Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Today at 12:02 pm
írta: Balar
Éjszakai csapás - Balar&Vashti
Vas. Nov. 19, 2017 5:33 am
írta: Balar
Vad kecske Ivó - Rayan & Kraisorn
Szer. Nov. 15, 2017 6:17 pm
írta: Rayan
Reggeli beszélgetés; Thylia - Aicha
Hétf. Nov. 13, 2017 8:49 pm
írta: Aicha Khaled
aglaie && talen-jei
Pént. Nov. 10, 2017 8:29 pm
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Kedd Nov. 07, 2017 8:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Balar
 
Aicha Khaled
 
Rayan
 
Dana Amarah
 
Vashti Shohreh
 
Thylia Shaphire Beshenal
 
Admin
 
Kraisorn Suriyasen
 
Bassam Al Zaghar
 
Shaneeka
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Balar & Rayan - A kezdetek (dinamic duo)

 :: Kelet Birodalma :: Senki földje :: Sivatag Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Kedd Okt. 24, 2017 7:35 pm
Nyugodt tempóban haladunk a homok dűnék között, én és a nagydarab, -számomra ijesztő kinézetű- neolita férfi elől. Mögöttünk a gazdag és tehetős társulat, a tevéiken, lustán kullognak mögöttünk. Már vagy egy órája kutyagolunk így, sokszor rásandítottam a mellettem vonulóra és mindannyiszor végig futkározott a hátamon a jéghideg. Kész mázli, hogy őt bérelték fel testőrnek, én meg lennék a vezetőjük, úgyhogy akkor rám is vigyáznia kell, elvileg. Általában nem szokásom mindenféle jött-ment népet végig cibálni a sivatagon, de ezek busás összeget kínáltak, amúgy is pont vissza akartam menni a hegyekbe. Kapóra jött. Amikor elindultunk, láttam hogy faládikókat pakoltak zsákokba és azok lógnak a teherhordó tevéiken. A közelükbe se mentem, de arra tippelek, hogy aranyat és drágaköveket szállítunk. Ugye, aztán jött a testőr, akit még szintén indulás előtt béreltek fel, elvégre hogy nézek én ki? Számukra nem úgy, mint aki ki tudná húzni a seggüket a bajból. Szóval jött ez a derék jószág, böffentett nekem kettőt köszönésképp, amire én vissza és azóta csendben menetelünk. A hangja olyan volt, mintha ezer lélek visítana a torkában és ehhez társul a megnyerő külseje. Talán megvan két méter magas is, az egyik karja akkora, mint nekem a combom, számomra innen egyértelművé vált, ha nem muszáj nem szeretnék vele viaskodni. Ki tudja mekkora erővel pofozkodik és akkor az csak a bemelegítője lenne. Bár gondolom, mint minden ilyen nagydarab, termetes egyén, hát ő is valószínűleg lassabb lenne nálam. De ha betalál az üt..nem kicsit..nagyot. Úgyhogy most csak dermedt csendben, mint amikor az emberben megfagy a sz.r is, valahogy így tevegélek mellette és halvány dunsztom sincs kezdjek-e beszélgetni vele. Megértené? Válaszolna? Amíg nem próbálom, nem tudom meg. Lassan egy órája ezen agyalok, de mostanra kezdem feladni. Hát nem muszáj nekem beszélgetnem senkivel. Elég ha elvégzem a dolgomat. De mi van ha ez itt mellettem neheztelni kezd rám azért, amiért nem szólok hozzá egy kukkot se? Hú, azt nem. Nem akarok tomboldát. Nah szedjük csak össze a gondolatainkat. Veszek egy mély levegőt és nagy nehezen szóra nyitom a számat, a fejem feléje fordítva közben.
- Szóval a neved...
Ó, te jó ég! Miért ezt? Fogalmam sincs hogy hívják. Rémület lesz úrrá odabent, amiből kint semmi sem látszik, leszámítva hogy a mondat végét nagyon elhúzom, mert nem tudom befejezni. B-betűvel kezdődött. Persze tudom jól, a nevek nem jelentenek semmit, de talán az esetében ez a saját neve, míg én Omar-ként mutatkoztam be a mögöttünk haladóknak és azt hiszem, ő is tudja. Vagy nem. Akkor meg ő is elhúzza majd...remélem nem a nótámat.
- ..Bol...Bal...B..
Felfelé ível a szemöldököm, adja ég hogy befejezi helyettem, mert kezdek leizzadni. Amint ez megtörténik, kissé könnyedebben folytatom.
- Végig kíséred őket, vagy csak a főútig?
Az úticél eredetileg a Keskeny-hegység egy kisebb városa, Palnah, ahová a puccos népek mögöttünk el akarnak jutni. Nekem meg végig kell vezetnem őket a sivatagon, az én részem ennyi lenne, de Balar szerintem túlórázni fog velük. A sivatag után fél óra járásnyira kezdődik a főút, erre gondoltam, mert van hogy onnan átveszik, egyszerűen csak a saját személyzetük várja őket, így szokták az esetek többségében. Csupán érdeklődés szintjén kérdezem, hátha tudok neki némi jó tanáccsal szolgálni még. Már ha rászorul, mert ezt jelenleg nem tudom. Talán ő is olyan világjáró, mint én és akkor csak okoskodnék neki. De mindjárt kiderül, ha lesz kedve velem társalogni.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szer. Okt. 25, 2017 2:56 am
Megveregetem a tevém nyakát. Neki nem jelent semmit, de engem megnyugtat, hogy barátként, szövetségesként gondolok az állatra. Valószínűleg okosabb és hűségesebb, mint a teljes pereputty körülöttem együttvéve.
A tevék igen jófej lények, komoly önérzetük van, amit könnyű megsérteni. Kiröhögsz egy tevét? le fog köpni, és napokig bűzlesz. Megrúgod? Amint hátat fordítasz neki, elkapja a nyakad a fogaival, egy rántás, egy roppantás, és annyi. Láttam ilyet.
Na meg a tevéket lehet tanítani, míg például az emberállatot idomítani kell. Bottal böködni, ostorozni.
Magamtól sose vállaltam volna el ezt a munkát, hisz miféle dolog, hogy csak egyetlen őr van (a hátul kulllogó öreg emberállat számszeríjászt nem visz rá a lélek, hogy őrnek tekintsem). Ostoba, felelőtlen, zsugori dolog. De Orákulum, az unokatestvérem azt mondta, el KELL vállalnom. Szerintem ő se tudja pontosan miért, de valami miatt kellettem neki ide és most.
Az emberállat mellettem nagyjából percenként-kétpercenként rám néz, mintha akarna valamit. Elsőre visszanéztem rá, de már nem érdekel. Az az egy pillantás több, mint elég volt, hogy felismerjem miféle.
Sunyi.
Elvileg ő a vezető, de nem bízom benne. Persze hogy is bízhatnék benne, ha egyszer nincs gazdája aki utasítaná.
Olyannak tűnik, aki a baj első jelére beássa magát a homokba, majd a csetepaté végén előkerül, hogy fosztogasson. Az a fajta sunyi, aki ha megsérül, messzire menekül, hogy tízszerte erősebben térjen vissza. Vagyis ha harcolok vele, meg kell ölni. Nem elég otthagyni kivérezni, mert szívós fajta, és a beleit húzva is hazavonszolja magát. Gyors, de nem olyan erős, mint én. Szét kell rúgni a térdét, még az első pengeváltás előtt. Akkor nem tud körbetáncolni.
Az egyik távoli dűnénél fényvillanást látok egy pillanatra. Ez lehetett egy rég odaveszett karaván homokból kiálló fémtárgyán megcsillanó nap, vagy tükörrel leadott jelzés. Ami lehet jel a rejtőző cimboráinak, vagy... akár a "vezetőnknek" is.
Reflexből igazítok a roppant kardon, ami a tevém oldalán van. Kétkezes, masszív penge, a könnyű sivatagi vértek nem nagyon fogják meg, ha odacsapok. Szürkébb a színe az acélnál, valami másból van, de nem tudom miből. Ükapám, aki szerezte se tudta, miből van, de igen nehéz csorbítani és élezni egyaránt. A teve másik oldalán lévő csomagban a másodlagos fegyverem van, de az egyelőre nem kell.
A sivatagban nem lehet tájékozódni, egyik dűne olyan, mint a másik. Tájékozódni csak éjjel lehet, a csillagokból, nappal kizárólag a kiinduló épületek, oázisok alapján lehet irányt meghatározni. Azonban a meghatározott irány tartásához is kell gyakorlat, egy-két fok eltérés hosszú távon sokmérföldre elkerülheti a célt. Egy amatőr viszont nem egy-két fokkal térne el. Én nem vagyok túl gyakorlott, de a drasztikus irányváltást észrevenném. A finomat nem feltétlen, és pont ezért nem bízom a vezetőnkben.
Beszélni kezd hozzám, így rá pillantok, és érzem, hogy hüllőpillantással nézek rá, szemeim egy pillanatra zöldes neolita-szemekké váltak. Öntudatlan jele a gyanakvásomnak.
- Balar. - szakítom meg hadakozását a nevemmel, nem kevés türelmetlenséggel súlyosbítva amúgy is nehéz hangom. Ha az ott tényleg jelzés volt, ki kell derítenem mellettünk áll-e.
- Mér' érdekel? - dörren a válaszom. - A homokon túl nem a te dolgod. Nem idomított be a gazdád, hogy csak a saját dolgoddal törődj, ember?
Provokálom.
Várom a reakcióját. Ha ellenünk van és elég sokat bosszantom, elhamarkodottan fog cselekedni. Rámtámad, vagy más módon lesz öngyilkos. Ha viszont tényleg jófelé vezet és van fele olyan okos, mint a tevém, ő is tudhatja, hogy ez itt nem jó környék, nem fogja felvenni a sértést. Ha meg nem elég okos, nem kár érte. Elvileg "szabad ember", senki nem fog kártérítést követelni érte. Különben is, mennyit érhet? Nincs se pedigréje, se nevelése.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Csüt. Okt. 26, 2017 5:56 pm
Jószerivel egész idáig rám se bagózott a nagydarab, most meg hirtelen szavakba önti a gyanakvását. Magára a hangnemre felfelé ível a szemöldököm, de valahol számítottam hasonlóra. És amúgy is amikor a városban vagyok, jobbnál jobb egyénekkel hoz össze a sors, úgyhogy ez is megszokott. Nem veszem észre a jelzéseket, mert még most is Balar van a képben. Szemezünk és talán meg is ijednék a szemeitől, ha nem láttam volna már ennél százszor rémisztőbb dolgokat a világban. Jól teszi ha gyanakszik, de most speciel nem áll szándékomban átverni a gazdagékat, nem volt időm a kirablásuk alapos megszervezésére.
- Igen, nem az én dolgom. Csak gondoltam segítek, tanácsot adok. De ha nem, hát nem.
Előhorgászom a papírost a zsebemből, de nem nyitom szét, csupán meglengetem őkelme előtt, kissé felfelé emelve az orrom. Mintha csak azt mondanám vele: Nem emlékszel? Azt már nem merem megkockáztatni hogy átadjam neki szemrevételezésre, ki tudja honnan jött. És ha ismeri a nemesi házakat? Akkor ott lebuktam. Ezért gyorsan vissza is bújtatom a helyére. Még magam sem olvastam el ezt a levelet, úgyhogy nem tudom Randír mit hazudott össze benne, de általában a pecsétek mindig igaziak. Úgyhogy csak akkor tudok lebukni, ha valaki történetesen nagyon jól ismeri azt a nemesi házat, amelyik éppen a papíron szerepel. Nem akarom kipróbálni hogy Balar képes-e erre, mert abban biztos vagyok hogy utána képes lenne kettétörni, mint egy ropit. Talán számára sunyi a tekintetem, de csak látja hogy igazat beszélek, mármint arról hogy segíteni akartam. A több része persze szemen szedett hazugság.
- Utaztál már a Király-hágón keresztül?
Kedvenc helyem, és emellett a kedvenc helye a banditáknak, úgyhogy jobb elkerülni. Bár a fene tudja hogy ő ezzel tisztában van-e. Ezért kérdeztem rá és akkor majd mesél ő is valamit, vagy egyszerű nemmel felel nekem. Közben a termetes gardedámomról lefelé konyul a tekintetem a földre. Feltűnik hogy nem tűnik fel semmi, ezért észbe kapva megálljt intek.
- Állj!
Aztán lepattanok a tevémről. Mikor előrébb lépkedek, megpaskolom a nyakát, mert érzem ő is érez valamit, és elönti a félelem. Talán ettől kicsit megnyugszik. Ha Balar is le akarna pattanni, nemmel megrázom feléje a fejem, ne tegye. Úgyhogy most éppen hátra pillantok rá, aztán vissza a földre. Az előttünk lévő úton nincs semmi, pedig ez egy közkedvelt karaván út, úgymond. Én vagyok hülye, vagy megvakultam? Tudtommal homokvihar sem pusztított se tegnap, se ma. Akkor hogyan tűntek el a nyomok? Elgondolkodva szorongatom a tevém kantárját, az ő feje pedig szinte a nyakamban liheg, úgy, hogy lehet rám is nyáladzott. A távolban még éppen elcsípek egy villanást, aztán semmi. Biztos észrevették hogy megálltunk. A teve nyughatatlanul mormog vagy nyerít a fene tudja, úgyhogy ettől nekem is felfelé megy a pumpa. Most hogyan fogalmazzam meg szépen hogy pucolás? Fejvesztve rohanás..satöbbi... Még egyszer körbetekintek, aztán csak megjön az ötlet is.
- Irány a dűne!
Ha mögé érünk, akkor a céllövészünk érhet valamit, no meg kapunk némi fedezéket ha netán lennének távolsági fegyvereik. És mellé Balar...még le is tarolhatjuk őket. A baj csupán az, fogalmam sincs hányan lehetnek, nem volt miből kikövetkeztetni. Gyorsan visszalépek a tevémhez, a többiek ekkor már nekiállnak vágtatni, gondolom Balar is követi őket, muszáj neki elvégre az árúra és rájuk kell vigyáznia elsősorban, tehát én fogok lemaradni. Mikor felpattanok a tevémre, rájövök, tévedtem. A céllövész tán süket, nem értette amit mondtam.
- Vágta a dűne mögé!
Kiáltom neki hangosabban, ezt már érti. Viszont a tevéje olyan válogatott különc, mint ő maga. Vagyis öreg mint az országút, nagyon lemaradnak. Nem lesz ez így jó. Bár kis időre magam mögött hagytam, most szándékosan lassítok, közbe már-már sírva figyelem miként érnek a többiek a biztonságot nyújtó fedezékbe. Nyilak kezdenek el záporozni ránk, úgyhogy jól sejtettem. Már látom őket, sokan vannak, de nincs időm megszámolni. Mázli hogy ekkora távolságból nem tudnak olyan pontosan lőni, ugyanakkor rengeteg nyíl szóródik szét, valamelyik betalál alapon.
- Jöjjön!
Sürgetem az öreget, megragadva a tevéjének kantárját, jó lenne ha szedné a hátsóját, és közben elveszem tőle az íjat meg a tegezt. Hát ettől sem lesz sokkal gyorsabb, én meg kezdek kifogyni az ötletekből. Egyszer csak arra kapom fel a fejemet hogy lehuppan. A lapockájából egy nyíl áll ki, eltalálták. Sajnálom, de most már a saját bőröm a tét, úgyhogy nem időzöm ott a teteme felett. Nálam van ami nekünk kell. Újra vágtatni kezdek a dűne felé. Az izgalom a tetőfokára hág, emiatt üvöltök is egyet, azt hiszem a tevém is ugyanezt csinálja, érzi hogy gáz van. Már amikor beérünk a többiekhez, megállítom és lepattanok róla.
- Fogják és lapuljanak meg!
A kantárját az egyik dagadék kezébe nyomom, ha már hasznuk nincs most, legalább a tevémet ne hagyják elszaladni. Aztán a számszeríjjal és a nyilakkal elindulok felfelé a dűne kanyarulatába.
- Sokan vannak!
Zihálva ordítok Balar-nak, gondolom velem jön, mert ahhoz hogy megvédje a drága gazdagékat, hát le kellene verni azokat, akik az életünkre törnek. A tervem az hogy én lövöldözök rájuk, ő meg majd kinyír mindenkit...vagy valami ilyesmi. Abban nem kételkedem hogy ő ütős tud lenni, én viszont pokoli régen használtam számszeríjat. Lehet csak mellé fogok lövöldözni és az égő lesz. Tán még engem is kettőbe nyes, ha valóban nagyon béna leszek. Amint felérek arra a pontra, ahol a fejem még kikandikál és látom őket, de ők nem tudnak minket úgy behatárolni, bár a dűne mögé kilőhetnek egy sorzáport, ettől függetlenül ez nagyon jó fedezék. Felajzom a fegyverem, és beletérdelek a homokba.
- Van terved?!
Ha most megbízik bennem és kapok választ, akkor igyekszem ahhoz igazodni, amit kivitelezni óhajt. Tapasztalt harcosnak tűnik, ezért is a kérdés, így én is ötletet meríthetek belőle, minderre azonban szűkös az időnk.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Okt. 26, 2017 8:05 pm
Ez az ostoba ember kirángat a fókuszból a hülyeségeivel, miközben támadásra gyanakszom. A sértést nem veszi fel, ami jó jel, legalábbis csökkenti az esélyét, hogy én magam öljem meg. Valami papírt is lobogtat, mintha azzal bármit bizonyítani lehetne, főleg, hogy nem adja ide. Persze ezt már csak a szemem sarkából látom, messzire el nézek, és magamban puffogok, hogy nincs a génjeimben semmi, ami kiélezné a látásomat.
- Ott szereztem ezt - bökök a kétujjnyi sebhelyre a torkomon. Ez nem igaz, nem ott volt, de ahol történt, pont olyan kedvenc rajtaütési pont volt, mint ez itt.
Aztán láthatóan megfeszül, egy pillanat alatt vált unatkozóról harckésszé, de ez a feszültség nem felém irányul. Remek. Neki is leesett, hogy valami nem stimmel, de amíg én csak gyanakszom, ő biztosan tudja. Lehet csak meg kellene jegyeznem a nevét, lehet tényleg tud hasznos is lenni. Mi is a neve? Valami rákféle. Á, megvan. Homár.
Megállítja a menetet, leszáll az állatról. Gondolkodom, hogy kövessem-e, de jelzi, hogy ne. Egy pillanatra feltámad bennem a sértett büszkeség, hogy egy rabszolga faj tagja parancsolgat nekem, de gyorsan félresöpröm. Ez itt nem rabszolga. A szolgaság olyan, mint a kék vér. Valaki vagy úgy születik vagy nem. Nem lehet tanulni, nem lehet átnevelni. Aki szolga a fejében az mindig az marad, akármilyen címet aggatnak rá, aki nem az, azt meg sosem lehet betörni. Ez a legnehezebb része a rabszolgákkal való bánásnak. Egy kutya mindig szolga marad, nem is akar több lenni, de az emberek, neoliták, félvérek között van szolga és mester is. És ha a rossz helyen van valaki... azt meg kell ölni. Nem lehet felszabadítani egy szolgát mert olyan a viselkedése, mert lázadáshoz vezet. Mint ahogy egy szolgalelkű nemest se lehet befogni a földekre robotolni.
Jelenleg pedig Homár az, aki tudja mi a teendő ilyen helyzetben, nekem csak ötleteim lehetnek, míg ő tapasztalatból beszél. Komolyabb tapasztalatból, mint nekem van. Végülis ezért fizetik, és ha nem érünk oda épségben, neki ugrik a zsoldja. Kivéve a megbízó olyan ostoba volt, hogy előre fizetett neki.
Tehát amikor a dűne felé küld minket, megyek, ellenkezés nélkül. A kardot nem veszem elő, még korai lenne, senki nincs akire támadhatnék. Legalábbis senki ellenséges.

Aztán jön a nyílzápor. Többségünk már fedezékben, csak Homár és a számszeríjász marad le, és hamarosan közülük is már csak Homárnak van jelentősége.
Amikor a dűne mögött vagyunk, leszállok a tevéről és elkezdem kioldani a másodlagos fegyverem csomagját. Nehéz számszeríj, már-már ostromgép, és kell legalább egy perc, amíg összerakom. Reméljük lesz annyi időm, gyors, pontos mozdulatokkal dolgozom. Tíz vesszőm van csak hozzá, magam se gondoltam komolyan, hogy szükségem lesz rá.
Kérdésére nem nézek fel, csak felmordulok. Picit gondolkodom.
- Én fölkúszom a dűnére, te megkerülöd, próbálsz az íjászaikra rálátni.  Amint rájuk látsz, jelzel nekem, hogy lerohanhatom a rablókat, és elkezded támadni az íjászokat. Nem kell, hogy meghaljanak, de az igen, hogy eltereld a figyelmüket rólam amíg a gyalogosok közé nem érek. Csak addig tudnak az íjászaik lőni rám, amíg el nem érem az övéiket.
Kétkedve nézem ahogy tartja azt a nyílpuskát. Mintha nagyon, nagyon régen nem fogott volna ilyesmit. Végülis nem kell eltalálnia őket, csak elhitetnie velük, hogy eltalálhatja őket.
- Figyelj a homokra, mert pikk-pakk megakasztja a mechanikát. Na indulj. Szedd a lábad.
Nem teszem hozzá, hogy nekem hiába van tíz vesszőm, jó, ha öt lövést le tudok adni mielőtt a kenőzsír megszívja magát homokkal...
Aztán hátrafordulok, és rászólok a remegve, még mindig a tevéiken ülő kereskedőkre.
- Tevéket elfektetni, és befeküdni mögéjük. Mintha homokvihar jönne. Na mozogás!
Az összerakott számszeríjamat betekerem a takarójába amiben szállítottam, hátamra veszem a kardomat, majd amennyire lehet a nyílpuska batyuját nem érintve a homokhoz kúszni kezdek a dűne tetejére, hogy körülnézhessek. Hátranézek, Homár elindult-e már.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szomb. Okt. 28, 2017 9:50 am
Amikor leoldotta a számszeríját, azt én kikerekedett szemekkel figyeltem. No, de hamar kapcsoltam. Neki lehet csak egy íj, míg én kínkeservesen vonszolnám magam után tetemes súlya miatt. Oké. Folytatom az utamat. Ott térdelek már mikor elővezeti a tervét. Kerüljem meg a dűnét? Megőrült? Jah, miért feltételeztem hogy normális...tényleg. Csak rá kell nézni. Na pont ez az amiért elgondolkodom, mert lehet tudja mit csinál. Nem ér le a homokba, de a kérésére igennel bólintok. Csupán apró késlekedéssel emelem fel magam, és indulok körbe, ahogy kérte. Kicsit lejjebb megyek ugyan ne lógjak ki alkalmas célpont gyanánt. Remélem beválik. Figyelek rá, ne érje homok az én számszeríjamat, amit emberekre méreteztek, hála a jó égnek. Ezer évig is eltartana mire körbeszenvedném magam az övéhez hasonló méretekkel. Bár nem kizárt hogy megcsinálnám, mert én tényleg az a fajta vagyok akinek természetfeletti akarata van és a beleit húzva is végig viszi amit akar. Valljuk be, ez most vészhelyzet és nehéz időkben nehéz döntések kellenek. Ezért próbálok megbízni benne, én is..ahogy gondolom ő bennem. De ez még nem garancia arra hogy sikereink után ne akarjon megölni. És persze vice versa, pont ugyanezt végig járhatta fejben ő is velem kapcsolatban. De nekem semmi dolgom vele, csak ő ezt nem tudja. Azt meglehet különösebben én sem zavarom őt, csak én gondolom ezt a kinézete miatt. Ó, majd kiderül.
A nagy izgalmak közepette végigérek a dűnén, megkerülve azt, most alkalmas pozíciót keresek magamnak, addigra szerintem ő is ugyanott várakozik abban a szintben, ahol én voltam. Nekem kell először lépnem, azonban először csak kitekintek rájuk. Nem számítanak rá hogy ott vagyok, mindenki a dűne felé rohan. Számoljunk..egy kettő..három..Amikor a huszonötödik is elhangzik, már sápítozom. Jaj, biztos elbánunk mi velük? Ráadásul nem emberek, szerintem neoliták és félvérek, egy szem embert sem látok, mindegyiknek van valami külső szemmel fogható jegye, ami arra enged következtetni, hogy jól megszívtam még alkudozni sem lehet velük, nem Marillások. Ha azok lennének, látnék embereket is. Az íjászok persze ehhez távol vannak, de úgy sejtem ők sem emberek. ~Szedd össze magad! Tedd a dolgod!~ Visszhangzik a fejemben, és még egyszer ellenőrzöm az íjam, nyíl a helyén, akkor most stabil pozíciót veszek fel, úgy hogy ne tudjanak egyből kilőni. Az íjászaik csupán nyolcan vannak. Nem több. Ez szintén gáz. Egyedül elbír a többivel? Kétlem. Majd ha kibontakozott a csata, lövöldözhetek a közelharcosokra is, akkor már nem veszélyeztetik őt az íjászok és ő egyedül van. Kicsi az esélye hogy pont őkelmét lőjem seggbe. Most célzok, bemérem az egyiket, aki éppen jobban elvált a többitől, előrébb áll. Céloz és lő. Hoppá! Eltaláltam a lábát. Sikeremre azonban nincs időm, mindenki rám céloz. Húha! Egy kicsit mozognom kell, megfordulok lefelé hajolva a dűne mögé. Ettől még eltalálhatnak, de remélem nem, még dolgom van. Szanaszét repkednek a nyilak körülöttem, talán most még jobban megfagy bennem a vér, mint amikor Balar mellett lovagoltam csendben. Újra felajzom az enyém, és ismét visszafordulok lőállásba, amíg ők is ezt művelik, megint célzok és lövök. Ez most olyan messzire repült, hogy sírva követem egy kis ideig. Aztán megint visszafordulok és várok. Jön a  következő sortűz rám. Tudom, amint Balar elérte a frontvonalat, nekem is helyet kell változtatnom, úgy hogy takarásban legyek a kialakult csatával, így nem érnek el engem sem az íjászok. Talán akkor elindulnak ők is, én meg nyugiban elhasználhatom a muníciót rájuk. Ami egyébként nagyon karcsú, jó ha három tucat nyilam van, az bagatell. Ha jól lőnék ezzel a fegyverrel, elég lehetne szinte..de nem..arra számítok több mint a fele a kukában végzi, haszontalan röppályán. Nekem is majd előre kell mennem, ha segíteni óhajtom a gyíkszeműt.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szomb. Okt. 28, 2017 11:59 am
Félig-meddig arra számítottam ellenkezni fog és más tervet javasol. Valami jobbat, mint az enyém, mert becsületszavamra, fogalmam sincs mit csinálok. Voltam már hasonló helyzetben, de sosem egyedüli fegyveresként, és mindig volt velem valaki, aki megmondta mit csináljak, mire figyeljek.
Ilyen helyzetben viszont nem engedhetem meg magamnak a habozást, határozottnak kell lenni. A parancsnoklás első szabálya, hogy ha nem is mondasz semmi értelmeset, azt határozottan, meggyőződéssel kell tenni. Abban a pillanatban, hogy a parancsnok bizonytalan, a katonák is bizonytalanok lesznek. Nem mintha lenne itt akárcsak egy katonám is, Homár maradt egyedül, és róla se tudom, hogy csinálni fogja-e amit mondok, vagy csak beássa magát a homokba és megvárja, amíg elvonulnak a támadók. Nehéz lenne a hazaútja felszerelés nélkül, de távolról sem lehetetlen. Kénytelen vagyok megbízni benne, miközben nem tartom megbízhatónak, és ez felbosszant.
Mire felérek a dűne tetejére, nem is látom már Homárt. Vagyis vagy félúton van a pozíciójába, vagy elmenekült. Mindegy, ezzel már nem tehetek semmit. Figyelem az ellenséget. Piszok sokan vannak!
Orákulum, ha ezt túlélem, letépem az arcod! Ha nem élem túl, életed végéig kísérteni foglak, hogy egy nyugodt perced ne legyen! Az egyetlen, ami mellettem szól, hogy egyiknek sincs fele akkora fegyvere se, mint nekem. Szablyák, jatagánok, handzsárok. Sima ügy.
Közben szállnak a nyílvesszők is, nehogy unatkozzak. Ezek a rablók túl jól felkészültek, túl sokan vannak, és túl sok nyílvesszőt hoztak, ha ilyen könnyedén pazarolják.
Ismét morgok egy sort, hogy nincs különlegesen éles látásom. Annyit észreveszek, hogy nem emberek a támadók, de képtelen vagyok meghatározni, melyik lehet a vezér. Azt kéne lecsapni, akkor a többinek romlik annyit a morálja, hogy megfusson.
Mindegy, rálövök az egyik nagyobb darabra. El is találom, összecsuklik. Odébb hempergek, és ügyesen beletoltam a számszeríjat a homokba. B@sszameg.
Hátamra fordulva a lábaimat beakasztom a reflexbe, majd medve erőmmel hátrahúzom az ideget, és majd kitépem a karjaimat benne, de most nincs újabb percem a motollát használni. Az arcom megrándul, amilyen hangokat ad ki a mechanika. Visszafordulok, újból célzok, látom, hogy eléggé szétszóródtak, görnyedten futnak szerteszét, lövök, nagyon szép mellé, de legalább porzik a homok ahol eltaláltam. Ismét hempergek, és újból fel akarom húzni az íjat, de a hangok amiket kiad... inkább hagyom, nem lövöldözök többet.
Aztán megpillantom Homárt, ahogy ellő egy vesszőt valamerre a látóteremen kívülre, abba is marad a nyílzápor. Elégedetten bólintok. Ezért a vendégem leszel a Kimérában egy teára. Ha nem öllek meg addig.
A támadók megtorpannak kissé, ők is észreveszik, hogy megszűnt a fedezetük, és indulnának is amerre Homárt sejtik.
Talpra ugrom, kirántom a kardot, az ég felé tartom, és hatalmasat bömbölök, magamra vonva a figyelmüket. Meg az íjászaikét is feltehetőleg, de ez későn jutott eszembe. Mindegy.
Nekik rontok, továbbra is ordítva.
Jókora suhintással, amint elég közel értem hozzájuk, bő mennyiségű homokot szórok feléjük, de az örömöm csak felemás, mivel egyikük ugyanezt próbálja ellenem. Félrekapott fejjel, lehunyt szemmel csapok feléjük, valamit eltalálok, pici ellenállás, enged, majd megint valami ellenállás.
Kinyitom a szemem, megrúgok valakit, csapok karddal, hárítok, döfök, próbálom védeni a sérült lábam (mikor és melyik vágott meg???), próbálom kihasználni hosszabb fegyverem, és minden aljas trükköt bevetek, amit csak ismerek, a köpködéstől az ordításon át a porrúgásig mindent. Hát ebből se lesz dicső költemény, az biztos.
Csapok, döfök, ütök, sérülök változatos sorrendben, és érzem, ahogy a medve elborítja az értelmem, már azt se tudom mit csinálok, csak verekszem, mint az őrült.
Aztán a homokban térdelek, zsibbadó, érzéketlenné váló ujjaim görcsösen szorítják a kardom, de felemelni már nincs erőm. Tucatnyi seb rajtam, és két nyílvessző is áll ki belőlem (ajánlom, hogy egyik se Homáré legyen), Tetemek körülöttem mindenhol, ami nem baj, viszont a hat-hét élő annál inkább az. Hat-hét akiket látok, és még legalább fele ennyien a hátam mögött.
Kardtávolságon kívül állnak, fegyvert szegezve nekem, és nem mernek közeledni. Tudják, hogy levágnak, de azt is, hogy egy-kettőt még magammal viszek, és egyikük se akar lenni az az egy-kettő.
Most már az egyetlen esélyem, ha veszélytelennek vélnek, itthagynak, és mennek fosztogatni.
Remélem, Homár jobban boldogult...
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Okt. 29, 2017 12:04 am
Szépen kibontakozik a csata, pedig tudják hogy ketten vagyunk. Gazdagék a homokba dugták a fejüket és talán imádkoznak. Csinálhatták volna ezt okosabban is, bár azt hiszem nem itt akartak minket megtámadni, szóval én húztam keresztül a számításaikat azzal, hogy korán rájöttem. Nem akarom megtudni mi lett volna ha nem. Itt még van esélyünk. Újabb nyilat lövök ki, ami megint csak mellé megy és utána kapom megint az áldást. Ez jó sokáig így megy, mondjuk amikor Balar elüvölti magát, én is összerezzenek. Hú, ez a fickó tud valamit! Nem tudom mégsem nézni mit csinál, magammal kell törődnöm. Éppen körbevesznek a potyogó nyilak, és mivel magára vonta a figyelmet, most azon igyekszem hogy bevédjem a hátsóját. Nélküle nekem sem lenne esélyem. Megint céloz és lő. Eltalálom az egyik íjászt, a nyilam keresztül megy a nyakán. Ennek annyi. A másik, akinek a lábát lőttem el pedig a földön fekve agonizál. Akkor maradt hat. Nem tudom hogy Balar-ra lőttek-e, de felém nem jött most nyíl egy darab sem, úgyhogy lehet a koma összeszedett néhányat menet közben. Akaratlanul is jobbra tekintek, ahol azt látom Balar éppen darál, már bent van a sűrűjében. A lábából azonban nyilak állnak ki, tehát mégsem volt tökéletes az elterelés, ami nem jó. Veszíteni fog az erőnlétéből.
- Uhh!
Majdnem eltalált egy nyíl, ijedten hátrafelé mozgok, amitől meg sikerül egy hatalmas lebucskázást produkálnom a dűne oldalán és bizony totálisan tele megy homokkal közben a szerkezet. Nyelek egy csomó homokot, mikor leérek az aljára köpködök és rémülten tapasztalom, hogy ezt most lehet Balar fogja megszívni. Gyorsan talpra ugrok, elkezdek vissza szaladni az előbbi pozíciómba, ami a dűne tetején és egyben oldalánál lenne. Mikor felérek, két közelharcost pillantok meg, jószerivel mindjárt ideérnek. Futás közben alaposan megráztam az íjat, adja ég hogy kijött belőle az összes homok és tudni fogok még lőni vele. Felajzom, és célra tarts. Az egyiket pont szíven találom, azon nyomban összeesik. Rajta már a csoda sem segít. A másik odaér hozzám, nincs időm már még egy nyílra. Keresztbe fogom a kezemben és hárítom az első csapását, aztán a másodikat, majd amikor a harmadik oldalra kileng a védésem nyomán, kerekedik elég helye a könyökömnek ahhoz hogy hátrafelé jól szájba vágjam. Megbilleg, én pedig megfordulok, lefelé sújtom a számszeríjat, és ezzel a kézfejére verek. Szablyája a földön, a szája felrepedt, két tőr kandikál ki a derekánál. Ó, azok még jól jöhetnek nekem! Újabb támadásba lendülök, alulról izommal rásegítve felfelé lendítem az íj hátsó felét, csúnyán állba vágva vele. A pasas megint megdől, de nem esik össze. Biztos gyógyul, hisz nekik van egy ilyen csalás opciójuk hogy a ragya cifrázza ki mindet.
- Fogd meg!
Hirtelen ötlettől vezérelve dobom neki a kezemből felfelé az íjat. Hülye ötlet, tudom, meg már a fene tudja milyen állapotban van, mikor épp hülyére verek vele valakit, de nah. Nekem a tőrök kellenek. Az embereknek van az az ösztönös reakciójuk, egy tudatalatti mozdulat, mikor például nyújtanak felém valamit, és nem is gondolkodom, csak nyújtom én is a másik felé a karomat hogy elvegyem. Pont erre számítok, és ez. Ez bejön. Mert elkapja az íjat, ezzel nekem zöld út a törőkhöz. Pofátlanul el is veszem őket, arra azonban nem számítok hogy az íjjal leoszt nekem egy sallert. De az úgy fejbe vág, hogy mentem a földön kötök ki, pár másodperc haluzással. Arra eszmélek hogy a karja áttekeredik a nyakamon és alig kapok levegőt. A fejemen folydogál le a vérem, bele a számba, érzem a vas éles, sós ízét. Megmarkolom az egyik tőrt, belevágom a lábába, amire felordít, de még nem szabadulok. Az nem jó, kezdek lilulni, egyre inkább kezd opálossá válni a környezetem. Ez komolyan gondolja. A másik tőrt most már belevágom a kézfejébe, ettől egyből elenged. Csak egy félfordulat, megfordítom a tőrt is a kezemben az élével felfelé és azzal metszem fel a torkát. Most már nem csak az én vérem folydogál az arcomba. Szuper. Miután eldőlt akár egy krumplis zsák, kirántom a combjából a másik tőrömet, elrakom őket a nadrágom szíjába tokkal együtt. Aztán ismét kézbe veszem az íjat, de az úgy néz ki, hogy már csak csúfolni lehet. Mondjuk verekedni még jó. Ennyit a munícióról meg hogy majd mindenkit lelövök. Nem fog menni. Ismét felbaktatok a dűne tetejére, nem olyan fürgén mint előtte, mert nagyjából az ájulással küszködök az előbbi ütés miatt és igazából nem tudom mi hajt. Mondjuk úgy félig az eszem, félig a szívem vagy ilyesmi... Amint felérek látom, marha nagy a baj. De azért Balar szép számmal leaprította a létszámot. Az íjászok sehol, vagyis valahol a közelharcosok között, de úgy gondolom belőlük is ott pusztult pár. Kilencet számolok. Az még sok. Balar meg sem tud már mozdulni? Rajtam a sor.
- Jövök!
Üvöltöm torkom szakadtából és elkezdek rohanni feléjük, egy hangos kiáltást hallatva. Azért a gyíkszemű előbbi kajabáláshoz nem ér fel. Nem gondoltam át, nincs rá időm. Az íjat nem tudom használni, de így talán nem vesznek annyira komolyan hogy megint céltábla legyek tűpárna gyanánt. Bár fogalmam sincs mit csinálok, éppen megzavarom a soraikat, azt hiszem. Először csak néznek csúnyán felém, én meg félek még is le fognak nyilazni. De nem. Lazán berohanok közéjük, meglendítem az íjat a legelső felé, aki előttem áll. Az kikerüli, és felém csap a kardjával, de akkorát, hogy kiesik a kezemből az íjam, hiába védtem. Ajvé. Közben többen is mocorognak körülöttem. Majdnem a csuklóm is beletörik, fáj is egy darabig, igyekszem eltáncolni előlük. De még nálam vannak a tőrök és ha Balar feláll, akkor talán még lehet esélyünk.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Hétf. Okt. 30, 2017 12:34 am
Térdelek, és vadállati szemekkel, vigyorogva nézem a körülöttem állókat. Nem mernek támadni, hol engem, hol egymást nézik. Mind arra vár, valaki más fog támadni, valaki más lesz az, akit vérbe fagyva hagyok. Tehát senki se mozdul.
Ekkor hallom Homárt üvölteni, hogy jön. Nagyszerű, gondolom rezignáltan. Most majd hallgathatom, hogy megmentette az életem. És igaza lesz, a fene essen bele.
Erőt merítek ebből a dühből, és széleset csapok magam körül, próbálva ugyanezzel a lendülettel felállni.
Homár is megérkezik, egy darabig állunk hátunkat egymásnak vetve. Amilyen jól hangzik ez az alakzat, olyan önveszélyes, ha két nem összeszokott harcos alkalmazza. Nem tudom, hogy mozog a másik, mennyit ugrál, milyen arányban hárít, blokkol és kitér. Ha blokkol, esetleg meg kell támasztanom, hogy ne vigye el a lendület. Ha kitér, azt jeleznie kellene valahogy, hogy ne engem találjanak el helyette. Nem tudom, merre fog mozogni, így nem tudom követni, és mindezek fordítva is igazak. Ráadásul akkora pengével, mint az enyém, túl könnyen sebzem meg őt is véletlen. Hát előre lépek, megbontva az alakzatot, mikor látom, hogy ezek nem akarják feladni.
Ismét támadok, de most óvatosabban, inkább fentről lefelé csapásokkal, mert nem akarom Homárt zavarni, bármit is csinál éppen a hátam mögött.
Aztán valaki felém köp, én reflexből próbálok elhajolni, egyenesen bele egy patába. Igen, patába. Ló gének, vagy hasonlók, de érzem, hogy megpördülök a levegőben, és nem csak csillagokat, de bolygókat és üstökösöket is látok rögtön.
A kardot szorítom ugyan, de felemelni már nincs erőm, mikor ugyanez (vagy egy nagyon hasonló) pata belerúg az oldalamba. Reccsenés, csúszok pár lépésnyit, kiköpök egy fogat. Fel akarok tápászkodni, mire jutalmul kapok egy újabb rúgást kedvenc lólábúmtól, és utána sötétség.

Arra ébredezem, hogy fáj mindenem. Főleg az állkapcsom, ahogy a törött fogak nőnek vissza, de a bordáim is tudatják velem, hogy nincsenek jól. A többi szinte már fel se tűnik.
Kemény homokkövön fekszem, valami oszlopnak döntve, és érzem, hogy vasbilincsek vannak a csuklómon. Ja, és be van kötve a szemem. Megrázom  avasakat a csuklómon, próbálok fülelni, szimatolni, de egy másik, halovány, meggyötört légzésen kívül mást nem hallok.
- Homár? - kérdezem rekedten. könnyebb lenne szökni.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szer. Nov. 01, 2017 12:21 am
Bár még fáj a csuklóm, mégis muszáj vagyok előrántani a tőröket. Hátrafelé kényszerítenek, miközben hárítom a vágásokat, nekimegyek Balar-nak. Én kifejezetten nem szeretek így harcolni, sokat ugrálok és az nem tesz jót a mögöttem tartózkodónak. Úgyhogy hamar el is sasszézok onnan, ügyelve arra hogy hárítsam a felém irányuló támadásokat közben, különben a gyíkszemű issza meg a levét. Legalább 5 lépést eltávolodom tőle, így neki is van helye csapkodni és én sem kínálom meg egy nekem szánt vágással. Súlyos percekig ügyesen térek ki, vagy hárítok egy ütést, mígnem váratlan taszítás érkezik oldalról. Jobbról érkező fentről lefelé vágást csúsztatok végig a jobb kezemben fogott pengével, amikor valaki kiszúrja hogy alkalmasint védtelen vagyok és meglök szintén abból az irányból. Neki csapódok valaki más oldalának, szerencsémre nem bele a pengéjébe, de van ideje arra hogy visszakézből orrba vágjon. Hangos reccsenés ahogy a csontom megadja magát, ekkor még semmi fájdalmat sem érzek, az ütés erejétől elsötétül a kép és megint a földön kötök ki. Azt hiszem közben Balar is csapkod közéjük, ennek köszönhetően van egy kis időm odalent, megfordulni, küszködni hogy lássak, és így ki tudom védeni a nekem szánt kegyelem döfést. Megakasztom a sebhelyes arcú pengéjét és a lábammal a térdére rúgok. Megint hangos reccsenés, most nem az enyém, mellé az üvöltése. Lekerül a porba, én meg gyorsan föléje érkezem, nyakon szúrom. Ekkor kezd el vérezni az orrom, patakokban folyik le a haldokló arcára. Rémülten kapom oda a kezemet, nem tudom megfogni csak a kezem feje ér hozzá, no nem a vértől rémülök meg. Ahogy a vérzés, úgy a fájdalom is kezd egyre jobban kibontakozni. Körbe tekintek. Három hullát látok Balar körül, egyet én végeztem itt ki, az négy. A maradéknak sikerül kicseleznie őt, és hamar a sorsomra jut, csak még rúttabbúl. Nem számíthatok már rá és azon kapom magam, hogy én kerülök nagyon gyorsan bajba. Felém indulnak mind, én meg épphogy csak felkászálódtam a földről, a taknyom a véremmel folyik össze és egyre rosszabbul látok, mert elkezd a könnyezni a szemem is. Már csak idő kérdése mikor dagad be a szemem alatti környék, úgyhogy addig kéne valamit... ~Szedd össze magad!~ Kicsi, kínai szemekkel már nem igen fogok látni. Nekem rontanak, hárítok, csapok, ugrálok jobbra balra az ütések elől, az egyik megint meglök, neki csapódok egy másiknak, aztán az is lök rajtam egyet, elejtem az egyik tőrt a kezemből a földre és én is megint térdre esek. Lenyúlok a pengéért, ekkor érzek egy hatalmas, a tarkómra mért ütést és igazából ezzel el is vágták a cselekvés folyamot, azon nyomban elsötétül megint a kép.

Valami síron túli hang szólít, de nem a nevemen. Sőt, úgy hallottam "Homár". Egész idáig csendben magamon kívül voltam, bár az orromon keresztül csak alig kapok levegőt, most hogy felpattannak a szemeim, újra elönt a fájdalom. A borzalom, ahogy a szemeim kicsire szűkülve könnyeznek, az arcom fel van dagadva, valószínűleg már lilul is, de ezt nem látom. A napfény sem tesz jót az összhatásnak, csak még rosszabb lesz tőle. Tele vagyok zúzódásokkal horzsolásokkal, kisebb vágásokkal, amik mentén az alvadt vérem szagát érzem. Jószerivel úgy érzem magam, mint akin áthajtott egy szekér és hát nem igen fogok szuper sebességgel gyógyulni. Valami érdes felületen vagyok kiterülve, így magamhoz térve megpróbálok megfordulni. Közben válaszolni akarok, de nem tudok. Tele van a szám a saját taknyommal és véremmel, ráadásul a megfordulás is úgy megy, mintha hatvan éves lennék. Eltart súlyos percekig, amíg térdre tornázom magam és jobb oldalra köpök egy isteneset. Ekkor látom az anyag mivoltát, homokkő. Felfelé emelem a tekintetem, résnyire kinyitva a szemeim körbenézek. Kisebb kórok, bokrok, elvétve fákat látok. Ami azt illeti, mellettünk bal oldalt a három gazdag lógicsál, a nyakuk köré kötelet hurkoltak és ki lettek belezve. Alattuk hatalmas vértócsa, meg az egyebek, gyorsan el is kapom onnan a tekintetem. Idáig árad a hullaszag, már elkezdtek lebomlani. Egy ideje itt lehetünk, valahol a sivatag szélénél. Végre meglátom Balar-t, még él. Ahogy én is. De lássuk be, ha ezek megölték gazdagékat, akkor semmire jóra se számítsunk, csoda hogy még életben vagyunk. Nekem ez azt sugallja, akarhatnak még valamit tőlünk. Megint Balar kerül a képbe. Kiláncolták és bekötötték a szemét. No, ezen nem csodálkozom, egymagában hadsereg, még szép hogy tartanak tőle. De nem ölték meg, ahogy engem sem. Ki kell találnom valamit a szabadulásra. Kettőnk közül rám ügyet se fordítottak, még csak meg sem kötöztek. Hozzá kell tenni, hogy nagyon rossz állapotban vagyok. Az egészhez egy enyhe szédülés, és kisebb kettős látás is befigyel. Még térdelve kotrom el a szemembe lógó hajamat, ami szintén tiszta dzsuva és először is helyre rakom az orromat. Nem akarom hogy ferdén forrjon össze. A művelet hatására üvöltök is egy jó hangosat és csillagokat látok a fájdalomtól. Most gondolhatja Balar hogy buta húzás volt, igazából teljesen mindegy, előbb utóbb megjelennek. Most hogy az orrom egyenesben van és lassan tompul a fájdalom léptek zajait hallom. Minket leárnyékol egy domb, az mögül jönnek, hamarosan észreveszem az alakokat. Még egyet köpök a földre és halkan felelek Balar-nak.
- Ki foglak szabadítani.
Másra nincs időm, nem tudok neki semmi konkrétat mondani, egyrészt hamar odaérnek, másrészt fogalmam sincs mit akarhatnak, de gondolom mindjárt kiderül. Meg kell tudnom hol vannak a bilincsek kulcsai, vagyis hogy kinél. Többen vannak, vagy maradt az az öt egyén? És hogy amit akarnak, arra tudok-e valami jó hazugságot kitalálni. Közelednek, én meg felállok és botladozva hátrálok néhány lépést, tök feleslegesen mert odaér az egyik krokodil fejű és megragadja a galléromat.
- Nézd csak! Köhög a bolha!
Ráfogok a kezére, mert egyrészt kezdek megfulladni a szorítástól, amúgy meg kellemetlen és kezdenek fájni a sérüléseim. Jól megráz és elenged. Hátra tántorodok, dülöngélve figyelem miként tekint hátra, amíg a többi is körénk gyűlik, majd vissza rám. A tekintetében van egyfajta lenézés, alábecsül, ugyanakkor undorodik tőlem. Mert ember vagyok? Sandán a gazdagék felé kerülök, aztán vissza rá. A neolitákat sem csípik.
- A gazdád?
Bök gazdagék felé, amire megrázom a fejemet nemmel. Egyik sem az.
- Akkor ő?
Most Balar a célpont és ha azt nézzük hogy mit műveltünk a csata közben, jah, végül is még hihető is lehet. Igennel bólintok. Arra gondolok hogy szerintük belőlem könnyebben ki tudják szedni az információt, amit tudni akarnak. És ha nemmel intettem volna erre is, akkor nagyobb eséllyel ölik meg. Így talán nem. Az esély megvan most is, de ha úgy hiszik hozzá tartozom és még tettem is érte a csatában, ezt azért meggondolják. Tehát akkor játsszuk el a mindent a gazdámért szolgát.
- Miért van bekötve a szeme? Tán féltek tőle?
Kérdezem a krokodil fejűt, amire dühösen felfelé íveli a szemöldökét. Akkor sem engedek, továbbra is hetykén állok, már amennyire ez tőlem telik a jelenlegi állapotomban és várom a válaszát. De csak felröhög, aztán utasítja a mögötte állót.
- Szedd le róla!
Ez az, a célom elértem. Balar-ról lekerül mindjárt a kendő és látni fog. Például remélem észreveszi, hogy néhány lépésre balra tőle egy fának döntve ott vannak a felszerelései. Az őt adjusztálót is alaposan megfigyelem, a művelet közben feltűnik a kulcs csörgése, és észre is veszem a derekán, jobb oldalt, egy karikán lógicsál, sok más kulccsal együtt. No, ez idegőrlő lesz, rájönni melyik az a sokból, ami az övét nyitja. De már tudom kit kell megverni érte.
- Mit akartok tudni?
A kérdésemre a ládák felé böknek. Hm. Mindegyiket felnyitották és ahogy elnézem, homok volt bennük. No fene. Csak homokot látok. Gazdagék homokot cipeltettek velünk? Erre én is összevonom a szemöldökömet. Minek cipeltettek velünk homokot? És majdnem meghaltunk érte mi is!
- Hol vannak a gyémántok?
Ó, hát így. Gyorsan a lényegre tértünk.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Pént. Nov. 03, 2017 12:05 am
Hallom a beszélgetést, de túlságosan zúg a fülem, nem nagyon jut el a tudatomig. Homár hangja, és mások is, akikkel beszél. Mégiscsak átvert volna...?
Aztán leveszik rólam a szemkötést. Körbenézek.
Öt neolita, a veszélyesebb fajtából. Egy Homár, nem biztos, hogy harcképes állapotban. Oldalt a felszerelés. Kibelezett megbízók. Homokkal teli ládák. Mi folyik itt?
Aztán gyémántokat keres rajtunk, pontosabban rajtam. Nem foglalkozom vele, Homárt figyelem. Reménykedem valami tervben, valami jelzésben, bármiben, ami azt sugallja, nem vagyunk akkora bajban, mint ahogy nekem tűnik.
De ezek helyett azt látom, hogy Homárt csak a ruháiról ismerem meg, mert a fejének se a formája se a színe nem stimmel. Szédeleg, enyhén zöldes az árnyalata. Agyrázkódás enyhébb esetben is.
Körbetapogatom a fát, amihez ki vagyok kötve. Nem túl vastag, ha nagyon muszáj, komoly fájdalmak árán, de el tudnám törni. Na igen, de aztán hogyan tovább? A hátam mögött van a kezem összeláncolva, ha kidöntöm a fát a kezeim akkor is a hátam mögött maradnak, nem vagyok elég rugalmas, hogy akár a fejem felett, akár a lábaim alatt előre hozzam őket. Hátam mögötti kézzel pedig sok hasznát nem veszem a fegyvereimnek.
- Kérdeztem valamit, barom! - rúg belém jókorát, de legalább megcsörrennek a kulcsok az oldalán, felhívva rájuk a figyelmem. Vetek egy újabb pillantást a felvágott hasú tetemekre, gondolom azt hitték, lenyelték a gyémántokat. Nem felelek most sem, viszont alkalmi beszélgetőtársam követi a tekintetem. Mintha felismerés csillanna a szemében, és kést húz elő.
- Lenyelted mi? Fene a beles fajtádat.
Féltérdre ereszkedik közvetlen velem szembe, a hasamhoz illeszti a kést, nem is a gyomorszájamhoz, gondolom semmit nem tud anatómiából, de közvetlen közelről, vigyorogva néz az arcomba. Felhördülök, ahogy lassan belém szúrja a pengét, hiába feszítem meg az izmaimat, a kés erősebb. Nem hagyom túl mélyre szúrni, gyorsan előrekapok, és ráharapok az orrára. Hangos visítással kapja a fejét hátra, ezáltal saját kezűleg tépve le az orrát, amit kiköpök. Megragadom az oszlopot, felhúzom magam kicsit, hogy magam alá ránthassam a lábaim, majd talpra ugrok. Továbbra is az oszlophoz vagyok láncolva, tehát a javulás csak minimális, de hátha megijesztem őket. Mindenesetre ha már talpon vagyok, ismét megragadom az oszlopot, és páros lábbal belerúgok az orratlanba, hogy Homár felé száll. Remélem vannak olyan fürge ujjai, mint amit egy hozzá hasonló simlisből kinézek.
Ketten felkapják a jajgató orratlant, és elvonszolják valamerre, nem látom hova. Már csak ketten maradtak itt, de nagyon nem akaródzik nekik a közelembe jönni, viszont Homárral nem foglalkoznak, nem tartják veszélyesnek.
- Gyere csak közelebb és felrúgom a tökeid az agyadba - ordítom-hörgöm feléjük, komolyan építve a hangom terrorizáló hatására.  Nem tagadom, valami savas köpet vagy skorpiófarok jobban jönne, de olyanom nincs.
Előre hajolok amennyire tudok, majd hajlított gerinccel hátravetem magam, hogy ismét csillagokat látok - úgy tűnik van egy seb a hátamon, amit nem éreztem. Eddig. De az oszlop is reccsen, még ha nem is törik.  Ismét előre hajolok, majd megint hátra vetem magam, remélve, az oszlop fogja megadni magát, nem a gerincem.
Folytatom a  műsort átkozódva, hörögve, és remélem, Homár közben csinál valamit. Remélem rájön, ez csak műsor, ami arra szól, hogy eltereljem róla a figyelmet, mert valószínű előbb elájulok, mint félbe töröm ezt az oszlopot. Remélem nem csak a kulcsot vette el az orratlantól hanem a kését is, és tud vele valamit kezdeni. Mert ha nem, akkor lassan ideje lesz aggódni.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Nov. 05, 2017 8:49 pm
Kezdenek elszabadulni az indulatok, pedig én arra apelláltam hogy majd kidumálom magunkat. Nem fog menni. A pasas Balar-al kezd el szórakozni, holott a helyében nem tenném. De ő megteszi, és még a képébe is röhög. Rossz ómen. Akinek van egy csepp esze az nem köt bele, szerintem. Közben összeállt egy alap a hazudozásra a gyémántokat illetően, de hiába szólalok meg, rám se bagóznak. Úgyhogy hagyom, hadd sodródjunk a történésekkel. Amikor már a kését is előveszi kezdek nyugtalan lenni. Nem akarom hogy az egyetlent, aki ki tud vinni innen, szintén kibelezzék mint gazdagékat. Meg is indulok, de az egyik, aki a közelemben állt, megragad a vállamnál és nem engedi hogy tovább menjek. Indulatosan félre akarom söpörni, azonban kezdődik a műsor. Balar megvédte saját magát, nem kellett hogy itt bénázzak még én is, ellenben olyan erővel nekem esik a kulcsos, hogy szó szerint nyekkenünk egyet. Alapesetben nem így lenne, de kezdek fáradni, és egyre inkább győz a szédülés és a rosszullét. Arra azért van időm, hogy elemeljem a kulcsokat, a tőre pedig mellém pottyan a homokba. Őt már felemelik a társai, mikor én még mindig a földön fekszem és közben Balar üvöltését hallom. Úgy érzem, valamit tennem kell. Térdre tápászkodom fel, kótyagosan megmarkolom a kést, van egy dobásom nagyjából, akkor azt használjuk ki jól. A többség távolodik, hallom a fickó jajveszékelését, elvégre leharapta az orrát. Amikor szédelegve felállok, az aki az előbb visszatartott éppen háttal áll nekem, pont fordulna. Én meg a nyaki csigolyáiba vágom a pengét, keresztül döfve a torkát, a nyakát, megszólalni sincs ideje, csak összerogy. Kihúzom belőle, de ekkor már a másik is szembe fordul velem. Hirtelen ötlettől vezérelve fordítom meg a kést és hajítom a szemei közé. Hülye ötlet és csak reménykedhetek hogy nem tévedtem, különben utána szétszed mint foxi a lábtörlőt. De ugye nehéz időkben nehéz döntések kellenek...ez már nagyon extrém. Sajnos belőle is kettőt látok, pedig tudom csak egyedül van. Pattanásig feszülnek az idegeim és az izmaim, várok, arra hogy ha mozdul miként teszi, én meg próbálok majd elugrani előle. Azonban a teste szintén a porban végzi. Veszek egy mély levegőt, de közben elindulok Balar-hoz, a kulcsokat szorongatva kerülöm meg az oszlopot és őt, hogy aztán a bilincsekkel vacakoljak. Igazából kezdem elveszíteni a külvilággal a kapcsolatot, jószerivel éppen hogy eljutott a tudatomig hol is tartunk, hogy én az előbb mit csináltam, vagy hogy Balar mit csinál éppen, de előtte még kiszabadítom most már, ha beledöglök is. Megvan a rizikó hogyha szabad lesz, akkor engem is csak eltapos, tudom. De ezek a fickók meg biztosan ki akarnak minket filézni. Remegő kezekkel, egyre homályosodó látással próbálom a zárat felnyitni..első kulcs, nem talált. Második, nem talált...tizenkettedik...közben egyre nagyobb levegőket veszek, zihálva, próbálok koncentrálni, jelenleg a kulcslyukra. Kattan a zár, gyorsan a másikba is beledugom, az is kattan. Már szólásra nyitnám a számat, ezzel is jelezve neki hogy szabad, de közben felcsendül egy hang a hátam mögül.
- Ezért meghalsz!
Fémes suhanást hallok, annyi lélekjelenlétem van hogy kifelé, jobb oldalra mozogjak, így a penge pont belecsapódik Balar oszlopába, előtte állok. Kapok aztán a könyökével egy visszakezest, amitől megint padlót fogok. Csak egy tért vissza, a többi még odafent, de ez az egy talán éppen most készül bevinni nekem az utolsót...én meg lent a földön küszködök az ájulással, tekintve hogy megint arcba ütöttek, nem sok esélyem van rá, módszeresen átveszi az uralmat a sötétség.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Hétf. Nov. 06, 2017 12:40 am
Homár pont az a fajta simlis, amire számítottam. Nem csak leveszi észrevétlen a kulcsot a fickó övéről, de megszerzi a kését is, és amikor a hármas távozik, hátba (pontosabban tarkón) szórja az egyiket, majd egy hihetetlennek tűnő késdobással leteríti a másikat.
Utána kell pár pillanat neki, amíg rájön, még nem végzett, és elindul felém. A kulcs van a kezében, nem fegyver, de be kell vallanom, eszembe se jutott, hogy esetleg ellenem fordulna. Ez azért fejlődés.
Eltart egy darabig mire ideér, láthatóan nagyon szédül, és a bilincsem kinyitása még tovább.
Amikor rámszól, hogy meghalok, pillanatra megfeszülök, hogy csak meg kellene próbálni kidönteni ezt az oszlopot, de rájövök, ez nem az ő hangja volt. A tőr tompa puffanással pattan le az oszlopomról, ösztönből mozdulok, mire észreveszem, hogy nincs a kezemen a bilincs.
Ugyanakkor a mozdulat emlékeztet rá, hogy én se vagyok túl jól. Homár még bevállal egy könyököst, hogy adjon nekem időt, ami pont elég rá, hogy bevigyek egy öklöst a szeme alá az érkezőnek. Még két három csapás, és fekszik, és mindössze egy újabb repedt bordát szereztem.
Felmarkolom a kardom, majd megnézem Homárt. Lélegzik, de nincs jól. Ezzel kezdenem kell valamit, de még van másfél (az orrnélkülit nem tekintem teljes értékűnek) ellenfelem.
Szerencsére az orrnélküli kitartóan jajgat, így tudom merre van, elindulok hát utána. A krokodilfejűt találom meg, bömbölve nekirontok. Párszor összecsapnak a pengék, de közel sincs annyi harci gyakorlata mint nekem, mindössze a sérüléseim húzzák az időt, meg az, hogy élve akarom elkapni.
Miután összeesett, megkeresem az orratlant. A tevék mellett ücsörög, vaskos, átvérzett rongyköteget szorít az arcára, és óbégat, észre se vesz, így egyetlen rúgással terítem le.
Visszamegyek Homárhoz. Lélegzik, javarészt alvadt vér borítja ami jó, mert legalább nem vérzik már. A sebei többsége felületes, pár hónap alatt teljesen helyrejöhet.
Elgondolkodom, hogy micsoda szívós egy valaki, okos, gyorsan feltalálja magát és lehet rá számítani. Ilyen rabszolga kell nekem. Sajnos Homár nem rabszolga, legalábbis a fejében semmiképpen, ami azt jelenti, több vesződséggel járna betörni, mint amennyi hasznot hozna a szolgálata. Főleg, hogy a szabadsággal együtt az esze és a hasznossága is odalenne.
Mindenesetre úgy néz ki, túl fogja élni, ha nem történik vele újabb kellemetlenség.
Összeszedem a három foglyomat, gondosan hátrakötöm a kezüket, árnyákba vonszolom őket, nehogy hőgutát kapjanak nekem. Jó lenne visszavinni őket, de egyrészt nem érzem úgy, hogy szeretnék három szökni vágyó neolitát kísérgetni, másrészt ötletem sincs, hol vagyunk. Odamegyek a foglyokhoz egy késsel, jókora ütés a tarkóra, biztos ne ébredjenek fel, majd levágom a füleiket. Homokot szórok a sebre, ne vérezzen, majd a holmimból kerítek egy zsineget és, és a tőröm segítségével mind a hat fület felfűzöm rá.
Nem vagyok elégedett.
Odalépek az orrnélkülihez, hátára fordítom, majd a jobb lengőbordától köldökig mély vágást ejtek a hasán. Erre felébred, de nem bír ordítani, csak hörög. Megismétlem a vágást a bal lengőbordától kezdve, végük köldöktől ágyékig is felvágom. Oldalára fordítom, hogy a belei kiomoljanak.
Ezt megismétlem a másik kettővel is, és megvan az örömöm, hogy a harmadik idő előtt magához tér, így látja, mit fogok tenni vele. Próbál alkudozni, könyörögni, fenyegetőzni, de nem nagyon érdekel. A végén rúgkapálni is próbál, így kevésbé lesz szabályos az ő metszése, de a célnak megfelel.
Rossz kedvem van.
Utána keresek a holmimban vizet, benedvesítek némi ruhaanyagot, és megnedvesítem Homár homlokát. Látom, hogy ébredezik.
- Ébresztő, Csipkejózsika - mondom vidáman, majd odaadom neki a vizet. Meg a füles nyakláncot.
Utána letelepszem, és figyelem a felvágott hasú neolitákat. Úgy sejtem, egy napba is beletelik, mire kiszenvednek. Ők is ezt tették a megbízóimmal, és muszáj üzenetet küldeni, mi történik azzal, aki keresztezi az utamat. Biztos vagyok benne, hogy Homár el fogja mesélni a haverjainak.
Arról nem beszélve, hogy ha bármit tudni akarunk tőlük, a gyors halál kiváló alkualap.
Ha már úgyis ücsörgök, próbálom számba venni a sérüléseimet. Két újabb vágásom van, és a hátamon lévő, félig bezárult is nyitva van megint. A vérem hamar meg fog alvadni, úgyhogy nagy baj nincs, de óvatosan kell majd mozognom.
- Tudod hol vagyunk, Homár? - kérdezem Homárt, remélve eléggé ébren van már. - Tudsz valamit a gyémántokról?
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szer. Nov. 08, 2017 10:11 pm
Távoli hangokat hallok, jajveszékeléséket, majd valaki csipkéről beszél nekem. Finom, hideg, nedves valami kerül a homlokomra, amire lassan kinyitom a szemem. A gyíkszeműt látom a képben, amire egy kicsit kikerekednek a szemeim, bár szerintem ebből ő semmit sem érzékel, lévén annyira nem vagyok önmagam már, teljesen be van dagadva a szemem környéke és az arcom. Leveszi a kezét a vizes rongyról, én pedig megfogom a jobb kezemmel. Érzem hogy háton fekve vagyok a homokban. A vér szag durván keveredik a hullaszaggal. A bal kezemmel kitámaszkodom magam alatt, igyekszem felülni. Ekkor még olyan tízes látásom van, hogy jóformán ha Balar-t látom, már rendben vagyok. Neki meg kifejezetten nem az a bizalomgerjesztő feje van, de mivel élek, hát gondolom egyenlőre vagy hasznosnak talált, amiért nem ölt meg, vagy pedig így viszonozza, amiért kiszabadítottam. Kezd élesedni a kép, lefelé bambulok, akkor látom hogy amit mellém rakott az egy nyaklánc, levágott fülekből fűzve. Erre összeráncolom a homlokomat és csak neki jegyzem meg.
- Tehát nem akarod őket kivallatni.
Levágta a füleiket, ebből arra gyanakszom hogy semmi célja már velük. De mit is csinált még? Most nézek csak körbe magunk körül. Látom a pusztítást, amit végzett. Szerencsétlenek ott fekszenek a földön és kínlódnak, feltehetően ugyanúgy, mint a megbízóink. Nekem ez a látvány nem tetszik, én nem szeretek senkit sem szenvedni látni, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám ezt. Úgyhogy vissza kanyarodok Balar-hoz. Ott ül a közelemben, ő sincs kicsattanó erőnlétben, de abban biztos vagyok hogy nálam tízszer jobban van. Feltesz két kérdést, amire elgondolkodva húzom magam alá a lábaimat törökülésbe, hogy egy kicsit előrefelé görnyedhessek. Így nem szédülök már annyira és a rosszullét sem kerülget.
- Úgy sejtem csak pár kilométerre lehetünk Garamantestől.
Logikus elgondolás, szerintem ő is rájön hogy miért. Amúgy meg amint felállok és körbe tudok nézni, már tudni fogom merre az arra. De most még olyan jó itt ülni..csak ülni és nem mozogni. Ez a kérdés letudva. A másik. Nah, az merőben összetett és rejtélyes.
- Halvány fogalmam sincs. De ha megtudom, akkor én azt fogom megölni, aki kiküldött minket a homokkal teli ládáival meghalni.
Igazából magamra gondoltam, de akkor már beszélhetek az ő nevében is. Hangomból nem kevés harag csattan ki, nem szeretem az illyes fajta tréfákat. Viszont ő tudni akarja mi történt. Nos, én is, de azt hiszem kettőnk közül talán én leszek az okosabbik. Lássuk csak.
- Szerintem azok ott a fán, akik lógnak, nos, azok nem a megbízóink, csak imposztorok. Kiküldték őket egy hamis szállítmánnyal, elterelés gyanánt, de biztos kaptak pénzt, hogy a megfelelő személyeket...azaz téged és engem felfogadjanak azért. Úgy sejtem nem közölték velük, mennyire lesz ez veszélyes feladat. Az igazi megbízóink ravaszak, számítóak, tudták hogy ki akarják őket rabolni, ezért kitaláltak egy tervet...ami valljuk be..működik.
Mutatok a földön kínlódó rablókra.
- Bár arra gondolom ők sem számítottak hogy lesz egy olyan közöttünk, mint te...aki kicsinál mindenkit.
Nem akarom dicsérni, pusztán tényként állapítom meg a történések alapján.
- A valódi szállítmányt biztos egy másik úton viszik. Ha kérdőre akarjuk vonni az igazi megbízóinkat..akkor...hát..szerintem vissza kellene mennünk a városba és nyomozni utánuk. De én ilyen állapotban...inkább pihennék..de ha akarod, akkor később segíthetek benne.
Neki csak pár nap míg jobban lesz, nekem több hét. Nem akarok itt sokáig időzni, úgyhogy először a földön kínlódók felé mutatok a fejemmel.
- Nem látom értelmét ennek. Mi a terved velük? Mert ha semmi, akkor inkább fejezd be gyorsan, amit elkezdtél.
Levágta a fülüket, tehát kikérdezni úgysem fogja őket. Mint ahogy mondtam, szerintem akik a fán lógnak, azok nem a megbízóink. Persze ettől még biztosan sokat szenvedtek ők is, attól viszont nem lesz megváltás, ha most ő csak ezért, ugyanúgy megszenvedteti a támadóinkat. Meg ugye kik ők neki? Senkik. Ahogy nekem sem jelentenek semmit. Miért bosszuljam akkor meg őket? Szerintem a sors már így is megbüntette őket, ezt már csak magamban teszem hozzá. Várok egy kicsit, amíg ő is átgondolja a dolgokat, hogy aztán kitaláljuk hogyan jutunk vissza Garamantesbe és hogy utána mi lesz.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Csüt. Nov. 09, 2017 4:38 pm
Hallgatom amiket mond, és zavaróan ésszerű. Én arra gondoltam, valahol itt lesznek a gyémántok, duplafenekű doboz, vagy hasonló. De amit mond, annak több értelme van. Ez a Homár egyre érdekesebbnek tűnik. Gondolta valamire, amire én nem. Ráfoghatnám a fáradtságra, vagy arra, több ideje volt ezen gondolkodni, pedig csak arról van szó, nem először fut bele ilyenbe. Amikor engem elküldenek karavánt védeni, azt többnyire meg is kell védeni, nem pedig csali.
- Hallottam pletykát, hogy egyes gazdagabb emberek jó pénzt fizetnek neolita fülekért. Azt hiszik, mindenféle gyógyító hatása van. Gondolom ha akarsz, találsz rá vevőt, ezek meg megérdemlik amit kaptak.
Szóval pár kilométerre Garamantestől. Visszamenni, megkeresni ki bérelt fel minket, és elásni valahol a sivatagban. Jó tervnek hangzik, bár meglep, nem csak fülét-farkát behúzva menekülni akar.
Tényleg kellene nekem egy ilyen rabszolga.
Amikor szól, hogy fejezzem be amit elkezdtem, kis híján odalököm neki a kést, hogy fejezze be ő, ha zavarja. De igaza van.  Az én mocskom, nekem kell eltakarítanom.
Hát befejezem.
Utána körbejárom a hevenyészett tábort, átnézem a tevéket, felszerelést. Túl sok minden nincs. Némi élelem, víz, ásó, és mindenféle hegyű és formájú fémszerszám, gondolom vallatáshoz. Meg egy kézzel rajzolt térkép, de az útvonalunkon és a kijelölt támadási ponton kívül nincs rajta más.
visszasétálok Homárhoz, odaadom neki a víz és az élelem egy részét. Kicsivel odább leülök, és eszegetni kezdek. Én perceken belül harcképes leszek, ha nem is gyógyult. Ahhoz kellene legalább pár nap. De ha nem teszek ostoba mozdulatot és észben tartom hol sérültem meg eddig, nem lesz gond.
- Tehát vissza a városba, megkeresni ki vett minket palira, és lenyomni a fejét a torkán. Nekem megfelel. Mennyire vagy darabokban? Kihúzod a városig, ahol találsz valakit aki összefoltoz?
Értek az anatómiához, de nem vagyok gyógyító. Valami kötést talán tudok rögtönözni, de őszintén szólva, ami cucc itt van, azzal jobb nem kötözni. Nem jár sokkal jobban, ha kivérzés helyett a fertőzés viszi el.
De egyelőre úgyis pihenni akar, ami nekem is megfelel, nem sürget senki. Egyvalamit úgyis meg akartam kérdezni tőle.
- Hol tanultál bicskázni? Ahogy leszedted azt a kettőt az nagyon profi volt.
Lehet elárulja, lehet nem, lehet hazudik valamit. Nem számít.
Belegondolva, fogalmam sincs hogy lehetne kideríteni, ki küldött minket ide áldozatnak. Részemről az egyetlen módszerem az lehetne, hogy orrba vágom az első szembe jövőt, és ha nem ő volt, bocsánatot kérek. Majd megyek a következőhöz. Homár viszont elég sunyinak tűnik, hogy feltegyen olyan kérdéseket, amikre a válasz elárulja azt, amit ténylegesen tudni akar.
Nem kedvelem az ilyen sima nyelvű, árnyékban mászkálókat, de megvan a maguk haszna. Nem forgathat mindenki akkora kardot, mint én. Igen, szükségem lesz Homárra, ha a végére akarok járni ennek. Tehát egyelőre meg kell védeni. Utána meg... majd kiderül.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Pént. Nov. 10, 2017 10:37 pm
A gazdag emberes pletykák emlegetésére nézek azért egyet, főleg magam elé. Azok csak pletykák. Nem létezhetnek ennyire hülye emberek, az kizárt. De ha igen, akkor sem érdekel. Elkönyveltem magamban, én hozzá nem nyúlok ahhoz a vacakhoz a földön. Neki jó lehet viszont, dísznek. Illik a szeme színéhez. Bizarr elképzelés, de komolyan, ahogy így végig nézek rajta, hát hozzá speciel ez menne és építené a kinézetét. Kár hogy egy idő elteltével büdösek, csúnyák és rohadtak lesznek. Szóval ennyit erről. Ő feláll, körbemegy, én úgy vagyok vele, ha felállok, lehet itt esek össze megint. Maradok hát ülve. Kis ideig jól esett a hideg vizes cucc, de most már megmelegedett, mintha valami langyos húggyal átitatott rongyot szorongatnék. Végig törlöm vele az arcomat, aztán az is a homokban végzi, mellettem. Egy ideig csak próbálok koncentrálni, kiüríteni az elmém a fájdalomtól, de ez felemásan működik. Kezd zsibogni az agyam. Súlyos percek elteltével Balar visszatér mellém, kapok tőle vizet és élelmet, gondolom ezeket találta itt.
- Köszönöm.
Hálásan tekintek rá és elveszem, bár éhes az nem vagyok. Szomjas azonban igen, de tudom tartalékolni kell a vizet ebben a hőségben. Később meg az élelem is jól jöhet. Jön a kérdés, mely kissé naiv elgondolás.
- Akad. Randír, a kereskedő. De ha összefoltoznak, akkor pár napig kakukk leszek..hm?
Játékosan megvonom a vállaim és felfelé a szemöldököm, de csak érti mire célzok. Én nem fogok pár nap alatt felépülni, hogy vele masírozzak körbe, amíg péppé nem lapítjuk az igazi megbízóinkat. Bár talán egy kicsit megerőltethetem magam. Végül is.
- De ha gondolod, mielőtt összefoltoznak, körbenézhetünk, hátha a nyomukra vezetnek..ugyanakkor én kétlem hogy már ma rájuk találunk. Szerintem az több idő lesz. De ismered a mondást...a bosszú annál édesebb, minél többet vársz vele.
Megkeresem magam mellett a rongyot és most öntök rá a vizemből. Egy idő után tudom hogy meg fog melegedni, de annyira jól esett, kell még. Így fogom aztán ismét a homlokomhoz. Szerintem maximum fél órára lehetünk a várostól, és ezt abból gondolom hogy nem lehettünk mi túl sokáig kiütve és arra meg nem volt idejük hogy keresztül masírozzanak velünk a sivatagon, mert én csak a túl felén ismerek hasonló terepeket, de az előbbi feltételezésem miatt biztos vagyok benne hogy inkább vissza kanyarodtak a város felé. Úgyhogy addig kibírja a vizem. A bicskázás szón megint kiakadok. Úgy érzem megpróbál beskatulyázni valahova, pedig az nem fog menni.
- Apámtól tanultam harcolni.
Nem feltétlen bicskával. Igazából az csak mázli volt, nagy esélyem volt rá hogy elvétem.
- Különféle fegyverekkel tanultam...kivéve az ilyen nagy és súlyos egyedeket.
Mutatok a kardjára. Megemelni meg tudom, harcolni..hát ahhoz azért több spenótot kellene megenni. Persze van az az adrenalin szint és helyzet, amikor már minden életmentő lehet és olyan dolgokra sarkallja az embert, amiről eddig azt sem tudta hogy képes megtenni, vagy használni.
- Mit találtál még?
Faggatom egy kicsit az előbbi ténykedéséről, meglehet semmi hasznosat, hiszen azt már megemlítette volna. Nem vagyok naiv, nem azért gondolom hogy elmondta volna mert annyira fene mód megbízna bennem ő is, inkább mert fogalma sincs merre induljon el. Láthatóan a jelleméből, amit eddig cselekedett és mondott, hát ő harcos. Annak pedig piszok jó. Szerintem ő azt gondolja hogy én valami sunyi alak vagyok, olyan, mint akik bicskákkal dobálóznak, meg számára fondorlatosan beszélnek. Igazából egyik sem vagyok, de addig jó, amíg ezt nem tudja. Nagyon gáz lenne, ha megkérném...egy ideig csak figyelem. Lehet hogy nem fogok tudni egyedül felállni már. Arra jutok hogy muszáj lesz, magától nem fog felrángatni innen, ha csak éppen sietősre nem venné a menetet..nekem amúgy kezd nagyon sietős lenni. Úgy érzem egyre rosszabbul vagyok.
- Segítenél felállni és felmászni a tevére? Úgy érzem nem fog menni egyedül.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Szomb. Nov. 11, 2017 3:55 am
Eszerint a pletyka amit hallottam nem volt igaz, vagy csak Homár számára méltóságán aluli. Nem tudom eldönteni. Mindegy, a fülek a homokban végzik, mint ahogy a korábbi gazdáik is. A sivatag homokja befedi mint mindent. Csak idő kérdése.
Látom, ahogy elcsomagolja az ételt, de inni iszik. Ha tényleg agyrázkódása van, erősen émelyeghet, és nem kívánja az ételt. Érthető. Ha tényleg ilyen közel vagyunk Garamanteshez, rossz esetben is ott leszünk egy órán belül. Ha meg nem, ha hallucinál a pofonok miatt, akkor eleve mindegy. Akkor belehal a sérülésekbe, jóval azelőtt, hogy elfogyna a vizünk. Nekem meg lehet szerencsém és belefuthatok utazókba.
A név amit mond, ismerősnek hangzik, de aztán rájövök, csak hangzik. Nem rémlik senki ilyen névvel.
- Tehát egyik verzió, hogy összeraknak téged. Ezalatt lehet, kihűl a nyom - használom a frázist, amit egyszer egy könyvben olvastam, noha nem egészen értem, mitől változna meg egy lábnyom hőmérsékelte, - és le kell mondanunk a bosszúról. Vagy mehetünk kérdezősködni, feltételezve, eléggé magadnál leszel, hogy beszélj, megtaláljuk a felelőst, és még arra is van esély, hogy hamarabb elpatkolnak, mint te a sérüléseid miatt. Csodás kilátások.
Tulajdonképpen nekem mindkét változat megfelel, neki kell tudnia, mennyit ér a bosszú. Részemről, ha visszajutunk a városba, haza kell mennem a teaházba, és megtépni Orákulum tollas hátát, hogy miért küldött engem ide. Már ha ott érem még, mert ő is mostanában tervezte a hazautat, és nem tudom, milyen hosszan voltam kiütve. Ha itt érném őket, még akár Hasfelmetszőt is meg lehetne kérni, hogy kezdjen valamit Homárral. Bár nagyon jó okot kell neki mondanom, hogy miért törődjön egy emberrel.
A bosszú maga engem nem különösebben érdekel. Igen, palira vettek, megesik. Le is fogom verni Orákulumon. De ha őt nem számítom, az én hülyeségem, hogy elvállaltam a védelmet ilyen körülmények között. Nem volt elég fegyveres, ez egyértelmű, ha lett volna még két, de inkább három hozzám hasonló zsoldos, szétszedjük a támadókat. Pont azt kaptam, amit... Orákulum érdemelt volna, hogy kopasztaná meg valaki. De ha Homár nem akarja annyiban hagyni, én nem fogom elrontani a játékát, megyek vele, és eltaposom, aki az utunkba kerül.
- Mennyire megbízható ez a Randír? Pénz nincs nálam, szóval hacsak te nem rejtegetsz valahol egy erszényt, hiteleznie kell.
Most meg sértődöttnek tűnik. Mi baja van? Lehet, nem akar beszélgetni? Végül csak válaszol, talán még az igazat is. Igen, úgy vélem igazat mond. Van némi elfojtott érzelem a hangjában. Alig észrevehető, de ott van. Én meg hülye vagyok, hogy ilyenekre figyelek. Mit érdekel engem, mit érez?
A kard említésénél bólintok, utána gondolok egyet, elővonom, és odanyújtom a markolatát, mert mintha érdekelné. Masszív kard, kétkezes, bár nekem inkább másfél kezes. Dísztelen, jellegtelen, de kiváló munka. Nincs nyoma csorbának, karcolásnak a pengén, a markolatot bőrszíjak teszik kényelmessé. Enyhén szürkébb a normál acélnál, és picit talán könnyebb is.
- Az a fegyver legalább kétszáz éves. Az anyaga nem acél, valami furcsa ötvözet a múltból. Nem törik, nem csorbul könnyedén, de pont ezért élezni is nagyon nehéz. Nagyapám szerint a kétkezes fegyverek nőknek valók, vagy azoknak, akik képesek kihasználni a méreteket és belevinni saját testsúlyukat a csapásba.
Hagyom, hagy nézze meg, ha érdekli, de ha nem, akkor nem erőltetem. Végül visszakerül a tokjába.
Kérdésére odaadom neki a térképdarabot, hátha van rajta valami, ami az én figyelmem elkerülte.
- Voltak még vicces formájú kések és fogók, meg egy ásó. Kell valamelyik?
Az előbb még bőszen pihenni akart, most meg menne. Vagy tényleg lázas és mindenfélét lát, vagy tisztult a feje, és jobban van.
Ha tényleg nem képes felkelni sem egyedül, akkor ez tényleg egy necces út lesz. Mindenesetre bólintok, de nem őhozzá megyek oda, hanem a tevék közül hozok ide kettőt. Az egyiket Homár mellé vezetem, rámorgok, hogy tegye magát le a földre, majd kezet nyújtok Homárnak, és igyekezek további dérülés és fájdalom okozása nélkül felpakolni a nyeregbe. A másik tevére gondosan felpakolom a kupacba rakott holmimból amit csak lehet (a nyílpuska mindenképpen jön), majd én is felmászom rá. Útnak indítom az állatokat, fél lépéssel lemaradva Homár mögött. Ő tudja az irányt (remélhetőleg), és ha elkezdene leborulni, talán van esélyem megfogni. Ha mégsem, reméljük nem a teve patái alá fog esni.
Ahogy elléptetünk a tetemek és a többi teve mellett, még rákérdezek Homárnál, kell-e ezek közül valami. Ha igen, hozzuk, ha nem, akkor csak megyünk, amerre mondja, hogy menni kell.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Hétf. Nov. 13, 2017 7:57 pm
- Nem feltétlen.
Válaszolom neki gyorsan a felvetéseire, amik meglehetősen tévesek. Nem tudja hogy nekem messzire nyúlik a kezem. Nem is kell tudnia. Igazából bosszút sem kell állnia, ha nem akar, bár nekem pont az ellenkezője tűnik, mert annyira beleéli magát amikor erről beszél. Egyébként nincs kifogásolni valóm, egy ilyen társtól, mint Balar, jobban betojnak, mint tőlem.
- Téged hol fogadtak fel? Közvetlen ők voltak?
Kezdem a kérdezősködést, közben a halottak felé bökök, akik a fán lógicsálnak.
- Vagy ha nem, úgy tudod-e a nevét?
Nem vagyok biztos benne ha tud is valamit, hogy akkor majd az a valódi neve lesz annak a személynek, ám kiinduló pontnak jó, mint ahogy a helyiség is, ahol mindez történt. Várok egy kicsit, figyelve rá, hallgatom a válaszait, úgyhogy csak később szólalok megint.
- Ha beérünk a városba, én inkább egyből Randírhoz mennék. Később ha jobban leszek, megkereslek. Hol talállak meg? Addigra már többet fogok tudni róluk.
Így neki is egyértelmű hogy belátom, jobb nekem nem menni tovább vele bent a városban, ő meg jobb ha nem nyomozgat egyedül, még a végén meglincselik az őrök rendbontásért. Örülök, ha túlélem a fircelést Randír-nál, aki biztosan tud keríteni nekem egy gyógyítót. Aztán meg napokig ki leszek ütve. Ekkor jön a kérdése.
- Megbízható. Megoldom, nem gond...csak jussak el odáig élve.
Gondolok itt a fizetségre, és ezalatt a felém induló kardot figyelem. Vajon mit akar ezzel? Az elmondása alapján nagyon egyedi kardról van szó, s ráadásul azzal tisztában vagyok hogy a múltbéli kacatok közül is mindig azok a legritkábbak és legdrágábbak, melyeket nem diszítenek, csupán az anyaguk összetétele értékes. Mivel nekem nyútja, megfogom a markolatát, de amint elengedi már érzem is a súlyát. Szerencsére az ölembe leengedhetem, de előtte megfordítom egyszer, vigyázva, hogy az éle ne érjen a ruhámhoz, se a bőrömhöz.
- Különleges.
Nem értek annyira a fémekhez, ötvözetekhez, de abban biztos vagyok hogy igazat beszél. Miután végig futtattam rajta a tekintetem, éreztem a súlyát és az egyensúlyát, visszaadom neki. Az egyéb kijelentéseire nem válaszolok, elkönyvelem magamban hogy a nagyapja is fura szerzet....kétkezes kard nőknek..a fehérnép még az egykezessel sem tud bánni. Hacsak meg nem tanítják őket. De az is megeshet hogy így akarta Balar-t motiválni, vagy cukkolni. Elmosolyodom a gondolaton. Ebből hamar felráz Balar hangja.
- Nem.
Válaszolom egyszerűen, szerényen és egyben bágyadtan, mert egyre inkább elnyom a meleg, a sebesülésem és a vérveszteségem. Az egész fejem lüktet és zsibbad, sokszor lesérültem már a múltban, de azt mindig is utáltam, amikor eltörték az orrom. Ez kész horror. Megvárom amíg összecuccol, figyelem a tevékkel visszajövet. A felém nyújtott kezet elfogadom, de amikor sikerül felállnom, azonnal megszédülök. Elmormolhatok egy imát amiért van türelme hozzám, úgyhogy végül is a nyeregbe kerülök. A szédülés, ami kerülget, rosszabb mint a pokol hét bugyra. Erősen kapaszkodnom kell a tevém vastag szőrzetébe. Amíg körbe nézek, nem huppanok le. Most csak a nap és az árnyékok állása szerint tudunk tájékozódni, én is azt teszem. Először északot határolom be, aztán északhoz viszonyítva a város lehetséges irányát. Rájövök, ehhez bizony fordulnom kell a tevémmel. Jó ég!
- Arra kell mennünk.
Nyújtom magam mögé a bal kezem, nekem dél-nyugati irányba, egyúttal mutatva Balar-nak is a helyes irányt. Aztán megkísérlem a fordulást. Lelapulok a tevém hátára hajtva a fejem és noszogatom abba az irányba. Így ha rám is jön még ennél jobban a szédülés, akkor csendben elszenvedek így, de nem esem le.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Kedd Nov. 14, 2017 10:01 am
Jó lenne tudni, most csak ellenkezik, mint ahogy az emberek (és neoliták) szoktak, mikor nincs értelmes mondanivalójuk, vagy lát egy harmadik utat, amit én nem vettem észre. Végülis mindegy.
- Engem egy Radu nevű neolita keresett meg. Elhajtottam a frászba, mikor megtudtam a részleteket. De az unokatestvérem, aki rendelkezik korlátozott előérzetekkel, azt állította, el kell vállalnom ezt a feladatot. Nem szokása indokolni. Ezt a Radut a Félszemű Sárkány fogadóban találtam meg. Radu inkább tűnt közvetítőnek, mint megbízónak. Nem eléggé ficsúr, hogy önállóan dönthessen.
Ezt nem tudom neki jobban kifejteni. Egyszerűen nem nézett ki se elég előkelőnek, se elég gazdagnak, hogy magának keressen hozzám hasonlóan drága zsoldost. Magamtól nem is vállalom el a közvetítő adta feladatot, mert nem bízom bennük. Megengedhetem magamnak, hogy válogassak, nem az éhhalál elől menekülök.Ha valaki velem akar dolgozni, legyen benne annyi, hogy elém áll. Sok következtetést lehet levonni abból, ahogy kezeli a megjelenésem.
Aztán elképzelem, ebben az állapotban egyedül meddig jut el. Nyolc lépés, utána az őrök megfogják. Mivel jó eséllyel addigra félájult lesz, doktor helyett cellatársak fognak gondoskodni róla, legalábbis az értékeiről.
- El fogsz jutni egyedül a haverodhoz? Az őrök szeretik zaklatni a fajtádat. Gondolom szabadság-leveled vagy hasonlód van.
Igazából nem érdekel. Ha magára hagyom, majdnem biztos, hogy soha többet nem látom, de ő se lát mást. Nekem megfelel. De ha tényleg elég nyakas, hogy végigvigye a bosszút, akkor legyen elég esze beismerni, hogy a segítségemre van szüksége.
- A Kiméra teaházban leszek. Ott vannak rokonaim, a sógorom vezeti. Lehet, gyógyítót is találnék ott. Gyorsan gyógyulok, de némi sebkenőcs azért rám férne.
Nem említem meg neki, hogy ha nagyon muszáj, ő s kaphat ellátást, feltehetőleg jobbat, mint amit mindenféle zúggyógyítók vagy tevedoktorok biztosíthatnak, akiket a haverja tudhat keríteni. Fenntartom, hogy nekem mindegy, ha meg segítséget akar, szóljon.
Látom, nem győzték meg a szavaim a nők és a kétkezes kardok jó viszonyáról. Viszont mivel úgyis az ájulás szélén van, érdemes lehet szóval tartani.
- Egy átlag nagy kard tömege nem duplája az egykezeskének, hanem másfélszerese. Tehát ha két kézzel fogja valaki, akkor egy kéznek az egykezes kard súlyának hetvenöt százalékát kell tartania. Az egyensúlyuk is jobb a nagyobb markolatgomb és hosszabb markolat miatt. A nők kisebbek a férfiaknál, ami nem csak alacsonyságot jelent, hanem rövidebb karokat. A kétkezes kard hosszabb, messzebbre elér, ezáltal kompenzál kicsit ebből a hátrányból. Ha pedig kételyeid vannak a fegyverhossz fontosságáról... hallottál már Miyamoto Muszashiról? Ember volt, sokszáz éve élt, és híres kardforgató. Egyik leghíresebb párbajában az ellenfele csalni akart, és a megengedettnél hosszabb karddal érkezett. Miyamoto erre lerakta a kardját, és egy evezőt vett fel fegyvernek, ami még hosszabb volt, le is győzte vele az ellenfelét.
Figyelem ébren van-e még. Úgy tűnik igen, bár kétlem, hogy túl sokat felfogott abból, amit mondtam. Mindegy.
Végül elindulunk, arra, amit mutat.
Továbbra is fél lépéssel lemaradva követem, hogy ha lecsúszna, el tudjam kapni. Odaadom neki az összes vizet, én jobban bírom szomjan, és az út fél-egy órája alatt csak nem issza meg az összeset. Ha meg ennyi idő alatt nem bukkan fel a város, akkor rossz felé megyünk, és visszaveszem a vizet.
Ám erre nem lesz szükség, Garamantes falai hamarosan láthatóvá válnak. Nem biztos, hogy ő is hamarnak érzi az időt, de végül visszajutunk.
Unatkozó neolita kapuőrök élénkülnek fel, közeledtünkre. Sisak, mellvért, mindez bőrből, és alabárd.
- A rabszolgád? - kérdezi tőlem az őr, fejével Homárra bökve.
- Közöd?! - Minden erőmmel rájátszva a hangomra, ocsmány pillantás mellett egyszerűen ellépdelek az őrök között.
Nem akarom Homárt egyeztetés nélkül szolgának nevezni, még a végén hisztit rendezne. Ha meg azt mondom, szabad ember, esetleg papírokat követelnek rajta, ami vagy van neki, vagy nincs.
Magabiztosan lépdelek, és remélem, nem állítanak meg.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Csüt. Nov. 16, 2017 5:58 pm
Igyekszem megjegyezni az informáicókat, amiket mondott, még mielőtt elindultunk vissza a város felé. Már javában a tevémen ülök, a fejem előrefelé lóg, így a hajam bele a szemembe, amit időnként félrecsap a forró szél. A fene sem gondolta hogy Balar-nak ilyen szómenése van, csak hallgatom és hallgatom...azt hiszem arról a kardforgató művészről beszélünk, aki egymásnak ellentmondó kitételeket állított fel a tanaihoz, úgyhogy akárki is kezdi el a dokukodó útját, hát biztosan talál magához illő elvárásokat.
- Igen.
Lehetne azt mondani hogy változatos, számomra inkább ócska. Valószínűleg Miyamoto a saját tehetségének és szorgalmának köszönhette az előre haladását és nem annak a rengeteg rizsának, amit összeírkált élete vége előtt. Nem tehetek róla hogy én mindig az egyedi útam keresem mindenben, és miközben Balar kellemesnek nevezhető duruzsolását hallgatom, kivételesen, arra összpontosítok mit is mondott nekem az apám. Hogy a kard meghosszabbítása a kezemnek. Oké, akkor végül is el lehet hinni a magyarázatot, bár én nők esetében, sosem a két kézzel fogható kardokra szorítkoztam. Továbbra is hallgatom, így telik javarészt az egész visszafelé utunk, azzal az árnyalt különbséggel hogy egyre inkább kezdem elveszíteni a kapcsolatot a külvilággal és ha Balar nem lenne ennyire közlékeny, akkor már az út felénél kinyúvadtam volna. Azt hiszem hálás lehetek neki, annak ellenére, hogy mennyi mindennel traktált idáig, amik csupán a saját meglátásai, tapasztalatai, vagy nem tudom mije igazából. Ha nem felejtem el mire jobban leszek, még beszélgethetünk erről...talán. Ahhoz azonban be kell jutnom a városba, és el kell mennem Randír-hoz. Mire odaérünk a kapuhoz és az őrökhöz, én már félájultan, ráborulva a tevém púpjára hallgatom a távoli hangokat, akik beszélgetnek. Erre egy pillanatnyi ideig fel is emelem a fejem, látom Balar elviharzik mellettem, majd előttem. Követnem kéne. Bizonytalan mozdulatokat teszek és hirtelen, aminek meg is lesz az eredménye, bár a tevém elindul velem együtt, engem annyira elkap a szédülés és a rosszullét, hogy csupán egy halk nyögésre futja, mialatt elsötétül előttem minden. Jobb oldalra dőlök, elengedve a gyeplőt, ha Balar időben észreveszi és bevár, még pont el tud kapni, jobban szólva nekidőlök, ha nem, akkor egy hangos puffanás keretein belül esek le a földre féloldalasan, jobb oldalra, kellő távolságban a tevémtől ahhoz, hogy ne rajtam gázoljon át, mert ő meg menne tovább nélkülem is.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Pént. Nov. 17, 2017 9:13 am
Ahogy Homár lefordul a tevéjéről, gyorsan utánakapok, és megragadom. Ez nem bizonyul jó ötletnek, nem tudom mit eszik, de igen kövér lehet, hatalmasat ránt a vállamon. Ez most napokig sajogni fog. Visszacibálom a tevére, közben hangosan, veszedtül káromkodom, és ez leveszi az őrök kedvét a további  kommunikációtól. Úgy nézem, nem fog eljutni Radírhoz, vagy milyen nevet mondott.
De most mégis mit kezdjek vele? Hasfelmetsző egyáltalán nem biztos, hogy ott van még a teázóban, és ha nem találom ott, akkor jó eséllyel lesz egy eldugni való hullám. Én nem fogom tudni ellátni. Bekötözni csak-csak, de ha bármi komoly baja van, az kevés lesz.
Mindegy, az utcán csak nem hagyhatom.
Kéttucat perc után odaérek a teázóhoz, kikötöm a két tevét, és a hátsó ajtón bemegyek, vállamon Homárral. Nem vérzik, így nem fogja összekenni a ruhámat.
Szerencsém van, itt érem Orákulumot és Hasfelmetszőt. A nővérem első gondolata, hogy ajándék szolgát kap, akit kedvére felboncolhat, és masszív hiszti jön, mikor kibököm, hogy össze kéne rakni Homárt, nem szétszedni. Orákulum gúnyos mosolya mellett alkudozunk, eleinte Hasfelmetsző azt akarja, cserébe adjam neki a kardomat, de végül megegyezünk annyiban, hogy két hétre kölcsön kapja.
Aztán jön a második kör hiszti, miután megvizsgálja az embert. Hogy ilyen pitiáner semmiségért képes vagyok őt zaklatni. Mikor ennek megfelelően lealkudnám az árat, már tiltakozik, és inkább beleegyezik, hogy kimossa az én sebeimet is.
Mire mindezekkel végzünk, Orákulum bejelenti, hogy menniük kell, mert indul a karaván haza. Tudja, hogy meg akarom tépni a tollas hátát ezért a küldetésért, és menekül, amíg teheti.
Mindegy.
Újabb órák telnek el, mire Homár kezd mocorogni.
Az egyik vendégszobában vagyunk, ő az ágyon fekszik, alaposan bekötözve. Én az asztalnál ülök, és csirkesültet eszek.
- A gyógyító azt mondta túléled. A részletekre nem figyeltem, de volt valami a kötések cseréjéről - szólok, mikor úgy érzem, nagyjából figyel rám.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szomb. Nov. 18, 2017 6:10 pm
Halk szavak suttogták nekem hogy vegyem be, de én nem akartam bevenni, jobban mondva nem voltam magamnál. Határozottan női hangot hallottam, ennyire emlékszem, bár előtte felcsendült Balar ismerős hangja is. Azóta se kép, se hang nem volt. Lassan felnyílik a szemem, az első tapasztalatom az, hogy valami fura anyag súrlódik a bőrömnek. Lefelé tekintek, rájövök hogy takaró van rajtam, de egyébként a ruháimat levették rólam és a sérüléseimre immáron kötések vigyáznak. Leszámítva a fejemet, mert hát azt amúgy is értelmetlen lett volna bekötni. Még mindig könnyezek egy kicsit, égtelenül fáj, de eddig is fájt, meg nem először törték el az orromat. Balar hangja csendül fel, sült csirkehús illatát érzem. Visszarogy a párnára a fejem és oldalra fordulok, amerről a hang jött. Oké, tényleg ő az. Ahogy fordulok, látom a plafont, a szoba berendezéseit, aztán őt. Nem Randír-nál vagyunk, ez már biztos. Ez most vagy az otthona, vagy a Kiméra, amit korábban mondott nekem. De az is lehet hogy a kettő ugyanaz.
- Hurrá...és jó étvágyat.
Valamivel szolídabban, halkan válaszolok neki és igyekszem összeszedni a zsibogó fejem gondolatait, ugyanakkor magam alá gyömöszkölöm a karjaim, ezzel megpróbálok felülni, de minimum felhúzódzkodni. Utóbbi sikerül, így az ágy támlájának dőlve küszködök néhány pillanatig a szédüléssel.
- A Kimérában vagyunk? Meddig voltam kiütve?
Miközben kérdezgetem, feljebb húzom magamon a takarót. Nem túl kellemes így beszélgetni, miközben ő eszik, de muszáj tudnom. Remélem nem napokig, mert akkor fogok gutaütést kapni. Aztán eszembe jut, nem biztos hogy jó az nekem, hogy nincsenek meg a ruháim...mert az ingemben volt a levelem. A levél ami....hoppá...ott van mellette az asztalon. Ez már némi izgalmat csepegtet a bágyadt ébredésbe, egyből megremeg a tekintetem, ha nem lenne bucira feldagadva, akkor most nagyra nyílt szemekkel pislognék arra. Így azonban csak szolíd hunyorgás sikeredik. Ha elolvasta..akkor most kínos beszélgetés elé nézünk, elvégre ott Csúnya Ferenc-et emlegetnek, nem Omar van ráírva. És akkor tudja hogy ebben hazudtam. Ebből tovább haladva nem lennék meglepve ha nem bízna meg bennem...bár akkor miért élek még..ugye. Még ha el is olvasta, abban biztosnak kell lennie hogy nem a minket megtámadókkal voltam. Az egésznek semmi értelme sem lenne. De nem vagyok hülye sem, mert ha meg potya rabszolgát akarna, akkor nem ebben az ágyban feküdnék, ahhoz túl kényelmes és túl tiszta. Nah jó...vágjunk bele.
- Szeretném, ha tudnád hogy nagyon hálás vagyok ezért. Nem akarom zavarni a köreid, úgyhogy mondd meg mivel tartozom, vagy mivel tudom meghálálni és itt sem vagyok, megígérem...ó...ó...ó..
Közben elkezdtem kimászni az ágyból, sikerül felülnöm, magam köré fogom a takarót, lerakom a talpaim a padlóra, így állok fel. Féloldalasan emelkedem, és már állva megszédülök, úgyhogy vissza kell támaszkodnom az ágyra. Amúgy mindig is rossz beteg voltam, nem tudok megülni a hátsómon, akkor sem ha a beleimet húzom. Nem tudom miért érzem úgy hogy nem kellene itt lennem, igazából Balar megmentette az életem. Egyszerűen csak jó lenne ejteni ezt a kínos beszélgetést, de ha el sem olvasta, akkor még most jó lelépni. Gyorsan. Már ha megy, mert még az ágyból is nehezen álltam fel. Most meg itt dülöngélek, mint valami részeg idióta és még innom sem kellett hozzá. Ajvé!
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Vas. Nov. 19, 2017 6:07 am
Látom, ahogy mozog az orra és szimatolja a levegőt. Persze, érzi a kajámat. Felveszem az asztal szélén lévő csengettyűt és csengetek egyet.
- Igen, a Kimérában vagyunk. Nem tudom hogy mondjam, de... három hete vagy itt. - Figyelem az arcát, aztán felröhögök.
- Hat óra. Ennyi ideje hoztalak be ide.
Halk kopogás az ajtón, majd óvatosan nyílik, ember nő lép be. Egyszerű vászonruhákat és fekete kötényt visel, hosszú szőke haja hátrafogva. A ruha szabadon hagyja a vállait, láthatóak a réges-régi ostorozás fehéres hegei. Rabszolga nyakörv nyoma is látható a nyakán, de maga a nyakörv nincs rajta. Se rám, se Homárra nem mer nézni, csak vár.
- Hozz egy tálban csirkét és köretet Homárnak. - szólok hozzá fejemmel a vendégem felé intve, mire félénken biccent, majd szó szerint kimenekül.
- Ha nem bánod, én továbbra is Homárnak foglak hívni - pöccintem meg a levelet az asztalomon.  - Az egyik álnév pont olyan mint a másik, és ha nyüstöllek, csak mondasz nekem egy harmadikat. Amúgy sem érdekel, ki vagy valójában. Nem befolyásol semmit.
Utána van pofája pénzt ajánlani a gyógyításért. Tudja ez a pondró, mibe került ez nekem? Oda kellett adnom a kardomat a nővéremnek. Még ha nem is végleg, ez akkor is nagyon bosszantó. Már a gondolattól is az idegroham kerülget.
- Az összerakásodért cserébe  - bökök felé csa félig megjátszott indulattal - két hétre le kellett mondanom a kardomról, és ezt nem fogod tudni megfizetni. Úgyhogy ezt a témát saját érdekedben ne feszegesd. Beszéljünk inkább arról, hogyan kapjuk el a baromarcúakat, akik kiküldtek minket meghalni.
Nézem, ahogy próbál felkelni, majd visszaesik. Persze Hasfelmetsző azt mondta, legalább egy hétig ágyban kellene lennie, de ezt nem mondom neki. Kizárt, hogy itt tartsam egy hétig, és még kizártabb, hogy ne akarjon utána menni a "megbízónak" egy hétig. Na meg sose tudni éppen ki üldözi őt, és mikor kezdik itt keresni, mert ha bárki látta is velem, elég könnyen a nyomomra akadhatnak. Nem sok hozzám hasonló melák mászkál errefelé kétujjnyi sebhellyel a torkán. Ha már nincs itt, le tudom tagadni, és még igazat is mondok. Amíg itt van, ha keresik és át akarják nézni a teaházat, esetleg át kell adnom. Tényleg nem tudom ki ő, és mennyi bajt hozok magamra, ha megpróbálom megvédeni. Kint a sivatagban, karddal a kézben egy dolog, de itt? Teljesen más helyzet.
Közben a szolgáló ismét kopog, behozza az ételt, és bizonyítva az eszét, hozott poharat és innivalót is. Lerakja az asztalra, olyan távol tőlem mozogva amennyire csak lehet, majd hátra arc is kisprintel.
- Láss hozzá - bökök az étel felé. - Ha már felhozta, ne vesszen kárba.
Nem fogok neki segíteni eljutni az asztalig, ezt oldja meg ő maga. De azért nézem, mennyire harcol. Na meg érdekel, paranoiás-e annyira, hogy azt higyje, mérgezett az étel. Ostoba dolog lenne, hisz eddigis azt tehettünk volna vele amit akartunk. De ha ennek ellenére azt hiszi, mérgezett, az azt jelenti, olyan súlyosan paranoid, hogy minden gyanúját el kell majd osztani kettővel.
- Tehát mi lesz az első lépésünk? - kérdem, miután evett.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Nov. 19, 2017 8:21 pm
Amikor meghallom a "három hete" választ, kifut az arcomból a vér. Shanee már két hete vár rám ezek szerint, és akkor bizony senki sem felügyelte a déli rabszolga felkelést. Jobban mondva én nem, ettől még az alvezér beleköphetett a levesbe...és ha igen, akkor ott olyan vérfürdőt rendeztek, amire majd csodájára járnak innen is. Úgyhogy majdnem szívrohamot is kapok, mire felröhög. A nyomorult, ha tudná hogy mennyire rám ijesztett. Ekkor nyílik az ajtó, belép rajta egy szolga, aki aztán nagyon gyorsan távozik is a kérést hallva. Végig fut a fejemben, nem-e tőlem ijedt meg? Ami azt illeti így ruha nélkül én sem vagyok szép látvány, tele vagyok sebhelyekkel, a hátamon átlósan egy jó hosszú, ugyanott mellette vágott és szúrt sebek még. A jobb karomon is ugyanebből kettő, a balon csak egy hosszabb, a felkaromon. A bal vállam alatt, elől, bár ezt nem látják még, egy majdnem halálos sérülés, akkor szíven akartak szúrni, de 25 centivel fölé sikerült beszúrnia az illetőnek és csontot ért. Az arcom jobb felén is van egy halovány vágás, bár ez most nem látszik, de ha nem lenne feldagadva és nem játszana megannyi színárnyalatban, akkor észrevehető. A jobb lábam combjának külső részén is van két szúrt seb helye, meg most ugye, amiket bekötöztek. Időm sincs napirendre térni a jelenség felett, úgyhogy én most felhagyok a támaszkodással, ismét egyenesbe tornázom magam és elindulok, még csak az ágy mellett. Balar közli velem, hogy nem érdekli hogy hívnak.
- Omar, csak Omar, H betű nélkül.
Vágom rá erre rögtön, mert sérti a fülem, és mert Homár mint név, olyanról nem tudok. Folytatom az utam, hallgatom a szemrehányását, amin meg is lepődöm, de még nem szólok rá semmit. Mire bejön a szolga megint, már vettem pár mély levegőt, és sikerült elbolyonganom az ágy végéig, pont úgy, mikor csont részegen akarok valamerre eljutni. A bal kezem a homlokomra teszem, mintha csak belesütne a nap, a jobbal fogom a magam köré bugyolált takarót, melynek alját kitartóan húzom magam után a padlón, és kisebb, lassított szlalomban igyekeznék az ajtóig, ha az éppen nem jött volna be rajta. Megállok, ránézek. Látom a sebhelyeit, meg hogy egyáltalán senkire sem néz. Lepakolja az asztalra a nekem hozott ételt, aztán kirohan, mint amikor a ló fülébe tüzes taplót dugunk..nah pont úgy. A szolga hült helyén pislogok és gondolkodom. Nehéz megítélni hogy most Balar-tól azért fél, mert az ő szokása verni, vagy pedig mert amúgy ijesztően néz ki. Már akinek. Lassan megfordulok, elindulok az asztalhoz, közben elidőzök egy sort afelett is hogy ő képes volt a kardját valakinek odaadni két hétre, csak hogy engem egyben lásson? Néhány súlyos perc elteltével már az asztalnál dülöngélek és komisz, ám apró mosollyal, szolídan kérdezem, miközben leülök vele szembe.
- Ki volt az a szerencsés?
Amúgy igaza van, ezt tényleg nem tudnám pénzben megfizetni neki. Lekönyökölök az asztal szélére, lerakva rá a tenyereim is, és a látványtól lefelé konyul a bajszom, hogy komor valójában firtassa és számba vegye a begyűjtött plusz hegeket. De jó! Rengeteg vágás érte a felsőtestem elől, most már több dísz kap majd helyet, akár a karácsonyfán. Ugyanezt érzem hátul, a derekam felett.
- Ezt nem fogom tudni megenni mind.
Kilyukadtam az étel mennyiségénél. A szolga Balar-ra méretezte.
- Szóval nem bánom, ha te is eszel még belőle.
Eszembe sincs ennyi kaját leküldeni, mert olyan rókázás lesz belőle, hogy annak nem örülne, de én se. Nem vagyok jól még ehhez, be kell látnia neki is. Még nem ragadom meg a villát és a kést, inkább megnézem milyen italt hoztak fel. No nem azért mert tartanék bármitől, hisz az előbb mondta hogy két hétre adta oda valakinek a kardját miattam.
- Házi?
Rá is bökök a bal mutató ujjammal a nedűre. Megvárom a választ, de mivel az előbb még, miután az asztalhoz értem szóvá tette, hogy meg akarja találni a baromarcúakat, jobb lenne komolyabbra fordítani a szót. Megint komoran bámulok magam elé és kibököm.
- Én a városban szabadon tudok járni és kelni, nem kell tartanom semmitől, az őröket leszámítva és veled ellentétben, nem hiszem hogy szemet szúrnék, vagy bárki is felismerne. Úgyhogy először körbejárnám a helyeket, ahol felbéreltek téged és a kávézót, ahol velem tárgyaltak. Amint lesznek új információim és neveim, ismét összeállhat a csodacsapat. Ez így megfelel neked?
Úgy gondolom hogy neki túl jellegzetes arca és termete van, velem ellentétben. Ugyanakkor nekem vannak kapcsolataim, ha megakadok fel tudok használni ezt azt. Rá inkább akkor lesz szükség, ha már konkrétan és képletesen szólva "falat bontani" megyünk.
- Egyébként a szobát tényleg ki tudom fizetni és szeretném is, ha nem nyakaskodsz. No meg kellene írnom két levelet, egyet Randír-nak, egyet meg a húgomnak.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 53
Join date : 2017. Oct. 05.
Kedd Nov. 21, 2017 10:49 am
A poén ütött, látva az arcát már majdnem megérte kölcsönadnom a kardot. Majdnem. Hasfelmetsző minden munkája ellenére alig bírja vonszolni magát. Lehet tényleg itt kell tartanom egy hétig? Nem lenne túl jó. Bár ahogy elnézem, nem ez az első balul sikeredett harc. Tulajdonképpen én csak azért nem nézek ki hasonlóan kicifrázva, mert hegmentesen gyógyulok. Kivéve az égetést, mint az kitapasztaltam. Szóval Omar a neve, nem Homár. Mármint nem ez a neve, de szeretné, ha így szólítanám. Nem is próbál tiltakozni vagy elmagyarázni, hogy félreértem, ami jó. Legalább nem néz hülyének. Mármint nem nagyon hülyének.
- Rendben, Ferenc, akkor legyen a neved Omar. - biccentek. Majdnem szórakoztató, ahogy vonszolja magát az asztalhoz, és elgondolkodom, milyen mókás lenne csata után ilyen játékot rendezni. Az összeszedett, félhalott ellenség versenyt tántoroghatna, és a szerencsés nyertes kap orvosi ellátást. Áh, túl könnyű csalni, és túl kiszámítható lenne az eredmény.
Aztán végre véget ér a zarándoklata, és leült az asztalhoz. Mit leült, rázuhant a székre.
- A nővérem. Senki másra nem bíznám. Most nincs itt, de ha látnád, inkább kerüld el. Nem kedveli a fajtád. - nem fejtem ki, hogy semmi baja az emberekkel, de rosszul viseli a simliseket. Még a családi simlist is csak éppenhogy tolerálja. Felrakom az asztalra a rapiert, ami eddig a székemnek volt támasztva. - De ez nem jelenti, hogy védtelen vagyok a következő két hétben.
A buzogányt jobban szeretem, de ahhoz pajzs is kellene, az meg nincs a környéken se. A rapier... ficsúr fegyver, a hátam borsódzik tőle, de más nincs, be kell érnem ezzel.
Aztán elkezd nyivákolni, hogy túl sok a kaja. Az embereknek semmi se jó. Ha túl kevés az étel, vinnyognak. Ha túl sok, vinnyognak. Túl hideg van, vinnyognak. Túl meleg van, vinnyognak. Túl sok munka, vinnyognak. Unatkoznak, vinnyognak.
- Akkor hagyd ott, ami nem kell. Vagy azt hiszed, annyira jóban vagyunk, hogy egy tálból eszünk?
Az ital pedig piaci. Onnét van.

Aztán meghallgatom a terveit. Nekem aztán megfelel, ehhez ő ért. Ugyanakkor az arca nem bizakodó, és nem tudom, ez a kételyek vagy a véraláfutások miatt van-e. Mindegy. elég határozottan és magabiztosan beszél ahhoz, hogy ne feszegessem ezt. Ha sikerül kiderítenie amit kell, jó, ha nem, vagy nem bukkan fel többet... tulajdonképpen akkor is.
- Úgy legyen. Szerintem vissza fogsz találni ide. Nagyjából mennyi időre van szükséged?
Egyébként meg ez nem hotel, nem adunk ki szobát. De csak és kizárólag a te kedvedért este megkérdezem a tulajt, mibe fájt a szállásod.

Elvileg Nagyszájú este itt lesz. Technikailag még két hétig nem én vagyok a teaház tulajdonosa. Utána én mondok árakat, de addig Nagyszájúé a megtiszteltetés.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 84
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Kedd Nov. 21, 2017 9:15 pm
Megállapítására kezdek kétségbeesni. Valaha Jakab-nak adtam ki magam, és itt a városban is van, aki még így ismer, ugyanakkor nem vagyok Omar és Ferenc sem. Lassan elfelejtem a sajátomat. Annyira kevesen tudják és közülük is csupán két személlyel vagyok közelebbi kapcsolatban...azaz hogy Zhan halála óta már csak eggyel. Ha ez így megy tovább, akkor megőrülök, kell egy kis szünet. Tényleg jó lesz a jövő héten visszamenni a Mahakam-ba, Shanee-hoz. Ebből kifelé csupán annyi látszik, hogy elgondolkodva hümmögök egyet az orrom elé és húzogatom a szemöldökömet. Mielőtt elmegyek, még jól pofán verem a baromarcúakat, ahogy az előbb Balar fogalmazott. No és ha már ő. Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta. Odaadta a nővérének a kardját két hétre miattam, amúgy meg úgy beszél velem, mintha most készülne belém törölni a cipője piszkát. Egyszer úgy beszél, mint aki mentem apokalipszist indít, mint akinek nem mindegy mi történik a következő percben, mondván odaadta értem két hétre a kardját, aztán meg a másikban úgy beszél, mintha nem is érdekelné semmi. Igazán eldönthetné már mit akar, meglett férfi hozzá. Ennél egy rosszabb jellem létezik a világon, még pedig az alkoholista, akinek a kedvét a szesztől való függése határozza meg, azaz egyik percben sír, a másikban meg nevet.
- Fogalmam sincs.
Remélem nem várt a kérdésére választ, mert nézzük csak reálisan a tényeket, jó ha fél napja ismerem. Nem tudom kiféle, miféle, igaz a bajban számíthattam rá, ahogy ő is rám. De láttam mennyire szadista és vadállatias tud lenni. Mondjuk én sem állok ettől messze, de pusztán a saját örömömért nem kínzok meg senkit, főleg, mert nem is örülök neki. De nem kedvelem a neolitákat sem, megtűröm őket, ugyan nem utálom őket, de nem mondhatnám hogy a Marilla sorain kívül bármelyikkel is jóban lennék. Ő lesz a kivétel? Úgy vagyok vele, én felkínáltam neki és tojok rá mit gondol, vagy tesz, úgyhogy a válaszom helytálló. Ennyiben le is tudom a dolgot, inkább csendben agonizálok, a tenyerembe hajtva a fejem, mert ez most olyan megnyugtató, nem szédülök. Behunyom a szemem. Aztán hallom a fémes súrlódást. Előkerül egy vívótőr.
-  Jaj! Azt ne mondd, hogy cseréltetek!
Megnézem magamnak amíg az asztalon van. Tudom hogy ez a fegyver is népszerű a gazdagék körében, de inkább arra apellálok hogy a nővéréé. Aztán lehet most sértettem vérig. Amúgy meg nem először látok ilyen fegyvert, szóval hamar leapad a lelkesedésem és a helyét inkább átveszi a hülyéskedés lehetősége.
- Nem áll jól a kezedben, nem elég sikkes a csuklód hozzá. És a vállaid is túl szélesek.
A végét már röhögve ejtem ki, remélem vette a lapot. Csak aztán nehogy nekem adja, vagy arra ösztökélje magát hogy engem csúfoljon vele. Ha még is így tenne, gyorsan rávágom.
- Az én csuklóm se elég divatos ehhez.
Még a szemeim is újra könnybe lábadnak, amire inkább a röhögés tett rá, nem feltétlen a többi, de hát ez hozzá jár..úgymondd isteni ajándék, hogy szakadna rá az ég! Megint elszenvedek csendben egy kis ideig, aztán csak ráveszem magam, hogy egyek a csirkesültből. Most megint kezdődik a "nem tudom hogy is van, de nekem mindegy monológ", felpillantok rá két falás között és lassan rágva meg azon gondolkodom, hogy oké, kiderült nem ő a tulaj, pedig azt hittem...de a tulajnak még is miért fáj az, ha valaki fizetni akar valamiért?
- Szóval azt mondod, ne fizessek...csak menjek a fenébe?
Azt már meg sem kérdezem hogy miért. Értékelem a jó szándékot, de az most eddig tartott. Lenyelem a falatot és lerakom a kezeimből az evőeszközöket.
- Akkor vágd hozzám a ruháim és itt sem vagyok. Néhány nap múlva megkereslek, ha még érdekel a "baromarcúak" földbe döngölése.
Ó, csak tudjak felállni, de még nem fogok, mert csupán a "nem adunk ki szobát" teaháznak, a nem nekem szánt takarója van rajtam..jobb híján.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Senki földje :: Sivatag-
Ugrás: