a száját.  Valahogy mindig tudja, mi a legrosszabb, amit az adott személynek mondja, és ritkán tartja meg ezt magának.
Egyszer mesélte, hogy még régen, jóval azelőtt, hogy Háromkézzel megismerték egymást, Farra-ban élt, kártyázásból. Nem volt jó napja, és még másnapos is volt, összeszedett annyi adósságot egy éjszaka alatt, amiből egész palotát lehetne itt venni. Kapott egy napot, hogy előkerítse a pénzt. A nap felében a fejét ki-be dugta egy vödör vízbe, hogy kijózanodjon, a maradék időben meg kiderítette kik az ellenségei azoknak, akiknek tartozott, összehozott egy leszámolást, ahol a két banda majdnem teljesen kiirtotta egymást, utána a többit elvitette a városőrséggel, majd felvette az értük járó fejpénzt. Egyébként azóta és pár hasonló eset óta ki van tiltva Farra oázisból.

Észrevette, hogy visszafogtam magam, és láthatólag szeretné tudni, mit akartam mondani. Napok, esetleg pár hét, és úgy érzem nem lesz szükség visszafognom a szavaim. Most még lehet, egyes megjegyzések túl durvák lennének és megbántanák, rosszabb esetben komolyan venné őket. De idővel ez változik. Idővel rájöhet, ezek az ugratások mindennaposok fegyveresek között, segít levezetni a feszültséget, és köteléket kovácsol idegenek között. Ezekből a beszélgetésekből a nők se szoktak kimaradni, és amit hallottam, egymás között még sokkal durvábbak. A madárka is kénytelen lesz megszokni. Vagy rámszólni, hogy hagyjuk ezt a témát, de az sajnálatos lenne.
- Így van, egy ideális világban mindenki odafigyelne a párjára. Nem csak a férjek az asszonyaikra, hanem a nők is a férjükre. De a világ nem ideális, és a nők hajlamosak nagyon megváltozni házasság után. És ezt nem minden férfi tudja tolerálni.
Ahogy mondani szokták, a nők azt hiszik, a férfi megváltozik a házasság után, míg a férfi azt gondolja, a nő nem változik a házasság után, és mindketten tévednek.
- Rablóból nagyon ritkán lesz később tisztes neolita. Vagy fiatalon meghal, vagy öreg haramia lesz, és valamelyik utódja szórja majd hátba. Néha egy-egy árulóvá válik és megbocsátásért, netán enyhébb ítéletért eladja a társait.
Megrázom a fejem, próbálom kiűzni az álmot. Érzem, ahogy a tudatom egyre távolabb sodródik, a madárka hangja távoli duruzsolássá válik. Rá kell erőltetnem magam, hogy figyeljek a mondanivalóra is.
- Nem tartom az elveid nevetségesnek. Naivnak igen, de nem nevetségesnek. A kérdés az, te ki tudsz-e tartani ezen elvek mellett. Most még igen, de mi lesz holnap? Vagy holnapután? Vagy tíz év múlva? Ha akkor is így gondolod és tartod magad hozzá, hát megemelem a kalapom. Ha nem… akkor sincs semmi. A te elved. Akkor változtatod őket, amikor akarod. Nem tartozol elszámolással senkinek. Egyébként nem rossz hasonlat, kivéve, hogy jó esetben az életed nem fog a házastársad hűségétől függeni.
Abban egyetértek vele, hogy próbálkozni lehet, sőt kell is. Miféle dolog lenne nem törekedni a legjobbra? Remélem lesz is kitartása erre, mert aligha fog sikerülni elsőre a tökéletesbe belefutni. Mi elég sokáig élünk, sokáig nézünk ki fiatalnak, de az idő ugyanúgy felőröli a türelmünk. Négy-öt link alak után lehet, nem fog hinni benne, hogy lesz egy hatodik, aki mindenben megfelel. Könnyű lejjebb vinni a mércét, mondván úgyse találhatok jobbat.
- Nem bánnám. Én is csak az alap lépéseket ismerem, és lehet, azokat se mindet. Gyakorolni kell. Egyébként meg kártyatrükkök is érdekelnek.
Kard hegyével vágni? Élével szúrni? Gondolom valamiféle szólás-mondás, de nem igazán ismerem, harcos énem meg felhördül a kifejezésen. Szerencsére csak magamban, nem hörgök a valóságban.
Végül bólintok, mert erről van szó. Később, mikor majd tanítom, megbeszéljük, miért nem rugdalunk tökön senkit, csak akkor, ha már tényleg nincs más mód. Most még lehet, nincs más technikája megvédeni magát, de hamarosan lesz.
A szavain ismét felröhögök.
- Legyen így, Madárka, legyen így.
Szóval igyekszik. Én nem bánom. Nincs túl sok titkolni valóm, így nyugodtan vájkálhat. Ha kényes részhez ér, majd valahogy kikerülöm a választ. Vagy nem. Majd meglátjuk.

Határozott léptekkel távolodunk a rabszolga piacról, és a korábbi vidámságnak és nevetgélésnek nyoma sincs. Látom rajta, hogy nagyon megrázta, ami történt.
- Azért ütöttem oda másodszor, hogy saját szemeddel lásd, mit tesz egy neolita pofa az ököllel. Persze én nem fogok fertőzést kapni, sose kaptam. Hasfelmetsző egyszer arra akart rávenni, hogy hagyjam őt valami döglött állat darabját bevarrni a bőröm alá, hogy vajon akkor kapok-e fertőzést. Azt hiszem az volt az egyetlen alkalom, mikor őszintén futott előlem, mert ha megcsípem, ott bizony megetetem vele azt az állatdarabot. Patkányláb lehetett vagy valami hasonló.
Beszélek hozzá, hogy eltereljem a figyelmét a fájdalmáról, na meg azért, hogy emlékeztessem, nekem ennyitől tényleg nem lesz bajom.
- Hasfelmetsző nincs itt, és még egy hétig biztos nem is lesz. Egy hét múlva sem száz százalék, nem tudom, jön-e most ezzel a karavánnal. De igaz, nem ismerem a helyi doktorokat, sosem volt rájuk szükségem.
Ismét megfogja a kezem, és ezúttal semmi tiltakozás vagy kényelmetlenség nincs bennem. Lehet, csak a fáradtság miatt, de most már tényleg kezdek ingerült lenni. Miféle dolog ez, hogy már nyugodtan sétálni sem lehet a városban? Mi lett volna, ha egyedül van? Jó, persze, a kereskedő zsoldosa megvédi, de ha nem veszi észre azonnal? És mi van azokkal, akiket nem kísér hozzám hasonló gyilkoló gép?
Nyíl egyenesen megyünk a Kiméra felé, és talán az arckifejezésem, talán a szerencsénk miatt, de senki nem köt belénk. Én is mindössze csak kétszer könyökölök bele valakibe és lökök félre egy másikat, akik nem mozdultak elég gyorsan el az utamból.
Belépünk a vendégbejárón, és még mielőtt elérnénk a felfelé vezető lépcsőt, Vulfius bukkan fel, kötényt viselve, húsvágó késsel a kezében, gondolom az ebédünket készíti. A nyakán még mindig rajta van a rabszolga nyakörv. Persze, elfelejtettem odaadni neki a kulcsot, mikor hazaindult. Hát odaadom neki most.
- Hozz kötszert és alkoholt a szobámba – szólok neki. Pillantása végigfut rajtunk, majd megakad a bekötött kezemen. Bólint, és szedi a lábát a konyha felé. A madárkához fordulok.
- Akarod, hogy felkeltsem Rahésát? Lehet jobb lenne, ha egy nő segítene ellátni a szárnyad.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2017. Sep. 19.
Yesterday at 5:11 pm
Ezek szerint Nagyszájú bőven okoz gondot is a családnak, nem csak hasznot hoz – jegyzem meg és szélesen elmosolyodom, mert eszembe jut a fejtegetése, hogy csak az lehet a család tagja, aki hasznos, és egyébként meg az is mindegy, na jó, majdnem mindegy, hogyan éreznek iránta.
Ezt pedig éppen most cáfolja meg.
Bár lehet, hogy azért Nagyszájú mérlege még a balhéi ellenére is pozitív, de mégis ott motoszkál bennem a gyanú, hogy főleg azért lehet a család tagja, mert Háromkéz szereti őt. Annak ellenére vagy azzal együtt is, hogy időnként látványosan veszekednek.
Ezzel együtt is, maga a történet mókás, így halkan kuncogok.
Szóval ki van tiltva Farrából! Ez azért nem semmi.
Balarra mosolygok, van ebben valami cinkosság is, és egy pici öröm. Tudom, hogy akart volna még valamit mondani, de ebben a percben örülök, hogy mégsem teszi. Nem mintha nem lennék kíváncsi, csak már épp eleget pirultam így is mára, és mégiscsak a nyílt utcán vagyunk.
Igen. Ez is igaz. Nem is mondom soha, hogy csak a férfiak hibája. Ez olyan oda-vissza dolog. Nem egy személyen múlik, hanem kettőn.
Bólintok arra is, amit a rablókról mond.
Bár papa azt is mondogatja néha, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr, és olyan különösen mosolyog hozzá. Néha kifejezetten gyanús az öreg.
Elnevetem magam.
Kislányként elképzeltem, hogy a nagyapám híres rablóvezér volt, csak jó útra tért.
Nagylányként meg nem merem tőle megkérdezni, amolyan jobb a múltat nem bolygatni alapon.
Bár, ha újra találkozunk, illetve nem is ha, hanem amikor, lehet, hogy szóba hozom majd.
Balar a fejét rázza, és tudom, nem a szavaimra válaszul, inkább a fáradtság teszi. Tőlem egyébként mehetnénk egyenesen a teaházba, de ő még ki akar nézni a rabszolgapiacra is, és gyanítom, ha ellene szólnék, és azt mondanám neki, hogy inkább aludnia kellene, még jobban megmakacsolná magát.
De azért figyel, és a válaszára elmosolyodom. Legalább nem néz hülyének. Ez jó.
Tudod, mondjuk úgy, merek nagyot álmodni.
Egy darabig úgy tűnik még azt emészti, amiről beszéltünk, észreveszem, hogy néz, aztán pedig… nem bánná, ha játszanánk. Hát én sem!
Örülnék neki.
Akkor ezt megbeszéltük. Sort kerítünk majd rá.
A szemét forgatja a mondáson, aztán nevetni kezd, harsány hang, erős, de karcos. Én már pontosan tudom, nincs benne rosszindulat, most biztos nincs, egyszerűen csak vidul rajtam.
És Madárkának nevez. Ami egész kedvesen hangzik a szájából. Tetszik. Komolyan.
Ha úgy veszem, sokkal jobb becenév, mint az, hogy Hasfelmetsző.

A rabszolgapiacról visszafelé Balar hosszú léptekkel masírozik az utcán, én meg szaporázom mellette, hogy le nem maradjak, épp csak nem kezdek kocogni. Nem nevetünk. Most nem, de ugyanúgy fogjuk egymás kezét, csak most nem a jobbját, lévén az sérült és nem akarok neki még több fájdalmat okozni. Szóval kivételesen a bal oldalán szaporázom. Ez azért is jó, mert ő van a jobb, a sérült, szárnyam mellett, így szinte élő pajzsként védi azt, mert attól tartok, most az is fájna, ha csak véletlen ütközne nekem valaki.
- Azért igazán nem kellett volna - dohogok -, elhittem volna akkor is ha csak mondod. Komolyan. Ez butaság volt. Még akkor is, ha tényleg nem kaphatsz fertőzést.
Amit mesél Hasfelmetszőről még mókás is lenne, ha nem most próbálná előadni, és nem azért, hogy ne morogjak rá, mert ilyet művelt.
- Szép, szép - húzom kicsit a szám.- De tudjuk mi milyen genetikával bír az a nyomoronc? És ha valami mérges pók génjeit hordozza és mire hazaérünk a nyála megemészti a fél kezedet? Nem kell feleslegesen kockáztatni.
Igaz, nem magamra gondolok, hanem rá, és így nem foglalkozom annyira a saját szárnyammal, de azért érzem a tompa lüktetést.
A válaszára bólintok.
- Tehát haza megyünk, és reméljük, annak a nyavalyásnak nem mérgező vagy szövetbontó a köpete, mert ha az, akkor most nagyon rápacsáltál.
Fogjuk egymás kezét, és most nem érzem azt az önkéntelen rándulást, amivel elhúzná a magáét, és ez most jó. Valamennyire megnyugtat.
Gyorsan haladunk és nem teszünk újabb kitérőt semerre, ami szintén jó. Örülök neki, mert mielőbb látni akarom Balar sérüléseit. Ostoba, makacs, büszke hím! Minek kellett ilyet csinálnia? Rúgta volna le, és kész, éppolyan elégedett lettem volna.
A szemem sarkából pillantok olykor rá, az arcvonásai feszesek, láthatóan dühös, de szerencsére nem rám.
A felbukkanó Vulfius persze nem tud semmit, de mintha azonnal érzékelné az ura hangulatát. Balar nagyjából olyan, mint a kitörni készülő vihar.
De azért a nyakörv kulcsát odaadja a férfinak, aki azonnal fejet hajt az utasításokat hallva. Aztán mégis felemeli a fejét és végignéz rajtunk, és rögtön tudom, több van benne, mint gondoltuk. Valóban hasznos lehet.
- Vulfius, mosdótál, egy kancsó jó meleg víz, alkohol, sebbalzsam és kötszer. A Balzsamot a konyhában láttam a kis fekete csuporban balra a polcon. Gyógynövényillata van. Ezeket kérjük. Minél előbb.
A rabszolga csak bólint és már siet is összeszedni a dolgokat.
Balar hozzám fordul, és a kérdése meglep. Törődő. Ez rá a jó szó.
Picit megrázom a fejem.
- Ne, nem kell felkeltened.
Elindulok felfelé a lépcsőn, Balar szobájába, az nagyobb, ezenkívül lehet, hogy a sebei ellátása után aludna.
Hátranyújtom neki a bal kezem.
- Gyere! Felmegyünk.
Aztán aprót sóhajtok.
- Úgy nézel ki, mint akit mindjárt szétvet az ideg. Rahesa csak megrémülne. Egyébként is nagyon félszeg, és tart tőled, most még jobban megijedne. Aztán annyira meg akarna felelni, miközben rettegne, hogy bajt csinál, hogy pontosan ezért hibázna. Akkor meg félő, hogy tényleg bedühödnél rá is.
Végigmegyek a folyosón, el az én ajtóm mellett és Balar szobájába lépek. Most nem kérek külön engedélyt.
- Megnézem a kezed. Aztán kezdek valamit a szárnyammal is - mondom egyszerűen, majd levetem a tőle kapott kölcsönköpenyt.
A tollaimon így már látszik a rászáradt vér, és pár friss piros csepp is, ahol az a nyomoronc megszorongatott, meg az is, hogy pár tollam összetapadt, és kisebb-nagyobb mértékben megcsavarodott.
A szárnyam nem tört el, ebben biztos vagyok, akkor sokkal jobban fájna. Így csak sajog. Kitartóan, tompán sajog.
Intek Balarnak, a karosszékére mutatok, remélve, hogy nem fog ellenkezni. Persze nem tudhatom.
- Tedd le magad, és hadd lássam a kezed!
Közben bejön Vulfius is, hozza amit kértünk, gyors, precíz mozdulatokkal pakol le és láthatóan nagyon szívesen lenne valahol máshol. Bárhol máshol.
- Köszönöm. Most elmehetsz. Ha valami kell, csengetünk - pillantok a rabszolgára, és magamban örülök, hogy eszembe jutott, hogy a teaházban van ilyen modern találmány is, mint a hívócsengő.
Vulfius csendesen távozik és én újra a neolitának álcázott viharfelhőre pillantok.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Today at 12:02 pm
- Így van. De mindig kidumálja magát. Közli az előnyöket, amiket okozott, jó üzleteket, amiket szerzett. A legrosszabb, hogy mindig igaza van.
Ha meg mégsincs, akkor is úgy csavarja a tényeket, hogy elhiszem neki, amit mond, de ezt már nemt eszem hozzá. Valamikor mesélte, hogy a jó átverés egy rész hazugság, kilenc rész igazság. Minden ellenőrizhető, ami meg mégsem, na ott lehet apró trükköket elhelyezni.
- Büszke is rá. Mindig mondja, hogy nem volt könnyű elérnie, sokat dolgozott érte – vigyorgok. A vicc, hogy tényleg büszke rá, az oázis minden egyes fogadójából és ivójából ki van tiltva, amit később sikerült kiterjesztenie egészen a kapukig. Tényleg nem tudom, hogy csinálta.
Vajon rabló volt az öreg? Lehet. Ez megmagyarázná, honnét van a vagyonuk amivel a területet szerezték, és azt is, miért nem igazi kékvérek. A nemesi cím meg majdnem bárhonnan jöhet; ha nagyon szeretné, Kétcsapás is találna lecsúszott, elszegényedett nemest, aki némi pénzért örökbe fogadná az egész családot. A nemesi cím meg örökletes. De lehet erre nem kellene most még rákérdezni. Nem hiszem, hogy sértésnek venné, de lehet, rosszul esne neki a feltételezés is.
Elhúzom a szám. Ez a gondolatsor újabb jele, hogy elpuhulok. Fél éve még egyáltalán nem érdekelt volna, mit gondol. Tényleg ideje lenne valamit megverni.
De legalább fogunk sakkozni. Legalább nem csak a testi tespedésből rángat ki a madárka azzal, hogy tanítani fogom, hanem a szellemiből is a sakkal. És mosolyog. Neki is tetszik az ötlet.

- Igazad van – felelem beleegyezően. Amíg engem hibáztat, addig sem a saját baja miatt aggódik. A kígyó genetika mérges fogait idő kinyújtani, mert normál esetben hátra vannak hajtva. Erre nem volt ideje az első ütésem előtt, és nem volt eléggé magánál utána. A pókok és hasonlók mérgező nyála az esetek nagyrészében szintén időigényes, normál esetben a méregmirigy inaktív. Ahol mégsem, ott meg jellegzetes szaga van, amit megéreztem volna. De ezeket nincs kedvem elmagyarázni, inkább megértően bólintok. Rápacsáltál? Miféle szó ez? Sose hallottam még.
Mindenesetre most jobban aggódik miattam, így megyünk haza, közben mozgatom a bekötött kezem, hogy ne kössön meg a vér. Már csak azért is, mert ha igen kicsi is, de van rá esély, hogy tényleg volt valami olyan genetikája, ami komoly problémát okozhat, és akkor jobb, ha a nyálát kivérzi a kezem.
Otthon aztán a madárka kiegészíti az utasításaimat, felsorolja mi mindenre van szüksége. Remélem azért ezt a sok kacatot mind nem csak az én kedvemért rendeli, remélem önmagára is gondolt.
Megyek utána a lépcsőn, és kis híján rávágom, hogy mit érdekel engem egy nyomorult rabszolga hangulata, ha szükség van rá, akkor felkel és csinálja a dolgát. De nem teszem. Egyrészt igaza van, Rahesa tényleg retteg tőlem, és emiatt hibázna, másrészt jobbat érdemel annál, mint hogy nyomorult rabszolgának nevezzem. Tulajdonképpen nem lehet rá panaszom. Oké, néha hibázik, de ki nem?
Beleegyező sóhajjal ülök le, de amikor meglátom a vércseppeket a tollain, érzem, hogy kezdek még jobban elborulni. Hogy történhetett meg, hogy megsérült, miközben a védelmem alatt állt? Meg fogom keresni ezt a baromarcút, és egyenként töröm el az összes csontját. Ami maradt belőle, azt meg hazaküldöm Hasfelmetszőnek, had játsszon vele.
Mikor Vulfius indul kifelé, még utána szólok.
- Hozd be a nagy tükröt a mosdó szobából, és a kisebbet is, ami valamelyik raktárszobában van. – a szolga távozta után elmagyarázom, miért. – Két tükör kell, hogy rendesen meg tudd nézni a szárnyaid, minden oldalról.
Minden erőmre szükségem van, hogy képes legyek nyugton ülni, míg a kezemmel foglalatoskodik. Elképesztően felesleges amit csinál, de láthatóan megnyugtatja. Tudja mit csinál, lehet, nem először foltoz felrepedt öklöt. Végülis van fiútestvére. Arra már nem emlékszem, hogy bátyja vagy öccse van, de akármelyik is, valószínű horzsolta le magát és kellett neki ellátnia.
Időközben Vulfius is jött, pontosabban kétszer, és behozta a két tükröt. Az első fél neolita méretű, szépen faragott fa kerettel, szegény szolga alig bírja hozni. Nem a súlya, hanem az értéke és törékenysége miatt. Ez a tükör valószínű többet ér, mint ő és Rahesa együtt. A második körben emberfej méretű kerek tükröt hoz, amit furcsa zöld anyagból készült, szintén kerek keretbe foglaltak. Orákulum szerint ezt a furcsa matériát a régi időkben használták, könnyű, nem rohad, nem rozsdásodik, és hamisanyag vagy valami hasonló a neve. Aztán kimenekül, ahogy szokott.
Az alkohol persze csíp, ami csak még jobban dühít fel, de hangot nem adok ki, és teljesen mozdulatlan maradok. Ennyi fájdalmat elviselni nem okoz nehézséget. Látom a madárka arcán, hogy neki viszont eléggé fáj, eléggé aggódik, de ismerem már annyira, hogy semmi értelme szóvá tenni, hogy hagyja a kezem, foglalkozzunk a szárnyával.
- Köszönöm – felelem, mikor végzett. Utána felkelek, majd intek neki az ülőke felé, ami a reggelink óta ugyanitt van.  A nagy tükröt felteszem az asztalra a háta mögé, szerencsére van egy kihajtható támlája, a kisebbet meg  a kezébe adom, így a két tükörben könnyen szemre tudja vételezni a helyzetet. Vérezni már nem vérzik, de egy-két toll eléggé furcsa szögen áll. Nem tudom, hogy ezeket vissza lehet-e egyengetni, vagy ki kell szedni és visszanőnek, Nem tudom eldönteni, hogy mennyire súlyos, ugyanúgy lehet komoly, mint amennyire fájdalmas, látványos, de ártalmatlan is. Nem értek hozzá. Nem tudok visszaemlékezni, mikor nézhetett így ki Orákulum szárnya. Tudom, hogy sérült meg egyszer-kétszer, de sose fordítottam rá túl nagy figyelmet. Mármint a szárnyra, Orákulum nyávogását mindig meg kellett hallgatni.
- Mennyire komoly? – kérdem, miután egy darabig szemléltük.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-
Ugrás: