Rayan - fővezér

 Általában a vállamig érő, hosszú, sötét barna hajam van és ugyanilyen színű szemem, az összes többi változó. Az öltözködésem az esetek többségében attól függ hogy éppen kinek adom ki magam, mit hazudtam össze magamról és ennek megfelelő viseletet öltök. Ha azon szerencsések (vagy balszerencsések) közé tartozol, akik valaha az életben érintkeztek velem és láttak, akkor tudhatod hogy kedvelem a sötét színeket, a hosszú kabátokat és meglepően normális viseletem van. Számodra akkor nem csak szellemként létezem, hanem emberként.
 

A viselkedésemet nehéz lenne körbeírni, mert ha éppen nem játszom szerepet, akkor is kiszámíthatatlan vagyok.
Jól képzett harcosként tartanak számon, aki nem veti meg a piszkos trükköket, aki minden hájjal megkent és nem a tiszta küzdelmek híve, hiszen ez a világ nem a bolondoknak kedvez. Persze kevesen ismerik valódi énem.
Számomra nem létezik az a kifejezés, hogy társadalmi réteg. Nem érdekel. Örömmel török borsot minden olyan személynek az orra alá, aki rabszolgákat tart. Így aztán nem hullajtok értük könnyeket sem, és nem hezitálok a vérüket ontani. Ha erről az oldaláról közelíted meg az ok okozati tényezőim, bizony még is csak szorult belém némi tartás. Sőt, nem is kevés, ám mint minden jó dolgot az életben, ezt is szűkösen mérik...azaz mérem.

 

 
Valaha az ük-ük-ük nagyapám alapította Marilla fiainak csoportosulását, mely mára már több ezer tagot számlál világszerte, ugyanakkor a birodalomban jó ha megütjük a 100 főt. Spontán dolog volt, akkor szabadultak ki a fogságból, együttes erővel kitörtek fogva tartóik gyűrűjéből. Emberek, félvérek, neoliták mind arra tették fel az életük ezután, hogy megszabadítsák a világot a mocsoktól. Félre értés ne essék, semmi problémánk nincs a neolitákkal, nem úgy, mint nekik velünk, egyszerűen meg akarjuk szüntetni a szolgaságot és nem válogatunk az eszközök között a cél elérése érdekében.
Nagyjából 20 éves lehettem, mikor az én szüleim meghaltak egy ütközetben, azután ahogy az lenni szokott a családunkban, a legidősebb fiúra szállt az áldás és egyben átok, hogy egyben tartsa és vezesse a szervezetet. Tudom most mire gondolsz, mindig is emberek vezették? A válaszom: igen. Noha kevesen tudják ezt csupán és mind olyan, kikért a saját életünket áldoznánk ha úgy alakul. Hogy miért? Azt talán a jó ég tudja. De ha logikus választ szeretnél, legyen: szerintem annak idején nagyapámban bízott a többi, s idővel minden vezér ugyanezt a bizalmat harcolta ki magának tetteivel és törekvéseivel.
Már gyerekként szembesültem a mocsokkal, ami körbevesz minket, tehát reális kép alakult ki bennem a jelen világról, amiért még inkább megvetem a zsarnok elnyomókat. De azt hiszem a királyváltással talán eljött a mi időnk. Legalább is egy próbát megér. S hogy mi lesz utána? Ki tudja azt. Marilla fiai mindig itt lesznek, hogy a legsötétebb időkben is reményt adjanak a népnek.
Így hát a hegyekbe mentem, egynek adtam ki magam közülünk, míg parancsaim a helyi vezetőknek címeztem, tulajdonképpen azt sem tudják hogy én ott vagyok közöttük. Leszámítva az alvezért, Samir-t, aki bár lázasan kutatja a kilétemet, én mindig kikerültem őt. Amióta itt vagyok, nagyon sok pletyka keringett róla, melyek szerint már nem alkalmas az alvezéri posztra. Rengeteg információ látott napvilágot, melyek balul sikerült akciókról, véres, kegyetlen és felesleges leszámolásokról adtak hírt és minden egyes szál Samir Bendak-hoz vezetett. Gyerekkori barátom, Zhan Ashkara halála is az ő akciója során következett be, amiért bizalmatlanná váltam az irányába. Kezdetben Jakab-ként ismert meg, ám mikor bekövetkezett a tragédia, én eltűntem egy jó időre a szeme elől. Volt idő, amikor nem adtam a pletykákra, hiszen apám arra tanított, hogy amíg az igazság ki nem derül, maradjak tárgyilagos. Nehéz azonban ilyennek maradni, ha olyan személyt veszítünk el, aki közel állt hozzánk. Aztán egy szép napon rászántam magam, Jakab visszatért, azért, hogy kiderítse az igazságot a Samir-t övező "pletykák" kapcsán, és hogy kitaláljon egy tervet arra, miként tudna személyesen beszélni az új királlyal.