Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Parancsnoki lánc
Csüt. Dec. 14, 2017 10:57 am
írta: Samir Bendak
nothing feels like home anymore
Szer. Dec. 13, 2017 4:30 pm
írta: Talen-Jei
Félvér Tábor - FRPG
Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
írta: Vendég
Maradni kívánok!
Vas. Dec. 10, 2017 11:05 am
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Szer. Dec. 06, 2017 6:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Rayan
 
Balar
 
Aicha Khaled
 
Dana Amarah
 
Admin
 
Samir Bendak
 
Kraisorn Suriyasen
 
Aglaie
 
Shaneeka
 
Talen-Jei
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Éjszakai csapás - Balar&Vashti

 :: Kelet Birodalma :: Senki földje :: Sivatag Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Vashti Shohreh
Törzsi vadász
avatar
Hozzászólások száma : 12
Join date : 2017. Sep. 26.
Csüt. Nov. 16, 2017 5:06 pm
Az égen a nap lassan megindul lefelé. Arany fénye vörösesbe hajlik, narancssárgára festve rajtam a homokot. Puha csizmám, ruhám színe beleolvad a sivatagi homok színébe. A hosszúujjú ing, a nyakamat és arcomat takaró sál ugyan azon durva, vászon anyagból készült, kissé meg is izzadok benne, nem a leghidegebb anyag valaha, de vannak jó oldalai. Könnyen megragad benne a kosz és a homok, így erősítve álcázó képességét. A sál nincs a fejemre tekerve, csak számat, orromat fedi. Fekete hajamat és arcom kilátszódó részét világos színű agyaggal kentem át, hogy illeszkedjen a környék színeihez. Hajam így kisebb tincsekben tapadt össze, mintha csak raszta, vagy fonott lenne. Nem elegáns, nem szép és nem érdekel. Nem azért vagyok itt, hogy szépségversenyt nyerjek. Oldalamon a megszokott dolgaim vannak, ám íjat és tegezt ma nem hoztam magammal. Csak a két tőr a csizmámban és a rövidkard az oldalamon. Ennyi a fegyverzetem, na meg persze az erős körmök, még erősebb harapás és a csontkinövések. Ma csak közelharcra készültem. Meghúzódok a homokdombon, testem kissé beásva a környezetbe. A színeim elrejtik kilógó fejem, s mozdulatlanságom is segít, hogy felfedezetlen maradjak. Órák óta figyelem ezt az apró tábort, a melegtől kissé grimaszoló arccal, bár ráncaim lassan kisimulnak, amint az égitest távozásával hűlni kezd a levegő és a föld, amiben bujkálok. Hópárduc génjeim nem igazán kedvelik hosszútávon a meleget, még akkor se, ha a főgénem krokodil, ami pedig kifejezetten szereti. Attól inkább türelmemet és erőmet örököltem, no meg a szemeket, a csontokkal páncélozott pikkelyeket, a víz imádatot.
Felmelegedett testem lassan hűl, ahogy az égen megjelennek a csillagok. Mostanra már megtudtam figyelni egy két dolgot. A táborban csak emberek vannak, értesüléseim szerint az összes marilla. Immár tudom, ki az, aki kilóg a sorból és nem tűnik fel az eltűnése, hogyan, mikor váltják egymást az őrök. Hol pihennek, miből isznak, a lovak merre vannak, ki vannak e kötve, milyen fegyverekkel operálnak, ki tűnik hegek alapján harcedzettnek és ki nem. Az is látszik, hogy az órák elteltével figyelmük lankad, s túl sokszor pillognak a közeli "út" felé, ahol a karavánok szoktak elhaladni. Útnak mondjuk túlzás nevezni, de a földből kiálló, hegy alakú, de alig két méter magas, négy méter hosszú és két méter széles szikla az egyetlen biztos pontja a vidéknek, így a karavánok mindig útba ejtik tájékozódásképp. Annak árnyékában húzódnak meg, bár ez egyre ritkább, mióta banditák képesek kihasználni lesből támadásra a szikla tetejét. Úgy sejtem, most is ilyesmire készülnek ezek a semmirekellők. Csak szívességet fogok tenni mindenkinek, ha eltakarítom őket az útból, persze előtte ki kell kérdeznem pár alakot tőlük. Még azonban várok, míg teljesen sötét nem lesz, ugyanis az éjszaka az én barátom, főleg ha kartávolságon belül kívánom mindenki seggét szét rúgni.
Egy, kettő, három, négy, öt... Egy hiányzik közülük. Homlokom picit ráncolva kémlelek körbe, óvatosan szimatolok a levegőbe, nehogy túl sok homokot is letüdőzzek. Mintha vér illatát sodorná felém a szél... De ebben még nem vagyok biztos, nagyon gyenge az, ami hozzám elér. A nap alá bukik, én pedig mintha egy termetes személy közeledtét látnám a tábor felé. Halkan felsziszegek. Még várok, kiderül, hogy ellenfél, vagy barát lesz-e, addig továbbra is rejtve maradok.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Pént. Nov. 17, 2017 9:37 am
A fene egye meg Orákulumot, meg a hülyeségeit. Útnak akar indítani kilenc rabszolgát Garamantesből haza, de szokás szerint aggódik. Rablók, marillások, repülő tehenek. Valami biztos megpróbálja pont az ő karavánját kifosztani. Ezért kiküldött engem és Árnyékjárót, hogy nézzük át a környéket, a népszerűbb rajtaütési helyeket, amik pár órán belül vannak. Több lehetséges útvonal van, és én ezt kaptam, hogy derítsem fel. Aztán, ha tudjuk, melyik úton milyen mennyiségű rablóra számíthatunk, Orákulum eldönti, mennyi fegyverest béreljen fel, és merre menjenek. Három óra tevegelés és egy óra séta után a homok sziklákká alakul, ahogy közelítek az Orákulum térképén Hármas számú rajtaütési pontnak nevezett helyhez. Tulajdonképpen mindössze egy völgyszerű mélyedés a sziklagerincen, de sok mérföldön belül az egyetlen átjáró. A sziklák soktucat rejtekhelyet kínálnak, és az átjáró elég szűk, hogy ami áthalad, jól támadható legyen.
Öltözetem homokszín köpenyből, alatta sötét vászonruhákból áll, fejemen széles karimájú kalap. Hátamon masszív kétkezes kard, vállamon átvetve a tevéről leszedett batyu.
A sziklafal túloldalán van egy kisebb fennsík, ha én rabló lennék (de nem vagyok!), ott vernék tábort. Szépen rá lehet látni a sivatagra, órákra előre lehet látni a közeledőket mindkét irányból. Pont ezért került ennyi időbe az idejutás, mert nem a karaván-útvonalon jöttem. Óvatosan mászok fel a nem túl meredek sziklafalon, keresve a tökéletes posztot, ahonnét rálátok a fennsíkra.

Mikor megtalálom a leshelyet, aprólékos mozdulatokkal összerakom az ostromgépnek is beillő számszeríjat, majd gondosan betekerem az egészet a holmomban lévő rongyokal. Egyrészt védi a kosztól, másrészt elrejt a fém csillogását.  Hason fekve, hunyorogva figyelem a fennsíkot, és igazam volt, tényleg vannak itt törvényen-kívüliek. Persze a nap is lement, így csak a tábortüzüket látom, azt nem, hányan vannak. Ami baj, mert erre a számra lenne szükségem. Jobb híján a sátrakat kezdem számolni, mikor valami mozdul a szemem sarkában. Odakapom a fejem, de nem látok semmit. Illetve, mintha egy pillanatra egy szempár felfénylett volna, párszáz méterre tőlem, a sötétben.
Arrafelé irányozom a számszeríjat, és várok, mi fog történni. Ha pár percig semmi, akkor csak egy állat volt, valami sivatagi macskaféle. Ember vagy neolita nem marad nyugton, ha ezt a számszeríjat rá szegezem.
Vissza az elejére Go down
Vashti Shohreh
Törzsi vadász
avatar
Hozzászólások száma : 12
Join date : 2017. Sep. 26.
Pént. Nov. 17, 2017 5:23 pm
Mozdulatlanul figyelem a tábort, mikor közeledő alakot látok meg. A félhomályban egy termetes alakot látok, körvonalai árulkodnak róla leginkább, mert ahogy látom, ő is a terep színeiben érkezett. Látom, ahogy összerak valamit, amit nem látok túl tisztán. Valami fegyver lehet. Aztán meglátom a nagyobbacska nyilat, amelyet a fegyverbe tesz. Számszeríj. Nem sok ilyennel találkoztam, főleg nem ilyen méretűvel. Nyugodtan figyelem tovább az újabb játékost a pályán, ahogy leereszkedik és közelebb osonva a tábort kémleli. Neki mi dolga lehet velük? Talán emberellenes neolita? Rabszolga kereskedő, aki szabadokra vadászik? Eszembe jut még néhány dolog, de nem sokáig merengek ezen, mert a számszeríj felém fordul. Az átkozott észre vett? Még nem lő, ami két dolgot jelenthet. Okos és nem tüzel ész nélkül bármire, ami ellenséges terepen van, vagy csak a szeme sarkából látott valamit és igazából nem tudja még beazonosítani, hol vagyok. A kettő mondjuk nem zárja ki egymást. Ha látna se biztos, hogy lőne rám. Talán az volna a legjobb, ha eljátszanám, hogy nem vettem észre. Akkor nagyobb biztonságban érezheti magát, nem volna oka a lövésre. Így szemeimet az emberekre szegezem, és hirtelen felvillantom egy pillanatra hüllő tekintetem, épp akkor, mikor az egyik ember felém néz. Fel is keltem az érdeklődését, szablyájának markolatára fogva indul meg a kis homok dombon felfelé, egyenesen az én irányomba. Bekapta a csalit, a többieknek pedig nem is szólt. Biztosan csak egy állatnak gondol. Nem áll távol az igazságtól. Talán egy lépésre, ha megáll tőlem. Ekkor nagyon lassan a csizmámba rejtett tőrért nyúlok, a testemet fedő homok hangtalanul mozog és pereg. Homlokát ráncolva hajol közelebb, hogy megnézhesse, mi a franc az, én pedig ezt kihasználva szinte kipattanok a homokból. Egy vágás a nyakán, s ordítani se képes, életének nedve a sötétben feketén iramodik le ruháján. Szabad kezemmel mellkasára kapok és hirtelen rántással vágom a földhöz.. Teste halkan puffan, én pedig leereszkedve meghúzódok a sötétben, ismét. Így, hogy fekszik, társai se vehetik túl könnyen észre. Számukra rosszak a fényviszonyok, hiszen a tábortűz összeszűkíti a pupillájukat, sokkal sötétebbnek látják a homokdombokat a fénykörön kívül. Szemem sarkából a melák felé pillantok, de ha nem látok támadó szándékot jelző mozdulatot, vagy hallom a számszeríj kattanó hangját, nem foglalkozom vele túlságosan. Ehelyett csendesen, négykézláb haladok lefelé a dombon, ám nem térdepelve, hanem lábaim oldalt nyújtva, akár a krokodilok, a földhöz lapulok. Csak akkor állok és dermedek meg és olvadok környezetembe újra, mikor a táborból egy-egy ember irányomba pillant. Társuk rég elment már... Közben persze megtervezem magamban a támadást. Utoljára a rangidőst fogom hagyni, hogy kikérdezhessem.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Vas. Nov. 19, 2017 5:33 am
Telnek a percek, és bármi volt is amit láttam, nem mozdul, nem reagál. Talán valami eldobott fémtárgyon csillant meg a hold fénye. Visszafordulok a tábor felé, és folytatom a számolást. Hatig jutok, mikor ismét mozdul valami a szemem sarkából. Ugyanonnét. Kezdek haragudni arra a fémdarabra, főleg, mivel nem csak én vettem észre, hanem az egyik táborlakó is. Igyekszem mélyre lapulni, még ha tudom is, hogy nincs reális esélye, hogy egy ember észre vegyen.
Az ember megnézi a fémtárgyat, egy darabig vizsgálja, majd a fémtárgy felugrik, átcsapja az ember torkát, majd lerántja a homokba.
Hm.
Gyors, agresszív, veszélyes, és nem tapasztalt. Rossz kombináció. Ebben a helyzetben a torok átvágása mondhatni a legrosszabb döntések egyike. Még ha szélesen is csinálja és átvágja a nyaki verőeret, akkor is kell legalább egy perc, amíg elhalálozik az áldozat, ami idő alatt nem feltétlen csendes. Hörög, szörcsög, minden ilyesmi. Ha meg nem sikerül az eret elvágni, akkor meg fog fulladni a letüdőzött vértől, és négy-hat percig is húzódhat. Ha sikerül is úgy átvágni az eret, hogy egyáltalán ne menjen tovább vér az agyba, akkor is van öt-tíz másodperc, mielőtt az oxigénhiánytól kikapcsol az agy. Ebben a helyzetben a legbiztosabb a kést az állon, szájpadláson át az agyba tolni, kiiktatva a központi idegrendszert. Vagy még jobb lett volna megvárni amíg megfordul, és hátulról átszúrni a felső tüdőcsúcsot. Hang nélkül csuklik össze, akivel ezt teszik. Arról nem beszélve, hogy az átvágott nyaki verőér messzire spricceli a vért. Gondolom a kis gyilkos nem nagyon tanult anatómiát.
Hallom, ahogy a homokba fojtja az áldozata haldokló hangjait, aztán látom, hogy elindul a távol felé, valahogy hason csúszva. Úgy látom, ez itt ki fogja irtani a rablókat, és nekem meg se kell rezdülnöm. Ugyan nem ezért jöttem, de ha már így alakult, így alakult.
Célzok a számszeríjjal, de nem lövök, nem akarom megzavarni a terveit. Ha úgy látom, veszélyben van, mert elszámolja magát, akkor besegítek, de ha nem, akkor nyugton maradok és várok. Nekem nem sürgős.
Azért egy picit közelebb megyek. Tudom, hogy az embereknek rossz a szeme, aligha fognak engem észrevenni. Na meg gyanítom, hogy a felük eleve merev részeg. Mi mást csinálnának idekint, éjszaka, mikor úgyse jár erre senki és semmi?
Kíváncsi vagyok erre az orgyilkosra. Nem bírom kivenni a körvonalait, ami vagy furcsa genetikát, vagy profi álcázást sejttet. Vagy mindkettőt. A mozgása inkább hüllőszerű, mint nagymacskás. Ennyit látok belőle. A szagát nem érzem, a kiontott vér mindent elnyom, nekem meg eleve csak kicsit jobbak az érzékeim a közönségesnél.
Aztán mintha az egyik táborlakó észrevette volna. Legalábbis hirtelen megváltoztatja az útvonalát, és felé indul. Még kivárok. Ha ez is része az orgyilkos tervének, hagyom, tegye amit akar. De ha veszélyben lesz, küldök egy nyílvesszőt az emberbe.
Vissza az elejére Go down
Vashti Shohreh
Törzsi vadász
avatar
Hozzászólások száma : 12
Join date : 2017. Sep. 26.
Kedd Nov. 28, 2017 6:17 pm
Lefelé tartva nem kapok egy nagy nyilat a hátamba, ami megnyugtató. Azt jelenti, hogy bárki is legyen az illető, a cél majdnem, vagy teljes egészében, de azonos. A vágott torkú homokban, vérben fuldokolva fekszik oda fent a dombon, míg én lefelé tartok. Az egyetlen gond ezzel csak az, hogy a táborhoz közeledve már én is jobban látszódom, és ha én nem is, a lépteim miatt meginduló homok igen. Az egyik ember észre is veszi ezt és az eddigi útvonalát módosítva indul felém. Azonnal megállok, de már mindegy. Még a férfi sem tudja mire, de már kiált is a társainak. Sziszegek egyet, amolyan mélyről jövő, krokodilszerű sziszegés ez, nem az a fajta, amelyet a macskák adnak ki. Felpattanva ugrok neki, magasságommal és lendületemmel döntve le a lábáról. Próbálok ugyan a tábortűz fényén kívül maradni, de akaratlanul is bele bukfencezek, ahogy a férfi kihasználva a lendületet tovább dob maga felett. Igaz, a tőröm így is úgy is az oldalába állt, viszont benne is maradt. Hamar átfordulok és kelek fel, hátulról már rohan is rám kettő egyszerre. Feléjük fordulok, mert a földön fekvő tűnik a legkisebb problémának, épp a tőrt próbálja kiszedni magából. Jobbra elkerülöm őket, a hozzám közelebb lévőnek ököllel adok a bordájára, de persze a társa már felém szúr, azt centikre tudom csak kikerülni. Támadnék, ám ügyesen a kardok, és azok távja mögött maradnak. Egyelőre kivárom, hogy elfáradjanak a folyamatos támadásban, addig is védekezem és hátrálok. A többi társukat nem is figyelem éppen, pedig lehet kéne. Az egyikük most húzza fel az íját, és csak arra vár, hogy szabad legyen a célpont.
Vissza az elejére Go down
Balar
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 87
Join date : 2017. Oct. 05.
Szer. Nov. 29, 2017 11:20 am
A tábor felbolydul, ahogy az orgyilkos belemászik valakinek a látóterébe. Rögtön utána az arcába is, de így is van ideje ordítani az ipsének. Mintha hissz-szerű hangot is hallottam volna, de elég halkat. Vagy messze volt.
Mindenesetre ahogy az orgyilkos nekiront az áldozatának, látom, hogy leteríti, ám ő maga is repül tovább, egyenesen be a tűz fénykörébe. Utána ketten rontanak neki, kardokkal, ám a közelébe se érnek.
Hm. Vagy az orgyilkos ennyire jó, amit kétlek, az alapján amit eddig láttam, vagy ezek elképesztően ügyetlenek. Ha ezek támadnák meg a karavánt, mait én vagy Szélvész védünk, két-három percre se tartanának fel. A pokolba is, ezekkel még Orákulum is boldogulna. Vagy talán még Nagyszájú is. Bár ez utóbbi esetben valószínűbb, hogy eladna nekik valamint, mint hogy fegyvercsörtére kerülne sor. Hadonásznak a kardokkal, de nem igazán tudják kihasználni, hogy ellenfelük egyedül van és fegyvertelen. Eleve túl távol vannak, a kard hegyével fájdalmas karcolásokat lehet ejteni, de súlyosabb sérülés okozásához a szablya teljes pengéjét végig kell húzni az áldozat bőrén. Pontosabban a bőr alatti részeken.
Tehát van egy orgyilkosom, bent a dühös csőcselékben, akik nem boldogulnak vele. Látom, ahogy az egyik íjat ragad. Gondolkodom, érdemes-e beavatkoznom, mert úgy érzem, nagyobb eséllyel lövi le egy társát, mint az orgyilkost.
Sokat persze nem töprenghetek, mert ugyan az első veszőt leejti az illető, a másik már a kezében is van. Mielőtt ezt a vesszőt az idegre illeszthetné, gondos célzással rálövök a lábára a számszeríjjal.
A gyomrát találom el, ami a távolság figyelembe vételével nem rossz, főleg, ha azt vesszük, milyen ritkán használom e fegyvert.
Hátamra fordulok, a fegyvert átfordítom, a reflexet megtámasztom a lábammal, majd egy nyögést elfojtva, tiszta erőből hátrahúzom az ideget. Normál esetben a motollát használnám, de most nincs erre időm. Finoman szólva majdnem összecsinálom magam, mire teljes medve erőmet beleadva sikerül tűz-késszé tennem a fegyvert. Hasra fordulok, és figyelem, mi változott az alatt a tíz-tizenöt szívverés alatt, amíg nem tudtam odafigyelni.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Senki földje :: Sivatag-
Ugrás: