Lopott idő; Balar - Aicha

-

Fentről egyelőre nem hallok hangokat, zajt sem, de lépteket sem a lépcső felől. Van egy olyan sejtésem, hogy Árnyékjáró és Hasfelmetsző szándékosan választottak minket szét Balarral, hogy külön külön kérdezzenek ki minket. Illetve azt is gyanítom, hogy Hasfelmetsző mindent kitalál, csak hogy kicsit tovább feltartsa a fivérét. Végtére is maradnak még egy ideig, bőven lenne idejük beszélgetni később is.
Szerintem az sem véletlen, hogy a férfiak nincsenek sehol. Szerintem valamennyien meghúzzák magukat valahol a kihallgatások alatt.
A hasonlaton elmosolyodom, meg azon is, amit Árnyékjáró mond.
- Nem vagyok profi - közlöm egyszerűen, de egyre szélesebben vigyorogva.- Bár Balar biztosított, hogy őt nem érdekelné, hogy szűz vagyok-e vagy sem, számára ez nem kizáró ok, és nem is érti, valaki hogyan képes emiatt utcára lökni egy nőt, és ez igen haladó hozzáállás a részéről, de azért úgy vettem észre, hogy igencsak elégedett, hogy nemet mondtam a kiképzésre a háremben. Azt hiszem, gerincességnek tartja. Egyébként... mikor megbántott, azt vágta oda: háremhölgy.
Aprót sóhajtok.
- Igen, láttam. Biztos nem is marad hódítás nélkül a mostani látogatásotok során sem. És remélem, ő pedig azt nem fogja zokon venni, ha én nem óhajtok a trófeája lenni.
Halkan nevetni kezdek.
- Igen, tudom. Elmondta ezt is, meg azt is hánynak adta elő az első napon eddig, és mesélt Cassandráról is pár szót. A többiekről nem, de el tudom képzelni azért, hogy mi lehetett a helyzet.
Apró grimaszt vágok, mert igen, ha Cassandra volt az, akihez fűződő viszonyáról Balar mesélni mert nekem, akkor a többiekhez még ennyi sem kötötte, azok egyéjszakás kalandok lehettek, és mivel ő nem gyűjti úgy a trófeákat, mint Szélvész, így legvalószínűbben fizetett nők. Profik. A bordélyházak lányai.
Eszembe jut az is, mit is mondott nekem még az első nap a képzésről. Arról a képzésről, amiből nem kértem.
A kérdésre Árnyékjáróra nézek.
- Nem tudom. Ha csak blöffölt, akkor  igencsak bízhatott abban, hogy mégis vele maradok. Mert mit csinált volna akkor, ha tényleg elő kellett volna állnia egy ismerőssel, aki befogadna?
Lassan elmosolyodom. Mert erről újra csak arra kell gondolnom, hogy Balar bízott bennem, hogy bízott abban, hogy tényleg maradni akarok, vagy hogy meg tud győzni, hogy akarjak. Szóval az legalább biztos, hogy ő nagyon akarta... És ez jó érzés.
- Mikal. Az jó, akkor tudok vele beszélni majd, Balar mesélte, hogy ő lőtte ki a támadóját. Bátor fiú, és biztos remek lövész.
Komolyan gondolom és komolyan mondom, nem csak Árnyékjáró anyai szívének akarok hízelegni.
Arra, amit Fatima Szélvészről mond csak felvonom a szemöldökömet.
- Észrevettük - felelem elvigyorodva. - Bár ha arra gondolt, hogy Balar odavisz hozzá és bemutat neki, akkor nagyon elszámolta magát.
Nem tehetek róla, egy apró mosoly megjelenik a gondolatra a szám sarkában. Van egy olyan érzésem, hogy Balar kicsit húzni akarta, hogy bemutasson az öccsének.
Arra viszont már hangosan felnevetek, mikor Árnyékjáró hegyomlásként aposztrofálja Balart.
- Való igaz, jól megnőtt. Rám azt mondja, hogy törékeny vagyok. Pedig nem is. Szerintem egyáltalán nem vagyok kicsi.
Aprót hümmögök.
- Lehet, hogy Hasfelmetszőnek igaza van. Talán valami gyenge feromonja mindenkinek van, minden neolitának, még az embereknek is akár... de az nem olyasmi, amit szándékkal lehetne használni. Az biztos, hogy soha nem használnék ilyesmit Balar szándékos manipulációjára. Ezt ő is tudja.
Bólintok.
- Nyilván nem szeretnéd, és én sem. Hidd el nem mászom rá. Nem is az én stílusom. Bár van amikor kifejezetten ő provokál. Mint amikor a ruhákról volt szó, meg a képzeletről...meg a... - Na itt kezdek pirulni. Érzem. - Azt mondta neki kézzelfogható emlékek kellenek. Szóval van amikor ő provokál. És utána is ő fogott kézen, hogy jöjjünk reggelizni. Szóval, nem mindenről én tehetek egyedül. Csak mondom.
Árnyékjáró nevetésére mosolygok. Már kicsit sem ijeszt meg, sőt egész kedvessé válik ilyenkor a tekintete.
- Ó értem, akkor ez nem újság. De gondolom, te is megtanultad, hogy Professzorra vagy Mikalra nem rántasz kést...
Aztán figyelmesen hallgatom, amit Orákulum szárnyáról mesél. Önkéntelenül is megsajnálom a férfit, még így ismeretlenül is.
- És Hasfelmetsző nem tudott rajta segíteni? - kérdezek rá halkan. - Megpróbálta?
Fura ötlet, de lehet beszélni kellene majd erről Hasfelmetszővel. Ha megpróbálta talán kiderül miféle a sérülés. És akkor talán az is segíthet, ha esetleg találkozom Orákulummal, és megnézem mennyit vagy hogyan tud mozogni. Lehet, hogy csak valami speciális torna kellene, de mivel kicsinek nem tudta jól használni a szárnyát, talán nem is tudja, a teste nem tudja, fejben nem érzi, mit kellene tennie. De ez majd kiderül. De a lehetőség, mint olyan immár itt motoszkál a gondolataim között.
Persze üres és hiú reményt sem akarok kelteni. Majd megkérdezem előbb Balart.
- Erről is mesélt - kuncogok halkan. - Nem semmi lehetett az sem, mikor gyerekek voltak. Gondolom nálatok otthon sosem volt unalmas az élet - mondom vidáman.
De aztán elkomolyodom, mert Árnyékjáró szavaiból egyértelmű, hogy valamit nagyon félreértett.
- Félreértesz - mondom neki rögtön. - Vagy én nem tudtam jól megfogalmazni. De megpróbálom újra. Az én anyukám mindig azt mondta: megbántani csak az tud, akit szeretünk. És ez így van. Mert a többiek szava mit sem számít. Azt lerázzuk magunkról. Mikor veszekedtünk, Balar megbántott engem. Aztán megbékültünk. És nem dédelgettem a haragomat, tényleg nem. Mert anyukám azt is mondta mindig, sose feküdj le haraggal a szívedben. És ezek nagyon jó mondások. Szóval.. nem nem akartam sem visszaadni semmit, sem törleszteni. De tudod, amit te is mondtál, hogy a szárnyaim miatt korcsnak vagy torznak láthat, vagy az első pillanatban még annak gondolt, meg utána azt is mondta, hogy nem érdeklik a szárnyak, ha skorpiófullánkom lenne az se érdekelné, aztán olyat is mondott, hogy mert Kaddában én voltam apuci pici szárnyaskája... és a végén ahogy rákérdezett, és tényleg lehet, hogy csak ugratni akart, hogy tényleg képes vagyok önkritikára... csak kirobbant belőlem, hogy igen tényleg és igen... mi olyan hihetetlen azon, vagy .. vagy lehetetlennek tartja, hogy valaki a szárnyaimmal együtt is szeressen? Nem akartam én őt bántani. Nem azért mondtam. Csak tudod... Kaddában csak nekem volt szárnyam, és sokáig én is torznak hittem magam, míg anyu mutatott egy régi festmény, még a neoliták kora előttről, és azon volt egy alak... egy férfi, hosszú aranyszőke hajjal és szárnyakkal. Hófehér szárnyakkal. És anyu azt mondta, látod, neki is vannak szárnyai. Nem vagy egyedül. Utána kezdtem repülni tanulni.
Sóhajtok.
- Na szóval... ezt is tudja Balar is, neki is elmeséltem...A lényeg, nem akartam megbántani, csak kirobbant ez belőlem. De ahogy megváltozott a pillantása, a tartása merev lett, és elnézett mellettem... Szólnia sem kellett, észrevettem, hogy, ha akaratlanul is, de beletapostam. Sajnáltam. Szégyelltem. És tudtam a szavak hamisan hangzanának az ő fülének. És nem akartam veszekedni. Így csak odaléptem hozzá, félig mellé, félig elé, óvatosan megfogtam a kezét és a homlokomat a vállának támasztottam. Nagyon féltem, hogy fogja magát és odébb fog lépni. Hogy otthagy.
Halkan nyelek.
- De végül megfogta a kezemet ő is, és megsimította az arcomat. És Adel pont ezt látta meg.
Árnyékjáró szemébe nézek.
- Amikor éreztem, hogy Balar is ráfog az ujjaimra, az az a pillanat. Érted? Akkor úgy éreztem, olyan ... tudod, mikor érzed, hogy a másiknak is fontos ez az egész, hogy nem játszik.
És persze mikor utána visszafelé lovagoltunk és azt mondtam Balarnak, hogy mindketten fontosak nekem, ő és Adel is, ahogy akkor rám pillantott. És akkor ő fogta meg az én kezemet. Igen!
Lassan óvatosan mosolyodom el, ahogy ez eszembe jut.
Remélem, most már érti Árnyékjáró is. Tényleg remélem, mert lényegében az egyik legszebb pillanat volt, mikor Balar ráfogott a kezemre. Mikor elfogadta a néma bocsánatkérésemet.
- Szóval nem akarom én bántani. Eszemben sincs.
Aztán fentről egy sikolyt hallunk, vagy inkább vijjogást, de lehet, hogy csak örömujjongást, de mivel Árnyékjáró nem ideges miatta, így én is nyugton maradok.
A szavaira lassan bólintok.
- Gondolom banditákon nagyobb dolog lett volna kipróbálni. De én szívesen megnézném, hogy lő célba Mikal az új fegyverével. Persze csak ha van kedve megmutatni. Egyébként remélem, azért kielégítőnek találjátok a szállást. Igyekeztünk.

-

A huncut mosolyra picit elpirulok.
- Vagy annyira mégsem. Azért voltak otthon könyvek, meg a nővérem is mesélt pár dolgot. És hát...
Vállat vonok, nem mondom ki, de valamit hagyni kell a megfelelő férfinak is, hogy tanítson. Aztán meg, úgyis alakul majd minden.
Elnevetem magam.
- Dehogy féltem!
Megrázom a fejem. Távol állok én attól, hogy egy nőcsábászt féltsek, és hallottam már Szélvész viselt dolgairól.
- Kétcsapás? Beleszólna? - ezt viszont meglepve kérdezem. Eddig valahogy úgy hittem, hogy Kétcsapás ezt a fiúkra hagyja. Vagy csak nem tudott arról, hogy Balar anno cukinak látta a zöld hajú lányt? Mellesleg valahogy nem tudom, de én nem bánom, hogy Szélvész el tudta csábítani. Legalább már nincs a képben!
Aztán Árnyékjáró megjegyzésére, hogy sose fogjuk megtudni, apró kis mosoly jelenik meg az arcomon. Bár a sose erős szó, de egy darabig biztos nem vagyok kíváncsi a részletekre.
Fura gondolat bukkan fel a tudatom mélyén, fura, érdekes, és valahol melengető, hogy egyszer, majd sok év, vagy évtized múlva talán kikérdezgetném Balart, hogy előttem ki volt és mi volt... Valamikor, mikor már biztosan nem fájna, és csak nevetnénk a múlton.
- Hát... - az alsó ajkamba harapok -, vagy ő, vagy én. Most ezért nem fogom meg az orrom, hogy melyikünk. Az az igazság, hogy sokat beszélt rólatok, a családról, ugyanakkor néha kutyulom a neveket, a beceneveket, és azt meg nem is tudom, ki hogyan néz ki. Igaz, Szélvészt nem volt nehéz felismerni, de őt lényegében Balar mutatta meg nekem a piacon.
Aztán a mosolyom még szélesebbé válik, mikor Árnyékjáró azt mondja, hogy jó, hogy vagyok Pléhsuszternek. Jó ezt hallani, még akkor is, ha ezt nem Balar mondja, hanem az unokanővére. De Balar, ki tudja... nem, ez nem igaz. Ő is mondta már, két napja, és amikor nem mondja, akkor meg kimutatja. Nem biztos, hogy pont a szavak a legfontosabbak, bár ő az érintéseket fenntartással kezeli, de mégis, azért a viselkedése elég beszédes.
Hogy játszik-e? Talán igen. Talán vannak pillanatok, amikor igen. Máskor meg nem.
De hát valamennyien játszunk, a lényünknek egy-egy kis darabját mutatjuk a világnak, és nem ugyanazt látja belőlünk az apánk, a testvérünk, vagy a kedvesünk.
Talán Árnyékjáró sem ugyanazt látja Balarból, Pléhsuszterből, ahogy ő nevezi, amit én. Sőt bizonnyal nem azt látja. Még jó!
- Kedves vagy hozzám - felelem egyszerűen, őszintén.
Tényleg az, és nem baj, hogy mesél Balarról, még akkor sem, ha, ahogy az előbb gondoltam, biztos nem ugyanúgy látjuk őt.
- Már elmondta - csúszik ki a számon, majd az ajkamba harapok.
De aztán nagy merészen felteszek egy kérdést, ami szinte következik az előbbiből.
- Akkor te és Professzor... nem egy ágyban alszotok? - Uh. lehet, hogy ez így durva, próbálom hát tompítani. - A szállás miatt kérdezem - hadarom gyorsan.
Mondjuk, ebben tényleg van valami. Mert nem mindegy, hogy akkor egy szobába kerülhetnek-e, és akkor ott egy páros ágyba, vagy inkább kettőbe a szoba két ellentétes végére... Bár én nagyon furcsának találom ez utóbbi megoldást, de ha nekik így a jobb, akkor ez az ő dolguk, ugye.
A szomorú sóhajra az asztalon előrébb tolja a kezét, és tenyérrel felfelé fordítja, egy baráti kézfogást ajánlva ezzel fel.
Fogalma nincs ez Árnyékjáróval hogyan működik, a másik nő elfogadja-e a néma együttérzésnek ezt a formáját.
- Lehet, hogy repülni tényleg nem. Arra rájöttem, hogy köze van hozzá a szárnyak méretének és a testsúlynak. De lehet, hogy a mozgásán lehetne javítani valamennyit. Nem műtéttel, ami ugye kétesélyes, főleg, ha Orákulum nem úgy gyógyul, mint Balar, de talán speciális mozgásgyakorlatokkal. Nem tudok biztosat, természetesen. De... - nagyot nyelek - Balar megdöbbent azon, hogy én nem hajlok meg a szárnyaim súlya alatt. Még az elején olyat is mondott, hogy öreg koromra púpos leszek... Arra gondolok, hogy attól, hogy a testvéred nem tud repülni, talán... szóval, hogy lehet, hogy ki lehetne találni valamit, hogy a gerincével ne legyen gondja később. Persze ez csak egy ötlet.
Nem tudom, mit fog mondani, ahogy azt sem, mennyit lehet javítani Orákulum szárnyain, a szárnyak tartásán és erején. De amíg nem látom, nem zárom ki azt, hogy lehetne segíteni. Persze csak ha ő is akarná.
Végül csak kimondtam ezt is... és persze végül csak megmagyaráztam a szavaimat is.
- Hát... beszaladt. De én inkább azt remélem, hogy sikerült kihúznom, és már gyógyul a helye.
Arra, hogy Balar felemlegeti majd... Most mit mondjak? Legalább lesz mire azt mondanom, hogy ő meg képes volt háremhölgynek nevezni. Az is mélyre ment, de már nem haragszom, és nem dajkálom a sérelmet. Ez nem olyasmi. Vannak dolgok, amiket nem bocsátanék meg így, könnyedén, vagy éppen sehogy sem, de ez nem akkora dolog, hogy ne lehessen túllépni rajta.
Mellesleg tudom, hogy nem gondolta komolyan. Igazából nem.
- Ha lesz, akkor reméljük, alkalom is lesz rá - felelem egyszerűen.
Fentről közben újabb visítást hallok, de ez is női hang.
- Mit gondolsz, Balar megnyúzta a nővérét, hogy még nem találnak ide? - kérdezem végül félig mókázva.
De aztán arra gondolok, hogy az minden bizonnyal nagyobb zajjal járt volna és Balar hangját se hallottam le. Igen, igen, elmosolyodom kicsit, mert eszembe jut, hogy tőlünk úgy zengett a teázó, hogy Rahesa és Vulfius aggódva osontak a nyomunkban, hogy nem nyírjuk-e ki egymást.
De nem.
Nem szeretek veszekedni, nem is akarok, ugyanakkor tudom, hogy egy valódi kapcsolatban van veszekedés és vita is. Ahol sosem veszekednek, ott valami nem igazi, ezt is anyukám mondta, egy olyan napon, mikor hatalmas megkönnyebbüléssel vettem észre, hogy igen, még mindig mindketten Kaddában vannak és együtt reggelizünk valamennyien.
Végül lépteket hallok, fentről, majd a lépcső irányából, a fejem kicsit oldalra hajtva pillantok Árnyékjáróra, hogy vajon ő is hallja-e őket.
ekkor vág belém még egy felismerés: Balar elég sokáig magamra hagyott az unokanővérével.
Szerintem ez jó jel. Úgy gondolja, hogy megteheti, mert nem lesz belőle semmi gond. Szerintem ha attól tartana, hogy összeveszünk, vagy megsértjük egymást, vagy bármi módon nem jövünk ki, akkor jobban sietett volna.
Vagy mégsem.
Lehet, hogy egyszerűen látni akarja, hogy a Chrima nők mit szólnak hozzám.
Van egy olyan érzésem, hogy meg fogják vitatni, ki mit gondol rólam. Jobb esetben az orrom előtt.

-

Komolyan nézek Árnyékjáróra.
Még hogy nem normális helyzet és hogy Orákulum megjósolta! Komolyan megjósolta? És vajon mennyire megbízhatóan? Azért ez érdekelne, mégis rólam, rólunk van szó.
- És hogyan jósolta meg? Ne haragudj, de eddig nekem még soha senki nem jósolt semmit és kíváncsi vagyok. Elmesélnéd?
Hümmögök egy kicsit arra, hogy Szélvész mit tud, de ezek szerint a jóslat előtte sem idegen.
- Majd kiderül. De az én szempontomból ez mindegy, csak nem szeretném, ha a fivérek között vagy a családban ellentét lenne miattam.
Amúgy sem akarok semmit Szélvésztől. Nem azért, mert gondom van vele. A piacon csak futólag láttam, jóképű fiatal neolita, kedvesnek is tűnt, de legalább jó előadónak, alapvetően nincs vele semmi gondom.
Egyszerűen csak Szélvész nem Balar.
Lehet, hogy ha Szélvésszel találkoztam volna először most mást mondanék. Meg az is lehet, hogy nem. Balarban nem a felszínt nézem, nem is azt látom. Sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, ha valaki nála a felszínt nézi az inkább szólna Balar ellen. Sokan ezt a hibát követik el vele szemben. Másoknál meg direkt ő játszik rá.
Szerintem az is számít, hogy nekem engedte, hogy a felszín alá kukkantsak. Igen, én ezt fontosnak érzem.
Óvatosan elmosolyodom.
Aztán próbálok visszaemlékezni, még a homlokom is ráncolom, igyekszem felidézni a szavakat, ahogy Balar mesélt a sérüléséről, tényleg próbálom.
- Nem tehetek róla, én Mikal nevére emlékszem. Aztán kiderülhet, hogy én tévedek, és ő jól mondta, de én így emlékszem.
Aprót bólintok.
- Odafigyelek. Magam miatt és miatta is. Azt hiszem, utána nagyon nehezen tenné túl magát azon, ha valahogy véletlen bántana...
Eszembe jut, mikor Balar azt mondta képes lenne a küszöbömön aludni karddal az oldalán, hogy megvédjen. Ha ezek nem csak nagy szavak voltak, és szerintem nem, akkor nagyon nehezen emésztené meg, ha pont ő bántana.
- A szárnyamhoz is olyan vigyázva nyúlt, tudod. Persze fájt, de hát ez van, a tollficam helyretétele fáj, pedig tudom, hogy nagyon gyengéd volt, és amennyire csak lehet, olyan óvatosan csinálta. De jó lett! - teszem még hozzá látható örömmel. És persze így igaz, hiszem két napra rá már tudtam repülni.
Nem veszi zokon, hogy a másik nő nem érinti meg a kezét. Valószínűleg mások a szokásaik, mint nekik, vagy még tartják azért a két lépést, ha a hármat már nem is. sürgetni nincs értelme.
- Igen, a hámról mesélt és logikus volt. De azért remélem, nem lesz gond. Szerintem az is számít, hogy az én szárnyaim szimmetrikusak, míg ahogy mondod orákulumnak az egyik szárnya sérült. Gondolom kisebb is. Ne haragudj! - teszem hirtelen hozzá, mert talán nem jó neki erről beszélni, de hát sose tudni, mi segíthet, vagy épp ki, ha csak egy hajszálnyit is.
A tanácsra bólintok.
- Őszintén? - folytatom halkabbra fogva. - Balarral beszéltünk erről, és azt mondtam, ha Hasfelmetsző szeretné, megnézheti a szárnyaimat, megvizsgálhat, meg is tapogathat, de nem vághatja fel őket és nem csinálhat fájós dolgokat. És ezt nem vonom vissza. De rendben, nem fogom előtte felhozni. A repülésemről meg kérdezheti Balart, vagy megmutatom neki is... az nem gond.
Újra elmosolyodom én is.
- Lehet, hogy készült. Azt tudta, hogy Hasfelmetsző jönni fog és Szélvész, csak a többiekben nem volt biztos. Meg ugye...
Nem ismétlem el, hogy gyorsak voltak és korábban érkeztek. Lényegében nem baj, hogy így alakult. Nekem nem gond, sőt talán jobb is, így nem aggódom, hogy jajmileszmajd, ha itt lesz a Chrima család.
Akkor sincs semmi, ha itt vannak. Én én vagyok, Balar Balar marad, és kezeljük a helyzetet.

Pár szívdobbanásnyi idő telik csak el és a lépcső aljában valóban megjelennek, Balar és a nővére, aki majdnem akkora, mint ő. Nőben legalábbis nem pici, nálam nagyjából fél fejjel magasabb.
Kezdem érteni, Balar miért nevezett törékenynek.
Könnyedén felállok és a belépők felé fordulok.
- Üdvözöllek, Radzsina - szólalok meg halkan, majd hozzáteszem: - Hasfelmetsző! - A fejem finoman meghajtom, ahogy Árnyékjáró felé is tettem. - A nevem Aicha Khaled.
Bemutatkozom, mert így látom illőnek, bár biztos vagyok benne, hogy ennyi idő alatt Balar mindent elmondott rólam. Valószínűleg. ha hihetek Árnyékjárónak. És szerintem nem vert át, oka se volt rá.
Közben Balar meglöki a testvérét, hogy álljon el az útjából, Hasfelmetsző meg csúnyán néz rá. Ez van, én nem szólok bele, testvérek, megoldják.
Közben halk dorombolást hallok.
Balar nem szokott dorombolni, Árnyékjáró sem dorombolt eddig, így Hasfelmetszőre tippelek. Úgy néz rám, hogy a szemei szinte világítanak. Adel szokott így nézni, ha valami nem tetszik neki, vagy ha ijesztgetni akar. Halkan sóhajtok.
Legszívesebben megkérdezném milyen macskája van. Nekem gepárdom. És tudok dorombolni, ha akarok.
Igaz, ezt nem reklámozom, meg úgy általában senki oda se figyel, mert szárnyaim vannak és az látványosabb. Szívem szerint kitárnám, és megmutatnám, hogy bibibi nekem ez van, de nem teszem. Gyerekes lenne, ostoba és csak felidegesíteném vele Hasfelmetszőt és ezzel Balart is.
Balar kérdésére bólintok.
- Szívesen veled tartok. Egyébként is eszembe jutott még valami, amit el kellene intéznem... szóóóval jó lenne, ha mehetnék. És gondolom úgyis megtudom majd, mi az ítélet.
Elmosolyodva pillantok Hasfelmetszőre, majd róla Árnyékjáróra.
A hangosabb dorombolásra és a láthatóan nekem címzett kérdésre Balar nővérére pillantok. Nem hiszem, hogy nincs képben. Balar viszont nem szól. Szóval akkor ez most az én köröm lesz.
- Shannari egy újonnan vásárolt rabszolga, akinek elkezdjük a képzését, hogy tökéletes felszolgálónő legyen belőle.
Ezzel nem árultam el kié, hogy vannak a papírok meg semmi extrát. felszolgálónő lesz és ennyi. Még igaz is. Valóban képezzük rá.
Balar közben a konyha felé veszi az irányt.
Biztos vagyok benne, hogy a saját két szemével akarja látni, gombás töltött röfisült készül-e és van-e belőle elegendő. És ez szerintem érthető és igaz is. másrészt mondhatnám azt is, hogy menekül a tűzvonalból. De ezt majd négyszemközt, ha úgy jön ki és ha olyan a hangulat meg a helyzet, hogy húzhatom vele.
Mikor kilép a konyhából és felém pillant Balarra mosolygok, aztán bocsánatkérő pillantást vetek a nőrokonaira.
- Ne haragudjatok... nemsokára jövünk, addig is van tea, meg minden...
Lehajolok, felmarom a köpenyemet és már sietek is a bejárati ajtó és Balar felé. Mikor már csak ő látja az arcom némán formálom a szavakat felé: Beszélnünk kell!

-

– Hát persze – sóhajtom. – Balar az elején nagyon mondogatta, hogy találkoznom kellene Orákulummal, meg bemutatna neki, de aztán abbahagyta.
Van sejtésem, miért. Ahogy arra is van, miért nem Szélvésszel hármasban száguldottunk haza. De hát ezek csak az én elméleteim és tévedhetek is akár. Bár jobban szeretnék nem tévedni. De lehet, hogy annyira nem vagyok jó, mint Orákulum. Majd kiderül.
– Nem tudom, mi van a háttérben. De biztosan lesz magyarázat. Kíváncsi vagyok.
Elvigyorodom.
Még az is lehet, hogy majd rákérdezek Mikalnál, hogy mi történt. Majd kiderül.
– Tényleg, ők hol vannak? Szélvészt láttuk a városban, de Professzor és Mikal?
Árnyékjáró szavaira bólintok.
– Tudom. De majd tanít mocskos trükköket, amit egy nálam nagyobb és erősebb ellenfél ellen bevethetek. Ezt ígérte. Meg azt, hogy azért vigyáz rám közben.
Elmosolyodom újra.
De aztán megint eszembe jut az, ahogy Balar a tollaimat helyretette. Valami fura kis melegség önti el a mellkasomat.

De már ott is vannak. Hasfelmetsző és Balar.
Hasfelmetsző magasabb és szélesebb is nálam. Ha a szárnyaimat nem számítjuk, ő sokkal inkább tűnik neolita nemesnek, mint én. Én szinte már inkább valami kevert vérnek nézek ki mellette.
Ha úgy vesszük, elsőre, nincs is bennem semmi különleges. Barna haj, barna szem, a szárnyaim meg… én megszerettem őket, de Balar… Nos, igen, hiszek neki, hiszem, hogy próbál megbarátkozni velük. De a külső nem minden.
Ahogy nála sem, és, és én nem is a külsejét nézem, nem csak azt.
Talán, ahogy telik az idő, majd ő is rájön, a bajba keverő feromonjaimon kívül is vannak jó tulajdonságaim.
– Maradjunk! – vágom rá Hasfelmetsző morgására. – Lehetséges. Bár a zsoldosaink ritkán használják a mi családnevünket. De lehet, hogy Adel Khaledet ismered – dobom be az ötletemet. – Tenyérbemászó pofa, szőke haj, villogó kék szemek.
Nagyon remélem, hogy Balar nem szólja el magát Adelről. Kíváncsi vagyok ugyanis, hogy Hasfelmetsző rá gondol-e.
Felvont szemöldökkel néz rám, meg villogó macskaszemekkel. Hát ez annyira nem hat meg. Kihúzom magam és állom a pillantását. Az én szemeim most barnák, nem váltanak aranyszínre. Ez van, ha zabos vagyok, maradnak barnák, akkor változnak, ha örülök, vagy boldog vagyok, vagy valami nagyon pozitív dolog ér. Illetve lehet, hogy valamennyire ilyenkor is változnak, de csak még sötétebbre, és ez nem feétűnő annyira. Ami egyébként szerintem jó, mert az ellenfél nem tud készülni rám. A szemem színe nem árul el.
– Kocsmázni – morgom, és a szemem forgatom.
Egyébként ettől nem féltem Balart, tudom, hogy nem talicskában kell hazatolni, esélyesen inkább bunyózni fog, de egy kocsmai verekedés valószínűleg nem teszi taccsra.
– Majd készítem a felíró füzetet utána – jelentem ki végül kis selma mosollyal. – És amíg ti kocsmáztok, kipróbáljuk Szélvésszel, hogy az ő személyiségének varázsa mennyit dob az esti forgalmon. Már ha nem akar kupiba menni.
Az ugyanis nem érdekel, ha ő bordélyba menne, egészségére, tegye csak.
De Hasfelmetsző megjegyzésére felvonom a szemöldökömet.
– Ha rám gondoltál, én nem vendég vagyok – jegyzem meg, és mosolyogva pillantok rá.
Nem mellesleg nem szorulok senkire, hogy szórakoztassanak, el tudom én magam foglalni, van annyi dolgom, mint égen a csillag. Más kérdés, hogy nyilván szívesen beszélgetek akár Árnyékjáróval, akár Szélvésszel, Mikallal vagy a Professzorral.
Egyelőre a dolog elül, bár sejtem Balar nővére rám fog szállni. Hogy mennyire, az attól is függ, hogy Árnyékjáró mit mond neki. Vagy, hogy Balar mit mondott.
Na, ez az, amit jó lenne tudnom!
Hasfelmetsző a vízről kérdez, és van egy olyan érzésem, hogy amíg Balart békén hagyja, addig velem lesz elfoglalva. Szóval hosszú délután elé nézek.
De közben már a kijárat felé oldalazunk. Igaz, én maradhattam is volna, de egyrészt a Chrima család is otthon van a Kimérában, másrészt jó lenne beszélnünk, harmadrészt még csak most éltem túl Árnyékjárót, és plusz szeretnék valami sütibevalót venni. Valaki csak szereti a sütiket.
Rajtam kívül is.
Lina nagyokat pislog, ahogy Hermann is.
– Csak tegyétek a dolgotokat – mondom nekik –, legyen elég étel mindenkinek. Ha kell, vegyetek még röfihúst! Lina, Rahesával süssetek laposkenyereket, az alagsoriaknak is kell enni!
A kislány bólint, az arca felragyog, hogy ilyen fontos feladatot kapott. Rahesa majd megmutatja neki, mit hogyan tegyen, de a munkát ő végezheti, és örül, hogy fontos dolga van. Hermann meg majd vigyáz, hogy ne legyen gond, gondolom Vulfiusszal ők osztják ki a fejadagokat. Nem hiszem, hogy a lányokat leengednék most.  Egyszerűen nem hiszem.

Hasfelmetsző nyelvet öltött, még mindig emésztem. Mókás. Azt hiszem, nagyon jó testvérek Balarral, aminek örülök.
A szemem sarkából Balarra sandítok és elvigyorodom.
Kilépünk a teázóból, lemegyünk a két lépcsőn, és azt veszem észre, hogy Balar a kezemért nyúl.
Nocsak, jó uram, nocsak!
Igazság szerint jelentősen dob a hangulatomon ez a gesztusa. Naná, hogy nem húzom el a kezemet!
Az ujjaink összekulcsolódnak, de csak könnyedén fogom Balar kezét, nem szorongatom. De akkor is jó érzés. Nem izgat, hogy a hátamban érzem még Hasfelmetsző és Árnyékjáró tekintetét, akkor már sokkal inkább az, ahogyan egy mellettünk négy magántestőr kíséretében eltipegő nemes neolita kisasszony néz ránk.
Mintha egyszerre gondolna őrültnek és irigykedne rám. Mintha nem tudná eldönteni, hogy átsiessen-e az utca másik oldalára, vagy…
Felvetett fejjel pillantok rá, majd a szám sarka apró félmosolyra görbül. A liba úgy néz rám, mintha egy kanál vízbe bele tudna fojtani. Hát csak nézzen! Álszent nőszemély, húzza a száját, meg kényeskedik, de aztán ha látja, hogy más egy Balar kaliberű férfi kezét fogja, akkor meg sárgul az irigységtől. Hát ez van! Róla már lekésett!
Balar nem tudom, hogy észreveszi-e ezt a rövidke közjátékot, de ahogy pár lépést teszünk kérdő pillantással néz rám.
– Árnyékjáró kifaggatott – közlöm egyszerűen. – És tudom, végül nem beszéltünk meg semmit, hogy ködösítsünk-e vagy ilyesmi, de… szóval végül az igazat mondtam neki.
Nem tudom, hogy erre hogyan reagál majd Balar.
– Egyébként Árnyékjáró kedves nő – mondom és elvigyorodom. – Csak szájon akar vágni. Mármint téged. Nem engem.
Elvigyorodom, de aztán sóhajtok.
– Hasfelmetsző viszont, úgy néz ki, engem akarna kóstolgatni. Mit mondtál neki? – kérdezek rá nyíltan, míg a tetoválda felé tartunk.

-

A válaszra elmosolyodom.
– De a fiának tett ígérete az első – bólintok, és látni rajtam, hogy ezzel a világon semmi bajom nincs, sőt igazából tetszik is, hogy Professzor betartja a szavát, és fontos neki Mikal, meg az, amit ők megbeszéltek.
Már csak azért is jó, szempontomból, hogy így tesz, mert Mikal így nem lesz rám zabos azért, hogy az apja miattam halasztotta a piacozást. Ami jó. Mert ugyan nem én tehetnék a dologról, de mégis oka lennék.
– Biztos fogunk találkozni – folytatom –, hiszen maradtok pár napot, gondolom. Bár nem igazán értem, miért ez a nagy kíváncsiság…
Orákulum jóslata ide vagy oda, azért még meglepő számomra a dolog.
Az utolsó kérdésre elnevetem magam.
– Dehogyis! Majd utána!
Hosszú hónapok kellenek még addig, főleg mivel Balar nem hisz nekem. Szerintem azt se hiszi, hogy csinálom a gyakorlatokat, pedig igen. Csak nem az ő orra előtt.

– Adel csalódott lesz, hogy ennyire sok hozzá hasonló jóképű szőkét ismersz – jegyzem meg mókásan. – Egyébként még megvannak a fogai. Az udvariasságáról meg… Nos, ha Balar még nem mesélte el, akkor kérdezd nyugodtan!
Most már elnevetem magam, mert eszembe jut, hogy a sivatagból hazafelé lovagolva hogyan győzködtem Balart, hogy legközelebb nehogy azzal kezdjen, hogy betöri a fivérem képét!
Aztán eszembe jut az is, ahogy azt mondtam neki, hogy nekem ők mindketten fontosak.
A pillantásom Balarét keresi, a szemem barnájára halovány aranyos csillogás úszik rá, megváltoztatva ezzel a szemem színét.
Balar okos fickó, pontosan tisztában kell lennie vele, hogy őrá véltelen sem fivérként gondolok.
Ahogy ő vigyorog, az viszont vérlátító.
Simán nyelvet öltök rá! Zrikál. Nanáhogy!
Szerintem pontosan tudja, hogy egy valamit nem vetnék be azért, hogy meggyőzzem az öccsét.
– Hmmm… Mivel úgy vettem észre, mindenki szeretne megkóstolgatni, lehet, hogy Szélvész kapva kap majd az esti időponton.
Finom kis visszavágás, de gondolkodjon csak Balar.
Egyébként szerintem logikus lenne, hogy ha Szélvész is ugyanúgy próbálgatni akar, mint Árnyékjáró, akkor azt az időpontot választja, mikor a fivére nem hogy a közelben nincs, de a Kimérában sem.
De majd meglátjuk, a fiatalabb Chrima fiú hogyan okoskodik.
De azt hiszem, nélküle sem leszek majd társaság híján.
Árnyékjáróra pillantok, és elmosolyodom, erre inkább nem szólok semmit, de közben lopva Balar felé sandítok, még mindig arany fénnyel csillogó szemekkel.
Hasfelmetsző vállvonására nem reagálok. Nem ettem én meszet, hogy tovább provokáljam, számomra tökéletesen megfelel, hogy ezzel a kis gesztussal elfogadja a helyzetet.
Nem vendég vagyok.
Már kiadtam a szolgáknak a parancsokat, mikor észreveszem Balar arckifejezését. Egy kukkot nem szól, nyilván, de a tekintetében van valami elismerés és elégedettség.
Ha ketten lennénk, akkor most húznám kicsit, hogy elfeledte-e a piacra szánt szolgákat, de a családja előtt ilyet nem teszek. Majd négyszemköz, ha úgy alakul. Egy cseppnyi piszkálódás belefér. De most csak kihúzom magam, még jobban, felvetem a fejem és finoman elmosolyodom.

Végül elindulunk, Alapvetően arra gondolok, hogy ne legyen gond Shannarival, se a tetoválóval, se amikor visszatérünk. Aztán arra, hogy mindenkinek jusson bőven ebéd, mert biztos visszatérnek a piacról is, szóval plusz három férfi… Mert Mikal biztos eszik annyit, mint egy felnőtt, sőt! A kamasz fiúk bármennyit tudnak enni.
Közben elhalad mellettünk az az előkelőfiatal nő, és ahogy néz, na, nem rám, Balarra!
Hát ne nézzen így rá!
Azt hiszem, ez ott van a pillantásomban is. Gyorsan elfordítja a fejét, és szaporázni kezdi a lépteit. Ez az, kisasszonyka, húzz innen! Ezt gondolom magamban, és még csak nem is érzem furának. Pedig úgy általában nem szoktam alapból ellenségesen viszonyulni másokhoz.
A szemem sarkából Balarra pillantok. Észrevette ő is a nőt, de nem biztos, hogy azt is, amit én megláttam rajta. Úgy veszem észre a pillantásából, meg az egész testbeszédéből, hogy lehetséges ellenfélként vagy veszélyforrásként vette számba. Ami nem gond. Én például örülök neki, ha Balar így tekintett rá. Ha nem vette észre, amit én, hogy az a liba szinte csorgatta a nyálát, mikor meglátta őt. Fél is tőle, hát persze, de azért nagy bátran eljött, hogy…
Na, jó, ez meredek ötlet, de valahol akkor sem tudom kiverni a fejemből. Ezen a környéken nem szoktak ilyen előkelő hölgyek mászkálni, ekkora testőrség is szokatlan. A liba minden bizonnyal nagyon előkelő és kellően gazdag. Rangban szerintem fölöttem áll, mármint, akkor is fölöttem állt, mikor még, alig pár napja, megvolt a rangom és a nemesi előjogaim. Mit keresne itt hát?
Egy ötletem van csak, a piacon az a nő, a gyaloghintóból, ő pletykálhatott. Csak nők, egymás között. És most mindenki kíváncsi, hogy kivel is vagyok.
Ez pedig a nők szemében növeli Balar árfolyamát.
Mert lehet, hogy tényleg úgy terjed el a hír, hogy megfordították a sorrendet. Nem azt mondták, hogy nem engedelmeskedtem a belső szabályoknak és parancsoknak, ezért kidobtak, majd félve az őrök tekintetétől, és hogy végre lélegezni tudjak, kirepültem. És igaz, akkor még terveztem, hogy visszatérek, és Balar győzött meg, hogy veszélyes lenne. Lehet, hogy odabent azt mondták, engedetlen voltam és megszöktem, mire ők kidobtak és megfosztottak a rangomtól. Ha így van, akkor nem egy nőt érdekelhet, hogy vajon ki az a férfi, aki ilyen kockázatot megér. Látni akarják. És azon agyalnak, vajon mit tudhat, mi lehet benne a különleges.
Minden! De ez nem tartozik rájuk!
A válaszára elmosolyodom.
– Akkor jó. Hasfelmetsző, szóval, mit akart tudni? Meséltél neki Adelről, a karavánról? – Nem tehetek róla, kíváncsi vagyok, és próbálom megtippelni, miket tárgyalhatnak ki most otthon, Balar nővére és unokanővére. – Arról tud, hogy rózsát hoztál nekem? – kérdezek hát rá.
Úgy gondolom, ha a válasz igen, akkor a veszekedésről is tud.
– Árnyékjáró megkérdezte, miért maradok a Kimérában – teszem hozzá. – Megmondtam neki. –Nem mindent, de okos nő. – És… – egy pár másodpercig keresem a szavakat. – Tudod, hogy talán akaratlanul is, de alátámasztottad a szavaimat előtte?
Rákérdezek, de közben mosolygok, ahogy félig Balar felé fordulok.
Árnyékjáró rafinált nő, biztos veszélyes is, de ettől még velem kedves volt. A jó ég tudja csak miért. Hasfelmetsző nem volt kedves. Talán mert félti az öccsét. Tőlem félti. Illetve nem tőlem…
Ahogy a gondolataim pörögnek, eszembe jut az is, hogy Árnyékjáró is mondott valami olyat, hogyha összetöröm Balar szívét, akkor semmi jóra ne számítsak.
Ha a nővére morog rám, az talán csak annyit jelent, hogy védelmezi Balart, a maga módján. És persze azt is, hogy a beszélgetésük után úgy érzi, oka is van rá.
Vajon mit mondhattak egymásnak?
Balar morgására elvigyorodom. Majd halkan kuncogni kezdek.
– Tudod, azért megnézném, bár szerintem inkább átvitt értelemben mondta. Ha próbálkozna, akkor legfeljebb hashajtót tenne a röfisültedbe. Okos nő.
És az, nos, az valóban galád bosszú lenne szegény Balar ellen.
– Amíg a kötözködése annyiban merül ki, mint amit eddig tett, addig kibírom – felelem egyszerűen. – Meg majd azt mondom neki, már edzett vagyok. Hozzászoktam, hogy egy Chrima zrikál.
Balarra kacsintok.
Nem vagyok bolond, hogy provokáljam Hasfelmetszőt, fél fejjel magasabb nálam, és vagy tizenöt-húsz kilóval nehezebb is. Ha bemos egyet, én feltörlöm a padlót. Jelenleg. Még.
– Balar, mikor készen leszel a kiképzésemmel, vagy mondjuk a második szakaszával, tudom, az még idő, persze, akkorra képes leszek legalább állni a sarat mondjuk Hasfelmetszővel szemben, ha muszáj?

-

Én is aprót bólintok. A részemről az teljesen rendben van, ha egy szülőnek a gyermeke a legfontosabb. Láthatóan Árnyékjáró sem gondolja ezt másként, talán azért sem, mert jelen esetben a közös gyermekükről van szó, és ez is számít szerintem.
– Tehát lényegében engem jöttetek megszemlélni – konstatálom a tényket.
A kérdésen elgondolkodom, majd cinkosan elmosolyodom.
– Dehogynem! És emelné a kíváncsiságom mértékét, hogy épp Balarról van szó.
Mert ugyan ki számított volna arra, hogy éppen Balar találkozhat valakivel? Valóban nem az a fajta, akiről bárki is feltételezné, hogy több kellhet neki, mint alkalmi ismeretségek, futó kalandok vagy fizetett nők. Legalábbis felületes ránézésre nem az.
De valójában a családtagja odafigyeltek rá, észrevették, hogy ha nem is hangsúlyozza, nem mondogatja, de mégis mennyire fontosak a számára? Miért hiszik, hogy az elakad ott, hogy ők vannak neki?
– Szerintem is fog. De azért bízom benne, hogy nem oly módon, hogy komolyan megsérüljek közben.
Igen, ebben hiszek. A gyakorlás az gyakorlás, pár zúzódás, izomláz, felületesebb sérülések beleférnek nyilván, de őszintén hiszem, hogy Balar szánt szándékkal nem okozna nekem súlyos sérülést. Gyakorlás közben sem.

– A ruházkodására gondolsz? – kérdezek rá Balar fújtató nővérére.
Mert lényegében a többit örököljük, jegyzem meg magamban. Talán csak azt nem, hogy ki mennyire ereszti el magát és viszi túlzásba az evést, az ivást, vagy küzd egyéb káros szenvedélyekkel.
Mert ezeken túl tényleg csak a ruházkodás és a jó modor marad.
Nem kételkedem, hogy Hasfelmetsző rendelekzik ez utóbbival is. Inkább úgy gondolom, hogy szándékosan provokál. Lehet, hogy ebbe még a nemesi születésem is belejátszik. Ennek nem tudom kizárni a lehetőségét.
Balarra pillantok. Tényleg kíváncsi lennék arra, mit adott elő a nővérének.
– Rendben – felelem egyszerűen.
Úgy vagyok vele, hogy ami igazán fontos, arról Balar majd úgyis mesél nekem. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ne tenné, azok után, amennyit már a családjáról beszélt.
Az viszont esélyes, hogy nem Hasfelmetsző orra előtt fog felvilágosítani. Ugyanakkor az, hogy látom, ahogy Balar oldalba löki a nővérét, valahogy megnyugtat, arról mesél, hogy köztük minden rendben, és Balar nem viccelődne vele, ha Hasfelmetsző nagyon ellene, vagy ellenem beszélt volna. Ez az érzésem.
Nem hiszem, hogy most megcsalnának sz ösztöneim.
És szerintem az is jól jött ki, hogy egy mondattal kicsit odaszúrtam. Láttam, hogy pár másodpercre megkeményedtek a vonásai, ahogy Szélvészt emlegettem. Pedig testvérek.
Nem tehetek róla, hogy a reakciója dob egy kicsit a hangulatomon, ahogy arról sem, hogy ez kissé erősíti az aranyszín fényeket az íriszeimben. Tudom, hogy így van.
Balar meg valószínűleg látja, mert a szemembe néz, hosszan, és még hosszabban, mintha el sem tudna fordulni. Már egyszer feltűnt, kint, a sivatagban, hogy ilyenkor szinte megbűvölten bámulja a szemeimet, de nem gondoltam volna, hogy akkor is képes belefeledkezni a látványba, ha nem kettesben vagyunk.
Azt hiszem a dolog árnyékjárónak is feltűnik, mert Balar tekintete rólam felé fordul és szúróssá válik.
Kis mosollyal állok fel, hogy indulhassunk.

Odakint az utcán kicsit enyhül a nyomás, amit a Chrima család figyelő szempárjai fejetettek ki ránk. Kicsit magunk lehetünk és vélhetően nem hallgatózik senki.
– Hm. Tehát tudja, hogy Adel a fivérem. Világos.
Ezek szerint oda akart szúrni. Azt hiszem, nem vettem rosszul az akadályt. De majd kiderül.
Halkan sóhajtok.
– Vagy sem. Árnyékjáró tudja, hogy összevesztünk. Kétszer. De azt is, hogy kibékültünk. Meg azt, hogy helyretetted a kificamodott tollaimat.
A szemem sarkából nézek csak Balarra és megeresztek egy bocsánatkérő mosolyt.
– De a rózsáról és a rajzeszközökről nem tud, arról se, hogy… na, a többiről nem.
A kérdésre megintcsak bólintok.
– Azzal lehet összefüggésben, hogy szerinte nem Mikal, hanem a másik fia, Tahasshi nyilazta le annak idején azt, aki majdnem kicsinált.
A nyakamhoz emelem a kezem, hogy tudja, melyik sérüléséről van szó. Igazság szerint szívesebben simogatnám meg az ő nyakát, de egyrészt az utca közepén vagyunk és a hely nem alkalmas, másrészt épp sietünk. Shanarit szintén jó lenne már a teázóban tudni, szem előtt. Illetve a Chrimák elől amennyire lehet eldugva, de nekünk szem előtt.
Az, hogy Balar vigyorog, nem zavar, lényegében ez a cél. Látom a szemeiben, hogy most jó a kedve.
A kérdésem jórészt elméleti, de azért a választ jó hallani, hiszen Balar nem azt mondja, hogy kizárt.
Bár azt én is tudom, hogy nincs sok esélyem.
A legjobb lenne, ha a nővére nem akarna nekem támadni, gondolom, de ezt nem mondom ki, nem akarom, hogy Balar ilyesmit mondjon neki. Több okból sem.
– Értem.
Szusszanok.
– Csak érjünk vissza Shanarival. A többi akkor kiderül. Szerintem addigra ott lesz Mikal is az apjával, meg Szélvész… Azt tudod már estére hova akarod vinni a nővéredet? Nem mintha arra számítanék, hogy gond lehet, de azért jobb a békesség alapon…

-

Aprót bólintok, valahogy volt egy olyan érzésem, hogy nem volt okvetlen fontos ennyi kísérő a karaván mellé. Ugyanakkor nem bánom Árnyékjáró jelenlétét. Balar ugyan mindenféléket mondott róla, de nekem eddig szimpatikusnak tűnik. Szerintem józanul gondolkodik, és aránylag elfogulatlanul szemléli az unokafivérét.
Engem meg kritikusan, de azt hiszem negatív előítéletek nélkül.
És nekem ennyi elég is.
– Szívesen látunk benneteket – mondom egyszerűen. De így is gondolom. Balar mesélt már a családjáról, és tudom, hogy szereti őket. Én pedig, ha szigorúan vesszük, csak a teaház vezetésében segítek. Mondjuk.
Bár ez nyilván így nem igaz. De azt se mondhatnám, hogy Balar barátnője vagyok. Nem tartunk még ott.
Elmosolyodom és bólintok.
– Tudom.
De szerintem abból, amit eddig meséltem már Árnyékjáró is tudja. Bár lehet majd Balar kiegészíti számára is pontosan a képet, mikor elmeséli, hogyan tette ártalmatlanná azt az alakot a piacon, aki megcsavarta a szárnyamat.

– Vagy. – Bólintok megnyugtatóan, mert annyira nem lényeg ismerheti-e a fivéremet.
Ez akkor fog majd csak számítani, ha valaha szemtől szemben állnak, de majd igyekszem Adelt felkészíteni a sokkhatásra, és a szájába rágni, hogy ne provokálja a nőt. Bár nem tudom, hogy egy jelentőségteljes mosolyt mennyire venne provokációnak.
Ugyanakkor szerencsére a fivérem már nős, és szereti a családját. És amennyire tudom, nem szokott félrelépegetni.
Sejtem, hogy Hasfelmetsző próbálgat, ilyesmire számítottam is, és valahol még meg is értem.  Azt hiszem, tudni akarja, miféle vagyok, ésvalószínűleg úgy gondolja, ennek ez a leggyorsabb módja.
Vagy előre leosztották a szerepeket árnyékjáróval. Az is egy lehetőség.
Talán egyszer megtudom, talán…

Még az is lehet, hogy Balar hamarabb elmondja, mi is van a háttérben. Nem tudom. De az biztos, hogy most ő nyúlt a kezemért. Nem tudom, hogy csak a családja miatt tette-e vagy éppen saját maga miatt, vagy ösztönös volt… de végül az utcán sem engedi el a kezem, akkor sem, legalábbis eddig nem, ha már nem is vagyunk láthatóak a teaházból.
Én persze nem bánom, hogy így megyünk végig az utcán. Az első alkalommal sem zavart, akkor biztonságot adott, védelmet. Most egyszerűen csak jó érzés. A valahova, valakihez tartozás érzése.
– Lehet. De nem gond. Adel elég nagyfiú, hogy vigyázzon magára. És, talán ellentétben a látszattal, de egyáltalán nem bolond. Azt nem róhatod fel neki, hogy félt engem, Balar!
Végtére is elég nyilvánvaló, hogy a fivérem miért volt vele ellenséges és elutasító az első percekben.
Balar kérdő pillantására bólintok, aztán elmosolyodom.
– Hát… elmondhatnám nekik, hogy csaknem pucéron lófráltál előttem rögtön az első reggel, aztán lesném, mit szólnak hozzá – vetem fel, miközben derűsen pillantok fel Balarra.
– Tehát Mikal. Akkor nem kevertem őket össze – jegyzem meg, aztán a történetére figyelek.
Aztán lágyan elmosolyodom. – Nocsak, Balar! Bár én sejtettem már, hogy a kemény külső alatt valódi szív dobog.
Azt hiszem, Árnyékjáró nem fog haragudni rájuk, nagyon biztos nem.
Hiszen anya, akinek mindkét fia fontos. És ha belegondolok, jobb az, hogy így történtek a dolgok, mármint hogy ők hármasban megegyeztek. A fiúk különben is nagyon fiatalok voltak még. Lényegében még félig most is gyerekek. Bár ezt egyiküknek sem mondanám. A kamaszok érzékenyek tudnak lenni ilyen szempontból.
– Sok hátránya mellett? – Elnevetem magam. – Hol szeretnél leginkább élni?
De aztán csak megvonom a vállam.
– Semmi baj. Rég láttátok egymást a nővéreddel. És én egyébként sem vagyok az a kocsmázós alkat.
Attól nem félek, hogy Balar leissza magát. Eddig úgy láttam, ez nem jellemző rá. De ettől függetlenül remélem, ma este sem lesz ez másként, hogy nem megy el az esze.
A verekedés az más. Arra számítok. Nem mondom, hogy annyira örülök neki, de tudom, hogy a bőréből nem fordulhat ki, Hasfelmetsző személyisége meg legalább annyira vonza a bajt, mint amennyire azt Balar próbálja az én feronomjaimra fogni. Pedig én aztán tényleg nem provokáltam senkit.
– Rendben. Ha úgy alakulna, ezt fogom tenni. Bár nem számítok bajra. Igazság szerint, ha a palota meg akart volna találni, már megtehették volna.
Sóhajtok. Szerintem nem fognak keresni, örülnek, hogy megszabadultak tőlem. Remélem.
– És persze ott lesz Szélvész is – teszem hozzá ártatlan arccal és közben Balar felé sandítok. Kíváncsi vagyok, vajon vele kapcsolatban ad-e bármilyen tanácsot.
A tetoválónál minden rendben megy, szerencsére. Shannari egész szép ábrát kapott a combjára, és úgy tűnik elégedett is.
A szemeit nézve még tartja is magát, a pupillái rendben, nem is remeg.
Balarra pillantok. A vörös az ő rabszolgája, ha el akarja neki mondani, hogy a Chrima klán fele már a Kimérában van, akkor azt neki kellene megtennie szerintem. A lánnyal kapcsolatban egyébként is két választásunk van. Vagy kap valamennyi minimális szert, ha kezdene rosszul lenni, hogy a többiek ne vegyék észre mi a helyzet, vagy ki kell találni valami olyan betegséget, ami átmeneti, de a tünetek hasonlóak… bár lehet, hogy ez Hasfelmetszőt nem tévesztené meg.
Hm… lehet, hogy Shannari érdekében marad az első opció. Bár én gyűlölöm a bódító szereket.
– Azt nem tudod, a rabszolgák mikor kerülnek a piacra? Vagy esetleg rögtön a gazdáikhoz mennek tőlünk? – kérdezem hazafelé, mikor már majdnem elérjük a teázót.

-

Csak szeretnék túl lenni ezen az első napon Balar családjával, így bármi, ami sietteti az időt estig, illetve holnap reggelig és nem fenyeget családi botránnyal vagy egyéb katasztrófával, az most részemről rendben van. Illetve majdnem rendben.
A kocsmázás miatt vannak fenntartásaim. Balar általában nem iszik, illetve alig, és valahogy abban bízom, hogy ez ma este sem lesz másként. Arra számítok, hogy valamiféle verekedésbe fognak keveredni, de remélem, mellé nem lesz még ittas is… Valahogy azt nem szeretném.
Ha pedig a családtagjai áznának el, hát, velük neki kell majd bíbelődnie.
Egyébként nem bánom, hogy eddig így alakultak a dolgok. Balar szavai alapján a nővére nehezebb eset, mint Árnyékjáró, aki viszont meglepően normális volt vele, ahhoz mérve, hogy mitől tartottam. Tényleg teljesen helyzethez illő volt a beszélgetésünk is, nem volt benne semmi kirívó vagy furcsa. Annyi világossá vált, hogy Balart mind szeretik és nagyon kíváncsiak, hogy mi lesz vele. Ahogy látom, bizony módon féltik is.
De nekem ezzel nincs bajom.
Ahogy igazából a Chrima férfiaktól sem tartok. Egyikük sem fog nekem támadni, már csak Balar miatt sem. A kérdéseik meg nem lehetnek rosszabbak, mint a nőké.
Kezdem úgy érezni, hogy boldogulni fogok.

Balar bólintására elmosolyodom. Sejtem, hogy most arra gondol, ő mit tenne hasonló helyzetben. Csak azért a dolgok náluk kicsit másak. A nővére már volt férjnél, két gyermeke is van, talán inkább hajlamosak egy özvegyre ráhagyni egy család férfi tagjai, hogy mit csinál, mint egy eladó sorban lévő lányra.
Nem mintha az egész annyira számítana most, miután kiraktak a háremből. Bár az is lehet, hogy a családja szemében továbbra is ugyanúgy számít, mindegy, mit mond bárki más.
Balar nevetésére felvonom a szemöldökömet és kérdőn pillantok rá.
– Mert váratlanul ért. De igen, akkor vedd úgy, hogy most szólok. Könnyebb modell után rajzolni.
Sikerül nyugodtan válaszolnom, és még csak el sem pirulok.
Lényegében azért nem, mert próbáltam már elképzelni egy hasonló párbeszédet és azt, hogy vajon mit mondanék, mondhatni, előre gyakoroltam. És szerencsére habogás nélkül tudtam válaszolni.
A hatást a pilláim alól lesem.
Lassan bólintok, mikor a fiúk történetére kerül a sor, illetve az ő történetére.
– Azt hiszem, igazából még ennyit sem akartál akkor elmondani nekem. – Lassan elmosolyodom. – Tudod, úgy gondolom most is, hogy kicsi érzékeny pontra tapintottam ezzel a sebesüléseddel kapcsolatban. Bár úgy általában remekül használod elrettentésre, persze…
De akkor is, azt hiszem, néha hiányzik neki az eredeti hangja. És ez a sebhely örök emlékeztető arra is, hogy ő sem tökéletes, nem sebezhetetlen, és valószínűleg ezért sincs oda.
Komolyan bólintok.
– Én lennék az utolsó, aki ezért számon kérném őt. Hiszen gyerek volt… ő is és Mikal is. Itt inkább te voltál a hunyó, meg a többi felnőtt. – Mélyet sóhajtok. – Szerencse, hogy Hasfelmetsző ott volt és tudott segíteni. Örülök, hogy itt vagy – teszem hozzá egyszerűen.
– Hm… mintha pár napot említett volna.
Hirtelen nem jut eszembe, mondott-e erről valami konkrétumot Árnyékjáró, vagy csak így általánosságban említette.
Halkan nevetek arra, amit Garamatesről mond. Eddig nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire számít neki, hogy a tatőjére pottyantam. De lehet, hogy igen. Lehet. Kiderül majd.
A ma esti programjukkal kapcsolatban olyasmi választ kapok, amire számítottam. Majdnem olyat.
De azért finoman elmosolyodom:
– Már ha Szélvész úgy dönt, hogy veletek tart.
Végtére is lehet, hogy maradna. Nem tartom kizártnak, hogy Árnyékjáró után ő is ki akar faggatni. Vagy ki tudja, mit talál ki. Valamit biztosan tervez, különben odajött volna a piacon köszönni.
Szerencsére úgy néz ki Shannarival a dolgok kezdenek úgy-ahogy egyenesbe kerülni, úgy tűnik, megértette, hogy Balar szeretné őt megvédeni Hasfelmetszőtől, és láthatóan elég okos, hogy ezt értékelje.
Aprót bólintok a vörös felé, hogy mutassam én is támogatom a dolgot, nem akarom őt Balar nővérének a kezére játszani. Elvben persze megtehetném, de eszem ágában sincs, és nem csak Balar miatt, hogy ő mit szólna.  Dacára annak, hogyan indított Shannari nálunk, nem tennék ilyet vele. Főleg, mivel úgy néz ki, látja, hogy neki is változtatnia kell és igyekszik.
Megköszörülöm a torkom.
– Akkor reménykedjünk, hogy Hasfelmetsző költői túlzásokba esett!
Bólintok, és a dicséretre elmosolyodom.
– Ha a kenyérrel és a teákkal nincs gondjuk, akkor holnap már kaphatnak levest is. Majd megmutatom Rahesának, hogy milyenre gondolok.
Shannarira pillantok.
– Akár te is megtanulhatod – ajánlom neki egyszerűen. Ez egy lehetőség, amivel nálam is jó pontot szerezhet. Végtére is a főzés alapvetően Rahesa munkája.
Közben már csaknem hazaérünk. Nem tudom eldönteni a Chrima férfiak is megérkeztek-e már, mikor feltűnik a Kiméra, a szemem sarkából Balarra pillantok.
Valahogy jó, hogy most már nem kényszeredetten fogja a kezem… mégis kíváncsi vagyok, mi lesz, mikor újra a teázóba lépünk.

-

Komolyan kell fegyelmeznem az arcomat, hogy ne kezdjek vigyorogni, vagy ami még jobb, hangosan nevetni. Pedig Balar arckifejezése most mindent megér. Sejtem, hogy csak engem akart zavarba hozni, hogy nem úgy gondolta... Én viszont úgy gondolom. Igen, le akarom rajzolni. Szeretek rajzolni, azt hiszem, valamennyire tudok is, és ezt ő is tudja, ez nem csak egy kamu ürügy, és igen, le akarom őt rajzolni, valamikor. Ugyanakkor, és talán ezt a nehezebb elmagyarázni, a rajzhoz, a gyakorláshoz hozzátartoznak a tanulmányok és a vázlatok is. Ahogy nála a víváshoz az erősítő meg ki tudja miféle edzések. És ha eltekintek attól, hogy ő Balar, akkor még mindig marad egy nagyon jól kidolgozott izomzatú férfi, akinek a testéről igenis tanulmányokat lehet rajzolni.
De Balar nem Balar lenne, ha most visszakozna.
Mélyet sóhajtok, és csak az segít rajtam, hogy valahol fejben kicsit átkapcsolok művész üzemmódba.
- Rendben. Ahogy kívánod - felelem halkan, de közben már úgy nézegetem, mint aki épp eltervezi azt a bizonyos képet. Aztán picit mégis elpirulok.
Arról eddig nem volt szó, hogy közben ő is vetkőztetne engem. Már maga a gondolat is...valahol új, és igen, ha azt képzelem el, hogy ő lenne az, az nagyon más, mint amire a háremben rá akartak venni. Vagy inkább kényszeríteni.
Lassan bólintok.
- Mindenképpen otthon - sikerül kimondanom anélkül, hogy elfúlna a hangom.
Eszembe nem jutna az utca közepén vetkőztetni őt, hacsak nem sebesült lenne, és mondjuk egy vérzést akarnék elállítani. Ugyanakkor, emlékeztetem magamat, Balar nagyon gyorsan gyógyul. Elég durva sérülés kell ahhoz, hogy összeessen és nekem a nyílt utcán kelljen róla levágnom a ruhát. A jelen helyzetben ez teljességgel valószerűtlen.
Igen, az, hogy ezen agyalok valamelyest segít eltéríteni a gondolataimat arról, hogy vajon milyen lenne, ha Balar vetkőztetne.
A szemem sarkából pillantok felé, kíváncsian, vajon ő is vet-e rám egy lopott pillantást.
Bólintok.
- Arról volt szó, hogy nem figyelsz arra, milyen veszélyes lehet egy helyzet, hanyagolod a felderítést és a taktikai tervezést, csak azért, mert te esélyesen súlyos, mások számára életveszélyes sérülésekből is felgyógyulsz. És ez szerintem nem helyes. Rossz példa az ikrek előtt... és sosem tudhatod, mikor találkozol magadhoz hasonlóval. Másnak is lehet gyík genetikája -teszem hozzá egyszerűen.
Tudom, hogy képzett, tudom, hogy erős, tudom, hogy gyorsan gyógyul, de attól még odafigyelhetne.
- A túlélési esélyeidről volt szó.
Az utolsó megjegyzésére elmosolyodom, egyszerűen jó érzés, különlegesnek érzem magam tőle, hogy ezt a történetet nem osztja meg csak úgy akárkivel.
Balar nyakára pillantok.
- Igen, ez igaz. Aki látja, jól átgondolja, kötekedjen-e veled.
A nevetésére elmosolyodom, én nem érzem rémisztőnek, ahogy az érdes, mély hangját is megszoktam már pár nap alatt. Igen, a hangszálai sérülése maradandó, és igen, szerettem volna hallani, milyen lehetett a beszédhangja korábban, és igen, pontosan tudom, hogy ez már lehetetlen. Jó lett volna, de nem élem meg veszteségként.
Halványan elmosolyodom a válaszán.
- Mikal rendes kölyök. És ez, hogy ezt tette, szerintem mostanra már még nagyobb elismerést hoz neki. Éveken át hallgatott. Gondolj bele, felnőtt is csak kevés van, ki ennyire kitartana!
Komolyan gondolom, Mikal egyre szimpatikusabb nekem ezért. Bevédte a testvérét, lemondott a dicsőségről és éveken át megőrizte a titkot. És most sem ő szólta el magát.
Elgondolkodva pillantok Balarra.
- Te ismered őt. És az ő döntése lesz, hidd el nem fogom befolyásolni sem egyik, sem másik irányba. Ha maradni akar szívesen látom a Kimérában is, ha veletek tart, remélem, nem kever plusz bajt. Arra elégnek tűnik a nővéred is.
Bár ahhoz képest, amivel riogatott, Hasfelmetsző egészen normális neolitaként viselkedett.
Elnevetem magam.
- Tőlem meghívhat hármat is, de a lányok nyafogásával aztán neki kell foglalkoznia.
Nem igazán akarok azzal foglalkozni Szélvész hány nővel szeretne hetyegni. Felnőtt férfi, független, azt tehet, amit akar. Ráadásul neolitaként már azokat a régi nemi úton terjedő kórságokat sem kapja el, amiket néha az emberek még terjesztenek maguk között.
Shannarival szerencsére nincs gond egyelőre, és egyelőre Balar nővérével sincs.
- Ahhoz képest... mondhatjuk azt, hogy velem eddig visszafogottan viselkedett? - kérdezek rá kíváncsian.
Shannari bólint, hogy tanulna kicsit főzni, amit elégedetten nyugtázok, biccentek neki és el is mosolyodom. Az jó, ha valamivel el tudja magát foglalni. ahogy az is, ha ő és Lina gondoskodnak az alagsoriakról. Rahesa meg a vendégekről, az is épp elég feladat lesz neki jelenleg, most, hogy a Kimérában tartózkodik a fél Chrima klán.
- Nem tudom, erről még nem mondanék semmit. Nem hiszem, hogy ennyi idő alapján kellene őt megítélnem, mikor nyilvánvaló, hogy próbálgatott engem.
Amit valahol meg is értek, tudva, mennyire szereti Hasfelmetsző Balart.
Mert ez azért nyilvánvaló.
Egyébként pedig csak hálás lehetek neki, nélküle Balar már rég nem lenne...

A Kimérához közeledve férfihangokat hallok. Oldalra pillantok, és Balar arca beszédes, tudom, hogy neki ismerősek a hangok. Mély bariton... és halkabban mintha Vulfius felelgetne neki.
Mikor benyitunk már én is felismerem Szélvészt, hiszen a piacon láttam, igaz, csak messziről. Épp a malacsütés módjairól magyaráz, a baritonja kellemes.
Önkéntelenül is az jut eszembe, hogy valaha Balar hangja is hasonló lehetett.
Az öccse egyébként megnyerő látvány, tényleg vonzó fickó. Hasonlítanak, bár Szélvész valahogy lágyabbnak, simulékonyabbnak tűnik. De a hajuk, a szemük, a termetük is...bár Balar magasabb, erősebb alkat kicsit. És igen, szélvész állán rövidke szakáll díszlik, míg Balaré mindig sima. Borostája sincs. Azt hiszem, ez a gyík génekkel lehet összefüggésben... de én egyébként nem bánom.
Szélvészen kívül ott egy másik férfi is. Kikövetkeztetem, hogy ő lehet Árnyékjáró párja és persze ott van Mikal, aki szinte fel sem néz az ölében dédelgetett fegyverről.
A két felnőtt megmozdul, Mikal a helyén marad. Nem tudom, hogy dacos-e, vagy zavarban van, vagy épp csak figyelni akarja, mi történik.
- Köszöntelek titeket a Kimérában! - szólalok meg nyugodtan, most elővéve mindazt, amit egy nemesi család lányaként megtanultam. És persze azt is mutatom, hogy a Kiméra valami módon az otthonom.
Professzor lassan mozdul, nem szól, Mikal egyelőre úgy tesz, mintha nem is szóltam volna, de Szélvész már elénk is perdül.
Üdvözöl és a kezét nyújtja. Olyan pontosan az illem szerint teszi, hogy biztosra veszem, gyakorolta. És persze bókol.
Bármelyik előkelő összejövetelen megállná ezekkel a mondatokkal a helyét. Egyre világosabb, Balar hogyan is értette azt, hogy a nők kedvence.
Balar elengedi a jobbomat. Igen, a balján mentem, és csakis azért, mert tudom, hogy a jobb a fegyverforgató keze, és annyira új neki, hogy valaki van mellette, hogy egyelőre elég azt szoknia. Túl sok lett volna, ha azt várom el, hogy közben lemondjon az állandó harckészültségről. Ezért hallgatólagosan elfogadtam a bal oldalát, bár számomra ez nagyon szokatlan és furcsa.
Szélvész előttem állva a jobbját nyújtja... A szemébe nézek... És igen!
Azt hiszem provokálja kicsit a fivérét, bár az okot nem tudom.
A tökéletes bemutatkozás mellé nem hiszem el róla, hogy ne tudná, először mindig a nő nyújtja a kezét, ha férfit érdemesnek találja rá.
Ugyanakkor van egy halovány esély rá, hogy talán mégsem tudja, hogy a szavat csak hallotta valahol, de a mozdulatokat nem leste el.
Finoman biccentek és a jobb kezem ujjbegyeit könnyedén a tenyeréhez érintem, tökéletesen a protokoll szerint.
- Üdvözöllek, Vilminus Chrima! - tartok egy rövidke határszünetet, közben kicsit megbillentem a szárnyaimat. semmi igazán különös, csak kicsit megemelem és széjjelebb nyitom őket, mutatva, hogy léteznek és erősek.  - Szélvész. Köszönöm kedves szavaidat. Remélem jó utatok volt és ma a városban a piacon találtál kedvedre való portékát.
Szélvész után, persze attól is függően, fogja-e, tartja-e, elengedi-e a kezem, Professzorhoz fordulok.
- Örülök, hogy megismerhetem, uram, önt és a fiát is! Balar már sokat mesélt önökről.
Ez így igaz. Ahogy az is, hogy az illem megkívánja, hogy Professzort magázva szólítsam, míg ő nem tegez. Szélvész letegezett, vele nincs gond, és persze a nőkkel sincs.
Mindjárt kiderül, a Chrima férfiak is próbára akarnak-e tenni.
És hogy ki lesz az első.

-

Kicsit, na jó nem is csak kicsit, derül fel a kedvem, mikor Balar beleegyezik, hogy lerajzoljam. De végtére is ő maga ajánlotta fel, ha nagyon szigorúan vesszük, akkor így történt. Az már más kérdés, hogy azt hitte, vissza fogom utasítani, vagy szemérmesen fülig vörösödöm és zavaromban szólni se fogok majd tudni.
De bennem él a művész is! És a művész nem jön zavarba egy ilyen lehetőségtől, sőt örömmel fogadja. Olyan örömmel és várakozással, hogy igazából valóban szinte fel sem veszem, hogy talán pironkodnom kellene.
Úgy gondolom, ahogy Balart nézem, inkább ő van kínban, mint az, ki a saját vermébe pottyant.
De igaz, mikor a nyílt utcát emlegeti… azért előbújik belőlem a nő is.
A nyílt utcán nem! Még a végén látványosság lennénk, én pedig van, amit nem akarok senkivel sem megosztani. De ahogy látom, ezzel Balar is így van.
Jó! Sőt! Nagyon jó!
És igen, az még jobb, hogy nem erről beszélünk az utunk további részében. Mert ez az egész nem a nyílt utcára való. Inkább a tetőteraszra. Vagy valamelyik szobába…
De elsőre jó a tetőterasz. Úgyis szeretem azt a helyet.
Aprót morranok.
– És mégis… fájt volna kardot vinned? Vagy ha már aznap a buzogányra szavaztál, akkor egy pajzsot?
A fejem ingatom.
– Nézd, Balar, én tudom, és értem, hogy ha muszáj, akkor te neki tudsz rohanni egy lándzsás osztagnak és még túl is éled. Azt is tudom, hogy lehet olyan helyzet ahol megteszed. Mert ezt ítéled jobbnak, vagy mert úgy érzed, ezzel mentheted meg a neked kedves személyeket, vagy tök mindegy miért. De! De azt szeretném, hogy ha van időd készülni előtte, mint mikor azt a házat ostromoltátok, akkor készülj! Tervezz! Elég sok eszed van, használd is!
Oldalról nézek fel rá, kíváncsian, vajon vág-e egy grimaszt, vagy inkább figyel.
– Az újabb példád ellen mondanám, tessék új harci stílusokat tanulni! Hiába mondod most nyugis körülmények között, hogy kibírod, ha szíven szúrnak, de gondold át, hogy látom, amint összeesel egy rapierrel a mellkasodban… És ha valami hülyeséget csinálok? Mondjuk odaugrok? A penge elé? Honnan tudod, mint fog tenni az, aki téged félt? Nem tudhatod előre!
Szusszanok.
– Az ilyen hősködést csak nagyon különleges körülmények között tudom elfogadni. Mondjuk ha az a helyzet, például, hogy Mikalt épp meg akarják etetni egy sárkánygyíkkal és van fél perced odaérni…ilyesmi…
Komolyan bólintok, kicsit megszorítom a kezét.
– Pont erről van szó. Ilyen is bármikor történhet. Éppen ezért a többi esetben nem tudom elfogadni, ha hanyag vagy a felderítés, a tervezés, a fegyverválasztás, vagy más hasonló terén. Tudom, hogy ha odafigyelsz akkor meg tudod csinálni rendesen is a feladatodat. Tudás, logika, harci képzettség, mindened megvan hozzá. Nem fogadom el a lustaságot! Vagy a hanyagságot. És legyél biztos benne, ha azon kaplak, beárullak Duncannak.
Komolyan bólintok.
– És arra is gondolj, hogy amíg sebesült vagy, valaki másnak kell téged is védenie. Vagy épp nem kell, csak úgy érzi, hogy MUSZÁJ!
Mikallal kapcsolatban nem vitatkozom. Sőt, eszembe jut még valami.
– Igen. Én meg kifecsegtem a titkát az anyjának. Igaz nem tudtam és nem szándékos volt… de mégis kiderült a dolog. Vagy hamarosan ki fog derülni. Lehet, hogy Mikal haragudni fog rám.
Arra, amit Balar Szélvészre mond csak mosolygok. Ahogy kinéz, ezek szerint az öccse nem fog gondot okozni nekem.

Hasfelmetsző személyiségének bájára csak horkanok egyet. Nem túl kisasszonyos hang, tudom.
– Mondtam Árnyékjárónak, hogy megengedem a vizsgálatot, ha csak nézni, vagy tapintani akar, és nem okoz sérülést vagy fájdalmat. Csak kérnie kell.
Komolyan gondolom és nem vonom vissza az adott szavamat.

A Kimérában aztán kezet nyújtok Szélvésznek, hisz visszautasítani őt, így és most, nem simán udvariatlanság lenne, hanem sértés. Bókol ugyan, és beveti a vonzerejét, de valójában csak kedves akar lenni.
Azt hiszem.
Vagy épp a maga módján tesztel.
De nem ezt teszik mindannyian?
Szélvész kezet csókol. Én meg megállom és nem pillantok oldalra Balarra. Azt hiszem, egyszer megpuszilta a hajam.. kint a sivatagban. Vagy csak belesóhajtott?
Szélvész kiegyenesedik, de a kezem továbbra is fogja. Nem húzom vissza. Megtehetném, mert nem markol rá, de… igen, talán látni akarom, hogy reagál Balar.
És nem, nem tervezek semmi durvát, nem akarom a testvéreket egymás ellen heccelni. Nem akarom Szélvészt se hülyíteni. De ez olyan csekélyke dolog, semmiség szinte.
– A mesés szemeimbe? – sikerül nem elnevetnem a kérdést, majd udvariasan biccentek és kíváncsian pillantok Szélvészre, melyik helyet ajánlja nekem… vajon olyat választ, ami elvben neki kényelmes, vagy olyat, ami egy szárnyas neolitának felel meg?
A Professzor félmosolya nem tudom nekem szól-e, vagy a helyzetnek, vagy Szélvész szavainak.
Vagy annak, hogy bár nem nézek oldalra, de sejtem, Balar mint egy viharfelhő tornyosul mögöttem.
– Egyáltalán nem, sőt örülnék neki – felelem kedvesen. – Professzor. Balar mondta, hogy ezen a néven hívnak a családban. Köszönöm, hogy megengedted.
Mikal felé pillantok. Beharapom a szám szélét. Balar tudja, tudhatja, mi az oka a nyugtalanságomnak vele kapcsolatban, de talán más még nem.
Azt sem tudom, Árnyékjáró beszélt-e már a fiával a dologról. A férjével talán még nem, vagy ha mégis, akkor professzor nem akarja említeni a dolgot Szélvész előtt.
A szám szélébe harapok, de aztán határozok.
– Szervusz, Mikal!
Azért köszönök a srácnak.
Hogy Balar Mikal miatt kapcsol, miattam, vagy miért, nem tudom, de most örülök, hogy lefoglalja a srácot. Talán tud vele beszélni, talán megemlíti, hogy az anyja előtt összekavartam a történetüket, talán a számszeríjat is összerakják…
Mégis! Ki hiszi el, hogy Mikal nem boldogul vele? Pont ő, aki egy számszeríjból kilőtt vesszővel mentette meg Balar életét? Ugyan már! Szerintem egyszerűen csak ideges, nem koncentrált eléggé… lenyugszik, simán összerakja a fegyvert.
Shannari eltűnik a konyha felé, nagyon jól veszi le a helyzetet, hogy jobb, ha nincs szem előtt.
Maradok hát én, hogy szembe nézzek a két Chrima férfival.
– Ugye kaptatok már frissítőt? – kérdezem. – Esetleg hozassak még valamit? A szobáitokkal minden rendben? Megfelelőek?

-

Nem mondom, hogy nem gondolkodtat el, hogyan is fog majd az zajlani, mikor Balar modellt áll nekem.
Igen, mikor és nem ha, mert biztos vagyok benne, hogy el fog jönni a pillanat. Ha azt hiszi, hogy túlsággal zavarban leszek hozzá, akkor, azt hiszem, meg fog lepődni. Igazából erre még jobban kíváncsi vagyok, mint arra, hogyan feszülnek majd meg az izmai. Bár, remélem, azt is láthatom majd.
– Hm… – mormolom elgondolkodva. – És nincs tartalék fegyvered?
Mert ez ugye mégiscsak fontos kérdés, és egy Balar kaliberű harcosnál valahol már követelmény is, hogy a kedvenc kardja és pajzsa mellé legyen tartalék is, akár nem is csak egy.
Újra csak a fejem ingatom.
– Szóval Homár. És te úgy vélted, ő van olyan jó harcos, mint te? Vagy azért előtte átvizsgáltad a tervét?
A tűzfegyver hírére sóhajtok.
– Na igen. Azok annyira ritka holmik, és még ha valahol fenn is maradt egy-egy példány, sokszor nincs bele töltény, és úgy hasznavehetetlenek. A ritkaságuk okán kezelni is csak kevesen tudják őket. Tűzfegyverre valóban nem készülhettél. De azért van az esetnek tanulsága is.
Balarra pillantok, vajon kimondja-e ő helyettem. Kíváncsi vagyok, ugyanarra gondolunk-e.
Elképzelhető, hogy igen, maximum máshogyan fogalmazzuk, vagy adjuk elő.
– Tudod, inkább bosszankodj kicsit most, mint valami történjen veled! – felelem halkan. – Mert egy bosszankodó Balar Chrimát vélhetően ki tudok engesztelni, de egy halottat már soha.
Aztán a szavaira lágyan elmosolyodom. Megtorpanok, őt is megállásra késztetem, mert elé fordulok. Bár lehet hogy lendületből kicsit nekem ütközik majd, de jelenleg az is belefér, azok után, amit épp mondott, ha egymáshoz simulunk, mint kint a sivatagban.
– Én is szeretném – mondom egyszerűen, majd felnézek rá. – Én bízom benned. Komolyan. De attól még ki kell mondanom, különben szétfeszítenek belülről a szavak. Nem arról van szó, hogy nem bízom a tudásodban… vagy abban, hogy haza akarsz térni… hozzám – bököm ki egy szívverésnyi szünet után –, egyszerűen csak az van, hogy…hogy nem tudom magamban tartani, amit gondolok, amit érzek. De nem foglak mindig ezzel nyösztetni. Jó?
Talán válaszolna is…lehet fog is. Ugyanakkor egy mondata még hamarabb érkezik.
– Ezt úgy érted, hogy ha nekem bajom esne…?
Végig sem tudom mondani a kérdést.
Lehetséges lenne tényleg, hogy az jobban összetörné őt, mint bármi más?
Lehet, hogy talán már nem csupán csak kedvel?
Kutatva nézek fel rá, kicsit lábujjhegyre állva, hátha a válasz ott lesz a halványzöld szempár mélyén.
Mikal Balarhoz képest sokkal egyszerűbb kérdés.
– Tényleg véletlen volt. Mert nem tudtam, hogy… nem tudtam a teljes történetet, azt hittem tudom, de mégsem. De vagy a röfisült, vagy az égetett krém… valamelyik hátha meglágyítja majd Mikal szívét. Godolom a hasát ő is szereti…

Szinte érzem, hogy Balar közelében vibrál a levegő. Nem lehet, hogy másnak nem tűnik fel. Szélvész vagy öngyilkos hajlamú, vagy vak, vagy hülye, vagy nem is engem próbálgat, hanem a fivérét.
Kíváncsi vagyok, melyik igaz rá. Bár az első talán nem, azok alapján, amit eddig hallottam róla.
Balar meg nagyon igyekszik civilizált lenni, szerintem ezért is fordul a hallgatag, de láthatóan feszült Mikalhoz. Hamarosan el is tűnnek felfelé, és én maradok a két férfival.
Szélvész halkan duruzsol, tényleg ez rá a jó szó.
Kedves egyébként, sármos is. Jóképű is. Alapvetően így elsőre a világon semmi baj vele. Már azon kívül, hogy a fivérét előbb ismertem meg.
És… az nem csak ismeretség.
– Igen, valóban mondanak ilyesmit.
Igyekszem udvarias lenni, nem rántom el a kezemet, de elég valószínű, hogy nem fogok a fotelba ülni. Hosszabb távon, ha nem is fárasztó, de nem kényelmes, illetve a hagyományos módon beleülve nem az. Szárnyaim vannak.
Most meg is mozgatom őket, enyhe légmozgást keltve. Csak mintha nyújtóznék kicsit.
Szélvész vagy nem érzi, vagy nem veszi az adást, felém hajol, finoman szaglászik. Lehet, hogy vonzza az illatom?
Még a végén Balarnak lesz igaza a bajkeverő feromonjaimmal.
Aztán hallgathatnám tőle, hogy ő előre megmondta.
Azért igyekszem nyugodtan állni, nem szólok rá, hogy menjen hátrébb. Nem vészes a dolog annyira. A szavaira elmosolyodom.
Arra gondolok, hogy még nem is látta a neolita szemeimet. Balart az bűvöli el totálisan. Nem tudom, az öccsére hogy hatna a látvány. Aranyfüst a barnás háttér előtt…
Ugyanakkor esélyes, hogy ha beindulna rá, az testvérháborút okozna. Azt hiszem… inkább lenne az vörös posztó Balar előtt, mint az előbbi kézcsók.
– Azt hiszem, a sast nem volt nehéz kitalálni – felelem és most halkan elnevetem magam, majd csak azért is felemelem és kitárom a szárnyaimat. A fesztávjuk nagyobb, mint amilyen magas Balar, szóval elég impozánsak és én könnyedén tudom őket széttárni és megtartani, hiszen repülni is tudok.
Még ha azt annyira nem is szépen… de azért elég hatékonyan és hosszan.
Sőt, arra is tudok vigyázni, hogy úgy álljak, hogy a szárnyam ne érjen senkihez és semmihez.
Szélvészre nézek.
Róla pedig Professzorra, aki épp azt mondja, nekünk… Bár lehet nem engem foglal ebbe bele, hanem mondjuk Nagyszájút.
Halkan elnevetem magam újra és összecsukom a szárnyaimat.
– Köszönöm, Blain. – Leülök az általa kínált székre. – Mi a helyzet ezen a téren Nagyszájúval? – kérdezek rá, ha már az előbb eszembe jutott.
Aztán Szélvészre pillantok, majd a kezére, és bólintok.
– Rendben, megkóstolok egy sütemény… és egy nagy pohár hideg citromos víz is jól esne. Valóban nagyon meleg van kint, de el kellett mennünk Balar legújabb rabszolgájáért. Friss szerzemény, még nem ismeri jól a várost, és nem akarjuk, hogy eltévedjen.
Ez jó indok, akár igaz is lehet.
Bár nem kellettünk volna ketten a dologhoz, vagy küldhettük volna Vulfiust is, de szerintem a Professzor se nem vak, se nem ostoba és észrevette, hogy balarral kézenfogva érkeztünk haza. Meg gondolom, ismeri a feleségét, meg Hasfelmetszőt és sejti, bőven volt mit megbeszélnünk.
És… akartunk némi időt kettesben. Én akartam. Talán Balar is.
Lehet, hogy estig nem lesz rá újra módunk, illetve mivel kocsmázni mennek, tallán hajnalig.

Közben fentről nem hallok le semmit. Nem kicsit vagyok kíváncsi, hogy mi folyik az emeleten. De nem nézhetek utána. Még biztos nem.
Professzor felé fordulok.
– Árnyékjáróval beszéltél? – kérdezem halkan.
Közben azért a szemem sarkából azt is figyelem, Szélvész mit csinál.

-

– Akkor még nem Garamatesben éltél? Úgy értem, még nem bízták rád a Kimérát?
Arra gondolok, hogy talán valóban nem hordhat magánál állandóan kettőt, ugyanakkor a teázóban lehetne tartalék fegyvere. Akár több is. Bőven elférne a szobájában abban a fegyverszekrényben.
Lassan bólintok.
– Nos igen. Tűzfegyverre a neolita nem készül csak úgy. De hát… ez is tanulság. Védene ellene mondjuk egy könnyű sodronying? – kérdezem, döntően kíváncsiságból. Bár nyilván ha védene is, akkor sem minden testrészt. De csak hasznos lehetne. Talán.
Elmosolyodom és megcsóválom a fejem.
– Nos, igen. Ez is egy megoldás. Ártalmatlanná tenni őket.
Ha ezt meg tudja teni minddel és elég gyors, az hatékonyabb lehet a páncélingnél is. Bár a kettőt lehetne kombináli is. Az igazán megnyugtató lenne.
Arra, hogy jó, már nem mondok semmit. Megbeszéltük. Vigyázni fog. Bízom benne, hogy állja a szavát.
Igen visszakérdezek és igen, meglepett. Nem is kicsit.
Tudom, hogy jól hallottam, nem csak kitalálom a szavait, valóban ki is mondta őket, de azért ez Balar szájából nem kicsit meglepő… Még akkor is, ha tényleg tudom, érzem, hogy kedvel.
Mert a kedvelés az egy dolog…
Nem szól semmit, szavakkal nem felel. Bár amit tesz az ékesebben beszél tucatnyi szónál. A dologhoz hozzátesz az is, hogy a nyílt utcán vagyunk, bárki láthat minket, és igen, talán páran bámulnak is, kikerekedett szemekkel, meghökkenve.
A hegyomlásnyi harcos, ki elől a népek inkább átmennek az utca másik oldalára, és a lány, aki kézen meri fogni…
Amit tesz, az hozzá képest nagyon is sok. Tényleg nem számítottam ilyen válaszra. Ugyanakkor most hirtelen nem tudom, mit tett volna, ha otthon vagyunk, és nem lábatlankodik ott a családja… vagy ha még ott is vannak a Kimérában, de nem velünk egy helyiségben, nem a szobájában, vagy az enyémben…
Egy pillanatra lélegezni is elfelejtek, ahogy az arcomhoz ér, pillekönnyen simogatva a bőröm. Aztán mélyet sóhajtok. A szemeim tudom, hogy megváltoznak, aranyos fényfátyol kúszik az íriszeim fölé, miközben őt nézem.
Egészen apró puszit adok csak az ujja hegyére, mikor a számat simítja. Aprót, de érezhetőt.
Mikor hátralép picit lehajtom a fejem, megnyalom a szám szélét.
– Rendben.  Mikal… szerintem felnőtt módra fogadja majd.

Kíváncsian pillantok Szélvészre.
– Ez a különlegességed? Kiszagolni mások genetikáját? – kérdezem, majd meglibbentem a szárnyaimat. – Én azt hittem a formájuk és a tollaim mintázata alapján jöttél rá.
Lévén a gepárdba nem talált bele.
Most lenne jó emlékeznem, Balar mit mesélt, kinek mi a genetikája a családjában. De egyszerűen nem tudtam minden adatot megjegyezni. Még.
Észreveszem, hogy a szárnyaim látványa mindkettőjüket elbűvöli. Mondjuk így. Blain is néz, de Szélvésznak a szája is tátva marad. Ezek szerint Orákulum tényleg nem tud ilyesmit. Ilyesmit sem.
– Köszönöm. – Mosolyodom el a bókra. Aztán bólintok. – Tudok repülni. Kérdezd meg Balart!
Neki nem mondom el, amit a fivérének, hogy nem szépen, meg nem hibátlanul. Egyszerűen, mert kíváncsi vagyok, tényleg megkérdezi-e tőle, és még inkább érdekel balar válasza. Akár ott leszek, hogy halljam, akár csak elmeséli majd valaki. Mert szerintem ez a történet nem állna meg senkiben.
Professzor meséjén elvigyorodom. Összecseng azzal, amit már hallottam, de ahogy előadja az tetszik.
Úgy egészében a fickó is szimpatikus, bár gyanítom nem mindenkivel és nem minden helyzetben ilyen. Lehet, hogy Árnyékjáró tényleg jókat mesélt neki rólam?
– Khm… azért bizonyára vannak egyéb előnyös tulajdonságai – jegyzem meg.
Hiszen valamivel csak elnyerte egy Chrima lány kezét, és valószínűleg a szívét is. A sorrend tetszőleges persze.
Épp csak a szemöldököm széle rándul meg, mikor Szélvész Vulfiust ugrasztja a süteményért és az italomért. Persze gondolhattam volna, hogy nem ő maga megy értük.
De legalább gondolt frissítőre.
– Mikor megszöktem a háremből akkor a tetőre szálltam le pihenni. – Felfelé mutatok. – Hetekig nem repülhettem előtte és elfáradtam. És hogy értve hogy viselem? Balar kedves velem…
Idáig jutok, mikor megjelennek a rabszolgák. Észreveszem, hogy most se Vulfius, se Hermann nem néznek feljebb az orrom hegyénél. Okosak. Tényleg, és láthatóan nagyon figyelnek a viselkedésükre.
Veszek egy sütemény.
Szélvész a két rabszolgát is megkínálja. Blainra nézek, hogy lássam a reakcióiból, hogy ez vajon Szélvész bevett szokása-e, vagy csak előttem akar még jobb színben feltűnni.
– Finom – mondom egyszerűen az első falat után.
Épp az italom után nyúlok mikor Szélvész felpattan és felfelé rohan. Professzor is rögtön reagál.
Fentről döndülés hallatszik.
Én is mozdulok, felállok, és azt teszem amit Blain mond és amit korábban Balar is mondott…mögötte maradok.
– Mi ez? Te tudod? Odafent Balarék vannak… Minek a tőr?

Szélvész beelőz minket, hirtelen nem tudom, merre rohant, melyik szintre, ahogy azt sem, minek a tőr.
Ha Balar és Mikal összementek esetleg, ahhoz nem kellhet fegyver, hogy szétszedjük őket…
Professzor nyomában haladva remélem hamar megtudom, hogy mi folyik.
Ahogy azt is, hogy a Chrimák nem esnek egymásnak. Vagy legalább nem nagyon!

-