Desert Empire


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi átlépő
Név:

Jelszó:



Csiripelő
Friss postok
Lopott idő; Balar - Aicha
Pént. Márc. 30, 2018 11:42 am
írta: Aicha Khaled
Ki kicsoda
Hétf. Márc. 12, 2018 11:17 am
írta: Dana Amarah
double the trouble - rayan && kraisorn
Szomb. Feb. 17, 2018 9:53 am
írta: Rayan
D S H
Vas. Feb. 04, 2018 5:55 pm
írta: Vendég
Seattleties
Vas. Jan. 28, 2018 6:59 pm
írta: Vendég
Khagra rend - Parancsnok
Csüt. Jan. 04, 2018 10:24 pm
írta: Admin
Khagra rend - Nagy Mester
Csüt. Jan. 04, 2018 10:05 pm
írta: Admin
Kancellár
Csüt. Jan. 04, 2018 9:43 pm
írta: Admin
A hónap válaszadói
Statisztika
Neolita nemesek
8 fő
Neolita polgárok
4 fő
Kiválasztottak 3 fő
Katonaság
1 fő
Félvérek 4 fő
Szabad emberek
0 fő
Rabszolgák
2 fő
Marilla fiai
3 fő
Khagra rend 1 fő

Lopott idő; Balar - Aicha

 :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Szomb. Dec. 30, 2017 4:45 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Tudom, hogy szórakozik rajtam, hogy zrikál, de valahogy mégsem bántón teszi. Nincs benne él, amivel fájdalmat akarna okozni. Mulat rajtam, persze, az világos.
Igazság szerint láttam már félmeztelen férfit, papa képeskönyvében meg olyat is, amelyik festményen szerepelt és semmi sem volt rajta. De azért az akkor is más.
És igen, meglepődtem, no, de hát neolita vagyok, nem kőszobor, és ráadásul a bennem élő művész is előtolakodott. Kínos. De már nem tudok mit tenni.
Mindenképpen – ennyit sikerül kinyögnöm, és gyanítom Balar elégedett, mert elég melegnek érzem az arcomat.
De aztán már a rabszolgákról van szó, és az biztonságosabb téma.
Igen, itt vagyok.
Komolyan nézem.
És megteszem, amit tudok. Még ha nem is mindig a legokosabb módon. De azért, szerintem, nem történt semmi olyan tragikus dolog.
Végül nem. És ez jó. Balar vigyorog, én meg visszamosolygok.
Nem fogom feladni, szerintem tudja. Nem akarok haszontalan teher lenni, és ezzel én magam is tanulok.
Megcsóválom a fejem.
Haha. Nem hiszem, hogy így tennének. De mi lesz, ha kiderül, hogy ezek az én híres feromonjaim rájuk nem hatnak? Hm?

Balar mókásan néz ki, ahogy a szemeit forgatja, kuncogok is, de igyekszem köhögéssel álcázni.
Nem tudom. Méretre stimmelt. Az is lehet, hogy előtte üveglap volt a keretben. Nem tudom. Lehet, hogy… na… Legutóbb ki lakott a mellettem lévő szobában?
Csak egy ötlet, de ha esetleg Balar valamelyik családtagja, és az tényleg egy üveglapos asztal volt, aminek valahogy baja esett, Vulfius lehet, hogy kipótolta, aztán elfelejtette. Bármi lehet. Még akár az is, hogy Rahesa oldotta meg valahogy. A jó ég tudja. Annyira félnek, hogy ez lehet, egy jó ideig nem derül ki, aztán meg már nevetséges ostobaságnak fog hangzani.
Balar finomít az ötletemen, én meg elgondolkodva bólintok.
Igen! Ez így még jobbnak tűnik. Nem kell nekünk szólnia, nem kell úgy éreznie, hogy elárulná a lányt, vagy, hogy mi ezt akarnánk, hanem segíthet neki. Ez még akár a bizalmát is növelheti.
Eszembe jut még valami. A fájdalomcsillapító gyógytea.
Balar, nem vagyok benne biztos, csak egy megérzés, de lehet, hogy Rahesa ért valamit a gyógynövényekhez. Esetleg tudsz róla ilyesmit?
Az illatos sebkenőcs, a tea…
Komolyan és érdeklődve hallgatom meg, hogyan is működik Balarnál a kivásárlás, és hogy az ő adott szava most már köti a csalládját is.
Ez egy nagyon értelmes rendszer – felelem megfontoltan. – De ezek szerint ők is tudják, hogy jelenleg te vagy a legjobb esélyük.
Lassan elmosolyodom.
Tudod, nem semmi ezt épp egy rabszolgakereskedő szájából hallani. Meglepsz engem, Balar!
A szavak egyszerűek, de van benne egy adag elismerés is. Az, ahogy a rabszolgák kérdéséhez áll…
Mégis ki gondolná épp Balar Chrimáról, hogy odahaza a saját rabszolgáival sokkal jobban bánik, mint a ficsúrok többsége? Azt hiszem, két nappal ez előtt még én sem hittem volna el.
De most nem kételkedem benne.
Aztán elnevetem magamat.
Szóval például Kétcsapás akár még drukkolna is neked, ha végre valamiért kioszthatnád Nagyszájút? Nem semmi a családod!
Komolyan így gondolom. Az elmondása alapján leginkább Kétcsapást kedvelem, talán még Szélvészt. Hasfelmetszővel kapcsolatban kicsit ambivalensek az érzéseim, de örülök, hogy megmentette Balart. A többiek… nem tudom. És persze kíváncsi lennék Duncanre.
A javaslatán kicsit eltöprengek. Nem tűnik kivitelezhetetlennek.
Jó ötletnek tűnik. Végiggondolom. A másik, hogy bár Lináról már nagyjából tudjuk, mi volt a munkája, de Hermannról még nem. Igazából nem tudom, mennyire lenne az jó, ha én próbálnám kikérdezni.
Nem mintha félnék tőle, de fogalmam sincs, miket képzelne bele egy fiatal nő érdeklődésébe, mert nagyon is úgy látom, hogy tisztában van a külső adottságaival.
Lehet, hogy jobb lenne, ha te kérdeznéd meg az előéletéről – vetem fel Balarnak.
A szemébe nézek, most nincs a hangomban semmi játékosság, de beképzeltség sem.
Azt véletlenül sem érthetné félre.
De az ötletei jók. És ami furcsa, hogy ezekkel a válaszokkal magáról is sokat elárul. Fogalmam sincs, ezzel tisztában van-e, de igen, ezek miatt a válaszok miatt kezdem kedvelni. Illetve ezek miatt is.  Már korábban is volt pár ilyen elszólása, és ezek mind róla árulkodnak.
Hermannról beszél ugyan, de valahol mindenki saját magából indul ki.
Kristálytisztán emlékszem arra a monológjára az utcán, ugyanakkor… Ha számára fontos lenne valaki, ha ő lenne szolgasorban, akkor nem az számítana, mennyi külön az ő ára, hanem kettejüké mennyi…
Aprót bólintok, de most nem őt nézem, inkább az asztal lapját, amelyre apró mintákat rajzolok az ujjbegyemmel, és szinte hallom, ahogy azt mondja feltúrta volna Kaddát is értem. Egyre inkább hajlok rá, hogy higgyek neki.
Shannari nevére pillantok újra fel.
Igen, persze. Bár ahogy láttam ma, amíg elmentünk Lináékért, minden rendben ment, Rahesa és Shannari elég jól összedolgoztak. Szerintem velük nem lesz gond. Vulfius meg alapvetően kedvesebb fickó, mint Hermann. Szelídebb. De igazad van.
Ahogy azt mondja itthon, újra a szemébe nézek.
Valamikor az elmúlt két napban talán valami mintha Balarban is változni kezdett volna.
Tegnap még morgott, hogy miért kell neki itt lennie, és hogy csak parancsra van a teaházban, most meg már azt mondja, itthon.
Nem tudom még mi ez, de az ösztöneim azt súgják, nem rossz dolog.

Nagyon óvatosan adom vissza a messzelátót, nehogy véletlen valaminek nekiütődjön. Nem tudhatom, nem törik-e el benne valami, vagy nem mozdulnának-e ki a sérülékeny különleges üveglencsék.
Sikerült – felelem teljesen komolyan. – Nagyon hasznos eszköz. Bár a pusztai sas gének miatt elég nekem éles a látásom, de ez a messzelátó nagyon különleges és értékes, sokkal közelebb hozza a távoli dolgokat, alakokat, a történéseket. Nagyon érdekes. És ha valakinek másfajta gentikája van, ezzel az eszközzel élesen láthat. Igen.
Balarra pillantok a szemem sarkából.
Nehéz volt összerakni?
A kíváncsiságom feléled.
Mire gondolsz? Mi lehet vele a probléma?
Van időnk a válaszra, mert a messzelátó megmutatta, hogy a karaván még nem liheg a nyakunkon, sőt, még előrébb mehetünk, jobban eléjük kerülhetünk, és távolabb a várostól már repülhetek is kicsit.
Nagyon hiányzott, a kék ég, a levegő, az érzés, hogy a szárnyaimat használhatóm. Jó érzés, több is, időnként úgy érzem meg kell tennem, hogy szükségem van rá ahhoz, hogy feltöltődjek, hogy kisimuljak és megnyugodjak. Ez is én vagyok, a lényem része, életem része.
Egyébként nem csak felvidulok attól, hogy repülhettem, de fizikálisan is jót tesz, a szárnyaimnak is, az izmaimnak is. Jó edzés. És azt hiszem, az egyensúlyrendszeremnek is szüksége van rá.
Mellékesen meg tudtam figyelni a közeledő karavánt is. Felderítéshez kifejezetten jó lehet, hogy nekem nem kell magaslati pontot találnom.
Egyébként fentről nem csak a karavánt láttam, hanem azt is, hogy Balar figyelt engem. Még a messzelátójával is.
Igazság szerint nem tudtam, mire számítsak tőle, mikor földet érek.
Leginkább esélyesnek azt tartottam, hogy kritizálni kezd majd, és persze attól függően, hogy hogyan tette volna, biztos vissza is szóltam volna.
Arra nem gondoltam, hogy a szárnyaimról áradozna. Tudom, hogy nincs oda meg vissza tőlük, hogy számára nagyon idegenek és furcsák. De remélhetőleg talán már nem csúfak.
Hogy rosszul esik-e? Kicsit. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De valahol megértem. Ő szerencsés, rajta nem okoz külső eltérést a neolita genetika.
Egyébként meg nem tekinti státusszimbólumnak a szányakat.
Kedvesen mosolygok Balarra. Az elsimerése meglep. Mert azt hiszem, az tényleg nagy dolog, hogy amit az előbb látott, és kicsivel még többet is, egyedül sajátítottam el.
Megropogtatja a nyakát, de még mindig engem néz, nem kapja el a pillantását.
Nem igazán értem, mármint a nyakropogtatást talán igen, csak a többit nem. Van valami a zöld szempár mélyén, valami…
Rendben. Én benne vagyok – vágom rá, és a lovam felé pillantok. Nem úgy tűnik, hogy béklyót kellene vetni a lábára, láthatóan nem akar elcsavarogni.
Így hát pajkos mosolyt villantok hát Balarra.
Akkor ki vele! Milyen hibákat szúrtál ki az előbb?
Végtére is tudom, hogy el akarja mondani. És jobb így, hogy én kérem, zúdítsa csak rám! Most egyébként is jó a kedvem, jobban viselem a kritikát is.
Vissza az elejére Go down
Vas. Dec. 31, 2017 8:07 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése
Alig bír beszélni annyira zavarban van, és ez még szórakoztatóbbá teszi az egészet. Előbb-utóbb ezek a piszkálások megszokottá válnak és nem fog vörösödni, de ugyanakkor valószínű elkezd hasonló dolgokat visszaszólni. Az is mókás lesz, bár másfajta módon. Még egy kicsit később meg… hát majd meglátjuk.
- Nem, semmi helyrehozhatatlan. – nem teszem hozzá, hogy Shannari rugalmas hozzáállása azért nagyon könnyítette a helyzetet. De mindegy, előre kell nézni nem hátrafelé. Arról nem beszélve, hogy ha egyenrangúak vagyunk, márpedig szeretném ezt hinni, akkor szabad keze van. Ha valami nem jön össze elsőre, majd kijavítjuk a hibát és megpróbáljuk megint. Máshogy.

- Én. – felelem egyszerűen. A mostani szobám Nagyszájúé volt, mint a teaház vezetőjéé. De amint átvettem, be is költöztem oda. Miután kivágtam a piperkőc ruháit a fegyvertárolómból. – De nem emlékszem semmiféle üvegasztalra.
De a lényeg amúgy is az, hogy megvan a pajzsom. Asztalunk annyi van, mint a szemét, még ha nem is üveglapos. pajzsból viszont csak ez az egy van. Vajon valamelyik szolga eltörte az üveglapot, és ez egy kétségbeesett lépés volt pótolni, eltüntetve a bizonyítékokat? Lehet. Ha tényleg eltörték, csináltatni kell egy másikat. Majd a madárka kideríti. Tulajdonképpen ez se érdekel, legalábbis annyira nem, hogy büntetni akarjak érte.
- Talán még jobb, ha nem a kezébe adod a pénzt, hanem le van téve valahová, és elveheti, ha Linának gyógyvacakra kell. Akkor nem kell szólnia, de a pénz fogyásából látjuk, hogy van a lány. Hermann nem hülye, nem fog többet elvenni, mint feltétlen szükséges, nehogy sérültnek véljük Linát. Ami kell, azt viszont el fogja, mert azt akarja, hogy rendben legyen.
A következő kérdése meglep. Rahesa és a gyógynövények? Soha eszembe se jutott, és Nagyszájú se mondott semmit.
- Lehet. De nem tudok róla. Kérdezd meg. Még a végén kiderül, rejtett értékei is vannak mindkettőnek.
Mintha meglepné, hogy a rabszolgáknak van lehetősége idővel kivásárolnia magát. Pedig logikusan hasznos mindenkinek.
- Ez a rabszolgatartó érdeke is. Ugyanis így a rabszolga, mikor kiöregszik, összeszedi az új szolga árát. Arról nem beszélve, hogy egy morzsányi remény elképesztő mértékben növeli a morált. Jó morál mellé jobb teljesítmény jár. – sóhajtok egy nagyot. – Sajnos ez önmagában kevés. Ha iderakják mondjuk Szélvészt, ő meg nem akarja elengedni őket, egyszerűen nem engedi, hogy elég nagy vagyonuk legyen. A kivásárlás elméleti lehetőségét nem vehetik el tőlük, de a gyakorlati esélyt nullán tudják tartani, ha akarják. Mondjuk emiatt csak Nagyszájú veszélyes rájuk, a többieket nem hiszem, hogy zavarná a dolog.
Együtt mosolygok a madárka nevetésével.
- Azt hiszem, annak mindenki drukkolna. Mindenkinek mindene tele van vele, de akárhányszor konfliktus jön, úgy csűri-csavarja a szavakat, hogy még mi kérünk bocsánatot. Mindenki szeretné látni, ahogy valaki az orrára koppint. Lapáttal.
Megrázom a fejem, hogy nem értek egyet ezzel. Az egy dolog, hogy hivatalosan én vagyok itt a főnök, és hivatalosan jelenleg az én tulajdonaim, de nemhivatalosan, és pár hét múlva hivatalosan is a madárkáéi lesznek. Fontos lenne, hogy vele kommunikáljanak.
- Jobb lenne, a te tennéd. Jelen lehetek ha akarod, de jobb, ha ahhoz szokik Hermann, hogy veled kommunikál, te vagy a gazdája, neked szóljon, ha valami van, és téged keressen utasításért. Egyébként meg nyugodtan megmondhatod neki te is, hogy nem tartasz igényt a testére, azzal hál akivel akar, amíg ő is és a másik fél is akarja. Akivel meg nem akar, azzal nem kell.
Sokat elárul a vörösről, hogy néhány óra alatt tökéletesen beilleszkedett, billogozás ide vagy oda, nem ellenséges senkivel, segít amiben tud. Beleértve a köztem és a madárka közötti balhét. Tényleg látja, hogy itt jó élete lehet, és meg is tesz mindent, amit tud ezért. Most már csak az kell, hogy Lina és Hermann is beilleszkedjen. Lina miatt nem fáj a fejem, de Hermann más helyzet. Tényleg az az egy esély van, hogy a kislányon keresztül irányítjuk. Mert a másik lehetőség problémás, mocskos, véres, és nagyon zajos munka. Meg lehet törni egy túl akaratos szolgát, és alázatos, engedelmes, szófogadó lesz, az garantált. De nem mindegy, milyen áron. Csináltam már ilyet, és teljesen biztos, hogy a madárka nem szeretne ennek senkit kitenni. Mást ne mondjak, szükség lenne hozzá Hasfelmetsző segítségére is…
- Ha elérjük, hogy Lina jól érezze magát itt és beilleszkedjen, megfogtuk Hermannt is. Egyelőre. Nem tudjuk, miért védi Linát, így nem tudjuk, meddig tart ki ez a védés.

- Belekerült pár hétbe – pakolom el a távcsövet. Sok-sok kísérletbe került, és sok-sok órába, amíg túrtam a könyvtárat valami hasznos után. Nem találtam útmutatást a távcsövek összerakására, de egy könyvet, ami a fénytanról szólt, azt igen. Lencsék, fókuszálás, ilyenek.
- Az a baja, hogy a lencséket benne eredetileg csavarok rögzítették. Viszont az egyik belső lencse széléből le van pattanva egy darab, így ha lenne megfelelő csavarom se tudnám vele rögzíteni. De mivel nincs csavar, gyantát használtam, ami hajlamos picit összezsugorodni száradás után. Emiatt az egyik lencse nem ott van, ahol lennie kellene, egy-két milliméterrel arrébb. Nem hangzik soknak, de arra elég, hogy homályossá tegye a képet.
Nem komplikált. De mivel a gyanta méretváltozását lehetetlen megjósolni, próbálkozni kell, és majd egyszer jó lesz. Kinek van erre ideje, energiája, idegrendszere? Nekem. Legalábbis kénytelen leszek, mert nagyon bosszant, hogy homályos.
Felvonom a szemöldököm. Tényleg tudni akarja? Bátor madárka.
- Hát, ha tényleg tudni akarod… - kezdem, azután nagy levegő. – Amikor kanyarodsz. Az irányváltáshoz az egyik szárnyaddal nagyobbakat, erősebbet csapsz mint a másikkal, így elfordulsz. Ez nagyon megnöveli a kanyar ívét, és sok energiát igényel. Persze neked nincs faroktollad, mint a madaraknak, viszont a testsúlyodat át tudnád helyezni, ezzel gyorsítva és könnyítve a fordulást. Amikor egyenesen repülsz, nagyon nagy a légellenállásod. Nem vagy áramvonalas. Ennek oka, hogy amennyire sokat erősítetted a szárnyaid, annyira elhanyagoltad a többi izmod. Konkrétan a törzs és a csípő tartó izmait. A tested mindig függőlegesen áll, nem tudsz „megdőlni” kicsit. Amikor próbálsz, a lábaid akkor is lefelé lógnak, nem pedig síkban vannak a törzseddel. A jó hír, hogy mindezeken lehet segíteni edzéssel, gyakorlással.
Azt nem teszem hozzá, hogy nem látszik kecsesnek, könnyednek, elegánsnak, mert nem biztos, hogy ez hiba. Csak látvány. Az meg nem számít.
A szemem sarkából látom, ahogy az első teve felbukkan a szikla mögül. Szembe fordulok vele, látom, a teve hátán az öreg ül, akivel beszéltünk. A karjaim messzire eltartom a törzsemtől, lássák, nem rossz szándékkal jöttem. Közben fél szemmel a madárkát figyelem.
Vissza az elejére Go down
Vas. Dec. 31, 2017 11:32 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Balar remekül szórakozik rajtam, de igazából nem vagyok dühös miatta. Kicsit ciki, de nagyjából ennyi az egész.
De lesz ez még így se! Majd találok én is fogást rajta. Csak ki kell várnom a megfelelő pillanatot.
A helyeslésére csak bólintok.
Nem teszem hozzá, hogy szerencsés, hogy hallgatott Shannarira. Igazából nem tudom, hogy a vörös lány ötlete nélkül mégis hogyan próbálta volna rendezni a helyzetet. Mert a virág, az valahol az engesztelés szimbóluma is, és azért megkönnyítette Balar dolgát.
Azt nem gondolom, hogy magától nem akart volna velem beszélni, ez butaság. Csak az érdekelne, hogy milyen hangnemben tette volna. Az nagyon nem mindegy.
De már túl vagyunk rajta, és jobb, hogy így alakult.
A szavaira lágyan elmosolyodom.
És magamban megjegyzem, hogy egy szóval se reagált arra a lehetőségre, hogy az én híres-neves feromonjaim esetleg csak őrá vannak hatással.

Szóval te. És az én szobám kié volt? Hasfelmetszőé? – kíváncsiskodom tovább, mert miért ne.
Arra hogy nem emlékszik az asztalra, csak megvonom a vállam. Nagy a Kiméra, bárhol állhatott. Ebben a szobában, vagy éppen Nagyszájúéban is, vagy egy másikban. Amekkora összevisszaság van itt, én már semmin nem lepődnék meg.
Ezen még rágódni kell, mert akkor a többieknek is eszébe jut, hogy bezzeg, ők nem kapnak ilyen lehetőséget. Shannarinak is tőlünk kell elkérni a szerét. Jó, az más jellegű, de ha függő, akkor… Érted, ugye? Nem akarom, hogy a többiek kivételezésnek lássák a dolgot.
Lassan bólintok.
Meg fogom kérdezni. És ha így van, akkor egyszerűbb az ügy. Akkor megmondjuk neki, hogy keverjen kencét, ami jó izomhúzódásra, ilyesmire. Ha meeg mégsem tud, akkor veszünk, és Vulfius is hozzáférhet, meg Lina is. Mert ugye egy ilyen kence nem veszélyes szer, ebből mindenki vehet, ha szükséges. Még akár mi magunk is.
Én legalábbis gondolok az izomfájdalmakra, húzódásokra, zúzódásokra, amit a harci oktatás során biztos be fogok szerezni.
Balarnak persze mindegy. Bepancsolok neki, édes álom, és tíz perc múlva már meg se látszik rajta.
De Nagyszájú már elérte, hogy ne ő vezesse a Kimérát. Szerintem atyád van olyan bölcs, hogy neki csak a legvégső esetben adná vissza a teaház vezetésének jogát. Előbb mindenki mást kipróbálna.
Elgondolkodva nézem Balart, majd huncut félmosoly jelenik meg az arcomon.
Tudod, nagyjából meg is van, miért te vagy itt a Kimérában. Világos és logikus döntés volt Kétcsapástól. Teljesen egyértelmű.
Én nevetni kezdek, de Balar is mosolyog. Igazából ilyenkor egész más lesz az arca, és a szemei is mosolyognak. Jó így látni. Nem tudom miért, de ez van.
Lapáttal… – ismétlem, és megint csak kibuggyan belőlem a kacagás. Nem tehetek róla. – Csak magam elé képzelem a jelenetet…
Aztán igyekszem fékezni magam, mert lényegében még egy komoly kérdés hátravan. Én meg nem vagyok vihogó liba.
Aprót szusszanok.
Meglesz. Megoldom.
Na neeem! Nem kell, hogy ott legyen, miközben egy másik férfival, még akkor is, ha ember, és rabszolga csak, közlöm, hogy nem tartok igényt rá az ágyban. Főleg, mivel Hermann egyébként tényleg jól néz ki. Emlékeztet arra a bizonyos angyalos képre, amit anya mutatott kiskoromban, hogy elhiggyem, másnak is vannak szárnyai. Az az angyal volt ilyen, az arca, a haja, a teste.
Nagyobb koromban már gondoltam, hogy aki festette, az modell után dolgozott, de a kép régi, még a neoliták kora előttről, és szárnyas emberek nincsenek, ugye.
Látom, Balar milyen elégedett arcot vág, mikor elmondom neki, hogy Shannari próbál alkalmazkodni.  Mintha megütötte volna a főnyereményt!
Nos.
Én meg próbálok túllépni az előítéleteimen, bár vannak még fenntartásaim, de valóban igyekszem, hogy ne Shannarin verjem le a dolgokat, ha nem ő a hunyó.
Igen, ez így van. Nem tudom én sem, de erről nem akarom őket faggatni. Sose lehet tudni, és… talán majd elmondják maguktól is.

Négylándzsás tudta, milyen a természeted, és hogy ez olyan ajándék lesz, aminek valóban örülsz. Hasznát látod, kísérletezel, elfoglal, jár rajta az eszed, és élvezed, ha sikerül összerakni.
Hirtelen eszembe jut valami.
Négylándzsás él még?
Szívesen beszélgetnék vele, de nem tudom… A szemem sarkából pillantok Balarra. Persze bőven élhet a nagyapja. Mi neoliták nem öregszünk olyan hamar, mint az emberek. De most hirtelen nem vagyok biztos a dolgomban. Igazság szerint azt se tudom, az apja milyen idős. Lehet csak ötven éves, de lehet akár százhúsz is.
Elgondolkodom a problémán, a gyanta kérdésén.
Esetleg egy más típusú gyanta, vagy méhviasszal keverve? Lehetene kísérletezni vele.
Beharapom a szám szélét.
És mit szólnál az ólomhoz? Kaddában van egy nagyon szép üvegablak, kis színes darabokból, ólomkeretben. Az biztosan tartja az üveget. Bár beszerzni nem egyszerű. Mármint… De azért szerintem megoldható. Valahogy. Valahogy biztosan.
Komolyan bólintok, mert tényleg tudni akarom. Igen.
Hiába nem öröm, tisztában vagyok vele, hogy vannak hiányosságaim, de magamat egyszerűen nem látom kívülről. A családom meg már így is el van ájulva tőlem, hogy jééé, hát tud repülni is. Nekik már így is nagyszerű vagyok. Ami azt jelenti, hogy érdemben nem tudnak segíteni, pedig biztos nem szándékosan tartanak vissza.
Figyelmesen hallgatom Balar kritikáját.
Az utolsó mondatára felderülök. Van jó hír is!
Most nem vagyok vele tisztában, mint az előbb, repülés közben voltam, de a szemeim megint kezdenek átváltani, az aranyszín pontocskák megnőnek, nagyobb foltokká válnak. Egyszerűen boldoggá tesz a hír, hogy javulhatok, hogy nem vagyok reménytelen eset.
Törzs és csípő…
Beharapom a szám szélét.
Az az ajtós feladat, meg a fekvőtámaszok… Gondolod, hogy erre is jók lesznek? A harc miatt csinálom őket, tegnap megvoltak a fekvőtámaszok, ma már megvolt két adag az ajtósból – közlöm csipetnyi büszkeséggel. – Lehet, hogy nem mellesleg a repülésemen is javíthatok velük? És csípőre mit ajánlasz? – kérdezem, és kissé oldalra billentem a csípőm, talán úgy, ahogy azt Shannari is tenné, ha engedné neki Balar, és a kezem csípőre teszem.
Ez a mozdulat, hitem szerint kecsesre sikeredik, ellentétben a repülésemmel. Igen, a földön sokkal finomabban mozgok, lévén kicsinek esetlen voltam, sokszor levertem dolgokat a szárnyaimmal, és azt nem szerettem. Nem szerettem ügyetlennek látszani.  Anya pedig a táncot találta ki ellenszernek.
Balar válaszát várom, mikor a távolban előbukkan az első teve. Ibra bácsi ül rajta, nem kétséges.
De még messze vannak, van nagyjából negyed óránk is, míg kiáltásnyi távolságba érnek.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 01, 2018 5:38 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Tudja a fene - vonok vállat. – Nem érdekelt különösebben, ki hol alszik.
Amiket mond, mind jogos, és továbbra sem tartom az én problémámnak. Bólintok, jelezve, hogy egyetértek. Rá bízom a dolgokat, megosztom vele a tanácsaim, ha érdekli, esetleg akkor is, ha nem, de a végrehajtás az ő dolga. Aztán ha nem működnek a dolgok, majd kitalálunk valamit. Nem akarok még egy balhét. Főleg nem félreértésből.
Ugyanakkor az se lenne jó, ha azt látná, annyira félek a konfliktustól, hogy nem merek szólni neki. De hát csak nem hiszi ezt. Meg enni is kellene valamit. Kezdek megéhezni.
- Azt a kencét amit a szárnyadon használtunk és Shannarin, szinte biztos nem ő készíti. Régóta használjuk billogozás utánra. Senkinek nem hiányzik, hogy elfertőződjön. Persze ha kiderül, hogy ért hozzá, az jó lenne, mert jól jön ugye Linának, másfelől csinálhatna mindenféle gyógyteákat. Még némi extrát is kaphatna utána. Lehet jobb lenne egyiküknek kiadni, hogy kezelje a kence osztogatását, és esetleg az alkalmazását. Kevesen érik el mondjuk a saját hátukat. És akkor tudnánk is róla, ha valakinek fájdalmai vannak.
A gyógynövények és a kencék drágák, és nem szeretném, ha valamelyikük illatszernek vagy kézmosónak használná. Ha meg valamilyük fáj, arról tudni akarok. Minél előbb kerülnek gyógyítóhoz a gondokkal, annál egyszerűbb és olcsóbb a kezelés. Azt nem teljesen értem, nekünk ugyan mi szükségünk lenne rá. Hacsak nem tépeti meg a tollazatát megint valakivel.
- Hát igen, - bólintok, - gyanítom, voltak ki nem mondott problémák Nagyszájúval. Nála tényleg esélyes, hogy kitilttatja magát Garamantesből, és akkor nem tudja ő eladni a rabszolgákat.
Felvonom a szemöldököm. Hogy micsoda?
- Világos és logikus? Örülök, hogy neked az. Nekem kevésbé. Szóval miért vagyok itt? Azon túl, hogy kellett valaki, akit itt találsz – vigyorgok.
Kis kuncogás után megbeszéljük, hogy ő beszél Hermannal. Mintha a javaslatom, hogy jelen legyek valamiért rosszul érintené. Nem egészen értem, mi lenne ezzel a gond, de nyilván nem fogom a nyakába tukmálni magam. Picit, mintha ábrándozna valamin, de hát lehet fáradt, és csak elbambult. A lényeg, hogy beszél Hermannal, nem kell ezzel foglalkoznom. Attól még szemmel kell tartani a szolgát, mint minden szolgát a kezdetekben. Az ösztöneim azt súgják, lehet, fog próbálkozni valami ostobasággal. Ha rosszul bánunk Linával. De addig talán, nagyon talán, nem kell miatta aggódni. Azért lehet, rájuk fogom zárni a szolgaszállást éjjelente.
- Lina el fogja, ha tudja. De Hermannál ez igen sokára fog megtörténni.


Megrázom a fejem.
- Tizenpár éve érte utol a halál. Álmában. Azt meg csak ő tudja, miért adta nekem ide. Lehet idegesítettem már és le akart foglalni valamivel.
Rég volt. Különben is, ki emlékszik már minden apró-cseprő részletre. Hallgatom az ötleteit a látcső javítására. Sose értettem egyesek miért érzik úgy, hogy el kell mondaniuk mit hogy csináljak olyan témában, amihez nem értenek. Szélvész és Nagyszájú is állandóan jönnek a jobbnál jobb ötleteikkel, hogy kellene átalakítani a kapu mechanikáját otthon. Én meg kiröhögöm és elhajtom őket. annyi baromságot képesek összehordani, hogy az hihetetlen. Megrázom a fejem.
- Nem tudom, milyen gyantát használtam, hisz kicsi voltam, de nem lehet eltávolítani. Picit lágyítani hővel lehet, de nem nagyon. Mert túl sok hő kárt tehet a lencsében. Megváltoztathatja a fénytörését. Akkor meg kuka az egész. Lágyítani kell a gyantát, mozdítani a lencsét, megvárni amíg megdermed, majd megnézni, hogy jó-e. Ha nem, akkor elölről. Egyelőre nincs ehhez türelmem.
A következő szavaira majdnem felröhögök. Próbálok uralkodni magamon, de szerintem így is szélesebb a vigyorom, mint illene.
- Tényleg? Tisztában vagy vele? Ez biztos?
Mondjuk ez legalább megmagyarázza, miért érzi azt, hogy nekem is nagyszerűnek kellene látni a tollseprűit. Pedig legjobb esetben is csak tolerálni fogom. Nem, mintha olyan viszonyban lennénk, hogy bármilyen okból is számítana a véleményem. Legalábbis a légycsapóiról biztos nem. A természete igen kedvelhető, már amikor nem szívja fel magát valami butaságon, és nem mellesleg meg hasznos is lesz a jelenléte. De végigmondom neki amiket láttam, és úgy vélem, el kell mondanom. Mikor elkezd megint neolita szeme lenni, felkészülök a legrosszabbra, leordít, hogy nem értek ehhez minek szólok bele, esetleg meg is lök, vagy megpróbál felképelni. Erre csak vigyorog, és örül nekem. Nők. A fene tud kiigazodni rajtuk.
- Nem – rázom a fejem. – Erre nem jók. Erre van más gyakorlat, de ha nem bánod nagyon, nem itt, derékig a homokban állva mutatnám meg. Majd otthon. Holnap. – elégedetten bólintok, hogy megcsinálta tegnap és ma is a feladatokat. – Van izomlázad? Csinálj két karkörzést. Érzed a hatást a mellkasodban és a tricepszeidben?
Gondolkodom, mennyit kellene most mondanom ezekből az edzéstervekből, amiken töröm a fejem.
- A törzsed erősítése lesz a holnapi feladat. Gerinc alsó része, oldalsó hasizmok, egyenes hasizom. Ezek mellett fogsz lábakra is edzeni. A repülésre is van egy-két öltetem, amiket tegnap már mondtam. Súlyokkal repülni, nem feltétlen egyenletesen elosztva. Ilyesmik. De ezek nagyon ráérnek.
Mókás, ahogy illegeti magát előttem, vigyorgok is rendesen.
- Vannak gyakorlatok csípőre, fenékre, de azok majd akkor, ha a többi edzéssel jól haladsz. Most még korai lenne.
A tekintetét követve én is észreveszem a közeledő karavánt. Még messze vannak, de most valahogy nem érzem helyénvalónak folytatni a bohóckodást. Biztos nagyon stresszel a madárka, ideges, izgul, fél, aggódik, örül, amit csak el lehet képzelni, mind egyszerre. Nem is tervezek tovább beszélni, hagyom őt is a gondolataiba mélyedni.
Az öreg az első tevén int a többieknek, mire az egész karaván megáll. Persze, ők is látnak minket, és két alak az út közepén, főleg olyasvalaki, mint én, több, mint gyanús. Lassabban ugyan, de közelítenek, és észlelem a számszeríjászokat, akik minket céloznak.
- Kiterjeszthetnéd a légycsapóid – mondom a madárkának, - hátha nem ismernek fel minket ilyen távolról.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 01, 2018 12:32 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Elmosolyodom.
Jó tudni. Főleg így, hogy maradhatok a szobában.
Igen, van valami kis kaján hangsúly a hangomban. Mert eddig mintha nagyon is fontos lett volna, hogy kié az én szobám. Persze, az is lehet, hogy nem Balarnak számít, hanem valamelyik családtagja nagyon magának akarta volna. Kiderül.
Aztán, ha valakinek annyira nagyon kell, legfeljebb arra a pár napra átadom, hogy ne veszekedjenek Balarral miatta.
Balar bólintására elmosolyodom. Rögtön jobb így. Attól nem félek, hogy ne mondaná meg, amit gondol, de ez olyan, mint egy hallgatólagos megállapodás, hogy megbeszéljük a dolgokat. Lehetőleg előre.
Nem is tudom. Ez az egész nekem is új és furcsa, hogy gondoljak rá, hogy figyeljek ő szempontjaira is. Nyilván ez a logikus, a Kiméra az övé, Rahesa, Vuldius éa Shannari is, sőt még papírforma szerint Lina és Hermann is. Ez az ő otthona.
Ugyanakkor emlékszem, volt valami elégedett kifejezés az arcán, mikor azt mondtam tegnap, hogy menjünk haza.
És amiket ma mondott… Elsőnek nem is nekem, hanem Vulfiusnak…
Nem, még nem fogom neki elárulni, hogy igazából nem a virág lágyított meg, nem is a rajzszén, bár mindkettőnek nagyon örülök, sőt, a rajzeszközökkel tényleg meg is hatott… de nem ezek befolyásoltak. Ó dehogy!
Valójában az számított, és az hatott rám, mikor Vulfius elmondta, hogy Balar edzőtársnak kérte mellém, mert ez számomra azt jelentette, hogy továbbra is gondol rám, hogy számol velem, hogy azt akarja, hogy itt legyek, hogy tanítani akar, hogy megvédhessem magamat.
Hogy fontos vagyok.
Mert aki fontos, azért nem bosszút kell állnunk, azt meg kell védenünk, és meg kell tanítanunk rá, hogyan védheti meg önmagát!
Ezt Balar mondta.

Elgondolkodva hallgatom az ötleteit.
Szerintem ez így jó. Utána fogok nézni. A teákhoz kicsit én is értek, meg az alap elsősegélyhez, de ugye, mi neoliták ritkán vagyunk betegek.
Olyan tudásom meg nyilván nincs, mint Hasfelmetszőnek. De azért egy egyszerű kötést fel tudok tenni, vagy sínbe rakni valaki karját, amíg találunk egy rendes gyógyítót.
Lassan bólintok arra, amit nagyszájúról mond, a legfőbb dolgot már megjegyeztem. Igyekszem nem kettesben maradni vele. Meg úgy általában Hasfelmetszővel is óvatosnak kell lennem.
Azt hiszem, Szélvész rendben lesz, kivéve, ha netán túlzottan nyomulna, és nem értené a nemet.
Kétcsapás? Nem gondolnám, hogy ő is eljönne, de ha mégis, akkor nemeshez illő tisztelettel bánok majd vele. Igen, nemeshez, és nem ficsúrhoz. Abból baj nem lehet. Legrosszabb esetben Balar majd elmagyarázza az apjának, hogy én már csak ilyen furcsa madár vagyok, olyan, aki például az ő becsületkódexében is hisz.
Mit baj lehet ebből? Legfelejebb bolondnak néznek.
A vigyorgása jó kedvre derít.
Azon kívül, mert pont téged kellett itt találnom, ami számomra igencsak fontos szempont, szerintem azért, mert te vagy a legalkalmasabb. Kétcsapás maga nem fog beülni egy teázóba, neki odahaza van dolga. Nagyszájú előbb-utóbb valami bajt okozna, például kitiltják a városból… Szélvész nem elég megfontolt, és talán nem is számítana neki az egész. Hasfelmetszőtől a szolgák rettegnek, és a többieknek is otthon van dolguk. Te viszont megbízható vagy, atyád számíthat rád, annyi üzelti érzéked biztosan van, amennyi a teázóhoz kell, tudsz bánni a szolgákkal, rugalmasan állsz a dolgokhoz, hiszen felvettél engem is… és ha netán kellene, innen könnyen mozgósítható vagy. Például, ha Garamatesben vagy a környéken kell a család számára intézned valamit. Azok a tulajdonságaid, melyek alklamassá tehetnek vezetőnek, messze felülmúlják azt a minimális hátrányt, amit a megjelenésed, a hangod, és a kissé érdes modorod okoznak. Én így gondolom.
Ha pedig ő ezt magától nem tudta, akkor vagy túl szerény, legalábbis ilyen téren, vagy még épp duzzogott, mert egy teaházba került.
Lassan bólintok.
Tudod, van egy olyan gyanúm, hogy Hermann nem született rabszolga. Nem is gyanú ez, inkább csak egy olyan kis futó megérzés. De majd kiderül.

Álmában? Akkor ő volt az a bölcs harcos, akit említettem. Ha még emlékszel…
Elmosolyodom, lassan, kicsit szomorkásan talán.
Szívesen beszélgettem volna vele.
Nagy levegő.
Igazság szerint Kétcsapást is szívesen megismerném. És… nos… – de nagyon furán hangozhat ez. De most tényleg így utólag jövök rá, hogy talán megdöbbentem ezzel Balart, pedig nincs semmi mögöttes szándékom. – Egyszerűen csak, ahogy mesélsz róluk, róla, a családodról, szerintem nagyon érdekes neoliták. Én meg… én szeretek új neolitákat megismerni, beszélgetni. Bár szerintem erre már rájöttél, hogy sokat jár a szám.
Elgondolkodva, a szám szélét beharapva nézem.
Babramunka. Szóval az eredeti gyanta marad, te meg miliméterenként próbálod majd mozdítani a lencsét.
Eszembe jut valami.
Ehhez a fénytöréses izéhez nem értek, de az ilyesmit nem lehet előre megtervezni, vagy lerajzolni? A csatornákat lehet – teszem hozzá –, mármint tudod, Kaddában az öntözőcsatornákról volt tervrajz, meg az épületekről is. Innen jutott eszembe, hogy a Kiméráét is elkészítem. Csak persze minden idő. Előbb a szobák kellenek.
Minden egyszerre nem megy.
Ahogy nagyapám is mondta: egy neolita egyszerre, egy seggel, egy lovon!
Balar majdnem felröhög, aztán olyan széles vigyorral bámul rám, hogy az már szinte törvénytelen.
Aprót morranok.
Miért? Szerinted olyannak tűnök, aki képtelen az önkritikára?
Komolyan nézek rá.
Vagy inkább az hihetetlen számodra, hogy van, aki egy ilyen torz teremtményt is képes szeretni, mint én?
Még ha csak a családomról is van szó. Soha egyikük se éreztette, hogy a szárnyaim miatt ne akarnának, vagy így, ahogy vagyok, ne látnának jónak.
Persze tudom, Balarnak mindez szokatlan, vagy igyekszem ezt hinni. Pedig az unokafivérének is vannak szárnyai!
Mindegy.
Igyekszem nem mellre szívni, de azért fáj, valahol fáj, hogy ő… hogy…
Hogy micsoda?
Halkan sóhajtok, és persze nyugodtan hallgatom végig a kritkát. Igenis tudom, a repülésem nem tökéletes. Ezért örültem volna annak is, ha a napherceg tanított volna. De ő már nincs. Talán sosem volt. Legalábbis számomra nem, reaális lehetőségként nem. Nem mintha annyira hiányozna. Nem erről van szó.
Balar véleménye viszont számít, még akkor is, ha ő ezt nem hiszi még. Számít, és örülök neki. Már annak a ténynek is, hogy figyelt és végiggondolta, mit lehetne tenni.
Pedig annyira megnéztem volna itt. Itt is – szólok vissza. – Derékig homokban…
De mikor azt mondja otthon és holnap, megint mosolygok. Mert úgy érti, mindkettőnk számára otthon. Végül bólintok.
Nincsen – felelem, de azért megcsinálom a két karkörzést előre, majd kis homorítással hátra is.
Így gondoltad? – kérdezem és végül egy nyújtózással zárom a mozdulatsort.
Az edzéstervre bólintok. Gondolom, kifejti majd részletesebben is.
A vigyorára pedig kicsit felvonom a szemöldökömet.
Azért vedd figyelembe, hogy nem akarok úgy kinézni, mint egy férfi! Edzés, nem edzés, de szeretném, ha nőies vonalaim és íveim maradnának.
Igen, ez fontos. Az rendben, hogy javítsak az erőnlétemen, meg tanuljak harcolni, de nő vagyok, az is kívánok maradni. Másrészt a genetikámat is figyelembe kell venni. Igen.
A másik az, hogy röppképes szeretnék maradni. És a genetikám is meghatároz bizonyos dolgokat. Gerpárd vagyok. Mármint a pusztai sas mellett. Szóval gerpárd és nem medve, még csak nem is oroszlán. Jó? Megteszed értem, Balar, hogy erre is figyelemmel leszel?
Talán még van ideje válaszolni.
Mókázni már valószínűleg nem, vagy alig, mert a karaván egyre közelebb ér. A számszeríjászok már emelik a fegyvereiket.
Látom, ahogy Ibra bácsi int a többieknek. Szerintem megismert minket.
A karaván még közelebb jön.
Az első tevén Ibra bácsi, a másodikon, a harmadikon szintén ismerősök, látom, mindenkit ismerek, az íjászokat is. És látom a nyilvánvalót is, a fegyveresek nem engem céloznak, hanem a mellettem álló feketébe öltözött nagydarab melákot.
Aki egyébként valószínűleg azért van még talpon, mert Ibra bácsi felismerte, hogy ő volt velem a kapuknál.
A karaván nagyjából harminclépésnyire áll meg. Az íjakat nem engedik lejjebb, kivéve a jobboldali első íjászt, aki még azt sem várja meg, hogy bárki parancsot adjon, vagy a tevéje lefeküdjön, egyszerűen leugrik róla.  
A porcsuklyája hátracsapódik, láthatóvá válik szőke haja és a jóképű arcában égkéken villanó szemei. Alig három lépést tehetek előre, de ő gyors, már ott is van. A karjába kap, egyik keze a derekamat tartja, a másik a szárnyimra fog rá, szorosan ölel, ahogy felkap és megpörget.
Kicsim!
Mikor végre letesz, megbillenek, Balarra pillantok, teszek is egy lépést felé.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 01, 2018 3:40 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Vállat vonok. Elképesztően hidegen hagy, ki melyik szobában akar lenni, de ezzel láthatólag egyedül vagyok. Szélvész és Háromkéz is hajlamos ölre menni, hogy azt kapják amit akarnak. De inkább veszekszem velük, mint a madárkával. Ők nem repülnek ki az életemből, ha túl durvára sikerül a vita.

- Az alapokhoz én is. Ragadt rám ez-az a nővérem mellett. Na meg nekem tudnom kell, érdemes-e harcolni egy rabszolga életéért, vagy veszett ügy. Netán megmenthető lenne, de nem éri meg. Valamint egyszerűbb sebeket is el kell tudom látni. Harctéri problémák esetére. A teák, kencék, betegségek teljesen kimaradtak nálam.
Azért nem teljesen. Látnom kell, ha egy szolga beteg. Tudnom kell, érdemes-e kezelni, pihentetni, vagy le kell cserélni, amint lehet. És tudnom kell felismerni, hogy fertőző-e.
Az indoklásra felvonom a szemöldököm. Az, amit az elmúlt hetekben műveltem nem épp ezt bizonyítja. Mondjuk amíg a madárka meg nem érkezett, nem is akartam csinálni, és reméltem, ha elég rossz leszek, hazamehetek. Irányítás nélkül meg Rahesa és Vulfius nem nagyon tud csodát tenni. Talán irányítással sem. Bár ki tudja. Hogy is szokta mondani Nagyszájú, mikor alkudozik? A lehetetlent azonnal megoldjuk, de a csodára picit várni kell.
- Eddig nekem se számított – jegyzem meg Szélvész kapcsán.
Mondjuk szerintem ebben téved. Neki számítana. Bizonyítani akarna. És felvenne szajhákat, és bordélyként is működne a teaház. Az érdes modoromra nem mondok semmit. Ennyire enyhén még soha nem fogalmazták meg nekem. Kissé érdes. Durva, mint a szögesdrótba tekert husáng. Ezt már hallottam. Ostoba tuskó, ezt is. Igen szórakoztatott. Cassandra szerint tökéletesen egyensúlyozom a fájdalmasan durva és a kellemesen gyengéd között, de úgy érzem, ezt jobb nem felhozni a madárkának.
- Lehet. De nem hiszem, egy elfogott és kényszerített szabad háta tele lenne korbács nyomokkal. Csak a Shannari féle, kimondottan a külsőért tartottakra vigyáznak, de rájuk se mindenhol. Amikor beszélsz vele, rákérdezhetsz. Csak kezelj erős fenntartással mindent, amit a múltjáról mond. Ahogy korábban említettem, vannak kimondott sablonok, amiket a rabszolgák tanítanak egymásnak, hogy sajnáltot keltsenek.

Bólintok. Lehetséges. Tény, hogy okos volt és bölcs. Volt elég esze, hogy lerakja a kardot, mikor már nem volt elég fitt hozzá. Vajon lesz nekem is? Élni fogok még akkor egyáltalán? Valószínű nem. Mindkétszer.
- Én is. Hiányzik néha az öreg. – vállat vonok. – Ha tényleg eljössz velem haza mondjuk fél év, egy év múlva, lesz rá lehetőséged. Gondolom ő is akar majd veled beszélni.
A magyarázkodásra is csak bólintok. Mit mondjak rá. Megértem, hogy kíváncsi rájuk, az idő felében róluk beszélek. És tényleg furcsák. Na meg ha hosszútávon marad, meg kell tanulnia kezelni őket. Biztos fogják kóstolgatni.
Arra csak vigyorgok, hogy sokat jár a szája. Ha én mondanám neki, mekkora patáliát csapna. De egyébként igaz. Sokat beszél, néha feleslegesen sokat. De egyelőre nem irritál, később meg majd vagy megtanul csöndben maradni, vagy én tanulok meg oda se figyelve ühümözni.
A látcsöves elgondolására újabb bólintás.
- Lehet. Ha értesz hozzá. Ha meg tudod mondani a lencse görbülete alapján, hogy hol lesz a fény fókuszpontja. Nekem túl magas, pedig átnéztem sok irományt a témában. A jelöléseket és a fogalmakat se értem, amikről beszél. Nem mellesleg ezek a papírok otthon vannak, úgyhogy hozzá se férünk itt. Egyelőre marad a kísérletezés.
Elvigyorodom, belegondolva mennyi ideje halogatom a távcső szerelését.
- Persze amilyen lelkesedéssel foglalkozom vele, lehet kétszer is járunk otthon, mire nekiállnék szétszedni. Egyelőre használható, ha nem is tökéletesen. Amire kell, arra jó. Nem arcokat kell vele azonosítani.
Arra jó, hogy egy távoli sötét foltról lássam, hogy mutáns medve-e vagy egy antilop, amit meg lehet enni. Vagy arra, hogy merre fordul a karaván. Netán felismerni, hogy a sziklafal mellett árnyékot látok, vagy fegyvereseket. Nyilván jó lenne, ha pengeéles lenne a képe, de nem múlik rajta az életem.
- Kilencvenöt százaléka a neolitáknak képtelen az önkritikára. aki mégis, az is erősen felfelé kerekítve. És száztíz százalék fél is attól, hogy mások kritizálják. Senki nem szereti hallani a hibáit. Én se.
Pillanat alatt oszlik el a jókedvem. Ez most miért kellett? Mókáztunk, tréfáltunk, és erre be kell sértődni? Szívem szerint most fordulnék meg és mennék vissza a korábbi helyhez, csak hogy távol legyek kicsit. A fene beléd madárka, miért kellett ez? Nem is nézek rá tovább, figyelem amerről várjuk a karavánt. Nagyon szeretném rávágni, hogy igen, hihetetlen számomra, hogy nem adták be egy szörnysóba, csak azért, hogy beletapossak pont úgy, ahogy ő most belém. De nincs kedvem veszekedni. most még annyira se, mint máskor. Még a végén tényleg elmenne azzal a karavánnal.
- Tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy túllépjek az előítéleteimen – mondom, de továbbra se nézek rá. Igyekszem közömbös hangon beszélni, nem dühösen. – De istentelenül megnehezíted a dolgom ezekkel a megjegyzésekkel. Lehetne, hogy nem nevezed magad torznak?
Az edzésről beszél, meg arról, hogy megnézné a gyakorlatot itt. Eszemben sincs elfeküdni a homokban, csak mert türelmetlen. Meg különben is, most nyűgös vagyok rá. Nyűgös? Inkább dühös. Vagy sértett. Mindegy, nem akarom bántani, úgyhogy igyekszem túllépni ezen a kis közjátékon, és válaszolni.
- Nem is húzódik, kicsit se? Az nem jó. Azt jelenti, nem terhelted meg az izmaid. Amikor hosszabb kihagyás után elkezdesz edzeni, egy-két nap után izomlázat, vagy legalább kis húzódást kellene érezned. Ahogy rendszeressé válik az edzés, ez alábbhagy majd eltűnik teljesen, de a kezdetben érezni kell. A fekvőtámasznál növeld a mennyiséget, legalább másfélszeresre, a hátedzésnél meg majd otthon mutatok egy fokkal nehezebb gyakorlatot.
Ami vicces lesz. Mivel az eredeti gyakorlatot nem fogja tudni a szárnyai miatt végezni. Nem baj, van alternatíva. Kicsit kalapálni kell hozzá és szerezni egy kötelet, de nem baj, legalább bevonjuk az alkart is az edzésbe. Sőt, előbb az alkar fog edződni. A gyakorlatok számát, amit végezni tud, egyelőre nem a hátának az ereje, hanem az alkarja fogja meghatározni. De nem baj.
- Ezt már megbeszéltük egyszer – vonom fel a szemöldököm. De ha ez kell, akkor kifejtem bővebben is. – A legtöbb neolita nincs tisztában azzal, hogy az izmok által kifejthető erő és az izomtömeg között nincs lényeges összefüggés. A karod jelenleg elég erős ahhoz, hogy kitépd egy teve lábát. Ugyanakkor ez a tett igen súlyos sérüléseket, szakadásokat okozna neked is, ezért az agyad nem enged ilyet csinálni. Ugyanúgy, ahogy szándékosan nem tudod leharapni a nyelved. Az izom tömege és vastagsága csak abban segít, hogy milyen vaskos védelem van a szerveid körül.
Nem csak, hogy sokan nem tudják ezt, de akiknek mondom, nem szokták elhinni. Viszont én láttam Hasfelmetszőt kísérletezni rabszolgákon, mindenféle anyagokkal. Volt rabszolga, vékony, fiatal suhanc, aki eltépte az acél láncot. Közben kifordult a könyöke, de a lánc elszakadt.
- Nem kell izmokat építened nagy tömegben, hogy erős legyél. Az edzések, amiket mutatok neked erőnlétet és kitartást javítanak, méretet csak kis mértékben növelnek. A genetikát meg felejtsd el. Nem jelent semmit, csak lehetőséget ad, hogy még tovább fejlődj. Én nem azért vagyok ekkora, mert medve van bennem. Orákulumban is van, mégis félbe tudom törni bármikor. Azért vagyok ekkora, mert olyan keményen edzem, amit mondjuk Szélvész el se tud képzelni. Míg mások aludtak, én kimentem fát vágni. Míg ők kockáztak, én téglákat hordtam. Az alkatom már állandósult, nem fogyok le izmokat, de az erőnlétem bizony visszaesik, ha elhanyagolom az edzéseket. Ez egy életre szóló elköteleződés, mert ha félbehagyod, hízni fogsz. De nagyon gyorsan. Ha meg tényleg ennyire aggódsz, hogy nem lesz jó az eredmény, inkább mond meg most, hogy nem akarod csinálni. Ne fektessünk bele energiát feleslegesen. – én tényleg szeretném tanítani, de mivel már másodszor hozza fel ezt a nevetséges kifogást, kezdenek kételyeim lenni, mennyire gondolja komolyan. A fölösleges dolgokat viszont nem szenvedhetem.
Megérkezik a karaván, én meg komoly harcot folytatok önmagammal, hogy ne rúgjak homokfelhőt magam elé és ne vetődjek ki az íjászok elől. De sikerül moderálnom magam, és nem is lőnek rám. Jó. Nehéz lenne kimagyarázni a madárkának, hogy felkockázom a fivére kíséretét, de azt mégsem hagyhatnám, hogy kárt tegyenek bennem.
Gondolom a szőke lesz a testvére. Ehhez képest furcsa nekem, hogy a szárnyát fogja, ami állítólag intim dolog. Sose nyúlnék Hasfelmetszőhöz még csak intimhez közelítő módon se. Vagy csak a madárka erősen túlreagálta, hogy mi van a szárnyaival.
Ez pillanatra felmerül bennem, hogy ha a tesztjét nézem amit Shannarival csinált, ha tényleg intim részt próbált hozzá érinteni, az kicsit olyan, mintha azután, hogy közöltem, nem hálok vele, az arca előtt lengetném a micsodám. El is vigyorodom a gondolatra, pont mikor a madárka felém lép. Részemről biccentek a fivérnek. Kezet nem nyújtok. Nem szeretek fogdosni idegeneket. A bemutatás se az én dolgom.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 01, 2018 8:36 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Apró mosollyal nézem Balart, nem tudom, mire gondolhat, de olyan, mint aki elhatározásra jutott.

Balarra pillantok a szemem sarkából, majd lassan elmosolyodom.
A kettőből majd összerakunk egyet. Én például a harctéri sebekhez alig értek, csak a ház körüli sérülésekhez. De majd kiokoskodjuk. A lényeg, nem vagyunk teljesen tudatlanok mi sem.
Azt inkább nem mondom neki, hogy valamennyire konyítok a masszázshoz is, még képes lenne itt félreérteni.
A felvont szemöldökét látva komolyan nézek rá.
Megpróbáltad elszabotálni, ugye? – kérdezek rá, bár inkább csak amolyan megérzés alapon. Hiszen mondta, hogy nem érti, miért van ő itt.
Pedig a világon mindennek célja van, csak Orákulumot kell megkérdezni róla, ugye.
A megjegyzése csak megerősíti az előbbi feltételezésemet. Elmosolyodom, a szemébe nézek.
Aztán inkább arra figyelek, amit mond.
Shannarit is fegyelmezték. Én nem kérdeztem meg Hermannt arról, kapott-e büntetéseket és mifélék voltak azok, és Lina előtt is nem is akarom. Azt hiszem letagadná. Vagy jelentéktelennek mondaná őket. Vannak férfiak, akik sajnáltatják magukat és ki akarják csikarni egy nő együttérzését. És vannak olyanok, akik túl büszkék. Inkább megpusztulnak szomjan, de akkor sem kérik, hogy a nő ossza meg velük a vizet a sivatagban. Mert ők erősek. És a víz legyen a nőé inkább.
Sóhajtok.
Jó ez sarkított példa, de szerintem érted.


Balar bólint, én meg közben a szemem sarkából nézem.
Megint eszembe jut az amit az első napon mondott, meg az őrült akciója azzal az emberrel… Pedig lenne kitől tanulnia, és nem is olyan valaki, akire azt mondhatná, hogy csak a mesében létezik.
Ha elviszel, megyek – felelem egyszerűen.
Miért ne mennék?
Jó, igaz fel lehet sorolni ezeregy okot, lehet, hogy addig megfojtom Balart, például, de igazából a tegnapi nap után szerintem nőttek az esélyei annak, hogy tényleg eljöjjön az a nap, mikor elmegyek vele Kétcsapáshoz.
Elképzelhető – mondom apró kis mosollyal. Főleg ha a Chrima család más tagjai is olyan beszédesek a rokonaikkal kapcsolatban, mint Balar.
Bár, nem is tudom, lehet, hogy ő sem mindenkinek mesél. Ez lehetséges, de tőle megkérdezni mégsem fogom, majd talán inkább a testvéreitől.
A homlokomat ráncolom, majd bólintok.
Én sem értek az ilyen görbületekhez – ismerem el. – Akkor nincs más lehetőség, csak gondoltam… á, mindegy.
Balarra mosolygok. Messze az egyik legértelmesebb fickó, akit ismerek, igazán nem számírt hogy ezek a fénytörési izéket nem érti. Én sem értem őket. De akkor is messze többet tud a messzelátókról, mint például a fivérem.
Majd mikor időd és kedved is van rá – válaszolom egyszerűen, majd elvigyorodva bólintok. – Hát most nem, Ibra bácsit úgyis kiszúrtam már.
Elnevetem magam.
Azt vettem észre tegnap – jegyzem meg, de a szavaimnak nincs éle, és vigyorgok közben.
De igen, ami kicsúszik, az kicsúszik.
Talán mert egyféle kis tövis ez bennem, a tudat. Mert a szárnyak olyan részeim, melyekről nem tehetek, melyek miatt sokáig én is oda nem illőnek éreztem magam, még a családomban is, pedig ők mindenestől fogadtak el. De akkor is, plusz két végtagom csak nekem van köztük.
Balar meg… tudom, hogy neki az egész nagyon… nem is tudom milyen. Hiszen Orákulumnak is vannak szárnyai, neki nem kellene, hogy szokatlan legyek. Pont neki, aki kicsinek megrángatta az unokafivére tollait, neki miért vagyok fura? Hiszen nem én vagyok az első szárnyas lény, akit ismer.
Fáj. Belül valahol fáj.
Azt mondja, semmi különös, lehetne skorpiófullánkom is…
De valójában annak jobban örülne, vagy még különösebbnek látná?
Hát kibuknak belőlem a szavak.
És, mint már máskor is, utólag veszem észre, hogy mit mondtam és kinek.
Egyfelől bánom, de a másik részem, az a kis kemény részem, ami tudni akarta, vajon mit tesz majd, mit mond majd, az most örül.
Mert Balar nem marad közönyös. Nem csak megvonja az vállát.
Pillanat alatt komorodik el, és fordul félre, a karavánt bámulja, én pedig őt nézem. Legszívesebben átölelném, de most valószínűleg kitörne a vihar, ha csak úgy hozzáérnék. Mert azt hiszem, most sikerült beletaposnom. Igen.
Mélyen szívom be a levegőt és lassan fújom ki.
A hangja közömbössége nem téveszt meg. Mert azt hiszem nagy erőfeszítésébe kerül, hogy ne vágjon vissza valamivel. És rettentően sokat jelent nekem, hogy nem teszi.
Végül mégis odalépek mellé, félig elé, felnézek rá, a szemébe.
Lehetne – felelem halkan. Aztán mégiscsak megfogom a kezét, picit előredőlve a homlokomat a vállához támasztom, lassan sóhajtok.
Még nem moccanok.
De, egy kicsit, de nem nagyon. De én korábban is tornáztattam magam, a… – lenyelem a szárnyaim szót. De igen a repülés miatt edzettem azért, a Palotában is, ahol pedig nem lehetett repülni.
A több ismétlésre és a nehezebb gyakorlatokra bólintok, hiszen lehet, hogy ez az ok.
Jó. Meg, esetleg, ha az elején megnéznéd, hogy szabályosan csinálom-e – vetem fel.
A felvont szemöldökökre kérdőn nézek rá.
Kitépni egy teve lábát? – ámulok el őszintén. Eszembe nem jutna, semmi bajom a tevékkel.
De aztán figyelmesen hallgatom, igaz fél szememt a közeledő karavánon tartom. Ismerem őket, valószínűleg már célba vettek minket, illetve főleg Balart a nyílpuskákkal, és nekem nem hiányzik, hogy bármelyik fél hirtelenkedni kezdjen.
Beszélgetünk, és Balar rám figyel, én rá, rá is, és elég közel állunk egymáshoz. Nem fognak lőni, de Balar se támadhat ki csak úgy.
Idő, most időt kell nyerni.
Értelek, és már nem aggódom, mert közben válaszokat kaptam. És mert bízom benned, hogy jól csinálod majd, hogy jól tanítasz.
Felszegem a fejem és Balarra mosolgok.
Szóval, most nem elbizonytalanítanod sikerült, hanem elérned, hogy még inkább higgyek a sikerben. Mit szólsz ehhez?
A mosolyom egyre szélesebbé válik. Szerintem a karaván leghátsó tevéjén ülő sereghajtó is látja.
Ahogy ezt is, ahogy úgymond udvariasságból fél lépéssel odébb lépek Balartól.
Szerencsére ő nyugodtan állva marad, bár ismerve, valószínűleg ez nem kis erőfeszítésébe kerül, mikor féltucatnyi nyílpuskával céloznak rá.
Adel felkap, megforgat. Bolond bátyám! És persze szokás szerint tesz a szárnyaimra, bár azért nem az érzékeny részeket fogja.
Aztán mikor letesz és Balar felé lépek még látom, ahogy a furcsálkodó pillantása hogyan fordul át vigyorba. Először nem tudom, mi baja lehet, de aztán leesik.
Apró fejcsóválással mosolyodom el.
Balar biccent Adelnek, kezet nem nyújt, de én azt nem is hiányolom.
Adel, ő itt Balar Chrima – kezdem a bemutatás, majd Balarhoz fordulok. – Balar, ő a fivérem, Adel Khaled.
Hát igen, Adel és én nem hasonlítunk a színeinkben, neki a vonási is mások, csak a neolita szemünk egyezik. És a gepárd genetikánk. Bár Adel magas, de inkább karcsú, nem olyan vállas, mint Balar.
És jelenleg aranyba forduló szemekkel méregeti Balart, de még nem szól. Ugyanakkor engem sem fog már. Vagy, mert enged szabadon mozognom, vagy, mert így tud fegyver után kapni, ha kell.
Finoman lépek Balar mellé és elé, de úgy, hogy mindkettőjüket akadályozzam. Fedezem Balart, ugyanakkor útban vagyok a kardforgató kezének. És Balar a piacos eset után tudja, hogy tudom, nem véletlen állok így.
Adel mindig így kap fel, pici koromtól. Nem töri össze a tollaimat, még ott se, ahol helyretetted, Balar.
Ugyan Balarhoz beszélek, de tudom, a fivérem figyel.
Egyébként ahol megfogott, az olyasmi, mint a könyököm, vagy a térdem, a szárnyvégek az kéz. A szárnytő az, amit mondtam, hogy… hogy ott van az a terület, szárnytő, belül.
Kicsit elpirulok.
Adel meg felhördül.
Mégis mi a nyavalyának mondtál neki ilyet? Mi köze hozzá? – áll nekem, majd Balarra néz. – Te az a bizonyos Balar Chrima vagy, igaz? – A hangja most azért visszafogottabb, de elég hűvös. – Mit keres nálad a húgom?
Vissza az elejére Go down
Kedd Jan. 02, 2018 9:46 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Természetesen. – felelem. – Otthon kézzel lábbal tiltakoztam, itt meg tojtam az egészre. Meg is lett az eredménye, de hát azt láttad.
Romokban a csatorna és nem tudtam róla, majdnem minden ki van fogyva mert ötletszerűen vásárolok, és a többi. Pedig lenne benne lehetőség, és most már kezd érdekelni és szórakoztatni is. Főleg, hogy nem nekem kell a gyalogmunkát végezni.
- Tudom. Ott voltál, mikor kérdeztem tőle. Vízzel büntették. Nem hagy külső nyomot, de nagyon kegyetlen.
Csak bólintok. Ha nem kérdezi meg, nem teszi, az ő szolgája, nekem mindegy. Egyébként meg igaz amit mond. Sokan ilyenek. Mártírnak, hősnek hiszik magukat, pedig csak ostobák.

Látom, hogy figyel, pedig nem néz rám teljesen. Gondolom Négylándzsáson gondolkodik. Most mit mondjak erre. Én nem vagyok annyira okos, mint ő volt.
Már sokadszor beszéljük meg, hogy elmegyünk majd haza és megnézheti a könyvtárat meg ráakaszkodhat a rokonaimra, ha hagyják magukat. Nincs kedvem ismét megerősíteni ezt. Megtettem éppen elégszer.  
Na de csak elismeri, hogy nem ért a látcsövekhez, se a lencsékhez. Egy lépéssel előrébb vagyunk. Majd szórakozom a látcsővel egyszer. Most megy a tokjába, tokkal együtt meg az oldalamra.
Csak tudnám, miért kell engem álandóan provokálni. Többet kötött belém, mint bárki más. Tudja, hogy nem fogok nekimenni, és ez túl magabiztossá teszi. Ha ezt tényleg el fogja játszani naponta, kétnaponta, akkor nem fogunk jól kijönni. Mikor képes odafigyelni a szavaira, akkor cuki, könnyen kedvelhető, ilyenkor meg előjön belőle az őstulok. Páros lábbal rúg föl, és még meg is tapos. Utána meg úgy tesz, mintha semmi se történt volna. Nézek el a távolba, ő meg félig elém, félig mellém lép, és próbál a szemembe nézni. Továbbra is előre nézek.
Puhány vagyok. Ideje visszatérni a keménységhez. Annyira puhány vagyok, annyira gyenge, hogy szavakkal képes nekem fájdalmat okozni. Vissza kell szereznem a kemény kérget magam köré. Igen, határozom el, ezt kell tennem. Tartani az egy lépés távolságot, nem venni komolyan a dolgot, és elmerülni a közönybe. A közöny jó, megvéd mindentől. Nem kell barátságtalannak vagy ellenségesnek lenni, de van egy rövid sáv, ahol lehet mozogni. Különben is, mi a legrosszabb, ami történhet? Megmorcul és hazamegy a bátyjával? Tudja, hogy nem maradhat ott, vissza kell jönnie.
Érzem, hogy megfogja a kezem. Utána nekem is dől. Itt tudom, egyértelművé tenni számára, hogy nem fog játszani velem. Csak annyi a teendőm, hogy visszahúzom a kezem. Apró mozdulat. De nem teszem meg. Nem leszek vinnyogó majom. Ha ennyire fontos neki, hogy belém kapaszkodjon, tudva, hogy ez engem zavar, hát tegye. Elég erős vagyok, hogy elviseljem. De ez volt az utolsó, hogy így beszélt velem. Tudom, hogy már most be kéne zárkóznom, sok problémától kímélhetném meg magam, de még nem teszem. Hajlandó vagyok még egy darabig gyenge lenni előtte. Egészen addig, amíg ismét belém nem rúg. Mert akkor vége. Újabb esély nem lesz.
Tehát ráfogok a kezére, nem csak darab holt faágként lógnak az ujjaim az ő ujjai között. Apró mosoly, másik kezemmel megsimítom az arcát. Nem csak bocsánatot kérni kell tudni ok nélkül, hanem megbocsátani akkor is, ha nem kérik. De ebből nem fogunk rendszert csinálni, madárka.
- Azért nem baj, ha növeljük az edzésmennyiséget kicsit. Lötyögni nincs értelme. Nem unaloműzésből csináljuk, hanem eredményt akarunk.
Ismét bólintok, és nem teszem szóvá, hogy eddig is megnéztem a gyakorlatokat amiket csinál, és szóltam, ha valami nem jó. Nyilván most is úgy lesz. De nem fejtem ki. Miért tenném.
Arra is csak biccentek, hogy válaszokat kapott. Igen. Immár másodszor. De elmondhatom neki harmadszor vagy negyedszer is, ha kell. Hátha valamelyiknél oda is fog figyelni. Nem szólok semmit ehhez, csak elégedetten morranok. Vannak kételyeim a kitartásáról, de minek hoznám fel. Remélem megcáfol.
A karaván megérkezik, a lövészek még akkor sem eresztik lejjebb a fegyvereiket, mikor a madárka és Adel egymásnak ugranak.
Kellemetlen nekem itt lenni. Az oké, hogy a madárka látni akarta a fivérét és személyesen beszámolni a történtekről, de igazából csak ide kellett volna hoznom, utána elvonulni, és hagyni, had örüljenek egymásnak. Aztán ha elköszöntek, összeszedni a madárkát és hazavinni. Hasfelmetsző sosem ugrana így a nyakamba. Örül nekem, mosolyog, néha hozzám vág egy kést, de nem fogdos. Tudja, hogy utálom. Viszont Adelnak nincs kifogása a taperolás ellen, ahogy látom.
Közben a madárka bemutat minket egymásnak.
Adel felsőbbséges pillantással méreget, majd az ő szeme is ragadozószerűvé válik. Vajon fenyegetésnek szánja? A fickó egész mozgása, viselkedése, valahogy nem oké nekem.
Ki is akad, mikor a madárka kiváló taktikai érzékről téve bizonyságot elmagyarázza a különbséget nekem, hogy hol lehet érinteni a szárnyakat és hol nem. Elnyomok egy ásítást a magyarázat közben.
Adel hörög, majd a madárkát kezdi piszkálni. Ez a fickó csak egy ficsúr, a rosszabbik fajtából. Kiváltságok minden mennyiségben, de semmi felelősség. Tényleg jobb lett volna, ha távol maradok.
Rögtön utána azt is bebizonyítja, hogy az esze is olyan éles, mint a borotvahab. „Te az a bizonyos Balar Chrima vagy” -kérdezi a nevemet, mintha nem fél perce mondta volna neki a madárka. Mert az kizárt, hogy bárhol máshol hallott volna rólam. A madárka mondta, hogy nem nagyon vesznek új szolgákat, ráadásul ha üzletelnénk Kaddával, tudnék róla. A fickó nekem teljesen ismeretlen, nem találkoztunk még. Egyetlen módon hallhatta volna korábban a nevem, ha a palotai kihallgatáson említették. De az nagyon valószínűtlen. És nagyon nagy baj lenne, ha így lenne.
Ráadásul amilyen stílusban beszél velem… ha valaki Hasfelmetszőt fogadná be mikor bajban van, én bizony hálás lennék és nem győznék köszönetet mondani. Ficsúr.
- Öt százalékot – felelem a kérdésére, és biztos vagyok benne, hogy nem érti. De azt elégedetten látom, hogy nem csak ő, de mind összerezzennek a hangomtól.
- Először is – folytatom – itt áll melletted, kérdezd őt. Én aztán nem kényszerítem semmire. Másodszor, ha szeretnéd, hogy a kíséreted egészen Kaddáig veled menjen, szólj nekik, hogy célozzanak másfelé. Eddig a Madárkra tekintettel nem csaptam szét közöttük, hogy ne okozzak fölösleges költséget a családjának, de kezd fogyni a türelmem. Amelyik öt szívverés múlva még mindig rám céloz, azt meg fogom ölni.
Ezt teljesen komolyan gondolom. Az alkatomhoz képes nagyon gyorsan tudok mozogni,  hát tervezem is fejben, mit fogok tenni: oldalra vetődöm, majd kigurulok, ide-oda szökkenések közepedte fegyvert rántok, az egyik csoport lövész elől takarásban léve megtámadom a másik csoportot. Három négy vesszőt valószínű fogok kapni, de hacsak nem fejbe lőnek, harcképes maradok a végéig.
De még van három szívverésnyi idejük, hogy másfelé célozzanak…
Vissza az elejére Go down
Kedd Jan. 02, 2018 2:07 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Láthatóan Kétcsapást nem hatották meg az erőfeszítéseid - mosolyodom el. - Majd meg kell neki köszönnöm.
Ez így mókásan hangozhat, de teljesen komolyan gondolom. Azt hiszem, ha bárki más lett volna itt, valaki más a Chrima családból, akkor én most nem lehetnék a Kimérában, az egész történet máshogy alakult volna.
Aprót bólintok egy kis félmosollyal a szám sarkában.
- Van hova fejlődni.
Szerintem ez jó, van mit tenni, van mire törekedni.
- Igazság szerint én nem tudom az mit jelent, csak ennyit, amennyit most mondtál, de ha Shannarival megtették, megtehették mással is. Ez persze csak ötlet, de ne tudok rákérdezni olyasmire, amiről nincs fogalmam sem.
Hát ez van. Nem tudom, mi lenne a jó kérdés, ahogy azt sem, valós választ kapnék-e, vagy bődületesen nagy hazugságot.

Négylándzsás története elgondolkodtat valóban, ahogy az is, milyen jó érzékkel jött rá, mivel tudja lekötni Balart gyerekként. Mégis úgy gondolom, nem véletlenül kapta ő sem a nevét.
- Miért hívták Négylándzsásnak?
Balar elteszi a látcsövet, gondosan és vigyázva. Figyelem a mozdulatait, azt, hogy milyen óvatosan bánik a tárgyakkal is, figyelve rájuk. Úgy általában ezt látom, otthon is figyel a holmijára. Nem azt mondom, hogy elvágólag rend van, de a számára fontos dolgokkal jól bánik.
A rabszolgákra is odafigyel, törődik velük, ez nyilvánvaló. Ő azt mondja ez a logikus és a természetes, de annyi ellenpéldáról hallani, hogy ennek nem ülök fel. Ez lenne a logikus és a normális hozzáállás, de általában nem így történik, róla meg... nem is tudom, hogy hányan hinnék el, ha elmesélném.
Ahogy szerintem azt is csak páran gondolnák, hogy befogad egy szökevényt.
Halkan sóhajtok. Balar velem is jól bánik, tényleg, egy szavam sem lehet.
Igen, persze tegnap veszekedtünk, de ki is békültünk, és így észérvekkel aligha magyarázható, hogy miért kötöttem bele.
Egy mondat volt csak, de az pontosan bevíve, igazi öv alatti ütésként, és most így, alig fél perc múlva nem vagyok rá túl büszke.
Hogy mégis mi késztetett rá?
Tudom mi. Csak azt nem tudom más szemében ez értelmes vagy elégséges magyarázatnak számítana-e.
Mikor a tetőn gyakorolt Balar és én néztem, és rájöttem, hogy fáj, hogy tényleg meg tudott bántani veszekedés közben, az mellbevágó volt.
Váratlan és döbbenetes, valami, amire nem számítottam.
Az, hogy közben én csak felidegesítettem, feldühítettem, vagy csak bosszantottam, az ugyanakkor nem derült ki a számomra.
Balar azt mondta különleges vagyok, és szeretné ha részesei lennénk egymás életének, ami, ha komolyan gondolja, és tegnap úgy hangzott, nagyon is számít. Nekem nagyon sokat számít.
Ezek után egyszerűen tudnom kellett...
És nem kérdezhetem meg, ha meg csak vártam volna, ki tudja, hogy mikor derül ki.
És a durva az egészben, hogy teljességgel ösztönösen döntöttem így, illetve nem is döntöttem, nem fontoltam meg előre, nem terveztem meg. Véletlennek ugyanakkor mégsem lehet mondani. Pillanatnyi elhatározás volt? Vagy megfontolatlan cselekedet? Nem tudom, és most csak remélem, hogy megérjük majd azt a percet, mikor utólag visszatekintve majd nevetni tudunk az egészen.
Mert most nincs kedvem nevetni. És furcsa, mert egyszerre érzek valami apró diadalt, és megbánást azért, ahogy elértem.
Meg némi szégyent.
Balar nem néz rám. Nem néz a szemembe. Elbámul valahova, mintha azzal idebűvölhetné a karavánt, hogy aztán közölje, vigyenek ahova akarnak, csak jó messze legyen az a hely.
A szívem egyre jobban kalapál, keményeket, nagyokat üt. Mi van, ha tényleg...? De nem, azt ne tenné. Csak nem, ugye?
Aztán megmozdulnak az ő ujjai is, de nem elhúzza a kezét, hanem ráfog az enyémre. Nem moccanok, csak állok ott, picit nekidőlve, a homlokomat a vállához nyomva. Sajnálom, persze, hogy sajnálom, amit tettem, ahogy tettem.
De az eredmény, na, azt nem sajnálom!
Ebben a helyzetben nem látom, egyszerűen csak érzem, hogy elmosolyodik, aztán az ujjai érintését is, ahogy megsimogatja az arcomat.
Ezért érte meg, nekem csak ezért.
Lassú mély lélegzetet veszek, csak aztán mozdulok.
Ez után az edzés a biztos téma. Jobb akarok lenni. Komolyan és nem csupán Balar kedvéért, hanem magamért is.
- Növelhetjük kicsit. Megpróbálhatok már legközelebb tizenhárom fekvőtámaszt is - ajánlom.
Bár lehet, hogy ez nevetséges ajánlat.
És tényleg megnézte Balar, hogyan hajtom végre a gyakorlatot, a fekvőtámaszokat az végig is nézte, sőt, azzal késztetett megadásra előző reggel, de ez nem jelenti azt, hogy a hátizom gyakorlattal kapcsolatban biztos vagyok benne, hogy teljesen jól csináltam.
Balar morran egyet, én meg végre el merek mosolyodni.
Aztán megérkezik a karaván.
Igazából nem is esik le rögtön, hogy Balarnak szokatlan, vagy kellemetlen lehet azt látnia, ahogy Adel felkap és megforgat.
De Adel ilyen. Meg úgy általában a családom ilyen, megöleljük egymást, megérintjük egymást, és ez a természetes. De azt hiszem, Balaréknál ez nem így van. Persze alig egy hét, és kiderül, igazam van-e velük kapcsolatban, vagy tévedek.
Azt rögtön észreveszem, hogy Adel kiakad Balarra. Nem érdekel, hogy hörög rám, majd jól fenéken billentem, Adelt le tudom rendezni, azt viszont fontosnak éreztem, hogy Balar tudja, mi is van a szárnyak érintésével. Lehet, hogy jobb lett volna neki utólag elmagyarázni, de amekkora a szimpátia a két férfi között, nem akartam halogatni.
Ki tudja? Lehet, hogy addigra egymásnak mentek volna, és ha ürügynek találnak jobbat, akkor sem lettem volna benne biztos, hogy ez nem szerepelt-e volna az okok között. Ezenkívül az én korábbi kijelentéseimet is kérdőjelessé tehette Balar szemében.
Hát igen, nyilvánvaló, mennyire kedvelik egymást!
Adelnek bicskanyitogató stílusa tud lenni, és a szemei színén látom, hogy nem is moderálja magát.
Simán bokán rúgom, ahogy mindig is tettem.
- Vegyél vissza, bátyám! Aztán köszönd meg Balarnak, hogy lovakat bérelt és kihozott ide, hogy láthassalak. Bár kezdem megbánni ám, hogy ezt kértem tőle!
- Mivan? - Adel úgy néz rám, mintha még két szárnyam nőtt volna.
- Azt hittem, örülsz majd nekem! - morranok rá.
Döbbenten pislog, aztán látom, hogy leesnek neki a szavaink. Mindkettőnké. Int Ibra bácsinak.
Szerencsére az öreg karavánkísérőnk gyorsabban kapcsolt, mint az én drága fivérem, és már Balar szavaira jelzett a nyílpuskásoknak, és most szélesen vigyorog.
Adel hökkenten néz rám, a szemei visszaváltanak aranyból kékbe. Aztán Balarra pillant, majd újra rám.
- Épp a magam dolgával törődöm, mikor a semmiből megjelenik egy őrjárat, és már mehetek is velük. Aztán a Palotában azt mondják, valaki elszöktetett. Fél napot faggattak, hogy mit tudok. Visszaérek Ibra bácsihoz, mondom neki, hogy mi van, de egy szót se szól, csak vigyorog rám, mintha minden foga visszanőtt volna, ráadásul gyémántból. Aztán jön az a marha - int az egyik hátul elhelyezkedő íjász fele, akit nem ismerek, valószínűleg Adel egyik új karavánkísérője -, és vacsora közben benyögi nekem, hogy nem fogom elhinni, mit látott a piacon, hogy Balar Chrima úgy csapott le valami marhát, ahogy azt az apja szokta volt, csak mert a fickó hozzáért egy lány szárnyához! Érted?
Adel egy pillanatra Balar felé fordul, aztán fürkészve néz engem, majd újra Balart.
Én meg őt nézem.
És reménykedem, hogy nem járt a Kiméránál.
- De ugye te nem?
Megrázza a fejét.
- Nem mintha nem akartam volna megkeresni azt a tollas lányt. De nem vagyok teljesen hülye. A városban figyeltek engem.
Bólintok.
- De most...
Lassan ingatom a fejem.
- Apának leírtam mindent, ami lényeges - mondom halkan. - A levél már úton van felé.
Őt nézem, és látom, ahogy leesik neki. Most már, hogy van elég információja gyorsan összerakja a dolgokat.
- Tehát te nem jössz velünk - nem is annyira kérdezi, mint inkább kijelenti, aztán újra Balar felé fordul. - Madárka, mi?
Kérdőn néz rá.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 03, 2018 9:51 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- A vízzel büntetést bizonyos körökben vallatásra is használják  – mondom. – Az alany alaposan el van kötözve a hátán fekve, enyhén megdöntött ágyon. Az arcára rakunk egy törölközőt, majd vizet öntünk folyamatosan erre a törölközőre. Az alany úgy érzi, fuldoklik. Tulajdonképpen, ha rosszul csinálják, vagy túl sokáig, bele is lehet halni. Viszont ha jól csinálják, borzalmas, és nem hagy külső nyomot. Ha valaha is büntetnem kell Rahesáékat, így fogom tenni.

Elvigyorodom a kérdésre.
- Több különböző mesét hallottam erről, és nem tudom, melyik az igaz. Hallottam azt, hogy kiválóan bánt a dobólándzsával, míg más eldobott egyet, ő útnak indított négyet. Egy másik mese szerint igen fiatal korában ki akart szökni, de nem engedték. Fogott négy lándzsát, belevágta őket a falba, egymás fölé, majd ezen a négy lándzsán felkapaszkodva átmászott a falon. Végül hallottam azt is, hogy egy csatát úgy verekedett végig, hogy négy lándzsa állt ki a hátából.
Figyeli, ahogy rakom el a távcsövet. Nem tiszta számomra, mi annyira lenyűgöző ezen, de mivel nem okoz nekem gondot, nem panaszkodom. Ha nézni akarja, nézze. Otthon majd át is kell törölnöm. Csak el ne felejtsem.
A kis közjátékon próbálok túllépni. Szerintem ő is érzi, hogy ez most nagyon túlzás volt, remélem képes lesz a továbbiakban viselkedni. Úgy érzem, lesz éppen elég problémánk Hermannal, nem akarok a madárkával is csatázni lépésenként. Különben se hiszem, hogy rászolgáltam volna erre a megjegyzésre. Tényleg úgy érzem, saját magát tartja torznak, de ezt még önmaga előtt sem ismeri el. A szülei biztos azért ajnározták, mert látták, mennyire utálja, hogy nem olyan, mint a többiek. Valószínű én is utálnám a hangom, ha nem huszonkét évesen szerzem, hanem így születek. Így volt időm hozzászokni. Elfogadni. Élvezni. Persze ez az egész azt is jelenti, hogy immár erre is figyelni kell. Néha egy-egy jó szót szólni a tollazatról. Mindezek mellett azért szándékozom tartani magam ahhoz, hogy több ilyet nem fogok ilyen simán lenyelni. Legalábbis a közeljövőben. Ha tényleg visszaél azzal, hogy sebezhető vagyok felé, akkor fel kell húzni a páncélzatot. Meg tudom tenni, de akkor sokkal kevésbé lesz érdekes kettőnk kapcsolata. Szóval nagyon remélem, hogy nem fog rá okot adni.
A tizenhárom fekvőtámaszra bólintok, bár egész más jár a fejemben. Ostoba tulok vagyok, vagy csak gyakorlatlan. Fel kellett volna mérnem a képességeit. De nem, nekem rögtön a közepébe kellett ugrani, és kiadni a feladatokat. Megnézni mennyi fekvőtámasz után kezd remegni a karja, tud-e húzódzkodni, mennyit tud guggolni, ilyenek. Abból látnám, hol áll, és lehetne ahhoz szabni a feladatokat. Végülis nem késő, lehet ez a holnapi program. Nekem van rá idő. Te viszont madárka, majd meg fogsz halni, ha ezt végigcsináljuk. Ezek a felmérések iszonyúan kikészítenek. De nem baj. Néha ez is kell.
Ám mielőtt ezt kifejthetném, jön a karaván, a bátyj-ficsúrral.
Tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni, ezt az egész szárny intim rész témakört címeres ökörségnek érzem. A szárny sokkal közelebb áll a karokhoz, mint a lábakhoz, legalábbis a madaraknál a felső végtag alakult szárnnyá. Arról nem beszélve, hogy a láb térd felett nem azért intim, mert láb, hanem mert ott vannak a közelben a nemi szervek. A háton, ahonnét a szárny ered, nincs semmi. Meg ha tényleg ő az egyetlen tollashátú a családban, honnét tudná, hogy mi intim? Hacsak nem ő maga dönti el, hogy ez a rész olyan, amihez ne nyúljon senki.
Közben megy a nővér-fivér intermezzo, a madárka bokán rúgja a bátyját, én meg remekül szórakozom. Nem szólok közbe, hogy nem kérte, hogy kijöjjünk, én ajánlottam fel, és azt se teszem szóvá, hogy nem kér bocsánatot. Ficsúréknál ez nem szokás.
Sajnos az öregnek a háttérben van elég esze, hogy komolyan vegyen, már-már reméltem, hogy odacsaphatok párat. Akkor talán a ficsúrka is észhez térne és próbálna civilizáltan viselkedni.
- Nem kellett őt szöktetni, ment magától  – vonok vállat. – Nem sokkal azután, hogy megkapta a térdelj le és úgy szeress utasítást. Mindezt nyíltan, mások előtt. Lelépett, amint lehetett. Velem csak később találkozott.
Azért mindent ne kenjünk már rám. Nem én szöktettem meg. Azt meg, hogy nem hajtotta végre a parancsot, nem feltétlenül kell tőlem hallania a ficsúrnak. Talán elgondolkodik, hova is lesznek küldve a jó genetikájú, csinos és érintetlen ficsúr-lánykák.
- Tényleg hozzáért. Nem is kicsit. Volt vér meg minden. Igaz, nagyrészt a fickóé.
Azért vetek egy pillantást a nevezett íjászra. Mégis honnét ismert fel engem? A vonásai enyhén ismerősek. Lehet, kísértünk együtt karavánt valamikor. Én elég jellegzetes vagyok. Ő kevésbé.
- Igen, Madárka  – vonok vállat. – Van olyan jó becenév, mint bármelyik másik, és eddig nem tiltakozott. – összecsapom a tenyereim, hogy hatalmasat csattan.
- De van egy remek ötletem. Ahelyett, hogy velem foglalkozol, törődj kicsit a húgoddal, órák óta nyeljük a homokot, hogy ti ketten örülhessetek kicsit egymásnak. Gondolom neked sincs korlátlan időd, követni kell a menetrendet, és én se bánnám, ha minél előbb indulnánk vissza.
A madárkára nézek.
- Ezer és egy dolgunk van még, arról nem beszélve, hogy kicsit aggódom, Hermann mit fog művelni. Nem száz százalékos a bizalmam felé. – Attól nem tartok, hogy ellop vagy összetör valamit, de ha kezet emelt valakire… Tudjuk, hogy nincs jó véleménye Shannariról. De ha hozzá mert érni, akkor kasztrálom. Ha meg Rahesát bántotta, akkor kasztrálom érzéstelenítés nélkül. Ez azon kevés orvosi eljárás egyike, amit el tudok szakszerűen végezni. Ha egy megrendelő eunuchot akar, akkor a Chrima ház azt ad el neki.
Még visszanézek a ficsúrra, mielőtt hagyom ezt a kettőt kicsit csiripelni.
- Nem tudom, mi van a levélben, de ami mindenképpen kell, az valamiféle irat a Madárkának. Az apjától lehetőleg. Akár kitagadás, akár egyéb, a lényeg, hogy hihető legyen és ne keverje Kaddát bajba. Valamint jó lenne tudni, mennyit fizetett a főficsúrság a Madárkáért, mikor behívták a hárembe. Ha vissza kell fizetni ezt a pénzt, legalább tudjam, nagyságrendileg mire számíthatok. Ha öt-hatszáz aranynál több, akkor lesznek vele gondok.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 03, 2018 1:17 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Ez nagyon durván hangzik - sóhajtok.
Nem tetszik a módszer, bár legalább ez nem hagy nyomot. Amikor abbahagyják, akkor vége. Vagy mégsem, ahogy ezt Shannari példája is mutatja. A vörös lány retteg ettől a módszertől.
Remélem, hogy nem kerül sor nálunk ilyen büntetésre. Rahesa és Vulfius esetében  szinte biztos vagyok benne, hogy nem, Shannarinál teljesen biztos vagyok, de Hermann, ő kétséges. Ugyanakkor elvben ő az én szolgám, és én durvábbat találnék ki neki. Elküldeném Kaddába. Egyedül.
Azt hiszem, ez lenne számára az igazi büntetés. Linát hátrahagyni.
De nagyon remélem, ilyesmire nem kényszerülök rá.

- Szóval meséket? - Kíváncsian hallgatom, hogy mi derül ki Négylándzsásról. - Az első kettő még akár hihető is. A harmadik...
Hümmögök és Balart nézem, aztán arra gondolok, hogy rajta sincsenek hegek.
- Mi volt a nagyatyád genetikája? - kérdezem hát meg.
Mert ha valami olyasmi, mint Balaré, ha Balar tőle örökölte a gyógyulási hajlamát, akkor akár a harmadik változat is igaz lehet. Akár.
Észreveszem, hogy Balar kiszúrja, hogy nézem, ahogy a távcsővel bánik. De nem érzem magam rajtakapottnak.
Csak elmosolyodom.
És igen, végül egy apró félszeg mosoly akkor is megjelenik az arcomon, miután Balar megsimítja.
Már jobban érzem magam, könnyebbnek, nem tudom miért. Csak örülök, hogy nem tolt el, vagy nem úgy állt ott, mint egy faszent.
Annak is örülök, ahogy Balar reagált. Az egész... nem is tudom, megtudni, látni, érezni, valahogy jó, hogy ez derült ki. És nem, nem akarom ezt újra kipróbálni, eszem ágában sincs. Nem olyan dolog ez, és én sem vagyok az a fajta nő, aki élvezné, hogy valakibe belegyalogolhat.
Úgy általában azt sem élveztem, mikor veszekedtünk.
A vitákat igen, mert abban van valami, de inkább a megbeszéléseket. Ugyanakkor veszekedni nem szeretek, az nekem mindig jobban fáj, mint a másiknak. Sokaknak semmi belső megrendülést nem okoz, ha bántanak másokat, nekem igen.
Éppen ezért nem is élvezem, nem is tervezem.
Balar rábólint a tizenhárom fekvőtámaszra. Ez jó. Igen, a tizenegy valahogy ment, majd megpróbálom a tizenhármat. Ez nem gond. Ha sikerül, az csak jó.
Meg az is, hogy egy kicsit felenged, mert a karaván már a nyakunkon, és Adel ha nem vak, márpedig sok mindent lehet rá mondani, de ezt nem, akkor látta, hogyan álltunk egymás kezét fogva az előbb. Ismerem őt, azt is, hogy kekec lesz. Balar meg a másik fele. Ketten együtt... ha egy oldalon állnának, akkor jó csapat is lehetnének, csak most éppen attól tartok Adel ezt nem így fogja nézni.
Lehet, hogy Balar sem.
Oldalra sandítok, hogy lássam, vajon milyen arcot vág, de jelenleg épp kifürkészhetetlent.
Szerencsére Balar nem szól közbe, mikor azt mondom, én kértem, hogy hozzon ki. Mert tényleg ő ajánlotta, én meg örültem neki, ő is tudja, én is tudom, de Adel nem igazán úgy venné ezt, ahogy van.
Úgy általában most meg kell emésztenie, hogy nem ott vagyok, ahol a családom hiszi, sőt, Balar Chrimánál vagyok. Mondjuk Adelnek a név majdnem mindegy, a lényeg, hogy hímnemű az illető.És bizonyára látott minket az előbb.
Balar vállvonására elmosolyodom, majd bólintok.
Adel arca megmerevedik ahogy őt nézi, majd engem.
- Ez a rövid összefoglalása a dolgoknak. Van kifejtősebb mese is, de az túl hosszú lenne most.
Látom a zöld szempár villanását.
- Balarral csak a szökésem után találkoztam. Szó szerint a nyakába pottyantam, illetve a teaháza tetejére. Amikor megtudta, mi történt, nem engedett visszamenni, befogadott.
A fivérem láthatóan döbbent hitetlenkedéssel hallgat minket. Azt is, ami a piacon történt, a verekedést.
- Becenév- dünnyögi, aztán Balarról újra rám pillant.
Aztán mielőtt bármit is mondana érdemben, már el is hangzik Balar javaslata. Nem mellesleg igaza van. Adel biccent neki, majd karon ragad, hogy odébb húzzon, de én észreveszem Balar pillantását és megvetem a lábamat.
- Világos. A rövidített verziót kapja.
- Papírok? - Adel hökkenten kérdez rá, de én megelőzve Balart bólintok.
Ő egy kicsit odébb sétál, és most már én is hagyom a bátyámat, hogy pár lépésnyivel távolabb vezessen.
Mint várható, mindent tudni akar, és azonnal.
A háremről nagyon rövid és tömör összefoglalót adok neki, aztán jön az utolsó este, mikor az eltávolításomról beszéltek, meg az őrök leírása, hogy hogyan néztek rám, hogy értse, miért vágtam bele. Aztán a teaház, az érkezésem, ahogy Balar befogadott, az okok, amiért nem mehetek haza... Mindez egyszerű szavakkal, tömören.
Én megtudom, hogy Ibra bácsi szót se szólt arról, hogy találkoztunk vele, sem a levélről, ahogy azt is, hogy a fivéremet nem simán kikérdezték, hanem szinte vallatták rólam, a holmimat pedig nem adták ki neki. Gyakorlatilag két napig a kefét rágta, meg az ivókat járta, és nem azért mert szomjas volt, csak mert hallgatózni akart, megtudni valamit, ki is lehet Balar Chrima. Talán fel is kereste volna, ha nem szúrja ki, hogy figyelik.
Aztán jön a morgás a becenevem miatt, meg úgy általában, miért is kapok én becenevet egy ilyen fickótól, ugye?
Na itt közlöm vele, hogy ezt legfeljebb apa kérdezheti meg, vagy anya.
Adel persze dühös, de visszafogja magát. Így sikerül a leginkább fontos dolgokról szót ejtenünk. Az iratok, és a pénz kérdése, mindkettő számít.
Aztán a bátyám olyasmit tesz, amire nem igazán számítottam, kifordítja az övét és a belsejéből egy rejtett hasítékból pár drágakövet ráz a tenyerembe. Majd az erszényét is leoldja és nekem adja.
- Ne mondd, hogy nincs rá szükséged! Akkor se, ha tényleg nincs! Az erszényben van úgy harminc arany, a kövek viszont ezret is megérnek.
A szemembe néz, és megölel megint, de most óvatosan a karjaimat fogva húz magához.
- Semmid nem maradt, egy öltözet ruhád se, kicsim.
Tudom, hogy most a saját vagyonából ad nekem, nem a családi közösből.
- Balar vett nekem, és...
Érzem, ahogy megfeszül ezekre a szavakra, de nem tesz megjegyzést rá, csak fürkészőn néz engem, majd Balar felé fordul. Aztán el is indul felé, engem is húz magával, mert a kezem nem ereszti.
Két lépéssel Balar előtt torpan meg.
- Aicha elmondta a lényeget - kezdi. - Köszönettel tartozom a magam és a családom nevében is.
Adel nem hajt fejet, de egyenesen Balar szemébe néz.
- Kaddába megyünk, beszélek apánkkal. Küldeni fog iratokat, és talán még pár dolgot. Fogalmam nincs, fizettek-e Aicháért, de azt tudom, oda nem vihetik vissza. Apánk sem akarná, intézkedni fog, az biztos.
A bátyám nagyot nyel, a hangja komor.
- Ha más megoldás nem akadna, akkor is inkább te vidd ki magaddal a sivatagba és... A nyavalyába! Kivinnéd úgyis! - Adel elvigyorodik. És ebben van öröm és keserűség is.
Aztán felém fordul, lehajol hozzám, és homlokon csókol.
- Anyánk ne csalódjon benned, kicsim! Három hét és jövök. Nem megyek haza Soshához és a picihez, de meg fogja érteni.
- Ölelem őket, és mindenkit. Anyát, apát...
A szám széle megremeg, nagyon erősen ügyelek rá, hogy ne sírjam el magam. Balar mellé lépek.
A bátyám sose bírta, ha sírok, ahogy lényegében egy férfi sem bírja a női könnyeket. Arra számítok, hogy így, miután elbúcsúztunk már fordul is, hogy induljanak, de nem...
Az én fivérem Balarra néz, aztán kezet nyújt neki. Nekem meg újra a torkomba ugrik a szívem.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 03, 2018 5:05 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Az – felelem. Ehhez nincs mit hozzátenni. De egy büntetésnek durvának is kell lennie. Megtorlás és elrettentés. Az más kérdés, mikor valaki ok nélkül vagy csip-csup dologért büntet, vagy csak utolsó esélyként, mielőtt el kellene adnia vagy kivégeznie a szolgát. Tényleg remélem, hogy Hermann nem fog okot adni erre.

- Nekem a második hangzik hihetetlennek. Homokkő falba lándzsát állítani, hogy az megtartson egy neolitát? Nem hiszem.
Felvonom a szemöldököm a kérdésre. Mi nem vagyunk ficsúrok, mi nem követjük ennyire aprólékosan. Rólam sem tudni, milyen medve és milyen gyík van bennem.
- Nem tudom. Valahova biztos fel van írva, vagy Kétcsapás tudja, de én nekem ötletem sincs. Minden ilyen kérdésre valami hülyeséget válaszolt. Mint hogy földigiliszta. Vagy dinoszaurusz.
A részemről medvére tippelnék, ha jól tudom, azt apai ágon örököltem. Ugyanakkor, ahogy Orákulum mondta, mind jóval több genetikával bírunk, mint ami láthatóvá válik, a többség lopakodik. Vagy valami ehhez hasonló szót használt. Orákulum szárnyai is jöttek valahonnét, pedig nem tudtuk madárról se nálunk, se Nagyszájú oldaláról. Bár Nagyszájú még a szüleit sem ismeri, így bármi lehetséges.
- Mi nem nagyon foglalkozunk ezzel. Egy neolita értékét és hasznosságát nem a genetikája adja.
A karaván érkezik, én meg igyekszem teljesen megfeledkezni a tüskéről, pedig tudatom hátterében még ott visszhangzanak a szavak. „Az hihetetlen számodra, hogy van, aki egy ilyen torz teremtményt is képes szeretni, mint én?” Még fog is visszhangzani egy darabig.
Rövid szóváltás és, erre nincs jobb szó, farokméregetés után a madárka elvonul Adellal trécselni. Észreveszem, hogy a karavánkísérők jó zsoldos módra már mind a homokban ülnek, egy ki tudja honnét kerített fa lap körül. Már elő is kerültek a kockák, és hamarosan invitálnak engem is. Természetesen csatlakozom, kiszórok pár félbenyesett ezüstöt, és mehet a játék.
Közben megy az anekdotázás, elmondatják velem, hogy vágtam szájon az ipsét, akit látott az egyik, és azt is, ahogy a madárkával rúgattam szét a térdét. Rámlicitálnak, hogy ki mit művelt volna a fickóval, szóval jól szórakozom. Kicsit veszítettem, lehet súlyozott a kocka, de hát mit tehetek, az enyémek, amiknek ismerem a súlyelosztását nincsenek itt. De mivel élvezem a játékot, nem bánom azt a négy-öt ezüstöt, amit elvesztettem. Ha tényleg hoznak papírokat a madárkának, akkor úgyis összefutok velük, és majd visszanyerem.
Már éppen kezdenék nyerni, mikor visszajönnek, így fel kell kelni. Biccentek a zsoldosoknak, és megyek eléjük.
El tudom képzelni, hogy a „lényeg” mennyi fontos információt tartalmazhatott. Gondolom ki lett elemezve, milyen szörnyű hely a hárem, de az nem, hogy elvesztette a rangját, és az se, hogy ezt otthon is hivatalossá kellene tenni. Mindegy, megemlítem, és ha mégis mondta, majd le leszek hurrogva.
Viszont köszönetet mond, gondolom a madárka piszkálta ezért. Majdnem rávágom, hogy ne köszönje, nem miatta tettem bármit is. De aztán sikerül egy lépéssel előrébb gondolkoznom, és összerakom, hogy a madárkának esetleg fontos legyen, hogy befejezzük ezt a farokméregetést, és ha barátok nem is, de legalább szövetségesek legyünk. Úgyhogy bólintok, mint aki elfogadja a köszönetet.
- Ez itt – bökök a mellkasára – azt súgja neked, hogy küldess vagyont, szolgálókat, eszközöket. Tartsd észben, hogy az csak egy pumpa. Használd ezt – érintem meg a halántékom. – Hosszú az út, van időd gondolkodni. A madárkának mindene megvan, szállás, étel, elfoglaltság, két szolgáló. Csak a papírok és az összeg ismerete ami hiányzik. A főficsúrok elvették a rangját, mert azt hiszik, ez komoly büntetés. Úgy lehet a legjobban megvédeni, ha ezt hivatalossá teszitek. Tudom, hogy hangzik ez – folytatom gyorsan, mert látom, hogy erre valami nagyon csúnyát mondana, - de ezzel lényegében nem veszít el semmit, viszont a hárem békén fogja hagyni a jövőben, mondván megbűnhődött. Egy-két év múlva meg vissza lehet vonni. Addig meg félre kell tenni az oktalan büszkeséget és azt tenni ami a legkevesebb hátránnyal hozza a legtöbb hasznot.
Félig elfordulok, és Garamantes felé intek a kezemmel.
- A városban, a Kiméra teaházban megtalálhattok minket. Ha mégsem, lesz ott valaki, aki tudni fogja, hol vagyunk. – különös módon Vulfius neve bukkan fel a fejemben. Igen, rá lehetne ezt bízni. Shannari és a másik kettő jönne velünk, Rahesát nem akarom kitenni egy esetleges vallatásnak, Vulfius viszont okos, hűséges, és elég nyámnyila, hogy senki ne higgye, ő tudja a titkot. Még valami eszembe jut.
- Nem hiszem, hogy küldenének bárkit Kaddába, az túl hosszú és költséges út minimális eredményért, de kizárni nem lehet. Úgyhogy ha vendég érkezik egy-két nappal előtted vagy utánad, érdemes rá figyelni.
Visszavigyorgok rá.
- Abba biztos lehetsz. De ha jól alakul, fél év, egy év, és akár haza is látogathat kicsit. Ha meg nem… majd rögtönzünk.
Még nyáladzanak egy kicsit, ezt már tényleg nem akarom látni. De azután a ficsúrunk kezet nyújt. A nyavalya bele, hogy ezek ennyire szeretik fogdosni egymást. Sajnos nem tehetek semmit, a szemem sarkából látom, a madárka milyen feszülten figyel, láthatólag sokat jelent neki ez a pillanat. Na meg a bátyja se biztos, hogy könnyen szánta rá magát nem csak a köszönetmondásra, hanem erre is. Megfogadom a saját tanácsom, és habozás nélkül teszem, ami a legkevesebb hátránnyal a legtöbb hasznot hozza, és elfogadom a kézfogást. Még az ösztönt is legyűröm, hogy teljes medve erőmet beleadva fitogtassam a szorításom. De ő se erősködik. Lépek egyet hátra, és habár nagyon szeretnék már menni a lovainkhoz, gondolom meg fogjuk várni, amíg a karaván látótávon túl távolodik.
Vissza az elejére Go down
Szer. Jan. 03, 2018 9:17 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Aprót bólintok.
A jó hír számomra az egészben az, hogy tudom, hogy ő sosem alkalmazna ilyesmit csak pusztán szórakozásból, vagy azért, mert hatalmában áll, és megteheti, hogy nála ez a végső eszköz lenne, és nem vágyik rá, inkább elkerülné, ha csak lehet.

Azt eddig nem mondtad, hogy a fal homokkőből volt. Lehetett volna palánkfal is. Sok helyen alkalmazzák… – No, nem, annyira nem sok helyen, mert a fa drága, de azért láttam már én is. – Izé… főleg ficsúrsági kastélyoknál, belső paloták kerítésére.
Hát igen, ott, ahol villogni akarnak a vagyonnal, az ilyesmi is előfordul.
Egy palánkfalba viszont bele lehet állítani a dárdákat.
Elgondolkodva pillantok Balarra, majd hozzáteszem:
Szerintem medveerővel sikerülhet.
A követekező kérdésre aztán olyan választ ad, hogy nem bírom ki nevetés nélkül.
Földigiliszta? Ez nagyon jóóó! – A vigyor még mindig ott van az arcomon, mikor rákérdezek: – De mi az a dinoszaurusz?
Komolyan bólintok, arra már rájöttem, hogy az ő családjukban ezt valóban máshogy nézik.
Alapvetően nem, de nyilván vannak olyan képességek, amiket befolyásol, és amelyek megléte plusz előnyt jelenthet, akkor is, ha az adott neolita egyébként nélkülük is hasznosnak bizonyulhat.
Most magamra gondolok. A repülés képessége kihasználható plusz előny lehet bizonyos körülmények között, legyen az felderítés, vagy akár csak egy függőhíd megépítése, vagy valami hasonló… Ugyanakkor Balarnak a teázóban nem ezért vagyok hasznos, hanem mert velem talán könnyebben szóba állnak a rabszolgák, mint vele, persze az egy Shannarit kivéve, akinek szerintem Balar marad a kedvence.
Aztán többre sokkal nincs idő.
De azért örülök, hogy Balar nem húzta el a kezét, sőőőőt. És az sem érdekel, a fivérem látta-e vagy sem, ahogy megsimította az arcomat.
Egyébként nagy összegben fogadnék rá, hogy látta, és ezért is volt olyan tapló. Nem azt mondom, hogy egyébként nincsenek húzásai Adelnak, de azért alapvetően kedvelhető fickó, és nekem meg az egyszem bátyám, és szeretem. Igaz, én még nem meséltem annyit az enyémekről, így róla sem, mint Balar a saját családjáról, de nem azért, mert nem lenne mit.
Csak… igen, nem szeretném, hogy azt gondolja, azért találok ki dolgokat, hogy enyhítsem, amit a ficsúrokról gondol. Mert a családom nemesi ranggal bír, ez tény, ugyanakkor talán még sem olyanok vagyunk, mint az átlag nemesek. Illetve, én már nem is vagyok nemes.
Azt hiszem, Balar még örül is ennek.
Amíg én Adellel beszélek, és sietve elmagyarázom neki a helyzetet, tényleg csak nagy vonalakban említem a háremet, az ottani helyzetet, aztán jön az, ahogy közölték, hogy a viselkedésem miatt kitesznek, és a rangom elveszik. Ezen a bátyám persze felszívja magát, de még jobban azon, hogy milyen érzésem támadt attól, ahogy az épp jelenlévő őrök bámultak rám.
Amit Balarról mondok neki, azt hökkenten hallgatja, bölcsen kihagyom a tegnap reggeli magánszámát, és a veszekedésünket is, de elmondom, hogy befogadott, védelmez, és biztos helyem lehet nála. Hogy ez Adelnek mennyire tetszik valójában, az kétséges, de azt felméri, hogy valóban nem mehetek haza, és Balar valóban segít nekem.
Szerintem a világon semmi baja nem lenne az egésszel, ha fiú lennék, sőt, még örülne is, hogy ilyen pártfogóm akadt. De most azért látok némi gyanakvást a szemében, ahogy az íjászokkal kockázó harcos felé sandít.
Nem benne kell bíznod, hanem bennem, hogy tudom, mit teszek! – mondom halkan a bátyámnak.
Mire ő csak szusszan egyet, majd bólint.
Mikor újra csatlakozunk Balarhoz, Adel láthatóan visszavesz, de az, ahogy köszönetet mond, engem is meglep. Rendben, eddig is tudtam, hogy szeret, de ez most nagyon szép tőle, főleg mivel magától teszi.
Apámat kell meggyőzni – közli komolyan. – Odáig van a kis csibéjéért.
Elpirulok, hogy a bátyám pont ezt mondja, mert eszembe jut, hogy Balar csirekhátúnak nevezett, meg a többi is…
Adel közben biccent Balar szavaira. Egy nagy előnye van azért, tényleg nem ostoba.
A Kimérában. Magam hozom a papírokat.
A fivérem komolyan bólint a vendégek ügyére is, biztos vagyok benne, hogy oda fog figyelni a dolgokra. Fogadnék rá, hogy arra is lesz gondja, hogy az íjászai is hallgassanak.
Aztán igaz döbbenetemre ezek ketten összevigyorognak.
És Balar szavai, arról, hogy egy kis idő, és haza is látogathatok… eszembe jut, hogy mondott olyasmit, hogy ő maga is eljönne velem.  Hát, majd meglátjuk.
Jó lenne.
Igazság szerint, szeretném, ha látná Kaddát, a hegyi oázist.
Aztán elköszönünk egymástól a testvéremmel.
Adel Balarnak is kezet nyújt.
Úh, elfelejtettem neki szólni, hogy Balar nincs odáig az érintésekért. Viszont ha megmondom, akkor elég idiótán jött volna ki, hogy épp az arcom simította, mielőtt a karaván befutott. Ki tudja, így is miket gondolhat Adel!
Aztán elindulnak, Ibra bácsi elől, Adela a jobb szélen, én meg még intek utánuk egy kicsit, de végül Balar felé fordulok.
Bámulhatnám talán még a távolodó karavánt, ahogy egyre messzebb jutnak, de csak elszontyolodnék tőle, így jobb lesz, ha csinálunk valamit. A lovam felé pillantok, majd Balarra.
Baj lenne, ha előbb sétálnánk kicsit és utána ülnénk lóra? – kérdezem elsőnek, majd utána rögtön folytatom. – Köszönöm, hogy nem utasítottad el a kézfogást. A bátyám olyan, amilyen, de nála egy kézfogás az egy szerződés, komolyan veszi, és nem rúgja fel. A megbecsülését fejezte ki vele.
Hát igen, ez előre nem mondhattam el, főleg mivel nem láttam előre, mi és hogyan történik majd. Az események közben meg kifejezetten rosszul jött volna ki.
Végül a lovam mellé lépek, megfogom a kantárját.
Hazamegyünk?
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 04, 2018 9:35 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Igaz – bólintok. – Nem mondtam. Bár arra kíváncsi lennék, miből vontad le, hogy az enyémek egy ficsúrsági kastélyban laknak. És fa kerítése van a belső palotánknak.
Vigyorgok, jól szórakozom ezen.
- Hatalmas hüllők voltak, de nagyon régen kihalt mind. A hatalmast úgy értem, hogy akkorák, mint a Kimera épülete. – gondolom nem fog hinni nekem. Miért is tenné. Én se hittem, mikor Orákulum elmagyarázta, de mutatott könyveket, képeket. – Egyik könyvünk az egyik olyan mozgó képről szól. Abban van, hogy egy ilyen lény kimászik a tengerből és romba dönt egy várost. Tüzet is fúj, meg minden. De ez csak mese, nem fújnak tüzet, és sokezer évvel azelőtt megdöglött az utolsó is, hogy az emberek megalkottak minket. – elvigyorodom. – Kicsiként, miután láttam ezeket a képeket, rettegtem a víztől, és annyira örültem, hogy itt nincs tenger, amiből egy ilyen izé kimászhatna.
Nem mondom, hogy a könyvben minden kép festmény volt ezekről, kivéve ez csontvázat. Az nem festett volt, hanem… nem tudom, hogy nevezték ezt, de teljesen élethű kép volt. Ott állt egy ember is, és lehetett látni, mekkora is a lény valójában. Mármint mekkora volt.
Biccentek, nincs mit hozzáfűznöm. Szerintem a genetika csak annyira jó, amennyi energiát beleölünk. Vegyük csak a madárka szárnyait. Ha nem edzette volna mániákus módon, most nem tudna repülni. Erős a gyanúm, hogy ez a baj Orákulummal is. Nem volt hajlandó edzeni, mert félt, hogy megsérül benne. Vagy csak lusta volt. Most meg hordhat hámot.
Gondolataimból a karaván érkezése rángat ki. Bár mondhatnám, hogy gyorsan túlesünk a dolgon, de nem így van, örökkévalóságnak rémlik számomra, mire útnak indulnak, mi meg mehetünk haza. Gondolom a madárka nem egészen így érzi. Neki biztos egy pillanat volt, ami elszállt, gyorsabban, mint kiélvezhette volna. De csak eljön az idő, mire távoznak, és mi is indulhatunk. A sétálásra bólintok, de előtte még van némi teendőnk. Első lépésként megeszek egy szendvicset, és adok a madárkának is, ha kér. Ha ez megvan, előszedem a csomagból a vászonzsákokat, egyet odaadok a madárkának, egy másikat a földre dobok, a harmadikat pedig elkezdem megtölteni homokkal.
- Boxzsáknak. Te is tölts meg egyet. Azután aki előbb végez, megtölti az utolsót.
Homokkal töltve az egyik nagyjából tíz, a második húsz, a harmadik negyven kiló lehet. Nagyobb jobb lenne, de most ez van, ezzel kell beérni. Ezeken fog megtanulni ütni. Na meg a hazavitele is jó móka lesz. A szintén magammal hozott vékony kötelekkel bekötöm mindhárom zsák száját. Ha megvannak, a zsákokat felkötöm a lovakra, bármennyire is nem boldogok tőle.
- Sétálhatunk, ha szeretnéd, de azért jó lenne nem túl sokat, jó lenne minél előbb haza érni. Tényleg van pici aggodalmam Hermann felé.
A kézfogásra csak bólintok. Nincs kedvem részletezni. Főleg, mert a madárka eleve ignorálja, hogy ez engem zavar, de azt meg megértem, hogy a világ többi része nem így működik. Na meg ez sokat jelentett a madárkának. Komolyan gondoltam, hogy nem akarom őt bántani.
Az meg majd kiderül, hogy miről szeretne beszélni a séta közben. Vagy csak csendben élvezni a sivatagot? Az sem rossz elfoglaltság. Iszom a tömlőmből.

Késő délután lesz, mire a városhoz érünk, de igyekszem haladni. A kapuban őrök állnak, és figyelnek mindenkit, pillanatra eszembe jut, mi a bánatot fogunk csinálni, ha iratokat kérnek tőlünk. De nem foglalkoznak velünk, nem vagyunk elég gyanúsok, se elég gazdagnak látszók, viszont elég veszélyes az vagyok, hogy ne akarjanak belém kötni.
A kapun túl leadjuk a hátasokat, és utána jön a neheze, miszerint haza kellene vinni a három homokkal teli zsákot. Felsegítem a vállára a húsz kilós zsákot, nagyon ügyelve a szárnyaira, utána vállamra dobom a negyven kilós zsákot, és hónom alá kapom a legkisebbet. Bíztató vigyor, majd irány haza. Nagyon kegyetlenül ki fog melegedni, az biztos. Kíváncsi vagyok meddig jut, mielőtt le kell raknia a zsákot. Közben eszembe jut, hogy futni is el akartam őt vinni, de az valószínű holnapra marad.
A piac felé megyünk, észre is veszem a tetováló üzletét.
- Ott a tetoválda. Most már zárva ahogy nézem, de valamikor el lehetne hozni Linát, hogy megmondják, átüthető-e a jele, és mennyibe kerül.
Ennél nagyobb városnézést nem tervezek, innen egyenesen haza. A legjobb az egészben, hogy a zsákkal a vállán nem tudja fogni a kezem. Bár így belegondolva már majdnem hiányzik is a dolog. Persze azért ügyelek rá, hogy mindig a szemem előtt legyen. Megállunk pihenni amikor szükséges, annyi időre, amennyi szükséges.
Az út hosszabbnak tűnik, mint egy gyalogos kirándulás Farra oázisba, de csak a végére érünk, és beesünk a teázó ajtaján. Még jó, hogy zárva vagyunk és nincs vendég.
Én elterülök a párnákon, ledobva a zsákokat az ajtó mellé, fél szemmel figyelem, a madárka mit csinál. Vulfius érkezik finom hűvös vízzel, és látom, hogy Rahesa is szorgoskodni kezd a konyhában, hogy ennivalónk legyen.
Shannari is ott téblábol, láthatóan nem tudja, most mit is kellene tennie, viszont se Hermannt, se Linát nem látom. Ez nem hangzik jól.
- Hol van Lina és Hermann? – kérdezek körbe a szolgákon, várva, valamelyik válaszoljon.
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 04, 2018 5:45 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Egyrészt épp lehetne, másrészt viszont azt se mondtad, hogy otthonról akart kiszökni. Egyébként, bár fakerítést építeni költséges mulatság, de gyorsabb. Papa azt mondta, hogy nagyon régen általánosan elterjedt volt, hogy fából építettek kerítéseket, de akár egész házakat is.
Vigyorog persze, én meg alig tudom megállni, hogy ne öltsem ki a nyelvem rá.
A hüllőkre, mint olyanra bólintok. De hogy akkorák, mint az egész Kiméra? Ki hallott már ilyet?!
- Tehát hüllők, mint a te gyíkod, csak nem kicsik és édesek, hanem akkorák, mint a Kiméra? - Talán a hangomból is hallani, hogy hitetlenkedem kicsit, ilyet, még életemben nem pipáltam. Ugyanakkor Balar eddig nem vert át semmivel, és nem hiszem hogy most kezdené.
Szerintem ő is érzi, hogy némi meggyőzésre azért szükségem van dinoszaurusz-ügyben.
- Szóval ezekről a lényekről régebben meséket is kitaláltak az emberek. Ez azért érdekes. Lehet, hogy nagyon eltúlozták, és ha lenne itt tenger sem kellene ilyesmitől félnünk.
Komolyan nézem Balart, majd lassan, megfontoltan felteszek neki egy kérdést:
- Mondd csak, tudsz úszni?
Azt hiszem, hogy ez logikus kérdés, hiszen most mesélte el, hogy kicsiként rettegett a víztől. Ki tudja, hogy aztán túljutott-e ezen, és mégis milyen mértékben.
- Ha abban a képeskönyvben van dinoszaurusz is, akkor majd megnézzük, ugye?
Mert emlékszem, mesélt már a képeskönyvekről, amik a régi időkből maradtak és azt is mondta, hogy ha ellátogatunk hozzájuk, nézegethetem majd őket.Nem lep meg, hogy Balar csak biccent, mert lényegében egyetértünk. Neki nem mindene a genetika, de azért számít.
- De azért nem mondhatod, hogy semmi haszna - bököm finoman oldalba. - Mert az odáig rendben, hogy edzettél, tanultál és remek harcos vagy. Ugyanakkor a genetikád nélkül eléggé nagy bajba kerültél volna. Azt, amit Hasfelmetsző véghez vitt veled, tudod Balar, ő hiába remek orvos és ért kitűnően a sérülésekhez, ugyanilyen helyzetben más neolita nem élte volna túl. Ezt te is tudod.
A szemem sarkából nézem őt, és hirtelen lekattan. Az őrült viselkedése abban a házban, ahonnan Shannari is való...
Vajon mennyiben köszönhető ez annak, hogy tudja, hogy nagyon jól és gyorsan gyógyul? Mennyire teszi óvatlanná?
Azt hiszem, erről beszélnünk kell majd.
Majd, a karaván után.
Mert ez fontos! Nekem nagyon is az, és Balar is jobban tenné, ha erre odafigyelne.
Aztán a karaván elindul. Nagyjából egy szűk óra volt az egész. Annyi sem. És már mennek és távolodnak, mikor eszembe jut, hogy önző dög voltam, és nem is kérdeztem az otthoniakról, vagy Sosháról és a babáról.
Még annyi mindenről akartam volna beszélni Adellel.
Ugyanakkor az eszemmel tudom, hogy többet ők sem késlekedhettek, főleg, ha esetleg valaki figyeli a karavánt.
Balar rábólint arra, hogy sétáljunk kicsit. Az jó, mert azt hiszem, kicsit nem árt összeszedni magam.
Mikor enni kezd, jövök rá, hogy én is éhes vagyok, de szerencsére Rahesa tudta kiknek csomagol, jut étel bőven.
A vászonzsákokra először csodálkozva nézek, de a magyarázat világos, így hát elkezdem megtölteni a közepes méretűt.
Ugye világos, hogy Balar szavait hallva miért azt választottam? De szerintem ő is tudja.
Nem szólunk, de most ez a mechanikus egyszerű munka jót tesz nekem, azt hiszem.
Mikor végzünk Balar zárja a zsákokat, majd felerősítő őket a nyergekre.
- Értem, persze Hermann. Szerintem nem lépnek meg.
Elindulunk, halkan sóhajtok, és a távoli homokkőfal felé nézek.
- Elfelejtettem megkérdezni, hogy mi van az otthoniakkal - nyögöm ki, majd mélyet sóhajtok.

Bár jó tempóban haladunk visszafelé is, de a levegő már melegebb, és lovakat sem akarjuk túlhajtani, így nagyjából estebéd tájban érkezünk a városkapuhoz.
Az őrség engem szinte észre sem vesz, Balarral meg szerintem nincs kedvük kötekedni, mert eléggé mord fejet vág.
Szerintem elege van a mai napból, pedig még nincs is vége neki.
A lovakat leadjuk, de a zsákok problematikája még itt van. Én a középsőt kapom, ami valamennyivel kevesebbet nyom, mint az én súlyom harmada. Balar nagy gonddal emeli a vállamra, ami jó, mert a zsák formája fura az én szárnyaimhoz képest, de ő meg kifejezetten figyel, hogy a szárnyaimat ne nyomja meg velük.
Aprót nyögök, majd lenézek a lábaimra.
- Balar! Baj van, bokáig az utcakőbe süllyedtem! - mondom hirtelen, majd várom a hatást.
Aztán persze csak elindulunk haza.
A plusz súly nehéz, de eldöntöttem magamban, hogy nem fogok miatta panaszkodni. Balar ötven kilót hoz nagyjából, ami a húsznak a két és félszerese, és több, mint az ő testsúlyának a harmada. Vagy nem? Vagy hogy is van ez?
Az út a piac felé visz, a terep ismerős, így nagyjából tudom, meddig kell még kibírnom a zsákkal. Nem vészes, nem olyan vészes, mondogatom magamban, és eltökélten lépkedek hazafelé.
- Igen, látom. Majd kitaláljuk, mikor alkalmas. Egyelőre nem nagyon sürgős, mivel úgymond árukészletnek minősülnek Hermann-nal.
Lassan a célegyenesbe fordulunk, már csak egy sarok és látni fogjuk a Kimérát. Úgy érzem, addig már nem lesz gond, bár a zsák a  vállamon már mázsásnak érződik, plusz még csak Balarba sem tudok kapaszkodni. Jobban mondva nincs szabad keze, amit foghatnék. Így hát muszáj a fecsegőmet használnom.
- Balar, mondd csak, te milyen súlyú vagy? - teszem fel a kérdést, amin út közben töprengtem. Mert ugye mihez van közelebb a homokzsákok súlya, a feléhez, vagy a harmadához, mert nem mindegy, ugye. Mármint abból a szempontból, hogy igazságosan vagy udvariasan osztotta-e el a zsákokat, vagy éppen már ez is valamiféle edzésnek minősül.
De ha edzés, akkor lehet, hogy én is edzem őt közben.
Azért úgy látom, hogy a zsákos gyalogtúra végére már ő is kellőképpen megviselt, mert hazaérve a zsákokat azonnal ledobja és elnyúlik a párnákon.
- Tán csak nem kidőltél? - kérdezem meg tőle félig fölé hajolva, kis mosollyal a szám sarkában, miután én is lepakoltam a zsákomat.
Vulfius érkezik a vízzel, Rahesa vélhetőleg a vacsoránkat kezdi melegíteni, Shannari meg leginkább nem tudja, merre lépjen.
Balar nem mond neki semmit, pedig a vörös valószínűleg zavarban van, szívesen tenne valamit, de fogalma sincs, hogyan is mennek a dolgok idehaza és leginkább tőle várna utasítást.
A kérdésre a felelet Vulfiustól érkezik, mint rangidős rabszolgától.
- Hermann odafent van a második szinten, Balar úr, kérem, meszel. Lina is ott van, mert ugye a meszeléshez, hogy fel tudjuk vakarni a padlódról, be kell nedvesíteni a követ, a kislány meg élvezi hogy vizezhet.
Balarra nézek és elmosolyodom, majd Vulfiushoz fordulok.
- Ki találta ki a meszelést? - kérdezem tőle.
- Aicha úrnő méltóztatott. Tegnap mondta, úrnő, hogy Hermannak lesz a dolga. És ugye azokat a szobákat raktuk ki délelőtt, amit az úrnő mondott, de aztán Shannari és Rahesa is azt mondták, hogy nagyon koszosak a falak... és ugye Ha...  akarom mondani Radzsina úrnő is jön, és Aicha úrnő szobája felett van egy egész tágas szoba, és... - és itt elakad és rám néz, majd Balarra, végül szegény Shannarira is, hogy mondjon már valamit, de ő még mindig csak Balart nézi és a köténye sarkát gyűrögeti.
- Shannari - szánom meg a vöröset -, hozz kérlek Balar úrnak egy hideg vízbe mártott törölközőt!
Aztán Balarhoz fordulok.
- Lehívassam Hermannt és Linát, vagy majd vacsora után felmegyünk megnézni, mit haladtak ma?
Vissza az elejére Go down
Pént. Jan. 05, 2018 2:09 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Csak csóválom a fejem vigyorogva, mit felelhetnék erre. Szerintem logikus volt, de nincs jelentősége. A hüllők témára is csak bólintok.
- Voltak kisebbek is, de a többségük ekkora behemót volt. Nem tudom bizonyítani, mert minden réges rég homok alatt van. De állítólag voltak helyek, ahol egy-egy ilyen lény csontváza ki volt rakva.
Az úszás kérdése… nem a kérdés a baj. Hanem az, ahogyan folytatódhatna. Hol tanultam meg. Mert igen szépen alakul a barátságunk, de ott még nem tartunk, hogy a birtokuk alatti titkos tóról meséljek, ami a környék összes rablójának és ficsúrságának a célpontjává tenne minket, ha tudnának róla. Ugyanakkor hazudni sem akarok.
- Tudok. De ne kérdezd hol tanultam meg. Az igazat nem mondhatom meg, hazudni meg nem szeretnék. Ha Kétcsapás rábólint, elmondhatom, de addig nem.
Ezt megfogalmazhattam volna barátságosabban is, de most már mindegy. Rávillantok egy bocsánatkérő mosolyt, remélem megérti, hogy most még nem beszélhetek erről, és nem az én döntésem a dolog.
A képeskönyvre bólintok, és a genetika további fejtegetésére is. Azt hittem, ezt már megbeszéltük, legalábbis a hallgatásom lehetett volna jel, hogy elfogadom amit mond, nem kell győzködnie. De úgy tűnik, nem, mondja tovább.
De megint agyal valamit, és rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Úgy érzem, levont valami következtetést, és ha tetszik ha nem, meg fogja velem ezt osztani. De aztán nem teszi.
A karaván jön, megy, homokzsákot alkotunk, majd rövid uzsonna, azután séta.
- Legyen igazad. A rossebnek van kedve ilyenkor szökevényeket kergetni. Túl meleg van.
Sóhajt, és látom, hogy tényleg nagyon bántja a dolog. De már késő, már nem tudunk utánuk menni, bármennyire is akarunk. Túl puha a talaj, a lovak nem tudnának vágtatni. Fél nap kitérő lenne legalább, ha mégis megpróbálnánk, hisz már vagy egy órája eltávolodtak tőlünk.
- Semmi említésre méltó nem történt. Mondta volna. Ha nem is a fivéred, de az öreg még Garamantesben. Vagy a zsoldosok pletykálnak nekem valamit. Most te voltál a fontos, rólad szólt minden, miattad aggódtak. Mikor jön a papírokkal, úgyis a Kimérában fog megszállni, lesz módotok bőven beszélgetni. – elvigyorodom. – Mármint akkor, ha lesz megfelelő vendégszoba mindüknek. Mert meglepne, ha apád vagy anyád nem jönne. Esetleg mindketten.

Mikor a vállára pakolom a zsákot és elkezd panaszkodni, vetek rá egy lenéző pillantást.
- Szólj, ha túl puhány vagy ehhez – mondom, majd elvigyorodom.
Menet közben azért érzem, hogy sokat veszítettem az erőlétemből, amíg a teaházban heverésztem a napi gyakorlás kihagyásával. Csak biccentek, mikor elmondja, hogy mennyire ráér a tetoválóhoz benézni. Szerintem meg nem, mert minél előbb tudunk biztosat mondani, hogy Lina megússza-e az égetést, annál jobb mindenkinek. Egy kérdés nem kerül semmibe, de persze nekem igazából mindegy. Felőlem várhatunk.
Nem egészen értem, miért érdeklődik a súlyom felől.
- Száztíz kiló, nagyjából. Te? – kérdezem. Tudom, nem illik, de ha ő megkérdezte, bizony én is meg fogom. Különben is, valószínű neki is üregesek a csontjai mint a madaraknak, így könnyebb, mint amennyinek kinéz.
Miután elvágódom a szőnyegen, még van ereje piszkálódni, világosan jelezve, hogy nem volt elég nagy a teher, amit ráraktam. Nem baj, van még zsák, kimehetünk homokért holnap is. Tulajdonképpen nem is lenne rossz napi edzésnek, ha minden nap kimennénk homokért, másnap meg vissza, kiüríteni a zsákot. Nem lenne rossz, kivéve, hogy erősítés helyett csak tönkre tenné az ízületeit.
Rendkívül gyors gyógyulásom nem csak a sérülésekre fejti ki a hatását, hanem a fáradtságra is, igen gyorsan erőre kapok, úgyhogy fel is ülök.
- Nem. És ha te sem, akkor nyugodtan csinálj kétszer tizenhárom fekvőtámaszt – vigyorgok.
Vulfius szavaira bólintok. Kezdeményezőkészség. Ilyet se nagyon láttam még tőlük. Egy pillanatra elgondolkodom, honnét szereztek meszet, pontosabban honnét vették el a pénzt rá, de tulajdonképpen mindegy. Az azért érdekelne, hogy Hermann Vulfius javaslatára kezdett-e meszelni, vagy magától. Ez utóbbi valószínűbb, mivel máskülönben Vulfiussal együtt csinálnák. Hacsak nem akartak kimondottan ketten maradni, mármint Hermann és Lina. Túl sok kérdés, és nem érdekel a válasz. Pontosabban a madárkára van bízva ezeknek a kezelése.
Azért szórakoztató, ahogy Vulfius Hasfelmetszőt akart mondani, de javította magát. Pusztán a név kimondásától lesápad, de megértem, a helyében én is halálra lennék rémülve. Attól még nem nyugtatom meg, noha tényleg mindent megteszek, hogy a bolond nővérem ne nyúlhasson hozzá.
- Nem kell – rázom a fejem a madárka kérdésére. – Minek szakítanánk félbe a munkájukat.
Shannari megérkezik a törölközővel. Egy pillanatra habozik, a régi beidegződések vinnék, hogy ő kezdje el átdörgölni vele a testem, de időben észbe kap, és pont kartávolságban megállva nyújtja felém. Átveszem egy biccentés kíséretében, és én magam dörgölöm át a karjaimat. Jól esik a hűvös érintés, de nagyon bosszant, hogy ötven nyomorult kiló ennyire megviselt. Ennél sokkal többet ki kellene bírnom. Holnaptól szigorú edzés nekem is, döntöm el.
- Shannari – szólítom meg a szolgámat. – Holnap délelőtt megyünk a tetoválóhoz, átrajzoltatni a jeledet. A tetováló száztíz aranyat kér, ebből ötvenöt esik rád, ötvenöt rám. Úgy döntöttem, hogy ha a következő egy-két hónapban nem lesz komolyabb problémám veled, értem ezalatt, hogy nem bosszantasz fel, nem balhézol össze a többiekkel, és nem kell miattad fölösleges dolgokat csinálnom, akkor nem lesz levonva a jussodból a tetoválás ára, én fizetem az egészet.
Gondolom ő úgy érti, hogy tökéletesnek kell lennie, pedig úgy értem, ne csináljon túl nagy bajt. Mindenki hibázik, de a legtöbb hiba helyrehozható. De nem világosítom fel, érdekes kísérlet lesz, hogy vajon a kisebb hibákat megpróbálja elsunnyogni, vagy inkább becsületes lesz és kockáztatja, hogy le lesz vonva tőle a pénz.
- Igen, Balar úr. Köszönöm. – feleli lesunyt szemmel. Úgy érzem azt gondolja, úgyis találok ürügyet, hogy levonhassam tőle a pénzt. Nem tudja, hogy égek a vágytól, hogy minél előbb megszabaduljak a lopott aranyaktól. Persze nem mindet egyszerre akarom elverni, már csak azért sem, mert jó lenne tudni, esetlegesen mennyi lesz a madárka kivásárlása a hárem feketelistájáról.
Rahesa és Vulfius is teríteni kezdenek, az egyik vendégasztalnál. Végülis igazuk van, minek mennénk fel, ha itt is ehetünk. Ha már zárva vagyunk. Tulajdonképpen holnap este már akár ki is nyithatunk. A csatornások nem vertek szét semmit. Erről eszembe jut a ház, amit feldúltunk Homárral, pontosabban a két serpenyős rabszolga. Homár valamiféle papirost adott nekik, gondolom útmutatással, hol kaphatnak segítséget. Jó lenne tudni, megúszták-e. Végülis megmentették a bőröm azzal, hogy megtámadták az őrt. De hát így jár aki rosszul bánik a szolgáival. Jó körülmények közül nem akarnak szökni. Rahesa és Vulfius is retteghetnek, de amíg nem hibáznak túl nagyot, tényleg nincs miért aggódniuk. Na persze amennyire félnek Hasfelmetszőtől, lehet, ha Homár felajánlaná nekik a szökést, mennének vele. Kár lenne. Utálnám bántani őket.
Amíg kalandozom a gondolataimban, az étel az asztalra kerül, megyek is oda.
- Készüljetek úgy, hogy holnap délután szokásos módon nyitunk – mondom mindenkinek, a madárkának és a szolgáknak is. Utána hagyom, hogy a részleteket, beosztást, akármit a madárka intézze. Akár most, akár később, nekem mindegy. Csak történjen meg.
Evés után pedig megyünk fel (mert gondolom a madárka is jön) megnézni, mit műveltek Hermannék.
Vissza az elejére Go down
Pént. Jan. 05, 2018 11:10 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Balar vigyorog, meg a fejét csóválja, én meg oldalba bököm. Egy ujjal, nem fájósan csak úgy. Akkor már vihogjon is legalább, hadd mulassak én is! Végtére is csiklandós.
Azért ez már valami, nem? – kérdezem mosolyogva. – Hogy valaha ilyesmik éltek. Tudod, mondogatják, hogy a mély sivatagokban újra élnek ilyen nagy mutáns szörnyűségek. Bár...
Balarra sandítok.
Te mindenféle helyeken jártál. Valóban vannak durvacsúnyanagy állatok?
Az úszás kérdése csak úgy jön magától, mert arról beszél, hogy félt a víztől, rettegett tőle, és így azt is hihetőnek tartanám, ha egyáltalán nem tudna úszni. Akkor legalább lenne valami, amiben én lennék a jobb, mert én meg tudok, a szárnyaim ellenére is. És akkor én is taníthatnék neki valamit.
A válasza viszont meglep, mert több annámi, amire számítottam, mintha kitalálta volna, hogy mi lenne a következő kérdésem. De ami még furcsább, az maga a felelet: hazudni nem szeretne, de az igazat meg nem mondhatja. Az elsőnek szívemből örülök, a másodikat meg nem értem, míg meg nem említi Kétcsapás nevét, hogy tőle függ.
Családi titok. Világos. – Elmosolyodom. –Rendben. Majd mikor Kétcsapás azt mondja, hogy szabad.
Nincs ezzel semmi baj, és egyáltalán nem haragszom miatta. Vannak ilyen dolgok, amik a családra tartoznak, és nyilván háromnapi ismeretség után még nem szabad csak úgy elmondani azokat. Eszem ágában nincs Balart hibáztatni azért, mer lojális a családjához.
Én tovább beszélek, ő meg bólogat, és ezen vigyorgok belül picit. Mert majd ha újra szóba kerül, mondhatom neki, hogy de hát te is egyetértettél, rábólintottál.

Hazafelé jó egy picit sétálni, nem is tudom miért, de mégis lenyugszom tőle, egyfajta levezetése ez a karavánnal való találkozásnak és közben jobban lehet beszélgetni, mint lóháton.
Ez is egy érv a szökés ellen. De van több is, és Hermann nem bolond. Egyedül nem megy sehova. Egyébként pedig, az első nap kaptak új ruhákat, jó ételt, rendes szállást. Linát nem bántotta senki. Másnap a munka nem vészes, ennyit bármikor elvégez egy szabad asszony is, és kiderül, hogy megint van étel, meg... azt hiszem, elég sokat beszélgetnek egymás közt. Szerintem Rahesa és Vulfius elmondták már az újaknak, hogy nem vered őket. Vagy Rahesa azt is, hogy... na, szóval... hogy tényleg nem kényszeríted, nem kényszeríted olyasmire – csak kinyögöm, de érzem, az arcom megint biztos pirul. – Szóval, szerintem kivárnak. Jobban is járnak úgy. Lina nagyon vékony.
Halkan szusszanok.
Aztán később talán rájönnek, hogy jobb nálunk.
Végül kibököm, hogy mi bánt. Tudom, én is tudom, hogy késő, már akkor is késő volt, mikor rájöttem, és az óta már ettünk is, meg homokzsákokat töltöttünk, meg minden, de végül csak nem áll meg bennem a szó. Nem is tudom, mire számítok, vagy mi mondatja velem, talán még az is jó lenne, ha szidást kapnék, hogy megígérhessem, hogy máskor jobban figyelek. Hogy nem leszek ennyire önző.
De Balar meglep.
Nem ölel meg, nem tutujgat, de nem is tol le. Egyszerűen csak mellém áll, megért. Nem hibáztat, inkább bátorít, próbál megnyugtatni, meg vigyorog. És amit mond, azzal reményt önt belém.
- Gondolod, hogy tényleg eljönnek? - félszeg mosollyal fordulok felé. - Hogy jöhetnek?
Anya és apa...
Annyira jó lenne. Még akkor is, ha Balar Adelnek mondta, hogy majd haza is látogathatok. Igen, kibírom persze, ha kell, kibírok akár egy egész évet is, de attól még... Igen, annyira jó lenne.
Balart nézem, és kezd eljutni a tudatomig, mit is mondott.
Te nem bánnád, ha a Kimérában laknának?
Szinte hihetetlen, de mintha már kész ténynek is venné, ahogy mondta, ésa vigyora…

Végig a lovaglás közben erre gondolok, a szüleim, hátha tényleg eljönnek, és Balar, aki vigyorogva közölte, hogy vendégszobák… és…
A kedvem megjavul, mire a városba érünk, és még a vállamra terhelt homokzsák se tud lelombozni. Épp ezért próbálok viccelni, de lehet, hogy Balar elsőre nem vette a lapot.
Morranok egy aprót.
- Jajmár! Le se néztél a bokáimra! Hogy vicceljek így? Hm?
De persze valószínűleg ő is csak húz azzal, hogy puhány vagyok, túl puhány, hát nem vagyok az. Nem bizony! Majd meglátja!
Aztán megyünk, majd ballagunk, végül battyogunk hazafelé, és valahogy jóleső látnom, hogy bár az én vállam is húzza rendesen a homokzsák, de mire megérkezünk, Balar léptei sem olyan nagyon peckesek már.
De az már sok lenne, ha most még a tetoválón is agyalnom kellene, éppen elég arra koncentrálnom, hogy egymás elé tegyem a lábaimat és ne kérjek pihenőt hazáig. Valamit mondok az ötletére, de át sem gondolom. Majd. Majd utána.
Száztíz. Elbírható – motyogom, és mikor visszakérdez eszem ágában nincs mást mondani, mint a való. – Hatvanhárom és fél.
Nem tudom ennyire számított-e, azt sem tudom, ez a szemében sok-e vagy kevés. De ennyi.
De mikor megérkezve elvágódik, nem bírom ki, hogy ne froclizzam kicsit most én.
Csak sajnos, legalábbis most ebben a pillanatban és helyzetben ez igencsak sajnálatos, Balar gyorsabban regenerálódik, mint én. És a száját sem tartja csukva.
Kétszer? Meg akarsz gyilkolni? – kérdezek vissza.
Tehetném, hogy egyszer sem csinálom meg a tizenhármat, de most dacos vagyok, így leereszkedem a szőnyegre, miközben Vulfius, Rahesa és Shannari guvadt szemekkel bámulnak, és fogcsikorgatva, de megcsinálok tizenhárom fekvőtámaszt. De a végén reszketnek a karjaim.
Annyira fájnak, és remegnek, hogyha így marad, és nem enyhül pár perc alatt a helyzet, akkor Balar etethet vacsora közben, mint egy totyógós kisbabát, mert kléptelen leszek felemelni a villát.
Szerencsére a meszelés ellen nem emel kifogást a Kiméra ura.
Vulfiust se tolja le az elszólásáért és Hramannékat sem akarja azon nyomban ellenőrizni.
Éljen!
Együnk!
Közben Shannari visszatér, én is feltápászkodom. Először mozdulna Balar felé, de aztán megtorpan, odaadja a törölközőt neki, majd lopva felém pillant.
Közben Balar beszélni kezd, a tetoválásról, én meg közben Rahesához fordulok.
Mint halljátok, holnap a tetoválóhoz megyünk. Lina jelét is meg kell nézetni, így ő is jön. Rahesa, így holnap délelőtt te leszel a parancsnok, mivel veled raktuk ládába az üvegholmikat és az női munka. Holnap délelőtt ecetes vízzel valamennyit teljesen tisztára kellene pucoválni, de nagyon óvatosan. A meszelésnek úgyis száradnia kell, így Vulfius és Hermann tudnak segíteni a ládák cipelésével, de bánjatok mindennel finoman. A szobákban a csillárok üvegdíszeit is meg kell tisztítani, létráról, vagy erős asztalról. A legfontosabb, hogy senkit ne érjen baleset, a régi vázák, pohárkák repedtek lehetnek, nehogy valakit elvágjanak. Ó, egyébként Rahesa, ha szükséges értesz a sebekhez?
Egy kérdés, mellékesen.
Csakhogy a rabszolgalány elpirul, majd bólint.
Közben Shannari köszönetet mond Balarnak.
Apró kis mosollyal nézem a két lányt, majd újra Rahesára pillantok.
Tudsz valami kencét tetoválás utánra is?
Igen, Aicha úrnő.
Jó. Lehet, holnap kipróbálhatjuk, hat-e, ha Shannari megengedi. – Mindketten meglepve néznek rám, én meg picit bólintok. – Beszéljétek meg! Nem kötelező természetesen, de lehetőség.
Vulfius közben már terít, Rahesa sietve csatlakozik hozzá, Shannari meg a konyhába indul.
Szóval holnap nyitunk. Remek. Akkor tényleg jó, hogy most hárommal több szolga van. Mert a felújításnak is kész kell lennie.
Komolyan nézek Balar szemébe, miközben Shannari hozza az első fogást, gőzölgő tárkonyos csibehúslevest.
Szárnyas, hmmm… – A jómodorom ment meg attól, hogy a számat kezdjem nyalogatni, amíg a kanálért nyúlok. – Szereted, Balar?
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 07, 2018 6:03 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

Nagyot ugrok, mikor oldalba bök, de nem tehetek róla. Ha számítok rá, képes vagyok tíz-tizenöt szívverésig elviselni a csiklandozást, de nem tovább. Próbálok neheztelően nézni, de inkább vigyorgóra sikeredik.
- Vannak. De nem azok a veszélyesek – teszem hozzá. – Az állatok, legyen mutáns vagy sem, kerülik a neolitákat. Meg gondolom az embereket is. Ha nagyon ki van éhezve, esetleg megtámad, de normál esetben nem. Ami veszélyes, az a homok. Itt-ott a homok olyan, mintha folyékony lenne, derékig bele süllyedsz, és nem tudsz kijönni. A nap meg puhára főz. Vagy ott halsz szomjan. Viharok, ha nincs megfelelő felszerelés. És persze könnyű eltévedni.
Megkönnyebbülten bólintok, hogy elfogadja a titkolózást. Tényleg nem akarok beszélni a föld alatti tavunkról még. Idővel talán, de most még nem.

Hazafelé sétálva bólintok a madárka érveire. Igaza van. Kicsit kényelmetlennek érzem, hogy egy szolgának bizonygassuk, hogy jobban jár nálam, mintha szökni próbálna. Természetellenes. A fotelemet sem azért tisztíttatom, hogy jól érezze magát. De az igaz, hogy ha megpróbálom betörni, az fájdalmas lesz, és nagyon nagy mértékben rontja a többiek morálját. Meg különben is a madárka rabszolgája, úgy csináljuk, ahogy ő akarja.
- Képzeld magad a helyükbe. A csodás élet reményében elküldöd a lányod a városba, ahol igazi nemesi élete lehet, úri férjet találnak neki, aki a tenyerén hordozza. Utána a fiad elmondja, hogy ahova küldted, csak kicsit jobb, mint egy bordély, megszökött, üldözik, nincs semmije, még papírjai se, és egy kétes hírű zsoldossal lakik egy fedél alatt, mert más nincs. Gondolom a bátyád valahogy így adja majd elő – teszem hozzá vigyorogva, nehogy félreértse a dolgot. Nem magamat szólom le. – Te nem loholnál azonnal a megmentésére? Iszonyú bűntudatuk lesz, én gyanítom, hogy legkésőbb másnap, hogy a karaván odaér, indulnak vissza, megpakolva minden kacattal neked. Hajtani fogják a tevéket, mint a veszedelem, és az a három hét inkább kettő és fél lesz. Lehet, jobb lesz több vendégszobát kialakítani, mert lehetséges, hogy az enyémek még itt lesznek, mikor megérkeznek.
Igen, én biztos ezt tenném. Meg mellesleg felégetném az egész háremet. De az apja talán okosabb ennél, és talán jobban tisztában van a helyével a világban. Végülis nemesi rangot kapott valahogy. Az én helyem ott van, ahová a kardommal el tudom verekedni magam. Teljesen biztos vagyok benne, hogy mindkét szülője és a bátyja is jön. A zsoldosaikat meg a vénséget talán nem kell nekünk elszállásolni, de a két szülőnek és a testvérnek kelleni fog szoba. Összesen kettő, a szülők lehetnek együtt.
- Olyan sűrű bocsánatkéréseket fogsz kapni tőlük, mint még soha életedben – vigyorgok, utána elkomolyodom. – Viszont arra neked kell ügyelned, hogy ne csináljanak semmi marhaságot. Ne menjenek neki a háremnek, ne arcoskodjanak a királyékkal. El fogják bagatellizálni amit esetleg vissza kell fizetniük, és biztosan erősen fognak tiltakozni a rangod elvesztése ellen. Tudom, hogy nehéz lesz, de itt neked kell majd gondolkodni helyettük, mert őket az érzelmeik vezérlik majd.
A kérdésére bólintok.
- Én fel fogom ajánlani, ők eszeveszetten tiltakozni fognak, majd pénzt ajánlanak, én meg úgy teszek, mintha megsértődnék ezen és nem fogadom el. Végül ott fognak lakni nálunk, így lesz időtök egymásra.  
Minek ragozzam ezt tovább. Biztos vagyok benne, hogy így fog történni. Ez azért is jó, mert így kevésbé lelkesen fognak ellenem nyifogni a madárkának.

- Az ilyen vicc akkor jó, ha hihető. A kő túl kemény ehhez. A homokban odakint még akár be is ugrottam volna – vigyorgok.
Szóval hatvanhárom és fél kiló. Elgondolkodom, hogy megkérdezem-e, vacsora előtt vagy után, ha már ennyire pontos számot mondott. De ezek szerint nem üregesek a csontjai, mint a madaraknak.
Otthon a piszkálódását sikeresen ellene fordítom, el is kezdi a fekvőtámaszokat, szolidaritásból én is lenyomom vele. Szemem sarkából látom, ahogy Vulfius töpreng, ő is csatlakozzon-e, de végül nem teszi. Jó, elég idétlenül jött volna ki. Nekem nincs lent a térdem, de így is tartom a madárka tempóját, hamar megvagyunk a soron kívüli edzésen. Holnap pedig állapotfelmérés jön, mozdulni se fog tudni utána, az biztos.
Amíg a szolgák terítenek, a madárka kiadja a szükséges eligazítást is nekik. Megvárom, míg Vulfius visszamegy a konyhába valamelyik tálért, és odaintem magamhoz Rahesát. Halkan mondom neki.
- Ne feledd, Vulfiusnak rossz a háta. A nehezebb dolgok mozgatásánál ezt tartsd észbe. Inkább vigyetek ládát hárman, vagy várjatok meg engem.
Nem tudom, Shannari hallotta-e, de nem számít, gondolom nem fogja Vulfiusnak visszamondani. Ha meg Hermannak szól, az nem baj. Sőt, határozottan jó lenne.
- A felújítást félbe lehet hagyni nyitvatartási időben. A vendégek az első. Még mindig van öt-hat nap, mielőtt befutnak. Az előőrsnek meg eleve van már most két szabad szoba.
Jön az első fogás, leves. Annyira nem vagyok oda a levesekért, nem lakok jól velük. Előételnek viszont pont megfelel.
- Jöhet. – mondom, aztán lapátolom is az arcomba. Második körnek marhasültet kapunk. Pont ahogy szeretem, három hétig pácolva, kívül kérges, belül enyhén rózsaszínes. Ragadozóknak való étel.
Az étel után én már mennék aludni, hosszú volt ez a nap, és nekem kell legalább kilenc-tíz óra alvás naponta. Remélem nem merül fel újabb vészhelyzet, nem érkezik újabb látogató. Ugyan még meg kell nézni, mit műveltek Hermannék, de utána mehetek mosdani és aludni. Nem tudom, mik a madárka tervei, ha még szeretne ébren maradni jó, ha nem, akkor övé a mosdó először.

Másnap reggel szokott ébredés, kíváncsi vagyok, ma is próbálkozik-e valami trükkel a madárka.
Ha nem (vagy ha igen, akkor utána) gyors reggeli, majd Shannari, Lina, Vulfius és a madárka oldalán elindulunk kifelé. Mivel látom, hogy Hermann is nagyon néz utánunk, intek neki a fejemmel, hogy jöhet, ha akar. Vulfius rögtön a piac felé indul, miután átvette az erszényét a napi költségekre, a többiekkel megyünk a tetoválóhoz.
Úgy becsülöm, Shannari tetoválása legalább három órás munka lesz, úgyhogy először Linát nézetjük meg. Utána a madárkával és a másik kettővel akár piacozhatunk, akár haza mehetünk, Shannariért majd visszamegyünk.
Kora délután pedig jön ami még nem volt, a madárkával felmegyünk a tetőre, és úgy megdolgoztatom, hogy esélyes, a vállamon kell levinnem a szobájába. Mert a szárnyai miatt nem tudom a karjaimban tartani. [/b][/b]
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 07, 2018 11:15 am
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Igazam lesz, Balar megugrik, mikor megbököm, és a neheztelő pillantása végül vigyorrá válik. Visszamosolygok rá.
Értem. Butaság, hogy ilyesmivel próbálják ijesztgetni a gyerekeket. Én úgy vettem észre, hogy a legtöbb állat csak akkor támad, ha felingerlik, bántják, vagy a ragadozók, ha nagyon éhesek. Meg papa mondott még egy betegséget is. Veszettség. Azt mondta, a veszett állat is támadhat. Szerintem a neoliták, meg akár az emberek is rosszabbak, szórakozásból is támadnak.
Komolyan bólintok.
Te voltál már kint homokviharban? – kérdezek aztán rá.
Ez jobb témának tűnik hirtelen, mint az úszás, nem mintha az nem érdekelne, csak látom, hogy Balar tényleg beszélne róla, ha tehetné, és nem akarom kínos helyzetbe hozni azzal, hogy eőszakoskodom, meg megjátszom magam, mikor annyira látni, hogy nem a saját, hanem a családja titkát védi, akármi is legyen az.

Balar bólogat az érveimre, miközben csendesen jön mellettem, és annyira a szavaimon gondolkodik, azt hiszem, de az is lehet, hogy épp máson, nem tudom, hogy kivételesen nem tűnik fel neki a pirulásom, és nem kezd miatta piszkálni.
Hm… Lehet, hogy tényleg elbambult?
De aztán a szüleimről kezd beszélni.
Odafigyelek minden szavára. Minden hangsúlyára.
Mégiscsak jó, hogy vezetjük a lovakat, igen, ezt nyeregben nem lehetne megbeszélni.
Oldalra pillantok, Balart nézem, magas, veszedelmes külsejű fickó feketébe öltözve, plusz a barna homokköpeny, a nyakán sebhely… az a fajta, aki elől az utcán átmennek a másik oldalra… és mégis, alig pár elejtett szavamból és mondatomból pontosan leveszi, hogy hogyan fognak érezni a szüleim. Ha nem indulnának el, az legfeljebb csak papának lenne köszönhető, az ő észérveinek. Bár amilyen anya, őt szerintem le se lehetne kötözni.
A vigyorára azért felvonom a szemöldökömet.
Szóval kétes hírű zsoldos vagy?
Tartok egy kis hatásszünetet.
Én meg azt hittem, hogy tiszteletre méltó teaház vezető. Ez bosszantó.
Gyengéden rámosolygok, majd hozzáteszem:
Nem azért lakom veled, mert más nincs.
De szerintem ezt tudja. Pont ő maga ajánlotta, hogy kerít mást, akinél lehetnék, ha tőle menni akarnék. Biztos Balar is pontosan emlékszik. Meg arra is, amit utána mondott.
A plusz szobák, amiket említ, nem okoznak gondot, addigra megoldható, vagy ha mégsem, az enyém elég nagy.
Halkan sóhajtok.
Nem akarom, hogy bajba kerüljenek.
Elkomolyodva nézek Balarra.
Tudod, szerencse a szerencsétlenségben, hogy te vagy nekem. Meg a teaház. Meg úgy általában. Ha tényleg nem bírnak megmaradni otthon – kezdem így, bár szerintem is hiú ábránd a feltételes mód – mondhatják, hogy csak üzleti tárgyalásra jöttek a városba. Hogy apa üzletet akar a Chrima családdal, mondjuk új rabszolgákat, vagy bármi mást, és ezért laknak a Kimérában. Anya meg csak elkísérte, és közben vásárolgat a városban. Szerinted ez hihető lenne? Kifelé megjátszhatnák, hogy egyetértenek, az ő lányuk borzasztó, és igen, befizetik a pénzt, amit kell… Mit gondolsz?
Talán, ha nagyon kérem őket, rá tudom venni a szüleimet, hogy tegyenek úgy, mintha… , hogy a külvilág felé játsszuk el ezt a kutyakomédiát.
Elmosolyodom.
Köszönöm. Apám talán tiltakozni fog, de anya biztos nem. Ő minden további nélkül ott akar majd lakni, ahol én vagyok, és közben alaposan megnéz magának téged. Csak mondom.
Hogy apám ajánl-e pénzt? Biztosan. Vissza akar majd mindent fizetni, amit Balar rám költött. Aztán hazavinni a kis szárnyaskáját.
Mélyet sóhajtok, Balarra pillantok újra.
Aztán magamban számolgatok. Kettő és fél hét, vagy talán három.
Lehet, hogy belebotlanak az ő családjába is?
Te. Jó. Ég!

Itt is beugorhattál volna. Amekkora ez a zsák!
Végül mégis nyelvet öltök rá. Gyerekes, de akkor is.
Az úton sikerül kitartanom. Valószínű Balarnak sem annyira könnyű az a két zsák, mert az úton nem piszkál a súlyom miatt. Hát igen, nem vagyok pehelykönnyű, a csontjaim is nehezek, meg azért némi izomzat is akad rajtam, meg némi fognivaló is, ha papa szavával kell élnem.
A jó ég tudja csak, hogyan tudok mégis repülni. Talán belejátszik a makacsságom is.
Ami hazaérve kifejezetten jól jön, mert legalább lenyomom azokat a fekvőtámaszokat. Pusztán dacból.
A vacsorához készülve Balar is beszél Rahesával.
A lány félénken bólogat, de legalább már nem néz ki úgy, mint aki a következő pillanatban nyomban elszaladna előle. Lehet, jót tesz neki Shannari és Lina társasága?
Rendben. A vendégek, nyilván, mert kell a bevétel, hiszen kiadásaink is vannak.
A véres arany meg nem tart ki örökké.
Jut eszembe, Adel hagyott némi ellátmányt – mondom Balarnak. – Lina tetoválására talán elég és még marad is, meg... – Hát igen, a kövek. – Hermann, azt hiszem, belemegy az égetésbe, de majd rákérdezek tőle újra.
Halkan nevetek, mikor csak annyit mond, hogy jöhet, aztán hozzám képest dupla tempóval tüntetei el.
Éhes medve.
De a marhasült tényleg finom, csak a közepe kissé nyers. Ami alapból nem baj, sokan így szereti, de én közepesen. Majd megbeszélem Rahesával, hogy Balar adagját vegye ki kicsit előbb a sütőből, az enyémnek meg adjon még két percet.
Szerencsére Hermannékkal minden rendben, már a második fenti szobában takarítják a padlót. Linának megemlítem a tetoválót, Hermannak azt, hogy gondolkodjon a dolgon.
És utána végre mehetek lecsutakolni magamat. A dézsa helyett Rahesa most a fürdőhelyiséget ajánlja, amire nagyot nézek, hogy olyan is van.
De tényleg van. A valait márványlapok borítják, ahogy a padlót is, így a kifröccsenő víz könnyen feltörölhető, és fadézsa helyett egy másfajta van, épített, kis márványlapocskákkal bélelt. A lapok mintát adnak ki, fehérek és kékek és hullámvonalakat rajzolnak apró sárga halak közé. Érdekes. És mókás. És szép.
Nagyon tetszik.
Vulfius szól, hogy ne tekergessem a falból kiálló szerkezeteket, mert nem működnek, de pár vödör víz hamar érkezik. Aztán egy nagyobb lepedőbe csavarom magam, és úgy osonok végig a folyosón, vissza a szobámba, mert persze amennyi eszem van, a tiszta ruhát nem vittem be magammal.
De talán-talán nem látott meg senki.

Másnap reggel csak koppintok az ajtón, és már sétálok is be Balar szobájába.
Szép reggelt! Balar! Reggel van! – szólok némileg emeltebb hangon.
De közben máris közelebb osonok, és hacsak nem az az első mozdulata, hogy a párnája alá nyúl a tőréért, akkor leguggolva, amennyire lehet fedezékből, megpróbálom kicsórni onnan a fegyvert, és ha sikerül, akkor vigyorogva egyenesedem fel.
Felkelni hétalvó, vagy megcsikizlek!
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 07, 2018 12:32 pm
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- A veszély jelentős  – felelem, - főleg, ha valaki nem tudja, mivel áll szemben. Egyes állatok több méterről leköpnek méreggel, mások olyan jól rejtőznek, hogy hiába nem akarsz tőlük semmit, mikor rájuk lépsz, önvédelemből megmarnak. De abban egyetértünk, hogy neolitáktól vagy emberektől jobban kell tartani. Egy kardfogú oroszlánt nem érdekli a vagyonod, némi élelemmel távol lehet tartani.
A sivatagi időjárás sokkal jobb téma, mint amiről nem beszélhetek, az biztos.
- Voltam néhányszor. És otthon is volt, hogy napokig bent kuksoltunk, amíg el nem vonult a vihar. A lényeg, hogy elfektetni a tevét, letakarni magam a pokróccal, szorosan fogva a holmimat, és feküdni a teve takarásában. Meg kell várni amíg a homok elvonul, utána kiásni magam. – elvigyorodok. – A teve miatt meg nem kell aggódni, őt nem érdekli a vihar, nem árt neki. Még az orrlyukát és a fülét is be tudja zárni.

Várakozóan figyel, mintha valamit észre kellett volna vennem, vagy valamit mondanom kellett volna. Hát így jártál madárka, ha akarod, hogy valamit vegyek észre, mondd ki, a finom célzás nem elég, sőt, a durva se.
Megint végignéz rajtam, de most tetőtől talpig, szó szerint.
- Kétesebb, mint hinnéd  – vigyorgok komolytalanul. – Pontosabban nem tudom, milyen hírem van. De azt gyanítom, a bátyád nem fehér köpenyes lovagnak fog lefesteni. Tény, hogy csináltam egy-két csúnya dolgot, és átgázoltam eddig mindenkin, aki az utamban állt. Sokan vannak a városban, akiknek harcoltam az oldalán, de az egész világon nem találsz senkit, aki fegyvert emelt rám és még életben lenne. A bátyád pedig kérdezősködött. Aligha azt mesélték neki, hogy rózsakertet művelek a konyhaablakomban. Meg nem is azt, hogy színházba járnék.
Utána csak bólintok, hogy tudom. Nem is akarok többet hozzáfűzni. Mégis mit mondhatnék? Ezt már megbeszéltük nemrég, de arra nem akarok emlékezni. Nem szeretek úgy veszekedni, hogy az ököl nem érv. Hátrányban vagyok.
Kezdem unni a kutyagolást. Jó lenne visszaszállni a lóra. Végülis azért hoztuk őket, hogy vigyenek minket, nem azért, hogy legyen minek fogni a kantárját amíg andalgunk. Na jó, bevallom, a sivatag szép látvány. Szép sárga. Kopár. Halott. De akkor is szeretem.
- Nem rajtad múlik. Pontosabban nem csak  – felelem a bajba kerülésükre. – Attól függ, képesek-e az érzéseiket elhagyni és ésszel viselkedni. Vannak kételyeim, ez a szülőknek ritkán megy.
Felröhögök a szavaira, mert akármilyen komolyan mondja, nekem mókásan hangzik.
- Szóval szerencse? Jó tudni. – utána én is komolyan folytatom. – Elég átlátszó lenne. Haragszanak a kicsi lányukra, de azért ott szállnak meg, ahol az lakik. Ezen még Szélvész is átlátna, pedig ő nem az eszéről híres. Nem, nem fogunk senkit átverni, aki kicsit mélyebben utána néz. Marad az, hogy reménykedünk. Reménykedünk, hogy aki tud foglalkozni az üggyel az vagy okos vagy gonosz, de nem a kettő együtt. Aki okos de nem gonosz, látja mi történik, de nem fog vele foglalkozni. Aki meg gonosz de nem okos, nem fogja észrevenni, hogy egy fedél alatt laktok, így nem tud bajt okozni. A probléma, ha okos és gonosz. Akkor megtalál és szemétkedik. Én meg betöröm a fejét és együtt futunk az egész pereputtyal.  – vigyorgok az utolsó mondatomnál. – Színt játszani csak a hivatalban kell majd.  
Tényleg érdekes lesz, hogyan fognak alakulni a dolgok Pláne ha mikor a papa és a mama befut, de itt érik még Hasfelmetszőt és Nagyszájút. Van rá esély. Én meg magyarázkodhatok. Aztán majd jön levél Kétcsapástól, hogy mi ez az egész, én meg írhatok válaszlevelet. Jobb lenne, ha elkerülnék egymást. Sajnos nem rajtam múlik, mégse dobhatom ki őket. Na meg nem tudjuk, mikor érkezik a madárka pereputtya. Két-három hét. De ez nem túl pontos. Két hét múlva ki kell menni és lefizetni pár kölyköt, hogy szóljanak, amikor befut a karaván Kaddából. Nem a karavánosoknak, mert gondolom terv szerint egy hónap múlva jönnének, hamarabb semmiképp. De ez még odébb van.

Szerencsére a zsákok cipelése közben a kis tréfáján és a tetoválót illető megjegyzéseken kívül csöndben vagyunk, nem szeretem megosztani a figyelmem, mikor nehéz dolgot cipelek. Túl könnyű megsérülni.
A párnákról felkelve érzem, ez nem volt jó ötlet. Egész nap izzadtam, és ezt most belekentem a párnába. Meg a homokot, ami a köpenyem borítja. Nem baj, Rahesáék majd kicserélik és kimossák amit kell, nem kell vele foglalkoznom.
Igen, kellenek a vendégek. Másként nincs pénzünk. A semminek az öt százaléka is semmi, úgyhogy ha nincs vendég, nincs zsebpénz se. Meg akkor sokra mennek a szolgák is, hogy lehet vagyonuk, hisz nincs miből.
Megrázom a fejem.
- A tetoválásra lesz, amiatt ne aggódj. Azt inkább tedd el, ha valami hirtelen nagyon kellene. Több értelme lenne.
Bólintok arra is, amit Hermannról mond. Igen, ő az égetést fogja választani.
- Belemegy, mégpedig azért, hogy segítsen Lina tetoválására összegyűjteni. De ha mondod nekik, hogy ha nem lesz velük gond, átvállalod a felét, lehet meggondolja magát. Őszintén szólva szerencsésebb, ha mindkettőnek ugyanolyan jele van. Mármint tetovált. Erről jut eszembe, mielőtt megyünk a tetoválóhoz, rajzold meg, hogy nézzen ki a te jelölésed. Azután, ha Hermann tényleg égetést akar, el kell készíttetni a billogot is, ugyanaz az ábra alapján.  Kikovácsolnám én, de nem nagyon vagyunk erre felkészülve itt. Nincs eszközöm.
Eszünk, utána megnézzük, hogy haladtak a meszeléssel. Meglepően jól, és a minőség se rossz. Ahogy nézem, Hermann csinált már ilyet. Lehet, tényleg szabad ember volt, aki egyszer elfelejtette magával vinni a szabadságlevelét, és rabszolgavadászok elkapták. Csak ki ne derüljön, hogy valahol van egy felesége is, akit szintén meg kellene venni…
Erről eszembe jut, hogy Shannari csak Rahesáról és Vulfiusról lett letiltva (meg rólam és a madárkáról), Hermannékról nem. De csak van annyi esze, hogy összerakja, velük se próbálkozzon. Arról nem beszélve, hogy semmi oka sincs rá, saját örömre meg nem hiszem, hogy pár éven belül férfihoz (vagy nőhöz) akar nyúlni.
Utána a madárka elmegy mosdani, ami eszembe juttatja, hogy meg kellene végre javítanom a vízvezetéket. Azt se tudom, mi és hogy romlott el, de már három hete nem működik. Hasfelmetsző olyan ribilliót fog csapni, ha nem tud zuhanyozni meleg vízben, hogy öröm lesz hallgatni. Holnap. Miután felmértem a madárka edzettségét, ő úgyse fog tudni mozogni, remélhetőleg beszélni se, így tudok ezzel is foglalkozni.
A szobámban várom meg, amíg a madárka végez, miután hallom az ajtaját csapódni, lépek ki a folyosóra, és látom, ahogy egy szál fürdőlepedőbe tekerve fut végig a folyosón és ugrik be a szobájába. Szóval a fürdőajtót hallottam. Vigyorgok egy sort, és gondosan nem fordulok el. Ő se fordult el tegnap reggel, pedig sokkal több látszódott belőlem, mint most őbelőle.
Utána hozatok még vizet, majd én is jó alaposan lemosdok, hogy mehessek végre aludni.

Valamikor halk léptekre ébredek. Szemeim felpattannak, tőr a kezemben, de a takaró rejti. Majd halk koppintás és a madárka hangja. Hm. Úgy tűnik Hermann jelenléte komolyan aggasztja a tudatalattim. Csak zsoldosmunka közben, vagy Szélvész hülye tréfáitól tartva alszom ennyire éberen.
Mire a madárka belép, már el is raktam a tőrt, és a derekamtól lefelé rejtő takaróba csomagolva ülök az ágyon.
- Ébren vagyok  – biccentek. Megropogtatom a nyakam, és várom, hagy-e felöltözni, vagy ma is nézelődni akar.
Vissza az elejére Go down
Vas. Jan. 07, 2018 8:22 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Jelentős, de felmérhető és tervezhető kockázat. Nyilván történhetnek balesetek, de ilyen alapon bárki megbotolhat a Kiméra lépcsőjént is, vegy fejbe vághatják a reterátosok egy lapáttal, ugye.
Bólogatok, és közben igyekszem nagyon komoly képet vágni.
Nem mellesleg az állatokkal kapcsolatban igaza van. És úgy vélem, a sivataggal kapcsolatban is.
Nem mellesleg az időjárásról mindig szabad beszélgetni, ez még a nemesi lányok számára ajánlott illemtankönyvekben is ott szerepel. Azt hiszem.
Na de ha a teve le tudja zárni az orrát, akkor hogyan vesz levegőt közben? – kérdezek rá egy lényeges apróságra végül.

Igazából nem gond, hogy nem szól semmit a rabszolgák dolgára, mert úgy vagyok vele, ha nem értene egyet, akkor szólna. Eddig is megtette már, nem hiszem, hogy mostantól máshogy mennének a dolgok, vagy Balar hirtelen megváltozna, és ne foglalkozna a számára is fontos kérdésekkel.
És jelenleg úgy tűnik, hogy a családom esetleges érkezése, meg ami velük kapcsolatos, az a fontos dolgok közé kerül besorolásra nála is.
A válasza és az a kölykös vigyor, nem is tudom, miért tetszik annyira, talán mert egy pillanatra ott van benne a hat évvel ez előtti Balar, a fiatal neolita, akinek még nincs a nyakán a heg, az örök emlékeztető. Visszamosolygok rá.
Nem is értem, miért nem – szólok közbe vidáman.
Aztán lassan bólintok.
Azt hiszem azért nem direkt kérdéseket tett fel. Nem akarta, hogy valakinek feltűnjön.
Aztán újra elmosolyodom.
Abból még egy nap se múlt el, túl szép rózsákat hoztál ahhoz, hogy ne próbálkozzam.
A válaszom könnyed, de azért felfogtam minden szavát, felfogtam és meg is értettem, tudom, hogy nem a fényes páncélú lovagok csapatában játszik. Általában.
A színházba járásra nem mondok semmit, mert ugye akinek az ágya mellett egy Homérosz kötet van, attól bármi kitelik – teszem még hozzá, aztán elmosolyodom.
Végül csak nyeregbe szállunk, de a lassú poroszkálás közben pár szót még beszélünk. Gyors vágtának nem csak értelme nem lenne most, hogy nem hajt minket senki, de ebben a melegben a lovakat is csak kínoznánk vele.
Elgondolkodva bólintok.
Azért szerintem meggyőzhetőek, ha szépen kérem őket. A levél, amit írtam, az is komoly, remélem, hatásos is lesz, és talán Adel is megnyugtatja majd őket, hogy semmi bajom, jól vagyok.
A röhögésére felvonom a szemöldökömet.
Miért, talán nem? Ugyan mutass már hirtelen még valakit, aki nem adott volna át az őrségnak némi jutalom fejében!
Aprót szusszanok.
Azért mert vidéki lány vagyok, még tudom, hogy van ez. Azt hányan vállalták volna be, hogy a nyílt utcán lemorzsolják egy őr alkartüskéjét?
Szélvész át, lévén Szélvész tudja majd addigra, hogy ki vagyok. De azért nem festettük fel a Kiméra falára nagy vörös betűkkel.
Sóhajtok.
Hát igen, lényegében, aki kutakodni akar, az már akár most is tudhatja, hogy nálad vagyok. Ahogy Adel rájött, bárki más is rájöhetett. Az őr, aztán a jelenet a piacon…
Balart nézem, az arcát, a szemeit, a száját, ahogy olyan magától értetődően mondja, hogy betörné az illető fejét. És ráadásul nem is túloz. Sőt!
Azért egy kérdés csak felmerül ezzel kapcsolatban.
És hova futhatnánk? Van valami vészterv?
Azért jobban érezném magam, ha tudnám, hogy nem improvizálnunk kellene. Bár leginkább azt remélem, futnunk sem kell majd. Különben is, abból szerintem tényleg nagy botrány lenne, ha csak úgy visszavinnének. Ahogy kinéz, Balar nagyon bedühödne miatta, Adel is, akkor a szüleim is, Balar mögé pedig talán odasorakozna az egész Chrima család.
Nem lenne az jó senkinek.
Ha már a két család az eszembe jut, akkor egyúttal az is, hogy ha az övéi is a Kimérában fognak lakni éppen még, meg már az enyémek is, ugye… Akkor mégis pontosan hogyan magyarázzuk majd el, hogy…?
Ó-ó…

A hazaút szerintem dupla olyan hosszú ma, mint normálisan, de végül kitartok, és nem kezdek panaszkodni, és nagyon büszke vagyok magamra.
Otthon szüretkor én is hordom a kosarakat, de azok csak csak fele ilyen nehezek, meg a távolság is rövidebb. Igaz, hogy egész nap oda-vissza járunk az ültetvények, meg a csacsikordék között.
Nem teszek megjegyzést arra, hogy Balar nem csak kidőlt, de össze is kente a párnákat. Elrendezhető. Holnapra nyoma sem lesz, ilyeneken nem pörölök senkivel.
A pillantásom ismét rávillan, majd bólintok.
Jól van, akkor vésztartalék.
Az, amit Hermannról mond teljesen logikus, így csak bólintok.
A minta már megvan a fejemben, de előtte még egyszer megnézem még Lina karját, hátha a mintázattól is függ, hogy fedhető-e vele az első jele.
Lágyan elmosolyodom.
Szerintem nem lesz szükség most hirtelen új billogra. De holnap a tetováló után Hermann régi jelét le kellene szednünk. Meg kell lennie, sajnos.
Vacsora után sok tennivaló már nincs, a felső két szoba jól halad, sőt nagyon jól, tiszták, a falak fehérek és a mész egészséges illatát árasztják. Lina láthatóan büszkén húzza ki magát, pert a kőpadló ragyog. Hermann inkább távolságtartó.
Elmondom nekik a másnapi tervet a jelekkel kapcsolatban, és Lina minden további nélkül mutatja a karját.
Egy tetoválás elég lesz. Amit kitaláltam, az elfedi ezeket a nyomokat. – Érintem meg a bőrét, a gyerekkori billogozás nyomát.
Hermann komolyan bólint arra, hogy ő is tetoválást kap majd, a régi jele átégetését pedig, ha nem is örömmel, de tudomásul veszi.
Végezve a rabszolgatartói kötelességeimmel végül egyenesen a fürdőbe megyek, annyira vágyom már arra, hogy pancsolhassak kicsit. Valaki már gondolt rám, nem tudom melyik volt a maradék három szolgánk közül, de hlás vagyok érte. A víz ráadásul kellemesen langymeleg és a szappanom is oda van készítve. Akkor talán mégis Rahesa keze is benne volt a dologban, ő látta hova tettem tegnap, mikor a dézsát használtam.
Tényleg, miért is kaptam én tegnap este dézsát?
A válasz a fürdés befejeztével egyszerre hasít belém a felfedezéssel, hogy nem hoztam be a tiszta ruhámat, csak egy fürdőlepedőm van, meg az a nem elhanyagolható távolság a szobámig, amit a Kiméra folyosója jelent. De sok választásom nincs, nem kuksolhatok itt, fél éjszaka, amíg mindenki elalszik.
Akkor meg jobb túlesni a dolgon. Vágjunk bele!
Magam köré tekerem a vékony fehér vásznat, elől a melleim fölé húzom, de hátul, a szárnyak miatt, csak nagyjából deréktól takar. Ha alá tenném a szárnyaimat is, az anyag nem érne közbe. Ha a vállamra borítanám, a szárnyak miatt kilátszana a pucér fenekem, szóval az sem jó megoldás. Így azért valahogy takar, majdnem combközépig.
Végre kilépek a folyosóra, csapódik mögöttem a fürdő ajtaja, hát igen a törölközőt fogom, nem a kilincset, ugye, és már igyekeznék is a saját szobámba, inkább vizesen még, mint megtörölközve. A hajam is nedvesen tapad össze, sőt több mint nedvesen, rendesen áztatva a fehér anyagot.
De legalább hideg nincs…
Idáig jutok gondolatban, mikor Balar kilép a folyosóra.
Apró csuklászserű hang szakad ki belőlem, a szemeim tágra nyilnak és biztos vagyok benne, hogy legalább a törölköző szegélyéig elpirulok, ahogy sebesen inalok a szobám felé.
Azaz felé.
Mekkora marha vagyok!
Vissza kellett volna lépni a fürdőbe és megkérni adjon két percet.
De már késő, idiótán festene, ha hirtelen hátraarccal most meg a fürdő felé kezdenék szaladni. De azért megtorpanok, hogy aztán rögtön folytassam is az utamat.
Balar persze nem fordul el, engem néz, sőt, nagyon néz. És vigyorog is közben!
Csak utána hallom a fürdő felé indulni, mikor már kattant a szobám ajtaja.
Ó egek!
Két tenyeremet az égő arcomra szorítom.

Mire belépek Balar már ül, és éberebbnek tűnik, mint két napja, mikor az amnéziájával próbáltam megviccelni.
Ellenben most sem visel több ruhát.
Igen, látom – felelem halkan, miközben végignézek rajta.
Én ismét ugyanazt a ruhát viselem, hiszen varrni még nem volt időm, viszont mindenem frissen mosott, illatos, beleértve a hajamat is, amit végül az este sikeresen kigubancoltam, majd befontam, ma reggel pedig, ahogy tudtam, feltűztem.
Hol szeretnél reggelizni? A tetőn, a vendégtérben, vagy itt? – kérdezem végül egyszerűen, de közben félig az asztala felé fordulok, kicsit talán kíváncsian, hogy vajon megint az iratokra dobta-e a nadrágját.
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 08, 2018 9:14 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Ezt teszik a karavánvezetők. Felmérik és tervezik a kockázatot, majd beárazzák, és annyiba kerül a szolgálatuk. – A lapátos témára csak felvonom a szemöldököm, de nem szólok. A kérdésre csak vállat vonok.
- Nem tudom. Erről egy tevét kellene megkérdezni.  

- Hát ha direkt kérdéseket tett fel, akkor találkozni fogunk őrökkel, amint hazaértünk. Ott fognak nyüzsögni a Kiméra körül. Vagy a következő napokban bukkannak fel.
Nekem nem tűnt túl okosnak a bátyja, de lehet, csak ösztönös ellenszenv a… tulajdonképpen nem is tudom, kicsoda nekem a madárka bátyja. Mármint egy nyilvánvalóan tenyérbe mászó arcú ficsúron túl. Nem tudom, tényleg nem okos-e, vagy csak érzelmileg volt túlterhelve és ezért nem működött rendesen az agya. Mindegy. Tartok tőle, kiderül.
- Voltam színházban, de nem tetszett. Mesterkélt volt az egész. Részemről a vándormutatványosokat és az akrobatákat preferálom. Ahhoz tényleg kell tudás. – vállat vonok. – A könyvet is abból a bizonyos házból hoztam. – későn jutott eszembe, hogy a felégetés előtt ki kellett volna fosztani a könyvtárat alaposan.
Végre végetér a kutyagolás, és lovon megyünk tovább. A madárka nem akar sietni, hiába mondtam neki, hogy nekem sürgős lenne, mert aggódom Herman miatt kicsit. De nem akarom sürgetni. Csak nem gyújtja fel a házat.
- Szépen és sokat kell majd őket kérlelni, és nagyon szép harmóniában kell látniuk minket. Ami nem lesz egyszerű, ha Hasfelmetszőék még ott lesznek.
Utána inkább hallgatok. Lehet, ő valami csodás hőstettnek érzi, hogy nem adtam őt ki, befogadtam, ésatöbbi, pedig valójában csak arról szólt a dolog, hogy kegyetlenül unatkoztam már hetek óta. Az más kérdés, hogy kiderült, megoldja egy problémám, és meg is kedveltem közben. Már nem az unalomról szól a dolog, de akkor is biztos, hogy a kezdetben nem volt benne semmi hősies vagy önfeláldozó. Egyébként meg Szélvész vagy Hasfelmetsző se vágta volna ki. Bár az előbbi széttárt lábakat, az utóbbi a szárnyak tanulmányozásának a lehetőségét kérte volna cserébe. Én meg befogtam, hogy csinálja meg az én munkámat. Mennyivel jobb ez? Gondolom, őszerinte sokkal.
Közben beszél, a fele el se jut hozzám. De ami igen, arra csak a fejem rázom.
- Nem fog jelenteni. Hatalmas arcvesztés volt nekik, inkább meg akarnak feledkezni a dologról. A gerincesebb még talán jelentené is, de a másikra tekintettel nem fogja. Rajuk röhögne a fél hadsereg. Ha jelentik is, úgy fogják csűrni-csavarni a tényeket, hogy soha senki nem ismerne rád.
A vésztervre csak vigyorgok. Tudom, hogy pár napot tudnánk rejtőzni a városban, különböző ismerősöknél, ami alatt meg lehet szervezni a karavánt Kaddába. Vagy hozzánk.
- Van – bólintok. – Rögtönzünk. Futunk. Ütünk. Felgyújtjuk a palotát. Megkopasztjuk a főficsúrok szárnyait. Királlyá koronázzuk Nagyszájút. Meghódítjuk délt. Iszunk egy mentateát. Kihagytam valamit?
Megint valamin nagyon agyal, mintha már aggódna. Fél pillanat múlva, meg mintha reménykedne. A fene tud kiigazodni rajta.

Arra bólintok, hogy már kitalálta a mintázatot. Remélem, nem túl komplikált. Nagyon meg tudja dobni az árat, ha valami komolyabb mintát akar. A tetoválók nagyon drágák.
- Úgy érted, a hátát. – javítom ki. Lina jele a lapockáján van. Jó lenne, ha a tetováló meg tudná csinálni. Utálnám leütni Hermannt, mert nem bírja elviselni a kislány fájdalmát.
Arra is bólintok, hogy holnap a tetováló után át kell ütnöm Hermann jelét. Magam is erre számítottam, és lehet, mondtunk is nekik hasonlót. Vagy a fene tudja, ki figyel da minden apró részletre.
Kaja után a madárka még megnézegeti a kislány jeleit, és tervezgeti, hogy nézzen ki a saját jelképe. Majd a tetováló úgyis megmondja, mit tud elrejteni és mit nem. Lehet, ígyis-úgyis égetni kell. Ha meg billogot kell kovácsoltatni, megannyira remélem, hogy nem lesz túl bonyolult a madárka szimbóluma. A Chrima ház jele egy C betű kettős körbe foglalva. Minek ennél bonyolultabb.
Azután a folyosói incidens. Kilépek a szobámból, a madárka meg egy szál, a víz miatt kissé áttetsző fürdőlepedőben jön szembe velem. Én ugyan nem ugrok vissza, és nem is fordulok el. Nem vagyok én ficsúrféle, szívesen nézegetem én a női bájakat.
Természetesen olyan vörös fület kapok, hogy csoda, nem gőzfelhő veszi körül. Nem ugrik vissza, és nem is kapja maga elé a karjait, sőt, gondolom, ha akarná, a szárnyait is maga elé tudná tartani. Lehet, annyira nagyon nem is bánja, hogy így alakult. Én határozottan nem bánom. Sebesen lépked, nem nézve a szemembe, de nem baj, én se a szemeit figyelem. Határozottan nem rossz, bár öt-tíz kiló izom még elférne rajta. Kár, hogy nem akar olyanná válni. Ahogy a maga előtt fogott lepedővel elvágtázik mellettem, még utána fordulok, hogy hátulról is megnézhessem, de persze csak a szárnyakat látom. A fene bele. Mindegy. Megyek én is fürdeni.

Ásítok nagyot, miközben a szobámban flangál. Ugyanaz a ruha van rajta ami tegnap és azelőtt, ezen picit csodálkozom. Azután leesik, hogy aligha volt ideje megvarrni amit kell. És ma se lesz. Szólni kell Rahesának, hogy csinálja meg, mert nem jó állandóan ugyanazt a ruhát hordani. Férfinak sem, hát még egy nőnek. Pillanatra elgondolkodom, hogy Kaddában is bejárkált-e a féléber testvére vagy a szülei szobájába. Elhessegetem a gondolatot, nem számít, nem érdekel, most itt van, és vörös fület akarok.
- Lent jó lesz. Az ételnél találkozunk, vagy ma ismét a te sorod van leskelődésben?
Vissza az elejére Go down
Hétf. Jan. 08, 2018 4:02 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
Aprót bólintok.
Meg a karavánokat kísérő zsoldosok is, ugye? – kérdezek azért rá.
A tevés megjegyzésén meg jót nevetek.

Nem gondolnám, hogy csak annyi esze van – felelem egyszerűen. – Különben is, akkor már tegnap is lettek volna őrök.
Egyébként Adelnek vannak hibái, de tényleg nem ostoba. Csak néha kiül az arcára, ha valakit nem kedvel, és ki tudja miket hallhatott Balarról, vagy a családjáról. Lehet, hogy egyszerűen nem tetszett neki, hogy pont ezzel a férfival lát.
Sőt, biztos nem tetszett neki!
Egyébként szerinted milyen pletykákat hallhatott rólad a városban? Mert van egy olyan érzésem, hogy nem szerepelt köztük, hogy bajba jutott szűz leányok gyámolítója lennél…
Finoman felvont szemöldökkel pillantok Balarra, és várom a válaszát. Azt értelmetlen lenne megkérdeznem tőle, hogy mire gondolna, ha az ő lánytestvére kerülne hasonló helyzetbe, lévén nem valószínű, hogy Hasfelmetszővel ilyen történhessen.
Szerintem a jó színházhoz is kell, de mindent lehet pocsékul is csinálni. Bár az is igaz, ha egy akrobata ront, akkor megsérül, akár bele is hal, ha meg egy csepürágó, akkor legfeljebb rohadt zöldségekkel dobálják meg. Talán van, akinek ez nem elég ösztönzés.
Remélem, ez az egy könyvük volt csak – mormogom –, fáj rá gondolni, hogy esetleg elégett a többi.
Balar sietne, én meg annyira nem, valahogy úgy érzem, Hermann és Lina ott lesznek a Kimérában, a lovakat meg minek hajtanánk a legnagyobb melegben. Sajnálom szegényeket.
A kérlelés menni fog – gyanakvón pillantok rá. – De mit értesz a nagyon szép harmónián velünk kapcsolatban?
Felvonom a szemöldökömet.
Ha még ott lesznek? Azért szerintem a szüleim azt képesek elfogadni, hogy senki nem tehet a családjáról. Csak vonogatod a válladat és ennyi. Te nem tehetsz semmiről, főleg nem a nővéred dolgairól. Ennyi. Hihetően adod elő és kész.
Halkan nevetni kezdek.
Lehet, hogy jobb leszel, mint a színészek abban a bizonyos színházban.
Magam elé képzelem a jelenetet és kezd visszatérni a jókedvem.
Balar hallgat, én meg a szemem sarkából figyelem. Lehet, hogy szerinte semmiség, hogy befogadott, de azért százból jó, ha egy fél neolita így tett volna. Ki akar a nyakába venni egy csomó problémát? Kockáztatni, hogy feldúlják az üzletét, az otthonát? Vagy, hogy őt magát is letartóztassák?
Elvigyorodom.
Szerintem így sem egyszerű nekik. Képzeld, ha valaki meglátja a fickó karját! Vajon mit talál ki, hova lett az alkartüskéje?
Az a vigyor, mikor a vésztervre kerül sor…
Egy ilyen vigyorért legszívesebben megölelném! Mondjuk, lóháton ez szóba sem jöhet. Meg egyébként sem szeretném túlterhelni vele, de na. Egy ilyen vigyor miatt csökken az aggodalom bennem. Pedig lefogadnám, mások nem így éreznének, vagy bolondnak mondanának, ha ezt elmondanám.
A röfisültet. De igazad van, a mentatea mindig jó ötlet.

Előbb zavartan pislogok, majd bólintok.
Igen, úgy.
Halványan elpirulok, hiszen összekevertem, kinek hol vannak a jelei.
Egyébként nem gondoltam bonyolultra, egy A és egy K és az egyik vonaluk közös. Vastagnak sem kell lennie. Ez ugye nem túl cifra?
Szerencsére nem úgy tűnik, mármint az én gyakorlatlan szememben, hogy ne lehetne megoldani a dolgot.
Balar egyetlen szerencséje, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy szándékosan leskelődni akart volna, mellesleg azt szerintem ügyesebben intézte volna.
De, bár pirulok rendesen, nem ugrom vissza a fürdőbe, hogy onnan kezdjek kiabálni, hogy Balar adjon nekem szabad utat. Joggal nevetné ki a kérésemet, miután én el se igazán fordultam, mikor az orrom előtt kelt ki az ágyból.
Butaság! Mekkora butaság, hogy most, ahogy ott áll, talpig felöltözve a második reggel jut eszembe.
Takargathatnám is magam, de igazából a karjaim és a kezeim nem sokal takarnának ki a képből, a szárnyaim meg. Hát azokat nem szereti. Talán jobb nem felhívni rájuk a figyelmet megint. Egyébként is, a fürdőlepedő majdnem olyan hosszú, mint egy ruha. Mi az a hiányzó négy-öt arasz, ugye?
Csak haloványan érzékelem, hogy Balar utánam fordul.
Na, most láthatja újra, hogy néz ki a hátam. De a hátam közepétől és főleg deréktól lefelé ugyanolyan vagyok, mint bármely más nő. Nagyjából.
Nincsenek faroktollaim a lepedő alatt, ha azt néznéd! – kiáltok még hátra a vállam felett, aztán dicstelen vagy sem, de a szobám biztonságába menekülök.

Balar az ágyban ül és ásítozik.
Lehet, hogy ő úgy gondolta, hogy reggelente csak rugdossam meg az ajtaját, de én nem.
Igazság szerint az első alkalommal, mikor én ébresztettem annyira… nem, nem, azt a szót nem lehet egy veszélyes harcosra használni…
Apró mosoly jelenik meg a szám sarkában.
Nem tehetek róla, Balar így álomittasan sokkal könnyebben megközelíthetőnek látszik. Bár most láthatóan pöccre felébredt.
Rendben, akkor lent.
Egyszer meghúzom a csengőzsinórt, jelezve ezzel Rahesának, hogy lent eszünk. Végtére is csak jó, hogy ezt is megbeszéltem velük.
Mondhatni, igen – morranom, mikor zrikálni kezd, felidézve ezzel az előző alkalmat, meg a tegnapi folyosói jelenetet is. És mintha nem lenne elég bajom, érzem, hogy megint pirulok!
Felkapom a nadrágját az asztalról, mert megint ott van persze.
Itt van! – Dobom oda neki. – Bújj bele, de utána beszélnünk kellene!
Sóhajtok és pár szívverés után felé fordulok, bár nem tudom, már felhúzta-e a nadrágját vagy sem…
A tőrről lenne szó…
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 11, 2018 10:34 am
Teaház vezető
avatar
Hozzászólások száma : 150
Join date : 2017. Oct. 05.
Felhasználó profiljának megtekintése

- Nem egészen. – felelem. – A zsoldost időre fogadják fel, a pénzt pedig hírnév alapján ajánlják. A zsoldos meg elfogadja vagy nem. Sokan szeretik tudni, hova megy az út, engem nem szokott érdekelni. Úgyis oda-vissza szól az egyezség. Az idő amennyi időre igényt tartanak rám, fontosabb, és az is lényeges, hogy a célhelyen a visszaindulás előtti idővel mi van. Fizetik-e, van-e szállás, élelem, vagy oldjam meg. Összetett téma ez.

Válalt vonok, immár sokadszor, de nem tudok mit felelni. Ő ismeri, ő tudja, mit hord a koponyájában, észt vagy tököt. Nekem igazából csak annyi a lényeges, hogy ne keverjen bajba. De majd kiderül, mint minden. Nekem nem volt szimpatikus, és ez árnyékolja az ítélőkészségemet. Ettől még jó pofát kell vágnom hozzá, mert ez fontos a madárkának. Menni fog. Már ha ő is próbálkozik, nem pedig játssza az úrificsúrt.  
- Kannibalizmustól a titkos kínzókamráig mindent. Aki rám néz, hallja a hangomat rögtön feltételezi, hogy szörny vagyok – mondom elégedetten. Igen élvezem ezt a hatást.
Gondolom ezért sem keresett még meg a helyi alvilág, hogy némi pénzért „megvédjék” a Kimérát.  Lehet, sejtik, én nem az vagyok, akivel kekeckedni érdemes.
- Ha te mondod – biccentek. Nehéz elhinnem, hogy tudás kell egy mások által megírt szöveg elmondásához. Mármint a betűk ismeretén kívül. De talán még az sem létszükséglet. – Egy akrobata a teste mestere, kihozza magából a maximumot. Akár kötélen leng, ahonnét leeshet, akár csak a földön mutat olyan erőgyakorlatokat, amikkel én se boldogulnék. Ezt pedig lenyűgözőnek találom. Egy színész csak áll, sétál, és beszél. Néha a közönségre pislant, mikor viccesnek szánt megjegyzést tesz. Mesterkélt.
A könyv témát nem akarom részletezni. Megint csak igaza van. Össze kellett volna szednem, amit lehet. Ugyanakkor, ha van valami olyan könyvük, amibe bele van írva, hogy Boner tulajdona az egyenesen kinevez engem a gyilkosuknak. Jobb is, hogy nem hoztam el semmit. Mármint könyvet.
- Természetes viselkedés  – felelem, és nem vagyok hajlandó kimondani, hogy elkerülni a tegnapihoz hasonló ordibálást. – Célszerű látszódnia, hogy jól érzed magad a Kimérában, van helyed, van jövőd. Mert a legkisebb kétely is elég lehet, hogy megitassanak mákteával és kicsempésszenek, amíg kábult vagy. Legalábbis én így tennék, ha rossz kezekben látnám mondjuk Valarit. Vagy bárkit aki fontos nekem.
Kérdőn nézek rá. Azt hiszi, én szégyellem a családom bárki előtt? Furcsák és sok szempontból néhányan problémások, de akkor is a rokonaim.
- Remélem nem úgy érted, hogy szerinted nem vállalom fel őket. Én arra céloztam, ott fogják nehezíteni az életet ahol tudják, pusztán azért, hogy provokálják a szüleid. Látni akarják majd miféle neoliták, hogy reagálnak a különféle provokációkra.
A nevetésére csak a fejem csóválom enyhe vigyorral. Eszemben sincs színészkedni. Jobb, ha olyannak látnak, amilyen vagyok. Ha meg a madárka tényleg nem érzi majd jól magát itt, jobb is, ha elviszik.
- Nem tudom, mit talál ki, de biztos nem azt, hogy egy neolita férfi és egy törékeny nő letörték a tüskéit, és úgy megijesztették őket, hogy nem merték őket letartóztatni. Ha meg mégis, hát nem minket fognak keresni, hanem ezt a kettőt botozzák meg és fokozzák le nyilvánosan.
Az észrevételére bólintok, a sült tényleg kimaradt. A malachús tényleg finom mentateával.

- A tetoválásokra jellemző, hogy halványulnak. Nem tűnnek el, de… változnak.  Nem gyorsan, de tíz év múlva vagy húsz, szükséges lehet áttetováltatni. Ahhoz pedig jobb, ha a vonalak viszonylag vaskosak. De majd lerajzolod, és megmutatjuk a tetoválónak. Lehet javasolni fog ezt-azt, hogy teljesen fedje a korábbi égetést. Érdemes lesz hallgatni rá. Na nem nagyon, mert hajlamosak az ár feltornázása miatt is javasolni dolgokat.
Azért nagyon mókás, ahogy majdnem hónalj vonalától felfelé tűzpirosan ellépdel mellettem, gondosan kerülve a tekintetem. Nem szól, hogy forduljak el, nem menekül, peckes léptekkel sétál, bár talán picit gyorsabban, mint méltóságteljes lenne. Pedig annyira nem is átlátszó az a ruha, ráadásul tegnap még nagyon bíztatott, hogy nézzem meg a mellkasa vonalát. Pedig az a ruha se fedett olyan elképesztően sokat. Nem mintha panaszkodni akarnék miatta.
A visszaszólására eszembe jut, hogy odaszóljak valami olyasmit, hogy tollaim azok nekem sincsenek, de visszafogom magam, és csak vigyorgok. Még emlékszem a döntésemre, hogy kerülöm a kétértelmű megjegyzéseket és helyzeteket, amíg rá nem jövök, mi is a helyzet. Azért még csak három napja találkoztunk.

Vörös fülekkel, félig elfordulva dobja felém a nadrágom. Elkapom, és felkelek, cibálom is magamra. A tegnapelőttiből tanulva, alsógatyában aludtam. Azért elfordulok, csak hogy civilizáltnak tűnjek. Nem tudom, mikor fordult vissza, mikor én felé nézek, már engem néz. Most meg mi a baj? Mi van a tőrrel?
Vissza az elejére Go down
Csüt. Jan. 11, 2018 2:55 pm
Háremhölgy
avatar
Hozzászólások száma : 136
Join date : 2017. Sep. 19.
Felhasználó profiljának megtekintése
- Szóval órabérben megy a dolog? - kérdezem apró félmosollyal. - Az úti cél sosem érdekel? Vagy az, hogy mennyire veszélyes az adott út? Úgy értem, rendben, hírnév alapján ajánlanak valamekkora összeget, de egy veszélyesebb munkáért és biztosan többet kérnék.
Aztán elgondolkodom.
- Mindig oda-vissza útra vállalkoztok?  Mondjuk valahol logikus, mert például ki szeretne csak úgy Kaddában ragadni... érted? Mármint persze azokon kívül, akiket Khalednek hívnak.

Balar vállvonogatására sóhajtok. Egyértelmű, hogy nem kedvelte meg a fivéremet, csak épp nem mondja, hogy ne bántson meg, csak épp azt nem tudom, vajon mi az oka. Ez vagy kiderül, vagy sem.
Balar válasza arra azért rávilágít, fordítva mi lehet az ok. Az ostoba előítéletek.
- Kannibalizmus? - kerekre nyílnak a szemeim. - Ezt nem hiszem el - jelentem ki utána azonnal. - A kínzókamráról pedig tudom, hogy nem igaz.
Megrázom a fejemet.
Az elégedett kijelentésén viszont már vigyorgok.
- Elsőre meglepő, de én már természetesnek veszem. Bár sajnálom kicsit, hogy nem tudhatom már, hogy milyen volt az eredeti hangod. Csak elképzelem...
Megvonom a vállam, aztán a színészkedésről szólván elgondolkodom.
- Szerintem minden csak attól függ. Mindent lehet jól vagy rosszul is csinálni. Mesterkélten, vagy úgy is, hogy arra a pár percre, vagy órára elhiggyük, hogy valóban a szívük szakad meg a színpadon, vagy tényleg szerelembe esnek.
Azt hiszem lehetséges ez is, de valóban nem mindenki képes ilyesmire.
- Te meséltél azokról a képeskönyvekről, amikben olyan képek vannak, ahol emberek eljátszanak valamit. Ők nem színészek voltak? Fogalmam sincs, hogy lehetett ez a régi korokban, de arra gondolok, hogy akkor lehet, hogy páran jól csinálták, különben miért tették volna bele őket könyvekbe is?
De igazából ez a színjátszás nem színjátszás téma most talán minket is érint.
Vagy érinteni fog.
Vagy mégsem.
- Megvan! Igen, az volt a gondod, ahogy mondod, hogy a színház mesterkélt volt, mű, de ha természetesen tudta volna játszani, előadni, lehet, hogy jó lett volna. nem mintha mi színjátszásra szorulnánk - jegyzem meg komolyan. - Mert, amit mondasz az igaz. Akár elhiszik, akár nem, azt mondtad van helyem és van jövőm a Kimérában, ha úgy akarom. És... - Balarra pillantok a szemem sarkából -, alapvetően tényleg jól érzem magam.
A mákteás megjegyzésre kicsit meglepődöm, de ha belegondolok, Balartól kitelik. Képes lenne valakit így elrabolni.
Valarit például. Hirtelen gondolkodnom kell, hogy ki ő, de aztán eszembe jut, hogy mesélt róla, és arról, hogy már tanítják harcolni. Az unokahúga.
- És hagynád, hogy csak úgy elraboljanak? - kérdezek rá kíváncsian.
Mert azt nem hagyta, hogy az őrség elvigyen, az tiszta sor, de itt a családomról van szó, arról, hogy Balar mit tenne, ha ők próbálnának meg az akaratom ellenére elvinni Garamatesből.
Ahogy kérdőn rám pillant, elmosolyodom.
- Szerintem nagyon is szereted őket. A furcsaságaikkal együtt. De most őszintén, kinek nem furcsák a rokonai? Itt van például a bátyám! Kőagyú tud lenni. Szerintem direkt csinálta veled. Biztos egy csomó pletykát hallott a városban, a kínzókamrádról, meg más hasonlóan okos feltételezéseket, de mégsem jelent meg a Kimérában. Gondolj csak bele! Te inkább akár el is kábítanád Valarit, hogy elrabolhasd onnan, ahol nincs jó helye, de ő ha a fogát csikorgatva is, de nálad hagyott. Eddig is, meg most is. Pedig annyira odáig van értem, hogy Kaddából nem haza megy majd az asszonyához meg a pici fiához, hanem vissza hozzánk a papírjaimmal.
Balart nézem, azt hogy mikor látom meg annak a tiszta zöld szempárnak a mélyén a felismerést. Mert lehet, hogy Adel kissé bunkó volt vele, de valószínű az is, hogy az elmúlt napokban merő egy ideg volt, teljesen befeszült, és ráadásul minden valószínűség szerint látta, ahogy Balar az arcomat simogatta. Azt hiszem, kiakadt kissé.
Aprót sóhajtok.
- Ez úgy hangzik, mintha vizsgáztatni akarnák az enyémeket.
Még mindig Balart nézem.
- Nem gond egyébként. És tudod miért nem? Amit tegnap mondtál, hogy értékes és különleges neolita vagyok...
Kicsit szégyellős mosoly jelenik meg a szám sarkában.
- Ők neveltek fel.
Abban, hogy ilyen lettem, igen nagy részük van, hiszen az alapokat tőlük kaptam, a gyökereimet, mindazt, amiből aztán építkezni tudtam az életem napjain. És igen, azt hiszem, Balarnak igaza lesz, el fognak jönni, hogy megnézzék, hogy vagyok. Eljönnek, mert a Kimérába jöhetnek, úgy ahogy a régi hárembe nem tehették volna meg.
Pislogok.
- Törékeny nő?
Kicsit oldalra billentem a fejem és alaposabban megnézem magamnak a mellettem lovagló Balart, nem mintha most látnám először, de most újra végigfut rajta a tekintetem. Való igaz, magasabb nálam, majdnem két méteres, innen lentről úgy tűnik legalábbis, és felfelé kell néznem rá, és van köztünk az a bő negyvenegynéhány kilónyi különbség... De akkor is! Törékenynek mond engem? Engem?
Hát majd meglátja, hogy nem török csak úgy el! Igen, meg fogja látni!
A bólintása után eszembe jut még egy kérdés.
- És mi van a desszertekkel? Sütemények? Gyümölcs? Krémek? Kompótok?
Végtére is teázót készülök vezetni, vagy mi a szösz, hadd ismerjem már a főnök ízlését!

- Szóval halványulnak. Akkor erről majd mond valamit a mester, hogy mekkora legyen az ábra. Egyszerűre gondoltam, nem indás-kacskaringós cicomásra. Meglátjuk az ötletemmel mit lehet kezdeni, és hogyan alkalmazható Lina jelének fedésére. A többi majd utána eldől.
Nem hiszem, hogy az alapon kívül, hogy mit szeretnék, muszáj lenne mindent azonnal véglegesen meghatározni. Egy kicsit lehet változtatni, lévén nem Kadda jele kerül majd Linára és Hermannra, hanem egy új jel, az én jelem.
- Ha már itt tartunk, a te személyes jelzésed mennyivel másabb, mint a Chrima családé? - kíváncsiskodom.
Aztán később, a folyosón, igen, ott is bennem van a kíváncsiság.
Igazából a pirulásom oka is félig az, azok a gondolatok, amik eszembe jutnak, látva, hogy hogyan néz rám, és csak félig tudható be a ruha helyett viselt fürdőlepedőnek.
Vajon Balar most is törékenynek lát? Vagy furának? Vajon mit gondolhat?
Kerülöm a tekintetét, persze, de ő sem épp a szemembe néz, azért annyit még látok, hogy a szavaimra szélesen vigyorog.

Mikor a szemem sarkából pillogok felé, látom, hogy már félig rajta a nadrágja, de ennek ellenére sem pucér a hátsója, valószínűleg eleve volt rajta alsónemű.
Bezzeg, most tud elővigyázatos lenni, morgok magamban. De ha már így van, akkor felé fordulok, végtére is nem árt, ha újra megnézem a modellemet.
Nem mintha Balar tudna arról, hogy, hogy így is nézem. Egyáltalán az ő szempontjából különbség, hogy csak nézem mert csak, vagy hogy mellé mg azért is, hogy le tudjam majd rajzolni őt.
Mikor a tőrt említem, a szemeiben ott a kérdés, hogy mi bajom vele.
Alapvetően persze semmi. Ha idegen helyen dugná a párnája alá, vagy az után, hogy a családját életveszélyesen megfenyegették. De most itthon van, és nincs semmi gondunk ilyen téren.
- Arra gondolok, hogy rajtam kívül ide más úgysem jön be így most.
Hirtelen nem is tudom, hogy mondjam, hogyan fogalmazzam.
- Itthon nagyon elővigyázatos vagy. Ugyanakkor nem tudom nem észrevenni, hogy ma gyorsabban a kezedben volt a penge, mint tegnap, vagy előtte.
Pipacsszínem kezd halványodni, miközben beszélek, de az is igaz, hogy most az arcát figyelem és nem a testét.
- Tartasz valamitől? - kérdezek rá. - Csak, mert ha a szolgáink ártani akarnának nekünk, van annak más módja is. Ez egy teaház, Balar, tele üvegneművel. Nem telne az olyan sokba, hogy apróra tört üveget keverjenek az ételedbe, és nem kockáztatnák vele az azonnali megtorlás lehetőségét.
Egy lépést közelebb lépek és felnézek rá.
- Talán itthon nem szükséges ez a tőr. Egyébként is... vagy te olyan jó harcos, hogy boldogulj puszta kézzel is, ha kell. Vagy nem?
A kérdés még a levegőben lebeg, mikor már folytatom.
- A reggeli, amennyire tudom két oldalról sült tojás lesz sonkával, mellé persze a körítés, friss cipó vajjal és dzsemmel. Remélem, megfelel.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Vissza az elejére Go down
7 / 10 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Ugrás :
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Desert Empire  :: Kelet Birodalma :: Garamantes városa-