aglaie && talen-jei

Ha barmifele deitas is letezik meg ezen a vilagon, remelem, tudataban van annak, hogy teljes szivembol kivanom neki, hogy baszodjon meg.
Tehetetlenul rugok a homokba a labaim alatt, megnoszogatva a lovam meg egyszer, hogy valamivel eletkepesebben mozduljon, mielott mindketten megsulunk itt, a sivatagban, es valami furan mutalodott keselyuk vacsorat csinalnak belolunk; ha oszinte akarok lenni, korantsem ilyen halalmodra vagytam, es ha mar valasztanom kellett volna, inkabb veszten volna oda a homokviharban, mint csak... igy, a meleg hatasara, a semmi kozepen. Lassan kezdtem biztos lenni abban is, hogy ha meg estere eletben akarom tudni a hatast, akkor talan le kene venni a nyerge melle akasztott csomagokbol, amiket a szetszort kereskedoszekerek maradvanyaibol szedtem ossze. De hat a holtaknak semmi szukseguk ezekre a dolgokra, nem igaz? Hiszen tenyleg korulneztem, van-e valahol meg eletben levo utazotars, mielott barmit is elvettem, de hat nem fogom atkaparni a fel sivatagot tulelok utan kutatva, nem igaz? Foleg, hogy azoknak a kereskedoknek tenyleg nem sok koze volt hozzank, azon kivul, hogy megengedtek, hogy veluk utazhassunk; nem tartoztam nekik semmivel, foleg nem azzal, hogy esetlegesen elokaparjam a holttestjeiket a homok alol. Pedig az oveik melle rogzitett, vaskos penzes szatyrocskak jol jottek volna, de hat ki ert arra ra, hogy testek utan kutakodjon? Talan ezert is ertem be mindazokkal a ruhakkal es fegyverekkel, amiket gyorsan ossze tudtam szedni es lohatra pakolni, hogy mielobb eltunhessek a tett helyszinerol; es bar vonzott a lehetosebe annak, hogy utanra induljak, a nagyvilagba, valami nem engedett, mert hat...
...a jo kutya mindig visszater a gazdajahoz, nem igaz?
A szokesrol valo gondolataimat elnyomta a jozan esz hangja, na meg a kutya kotodesee is; pedig sosem hittem volna, hogy a farkas majd ennyire megszelidul, hogy ne vagyjon a szabadsagara, de tudtam azt is, hogy ha Aglaie-t magara hagynam, minden bizonnyal nem elne tul a sivatagban egyedul... Mar ha meg egyaltalan eletben van. A megerzeseim azt ugtak, hogy igen; de az eszem tudta, hogy rajta kivul volt meg valaki, akire illett volna figyelnem, es akinek a letezeset egesz eddig igyekeztem ignoralni abban a remenyben, hogy majd itt, a sivatagban a termeszet keze megszabadit tole... De milyen kutya lettem volna, ha elutasitanam a gazdam tarsanak megkereseset?
Pedig teljes szivembol vagytam arra, hogy az a szuka a sivatagban lelje a halalat; annak ellenere, hogy ugyanazon a sorson osztoztunk, benne elt az emberek ostoba buszkesege es attol meg, hogy joforman egyformak voltunk, o szentul kitartott amellett, hogy rosszabb verbol valo vagyok. Bar nyiltan, a gazdank mellett sosem volt velem ellenszenves, de lattam a tekinteteben, hogy megvet; hiszen az o szemeben csupan korcs voltam, mig o az enyemben csak ostoba szuka, aki nem tudja a helyet. Neha kedvem lett volna letuszkolni egy marek homokot a torkan, hogy megfulladjon a nyomorult buszkesegen, de most ezt akar a sivatag is megtehette helyettem, megoldva ezt a problemat, egyszer es mindenkorra.
Persze sejthettem volna, hogy az en szerencsemmel orak bolyongasa utan sem a gazdamra talalok majd ra, hanem erre az ostoba noszemelyre; mikor a sivatagi homok a pezsma es viragok lenge illatat sodorta felem, minden egiekhez imadkoztam, hogy Aglaie legyen az, de helyette csak ez az istenverte lany ult a homokban, ujjaival probalva szetfesulni osszekocolodott hajat. A masodperc toredekeig kedvem lett volna lohatra pattanni es otthagyni ot a jo fenebe, hogy suljon csak meg meg a forro homokban es vegezze valami mutans keselyu reggelijekent, de...
...en ismertem a helyem.
Csak orakkal kesobb bantam meg, hogy nem hagytam ott, ahol volt; egyre duhosebben rugtam a homokot a labaim alatt, ahogy a nap lassan eltunt a horizonton, ennek az ostoba noszemelynek meg be nem allt a szaja, raadasul kiskiralyno modjara terpeszkedett a lovam hatan, mintha csak oda termett volna. Undorodtam tole, meg a fajtajatol; meg ha anyam ember is volt, meg az iranta erzett tiszteletem sem tartott volna vissza attol, hogy puszta kezzel vessek veget ennek a szukanak az eletevel, de... Aglaie nem ertekelte volna a gesztust, meg ugy sem, hogy tudtam, o sem volt oda meg vissza erte.
Es bar a terveim kozott szerepelt az is, hogy egesz ejszaka jarjam meg a sivatagot a gazdam utan kutatva, a jozan eszem tiltakozott az ellen, hogy ezt a nembert egyedul hagyjam az egyetlen megmaradt lovunkkal es minden osszeszedett dologgal; ezert is tartottam megvaltasnak a barlangot, ami feltunt a latoterem szelen es egeszen uresnek is tunt; legalabbis semmilyen allat szagat nem ereztem benne, es remenykedtem, hogy ez nem annak volt betudhato, hogy a forro szel es homok mer kiegettek az orrnyalkahartyam; de eleg biztonsagosnak tunt a hely ahhoz, hogy megkockaztassam, hogy valami vadallat esetleg elragadja belole ezt a rabszolgak gyongyet.
- Ma ejjel itt ejszakazunk, aztan holnap keresunk tovabb. A gazdank biztosan itt van valahol, ha meg mas nem... - Nem akarom befejezni; o sem szol semmit kivetelesen es hagyja, hogy vezessem a lovat a sziklak kozott tatongo lyuk fele. Nem egy megalmodott hely, de hat mit akarhatnek tobbet? Orulnom kene, hogy van "teto" a fejem folott es nem vagyok szabad preda valami mutans vadallat szamara.
- Szedd le a lusta segged a lovamrol es segits tabortuzet gyujtani,
mar ha egyaltalan van mibol. - Nem mintha annyi fa lenne a kornyeken, de elhoztam par deszkat, amit a roncsok kozott talaltam, mar csak ugy a biztonsag kedveert is; de valaszul csak annyit kapok, hogy boldoguljak egyedul, aztan a kiskiralylany lekaszalodik a lorol es ugy ul le az egyik nagyobb kore, mintha csak a tronjara ulne; ujfent csak legyurom a vagyat arra, hogy lenyomjak valamit a torkan es ezaltal kenyszeritsem a fulladasos halal karjaiba, de aztan rezignaltan indulok meg a barlang belseje fele...
...csak hogy masodpercek mulva megalljak es ertetlenul bamuljak valamit, ami ugy nez ki, mint egy hatalmas pillango babja. Igazabol hagynam is az egeszet a fenebe, mert nem vagyok benne biztos, mihez is kene kezdenem akar csak ezzel, akar csak magammal, de aztan ugy dontok, hogy jobb nem bolygatni a dolgot, akarmi is lenne; persze ugyanez az intelligencia, ami ram jellemzo, sajnos valahol elkeruli a masik szolgalot, aki erdeklodve bokdosi meg a hatalmas babot (legalabbis pillangohoz merten hatalmas, mert isteneimre eskuszom, hogy nem lattam meg ekkora pillangot, pedig nem is vagyok vallasos), mielott felem pillantana.
- He, korcs, ez micsoda?
Nehezen sohajtok, meg egy pillantast vetve a babra.
- Ha meg egyszer korcsnak nevezel, felvagom a torkod. - Apro mosolyra huzom az ajkaimat, aztan ellepek tole es visszaterek oda, ahol a lovat hagytuk. - Inkabb segits tuzet rakni, ezzel meg majd foglalkozunk holnap.

- Hogy te mennyire ostoba vagy, Lyra. - Irritaltan dorzsolom meg az orrnyergem; mikor vegre sikerul tuzet csiholnom, azert a duhom valamelyest enyhul, de ez sem tart sokaig, hiszen ez a szerencsetlen majdnem elaltatja az egyebkent is apro langokat. Legszivesebben raszolnek a lanyra, hogy inkabb maradjon nyugton es haszontalanul ahelyett, hogy allandoan akadalyozza a dolgom, de aztan magatol dont ugy, hogy inkabb lustalkodik egyet, ahelyett, hogy barmit is csinaljon. Rezignaltan probalom feleleszteni a picike tabortuzet, felkeszulve arra is, hogy felaldozzak egy darabot akar a hosszu, derekig ero hajambol is; legalabb attol felkapnanak a picike langok es nem kene azon gondolkodnom, hogy megerjuk-e igy a reggelt vagy vadallat-reggelikent fogjuk-e vegezni. Bar ez a haszontalan szolgak gyongye eleg kozel alszik a bejarathoz ahhoz, hogy ot ragadjak el eloszor; komolyan, meg a lovat is beljebb vezettem, hogy semmi se vesszen el abbol, amit sikerult osszeszednem, es foleg nem maga az allat; hiszen ha mar ratalalunk a gazdankra, nem varhatjuk el, hogy majd o is gyalog maszkal utanunk. Bar igazabol fogadni mernek, hogy a lopott ruhak kozott lenne eleg olyan, ami ra is jo lenne, de hat... Ahhoz eloszor meg kene talalni.
Ugy szimatolok korul, mintha abban remenykednek, itt lesz valahol; most, hogy a szel mar nem olyan forro, konnyebb kivennem a kulonbozo aromakat a levegoben, de meg mindig nem erzek benne semmi Lyra pezsmaillatan es az egett fa fustjen kivul. Bar...
Viragok. Mezei viragok.
Es eskudni mernek, hogy a fura, pillango-babra emlekezteto dolog felol erzem az illatukat.
Bar lehet, csak az ehseg erezteti velem a fura dolgokat; ennek emlitesere is a gyomrom hatalmasat kordul, ajkaim kozul pedig rezignalt sohaj szakad ki. Vajon sikerult rabolnom valami ehetot is azokon a gyumolcsokon kivul, amiket a nyeregtaskaba rejtettem? De azoknak nem lenne viragillatuk. Mar akkor sem volt, mikor felvettem oket a homokbol; es a kivancsisagom erot vesz az ehsegemen, igy vegul az egyik nagyobb fadarabot kihalaszom a tuzbol es faklyamod vilagitva be vele a teret magam elott, megyek vissza a barlang belsejebe, a babhoz.
Nem birom ki, hogy ne erintsem meg a fura texturaju anyagot; ujjaim ovatosan simitanak vegig a feluleten, de vegul visszahuzom a kezem. A kivancsisag nem minden; es hiaba erzem itt erosebben a viragok illatat, lehet, hogy ez sem mas, mint egy csapda. Igazabol ha mar nem hallanam a horkolasat, inkabb Lyra-t vennem ra, hogy nezegesse meg jobban - hiszen erte kevesbe lenne kar, ha kiderulne, hogy ez nem egy veszelytelen dolog. Nem tudom, keszen allok-e arra, hogy megtudjam, mivel is allunk szemben pontosan.
Ennek ellenere leulok a pillangobab melle, a leheto legkozelebb es leteszem magam melle a langolo fadarabot; vajon ha eleg sokaig nezem majd, valami valtozik?
- Mennyivel lenne egyszerubb, ha tudnam, mi is ez... - Nehezen sohajtva ejtem ki a szavakat, de csak a csend valaszol; aztan a faklyam kialszik es egyedul maradok a felhomalyban. Ujjaim ujfent csak a bab fele nyulnak, de aztan visszaejtem a kezem magam melle.
A prioritasom a gazdam, nem valami teljesen uj, fenomenalis termeszeti jelenseg.

Azt hiszem, lassan az idiotak kiralyanak koronazhatom sajat magam, ha tenyleg azt hiszem, hogy barmi is tortenni fog attol, hogy tehetetlenul bamulok. Foleg, hogy a faklyam is lassan kialszik; pedig a farkasom jol lat a sotetben, jobban, mint egy atlagos ember, de valahogy biztosabbnak erzem magam a fenyben. Ennek ellenere meg azutan is eleg sokaig nezem a hatalmas babot, hogy az apro lang kialszik; bar idovel leheveredek a hideg kopadlora, osszekucorodva, mint a kutya, amikor fazik. A kivancsisagom elvarna, hogy megint hozzaerjek a babhoz, de aztan a faradtsag erot vesz rajtam, meg ugy is, hogy megfogadtam, nem alszok el - mar csak azert sem, mert valahol tenyleg felek attol, hogy ez a haszontalanok gyongye, Lyra, ellopna a lovam -; percekkel kesobb mar a lobort huzom, bekesen szuszogva a kis kotorek helyemen, viszonylag messze a tuztol.
Kivetelesen semmit sem almodok; pedig altalaban az almaim kegyesek szoktak hozzam lenni es legalabb olyankor szabad vagyok, vagtathatok a semmibe, erdokkel teli tajakon, ahol a forro homok nem marna a tudombe minden lelegzetvetelnel; ilyen tajakra vagyom az almaimban, es a szabadsagra, a nyakamra csatolt bilincs es a jobb csuklomba egetett jel nelkul.
Kivetelesen megis halaval udvozlom az ebredest, meg ha nem is a legkellemesebb modon is van feltalalva; elvegre is annak a haszontalan kurvanak a sikitasa nem olyan dolog, amire szivesen ebred az ember, vagy esetemben eppen a felver; es a kesem is mellettem koppan a foldon, amire joforman gy ugrik fel, mintha eddig egy kenyerpiritoban fekudtem volna (nem mintha letezne egyebkent kenyerpiritonk vagy epp tudnam, hogy az egyaltalan micsoda), csak hogy egybol megragadjam utana Lyra vallait es ugy razzam mag, hogy remelhetoleg meg a lelek is kiszalljon belole. Nem bannam, ha sikerulne.
- Fogd mar be, az isten szerelmere! - Es csak hogy valamennyi hangsulyt is adjak a szavaimnak, tenyerem is az arcan csattan, bar ez inkabb csak azert, mert igy biztos lehetek abban, hogy tenyleg elhallgat; ha legalabb csak fel tonussal lenne kevesbe sapitozo hangja, azt mar el tudnam viselni, de egyelore tenyleg kedvem lenne bekotni legalabb a szajat. - Mi tortent?
Persze megszolalni mar nem tud, es nem tudom eldonteni, hogy ez azert van-e, mert a dobbenettol a torkan akadtak a szavak, vagy attol, hogy a kezem a valla helyett mar a karcsu hattynyakara szorul; de legalabb annyi eletkepesseg meg van benne, hogy a bab fele mutasson, mielott jjaimat vegre sikerulne lefejtenie a nyakarol es visszarohanna a korabbi helyere, a lassan kialvofelben levo tuz fele, mig en a vilag legertetlenebb arckifejezesevel fordulok a bab fele.
- Mi a....? - Most az en torkomon akadnak meg a szavak, egeszen pontosan a szitkok; normalis esetben mar anyaznek itt, mint az eszeveszett (na jo, annyira intenziven nem, de nem birnam megallni, az biztos); de a latvany joforman lefagyaszt es a foldbe gyokerezteti a labaimat par hosszabb masodpercre, amig az orromba be nem szokik a ver kosza szaga.
Forro. Edes. Ragacsos.
Apro cseppekben folyik le a szep arcon, utat talalva maganak lassan a nyaka fele, en pedig nem birom megallni, hogy ne figyeljek erre oda; rabszolgakent nem lenne jogom hozza erni, ferfikent meg meg annyira sem, de kezem szinte magatol mozdul, hogy arcahoz erve simitsa le onnan a hoka boret csufito vert. Osztonosen nyalom meg utana az ujjaimat, csak hogy ne kelljen a kezem a nadragomba torolnom, mielott egyaltalan megfordulna a fejemben, hogy jo lenne valami ertelmeset is kezdeni magammal, vagy esetleg a Gazdammal, mielott meg kileheli itt a lelket, olyan husz centire tolem.
Ovatosan probalok meg tobbet lefejteni a babbol; persze ha nem sikerulne, nem eroltetem a dolgot, de egy probat azert meger, nem igaz? Bar sokkal egyszerubb lenne, ha tudnam, mivel is allok pontosan szemben; es hiaba sugja az egyik hang a fejemben azt, hogy ez is csak valami neolita kepessege lehet, azert valahol ott motoszkal bennem az a gondolat is, hogy de mi van, ha megsem? Lehet, hogy epp most csalom magnkat valami elfuseralt vadallat csapdajaba.
- Aglaie... - Nem lenne szabad a neven hivnom. A gazda neve valami olyan dolog, amit a kutya soha, semmilyen korulmenyek kozott nem vehetne az ajkaira; a tisztelet elso jele az, hogy ra sem nez, mintha csak holmi deitas lenne, amire nem melto felnezni. De ha annak idejen nem mertem volna felszegni a fejem, talan meg mindig egy ketrecben rohadnek, bilincsbe verve. Az eletem koszonhetem neki, de megsem szabad a neven hivnom. Nehezen sohajtok. - Aglaie, ebredj fel.
Kezem ovatosan, pillangoszarny-gyengeden simitja meg az arcat megint, de meg igy is tdom, hogy tiltott teruleten jarok; csak halat adok minden egieknek, hogy Lyra remult zihalasat meg mindig a barlang bejaratanal hallom es nem ket lepessel a hatam mogott, ahogy arra van, hogy hatba szurhasson.
Igaz, most epp hasznat tudnam venni a segitsegenek; az eszenek biztosan nem, de talan ketten juthatnank valamire a bab burokjanak lefejtesevel, mert egyedul, ha nem is tiltakozott az anyag, de nem sokra jutok; semmi esetre sem annyira, amennyire szeretnek, hogy biztonsagban tudjam a lanyt es a foldre fektethessem, hogy jobban szemugyre vegyem, nem szenvedett-e valamilyen seruleseket, azon kivul, amit az az ostoba kurva ejtett az arcan. Azt majd biztosan fertotleniteni kell; talan ha valami alkohol is lenne az ellopott dolgok kozt... De eloszor ki kene ot onnan szabaditani. Vagy nem kene?
Magam sem tudom, mit kene tennem; csak abban remenykedek, hogy talan sikerul ot annyira ontudatra ebresztenem, hogy valamelyest utba iranyitson azzal kapcsolatban, mit tegyek vele. Elvegre is, azzal az ostoba noszemellyel szemben nekem eszem agaban nem lenne szandekosan bantani Aglaie-t; hiszen ostoba az a kutya, ami azt a kezet harapja, ami ot eteti.

- Mint latod, mindketten eletben vagyunk. - Szorakozottan mosolyodok el, mikor vegre meghallom a hangjat; hatalmas ko esik le a szivemrol, hogy eletben talaltuk meg, meg hat ez a homokvihar meg engem is megviselt, hat meg ot mennyire megviselhette! Es tenyleg kezdtem aggodni amiatt, hogy valami komolyabb baja eshetett, esetleg a halalara lelhetett a homok alatt. Tenyleg halas vagyok minden egieknek azert, hogy biztonsagban van, meg ha az arcan ejtett vagas nem is nez ki a legjobban; bar ezt mar csak Lyra ugyetlensegenek tudhatom be, mert minden bizonnyal sosem fogott meg kest a kezeben - elvegre is sosem lattam, hogy legalabb egy krumplit meghamozott volna, mikor epp a konyhaban tevekenykedett. Egyaltalan mire kellett barkinek is egy ennyire haszontalan szolgalo? - Orulok, hogy egyben vagy, bar...
A szavaimat Lyra sikolya tori meg; hirtelen kapom oda a fejem, ezzel a mozdulattal az arcomba csapva a hosszu, ebenfekete loboncom, de meg a hirtelen arcon csapas sem zavar meg annyira, hogy a fura rossz erzes magamra hagyjon. Valami idegen szagat erzem a levegoben, valamiet, amit korabban nem ismertem, de az apro hajszalak a tarkomon mar egnek merednek, veszelyt sejtve. Valamilyen allat lehet.
- Barmit is hallanal, ne mozdulj innen. Rejtozz el, amennyire csak tudsz. - A kest, amit eddig szorongattam, az egyik kore helyezem, kozel Hozza, hogy szukseg eseten, ha mar kigubozna a babjabol es arra kerulne sor, ne maradjon vedtelenul. Bar nem hiszem, hogy nagyon hasznalni tudna, de valamiert biztosabban erzem magam, ha tudom, hogy nem hagytam vedtelenul. Pedig szivesebben maradnek mellette; Lyra korcs elete annyit se er a szememben, mint egy kosar rohadofelben levo alma, de o is Algaie tulajdona; es nem csak ot kell vedenem, hanem mindent, ami hozza is tartozik.
Meg egy utolso pillantast vetek a lanyra, mielott magara hagynam es a barlang eleje fele nem sietnek; lelekben vallon is veregetem magam azert, hogy a lovat beljebb vezettem igy nem az esett elso aldozatul annak, amit Lyra sikolya idevonzott. Remego kezekkel akasztom le a nyereg mellol a lopott ijat es a tegezt a hat nyillal, abban a remenyben, hogy ez eleg lesz majd ahhoz, hogy vegezzek a veszely forrasaval, de a latvany, ami vegul a szemeim ele tarul egy pillanatig a foldbe gyokerezteti a labaimat.
Az allat, ami a rabszolgak leghaszontalanabbjara tamadt, valami nagymacska-fele lehet; a masodperc apro toredeke alatt, amennyi idom jut arra, hogy megfigyeljem, csupan a hatalmas, elesnek tuno fogait gyozom eszrevenni es az ehsegtol villogo szemeit, aztan a hatalmas dog eszrevesz es felem forditja a fejet, teljes pompajaban mutatva be nekem vertol csatakos pofajat. Lyra a mancsa alatt fekszik, verzo kezet pajzskent tartva az arca elott; ruhaja cafatokban log rajta, a levegot a rettegesenek es verenek szaga tolti meg. Az ij hurjara feszitem az elso nyilat, de a vak szerencsere bizom a celzast a sajat kepessegeim helyett es termeszetesen tevesztek; a nyil csak megkarcolja az allatot, aztan a barlang padlojan koppan, lepattanva a falrol.
- A kurva... - Befejezni persze nem gyozom mar, mert valami istentelenul nehez ledont a labaimrol es aztan a veres pofa az arcomba vicsorog, megtamaszkodva a hatalmas mancsival a mellkasomon; a karmai a borombe marnak es en akaratlanul is felszisszenek. Faj. A bal vallam is tompa fajdalommal sajog; minden bizonnyal nem tett jot neki az utkozes a barlang padlojaval, de nem erek ra ezen gondolkodni, hiszen joforman mar a halallal nezek farkasszemet.
Hat igy fogok meghalni, egy macska alatt? Legalabb megfesulkodhetett volna, hogy valami attraktiv alatt haljak meg. Jobb kezem hiaba tapogatja a foldet, meg csak egy ko sincs a kezem ugyeben, amivel esetleg meguthetnem az allatot, es a torom markolata is hiaba mar a hatamba, eselytelen, hogy eszrevetlenul kivehessem azt az ovemhez rogzitett tokjabol. Itt fogok meghalni.
Kurvara itt fogok meghalni es szegyenszemre macskaeledel leszek.
- Talen! - Lyra hangja arra kesztet, hogy egy pillanatra elfelejtsem azt is, hogy epp keszulok meghalni; de talan eloszor nem hivott korcsnak, es ezzel magara vonta nem csak az en figyelmem, de a hatalmas vadmacskaet is. Fem surlodik a kovon; egy a keseim kozul, kozvetlenul a kezem ugyeben, csupan az ele van kozelebb. Meggondolatlanul markolok ra; az acel a husomba mar,ver serken a foldre, forron es ragacsosan tapad a kes markolatara, mikor vegre jobb fogast talalok rajta es meggondolatlanul, vakon tamadok vele a nagymacskara, a nyakat veve celba. Talan sikerul, talan nem; nem tudom, mit talalok el, de az allat allkapcsa vegul a rossz vallamon csattan, es en feluvoltok fajdalmamban.
Viszlat vilag.
Hat ezt aztan elbasztad, Talen-Jei.

Nem akarok meghalni.
Nem akarok meghalni.
Kurvara nem akarok meghalni.
Egyreszt legszivesebben lehunynam a szemem, hogy ne kelljen a hatalmas vadmacska villogo szemeibe neznem, masreszt felek, hogy akkor a probalkozasom arra, hogy eletet vegyem, meg celtalanabb lenne, mint most; szinte vakon vagom a bunda koze a kest, szerencseert imadkozva minden egiekhez, ahogy az allkapocs a vallamra mart; eles fogak teptek a borom, martak a husom. Fajt. Istentelenul fajt.
Aztan a szoritasa elgyengult, az allat pedig teljes testsulyaval zuhant ram; a vere a ruhamba itta magat, forro volt, edes, ragacsos. Csak... nehez. Lassan bucsuzok az utolso lelegzetveteleimtol; hiszen ha Lyra-n mulna, minden bizonnyal hagyna, hogy az oxigenhiany vegezze a dolgat. Szerencsem, hogy a gazdam itt van; az o hangja legalabb cselekvesre birja a haszontalan szolgat meg az osszekarmolt kezevel is, aztan a nehez dog sulya vegre eltunik a mellkasomrol, es en megkonnyebbulten, kiehezve kapok levego utan.
- Eletben vagyok... Azt hiszem. - Szorakozottan mosolyodok el, ahogy vegre kinyitom a szemeimet es a gazdamra nezek; tekintetem meg kodos talan, mert most, hogy az adrenalin hatasa vegre elmult a szervezetemben, kezdem magam kimerultnek erezni - es nem, nem tervezek epp meghalni, csak hat nem tett jot az, hogy ram zuhant az a hatalmas dog.
Vajon mennyit kaphatnank a bundajaert, ha sikerulne megnyuznom?
- Van egy taska a nyereg mellett, abban... - A kohoges a torkomra egeti a szavakat; szerintem lassan celszerubb lenne felulnom, mert van egy olyan erzesem, hogy ugy joval egyszerubb lenne osszeszednem magam. Szoval hacsak Aglaie nem probal visszanyomni a foldre (es remelem, hogy nem probal majd), az ep kezemre tamaszkodva probalok meg legalabb felulni - egyelore boven beerem ennyivel is, meg azzal, hogy kinyujtoztathatom a hatam, mert eleg volt par perc mozdulatlanul, hogy az izmaim elgemberedjenek, es hat ha oszinte akarok lenni, ez meg kellemetlenebb erzes, mint a harapasbol eredo, lukteto, tompa fajdalom. Bar erzem, hogy ujjaim szoritasa az ijon a bal kezemben joval gyengebb, mint lennie kene, meg igy is tiltakozni akarok, hogy szuksegtelen ellatnia; hogy szuksegtelen hozzam ernie, hogy ezt Lyra is megcsinalhatna.
Neki nem lenne szabad hozzam ernie.
Eleg figyelembe venni csak azt, hogy sosem latott meg az ingem nelkul; az apja a lelkemre kototte, hogy soha, semmilyen korulmenyek kozott nem kerulhet erre sor - hiszen csak o latta a rengeteg heget, ami a testem tarkitotta es egy gyenge pillanataban elarulta, hogy felt attol, lanya kivancsisaga es a kotelezettsegem arra, hogy valaszoljak, a vilagnak rengeteg olyan aspektusara deritene fenyt, amit nem akart megismertetni a lanyaval. Talan ezert is tiltakoznek, hogy ne erjen hozzam; de kezem tehetetlenul hull vissza a testem melle, a foldre. Hagyom, hogy a karcsu ujjak kibontsak a gyenge kotest az ingem nyakan es hogy szemugyre vehesse a harapast, es kivancsian forditom en is oda a fejem.
- Nem tervezek meghalni. - Es ha eddig nem kenyszeritett arra, hogy fekve maradjak es sikerult felkuzdenem magam ulo helyzetbe, akkor most jon el az a pillanat, amikor minden fajdalom ellenere ugy dontok, az en sebem meg raernk lekezelni es gyengeden, megis hatarozottan tolom el a kezet magamtol, valamit mormogva arrol, hogy nem lenne szabad hozzam ernie. - De Lyra keze... nem nez ki a legjobban.
Bar nem lattam meg, milyen allapotban van, de biztos vagyok benne, hogy a macska karmai, vagy epp fogai, eleg csunyan felszaggattak a hust; meg a legjobb esetben is biztosan maradnak majd hegek utana. Es bar sejtem, hogy Aglaie nem kapitulal majd ilyen konnyeden, mar ami az ellatasomat illeti, de legalabb addig is elterelem a figyelmet, amig megigazitom magamon a ruhaimat; majd ellatom en a sajat sebeimet, elvegre is valamelyik zsakba rejtettem egy uveg bort is, az alkohol meg elvileg jo arra, hogy fertotlenitse a sebet, nem? Hogy legalabb addig elviselheto allapotban legyen, amig elerunk barmilyen olyan helyre, ahol akadna valaki, aki segithetne.
Nem tudom, miert pont most jut eszembe, hogy apam egy nap azt mondta, a neolitak gyorsabban gyogyulnak es hogy valamennyi ebbol a kivaltsagbol nekem is kijart a verem jogan; remenykedek csak abban, hogy nem hazudott es tenyleg nem halok meg, mint ahogy az egy atlagos ember eseteben varhato lenne - bar honnan tudhatnam, mennyi ebben az igazsag?
Egyelore viszont csak a gazdam figyelmet kene elterelnem magamrol; es remelem, hogy a tovabbra is a hatterben sapitozo, elegedetlen Lyra fajdalmas nyavalygasa eleg lesz ahhoz, hogy eloszor ot vegye kezelesbe, amit kitalalok valami indokot arra, miert is nem engedem neki, hogy az en sebem is szemugyre vegye.
De hat hogy mondhatnam el neki mindazt, amit ateltem? Hiszen megigertem az apjanak, hogy egy szot sem fogok szolni.
Miert ilyen nehez az esetem?

Talan eletemben eloszor vagyok halas Lyranak valamiert.
Igazabol el kell ismernem azt is, hogy a maga modjan nem annyira haszontalan a lany - hiszen a sebek ellatasahoz ert, elvegre is neki koszonhetem, hogy egyik-masik seb, amivel elhoztak a rabszolgakereskedotol, nem fertozodott el, de aztan a nyomorult buszkesege elrontotta az osszkepet, mikor megtudta, hogy egy ember es egy neolita vere keveredik bennem. Ezert is nem ertem, miert all most mellem; lehet, csak kotelessegebol eredoen szol kozbe, emlekeztetve gazdam arra, mit szabad neki es mit nem, de ezzel megov engem is a potenialis kerdesaradattol. Hagyom neki azt is, hogy dirigaljon; pedig altalaban nem szeretek nem a helyzet magaslatan lenni, foleg akkor nem, ha az o kezebe kell adnom a vezetest, de ugy tunik, tudja, mit csinal - hiszen eszebe jut, hogy felelessze a tuzet es egesz jol instrualja Aglaie-t is abban, hogy kotozze be a sebet, hogy elessze fel a tuzet. Az elmeleti tudasa egesz jo ahhoz kepest, hogy ezt nem kepes kivitelezni - egy pillanatig le is nyugoz a ketbalkezusege, aztan engem is elkezd instrualni, mit es hogyan csinaljak es hogy helyezkedjek, hogy ralasson a sebre.
- Hagyhattal volna meghalni, Talen, tudom, hogy nem kedvelsz. - A szavaira eszmelek csak fel; hitetlenkedve nezek ra, de miert is tagadnam, hogy igaza van? A jelenleteben van valami fellengzos es banto, valamit, amit felver fejjel nem ertek, de ez meg nem jelenti azt, hogy hagynam is meghalni - azt mar csak maga a kotelessegtudatom nem engedne. Meg hat, ha nekem bajom esne, o meg nem lenne, kire maradna az a feladat, hogy megovja Aglaie-t?
Szotlanul kovetem az utasitasait, bar nagyon nem fulik a fogam ahhoz, hogy a kelletenel jobban kiexponaljam a nagyreszt a hatamat borito sebeket; de Lyra hatarozott es celtudatos abban, amit csinal, nekem meg nincs erom tiltakozni ellene. Sot, kedvem sins igazan ehhez. A segitsege nelkul minden bizonnyal hosszu percekbe telne egy kezzel ellatnom sajat magam, es az sem biztos, hogy sikerulne, szoval egyelore kapitulalok minden iranta erzett ellenszenvemmel szemben es az also ajkam beharapva fojtom vissza a szavakat, amiket jelen pillanatban tenyleg nem kene hozza inteznem, mert a vegen meg eltorne a kulcscsontom.
- Tulelem, azt hiszem. - Halkan nevetek fel, de a hangomban semmi vidamsag nincs; megerosites utan kutatva furkeszem a masik szolga arcat, de o csak mormog valamit az orra alatt, mielott egy utolsot rantana a kotesen, megcsomozva azt valahol a bordaim magassagan. Ledaralja a szokasos formulat: hogy ne eroltessem a vallam meg neha engedjem ot kotest cserelni es minden rendben lesz, es en vegre megkonnyebbulten veszem vissza a verfoltos ingem, elrejtve vegre a tobb tucatnyi sebem.
Es a vart kerdesaradat sem jon, pedig biztos voltam benne, hogy Aglaie kivancsi termeszete nem engedi majd neki, hogy szotlanul hagyja mindazt, amit latott; de ehelyett csak egyetlen kerdest szegez nekunk, azt, amire meg a legrosszabb remalmaimban sem szamitottam volna.
Hogy miert?
Ezer es egy valasz kavarog a fejemben, kezdve attol, hogy azert, mert nem vagyok gyilkos, egeszen addig, hogy egyszerubb lett volna gyilkossag nelkul megszokni, de a torkomra egnek a szavak; erre a kerdesre nins helyes valasz. Legalabbis ezt sugja a hang a fejemben, probalva ravenni engem arra, hogy ne valaszoljak; tamogatast remelve nezek Lyra fele, de o sem mond semmit.
Nehezen sohajtok.
- A jo kutya nem harapja meg azt a kezet, amilyik ot eteti. - Szorakozottan vonom meg a vallam, ahogy tekintetem egyetlen pillanatra Aglaie arcara emelem; tiszteletlenseg ezt megtennem, de kivancsi vagyok a reakciojara. Es bar vonz a tuz melege, egyelore nem ulok kozelebb; nem adott engedelyt ra, a szava nelkul pedig nem cselekedhetek. Most, hogy megtalaltuk, megint porazra voltam verve, mint a kutya - mar csak a lanc hianyzott a nyakamra csatolt bilincsrol, hogy azon vezessen. Elfelejthettem azt, hogy letezik valami olyan is, mint a szabad akarat.

Hiaba fogalmazza at a kerdest, akkor sem tudom, megis mifele valaszt adhatnek; csak nezem ot egy hosszabb pillanatig, a tuz altal megvilagitott arcat es azon gondolkodok, mennyire kapos ez a kerdes es megis mifele kovetkezmenyei lesznek a valaszomnak - bar azt hiszem, en meg igy is jobban jarok majd, akarmi is legyen a vegkifejlet, mint Lyra, aki szotlanul hzodik hatrebb, mintha hirtelen az elete fuggne attol, hogy megnezze, hogy erzi magat az egyetlen lovunk. Ez akaratlanul is elgondolkodtat; lehet, valami olyat titkol, amirol celszerubb lenne tudnom? Talan tenyleg gondolt arra, hogy hagyja a fenebe Aglaie kereseset es csak meneteljen egyedul a sivatagba, a szabadsaga utan kutatva? Szeretnem tudni, mi jarhat a fejeben; hiszen az en tekintetem is keruli, mintha csak felne attol, hogy majd a fejebe latok - pedig ilyenrol szo sincs, nem vagyok gondolatolvaso, sot, igazabol nem is erdekel, amit tervez, amig nem tervezi, hogy a gazdank ellen forduljon - mert akkor az elso leszek ahhoz, hogy ott, helyben metsszem fel a torkat.
Megengedem magamnak, hogy kicsit kozelebb huzodjak a tuzhoz, hogy megmelegitsem kicsit az elgemberedett ujjaimat; a tuzbe bamulok, mintha csak abban lenne a valasz minden kerdesemre, de csak a tancolo langokat latom, es percekkel kesobb rajovok, hogy lassan legfobb ideje lenne megszolalnom - kockaztatni, hogy rossz valaszt adok.
- Mert a jo kutya nem harapja az ot eteto kezet... - Es tdom, hogy ez tiszteletlenseg, de tovabbra sem eresztem le a pillantasom a lany arcarol; ha O nem nez el masfele, akkor meg egy halvany mosolyt  is megeresztek fele, meg egy olyasmit sugo pillantast, hogy most ne szakitson felbe - mert ritka az olyan alkalom, amikor tenyleg beszelni akarok, valami olyanrol, amirol nem kene tudnia. Sot, ugy alapjaban veve sem sokat hallja a hangom, hiszen inkabb az arnyeka vagyok, mint a kiseroje, emberek kozott csak leszegett fejjel es meghunyaszkodva jarhattam, ha nem akartam buntetest kapni. Nem mintha attol felnek, Aglaie majd ostort rant es addig ut vele, amig mar levegot nem fogok kapni a fajdalomtol; ez nem az o modszere volt, de ki tudja, mi mast talalhatott volna ki?
Tul sokaig gondolkodok a valaszon.
Meg sajat magam is elbizonytalanitom par pillanatra, de aztan rajovok, hogy erre a kerdesre nincs helyes valasz - esetleg csak probalhatok vele oszinte lenni es remenykedni abban, hogy Lyra esze is megjon ahhoz, hogy ugyanezt tegye. A hallgatassal csak maganak art.
- ...es miert akarna valami olyannak a lehetosegevel elni, amit nem ismer? - Vegul leeresztem a tekintetem, ebenfekete szemeim pillantasat a kezeimbe szegezve; szorakozottan malmozok az ujjaimmal, probalva osszeilleszteni a fejemben a szavakat ugy, hogy ne legyen panaszkodas-hangzasuk, de megertse a mondanivalom is - hiszen az o vilagkepe joval masabb, mint az enyem, nem ertene meg. - Meg hat a szokesnek semmi ertelme; a bilincset csak kulccsal lehet levenni, a rank egetett billogot csak egy ujabb egetessel lehet eltuntetni.
A tekintetem a csuklomba egetett jelre teved; nem is emlekszem mar a pillanatra, amelyikben az ingem ujja felgyurodott annyira, hogy lathatova tegye azt, de most keseruen mosolyogva figyeltem azt. Ideig-oraig el tudnam takarni, letagadni a letezeset, de annak mi ertelme lenne? Meg egyszer kiegetni viszont felek. Panikszeruen rettegek, egeszen pontosan.
- A mi szabadsagunk kimerulne abban, hogy levennek az egyertelmuen rabszolgasagra utalo jeleinket - de ember vagy felver nem elhet teljes jogu eletet a neolitak kozott, es innentol kezdve foleg nincs ertelme szokni. Raadasul ha valaki megtudna, hogy ver tapad a kezunkhoz, az minden bizonnyal azonnali halalbuntetest vonna maga utan, szoval ki sem elvezhetnenk a provizorikus szabadsagunkat. - Visszahzom az ing ujjat a helyere, elrejtve alatta a borombe egetett billogot; ez a sorsom, ebbe kell beletorodnom. Talan ha mas lenne a vilag rendje, mar epp a lemeno nap iranyaban vagtatnek, de igy... - Raadasul akkor teljesen haszontalanna valnank, vagy legalabbis en; nincs senkim, aki valahol ott varna a vilagban es igy, hogy senkinek nem lenne szuksege ram, teljesen folosleges lenne elnem, mert az en statuszommal magamert nem eri meg.
Halvanyan mosolyodok el a vegen, tekintetem ovatosan emelve ra a szemembe hullo, kusza hajtincsek mogul; ha tenyleg hallgatta, amit mondtam, minden bizonnyal eszre fogja venni, hogy a szavaimban nincs semmi keseruseg; lenyegeben meg vagyok elegedve a sajat sorsommal, mert hat mas rabszolgakhoz merten nekem kifejezetten jo, de hat.... Vajon ez a valasz mennyire volt az, amit szeretett volna hallani?

Nem erti.
A szavaibol ki tudom venni, hogy nem erti a mentalitasom, bar ez igazabol teljesen ertheto is; sosem volt rabszolga, sosem ismerte meg a ketrec rabsagat, a bilincsek nehez, maro sulyat a kezein. O ismeri a szuleit, akik a maguk modjak biztosan szeretik ot, szabadon jarhat, mert a tarsadalom nem tartja ot rosszabbnak annal, ami. Meg hat nem ismeri a teljes tortenetem; csak annyit tud, amennyit a kereskedo mondhatott el neki - hogy rossz verbol szulettem, hogy haszontalan vagyok. Igazabol o volt az, aki eloszor kutyanak kezdett nevezni, ismerve a genetikam - es ezt szoktam meg. Sosem gondoltam magamra farkaskent. Meg a sajat szememben is kutya voltam, es O ezt nem ertette; talan meg Lyra sem, pedig vele osztoztam a rabszolgasorson.
Engedelmesen ulok kozelebb Aglaie-hez, mikor jelez nekem; ha Lyra epp nem a loval lenne elfoglalna, most minden bizonnyal valamit pampogna arrol, mennyire nem illendo, amit csinalunk es hogy ha a gazdank apja itt lenne, mar reg csattanna az ostor a hatamon, de nincs itt; es egy pillanatig meg is fordul a fejemben, hogy talan a barlangnak van egy hatso bejarata, amin kiszokott, de aztan meghallom a lepteit a sotetben. Nem szokott el, es nem tudom, hogy ez aggaszt vagy epp megkonnyebbulessel tolt el.
A gondolatmenetembol a kulcs halk kattanasa rant ki; korabban annyira belelovalltam magam a gondolataimba, hogy fel sem tunt, O ennyire kozel van hozzam; de most, ha felemelnem a tekintetem a foldrol, minden bizonnyal elkapnam meg a tekintetet. Erzem a mezei viragok gyenge illatat meg rajta; hatarozottan tul kozel van, a tavolsag esetemben mar jocskan tul van az illetlenseg hatarain, de lefagyok, nem tudok mozdulni, barmennyire is akarnek. Aztan a nehez vaspant sulya eltunik a nyakamrol; a szabadsag gyenge szele simogatja az arcom, de nem engedhetem, hogy ebbol eredoen tul sokat engedjek meg magamnak, sot; amint ccsak elhuzodik tolem, alazatosan hajolok meg, homlokommal szinte mar a foldet erintve, nem torodve azzal, hogy kocos loboncom is a piszkos foldet surolja.
- Nagyon kegyes vagy, Gazdam, koszonom. - A hangom megremeg; a bizonytalansag apro arnyeka suhan at az arcomon, de ezt O ugysem lathatja. Miert tette? Ezer kerdesem lenne, de nem merek megszolalni. Lopva pillantok csak fel ra; meg elkapom azt a pillanatot, amelyikben az eddig szamomra is ismeretlen arny atsuhan az arcan, de hiaba hajt a vagy, hogy megkerdezzem, mi bantja, a nyelvemre harapok. Nem szabad beleavatkoznom a privat dolgaiba; pedig lehet, neki is konnyebb lenne, ha kibeszelhetne magat valakinek - legalabbis nekem segitett, hogy legalabb ennyit elmondhattam neki, amennyit korabban.
- Tudom, hogy nem lenne szabad beleavatkoznom, de... - A sajat, fajdalmas szisszenesen szakitja meg a mondanivalom, mert elfeledkezve a percekkel korabbi incidensrol a rossz kezemre tamaszkodva probaltam felegyenesedni; igaz, ez eszembe juttatja azt is, hogy esetleg probalhatnam megnyuzni a dogot, hatha a bundajaert bezsebelhetnenk valamilyen osszeget, de aztan elbizonytalanodok, mert mi van, ha Aglaie ezt nem akarna vegignezni? Sot, igazabol en se akarnam, hogy vegignezze. - ...bant valami? Nem tunsz...
egeszen boldognak.
Mentalisan egybol nyakon is vagom magam a kozvetlensegemert, igy gyorsan haritok is, valamity motyogva meg arrol, hogy igazabol elnezest kerek az engedetlensegemert es nem kell valaszolnia, mert nem kotelezett erre egy rabszolgaval szemben; inkabb taktikusan vissza is huzodok, aztan csak figyelem, ahogy felall a tuz mellol es a barlang bejaratahoz megy; szeretnek raszolni, hogy ez nem biztonsagos, de hiaba nyitom szolasra a szam, Lyra keze a vallamon sikeresen megakadalyoz abban, hogy akar csak egy hangot is kiejtsek.
- Hagyd, Talen. - Talan ennyit fogok csak fel az egesz mondanivalojabol, mert rogton ezutan elkezd pampogni valamit a rabszolgak felelossegtudatarol es a nekunk kiszabott helyrol a tarsadalmi hierarchiaban; nincs erom mar arra, hogy raszoljak, igy csak hattal fordulva heveredek le a kore, kutyamod kucorodva ossze. Hiaba a tuz kozelsege, azert nem kockaztatnam a halalra fagyast; bar sokaig csak a Gazdam hataba szegezem a tekintetem es figyelem, mert valahogy sejtem, Lyra nem a legjobb biztonsagfelelos kollega, de aztan engem is elnyom az alom; ugy tunik, egy ram tamado nagymacska legyurese megis csak farasztobb feladat volt, mint azt hittem.

Az ebredes masodjara kellemetlenebb; a rossz vallam lukteto fajdalommal emlekeztet magara, de kivetelesen a nyakam nem huzza semmilyen suly. Eszembe jut, mi tortent tegnap; a nyakorvnek gunyolt, belolem kutyat csinalo fem nyakbilincs meg mindig ott fekszik a homokban, ahova Aglaie tegnap letette, es legszivesebben olyan messzire hajitanam, hogy vissza se lehessen hozni, de ahogy vegul felallok a helyemrol, csak atlepek rajta, ugyanugy, mint Lyra-n, aki meg mindig hatalmas beleelessel huzza a lobort. Neha irigylem, amiert ennyire jol tud aludni; persze en csak verbe fagyott holtakrol almodok meg halalrol, mint valami elbaszott, pszichopata gyerek. Nem mintha ebben amugy nem lenne valami - mert ha teljesen eszement nem is vagyok, de elbaszott annal intenzivebben, hiszen... En tudom. Tul jol tudom.
Elgondolkodva nezek korul; meg ha jeghideg vizbe is kene masznom, akkor is halas lennek magaert a furdes lehetosegeert, mert a ram szaradt ver nem a legkellemesebb erzes, de hat itt most nem en osztom a lapokat. Gondolom, ha belehemperegnek a homokba, az sem segitene tul sokat... Aztan vegre eszreveszem azt is, hogy Aglaie nem tartozkodik mar a barlangban.
Nem tudom, miert hittem, hogy majd ugyanott talalom, ahol tegnap este volt, mikor engem elnyomott az alom; de a nap mar eleg magasan jart az egen ahhoz, hogy ne mondhassam, hogy nem vettem eszre a sotetben, igy vegul rajovok, hogy nincs itt. Valoszinuleg nem ment tul messzire; gondolom, nincs benne annyi szuicid hajlam, hogy egyedul vagjon neki a sivatagnak, meghozza gyalog, mert a lovunk meg mindig a barlangban volt. Akkor megis hova tunhetett?
Osztonszeruen veszem fel a foldre ejtett ijat es veszek magamhoz par nyilat is, mielott kilepnek a barlang huvosebol a sivatag homokjara; hiaba nezelodok jobbra es balra, ameddig csak a szem ellat, nincs semmi, vagy legalabbis az en tekintetem nem ragadja meg semmi emberforma, igy leteszek arrol, hogy arra induljak el keresni. Megfordul a fejemben az is, hogy legkozelebb magamhoz kotom, hogy ne vesszen el; elvegre is az a feladatom, hogy vigyazzak ra, de hogy tehetnem ezt meg, ha allandoan, szinte mar maniaksan menekul a latoterembol?
Nehezen sohajtok, mielott hatat forditanek a sivatag uressegenek es a masik iranyba indulnek; nem tudom, mi vezerel erre, egesz addig, mig meg nem latom a kek pillangoszarnyakat valamivel tavolabb magamtol, es akkor jovok ra, hogy ez minden bizonnyal a megerzes, mintha a tudatalattim mar arra lenne hangolva, hogy utana szaladgaljak.
- Ha allandoan elkoszalsz majd, egy nap elveszel. - Par hosszabb, sietos lepessel szelem at a kettonk kozotti tavolsagot, csak hogy vegul a hirtelen megjelenesemmel minden bizonnyal rahozzam a szivbajt; ajkaimra apro mosoly kuszik fel, ahogy ra pillantok, de aztan a foldbe szegezem a tekintetem, emlekeztetve magam arra, hogy hol a helyem, hiszen meg mindig nem szabad kozvetlenul ra emelnem a tekintetem az engedelye nelkul, de vajon tudja, ez mennyire nehez? - Minden rendben?

Nem szoktam meg, hogy szemelyes kerdeseket tegyen fel nekem; nem, mintha annyi eltitkolnivalom lenne, az eletem nagy resze ketrecekre es rabszolgataborokra korlatozodott, mert haraptam, karmoltam es acsarogtam, ahol csak lehetett, es a veresen kivul nagyon sok mindenbol nem jart ki nekem, mert engedetlen kutya voltam, a kereskedo annak hivott minden alkalommal, mikor belem rugott, aztan lancra vert. Ismerte a genetikam, igy biztosan csak sejtette, hogy majd probalhat haziasitani, mint holmi otthontalan ebet; ha barki is kerdezne errol, biztosan azt mondanam, hogy Aglaie volt az elso, akinek ez valamelyest sikerult, hiszen...Kedveltem. Amennyire gyuloltem a sajat apam es a sorsom, ami miatta utolert, pont annyira kapaszkodtam is a gondolatba, hogy legalabb a Gazdamnak szuksege van ram es hogy o nem fog majd vesztemre hagyni csak azert, mert ram un; bar sejtettem, hogy egy nap majd ennek az ideje is eljon, hiszen elobb vagy utobb en meg fogok halni, mig o hosszu, remelhetoleg boldog eletet fog elni es elfeledkezik majd rolam.
- Szabadnak szulettem, csak aztan a... sors mast akart. - A torkomra forr a rengeteg ocsarlo szo, amit apamnak szannek; egyreszt azert, mert neolita tarsasagaban nekem nem illik mas neolitat ocsarolnom, masreszt pedig azert, mert neki korantsem muszaj tudnia arrol, mifele modon kerultem oda arra a piacra, ahol o vegul megvett. Igazabol halas is vagyok neki, hogy vegul nem tesz fel tobb kerdest es igazabol megkonnyebbulten is tavolodok el tole, hogy osszeszedjem kis csapatunk tovabbi ket tagjat; az alatt a par perc alatt, amig felrazom Lyrat az almabol es ujra megpakolom a lovat, csak nem tortenik majd semmi rossz, ugye?


Aztan orak telnek el; a sivatag forrosaga lassan alabbhagy, ahogy az este leereszkedik es az eg sotetul, es halat adok magamban minden egieknek, akikben nem hiszek, hogy tuleltuk, fokepp Lyra, akinek gyenge, emberi teste minden bizonnyal nem birja annyira a megterhelest. Szeretnem azt mondani, hogy sajnalom, de valamelyest orulok is neki, hogy szenved, hiszen igy vegre visszakapja a karmatol, amit erdemelt azert a rengeteg rossz szoert, amit a fejemhez vagott; ennek ellenere kitartoan tamogatom a tabortuzhoz, meg ugy is, hogy a serult vallamra nehezedik a sulya, csak azert, mert nem vagyok egy utolso szarlada.
Ha egy nap valami a sirba fog uldozni, az az aldott, jo szivem lesz.
Meglepoen csendes es nyugodt minden korulottunk, ennek ellenere nem vagyok hajlando leengedni az ijam, meg ugy sem, hogy serult kezemnek tul nagy megterheles allandoan a hurra feszitve tartani a nyilat; de hat a feladatom vedeni Aglaie-t es hosszabb tavon meg serulten is tobb eselyem van, mintha csak az ovemhez rogzitett ijra hagyatkoznek. Mondjuk lehet, tobb ertelme lenne pihenni, amig meg megtehetem, mert a szel altal sodort homokszemeken kivul nem sok minden kozelit meg minket; es ahogy ez eszembe jut, legalabbis a homok, meg is razom a fejem abban a remenyben, hogy majd a hosszu, kocos loboncomba akadt homokszemeket ki tudom razni onnan, de ezzel csak annyit erek el, hogy a nem tul biztos konty, amit korabban probaltam felkotni magamnak, enged, es a hajam kuszan az arcomba hull, eltakarva a latvany nagy reszet elolem; es mire sikerul azt viszonylag biztosan hatraraznom, a tuz fenykoreben mar uj, ismeretlen alak is tartozkodik, es furkeszo tekintetevel minket mereget - marmint Lyrabol csak annyit, amennyi latszik belole azutan, hogy osszekucorodott a homokban, a tuz mellett. Osztonszeruen feszitem meg az ijat, az idegen fele celozva, meg annak ellenere is, hogy a nyers hanglejtesen kivul nem velek benne felfedezni semmi ellensegeset; bar a tekintetem megragadja azt a pillanatot, amikor keze a kardja markolatara siklik, de egyedul van, igy valoszinuleg nem lesz bandita... Hiszen azok nem jarnak egyedul, ezt meg en is tudom. De akkor...
Szolasra nyitnam a szam, de vegul csak egy halk, megis allatias morranasig jutok, ahogy az also ajkamba harapok. A kutya nem beszel; a diplomacia nem az en feladatom, az enyem Aglaie-t biztonsagban tudni, azt pedig szavakkal nem tudom elerni.

Keze az enyemre simul, kesztetve arra, hogy leeresszem az ijam, es ez az egyetlen dolog, amire epp koncentralni tudok; meg sem fordul a fejemben, hogy a lopott ijat a hatam moge rejtsem, vagy hogy szorosabbra huzzam a nyakam korul az ingem gallerjat, eltakarva ezzel a nyakorvem hianyat. Elvegre is honnan tudhattam volna, kicsoda az erkezo? Es foleg hogy bizhattam meg benne, ha kezet tovabbra sem volt hajlando levenni a kardja markolatarol? Szavai sem enyhitenek a helyzeten, es en rajovok, hogy minden bizonnyal talan csak paranoid vagyok... Vagy tenyleg van ebben a ferfiban valami, ami nem engedi, hogy tenylegesen leengedjem a gardam es csak tanuja legyek a beszelgetesnek. Tenyleg szeretnem tudni, mi volt az igazi indok, ami idevezette ot ezen a kesoi oran a sivatagba, es hat az "eltevedtem", vagy "setaltam" eleg idiotan hangzanak ahhoz, hogy csak szemforgatva kezelje oket az ember, de... De.
Es hiaba hajtja az oszton az ajkaimra a szavakat, engedelmesen harapok a nyelvemre, hogy egy hangot se ejtsek ki, amig engedelyt nem kapok a beszedre; figyelembe veve azt, hogy tenyleg semmit se tudunk az alakrol, lehet, hogy epp tiszteletlenseget is kovetek el azzal, hogy tekintetemmel szegezem arra a helyre, ahol epp all, egy pillanatra sem nezve felre, meg a Gazdamra sem, annak ellenere, hogy kezem meg mindig remeg erintese nyoman.
A masik kerdeseit csak fejben valaszolom meg; biztos vagyok benne, hogy ha megkerdezne barmelyikuk is, pontosabb leirast tudnek anni a karavanrol es annak tagjairol, mint barki mas azok kozul, akiknek a halott teste most ott hevert valahol a homokban. De megtartom magamnak a velemenyem, elvegre is nem ugy vertek belem a tudast, hogy olyankor is szoljak, amikor senki nem kerdez; es mar epp kezdenem elhinni, hogy talan megis csak szerencsenk lehet, de aztan a ferfi olyat mond, amire ujra csak megfeszitem az ijam, illetlenul bar, de elozoleg lerazva magamrol Aglaie kezet.
- Hozza ne merj erni. - A fogaim kozott szurom a szavakat, eszre sem veve, hogy sokkal inkabb emlekeztetnek egy allat morgasara, mint tenyleges szavakra; talan ok se fognak tul sokat felfogni beloluk, de ha megis, akkor szinte mar annyira biztosnak vehetem a buntetesem, mint a szentirast. De hat... Inkabb szenvedjem meg. Elvegre is ezt igertem, nem igaz? Feltetlen huseget es biztonsagot a Gazdam szamara. Es ha ezert az eletemmel is kell majd fizetnem, mit veszithetek? Csak egy kutya eletet. Nem vagyok helyettesithetetlen.