Lopott idő; Balar - Aicha

-

– Milyen érdekes – dünnyögöm. – Tudod, hogy először álmomban repültem? – kérdezem csak egy szívdobbanásnyi idő eltelte után.
Azt nem mondom el most neki, hogy az anyukám elmesélte, hogy álmában ő is szokott repülni… úgy repül, mint én, pedig nincsenek szárnyai. Szerintem ezt majd máskor, most nem illene a helyszínhez.
De azért az agy tényleg érdekes.
– Van, aki azt mondja, az agyunkkal érzünk. Mármint… nem csak látunk vele, például, de azzal érzünk és nem a szívünkkel… Különös egy dolog, nem?

Több okból sincs ellenemre, sőt, hogy ezt tegyem Balarral. Az első ok az a furcsa érzés, ami mindig jelen van… pár napja mindig, és nem enyészik el, inkább erősebb, mintha valami izzana bennem.
Az agyamban. Hiszen épp most mondtam, az agyunk felelős ezekért a dolgokért.
Aztán ott van az is, amit ő művelt velem, ahogy kényeztetett és becézett, és közben tudom, hogy vágyott rám, mégis mindent nekem adott és magának nem vett el semmit, és egyszerűen nem tudtam volna így magára hagyni.
És bár azt mondta, fel kéne kelnünk, de ő sem pattant fel, hanem ölelt és becézgetett, csókolt és simogatott és ettől úgy éreztem, és most is azt érzem, hogy fontos vagyok, és nem csak addig, míg széttárom a combjaimat, hanem utána is.
Mi lányok mindig azt halljuk, hogy a férfiak csak AZT akarják, de ő most megmutatta, ez nincs okvetlen így. Balar most maga elé helyezett engem, pedig amilyen kemény az ágyéka, biztos ő is akarja. Azt mondta ez a vágy jele, tehát akarja… akar engem, és mégis képes volt erre.
És ez valahogy, igen, ez egyfajta ajándék.
Én így érzem. És az ajándékokat viszonozni szokás.
Egyébként is nagyon kíváncsi vagyok rá. Láttam már meztelenül, persze, ugyanakkor pont ezt a részét eltakarta. Ezt, amit most megsimogatok, aztán a tenyerembe zárok.
Nem tudom, más férfiak hogyan néznek ki, mikor vágyakoznak, de ő pompás.
Nagyon tetszik.
És az illata is jó.
Mivel már ébren volt, csak úgy tett, mintha én ébreszteném, gyanítom, hogy lemosta magát, és mivel az illata finom, ez több is mint gyanú. Ahogy végigcsókolom szappan illata van. És Balar-illata.
Azzal jön nekem, hogy én valamiféle feromonokat termelek és ezzel bűvölöm el. Nem igaz! Bár az igen, hogy a bőrömnek van egy saját illata. Legjobban akkor érezni, ha egy-két hétig csak tiszta langyos vízzel mosakszom. Kaddában volt már rá példa. De Balarnak is van egy saját illata. Ő olyan, mint a sivatagi szél, mint a hajnali szél, amiből érezzük, eső jön.
Szeretem, hogy ilyen az illata, és a hasán is ilyen, meg lejjebb is. Ott picit erősebb, de esőillatú. És az ize sem rossz, sós és kicsit édes.
A mérete is tetszik, bár még mindig nem tudom, nos, de, sejtem, hogy elsőre nem lesz majd egyszerű… de arra gondolok, ahol egy kisbaba kifér, ott ez csak befér. Hát nem?
Nem vagyok teljesen tudatlan, tudom hogyan lesznek a kisbabák. Úgy nagyjából.
Ahogy azt is, hogy teát kell innom, hogy még ne legyen. Korai lenne.
Úh!
Nem gondoltam, hogy Balar ágyában kötök ki. Szóval vigyáznom kell. Ha neki esetleg nem jut eszébe…
Lágyan megcsókolom a csúcsát.
Lehet nem jut eszébe, mert csak egyszavas választ ad, meg sóhajt és nyög.
De akkor csak nem vagyok olyan ügyefogyott, nem igaz?
Az a nagyon, az izgatóan hangzik, és halkan, mintha nem lenne ereje szólni sem… Tetszik. Ő maga, de az is, hogy így hatok rá, hogy tényleg átadja magát.
Jó érzés, van benne valami vadító, és valami diadalmas is. Nagyon-nagyon bejön.
Mélyebbre csúsztatom a számba. Nem kényelmetlenül, csak a kezemig, nem ér le a garatomra. Megsimítom a szerszáma alját a nyelvemmel, mikor kifelé engedem, akkor meg szívok picit rajta. Becézgetem, lassan és lágyan, és közben sejtem ő is ezt művelte velem, csak utána valami mást is, ami erősebb és gyorsabb volt, és komolyan megtenném vele, csak azt nem tudom, azt melyik részén vagy hogyan kellene.
Kiengedem, megnyalom a csúcsát, újra beveszem…
Balar megemeli a kezét, nem tudom mit akar, eltolni, vagy megragadni, de végül a lepedőt markolja meg ő is.
A szám mozdul rajta, finoman rászorítok, mikor meghallom a szavait, alig értem, mint mond, olyan rekedtesen hörren.
Felnézek rá.
A számba? Mi jönne a számba? Először nem értem, és picit mélyebbre engedem…
Aztán leesik, amit anyukám mondott, hogy a férfi magva a nőbe kerül… Nem igazán tudtam eddig, hogy pontosan hogyan is, illetve sejtettem, de most leesik és…
Abban a pillanatban felemelem a fejem, egy sima gyors mozdulattal és apró szívással kisiklatom Balar hímtagját az ajkaim közül. Nem tudom, mennyire tudok gyors lenni, vagy ő tud-e várni, jut-e a számba, vagy az arcomra is, de igazság szerint látni akarom.
A számat a kezem is követi, egész a csúcsáig simítom, majd vissza és finoman ráfújok…
– Balar… igen!
Látni akarom, milyen mikor… megy. Elmegy. Hogy mondják ezt?
Félig oldalra fordított fejjel puszilok a csípőjére.

-

– Igazság szerint nem emlékszem. Az álomkép előttem van. Meg az emlék is, ahogy felmászom az asztalra és leugrok…De a sorrendet nem tudom, és lényegében inkább az van meg bennem, amit a szüleim meséltek el, hogy mit mondtam és mit csináltam. Olyan három-négy éves lehettem.
Az egész ködös és homályos. Túl kicsi voltam. Vannak pillanatok, amikre tisztán emlékszem, és közben más dolgokra egyáltalán nem.
Ingatom a fejem.
– Nem pont így gondoltam. Amiről én beszélek, az az, hogy az érzelmek is a fejünkben vannak.
Elmosolyodom.
- Nem a logika, hanem a logikátlan érzelmek is az agyunkban…

Nem tudom Balarnak mennyire jó. Azt persze látom és érzem, hogy élvezi, de semmi gyakorlatom abban, hogy felmérjem, mégis mennyire. Egyébként is gyanítom, ez minden férfinál más, és akkor sem tudhatnám biztosra, ha egy tucatnyi szeretőm lett volna korábban. De persze nem volt.
Azért azt gondolom, ő már csinált ilyet.
Egy pillanat, aztán kiverem ezt a fejemből. Úgy döntök, nem érdekel, mi volt a múltban. Nem érdekel Cassandra, se a többiek. Most itt vagyunk és mi ketten vagyunk itt, és Balar az én tapasztalatlan érintésemtől nyög és sóhajt.
Nem számítottam erre, nem most, nem ma. Nem is készültem rá, de nem bánom.
Azt hiszem, sosem fogom bánni. Azok után, amit a combjaim között művelt, ahogy nyalt és csókolt odalent, hogyan is bánhatnám?
Ahogy azt se bánom, hogy igyekszek visszaadni neki abból az érzésből, amit én kaptam. Azt akarom, ő is érezze, hogy megőrüljön értem, azért, ha hozzáérek, ha megcsókolom.
Többet is teszek, mint egy csók, nyalom, szopogatom, és ezek után olyan természetes, hogy a számba vegyem. Az íze jó, az illata is tetszik. A formája is, az hogy ilyen kemény és erős, meg az ahogy Balar reszket a vágytól, és a hangjai, az is nagyon.
Aztán szól. Hogy időben-e vagy nem, így hirdelen meg nem mondanám.
Az minek számít, hogy épp kiengedem a számból, mikor megrándul a teste és elsül.
Az első adag, vagy hogyan is nevezzem, részben eltalálja a számat, bentre is jut és kintre is, a szám sarkára, az arcomra és az államra.
Forró, kicsit ragacsos, és biztos ez az az érzés… nos jó, nem ez az, amiben magamtól annyira biztos lennék, de a reakciói alapján Balarnak elég jó az, amit teszek.
Imádom, ahogy minden ellenére próbál szólni. Tényleg.
Mélyet sóhajtok, ahogy a kezem jár rajta. Ami a számban volt, azt hiszem, talán nem is a teljes első adag, azt kicsorgatom, az államról a mellemre csöppen.
Mélyet sóhajtok, és nézem, ahogy újra elsül és megint. A csípőjét puszilom meg, de közben mosolygok.
A másik kezemmel a combján támaszkodom, érzem, ahogy meg-megrándulnak az izmai.
Felnézek az arcára, a szemei becsukva, és annyira békés, kisimult, a szája sarkában mosoly, aztán megszólal és rám néz.
Amilyen melegnek érzem az arcomat, egészem biztosan pirulok.
Az arcomat sietve letörlöm a jobb kezemmel, a határfok nem az igazi, de a nagyja lejön, bár érzem, hogy kicsit nedves a bőröm. A többi Balar hasán van, és az ágyékán.
Fura látvány, de valahol mégis tetszik, nem is kicsit, mert én okoztam.
Lefekszem mellé, a fejemet a vállára hajtom.
– Nagyon tetszett? – kérdezem halkan.
Kicsit megemelem az állam, hogy elkaphassam a pillantását.
Enyhén nedves jobb tenyerem a bordáira simul.

-

Az érzések a fejben születnek. Ez így tényleg nagyon is érdekes, de van benne valami. Határozottan tetszik az elképzelés.
Így az is fejben dől el, hogy kiakadjak-e azon, hogy valami, ami Balarból távozott a számba is ment. Kicsit. Tényleg nem sokat, és nem a garatomba, így nem kezdtem tőle köhögni sem, hányingerem sem lett, az íze meg… tárgyilagosan nézve édes-sós, kicsit más, mint mikor, nos igen, némileg zavarba ejtő, hogy miután alul megnyalogatott csókolóztunk, de így azért nem annyira ledöbbentő most ez az íz sem. Nem teljesen olyan, de valami módon mégis emlékeztet.
Azért le nem nyelem.
Bár ez a gondolat hozza magával azt, hogy talán azt is megtehetném, de már érzem, ahogy kicseppen a számból.
Balar meg megbűvölten bámul, mintha ez valami különlegesség lenne. Én meg nem tudom az-e, bár rettentően szeretném, ha az, ahogy a folyadék a számból a cicimre csöppen olyasmi lenne, amit még sose látott.
Fogalmam sincs, lehet-e. Ő nálam sokkal tapasztaltabb.
Vajon lehet valami olyan, amit mégsem élt még át soha?
A vigyorára elmosolyodom.
– Akkor jó – súgom halkan.
Hozzám hajol, és megcsókol. Meglep vele, nem is kicsit, mert az előbb még a másik része volt a számban és nem gondoltam volna, de jólesik a csókja, mély és édes, a nyelvem az övét simítja, átölelem a nyakát.
– Minden reggel? – Kicsit kikerekednek a szemeim.
Sose gondolkodtam még ezen, hogy ha megtörténik, akkor utána milyen gyakran… Talán mert Balar előtt igazából senkivel sem akartam.
Még azzal a fickóval sem, ott az esküvőn. Igazából akkor végül megkönnyebbültem, hogy Adel megjelent. Most valószínűleg rászóltam volna, hogy kifelé.
Ugyanakkor most meg Balar családja nyitott ránk, és aligha kérdéses előttük, hogy mégis mit műveltünk.
– Úgy érted… például holnap is? – kérdezem halkan.
Kicsit megemelem a fejem, enyhén rózsaszínes arccal nézek rá. Majd kibököm.
– Bár már így is tudja a fél családod.
Mélyet sóhajtok. Hogy fogok a szemükbe nézni?
Balar magához ölel, finoman simogat, én meg mély sóhajjal hajtom a fejem újra a vállára.
Igazából nem akkor gond, Hasfelmetsző már amúgy is célozgatott a pokróccal, most azt kell gondoljam, nem ok nélkül.
– Nekem? – A kérdése kiszakít kicsit a gondolataim közül. – Hm… Amikor  azt a pontomat kezdted nyalni… hát azt hittem, menten szétesek – bököm ki. – Vagy nem erre gondolsz? Egyébként… van erre valami szó? Arra, ami történt?
Az újabb kérdése, illetve ahogy kifejti, az már kicsit világosabb.
Elpirulok és belemosolygok a vállába.
– Ezt hívják akkor szopásnak? – kérdezem halkan. Aztán elkuncogom magam. – Érdekes volt, az biztos. És láttam rajtad, hallottam… olyan feszesek lettek az izmaid, a hangod meg…
Balar mellkasára könyöklök. Szerintem tulipiros az arcom, de butaság lenne most elbújni, azok után, hogy, ahogy ő mondta, az előbb szoptam őt.
– Nem tudom, hogy ez így…szóval nem tudom, hogyan kell lenni, vagy hogyan szokott működni… – beharapom a szám szélét –, de nekem nagyon tetszett, hogy ennyire élvezed. Felizgatott az, hogy ennyire jó neked és akarod. És az is, ahogy a végén…tudod…hm… Hogy mondják azt? Szóval az is.
Kicsit lehajtom a fejem, a homlokomat támasztom a mellkasára, adok egy puszit a szíve fölé és egész halkan súgom a bőrére:
– Újra nedves lettem.
Bólintok.
– Igen. Meg kell mosakodnom.
Ez nyilvánvaló. Tiszta maszat meg ragacs vagyok, és így nem mehetek neoliták közé.
Arra elpirulok, amit utána mond.
– Képes lennél a fürdőszobában?? Ott még kilincs sincs!
Itt legalább az volt. De akár a kulcsot is használhattuk volna, csak éppen nem számítottam rá, hogy… hogy mi, hogy szeretkezni fogunk. Mert ez az volt. Azt hiszem.
Balarra pillantok.
– Szeretkeztünk, ugye? – csúszik ki a számon a kérdés.
Jobb ezt tudni, hogy ő mit gondol, hogy mit mond.
Mélyet sóhajtok, lassan felülök, még mindig Balart nézem, aztán meglátom az ágy mellett a bugyimat.  Lehajolok érte, felkapom, de érzem, hogy fel nem vehetem.
– Azt hiszem, van némi gond – motyogom.
Majd kissé értetlen homlokráncolással nézek rá.
– Hogyhogy csak hideggel? Mi a gond a meleg vízzel?

-

Aprót morranok, mikor rájövök, hogy igazából ugrat, és a minden reggelt nem szó szerint kell érteni, hanem úgy, hogy rendszeresen és gyakran.
– És feltételezem, nem tiltakoznál az éjszakai időpontok ellen sem – jegyzem meg, és igyekszem komoly arcot vágni, mintha ez tényleg megbeszélés tárgya lenne.
Valahol persze az is, bár nem hiszem, hogy előre ki fogunk jelölni időpontokat. Inkább majd jön, ahogy hozza az élet.
Balar halványzöld szemeibe nézek és lassan elmosolyodom.
Nem gondoltam volna, még akkor sem, mikor bő órája besétáltam a szobájába, nem hittem hogy elég lesz egy mozdulata.
Olyan ez, mint mikor a sivatagban a homokdomb tetején egyetlen szem megcsúszik… aztán megindul az egész lejtő. Vagy mint a bozóttűz… elég volt egy szikra.
– Értem.
A bőrére simítom az arcomat.
– Tudod… tegnapig abban sem voltam egészen biztos, akarsz-e engem – mondom ki végül.
És ez így volt, igen tudom, elfogadta, hogy fogom a kezét, meg átölelt… de most kezdem sejteni, hogy amit mutatott, amit látni engedett a felszín volt.
De miért? Talán arra gondolt, hogy én nem akarnám őt?
Igaz, korábban nem gondoltam, hogy így fog megtörténni. Mikor néha arra gondoltam, milyen lesz majd, hogyan… akkor én is arra gondoltam, amire valószínűleg a nemesi születésű lányok többsége. Valakivel találkozom, a kötelező udvarlás körei után talán lop egy csókot, majd asszonyának kér, és a szertartás után… De úgy látszik, nekem mást tartogatott az élet. Valami különlegesebbet.
Aztán végiggondolom újra, a rózsákat, a rajzszént, azt, amit a sivatagban mondott, de itt is újra. A szertartás kimaradt, de a családjának bemutatott….
Nem, nem fogok nyavalyogni egy szertartás miatt!
– Viccek? Ugratni fognak? – meglepődve emelem fel a fejem. Ez mondjuk nemesi körökben nem szokás. Persze tudja mindenki mi a helyzet, de nem szól senki semmit. – Mégis… miféle viccek? Mire készüljek?
Talán jobb megtudni ezt, hogy ne döbbenjek meg nagyon.
– Aha, nyalás.
Aztán elpirulok, még a nyakam is.
– Ühüm – dünnyögöm válaszul. Bár az, hogy bevallottam nedves lettem tőle, elég jó válasz, azt hiszem.
És igen vörösödöm, de Balar mondta, hogy beszélhetünk róla, és el kell mondani mi jó, mi nem. Inkább beszélek hát, pedig szokatlan ez nekem. Ugyanakkor ő meg fontos, és az is, amit tettünk. És tudni szeretném, hogyan és mit csinálunk… vagy hogy is kell ezt kifejezni.
Aztán nagyot pislogok.
– Leszopás.
Nyelek.
Ez kicsit piszkosul hangzik. És érzékien is.
– Végigcsináltam neked…ugye…? Van aki nem csinálja végig? – A homlokomat ráncolom. – De te is végigcsináltad nekem – mondom halkabban. – Addig végig, hogy remegtem, meg a szemeim előtt szürke foltok táncoltak, és…és… azt hittem kiszakad  a szívem és az ölem…
Lassan simogat, a hajamat, gyengéden és finoman, és jó érzés. Ettől valahogy az egész jobb és ettől van bátorságom beszélni is, mert tudom, hogy figyel rám.
Aztán kerekre nyílnak a szemeim.
– Azt mondod.. azt, hogy te nekem újra?
Tudja, milyen kísértésbe visz? A szemébe nézek.
Biztos tudja!
Kétközben vagyok.
Balar meg cirógat, végig a hátamat, lassan és finoman. És nem csak a hátamat, a szárnyaim tövét is, pedig pontosan tudja, az hogyan hat rám. Megremegek, érzem, hogy benedvesedem. Megemelem a fejem, újra rá nézek, de most nem az arcára. És…húha! Ő is keményedik, és növekszik.
Komolyan gondolja.
– A kád pereme – dünnyögöm.
A szavakkal az a helyzet, hogy felizgatják a nőket. A szavak és az érintések. Azok hatásosak. Főleg, hogy ilyesmit beszél, hogy hogyan akarná csinálni velem… és közben úgy érint…
Önkéntelenül is megvonaglok, kicsit összébb szorítom a combjaimat, majd ellazítom őket.
Arra amit mutat hökkenten pislogok. Egyrészt így pár korábbi gesztus, amit valaha életemben láttam, amit mutattak nekem, értelmet nyer… másrészt…
– Pontosabb lenne két ujjal, a méret…
Újra az ágyéka felé pillantok.
A meleg víz hideg víz kérdésére hümmögök, igyekszem majd észben tartani, de most szép lassan a hátamra fordulok.
– Szóval.. ha most újra a lábaim közé bújsz… akkor az mi, ha nem szeretkezés? Mármint… mondtad nyalás… de… hm… azon kívül?
Azt hiszem, nagyon bátor vagyok, hogy ilyet kérdezek, vagy csak nagyon felhúzott. Vagy a kettő együtt.
A kezem Balar nyakára csúsztatom, kicsit magam felé húzom, miközben mélyet sóhajtva homorítok, és kicsit szélesebbre tárom a combjaimat.
Az ő hibája… Ő visz kísértésbe.

-

Halkan nevetek.
– Vagy az éjszaka elején…
És aztán az sem baj, ha olyan álmoskásan pislog rám, mint miután… hogy is mondta… leszoptam.
Hm…
Beharapom a szám szélét.
– Szerintem ez majd alakul. Minden nap másmilyen lehet.
Nem, nem gondolom, hogy előre el kellene tervezni.  Ez nem olyasmi, amit órarend szerint be kellene osztani. Akkor elvész belőle valami.
Megvonom a vállam.
– Akkor még én sem. Úgy értem tudom, hogy nem volt ilyen hátsó szándékod, nem azért nyújtottál menedéket, hogy aztán majd jól le… szóval érted… És akkor még én sem. Nem úgy van hogy ránézek egy férfira és azt mondom, húúú jóképű, bújjon már a lábaim közé. Vannak pedig ilyen lányok is. A háremben volt ilyen. – mondom magyarázatként.
Aztán megrázom a fejem.
– Nem, Balar, ennyire nem lennék hálás. De szerintem ezt már te is tudod.
Visszamosolygok ahogy simogat és bólintok.
– Mikor meg akartad pöckölni az orrom… utána néztél úgy rám… Az jobban tetszett aznap reggel, mint a pucér feneked látványa. Pedig az se volt semmi!
Akkor jutott eszembe először, hogy vajon milyen lenne? De komolyan nem gondoltam még rá. Talán még a rózsáknál sem. Bár akkor már kezdtem enyhülni…
– Ahaaaa. Már ha képes leszek rá. Ha egyáltalán eszembe jut majd valami értelmes, miközben talpig zavarban vagyok.
Hiszen kicsit most is pirulok, pedig meztelenül fekszünk, összebújva, miután szeretkeztünk. Mindegy, hogy szerinte nem az. Mert szerintem meg igen, az az volt. De nem fogok lovagolni a szavakon.
Aprót bólintok.
– Kinyalás – megismétlem a szót. Az arcom melegebbé válik.
Balar kinyalt. Ó!
Arra, hogy mindkettő sértés is lehet, bólintok. Tényleg világosabb így pár szitok és káromkodás.
– Hát… így tisztább a kép. De olyankor… szóval, helyzetfüggő. Gondolom kettőnk közt az ágyban nem számít káromkodásnak, ugye?
Ahogy azt mondja, végig csináltam neki és a számra puszil, az egyfajta diadal, mert jó volt neki, és élvezte. Lágyan csókolok vissza.
Arra amit mond még aprót bólintok. Végtére is arra is jó lehet.
Majd újra bólintok.
– Szóval látni fogom, mikor vagy már a végénél? Hm… és veled mi a helyzet? Ha elsülsz, utána vágysz második körre?
A széles vigyorára megbököm. Az arcom szinte lángol.
– Élveztem – dünnyögöm utána mégis. Úgyis tudja. Azt mondta, szerinte igen.
Nagyokat pislogok.
A kád pereme… Leülni oda, széttárni a lábaimat. Ahogy magam elé képzelem az egészet, miközben Balar már a combomat markolja, tolja szét és fölém hajol, a hasamat csókolja, aztán a szeméremdombomat, majd végignyal az ajkak között, mélyen, lassan érzékien…
Megvonaglok alatta.
Előjáték…
– Jól hangzik – nyögöm, de utána nekem sem hagyja el értelmes szó a számat.
A combjaim szélesre tárulnak, a térdeimet felhúzom, nyöszörögve élvezem, ahogy kényeztet. Nagyon jó, rettentő nagyon. Megsimítom Balar vállát, felfelé billentem a csípőm, szégyentelenül felkínálom az ölem. Duzzadt és forró és nagyon nedves. Akarom őt.
Tudom, hogy most nem lehet mindent, de érezni akarom, amit az előbb.
Kéjesen nyöszörgök, levegőért kapok, nagyon-nagyonjóóó. Az első alkalomnál nem figyeltem, elsodort az érzés, de most érzem, ahogy a belső izmaim megszorulnak, ahogy lüktetni kezd az ölem, mélyeket sóhajtok, apró mozdulatokkal ringatom a csípőm, érezni akarom még, hosszan, gyönyörűségesen.
A bal kezem Balar tarkójára simul, igyekszem nem húzni, de mégis, a körmeim finoman a bőrébe nyomódnak, vörös félholdakat hagyva pár percig maguk után.
Annyira jóó! A combjaim megremegnek…
A jobb kezem a mellemre tapad, lágyan gyúrom a húsomat, meg-megsimítom a duzzadt bimbómat is, és már minden lélegzetvételnél nyöszörgök, miközben  az ölem ütemesen lüktet.
Aztán egyszerűen nem bírom tovább, a kéj olyan nagy, olyan erős, és hosszú… a tenyerem a számra szorítom, hogy ne sikoltsak hangosan, miközben a gerincem ívbe feszül, a combjaim szó szerint remegnek és már nem csak a testem mélye lüktet, de az egész ölem, érezhetően, és biztosan láthatóan is, már ha Balar meg akarná nézni.
Elélvezek újra.
Aztán fekszem, még mindig remegő tagokkal, levegőért kapkodva, miközben a nedveimet érzem a combjaim tövére és a fenekemre szivárogni.
Kell pár másodperc, míg zihálva a nevét tudom mondani:
– Balar…

-

Balart nézem, a pupillái tágabbak, nem neolita szemekkel néz, de mégis más így a tekintete.
Az enyém valószínűleg aranyfényű, amellett, hogy valószínűleg nekem is tágabbak a szembogaraim. Nem tehetek róla, belőlem az öröm… az ilyen fajta öröm is, ezt hozza ki.
Elmosolyodom, a szavai megcirógatják a lelkemet.
Odabújok hozzá, a nyakára puszilok.
Tényleg sokat számít, hogy nem gondol attól könnyű nőcskének, hogy egy hete ismerem és máris az ágyában vagyok.
Mert igaz, hogy egy hét, mégis sok minden történt velünk. A körülmények úgy hozták, hogy nekünk ez az időszak sokkal több mindent mesélt a másikról, mint amennyit az átlagos párok hónapok alatt tudnak meg egymásról.
Arra, hogy bevallja, hogy onnantól kezdett vonzódni hozzám, megemelem a fejem és rápuszilok a szájára.
Jó tudni. Tényleg jó. Volt egy ilyen érzésem, de nem voltam benne biztos. De ezek szerint a megérzéseim nem csaptak be balarral kapcsolatban.
– Értem én… És… És veled szóval próbálom is. Csak fura mással. Érted? Nem is tudom, így, itt – intek körbe – itt megy, de lehet, hogy ha ma kapok valami megjegyzést csak tátogni tudok majd.
Mélyet sóhajtok.
– Egyszerűen… szóval, ahogy én nevelkedtem, erről nem szokás beszélni. Mintha, nem is tudom, mintha szégyellni való lenne. Pedig nem az, ugye?
Szerintem nem az. Én nem szégyellem, hogy megtörtént. Kínos volt, mikor ránk nyitottak, nagyon zavarba jöttem, de nem szégyellem.
Talán mert Balar az. Mert vele vagyok és ő számít nekem.
A simogatása megnyugtat, finom és gyengéd.
Aztán tátva marad a szám. Mert az érintése gyengéd, a szavai viszont vadak, és döbbenetes módon hatnak rám. Sajogni kezd az ölem, és érzem, még nedvesebbé válok.
– Azt mondod, nekem kell rájönnöm, mi a jele annak, hogy rögvest véged lesz?
Általánosságban is érdekelt, meg konkrétan is, így követem Balar pillantását. És persze igen, nyilván felismerem, mit látok, kőkeményen ágaskodik. Szóval…

Ő is akarja, és én is, és meg is adja rendesen.
Nem kell sok hozzá, hogy újra felizguljak, és aztán kevesen lüktetve élvezzek. Balar pedig tudja, figyel rám és pontosan tudja. Végignyal még egyszer, aztán újra. Halkan jajdulok.
Ahogy a hasamra simul az arca a haját kezdem simogatni, az arcát, az állkapcsát.
Végigsimogat, aztán a mellemre borul a tenyere. Biztosan érzi, hogy zakatol a szívem.
Vigyorogva pillant rám, láthatóan rém elégedett. És van is rá oka. Én aztán tudom.
– Csak ha nagyon éhes vagy – suttogom fátyolos hangon, a fejem kissé megemelve. Aztán végigsimítok a szerszámán. – Mintha ez a részed még várna a reggelivel, nem?
Halkan sóhajtok, fel-le cirógatom, aztán a csúcsán kezdek körözni az ujjbegyemmel.
– Tetszik nekem. Így.
Mélyet sóhajtok, lassan mozdulok, Balar combján támaszkodom meg most, majd eszembe jut valami.
– És ha én is a combjaid közé feküdnék?
Kicsit megrántom a nadrágját, remélve, segít levenni, mert egyedül nem boldogulnék vele. Ha megteszi, akkor utána igyekszem kényelmesen elhelyezkedni. Apró csókot adok a bal combjára, kicsit bele is harapok, nem felsebezve, csak hogy érezze. Majd újra. A másik combját végigsimogatom. Fogalmam sincs, a férfiak szeretik-e ezt, vagy Balar szereti-e, de gondolom mindjárt kiderül. A pilláim alól figyelem közben.
Hacsak meg nem állít, akkor a kezem a golyóira siklik, finoman, alig érintve az ujjbegyeimmel becézgetem, majd az egész tenyeremmel megdörzsölöm.  Úgy vettem észre, azt szerette, mikor az ölemet dörzsölgettem hozzá, de azt most nem lehet.
Kicsit feljebb mászok. Rápuszilok a hasára. Véletlen, mikor a mellem csúcsa a vesszőjéhez ér, de az érzés bizsergető. Számomra az. Újra őt nézem, hogy neki milyen… Megfogom a cicim és a bimbómmal simogatom meg a csúcsát.
Aztán a nyelvemmel. Lassan végignyalom, benedvesítve, becézgetve, a csúcsától a tövéig, majd tovább is. Sima és szőrtelen és a bőre bársonyos itt, és az illata vadító. Tiszta szappan és szeretkezés illatú. Érzem rajta az előző gyönyöre illatát is. A combjára markolok.
– Itt hogyan?
Van egy olyan érzésem, itt nem lehet vadul. Azért azt a fogást én is ismerem, hogyan kell lábközt térdelni valakit, és az mennyire fáj a férfiaknak. Véletlen sem akarok fájdalmat okozni, és remélem Balar mond valamit, vagy valahogy megmutatja mit akar. Addig kénytelen vagyok találgatni. Körbesimítom a golyói tövét, teljesen körbe. Majd újra felnézek rá.
Mit is mondott? Hogy leszoptam. És hogy van aki a szájába engedi és lenyeli.
A lenyelésben nem vagyok még biztos…
De abban eléggé, hogy végig akarom neki csinálni. Körbenyalom a makkját és beveszem, Úgy csókolózom ezzel a részével is, mintha a száját csókolnám, érzékien, a nyelvem is használva, finoman szívogatva.
Belém villan, mit mutatott a kezével… A ki-be mozgás.
Simogatom a vesszeje tövét, igyekszem nagyra nyitni a szám, hogy meg ne sebezzem, aztán beljebb engedem, majd ki, be és ki, nem nyelek közben így a nyálam őt nedvesíti, meg-megszívogatom, a jobb szárnyam kicsit felemelkedik, végigsimítok vele az oldalán, amennyire elérem, és kicsit erősebben szívom meg a farkát.
Újra felnézek rá.

-

– Jó tudni – dünnyögöm, majd a vigyorgó Balarra vetek egy durcás pillantást. – De majd ott leszel, hogy jól megvédj! – jegyzem meg, és ezzel nyilvánvalóvá is teszem, ha engem ugratni fognak, akkor egészen biztosan őt is. És neki is meg kell majd vele birkóznia.
És szerintem nem ugyanaz, ha Szélvészt ugratják a bordélylátogatási szokásaival, vagy Balart velem.

– Igenis! – mosolygok rá.
Eszem ágában sincs se megharapni, se máshogy fájdalmat okozni, tehát ezzel nem lesz gond. Egyébként is inkább vagyok óvatos, mint merész, hiszen csak tanulgatom, mit és hogyan.
Balar nem sok segítség. Mármint abból a szempontból nem, hogy nem mond semmit, hogy jobbra vagy balra, vagy ne úgy…viszont a reakciói beszédesek.
Totálisan átadja magát, sóhajt és nyög és zihál, és csakis a gyönyörre figyel.
És ebben van valami, ami végül felbátorít. Annyira nyilvánvalóan élvezi az egészet, hogy ettől leszek magabiztosabb és a tudattól, hogy ez az egyébként eléggé domináns férfi most teljesen átadta magát.
Imádom, hogy ennyire bízik bennem. Ahogy azt is, hogy láthatóan ennyire hatok rá. Most nem néz fel, egyszerűen csak élvezi, nem törődve a világon semmivel.
Az izmai egyre jobban feszülnek, aztán hangosabban nyög, elengedem, illetve a kezem még becézi. Immár azt is tudom milyen, mikor egy férfi a csúcsra ér.
A sarkaimra ülök, lassan simogatom a combját míg végül kinyitja a szemét. Egy szívdobbanásnyi időre találkozik a pillantásunk, majd az övé pásztázni kezd. Sejtem mit keres.
Ráfogok a combjára, némán emelem a jobbom a nyakam tövéhez, majd lejjebb eresztem a melleim közé, mintegy megmutatva hogy hova nézzen.
– Szóval hideg víz – jegyzem meg. – Talán menj te először zuhanyozni!
Nem véletlenül javaslom ezt. Bár épp most, nos, szeretkeztünk, nem érdekel ő minek hívja, én ennek, de ennek ellenére valószínűleg nagyon zavarban lennék, ha az orra előtt kellene valami alkalmas fürdőlepedőt keresgetnem.
Egyelőre hirtelenjében nem tudok mit kitalálni, a lepedője sarkával kicsit megtörlöm magam, lévén annak már mindegy, és felkapom a blúzomat. De a többit nem vehetem vissza, és az biztos, hogy nem fogom a mosásba adni. Én is el tudom intézni.

Sikerül a folyosón úgy eljutnom a fürdőig, hogy senkivel nem futok össze. Balarnál találtam egy nagyobb fürdőtörölközőt, azt vettem kölcsön, a blúzom felett körbetekertem a törzsemen. Majdnem térdig leért, egészen elfogadhatóan festettem.
A hideg vízzel igaza van, lehozza amit kell, de utána rendesen is megfürdök, illetve csak zuhanyozom, immár langyos vízzel. Még a hajamat is leöblítem.
Aztán kimosom a ruháimat, újra észben tartva, mit mondott Balar a hideg vízről, tehát először hideg, majd utána meleg vízben.
Mikor mindennel elkészülök a tükörbe bámulok.
De nem, nem látszik semmi változás, ugyanúgy nézek ki, mint tegnap. Talán annyi csak a különbség, hogy a szemeimben még mindig több aranyszín pöttyöcske csillog.
Elmosolyodom.
Nem bánok semmit. Nem bizony.
A szobámba visszajutva tiszta ruhákat veszek elő, a mosottakat pedig szépen kiterítem. Egy dolog, hogy valószínűleg már az egész ház tudja, mit csináltunk Balarral, és más lenne a kezükbe adni a tárgyi bizonyítékokat.

Balar persze előttem ért le, nyilván.
Mikor én is leérek, elsőre csak az tűnik fel, hogy szokatlan csend van, sehol a rokonság. Leülök Balarral szemben és már épp megkérdezném Balart, mikor jön Vulfius, tálcán hozza a reggelit, majd Rahesa is érkezik italokkal egy másik tálcán. Aztán az én tányérom mellé még egy kis kupát tesz, benne zöldesen gőzölgő folyadékkal.
– A teája, Aicha úrnő, ha óhajtani tetszik.
Meglepve nézek fel rá.
Rahesa most a szemembe néz, aprót bólint, és olyan kedvesen mosolyog, hogy egy pillanatra, elfelejtkezve arról ki ő, és ki vagyok én, kedvem lenne megölelni.
Nem tudom honnan tudja, de láthatóan tudja, és nagyon úgy tűnik, hogy ő elégedett a dolgok ilyentén alakulásával.
– Köszönöm – felelem halkan. Aztán a kupáért nyúlok, és minden további nélkül megiszom ami benne van. Nem tartok mérgezéstől. Az meg, hogy milyen íze van, nem szempont. Mellesleg egészen finom.
Balar csak vigyorog és eszik.
A szolgák visszahúzódnak és így, hogy kettesben maradunk én is elmosolyodom.
– Az edzést megcsináltam mielőtt lejöttem illetve még nálad, amíg zuhanyoztál – vallom be. – A terv az volt, hogy kimegyünk Mikallal a piacra. Szerintem még bele is férne időben, ha te meg közben elintéznéd a tetoválót.
Körbenézek.
– Egyébként gyanús ez a nagy csend. Hol a családod? Vagy gondolod, kitört belőlük a tapintat és direkt kettesben hagytak mára minket?
Alig hiszem, hogy a Chrimák ennyire diszkrétek lennének, de sose tudni, ugye.
– Aha… a tetőn. Te meg én. Jóóó lesz – súgom neki, aztán finoman megnyalom a szám. Figyelem milyen arcot vág, majd elnevetem magam. – Rendben, de te is csinálod velem a gyakorlatokat, ugye?
Tőlem akár valóban megpróbálhat ki is hajtani a mindenféle feladataival… de ha a végén nem tudok majd lábra állni, akkor neki kell majd lehoznia a tetőről. Remélem, ezt tudja.
Vagy nem?
Hm…
– És a végén, amikor már mozdulni sem tudok, még mindig te leszel az, akinek ölben le kell majd hoznia a tetőről – mondom ki és a hatást lesve most én vigyorodom el.

-

Majdnem elnevetem magam, mikor Balar a teámra mered, és látom, már szólna, hogy ő is akar, ami egyébként nem lenne meglepő, hiszen rögtön az első estén teával kínált, tudom, hogy szereti.
De ez most másfajta tea.
Még nem tudom, Rahesa pontosan honnan tudja, amit tud, de láthatóan kapcsolt.
A szolgák egyébként is sokkal többet tudnak az uraikról, mint azt egy átlagos neolita feltételezné. Ezt az anyukám tanította nekem.
Egyébként sem bánom, hogy Rahesa öntevékeny volt, sokkal kínosabb lett volna odamennem hozzá, és megkérni, hogy segítsen a teával. Ugyan tudom miből készül, meg úgy általában tudok teát főzni, de itt nagyon kell ismerni az arányokat is. Persze így is meg fogom kérni Rahesát, hogy tanítson meg rá, de legalább arról nem kell mondanom semmit, hogy igen most kell, igen tegnap még nem kellett… meg a többi szokásos.
Balar megjegyzésére elmosolyodom.
– Rahesa egyszerűen csak félt tőled. Megtévesztette a külsőd, a híred… Vulfius meg… nem akart kitűnni semmi módon. Neki jó itt a teaházban, Rahesa mellett. Annyi történt csak, hogy az, hogy idecsöppentem kimozdította Rahesát abból a meggyőződésből, hogy kegyetlen lennél. Mondjuk ezt a szót.
Biccentek a tányérjaink felé, és miután megiszom a teámat felveszem avillám és enni kezdek.
– Az, hogy látja velem máshogy bánsz példa a szemében arra, hogy odafigyelsz másokra. És nő. És nem vak. Szerintem minden szolga tudja a házban, hogy rózsát hoztál nekem… Ilyesmi. Úgy gondolja, hogy akkor talán az ő gazdája mégis érdemesebb neolita. És úgy, ha ő kedves ahhoz, akit a gazdája kedvel, az jó pont.
Halkan elnevetem magam.
– És talán tényleg kedvel is engem. És élvezi, hogy kapott egy kis döntési hatalmat. Rahesa szeret reggel ébren lenni. Vulfiusszal egyszerre. Megengedtem neki, hogy étrendeket javasoljon. Ő javasol, én vagy rábólintok, vagy módosítom. Rahesa írja össze, mit kell venni hozzá. Elmehet a piacra is Vulfiusszal. Nem szöknek meg, nincs hova, és immár Rahesa kezdi úgy érezni nincs miért. Vulfius meg egyedül nem lépne le. A Kiméra szünnapján van szabadnapjuk, mert ezt megszokták, és mivel többen vannak van még egy napjuk. Ezt megbeszélik a többiekkel melyik napon, és a hét első napján mindig megmondják nekem. Ha nem tudnak megegyezni, akkor senki nem kap második szabadnapot. Lina kicsit később kell, de utána segít ebédet készíteni, meg a mosással, takarítással. A nehezebb munkákba Hermann is beszáll, mint a víz húzása, a tetőtartályok töltése, tüzelő készítése a konyhai tűzhelyekbe, meg a fürdőszoba masinájához. Este a felszolgálás főleg Hermann és Shannari dolga lesz. Mindketten mutatósak és könnyedén mozognak. Egyszerre, vagy váltva, de Rahesa és Vulfius besegítenek, úgy csinálják, hogy mindenki tudjon vacsorázni is. Lina mosogat. De csak tízig. Fiatal és kicsi, aludnia kell, hogy behozza a lemaradását. Shannari szeret varrni. Tehát ilyen feladatokat is kap, és tanítja Linát is. Nagyjából ez a jelenlegi beosztás. Kipróbáljuk, hogy működik. Aztán megbeszéljük. Úgy gondolom, ebben az ő szavuk is számít, merniük kell megmondani, ha van, aki könnyen bírja az éjszakázást, de reggel nehezen kell… vagy fordítva. Ilyesmi… Ó és még valami.  Bár ebben nem vagyok biztos, de Hermann szerintem nem akkor hallotta először a Chrima nevet, mikor megvetted a piacon.
Arra a javaslatomra, hogy én nem mennék újra a tetoválóhoz, Balar bólint. Örülök neki. Nem akarnám megszegni a Mikalnak adott szavam.
– Jó tudni, hogy ő is látott minket – szusszanok. Végtére is így a kerek, az egész Kiméra tudja. – De legalább még volt rajtunk ruha.
Azért ez fontos. Számomra az.
Rosszabb pillanatban is ránk nyithattak volna. Illetve jobban. Az kínosabb lenne most.
– Észre? És ugyan mégis miből? – kérdezek vissza.
Összevont szemöldökkel nézek Balarra.
– Óha! Szóval másfél hónapja! Hát akkor rám igazán nem foghatod! De most már itt vagyok, és így edzened kell!
Muszáj neki, ha engem tanítani akar. Jó példával illik elöljárnia.
Mikal és Szélvész érkeznek. Ezek szerint mégse mentek ki a városba.
Szélvész mint a vadalma vigyorog, de Mikal kedvesen pillant rám és igyekszik nem mosolyogni, egész biztosan képben van ő is persze, de róla tudom, hogy nem fog megjegyzéseket tenni a tegnapi beszélgetésünk után. Nem mintha égetni akarnám a férfiak előtt, de ezt ugye nem tudhatja biztosra.
– Jó reggelt nektek is!
Ahogy látom Balar legszívesebben a borsszórót vágná az öccséhez, de végül nyugton marad.
Pedig pont ő figyelmeztetett a beszólásokra, azt hittem jobban viseli őket.
– Remekül – felelem, mintha csak azt mondanám, hogy napos az idő. Szélvészre bámulok, de gyanítom ilyen távolságból nem látja a gyilkos pillantásomat. Amit én annak szánok.

Mikal nem felejtette el a piacozást, amiért most nagyon is hálás vagyok neki.
Balar Shannari után akar nézni, aztán meg Hermannt és Linát viszi el, hogy megkapják az új jelüket. Ami egyébként az én jelem lesz, ha minden igaz. De erre nem térünk ki újra, szerintem Balar is emlékszik, szerintem nem lesz gond, én bízom benne. Hermann láthatóan kevésbé, de majd lenyugszik. Linával nincs gond, a kislány nagyon is jól érzi magát a Kimérában. Egyáltalán nem bánom, hogy ragaszkodtam hozzá.
Ahogy elindulunk, Mikal felzárkózik mellém. Egy-két centivel már most magasabb nálam, ami nem meglepő, látva a Chrima férfiak magasságát. És Professzor sem alacsony. Az arca viszont még kölykös, de a mozgása és a tekintete... valahogy Balarra emlékeztet.
A piacon elbohóckodjuk az időt Mikallal. Kedvelem a srácot.
Egyébként úgy védelmez, mint, igen, mint egy családtagot. Ketten próbálkoztak volna, az egyik a szárnyamhoz ért. Mikal azt hiszem eltörte az orrát.
Az őrséget végül azért nem hívták ránk, mert a fickó számára lett volna túl kényelmetlen, ugyanis Mikal közölte, tőle nyugodtan, majd elmondja nekik is, hogy a nyomorú ficsúr molesztálta az ő sógornőjét, mire kénytelen volt közbelépni.
Azt, gondolom, egy felnőtt férfi se ismerné el könnyen, hogy egy még félig gyerek kölyök bánt el vele. Mikal meg, bár egyébként nagyon is szeretne felnőttnek látszani, most szégyentelenül közölte, hogy fertő ez a város, ahol egy tizennégy éves kénytelen oltalmazni a felnőttektől a családja asszonyait. Mindezt fényes nappal!
Nem mintha akkora bajom történt volna, de igaz, a figura még hálás lehetett a sorsának, hogy Mikal volt velem. Balar lehet kitépte volna a karját. Vagy hasonló.
Bevásároltunk a gyerekeknek. Luka festett ólomfigurákat kap, tevéket, tevehajcsárokat, zsoldosokat és rablókat. Valari, aki öt éves, egy játékbabát, pár színes szalagot és egy könyvet a cicákról. Nem mesekönyv, inkább félig tudományos, gyereknek íródott, valamikor régen, képek is vannak benne, és bár kicsit kopott, egy oldal sem hiányzik belőle. Tahasshi egy tucatnyi különböző fajta acél nyílhegyet kap, Mikal talál mellé egy vékony füzetet is, ami az íjászatról szól. Aztán látom, hogy megdermed és pirulva néz le egy könyvre.
A válla felett lesem meg mi az. Ő nem ér hozzá, én igen. Majdnem olyan, mint az, ami Kaddában van, a szöveg ugyanaz, a képek mások. Modernebbek, de festettek és rajzoltak, nem olyan, mint a háremben, ahol teljesen élethű képek voltak a könyvben.
Mikal hökkenten néz, mikor az erszényemért nyúlok és a fejét rázza. Azt mondom neki, hogy felesleges kínban lennie, a könyv nem az övé lesz, hanem ajándék a testvérének.
Elneveti magát. Megkérdezi, nem akarom-e mégis én megtartani és kajánul vigyorog.Hazáig viccelődünk, Mikal igyekszik eljátszani, vajon milyen képet fog majd vágni Tahesshi... meg a többiek...
Szinte sajnálom, hogy nem fogom látni.
Bár, ki tudja, lehet már is ki kell raknunk, mi mindent vettünk.
Nevetgélve érünk vissza a Kimérába, fáradtan, kicsit porosan, kicsit izzadtan, de vidor jókedvvel.
Balar már otthon van és abból ahogy rám néz, mikor belépünk Mikallal, már keresett.
- Iszom egy frissítőt, átöltözöm és mehetünk fel - mondom egyszerűen. Nem felejtettem el, hogy ma lesz a megmérettetésem.
A kérdés csak az, vajon mekkora közönség előtt.
Mikal vigyorog, hogy ő bizony megnézne...Szélvész nem tudom merre van, de lehet, hogy tőle is kitelik...
A kérdés, Balar mit szól mindehhez.

-

- Tedd hozzá, hogy előszeretettel játszol rá a megjelenésedre! - mondom mosolyogva. Majd kicsit elkomolyodom. - Rahesa pedig sok mindenen ment keresztül és ahogy mesélted Nagyszájú nem épp a legjobban vezette a Kimérát, és ők látták, mi történt Bedlammal.
Előítélet, persze, de érthető, és még Nagyszájú is rásegített a dologra.
- A virág Shannarié, de a rajzszén a tied. És persze hogy nem. Szerintem örült, hogy a gazda hallgatott rá, és büszke volt, hogy jó ötletet adott.
Halkan sóhajtok.
- És még valami, Vulfius és Rahesa nem hülyék, szerintem levették, hogy Shannari mivel próbálkozott az elején. Hogy is mondjam? Te mondtad, hogy Rahesáék kedvelnek engem... de egyébként úgy hiszem, valóban - pillantok itt a teás kupára - Shannari náluk is be akart vágódni azzal, akárcsak nálad, és nálam is, hogy javasolta a virágot. Igaz, lehet, hogy magadtól nem jutott volna eszedbe... Viszont azt gondolom, hogy ha nem mondja, akkor is próbálkoztál volna valamivel, hogy megbékíts. Talán nem virággal. Talán lassabban ment volna. De ahogy ismerlek... nem hiszem, hogy feladtad volna.
Kérdőn pillantok Balarra.
- Szóval, ha Shannari csendben marad, azzal nem nyer semmit, sőt mindenki szemében úgy tűnt volna, hogy nem tudja megemészteni, hogy az új ura nem kitüntetett és kényeztetett ágyasának vette meg. Inkább maga ellen hangolt volna mindenkit. Ezzel a virággal, a javaslattal, lényegében ő is bocsánatot kért. Naná, hogy akarta, hogy tudjanak róla.
Örülök, hogy Balar rábólint a beosztásra.
- A vendégekkel nem volt gond. Mára kaptunk egy kekszrendelést, szerintem Rahesa már készíti. Shannari nem szólt, kicsit lassabban mozog, de pontosan, nem remeg, nem billeg. Egyelőre jól bírja, ugyanakkor igyekszem, hogy csak akkor legyen a családod szeme előtt, mikor muszáj, most főleg a varrást kapja meg. Az alagsoriak ruháit is átnézetem vele. Igazából elhalmozom munkával, persze csak ilyen könnyebbel, hogy ne legyen ideje másra gondolni.
Elgondolkodom.
- Hm... Nem tudom, természetes-e vagy sem. Ugyanakkor ezt a döntést inkább őrá hagynám.
Elmosolyodom.
- Nem a hajszínen múlik. Az én hajam nem vörös, és szerintem mégis vonzom a bajt.
Árnyékjáróra csak bólintok. Ha valaki, ő biztos összerakta, hiszen ő kérdezgetett a legtöbbet Balarról, rólunk. Mikal inkább a háremről akart tudni, az más, azt nem firtatta, mi van köztünk a bácsikájával.
Durcás arcot vágok arra, hogy nem beszél a jelekről. De nincs mit tenni.
De aztán elvigyorodom, mikor arról beszél, hogy újra edzeni kezd ő is. Ennek én csak örülök.

A tetőn nagyjából ott az egész család, kivéve Hasfelmetszőt.
Komolyan meghat, hogy bemutatót tartanak nekem, bár sejtem, hogy mindig gyakorolnak. Lehetőségem van szemügyre venni Szélvészt és Mikalt is félmeztelenül, és megállapítom, hogy igenis jól jártam Balarral. Nevezzenek csak elfogultnak, de ő tetszik a legjobban. Rendben, Mikal még kölyök, de az arányok akkor is látszanak.
- Értem - felelem Balarnak, majd figyelem, mit csinál.
Durva egy gyakorlat. Nem azért, mert bonyolult, vagy hasonló, de attól még az. A leguggolás rész például... olyankor nekem meg kell emelnem és oldalra kell nyitnom a szárnyaimat és végig úgy tartanom, míg hátraugrok, lefekszem, fekvőtámaszba nyomom magam, majd utána a felugrás... akkor vagy kint hagyom a szárnyakat, vagy bezárom...
Morc arcot vágok.
Mindenki minket néz.
Még Lina is leselkedik, Balar pillantását követve veszem észre őt. A kislány Mikalt figyeli.
Van tippem rá, hogy miért. Mikal az éjjel beszélgetés közben mesélt nekem a próbáról... amit azért viselt el, hogy Bedlam miatt párbajra hívhassa Hasfelmetszőt. Párbajozott egy rabszolga miatt és ezért elviselte a billogozást. Most félmeztelen és a bal karján ott az égés nyoma, világosan látszik. Rahesa talán hallotta tegnap a történetet, Lina meg látni akarja, igaz-e. A kislányt annyit kínozták, olyan rosszul bántak vele... Ezek után a szemében Mikal igazi hős.
De nem kéne ezt buzdítani. Az nem baj, ha kedveli a gazdáját, bár Mikal neki nem gazdája, de jobb ha többet nem remél. A fiú Chrima nevelést kapott. Hermann meg csak ideges lenne.
Sóhajtok.
- Rögtön, Pléhsuszter, csak előbb... Lina! - kiáltok, mire a kislány sebes léptekkel iramodik felém, és igen, újra Mikal karjára pillant közben, majd megáll előttem, pillantását a nyakamra szegezve.. - Menj le,és készítsetek Rahesával ide fel mindenkinek egy nagy üveg mentás limonádét, aztán az üvegeket tegyétek bele hideg vízzel telt vödrökbe, és Hermann hozza fel őket! Te pedig segíts odalent kekszet csomagolni! No, sipirc! - mondom neki kis mosollyal.
A kislány elszalad.
Én meg szenvedő arcot vágva beállok a gyakorlathoz.
- Megnézem én azt, hogy guggol le a szár... - ennyit csípek el Szélvész mondatából.
Mikal pisszeg, de ott áll mellette és figyel. Ők ketten félbehagyták a gyakorlást. Nem nézek oldalra, hogy mi a helyzet Árnyékjáróval és Professzorral.
Leguggolok.
A szárnyaimat fel és oldalra emelem. Ugrás hátra, hason fekvés, fekvőtámaszba fel, szárnyakat emelve, ugrás guggolásba, szárnyak oldalra, ugrás fel...
- Azta... szárnyakkal... - Ezt nem tudom, melyikük mondja.
Újra csinálom. Mikor guggolásból felugrom, csapok egyet a szárnyaimmal, meghúzom lefelé a levegőt. Elemelkedem a talajtól de nem csak harminc centit, hanem úgy két métert.
Valaki felhörren.
Visszahuppanok. Szárnyak oldalra emelve és leguggolok, és csinálom újra az egészet elölről. És még, és újra.
Az orromon át veszek levegőt és dacosan nézek a semmibe.
Guggolás, fekvőtámasz... újra és megint.
Emelkedem... még mindig vagy két métert. Tehát újra...Újra!

-

Lassan bólintok.
– Igen, de az ő történetét nézve szüksége volt időre, és jó tapasztalatokra. Előbb-utóbb biztosan rájött volna, hogy te nem olyan vagy mint a korábbi gazdái. Az csak szerencsés véletlen, hogy a felbukkanásom ezt meggyorsította. Rahesát bántották… és számára azt látni, hogy te egy ágrólszakadt szökevénnyel jól bánsz… nos azt hiszem, ez nagyon sokat számított neki.
Elgondolkodva nézem Balart.
– Előttem még nem látott más nővel téged… Jól gondolom?
Nagyjából sejtem, hogy igen, hiszen Balar azt mondta már nagyjából fél éve nem látta Cassandrát, tehát ő nem járt itt. A bordélybeli nőket meg biztos nem hordta haza.
Halkan elnevetem magam.
– Hatékony. Milyen romantikus szó!
Komolyan bólintok. Én is észrevettem. És nyilván nem örültem neki. Annak annál inkább, hogy a szép Shannari felsült. Mert ugyan ember, de annak nagyon is szép, és ő biztos gyakorlott és nagy tudású, ellentétben velem. Ő nem ügyetlenkedett volna.
Bár úgy tűnt, Balar nem bánta az én ügyetlenkedésemet. Sőt!
Nagyon is úgy tűnt, hogy kifejezetten élvezte!
– Mondhatni, még időben kapcsolt.
Viszonozom Balar pillantását, a halványzöld szempár minden rezzenésére figyelek. Aztán előrenyújtom a kezem és megsimítom az övét.
– Balar, nem figyeltél? Tudom, hogy kitaláltál volna valamit. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy a virág csak úgy eszedbe jutott volna. A rajzszén igen. Az a te ötleted volt. Vagy… vagy nem is tudom mi még, azt hiszem, kitaláltál volna valamit. Letáboroztál volna a küszöbömön, hogy meg ne szökjek…
Szerintem képes lett volna rá. Vagy csemegékkel próbálkozott volna. Esetleg valami szárnyasoknak való ruhával. Vagy vett volna nekem egy tőrt… vagy… talán mégis eszébe jutott volna neki is a virág.
Bólintok.
– Nem ostoba. Összerakta. Ahogy Hermann is, csak nem könnyű elfogadnia. Nem egyszerű döntés a számára.
Nevetek és a fejem rázom.
Aztán halkan sóhajtok.
– Értem, mire gondolsz. Ezt el fogom neki mondani, nem a szajhás külsőt, hanem az új hajszínnel nehezebben ismernének rá azok, akik korábban esetleg ismerték. És meglátjuk. De kényszeríteni nem akarom. Egyébként pedig… a vörös nem okvetlen szajhás. Attól függ, mit visel hozzá.
Majd meglátjuk, mi hogyan alakul Shannarival, végül is.. Balar rabszolgája, akár azt is parancsolhatná neki, nyírja kopaszra magát.
De remélem, engedi, hogy én intézzem majd.

A megjegyzésekből és ahogy szép lassan mind körénk gyűlnek, egyértelmű, hogy csak azt akarják látni, hogyan próbál Balar kikészíteni. Illetve szebben fogalmazva, mint próbálja hitelesen és objektíven felmérni a fizikai állapotomat.
Az első, ami nekem és Szélvésznek is leesik, hogy szárnyakkal együtt ez a gyakorlat annyira nem is egyszerű, hiszen a szárnyaimat tartanom kell mikor guggolok.
Ugyanakkor a húzás a szárnyaimnak is megkönnyebbülés, és a lábaimnak is. A felugrásból így felemelkedés lesz.
Nem tudom ki mit hisz, de így könnyebb nekem, mintha a szárnyaimat végig mozdulatlanul emelném oldalra. Az a nehezebb. Szóval, kicsit csalok. De mégsem. Balarnak nincs szárnya, a többieknek sincs. Nekik nem zsibbadna le az egész hátuk attól az idióta oldalra emelt helyzettől.
Balar figyel, és belebeszél, nyilván, nem is ő lenne, ha nem tenné.
Látom azt is a szemem sarkából, mikor leinti Szélvészt.
Jóóó!
Ugyanakkor az első aki beáll mellém, az Mikal. Örülök neki. Dupla olyan gyorsan csinálja az egészet, mint én, de nincsenek szárnyai.
Hát igen! Balarnak van némi igaza, nem pont úgy végzem a gyakorlatot, ahogy ő mutatta, egyszerűen azért, mert fizikálisan más vagyok. Nagyon más. Van plusz két szárnyam.
A következő Árnyékjáró, és vele tart Professzor is.
Nagyon jó érzés. Nagyon-nagyon jó. Nem vagyok egyedül.
Végül Szélvész és Balar is beállnak.
Én meg odafigyelek, a tizenhatodik ugrás után érzem kezdek fáradni. Ugyanakkor repülni meg hosszan tudok. Tehát kicsit leállítom a szárnyaimat, azaz kiemelem őket oldalra és csak tartom őket, hogy le tudjak guggolni, és nem csapok velük, a tempóm ugyanaz, de most csak a lábaimat terhelem az ugrásnál. Újabb tíz darab.
Valaki liheg.
Még nem én.
Elmosolyodom.
Bár ők gyorsabb tempóval csinálják, de nem is kell szárnyakra is figyelniük.
Még tíz darab, most szárnyakkal. De már lassulok, viszont még figyelni tudok a szárnyaimra, az a legfontosabb, a guggolások miatt. A felugrásoknál immár lábbal és szárnyakkal is dolgozom, és csak másfél métereket emelkedem. Aztán már csak egyet.
Ötvenkettőnél elrontom a számlálást.
Azt hiszem, annyira már nem is fontos. Kezdenek fáradni a lábaim, és a szárnyaim és a karjaim is, azok a legjobban.
A karjaim nagyon-nagyon… ahhoz hogy kiemeljem magam fekvőtámaszba már a szárnyaimat is használom, emelek magamon velük, még kettő, de a szárnyaim nélkül nehezebb a felugrás, nagy levegő, még egy… még egy, aztán egyszerűen fekve maradok.
Arcom a tető meleg kövéhez simul, lihegek, a szívem dübörög. A szárnyaim között ugyanúgy folyik rólam a víz, mint, igen, mint mindenhol máshol.
Becsukom a szemeimet és nem mozdulok.
Bár igyekeztem nem túl gyorsan mozogni, most küzdök a túlmelegedéssel is. A gepárd gének bekapcsolnak, ha túlmelegszem, levernek az eszméletemről, akár bele is hallhatok.
Muszáj leállnom.
Most.
– Víz… – nyögöm ki.

-

Sejtem, hogy Balar kételkedik Rahesa történetében. Túl sok mesterkedést látott már, és valahogy kissé szkeptikussá vált ilyen téren. Még az is lehet, hogy igaza van, bár én inkább hajlok arra, hogy higgyek a rabszolgalánynak. Főleg azért, mert alig mesél a dolgokról, mert inkább csak megrázza némán a fejét és begubózik. Nem igyekszik sajnáltatni magát, és igazából nem is remélhet a története miatt még jobb bánásmódot. Ugyanakkor jól dolgozik.
Balar kétszavas válaszán elmosolyodom.
Jó érzés, mit is tagadjam! Jó tudni, hogy Cassandra nem járt itt, hogy nem feküdt abban az ágyban amiben én.
Sóhajtok.
– Ironikusan értettem – mondom egyszerűen. – És tudom, illetve… már tudom, hogy nem volt.
Lassan bólintok.
Már azt is tudom, hogy Balarnak nem kell ÚGY Shannari. Nem ma jöttem rá, nem is tegnap. De akkor, az első pár órában a vörös lány érkezése után ebben nem voltam biztos, és nagyon dühített az egész. Még annál is jobban.
Nem volt egyszerű megfékeznem a dolgot, és tárgyilagosan szemlélni az egészet. Nagyon nem.
Balar nem húzza el a kezét, de látom, nem érti igazán, miről is beszélek. A pillantása elég beszédes tud lenni.
Lágyan elmosolyodom. Van egy olyan tippem, hogy Balar attól tart, előveszem a régi dolgokat és neki újra ki kell mondania, hogy sajnálja.. vagy bármi hasonlót. De erről nincs szó. Tudom, hogy nem akarta. Mármint ordibálni akart, csak megbántani nem azzal, hogy úgy mondta a háremhölgy szót rám, mintha én is egy olyasféle lennék. Egy úri ribanc. Tudom, hogy nem tartott annak, sem akkor, sem máskor. Ez napról napra egyértelműbb.
Ugyanakkor valami eszembe jut ezzel kapcsolatban. Valami, amire Árnyékjáró célzott.
– Egyébként ha azt mondtam volna akkor, hogy nem akarok maradni, és vigyél el azokhoz, akik befogadnak… mit tettél volna? – kérdezem kíváncsian.
Arra sóhajtok, amit Hermanról mond. Talán igaza lesz, talán nem. Nem lehet biztosan tudni. Egyébként van egy kezdetleges ötletem arra, mit lehetne Hermannal kezdeni. De még nem mondom el, még töprengenem kell rajta, átgondolni minden irányból.
Balar csak bólint arra, amit Shannariról mondok, láthatóan különösebben nem érdekli a vörös külseje. Igazság szerint ez tetszik.

Az edzés elég jól meg. Igazság szerint ebbe belejátszik az, hogy tudok repülni. Az nagyon sok munka és elég erős izomzat kell hozzá, és kitartás, akarat.
Az izomzatom azonban máshogy erős, mint egy harcosé, és a testtömegemet sem jó egy bizonyos szint fölé növelni, ha továbbra is azt akarom, hogy elbírjanak a szárnyaim. És én azt akarom.
Persze, ami szerintem elég jó, az a Chrima-mérce szerint talán épp, hogy elfogadható.
Azt egyébként sem gondoltam, hogy Balar elnéző lenne velem csak azért, mert…mert ő meg én, mert mi…
Nem is várok tőle ilyesmit. De most, hogy itt az egész család, szerintem még szigorúbb. Persze, hogy nem tetszik, mikor rám pirít, nyilván nem, de nem szájalok vissza, hanem igyekszem korrigálni. De azért szárnyakkal kicsit más ez. Például rögtön a guggolás, meg abból hátraugrani. Megnézném, Orákulum hogy csinálja!
Tényleg, neki milyen gyakorlatokat írnak elő? Ez a kérdés is most jut eszembe, mikor már késő! Illetve nem, lehet, hogy a következő edzés előtt hasznos lesz ilyesmiről is beszélnünk. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy két végtaggal többel nekem ugyanazok a tornagyakorlatok a jók, mint a többieknek. De azért csinálom vitézül.
És ha már vannak szárnyaim egy kicsit menőzök is. Az vesse rám az első követ, aki nem tenné ugyanezt!
Az egyébként nagyon jólesik, hogy a többiek is beálltak mellém, még akkor is, ha sokkal jobban bírják mint én. Jó érzés, olyasmi…úgy érzem tőle, hogy befogadnak. Főleg mikor Mikal lihegni kezd, mintha fáradna. Kötve hiszem, hogy így van, de aranyos tőle. Azt hiszem, nem csak én kedveltem meg őt, de kölcsönös a dolog.
Ötven felett annak ellenére is kezdek fáradni, hogy a szárnyaimmal is besegítettem a lábaimnak az ugrásoknál. De a karjaim már remegnek.
Végül még talán három ismétlés után összecsuklok és hason maradok a tetőn.
Az pedig nyilvánvaló, hogy nem segítenek a vízzel. Ahogy az is, hogy még pihennem kell, mielőtt mozdulni tudnék.
Egészen forrónak érzem a tagjaimat, és lihegve szedem a levegőt.
Nagyon jólesne most az a víz, de nem kezdek cirkuszolni, se követelőzni, csak fekszem tovább némán, mozdulatlanul. Igyekszem nyugodtan lélegezni, hogy el ne ájuljak, és várom, hogy a szívem lassuljon.
A szemeimet egy sóhajtással lehunyom és hűvös esőre gondolok. Vízre, mely az égből hullik alá, és lehűt engem. Mozdulatlanul pihenek.
Kifáradtam. Most azon sem töprengek, hogy egyáltalán jónak számít-e az eredményem, vagy épp csak elégségesnek, vagy szánalmasan semminek.
Csak az jut eszembe, hogy milyen buta voltam, hogy elhittem, Balar ölben vinne le, hiszen a vízért is el kell majd másznom. És ha oda el tudok mászni, akkor ugye… Akkor miért venne karba?
Eltelik még két perc, lassan négykézlábra emelkedem, a szárnyaimat is megemelem, a hátamra simítom őket. A karjaim reszketnek.

Valamikor persze lekerülök a tetőről. Miután összeszedem magam valamennyire, és túljutok egy hideg zuhanyon is, a szobámba megyek.
Megnézem a rózsáimat, a szirmaikat már elhullatták, de három szálban is látok életet. Őket még vízben hagyom, a többieket kiveszem.
Aztán lezuttyanok az ágy szélére, és csak nézem a virágokat.