Desert Empire


 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Parancsnoki lánc
Csüt. Dec. 14, 2017 10:57 am
írta: Samir Bendak
nothing feels like home anymore
Szer. Dec. 13, 2017 4:30 pm
írta: Talen-Jei
Félvér Tábor - FRPG
Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
írta: Vendég
Maradni kívánok!
Vas. Dec. 10, 2017 11:05 am
írta: Aglaie
Hazaváró - Shaneeka & Rayan
Szer. Dec. 06, 2017 6:59 pm
írta: Rayan
A hónap válaszadói
Rayan
 
Balar
 
Aicha Khaled
 
Dana Amarah
 
Admin
 
Samir Bendak
 
Kraisorn Suriyasen
 
Aglaie
 
Shaneeka
 
Talen-Jei
 
Statisztika
12 fő
Férfi
9 fő
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Hárem 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Agrona rend
1 fő

Útban a Mahakam felé - Dana és Rayan

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Vas. Nov. 19, 2017 12:45 pm
Omar állva marad, úgy kóstol bele a teába.
Közben én is felállok, hiszen kifizettem a dobozka tartalmát, és nincs miért maradni, főleg mivel esélyes, hogy csak tovább cincálnám Jo idegeit vele.
Most lelkes, és az aranyait számolgatja, nem is nagyon törődik mással. Valahol olyan, mint egy kisgyerek, és most először fészkeli be magát a gyanú a gondolataim közé, hogy valóban még gyerek volt, mikor lemészárolták a családját.
Csak állok és nézem, és kicsit elgondolkodom, és Omar hangja térít magamhoz, ott áll mellettem és teával kínál, a saját poharából.
Egy pillanatra meglepődöm. Van ebben valami nagyon bensőséges, inni valaki más poharából.
Óvatosan elmosolyodom, és kinyújtom a kezem a pohárért, az ujjaim a vékony üveg köré záródnak.
Miközben kortyolok végig Omart nézem, a szemeit.
Téved, aki azt mondja, hogy a barna szemek unalmasak. Butaság. Az ő szemei nagyon is kifejezőek.
A simogatás pedig, minek is tagadjam, de jó érzés. Furcsa, valahol az, nem csak azért, mert Omar ember, inkább mert nem túl sok simogatást kaptam felnőtt életemben. Az a barát.. az akire valami módon számítottam, ő inkább úgy ért hozzám, mint egy gyerekhez. Kamaszként még ez nem tűnt fel, felnőttként már inkább. Éreztem, hogy valami nem jó.
Hát igen. Ezért is vagyok most itt.
De Omar érintése más. Ő nem gyereknek lát, és ahogy a keze megáll, egy pillanatig még érzem a derekamon, majd az asztalhoz lép, a ládikáért nyúl. Felveszi, megköszöni a vendéglátást, miközben én még mindig emésztem, hogy mi is történt, hogy mi ez.
Aztán rám pillant, és én elmosolyodom. Mert akármi is, örülök neki. Annak, hogy figyelt rám, hogy észrevette mennyire szeretnék még teát, hogy a sajátját osztotta meg velem, és… nem is tudom, ha Jo most nem lenne itt, lehet, hogy átölelném.
Már kifelé megyünk, mikor elhangzik az ánizsboros ajánlat, én kérdőn pillantok Omarra, a válaszára meg elvigyorodom.
Tudod, Jo, hogy szeretjük egymást, nem? – szólok vissza a vállam felett, és még mindig szélesen mosolygok, és a hangomban nincs gúny.
Aztán jövök rá, hogy ez akár kétértelmű is lehetett. Bár szerintem Jo nem érti félre.
Mire is gondolsz? – Pillantok aztán Omarra. – Azt felejtsem el, hogy adtál innom a poharadból? – ezt már csak suttogom. – Nem lesz olyan könnyű.
De Omar játszik, mókázik, és talán az én kedvemért is teszi, vagy talán arra gondol, hogy azt felejti el, hogy felrúgtam az asztalt. Az jó lenne.
Elmosolyodom. Átveszem a dobozt.
Köszönöm.
A szemem sarkából pillantok rá.
Így tudok már új papírokat írni. Ha Adolf valamiért már nem lenne megfelelő, például – teszem hozzá. Lényegében tényleg nem okozna gondot. De azért remélem, nem kell állandóan cserélgetnünk a személyazonosságunkat.
A tevéknél aztán segít felerősíteni a dobozkát a többi málha mellé, csinálhatnám én is, vagy ő is egyedül, mégis ott matatnak az én ujjaim is az övéi mellett. Egy apró érintés, mondhatnám véletlen, ahogy a kezéhez érek.
De nem mondom. Magamnak biztos nem.
Ha felém fordul, akkor a szemébe nézek, komolyan, cseppet talán reménykedőn is.
Ha felpakoltuk a vizet… miután kész vagyunk, szerinted van valahol egy rész, ahol úszhatok? Vagy legalább megmártózhatok…
Tudom, hogy itt nincsenek fürdőházak, hogy legjobb esetben is csak egy bokrokkal valamennyire takart területről lehet szó. De annyira vágyom rá, és nem, nem tisztálkodni akarok, ez más.
- Omar…
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Nov. 19, 2017 9:51 pm
A kérdésére nemmel ráztam meg a fejem, de válaszolni nem akartam, mert annyira egyértelmű.
- Rendben. Egy darabig elleszek én Adolf-ként is.
Most a tevéknél mókolunk, szándékosan hozzáérek a kezéhez, aztán ő is hozzáér az enyémhez, mígnem összenézünk, megint. Nem fogom azt mondani hogy bocsánat, mert nem véletlen volt. Boldogság és némi komiszság csillog a szembogara körül, mintha akarna valamit, amire én szélesen elmosolyodom, közben az utolsót húzom a csomón, így már a láda is rögzítve. Aztán csak rá figyelek. Először azt hiszem hogy valami bensőségeset fog közölni velem, vagy hasonló, aztán hamar kiderül hogy megint az úszkálásnál kötünk ki. Nem akar tisztálkodni, csak úszkálni. Stimmt. Valahol jó is ez, miért közölne velem bármi olyant? Jobb nekem, ha nem közöl semmi "olyant". Azt hiszem lefagytam egy időre ezekkel a gondolatokkal, mert azon kapom magam hogy keresztül tekintve rajta bambulok előre, elgondolkodva. Aztán kezdi megint, hogy "Omar", olyan kedvesen, szelíden ejtve ki...Erre most mit mondjak?
- Csak az van, ahol az előbb voltunk.
Ennyit sikerül elsőre a fagyás után reagálnom rá. Én egy futó bolond vagyok, az biztos. Mire számítok? Megint az arcát fürkészem, szinte már belefeledkezve, de tekintve hogy mit is akar, rá egy perccel később már szöget üt a fejemben az ötlet.
- Azt megtehetjük, hogy elmegyünk a vízért, kifizetjük és visszafelé úszkálsz egyet, a part fákkal és bokrokkal takartabb részén. Én őrködöm, és ha ennek ellenére észrevesznek és menekülnünk kell, akkor legalább a víz is megvan.
Igazából nem akartam ilyen bajt magunknak, de legyen. Ha neki ez megér ennyit? Abban biztos vagyok, hogyha lebukunk, akkor tényleg vágtatnunk kell tevehalálában.
- Szigorúan csak őrködöm.
Nah nem mintha más nem jutna az eszembe, de tudok én úriember is lenni, még szép hogy csak azt teszem.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Hétf. Nov. 20, 2017 1:41 pm
A fejrázása egyértelmű, és újra csak mosolyogni tudok, majd biccentek egy aprót.
Én sem akarom elfelejteni. Furcsa egy pillanat volt, bensőséges, annak ellenére, hogy ott volt Jo is, igaz, őt lefoglalták az aranyai. Furcsa, de jó pillanat, valahogy, ha rá gondolok, igaz még csak pár perc telt el, de olyan helyesnek érzem.
Akkor ösztönösen döntöttem, és teljesen helyénvaló volt, hogy iszom Omar poharából. És cseppet sem érdekelt, és most sem izgat, mit szólna ehhez egy neolita. Nem Jo, ő láthatóan ilyesmit észre se venne. Egyáltalán az is kétséges a szememben, hogy tisztában van-e azzal, hogy Omar ember.
Én tudom, csak éppen nem érdekel.
Azt hiszem, az óta nem érdekel, hogy az ölébe ejtette a szivarját. Bár természetesen ebben nincs semmi logika.
- Egy darabig és is Thalia asszonyként - felelem.
De azért jobb lenne tudni, mi vár még ránk, bár előre ismerni mindent, az csak álom. Papírokat gyártani azonban nem lehet a legutolsó pillanatban.
Megmondanám, meg is fogom neki mondani, de nem most. Most jó így, mintha nem lenne semmi más, csak mi ketten.
A szemébe nézek, az ujjam még ott vannak az övéi mellett és majdnem kimondom. Majdnem.
Talán valami kis szemérem tart vissza tőle. Nem tudom mit szólna. És ha félreértem?
Pedig ahogy most rám néz, vagy ahogy az előbb végigsimogatott. Nem csak a vállamat veregette meg barátian.
Ahogy a nevét mondom, mintha valahonnan messziről találna vissza hozzám.
A válaszon elgondolkodom, felidézem a kis vízfolyást, a helyet, ahol ittunk, majd bólintok.
- Az tökéletes lesz.
Omar engem néz, és nem kapom félre a pillantásomat. Van a szemeiben valami, a pillantásában, előbb a szemeimbe néz, majd észreveszem, hogy ide-oda rebben a tekintetet az arcomon. Tudom, hogy nem vagyok egy babaszerű szépség, a vonásaim erősek, az arcom inkább hosszúkás. De ennyi az egész, mármint nincs az arcomon állati jegy, méregfogak, pikkely ilyesmi. A testemen sincs. Hacsak valaki az erős szálú, sötét hajamat nem tartja annak. Bár csak haj. Tapintásra is. Még a szemei sem változnak feltűnően, barnák maradnak, ahogy a lovak szemei is döntően barna.
A ló kibírná pancsolás nélkül. A bennem lakozó hal vágyik rá, illetve az is én vagyok, de a bőröm kívánja a vizet, így én is.
talán Omar nem tudja, milyen ritkán vallunk be ilyesmit másoknak. Nem mondtam volna meg akárkinek, és nem hagynám, hogy csak úgy akárki legen a tudója ennek a gyengeségnek. mert a neoliták szemében az. Így vágyakozni a víz után egyfajta gyengeség.
- Jó. Menjünk először a vízért. Mindenképp. Az a legfontosabb, utána meg... Az őr sem volt annyira kint, és ahol ittunk, mellette...
Omar végül beleegezik, én meg egyre szélesebben mosolygok, még az se zavar, hogy valamiféle menekülést emleget. A ló miatt elég jól tudok futni.
aztán eszembe jut ő is, és tudom, nem hagynám hátra.
- Ühüm - helyeselek, mert nem akarok semmit, mondani, nehogy meggondolja magát, aztán továbbinduljon, én meg lemaradjak. hiszen mégiscsak ő a vezetőm, a társam, és így lényeges, hogy megbeszéljük a dolgokat.
A víz beszerzése nem ütközik nehézségbe. Az ára sem alku kérdése, és az oázisba befelé láttam, hogy van elég, különben ott a bokrok között nem gyűlhetett volna össze apró, sekély tavacskát képezve. Aránylag gyorsan végzünk és sikerül felerősíteni a tömlőket is.
- Gyere! - súgom Omarnak halkan, mint egy vérbeli összeesküvő - Pont jó az időpont. A nap a legmagasabban áll, ilyenkor mindenki elhúzódik.
Pár perc csak, és kis karavánunk visszaér arra a helyre, ahol idefelé megálltunk. Körbenézek, sehol senki, így lefektetem Csámpást és lecsusszanok a nyeregből.
Omarra pillantok, remélem, nem gondolta meg magát, mármint azzal kapcsolatban, hogy pancsolhatok kicsit.
Újra körbenézek, de sehol senki, szinte a levegő sem mozdul, az árnyékunk a lehető legrövidebb, ahogy a nap a zenitre hág.
A nikábomhoz nyúlok, és elkezdem letekerni, egy perc sem kell, és a hajam kibomlik, szabadon hullik alá, majdnem a hátam közepéig ér. Emlékszem Omar hogy bámulta korábban. Pördülök egyet, rámosolygok, és közben lecsúsztatom a vállamról a köpenyemet is.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Kedd Nov. 21, 2017 7:15 pm
Miközben felkötöztük a cuccot, egy valamire rájöttem. Nem tudok neki nemet mondani. Magam sem tudom hogy az álnevem cuki kiejtése, vagy a nagyra nyílt szemek amikkel rám nézett, bár meglehet mind együtt, de nem ment. Pedig úgy érzem nem kellene, de ennek ellenére megtesszük. Ez a néhány lopott perc hamar véget ér, elindulunk a vízért. Különösebb történések nélkül jutunk el oda, átvesszük, kifizetjük, és amikor kint már az utolsó tömlőt is felraktam a tevére, jól meghúztam, ismét felülünk rájuk. Jobb lenne gyorsan távozni, de tudom, pancsolni fogunk. Sűrűn az arcára tekintek és csak úgy sugárzik a boldogságtól, amiért én is szolidan elvigyorodom. Amint ahhoz a partszakaszhoz érünk, már pattan is le a tevéről, tekintve hogy megálltunk, én is követem őt.
- Várj egy kicsit, eligazítom a tevéket!
Miközben elindulok sorba kötözni őket egymás után egy-egy pálmafához, többször körbenézek, sehol senki, néhány járókelőn kívül, de a tevék egyre inkább kitakarnak minket. És a legtöbb nem is érinti közvetlen a part szélét, inkább a vízelosztó felé bandukolnak, ránk se bagózva. Ami a lényeges, hogy az őrt sem látom. Miután Dana tevéit is "leparkoltam", visszamegyek hozzá. Nem számítottam arra hogy rögtön vetkőzni kezd, akkor érem el, amikor a haja bomlik szét, én meg bent rekedt lélegzettel csodálom egy ideig, de kb. azonnal megálltam és ami a legrosszabb, nem szóltam még semmit. Még a végén perverz kukkolónak fog hinni.
- Akkor jó szórakozást!
Ejtem ki a szavakat, és mivel megfordult és elkezdte kihámozni magát, én konkrétan a köpeny vállához nyúlása pillanatában fordítok neki hátat, majd elindulok a tevékhez vissza, valamivel távolabb tőle. Közben felszalad a szemöldököm is, mert úgy látszik egy kicsit sem szemérmes, bár igazából még sokat nem láttam. Amúgy én sem vagyok az, azonban van egy pont ami után nehéz visszajönni, főleg ha a másik fél mégsem úgy gondolta, szóval megelőzendő a későbbi félreértéseket, és a saját magamnak okozta kellemetlenségeket, inkább hátra arcot írok le. Kimegyek a kócos és köpködő tevémhez, megpaskolom a nyakát. Most nem köpköd, mert kitartóan rágcsálja a földön a füvet. Én pedig a csámcsogása háttér zajába süppedve figyelem a környezetünket.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Szer. Nov. 22, 2017 2:27 pm
- Nem lesz baj! - súgom egyszerűen Omarnak.
Tudom, hogy aggódik, hogy nem akar felesleges balhét, hogy nem akarja, hogy az őrség jobban megnézze a papírjainkat, vagy büntetést kelljen fizetnünk, és meg is értem.
De számomra a víz kicsit mást jelent, mint egy embernek, vagy egy átlagos neolitának. A hal gének is teszik. Mégis, kinek az ötlete volt hal géneket is használni? Miért nem érték be az emlősökkel? Még úgy is épp elég veszélyes kombinációt létre tudtak volna hozni. De hal gének!
Tudom, hogy Omar nemet akart mondani. Az lett volna az ésszerű.
Mégsem tette.
azt hiszem, muszáj elgondolkodnom rajta, hogy miért nem. Kérdések, tengernyi kérdés tolong az agyamban, de jelenleg csak egy válaszom van rá, az előbbi finom, simogató érintés. Nem hiszem, hogy félreértettem volna, nem hiszem, hogy rosszul értelmezném azt, ahogy az előbb nézett rám, miközben felerősítettük a tömlőket. A keze a kezemhez ért, a bőre a bőrömhöz. És nem bántam.
Ki ez a férfi?
Egyre ez zakatol a fejemben, a gondolataim visszatérnek hozzá, próbálok rájönni, miért teszi. Mondhatott volna nemet is. De ő igent mondott. Boldog vagyok, tényleg őszintén örülök ennek a cseppnyi jónak, ő pedig engem néz és mosolyog. tetszik a mosolya.
Bólintok, megtorpanok, segítek a tevékkel is kicsit, közelebb vezetem Csámpást mielőtt a gondjaira bíznám.
- Köszönöm - mondom egyszerűen.
A vízparton vetkőzöm. Még csak a nikáb kerül le rólam, mikor észreveszem, hogy néz. Omar engem néz.
Mintha levegőt se venne, a szemei mélybarnák, a tekintete olyan intenzív, mintha megérinthetne csak a pillantásával. Elpirulok, mert még én magam is megdöbbenek a felismerésen, hogy nem bánnám. Nem is olyan régen még megsimogatta a vállam, a keze a hátamon volt. Milyen lenne?
Vagy milyen lenne, ha a hajamat érintené meg?
Legszívesebben azt mondanám neki, gyere, gyere ide és ölelj át! Vajon mit szólna? Nem tudom. És félek kimondani.
A köpenyemet engedem le magamról, nadrágszoknya van alatta, ingblúz, egy vékony kabátka és persze fehérnemű is. Könnyű, szellős anyagok. Nem vagyok öltözetlen. Talán még egy perc és összeszedném magamat és szólnék valamit, mondanék pár szót.
Omar viszont megelőz.
Jó szórakozást kíván.
Van a hangjában valami keserű. Hirtelen nem tudom, mi lehet az oka. Szívesen kideríteném, de a víz itt van közel, és csak pár percünk van a parton.
Azzal győzködöm magam, hogy még lesz alkalmunk megbeszélni ezt az egészet.
Aprót bólintok. Nézem a hátát, ahogy a tevékhez megy.
- Szórakozás? Ez nem az, ez szükséglet.
Nem tudom hallja-e. Szórakozás akkor lett volna, ha ő is marad. Együtt élvezni a vizet egészen más lenne, mint egyedül.
Nem nézek hátra, hogy milyen messze meg Omar. Félek, kínos helyzetbe hoztam, vagy hoznám, és persze tudom, nem hagy magamra.
Érzem, hogy a bőröm szinte kiált a hűs folyékony közegért. Leveszem a ruháimat, mindent gondosan a csizmámra hajtok, csak a fehérnemű marad, nem bánom, ha az vizes lesz.
Lassan sétálok be a tavacskába, apró csobbanó hangok kísérik a lépteimet. A meder alja homokos, a víz féllábszárig ha ér, nem mély, langymeleg és innen már látom, hogy egy főbb öntözőcsatorna felé folyik. Nem teszek benne kárt, nem piszkolom be, nem ártok senkinek.
Beletérdelek a vízbe, majd a sarkamra ülök, hagyom, hadd ölelje körül a combjaimat, majd a tenyerembe merítek belőle, az arcomra csorgatom, a vállaimra.
Annyira jó, olyan nagyon jó!
A karjaimat hirtelen felemelem, majd egy hangosabb csobbanás kíséretében egyszerűen oldalra borulva beledőlök a vízbe.
Érezni akarom! Nem mozdulok.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Csüt. Nov. 23, 2017 6:03 pm
Megfordul a fejemben hogy végül is egy kis kukkolásba nem hal bele senki, de aztán ez csak gondolati szinten marad. Csupán Kócosra sikerül rásandítanom.
- Mi van?!
Mintha vigyorogna, nekem úgy tűnik, pedig még mindig azt a füvet, vagy kórót rágcsállja.
- Neked is gondod van a nőkkel?
Megpaskolom a nyakát, de jószerivel azt sem tudja hogy a világon vagyok, legalább is nem érdekli mit csinálok, ő legel tovább. Kezd idegesíteni miért nem akarom megtenni ezt Dana-val? Hiszen ő egy neolita, bár igaz, ez nem is zavar, gond nélkül hozzá értem. Teljesen elment az eszem! Hülyén fogok meghalni! Észre sem vettem hogy nekidőltem Kócosnak, persze ő sem, mert tesz rám magasról, míg én ott agonizálok magamban, csendben. Aztán elhatárolódom tőle néhány lépés erejéig, az égre emelem a tekintetem, hunyorgok egy sort. Majd az őr irányába fordulok, szerencsére nem dugta elő a képét. Kis mázlival gond nélkül kipancsolhatja magát Dana és aztán mehetünk a dolgunkra. Úgy vagyok vele, ez most jó alkalom arra, hogy rágyújtsak és pöfékeljek egyet. Ezért aztán néhány perc elteltével a teve nyeregtáskájában kotorászom, előkaparom a szivaros dobozom és a gyufámat. Boldogan lépkedek is tovább már ezekkel a kezemben az egyik közeli pálmafa tövéhez, nekitámaszkodom háttal. Jó rálátást kapok az útra, még a teve feje sem lóg bele az összképbe már, úgyhogy most csak előveszek egy zamatos szivart magamnak, majd  meggyújtom és nagyokat szívok belőle.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Pént. Nov. 24, 2017 10:18 am
Addig maradok a víz alatt, amíg csak tudok. A kis vízfolyás természetesen sehol sem elég mély ahhoz, hogy úszni lehessen benne, így lényegében csak végigfekszem a mederben és hagyom, hogy a víz átfolyjon felettem.
Csodálatos érzés! Maradnék még, igazság szerint egész nap itt tudnék maradni, de azzal biztosan próbára tenném Omar türelmét és jóindulatát. Talán bajba is sodornám.
Azt pedig nem akarom. Így is úgy nézett rám, mint aki legszívesebben nemet mondana, de aztán mégis meggondolta magát, és ezzel nagy örömet szerzett nekem. Ahogy korábban a teával is.
Ki sem mondtam, hogy szeretnék belőle, de ő mintha kitalálta volna. Bár lehet, hogy az arcomra volt írva. Ugyanakkor kérhetett volna Jotól is. Mégsem tette.
Talán butaság, hogy úgy érzem, hogy bensőséges dolog volt az ő poharából inni? Akkor nem gondolkodtam és nem töprengtem rajta, most pedig, így utólag, egyáltalán nem bánom.
Akkor sem, ha ő ember.
Újra felülök, majd feltérdelek, kiöblítem a hajamból a meder homokját, megmosom az arcom, hagyom, hogy a víz a fehérneműmet is átöblítse, végül lassan újra a partra lábalok. Kicsavarom a hajam, valahogy elrendezem az ujjaimmal, majd lazán lófarokba fonom. A bőröm valamennyire megszárad a tűző napon, de a pamutnak kicsit több idő kellene. Mindegy.
Így veszem magamra vissza a nadrágot és a blúzt is, úgyis hamar megszárad minden. Igaz, így meg cseppet mókásan festek, a nadrágom olyan, mint talán másfél éves koromban volt utoljára, vizes a fenekemen. A blúzomon is átüt a nedves folt elöl és hátul is, ahol az alsóingem átáztatja, és a bőrömre tapasztja.
De ebben a melegben jólesik, és a bőrömnek is jó érzés.
Az pedig biztos, hogy nem fogok most száraz ruhát keresgélni. Omar épp elég ideges lehet egyébként is, hogy, ahogy mondta, szórakozásra vesztegetem az időt.
Így végül gyorsan belebújok a csizmámba is, és hozzá indulok. Egy közeli pálmafa törzsét támasztja és ugyanúgy egy szivaron pöfékel, mint mikor először találkoztunk. Nem néz felém, és, és azt hiszem, nem is leselkedett.
Van ebben valami nagyon kedves, de meg nem mondanám, miért érzem így.
Elmosolyodom, és odasétálok Omarhoz, megállok előtte, a pillantásom az övét keresi.
Itt vagyok – mondom egyszerűen, de a hangomban ott az öröm és a jókedv, ahogy picit kihúzom magam –, amikor csak szeretnéd, indulhatunk.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Pént. Nov. 24, 2017 8:43 pm
Nagyjából a szivarom felénél járok, elveszve gyönyörködöm a kék égben és a tiszta égbolton átsuhanó apróbb bárányfelhőkben, valamint a számból karikákra formázva kifújt füst milyenségében. A gondolataim is valahol messze járnak, a húgomra, Shanee-ra terelődtek, akivel nemsokára megint találkozni fogok és ez jó érzéssel tölt el, melengeti a szívem. Alig várom. Mintha mozgást érzékelnék oldalról, először azt hiszem a teve az. A szivar a számban, éppen egy újabb slukkot húzok belőle, és úgy indul meg a vízszintes vonalán a szembogaram. Nem számítottam rá hogy ilyen gyorsan véget ér a pancsikolás, Dana került a képbe. A meglepő látványa és hirtelensége következtében befelé szívom a levegőt a dohányfüsttel együtt, ami nem jó. Azonnal köhögő roham jön rám, hiába ha már kint van a szivar a számból, és most csak a jobb kezemben lógatom. A köhögést persze enyhe fulladozás is kíséri, amitől kicsit elvörösödik a fejem, mire lekínlódom ezt a rohamot. Addig még beszélni sem tudok. Ha Dana közben odalépne mellém, akkor most csak szelíden arrébb tessékelem.
- Semmi baj. Jól vagyok, csak félre ment.
Nem szoktam hozzá hogy bárki is aggódjon értem, mármint leszámítva a húgomat, de őt is már hetek óta nem láttam, azóta meg mindig csak idegenekkel hozott össze a sors. Nah jó, azért ott van az harcos, Balar, ő egész normális volt. De vele sem vagyunk éppenséggel kebel barátok. Érthető, ha elszoktam ettől.
- Nem akarsz előbb megszáradni?
Valamiért a mellein akadt meg a tekintetem hosszabb időre, és most észbe kapva gyorsan az arcára emelem. Széles vigyort kerekítek zavaromban, remélve, hogy nem vette észre, de ha mégis, akkor most ezzel én zavarom meg.
- Addig én is elszívnám ezt.
Felmutatom neki a még égő szivaromat, majd újból a számhoz emelem. Hú, ez tényleg nehéz menet volt. Még sosem égtem be ennyire. Jó nagyot szívok belőle, addig a gondolataim is rendeződnek. Már kijött a vízből, szóval mi bajunk lehet. Egész eddig az őr ki sem dugta a képét, ha meg most bújik elő az odújából, akkor moshatjuk kezeink. Dana-nak nem sok idő kell hogy teljesen megszáradjon a ruhája, én meg csak itt pöfékelek, a víz közelébe sem mentem. Semmit sem tudna velünk kezdeni, leszámítva engem, mert azért egy szivarozó rabszolga látványa vonhat maga után kivetni valót. Amúgy meg ha így lenne, akkor tehet egy szívességet. Megint karikára formázom a füstöt, úgy távozik a szélben, képzeletben fricskát szórva az őrnek, az előbbi megjegyzésemet alátámasztva.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Szomb. Nov. 25, 2017 11:57 am
Közelebb lépdelek, és Omar láthatóan pont akkor vesz észre, mikor megpróbálkozom egy kedves mosollyal.
Úgy gondolom, egy mosoly nem árthat. Végtére is Omar csakis az én kedvemért vállalta a kockázatot, hogy elkapnak minket itt, és az én kedvemért állt őrt. Ami annyira nem is azért kellett, hogy el ne fogjanak, inkább azért, hogy ne lessenek meg.
Gyanítom, ha erre nem gondolt volna, akkor ő maga is bejött volna a vízbe. Miért is ne? Hiszen, ha az őrség fülel le, ő ugyanúgy bajba kerülne, mint én, pedig gyakorlatilag semmit nem csinált, csak szivarozott egy pálmafa tövében.
Illetve még szivarozik.
Vagy nem is tudom.
Lenyelte a szivarját?
Kicsit aggódó arccal lépek még közelebb, de aztán észreveszem, hogy a szivart az ujjai között tartja, jó távol a nadrágjától, ellenben továbbra is élénken köhög.
Már épp megkérdezném, hogy minden rendben van-e, de ő csak integet, így fél lépést teszek hátra, majd kis mosollyal hallgatom, hogy csak félrenyelte a füstöt.
Óó.
A kérdésére előbb csak értetlenül pislogok. Nekem teljesen jó így is, ahogy vagyok, élvezem a nedves anyag érintését, a bőröm pedig, ha beszélni tudna, most hálaimát rebegne.
Aztán feltűnik, hogy Omar nem engem néz, illetve engem, de, valamivel az állam vonala alatt.
Óó!
Érzem, kicsit melegebbé válik az arcom, annak viszont semmi értelme, hogy most próbáljam takargatni magam, csak még feltűnőbbé tenném az egészet. Azt is, hogy megbámult, és azt is, hogy én meg észrevettem.
Közben Omar már széles vigyorral néz, én meg valószínűleg már olyan színű vagyok, mint egy érett gránátalma. És mellé azt hiszem, élvezi az egészet, hogy zavarba hoz.
Most hát váljak nyuszikává?
Úgyis csak te látnál, nem? – kérdezek végül vissza, és ez az előszele annak, hogy nem, nem akarok nyuszi lenni. – És mivel már… nos, mondjuk úgy, megnéztél…
Omar közben a félig szívott szivarját mutatja, és mosolyog. Végül én is elmosolyodom.
De szívesen megvárom, hogy biztonságosan elszívd a szivarodat. Gyanítom, teveháton dohányozni még sokkal veszélyesebb, mint csak úgy egyszerűen.
Omarra villantok egy mosolyt, aztán az általa kifújt füstkarika után nézek.
Nagyjából mikorra érünk a hegyek lábához? – kérdem kisvártatva, egyrészt mert érdekel, másrészt, ez talán kellően biztonságos téma. És most elkél egy biztonságos téma, lévén az arcom még mindig túl melegnek érzem.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Vas. Nov. 26, 2017 2:13 pm
Látva az arca pirosas árnyalatát, egyből arra gondolok biztos lebuktam. Elég feltűnően megbámultam, nem tudatos volt, de valamiért így sikerült. Egy kicsit restellem is a dolgot. Ám a válaszait hallva, nem bánja, nem látom rajta hogy bosszús lenne emiatt. Nem tudok neki rögtön válaszolni, még éppen fújom ki a füstöt, ügyelve rá hogy még egyszer már ne nyeljem félre, mert az már nagyon kínos lenne.
- Eddig is téged néztelek.
Huncut mosolygással vágom rá a kijelentésére, miután távozott a dohány a tüdőmből. Egy fenéket néztem, csak a melleit bámultam meg, azokat is a vizes ruháján keresztül, szóval igazából maximum csak a méreteit, meg az alakját tudtam alaposan megbámulni. De aztán rájövök hogy még a végén azt hiszi tényleg végig kukkoltam. Bár valahol ott motoszkál a kíváncsiság hogy erre mit reagálna, úgyhogy csendben szívok egy újabb slukkot, egyszer rá sandítva, aztán végig az őr irányába nézek. Szerintem ráérünk, nem akarok teve háton dohányozni, amúgy sem vagyok egy nagy dohányos, csak néha szívok. Ő sem siet sehova, ennek hangot is ad, azonban úgy érzem, mintha szívná a véremet, vagy kötekedne?
- Igen, valóban veszélyes, főleg amikor így csinálok...
A szeme előtt pergetem lefelé az elszívott csikk végét, mely a szellővel pernyeként szállíngózik tova, tőlünk távol. Szemléltetésnek megteszi.
- ...és a hátam mögött érkező kapja az arcába.
Még azt is hozzáteszem hogy úgy a füst is érkezhet vele együtt, attól függ merről fúj a szél. Igaz ezt csak gondolatban, amúgy eszembe se jutna Dana-t ilyennel szívatni. De mással már megtettem...nem is egyszer. Most megint az arcára tekintek, komisz éllel húzkodva a szemöldökömet. De aztán komolyabb hangot ütünk meg, így én is abbahagyom az incselkedést. Újabb slukk után válaszolok neki.
- Ha minden jól megy, akkor négy nap. Az este viszont nem lesz kellemes. Éjszakára le kell táboroznunk, számolnunk kell a homokviharral, a hüllőkkel és a rovarokkal is..de majd akkor ha már ott leszünk, segítek neked.
Nem akarom elrémiszteni, megijeszteni, de nem leányálom odakint éjszakázni. Márpedig mi azt fogjuk tenni. Tényleg segíteni fogok neki, addig is meg felesleges ezzel stresszelnie magát.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Vas. Nov. 26, 2017 4:19 pm
Való igaz, rájöttem, hova is nézett olyan hosszan. A pirulásról pedig nem tehetek, önkéntelen reakció.
Ahogy látom azonban ő is úgy lehet ezzel, mint én. Érezhetnénk magunkat kínosan is, vagy dönthetünk úgy, hogy nem így lesz.
Pont ezért húzom ki magam előtte, hiszen már így is látott.
Omar barna szemeibe nézek. Vagy Jakabéba? A nevét sem tudom, mégis olyan, mintha jobban ismerném őt, mint azt, kit barátomnak hittem.
Tudom – súgom egész halkan.
Azt hiszem, tényleg tudom. Már a kávézóban is, aztán mikor engedte, hogy kipróbáljam, milyen ülés esik a hintójában, ahogy utána megérintette a karomat. Mikor a gyomrába fejeltem, vagy most, mikor a poharából adott inni.
Mosolyog, jókedvűen, kihívóan. Halkan elnevetem magam.
Tudom, hogy nem leselkedett utánam, ebben biztos vagyok, bár meg nem tudom mondani, miért, hiszen amekkora csibész úgy általában, ennyi simán beleférne, de mégis, ahogy a hajamra nézett alig fertályórája, majd elfordult… Nem, nem jött utánam a vízfolyáshoz.
Most viszont, hát, rendesen megnézett, és nem is hibáztathatom. Én voltam az aki nem gondolt rá, mi is történik, ha vizes testre veszem vissza a blúzom.
Legalább tetszett, amit láttál? – kérdezem végül nagy merészen.
Ha már lúd, legyen kövér! Hát nem?
Aztán figyelem amint a szivarjával bohóckodik, leveri a hamut, kifújja a füstöt, és közben ügyel, hogy az egész ne felém jöjjön, a könnyű szellő az ellenirányba fújja.
Akkor valóban jó, hogy velem nem így csinálod.
Elnevetem magam, ahogy felvonja a szemöldökét.
És hogyan reagálnak az ilyesmire mások? Mesélj! Milyen trükkökkel keseríted azok életét, akik…
Akiket nem kedvelsz, mondanám szívem szerint, de aztán lenyelem a mondat végét, és remélem, hogy nem fog rákérdezni, hanem inkább mesél valami jó kis történetet.
De végül rákérdezek arra is, ami igazából már előző este óta érdekel. Épp csak elindultunk, de máris kíváncsi voltam, hogy meddig tart majd a hegyekig jutnunk.
Négy nap.
Emésztgetem. Az úgy normális. Nem túl sok, nem is kevés.
A mai nappal együtt, vagy ezen kívül?
A táborozásra bólintok, szerintem van elég élelmünk. A homokvihar már kevésbé tetszik, de remélem, elkerül majd minket. Végtére is reménykedni nem tilos.
Milyen hüllők és rovarok? – kérdezek rá. – Már csak a miheztartás végett…
Mélyet sóhajtok.
Segítesz? Te éjszakáztál már így a sivatagban? Egyedül? Vagy... vagy hát mi most ketten leszünk… Tudod, én is voltam már kint, de az más. Akkor egy egész nagy karavánnal mentünk. Vagy félszáz teve, őrök, kísérők… Akkor a hüllők nem kerültek szóba, csak a rablók – mesélem.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Hétf. Nov. 27, 2017 10:11 pm
Inkább arra számítottam hogy elmegyünk a téma mellett némán, vagy pedig most fog felháborodni, de ehelyett csak visszakérdez.
- Igen.
Úgy teszek, mint aki próbálja felidézni amit látott, ami leginkább a nulla felé közeledik, ezzel is zavarognék, bár látom rajta, hogy már nem fog menni.
- Tetszett.
Jól megnézte magának a hülyéskedésemet, és most komolyan is vette, mert ezzel kapcsolatban is érdeklődik.
- Aki nem dohányzik, az nem szereti a füstöt.
A többit nem kommentálom, mert amikor a pernye a füsttel együtt kerül a szembe, nem kellemes érzés. A legtöbben káromkodnak egy sort és csak felbosszantom vele őket. Komolyabb károkat viszont nem okoz.
Nah jó, most hogy felvilágosítottam, mintha látnák az arcán némi kétségbeesést.
- Kígyók, bogarak, és skorpiók.
Felsoroltam az összes lehetséges veszély forrást. Most kettő mélyebb szívás, de utána továbbra is az arcát nézem. Elképedt...vagy nem is tudom.
- Valóban ketten. Bár az egész nem olyan veszélyes, mint amilyennek hangzik. Rablók? Nos, igen, olykor előfordulnak, de igyekszem megvédeni téged..ha megbízol bennem.
A csikkem végére érek ezután, úgyhogy elnyomom a fa kérgén, majd a földre hajítom.
- Biztos elég volt a víz?
Kérdezem, majd megindulok a tevémhez, mert ha nem óhajt tovább úszkálni, és már én is elszívtam a bagómat, akkor ideje felülnünk rájuk és elhagyni az oázist.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Kedd Nov. 28, 2017 1:04 pm
Nem tudom, talán hagyni kellett volna az egészet, meg szendén pirulni, de az annyira furán jött volna ki. Hiszen Omar tudja, miért vagyok itt, már persze a kalandon és a kincseken kívül. Tudja, hogy nem mehetek csak úgy haza, ha megunom, vagy nehézségem támad.
Végtére is vele is erről beszéltem, egy új életről. Egy életről, melyet igazából ő mutat meg.
Azt mondta, na jó, célzott rá, de azt tényleg komolyan, hogy velük maradhatnék.
De ha maradok, illetve a ha nem is illik ebbe a mondatba... Szóval kénytelen leszek új dolgokat tanulni, máshogy szemlélni a világot, az egészet, a birodalmat és a benne élőket is.
Mint neolita nemes lány, észre sem vehettem volna az egészet, Omar pillantását, ez megengedhetetlennek számított volna, még akkor is, ha ő maga is neolita nemes lenne. Így pedig, így ez elképzelhetetlen. Hiszen elvben Omar rám se nézhetne.
Erre a poharából ittam. Nem ő az enyémből, utánam, hanem fordítva.
Apám agyvérzést kapna, ha ezt megtudná. Anyám elájulna.
Egy szó: tetszett. Furcsa érzés, zavar, pirulás, de büszkeség és, és valami furcsa jó érzés belül. Tetszett.
Omar szemébe nézek, szerintem nem szórakozik. Komolyan gondolja.
Elkapom a tekintetemet, bólogatok.
- Én nem dohányzom - mondom egyszerűen. De szerintem ez nem újság neki.
Vagy ő sem egy nagy dohányos, vagy miattam fékezi magát. Ez utóbbit kifejezetten kedvesnek találnám.
A mindenféle kígyók, bogarak és skorpiók említésére kissé kerekebbre nyílnak a szemeim, majd elhúzom a szám. Tudom én persze, világos, ilyesmik élnek idekint, nyilván, mindig is éltek, csak egy nagyobb karaván védett utasaként nekem nem volt dolgom velük.
- Igazság szerint nem vágyom velük közelebbi ismeretséget kötni - jegyzem meg. - Mit tehetünk ellenük?
Csak van valamilyen technika, vagy taktika. Nekem hirtelen csak a levendula jut eszembe.
- Van nálunk levendula? Vagy valami más, ami riasztja őket?
Aztán a rablókat említi ő is, és hogy megvédene. Elmosolyodom és bólintok.
- Bízom benned, tudod. Különben itt sem lennénk.
Ezt teljesen komolyan is gondolom. Pedig tudom, hogy Omar nagy svindlis, tudok a hamis nevekről, a hamis papírokról. De ebben a helyzetben ez nem számít. Bízom benne, abban, hogy biztonságban elvisz a hegyekbe, abban, hogy vigyáz rám, és igen, abban is, hogy megvéd, de legalább mindent megtesz azért, hogy megvédhessen. És kedvelem is. Alig két napja ismerem, de tetszik a humora, a kissé fanyar modora, meg az is, ahogy engem néz.
- Nem - nevetem el magam az utolsó kérdésén.- Biztos, hogy nem. De mennünk kell, így be kell érnem ennyivel. És talán a hegyekben is találunk vizeket.
Reménykedem.

És négy nap múlva még mindig kitartóan reménykedem.
A Mahakam már elérhető közelségben van, holnap este már az is lehet, hogy az egyik völgyében táborozhatunk. Igen, már nagyon közel vagyunk.
De ma még a homok az ágyunk.
- Holnap, ha elérjük a hegyet, ugye a tevéket nem kell szélnek eresztenünk? - kérdezem, miközben elkezdem leoldani a málhásomról a takarókat.
Omar felé fordulok félig, úgy nézem.
- Eléggé megszerettem Csámpást. Szerinted van rá mód, hogy valahogy megtartsuk őket?
Végül a takarócsomag nagyot puffan a homokon, aprót szusszanok.
- Van még pár narancsunk - folytatom, miközben széthajtom a derékaljat - meg sajt is.
Éhes vagyok, viszont a tűzifa ritka kincs, marad a teveürülék, szárítva. Fúúúj. De ahhoz előbb a tevéknek termelniük kell, nekünk meg összeszedni, amit annyira nem szeretek. De éhezni és fázni sem szeretek.
- Ma este mintha hidegebb lenne, mint eddig.
Omarra pillantok.
- Gyújthatunk tüzet? Van még szárított... na tudod... az.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szer. Nov. 29, 2017 8:37 pm
Négy napig megkímélt minket az idő, de egyre inkább úgy érzem, ma nem fog. Megálltunk letáborozni, miközben Dana nekem intézi a szavait még a tevéknél, én a távolba meredek. Igazából tevefingot se látok a sötétben. Az tűnt fel hogy nincsenek csillagok az égbolton, és hallom azt a ritmusos, alig hallható hangot, amit mindig, mikor homokvihar közelít. Annak, aki még sosem éjszakázott a sivatagban, fel sem tűnne, de én nem tartozom ezen személyek közé.
- Igyekezzünk, jó?
Zavartan és egyben sietve szedem le a takarókat, amire valószínűleg a partnerem is felfigyel, bár még mindig a tevéknél járunk. Nők, nem tudják befogni. Boldogan csacsog itt nekem Csámpásról meg az ennivalóról. El is mosolyodom rajta, de ez csupán egy félszeg mosoly, pillanatnyilag nem tudom eldönteni hogy válaszoljak-e ezekre, vagy riadózzak és bújjunk a takarók alá. Nagyjából tíz percünk lehet, az ilyen vihar gyorsan mozog, szóval gyorsan jön és gyorsan megy. Közben meg mindent beterít, ami útjába akad. Oké, szedjük össze magunkat, kezdjük sorban.
- A tevéket eladjuk majd, legalább visszajön az áruk. Buta dolog lenne megtartani, azon a vidéken nem érezné jól magát.
Szélnek ereszteni meg nem akarom, ezek betanított tevék, ergo hasznosak. Kicsit idegesen figyelem a matatását, meg a kipakolást. Most komolyan nem hallja?
- Nem akarlak a kelleténél jobban megijeszteni, de pakold el ezeket! Addig én elfektetem a tevéket!
Meg is indulok, először Kócost és Csámpást, aztán a másik két málhás tevét veszem kezelésbe, aztán mindegyiknek betakarom a fejét takarókkal. Közel fekszenek egymáshoz és hozzánk is, így talán nem fognak úgy pánikolni, ráadásul a kötőfékek lazán elérnek idáig. Addig talán Dana is elrakja az ételt, meg amit még oda kipakolászott, még kelleni fognak. Miután végeztem odaszaladok mellé, letérdelek a homokba.
- Később majd tüzet gyújtunk, ha elment a vihar!
Körbenézek, minden el van-e pakolva, maradt még elég takaró? Úgy látom igen. Neki nyújtom Csámpás és az egyik málhás kötőfékét.
- Ezeket fogd meg erősen, és búj a takaró alá! Ne mozogj, és ne dugd ki a fejedet!
Arra várok hogy csinálja, amit mondtam, de gyorsan. Bár ha kellően meg van ijedve, akkor tőlem össze is bújhatunk, a lényeg hogy a takaró alatt legyen és ne álljon neki itt szaladgálni fejvesztve.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Csüt. Nov. 30, 2017 11:37 am
A tevéket málházom, és közben szokás szerint Omarral beszélgetek, illetve most csak próbálkozom, mert ő a távolba mered, és láthatóan nem figyel rám. Kérdőn pillantok felé, mert nem ilyen szokott lenni. Általában laza, vagy éppen filozofikus, de nem ilyen, mint most.
A hangja most feszült, aggódónak mondanám, de nem tudom még, mi baja.
Persze. Eddig sem aludtam! – vágok vissza, mert csinálom én a dolgom, nem tudom, miért kezd most hajcsárkodni, eddig semmi gondja nem volt a tempómmal.
Omarra pillantok, kapkodva szedi le a takarókat a málhákból, és arról beszél, hogy eladjuk a tevéket.
Márpedig Csámpást nem adjuk el! Majd rájön ő is.
Érzem, hogy néz, mogorván pillantok rá vissza. Nem akarom Csámpást csak úgy eladni. Az én tevém!
Omar meg ideges, de nem értem miért, talán a tevék miatt lehet, mert ellenkezem. De végtére is én vettem őket!
A fejem meg fáj, egyre jobban fáj, mintha egy vasmarok szorítaná.
Megijeszteni? Pakoljak el?
Hiszen le akartunk táborozni.
Ugyanakkor látom Omar szemében, hogy tökéletesen komolyan gondolja, amit mond. Komoly, már-már komor az a pillantás.
A fejem meg egyre jobban lüktet.
Válaszolnék, de ő nem vár, indul, lefekteti a tevéinket, persze, ez rendben, bár általában este hagyjuk őket, csináljanak, amit akarnak… De a tevék fejét is betakarja, gyorsan dolgozik és az állatok nem tiltakoznak.
Hökkenten nézem csak, miközben a fejem majd széthasad, de aztán kapkodva én is pakolni kezdek.
Valami baj van!
Az ételt gyorsan begyömöszölöm a tarisznyámba, azt meg a vállamra vetem, keresztbe a mellkasomon.
VÍZ! Víznek lennie kell! Két tömlőt szedek le Csámpásról, mert ő van hozzám a legközelebb. Jól gazdálkodtunk, az egyik még teljesen tele van, a másik jó félig. Épp próbálom a tömlöket is valami takaróba csavarni. Egy még maradt a tevén is, mindegy… A kötőfékek… A málhásomé Csámpáshoz rögzítve, Csámpásé mellettem fekszik a homokban. Az állat egészen behúzza a nyakát, a fejét előrehajtja, szinte próbál a talajba olvadni. Sosem láttam még így feküdni.
Kezdek komolyan megijedni.
Vihar, hát persze. Vihar jön!
Ezért van hát a szaggató fejfájás. Omar ezért nem figyelt rám.
Most előttem térdel, engem néz. Én őt.
Megfogom Csámpás kötőfékét, a csuklóm köré tekerem, a málhásét is, bár tudom, ők ketten is össze vannak kötve…
- Kócost ugye fogod te? – próbálok bátornak mutatkozni, de a hangom remeg, én magam is remegek. A tevék kötőfékével bajlódom, mag a takarókkal, és közben tudom, hogy remegnek a kezeim.
Sosem voltam még kint homokviharban, soha ez előtt. Próbálom a nikábot az arcom elé húzni, de a könnyű anyagba belekap a szél, ügyetlen vagyok, elvétem, nem szoktam pedig elvéteni.
Kérlek!
Már a homokban ülök, a köpenyem magam köré tekertem, a tarisznya nálam, a két vizestömlő az ölemben, fél kézzel szerencsétlenkedek a takaróval.
Kérlek, Omar!
A hangom majdnem zokogás, de nem könnyezem. Felé nyújtom a kezemet, nem akarok egyedül lenni. Nagyon félek.
A szél erősödik, és már hallom is, mintha valami hatalmas lény morogna rosszindulatúan…. Érzem, hogy apró homokszemek szurkálják a kinyújtott kezem bőrét.
- Omar! -szinte sikoltom a nevét. Érte nyúlok.
Remélem, megfogja a kezem, itt lesz, átölel. Rettegek a vihartól, ami már a nyakunkon van.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Csüt. Nov. 30, 2017 10:33 pm
- Igen, fogom.
A tevék bekucorodtak ahogy tudtak, velük valószínűleg kevesebb gondom lesz, mint Dana-val. Figyelem miként akarja elpakolni a holmikat, aztán meg a takaróval szerencsétlenkedik. A keze remeg, a hangja elcsuklik és igazából fogalmam sincs mire akar kérni. Segíteni akarok neki, mert minél előbb le kéne borulni a takaró alá, de ezekkel az apróságokkal csak húzza az időt. Látva az arcát, úgy érzem fél, és az idegessége átragad rám is.
- Nyugalom! Hamar elvonul.
Megfogom a takaróját, megvárom amíg elengedi és aztán megpróbálom betakarni vele. Nem megy, még csak el sem dől a földre vagy valami, makacskodik. Közben már a környezetünket is felborzolja ennek a viharnak az előszele. Egyik kezemben görcsösen szorítom a tevék gyeplőjét, a másikban meg Dana takaróit.
- Mit?!
Egyre inkább attól tartok hogy így nem haladunk sehova. Miért nem csinálja, amit mondtam? A zokogó hangra már nekem is elgurul a gyógyszerem. Felállok, hogy a két takarót kiterítsem a földre, ezen kívül maradt még három, az elég nekünk. Rátérdelek és miközben a takarókat szedem szét, megfogom a kezét.
- Gyere!
Ha a keze a kezemben, akkor magam felé húzom a takarókra, a kelleténél valamivel erősebben. Aztán ledöntöm a földre ha már rajta térdel, mert az előbb mondtam hogy bújjon a takaró alá, de bepánikolt. Néhány percig még szórakozom a takarókkal, közben már a szél az arcomba is belefújja a homokot, de ez még mindig nem a sűrűje, érzem. Ráborulok Dana-ra, és körbebugyolálom magunkat, hogy még a fejünk se lógjon ki. Hát, nem túl kényelmes így összebújva, nekem meg még kevésbé, ezért is csúszok le róla oldalra, vigyázva. Én most hason fekszem, a bal kezem Dana hátán, vagy hasán attól függ miként helyezkedett el.
- Ne félj, nem lesz semmi baj.
Mondom hangosabban, közben odakint megkezdődik a tombolda, lassan a saját gondolataimat sem hallom tőle. A takaró alatt viszont egyre melegebb kezd lenni és nem igazán fogunk sztorizgatni. Szinte összebújva fekszünk alatta, a kezemet megmozdítom, csak meg akarom nyugtatni egy apró simogatással. Hamar rájövök nem biztos hogy díjazza, de remélem megnyugodott, ha meg megakar pofozni ezért, utána még megteheti.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Pént. Dec. 01, 2017 9:56 am
A tudatomig eljut valahogyan, hogy Omar fogja Kócost és a másik málhást, ahogy az is, hogy kiabál velem. Azt hiszem, biztosan kiabál, de a szívem úgy zakatol, hogy alig hallom, nehezen kapok levegőt és a fejem szaggatva fáj.
Omar a takarómat fogja és próbál nyugtatni, így végül kiengedem az ujjaim közül az anyagot, de Csámpás kötőfékét még erősebben szorítom helyette.
A gyomrom összerándul, már én is érzem a szelet, és félek, nagyon-nagyon félek. Eddig csak olvastam a hatalmas homokviharokról, meg meséltek róla, de sosem éltem át egyet sem, mert az nem számít, mikor egy nemesi palota legmélyebb termében párnák és takarók alatt húzza meg magát valaki.
Ez most más.
Újra megpróbálom az arcom elé húzni a nikábot, a fejem lehajtom, de a kendő végét így is lobogtatja az egyre erősödő szél.
Omar valahogy leterít két takarót, majd végre, mintha megértené, mit akarok. Akarok? Inkább szükségem van rá. Felém nyújtja a kezét.
Megfogom a kezét.
Én…
Levegőért kapkodok, de megyek. Megyek? Valahogy odamászom, négykézláb, magammal vonszolva a vizestömlőket is. Omar meg meghúz, a karomnál fogva, erősen, sürgetően, aztán egyszerűen ledönt a takaróra, és már ott is van fölöttem. Érzem a súlyát magamon, a mellkasomon. Lent tart, megtart, jó erősen.
Nem fogja hagyni, hogy elvigyen a szél, nem fogja engedni. Érzem, ahogy mozog, a takarót húzkodja körénk, a másikat, amit kettőnkre borított. Érzem, ahogy mozdul, ahogy megfeszülnek az izmai, érzem, ahogy levegőt vesz, még szinte a szíve kalapálását is, ahogy a bordáit döngeti, meg az enyémeket.
Az egyik kezemmel a kötőféket szorítom, a másikkal Omar ingét valahol a dereka táján, a kabátja alá nyúlva. A térdem magasságában ott vannak a vizestömlők, ha megmoccantom a lában azokat is érzem, meg a férfit magamon, a testemen. Meleg, lélegző, eleven test. Lassan elvonul a pánik.
A fejem még sajog, de már kapok levegőt.
Omar…
Aztán Omar oldalra csúszik rólam, én meg fordulok vele, a keze így a hasamon, oldalamon csúszik. Ösztönösen mozdulok felé, még közelebb, hallom, ahogy beszél hozzám, nem suttog, sőt, de a vihar hangja mégis tompítja a szavait.
Némán felelek, az ingén keresztül a derekára is ráfogok, kicsit megszorítom. Az ő keze is mozog, nem tudom, tudatos, vagy ösztönös. A derekamat simogatja. Jó érzés. Még közelebb bújok, és egyáltalán nem is gondolok az illemre.
Semmi másra nem gondolok, csak hogy ő van, hogy itt van velem, és nem hagyott magamra. Olyan közel simulok hozzá, amennyire csak lehetséges, arcom a vállához nyomom, azzal sem foglalkozom, hogy négy napja a sivatagot járjuk, azzal sem, hogy a kabátja anyaga szúrós kicsit.
Most ő a biztonság. Én pedig kapaszkodom belé, perceken át, vagy órákon át, fogalmam sincs, a vihar tombolása közben nem érzékelem az időt, a teret sem.
Csak Omar valós.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szomb. Dec. 02, 2017 6:51 pm
A takarót egyik oldalról a másikra csavartam, most azzal ügyeskedek hogy erősen megtartsam. Ebbe bezavarnak az állatok kötőfékei, úgyhogy azokat kötözöm a csuklómra. Közben arra leszek figyelmes, hogy Dana egyre közelebb bújik hozzám. Hason fekve vagyok, az alkarjaimat magam alá húztam így támaszkodom. Érzem az arcát a vállamnak nyomódni, a másik keze meg a derekamon. Pofon nem érkezik, szerintem azt a részét megúsztam, könyveljük el ekképp. Így eszembe jut, hogy neki talán ez az első ilyen vad éjszakája a sivatagban, akkor meg ezért szerencsétlenkedett ott a takaróval is. Percekig cudarul mozgatja a szél a takarót, erősen fogom, ne nyíljon szét, aztán hosszabb percek múlva egyre inkább ránk hordja a homokot. Egyre nehezebb súly van a vállamon, bár tudom, nem fog élve eltemetni minket, hacsak nem órákig óhajt tombolni, de erre mostanában nem volt példa. A kezem remeg az erőltetéstől, Dana miatt már jóval előbb elöntött a forróság, annyira közel van hozzám, még egy kicsit furakodik és akkor már szó szerint rám fog feküdni. Ha már itt tartunk még sosem feküdtem egy takaró alatt egy neolita nővel, úgyhogy a helyzet számomra idegen. Tudom hogy fél, ezért sem kúszok arrébb, no meg ha akarnék, akkor is nehezen kivitelezhető volna, mert a takaró összes szegélyét markolom, ő meg teljesen nekem borult, és mivel én támaszkodom, minden súly az én hátamra nehezedik.
Nagyjából fél óra múlva kezd csitulni a hangzavar, ekkor már teljesen le vagyok izzadva, szerintem van szagom is, de azt én nem érzem. Óvatosan elengedem a takaró szegélyeit, és Dana hátához érintem a bal tenyerem.
- Hé! Szerintem már felkelhetünk.
Remélem nem aludt el közben, de ha igen, akkor ezzel felébresztem most. Majd ha ő is mozogni kezd, akkor elhatárolódva mellette oldalra és egyben felfelé emelkedem. Óvatosan félreverem a takarót a fejünk felől, egyik oldalról a másikra. Egyből megcsap a hűvösebb levegő, mely még kissé vad, de már csupán szolid önmagában fújja a hajamat. Körbenézek, a tevék még mindig fekszenek. Én meg itt térdelek, igazából Dana-ra várok. Aztán ha előmászott és leszáll a takarókról, akkor én is, hogy összetekerjem őket. Nem rakom el, úgy is majd kelleni fog, valamin aludnunk is kell. Látom magunk mellett a kupacot, a homokot, melyet ránk hordott vihar. Ezt is odébb kell majd kotorni.
- Jól vagy?
Kérdezem ércesen, aztán hátat fordítva neki félre lökdösöm a kupacot, szóródjon szét, ne boldogítson itt minket. Kiszáradtam, érzem, ezért is kapar a torkom és ezért beszélek úgy. Miután végzek, ismét Dana mellé telepedek le, elkérve tőle az egyik kulacsot.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Vas. Dec. 03, 2017 1:04 am
Érzem, hogy Omar próbálja valahogy egyszerre tartani a takarókat is, a tevéket is, meg engem is óvni, igen, bár sosem éltem még át ilyen vihart a sivatagban, de mégis valahol mélyen tudom, hogy próbál mindent megtenni, hogy megóvjon minket.
Minket. Nem csak saját magát, de engem is.
Fölöttem van, a testével is véd, érzem az izmait, a csontjait, a forróságát.
Nem bánom. Tényleg nem. Át sem gondolom igazán, az pedig eszembe sem jut e percben, hogy ő ember, és hogy egész életemben próbáltak úgy nevelni, hogy az emberek nem számítanak, és alacsonyabb rendűek, mint mi, neoliták. Más kérdés, hogy ez mennyire jött össze nekik, de ettől még tény, soha emberhez olyan közel nem voltam még, mint Omarhoz.
Ő az első, akit egyáltalán megérintettem az emberek közül.
Egyszerűen már csak azért is, mert korábban alkalmam se lehetett volna.
De ez csak egyik fele a dolgoknak.
A másik fele az, amit Omarnak már elmondtam, de talán nem rakta össze. Vagy mégis. Már mindegy, újra biztos nem fogom neki mondani.
De ettől függetlenül új ez az egész, ez a közelség… egy férfival. Bármilyen férfival. Mégsem akarok egy centivel sem távolabb mozdulni tőle. A vihar is teszi, nyilván, a félelem is, de nem csak az.
Érzem az apró simításokat, az izmai remegését is, azt, hogy a bőre nyirkosabb, az inge anyaga nedvesebb. Nem taszít. Bár gyanítom, más lenne az illata frissen mosakodva. De majd talán egyszer az is kiderül, remélem.
Ilyesmire gondolok, vízre, szappanra, hogy milyen lenne… még az oázisra is, hogy milyen lehetett volna.
Szinte fel sem fogom, hogy csitul az elemek tombolása.
Ébren vagyok, és tudatában annak, hogy mi történik, mégis elmenekültem egy biztonságos helyre.
Omar simogatása a hátamon visszacsalogat onnan.
A szavaira bólintok, de az egyik kezem még mindig az ő ingét-derekát markolja. Lassan vonakodva engedek a szorításon, hogy Omar mozogni tudjon.
Leemeli rólunk a takarót én meg pislogok fel az égre.
Még ott vannak a csillagok!
Omar előttem térdel, azt hiszem, rám vár, felülök, rámosolygok. Ott a hold a fejünk felett. A fénye halványan világít, a viharból apró kis szellő maradt. Mozdulok, feltérdelek én is, átölelem Omart.
Megvagyunk – mondom ki a nyilvánvaló tényt örömmel.
Végül persze learaszolok a takaróról, mert észreveszem, hogy Omar valahogy el akarja rendezni a helyünket. A táborunkat.
Mert az biztos, hogy innen én ma éjjel már sehova sem megyek!
Körbenézek.. a tevék még pihennek, hagyom őket… Sóhajtok, Omar valahogy próbálja szétlökdösni a homokkupacot, amit félig ránk, félig mellénk halmozott a vihar. A hangja érdes és karcos, ahogy hozzám szól, csak bólintani tudok. Mikor visszaül mellém, és elkéri az egyik tömlőt, azonnal odaadom. Nem lett bajuk, ott voltak velünk a takaró alatt így most nem kell keresgélni őket.
Tessék. Van vizünk…
Aztán leesik a kérdése is. Aprót bólintok, majd egy újabbat.
Halk sóhajjal dőlök az oldalának, fejem a vállára hajtom.
Jól vagyok. Hála neked.
Újra moccanok, kicsit, még közelebb, egy kicsit el is fordulok. Ajkam Omar bőréhez ér, talán az állkapcsa felett, ahogy megpuszilom. A bőre meleg, talán picit szúr… borosta, gondolom. A nedvesség már elpárolgott róla. Picit hátrébb húzódom, próbálom elkapni a pillantását.
Köszönöm… hogy betakartál, és mindent.
Óvatosan rámosolygok.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Hétf. Dec. 04, 2017 6:22 pm
Leültem mellé, odaadja a vizes kulacsot. Úgy látom, már megnyugodott. Elveszem tőle és nagyot húzok belőle. Váratlanul ér hogy a vállamra hajtja a fejét. Szokatlan, de annak fényében amiket tudok róla, érthető. Én arra gondolok, hogy csupán a biztonságot akarja, amit megígértem neki és ehhez tartottam magam, no meg jelenleg én vagyok az egyetlen lélegző férfi ember a közelében és itt a hangsúly ezen van. Talán csak puhatolózik, érdeklődik, azonban a közelsége egyszerre tölt el jó érzéssel és fenntartásokkal. Ha nem tudnék róla ennyi mindent, akkor nem okozna gondot ez, úgy értve hogy gond nélkül áthágnék minden írott vagy íratlan szabályt, mert ez vagyok én, ilyen vagyok. Azonban már több napot töltöttünk el, megismertem a személyiségét, átlátom a jelenlegi helyzetét. Nem akarom kihasználni, nem akarom becsapni, nem akarom összetörni, mert ha úgy nézzük, akkor nagyon kiszolgáltatott helyzetben van. Persze meglehet, tényleg csak ismerkedik és a vállamra hajtott feje pusztán annak a jele, hogy megbízik bennem és én gondolok bele többet. De valljuk be, a nők nem, nem ilyen egyszerűek. A legnagyobb problémám pedig az, hogy már realizáltam magamban hogy vonzz engem. Kedvelem benne az őszinteségét, a játékosságát, az alkalmazkodó képességét, a közvetlenségét, amely fura ahhoz képest hogy gyakorlatilag alig ismeri a világot, hiszen a négy fal között pukedlizott boldog boldogtalannak. De leginkább a kedvességét szeretem. Önző lépés lenne tőlem átlépni azt a határt, ami még megóvja az én féktelen életemtől, mely mögött mindig ott kísér a halál. Olyan életem van, amibe nem való egy ilyen kedves, szeretetre méltó teremtés. Igaz, már azzal veszélybe sodortam, hogy megismert. Hogy belementem ebbe az expedícióba. Persze az egész töprengésemből kifelé vajmi kevés látszik, leginkább a zavarodottság. Ő neolita, én meg ember, ez a kettő nem jó kombináció. Összerezzenek, amikor felém hajol és egy apró puszit lehel az arcomra. Áramütés-szerűen ér, szanaszét bizsereg az arcomon, de nem fordulok el tőle. Rá tekintek és átölelem.
- Holnap délután kijutunk a sivatagból. Van ott egy poros falu, ott eladhatjuk a tevéket, az árut, vehetünk élelmet és lovakat.
Vonzz a tekintete, ami idegesít, úgyhogy most egyet gondolva felállok. Igazából még a tevékről is le kell szedni a takarókat, nekik nem jó így fekve lenni. Egyből hozzájuk megyek és lekapom mindegyik fejéről, azok meg maguktól úgy is felállnak, hisz elmúlt a vész, ezt ők is érzik.
- Utána egy jó három órás lovaglással elérjük a hegyeket.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Kedd Dec. 05, 2017 12:03 pm
Omar kortyol a vízből, ott ülök mellette, vele a fejem a vállán, és közben nézem a felhúzott térdeimet. Még mindig remegek.
Soha, soha ilyet még nem éltem át.
Homokvihar...
Természetesen tudtam, hogy léteznek, hogy pusztító erővel tombolnak a nyílt sivatagban és utánuk már semmi sem olyan mint korábban. Azt hiszem, mi szerencsések vagyunk, mert a Mahakam vonulata már látszott mielőtt sötétedni kezdett volna, és a hegyek nem mozdulnak csak úgy el. Nem fogunk elveszetten bolyongani, nem fogunk szomjan veszni a homoktengeren. A tudat megnyugtat.
Meg persze a bizonyosság, hogy élünk. Nem temetett el a förgeteg, hogy a homokba fulladjunk.
Főleg Omar miatt nem. Én szinte megbénultam a rettegéstől, ő óvott meg engem, ő takart be és védelmezett.
Megtehette volna, hogy csak magával törődik, a világon senki nem tudta volna meg, ha engem magamra hagy, és szép hasznot húzhatott volna a tevékből, meg az áruból.
Hány ember van, aki egy neolita mellett maradt volna ilyen helyzetben?
Olyan szívesen megkérdezném, miért tette, de félek, félreértené. Mintha a becsületét kérdőjelezném meg.
Nem mintha nem tudnám, hogy egy világraszóló svihák. Én magam is ismerem legalább négy álnevét, de a valódit nem, pedig most szívem szerint azt használnám, hogy megköszönjem.
De a köszönet olyan kevésnek tűnik most, a miért pedig...
Vajon tényleg számít? Egyfelől nem, másfelől rengeteget. Mert egyet egészen pontosan tudok. Az szükségszerű volt, hogy Omar ledöntsön a takaróra, az is hogy lent tartson, ha kell, hát a teste súlyával, talán még az is, hogy megmentsen, illetve nyilván, ha meg akart menteni ezt kellett tennie.
De a simogatás nem volt szükséges!
Kupán is vághatott volna, akár.
Eszembe jut egy-egy jelenet. A kávézóban a szivarja után kapkodó férfi, a csodálkozva rám pillantó barna szemei, ahogy kisegít a hintóból és lova megsimogatja a karomat, a pillantása, mikor kibomlott a hajam, ahogy a poharából adott innom...
Nem, nem állom meg, egy érintés csupán, akár ártatlannak is mondaná bárki.
Ha ő nem ember lenne.
Mert bármelyik neolita azonnal megkövezne engem, ha azt látnák, hogy egy emberi férfit érintek. Én, a neolita nemes nő.
Nem érdekel.
Omar kissé zavart tekintete már inkább. Halkan sóhajtok.
Ő engem néz, aztán átölel, közelebb bújok hozzá, arcom az arcához simítom, azt se bánom, ha kicsit szúr, igazából azt sem, hogy napok óta nem mosdott. Nekem sem volt lehetősége az oázis óta. A bőröm már kezd szomjazni, de most, az övét érintve, mintha megnyugodna.
- Holnap - ismétlem és aprót bólintok.
A hegyekben tényleg nehéz lenne egy tevével, de Csámpást annyira megszerettem.
Elgondolkodom.
- Eladni az árut, egy részét természetesen el lehet, de másik része többet ér annál, mint hogy egy kis faluban kotyavetyéljük el, ráfizetős lenne a dolog. Élelmet tudunk venni, ahhoz nem kell mindent dobra verni.
Visszaülök a takaróra és az ajkamat beharapva töprengek.
Omar engem néz, kicsit mintha közelebb hajolna, majd hirtelen elhatározással felpattan és a tevékhez indul.
Persze ez rendben, őket is meg kell nyugtatni, de azért a hirtelen váltáson ismét lesz mit agyalnom. Amíg ő az állatokkal foglalatoskodik, én bőven ráérek gondolkodni, meg megnézni, megvan-e az élelmes tarisznya és hurráá, meg!
- Értem. Három óra az már nem vészes. Akkor már közel leszünk.
Omar felé kínálom a maradék sajtot, kenyérlepényt és datolyát.
- Van egy ötletem. Tevék és lovak címén. Mi lenne, ha nem eladnánk és vennénk őket, hanem egyfajta cserehasználati szerződést kötnénk?
Nem tudom, mennyire járható út ez, de talán mindjárt kiderül.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Szer. Dec. 06, 2017 7:09 pm
Az állatok felkelnek, azon kívül, hogy felmérem mindegyik állapotát. Már megnyugodtak, nem fognak szélnek indulni és a málha egész része épségben van, egy két szakadtabb ruhaanyagot leszámítva. A takarókat odahajtom a már földön lévőkre. Közben Dana nagyon a holmi megtartása mellett foglal széket. Felé fordulok, elgondolkodom. Az élelem megmaradt részét nyújtja nekem, úgyhogy megint előtte kötök ki.
- Nem akarlak elszomorítani, de ez a sok lim lom csak hátráltatni fog minket. Vannak kapcsolataim, az árát legalább vissza kapod.
Most nyúlok az étel felé.
- Te mit eszel?
Ha azt mondja marad neki is, úgy az egészet elveszem, ha nem, akkor maximum az egyiket a sok közül és beleharapok. Előadja a cserehasználatos ötletét, fel is szalad a szemöldököm tőle. Az előbb mondtam el neki hogy a tevék ott nem hasznosak. Jó nagyot haraptam, most azt rágcsálom és tűnődve figyelem az arcának apró éleit.
- Miért olyan fontos ez a cserehasználat?
Élek az ő szavával, bár tudom, ennek a cserehasználatnak nem sok hasznát vennénk. Ki a fene fogja nekünk tartani az állatainkat, míg mi mások állatán nyargalászunk?
- A kereskedők szemszögéből ez nem egy kedvező ajánlat. A jószágot etetni kell, néha lemosni, csutakolni, kell neki egy hely, például istálló. Sokkal jobban megéri nekik hamar túladni rajtuk, mint csak úgy tartani valamiféle csereszerződés miatt, aminek okán jó ha hónapok múlva előbukkanunk megint. Szóval számukra ez is kérdéses mikor látnak minket viszont. Szerinted találunk olyan elmeháborodottat, akinek ez megéri?
Komolyan kérdezem, miután lenyeltem a falatot, s most hogy kimondtam újra nagyot harapok bele. Teli szájjal majszolva, rágcsálva hallgatom az érvelését. A női lélek rejtelmei kifürkészhetetlenek. Ez a cserehasználat számomra képtelen ötletnek tűnik, ha valaki elé odaállok ezzel, ki fog röhögni. Utána meg még normális árat sem alkudhatok, mert eleve gyagyásnak fognak nézni, nem egy komoly vevőnek. Nem is tudom milyen ajánlatot lehetne erre kiötleni, nah de az már biztos ráfizetéses lenne. Megint nyelek egy nagyot és ha befejezte közben, akkor szólalok meg.
- A lovak sokkal szebb és hűségesebb állatok, mint a tevék.
Kijelentésemre persze hátulról néhány tevehang szólal fel, amire megfordulok. Majd vissza Dana-hoz.
- Az ő szavukra ne addj.
Ekkor érkezik a köpet a derekamra, jó nagy adag tevekula, azonnal el is fehéredek. Abbahagyom az evést és mérgesen kifakadok.
- Ezt a tevét MEG FOGOM ÖLNI úgy is, mielőtt odaérünk!
A közepét mérgesen üvöltöm, végül is nézzük csak. Jó tevekula büdös ingben nyargalászhatok a faluig, mesés lesz. Érthető ha pipa vagyok? Vissza adom Dana-nak a félig megrágott étkem, és elrohanok a takarókig. Ott leveszem magamról az ingem és szörnyülködök egy sort, törökülésben. Vizzel le tudnám mosni, de akkor félő nem lesz elég mire kiérünk a sivatagból. Mármint nekem nem lesz elég. Sebaj, inkább szomjan halok odáig, de ez a szag..ez undorító. Mielőtt nekiállnék elpocsékolni a vizem még agyalok egy sort azon, miként lehetne másképp kiszedni ezt belőle.
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Csüt. Dec. 07, 2017 4:21 pm
Omar elrendezi a tevéket, és úgy látom meg is vizsgálja őket, sőt, szerintem mást is művel, mert az állatok láthatóan lenyugszanak, nem akarnak nekiindulni a homoknak vaktában.
Jól vannak ők is? – teszem fel a kérdést a tevéinkre célozva.
A tevék jóléte a mi túlélésünk záloga is. Én ezzel így vagyok.
És persze a mi túlélésünkhöz az is kell, hogy együnk, és igyunk is. Én neolitaként elvben hosszabb ideig bírom étlen-szomjan, mint egy ember, de csak elvben, mert a hal genetikám miatt azért vízre szükségem van. Nem akarom kipróbálni soha, hogy mennyire, gyanítom, hogy ebből a szempontból csak piivel jobb a tűrőképességem, mint egy emberé.
De szerencsére jól készültünk és Randír is nagyjából jól számolta ki az ellátmányunkat.
Elgondolkodom, mi legyen a sorsa a rakományunknak, majd megvonom a vállam, aztán elvigyorodom és megrázom a fejem.
- Nem limlom, ne így nézd. Nézd úgy, hogy alapanyag. Való igaz, hogy magában a kincskeresésben, nevezzük így a dolgot, hátráltatna minket, de egyébként befektetés. Omar, nagyjából kiderült már, azt hiszem mindkettőnk számára, hogy nem mehetek vissza az apám palotájába és folytathatom úgy az életemet, mintha mi sem történt volna. Ez nem működik. Akkor viszont az a része működik a dolognak, hogy a hegyekben maradok. És lefogadom, hogy nem én leszek ott az egyetlen nő. Ahogy arra is van egy fogadásom, hogy rajtam kívül van más is, aki tud szabni-varrni.
Most az sem zavar, ha furán néz rám. Vagy ha bolondnak gondol.
- Ez itt első osztályú ruhaanyag. Én meg tudom, mit viselnek manapság az előkelő neolita nők. Ha csak két vagy három nőt érdekel a dolog a tieitek közül, akkor nagyjából mondjuk két hét alatt ezek nem kacatok lesznek, hanem díszruhák, amik az anyag bekerülési értékének tízszeresét érik. Ha áron alul adod őket, még akkor is kérhetsz hétszeres árat.
Rájövök, hogy Omar késve nyúl az ételért, és elmosolyodom.
- Hm? Hát ugyanazt. Megfeleztem, nagyjából, csak ugye, teli szájjal nem tudok beszélni, még kipotyogna.
De azért a kedvéért betömök egy falat sajtot egy harapásnyi kenyérrel.
- Szóval itt jönnek képbe a tevék. Ezek jó tevék, kipróbáltak, megbízhatóak. Két hét, felrakjuk a kész ruhákat és még ami van, és vagy mi, vagy valaki aki nem lopós elindul velük. Zizis Jonál amúgy is vár valami üzlet. Ruhák elad, ital megvesz, tevéért nem fizetünk újra, fordulunk egyet, visszafelé esetleg élelmet hozunk, vagy ami kell. Ha itt fogok élni valamit nekem is kell majd ennem. Hacsak nincsenek titkos kertészetek a hegyekben... - vetem fel -, de ha vannak is, akkor vetőmag, vagy palánta, vagy bármi...
Komolyan hallgatom az ellenvetéseit, majd aprót bólintok.
- Ez valóban nem éri meg annak, aki abból él hogy naponta vesz és elad. De megéri mondjuk egy oázisban élő parasztnak. Egy egyszerű neolitának is. Igaz, ha te mennél oda hozzá, hogy héé jóember itt van négy teve, de kérem a három öszvéredet meg a két lovadat, akkor elhajtana a búsba. Esetleg. De én neolita vagyok. Amíg mi felvisszük a lovait meg az öszvéreit a hegyekbe, addig esetleg ő elmehet a tevékkel Farrába, meg vissza. Nagyjából lebeszéljük, mikor cserélünk. Ha meglép a tevékkel, akkor nálunk maradnak az ő hátasai. Neki nem kell tevéket venni, kipróbált állatokat kap, ha van mondjuk pár mázsa datolyája elviheti eladni. Nem rohad rá. Meg nem nyúlják le a sápot tőle. Meg a datolyával elküldhetsz egy vezetőt... beajánlhatunk valakit, akinek dolga lenne valamelyik oázisban, vagy Garamatesben, és biztonságosabban utazna, mintha egyedül kellene átvágnia a sivatagon.
Sóhajtok.
- Hát csak ennyi. Nem tudom mekkora a falu a hegy lábánál, ahol lovat akarsz szerezni. De megéri átgondolni, nem?
Kortyolok kettőt, eszem még egy falatot, majd újabb korty következik a tömlőből. És Omart nézem, várom, mit szól így az ötletemre.
- Ha találnánk valami olyasmit, azt is a városban kéne eladnunk, nekünk magunknak, nem valami kufárra bízni. Na mondjuk legalább Randírig nekünk kellene elvinni, de az is lehet, hogy én magam is tudnék gyűjtőt, aki fizet egy-két tárgyért.
Arra, hogy a lovak szebbek, jobbak okosabbak nem mondok semmit. Én is nagyon szeretem a lovakat is. gyönyörűek. De Csámpás az azért Csámpás.
Aztán maguk a tevék előznek be.
Omar megjegyzésére elnevetem magam, és még inkább nevetni kezdek, mikor Kócos leköpi. Valahogy megértem Kócost, ugyanakkor Omart is, hogy ezek után némileg teveellenes hangulat uralkodik el rajta. De ettől az én nevethetnékem még nem csökken.
Ő meg elfehéredve ugrik fel! A kezembe nyomja a kenyeret, majd rohanni kezd.
- Agyon ne üsd! - kiabálok, és én is felugrom, mindkét kezemben kenyérrel futok utána. Szerintem mókásan nézhetünk ki, főleg úgy, hogy ő vetkőzik, én meg botladozom a nevetéstől. Nem mintha nem sajnálnám, mert sajnálom, a tevenyál tényleg borzasztó büdös.
Omar lekapja az ingét. Bennem meg bennem reked a nevetés, mikor végül mellé térdelek.
- Add ide azt az inget! Van nálad másik, amit majd fel tudsz venni? - kérdezem, és az ingéért nyúlok.- Ha van, akkor minden rendben. Erre töltök egy kis vizet, és letöröllek hátul, úgy marad elég. Ha nincs, akkor meg kénytelen leszel csak úgy félmeztelen felvenni a kabátodat.
Őt nézem, döntően persze az arcát, a szemeit. A hold nem ad túl sok fényt, de azért látom a vállai ívét, a karjai vonalát.
Elpirulok.
Remélem, a gyér fényben nem veszi észre.
- Omar...- szólítom újra, és várom, hogyan reagál.
Vissza az elejére Go down
Rayan
Marilla fiai - fővezér
avatar
Hozzászólások száma : 118
Tartózkodási hely : Sok helyen megfordulok
Join date : 2017. Aug. 13.
Pént. Dec. 08, 2017 7:01 pm
Megértem miért ragaszkodik a szállítmányunkhoz most már, hogy elmondta, ezekből mindenféle ruhát lehet varrni, és így jó nagy haszonra tehet szert.
- Rendben, akkor csak a tevéket adjuk el.
Vágom rá gyorsan. Ezután következik be a tevékkel történt afférom, szóval most a takarón ülök és duzzogok egy sort, legszívesebben teve pörköltet csinálnék belőlük, ha nem kellene elcipelni a sok holmit a faluig. Ahogy szaladtam, ő úgy loholt utánam, fogalmam sincs miért. Most meg ott ül mellettem és az ingemmel játszik.
- Nincs.
Jelentem ki hangosan és mérgesen, mert most ő is bosszant. Nem szeretem ha körülöttem serénykednek, megoldom én magamnak a gondjaimat. Persze aztán észbe kapva neki nyújtom.
- Bocsánat.
Bár azt tényleg nem akarom hogy letöröljön, de belátóan szelíden bocsánatot kérek, elvégre nem ő a felelős a tevekuláért. Valóban marad a zakóm, de előtte belevetem magam a homokba, meghempergődzve benne, az legalább leszedi a hátamról a kulát. Amint rendbe szedtem magam, és már a zakómban feszítve kerülök vissza a takaróra, most kivételesen végig fekszem rajta háttal, kezeimet magam mellett behajlítva, támaszkodom.
- Nos. Az előbbi ötletedre visszatérve. Betanított tevét sok helyen tudunk venni, nem kell ragaszkodnunk ezekhez.
Főleg azok után, hogy az a szemét teve folyton leköpköd. Én nekem nem kell. Lovat akarok és kész. A kijelentésem után végig terülök a takarón, a kezeimet a fejem alá gyűrve, tűnődve figyelem a már csillagfényes égboltot.
- Maradt még élelmünk holnapra?
Vissza az elejére Go down
Dana Amarah
Műkincsvadász
avatar
Hozzászólások száma : 84
Join date : 2017. Aug. 23.
Szomb. Dec. 09, 2017 11:14 am
Nem!
A válaszom azonnali és szinte csattan.
Elmondtam miért lenne célszerű megtartani a tevéket és hogyan gondolom megvalósíthatónak, igyekeztem logikusan elmondani, de láthatóan Omar vagy nem érti, vagy nem akarja érteni, vagy túl új neki az elképzelés, vagy egyszerűen csak gyűlöli a tevéket.
Én meg szeretem őket.
Mellesleg az én tevéim.
Bezzeg te ragaszkodtál a kocsidhoz, pedig ötnapnyira maradt innen, Garamatesben, és nem lehet áthozni a sivatagon! Az talán ésszerű? Az nem gond? A tevék meg gond?
Dühös vagyok, és szerintem joggal.
Odébb is húzódom tőle. Az ingét is leteszem. Segíteni akartam, hogy némi vízzel letöröljem a hátáról Kócos ajándékát, de láthatóan amúgy sem kér belőlem.
Az ingét félreteszem. Csináljon vele, amit akar. Másikat nem tudok neki varázsolni, ha nincs, nincs, vagy marad félmeztelen, vagy kénytelen lesz visszavenni, ahogy van. Így biztos nem fogok rá vizet pazarolni. Az ő dolga. Eldobja, vagy megtartja és majd valamikor rendbe hozza, az is az ő dolga.
A bocsánatkérésre egy aprót biccentek, mutatva, hogy hallottam, értem, túltárgyalva. De ennek ellenére nem szólok semmit, nem is mozdulok újra közelebb Omarhoz.
Láthatóan nem kér belőlem.
Inkább hempergőzik a homokban és dörzsöli ki a hátát. Hát tegye! Ha ennyi esze van. Az én hátam nem fertőződne el egy ilyen akció után sem, de ő ember.
Nem mintha azt kívánnám, hogy gyulladjon be a bőre, ahol a homok feldörzsölte, de tényleg lehetne több esze is.
Nem nézek felé, egyenesen nem, de észlelem, hogy felveszi a kabátját, majd a takaróra hever.
Nem kell, de én ragaszkodom hozzájuk. Meglátom, hogy kivel tudok megegyezni a faluban és hogyan.
Így. Nem vagyok én sem elveszett neolita, van szám, benne a nyelvem, ostoba sem vagyok. Van erszényem is, benne némi arannyal. Ha ő nem segít, majd intézem én, amit akarok.
Te meg olyan lovat vehetsz magadnak, amilyet akarsz, ha nem tetszik, amit én intézek – teszem még hozzá.
Végtére is, ha neki nem jó, mert valami gálaparipát akar, az az ő dolga. Még az is lehet, hogy a faluban ott várja a saját lova. De az is az ő dolga. Ha így van és nem mondja meg, nos az is egy jel. De majd kiderül. Holnap.
Az utolsó kérdésére bólintok. Be tudom osztani, ami van.
Igen, maradt. Ha nagyon kellene, még két napra futná, de holnap tudunk majd venni a faluban.
Az arany mindenhol arany. Meg cserélni is lenne mit.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Sponsored content
Sponsored content
Vissza az elejére Go down
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-
Ugrás: