Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Parancsnoki lánc
Csüt. Dec. 14, 2017 10:57 am
írta: Samir Bendak
nothing feels like home anymore
Szer. Dec. 13, 2017 4:30 pm
írta: Talen-Jei
Félvér Tábor - FRPG
Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
írta: Vendég
Maradni kívánok!
Vas. Dec. 10, 2017 11:05 am
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Szer. Dec. 06, 2017 6:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Rayan
 
Balar
 
Aicha Khaled
 
Dana Amarah
 
Admin
 
Samir Bendak
 
Kraisorn Suriyasen
 
Aglaie
 
Shaneeka
 
Talen-Jei
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Lopott idő; Balar - Aicha

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Vas. Nov. 26, 2017 11:18 am
Ahogy telnek a percek, a feszültség is lejjebb hagy. Aggódik még mindig, és figyelemelterelésként velem kötözködik, de kezd megnyugodni. Hasfelmetsző mondta, hogy súlyos sérülésnél legalább olyan fontos a nyugalom, mint a kötözés. Ha gyorsan ver a szív, gyorsabban vérzik a sérült. Itt nincs akkora seb, aminél ennek jelentősége lenne, de ha nyugodtabb, kisebb eséllyel fog megrándulni, mikor kezdek valamit a legyezőjével.
- Nem lesz nehéz dolgod – teszem hozzá, mivel tényleg nyom nélkül gyógyulok. Arra kellene erőfeszítés, hogy hagyjon sebhelyet. Abban igaza van, hogy Hasfelemtsző felkockázná, ha miatta esne bajom. Mármint nem akkor, ha őt védem és ezért sérülök meg, hanem ha kimondottan ő okozna kárt bennem. Persze nem hiszem, hogy egy lehorzsolt bütyök elég komolynak számítana a szemében.
Észreveszem a reményt a hangjában, és bevallom, nem örülök neki. Bizonyosság jobban tetszene. Amit mondott a napficsúrrol, annak a szárnyai kaptak hideget-meleget, tépett volt, hiányos, mégis tudott vele repülni, így nem hiszem, hogy egy-két toll, még ha nagyobbak is, elvesztése örökre a földre kárhoztatná, de lehet, nehezíti az életét.
Azt hiszem, mikor elkezdünk gyakorolni, a szárnyakra külön hangsúlyt kell fektetni. A kétkezes kard elég nagy, hogy védeni tudja a szárnyait, még ha ki is vannak terpesztve, ugyanakkor ha nem elég óvatos, könnyen megvághatja őket, egy-egy szélesebb ívű mozdulattal. Meg kell tanulnia, mikor merre vannak a szárnyai, és hozzászoktatni, hogy ne tegyen velük önkéntele mozdulatot, főleg, ha egy pillanatra elvesztené az egyensúlyát. Ehhez csengőket fogunk használni. Rákötjük a szárnyaira, és ha csilingelnek, akkor mozdította őket. Meg festékes botot. Egyértelműen fog látszani, ha véletlen hozzáérinti a szárnyaihoz, hadonászás közben.
Na de fókuszálok a jelenre, a gyakorlás még odébb van.
- Akkor inkább ne tépjük ki – értek egyet, - Még a végén le kellene takarni a tükröket a házban, hogy ne lásd a kopasz szárnyaidat. Kinek van erre ideje. Inkább csináljuk rendesen.
Aztán megkapom az engedélyt, aminek a kérését tényleg, igazán el akartam sunnyogni. Nem baj, legalább túl vagyunk rajta. Hátrább tolom kicsit a kötést a kezemen, hogy ne zavarjon, majd még mielőtt hozzá érnék, párszor elvégzem a fél fordulatos mozdulatot az ujjaimmal, hogy a kezemben legyen, mikor élesben csinálom. Nem remeg a kezem. Sosem szokott. Sokakra jellemző a remegés, mikor a test harckészültté válik. Az izmok megfeszülnek, és a reakcióidő töredékére csökken, és e két hatás együtt remegéssel jár. Nem nálam. Se nem Hasfelmetszőnél. Mi nem remegünk.
Bal kezemmel megfogom a szárnyat a sérült rész mellett, és tartom, nehogy öntudatlanul elmozdítsa. Szilárdan rögzítem, lehetőleg fájdalom okozása nélkül.
Még egyszer a szemébe nézek, biccentek, utána óvatosan, de ugyanakkor határozottan megfogom a kimozdult tollat, és visszafordítom a helyére. A következő pillanatban megismétlem a másik tollal is, elég gyorsan, hogy az előző esetleges fájdalma kioltsa ezt.
Tekintetem az asztalon álló alkoholos üvegcsére villan.
- A köpenyem nem volt a legtisztább dolog, lehet érdemes lenne fertőtleníteni. – ez pokolian fájni fog, az biztos, így az ő döntése, ő tudja, mennyire érzékeny a szárnya erre. Lehet nincs is rá szükség.
Egyébként nem tudom, mi mást tehetnénk érte. Kötözni ezt nem lehet, a balzsamnak se hiszem, hogy sok értelme van. Ha nem sikerült rendesen visszatenni, akkor még most, vagy egy-két napon belül ki fognak esni a tollak. Ha sikerült, akkor se kellene egy darabig erőltetnie.
Aztán elengedem a szárnyát a balommal is. Most realizálódik bennem a tapintása. Nem olyan volt, mint amire számítottam, de nem tudnám megmondani a különbséget. Nem csirkeszárny, az biztos.
Még hagyom, hogy a tükörben nézegesse kicsit, ha szeretné, lefertőtlenítjük, sebkenőcsözzük, vagy ha van ötlete a hogyanra, akár be is kötözhetjük. Utána leveszem a nagy tükröt az asztalról és a falnak támasztom, valahol, ahol biztos nem fogjuk véletlen felrúgni. Tényleg kár lenne érte. Nagyszájú nem tudná miben nézni magát fél nap.
- Gondolj a napficsúr csapkodóira. Tudott velük repülni, pedig viseltesek voltak. Te is rendben leszel. – töröm meg a csendet, miközben leülök a székembe, az asztal madárkával szemközti oldalára. – Ugyanakkor lehet, két nap múlva még nem kellene repülnöd. Attól még kimegyünk a sivatagba összetalálkozni  karavánoddal, de a repülést jobb lenne halasztani.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Vas. Nov. 26, 2017 3:33 pm
Talán lassan mindketten megnyugszunk. Nekem valahogy rossz érzés, hogy Balar miattam törte össze az öklét. Butaság volt. Le is rúghatta volna a baromarcot. Vagy lecsapja könyökkel. Gondolom, kismillió módot ismer. Mit akart hát?
A megjegyzésére felnézek, a kezéről a szemébe.
Igen tudom, Hasfelmetsző döglött akármicsodát is akart a bőröd alá varrni. Bár, tudod, ez azért elég meredek. Biztos, hogy nem csak kitaláltad?
Óvatosan elmosolyodom. Kezdek rájönni, hogy próbálkozik, hogy elterelje a figyelmemet a szárnyamról, és igazság szerint nem is csinálja rosszul.
Végül azonban elkészül a kötés, és szerintem egész tűrhetően sikerül, ahogy látom, Balar akadálytalanul tudja benne mozgatni a kezét.
Egymásra pillantunk, és nem értem, az ő pillantása miért olyan borús. Hiszen lehet, hogy már két-három nap múlva kipróbálhatom, mennyire bírnak meg a szárnyaim. Megyünk ki a sivatagba, megígérte!
Kissé értetlenül pillantok rá, a szemöldökömet kérdőn felvonva.
Aztán látom, hogy magában töpreng, és most komolyan érdekel, hogy ugyan min járhat az esze.
Mire gondolsz?
Talán a hangom teszi, de mintha hirtelen visszatérne az ittbe és mostba.
Lehetőség szerint inkább ne. Csak ha úgy látod, hogy nem marad meg normális helyzetben.
Elnevetem magam, húz engem, nyilván, de elképzelem, milyen lenne, amint kopasz szárnyakkal járok-kelek, és, nos, azért két toll nem a világ, de most akkor is jól jön ki és a nevetés segít.
Én kész vagyok – felelem és bólintok, hiszen ez az igazság, ennél készebb már nem leszek. Jöjjön, aminek jönnie kell!
Tudom, hogy fájni fog, és tudom, hogy erről nem Balar tehet.
Megmagyarázni nem tudnám, inkább csak egy érzés, egyfajta bizonyosság: ő sose okozna nekem szándékosan fájdalmat.
Az meg, ahogy engedélyt kér… valahogy legszívesebben megölelném érte, annyira kedvesen csinálja, bár tudom, ha ezt mondanám neki, akkor rögtön átmenne mogorvába. Így csak igent mondok. Igaz, nem csak egy egyszerű igent, hanem szépen formálisan, ahogy kell. És ha majd később végiggondolja, rájöhet, hogy a szárnyaimat említem, nem csak a sérültet. Az engedély mostantól úgy általában mindenkorra szól. Nem tervezem visszavonni.
Balart nézem, ahogy picit igazít a kötésén, aztán megmozgatja az ujjait, mintha valami nagyon precíz mozdulatra készülne.
Lassan mély levegőt veszek. A kezeim a combjaim alatt, a szárnyam megemelve, a szám beharapom. Pislogok.
Nem remegek én sem. Rosszabb és nehezebb úgy dolgoznia, ha reszket a szárnyam. Mozgó célpontot nehezebb eltalálni, ugye.
De Balar tesz róla, hogy ilyen gond ne legyen, baljával ráfog a szárnyamra, hogy megtartsa. Erősen fog, de nem fáj. Ellazítom magam, az izmaimat, nem tartok ellen a fogásának. Olyasmi ez, mint ahogy a teázóban kezet fogtunk, majdnem olyan, akkor is habozva ért hozzám, a kezemhez. Most azért határozottabb, bár neki biztos nagyon furcsa a tollaimat érinteni, melyek élők, melegek, egyszerre kemények és mégis selymesek, és a tollak alatt érezheti a csontokat és az izmokat is. Tudom, más ez, mint a puszta bőr érintése, vagy más, mint a hajé. Én így is érzem a keze melegét, azt is, hogy tart, de nem szorít feleslegesen keményen.
A szemembe néz, és én nagy bátran megvillantok egy beharapott szájszélű mosolyt. Biccent.
Levegő beszív!
A fájdalom hirtelen, heves, de csak egy másodpercig tart. Egyszer, majd újra.
Szorosan lehunyom a szemeimet.
A kérdésére bólintok.
Jöhet a fertőtlenítés. Te látod.
Rendben, koncentrálok, és tuti nem pipilek be közben, sőt sikoltozni sem fogok.
Ügyes és bátor leszek! Csak csinálja már!
És ha rám tunkol az alkoholból, az bizony pokolian éget és csíp, végül egy apró, rövidke, halkan vinnyogó hang mégis kiszökik az összepréselt ajkaim közül.
Egy pici balzsam a tollak tövéhez, hátha nekem is hat – intek a tégely felé. – Meg különben is jó illata van. Mármint a kencének. Hasfelmetsző keverte?
Vetek még egy pillantást a szárnyamra a tükörben, majd óvatosan megmozdítom, és magam köré görbítem így látom közvetlen is, elégedetten bólintok.
A fájdalom máris csökkent, már csak tompa sajgás, így sokkal-sokkal enyhébb, hogy a tollaim újra rendesen állnak.
Közben Balar visszaül a székébe az asztal szemközti oldalára, és most jövök rá, hogy ő nem tudja, hogy sikerült. Illetve azt biztos látja, hogy a tollaim rendben állnak, de egyszerűen nincs elég tapasztalata, nem is lehet, hogy tudja, hogy amit csinált, az… Hogy is mondjam? Tökéletes.
Azt hiszem, kijár neki a köszönet.
Balar szemébe nézek, komolyan, majd bólintok.
Az biztos. Köszönöm.
Aztán a szám sarkai felfelé mozdulnak, elmosolyodom, és már a szemeim is mosolyognak.
Nem félek… Egészen biztos, hogy fogok repülni.
Ugyanakkor meghat az aggodalma, ahogy azt mondja, még nem két nap múlva kellene kipróbálnom.
De majd meglátjuk, ugye.
Az én karavánom? – finoman felvonom a szemöldökömet. A megfogalmazás érdekes. – Nem megyek velük. Tudod. Te mondtad, hogy veszélyes lenne az enyéimre, ha beállítanék Kaddába csak úgy.
Picit közelebb hajolok Balarhoz, előredőlök, az alkarommal az asztal szélén támaszkodom, és már mosolygok újra.
Tudod, az öreg Ibra bácsi legszívesebben agyonölelgetett volna a városkapunál – húzom el előtte a mézesmadzagot.
Nem olyannak ismerem Balart, aki ne kérdezné meg nyíltan, amire kíváncsi… és emlékszem az arcára, miután kitörő örömömben a nyakába ugrottam az utcán. Nem hiszem, hogy ne akarná tudni… hogy ne érdekelné, kit akarok ennyire látni.
Vajon rákérdez, vagy meg tudja állni?
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Vas. Nov. 26, 2017 4:44 pm
- Az előbb még bizonygattad nekem, hogy becsületes vagyok, most meg kételkedsz a szavamban? – kérdem komoly arccal, aztán felröhögök. Végülis nem volt szó arról, hogy ÉN becsületes lennék, csak arról, hogy van harcosi becsület, és ebben sem értettem vele teljesen egyet. – Nem tudom, mennyire gondolta komolyan, de a kérés elhangzott, és kergettem is érte. Megkérdezheted tőle, amikor találkoztok.
A csengők a szárnyon mégsem jó ötlet.  A szárnyak túl nagy előnyt adnak lendület vételéhez, kitéréshez, nem kellene rászoktatni, hogy ne használja őket. Vagy mégis? Lehet jobb lenne megtanítani szárnyak nélkül harcolni, és ha az megy, akkor jöhetnének az extra technikák és mozdulatok, amiket a legyezőkkel tud csinálni. Tényleg beszélnem kell ezügyben Orákulummal.
- Hm?  – térek vissza a földre, hogy stílusosan fogalmazzak. – Semmi lényeges. Csak eszembe jutott, hogy a szárnyaid védelmére külön gondot kell fordítani a harcnál, amihez vagy találunk szárnyas oktatót, vagy mi magunk fejlesztjük ki a szükséges technikákat. A nagy fegyverek elég hosszúak hozzá, ugyanakkor elég fegyelmezettnek kell lenned, hogy ne nyitogasd a légycsapóid öntudatlanul, és véletlen se vezesd bele a fegyvered útjába.  
Kis kezelgetés után már egész vidám a társalgás, bár még érzem a késztetést, hogy ha itt végeztünk, visszamenjek megkeresni a baromarcút és összetörni ami megmaradt belőle. Van egy olyan sejtésem, hogy nem találnám meg, szerintem a kereskedő és a testőre bedobták a csatornába vagy valami hasonló helyre a hulláját. Így lenne a legkevesebb gondjuk vele.
Mikor helyre mozdítom a tollakat, látom, hogy legszívesebben ordítana, és gondolom, ha magának csinálná, meg is tenné. Bátor kis madárka. De legalább nem veri fel Rahesát.
Szóval fertőtlenítés. Ha ez fájt neki, a fertőtlenítésnél vonyítani fog. Sok éve foglalkozom rabszolgákkal, és habár én magam sose korbácsoltam meg egyet sem, tudom, hogy kell azt tenni, hogy ne ordítson túl hangosan, és ne tegyen kárt magában, még tovább rontva az értékét.
Odamegyek az alvófülkémhez, és a polcomról kiveszem a tartalék övemet. Duplán hajtom, utána odaadom a madárkának.
- Erre harapj rá – mondom, majd el is magyarázom a miértet. – Egy neolita izomzata erősebb az emberinél, és még az emberek is képesek olyan erővel összeszorítani az állkapcsukat, hogy kitörjenek a fogaik. Ebbe viszont bele tudnak a fogak mélyedni, nem fognak összeérni, így nem fognak törni. – nem teszem hozzá, hogy ordítani is kevésbé fog tudni. Egy szolga értékét a törött, repedt fogak komolyan rontják. A látványon felül, ha nem operálják őket ki, rendkívül bűzössé teszik a leheletét, és még a folyamatos fájdalom miatt megnehezítik számára, hogy végezze a feladatát. Hihetetlen mennyi rabszolgatartó nem tudja, hogy mennyire egyszerű megóvni a fogakat a korbácsoláskor.
Újból megfogom a szárnyát, ballal, ahogy korábban, de most szánok fél pillanatot arra, hogy ránézzek a tövére, és próbáljam átlátni, hogy kapcsolódnak az izmok. Fél pillanatot, nem többet, nem akarok visszaélni a helyzettel. Annyit ebből is látok, hogy más, mint Orákulumé. Az unokatestvérem sokkal erősebb felépítésű, mégis, a háta a szárny tövénél jóval laposabb, kevésbé izmolt. Most is határozottan, de egyúttal óvatosan fogom, szabad kezemmel meg felveszem az alkoholt.
Akár ráharap a bőrszíjra akár nem, ha jelzi, hogy kész van, rálöttyintem az alkoholt a sérült tollakra.
Utána lerakom az alkoholos üvegcsét és a szíjat is az asztalra, majd jöhet a sebkenőcs.
- Tőlem kérded? Te találtad. Azt se tudtam, van ilyenünk. Nekem ugye nem kell. Gondolom arra van, ha a szolga megégeti, megvágja magát. Szerintem ők szerezték a piacon.
Óvatosan bekenem a tollak tövét a kencével. Lehet jó illata van, de engem már majdnem fullaszt.
Viszont a madárka elégedett, már majdnem boldog. Eszerint nem csináltam rosszul. Mint egy kiment boka. Raktam helyre olyat párat. Ahányszor mentünk veszélyes dolgokat csinálni, Hasfelmetsző biztosra ment, hogy az alapokat tudjuk. Az egyik fegyelmező eszköz volt a rabszolgák körében, hogy ha rosszul viselkedtek, Hasfelmetsző kiugrasztotta egy-egy tagjaikat, hogy tudjuk gyakorolni a helyreállítást. Ha nem volt, akit fegyelmezni kellett, akkor a legkevésbé hatékony szolgákat választotta ki. Becsületére legyen mondva, utána egy-két napig hagyta őket pihenni, és ügyelt rá, hogy rendesen legyen visszaugrasztva ami kell.
- Nem is úgy értettem, hogy velük mennél. De az ismerőseid, tehát a te karavánod. Igen, emlékszem rá, hogy nem mehetsz haza, de attól még valld be, eljátszottál a gondolattal  – mosolygok. Nincs abban semmi rossz, ha haza akar menni. Kicsit sajnálom is érte, hogy nem mehet, de tényleg túl nagy bajt hozna az őseire. na meg akkor kereshetnék mást, akivel a szolgák szóba mernek állni. És azt nem szeretném. Vajon ennyire megkedveltem, ennyire elpuhulok, vagy tényleg vannak valamiféle feromonjai?
- Jobb, hogy nem tette. Feltűnő lett volna. sose lehet tudni, ki a spicli a környéken.  – újból ásítok egy nagyot. – Most már elmondod, kit hozott az öreg? Kit fogunk meglátogatni?
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Vas. Nov. 26, 2017 8:57 pm
Balar komoly hangjára és arcára elkerekednek a szemeim, de aztán felnevet. Én meg megrázom a fejem és elmosolyodom.
Ez két külön dolog. Nem kételkedek a becsületedben. - Bár mosolygok, de komolyan gondolom. Ő is láthatja. A pillantásom nyílt, az övét keresi. Akármit is mond magáról, én tudom, hogy neki is megvan a saját erkölcsi kódexe.
És talán sokkal szigorúbban veszi a dolgokat, mint a ficsúrok, ahogy ő nevezi az úri réteget.
Nem, nem kételkedek benne, nincs rá okom, minden, amit eddig tett vagy mondott illik a képbe.
De simán elhiszem, hogy kitalálsz egy ilyen vad történetet, csak hogy arra figyeljek, és ne a szárnyamra… Mondtam már, hogy a testvéreimnek már vannak gyerekeik?
Mi is szoktunk nekik történeteket kitalálni, akár esti mesének, akár csak azért, hogy eltereljük a figyelmüket például egy rovarcsípésről.
- Meg fogom – bólogatok mosolyogva. – Csak el ne felejtsem a többi kérdésem között!
Kissé komisz mosolyt villantok Balarra. Biztos lehet benne, ha lesz alkalmam kettesben maradni Hasfelmetszővel, ha csak tehetem, bizony ki fogom faggatni, méghozzá alaposan.
A homlokomat ráncolom. A Napherceg pont ilyesfajta oktatást pedzegetett. De ő eltűnt. És egyébként sem mehetek vissza a palotába.
Balarra pillantok. Megrázom a fejem, nem, nem is akarnék visszamenni.
Nem. Majd kiokoskodjuk mit és hogyan lehet. Egy dologról hallottam, de az ráér.
A fegyelemre bólintok.
Eszembe jutott még valami – kezdek bele talán kissé bizonytalanul. – Ha új technikákat találunk ki számomra… Balar, te harcoltál már szárnyas ellenféllel? Nem ilyen kezdővel, mint én, hanem képzettel? Úgy értem, te tanítasz engem. De talán, nos… – a hangom elhalkul, nyelek, de aztán összeszedem magam és kibököm –, esetleg én is tudok segíteni, úgy értem, eljátszhatom a szárnyas támadót. Láttad már milyen, mikor a sas lecsap? Szerinted milyen lehet, ha gyorsan fordulok odafent, aztán zuhanórepüléssel becélzok valakit, majd nemes egyszerűséggel simán csak lerúgom? Fej, nyak, vagy váll… és biztosíthatlak, ha betalálok, akkor sem pottyanok le.
Igaz, csúnyán repülök, lógnak a szárnyaim, de azt nem mondtam, hogy ne tudnék javulni sebességbe és kitartásban. Az csak elhatározás kérdése.
Ahogy az is elhatározás kérdése, hogy ne sikoltsak, mikor a helyére forgatja a tollaimat.
Lassan nyitom ki a szemeimet, igyekszem nem kapkodni a levegőt és bent tartani a könnyeimet.
Nem, nem sírok. Nem szabad sírni!
Bár beleegyezem, Balar mégsem az alkoholért nyúl, helyette feláll, kissé távolabb megy tőlem, nem fordulok meg, csak hallom valamit elővesz, aztán egy bőrszíjjal tér vissza.
Harapjak rá? – kérdezem értetlenül, de aztán a magyarázatot hallva bólintok, és az övért nyúlok.
Ráharapok, ahogy Balar kéri, úgy, ahogy összehajtva a kezembe adta.
Érzem, megfogja a szárnyamat, meg is emeli, de a fájdalom nem jön azonnal.
Vajon mit csinálhat?
Most sem fordulok hátra. És nem azért, mert nem érdekel, vagy, mert fájna, hiszen Balar óvatos. Egyszerűen azt hiszem, zavarba jönne, ha most hirtelen felé fordulnék, és úgymond rajtakapnám. Különben sem bánom, és volt is szó róla, hogy érdekli.
És az egész csak fél pillanat, és csak néz.
A szemem sarkából látom, hogy az alkoholért nyúl, így bólintok.
Essünk túl rajta!
Amikor vége a szíjat szinte a tenyerébe köpöm, levegőért kapok. De túl vagyok rajta.
Nem tudtad?
Immár képes vagyok beszélni. A balzsam jó, finoman hűsít, szerintem a fájdalmat is csillapítja.
Vagy sem. Majd kiderül.
Óvatosan elmosolyodom. Balar úgy ér a szárnyamhoz, mintha porcelánból lennék. Alig hiszem, hogy bárki elhinné nekem, hogy ennyire gyengéd is tud lenni az a kéz, ami általában egy bazi nagy pallost forgat. Talán pár órája még magam se hittem volna.
A köszönetem őszinte, a mosolyom is, és valóban, jól érzem magam, már-már boldognak, ahogy picit meglebbentem a szárnyam és épp csak tompán sajog, sehol az éles, szaggató kín.
A szavaira somolygok, az ujjaimmal mintákat rajzolok az asztal lapjára, majd a pilláim alól nézek rá.
Na jóóóó – húzom a szót. – Bevallom. De még korai lenne. Mindenkinek.
Emlékszem nagyon jól, épp Balar volt az, aki ráébresztett, hogy csak bajba sodornám az enyémeket.
Ugyanakkor eszembe jut, hogy mit szólnának, ha vele jelennék meg otthon.
Hm.
Aztán az is eszembe jut, ahogy Balar mondta, hogy egyszer majd elvinne magával haza. Szóval talán annyira nem elrugaszkodott gondolat ez sem.
Pontosan – értek egyet. – Az öreg rafinált csibész. Mindig is az volt. Minden hájjal megkent sivatagjáró. Lógathatná a lábát egy függőágyban Kaddában, de ő a homok ösvényeit akarja járni.
Látom Balar ásít. Eszembe jut, milyen fáradt.
Nem dőlsz le? – Intek az állammal az ágya felé.  – Akkor elmondom, mit tudok Ibra bácsiról…
A hangom lehalkítom, és kicsit dorombolóbbá is teszem. A gepárd öröksége talán, vagy csak az én tehetségem?
Akkor mesélek… – ajánlom.
Vajon megteszi, ledől úgy, hogy itt vagyok a helyiségben?
Balart nézem kedves mosollyal és várok.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Hétf. Nov. 27, 2017 11:15 am
- Egy ekkora és ilyen furcsa családban, mint az enyém, akad éppen elég valódi történet, nem kell költenem hozzá. Lehet mondtad, lehet nem, már nem emlékszem.
Ez tényleg így van, velünk valahogy naponta történnek ilyen dolgok, mint amikor Hasfelmetsző patkányt akart varrni a bőrömbe.
Aztán felveti a légi harc lehetőségét. Érdekes, amit mond, de látszik, tényleg nincs tapasztalata.
- Harcolni ténylegesen repülő neolitával még nem harcoltam, de Orákulum már siklott felém, és vele gyakoroltunk ezt azt. Mindenesetre remélem, hogy ha valaha ilyen neolitával kell csatáznom, azt fogja tenni, amit most mondtál. Mert akkor csak feltartom a kardom, és megvárom, míg felnyársalja magát rá. Minél gyorsabban mozog valami, annál nehezebben változtat irányt. Aki repül, főleg zuhanórepülésben, az nagyon gyorsan jön, arra készül, hogy a fejemen a lábával töri meg a lendületét, és így rugaszkodik vissza az égbe. Saját erőből legfeljebb lassítani tud, de azt sem eléggé, bele fog szaladni a pengébe. Meglepetésből támadva más lenne, de nagyon biztosnak kell lenni benne, hogy tényleg nem veszik észre, mert kiszolgáltatott, sebezhető a támadó. Gondolj arra, hogy amikor rohansz, és hirtelen fordulni akarsz, a lendület vinne tovább az eredeti irányba. Ugyanez, csak sokkal nagyobb sebességgel, és a gravitáció is ott van. A sas meg tudja csinálni, mert a nyúlnál többnyire nincs kard.
Megrázom a fejem, jelezve, ez nem a megfelelő módszer, majd tenyeremet vízszintesen az asztal felé teszem, nagyjából egy tenyérnyire a levegőben.
- Valahogy így kellene a levegőből harcolni. A szárnyaid tartanak, a tested vízszintesen lebeg, és fegyverrel támadod az ellenséged. A karjaid sokkal mozgékonyabbak előre, mint az övé felfelé, valamint ha egyforma fegyver- és karhosszt feltételezünk, jól megválasztott magasságnál te eléred őt, legalább a fejét, ő viszont nem ér el téged. Ugyanakkor ehhez brutálisan erős törzsizmok kellenek – mutatok kezemmel végig a hasfalomon, majd mindkét karommal az oldalsó, ferde törzsizmokon. – Ebben a testhelyzetben megtartani magad elképesztően nehéz. De nem elérhetetlen, ha hajlandó vagy a határaidig edzeni a tested. És még azon is túl.
Picit eltöprengek, hogy ha valaki így támadna rám, mivel nehezíthetném az életét.
- Figyelni kell, hogy mennyire rogyasztja be a lábait az ellenség. Csalhat így a magasságával, és lendületet vehet ugráshoz. Mert amennyire ő ki van szolgáltatva ilyenkor, neked is nehéz lenne hirtelen, gyorsan emelkedned fegyvertávolságon kívülre.
Nem, ez semmiképpen sem párbajos harcmodor. Arra viszont jó lehet, hogy végigrepülve a csatatér felett, oda-odacsapj az ellenségnek, akár megsebezve, akár megzavarva őket, ezzel esélyt adva a szövetségeseknek.

Féloldalasan elvigyorodom, ahogy eszembe jutnak egyéb lehetőségek.
- Megfelelő talajnál lehet erős szárnycsapással port kavarni, hogy elvakítsd az ellent. A szárnyak felső részére tervezett páncéllal esetleg csapásokat is lehetne hárítani, esetleg ellenség fegyverét elsöpörni.
Aztán jön az igazi kínzás az elsősegély után, a fertőtlenítés. Apró nyögés azért kicsúszik a bőrszíj mellett, és látom az arcán is, hogy irgalmatlanul fáj neki. De elmúlik, véget ér, és elpakolom a megrágott övet.
- Kemény vagy, Madárka  – dicsérem meg. – Orákulum kegyetlenül visított, mikor Hasfelmetsző kezelt hasonló módon egy horzsolást a szárnyán.  – Tényleg visított. Legalább fele részben színjáték volt, de a másik fele tényleg azért volt, mert nem bírta visszafogni a kiabálást a fájdalomtól. Más kérdés, hogy jó-e, ha ilyenekkel rombolom Orákulum eddig sem túl erős tekintélyét előtte, főleg, ha komolyan gondolom, hogy össze akarom hozni őket. Komolyan gondolom? Nem tudom. Abból, ha megismerkednek, nem lehet baj, de hogy mit szólnak egymáshoz… na meg a madárka valószínű egyedül is tud udvarlót találni ha akar, nem kell hozzá a segítségem.
A balzsam témára vállalt vonok. engem elképesztően nem érdekel, ki és honnét szerezte. Itt volt, amikor kellett. Más nem számít.
Picit megmozgatja a szárnyait, aztán elismeri, hogy igen, eszébe jutott, hogy fel kellene kérezkednie a karavánra Kaddába. Elég okos, hogy tudja, ez nem jó ötlet. Pár hónap múlva már nem gond, addigra elfeledkeznek róla, de addig kereshetik ott.
Ledőlni? Most, itt? Eléggé furcsán hangzik. Normál esetben alvás előtt elmennék mosdani, átöltöznék, innék egy pohár almabort.
Elgondolkodom rajta, hogy szakítok a szokással, és csak így, ruhában eldőlök, perceken belül úgyis aludnék és a horkolásom kikergetné a szobámból.
De nem tetszik a hangja. Halk, de… mintha valami mögöttes tartalom lenne benne, amit nem tudok hova tenni. Mély, sejtelmes, búgó, és valahogy úgy érzem, mint amikor egy ragadozó prédát keres. De ezúttal én nem a ragadozó, hanem a préda vagyok. Az előző gondolataim jutnak eszembe, miszerint tud magának udvarlót találni, ha akar. Ha ehhez hozzáteszem, hogy mióta ismerem, a fele időben a kezem fogta és az ellenérzésem nem nagyon hatotta meg… Remélem nem engem nézett ki magának. Kár lenne. Tönkre tenné a szépen alakuló barátságot.
- Ha ledőlök, tíz szívverés, és ordítanod kell a mesét, hogy túlharsogd a horkolásom.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Hétf. Nov. 27, 2017 3:02 pm
- Szerintem... jó, én nem ismerem őket, de azt hiszem, nagyon érdekes családod lehet. És nagyon összetartó.
Azt hiszem, nagyon szerethetik egymást, ha még ilyen ugratásokat is megengednek maguknak. Igen, azt hiszem, Balar szereti a nővérét.
Elmosolyodom, majd kicsit jobban össze kell szednem magam és koncentrálnom, ahogy beszélni kezd. Hiszen csupa hasznos dolgot mond, amikből rengeteget tanulhatok.
- Azt hiszem, nem árt az elméleti felkészítés sem, mielőtt tényleg tanítanál. De megmondom őszintén, egyre jobban várom, ahogy azt is, hogy megmutathassam, mire is jók a csirkeszárnyaim.
Közben elképzelem amit mond, a jelenetet, bólogatok és hümmögök felváltva.
- A nyúlnál valóban nincs.
Elgondolkodva harapom be az alsó ajkamat.
- Azért pár dolgot hozzáfűznék - kezdek végül bele. - Mivel szárnyas harcos aránylag kevés van, a legtöbben nem számítanak rá, hogy a levegőből is érheti őket támadás. Nem néznek fel. Ehhez add hozzá, hogy csaknem hangtalanul tudunk repülni. Illetve a legjobbak teljesen hangtalanul. Meg persze a bagoly genetikájúak is. Plusz ha a nap irányából támad valaki, nehezebben látod meg. Aztán ott van a fordulások kérdése is. Gyors és szűk fordulók nagy sebességnél is. Ez egyéni lehet, ki mire képes, de erre lehet edzeni. Aztán a támadónál lehet például lándzsa is. Város felemelt pallossal, közben az ő lándzsája dupla olyan hosszú, beléd döfi, elengedi és már emelkedik is. Egy villámsebes forduló és a nyílpuska lövedéke mellé is megy. És persze nem okvetlen van egyedül.
Balarra pillantok, sejtem, hogy morzsáira fogja cincálni az érveimet, de érdekel, hogyan.
Az ötletére kissé szkeptikusan pillantok rá.
- Egy helyben lebegni nem megy. Hacsak valaki nem kolibri. Szóval állóharcba így belemenni nem lehet.
Az asztal fölé emelem a kezem, ahogy az előbb ő is, majd sebesen elhúzom felette.
- Huss - balra mozdul a kezem - és huss - vissza jobbra - így lehet, gyorsan, szűk fordulókkal, és közben megcsapva ezt azt.
Megvonom a vállam.
- Azt hiszem, először meg kell mutatnom, én hogyan tudok repülni. Aztán talán könnyebb lesz.
Balarra mosolygok. nem akarom lebecsülni a tapasztalatát. Ő harcos, én béna vagyok fegyverekkel. De szárnyaim meg nekem vannak.
- Te meg megmutathatnád, mit tudsz azzal a pallossal. Beszéltél formagyakorlatokról. Gondolom vannak köztük kellően bonyolultak és ezért látványosak is. olyanok, amire én még vagy öt évig biztosan nem lennék képes. De azért bemutatót tarthatnál majd.
Igen, a lehetséges bemutató ötlete kifejezetten tetszik. Szívesen megnézném.
Aztán csak bólogatok, hümmögök, vagy épp ingatom a fejem, remélhetőleg jó ritmusban.
Az ő kezével készen vagyok, az én szárnyam egyre kínzóbb probléma.
Mondhatnám, hogy az is kínzás, amit ő művel, főleg az alkohollal, de az nagyon nem lenne igazságos Balarral szemben, mikor pontosan tudom, hogy a lehető legfinomabban és óvatosabban nyúlt a szárnyamhoz és csakis segíteni akart. Ezenkívül én kértem rá.
Ettől még úgy érzem, jobb, hogy egy kicsit ülhetek itt, békés nyugodtan és nem kell felállnom.
Elrakja az övet, aztán nagy meglepetésemre megdicsér. Szerintem az, hogy keménynek nevez tőle tényleg elismerés.
Jólesik, picit már mosolyogok is.
És az új becenevemet használja, már nem először.
Madárka.
Annyira nem is rossz név, bár mondtam neki, hogy hívjon csak Aichának.
Nekem nem áll rá a Pléhsuszterre a nyelvem, túl hosszú és nincs benne dallam, pedig tudom, megszokta, és a családja is így hívja. A másik meg, hogy a Balar név szép. Legalábbis nekem tetszik.
Halkan sóhajtok.
- És hány éves volt Orákulum annál az ominózus esetnél? - kérdezek rá. Mert ez nem elhanyagolható körülmény.
Eszembe jut még valami.
- Tudod, nem mindegy. Valahogy úgy érzem, Hasfelmetsző a nővéred, idősebb nálad, és van egy öcséd... úh.. mondtad pedig a nevét. Aztán ott van Orákulum, és a szavaidból úgy vettem ki, ő is idősebb nálad. Túl tolakodó, ha megkérdezem, hogy hány évesek vagytok?
Balar a balzsamra már nem szól semmit, talán neki tényleg nem fontos. Nekem azonban igen, hűst, csillapítja a fájdalmat és az illata is finom. Ki fogom deríteni, hogy honnan van.
Aztán észreveszek még valamit. A karavánról kérdez, Ibra bácsiról beszél, spiclikről és mégis ásítozik.
Miattam nem tudott aludni egész éjjel, pedig mondta, hogy a medve gének miatt aránylag sok alvásra van szüksége. És napközben sem tudott aludni, már kora délutánra jár és ő még talpon van. Így estére teljesen használhatatlan lesz. Én meg még nem ismerem ki magam rendesen a teaházban.
Felvett ugyan, de még nem tudom, mi merre mennyi.
Ez így nem lesz jó, aludnia kell. Akkor is, ha csak eldől egy kicsit.
Azt hiszem, én is szívesen aludnék, de gyanítom, ha én feküdnék le előbb, ő mindenféléket kitalálna még. Az is lehet, hogy leszedné a kötését és edzeni kezdene. Vagy utána csak úgy elfelejtene felébreszteni.
Próbálom hát valahogy rávenni, hogy tegye vízszintbe magát, még akkor is ha megvesztegetéssel. Az unokaöcséimnél be szokott válni.
Bár Balar már messze nem gyerek.
Az ajánlatomra először elgondolkodva néz rám, majd szinte gyanakodva.
- Mi baj? - kérdezem hát.
Megcsóválom a fejemet.
- Nem, ettől ne tarts! Ha végre ledőlnél, most, hogy már tényleg ideje, nem kellene attól félned, hogy álmodban ordibálni fogok veled, vagy bármi más galád dolgot művelek.
Elvigyorodom, megcsóválom a fejemet.
- Balar, este szükségem lesz rád - súgom, majd várom a hatást. És kitartok. Egy szívverés, kettő... és tíz...
Vajon a megérzésem bejön, vagy más miatt nézett olyan furcsán?
Felel valamit, vagy csak morogni fog? Hogy reagál?
Én mindenesetre pillanatnyilag magam vagyok a tágra nyílt szemű ártatlanság, a lehető legártalmatlanabb és legkedvesebb mosollyal az arcomon.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Szer. Nov. 29, 2017 10:04 am
- Majd megismered őket, ha tényleg maradsz itt hosszabb távon. Én nem fogom meggátolni – bólintok. Tényleg érdekesek. Összetartók? Azt hiszem, eléggé azok vagyunk. Nincs sok módom összehasonlítani másokkal, de úgy érzem, ha lenne ilyen verseny, valahol az élvonalban lennénk.
- A gyakorlati oktatással mindenképpen várunk, amíg legalább egy kicsit tudok aludni.
Hallgatom, amiket mond, és van pár jó ötlete, de kicsit úgy érzem, ezeket inkább mesékből szedte, mint mondjuk madarak megfigyeléséből, vagy saját tapasztalatból.
- Abban igazad van, hogy kevés a szárnyas harcos, nagyon kevés. Senki nem számít rájuk, és ha sisakot visel az ellen, még annyi esélye sincs észrevenni a támadót, mint egyébként. Ugyanakkor a meglepetésből támadás alapja, hogy mindig arra számítasz, az utolsó pillanatban észlelni fognak. Tízből kilencszer, vagy inkább százból kilencvenkilencszer nem fognak, de te túl akarod élni azt az egy alkalmat is. Kell, hogy legyen terved erre is.
A hangtalanság viszonylagos. Amikor csapsz a szárnyaddal, erőteljes széllökést hozol létre, de mivel nem vagy benne a széllökésben, te tompábban hallod, ha hallod egyáltalán. Ha a szélirány nem neked kedvez, meghallhatnak, bár ismételten, kevés a szárnyas harcos, a többség nem fogja tudni, mit hall. A másik, hogy ha nem ember, hanem neolita az ellenfél, sose tudhatod, milyen érzékszervei vannak. Ha nem jó a szélirány, megérezheti a szagod, és vannak, akik érzékelik a puszta légmozgást is. Gyors és szűk fordulót én még nem láttam madártól. Gyors mozgásnál, ha irányt próbálsz váltani, a lendület visz tovább az eredeti irányba. Ha lelassítasz, ki kell tárnod a szárnyad, két-háromszorosára növelve a támadható felületet. Egyébként mikor Orákulumot próbálták repülni és légiharcra tanítani, a legfontosabb dolog amit mondtak neki, hogy minden ami repül, kiszámítható, megbecsülhető pályán mozog.
A lándzsa jó lehet meglepetésből, de ha látom, hogy jön, félrecsapom a karddal, vagy megragadom. Ez utóbbi esetben vagy elengedi és akkor utána tudom dobni, vagy nem engedi el, és le tudom rántani a földre.

Kicsit elgondolkodom, mire is emlékszem Duncan és Kétcsapás szavaiból. Nem sokra, de mentségemre szól, hogy nem nekem szánták őket. Próbálom fakó emlékeimet megerősíteni tapasztalataimmal, és logikával.
- A lándzsa alapvetően dobó fegyver. Ahhoz, hogy erősen és pontosan dobd, törzsből kell dobni, váll fölött tartva. Ez a póz akadályozhatja a szárnyaidat. A földön, ha nem szeded a lábad, állsz ahol vagy. A levegőben, ha megváltoztatod a szárnyaid helyzetét, megváltozik a mozgásod. Ha túl gyorsan mész és túl hirtelen próbálsz változtatni a mozgásodon, hatalmasat rántasz magadon, kificamíthatod a végtagjaidat. Amivel lehet játszani, az a repülési ív megváltoztatása. Repülsz egy ívben, csapkodva a szárnyaiddal, majd azokat magad köré fonod, és rendkívül gyorsan veszítesz a magasságodból. Utána szárnyak kitár, és újból kezdhetsz emelkedni. De ezekről tényleg Orákulum tud többet, amíg azt hitték, fog tudni rendesen repülni, elég sok mindenre tanították odahaza. Találtak valami könyvet a könyvtárban a légi harcról. Ember építette repülő gépek voltak benne.
Figyelem a kézmozdulatait, és ha ezeket tényleg meg tudja csinálni, akkor jó lesz. De vannak kételyeim. Egy ilyen forduló az említett könyv szerint a gépmadárral megcsinálható, de a benne lévő emberre olyan terhelést rak, hogy el is ájulhat. Meglátjuk.
- Igen, tényleg kellene látnom, mit tudsz a légycsapóiddal. De mindezek előtt az alapokat kellene megtanulni. Holnap, vagy inkább ma, miután aludtam, el is kezdjük. A repülési rész nagyon ráér. Majd akkor, ha már olyan biztosan forgatod a fegyvert, hogy nem vágod meg a szárnyaid véletlenül. Majd akkor lehet kezdeni az égbalettet.
Legalábbis én semmit nem akarok csinálni, amíg nem aludtam. Már most is érzem, hogy egy-egy pillanatra kikapcsol a tudatom. Orákulum mennyi idős is volt akkor? Ki emlékszik már?! Hm… nyolc-tíz éve lehetett, vagy lehet, van az tizenöt is?
- Húsz körül járhatott, nem emlékszem pontosan. De nem volt karonülő, ha ezen aggódsz – vigyorgok. – Hasfelmetsző valóban a nővérem, és idősebb Orákulumnál. Az öcsém neve Szélvész.
Az életkorunk? Ez ugyan miért fontos? Bár végülis… nézzük. Én 28 vagyok, Hasfelmetsző 44, Szélvész 26, Orákulum 39.
- Nem tolakodó egyáltalán. Összesen százharminchét évesek vagyunk. De ez miért volt fontos? – kérdem ártatlanul, mintha nem érteném, mi volt amit tényleg tudni akart.
Nyújtózom egy nagyot, hogy minden porcikám beleropog.
- Baj? Az nincs. De jobb lenen, ha mindketten eltennénk magunkat holnapra. Ha akarsz fürdőt, beszélj Vulfiussal. Kétlem, hogy befolyásod lenne rá, álmomban ki miért ordibál velem, de ha tévednék, szólj, komoly listám van, miről szeretek és miről utálok álmodni.
Elvigyorodik, csóválja a fejét, majd megint ez a hangsúly. De az arca túl ártatlan. Ennyire ártatlanul csak szándékosan lehet nézni. Hát jó, legyen.
- Szükséged? A tanulást rossz esetben elhalasztjuk egy nappal, minden más kéréseddel meg keresheted Vulfiust is. Vagy Rahesát, ha gondolod.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Szer. Nov. 29, 2017 2:27 pm
Finoman felvonom a szemöldökömet és Balar szemébe nézek.
- Azt mondtad, kell a segítségem a teázóba. Ez nagyon jó munkának tűnik nekem, és remélem, hamar beletanulok. Szóval hacsak nem akarsz kirúgni - kérdőn pillantok rá, szemöldökömet felvonva -, akkor, úgy néz ki, maradok.
A józan eszem is ezt súgja. Kikerültem a háremből, kikerültem a családom védelme alól, megvonták tőlem a nemesi előjogaimat, de ha lennének is, jelenleg kitörölhetném velük a hátsómat. Erre Balar munkát ajánl. Rendes munkát, tisztességes munkát. És nem nem pedzegetem a fizetés dolgát, egyelőre biztos nem. Hiszen szállást is ad, ellátást, és ruhákat vett nekem. Ezek mind nem az égből hullanak, pontosan tudom. Ahogy egy kiképző munkájáért, az oktatásért is fizetni kellene.
Ezek nélkül én most épp a sikátorok között csavarognék, talán a piacon kérdezgetném a kofákat kinek kell segítség, vagy lopnom kellene, hogy éhen ne vesszek. Mi lenne velem?
Hogy hálás vagyok-e? Igen, az. Hogy örülök-e? Természetesen.
Hiszen jó helyem lesz. Jó munka, tiszta helyen, és még meg is védenek.
Nem zsákokat kell pakolnom, vagy rohadt gyümölcsöket tukmálnom rá valami szegény vevőre, nem látástól vakulásig kell görnyednem a mosódézsa fölé csuszatolva mások szennyesét.
Szerencsés vagyok.
Az pedig csak hab a tortán, hogy Balar emellett igenis kedvelhető neolita. De ha egy utolsó rémes goromba pokróc lenne is, és ilyen munkát ajánlana, maradnék.
Egyébként meg nem az. Egyszerűen csak harcos.
Hallva a családjáról komolyan nem értem, miért éppen őt tették ide, a teaház élére.
Hacsak nem a saját érdekében, amit ő gondolkodás nélkül letagadna.
- Nyilván. Miattam éjszaka sem aludtál.
Aprót szusszanok. Az is valami, ha csak egy meglátásom helyes.
Én próbálkozom. Tényleg. Gondolom, elég nyilvánvaló, hogy nem vagyok harcos. Igazság szerint nem is gondolom, hogy valaha olyan szintre juthatnék, mint ahol mondjuk Balar most tart. Nekem elég lenne, ha biztonsággal meg tudnám magam védeni, vagy képes lennék menekülni. Valami alapszint jól jönne. Hogy például ne legyek útban.
Magam elé képzelem, milyen lenne, ha tényleg elvinne egyszer hozzájuk, a családjához, vagy éppen hazakísérne Kaddába... lényegtelen hova, de ha ketten lennénk úton, tudnom kell annyira harcolni, hogy ne  kolonc legyek, aki veszélyezteti őt is.
Ez persze eddig otthon fel sem merült. A Napherceg meg talán csak unatkozott, de lehet nem gondolta komolyan, lényegében konkrétan nem is mondott semmit, csak célzott az oktatásra.
De ezen felesleges agyalnom. Veszett fejsze nyele.
Figyelmesen hallgatom most Balart, lényegében csak ülünk és beszélgetünk, de szerintem máris oktat. És ez tetszik. Érdekesebb, mint amit a háremben tanítottak. Gyakorlatiasabb és gyanítom, hogy hasznosabb is.
- Túl akarom élni. Tehát terv kell - bólogatok, mint aki fejben jegyzetel.
Végiggondolom, amit a neolitákról mond. És nagyon sok igazság van benne. Nem tudhatjuk, ki milyen érzékszervekkel bír. Erre nagyon oda kell majd figyelni.
- Alapvetően ez így van, itt minden a repülési képességektől függ. A madarak sem egyformák ebben.
Sóhajtok. A lándzsás ötlet nem túl jó ezek szerint.
- És az alabárd? Az jobb?
Balar elgondolkodik, és én is, végül kibököm.
- A herceg pengékről beszélt, a szárnyain... az evezőtollaira húzott vékony, könnyű, nagyon éles pengékről.
Kíváncsi vagyok, erre mit mond Balar.
- Egyszóval a lándzsa nem igazán nekem való.
Aztán viszont elnevetem magam.
- Nem, nem ficamodik ki attól semmim, ha hirtelen fordulok repülés közben, feltéve, hogy ... hogy nem kap el senki, vagy nem akadok bele semmibe, ami mozdulatlan.
Repülőgépek? Ember építette őket? Arra kíváncsi lennék.
- És megvan még az a könyv? - kérdezem és láthatóan izgatottan, érdeklődve hajolok közelebb.
Végre elismeri, hogy látnia kellene, mire vagyok képes. Naná, hogy látnia kell!
Addig nem tud ő sem mire alapozni. Azért elkerekednek a szemeim, mikor azt mondja, hogy már ma, de bólintok.
Ha ma, akkor ma.
- Igen, rendben.
Elmosolyodom és bólintok, mert igaza van, előbb járni kell megtanulni, futni majd csak utána lehet.
Ebben igaza van Balarnak, de észreveszek még valamit, ha harcról van szó, vagy az oktatásomról, akkor összeszedett és pontos, de egyebekben már kezd ki-kihagyni, mintha minden más másodlagos lenne, és azokra már nem jutna ereje.
- Húsz? - kérdezem döbbenten. - És visított?
A fejem csóválom.
- És te mennyi voltál? - az ujjammal Balar nyaka felé bökök, a kérdésem egyértelműen a sérülésére és a hegére vonatkozik.
Meg akartam kérdezni, világos, de még nem ennyire korán, viszont most hozta ki a beszéd sorja, és hátha kapok választ.
- Százharminchét. Világos - mormogom.
Most azt hiszi, hogy... nem is tudom mit... De majd ha megjönnek az övéi, megtudom úgyis!
Bólintok. Majd újra.
- Holnapra? - szalad fel aztán a szemöldököm. - Balar...
Aztán gyorsan átgondolom a dolgokat, a rötyitisztítókat, a malacsültet, a többit, a medve génjeivel megtoldva.
- Hát lehet, hogy te holnapig tudnál aludni, de én biztos felébredek majd közben. Első kérdés, Vulfius és Rahesa tudják már, hogy holnap zárva a Kiméra? És ma estére is zárva lesz? Mert nem mindegy ám!
Halkan nevetek. Láthatóan Balar kezd lenyugodni.
- Van, amivel egyszerűen nem fordulhatok hozzájuk, mert aláásná a tekintélyemet. Ilyen a nyitva tartás dolga. Ha megmondod mettől meddig leszünk zárva írok egy táblácskát és kitesszük a bejáratra. A másik, hogy nagyjából mikorra várjam az ébredésedet? És a harmadik, mi olyan körülményt tudsz, amivel téged keltselek fel? Leszámítva természetesen, ha ég a ház.
Várakozva nézek rá, immár felállva a székemről, és az ágya felé intve.
- Illetve ha szeretnél még bármit, mielőtt lefekszünk...
Most a megszokott hangomon beszélek, és csak késve jövök rá, hogy talán rosszul választottam meg a szavakat.
Úh!
Visszakozni viszont még kínosabb lenne.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Nov. 30, 2017 11:41 am
- Kirúgni? Dehogy. Arra gondoltam, hogy pár hónap múlva, ha eloszlanak a viharfelhők, akár haza is térhetsz Kaddába. Megbeszéltük, hogy nem vagy rab, oda mész, ahová akarsz, nem vagy idekötve.
Ráadásul ki kellene találnom, hogy és mint legyen ez hoszú távon. Mert oké, hogy besegít ebbe-abba, de illene ezért fizetést is kapnia. De ezt át kell gondolnom, lehet beszélnem kell Nagyszájúval, mivel Kétcsapást legfeljebb levélben érem el. Fogalmam sincs, hogy működnek ezek a dolgok, és Nagyszájú se mondta el. Gondolom eszébe se jutott, hogy az erkélyre pottyan egy madárka, én meg megtartom…
- Így van, a te hibád – vigyorgok szélesen, majd elfojtok egy újabb ásítást. Egyáltalán nem bánom, mert álmosnak lenni kicsit és felborítani a napirendemet sokkal jobb, mint unatkozni nap nap után. Ráadásul nem járok rosszul a madárkával.
Látom, figyel arra amit mondok. Érdekli is, és próbálja megjegyezni. Ha legalább a minimális alapjai megvannak, nincs határa, meddig fejlesztheti a képességeit. Ha azonban az alap oktatása túl felületes volt, akkor az ízületei már túl kötöttek. Attól még lehet belőle jó harcos, de sokkal több észmunkára lesz szüksége. Majd meglátjuk.
- Bevallom, alabárdot sose használtam, de amit tudok róla, az alapján fejnehéz, tehát nehéz vele pontosan célozni nagy sebességnél, másrészt drága, tehát nem szeretnéd valami félkegyelműben hagyni a csatatéren. Akkor már inkább egy éles szablya, és végigrepülve a csatatéren, bele-belevágva mindenkibe, aki az utadba kerül. Mire észreveszik, mi történt, már messze jársz, és az aktuális ellenfelük ezt kihasználva leterítheti őket.
Na most egy penge vagy vékony és könnyű, vagy erős és nehéz. Súlyt raksz a szárnyvégedre, a lehető legrosszabb pontra. Nem tudom, mennyit tudsz az emelőkről, erőkarról. Nekem meg kellett tanulnom, hogy működnek, mert sok gépezet nem javítható másként. A lényeg, hogy mondjuk fél kilónyi penge a szárnyad végén nyolc-tíznek is érződhet. Lassít. Nehezít. Ha meg túl könnyű a penge, nem vág mélyen, esetleg deformálódik találatkor. Lehet, a napficsúr hozzá fér olyasfajta ötvözetekhez, mint amiből a kardom van, de nekünk átlag halandóknak be kell érni a közönségesebb anyagokkal.

Nagyon magabiztos, hogy nem ficamodnak ki a tagjai, ha túl nagyot rándul. Vannak kételyeim, de az ő képességei, ő tudja, mire képes. Amikor oda jutunk, úgyis csúf feladatokat fog kapni, hogy lássam, mit bírnak a tagjai. És csak azután kezdünk kísérletezni légi harcmodorral. Arról nem beszélve, légi harcosként sokkal hasznosabb az ellenfél gyengítésénél, ha leköti az esetleges ellenséges égi harcost.
- Meg bizony, a könyv nagy érték mifelénk. Ez is sérült sajnos, így nem tudjuk, mekkora része a fikció, és mekkora a valóság.
Az arcát látva meglepi, hogy azt mondtam, ma. Igaza van, inkább lesz ez holnapután után, annyi dolgunk van, de reménykedni mindig lehet.
Az Orákulum témán röhögök.
- Igen, visított, mint egy malac. Újabb téma amit megkérdezhetsz Hasfelmetszőtől. Azért tőle, mert ahogy sejtheted, Orákulum letagadná.
A nyakamra vonatkozó kérdése kicsit meglep. Ennek mi a jelentősége?
- Huszonkettő voltam. – Aztán csak figyelem a bosszúságot az arcán, mikor az össz életkorunkat mondom, miközben megropogtatom kicsit a nyakam, hogy kiűzzem a fáradtságot.
Grimaszolok.
- Akkor ma estére. Nekem az alvás után már holnap van.
Nem beszéltem velük olyat, amit nem hallottál. Ma még nyitva leszünk.

Ezúttal vörös fül helyett nevetgélést kapok, és most éppen ez is megfelel.
- Bármivel fordulhatsz hozzájuk, nagyon durvának kell lennie, hogy jöjjenek hozzám panaszkodni. Egyébként meg diszkrétek, a tekintélyed meg megmarad, mivel ki van adva nekik az utasítás, hogy engedelmeskedjenek – felelem széles mosollyal. Persze csak azért, mert tudom, hogy úgyse fogja próbálni ilyesmire használni a szolgákat. Részemről mindkettő azzal fekszik össze akivel csak akar, de azt nem fogom eltűrni, hogy bárki rájuk kényszerítse magát.
- Holnap délelőtt jön a reterátbúvár, és akkor fogjuk megtudni, meddig leszünk zárva. Én esélyesnek tartom, hogy első látogatáskor még csak körülnéznek, árajánlatot tesznek, bontani csak később kezdenek. Vagyis talán még holnap is nyitva lehetünk, és tudjuk úgy kitenni a táblát, hogy lássák a vendégek.
Az ébredésem? Éjfél előtt aligha, de lehet, csak valamikor hajnalban. Lehet, hogy minden, amire mondtam, hogy „még ma”, csúszik egy napot.
Kelts fel, ha ég a ház, veszélyben érzed magad vagy a szolgákat, problémás vendég jön be. A veszélyben érzed magad részt úgy értem, hogy nem akkor, mikor már fogják a torkod, hanem amikor kezded érezni, hogy baj lesz. Hallgass az ösztöneidre. Nem leszek nyűgös, ha feleslegesen keltesz fel. Legalábbis nem nagyon
– teszem hozzá vigyorogva.
Utolsó szavaival megkapom a vörös füleket is, ahogy felismeri, mit mondott. Felröhögök.
- Sokat, nagyon is sokat szeretnék az előtt.
Vidáman felkelek a székemből, és indulok az ajtó felé.
- Mindenesetre Rahesa már ébren kell, hogy legyen, így akár neki is elmondhatom, hogy mostantól rád is hallgatnia kell. Ezt még elintézzük, aztán hess aludni, hogy én is kidőlhessek végre. – mondom vigyorogva.
Azután lesétálunk a konyhába, ahol halaltszik az edények csörgése, Rahesa tevékenykedése nyomán. Ahogy belépek, a szolga majdnem elejti a kezében tartott fazekat, de csak majdnem. Aggódva néz rám, pontosabban a mellkasomra. Bárki is volt a korábbi gazdája, erősen belenevelte, hogy nem nézhet az ura szemébe. A korbácsnyomok a hátán és a vállain igen erőteljes nevelést sejtetnek. Egy pillanatra elgondolkodom, lehet, korábban ő is olyan szabad szellem volt, mint Homár. Csak engedelmessé nevelték. Kár lenne, ha tényleg így volt. De mindegy, ami megesett, megesett.
- Rahesa - szólok hozzá, és próbálom nem figyelembe venni, ahogy összerezzen. - Ő Aicha, velünk fog lakni a jövőben. amit mond, olyan, mintha én mondanám, amit neki mondasz, olyan, mintha nekem mondanád. Érthető? - félszeg bólintás a válasz. A madárkára pislantok, akar-e valamit hozzáfűzni, mert ha nem, akkor én vonulok vissza aludni végre.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Csüt. Nov. 30, 2017 6:33 pm
Elmosolyodom, tetszik, ahogy válaszol, tetszik, hogy nem akar kirúgni. Jó tudni, hogy ha csak nem követek el valami oltári nagy hibát, akkor biztos helyem van. Fedél a fejem fölött és munka is, hogy úgy érezhessem, valóban a magam sorsának kovácsa lehetek.
- Értem. Majd meglátjuk, mi lesz.
Nyilván szeretnék hazatérni Kaddába, de jelenleg nem tudom eldönteni, mi lenne a jó, mit szeretnék majd. Mert Kadda maga a nyugalom és béke szigete, de mégis valamilyen szinten egy zárt világ, ahol nem történik semmi különös és ahol nem találkozom új arcokkal. Ha visszamegyek ugyanez várna rám.
Vágyom haza, de érdekel a világ is. És a világ csak most nyílik ki.
Ha a Palota vagy Kadda között kellene választanom, egy percig sem haboznék, de a világom már nem csak a palota. Végül csak elmosolyodom.
- Hah! Kend csak rám! - felelek drámai hangon, és nyilvánvaló, hogy csak játszom. - A végén még kitalálod, hogy a dugulásról is csak én tehetek!
Tudom, hogy ez nem így van, és tudom, hogy ő se gondolja máshogy. Bár az tényleg mondható az én hibámnak, hogy nem aludt éjszaka, ugyanakkor egy szóval sem hánytorgatta. Sőt, úgy tűnt, nem is igazán bánja, hogy így a nyakába szakadtam.
Az, hogy én nem bánom, az meg teljesen biztos.
Visszamosolygok Balarra.
- Szóval az alabárd nehéz és a végén nehéz és az emelőkaros izék miatt akkor úgy tűnik, hogy én még nehezebben forgatnám.
Aprót bólintok. Amit mond, abból ezt szűröm le.
- Plusz drága is, és nem szeretném csak úgy elhagyni a a csatatéren.
Nem mintha hadba akarnék vonulni. Ez nem túl valószínű. Az már inkább, hogy egy karaván utasaként esetleg én magam is védekeznék a támadók ellen. Az életszagúbb. És a mai nap után az is nyilvánvaló, hogy alapvető önvédelmi ismeretekre itt a városban is szükségem van.
- Értem. Szóval ez csak... izé... na... van ennek egy neve. Eszembe jut! Fizika! - vágom ki nagy büszkén.
Balarra mosolygok. Amit mond, az mind igaz, ez a tudomány, ez írja le az ilyesmit, ennyit tudok, meg pár nagyon egyszerű dolgot. Papa szereti az ilyesmit.
- Nem tudom, lehet, hogy hozzáfér, azt se mondta mire használja őket, vagy hogyan, csak ennyit. De ő magasabb volt nálam, erősebb, a szárnyai is erősebbek.  De ez mindegy. Én más vagyok.
Én én vagyok!
Eszembe jut még valami.
- De igazság szerint egy könnyű penge is tud nagy kárt okozni, azt hiszem, attól függően, hogy mit célzol be vele. Ha valaki az ellenfél szemére támad, akkor egy könnyű, de borotvaéles pengével megvakíthatja. És ki gondolná, hogy egy szárnyas támadó tollai nem simogatni fognak?
A ficamok és az irányváltás megint más téma. Erre nem tudok hirtelen többet mondani, azt hiszem meg kell mutatnom Balarnak hogyan repülök, aztán ki kell próbálnunk, mit tudok tenni, milyen manővereket, ilyesmit. Eddig sose ficamodott ki semmim csak azért mert a levegőben kanyarodtam.
De hát a fecskéknek sem szokott.
Vélhetően azért más lenne a helyzet, ha úgy próbálkoznék, hogy valaki kötelet köt a bokámra, és a földről akar tartani, mint egy repülő papírsárkányt. De ez még odébb van.
- Azt hiszem, én kezdetnek beérném sima önvédelemmel is, puszta kézzel akár, vagy alkalmi eszközökkel, mint például egy serpenyő.
Bizakodó pillantással nézem Balart. Hiszek benne, hogy tanulhatok tőle, és örülök, hogy nem nevet körbe azért, mert ilyesmit szeretnék.
- Annyi sok könyvetek van. Azt hiszem, nagyon élvezném, ha egyszer láthatnám őket.
Aztán persze a sérülésekre terelődik a szó. Ami azért várható, igen, tudom, az ökle gyorsan gyógyul, és valószínűleg túl nagy feneket kerítettem a sérülésének. De hát miattam történt. Engem védett! A legkevesebb, hogy a lehető legjobban próbáltam ellátni.
Ő pedig viszonozta.
Furcsa érzés, ugyanakkor jó, igen, jó érzés tudni, hogy számítottam, hogy segített, és hogy ezt a kicsit kínos, kicsit bensőséges, és elég fájdalmas dolgot se passzolta le másnak. Egyébként se vagyok biztos benne, egy akármilyen városi gyógyító képes lett volna-e szakszerűbben ellátni. Gondolom, a Palotában van orvos, aki igen, hiszen a királyi család férfitagjainak is vannak szárnyaik, de nekem nem lenne éppen okos dolog oda mennem. A városban azonban... nem tudom, van-e valaki, aki egyáltalán kezelt szárnyas neolitát valaha. Legalább Balar nővére képzett gyógyító, az unokafivérének meg van szárnya, hát csak látott már valamit. Mármint azon kívül is, hogy Orákulum visított a fertőtlenítőtől.
Húsz évesen!
Elvigyorodom.
- Azt látod, elhiszem. Sőt, szerintem kifejezetten dühös lenne, hogy te elárultad. De igazad van Hasfelmetsző szerintem szívesen mesél majd... rólatok - teszem hozzá az utolsó szót apró fricskaként.
Látom, hogy a nyakára vonatkozó seb meglepi, és nem érti, engem miért érdekelhet, épp ezért hiszem, hogy őszinte választ kapok.
Huszonkettő.
Annyira fiatal volt. Így nézve kicsit más megvilágításba kerül mindaz, amit az utcán mondott. A megjelenése eleve, nos, sokak számára ijesztő lehet. Magas, keménykötésű, a sötét haja a pillantása még rátesz erre, a ruhái, a fegyverek, ordít róla, hogy veszélyes. Gondolom akkoriban is ilyen lehetett. Aztán hirtelen rá kellett jönnie, hogy az élet törékeny valami. És utána már ott volt a heg is, meg a hangja...
Halkan sóhajtok. Ő a nyakát ropogtatja és grimaszol, aztán én is mikor kiböki, hogy százharminchét.
Bosszankodom. Naná! És ez jó, jobb, mintha tudná, hogy... igen, azt nem kell tudnia. Nem örülne neki, nem is kíván sajnálatot.
A válaszára bólintok.
Nagyjából erre számítottam. A munkám már ma este kezdődik. Nincs is ezzel semmi baj, azon kívül, hogy gőzöm nincs, mit is kell csinálnia egy teaház vezető helyettesének.
- Bármivel? - hökkenten kérdezek vissza.  Nem is értem, miféle túl durva dologra gondolhat, de ahogy mondja, meg ahogy szélesen mosolyog.
A szemeim elkerekednek. Hát csak nem! Csak nem gondol olyasmire, amire szerintem gondol!
- Se durvát, se diszkrétet nem akarok - sikerül kiböknöm és még mindig döbbenten bámulom Balart.
Megrázom a fejem.
- Csak a teaház működéséről lettek volna kérdéseim, és nem akartam volna, hogy... hogy ők mondják meg, mit kell tenni, vagy mire van szükség.
De minek is magyarázkodom? Balar tekintetében van némi csibészség, és rájövök, hogy ugrat.
Aztán kapok komoly választ is, szerencsére. Az utolsó mondatára már bólintok.
Vigyorog, elmosolyodom. Értem én. Ha nyűgös lesz majd úgy irányítom, hogy a problémás vendégen vezesse le a dolgot.
Elpirulok, mikor rájövök, hogy félre is érthető az utaolsó mondatom.
Az persze csak hiú remény, hogy Balar letté hagyja a dolgot.
Felröhög.
Nekem meg már nem csak a fülem pirul, érzem, ég az egész arcom, de még a nyakam is.
Mellesleg mit kell ezen nevetni? Ez csak egy rosszul megválasztott kifejezés volt, nem?
De amit mond...
-Te! - ennyit sikerül kinyögnöm, és mintegy vádlón felé bökök a mutató ujjammal. Nem mintha ez meghatná. Láthatóan nagyon mókásnak talál. Én meg állok, kikerekedett szemekkel, pipacsvörösen.
De legalább Balarnak vidám perceket okozok, ez világos.
Aztán feláll a székéből és megindul felém...
Én meg csak bámulom, mert az első pár másodpercben fogalmam sincs mit akar, mit tervez.
Sokat. Nagyon is sokat.
Az egekre!
Igazából most először villan belém, hogy mi lenne, ha... A szívem a torkomba ugrik. Vajon mi lenne, ha...?
Balar meg elsétál mellettem. Hát nyilván! Nem felém indult, hanem az ajtó felé, ami mögöttem van.
Szaporán sarkon perdülök és már talpalok is mögötte.
- Rahesa, igen persze. Rendben. Köszönöm. Ez igazán jó lesz így.
Naná, hogy jó lesz. Sokkal jobb lesz Rahesával beszélni, mintha azon pörögnék, hogy mi lenne pontosan az a nagyon is sok, amit ő szeretne.
Követem Balart a konyhába, ahol a rabszolgalány már láthatóan teszi a dolgát, és a szokásoknak megfelelően majdnem leejti a kezéből a fazekat, mikor a gazdája szól hozzá.
Rahesa félve bólint, ahogy látom leginkább szeretne láthatatlanná válni. Balar rám pillant, és én elmosolyodom. Bár az arcom még mindig piros az előző húzása után, de azért sikerül nyugodt hangon megszólalnom.
- Minden világos. Reggel majd időben felkeltelek, Balar.
Még egy mosollyal is megtoldom a szavaimat.
- Jó éjt! - köszönök el tőle, majd Rahesára pillantok és intek neki, hogy lesz szíves köszönni. A hangja csak halk suttogás, ahogy ő is jó éjszakát kíván a gazdájának. Apró kis mosollyal jutalmazom a lányt, valamivel nagyobbal pillantok Balarra.
Ha szeretne még valamit mondani nekem, azt természetesen megvárom, ha nem akkor Rahesához fordulok. Úgy tűnik, magamnak kell kiokoskodnom, mi hogy legyen.
- Estére mindent készíts elő, kérlek! Legyen elegendő víz tea és kávé készítéséhez, és égjen egy kis tűz a melegítéshez. Legyen víz is a mosogatáshoz. Ma még úgy zajlik minden, mint tegnap. Holnap délelőtt jönnek a csatornások. Nem akarom, hogy lássák lent a ládákat, ezért ha mindent előkészítettél, keltsd fel Vulfiust és mindent hozzatok fel a mellettem lévő szobába. Úgy nem fogja zavarni az urat a jövés-menés. Nagyjából négy óra múlva engem is kelts fel! Tudod melyik szobában lakom, ugye?
A válasz egy félszeg igen.
- Jól van. Balar urat ma este hagyjuk aludni! Holnap reggel majd én magam keltem fel.

Rahesa alkonyatkor ébresztett, hozott vizet is a mosakodáshoz, és úgy általában nagyon szolgálatkész volt. Vulfius közben az utolsó ládákat hozta fel. Először kimértem némi teát a fekete és a zöld fajtából is kisebb dobozokba, hogy ne kelljen a ládákat nyitogatni, majd kávét is kiadom, és megbeszéljük, hogy Rahesa szól, ha valami fogytán lenne.
Kiderül, hogy sütni nem tud, de láthatóan érdekli, hogy esetleg megtanulhat pár dolgot.
Hát talán, miután rendben lesz a csatorna.
A dalnok megérkezik, neolita és láthatóan megkönnyebbül, hogy Balart nem látja. Szirupos bókokat mond, amiket nevetve fogadok, és ezzel együtt nagyjából hárítom is őket.
Aztán beindul az esti forgalom, én főleg a teázó konyha felőli ajtajának függönye mögül figyelek. Szerencsére semmi különös nem történik, így nem kell Balart felvernem.
Az utolsó vendég nagyjából éjjel kettőkor távozik. A takarítást Vulfiusra bízom, a mosogatást Rahesára, én magam feljegyzem egy papírosra, hogy miből mennyi fogyott. Nagyjából még egy fertályóra telik el, aztán Vulfius lemegy és bezár lent, majd felküldöm és bezárja a tetőteraszra vezető ajtókat is.
Nem szeretnék hívatlanul sem gyalog, sem szárnyas vendéget.
Pár utasítást még kiadok, megrendelem a másnapi reggelinket, végül mind nyugovóra térünk.
Hajnalban én kelek elsőnek, főleg az izgatottság ébreszt, meg az akarat. Ki akarok próbálni valamit.
Balar ajtajához megyek, és csendesen lenyomom a kilincset. Belépek, de megállok mindössze egy lépésnyire a küszöbtől, hallgatózom picit, majd a nevén szólítom.
- Balar!
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Pént. Dec. 01, 2017 12:03 pm
- Mit értesz azon, hogy kitalálom? – kérdezem tettetett értetlenséggel. – Miattad van dugulás. Amiről nem tudok, az nincs, és ha nem pont az én tetőmre érkezel nem megyek le a pincébe, és nem látom a dugulást. Ha nem tudok róla, akkor nincs. A logikám hibátlan  – bólogatok.
Kicsit még trécselünk a repüléselméletről és a hadászatról, mire megjegyzi, hogy fizika. Nem gondoltam, hogy ismeri, mit is jelent ténylegesen ez a szó. Tegyük hozzá, nekem is csak felületes ismereteim vannak, és még ennél is kevesebb gyakorlati tapasztalatom.
- Igen, ez egy régi tudomány neve. Nap mint nap használja sok neolita a szót, anélkül, hogy tudná, ez egy tudomány, ami segít számokkal leírni a világot. A részletei nagyon bonyolultak. Olvastam róla, de a könyv, amink van, nem magyarázza el, mi micsoda, csak azt, hogy mit hogyan lehet kiszámolni. Ráadásul kevés gyakorlati haszna van például annak, hogy tudd, ha ledobsz valamit tíz méter magasról, milyen gyorsan fog zuhanni, mikor az ötödik méternél jár.
Ezt se tudnám kiszámolni, és tényleg nem tudom, miért van értelme ezeket tudni. Hacsak nem az idő múlatására. Arra pont olya jó, mint bármi más.
- Így van, te más vagy. Nem muszáj gyilkossá válnod, mint a napficsúr.
Aztán újabb véres részletek, hogy a szemét kellene kiszúrni a támadónak. Tényleg úgy érzem, túl sok dicső csatáról olvasott, és nem látta még, milyen egy összecsapás a maga rideg valójában.
- A szem nagyon apró, gyakran sisak résén keresztül lehet csak elérni, és az is ott van, hogy a fej eleve kicsi és gyorsan mozog. Szárnyvéggel szemre célozni azt jelenti, hogy a legérzékenyebb, legsebezhetőbb részedet teszed ki az ellencsapásnak, ráadásul, ha a szárnyad sérül, elmenekülni se fogsz tudni. Ha gyorsabban rántja maga elé a fegyverét, mint te csapnál felé a szárnyaddal, vagy ha nem sikerül kikapnod a szemeit és utánad csap, ahogy tovaszállnál, a szárnyad kínálod fel neki, mint legelérhetőbb testrészed.
Egyébként meg nem lehet, hogy a szárnyvégekre rakott penge csak nagyzoló mese volt a napficsúrtól, amivel szédíteni akart?

Aztán amikor már azt hinném, földhöz ragadtabb módszerekhez érünk… Serpenyő? Ezt muszáj ki is mondanom.
- Serpenyő? Miért nem mindjárt sodrófa? Vagy kondér? Harcra vagy az öklöd, vagy fegyver való. Esetleg a tüskék az alkarodon. De ilyen kacatokat csak mesékben és fele sem igaz történetekben szoktak használni. Egy serpenyő, lehet bármilyen jó öntött vas, sosem lesz ellenfele egy fegyvernek. A nyél vékony és kényelmetlen fogású, kicsúszik a kézből, a fej nehéz, és deformálódik. Majd egyszer később, ha ilyen eszközökkel akarsz harcolni, megtanítalak mit kezd széklábbal, korsóval, borosüveggel. Ivóbeli nézeteltéréskor jól jön. De először maradjunk a hagyományos dolgoknál.
A könyvekre bólintok, valóban rengeteg van belőle.
- Szerintem egy-két hónapon belül megejthetünk egy hazalátogatást, és akkor megnézheted őket. Kétcsapás nagyon nagyra értékeli a könyveket, sok teve árát hajlandó kifizetni egy-egy égett könyvmaradványért, ha még nincs meg neki a könyvtárban.
Lassan visszacsavarom a sebkenőcs tégelyének a tetejét. Előbb-utóbb talán kimegy a szaga a szobámból, ha az orromból nem is fog túl hamar.
- Kérdezd bátran. Csak oszd el legalább kettővel, amit mondani fog. Mikor legutóbb mesélte valakinek ezt  – bökök a torkomra, - egy felborult, lángoló kocsi mögött lapultunk, miközben szálltak a nyílvesszők felénk, és Szélvész csapdosta félre azokat, amik eltaláltak volna minket.
Az az út nem is volt alkalmas rá, hogy szekeret vigyünk, és íjászok se igen voltak a környéken se, Mikalt leszámítva.

Aztán elgondolkodom, hogy ha annyira edzeni akar, akár el is kezdhetné ma. Az erősítő gyakorlatokat meg tudom mutatni neki, csinál párat, hogy lássam, helyesen hajtja végre, a töbi pedig rá van bítzva. Ha szorgalmas, lesz eredménye. Ha nem… csak magát okolhatja.
- Tudod mit? Mivel látom, égsz a vágytól, hogy elkezdd az edzéseket, meg is mutatom az első gyakorlatot, amit tudsz önállóan csinálni.
Felpattanok, majd az asztalt megkerülve, általa jól látható helyen fekvőtámaszba ereszkedem a szőnyegen. A kezeim ökölben, majd leengedem a térdeim. Ez egyfajta könnyítése a fekvőtámasznak, mivel gyanítom, szabályos változatot nem tud túl sokat csinálni.  
- A kéz ökölbe szorítva, törzs lehetőleg egyenes. Fej előre néz, nem pedig a földre. Belégzés, majd leengeded magad a földre – be is mutatom neki a mozdulatot, mellkasom éri a szőnyeget. – lent maradsz egy szívverésig, majd a levegőt kifújva, két szívverés alatt felnyomod magad, de nem lábból, hanem karokból.  
Hangosan kifújom a levegőt, és felnyomom magam a kiindulási, térdelő állásba. Beszívom a levegőt, leengedem magam, majd a levegő kifújása közepedte kinyomom magam ismét. Felkelek, majd mutatom neki a bal öklömet (a nem sérültet).
- Ezzel megtanulod a helyes tartását a kezednek ami az ütéshez kell, és erősíted a felsőtested is. Vállak, mellkas, felkar. Lényeges, hogy mozgasd át magad kicsit, mielőtt elkezded ezt csinálni. Ezt a gyakorlatot három naponta végezd. Az első napon ötször tízet. Második alkalommal ötször tizenötöt. Harmadik alkalommal ötször húszat. Növelheted kisebb mértékben is, a lényeg, hogy minden alkalommal többet csinálj. A lényeg, hogy ne tarts pihenőt amikor nem szabad. Lenyomsz tízet pihenő nélkül, kicsit kifújod magad, utána jöhet a következő tízes.
Ha ki akarja próbálni, segítek neki, ha nem megy, akkor kap még jobban könnyített verziót. Utána visszaülök a helyemre.
- Ha eljutsz az ötször ötvenig, szólj, és kapsz nehezített változatot. Valamint holnap megmutatom, mit csinálsz majd a második napokon, holnapután pedig azt, mit csinálsz a harmadik napokon. Az ideális az lenne, ha hat napig csinálod a gyakorlatokat, tartasz egy pihenő napot, majd kezded előröl. Ja, és ne felejts el kicsit bemelegíteni, átmozgatni magad, mielőtt elkezded. Ha bármikor is egy percnél hosszabb pihenőt tartasz, újból be kell melegíteni.
Utána a szolgákat érintő megjegyzésemre megdöbben, de nagyon. Látom, eltartott egy darabig, mire megértette miről beszélek, de a hatás nem marad el. Csak kapkod levegő után, és hebeg-habog, magyarázkodik.
Ahogy rögtön utána olyannyira melléfogalmaz, hogy szó szerint érezni a hőt a vörössé váló füleiből.
Felém bök, pont, mikor felkelek, és elindulok, látszólag felé. A szemei elkerekednek, és látom bennük, hogy… pontosan mit is? Félelem? Remény? Döbbenet? Nem tudom, ellépek mellette, mielőtt pontosan beazonosíthatnám. Remélem nem hiszi azt, hogy tényleg valaha is megpróbálnám leteperni. Meg azt is, hogy nem is reménykedik ilyesmiben. Hisz elmagyaráztam, mit gondolok ezekről… Mindegy, konyha, Rahesa idomítása, utána a madárka átveszi a szót. Egészen jól csinálja, amíg…
Keltse fel Vulfiust? Már elfelejtette, hogy Vulfius jött velünk a piacra, és ő volt ébren, mikor hazaértünk, ő hozta fel a sebtisztító kacatokat is? Csak ezután mehetett aludni, ami bizony nem volt túl régen. Nincs azzal gondom, ha átrendezi a napirendjüket, de… mindegy. Végülis azért vettem fel, hogy kezelje itt a dolgokat. Majd beleszólok, ha nem bizonyul hatékonynak. Bár kevésbé hatékony, mint ahogy én csináltam a dolgokat, aligha lehet.
Aztán leesik, nem most kell felkeltenie Vulfiust, hanem este, amikor a cipekedés lenne. Szerintem ráérne ez hajnalban, zárás után, mikor Vulfius és Rahesa is ébren lenne eleve, de hagyom, hagy intézze a madárka a saját kedve szerint.
Rahesa alig hallható „jóéjt”jére csak biccentek, nem akarom őt tovább terrorizálni. A madárkának biccentek, majd megyek is aludni.

Álmomban tigriscsíkos madár hátán utazva kergetek egy frakkot viselő, sárgán ragyogó alakot, kopasz szárnyakkal a hátán. Éppen utolérnem, mikor megfordul, majd affektálva megszólal:
- Eh, fiatalember, kérnék egy pohár citromos levendulateát. Izé, százezertallérosból tud visszaadni, möszijó Balar?
Morogva felelek valami olyasmit, hogy kitépem a gerincét és annak velőjéből főzök kávét, mikor lassan rájövök, hogy a „Balar” nem az alak hangján hangzott el, hanem mintha egy nő mondaná. Határozottan nem Hasfelmetsző, nem Falbontő, és nem is Cassandra hangja. Rahesáé sem, mert ő sose szólna hozzám ilyen hangosan. Más nő viszont mit keresne a közelemben? Aztán eszembe jut a madárka, és az, hogy ez bizony az ő hangja. Kinyitom az egyik szemem, kicsit sajnálom magam, hogy nem tudtam kitépni a ragyogó alak gerincét, majd visszacsúsztatom a tőrt a párnám alá (mikor vettem vajon elő?). A madárka kellően messze, van, így gondolom nem támadtam meg. Jó.
Felülök, takarómat az ölemben tartva. Szerintem előbb utóbb észreveszi, hogy nem csak a felsőtestemen nincs ruha, legalábbis a nadrágom is az asztal tetejére van dobva.
- Ma már máma van?  – kérdem félálomban.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Pént. Dec. 01, 2017 6:35 pm
- Azt, hogy csak kitalálod - felelem töretlen makacssággal. - A dugulás tőlem függetlenül létező objektív tény. A pinyóban csatornabűz van és akkor még finoman fogalmaztam. Nem én tehetek róla, hogy a te medveorrod még nem érezte meg. Inkább hálásnak kellene lenned az én jelenlétemért - közlöm és komoly pillantással nézek a szemébe.
Majd mélyet sóhajtok és finoman biggyesztem az ajkam, aztán úgy kezdek magyarázni, mintha egy értetlenkedő ötéveshez beszélnék. Vagy egy férfihoz.
Néha a kettő egymás szinonimája.
Na jó, Balar esetében ez nincsen így, legalábbis az esetek kilencvenkilenc és fél százalékában nincs. De most jólesik kicsit játszani.
- Mert gondolj csak bele! - folytatom az előadásomat. - Ha nem érkezem a te tetődre, akkor nem akarsz a pincébe dugni, nem veszed észre a hatalmas bajt, aztán csak az tűnik fel, hogy valaki a nyakadra hozza az őrséget azzal a felkiáltással, hogy egy hullát dugdosol az alagsorban, és mindent feltúrnak és felforgatnak, és a végén még tényleg kiderül, hogy egy holtest oszlik a csatornában és attól a dugulás és az égig érő bűz. És ha női holttest, senki le nem mossa rólad a gyilkosság aljas szándékból és a többi vádját. Szóval igenis hálásnak kellene lenned.
Komolyan bólintok, nyomatékosítva a szavaimat.
- Én óvlak meg a bakótól! Bizony! - teszem még hozzá.
És még azt is tudom, miféle dolog a fizika. Ami, gondolom, szintén előny. Legalábbis remélem, hogy az.
Amikor a példához ér, csak nézek rá, egy picit fancsali, elszomorodott arccal.
- Hát... mondjuk azt, hogy ez eddig nem számított neked. De... - meglebbentem a szárnyaimat, igen, mind a kettőt, a sérültet is - most már itt vagyok én is. Van valami szabály arra, hogy minden zuhanásban megtett méterrel mennyire nő a testem tömege, vagy súlya, vagy mije. Szóval az a bizonyos rázuhanok valaki vállára és... hát valószínű ugye, hogy egyébként felemelt pengével fogad, már persze csak ha számít rám, meg észrevesz, meg ilyesmi, de ha mégsem, azért érdekes lenne tudni, vajon hogy érezné magát, ha mondjuk három mázsának érezne engem?
Félrehajtott fejjel apró mosollyal sandítok Balarra.
De aztán elkomolyodom, mikor azt mondja, nem muszáj gyilkossá válnom. Mint a napficsúr. Mint ő maga.
Vajon magára is így gondol?
Halkan sóhajtok, átnyúlok az asztalon, és ha csak el nem rántja, megsimítom a kezét.
- Nem akarok gyilkos lenni. Ez nem arról szólna.
Hamar kiderül, hogy a szemek és pengék kapcsolata sem olyan egyszerű.
Az utolsó kérdésére kissé csücsörítek, majd aprót bólintok.
- Éppen lehet. Lehet, hogy csak szédíteni akart. Nem mondhatom, hogy ismerem, hogy ezt tudjam róla. Ki tudja? Lehet, hogy ő vonzónak látott, vagy kívánatosnak. Van olyan.
Vagy a maga, vagy más számára, teszem hozzá gondolatban, de ezt nem mondom ki, csak nézek Balarra. Végtére is, ha annyira akart volna, ha annyira kellettem volna neki, akár azonnal adhatott is volna egy sárga szalagot, hogy biztos lehessen benne, hogy senki más nem nyúlhat hozzám. Megtehette volna. Pontosan tudom, hogy nem volt a háremben sárga szalagos lány, nem túrtam volna ki senkit a helyéből.
- Egyébként nem tudom, mi baj a serpenyővel. Egy jól áttüzesedett serpenyővel megsomni egy kéretlenül tapogatózó alakot elég jó megoldásnak tűnik elsőre. Legalábbis egy nő szemében - teszem hozzá. - Rendben. Akkor utána. Először a puszta kéz és az alkartüskék?
Amiket ő egyébként egy szempillantás alatt lemorzsol egy férfi alkarjáról is. Puszta kézzel. Szóval bizonyára igazán hatásosak tudnának lenni az én alkartüskéim is. Halkan sóhajtok.
De aztán felderülök.
- Az jó. Szeretném! - vágom rá azonnal, hiszen csodás, amit mond. Egy-két hónap, és nem egy év. Igen! Ez az!
Balar, úgy tűnik, kezd megbízni bennem, hogy ezt mondja, hogy már nem kell egy évet várnom. Én ennek örülök. Jó érzés.
Így nem is válaszolok, csak bólogatok, hogy igen, majd megkérdezem Hasfelmetszőt, meg majd elosztom kettővel, persze, bár szerintem Hasfelmetsző teljesen jól fog mindent elmesélni, mert majd igyekezni fogok úgy beszélni vele, hogy az öccse ne hallgatózzon. De egy név mégis szöget üt a fejemben. Azt hiszem, még nem hallottam.
- Ki az a Mikal?
Sóhajtok.
- Első gyakorlat. Figyelek.
Aztán csak nézem, ahogy felpattan, hogy gyakorlatban szemléltesse miről is van szó. Figyelem amit csinál, hogy az emlékezetemben megmaradjon, hogyan kell helyesen kivitelezni a mozdulatokat.
Sóhajtok, letérdelek a szőnyegre. Lopva szemügyre veszem, de nem látok rajta vérfoltokat. Balar kezét is szemügyre veszem, nyilván a jobbat, de a kötésen se látok vérfoltokat. Ez a szerencséje, különben most hallgathatna tőlem. De magamban megjegyzem, hogy holnap meg kell majd néznem a jobb kezét kötés nélkül is.
Felveszem a pózt, és megpróbálkozom a gyakorlattal. Azt hiszem tűrhetően megy, bár a fenekem kissé felnyomom közben a levegőbe, a két szárnyam meg a csípőm két oldala mellett lóg. Biztos nem túl elegáns látvány.
- Na? - kérdezem és a vállam felett pillantok a harcosra.
Ha ki akar javítani, akkor még nem kelek fel.
Aztán, miután megkapom az első leckét, kapok egy újabb adag cikizést is.
Persze, hogy zavarba jövök és rosszul válogatom meg a szavaimat.
Balar meg jön felém, és... és közben engem néz, egészen az utolsó előtti pillanatig.
És ahogy nézett rám... Megperdülök, de csak a hátát látom.
Ugye nem hiszi, hogy én olyasmit gondolnék róla, hogy ő megpróbálna csak úgy leteperni?? Pislogok kettőt. Nem, ilyesmi soha meg se fordult a fejemben. Balar nem olyan. Soha egy pillanatig sem féltem tőle.
De hirtelen leesik még valami. Ahogy megy előttem, elszántan, mintha csatába menne, még valami világossá válik. Azt se fogja velem tenni, amit azzal a Cassandrával. Nem fog használni.
Én más vagyok.
Furcsa mód, ettől a tudattól valamiféle meleg öröm jár át.
Hát igen. Én is nagyon sok mindent szeretnék.
Most például utolérni őt! Kicsit kocogok is, de sikerül.
Szerencsére a konyhában hamar végzünk, és Balar végül elvonul. Szerintem kifejezetten ráfér az alvás.
Mikor az előbb elviharzott mellettem, a tekintetében majdnem akkora rettegés ült, mint Rahesáéban. Ez persze bolond gondolat, de jókedvre hangol.

Az első ledolgozott estém mondhatni sikeresen zárult. Minden rendben ment, nem volt fennakadás, nem volt semmi botrány, a medvét sem kellett felébreszteni.
Mire eljön végre a lefekvés ideje, már elég álmos vagyok, a nap sokat kivett belőlem, meg az előző éjszaka.
Ellógom az erősítő gyakorlatokat, épp csak megmosdom, és ágyba bújok. Elfészkelődöm a takaró alatt, és már alszom is.
Álomtalan alvásomból valószínűleg a belső órám ébreszt.
Mivel az új ruháimat még nem tudtam átalakítani, így kénytelen vagyok a tegnapit felvenni, persze friss fehérneművel.
Balar az első csendes szólításra meg se moccan, így még beljebb lépek és becsukom magam mögött az ajtót, majd újra a nevén szólítom. Aztán harmadszor is, mikor már csak egy lépésre vagyok az ágytól.
Erre kinyitja az egyik szemét, majd visszacsúsztatja a párnája alá a tőrét, amit már akkor is a kezében szorongatott, mikor beléptem.
Felül, a takaróját  két kézzel szorítja az ölére.
Lassan elmosolyodom.
Nem tehetek róla, van Balarban valami sebezhető így, félálomban, ahogy pislog rám, és azt kérdi, ma máma van-e már.
Pedig aztán a testét látva senkinek nem jutna ilyesmi eszébe. Vagy legalábbis jellemzően nem erre gondolnának. De én az arcát nézem, a szemeit. Nem mintha nem látnám a vállait, a karjait vagy a mellkasát, vagy a hasa kockáit.
Hm...
Meg a nadrágját hanyagul az asztalra dobva.
Vonzó.
És aranyos.
Én meg, azt hiszem, galád vagyok, mert leülök mellé az ágyra, nagyjából karnyújtásnyira. Majd ki is nyújtom a karomat és könnyű ujjakkal finoman, szinte már becézve végigsimítok az arcán.
- Igen, édesem. Ma már máma van - gyengéden mosolygok rá. - Megint rosszat álmodtál? - intek az állammal a párnája felé. - Hasfelmetsző mondta, hogy ilyen súlyos fejsérülés után, ami téged is ért, hiába teltek már el hetek, még számítanunk kell ilyesmire.
És igen! Sikerül komolyan előadnom, a szemébe nézve, kedves és nyugodt hangon.
Aztán várom a hatást.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Szomb. Dec. 02, 2017 10:58 pm
Nincs energiám bármit is hozzáfűzni a dolgokhoz, így csak morgok valamit az orrom alatt, én se tudom mit. Ám a hullák a csatornában témakör már mókásabban hangzik.
- Szerződésünk van egy közeli disznótenyésztővel hullák eltüntetésére. – felelem. – Nem is gondolnád, hogy egy kifejlett kocafalka milyen gyorsan képes utolsó morzsáig eltüntetni egy neolitát. Ezt is Nagyszájú intézte. Ha lenne is más tetem odalent, az régebbi, mint ahogy mi szereztük az épületet, amit a bomlottságából meg lehet majd állapítani. Tehát nem óvtál meg a bakótól.
Közben belegondolok, hogy e szavaim kicsit új értelmet adnak a jelenetnek, mikor felajánlottam az őröknek, hogy jöjjenek ide a papírokért… Mindegy, Gondolom a madárka ezt a részt úgysem hiszi el. Pedig…
- Amit mondasz, igaz, nem pont így, de lényegét tekintve igen. Viszont mindkét oldalra. Amekkora erővel csapódsz te neki, akkora erővel érzed őt neked csapódni. Annyi előnyöd van, hogy te választod meg a találkozási felületet. Talpad a feje ellen. De ha hibázol, az ökle vagy a fegyvere lesz a gyomrod ellen.
Pont a súlynövekedés miatt lesz nagyon nehéz módosítani az irányt, ha valami csúf dolog történne.

Aztán megint megsimogatja a kezem. Miért? Mit akar elérni ezzel? Komolyan, Cassandra nem nyúlt ennyiszer hozzám, mint a Madárka az elmúlt fél napban.
- Akkor ne legyél. Rengeteg nem halálos technika van, főleg puszta kézzel. Karddal már nehezebb, de nem lehetetlen.
A napficsúrra csak bólintok. Igaza van. Nem ismeri, lehet, tényleg csak hülyítette. De lehet, hogy tényleg vannak szárnyas harcos módszerek ilyen pengékkel. Nekem ostobaságnak tűnnek, de nincs szárnyam, nem tudom.
- Az biztos, hogy vonzónak látott. Más kérdés, hogy téged, vagy a madarat a koktélodban.  – rácsapok az asztalra vidáman. – De ez immár mindegy, kivéve, ha vissza akarsz menni. De úgy érzem, nem akarsz.
Serpenyő… megint a serpenyő. Nem hiszem el. Tényleg egy serpenyő harcban alkalmazott hátrányairól kell mesélnem? Produkálok valamit ásítás és sóhaj között.
- Ha éppen a tűz felett tartod, mikor támadnak. Viszont ritkán tartják a serpenyőt tűz felett üresen. Rá lehet borítani a tartalmát a támadóra, és az hatékony is lehet, de egyrészt ár pazarolni a kaját, másrészt az apró cseppek, maradványok inden mozdulatnál szóródni fognak, és te is könnyen kapsz belőle.  
Mikalt említettem már, de csak annyit mondtam róla, hogy ő lőtte le azt, aki torkon szúrt.
- Mikal Árnyékjáró és a Professzor egyik fia. Mikor ezt szereztem – bökök a torkomra, - ő volt velünk, mint számszeríjász. Lényegében ő ölte meg azt, aki megsebzett. Még nincs beceneve, túl fiatal hozzá.
Azután elvégzi a gyakorlatot, amit mutattam. Nem rossz.
- Tartsd egyenesen a törzsedet. A könyökeidet pedig forgasd beljebb. Ha így tartod a karjaid, sokkal inkább megy a vállaidra a terhelés a mellkas helyett. A vállakkal majd külön foglalkozunk. Egyébként jó.

Az ébredés mindig nehezemre esett, és a madárka össze-vissza beszélése se könnyíti meg. Az arcomat nézi, de látom, mennyire erőlködik, nem végigmérni a testem.
Aztán ideül mellém, bőven bele a személyes terembe, és az arcom felé nyúl. Még mit nem. Nem vagyok én valamiféle háziállat, amit dajkálni kell…
Felemelem a kezem, így az ujjai a tenyerem érik el. Nem fogok rá a kezére, csak finoman eltolom az arcomtól. Édesem??? Meg mi az, hogy megint? Fejsérülés, mi? Lepillantok a jobb kézfejemre. A horzsolásnak nincs már nyoma, és a kötés sincs ott. Aztán észlelem a bizonyítékot, hogy bolondozik velem. Rögtön kettőt is.
- Aham. – felelem értelmesen, és úgy döntök, belemegyek a játékba. – Hetek? Nem emlékszem. Mik történtek ez idő alatt?
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Vas. Dec. 03, 2017 11:53 am
Disznók? – kérdezem döbbenten.
Igazából, ha belegondolok, nagyon is el tudom képzelni. A disznók hajlamosak mindenféle hulladékot, moslékot megenni, akár dögöket is. Ezért is tartották őket tisztátalannak valamikor.
Ugye azt nem mondod komolyan, hogy tényleg szerződésetek van? Mármint… még ha művelnétek is ilyesmit… Ki az a bolond, aki képes írásba foglalni? Hiszen akkor ott lenne a bizonyíték!
Elhúzom a számat. Amit mond, az logikusnak hangzik, teljességgel logikusnak.
Hát igen – bólintok végül. – Akkor már megint a meglepetésszerűen, lesből támadás problémájánál tartunk. Illetve természetesen a felderítésénél. Mert milyen dolog lenne valakit csak úgy ok nélkül megtámadni? Úgy értem olyat a rablók, meg a gyilkosok csinálnak, és ugye az előbb eldöntöttük, hogy engem nem gyilkosnak képezel ki.
A fejem oldalra billentem.
Mert ugye más a karavánok védelme, vagy a háború, vagy akár még egy bosszúhadjárat is más, mint egy csapat mit sem sejtő neolitára, vagy akár emberre lecsapni, főleg, ha azokkal egyébként semmi bajunk. Te mit gondolsz?
Az arcomon apró mosoly jelenik meg, mert eszembe jut az az ember, akit már említett, akiért két hétre odaadta a pallosát cserébe. Érdekes fickó lehet.
De a történetnek számomra van még egy tanulsága. Egy alapvető dolog. Balar ugyan rabszolgatartó, mert a rendszer ilyen, de nem látom fajgyűlölőnek. Akkor egyáltalán nem tudott volna egy emberrel közösködni, akármennyire is egyezett éppen az érdekük. Mert a gyűlölet leginkább már csak ilyen.
A másik, látom, hogyan bánik Rahesával és Vulfiusszal. Tartanak tőle, ez igaz, de Rahesa hegei régiek, nem Balar okozta őket, és a nap során is normálisan szólt hozzájuk.
Az újabb simogatásra összerezzen, látom a szemeiben, hogy nem érti. Látom, hogy nem szokta meg. Talán a családjában nem szokás megölelni a másikat? Vagy tőlük máshogy veszi? Vagy csak azt nem szokta meg, hogy egy nő érintse meg? Hogy valaki szimplán csak kedves legyen vele? Hogy akkor is hozzá akarjon érni valaki, ha nem akarja a következő percben az ágyába meg magára rángatni?
Azt hiszem, tényleg lesz dolgom ebben a teaházban. És nem is csak egyféle.
Fogalmam sincs, miért ugrik be most az a mondata, hogy a családból más is vezethette volna, sőt sokkal jobban vezette is volna, de Orákulum azt mondta neki kell, Kétcsapás meg így döntött. De Balar nem tudja miért.
Elmosolyodom, és a szemébe nézek. Zöld. Különleges zöld szempár.
Szeretjük a kihívásokat, nem? – célzok arra, hogy karddal nehezebb. – Főleg, hogy nem tudok vívni – teszem hozzá.
Szerintem mindkettőnknek móka lesz az, hogy tanít engem. Illetve ez talán nem a legmegfelelőbb szó, de valahol ez is benne lesz. Edzés, mozgás, harci tudás, és igen, szórakozás is. Munka is.
Előttem tanítottál már valakit? – kérdezek rá hirtelen. Nem tudhatom ugyan, de a megérzésem az, hogy nem. Kíváncsi vagyok, igazam van-e.
Balar mondata akár sértő is lehetne, de mégsem az. Vehetném leszólásnak is, célzásnak, hogy csakis a szárnyaim érdekelhették a herceget, ha nem mondta volna pár órája, hogy ő maga viszont engem kedvel, a szárnyaim ellenére is.
Tudom, hogy nagyon szokatlan számára a két tollas végtagom.
Pedig! Pedig a saját unokatestvérének is vannak szárnyai. Szóval elvben nem kéne leesett állal bámulnia arra, ha valaki így néz ki. Orákulum szárnyai miért nem szokatlanok? Mert ő férfi?
Vajon ha nem lennének szárnyaim, akkor is képes lett volna így beszélgetni velem? Engem figyelni? A szavaimat, a tetteimet, azt, aki vagyok, vagy leakadt volna a mellemnél, vagy a fenekemnél és annál a gondolatnál, hogy megkettyintene?
Végtére is férfiból van.
De ha olyan lenne, mint a szőke ficsúr, aki leszólított… Nos, akkor biztos nem akarnék tanulni tőle. Semmit.
Szóval serpenyő kilőve. És a sodrófával mi a baj? – kérdezem, egyrészt mert érdekel, másrészt húzom is vele kicsit.
Mikal…
Magamban próbálok számolgatni. Ha túl fiatal egy becenévhez, tehát a család még nem számítja felnőttnek, akkor a fiú kamasz lehet. Balar meg huszonkettő volt, amikor megsérült. Mondott valamit arról, mikortól viszik ki őket, és hogy ő maga is íjászként kezdett. Miért nem emlékszem arra, hogy hány éves is volt? Említette? Vagy talán nem?
Pörög az agyam, számokkal játszik, kamasz… mondjuk tizenöt, ha öt éve, akkor.. és az össz életkoruk százharminchét, az négyfelé osztva…
Te olyan idős lehetsz, mint én – bököm ki végül meglepetten. Magam sem tudom miért, de örülök a felfedezésnek.
Aztán még valami eszembe jut.
Mikal is jön a többiekkel két hét múlva?
Ha jön, akkor meg kell köszönnöm neki.
Ahogy Hasfelmetszőnek is. Mert ha ők nincsenek akkor, akkor most nem lenne Balar, nem ő lett volna fent a tetőn az éjjel, engem meg már lehet, hogy visszatoloncoltak volna a Palotába, és már nem lennének szárnyaim.
Erre mondta papa mindig azt, hogy pillangó-effektus.
Igen, valamit ki kell találnom, mire érkezik Balar családja.
A gyakorlatot természetesen kipróbálom. Attól, hogy mindenfélén agyalok közben, még tudok figyelni a magyarázatára is. De a terhelés meg a mellkasom szó enyhe homlokráncolást vált ki belőlem.
Ha nagyon terhelem a mellkasomat, nem leszek formátlan tőle? Tudod… – Két kezemmel apró kis ívet mutatok magam előtt. Kicsit el is pirulok. Lehet, hogy ciki megkérdezni, de ezt most muszáj. És kénytelen vagyok tőle kérdezni. Egyik olyan részem, amivel elégedett vagyok épp a mellem, és azt nem akarom, hogy ellapuljon vagy eldeformálódjon, vagy bármi hasonló.

Balar beelőz, mintha félne, hogy az arcához érek.
Azért ez is fura. Tegnap azzal húzott, hogy biztos tudatlan vagyok, és oktató kellene nekem egy bordélyból. Hát akkor ő meg mi? Azt se bírja, ha valaki az arcához ér.
Mondom én, hogy csak azért tette a megjegyzéseket, mert remélte végül kibökök valami részletet, hogy mi verte ki a biztosítékot a hárembeli órák során!
Az ujjaim a tenyerét érik el, de nem kapom el a kezem. Ráfogok a kezére és mosolygok. A szemébe nézek.
Aztán követem a pillantását. A jobb kezére néz.
ÓÓÓ! A nyavalyába! Azzal szorítja magára a takarót, szóval Balar ölébe bámulok.
Érzem, kezd melegedni az arcom. Ajaj!
Mélyet sóhajtok.
Mellesleg az öklén nyoma sincs a sebeknek. Szóval a gyógy hajlamával kapcsolatban igazat mondott. Viszont a combja mellett észreveszem a kötés anyagát. Úh.
Lassan, milliméterről milliméterre emelem fel a fejem, ennek örömére most bőven van időm, hogy alaposan megnézzem magamnak a látható testrészeit, de legalább pipacspiros az arcom, mire újra az arcáig jutok.
Arra számítok, hogy letol, vagy röhögni kezd jó szokása szerint. Ehelyett közli, hogy nem emlékszik és tőlem kérdezni, mi történt velünk az eltelt hetek óta.
Most vagy meghátrálok, vagy játszom tovább.
Az első súlyos vereség lenne, a második tömény kockázat.
Halkan sóhajtok. Nem szeretek veszíteni. Főleg nem úgy, hogy nem is próbálkozom.
Igen, Hasfelmetsző mondta, hogy időről időre újra elfelejthetsz majd dolgokat – kezdem gyengéd hangon. – És azt mondta, már annak is örülnöm kell majd, ha egyáltalán megismered a hangom és nem akarsz rögtön leszúrni, mikor belépek a szobádba. Ugye, hogy most is ott a tőr a párnád alatt, édesem?
A balját még mindig fogom. A jobbjával meg ő markolja a takaróját, mint valami pajzsot.
Előrébb hajolok, a szárnyaimat összébb zárom és szorosan a hátamra simítom közben. Balar zöld szemeibe nézek.
El fog múlni, Balar! Hidd el! – súgom neki halkan. – Ne aggódj emiatt! Hasfelmetsző szerint a legjobb, ha követjük a napi rutint. Én csak azt teszem.
Aprót mozdulok, a kezét nem engedem el, de mintha csak fel akarnék állni, és valóban, ugyanakkor közben odahajolok, futó kis puszit nyomok az arca jobb oldalára. A két keze meg ugye foglalt most… csak sikerül a csel. Remélhetőleg.
Aztán egy fél lépést már odébb is lépek, az asztal felé, de Balar felé fordulok.
Előbb edzés utána reggeli?
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Vas. Dec. 03, 2017 1:01 pm
- Igen, disznók. Megesznek azok bármit. Vagy bárkit. – bólintok komolyan. Aztán felröhögök, az arcát látva. – Elhitted, mi? Hogy rendszeresen neolitákat és embereket tűntetünk el olyan mennyiségben, hogy szerződéses partnerünk van rá?
Jobb, ha azt hiszi, hogy csak mókázok. Abban igaza van, hogy ilyet leírni ostobaság, nem is tettük, szóbeli egyezségünk van.
- Néha a legjobb védekezés a támadás. De téged tényleg nem erre akarlak tanítani, vannak erre elegen, akik hajlandók.
Most megint engem méreget, és nagyon szeretném tudni, miért. Nem változtam semmit az elmúlt órákban. Legalábbis remélem.
Ezt a folyamatos vágyat se értem, hogy hozzám érjen. Komolyan, mint egy macska. Azok csinálják, hogy addig fészkelődnek, míg mindenképpen hozzá nem érnek a gazdájukhoz. Vajon a rokonait Kaddában is így fogdosta? Vagy csak arról van szó, hogy férfihiánya van, és tudat alatt ezzel próbálja enyhíteni?
Megint a szemembe néz, és úgy figyel, mintha egyenesen a gondolataimba látna. Amit persze kétlek, mert akkor már vörös lenne a füle megint, ráadásul ilyen genetika se létezik. Remélhetőleg. De legalább a kardokról társalgunk tovább.
- Ez nem kihívás kérdése. Hanem azé, hogy nem akarsz ölni. Viszont ha valaki fegyverrel jön feléd, nem állsz le vele öklözni, mert felszecskáz, legyél bármilyen ügyes. Vívni meg majd megtanulsz. Nem kell mindent egyszerre. Úgyis el fog tartani egy darabig, amíg ide nem ér a kard amit hozatunk neked.
Hogy tanítottam-e valakit? Jó kérdés.
- Közvetlen nem, de gyakoroltam együtt a gyerkőcökkel otthon. Szóltam, ha valamit rosszul csináltak, de alapvetően Duncan oktatta őket. A tanításod mindkettőnknek érdekes tapasztalat lesz.
Észreveszem, hogy a szárnyai megrebbennek. Lehet, a sérülés fáj még neki, vagy csak kényelmetlen volt tartani, ahogy eddig voltak. Visszanézek az arcára, mielőtt megint úgy érezné, demonstrálnia kell a szárnyai méretét vagy képességeit. Még a végén leverne valamit. Vagy még tovább fájdítja a sérült légycsapóját. Újból ásítok.
- A sodrófa fából van. A kard acélból. Vagyis pillanatról pillanatra kisebb sodrófád lenne. Fegyvertelen ellenfélnél még jó is lehetne, de egy jól irányzott fejtalálattal meg is ölheted. Azt meg nem szeretnéd. Ha valakit masszívan fejen somsz, megeshet, hogy a tudata kihagy egy-egy pillanatra. Ez megeshet ököllel is, de kevésbé valószínű, mint eszközzel. Ha kihagy a tudata, esetleg összeesik. Mikor esel, a tested elkezd védekezni. Megfeszíti az izmokat, ösztönösen mozdít, hogy tompítsd az ütést. Ha azonban a fejed nem működik a pofontól, összeesel, mint egy rongybaba, és teljes erővel belevághatod a fejed a talajba. Vagy az asztalba. Vagy bármibe, ami az utadba kerül. Ez pedig könnyen halálos lehet.
Aztán megint kalkulál valamit, de valahogy úgy érzem, nem a fej becsapódási sebességét a talajba. Szinte látom megint, ahogy kattognak a fogaskerekek, ahogy próbál valamit megállapítani. Lehet, még mindig az életkoromon töpreng?
Igen, azon. Tehát szerinte egyidősek vagyunk. Érdekes. Majdnem harminc, és még nem volt férfivel? Már majdnem sajnálom érte.
- Mikal? Lehet. Nem tudom. Hasfelmetsző és Nagyszájú biztos jön, a többieknél nem lehet tudni. Hasfelmetsző sosem hagyja ki a városba látogatást, Nagyszájú meg a legjobb kereskedőnk, persze, hogy jön.
Hamarosan Hasfelmetsző fia is fegyveres korba ér, és onnantól már ő is felbukkanhat. még fél év, egy év, és Duncan a kezébe nyomja a nyílpuskát, és felülteti egy tevére.
Aztán követve utasításaim már egész ügyesen csinálja a gyakorlatot. Aztán feltérdel, és elkezd aggódni a külseje miatt. De jó is lenne, ha pár tucat fekvőtámasszal ilyen változásokat lehetne elérni a testen. Érdekes, hogy a nők mind azt hiszik, ha heti kétszer három percet eddzenek, már masszív hústoronnyá válnak. És inkább nem eddzenek.
- Ahhoz ennél lényegesen többet, sokkal többet kellene erősítened, és az étkezésben is igen drasztikus diétába kezdened. – szórakoztat, hogy enyhén rózsaszínes lesz a mellei emlegetésekor, és nem mer közben a szemembe nézni.

Ráfog a kezemre, és rám mosolyog. Aztán lenéz az ölembe, amit a takaró fed. Majd végigméri a testem, jó alaposan. Ez sem olyan, mintha először látna. Ahogy az arcomon, úgy a mellkasomon és a hasamon se nő szőr. Sajnos a jólét és az edzések hiánya kezdi éreztetni a hatását, már nem olyan feszes a hasam, mint akár csak egy hónapja volt.
Tovább állítja a fejsérülést, pedig a kötés amivel tegnap bekötözött, elég látványosan fekszik az ágyon, félig rajta is ülök, na meg a balzsam jellegzetes szaga is jön a szárnyából. Valamint a tegnapi ruhát viseli, amire szintén kevés esély lenne, ha tényleg hetek teltek volna el.
- Ha Hasfelmetsző azt mondta, akkor biztosan így van – felelem, és legyőzöm a késztetést, hogy megkérdezzem, milyen színű a nővérem haja. A tőrre csak bólintok, látta, ahogy elraktam, így ez nem bizonyíték.
Aztán nyugtatgat, mint egy kisgyereket, vagy egy komolyan sérültet, és megpuszilja az arcom. Ezúttal nem húzódom el, hagyom magam. Odasétál az asztalhoz, és kérdezi, mi legyen, én meg úgy érzem, itt a bosszú ideje, és olyan vörös fület fogok kapni, hogy csoda, ha nem gyullad ki a haja.
- Akkor kövessük a rutint. Gondolom a pár hét alatt már megszoktad, hogy mindig ruhátlan alszom. - lököm félre a pokrócom magam elől.
Majd odasétálok az asztalhoz, ügyelve, hogy a látóterében legyek, hacsak el nem fordult, és előszedem a nadrágom alól az oda készített tiszta fehérneműt, és elkezdek öltözni.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Vas. Dec. 03, 2017 2:24 pm
Balar nevet, harsányan és kicsit kárörvendőn.
Én meg bólogatok, komoly arccal.
Simán. Valahova tenned kellett volna az őröket is, ha képesek lettek volna tényleg idejönni.
Rövidke hatásszünetet tartok.
Az ugyanis azt jelentette volna, hogy komoly körözést adtak ki vagy ellenem, vagy ellened. Szerencse, hogy nem jelentek meg. Így egy hajszálnyival nyugodtabb vagyok. De épp csak annyival.
Lassan bólintok.
Értem. Tudod, egyre jobban várom az oktatást. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy engem mire akarsz megtanítani.
Már persze az önvédelmen kívül, amit én magam is nagyon szeretnék elsajátítani. A mire, és a hogyan is érdekel. Mert nyilván ez is mesélni fog Balarról. Arról is, hogy ő hogyan tanult, milyen módszerekkel, de arról is, hogy mit gondol róla, a harcról, az oktatásról, saját magáról és rólam is.
Érdekes lesz.
Egy tudós talán úgy lehet megismerni, ha hallgatjuk, ahogy filozofál, egy harcost úgy, ha vívni tanít minket. Azt hiszem, ez tényleg így igaz.
Őt nézem, és látom a tekintetén, hogy nem érti. De ez nem gond, nekem nem. Ahogy az érintéséket sem.
Pedig egyszerű. Néha egy futó érintés elmondja azt, amit a szavak nem tudnak. Vagy ami túl bonyolult lenne, vagy túl suta szavakkal. Vagy éppen amit hiteltelenné tenne az ismétlés. Vagy amit eleve el se hinne nekem, ha csak mondanám.
Gőzöm nincs, mire gondol, pedig érdekelne. De legalább most nem kapja félre a tekintetét, mint először. Az is valami.
Mondjuk úgy, alapvetően nem célom. De az igazság az, hogy megtenném, ha kellene. Önvédelemből. Ha képes lennék rá. Ha a kérdés az lenne, hogy ő vagy én. Azt hiszem ez sima ösztön. A túlélésé. És mint tudod, én is ragadozó vagyok. Mindkét génem által. De… - apró szünetet tartok, halkan sóhajtok, aztán úgy érzem, nincs értelme titkolni – azokért is képes lennék gyilkolni, akiket szeretek. Ha valaki nem engem fenyegetne, hanem a családomat. Anyát, például… vagy bárkit. Vagy, jó, tudom, még nincsenek, de a gyerekeimet… ha valaki bántaná őket, annak kitépném a beleit, kínhalállal döglene meg!
Az utolsó hang a macska szisszenése szinte.
Tudom, a nagymacskák kegyes vadászok. A lehető leggyorsabban ölnek. Egy harapás a gerincre, vagy egy gyors fojtás. De ha valaha erre kerülne sor, olyan lennék, mint a leggaládabb házimacska. Azt hiszem.
A kard említésére bólintok.
Gondolom, az még nem két hét múlva lesz.
Nyilván nem, hacsak galambpostát nem küld haza. Bár kíváncsi lennék, ahhoz mit szólnának az övéi.
Elmosolyodom, mert elképzelem, ahogy a gyerekekkel gyakorol. A méretei miatt a formagyakorlatokra tippelek.
Hány évesek? Az én legkisebb unokaöcsém még csak másfél. Amikor járni tanult, úgy tipegett körbe, hogy a szárnyam végébe kapaszkodott. De szerintem már nagyfiúnak képzeli magát, a nővéremnek sem engedi, hogy fogja a kezét.
Balar a szárnyaimra pillant, majd az arcomra, igazából nem tudom, mit néz rajtuk. Már nem fájnak annyira, hála neki.
Szóval, ha leütöm a támadóm, csak akkor tegyem, ha puhára esik? – kérdezek vissza kuncogva.
A kalkulációmra nem szól semmit, de amúgy elég furán néz rám.
Na, most mi baja? Sokért nem adnám, ha tudhatnám, mire gondol.
Értem. De majd valamit kitalálok…
Ha már én vagyok itt a helyettes, úgymond, akkor legalább jó oldalát mutassa a teaház. Ne nézzenek ingyenélőnek. Vagy haszontalannak.
Ahaaa – felelek értelmesen, majd szélesen elmosolyodom. – Az edzések jók, de nem fogok valami őrült diétát követni. Ezt előre megmondom. Szeretem a sült röfit, meg a hasonlókat, meg a zöldségeket is, de fogok süteményeket is enni.
Hát igen, jár a szám, főleg, mert tudom, hogy szórakozik rajtam.
De legalább már azt is tudom, hogy a formáim megmaradnak az edzései után is.

Valóban végigmérem.
Ami feltűnik, mármint azon kívül, hogy bár nagytermetű, de arányosan az, hogy nem olyan, mint egy mackó. Nem bundás. Talán a bőre milyensége inkább a gyíkhoz hasonlít. Megmagyarázná a gyors sebgyógyulását is.
Egyébként nekem így jobban tetszik, de ezt nem fogom az orrára kötni.
Meg azt sem, hogy gondolatban összevetem éppen néhány régi festménnyel, amelyekről képeket láttam otthon, az egyik könyvben.
Mondjuk azt, hogy Balar nagyon is állja a versenyt.
És persze nem vonulok vissza fülem-farkam behúzva, mert akkor máris ő nyerne.
Inkább bólogatok.
Ezekben a kérdésekben azt hiszem, hagyatkozhatunk a szavára – helyeslek inkább.
Az már érdekesebb, hogy a puszira nem húzódik el Balar. A simogatásnál elkapta a kezem, de most nem húzta el a fejét, nem fordult félre.
Vajon miért?
Azt hitte, nem merem megtenni? Hogy az utolsó pillanatban meghátrálok?
Pedig, igazság szerint jó érzés. Az arca is sima, ahogy a mellkasa, meg amit még láttam… Nem borostás, és nem szúr, és meleg a bőre. Keverék. Bár a keze is meleg, így annyira nem lep meg, hogy az arcán se jegeces vagy nyálkás-síkos hüllő érzetű a bőr. És ez jó. Meg az illata is jó.
Apró mosoly jelenik meg a szám sarkában.
Kövessük! – vágom ki nagy bátran.
De azért… a csudába! Hát nem gondoltam volna, hogy képes félredobni a takarót és anyaszült meztelen felállni előttem!
A szemeim kerekre nyílnak, és tudom, nem illő, de megbámulom. És azt is tudom, hogy a meleg érzet az arcomon és a füleimen azt jelenti, pirulok is rendesen.
De akkor is!
Tényleg arányos. Mindene.
Úh!
Nyelek egyet. Majd még egyet. Aztán szép lassan a szemébe nézek.
Azért más kicsit, mikor nem tudod… mármint hogy néznek… már úgy értem, most magadnál vagy… Izé…
Próbálkozom, bár a hangom elfullad. Megköszörülöm a torkom.
Az asztalhoz megy, én meg, biztos rémes vagyok, de ha már így, hát így, vörösebb úgysem lehetek, hát legalább megnézem hátulról is.
Aztán nagyot szusszanok.
Ha veled szemléltették volna a… feladatokat azon a bizonyos oktatáson a háremben, lehet, hogy nem szabotálom el az órákat – vágom ki nagy merészen. De közben már a plafont nézem.
Döntően. Mert a szemem sarkából meg őt.
Kész, Aicha, a pokolra jutsz! Vagy itt fog elnyelni a föld!
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Hétf. Dec. 04, 2017 11:21 am
- Igaz – felelem még mindig vidáman. – De nekem jobb ötletnek tűnt mutatni az én papírjaimat és letagadni a te jelenléted. Semmi okuk nem lenne körözni engem. Persze megpróbálhatják, de annak nem lenne jó vége.
Tulajdonképpen engem is érdekelne, mire akarom megtanítani. Vajon milyen létfontosságú dolgot hagyok ki, mert nekem alapvető rutin, és eszembe se jut, hogy elmondjam neki? Tényleg jó lenne levelet váltanom Duncannel. Ami vicces lesz, mert Duncan nem tud olvasni, se írni. De valaki csak felolvassa neki, és valaki csak leírja, amit válaszolni akar. Csak óvatosan kell fogalmaznom. Nem szeretnék Szélvész valamelyik tréfájának az áldozata lenni.
- Sokan, főleg a hozzád hasonló ficsúrnak nevelt nők, azt hiszik, az ölés valami misztikus, gonosz dolog. Pedig nem. Része a mindennapoknak. Mindenki meghal egyszer. Nem én döntöm el, ki hal meg. Én csak a pengét fogom.
A düh és a bosszú édes, amikor ott vagy, de utána… keserű, sivár és önutálattal teli. Ha valakit féltesz, nem megbosszulni kell, hanem megvédeni. Vagy megtanítani, hogy megvédje magát.

Azért valahol mókás, ahogy belelovalja magát a gyilokvágyba. Főleg ahogy elmélyül a hangja közben, és majdhogynem sziszeg. Aztán lehet, ott állna remegő térdekkel, pengéje az ellenség torkán, és habozna. Nem olyan könnyű megölni valakit, aki a szemünkbe néz.
- A kard jó esetben két hónap. Rossz esetben több. Ha valamiért a következő szállítmány késik, például. Vagy, ha elfelejtik felrakni a tevére. - sajnos ez bizony megeshet. Rendszeresen maradnak le dolgok, hiába a gondos összekészítés, lista, minden egyéb.
- Most két ifjonc van, ha nem számolom Mikalt és Tahasshit. Ők tizennégy évesek. A másik kettő, öt és hét. Hasfelmetsző lánya és fia.
Aztán kuncogni kezd, ami szerint vagy jól szórakozik, vagy mégsem bánja annyira, ha ellenfele belehal a dologba.
- Nem. Sok módja van valaki leterítésének, és az eszmélet elvesztése csak az egyik. De azt tarts észben, hogy egy szerencsés ütés lehet halálos akkor is, ha nem akarnád komolyan bántani.
Őrült diéta? Mikor akartam én rákényszeríteni ilyet? Pont azt mondom, hogy attól lenne formátlan.
- Felőlem azt eszel amit akarsz, és annyit, amennyit akarsz. De ne feledd, ha kövérre zabálod magad, akkor is formátlan lesz a kebled, és gondjaid lesznek a repüléssel. Bár végülis ez is egy módja, hogy súllyal repülj, amit korábban beszéltünk – vigyorgok. Tulajdonképpen nekem semmi bajom azzal, ha egy nő testes, amíg nem csak háj van rajta. Cassandra is van vagy kilencven kiló. Ugyanakkor le tud ütni egy tevét.

Kényelmesen öltözni kezdek, miközben lángoló vörös fülekkel néz rám.
- Úgy? Szóval figyelgetsz engem, miközben alszom? – kérdem elégedetten, és igen élvezem a helyzetet. Jó alaposan megbámul, akkor is, mikor már csak a hátamat látja. Ha ennyire érdekli, nézzen, nincs vele bajom. Kicsit feszítem is az izmaim, próbálok olyan helyzeteket felvenni öltözés közben, ahol minél előnyösebb oldalamról lát. Mikor a fehérnemű, a kapca és a nadrág már rajtam van, ismét szembe fordulok vele, és az övemet így csatolom be.
- Na mesélj csak, mimet figyelted meg a legalaposabban? És mit szeretnél még megfigyelni? Például holnap, mikor megint mindent elfelejtek? Vagy csak játszod itt az ártatlant, és hetek óta nézegetsz? – csak vigyorgok a zavarán, és azon, hogy végül a mennyezetet nézi, de azért úgy, hogy ne legyen elfordulva, benne legyek a látóterében. Tényleg érdekel, mit szeretne rajtam a legjobban látni, és még ennél is jobban, hogy fog kimászni a saját maga állította tréfából. Igazság szerint ilyen jellegű, felejtéssel járó sérülések tényleg megtörténhetnek velem. Ha nem veszem észre a kendőt és a balzsam szagát, valószínű elhittem volna, és jót nevet rajtam. Kis szerencsével és fantáziával még így is találhat valami módon fogást rajtam, és kihozhatja, hogy ő nevessen a végén. Bár elképzelni se tudom, hogyan tehetné.
Amit a háremről mond, viszont elgondolkodtató. Eddig azt gondoltam, mindenféle ábrák, rajzok voltak és magyarázatok, hogy melyik testrésszel mit kezdjenek, de lehet tévednék…
- Eszerint férfin mutatták be azokon a bizonyos órákon, mit és hogyan kell csinálni? – kérdem incselkedve, azután, kihasználva, hogy nagyrészt a mennyezetet nézi, közelebb lépek, és orron pöckölöm, hacsak utolsó pillanatban ki nem tér.
- Mivel hetek óta csinálod az edzéseket, gondolom harminc fekvőtámasz nem fog gondot okozni. Csinálhatjuk együtt is, ha akarod. De ha ennyi nem elég, csak szólj bátran…
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Hétf. Dec. 04, 2017 9:09 pm
Még mindig vigyorgok, és közben arra gondolok, hogy valamilyen szinten igazam van, persze nem az őrök eltüntetésének módjával kapcsolatban, hanem abban, amit Balarról gondolok.
- Igaz, valóban jobb megoldás. És ha kérdezgetni kezdtek volna, hogy hova lettem, meg ki vagyok? - kérdezem kissé félrebillentett fejjel. - Mit mondtál volna?
Valamit biztos kitalált volna, ilyen téren nem féltem őt, és a beszélőkéje is egész jó. De azért érdekel, hogy vajon mit adott volna elő a hatóság neolitáinak velem kapcsolatban.
Ahogy az is érdekel, hogy vajon mire gondolhat most, miközben hol engem néz, hol mellettem el a levegőbe.
- Nem misztikus, nem azt nem hiszem, de azt sem, hogy az ölés része lenne a mindennapoknak. Mármint úgy általában. Az átlagos neoliták számára, akár nemesek, akár közrendűek. Te harcos vagy. Zsoldos, meg még nem is tudom mi, neked más. A halál is más.
Halkan sóhajtok.
- Mondhatod, hogy a penge gyilkol, de te forgatod. Nem valami misztikus erő. Az megint más kérdés, hogy időnként nem lehet mást tenni.
Ezért nem fogom kárhoztatni. Valakinek azokat a feladatokat is el kell végezni, melyek neki jutnak, és nagyon úgy néz ki, Balar jól csinálja, amit csinál.
Ugyanakkor...
Szinte levegőt sem merek venni.
Amit mond, és ahogy mondja, tudom, abban a pillanatban pontosan tudom, hogy ez az egész őt is emészti valamilyen szinten. A szavai, a hangja, nem csak egy leckét mond fel, tapasztalatból beszél. Ő átélte, ott volt, talán néha még mindig ott van azon a sivár helyen.
Egyébként igaza van, a bosszú már nem hoz vissza senkit.
De Balar nem áll meg ennyinél, valószínűleg nem is legorombítani akart, vagy valami magasztos harci filozófiára oktatni, azt hiszem, semmi ilyesmiről nincs szó, sokkal inkább, igaz, ez csak megérzés, de félt engem. Félt attól az érzéstől, és félt egyébként is. Nem tudom, hogy tudja-e, hogy elszólta magát.
Mert nagyjából egész délután arról magyarázott, mi mindent kell megtanulnom és hogyan, hogy képes legyek magam megvédeni, nyilván akkor, ha ő nincs a közelben, mert amikor ott van, nos, azt az őr alkartüskéje bánja, meg a baromarc fogai, minimum. Ha ezt összerakom azzal, amit éppen most mondott…
Elmosolyodom. A szemébe nézek, és fogalmam sincs, tudja-e, mit mondott. De én tudom.
Két hónap. Azt hiszem, az nem is baj, mert, ahogy mondtad, előbb puszta kézzel kell alap dolgokat tanulnom. Utána meg valami fakard kellene, legalábbis az elején, ugye?
Nem lenne jó, ha hadonászás közben valakit véletlenül megsebeznék.
Bólintok. Megvan tehát Mikal életkora. Nagyjából jól tippeltem akkor. Haladunk.
De…
Öt és hét? Ötévesen már gyakorol? A kislány vagy a kisfiú az idősebb?
Egy picit mintha megütközve nézne rám Balar, így abbahagyom a kuncogást, hiszen komoly témáról van szó, akkor is, ha alapvetően én könnyen magam elé képzelek jeleneteket és az mókás lenne úgy, ha Balar, mondjuk, verekedne, egy segéd meg rohangálna az ellenfele körül egy párnával, hogyha netán ki találná ütni, akkor a fickó feje nehogy valami keménynek csapódjon.
Fegyverhordozó mellett párnahordozó is kellene.
Megjegyzem. De az esetben az adott ütés szerencsétlen. Majd elmondod, mikre kell vigyáznom, hogy lehetőleg az ilyen… túlszaladásokat is elkerüljem?
Tényleg és komolyan szeretnék tőle tanulni, sőt, egyre komolyabban, már csak azért is, mert ő maga is komolyan gondolja, nem csak terelés ez a részéről. Azt hiszem, menet közben nem csak önvédelmet tanulhatok majd, de őt is jobban megismerem. Ez is jó, hiszen most egy darabig, egy jó darabig, biztos a teaház lesz az otthonom.
Aztán vágok egy grimaszt, kis híján nyelvet is nyújtok rá, de az annyira gyerekes lenne.
Azért attól még messze vagyok nem? – kérdezem végül felvetett fejjel és kissé ki is húzom magam.

Tudom, hogy tudja, és tudom, hogy vissza akar vágni, hogy végül ő kerekedjen felül. Igazából ennek megvolt az esélye. Sejtem, hogy a kötszer árulhatott el. De már nincs mit tenni.
Meghátrálni nem fogok.
Remélhetőleg.
Mert akkor két hétig ezzel cikizne.
Muszáj volt. Kezdetben álmodban gyakran kihagyott a légzésed. És néha Hasfelmetszőnek is kellett aludnia – felelek nagy komolyan.
Lényegében, amit mondok teljesen logikus és illeszkedik a történethez. Csak éppen nem igaz. Szerencsére nem igaz. Örülök, hogy nem az.
És közben tudom, hogy akár igaz is lehetne.
Megrázkódom.
Nem, nem azt néztem! – bököm ki hirtelen.
Most sem azt nézem. De vak nem vagyok, látom, ahogy megfeszíti az izmait, látom, ahogy fordul, hogy nézhessem, Tudom, nem illő, nem is lenne szabad. De addig csak a képeket láttam, azt hittem, az a fickó, az a Michelangelo nevű csak kitalálta, hogy azok a képek, az alakok csak a képzelete szüleményei. Pedig nem. Vannak eltérések, nyilván… De mit nem adnék most pár ív papírosért és némi rajzszénért. A mozdulata, a nézése, ahogy az övét csatolja…
Hogy midet? – Pislogok egyet. – A szemeidet.
Erre könnyen felelek, a pír már oszladozik, ő meg öltözik, én meg már döntően a plafont bámulom. A helyzet határozottan javul. Igen.
Így kell ezt csinálni!
Holnap… a kezed és az alkarod. Tudod, hogy nem egyformák? – kérdezek rá, mintha ennek jelentősége lenne.
Balar vigyorog. Tudja, hogy zavarba hoz, igen, igaza is van, de azért ahhoz képest igyekszem tartani magam.
Láttam én már férfit. Képen meztelen férfit is, meg azon az egy órán is… Cseppet megborzongok. Otthon Kaddában is. Mondjuk az más volt, egyszer belebotlottam a nővérembe, meg a sógoromba.  Akkor nagyon kínos volt. Később azért már láttuk a humoros oldalát is.
Aprót szusszanok.
Az incselkedő kérdésre bólintok.
Gondolom voltak képek, meg könyvek is, de igen, akkor épp igen… – nyelek –, akarod azt is hallani, miért is hagytam ott az oktatást egész pontosan?
Észlelem, hogy közelebb jön, egészen közel, elém lép, nem moccanok, de a pillantásom követi, emeli a kezét, gondolom, az orromat akarja célba venni.
Sokat nem tehetek, az utolsó pillanatban oldalra fordítom és picit meg is billentem a fejem, így a hajamat pöcköli meg.
Próbáltam valahogy hátra- és feltűzni, összeszedni, de nincs igazán jó hajtűm, így a tincseket csavargattam össze, de a mozdulatára az egész leomlik. A hajam az ujjaira borul, a kezére, nem egy két szál ér hozzá, hanem tincsek tömege örvénylik az ökle körül, hogy egy pillanatig tart-e, vagy tovább, az azon múlik, Balar mit tesz.
Érzem a nyakamba a vállaimra hulló hajtömeget, aprót sóhajtok, majd elmosolyodom újra és Balarra pillantok.
Harmincat? – Megadóan bólintok. – Csináljuk együtt! Odafent szeretnéd?
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Kedd Dec. 05, 2017 12:41 pm
- A csibe akit felszedtem éjszakára – vigyorgok. – Meg azt, hogy a nevét, ha mondta is, nem jegyeztem meg, nem érdekelt. Vagy valami hasonlót. Keressenek Ibrahimnál a rabszolgapiacon. Vagy bármit. Ha meg kételkednek a szavamban, kihívom őket párbajra.
Tényleg bármit mondhatok, és habár nem vagyok olyan jó hazudozó, mint Nagyszájú, pár őrt még csak félre tudok vezetni. Főleg, ha nincs bizonyítékuk. Csak úgy nem túrhatják fel egy adófizető teaházát.
- Azért kérdéses, mi számít átlagosnak. Nálunk nyolc évesen mindenkinek túl kell esnie az első ölésen. Akár selejtes rabszolga, akár számszeríjászként egy karavánnal, akár a csata utáni haldoklók torkának az elvágása. A halál igenis a mindennapok része mifelénk. Négylándzsás mondta mindig, hogy valahol van egy penge, egy buzogány, vagy egy nyílvessző, amire a te neved van vésve, ami a te véredre szomjazik. Ami meg fog ölni. A trükk az, hogy meghalj öregkori végelgyengülésben, mielőtt találkoznál a forgatójával.
Elég sok marhaságot hordott össze az öreg, de ezek egy része vicces volt egy olyan kölyöknek, mint én voltam. Na ezekre emlékszem. Ami értelmeset mondott, abból csak foszlányok maradtak meg.
Lenyűgöző, mennyire figyel. Szinte hipnotizáltan összpontosít, mintha minden szónak, hangsúlynak külön jelentősége lenne. Ennyire azért talán nem fontos amiket mondok…
Aztán elmosolyodik, láthatólag érti, miről beszélek. Vagy megint belelát valamit, ami nincs ott. Vagy én nem látok valamit, ami ott van. Vagy akármi.
- Fakard, igen, de nem csak egy darab bot kifaragva. Amikkel mi tanultunk, olyan fakardok, amiket hosszában átfúrtak, és ólommal töltöttek ki, így a súlya majdnem olyan, mint az igazinak. Majdnem többe is kerültek. Ez, meg egy festékes rongy lesz a segítségünk, hogy megtanuld nem belemozgatni a szárnyaid a kard ívébe. Amíg meg nincs itt a kard, lehet használni seprűnyelet. Na nem vívni, hanem gyakorolni olyan mozdulatokat, amikor a két kéznek együtt kellene mozognia.
Bólintok a kérdésre.
- Négy évesen kezdjük el a testedzéseket, és fejlettségtől függően öt-hat évesen indul a fegyveres gyakorlás. Nagyon alapszintű, nagyon primitív, inkább játék, mint tényleges harc, de nyolc évesen már kell tudni célozni számszeríjjal és biztonságosan kezelni egy kést. Egyébként Valari, a lány a fiatalabb.
Majd ha eljutunk haza, találkozhat velük. Már ha érdekli. Persze ha ott vagyunk, nem fog szabadulni az apróságoktól, mindenki érdekli őket, aki új és még nem látták. Főleg, ha visz nekik ajándékot… Erről jut eszembe, mikor itt lesznek a többiek, valamit küldeni kell a gyerkőcöknek innen. De ez még odább van, ásítok ismét.
Kis vigyor után ismét komoly lesz, és lehet megint komolyan folytatni a témát.
- Így van, végig fogjuk venni a hibalehetőségeket. Hova lehet ütni, hova nem. Meg mindent, kezdve a helyes lábtartástól az egyensúlyig. Mókás lesz – bólintok jókedvűen. Már előre élvezem. Ha rendben lesz a pince, majd felfüggesztünk egy nagy zsákot megtöltve homokkal. Lesz mit ütni. Tulajdonképpen… hülye ötletem támadt. Ha azt akarom, hogy komolyan tudjon harcolni, különböző ellenfelekre is szüksége lesz. Mi lenne, ha Rahesa és Vulfius is tanulna verekedni? Na nem karddal, csak ököllel. Hm. Ezt még át kell gondolnom. Mókás lenne, bár kérdéses, bármelyik merne-e visszaütni a madárkának. A korbácstól való félelem miatt. Meglátjuk, mennyire barátkoznak össze.
Látványosan végigmérem, gondosan elidőzve mindenhol, közben az államat dörzsölve.
- Hát… elférne még pár kiló rajtad. Tényleg messze vagy attól. Napi három tortányira.

Határozottan kergeti tovább az össze-összeomló tréfáját, ami úgy tűnik, minden lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy őrajta csattanjon. Tulajdonképpen, hogy szerette volna lezárni? Azt várta, kétségbe esve nézek rá, aztán kuncogva elmondja, hogy csak viccelt? Mindegy, az is sokat elárul róla, az intelligenciájáról, hogy mennyire következetesen viszi végig a tréfát, mennyire logikusan építi az érveit egymásra.
- Hasfelmetsző elkezdett aludni? – kérdem felvont szemöldökkel, enyhe ijedtséggel. – Valami baja van?
Ezzel azt sugallom, a nővérem sosem alszik. Tényleg hallottam ilyen genetikáról, egy zsoldostárs meg is járta, mikor elkotyogta nekünk, hogy van ilyene, mert állandóan őt raktuk őrségbe. Más kérdés, hogy Hasfelmetsző nem bír ilyesmivel, de ezt ugye a madárka nem tudhatja… Ugyanakkor Valari bír valami hasonlóval, mert csak napi két-három órákat alszik. A jó ég tudja, mi van benne.
- Persze, hogy nem. Tehetsz te arról, hogy pont ott voltam, amerre a fejed fordítottad?
Vigyorgok, mert már leplezni sem próbálja, ahogy meredten néz. Bevallom, az önbizalmamnak jól esik a dolog. Aztán hebeg-habog, hogy a szemeimet nézte. Hát persze.
- A szemeimet? Miközben eszméletlen voltam? – kérdem vigyorogva. Aztán a mennyezetet nézi. felnézek én is, hogy mi izgalmasat láthat odafent. Csak egy pókot látok, úgyhogy ismét a madárkát figyelem.
- Ezt hogy érted? Valóban nem egyformák, egymás tükörképei. – összevissza beszél, úgy tűnik a csupasz férfitest látványa összeomlasztotta a gondosan felépített bohózatát. Mondhatni, övön aluli támadás volt részemről.
- Ó igen, szeretném tudni. Mit láttál, amiért inkább eljöttél?
Nem találom el az orrát, elkapja a fejét, erre a nem túl szilárdan összefogott haja kibomlik, rá a kezemre. Majdnem könyékig elmerülök benne, de nem kellemetlen az érzés. Enyhén megrándul a kezem, ösztönösen vissza akartam rántani, de sikerült fegyelmeznem magam. Esetleg megrántanám haját, ha beleakad a kezembe, vagy az alkartüskéimbe. Lassan húzom vissza a kezem, ügyelve, nehogy meghúzzam a haját. Az arcát nézem végig, félmosollyal.
Cassandrának rövid haja van, szinte tüskerövid. Annak is megvan a maga varázsa, de a hosszú haj határozottan nőiesebb. Persze ha valaki rám célozva mondaná ezt, abba akkorát rúgnék páros lábbal, hogy a világ végéig szállna.
Lépek egyet hátra, majd elkezdem bemelegítésként átmozgatni a vállaimat, karjaimat, mellkasomat.
- Csináljuk itt. akkor harminc, sorozatonként. Mit gondolsz, három, vagy négy sorozat menni fog?
Pár törzshajlítás mindkét oldalra, előre és hátra, csípőkörzés, térdkörzés, majd újból a felsőtest tagjai. Azután leereszkedem fekvőtámaszba, ökleimen támaszkodom, és figyelem, hogy ő is így tegyen. Ha tízet meg bír csinálni az öklein, az már csodásnak fog számítani.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Kedd Dec. 05, 2017 8:45 pm
Ahaaa – lehelem, majd a hangomra találok. – Bár, valóban felszedtél, csak épp nem az utcasarkon, hanem a tetődön, és nem egy éjszakára. De a rabszolgapiacot ne dobd be! Látták a szárnyaimat, tudják, hogy nem vagyok rabszolga. Ehelyett valami mást kell kitalálnunk!
Végül elnevetem magam. Nem kételkedem benne, hogy megtenné, képes lenne városőrökkel párbajozni, és szerintem nyerne is.
Már csak ezért sem állnak ki vele az egyenruhások, ha csak egy kis eszük is van. Nem is beszélve a sertéstenyésztővel kötött állítólagos szerződésről.
De amit utána mond, az meglep, megdöbbent. Talán ez látszik is az arcomon, a szemeimen, ugyanakkor látatlanban nincs semmi jogom bírálni őt, vagy a családját, vagy a nevelési elveiket.
Nyolc évesen! Olyan nagyon fiatalon...
De, gondolom, azért ott vagytok nekik közben - mondom végül halkan arra célozva, hogy talán nem hagyják magukra a kicsiket ezzel a teherrel.
Remélem, hogy nem, gondolom, hogy nem. Igazából csakis Balar példájából következtetek erre, abból, hogy ő milyen neolitává vált.
Négylándzsásnak igaza van - mondom egyszerűen. – Remélem, odafigyeltél a tanításaira.
Aprót bólintok. Igen, figyelek a szavaira, és szerintem a lényeg átjön.
Őt nagyon máshogy nevelték és tanították, mint engem, de igyekszem nyitottan állni a dolgokhoz.
A mostani életem más, mint az eddigi volt, és ahhoz, hogy jól boldoguljak, új dolgokat kell tanulnom, nem csak gyakorlatban, de szemléletben is. Hiszem, hogy képes leszek erre és megteszem, amit tudok.
Nekem ezt tanították, hogy higgyek magamban.
Különleges fakardok. Nem semmi. Ilyenekről még ne is hallottam, de biztos az ólom miatt olyan drágák. Az ólom elég ritka manapság. régen bányászták is...
Aprót bólintok.
A festékes ronggyal akarnád betekerni? És ha elvétem és festékes lesz a szárnyam? Az nem jó a tollaknak. Már úgy értem, akkor valami olyan anyag kellene, amit le lehet mosni utána és végső soron nem árt a tollaimnak. Megoldható szerinted?
Mert ha van ötlete, akkor legyen, benne vagyok, de ha valami olyat kenne rám, ami hónapokig nem jön le, azt nem szeretném.
A seprűnyél szerintem jó lesz, majd megkérdezem Rahesát, biztos van valami, amit használni lehet.
Kerekre nyílnak a szemeim.
Valari máris fegyverrel gyakorol? Nem féltek, hogy mi lesz vele, ha véletlenül súlyosan megsebez valaki, mondjuk a testvérét?
Nem fizikálisan értem ezt a kérdést, inkább a gyerekek lelkére gondolok. Vagy az is lehet, hogy teljesen felépített rendszerük van, és a gyerekek mind ebbe nőnek bele?
Te hány évesen kaptál fegyvert a kezedbe? – kérdezek végül rá.
Igazság szerint ez is érdekel, de most valahogy az a kislány is. Még csak öt éves. Mennyire lehet más, mint az én unokahúgom?
Komolyan bólintok. Valóban jó lesz mindent tényleg az alapoktól átvenni. Én ugyanis egyáltalán nem vagyok képzett harcos. Valószínűleg sosem leszek kiváló, de a cél nem is az, hanem , hogy biztonsággal meg tudjam védeni magamat, ha úgy hozná a sors.
Mókás? – Az arcom újra felderül kicsit. Aztán eszembe jut még valami. – Mondd csak Balar, ez … ez neked is érdekes? Úgy értem…
Megvonom a vállam. A válasz majdnem teljesen egyértelmű, hiszen olyan lelkesen magyaráz, meg amit most is mondott. Igen, ő is élvezni fogja.
De láthatóan azt is élvezi, hogy engem méregethet.
Mély levegőt veszek, majd kihúzom magam, kicsit homorítok is, a csípőm egész finoman billentem meg, a fejem felvetem, Balart nézem, az arcát, de főleg a szemeit. Egész finoman vonom fel a jobb szemöldökömet.
Képtelen lennék egy nap három egész tortát megenni – felelem végül ártatlanul.

Pontosan tudom, hogy tudja. És ő is tudja, hogy tudom róla, hogy tudja.
Egyszerűen csak nem akarom feladni, mert akkor talán úgy nevetne, mint még sosem. Egyszerűen nem akarom feladni.
Persze, hogy el – mondom, és közben úgy nézek rá, mintha valami emeletes ostobaságot kérdezett volna, és reménykedem, hogy nincs a nővérében valami genetikai csavar, vagy esetleg kettejükben. Mert Balar annyira szeret durmolni, de csak nem ő alszik Hasfelmetsző helyett is? Ugye nem? – Mindenki elfárad egyszer, a legerősebbek is. Olyankor, nos, akkor én voltam itt.
Miért is ne? Ha már lúd, legyen kövér, ahogy az ősi mondás tartja.
Az egészhez pedig igyekszem nagyon meggyőző arcot vágni.
Megrázom a fejem.
Nem tehetek róla, ez világos. Minden a te hibád. Nagyon cselesen mozogsz.
Sikerül kimondanom, nem is motyogok közben, bár kicsit pirulok.
A szemeidet. És nem voltál végig eszméletlen, csak az elején, utána csak elfelejtettél dolgokat. De állítólag nem kell aggódni, napról napra egyre jobb a fejed. Meg ügyesedsz is. Már öltözni is tudsz egyedül!
Nem bírom ki, ezt azért hozzáteszem.
Végtére is most már mindegy, ennyi még belefér. Különben is most csatolta be az övét. Csak nem fog visszavetkőzni csak azért, hogy kipróbálja, meg merném-e én tenni helyette.
A gondolatra egy picit még pirosabb leszek, bár szerintem ez már nem sokat tud rontani az eddigi összképen.
Nem, nem pusztán tükörképei egymásnak – állítom, és most komolyan beszélek. – Volt alkalmam megnézni, igaz még csak nagyjából. De a jobb kezed picit erősebb. Az a fegyverforgató kezed, azzal írsz, és azzal ütsz. Gyanítom, hogy a bőrkeményedések is mások a jobb kezeden. Ha összeméred a két kezed, a jobb nagyobb lesz, az ujjaid is hosszabbak kicsit.
A kérdésére halkan sóhajtok.
Nem ez az a téma, amiről…
Most nem pirulok, inkább sápadt vagyok.
Jó, egyszer. Most egyszer.
A hangom hideggé, közönyössé és tárgyilagossá válik. A szavaim szinte kopognak.
Egy selejt őrt hívtak be. Megvolt mindene, szóval valószínűleg csak elkötötték. Aztán a… az oktató intett az egyik lánynak, hogy mutassa be, mit tanult előző alkalommal, hogyan kell szakszerűen végignyalni egy férfi ágyékát. Mintha csak azt mondta volna neki, énekeljen egy gyerekdalt. A lány meg nagy büszkén kivonult, mindenki szeme elé, és letérdelt, hogy megtegye.
A tekintetem Balarra villan, majd vissza a plafonra. A pók éppen jobbra indul.
Az egész taszító volt. Nem is az amit, nos… amit csináltak, hanem ahogy. Nevethetsz rajtam, mondhatod, hogy naiv vagyok, ahogy már mondtad is párszor, de szerintem ennek nem úgy kellene történnie.  Én… - szusszanok – mindegy. A lényeg, hogy én nem akartam azt, úgy. Főleg úgy. Nem úgy kell annak történnie…
A fricska az orromra. Talán, csak meg akarta mutatni, hogy tudja, vagy felrázni, vagy felidegesíteni, kirántani a hangulatból, amibe kerültem.
Egyébként működik.
Elkapom a fejem a fricska elől. Főleg mert féltem a nózimat, bár nem hiszem, hogy Balar erősen akart volna megpöckölni.
Ugyanakkor a tekintetem rá villan. Most ér hozzám először elsőként és önként. A gyógyítás ilyen szempontból nem számít.
De akkor is a nózim!
Illetve az orrom helyett a hajam, mert azt találja, és a hajam leomlik. Látom, hogyan tágulnak ki a szemei egy szívdobbanásnyi időre, érzem, hogy a keze megrándul a hajamban, de aztán mégsem kapja el, nem rántja vissza.
Lassan mozdul, lassan húzza vissza a kezét, szinte mintha belesimogatna a hajamba, pedig tudom nem annak indult az egész. És közben engem néz, az arcomat, a szája sarkában kis félmosoly.
Bár tudnám, mire gondol most!
Őt nézem, nem mozdulok, a fejem sem mozdítom, nem kapom el a pillantásomat, de nem is mosolygok, levegőt sem veszek, a nyakam oldalán lüktet egy ér. Akkor veszek csak levegőt, mikor az utolsó tincsem is kicsúszik az ujjai közül. Lassan egy kis mosoly jelenik meg az arcomon.
Mert ez bezzeg nem volt taszító! Egy cseppet sem.
Balar hátralép, és a karjait, vállait mozgatja, lazítja.
Magamban örülök, hogy nem megyünk fel a tetőre. Itt van ez a szőnyeg. Igen. A szőnyeg határozottan jó. Például puhább lesz a térdeim és az ökleim alatt, mint a tető kövezete lenne.
A kérdésére csak a szemeimet forgatom.
Szerintem még harminc sem fog menni, és szerintem ezt ő is pontosan tudja. De csak azért sem vallom be neki. Azért sem!
Először is gyors ujjmozdulatokkal lófarokba fonom a hajamat.
Majd bármi egyéb megjegyzés helyett inkább próbálom őt utánozni, rázogatom a karom, csinálok egy pár törzskörzést.  Utána pár guggolás jön, majd összezárt és kinyújtott lábakkal, hátrafeszített térdekkel hajolok előre, és igen közben kicsit oldalra tartom a szárnyaimat, de így teljesen le tudok hajolni, tenyereimmel a lábaim mellett támaszkodom a padlóra, a hajfonatom vége is szinte a padlót söpri.
Hát akkor – mondom végül, mikor felemelkedem.  Aztán Balarral szemben helyezkedem el, úgy ahogy ő, a térdeimen és az ökleimen támaszkodva.
Az első fekvőtámasz még megy is, sőt még az ötödik is. A hatodiknál sajogni kezdenek a kezeim, a hetediknél égni, a nyolcadik fáj.
A kilencediknél Balart nézem, vele egyszerre mozdulok, a kezeim szét akarnak szakadni. A tizediknél érzem, az arcomon apró verejtékcsepp indul el lefelé, a csuklóim már remegnek, a szemeim tágra nyitva, a számat szorosan összezárom, és csakis Balart nézem…
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Szer. Dec. 06, 2017 9:53 am
- Az őrök? Azok csak a köpenyt látták, ami alatt tevepúp vagy skorpiófullánk is lehetne. Egyébként meg mindegy. Nem hiszem, hogy felbukkannak.
Tényleg nem. Ahhoz be kellene ismerniük, hogy meg lettek fenyítve a nyílt utcán, tucatnyi szempár előtt. Aligha ölthetnének egyenruhát még egyszer…
Jóformán tátva marad a szája, mikor közlöm, hogy kezdjük a harci képzést. Pedig ebben a korban a legfogékonyabb az elme, ilyenkor lehet az alapokat beléjük nevelni a leghatékonyabban.
- Nem küldünk egyedül hadba gyereket, ha erre gondolsz. Fedezékből lőnek a nyílpuskával. Valaki mindig ott van mellettük, megvédeni őket.
Ez utóbbi rész a terv, de gyakran nem jön így össze. Ha harc van, gyakran mindenki a forgatagban van, esetleg fél szemmel figyelve a rejtőző gyereket.
- Bizony, igaza van. Többnyire figyeltem rá. Bár nem minden mondása volt érdemes elismétlésre. Főleg, maikor órákon át ecsetelte, hogy szereti a pörköltet.
Az ólombányászathoz túl sokat nem tudok hozzászólni, de biztos úgy van, ahogy mondja. Tényleg nem tudok róla, hogy bárki más ilyenekkel gyakoroltatná az apróságokat.
- Nyilván lemosható festékről van szó, ha hetekre megjelöl, annak semmi értelme, mert nem tudjuk, most találtad el magad, vagy előző nap. Egyébként festékesnek lenni jobb, mint belevágni magadba. Vannak olyan festékek, amik ideiglenes díszítésre valók, vízzel lemoshatók. Valami ehhez hasonlóra lesz szükségünk.
Rendben, kérdezze meg Rahesát. Részemről megkeresném magam, de nem baj, ha kommunikál a szolgákkal, és szokták egymás jelenlétét. Csak aztán olyan közel ne kerüljön hozzájuk, hogy fel akarja szabadítani őket. Akkor gondjaink lennének.
- Bezony. Ennyi idősen már a kardok jönnek. Az ólommal bélelt fakardok. Később buzogányok, végül a szálfegyverek. Aztán kiderül, melyik áll neki legjobban kézre, miben a legtehetségesebb. A fakarddal pedig nem fog senkit megsebezni. Egy-két kék-zöld folt megeshet, de semmi komolyabb. Amúgy sem harcolnak, amíg az alapok nem mennek.
Én öt évesen kezdtem a fegyveres harcot. Kétcsapás már szerette volna korábban, mert mindig nagyobb voltam az átlagnál, de Duncan kereken megmondta, hogy még korai. Végül Kétcsapás hallgatott rá.

Határozottan jókedvűvé válik, és ez a kérdés… Ha nem lenne érdekes, gondolod foglalkoznék veled, madárka? Valószínűleg igen, de kevésbé lelkesen. Mindegy.
- Persze. Olyasvalakit tanítani aki akar is tanulni, mindig élmény. Te meg akarsz tanulni, azt látom rajtad.
Aztán pózol kicsit, kidüllesztve, amije van. Ha már mutatja, megnézem, én nem vagyok az ilyesminek ellenére.
- Nem vitatkozom, nem kell meggyőznöd. Főleg nem kell megpróbálni bizonyítani…

Úgy döntök, még egy utolsót húzok ezen a hazugságon, de ha nem eszi meg, akkor ezt ennyiben hagyom. A nézése alapján tényleg majdnem ejtem ezt a témát, de ezt az egy mondatot feltétlen kimondom.
- De hát Hasfelmetsző tíz éve kora óta nem alszik.
Azután elég pofátlan csavarni még egyet a mondandómon, miszerint eddig ő segített öltözni.
Ahogy eddig sem természetes színe még vörösebbre vált, nagyon szeretném tudni, mi jutott az eszébe. Vajon mire készül, mit fog mondani, amit csinált velem a „pár hét” alatt.
- Ha már így benne vagyunk, meséld el, mitől és hogyan sérültem meg. Főleg azt, hogy mennyi ideje.
Nagyon érdekel, erre mit fog kitalálni nekem. Valami hősies, mint például visszajöttek az őrök, párbajoztunk, és egyik, utolsó mozdulatával halála előtt fejbe vágott? Vagy tucatnyi rablót vágtunk le? Vagy valami ostoba, banális dolgot, mint hogy elcsúsztam a felmosott padlón?
- Ja, és nem bánnám, ha beküldenéd az új szolgálót. Tudod, akit olcsón kaptunk attól a kereskedőtől másnap, hogy megsérült a szárnyad. Mert ha kiderül, hogy mindenféle sérülés miatt elszalasztottuk azt az üzletet, azért tényleg nyűgös leszek…
Erre is érdekel, mit fog mondani. Eddig remekül szórakozom ezen a tréfán, szinte sajnálom, hogy nem valós. Csak szinte. Nem akarok ilyen sérülést.
Megnézem a kezeim az alapján amit mond, és tényleg. Picit hosszabbak az ujjaim, bár tényleg csak nagyon picit. Azt tudom, hogy a jobbom erősebb, de nem gondoltam, hogy ez látványos lenne. Legalábbis nem felismerhetően.
A sápadtságát látva már meg is bánom a kérdésem. Pedig ő hozta fel a hárem ügyét, én nem akartam. Jó lenne, ha abbahagyna háremhölgynek lenni, és csak Madárkaként folytatná. Nem kellemesek neki az emlékek, és habár engem tényleg érdekel milyen az életük odabent, de nem olyan áron, hogy neki kellemetlenséget szerezzek. Inkább kérdezek majd fél év múlva. Vagy egy év múlva. Mikor már nem éles az emlék.
Majdhogynem üveges tekintettel mondja el, amit még egy bordély nőitől sem várnék. Na nem a cselekvéssel van a baj, hanem azzal, hogy ezt nézőközönség előtt tegyék. Nem tudom, kit minősít ez jobban, a nemesi fruskát, aki gond nélkül térdelt közönség előtt, vagy az oktatót, akiben nem volt annyi, hogy ezt egyesével, ne a többiek előtt gyakoroltassa.
Vagy ez a hárem zsenialitásának a része. Elhitetik velük, hogy ezek a dolgok nem intimek, nem személyesek, nincs bennük semmi, így a háremhölgy nem veszi zokon, hogy ezt akár minden nap mással tegye. A lány, akit említ, aki boldogan tette, vagy eleve szajha a fejében, vagy átnevelték már, vagy tényleg büszke a tudásásra, amit esetleg otthon szedett össze. Lehet, odalent érintetlen volt, de ugye több testnyílása is van egy nőnek…
Fintorogva csóválom a fejem.
- Naiv vagy, azt fenntartom, de az nem a naivitásod jele, hogy undorodsz az ilyesmitől mások előtt. Hanem a gerincedé. Komolyan úgy érzem, sok rabszolgának, akik megfordultak a kezeim között, jobb sora van, mint azoknak a nőknek a háremben.
Ahogy a haja omlik az ujjaim között, engem figyel. Az arca… nem tudom leírni. Nem nevet, nem vigyorog, komoly, valahogy méltóságteljes. Felmerül bennem, hogy túlléptem a határt, amit engedélyezne, és sovány mentéség, hogy az orrát céloztam.
Aztán véget ér, az utolsó hajtincs is elhagyja a kezem, és elmosolyodik. Jól van, eszerint nem bánja. Vajon, ha bánná, meg merné mondani? Úgy érzem, igen. Nem fél tőlem, ami üdítő változatosság.
Jön egy rövid bemelegítés, pontosabban annyi, amennyi után úgy vélem, a madárka átmozgatta mindenét, majd fekvőtámasz. Pontosan vele egyszerre mozdulok, leszámítva, hogy nekem nem ér le a térdem.
Látom, ahogy ellene fordul a saját tréfája, de nem hajlandó beismerni, remegő felkarral, de tovább csinálja a fekvőtámaszt.
A testedzésben az a vicces, hogy ha a terhelés kezdi elérni a határokat, az agy újabb idegpályákat csoportosít át az izmoknak, kiiktatva olyan dolgokat, amik máskor fontosak lennének, de most nem számítanak. Mint például a kontrol az arc felett. Eljön egy pont, mikor olyan mértékű a terhelés, hogy már nincs kapacitás kontrollálni az arckifejezéseket, és roppant buta, esetleg pszichopata arcot vág a neolita.
Úgy látom, tíz-tizenkettő körül el fogja érni ezt az arcot, és akkor meg fogom szakítani az edzést.
- Látom, nagyon fáradsz – szólok. – Tegnap is fekvőtámaszoztál? Az megmagyarázná, ma miért nem bírod. Ha akarod, csinálhatjuk a második vagy a harmadik gyakorlatot is. Na melyik legyen? Ha a lábazást akarod, kezd te, ketten nem férünk el az asztalon. Ha hátaznál, akkor is kezdheted te, mert az ajtóban is csak egyikünk fér el.
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Szer. Dec. 06, 2017 2:46 pm
- Az én sem. De azért csak nem mindegy. Vagy jobban örülnél tevepúpnak, netán skorpiófullánknak a hátamon? - kérdezem és úgy teszek, mintha meg lennék bántva.
Persze valójában nem vagyok, de a kérdés attól még érdekes. Szerintem akkor már a legjobb mégiscsak egy pár szárny.
Hamarosan érkezik a pontosítás a gyerekkel kapcsolatban is. Kicsit jobban hangzik így a dolog, de azért egészen nyugodt még így sem vagyok. Pedig igazából nincs közöm a dologhoz, ugye.
- Értem, így azért máshogy hangzik, de ennek ellenére nagyon fiatalon kerülnek éles helyzetbe, szerintem.
Nem bírom megállni, ennyit mégiscsak mondok, de talán Balar ezen nem fog besértődni, eddig nem olyannak ismertem. Másrészt ez vagyok én, és az én véleményem az, hogy egy nyolcéves még igencsak fiatal. Más a kiképzésen való részvétel, és más az éles bevetés.
Ugyanakkor a pörkölt ellen semmi kifogásom, ahogy a malacsült ellen sincs.
- Ezek szerint tudsz pörköltet főzni? - teszem fel a szerintem idevágó kérdést.
Jó lenne, ha tudna. Anyám és nővérem egyhangúan állítják, jó az, ha egy férfi saját maga is képes pár étel elkészítésére. Bizonyítja az életrevalóságát. Hajlok arra, hogy egyetértsek velük, így most kérdőn pillantok Balarra.
- Ha a festék lemosható, akkor rendben. Te tudod milyen kell hozzá, gondolom.
Én meg kíváncsi vagyok rá, teszem hozzá magamban. Mert ilyen festékről még nem hallottam, de természetesen nagyon is érdekel. Az úgynevezett vízfestékkel kapcsolatban ugyanis azt tapasztaltam, hogy nem minden felületről jön le. A ruhából sem okvetlen mosható ki, foltot hagy.
- De az igaz, nagyon nem szeretném megvágni magamat, meg téged sem.
Elmosolyodom. Bár az ugye nem túl valószínű, hogy meg tudnám őt sebezni, de azért jobb, ha tisztázzuk a dolgokat, már így előre, hogy ez nem is célom. A gyakorlás persze más, egymásnak esünk esetleg, de sose tudni, bármikor történhet baleset, akárkivel, és szeretném, ha tudná, hogy...
Nos, igen, nem akarom őt bántani.
- Értem. Tehát szépen, fokozatosan. Világos.
Elnevetem magam.
- Még az is lehet, hogy a kis unokahúgod ügyesebb a fakardjával, mint én leszek seprűnyéllel.
Van ebben a mondatban jó adag önirónia is, de hát ha egyszer ez az igazság. Minek tagadnám?
- Apád bölcs neolita, ha képes elismerni, hogy egy rabszolgának is igaza lehet a fiával kapcsolatban. Szívesen megismerném Duncant is. Érdekes fickónak tűnik.
Újra végigmérem Balart. Igaz, ami igaz, senki nem vádolhatná azzal, hogy alacsony és csenevész.
- De ezek szerint nem kamaszként indultál hirtelen növésnek... Így kissé jobban megértem Orákulum árulkodó hajlamait is. Hiába volt ő az idősebb.
Egymásra pillantunk, Balar mintha egy szívdobbanásnyi időre értetlen lenne, de aztán válaszol.
Én pedig kedvesen fejet hajtok.
Van egy olyan érzésem, hogy igencsak jó oktatóm lesz.
Aztán persze kihúzom magam, mikor a kilóimról meg a tortákról fecseg. Azért belém is szorult némi hiúság.
Ő meg megnéz, nem tévesztem el a pillantását.
A válaszára azonban elnevetem magam.
- Az ég óvjon! Beteg is lennék tőle! Hívhatnád rögtön Hasfelmetszőt, hogy mentsen meg! - bukik ki belőlem, és kacagva rázom a fejem. Három egész torta. Képtelen lennék annyit legyűrni, ha fizetnének se menne.

Balart nézem, aztán megcsóválom a fejem.
- Ugyanmár! - felelem egyszerűen.
Tudom, hogy tudja, ő is tudja, hogy én tudom, hogy tudja, és most próbálkozik, hogy valahogy ellenem fordítsa a saját tréfámat.
Rendben, nem jött be, amire gondoltam, valahogy nagyon gyorsan rájött, szerintem a kötés miatt, de nem tudom, vagy valami más is segítette... de a lényeg, hogy igyekszik megúszni, hogy a végén én nevethessek. El is fogadom, hogy így van. Nyilván.
De én is hasonlóan érzek. Ha most feladom csak úgy, akkor ő nevetne ki, és élvezné, hogy a saját csapdámba estem.
Már nincs mit tenni, el kell jutni egy olyan szintre, ahol elismeri, hogy remek móka volt.
Bár mondjuk... nem hittem volna, hogy tényleg képes lesz meztelenül parádézni előttem.
Húh!
- Hogy mitől?
Pislogok egyet. Majd újra. Mit találjak ki?
- Pár hete csak. Talán emlékszel, hogy le akartál vinni az alagsorba és kiderült dugulás van. A reterátosok... Baleset volt, igazából, bár a családod, nos, hogy úgy mondjam ők az óta már elintézték az ügyet. Úgy történt, hogy az egyik meg akart győzni, hogy teljesen új csatornát építtess és valami csillagászati árat mondott. Lementünk megnézni, ugyan mi a búbánatot találtak ki. Én hátramaradtam, majdnem a lépcsőnél, mert elég büdös volt, te meg leguggoltál a nyílás mellett, hogy megnézd mégis mi van. Az egyik rötyista ott állt a kibontott gödörben, a másik meg mutogatott. A gödörben állónak a vállán volt a lapát, aztán a másik mondta, hogy ugyan dobja már el az útból az egyik kupac törmeléket, erre az a félbolond úgy fordult meg, hogy nem vette le a lapátot a válláról, és fejbe vágott vele téged, hátulról. És az lett, amit előtte nekem mondtál, nem a lapáttól kaptál nagyot, hanem bezuhantál a gödörbe és ott egy kőbe csaptad a fejed.
Komoly képpel fejezem be a mondókámat.
Sóhajtok és megrázom a fejem.
- Szerinted mikor itt feküdtél a súlyos fejsérüléseddel, volt nekem időm és kedvem és ándungom elmenni egyedül a rabszolgapiacra? Papírok nélkül? Még jó, hogy Vulfius hallott egy városi gyógyítóról, aztán pár nap és jött a karaván, kicsit előbb, mint te korábban mondtad.
A pilláim alól sandítok Balarra, várva, hogyan fog erre reagálni.
Igyekeztem tényleg hihető mesével előállni, ha mást nem is, remélem, legalább a fantáziámat értékeli majd.
Lehet, hogy még Nagyszájúnak is tetszene, amit most itt összehordtam.
Ettől függetlenül megjegyzem magamban, hogy figyeljek majd, ha a csatornások valami hasonló de nézze meg uram muszáj lesz itt sokat bontanunk féle dologgal próbálkoznának. Mert nem örülnék, ha Orákulum is elismerően szólna a jóstehetségemről.
Akkor már inkább Nagyszájú!
Balar lenéz a kezeire, talán még össze is méri őket, én meg elégedetten vigyorgok.
De aztán... Nos a kérdésem költői volt, de az ő válaszában azt hallottam, hogy igen, tényleg szeretné, és valami kis semmiségre számít.
Hát nem volt semmiség. Nem szeretek gondolni rá, meg az egészre, és örülök, hogy én nem voltam benne.
De azt hiszem, egyszer el kell mondanom úgyis. Illetve, talán majd anyám is tudni akarja. Addigra talán nem... talán nem fogok elsápadni. Nem akarom őt megijeszteni. Talán jobb is, hogy először Balar hallja.
A szemeim újra fókuszba állnak. Balar arcán egy undorodó fintor, a fejét csóválja.
Legszívesebben most újra megölelném, ahogy az utcán, mikor azt mondta elkapjuk majd a Kaddába menő karavánt. Vagy még szorosabban. Mert érzem, a fintor nem nekem szól, a fejcsóválás nem engem minősít, látom a szemében.
Aztán ki is mondja.
Bólintok. A színem kezd visszatérni. Mélyet sóhajtok.
És nem mozdulok hátra a keze elől.
De azért a nózim mégiscsak a nózim!
Balar keze a hajamban... ahogy lassan, nagyon lassan vonja vissza, óvatosan, vigyázva, és az arca... Vajon tudja, hogy mosolyog? Nem önelégülten, nem is csábítóan, csak, csak úgy egyszerűen, őszintén. Nem egy ölelés. Tényleg nem, de van olyan jó. Most nagyon jó érzés.
Jó tudni... nem is tudom mit, hogy mit tudtam meg az utóbbi két percben, de valami fontosat. Nem tudom még megfogalmazni, de érzem, sőt biztos vagyok benne...
Újra sóhajtok.
Balar nekifog a bemelegítésnek, én meg követem a példáját. Nem tehetek mást. Ez most nem az a pillanat, mikor azt mondhatnám, hahó, minden csak vicc volt, csak játék.
Azzal tönkretenném ezt a valamit, ezt az utolsó két percet.
Szóval annyi fekvőtámaszt fogok nyomni, amennyire csak képes vagyok. Aztán majd lesz valahogyan.
Tizenegynél tartok, mikor Balar megszólal.
Azt hiszem a kérdésére válaszolnom illene, de a nyomorú fekvőtámaszok közben nem megy.
Letottyanok a szőnyegre, hasmánt. És egy darabig úgy is maradok, nagyjából moccanni sincs erőm, az izmaim remegnek, zihálva nyelek pár korty levegőt.
Aztán összeszedem magam és a hátamra fordulok, a szemeim egyelőre még csukva vannak.
- Be... bevallom, nem gyakoroltam... - nyelek, majd hozzáteszem - minden nap. A lábazást és a hátazást még nem mutattad - teszem még hozzá, majd kinyitom a szemeimet, először a plafont nézem, még mindig a szőnyegen kiterülve, majd Balart keresi a tekintetem.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Dec. 07, 2017 11:16 am
Nők. Ő kérdezi mit hazudhatnék az őrnek, majd addig csűri-csavarja a dolgokat, hogy a végén legyen oka megsértődni.
- Nem az én hátam, bármi nő is rajtad, nem az én gondom - felelem az igazságnak megfelelően, bár kissé ridegen, és készen állok az égszakadásra, mait kapni fogok érte.
Látom, zavarja, ahogy otthon mennek a dolgok az ifjakkal. Ez megmosolyogtat. Állítólag ez a téma volt az egyetlen, amivel kapcsolatban Nagyszájú vitát vesztett Kétcsapással szemben. Rá akarta venni, hogy a gyerekei ne kelljen harcot tanulni ilyen fiatalon.
- Megpróbálhatod meggyőzni Kétcsapást, ha gondolod, mikor találkoztok. Sok sikert hozzá. Nagyszájúnak se ment.
Szórakoztat a meglepetés az arcán, ahogy pörköltről kérdez. Nem vagyok nagy konyhatündér, de nem halok éhen.
- Négylándzsás szerint ha egy férfi jót akar enni, meg kell csinálnia az ételt magának. A nők képesek ugyanazt ezerszer is megcsinálni, de ha változatosság, valami új kell, ahhoz férfi szükséges. Egyébként igen, elboldogulok. nem vagyok mesterszakács, de sok ételt el tudok készíteni. Csak ritkán vagyok rá hajlandó.
Nem tudom, milyen kell. Honnét tudnám. De tudom, hogy van ilyen, mert Duncan használja a tanításokhoz. Jó, hogy eszembe jut, így ezt is hozatni kell otthonról. A szavaira csak bólintok, nincs kedvem ezt kifejteni, legyen elég a tény, hogy létezik ilyen. A többit majd megoldjuk.
Aztán felröhögök. Engem megvágni? Legfeljebb álmodban, Madárka. Álmodban. Még az én álmomban se menne, felébrednék a közeledtedre, biztos vagyok benne.
- Ettől ne félj, engem nem fogsz megvágni. De az biztos, hogy amennyiszer fogod a festéket mosni magadról, zseniálisan jó leszel abban, hogy magadat se vágd meg. Ha meg mégis beüt a krach, és megvágsz engem vagy magad, mi van akkor? A seb meggyógyul, te meg tanulsz belőle. A harc tanulása szokott járni kisebb-nagyobb sérülésekkel. Fogsz te az orromra csapni a fakarddal, mint ahogy foglak én is feldönteni téged véletlen. De ez jó. Tanulsz belőle. Köteléket épít közénk.
Na és keménnyé tesz. Részemről a hátam borsódzik a vinnyogó libáktól, hogy jaj lehorzsoltam a kisujjam, jaj, fáj a bal szemöldököm. Mire végzek a madárkával, erős lesz, veszélyes és masszív.
- Ez majdnem teljesen biztos – felelem komolyan. Viccesnek hangzik, de nem az. – Az aprókat sokan alábecsülik, pedig lélektani előnyük van, a legtöbben haboznak egy pillanatra, mielőtt fegyvert emelnek egy gyerekre. Ez a habozás meg pont elég neki, hogy átvágja az int a térdedben, földre kényszerítve, és talán örökre megnyomorítva. Vagy felvágja a hasad.
Ráadásul ő már tanul harcolni egy éve, még ha csak a nagyon alapokat is, fegyver nélkül.

Hagyom, hogy felfogja amiről beszélek. A családon kívülieknek mindig óriási sokk belegondolni, hogy egy totyogó hatéves tőlünk esetleg ki tudná őt filézni erőfeszítés nélkül.
Jó öreg Duncan. Rabszolgához képest akkora szája van, ha valamiben úgy véli neki van igaza, hogy Nagyszájú is elbújhatna mellette.
- Ha eljutunk haza, nem fogod tudni elkerülni. Tudni akarja majd, kinek küldött kardot, és tudni akarja majd, mi mindent tanultál vele. Ha szerencséd van, hagy kipihenni az út fáradalmait. Ha nem, karddal a kezében fog várni az ajtó előtt, és nem léphetsz be, míg meg nem harcoltok.
Orákulum árulkodására csak vállat vonok, régen volt, ki emlékszik már, melyikünk mekkora volt. Már most hálás a tanításért, pedig el se kezdtük. De holnap, rossz esetben utána megmutatom neki az alapállásokat, és a formagyakorlatok egyikét. Tőrrel nem ismerek sokat.
A nevetésére felpillantok, és vele vigyorgok.
- Nem kell ahhoz Hasfelmetsző, csak egy toll a szárnyadból, hogy megcsikizzem a garatod, egyből kijön minden.

Hát jó, hagyjuk Hasfelmetszőt és az alvást.
Viszont a mese amit előad, eléggé szegényes. Engem leüt egy reterátbúvár lapáttal, véletlenül? Tudja ez, milyen kemény egy koponya, mennyire nehéz ilyen sérülést ütni rá? Főleg véletlen, fordulásból. Nem, nem tudja. Azért beszél ilyen butaságokat. De legalább emlékszik, miért veszélyes kiütni valakit, miért lehet komoly baja. Elhúzom a szám. ennél valamivel hősiesebb, érdekesebb, vagy mondjuk hihetőbb mesét is kitalálhattál volna, madárka. Tarkón csapnak véletlen lapáttal, én meg beleestem a budiba ásott gödörbe. Ha ilyen tényleg megtörténne velem, az utolsó főig levadásznám aki tud róla. Még csak az kellene, hogy híre menjen, minden zsoldos és cimbora rajtam röhögne.  
Abban igaza van, hogy egyedül tényleg nem mehetne el a rabszolgapiacra.
- De legalább szereztettél Nagyszájúval papírokat magadnak? Mond, hogy legalább emiatt nem kell aggódnunk.
Az elbeszélése a háremről majdnem megtöri a játékot. Tényleg sajnálom, hogy ezt kellett átélnie, ugyankkor, ha nincs ez vagy hasonló, akkor most nem lenne itt, velem szemben, nem próbálna megetetni amnéziáról, és a többi. Vagy ha kicsit lazábbak az erkölcsei. Vagy ha az oktató tényleg zártabban kéri erre őket, nem pedig mindenki előtt. Vajon akkor belement volna? Vagy akkor sem? Megkérdezni nem fogom, és tulajdonképpen nem is számít. Ami megesett megesett, és most itt van, az én védelmem alatt. Senki nem fog vele így bánni az akarata ellenére, az biztos. Erről eszembe jut, hogy ha a védelmem alatt áll, az nem csak a testi védelmet jelenti, hanem a lelkét is védenem kell. Hát jó. A fene beléd, madárka, mikre rá nem veszel.
Óvatosan, éppenhogy, futólag megérintem a kezét. Nem fogok rá, csak egy könnyed érintése egy-két ujjal a kézhátának. Leheletnyi simogatás, nem több. De erről se volt könnyű meggyőznöm magam, úgyhogy remélem értékeli. Sőt, ajánlom neki. És el ne várja mégegyszer!
Az orrpöckölésből kibújt, de a haját eltaláltam, és számomra váratlanul kellemes az érintése. Lényegesen kellemesebb, mint a tollaké. Azokról állandóan a csirkék jutottak eszembe, hiába nem volt a tapintásuk se teljesen olyan. Az illatát is megérzem a hajzuhatagnak, rémlik, hogy nyomokban éreztem valami ilyet előző nap, de… most töményebb, erősebb. Ez nem illatszer lesz, ez az ő természetes illata. A legtöbb nőnek, akikkel találkoztam, csak a kencéktől van bármiféle illata, pedig, sokan közülük tudnának jó illatúak lenni anélkül is. Vonzóbbnak tartom, ha nincs befűszerezve valaki. Persze vannak, akik jobb, ha elnyomják a szagukat, és az illat amire a témában gondolok semmiképpen sem az izzadtság. De a madárkának kimondottan jó illata van, remélem nem fog elkezdeni mindenfelé illatszert használni.
De aztán az illat átfordul izzadtságszaggá, ahogy összerogy a fekvőtámaszok után. Figyelem, ahogy a hátára fordul, anélkül, hogy összetörné a szárnyait. Eszerint ő is gyorsan gyógyul, mert nem fáj a tegnapi után.
Amit mond… csak mosolygok.
- Szóval nem minden nap, mi? Hát akkor kénytelen vagyok visszavonni, amit korábban mondta, miszerint te tanulni akarsz. Hacsak nem pótolod be az elmaradt fekvőtámaszokat ma. Háromnaponta kellett volna edzened, vagyis hetente kétszer. Ne bonyolítsuk, számoljunk minden alaklomra a kezdeti, ötször tíz darabot. Az az hetente száz. Két hét után kétszáz, három hét után háromszáz. Eddig tizenegyet csináltál meg, az lejön belőle. Segíts ki, hány hete is kaptam a fejsérülést…?
Vissza az elejére Go down
Aicha Khaled
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Sep. 19.
Csüt. Dec. 07, 2017 7:12 pm
- Aháá! Szóval nem a te gondod, mi? - nézek rá vádlón és még a mutatóujjamat is rá szegezem. Meg nem bököm a mellkasát, bár úgy csinálok, mintha bármely percben megtenném. Igyekszem nagyon komolyan előadni magamat, és félig valóban komoly is a mondandóm, de egyébként játszom. Tényleg. Mert tudom, hogy nem tud igazán mit kezdeni a szárnyaimmal. De azt is tudom, mennyire óvatosan ért hozzá...
- Az bezzeg a te gondod lenne, ha skorpiófullánkom lenne és most jól megmarnálak vele! - szinte prüszkölüök, mint egy dühös macska.
- De a te gondod is. Igenis a te gondod is. Ha kardot adsz a kezembe, márpedig megígérted, hogy tanítani fogsz, akkor az a te gondod is, hogy megtaníts arra, hogyan nem vágom meg magam.
Most mosolyodok el.
- Szóval ne tessék félvállról venni szegény szárnyaimat. Amúgy meg van pár előnyük is. Gondolj a légi felderítésre!
Őt nézem, kissé hátravetett fejjel, ha már egyszer ennyire magasra nőtt. Szeretném látni a szemeit, a rezzenésüket, már ha lesz olyan.
- Egyébként meg csak nem annyira csúnyák talán.
Ez utóbbi mondatot már csak halkan mondom. Sejtem, hogy ő... nos, hogy torznak lát.
De nem tudok mit tenni, így igyekszem túllépni az egészen, bár azért fáj. De ez van.
Halkan sóhajtok.
Ő mosolyog, először nem értem, de aztán rájövök, eszébe juthatott valami, és szerencsére már mondja is.
- Nagyszájú vitát vesztett? Ez komoly? És nyugaton kel a nap?
Elvigyorodom én is, ugyan nem ismerem a szereplőket, de próbálom magam elé képzelni a jelenetet. Kár, hogy nem voltam ott.
- Négylándzsásnak volt némi igaza, de tévedett is - vetem közbe. - Mert igen, egy nő megcsinálja ezerszer ugyanúgy a pörköltet. Kitűnőre, hogy a férfi megnyalja utána mind a tíz ujját is. A férfi meg újít, és ügyeskedik, aztán bizonygatja a barátainak, hogy a cukros marhapörkölt a legjobb étel a világon. Például.
Nem bírom ki, ugyan végigmondom komoly képpel, de a legvégén már csak elnevetem magam.
Majd bólintok egy aprót.
- Az életrevalóság génjének jelenlétét bizonyítja egy férfiban. Mármint, hogy szükség esetén azért képes főzni.
Azt már nem teszem hozzá , hogy anyám szerint ez fontos dolog, és érdemes figyelni rá. Balarnak ezt nem kell tudnia.
A festékre bólint. Gondolom, valamit majd kitalál, ha náluk így edzenek, akkor majd utánanéz, mi kell hozzá. Ehhez ő ért. Én meg bízom benne, hogy odafigyel majd a részletekre is.
A nevetésére felvonom a szemöldökömet.
- Szóval nem foglak. Értem.
Aztán tovább beszél, és az apró él, amit gúnynak értettem eltűnik a hangjából, most már csak a lelkesedés marad.
Én meg örülök, hogy így áll az egészhez, mert én hiába akarnék tanulni, ha számára az egész semmit se jelentene. Vagy ha, igen, végtére is nem kénytelen rám az idejét áldozni.
Egyébként ha edzés közben feldönt, vagy épp megüt, talán akkor sem lesz gond, egy pár plecsni. Elég tűrhetően gyógyulok én is, bár annyira talán nem jól, mint ő, szóval ki fogom bírni. Ezen kívül más, ha így sérülök, ez gyakorlás, tanulás. Köze nincs ahhoz, amitől például a fivérem óvott.A kötelék gondolata meg különösen tetszik. Jó.
Igen, szerintem jó lesz Balartól tanulni.
- Így legyen! Én benne vagyok - mondom hát.
Halkan sóhajtok.
- Ez megóvhatja őket olyanoktól, akik nem haboznak gyerekre támadni.
Igen, ha így nézem, van létjogosultsága annak, amit tesznek. Újra emlékeztetem magam, hogy nem szabad csak úgy, a körülmények ismerete nélkül, ítélkezni.
- De lehet, hogy akkor Valari ki fog nevetni engem? - kérdezem apró mosollyal. Nem tehetek róla, fura, hogy egy pici lány nálam képzettebb harcos. Fura, de ettől még nem kételkedem abban, hogy ez így van. Balar nem mondaná, ha nem lenne igaz.
Tudom, hogy nem viccelne ilyesmivel.
- Azt hiszem, egyre kíváncsibbá teszel - jegyzem meg hát egyszerűen.
Igen, érdekel, ő is, de a családja is. Nem mindennapi família lehetnek ők, szívesen megismerkednék velük. Persze csak ha lehet. De eddig úgy vettem ki Balar szavaiból, hogy lehet. És hogy pár hét csak, és páran ide érkeznek. De most is azt mondja, ha eljutunk haza.
Igazság szerint nem tudom ahhoz mit szólnak majd, ha Balar egy nővel állít haza.
- Ó. Azért remélem, akkor is beenged majd miután legyőzött és mindenkinek bebizonyította, hogy egy pite kis kezdő vagyok -felelem apró kis mosollyal.
Arra, hogy a saját tollammal csikizné a garatom, eltátom a számat.
- Ne merészeld! Nem tépkedjük az én szárnyaimat. Ha a dolog úgy hozná, használd nyugodtan a saját ujjadat! - vágom rá kissé morcosan. - Méghogy kitépni egy tollamat! Node ilyet! Nem mintha ennyi tortát terveznék enni... - zsörtölök még egy kicsit, de közben már én is vigyorgok.

Próbálkozom valamit összehozni Balar fejsérüléséről, de hát... Mit lehet kitalálni? Nyilván ha lemegy a pincébe rájön, hogy kamu, tekintve, hogy még mindig pöceszag van és a csatornások csak később várhatóak a nap folyamán.
Ilyen alapon legkésőbb pár óra múlva tuti lebukok.
Nem, nem is. Már lebuktam, már csak az a kérdés, mikor kerül ez a felszínre is.
A következő kérdésre nyelek.
Nem szereztettem, nyilván, lévén Nagyszájú nem volt itt, és Hasfelmetsző sem.
A papírokkal kapcsolatban nem akarok kamuzni, azok túl fontosak. Így csak megrázom a fejem, majd a szőnyeg mintáit kezdem bámulni. A plafon repedéseit már jól ismerem. Pókostól.
Balar már bármelyik pillanatban leleplezheti a játékomat.
Ezt odázza el kicsit az, hogy a háremről kérdez.
Bármennyire is szeretnék, ezzel kapcsolatban nem tudok laza választ adni. Az igazság túl kemény. Az egész... túl durva.
Valahol az, pedig fizikálisan semmi nem történt velem, szerencsére. Igaz, ebbe erősen belejátszott az én hozzáállásom is.
De talán szerencse is.
Nem tudom végül mi történhetett volna, ahogy azt sem Kareem magától tette ki a szűröm, vagy valaki utasítására.
Még az is lehet, hogy az egész mögött egy nagy bábjátékos mozgatta a szálakat, akár politikai célokkal is. Nem tudom. Fogalmam sincs, de sok minden elképzelhető.
Ugyanakkor ezért vagyok itt.
Ha nem így alakult volna, most a háremben lennék, talán napsárga szalaggal, de lehet, hogy ezzel együtt örökös rabságban és alárendeltségben.
Most meg itt vagyok!
És azt hiszem, valóban, és őszintén, hogy most sokkal jobb helyen vagyok, mint voltam a Palotában.
Balart nézem, a szemeit, és most annyira beszédes az a zöld szempár. Tudom, rengeteg kérdés kavarog benne, de sejtem, most nem fog faggatni. Talán majd később. Előbb-utóbb. De ha kérdez, válaszolok neki, mert ő megérdemli a válaszokat. Amiatt, ahogy bánik velem, és pont amiatt, hogy rám hagyta, mit és mikor mondok el.
Halkan sóhajtok.
És ekkor érzem meg, könnyű kis simogatás a kezemen, két ujj érinti a bőrömet.
Tudva, mennyire nehezen ér így hozzá másokhoz ez még jobban megindít. Jóleső érzés. Tényleg az.
Egy köszönöm semmit sem jelentene most, de talán a mosolyomat értékelni fogja.
De a nózimat akkor se kell pöckölgetni! Bár persze az már móka lenne, valami, amin végre megint nevethetünk a kis intermezzo után.
Arra én sem számítok előre, hogy a hajam leomolhat. Balar meg egészen biztosan nem.
A szemeit nézem megint, azt a félmosolyt az ajkán.
Vajon a hajam tetszik neki? Olyan lassan vonja el a kezét. Mintha csak simogatná a tincseimet. Gyengéd az érintése, óvatos. A mosolya meg vonzó.
Hogy lehet, hogy van, aki fél tőle? Vak tán a többi nő?
De igazság szerint most aztán tényleg nem bánnám, ha mind vak is lenne!
Végül elmosolyodom.
Most ide nem kellenek szavak.
És igen, jár ami jár, így nem tiltakozom a fekvőtámaszok ellen sem. Az izmaim viszont annál inkább! Főleg a tizedik után.
Balar persze csak a tizenegyediknél szólal meg. Bár biztos vagyok benne, hogy már előbb kiszúrta, hogy remegnek a karjaim. Ő ne szúrná ki?
A hátamon fekszem, és mikor kinyitom a szemem, látom, hogy mosolyog.
Élvezi.
Élvezi, hogy végül fel kell adnom. Bár eddig is tudtuk mindketten, hogy ez lesz. De talán elég hosszan kitartottam már ahhoz, hogy ne legyen nagyon kínos a megadás.
Halkan sóhajtok, felnézek a mosolygó arcára.
- Nagyjából a második perctől tudod, hogy nem volt fejsérülésed. Ugye? - kérdezem kicsit zihálva, és én is megpróbálkozom egy mosollyal. Aztán csak elnyúlok, a két karom felemelem, az izmaim még mindig remegnek. Kinyitom, majd újra ökölbe csukogatom az ujjaimat.
- Alig érzem a kezeimet - jegyzem meg. - Ugye ettől fogok tudni még festeni? - csúszik ki a kérdés.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Pént. Dec. 08, 2017 2:32 pm
- Harcoltam skorpiófarkas neolitával – mondom komoly hangon. – Nem tudott megmarni. A fullánkját vágtam le először. De közel sem ez volt az egyetlen testrésze, amitől megszabadítottam. Utána életben hagytam. Mert tényleg, igazán dühös voltam rá.
Most vajon min szívta fel magát? Nem tisztáztuk le csak fél órával ezelőtt, hogy adjon nekem időt hozzászokni a csapkodóihoz? Ej, madárka, kezd nehéz lenni veled.
- Ha ez a szempont, akkor a tevepúp a legjobb, az nincs útban a kardnak. Utána a skorpiófullánk, mert a szárnyakkal ellentétben csak egy van belőle, könnyebb megtanulni vigyázni rá.
Aztán elmosolyodik, mint aki csak szórakozik, de valami azt súgja, volt komolyan veendő része is a szavainak. Sőt, minden szót komolyan kell venni, az utólagos játékosság ellenére. Mindegy, akkor sem értem a dolgot.
A légi felderítésre nem is reagálok, arra meg, hogy talán nem csúnyák, csak vállat vonok. Nem csúnyák. De szépnek sem nevezném őket. Lassan túlléphetnénk ezen. Nem vagyok lenyűgözve a szárnyaitól, de annyira nem láthatom őt torzszülöttnek, ha hajlandó vagyok vele egy fedél alatt élni, nem igaz? Nők. Mindent túlkomplikálnak.
- Elvesztette bizony, de nem elsősorban a szavaival. Kétcsapás azt mondta neki, hogy nyitott az elképzelésre, de bizonyítékot szeretne. Mondjuk egy párbajt közte, és a felesége között. Háromkéz ugye öt évesen már fegyverrel gyakorolt, míg Nagyszájú tizenkét évesen fogott először kardot a kezébe, és Kétcsapás azt mondta, ha tényleg nem számít az a pár év különbség a harci gyakorlatban, főleg, hogy Nagyszájú eleve idősebb, és erősebb is, mivel férfi, akkor nem fog gondot okozni a győzelem. Első vérig tartó harcot akart. Nagyszájú igen gyorsan elhallgatott, és elnézést kért, hogy egyáltalán felhozta a témát. Háromkéz összevagdosta volna, mielőtt egyáltalán felemeli a fegyverét.
Kár, hogy nem voltam jelen, szerettem volna látni, amint Nagyszájú megretten a feleségével vívott párbaj lehetőségétől, és elsunnyog. Az arckifejezése valszínű több, mint vicces volt. De ami igazán érdekel, az Háromkéz arca. Vajon mit láthatott rajta Nagyszájú, hogy inkább visszalépett? Bizonyítási vágyat? Vérszomjat? Kár, hogy nem láthattam.
Elhúzom a szám.
- Szóval nálatok a férfiak cukros marhapörkölttel kísérleteznek? Így már értem, miért gondolod ezt. Nálunk ha egy férfi kísérletezik a konyhában, nem kell bizonygatnia semmit. Neki fogják bizonygatni a többiek, hogy milyen jó a főztje. A nők meg sorba állnak a receptért. Mert ha mégse lenne jó, nem fogja másokkal megkóstoltatni, hanem kivágja az egészet, és tagad mindent.
Vigyorogva rázom a fejem.
- Ennek nincs köze a génekhez, mindössze kis gyakorlás és odafigyelés kell hozzá.
Elgondolkodik azon, amiket mondok. Talán kezd megérteni, hogy a tanítás bizony fájni fog, sokszor utálni fogja, utálni fog érte engem, de ha eredményt akar, ezen végig kell menni.
- Csak a szemekre, fogakra kell vigyázni, mert ha azok sérülnek, az baj. De zúzódások, karcolások, horzsolások bizony bele kell, hogy férjenek. Lesz pont, amikor fel akarod majd adni, én meg nyüstöllek tovább, de ha végigcsinálod, kemény leszel és veszélyes. Persze ennek az útnak soha nincs vége, mindig lesz egy javítani való hiba, egy újabb trükk, egy újabb mozdulat. De ez így van jól. Soha nem lehetsz olyan jó, hogy az elég legyen. Mindig törekedni kell a jobbra.
Bólintok, egyszer-kétszer összefut valaki egy önmagát megvédeni képes gyerekkel, és kétszer meggondolja, hogy kezet emeljen bármely apróságra a jövőben.
- Ez teljesen biztos. Ha úgy alakul, hogy harcoltok és legyőz, ki fog nevetni. De ha észreveszi, hogy szándékosan gyengébben harcolsz, hogy hagyd nyerni, akkor meg is fog sebezni. Komolyan. Fakarddal is lehet ám súlyos fájdalmakat okozni.
Látom, ahogy mosolyog az ötletre, hogy hazalátogatna velem. Lehet meg kellene néznem egy térképen, hol van Kadda a Chrima fészekhez képest. Lehet, útba tudnánk ejteni az egyiket a másik után, és akkor csak egyszer kellene kimozdulni. De jó is lenne. Feltéve, ha vinni akar engem is oda. Meg ha én akarok menni egyáltalán. Jelenleg nem túlzottan. De az is lehet, hogy hazamegyünk, kicsit ott vagyunk, ő tovább megy Kaddába, visszajön haza, azután együtt jövünk ide vissza. Ez szükségtelenül hosszúnak hangzik mondjuk.
- Ha nem így lenne, Duncan lenne az egyetlen, aki beléphet. Még én se vagyok túl esélyes ellene. Ha nem lenne rabszolga, világhíres zsoldos lehetne. Egyébként meg az, hogy hogyan szerepelsz előtte nem téged, hanem engem fog minősíteni. hisz nem lehetsz jobb, mint amilyen jól én képezlek.
Aztán csak röhögök a hirtelen haragján.
- Ne zabáld magad gombócra, és akkor biztonságban vannak a tollaid.

- Nagyjából.  – felelem a kérdésére vidáman. – A kötéssel a kezemen aludtam el, és furcsa lenne, ha ugyanaz a kötés hetek múlva is az ágyamban lenne. Legalább annyira, mint hogy ennyi idő alatt nem mostad le a sebbalzsamot a szárnyadról. Ugyanis érzem a szagát. Valamint a tegnapi ruhádat viseled. Ez még megeshetne, de az én ruháim is a tegnapiak. A nadrágomon ott van a vérfolt, ami a kezemről került rá. Rahesa nem végez ennyire rossz munkát a mosással.
Könnyed mozdulattal felkelek a földről, és leülök az asztal szélére, onnét nézem a pihegő madárkát. Mindenesetre kaptam választ egy kérdésemre, tud a hátán feküdni. Nem, mintha túl sok jelentősége lenne ennek számomra.  
- El fog múlni. Kicsit túlterhelted, lehet meg is húztad, de semmi komoly. Egyébként ma még négyszer tíz ilyen fekvőtámasz hátra van. Valamikor keríts sort rá. Holnap meg megmutatom a hát erősítését. Hacsak le nem ütnek egy lapáttal és el nem felejtem – teszem hozzá gúnyos mosollyal.
Leszállok az asztalról, és elkezdem magamra húzni az ingemet.
- Amíg reggelizünk, szeretném, ha átgondolnál valamit – kezdem komoly hangon. – Amit várok tőled amíg itt vagy, hogy kommunikálj a szolgákkal, és cselekedj saját belátásod szerint nyereségesebbé tenni a teaházat és könnyebbé az életem. Amit cserébe fel tudok ajánlani, az a tiszta nyereség öt százaléka. Tiszta nyereség alatt azt értem, ami a költségek után fennmarad. Ennél többet csak az otthoniakkal való egyeztetés után kínálhatok. Mivel pont olyan jól rá fogsz látni a költségvetésre mint én, nem akarok napi, heti, akármikori kifizetésekkel bohóckodni. Tartsd nyilván mennyi a részed, és vedd ki a kasszából, amikor gondolod. A nehezítés, hogy csúf hiánnyal kezdünk az új szolgáló és a csatornázás miatt.
Azt már nem teszem hozzá, hogy ha átversz, egyrészt pont azt kapom, amit érdemlek, mert megbízom egy vadidegenben aki a tetőmre pottyan, másrészt… igen érdekes napok jönnek, miután felfedezem.
A teaházat úgy kaptam meg, hogy a haszon nyolcvanöt százaléka megy haza, a többi az enyém, költsem el belátásom szerint. Az összeg harmada a madárkának belefér a „belátásom szerint” kategóriába. Ha meg a tevékenysége által nő a bevétel, mindenki jól jár, és talán meg tudok egyezni Kétcsapással, hogy érje be nyolcvan százalékkal, és akkor fele-fele alapon osztozunk a madárkával a maradékon.
Elindulok az ajtó felé, de mielőtt kimennék, visszanézek, hogy felkelt-e már. Ha nem, nyújtom a kezem, hogy felsegítsem, egyel több érintés már úgysem számít.
- Akkor reggeli, utána rabszolgapiac. Viszza kellene érni, még a reterátbúvárok előtt. De nem baj, ha megbeszéled Vulfiusékkal, hogy ha előttünk érnének ide, vigyék le őket a pincébe. Már ha akarsz jönni.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-
Ugrás: